ezekben a játékokban el kell fogadni, hogy a halál az a játék része. Ha valaki ezt (és az ezzel járól újra megcsinálok mindent ) nem bírja azoknak tényleg nem való. Egyszerűen nem szabad hogy ez zavarjon. Tényleg nem tudom megmagyarázni mi az ami ezekben a játékokban van, az hogy a ds3-ban 6 órán keresztül próbáltam az egyik bosst megölni. (mondjuk volt aminél ezt már nem csináltam meg én se)

De talán az az érzés, hogy a miafaxezekhülyék ez lehetetlen érzésből eljuttat az igen tudom hogy kell csak elrontom addig hogy megcsinálod. Van akinek ez olyan katartikus élmény ami megéri. Meg valamiért úgy érzed annak ellenére hogy 100x meghalsz mégis van tétje. God of war meghalok kezdem 20cm-vel hátrébb mintha mi se történt volna, kit érdekel. Itt meg végig kell csinálnod ugyanazt szóval van tétje.

Sztori: Olyan mintha egy nagyon komoly művészfilmet néznél vagy könyvet olvasnál (mondjuk én egyiket se szoktam ) ezek után a god of war (mindig ezzel állítom párhuzamba, mert úgy nevezem hogy light souls) durva sztori, jó karakterek stb és mégis tök üres a soulsokhoz képest. Lefestik szépen a történetet, de kb. ezek után lexarod. A soulsban meg akkor is ott lebeg körülötted ha mondjuk egy tárgyleírást se olvasol el és kb. lexarod az egész hátterét.

Na mindegy biztos kell ehhez egy nem teljesen normál attitűd hogy ezt élvezze vki Nekem nagyon bejöttek még akkor is ha nem csinálom meg ng+7 meg nem nyomom le a főboss puszta kézzel (sőt sehogy csak coopban)

"akkor ne rezisztencia edzést csinálj hanem rendes odabaxósat :) "Bá