2017. október 22., vasárnap

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • "A készülék két év eredeti [nem GSM] garanciával rendelkezik"

    Ez a történet arról szól, hogy ugyanazok a fogalmak mennyire mást jelentenek egyes embereknek.

    1. Eladó (páréves tag, nem kevés értékeléssel) meghirdetett egy több mint negyedmilliós készüléket szinte újként, minden tartozékkal. A garanciáról ezt írta: "A készülék két év eredeti [nem GSM] garanciával rendelkezik".
    Ez gyakorlatilag szó szerinti idézet, annyit változtattam rajta, hogy keresővel se lehessen megtalálni, mert itt nem célom senkit sem pellengérre állítani, hanem ügyeket bemutatni, hogy abból mindenki tanulhasson.

    2. Vevő megvette, azonban szerinte nem kapta meg a szerinte eredeti garancialevelet, hanem valami "papírfecnit", ezért jelentette az eladót, mert azóta sem kapta meg, pedig az eladó ígérte (a készülékkel gond nem volt). Az eladót tehát figyelmeztettem, hogy a helyzetet oldja meg.

    3. Eladó ezután jelezte nekem, hogy ő márpedig a helyzetet rendezte egy hete, átadta az eredeti szériaszámos garancialevelet.

    4. Itt valaki tehát hazudik, elsőként a vevőhöz fordultam vissza, hogy a másik fél azt állítja, odaadta már egy hete az eredeti szériaszámos garancialevelet, akkor miért jelenti mégis az eladót?

    Folytatás...

    RIOS Gépház 2 napja 39

  • Átverték (?), visszakapta a pénzét, de kell az útiköltség is + a kitiltása

    1. Vevő vásárolt egy 160.000 forintos telefont a Hardveraprón. A hirdetésben szerepelt, hogy a telefonra még van pár hónap garancia és hogy a telefon egy apró alkatrésze, ami nélkül az gyakorlatilag 100%-osan használható, hibás*.

    2. A vevő a készüléket megvette hétfőn, és másnap, kedd reggel már le is akarta garanciáztatni, ott viszont azt mondták neki, a készülék beázott, garancia nincs.

    3. A vevő felhívta az eladót, aki azt mondta, visszaveszi a készüléket. A vevő aznap, tehát még kedden elutazott az eladóhoz mintegy 180 kilométerre, az eladó pedig a teljes vételárat visszafizette.

    4. Happy end is lehetne az, hogy egy több mint 1 éves, de 0 értékeléses újonc visszaadjon 160.000 forintot egy 180 km-re élő vevőnek. Meglátásom szerint ez így már magában egy kisebbfajta csoda. Azonban a vevő szerint ő kérte az eladótól az útiköltsége megtérítését is (11.000 forint), aki ezt megtagadta.

    5. Szerdán kora reggel ír a vevő egy jelentést, amiben leírja a fentieket.

    6. Válaszomban megírtam, hogy még egy cég sem téríti meg ilyenkor a járulékos költségeket, csak a termék árát. És örüljön, ha azt megtérítette, valamint leírtam hogy hogyan tudja értékelni az üzletet.

    Folytatás...

    RIOS Gépház 6 napja 99

  • Hibás készülék hirdetése a Hardveraprón

    Mivel meg lettünk megint fenyegetve, hogy majd egy nagyobb közösség elé fog lépni az illető (fórum? Homár? passz..), ezért elébe megyek a dolgoknak.

    1. A vevő vásárolt egy iPhone 6S készüléket. Személyes átvételnél az eladó egy sima 6-os* készülék dobozát adta át, nem egy 6S-ét. A vevő ezt elfogadta, hiszen megvette, az eladó pedig a vevő szerint (ezt nem tudhatjuk, nem voltunk ott) azt mondta, hogy majd átadja a 6S dobozt is.
    2. A vevő később 2 darab pixelhibát vett észre a készülék fotóin (tehát a sokmillió pixeles képeken 2 hibás pixel van).
    3. A vevő jelentette a hardveraprón, hogy szerinte át lett verve, mert a dobozt nem kapta meg és hibás a készülék, az eladó kitiltását kérte.
    4. Válaszomban hosszasan próbáltam megértetni vele, hogy vevőként elfogadta a másik dobozt (az,hogy szóban miről egyeztek meg, azt nem tudhatom). A két darab hibás pixel sem egy vérbeli csaló ismérve, és nem tudhatjuk, hogy mikor keletkezett. Az eladó értékelését természetesen engedélyeztem neki.

    5. Kiderült, hogy a vevő árulja a készüléket. Hibátlanul. Mivel a hirdetésben hazudott (hibás készüléket hibátlanként árult, ráadásul más kitiltását kérte ez miatt), ezért a hirdetési jogosultságát egy rövid, jelzésértékű időre megvontam.

    A vevő azzal támad, hogy ő az áldozat, és ugyanazt a készüléket hirdette mint az eladó, mégis ő lett megbüntetve.

    Folytatás...

    RIOS Gépház 1 hete 39

  • Figyelem, csalásveszély: ne utalj pénzt a POD CEE Kft. (Abaqoos) részére!

    Az utóbbi időben a csalók gyakori módszere, hogy az előrefizetést az Abaqooson, POD CEE Kft. számlára utaltatják, ami egy online internetes fizetési mód, és kissé nehezebben követhető a pénzmozgás.

    Megjegyzés: a POD CEE Kft. nem hibás vagy vétkes abban a folyamatban, hogy ki milyen eszközként használja a szolgáltatásaikat (az Abaqoost).

    RIOS Gépház 3 hónapja 22

  • Miért nem lehet (jelenleg) értékelni, ha nem megy el valaki a találkozóra?

    Több oka is van annak, hogy miért nem értékelheti a másik felet, aki nem ment el a megbeszélt találkozóra.

    1. Ha az egyik félnek lehetőséget adunk értékelni a másikat, akkor a másiknak is engedni kell az értékelést, olyan nincs, hogy csak egyoldalú értékelés. Az egyoldalú értékelések engedése a bosszúértékelések melegágya, mert a másik fél eszköztelen.

    2. Mi nem tudhatjuk, hogy VALÓJÁBAN mi történt! Ugyanis régebben sorozatosan derült ki, hogy volt ugyan a két fél között beszélgetés, de nem volt valódi megegyezés:
    a.) sokszor valaki már azelőtt autóba ült és elindult, hogy a végső megegyezés megvolt, aztán a másik fél meggondolta magát, pedig bosszúból értékelni akart,
    b.) az is sokszor előfordult, hogy volt ugyan megegyezés, de az egyik fél egyszerűen nem vette észre, hogy az például egy későbbi értesítéshez kötött (pl. találkozzunk ma 2-kor, de még előtte szólok, hogy tuti-e)
    c.) túl későn szólt az egyik fél, hogy mégsem. de mi a túl késő? valakinek csak 5 perc az út oda, valakinek meg 5 óra, nincs erre egzakt szám.
    d.) egyszerűen valaki csak nagyon rosszul tud szöveget értelmezni és azt hiszi valamire, amit látni szeretne.
    És így tovább.

    Folytatás...

    RIOS Gépház 4 hónapja

  • A hajnali leállás...

    ...okai nem a szervernél keresendők: az Invitel karbantartott a szervert is hosztoló épület utcájában az optikai szakaszon, és ugyan volt előzetes figyelmeztetés, de az nem volt egyértelmű. Ezen felül el is húzódott az egész. A PH! szerver eközben fújt egyet, és addig is hibátlanul (kop-kop) várta, hogy megjöjjön a jel! :B

    RIOS Gépház 4 hónapja 52

  • TERVEZET: Szoftver adás-vétel szabályozása a Hardveraprón

    Változnak az önállóan értékesített szoftverek (felhasználói-, játék-, operációs rendszer, stb.) adás-vételének szabályai a Hardveraprón.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Tudástár 6 hónapja 172

  • Hozzászólási jogosultság korlátozása / megvonása

    Kitiltás helyett: a hozzászólási jogosultság fórumszintű korlátozása / megvonása is lehetővé válik.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Tudástár 7 hónapja 97

  • Szerver upgrade után: duplázás a képtárhelynél és egyéb változások

    A hetek óta tartó szerver upgrade után szeretnénk, ha nem csak a sebességben és a biztosabb működésben éreznétek a javulást, hanem a képfeltöltésben és egyéb helyeken is.
    Az első fejlesztések már itt is vannak (a továbbiakon dolgozunk):

    Tárterület-duplázás:
    - felhasználóknak: 10 MB → 20 MB
    - prémium felhasználóknak: 50 MB → 100 MB

    Képfeltöltési változások:
    - felhasználóknak:
    ‌     - 8 helyett 16 Mpx méretű lesz a maximum feltölthető képméret (leméretezésre kerül)
    ‌     - 3 helyett 5 MB max fájlméret JPG feltöltésnél
    ‌     - 600 kB helyett 1 MB max fájlméret PNG feltöltésnél
    - prémium felhasználóknak:
    ‌     - 8 helyett 16 Mpx lesz a maximum feltölthető képméret (amit kérésre tárolunk is a szerveren)

    "Itt szóltam hozzá" lista a fórumban:
    - prémium felhasználóknak immár 20 helyett akár 50-es is lehet a lista (a beállításoknál állítható, ahogy eddig)

    RIOS Gépház 9 hónapja 47

  • Boldog karácsonyt kíván a LOGOUT!

    Békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves írónknak és olvasónknak!

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Helyszíni riport 10 hónapja 35

  • Frissítve! Itt a lehetőség a nickváltoztatásra

    A névváltoztatás gyors, de nem ingyenes, ugyanis nem kifejezett célunk, hogy sokan és főleg hogy gyakran éljenek ezzel a lehetőséggel, inkább csak az anno vicces, mára már kissé ciki nevek átírására gondoltunk mint fő felhasználási lehetőségre.

    A névváltoztatás menete:

    1. A Prohardver lapcsaládra belépve az "Adataim" linkre kattints.
    2. A még inaktív nicknév mező mellett a linkre kattintva először a rendszer újra kéri a jelszavadat, majd vásárolhatsz egy nicknév módosítást (990 forint).
    3. Sikeres tranzakció után aktiválódik a névmódosító mező egy alkalomra (tehát alaposan nézd meg az új nevedet, javításra nincs lehetőség!), de ha foglalt a kívánt név, azt előre jelzi a rendszer.
    4. Módosíthatod a nevedet, de természetesen az újra is élnek a szabályok, tehát nem lehet vulgáris, stb.

    Frissítés:

    - Évi egyszer nyílik lehetőség nicket váltani, újonc rang felett.
    - A régi adatlapok linkjei átirányítanak az újra.
    - A korábbi nickek megjelennek az adatlapon.
    - Csak törölt tagok régi nickjeit lehet újrafelhasználni.

    RIOS Gépház 12 hónapja 436

  • Új arcképek a prémium előfizetőknek

    Az "Adataim" linkre kattintva több tucat új Arckép közül válogathatnak a prémium előfizetőink, HA nincs egyéni arcképük. Ha van, akkor le kell mondaniuk az egyéni arcképről ahhoz, hogy tudjanak választani a többi közül (de ez a sima arcképeknél is ugyanígy volt: abból sem tudnak már választani, ha egyéni arcképük van, függetlenül attól, hogy prémiumok vagy sem).

    Folytatás...

    RIOS Gépház 1 éve 12

  • A bankkártyás fizetés hibái az elmúlt napokban

    Páran egész biztosan megtapasztaltátok (sajnos látszik a logokban is), hogy az OTP online bankkártyás fizetési rendszere nem állt a helyzet magaslatán az elmúlt napokban. Ezt kaptuk most tőlük:

    "Ezúton tájékoztatjuk, hogy az elmúlt napokban az elfogadó bankunk (OTP Bank Nyrt.) internetbanki rendszere és webshop szolgáltatása, ezáltal a SimplePay online fizetési szolgáltatása csak részlegesen volt elérhető. A bank szakemberei a hibát elhárították, így a SimplePay fizetési rendszer ismételten stabilan elérhető.

    A hiba fennállása idején történt minden sikertelen tranzakciót ellenőrzünk, és amelyek beterhelésre vagy zárolásra kerültek a vásárló számláján, azoknak a visszatérítését vagy feloldását a lehető legrövidebb időn belül elindítjuk."

    Arra szeretnénk kérni mindenkit, akinek olyan sikertelen tranzakciói voltak az elmúlt napokban, amelyeket végül a szolgáltató mégis beterhelt, hogy jelentkezzen emailben a parci [at-jel] prohardver [ponty] huhuhú emailcímen. Fontos, hogy október 10-e, hétfőtől (hadd dolgozzon a bank is, ahogy ígéri...) és csak akkor jelentkezzen, ha a pénzlevonás tényleg megtörtént (bekerült a könyvelt tételek közé a netbankban, nem csak befoglalta a rendszer) és a vásárolt szolgáltatást nem kapta meg.

    Folytatás...

    RIOS Gépház 1 éve 0

  • Nagy sztori N. Tamás-ról

    Alighogy kijött a börtönből a csaló, azonnal munkába állt, sokakat vert át újra.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Helyszíni riport 1 éve 118

  • A rendőrségi feljelentés menete

    Mi a teendő, ha átvertek a Hardverapró oldalán? Hogyan kell feljelentést tenni a rendőrségen?

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Tudástár 1 éve 169

  • Változások a Prohardveren

    A felhasználói fiók törlése, a nem aktív tagok törlése és a felhasználó átnevezése is lehetővé válik.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Tudástár 1 éve 567

  • Megújult a Logout

    Nem vettétek észre? Nem csoda, a változás nem szembetűnő, főleg a gépház alatt frissítettünk.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Helyszíni riport 1 éve 65

  • ÁTALAKUL a beárazás

    UPDATE: A régi beárazás topikokat kinyitottam, a beárazások ott folytatódhatnak. Kalandor Az első...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 1 éve 590

  • Még mindig a csalásokról (UPDATED: + 2 pont)

    Nincs ideje foglalkozni az eladónak a javíttatással vagy arra kér, hogy borítékba tegyél pénzt?

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Tudástár 1 éve 127

  • Topikgazdák és topikjaik

    Az alábbi listába gyűjtöttük össze a jelenleg aktív Topikgazdákat, illetve nevük alatt felsorolásra kerültek a topikok, melyben tevékenykednek. Amennyiben elavulást vagy hiányosságot találsz benne, azt kérlek jelezd nekünk!

    _adaml21_
    FIFA 16
    FIFA 17

    #Morcosmedve
    Intel Core i3 / i5 / i7 6xxx "Skylake" és 7xxx "Kaby Lake" (LGA1151)
    Intel Core i3 / i5 / i7 4xxx "Haswell" és "Haswell Refresh / Devil's Canyon" (LGA1150)

    Folytatás...

    RIOS Gépház 1 éve

  • Arcképgyárosokat keresünk!

    Megnövekedett az egyéni arckép igénylések száma, ezért szeretnénk bővíteni az arcképgyáros csapatunkat!

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 2 éve 52

  • Lehet jelentkezni Topikgazdának

    Lehet jelentkezni topikgazdának a Moderátort keresek a fórumhoz topikban: röviden írd le és linkeld...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 2 éve 66

  • Felváltja a Szakértői rendszert a Topikgazdai

    A mai naptól a Szakértő rangok kiadása helyett a Topikgazdai rendszer használatára állunk át a Prohardver...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 2 éve 49

  • Megerősödött a Fáradt Gőz

    Kissé újrastrukturáltuk a nem szakmai fórumcsoportunkat: tiszta LOGOUT.hu és egy igazi FÁRADT GŐZ jött létre.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 2 éve 65

  • Elektronikus számlázás a Hardverapró portálon

    Júliustól e-számlát kapnak a Prohardver lapcsalád hirdetési oldalán azok a hirdetők, akik ÁFA-s számlát kérnek.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 2 éve 23

  • Címkézhetővé váltak a topikok

    Már nem csak a topikok címében keres a kereső, hanem van egy új mezőnk, amibe címkéket vihetünk fel, és abban is keres, így
    - rövidebb topikcímek lehetnek, amiben kevesebb a szemét,
    - pontosabbá tehetjük a keresőt.

    Itt van például a Skoda, VW, Audi, Seat club című topik, amire nem lehetett eddig rátalálni, ha valaki a Volkswagen szóra keresett, de már igen, mert címkeként felvettem.

    A moderátorok frissítgetik a topikokat, amerre járnak, de ha valami fontos kimaradt, a modkerben szólhatsz.

    Kalandor

    RIOS Gépház 2 éve 22

  • A SPOILER formázás mától csak bizonyos topicokban használható

    Ezzel a szöveggel mutattuk be egy hónapja a SPOILER formázást:
    Mostantól a fórum arra hivatott részén (a filmes és sorozatos topikokban, esetleg játékok, könyvek, ilyesmi) használhatod a spoiler taget, hogy elrejthess azok elől információkat, akik még nem látták az adott filmet vagy sorozatot.

    Nem volt korlátozva a használata, a "common sense"-re bíztuk a használatát, azonban hiába használta a fórumozók 95%-a helyesen, ha a maradék 5% bőszen rávetette magát mint totyogó a laptopkábelre:
    - vulgaritás, személyeskedés, pornográfia kendőzésére (mintha ez feloldozás lenne),
    - nagyméretű képek elrejtésére (nagyon menő, ha 800 px magas képből csak egy pici szöveg látszik...),
    - vagy egyszerűen csak poénból (teljesen megakasztva ezzel az olvasást, mert minden második hozzászólásnál az egérmutatót kellett mozgatni).

    Nem akartunk tömegesen emiatt büntetéseket adni, ezért a spoiler formázás használatát csak bizonyos topikokra engedélyeztük. Folyamatosan kattintgatjuk be a megfelelő topikokban, ahol ezt jelezzük is majd a topik tudnivalókban:
    a spoiler formázás a topikban elérhető

    Folytatás...

    RIOS Gépház 2 éve 15

  • Kiszínesedett a Prohardver keresője

    Ezentúl könnyebb lehet a keresőnk használata egy-egy topik vagy cikk tartalmán belül, ugyanis szavanként külön lesznek színezve a találatok.

    Például a Melyik MP3 lejátszót vegyem? topikban az mp3 lejátszó basszus szavakra keresve ilyen lesz az eredmény.

    Ugyanez működik a portáljaink (kivétel egyelőre Logout, de folyamatban) tartalmaiban is.
    Például a Prohardver részletes keresőjébe beírva a mp3 lejátszó basszus szavakat, ezt a keresési eredményt kapjuk, a megnyíló cikk pedig így lesz színezve.

    RIOS Gépház 2 éve 56

  • Topikgazda szabályzat

    Mindenek előtt: a topikgazdasággal nagyobb felelősség jár, mint amit eddig megszokhattál, így fokozottan kell figyelned a szabályzat betartására, a példamutató viselkedésre :)

    Mint Topikgazda, a számodra biztosított eszköztárral az alábbiak szerint járhatsz el.

    I. Hozzászólás törlése
    1. Beszabadul egy spammer.
    2. Valaki saját termékét hirdeti (kivéve városi LOKÁL topik, ott szabad),
    3. A szabályzat III/10. pontjából az 1-8 és 10-13-as pontok, de csak ha teljesen nyilvánvaló, hogy az az! Ha egy szemernyi kétségetek is van, inkább ne töröljétek!
    4. Valaki duplán írt be egy hozzászólást, vagy láthatóan véletlenül írt be (pl. írja, hogy jajj, privát akart lenni)

    II. Hozzászólás OFF-ba tétele
    1. OFF-ba azt teheted, ami teljes egészében, 100%-ban (nem 99%, 100%) OFF, nem tartozik a témához, de törölni azért nem kell, nem zavaró, nem felesleges. Tudom, hogy ez így nehezen megfogható szabály, a gyakorlatban majd kialakul, ha nem érzed át, inkább ne tegyél OFF-ba.

    Folytatás...

    RIOS Gépház 2 éve 25

  • Galéria a lapcsalád portáljainak cikkeiben

    Az oldalon minden linkesített képre kattintva egy lightbox-szerű galéria réteg nyílik meg, így kényelmesebben és gyorsabban lehet a képeket átnézni.

    Lehet navigálni a nagykép oldalain lévő kis nyilakkal vagy kurzor gombokkal, illetve kilépni ESC-kel, "kikattintással" vagy az X-re nyomva. Az alsó részhez nincs "görgetőgomb", automatikusan gördül, ha sok a kép.

    Támogatott böngészők: újabb Chrome, Safari, Opera és Firefox, IE9+ (IE10-től van animáció). IE8-tól lefelé marad a régi működés, nincs galéria.

    Tervben van, hogy a Logoutra is portoljuk!
    Hopp, már ott is kész :)

    RIOS Gépház 2 éve 25

  • Új formázási lehetőség a fórumon: spoiler tag

    Legalább tízéves álom valósult meg: immár van spoiler tag a fórumon!

    Mostantól a fórum arra hivatott részén (a filmes és sorozatos topikokban, esetleg játékok, könyvek, ilyesmi) használhatod a spoiler taget, hogy elrejthess azok elől információkat, akik még nem látták az adott filmet vagy sorozatot.
    A spoiler tagek közé helyezett szöveg ugyanis egy ismétlődő képpel lesz elrejtve a megjelenő hozzászólásban, ami felett át lehet siklani, de aki el akarja a szöveget olvasni, annak csak annyit kell tennie, hogy az egérmutatót a Spoiler felirat fölé viszi.

    Észrevettük, hogy máshol is boldog boldogtalan ezzel dekorálja a hozzászólásait, de ezúton is kérjük őket, hogy hagyják a ezt abba, nem arra van kitalálva és egyébként is minden csoda három napig tart :)
    Ehelyett sajnos erre volt szükség.

    RIOS Gépház 2 éve 20

  • Bevitték N. Tamást, a Nagy Csalót

    N. Tamás veterán csaló, aki lebukott már, nem is egyszer, de eddig nem sok minden történt vele, ami jobb...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 2 éve 68

  • A Topikgazda rendszer

    Létrehoztuk a Topikgazda rendszert, amely a közösségibb információáramlás és rendfenntartás lehetőségét hozza el.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 2 éve 299

  • Bizonyos emailcímekre nem kérhető jelszópótlás, de természetesen van megoldás

    E tavalyi sajnálatos esemény óta bizonyos emailcímekre nem áll módunkban automatikusan jelszóemlékeztető emailt kiküldeni, csak egy hibaüzenetet kap a felhasználó, hogy a jelszava nem pótolható.

    De persze van segítség: a jelszavak pótlásában a megfelelő azonosítás után Kalandor tud segíteni a kalandor (kukac) prohardver (pötty) hu címen, ahova írd meg a felhasználónevedet (legjobb, ha linkeled az adatlapját), és a belépési emailcímedet.

    Megjegyzés: új jelszót kézzel beírni nem tudunk, jelszót csak a rendszer generálhat, és azt a belépési emailcímre küldheti csak ki.

    Természetesen nem kell megijedni, továbbra sem adunk oda felhasználói fiókot az első jelentkezőnek, csak a jogos, és igazolt gazdájának!

    RIOS Gépház 2 éve 5

  • A hamisítás fellegvárai: memóriakártyák és pendrive-ok

    Nem kattintásvadász, hanem realista a cím, ugyanis nekünk, akik a hardveraprós problémás esetekkel foglalkozunk, közhely a fenti mondat.

    A legtöbb problémát a hamisítás terén a memóriakártyák (különösen a micro SD kártyák) és a pendrive-ok okozzák.

    Hogy miért? A hazai bolti áruk viszonylag a magas ÁFA-tartalom és az Artisjus juss miatt, ellenben tele vannak az ebay a hasonló oldalak az olcsó másolatokkal, melyekből nagy mennyiségben is lehet rendelni Kínából egy picike csomagban.

    Egész iparág épült itthon erre: Kínából berendelem a vackokat és itthon eladom okosba. Ellenben míg az iPhone-tokokkal maximum annyi gond van, hogy pár hónap után elveszti a színét vagy kopik, a fenti termékek túlnyomó többsége nem csak eredetében hamis, hanem tulajdonságaiban is: Class 10 helyett lassú mint egy vemhes csiga, a VALÓS, visszaolvasható tárterület pedig fele-negyede az ígértnek.

    Ennyi bevezető után térjünk a tárgyra: nem csak nálunk, hanem bárhol, ahol olcsón adják a fenti cuccokat, nem kis eséllyel a fenti problémákba ütközhetsz, olykor még csak nem is rosszindulatból, hanem mert az eladó is tudatlan a témában, és csak egy kis pénzt akart keresni.

    A legbiztosabb megoldás sajnos az, ha boltban veszel kártyát, vagy ha mégis használtat veszel, legalább az eredeti papírjaival vegyél csak.

    Folytatás...

    RIOS Gépház 2 éve 22

  • Javult a Prohardver keresője

    Korábban Prohardver lapcsalád keresője nem dobott találatokat bizonyos nagyon gyakori (ún. stopword) szavakra, illetve levágta a szavak végét (ún. stemming), hogy csak a szótő maradjon meg, így pontosabb találatokat kapjunk.

    Viszont az évek tapasztalata alapján sajnos ez inkább rontott, mint javított a kereső pontosságán:
    - nem lehetett pl rákeresni a "Milyen XY" topikokra, mivel a milyen szó stopword volt,
    - illetve pl az "atom" és "ati" szavakat "at" szócskára redukálta a stemming.

    Ez csak pár példa, de mostantól nincs se stopword, se stemming, így a találatok halálpontosak:
    - http://prohardver.hu/keres.php?stext=atom&submit=
    - http://prohardver.hu/keres.php?stext=ati&submit=
    - http://prohardver.hu/temak/keres.php?stext=milyen&submit=

    Az nem változott, hogy a kereső mindig a szavak elejére keres rá, kivéve, ha idézőjelek között van az adott szó vagy kifejezés.

    Kalandor

    RIOS Gépház 2 éve 6

  • Elhunyt Integra :(

    Tragikus balesetben a mai napon elhunyt emblematikus tagunk, Integra.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Bemutató 2 éve 542

  • A moderátori segítségről

    "A Moderáció elsődleges célja a Szolgáltatás üzemszerű működése
    és a kulturált hangnemű, konstruktív beszédlégkör fenntartása."

    - részlet az ÁSZF-ből.

    Olykor érkezik hozzánk olyan kérés, hogy védjünk meg (vegyünk szárnyaink alá) valakit vagy egy topicot.

    Fontos elmondanunk, hogy moderátor nem testőr, hogy megvédjen a többiektől. Nem testpáncél, ami minden problémát elhárít, nem szovjet hadsereg, amit "be lehet hívni" és nem nagy testvér, aki kézen fogva megvéd a nagyobbaktól.

    A moderátori segítség elsősorban egyes problémás esetek megoldására kérhető (Moderátort keresek topic), úgy is mondhatnám, hogy projektalapú: ha nem megfelelő egy szó, egy mondat, egy hozzászólás, stb., azt jelented és a moderátor megoldja, de onnantól kiszáll a vonalból.

    A moderátori segítség nem időszakra, topicra vagy személyekre vonatkozik, még akkor sem, ha a moderátori csapat néha a körülmények hatására olyan döntés meghozatalára kényszerül, hogy egy-egy esetet vagy topicot fokozottan felügyel, de ez szükségszerűen a mi döntésünk.

    Folytatás...

    RIOS Gépház 2 éve 1

  • Újabb csalási trükk: klónozott megbízható felhasználó

    Módszer:

    1. Kiválaszt a csaló egy megbízható hardveraprós felhasználót.
    2. Regisztrál a hardveraprón egy ahhoz kellően hasonlító felhasználónevet, lemásolja az eredeti felhasználó adatlapját (emailcím, teljes név, település, aláírás, arckép, stb.), lemásolja az eredeti hirdetéseket is saját felhasználójához.
    3. Majd várja, hogy valaki összetévessze a megbízható felhasználóval és onnantól át tudja verni a gyanútlan áldozatot...

    Mindig figyelj arra, hogy a megbízható eladóval magával üzletelj!

    RIOS Gépház 3 éve 21

  • Rendőrkézen N. Tamás, a nagy csaló

    Hiába bujkált a vevők és a rendőrség elöl a 30 éves körözött férfi, aki internetes oldalakon csalt ki pénzt "vevőitől".

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 3 éve 139

  • Újabb csalási trükk: személyes pénzátvétel

    Újabb trükkel próbálkoznak a csalók: 1. Rendkívül olcsón kínálnak egy terméket kihagyhatatlan ajánlat...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 3 éve 264

  • KORREKTOR kerestetik a Logoutra

    *** A jelentkezés lezárult, mindenkinek köszönjük a részvételt! *** Tekintettel arra, hogy Nektek, az...

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 3 éve 131

  • Új, szervezett csalássorozat a Hardveraprón

    Sajnos egy új, szervezett csalási módszer ütötte fel a fejét a Hardveraprón:
    - 'Keresek / Vennék' típusú hirdetésekre jelentkezik egy (egyébként feltört) felhasználó, és ellenállhatalan áron, előreutalással eladásra kínálja a hőn áhított terméket,
    - a feltört felhasználó többnyire régen regisztrált (akár 5-10 éves), és pontosan erre is hivatkozik a bitorló, hogy bizalmat ébresszen,
    - a felelőtlen áldozat (semmibe véve az ezzel kapcsolatos figyelmeztetéseket és a józan észt) előre elutalja a pénzt, de soha nem kap semmit.

    A csalók nem a Hardverapró rendszerét törik fel (a jelszavakat egyébként is kódolva tároljuk), hanem egyes emailszolgáltatók biztonsági réseit kihasználva veszik át a hatalmat a rég nem használt hardveraprós felhasználói fiókok felett.

    Emiatt jelszóemlékeztető a jövőben nem is kérhető bizonyos szolgáltatók címeire!

    Kérjük, hogy
    - ne könnyen kitalálható jelszót használj!
    - ne dőlj be a meseszerűen csábító ajánlatoknak!
    - ne utalj soha, senkinek előre!

    Aki mégis előre utal, az rengeteg pénzt veszít, ezen felül nekünk és a rendőrségeknek csinál egyre több plusz munkát. Ne legyints! Ne hidd azt, hogy ez az egész marhaság és veled sohasem történhet meg! Csak akkor nem fog, ha nem utalsz előre!

    Köszönjük a figyelmet,
    a Hardverapró csapat

    RIOS Gépház 3 éve 15

  • Boldog Nőnapot kíván a Logout minden kedves női olvasójának!

    Reméljük, hogy legalább ugyanekkora figyelmet és tiszteletet kapnak az év többi napján is, mint ma!

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 3 éve 21

  • Megnöveltük a cím és a bevezető (lead) karakterszámát a Logout címlapos cikkeiben

    Korábban csak 36 karaktert lehetett írni bele, ami olykor karcsú volt, de már 80 karaktert is lehet, és a lead is hosszabb lehet.

    RIOS Gépház 3 éve 1

  • Pályázat: készíts hátteret a Hardverapróra - EREDMÉNYHIRDETÉS

    A Hardverapró új ruhájához még hiányzik egy szuper háttérkép, amit most akár te is megálmodhatsz!

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Élő közvetítés 3 éve 214

  • "Bármikor kitiltatlak a Prohardverről"

    Azon okból, hogy egy másik felhasználóra nyomást gyakoroljon, valamire rávegye vagy valaminek az eltűrésére rábírja, egyesek arra a következő kifejezéseket használják:
    - bármikor ki tudlak tiltatni téged a Prohardverről, vagy
    - el fogom intézni, hogy kitiltsák a fiókodat, esetleg
    - megvannak a kapcsolataim a megfelelő emberhez, sőt
    - az egyik haverom moderátor itt, neked annyi.

    Ilyen nincs, nem létezik: minden kitiltásnak oka kell hogy legyen - ez a saját jól felfogott érdekünk is.

    Nem újak a fenti mondatok, 10 éve is hallottam ilyet, de senkinek sem ajánlom, hogy ilyen praktikákat használjon, mert ha ez bebizonyosodik, annak nem lesz jó vége.

    Kalandor

    RIOS Gépház 3 éve 1

  • Boldog új évet kíván a LOGOUT!

    Elégedettséggel teli óévet és boldog újévet kívánunk minden kedves írónknak és olvasónknak!

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Bemutató 3 éve 40

  • Boldog karácsonyt kíván a LOGOUT!

    Békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves írónknak és olvasónknak!

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 3 éve 26

  • Ismerősök közti értékelés a Hardveraprón

    Olykor észrevesszük a Hardveraprón, hogy egymáshoz szorosan köthető, egymást közvetlenül, a Hardveraprón kívül is jól ismerő felhasználók értékelik egymást maximális elégedettséggel, gyakran többszörösen is.

    Mivel a Hardveraprón (vagy általában az interneten keresztül) rendszerint idegenek kötnek üzletet, ezért a bizalmi faktor nagyon fontos. Így viszont egy idegen számára irreleváns, ha Béla számára a szomszédja vagy Pisti számára a munkatársa megbízható eladó.

    Ezen okok miatt a fenti értékeléseket rendszerint eltávolítjuk. Ez nem azt jelenti, hogy a példabeli felhasználók csalók vagy hogy azok az adásvételek nem történtek meg, hanem mindössze csak azt, hogy az üzleteléshez a bizalmi tőkét nem a Hardveraprón, hanem az máshol szerezte, amit viszont nem kell a Hardverapró értékelési rendszerében feltüntetni, hiszen nem a Hardverapróhoz kötődik.

    Úgy is lefordíthatjuk, hogy az értékelés legyen annak a tükre, hogy valaki hogyan bánik az idegenekkel, hiszen az ismerősökkel tudjuk, hogy általában mindenki jobban bánik.

    Köszönjük a megértést!

    RIOS Gépház 3 éve 1

  • Már a Logouton is van mobil nézet

    Tegnap estétől kezdve a Logouton is működik a mobil nézet bétája, amivel kevesebb adatforgalommal, de komfortosabban böngészhető az oldal és természetesen a fórum is.

    RIOS Gépház 3 éve

  • Újdonságok a Logoutos címlapos cikkek és bejegyzések besorolásánál

    A korábbi Logouton elég egyszerű helyzet volt:
    - címlapos cikkek: vagy sima vagy kiemelt bejegyzés volt (a kiemelt jelent meg nagyobb képpel, a sima csak szöveggel)
    - blogbejegyzések: minden egyes bejegyzés kontroll nélkül, automatikusan megjelent a címlapon is

    Az új Logouton ennél sokkal finomabban lehet beállítani, hogy a címlapon a minőségüknek megfelelő kiemelésben részesülhessenek a cikkek és a bejegyzések.

    Remélem mindenki örülni fog a változtatásoknak, vagy legalább türelemmel viseltetik iránta, mindez azért van, hogy minden anyag a beletett munkának megfelelően megérdemelt mennyiségű és minőségű felületet (=publicitást!) kaphasson.

    _____________________________________________________________________

    Címlapos cikkek (a legrosszabbtól a legjobb minőség felé haladva)

    Sima cikk (nincs kép, nincs kiemelés, rövid cikk)

    Kisképes cikk (60x45-ös kép, nincs kiemelés, 1-2 oldalas cikk)

    Nem kiemelt, de nagyképes cikk (112*84-es kép, nincs kiemelve [lila link], 3-4 oldalas, jól megírt cikk)

    Folytatás...

    RIOS Gépház 3 éve 8

Hirdetés

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.