@Qru

Kellemes történet...az 'már az első fura zaj miatt szétcsap az ideg' és 'azonnalmegkelloldani' becsípődés azonnali rokoszenvet ébresztett bennem.

Egyébként a (számomra) vicces az, hogy ugyanezen gondolkodtam; t.i. le-, illetve megírni (akár a TC-nek is) a pepitában hasonló ívű történetemet Alfa vonalon...

@sutszi

Kicsit olyan érzésem van mintha a célvonalnál kisétálna a pályáról... Ez így butaság volt.

Saját tapasztalatból mondom: pont úgy van, ahogy máyköl megírta a #144622-ben.

Nem tűnik 100%-ban racionális döntésnek, pedig az: egyszer csak rájön az ember, hogy a lófaxnak is van vége, és nincs értelme folytatni, mert sohasem lesz meg a "na, most jó" érzés, csak annyi, hogy "talán így most nem xar".

...és ha az embernek nincsenek pszichés zavarai, illetve komplexusai, akkor egy számára vélelmezhetően káros/előnytelen, de legalábbis folyamatos defect signal-lal bíró szituációból lehetőségei szerint szabadulni akar.

...és mindez pusztán azért, mert idővel megváltozik a percepció (átbillen egy kapcsoló a fejben...): nem a mókát, kihívást és azt a pozitív alaphangot érzed, ahol óhatatlanul előfordulnak kisebb-nagyobb hibák, de megéri csinálni; hanem ellenkezőleg: az éppen leküzdött hullámvölgy utáni semleges szakaszon (az eufória régen tovaszállt...) már szinte várod, hogy valami megint elfossa magát. Így egy idő után már nem is tervezel vele, és az összes 'tuning, barkács, customizálás, stb.' ötletbörze is kukázásra kerül - anélkül pedig nem sok értelme van Az Álomautódat gründolni ; aztán egyszer csak egy rosszkor beköszönő, akár banális gondnál berugja az ajtót a gondolat: Lesz, ahogy lesz...ettől a xartól most megszabadulok geczybe...

A két szélsőség között persze ott van a 'két lábbal a földön' hozzállás, t.i.: kiautózni a ráköltésből annyit, amennyit lehet, minimalizálva a 'veszteséget'. De ehhez legalább két dolog kell: hogy érzelmi semlegesség a kocsi felé, és hogy a kocsi legalább tervezhetően/vélelmezhetően (hihetően...) üzembiztos legyen.

[ Szerkesztve ]

Nevermind...