Szerencsére eszméletben maradtam, végig tudatosan cselekedtem, már amennyire képes voltam ebben a szituációban. Amikor megláttam a kiálló csontokat, egyből elkezdtem kiabálni segítségért, közben ügyeltem arra, hogy egy picit se mozduljak meg, mert ugye akkor még nem tudtam, hogy mim sérült még, nehogy rosszabbá tegyem a helyzetet. A mögöttem jövő autós hívta a mentőket, közben megjelent egy szolgálaton kívüli mentőápoló is, aki azonnal elkezdte az elsősegélynyújtást. Még segítettem is neki szóban, hogy a különböző felszereléseket hogyan tudja oldani (pl. hogy a kesztyűn a nagy tépőzár mellett van egy fül alá rejtett, kisebb darab is). Aztán perceken belül megérkeztek a kollégái is, kaptam a kábító fájdalomcsillapítót, és még akkor is rendesen tudtam válaszolni a kérdésekre, csak 2-3 mp-es késéssel. Úton a győri kórház felé meg azt hajtogattam magamban, hogy jó kezekben vagyok, minden rendben lesz, össze fognak legózni, stb.

Akkor volt igazán “cefet szar”, amikor beérve a kórházba csináltak egy CT-t. A gép nem az én méretemre lett tervezve, túllógtam rajta, és a mozgó rész végállásában mindig hozzáért a törött lábam egy fém asztalkához. Az kibaCottul fájt a kábítás ellenére is.

[ Szerkesztve ]