Egyébként atyai pofon nyilván kell, de életkornak megfelelően. Nálunk elég ha a fenekére csapok nagyon nagyon ritkán, nyilván fizikai fájdalmat nem okozok vele.

Tegnap kijött velem az előkertbe és már rengetegszer szóltam rá, hogy ne dobálja a köveket a fűbe, mert tönkreteszi a fűnyírót. Rászóltam 3x, aztán amikor láttam, hogy megint dobálja akkor rácsaptam a kézfejére. Na akkor meg elkezdett bömbölni. Kijött asszony a sírásra, hogy mi történt? Mondtam neki, hogy kavicsot dobált, ezért rácsaptam a kezére.
Asszony rögtön rászólt a gyerekre, hogy ne sírjon, mert jogosan kapta, hiszen apa sokszor szólt már. Aztán 2p után már abbahagyta a pityergést is.

Ha nagyon nem bír magával, akkor meg szoktuk mondani, hogy bezárjuk a wc-be vagy a garázsba. Van, hogy annyira kis huncut, hogy amikor kérdezzük, hogy: "jó, akkor most akarsz menni a wc-be?" Erre rávágja, hogy "aha". Nade amikor már karonfogom, és megindulunk akkor már sír. 1-2perc bezárás után észheztér, mert nem akar egyedül bezárva lenni.

Az nekem kimaradt, hogy enpera-nal ennyire széthúzás van otthon. Mi ezt előre megbeszéltük és szoktuk is felhozni, hogy egymás döntéseit nem kérdőjelezzük meg a gyerek előtt. Ehhez azért az is kell, hogy közös legyen a gondolkodás és a cél. De pl ma reggel is gyerak akart játszani az egyik távirányítós bmw-vel. Namost az apa játéka, magasan van, van neki 100másik kisautója, de néha pont az kell. Úgyhogy anya mondta neki, hogy "jó, megkérdezzük apát". Megkérdeztek, odaadtam egy kondiciós listával kiegészítve, úgyhogy érdekes módon az autó nem akart leesni a kanapéról/fotelról/asztalról, mint ahogy a többi