H​i​rd​e​té​s

2017. november 24., péntek

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) Fadam


Fadam
(lelkes újonc)

Nekünk mindig is Whirlpool mosógépünk volt bár konkrétan csak kettő. Az első nem rég lett kicserélve egy újabbra, de ez is Whirlpool . 9 évig bírta azt hiszem kétszer kellett cserélni benne alkatrészt egyszer vízpumpát egyszer pedig ékszíjat de ez itthon lett megcsinálva. Volt vele olyan probléma, hogy azt mondták az egész elektronika rossz (nem váltott mosási fokozatot néha kézzel kellett arrébbtekerni ), de nagyon sokba került volna megjavítani tehát úgy maradt végeredménybe aztán utána valamilyen oknál fogva megjavult és lehetett vele mosni. A legvégére pedig már nem fugázott ki ezért is lett kicserélve és a szerelő hozott egy másik majdnem teljesen ugyanolyan mosógépet ez történt kb. 1,5 hónapja. Hozzá kell tegyem hogy a problémák csak 4-5 év után jelentkeztek addig tökéletesen ment. Tesóméknak is Whirlpool van és már tökéletesen megy kb. 3-4 éve. A felsorolt hibák ellenére én csak is Whirlpool-t vennék következőleg is, de lehet hogy csak megszokásból

[ Szerkesztve ]

(#2) FPéter válasza Fadam (#1) üzenetére


FPéter
(fanatikus tag)

Gondolom megszoktad a szívást vele és már fel se tűnik:D Nekünk AEG van, 7-8 éve bírja hiba nélkül és nagyon sokat megy.

(Ja bocs, egyszer updatelni kellett rajta firmware-t, mert így kapott pluszban sportcipőmosás funkciót, ami tényleg baromi jól működik)

A Whirlpoolt nagyon sokan szidják.

[ Szerkesztve ]

(#3) Dany007


Dany007
(PH! kedvence)

Miele. Drága, de megéri, akár használtan is!

(#4) Parci válasza Fadam (#1) üzenetére


Parci
(HÁZIGAZDA)

nincs az az 'sten, hogy Whirlpool legyen, az és az Indesit messze a két leginkább szidott szajré.

(#5) mephi666 válasza FPéter (#2) üzenetére


mephi666
(PH! kedvence)

nekem meg indesit 4éve és semmi gond vele :B szervizben dolgozó ismerős mondta, hogy jó az indesit, amíg megy, de az alkatrész drága hozzá :( (egyébként megbízhatónak tartja... ha legalább ennyit még kihúz mindenféle baj nélkül, akkor elégedett leszek én is :K )

ui: nem írtad a kizárt gépek közé, de mondjuk akkor egy ilyen hajdu mosógép számításba jöhet? ;]

[ Szerkesztve ]

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

(#6) Chaser válasza FPéter (#2) üzenetére


Chaser
(Jómunkásember)

Nekünk is Whirlpool van, 10+ éves, 1x kellett javíttatni, az asszony belemosott valami rongyszőnyeget és nem díjazta a gép:D 2. javítás költözés után volt, valami kimozdult benne, de a répa szerelő se jól rakta vissza, én meg nem tudtam hogy kell kipróbálni normálisan :W mostanában lehet hogy már nem jó ez a gyártó...

_tejesen'® joálapotpan'™_

(#7) Parci válasza Dany007 (#3) üzenetére


Parci
(HÁZIGAZDA)

használtan... a fél ország abból él, hogy széthalt tv-ket, mosógépeket, hűtőket javít meg, és adja el... nem merem bevállalni, teljes áron meg egyszerűen túl húzós. két komoly AEG is kijön egy Miele árából, és nem biztos, hogy a Miele kétszer annyit ideig él.

(#8) proof88


proof88
(PH! addikt)

Én egyelőre ezt tudom ajánlani, mert van ahol már évek óta gond nélkül megy, illetve én is ilyet vettem pont ezért, 1 éve asszem ... nem is hangos, bár nem überhalk, de a retro Lehel mosógépnél halkabb az biztos. :D

(#9) Parci válasza proof88 (#8) üzenetére


Parci
(HÁZIGAZDA)

köszi! azt nem mondtam, hogy sajnos csak elöltöltős jöhet szóba. :( pedig abszolút felültöltős párti vagyok, de ez most nem opció. :(

(#10) eastsider


eastsider
(PH! nagyúr)

Volt AEG-nk de harakirit követett el.... amúgy jó kis masina volt. sokáig meg volt tudott szárítani is :)

most ariston van egy jópár éve. nagyon rendben van. alig van hangja. patent kis gép :)

nagyfateréknak 15-20 éves volt a boschuk, amikor elhalálozott... utána vettek egy aristont... olyan, mint a mienk, csak alacsonyabb kategóriás... nálunk szinte minden ariston, de meg vagyunk vele elégedve....
bár~indesit...
whirlpool elég ratyi mindenben...

[ Szerkesztve ]

(#11) Egon válasza Parci (#9) üzenetére


Egon
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

Ami ajánlott: AEG/Eletrolux, vagy Bosch/Siemens, ez a négy márka 2 cég. Mindkettővel jól jársz, egyedi szempontok döntenek (milyen mosószertartályt preferálsz, mennyire fontos a sokféle centrifugázási mód stb.).
Nekünk AEG van (bár csak azért, mert elfogyott a kinézett Bosch).

Master of Magic forever!

(#12) RootRulez válasza eastsider (#10) üzenetére


RootRulez
(PH! félisten)

Ez az Ariston amúgy jó márka? Én pár évvel ezelőttig nem is hallottam róla, akkor lett lecserélve a 200 literes hajdú bojlerünk jóval kisebb és gazdaságosabb Aristonra. :K

═══════════════════════════════════════════════════════     Magyarított Android alkalmazások: http://www.hunapk.hu/     ═══════════════════════════════════════════════════════

(#13) Vikt0r


Vikt0r
(fanatikus tag)

Nekünk elöször zanussi mosógépünk volt az bírta legtovább kb 8évig. Utána vettünk egy digitális samsungot aminek garancia lejárta után beázott az elektronikája. Ezután vettünk egy indesitet de ez nagyon szar sokat fogyaszt pedig A+-os. Ha lehetne én samsungot vennék megint attól függetlenül, h az bírta legkevesebb ideig.

Egyébként Aeg mosógatógépünk és Ariston hűtönk azok nagyon jók.

[ Szerkesztve ]

(#14) proof88


proof88
(PH! addikt)

Mondjuk AEG-ben az a jó, hogy általában vörös a kijelzőn a szöveg. :D Ilyen szálcsiszolt ezüstös alumínium borítású gépekkel felszerelni az egész lakást, és mindegyiknek vörös kijelzője van, sztem impresszíven néz ki. :D

(#15) csibor


csibor
(PH! addikt)

Ezek után a tuti megoldás 2 Indesit elöltöltőst kell venni,hogy ne billegjen a mosóteknő :)

Komolyabban a whirlpool nekünk sem jőn be,2db volt a családban,és árához képest nem vált be.Most 3-ik Fagor-t használjuk,észrevenni minél újabb annál vacakabb.Hogy mi lesz a következő nem tudom,ami biztos 6Kg tudjon mosni,A+ legyen.Ezek után jön az ár/garancia hányados.~5 év után úgyis cserélni akarod.A szerelő ismerőseim tapasztalata szerint a mai gépeket 4-5 év használatra tervezik,márkától függetlenül.

(#16) Parci válasza Egon (#11) üzenetére


Parci
(HÁZIGAZDA)

6-7 kg nem árt, h lehessen függönyt és nagyobb dolgokat is mosni néha. programok nem érdekelnek igazán, kb. mindig a sima mosást szoktuk használni amúgy is. :)

(#17) Parci válasza csibor (#15) üzenetére


Parci
(HÁZIGAZDA)

"A szerelő ismerőseim tapasztalata szerint a mai gépeket 4-5 év használatra tervezik,márkától függetlenül."

ha ennek hisz az ember, akkor mondjuk inkább az olcsóbb, szarabb cuccok közül érdemes válogatni, mert 4-5 évet azok is elmennek. szóval azt állítod, hogy mindegy, hogy indesit vagy aeg?

(#18) Chaser válasza RootRulez (#12) üzenetére


Chaser
(Jómunkásember)

Ha nem tévedek nagyot az Indesit árulja a premium cuccait Ariston néven.

szerk: 1ébként LG-ből is vannak korrekt mosógépek...ki kell fogni kategória, ha hw-rel akarnék párhuzamot vonni akkor notebook...premium cuccban is lehet fosch, lowendben is lehet nagyon jó:)

[ Szerkesztve ]

_tejesen'® joálapotpan'™_

(#19) atom87


atom87
(fanatikus tag)

Nekünk Electrolux gépünk van, 10 éve teljesít szolgálatot. Sehol egy rozsda. Egyszer kellett a dob csapágyát cserélni,mert drága anyukám plédet mosott vele ki, és az ugye sok vizet felszív. Mire a vízoszlop mérőben megjelent a víz, addigra szerintem 30kg biztos volt már a pléd.... Hát ez nem tetszett neki....

Viszont igen, AEG, Siemens, Electrolux. Semmi mást.

mod:(#17) Parci

Igen, ezt én is hallottam és be kell valljam, lehet van benne valami.

[ Szerkesztve ]

Kawasaki z1000

(#20) gabroca


gabroca
(tag)

2002-ben vettünk AEG mosógépet. Csendes, megbízható, hibátlan, jó anyagból van.
akinek nincs pénze Miele-re, annak ez a megfelelő kategória.

Nem érdemes gagyit venni, hosszú távon nem éri meg.
Kiméli az ember, ha kisebb fordulatszámon centrifugál.

2 év alatt vágta így haza a szomszéd a Whirpoolját.

(#21) Egon válasza Parci (#16) üzenetére


Egon
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

Oké, de pl. az AEG-nél a minimum centrifuga fordulatszám 400 (Eletrolux-nál 500), és összesen 4 lépcső van 1200-ig (400, 700, 900, 1200). Nekünk pl. van olyan vékony függönyünk, amit az asszony anno a Whirpool-lal 120-as centrivel centrifugázott (azon nedvesen lett visszarakva), hogy szét ne szakadjon. A Bosch-nál (adott modell) 100 és 1000 között, összesen 7 lépésben állíthatod a centrifuga fordulatszámát.
Az AEG/Eletrolux mosógépek mosószer-adagolója nagyon könnyen tisztítható, cserében a folyékony mosószert csak a tartályba helyezhető adagolóban tudod belerakni (ellenben a Bosch hagyományos, ajtóra szerelt megoldásával; felültöltős gépekről beszélek).

Szerk.: az AEG zajszintjével nem vagyok elégedett. Whirpool halkabb volt (vagy legalábbis más hangszínű; kevésbe hallatszott át a csukott fürdőszoba-ajtón).

[ Szerkesztve ]

Master of Magic forever!

(#22) mephi666


mephi666
(PH! kedvence)

annyit hozzátennék, hogy háztartási gépekből a következők vannak otthon: (saját választás volt mind) porszívó 2éves - 1600w-os samsung (mindegy, csak szívjon alapon vettem), hűtőből egy kis indesit (4 éves) hűtő fagyasztórésszel... van egy kis méretű régebbi (vagy 8-10éves) zanussi fagyasztószekrény... mosógép indesit witp102, 4éves... tűzhely egyszerű 4 égős, gázos electrolux... (semmi hőlégkeverés meg macskafüle) egyedül a daewoo mikró az, amit megbántam utólag... olyat soha a büdös életbe nem vennék... az összes többi háztartási gép kiválóan teszi dolgát :K

amihez érdemben leginkább hozzá tudok szólni a mosószer-téma: sógorom bátyjának lánya egy nagyon menő cégnél dolgozik külföldön és jól belelát a dolgokba... ő mondta, hogy a mosószerek minősége még a világelső márkák között is ingadozó, mert a fő összetevők csak ilyen x % - y % formában vannak megadva... pl. veszel egyik héten is meg következő héten is egy dettó ugyanolyan mosószert, könnyen lehet, hogy más eredményt tapasztalsz mosásnál... :K és itt most nem is a teszkógazdaságos mosószerekre kell gondolni, hanem a drágábbakra... (habár az is igaz, hogy a drágább mosószer így is valószínűleg hatékonyabban kiszedi a koszt, mint a teszkós...)

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

(#23) Crystalheart


Crystalheart
(senior tag)

Elég sok gyártót kizártál, de gőzmosógépben nem gondolkodsz? Igaz, jó drága, de állítólag megtérül és nagyon praktikus is.

(#24) WonderCSabo


WonderCSabo
(PH! félisten)

13 évig használtunk egy Hajdú mosógépet, de már annnyit szereltünk, hogy az egész ki lett cserélve. :DDD Amikor végleg elromlott vettünk egy Whirlpoolt. 3 éve megy, semmi baja azóta.

Crystalheart: Az olyan amibe nem kell mosószer? Ha igen, akkor nem hiszem, hogy igazán tudnak tisztítani szvsz.

[ Szerkesztve ]

- Tommy was weak. Tommy was stupid. Tommy is dead. - I'd drink to that.

(#25) Parci válasza Crystalheart (#23) üzenetére


Parci
(HÁZIGAZDA)

no, ilyenről még nem is hallottam... mi az? milyen márkából van ilyen?

(#26) #40835072


#40835072
(törölt tag)

nekünk van egy 40 éves mosógépünk és tökéletesen működik:)

(#27) Parci válasza Egon (#21) üzenetére


Parci
(HÁZIGAZDA)

nemtom, az igazat megvallva nehezen igazodtam el a Bosch sok modellje között... ez tűnik kb. jónak már, de például a zajosságra megadott értékek nem egy halk gépet sejtetnek.

(#28) Egon válasza Parci (#27) üzenetére


Egon
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

Sajnos ezzel a márkával nincs gyakorlati tapasztalatom, de a számítógép-hűtőknél is tapasztalható, hogy mindenki másképp mér, és a kisebb (közölt) érték nem feltétlenül jobb.
Fórumozói vélemények alapján, nem hangos a Bosch.

Master of Magic forever!

(#29) Crystalheart válasza Parci (#25) üzenetére


Crystalheart
(senior tag)

LG-ről, meg Whirlpoolról tudok, előbbi az első, így talán kifinomultabb. A honlapjukon a mosógépek közt azok vannak elöl.

Arról szól a dolog, hogy gőzzel is képes mosni, ami így kevesebb áramot és vizet használ. Kiindulva abból, hogy a nagynyomású gőztisztítók milyen hatékonyak tudnak lenni mindenféle vegyszer nélkül is - nekünk is van olyan -, szerintem lehet alapja. Hasznos dolog állítólag, hogy ha pl. úgysem látszik kosz a ruhán, pl. egynapos pólón, akkor egy, a sima gőzmosásnál is rövidebb, húszperces gyorsgőzölés képes elvenni a szagokat, és még a gyűrődéseket is simítja. A gőz 99+ °C-os, így ez nem is csoda... Amúgy hagyományos oldaltöltős mosógépeknek is használhatóak, kiképezték a hagyományos vizes mosásra is őket. Bár gondolom, a vízkőtlenítésre a gőz miatt gyakrabban oda kell figyelni, akár egy gőztisztítónál.

Száz évekkel ezelőtt, a vegyszeráradat előtti időkben már tisztítottak gőzzel - ruháskosarat lógattak a gőzbe -, de a mosóporok feltalálásval a dolog háttérbe szorult. Oszt most meg hatalmas innovációként harangozták be. :)

Minket az ára tart vissza egyelőre, de ha a jelenlegi feldobja a talpát, lehet, hogy beruházunk...

(#30) WonderCSabo


WonderCSabo
(PH! félisten)

Vegyetek egy ilyet szvsz! :DDD

- Tommy was weak. Tommy was stupid. Tommy is dead. - I'd drink to that.

(#31) DeFranco


DeFranco
(PH! nagyúr)

Az indesit köztudottan rozsdásodik. Anyukámnak ilyen gépe van, csendes, minden apróság külön állítható rajta, kb 6 éve megy teljesen hibátlanul, csak éppen már egy 50Ft-ossal megegyező területen rozsdásodik.

Járok egy műszaki áruház hátsó portája környékén rendszeresen, ahova lerakják a használt mosógépeket, amiket beadnak csereakcióban. Ami rozsdásodik, az 90% indesit. Whirlpoolt nem sokat látok, kevesebbet, mint a piaci részaránya. Ha valaki nagyon ráér, nézhet ilyen leadó helyeket, érdekes statisztikákat lehet belőle csinálni.

Otthon nekünk Whilrpool van, 6. érzék, meg kutyafüle. Arra figyeltünk, hogy minél egyszerűbb legyen (pl: kizártuk az olyanokat, aminek rugós kilincse van, mert egy olyan kis kutyf*sz rugó húzza, ami 1-2 éven belül elrozsdál-eltörik, aztán kijön a szerelő, és közli, hogy komplett tetőcsere). Nincs még egy éves, eddig jó, de vigyázunk is rá. Nem centrifugázunk 600 fölött ha nem muszáj, kímélő program stb (ez más szempontból is jó). Nem vennék mást most sem, mert az a tapasztalatom, hogy a prémium márkák sem bírják annyival tovább, mint amennyivel többe kerülnek. Elhiszem, hogy ott is működik a tervezett avultatás.

(#32) Parci válasza Crystalheart (#29) üzenetére


Parci
(HÁZIGAZDA)

aha, köszi. a legolcsóbb LG olyan 215e ft, szóval valóban húzós.

(#33) Probber


Probber
(őstag)

Olyan ~5 éve van egy "A" energiaosztályú Indesit típusú mosógépünk. Ahogy lejárt róla a 2 év garancia, a csapágy ami a dobnál van, elmorzsolódott benne, ezt javíttatni kellett. Azon felül más probléma nem volt vele, nincs is, hacsak nem az, hogy az utóbbi 1 évben nagyon felerősödött a hangja és, hogy a rezgéstől egy kis helyen megrepedt rajta a műanyag burkolat. Ami biztos, hogy még egyszer Indesit nem lesz. Jól csengő márka, de ha ez megérik a cserére, biztos, hogy más jön a helyére.

[ Szerkesztve ]

"Rendben, mi a munka? Reklám! Egy kelet-európai üditőnek amit Splort-nak hívnak. A világ első cékla ízű kólája!"

(#34) Dany007 válasza Parci (#7) üzenetére


Dany007
(PH! kedvence)

Nyilván az új árát nem nekünk találták ki.
De én is most állok mosógépvásárlás előtt, és voltunk egy ismerős használtkereskedőnél. Voltaképp ő nem is használtkereskedő, hanem német o-ból, egy miele lerakatból hozza a használt gépeket. Nemrég volt egy nagy akciója a Miele-nek, miszerint a régi készülékeket új vásárlása esetén nagyon jó áron beszámolja. Így a sok német 3-5-8 éves miele gépeket gyors bevitte és vett helyette újat.
90%-uk hibátlan, és egy 1500-as fordulatra képes sok sok programos gépet adna 35-ért. Egy komolyabbat már 50-ért. Mutatta hogy néz ki belülről egy ilyen, hát elég komoly.
Nekem azt mondta, hogy először a teleszkóp megy tönkre benne, amit könnyen le lehet ellenőrizni, hasonlóan, mint egy autónál. Ugyanis a Miele-nél már nem ilyen gumiszallagok tartják a dobot, hanem rendes teleszkópos megoldás van.

Itt egy oldal. Ez hasonló árban és típusban is, mint amiről én beszéltem. De nem ő róla van szó. Nemtom kié ez a kereskedés, de 6 hónap garit vállal. Nyilván az oldal gagyisága sokmindent elárulhat, de legalább látod milyen gépekről beszéltem.

Én a leggagyibb Euronics-es mosógépet néztem 65-70 ezer környékén. Szóval nálam már biztos, hogy egy ilyen használt Miele lesz 35 ezerért : ) Alkatrész van hozzá...
Amúgy a modernebb gépeknél (talán a Miele-nél is) az a legnagyobb szopás, ha az elektronika megy tönkre. Mert akkor panelcsere meg miegymás és az már tényleg szívás.

(#35) Crystalheart válasza Parci (#32) üzenetére


Crystalheart
(senior tag)

Hát ez az, legalább duplája egy rendes mosógép árának. De nem tartom elképzelhetetlennek, hogy egy nagycsalád mosásain hamar visszajön a többlet, ha tényleg annyival takarékosabb... (Azért a hagyományos mosógépek elég áram- és vízzabálók.) Nálunk egyelőre olcsóbb a víz, de mindjárt jön a csatorna.

(#36) Parci válasza Dany007 (#34) üzenetére


Parci
(HÁZIGAZDA)

érdekes... az "ismerősöd" melyik modellt hozza neked 35-ért? melyik a komolyabb 50-ért? jöhet privátban is... thx!

(#37) Athlon64+


Athlon64+
(senior tag)
LOGOUT blog

Nekünk egy kb. 12 éves Whirpool felültöltős gépünk van. Egyszer kellett javítani, a csapágyazás elkopott (azt hiszem, tavaly volt a csere). Már elég hangosan működik, de szerintem azért, mert szét lett szedve, és nem jól lett összerakva (nem szaki csinálta), de tökéletesen működik.

Gyanítom, hogy a mosógépeknél is áll az, ami manapság megfigyelhető: a mostani gépek kevesebbet bírnak, gyengébb minőségűek, mint a régiek.

(#38) kételkedem


kételkedem
(PH! addikt)

Kápráztasd el a környezetedben élőket!

Miele PW 6055 Plus

Soros interfész RS 232 és optikai interfész is alaptartozék! :K

Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmadat! °°XLIII°° "Isten, áldd meg a magyart" Kölcsey 1823

(#39) DeFranco válasza kételkedem (#38) üzenetére


DeFranco
(PH! nagyúr)

Ha vállalnak rá 40 év door-to-door teljeskörű garanciát, ami kiterjed akár UFO invázióra is, akkor megveszem. :D

(#40) Brae válasza kételkedem (#38) üzenetére


Brae
(őstag)

800+ k egy mosógépért :Y :Y :Y Ehhez 3 thai örömlány is jár ajándékba :F

(#41) D1Rect válasza Parci (#9) üzenetére


D1Rect
(PH! félisten)

Nem vagyok mosógépszerelő, de eddig csak elöltöltős mosógéppel kapcsolatban anyáztak a környezetemben.

"Sok hűhó semmiért, lehetne mondani, de egy tetszett pecséttel azért értékelem a mérnökök igyekezetét. Még akkor is, ha a Galaxy Note-tal nem sikerült kategóriát teremteniük. " - 2011

(#42) ABE válasza Brae (#40) üzenetére


ABE
(őstag)

Igen, a 3 thai örömlány kimossa kézzel, hogy ne zajongjon a gép. :D

Más: Nekünk is volt Whirpool, az öreg endéká mosógép kétszer annyit bírt ki, mint az a modern fos. Most valami új AEG-nk van, csak akkor tagadta meg a munkát, amikor kiderült, hogy a hálózati fesz. valami 180V körül volt. :DDD

[ Szerkesztve ]

(#43) Dany007 válasza Parci (#36) üzenetére


Dany007
(PH! kedvence)

W 800-as széria, hogy pontosan melyik azt nem tudom. Nincs a képek között, mivel amit mi kinéztünk az felültöltős. Sajnos más nem férne be... =/
De az árak nagyjából megegyeznek azzal ami az oldalon található.
Az 50 ezres is a 800-as típusból való. De az már előtöltős, meg kijelzős, késleltetést lehet állítani, meg kijelzi hány perc múlva ér véget a mosás stb...
A faszi szerint kevesebb vízből most, mint más mosógép. Saját állítása szerint lemérte.
Annyira nemismerem a fazont, mert apám munkatársának egy barátja :) Tudom szörnyen hangzik. De mi voltunk nála pénteken, megnézni a cuccokat. És elég meggyőző volt.
Az 50 ezrest például előttünk szedte szét, megmozgatta a dobot és mondta, hogy ennél szar a teleszkóp cserélni fogja. Szóval hibásan nem adja el. De ő 'csak' 3 napos garit vállal.
Már régóta csinálja ezt, sok cuccot eladott és panasz még nem volt. De annyira tényleg nem ismerem, hogy bármi érdemit is mondjak róla.
Én biztos, hogy azt a 35 ezrest megfogom venni. Még ha csak 3 évig is bírja, már akkor jobban jártam, mint egy gagyi Euronics-es 70 ezres mosógéppel.

Szóval ha ezen gondolkozol, akkor talán próbáld meg az weboldalon lévő számot hívni. Nemtom ő kicsoda, biztos nem az akiről én beszélek, de ha 6 hónap garit ad rá, akkor jobban jársz, mert árban nagyjából megegyezik. Csak a weboldal annyira gagyi, hogy talán e miatt kételkedhet benne az ember, de azért egy próbát megér. Vannak vásárlói vélemények is, hát nemtom mennyire hitelesek.
El kell menni személyesen, megnézni, kipróbálni stb... A dobot mindenképp érdemes letesztelni, mert elvileg a teleszkópok romlanak el legelőször, szóval abból sokminden kiderülhet.

(#44) Samus


Samus
(PH! addikt)

Először egy alsó kategóriás Fagor gépünk volt (elöltöltős). 10 évig ment. Ezalatt összesen 10000 pénzt kellett költeni rá (emlékeim szerint egyszer a vízpumpa égett le, egyszer pedig szintén a vízpumpáról esett le a "rotor"). Azért kellett megválnunk tőle, mert már egyrészt nagyon koszos volt (nem mosott rendesen), a legfőbb gondja viszont, hogy szó szerint szétrohadt az alja, a vékony lemez, és a gépnek nem volt lába. Egy darabig állt fán, de miután tovább folytatódott a dolog, már mosás közben is mászott el. A következő Anyám nagy álma lett, egy Whirpool 6ik érzékes gép (felültöltős, a kis helyigény is fontos volt), eredetileg egy akciós Whirpool gépet akartunk venni, ami nem volt hatos, de 60k volt, végül ez a több mint 80k-s gép lett (ha lúd, legyen kövér alapon), amit újabb tíz évre terveztünk. A szerelőnk nem ajánlotta se az Indesit, sem a Whirpool márkát, a felültöltősöket pedig végképp nem, állítólag az egyoldali csapágy miatt két évente lehet újat venni, mert drága a javítás, szétveri magát a gép menet közben. A mién elvileg mindkét oldalán csapágyazott, tehát tartósabb. Kiderül. Mindenesetre ajánlom, mert nagyon szépen és gyorsan mos, kevés mosóporral/folyadékkal is. Csak nehogy véletlen az öblítő helyére kerüljön a mosópor, mert eldugul tőle a az adagoló (feltelik az alja), és az eredeti mennyiség fele jó, ha belefér, jó sokat kell áztatni, mire kijön.

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.''

(#45) Parci válasza D1Rect (#41) üzenetére


Parci
(HÁZIGAZDA)

nem tudok mit csinálni, albérletben lakunk, egy beépített, standard magasságú pult alá jöhet a szabvány méretű mosógép, viszonylag komplikált volna felültöltőset használni... :DDD :(

(#46) proof88 válasza Parci (#45) üzenetére


proof88
(PH! addikt)

veszel felültöltőset és berakod 90°-kal elforgatva a pult alá :D

(#47) Parci válasza Samus (#44) üzenetére


Parci
(HÁZIGAZDA)

ööö... a felültöltős dobja van kétoldalt csapágyazva/felfüggesztve, értelemszerűen. elöltöltősnél nehéz volna megoldani... :DDD

(#48) .bableWes


.bableWes
(őstag)

ha van még zanussi márka akkor én csak azt ajánlom! abbol is a felültöltöset! nekünk 9 éve megy hibátlanul, és tényleg hozzá se kellett nyulni!
9 éve volt 50ezer, de nagyon bejött

töltöm lefele a torrentet döpirétbéj-rü. csak gondoltam kiirom, hátha kibanolnak..

(#49) mephi666


mephi666
(PH! kedvence)

egyébként csodálkozok, hogy ezt még senki nem dobta be: vegyél inkább mosómedvét ;]

lehet, hogy kimosni épp nem fog, de ti sem fogtok unatkozni mellette :DD

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

(#50) Parci válasza Dany007 (#43) üzenetére


Parci
(HÁZIGAZDA)

megnéztem a w918-ast, találomra. 1989 és 1997 között gyártották, ergo minimum 13 éves. ehhez képest 85 ezer forint az illetőnél, ami egy miele cuccért nem sok, de azért egy 13-21 éves mosógép... (manapság... mert régen nem volt ám ilyen drága a miele, apámék majd minden cucca az volt, tipikus dolog volt akkoriban, ha nem keleti márkát akart valaki)

50 ezer forintért semmiféle kijelzős, visszaszámolós izé nincs ott, azok 80 ezer forintnál kezdődnek. azt megértem, hogy 35 ezer forintért veszel egyet, azzal nagyon mellé nem fogsz lőni. de 80-90 ezer forintért már zsír új bosch cuccok is vannak, amik persze valszeg gagyibbak, de van 15 év korelőnyük. :D

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.