Nem a szivesség, vagy az akár pénzben mért segítségre értettem, hanem a bizalomra.

Elég hülyén is néznék ki a 32 éves kopaszodó fejemmel, ha nekiállnék kopaszmercis biznic iz biznict játszani a haverjaimmal, hogy tőlem ne kérjenek segítséget, mindennek ára van, annak is ha beugrok hazafelé a boltba felvenni nekik valami árut. . Volt ilyen haverom. Volt.

De (és főleg ekkora tételnél) nem szabad bízni senkiben. Van, akiben meg lehetne de nem szabad, el kell felejteni, annyira kell elővigyázatosnak lenni, mintha nem ismernéd, pont a barátság érdekében. Hogy megmaradjon.

Egy autónál úgy is kijön 100 hiba utólag, amit a legjobb szándékkal is elfelejtett az eladó, vagy fel sem tűnt neki, vagy tényleg utólag következett be, vagy nem is hiba, csak parázol. Ha az az alaphang, hogy te alaposan átnézted, mint egy idegennél, akkor fejben is könnyebb feldolgozni, míg ha vakon megveszed, mert jóbarát, akkor a jó édes anyját fogod szidni hónapokig mert átb*szott. Ilyen az emberi jellem, ez egy gyengeség, de számolni kell vele.

Segíteni kell, önzetlennek kell lenni, de bízni csak feltételesen szabad. Így értettem.