Jajj, hát olyan aranyos vagy ezzel a verbális ösztökéléssel, hogy hihetetlen!

Tudod, erősen átértékelődött az életem a két gyermekem születése után és így simán ki merem jelenteni azt, amit már ezerszer hangoztattam: örömfutás... Amikor a hat éves kisfiam bejelenti, hogy márpedig ma eljön velem futni, akkor bizony belenézve a szemébe, elgyengülő lábakkal, érezvén, hogy elhagy az erőm, biza VELE futom azt a 3 km-t is... És olyankor sok fejlődés nincsen. Csak öröm, hogy együtt vagyunk. Éppen ezek miatt örülök, hogy ha el tudok szakadni egy kicsit arra a három kilóra, néha egy-egy hegyes-völgyes megpróbáltatásra, még ritkábban egy-egy 10 km-re. De ha választanom kell, hogy a fiam igényeit elégítsem ki ("apa, veled szeretnék ma délután játszani!"), vagy elbattyogok örömfutni, akkor bizony lusta leszek.. . Ha lehet ezt mondani. Nem igazán célom a fejlődés, bár ennek tökéletesen ellentmond, hogy a 3 km-en harcolok a másodpercek ellen. De a lényeg, hogy a végén meg se tudjak mozdulni.
Nah, ennek ellent mond az összes hosszabb futásom, aminek a végén azt érzem mindig, hogy még egyszer ennyi simán menne, mert örömfutás volt, nem a teljesítmény volt a lényeg.

Szóval köszönöm, de ne törekszem eredményekre.

Olvasva a többi hsz-t: mind aranyosak vagytok!

[ Szerkesztve ]

Minél több embert ismerek, annál jobban szeretem a kutyámat...