Nos, akkor én is írok egy kis élménybeszámolót, ami inkább beszámoló csak, mint élmény.

Anno rájöttem tavaly, hogy nem feltétlenül fekszik nekem a "Trail"-móka, de azért, mivel majdnem hazai terep, jómagam is beneveztem az "Ezüst erdő trail"-re Mozsgóra. Az első gond ott volt, hogy 2 héttel ezelőtt volt egy "hosszú hétvégém", 4 nap pihenőt kaptam, mivel 3 versenyt futottam péntek-szombat-vasárnap-hétfőn. Ugye ebből az következik az én "szakmámban", hogy ha sok a pihenőd, utána folyamat jössz. Ez történt most is, az elmúlt 12 napból egyetlen egyszer sem futottam, de cserébe 11 darab 12 órás "műszakot" toltam le, amiből az az egy pihenős az egy dupla éjszaka után volt, felkelni nem tudtam, nemhogy futni. Konkrétan pl. a szerda-csütörtök-péntekem így nézett ki: 07-19; 07-19; 06-18... És akkor elmentem a mai versenyre...

... ahol első hibaként egyből konstatáltam (az edzetlenség és fáradtság mellett) a harmadik km-en, hogy lehet, hogy terepcipőt kellett volna húzni? Valahogy végigdolgoztam az elmúlt két hetet, de nem esett le, hogy ezidő alatt cirka 14 napot szakadt az eső, itt meg erdőben futunk majd egy húszast... Tehát, míg azt láttam, hogy egyes saras utakon a haverom simán sétál felfelé, nekem addig minden centiért meg kellett szenvednem. kb. 60 centis lépés, amiből a sáron olyan 30 centi visszacsúszás. Borzalom volt. Aztán jött az, hogy az elejét elfutottam. Hamár fáradtan álltam rajthoz, akkor igazán megtehettem volna, hogy egy kicsit spórolok, beosztom az erőmet, lekocogom, de nem, nekiugrottam a távnak, mint hülyegyerek a lego-várnak, amivel azt értem el, hogy a második km-en már felkúszott a pulzusom 180 fölé, pedig a max. pulzusom 186. Node nekem 186-nál már halálközeli élményem van, beszűkül a látásom, a periférián már csak szürke foltokat látok. De az 5. km-en már 190-es volt a max., amikor is a szervezet úgy döntött, hogy akkor ennyi, elég és sorra kezdték felmondani a "dolgaim" a szolgálatot. 12-n a bal combom görcsölt, 13-on már mind a kettő és az egyik vádlim is. Ekkor már csak a belemet húztam, többet sétáltam, mint futottam. Aztán, amikor a végén már elöl-hátul görcsölt mind akét combom, meg mind a két vádlim is, akkor már tényleg az életben maradásért futottam.

Sok dolgot vontam le következtetésként, de a legjobban az maradt meg a fejemben, hogy ezért a befutóéremért aztán én tényleg mindent beleadtam....

[ Szerkesztve ]

Minél több embert ismerek, annál jobban szeretem a kutyámat...