Én is szeretek vádliból menni, lejtmenetben szökdelni lefele...mondjuk fölmenetben farizomból meg combból próbálok alkotni. Meg alapjáraton nagyon húsos a vádlim, bár szerencsére nem teljesen lent van a tapadása, így tudom használni futásra is, máskülönben végem lenne. Fölfele szokott még a lábszáram bajban lenni, mikor végig visszafeszítem a lábfejem a lépéseknél, csak a seggemet meg a combomat rakom/mozgatom mint valami gép....ilyenkor a merev lábszártartásom miatt vannak gondok. Meg az ín szokott nagyon túlterhelődni még. Nem az ideális futó alkatot testesítem meg.

Igazából én nem nagyon szoktam aszfalttal találkozni hegyeken, nagyon ritka az ilyen szakasz szerencsére, így ehhez nem sokszor kell igazodnom, viszont ez mindig kényelmesebb, kevésbé veszi igénybe az izomzatomat meg az ízületeket, mert nem kell annyira kontrollálni magamat, jólesően szaladhatok ( ha még egyáltalán bírok, nem mindig van ez így )

Bokát nem nagyon tudom bevédeni, ha olyan technikás és szűkös sziklás kavicsos stb terepen megyek lefele, nincs semmi ami megfogná a bokámat, de nekem az egy biztonságérzetet, ha kicsit magasabb a felépítése a cipőnek, mármint a boka körül, nem is csak a párnázásra értem. A párnázást egyértelműen használnom kell a tömegem miatt, az alap nálam.
Egyébként igen, hegymenetben aprózni szoktam én is a lépést, de nem mindig figyelek rá, aztán lépek jó nagyokat combból, és azt veszem észre, hogy a lábhajlítóm meg a farizmom kikészült

Elájulni én sem ájultam még el, de voltam már mindenféle állapotban, fizikálisan is, meg lelkileg is.
Nem könnyű nagy távokon belőni a megfelelő frissítést, meg egyáltalán az optimlis teljesítményt, de azért próbálkozik az ember.

A terep legyőzése, nekem azt jelenti, mikor több ezres szinteket megy az ember, olyan fel szakaszon ahol futás kizárva. Veszélyes lejtmenetekkel, ahol egy esés aztán a kórház a legjobb dolog, futás ismét kizárva. Vagy olyan hó esetleg víz meg sár van, jégről nem is beszélve....ami ellehetetlenít bizonyos dolgokat.
Leginkább nem a futás mozgat, hanem hogy végig érjen az ember, aztán meg lehet sántikálni napokig, persze nem mindig ( pláne ha rá egy napra másik edzésem van ). Szóval megvannak azok a távok meg szintek és terepviszonyok, amik alkalmasak tempózásra, meg vannak olyanok, amik alkalmasak a sürgősségire.
Na a falmászás megint más, szép az is.
Vagy a Skyrun, esetleg Via ferrata....

"Biztos mint a halál! Sóhaj, Szobaasszony, Fárosz.. 2, 9, 11. " Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye "