Én sem értem, mi ez nálam... Talán oda vezethető vissza, hogy az első kvarcórakorszakban voltam gyerek, és hatalmas élményt jelentett tízévesen, hogy a fél nyolcas híradó előtt a pitty-pitty-pittyhez nem kellett mindennap hozzáállítanom a szép, új, karácsonyra kapott Rotary kvarcórámat (77-ben hozta apukám Svájcból, nem Keleti pu.-nál ötszázért kapható gagyi volt; még ledes – ma is működik). Nyilván nem nőttem fel azóta.

Persze nagyon szívesen tennék szert komoly mechanikus kronográfokra is, de kétgyerekes szülőként ez egyelőre álom marad. Az elérhető árú alsó és alsóközép-kategóriájú automaták viszont egyáltalán nem hoznak tűzbe, a felhúzósok még kevésbé: ilyenjeim voltak az első kvarcom előtt. Úgyhogy a komoly darabokat inkább csak nézegetem és olvasok róluk; illetve annyi előnyöm van, hogy apósom ismert és elismert órásmester, gyakran foghatok kezembe, próbálhatok ki javításon nála lévő csúcsmodelleket is.

De valaki írta fentebb, hogy "a kvarcóra nem egy betegség", hanem egy fejlődési lépcső: egyetértek vele. Eszembe nem jut lenézni sem a tulajdonosait, sem a gyártóit.

De lehet, hogy tévedek.