Cake: újabb remek példa arra, hogy a komikusokból lesznek a legjobb drámai színészek, mindenki Rachel-je rendesen odatette magát és hát le a kalappal. A sztori egyszerű, megítélésem szerint rendkívül emberi és emberközeli is, és valahol ebben rejtőzhet a titok, hogy a végére nem akadt ki a giccs- avagy hülyeségfaktor. Kőkemény dráma, pont annyi humorral amit az élet ilyen helyzetekben képes még nyújtani, amennyire az ember az ilyen élethelyzetekben még képes kipréselni magából, de hála az égnek nem ment el abba a számomra nagyon ellenszenves irányba, hogy egy személyes tragédia kapcsán minden mindegy, teszünk mindenre és mindenkire. Vannak kilengések ebbe az irányba, de nem lépi át a határokat, csak annyira merül el a humanista köntösbe bújtatott egoizmusban, hogy bemutassa azt az irdatlan küzdelmet amivel ilyenkor szembesül az ember. Ez is Anniston munkáját dicséri, mert megmondom őszintén, hogy 10 perc elteltével már szimpátia-fájdalmaim voltak, valószínűleg rengeteg időt töltött ilyen sorsú emberekkel a forgatás előtt, mert hihetetlen jól át tudta adni a kínokat, a meg nem szűnő fájdalmat és azt, hogy mindez hogyan befolyásol szinte minden pillanatot és döntést.

Mindeközben van eleje és van vége a történetnek, a karakterek élnek és változnak, haladunk előre a tetőpont felé, ami fehér holló módjára úgy lett megcsinálva, hogy nincs túllihegve, nem csöpög a nyáltól, hanem színtiszta katarzisban oldódik fel a konfliktus. Egyszerű és letisztult, amit én nagyon-nagyon tudok értékelni, és ahogy írok most róla, megjött a kedvem, hogy újra megnézzem...

8/10

[ Szerkesztve ]

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."