GPU-k mindörökké

Íme a nagy GPU időtállósági teszt az elmúlt 20 év 400 játékával. FIGYELEM, MÉLYVÍZ: 117 OLDAL‼️

2004 - Évértékelő

Elérkeztünk a 2004-es év tesztjeinek végére, lássuk hát az első évértékelőt! Ezeken az oldalakon az egyes kártya-párok egymáshoz viszonyított teljesítményét összegzem egy, a korábbi cikkjeimben már bevált módszer alapján. Mivel 2004-ben még csak egyetlen kártya-pár versenyzett, ezért ez az oldal most rövid lesz, de a későbbiekben természetesen nagyobb mennyiségű információra lehet majd itt számítani.

A tesztek eredményeinek összegzéséhez a következő képletet használtam: minden kártyánál kiszámoltam, hogy az adott tesztben, az adott páros által elért legjobb eredményhez képest hány %-ot teljesítettek, majd ezeket az eredményeket összeadtam. Összesen 2000 pontot lehetett gyűjteni, abban az esetben, ha valamelyik kártya az összes tesztben az élen végez.

2004-ről összességében elmondható, hogy játékfelhozatalát tekintve kimagasló volt, hiszen három legendás FPS is megjelent ebben az évben, melyek mind technikailag, mind egyéb szempontok szerint is mérföldkőnek számítottak. Ezt leszámítva pedig a korábban már jól bejáratott szériák is jelentkeztek új részekkel.

Curie vs R400

Nem kérdés, hogy a két tesztelt kártya közül a Radeon szerepelt jobban ebben az évben, annak ellenére is, hogy driverének nem létező Windows 7-es OpenGL támogatása miatt egy játékot nem tudott elindítani, egy másikat pedig a kelleténél lassabban (és csúnyábban) futtatott. Előnye azonban nem számottevő, mindössze 2%-os a GeForce-hoz képest.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények