Hirdetés

GPU-k mindörökké

Íme a nagy GPU időtállósági teszt az elmúlt 20 év 400 játékával. FIGYELEM, MÉLYVÍZ: 117 OLDAL‼️

Pascal vs GCN4

2016-ban elérkeztünk ahhoz a GeForce generációhoz, mely az utóbbi évek legnépszerűbb NVIDIA kártyáit szolgáltatta. A Pascal architektúrára épülő modellek mindegyike telitalálat volt a maga kategóriájában, hiszen kiváló teljesítményük, és ehhez mérten alacsony fogyasztásuk mellett az áruk is viszonylag kedvező volt, legalábbis a második bányászláz kitörése előtt.

Az AMD sokáig nem talált fogást a Pascal alapú kártyákon, és két különböző architektúrát is kifejlesztett ellenük, melyek közül a korábban megjelent, negyedik GCN-revíziót alkalmazó Polaris csak a felső-középkategóriát célozta meg. Ennek megfelelően inkább a GTX 1060 ellen versenyeztek, de az azonos memóriamennyiség okán inkább GTX 1070-est szerepeltetek a legerősebb és legritkább Polaris alapú modell, a csikszél csökkentett RX 590 ellenében.

A nyers technikai adatai, vagyis fejlettebb gyártástechnológiája, és több feldolgozóegysége, valamint (a Sapphire gyári tuningjának köszönhetően) magasabb memória-sávszélessége mind arra engedne következtetni, hogy az RX 590 gyorsabb lesz a tesztekben, mint a GTX 1070. Ennek ellenére már előzetesen tudható, hogy ez a két típus igazából nem volt ellenfele egymásnak a piacon, hiszen a Radeonért 100 dollárral kevesebbet kellett a pénztárnál hagyni. Mivel a cikk célja tobábbra is elsősorban az architektúrák, és nem a konkrét típusok összehasonlítása, ezért ez a két kártya mégis jól összevethető párost fog alkotni, és érdekes lesz figyelemmel kísérni párharcukat a mérések során.

A tesztelt kártyák

A páratlan elegancia és a baltával faragottság csatája - ez jut eszembe, ha erre a két kártyára nézek. A gyönyörű Founders Edition 1070-es halkan és hűvösen üzemel, és mindössze egyetlen 8 pines tápcsatlakozóval rendelkezik, ennek ellenére is legyőzi a dupla tápcsatlakozós, hangos és forró Sapphire Nitro RX 590-est. Utóbbi azért kék színű burkolatának köszönhetően szintén igencsak szemrevaló darab, talán az egyik legkarakteresebb egyedi felépítésű kártya az utóbbi évekből. Bevallottan bányász előélete miatt kicsit hangosabban üzemelt a kelleténél, de ennek ellenére tökéletesen stabil működést biztosított.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Előzmények