2016 - Évértékelő
Elérkeztünk a 2016-os év tesztjeinek végére, lássuk hát az évértékelőt! Ebben az évben megjelent az NVIDIA történetének talán legsikeresebb architektúrája, a Pascal személyében, amire az AMD a Polaris alapú kártyákkal válaszolt, melyek teljesítményben ugyan nem, de népszerűségben fel tudták venni a versenyt zöld ellenfelükkel.
2016-ról összességében elmondható, hogy játékfelhozatalt tekintve majdnem ugyanolyan jól sikerült, mint az előző év. A tesztelt játékok nem okoztak különösebben nagy gondokat a mérések során, és csak 1-2 olyan cím akadt, amit kényszerűségből válogattam be a cikkbe, a többi alkotás mind saját jogán is szerepelt volna eredeti terveim alapján is. Ebben az évben megjelentek az első olyan címek is, melyek modern API (DX12 vagy Vulkan) támogatása nélkül el sem hajlandóak indulni.
A tesztek eredményeinek összegzéséhez a következő képletet használtam: minden kártyánál kiszámoltam, hogy az adott tesztben, az adott páros által elért legjobb eredményhez képest hány %-ot teljesítettek, majd ezeket az eredményeket összeadtam. Összesen 2000 pontot lehetett gyűjteni, abban az esetben, ha valamelyik kártya az összes tesztben az élen végez.
Pascal vs GCN4

Amikor az előző évértékelőben megemlítettem, hogy a piacnak új csúcskártyákra lett volna már szüksége, nem egészen erre gondoltam. Az NVIDIA ugyan példásan elvégezte a házi feladatot a Pascal alapú kártyákkal, ám az AMD Polaris architektúrája csak a középmezőnyben versenyzett. Habár a széria legerősebb (és ekkor még nem is létező) modelljét szerepeltettem a cikkben, még így is egyértelmű, hogy ez a két kártya papíron nem volt egymás ellenfele, de az azonos memóriamennyiség okán mégis ezeket lehetett csak összevetni egymással. Ennél a párosnál tehát nem az lesz a kérdés, hogy a GTX 1070 minden tesztet megnyer, hanem az, hogy az RX 590 lemaradása hogyan alakul hozzá képest az évek során.
Maxwell vs GCN3

A GTX 980 egy kis mértékben növelni tudta az előnyét a Fury-hoz képest, az előző évhez viszonyítva, de összességében ez a két kártya még minidig nagyon hasonló teljesítményre képes. A legtöbb játékban WQHD felbontásban érezték kényelmesen magukat, de akadt olyan eset is, amikor a felbontást Full HD szintre kellett csökkenteni.
Kepler vs GCN2

A 290X visszaszerezte az összetettbeli első helyet a Titan Black-től, és a modernebb játékokban mutatott teljesítménye nem sok jót ígér a jövőre nézve az NVIDIA versenyzője számára. Annak ellenére is ez a helyzet, hogy az idei DX12 támogatású játékok többsége még enged beállítani DX11 üzemmódot is, és ahol volt erre lehetőség, ott a Kepler alapú kártyákon mindig ezt választottam. A 290X ellenben jól érzi magát DX12 alatt is, így ő megszabadulhatott a driveres késleltetés béklyójától.
Kepler vs GCN1

Ebben az évben tovább tágult a szakadék a kisebbik Kepler-GCN páros között, a Radeon javára. Az előző bekezdésben leírtak ugyan nem állják meg maradéktalanul a helyüket a HD 7970-re vonatkozóan, hiszen DX12 támogatása nem olyan kiemelkedően jó, mint modernebb testvérének, de az egyéb architektúrális előnyök, nameg nem utolsó sorban a több, és szélesebb buszon csatlakozó memória okán mégis egyre növekvő előnyre tesz szert a GTX 680-hoz képest. Idén ezekkel a kártyákkal már sok esetben kényszerültünk a grafika minségének csökkentésére az élvezhető sebesség érdekében.
Fermi vs Terascale 3

2016-ben két olyan játék is akadt, melyek DX12 vagy Vulkan támogatás hiányában el sem voltak hajlandóak indulni, így az elméleti maximális eredmény 1800 pont volt ezekkel a kártyákkal. Látható, hogy a GTX 580 ezt nem érte el, vagyis volt olyan teszt, amit a HD 6970 nyert meg. Ennek ellenére elmondható, hogy az AMD versenyzője egyre jobban szenved a drivertámogatás hiányától. Több játék is panaszkodott, hogy frissítsük a drivert, de persze ezt nincs értelme kiírni a Terascale alapú kártyák esetében, hiszen nem létezik hozzájuk 2015 nyaránál frissebb meghajtó.
Fermi vs Terascale 2

Bár a kisebbik Fermi-alapú típust driverproblémák még nem sújtják, egyéb okokból kifolyólag mégsem tudta növelni előnyét vörös oldali párjához képest. Ezekkel a kártyákkal idén már komoly kompromisszumokat kellett kötni a minőség terén a játszhatóság kedvéért, hiszen a legtöbb esetben a leglassabb modellek voltak, amik még el tudták indítani a játékokat, így alacsony grafikai beállításokra, sőt időnként még 720p felbontásra is szükség volt, vagyis nem nyújtottak túlságosan jó élményt a felhasználóiknak.
Tesla vs Terascale (3. iteráció)

Idén mindössze 4 db játék volt hajlandó elindulni a DX10-es kártyákkal, és ezek közül az egyik a GeForce-on nem futott. Ennek ellenére nem csak ennek köszönhető a Radeon meglepetésszerű győzelme, hiszen ott is jól szerepelt, ahol mindkét kártyával el tudtam végezni a mérést. A drivertámogatást már rég nem kapó Terascale architektúra magára találása tehát mindenképp dicséretre méltó, de ezekkel a kártyákkal már érdemben nem lehetett játszani a friss játékokkal 2016-ban.
Tesla vs Terascale (1-2. iteráció)

Az ember csak a szemét dörzsöli a végeredmény láttán: ez az első eset, hogy a HD 3870 összetettben megveri a 9800 GTX-et! Persze az előző párosnál leírtak itt is érvényesek, ráadásul ez az összpontszám mindössze 3 db játék alapján állt össze, vagyis messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni már belőle. Játékra nyilvánvalóan egyik kártya sem volt már alkalmas 2016-ban, hiszen amelyik játékot el is indítják, ott is csak a létező legalacsonyabb minőségi szinten (vagy abban sem) képesek élvezhető sebességet adni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!



