Új hozzászólás Aktív témák

• #49701 Toobee veterán gyurczy #49693

  Új Válasz 2014-03-12 16:25:11 #49701

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Toobee

  veterán

  válasz gyurczy #49693 üzenetére

  Menet kozben irtam, gondolom tudod, hogy tisztaban vagyok vele, de liszi nem abban a kategoriaban leskelodik.

• #49702 #71562240 törölt tag

  Új Válasz 2014-03-12 16:27:04 #49702

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  

  #71562240

  törölt tag

  Kedves topiklakók!

  Szeretnék még egy jókorát emelni a téten, a Témaösszefoglaló tényleg utolsó kísérleti próbaléggömbjeként. Kérlek, fogadjátok bizalommal és megértéssel a kezdeményezést.

  Mivel a Témaöszefoglaló nem általánosságban készült a hifiről szólóan, hanem konkrétan ennek a konkrét topiknak a konkrét Témaösszefoglalójaként, sok gyötrődés után fontosnak tartom a korábbi, esetleges jellegű visszajelzéseken túl rendszerezetten, és a végső(?) határokig elmenően megvizsgálni, hogy itt kinek meddig tart a hifi, fórumtársaink közül ki hol húzza meg a határokat. Egyúttal azoknak, akik még nem ismerik az általam most közreadni kívánt jellegű szakirodalmakat, egy kis ismeretanyagot szeretnék nyújtani arról, hogy mások számára meddig tart a hifi, vagy hogy meddig tartott annak idején a "hőskorban", amikor még "szabadott" kísérletezgetni, "szabadott" vakvágányokra tévedni, sőt, új tapasztalatok birtokában "szabadott" megtagadni saját korábbi nézeteinket is, mert nem a "tökéletesdigitálishangminőség" (és a fogyasztói társadalom) megkérdőjelezhetetlen (marketing) állításai ülték torukat, kerítették körénk a kordonokat. Vizsgálnám tehát, hogy ezen topik tagsága mennyire kíván szakmai topik és/vagy mennyire kíván egyszerű beszélgetős fórum és/vagy mennyire kíván a tanácskérő kezdő hifistáknak szóló "családsegítő központ" tagsága lenni (mellesleg mindez összefügg azzal, amiért én már egy ideje nem boldogítom a topikot a szereplésemmel).

  Régi vágyam vollt, amikor még részt vettem ezen topik életében (néha szőrmentén meg is pendítettem az ötletet), hogy haladjunk végig azokon az írásokon - afféle "kutatási jelentéseken" -, amelyek anno a legendás Hi-Fi Magazinban, jobbára a sokatmondó és stílusosan önironikus Negyedik Dimenzió rovatcím alatt jelentek meg. Néhány napos időközönként, kb. heti két-három alkalommal gondoltam közzétenni egy-egy részt ebből a sorozatból, lehetőleg olyan terjedelemben, ami egy adagra kellemesen olvasmányos méret lehet bárkinek - remélem, nem akartok eleve felkoncolni a szándékom miatt. Feltételezem, hogy aki végigolvassa ezeket az esszéket, megérti, hogy miért tartom sok szempontból fontosnak és alkalmasnak felmutatni őket a sokat emlegetett Témaösszefoglaló tényleg utolsó próbaléggömbjeként: hifi szemlélet, hifi gondolkodásmód, hifi tudomány, stílus, nyelvezet..., hifi kurázsi. Gondolom, hogy így összegyűjtve azok is szivesen újraolvassák ezt a válogatást, akik anno már megtették, és esetleg hozzám hasonlóan azóta is rendszeresen olvasgatják a féltve őrzött papír vagy multimédiás CD formátumú Hi-Fi Magazinjaikat. Úgy vélem, hogy bár persze összességében a hifi is fejlődik, sok szomorú vonatkozása is lesz szembenézni azzal, hogy hol tartott a hifi és a hifi szakirodalom harminc-negyven évvel ezelőtt, és hol tart ma. Ennek megítélése, ez a szembenézés, az erről szóló vélemények-visszajelzések lennének leginkább a "próbaléggömbözési" szándékaim legfontosabb okai. Merthogy a Témaösszefoglaló a gyakorlatias információnyújtás mellett meg akarja mutatni, hogy miért a világ egyik legkülönlegesebb, legszebb, legmagasabbrendűbb hobbija a hifi-audiofil hobbi - kíváncsi vagyok, hogy az itteni tapasztalt vagy kezdő vagy botcsinálta hifisták-audiofilek mennyire hajlandóak hinni hobbink és 'népünk" "kiválasztottságában". Megtehetném, hogy egyszerűen belinkelném az adott, mostanában már az interneten is hivatalosan közreadott írások URL címeit, de fontosnak tartom, hogy itt a topikban felsorakozzanak ezek a szövegek, megkerülhetetlenül, egyúttal részben afféle "mementóként" is. Bocsássátok meg ezt nekem - vagy még jobb lenne, ha dícsérnétek ezért - elvégre is ez egy szakmai topik lenne vagy mifene. Szeretném, ha szakmáznánk egy kicsit. És kérlek, olvassátok el, jelezzetek vissza, tárgyaljátok meg a szövegeket. Garantálom az érdeklődés folyamatos fenntartására alkalmas drámai fordulópontokat, lesznek szakállas nők, táncoló medvék, csodaelixírek... - egyúttal izgalmas fejlődésregény. A megjelenésük időrendjében közölném majd a cikkeket néhány naponként. Kb. három-négy hétig tartana, remélem mindenki tűkön ülve várja majd az újabb és újabb, szebbnél szebb, izgalmasabbnál izgalmasabb részeket!

  Még egy előzetes szempont. A most már az elfeledett történelem ködébe vesző "létezett szocializmusban" Magyarország összesen két dologban tudott a világ élén állni. Az egyik a Galaktika Magazin, a másik a Hi-Fi Magazin volt! A "cucilista" hiánygazdálkodás provinciális korlátai között és ellenére, a Galaktika Magazin a 'hetvenes években, a Hi-Fi Magazin pedig a 'nyolcvanas években kimagaslóan a világ legjobb hobbi-szaklapja volt a maga területén, - ezt a "világ" is folyamatosan elismerte! Emiatt, a hifi-audiofil hobbi művelése is kiemelkedően színvonalas volt akkortájt Magyarországon.
  Szemlélet, szemlélet, szemlélet. Sapienti sat.

  A "negyedik dimenziós" írások előtt azonban bevezetésként és megalapozásként bemásolok egy kétrészes cikket, a Hi-Fi Magazin afféle "Témaösszefoglalóját-elsőhozzászólását", ez arról szól, amit bő három évtizeddel ezelőtt a hifisták a hifiről gondoltak - Darvas László megfogalmazásában. Vagyishogy mi is az a high-fidelity, mire alkalmas és mire nem. Valószínűleg ma is érvényes minden mondata. Most így kezdésként hirtelen tehát esetleg túl nagy lesz a terjedelem, esetleg kissé szárazabb az olvasmány, de ígérem, a következőkben már kellemes adagokban jönnek a szakállas nők, táncoló medvék, csodaelixírek...!

  Álmomban két macska voltam - Darvas Lászlónak képzeltem magam -, és játszottam magammal...

• #49703 narumon őstag blattida #49695

  Új Válasz 2014-03-12 16:28:01 #49703

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  narumon

  őstag

  válasz blattida #49695 üzenetére

  Oké hát akkor csak ugyanoda kerültünk vissza, hogy a MID nem jelent semmit. Azaz az, hogy TY a MID-je (vagy akármi más) még nem jelenti azt, hogy annak megfelelő minőségű lemezt veszel.

  https://www.facebook.com/Naruvideo

• #49704 Toobee veterán liszi70 #49700

  Új Válasz 2014-03-12 16:30:21 #49704

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Toobee

  veterán

  válasz liszi70 #49700 üzenetére

  Lehet nem is kell kikapcsolni. Sajnos nincs fogyasztasmerom, igy nem tudtam megenezni, hogy mennyit kajal "uresen"

• #49705 #71562240 törölt tag #71562240 #49702

  Új Válasz 2014-03-12 16:33:02 #49705

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  

  #71562240

  törölt tag

  válasz #71562240 #49702 üzenetére

  Előzmény: (#49702) kammerer

  Tehát az eleje:

  -------------

  A fekete macska farka

  - A High Fidelity kritériumai - I.

  Hobbink neve angol eredetű, olyasfélét jelent, hogy "magasfokú
  hűség a természeteshez". Elegáns, szuggesztív kifejezés, azt sugallja,
  minek ide sok beszéd, úgyis mindnyájan tudjuk, mit értsünk rajta.
  Mintha csak annyi volna a dolgunk, hogy fogunk két darab
  természethűséget, és összehasonlítjuk őket, melyik a magasabbik...
  Sajnos, amikor az elvet át akarjuk ültetni a gyakorlatba
  (összehasonlítjuk két hifi-berendezés hangminőségét), rádöbbenünk,
  hogy a fogalmak nincsenek tisztázva, és egyáltalán nem világos, mit is
  kell érteni akár azon, hogy magasfokú, akár azon, hogy hűség vagy hogy
  természetes. Ijedtünkben segítségül kiabáljuk a mérnököket, az
  akusztikusokat, a zenészeket, az elszánt élőzenehallgatókat (sőt, a
  végén már azokat is, akik azt se tudják, mi fán terem a zene - abban a
  reményben, hogy "az ő fülük legalább nincs elrontva"). Kapunk is tőlük
  annyi definíciót, hogy csak győzzük feljegyezni. De ezek a
  meghatározások, amikor közelebbről megvizsgáljuk, s különösen, amikor
  használni akarjuk őket, bizony, összeroppannak a kezünkben. Kiderül,
  hogy nincs tartásuk: egyik érvük a másikra, a másik pedig az egyikre
  épül, az egész okoskodás körben forog, s önnönmagát akarja
  bizonyítani. Amikor a tanácsadók elvonulnak, s magunkra hagynak
  bennünket az érvek és definíciók e romhalmazával, az az érzésünk
  támad, mintha elsötétített szobában kergetnénk egy fekete macskát. A
  baljós állat hol erre, hol arra surran, a szőrével meg-megsimítja a
  lábunk szárát, de bárhogy kapkodunk is utána, sehogyan sem tudjuk
  megragadni a farkát. A kishitűek (ezek általában kívülállók, nem
  vesznek részt a macskavadászatban, csak odakünn hallgatódznak az ajtó
  mögött) azt állítják, hogy macskánk nem is létezik. Szerintük az egész
  hifi reménytelen vállalkozás, merthogy a reprodukált hang úgysem
  közelítheti meg az eredetit, és egyébként is: ízlés dolga az egész.
  Nézetüket akár tiszteletben is tarthatnánk, ha ezeknek az embereknek
  legalább halvány fogalmuk volna róla, miről beszélnek. De kérdezzetek
  csak rá, mire alapozzák véleményüket! Ki fog derülni, hogy soha
  életükben nem hallottak különbet valami suta japán Direct Drive
  lemezjátszónál, szomszéd-hozta nyugatnémet (de inkább hongkongi)
  midi-toronynál...
  Biztos vagyok benne, hogy a hajsza nem értelmetlen, a macska itt
  dorombol körülöttünk. De szörnyen nehéz fülöncsípni, definíciók közé
  zárni. Hogy érthetőbbé tegyem, mire gondolok, fölöttébb kritikus
  szemmel fogom nézni a dolgokat, sőt, a kötözködéstől sem riadok
  vissza, egyáltalán: igyekszem minél sötétebb képet festeni az
  elsötétített szobáról. A végén majd leteszem a sötét szemüveget
  (bocsánat a képzavarért), és felvillantok egy-két reménysugarat, hogy
  megvilágítsam a fekete macskának legalább a körvonalait.
  Mint a komikus címből nyilván kiderült, esszét írok, nem
  tanulmányt; sok mindent érintek benne, s mert nem szeretek összevissza
  csapongani, gondolataimat fejezetekbe foglalom - de ezek inkább csak
  afféle lélegzetvételek lesznek, nem pedig németes alapossággal
  körülhatárolt gondolatkörök. Tehát nem módszertant kreálok ("Hogyan
  fogjunk sötét szobában fekete macskát?"), hanem csupán a probléma
  megközelítésének módozatait veszem számba ("Hogyan szokás
  megközelíteni sötét szobában a fekete macskát?"). A dialektikus
  tanulságot akár előre is összefoglalhatom: külön-külön egyik
  módszerrel sem megyünk sokra, de ha minden szempontot figyelembe
  veszünk, akkor...akkor majd meglátjuk. (Talán még a macskát is.)

  1. Spekulatív megközelítés

  Ez az úgynevezett lánc-analógia. Klasszikus formájában úgy
  hangzik, hogy "minden lánc csak annyira erős, mint a saját leggyengébb
  láncszeme". A feladatunk eszerint abból áll, hogy megkeressük
  hangátviteli láncunk mindenkori leggyengébb láncszemét, és azt
  lehetőség szerint erősebbre cseréljük. Eközben a hangátvitel nyilván
  egyre természethűbb lesz. Hogy melyik a leggyengébb láncszem, azt hol
  műszaki, hol szubjektív szempontok szerint, hol pedig találomra döntik
  el. Vigyázat: most nem csak arról van szó, hogy például a hangsugárzót
  általában gyengébb láncszemnek tekintik az erősítőnél! Hangsugárzóra
  mindenképpen szükség van, nem használhatunk őhelyette is egy erősítőt!
  A kérdés inkább úgy merül fel, hogy: "gyengébb-e a hangsugárzóm
  hangsugárzónak, mint az erősítőm erősítőnek?" Mellesleg, mint látni
  fogjuk, az egyes láncszemek hierarchiája távolról sem annyira
  egyértelmű, hogy bármelyiket - tehát akár a hangsugárzót is! -
  fenntartás nélkül a leggyengébbnek ítélhessük!
  A lánc-analógia egyetlen egy esetben tökéletesen helytálló: ha a
  hifi-berendezésből a szó szoros értelmében láncot készítünk, vagyis a
  lemezjátszót, erősítőt, hangsugárzót a hozzájuk tartozó kábelekkel
  együtt általvetjük egy folyó fölött, és megpróbálunk száraz lábbal
  átkelni rajta. Ilyenkor tényleg azt fogjuk tapasztalni, hogy a lánc a
  leggyengébb pontjánál, valószínűleg valamelyik csatlakozókábel
  nyakrészénél szakad el. Ezzel azonban nemcsak a láncnak, hanem az
  egész analógiának is végeszakad, ugyanis a hangátviteli berendezés
  csak nagyon kevéssé lánc, sokkal inkább valami egészen másféle
  objektum, és hangminőségét nem feltétlenül a leggyengébb komponense
  határozza meg. Hacsak nem iktatunk Mambó magnetofont vagy hasonlót egy
  szuperberendezésbe - de ne vezessük ad absurdum a dolgot, maradjunk
  meg az ésszerű példáknál.
  Egyszer régen, nagyon régen, a következő értéktárgyak voltak a
  birtokomban: kazánlemezre épített fusi lemezjátszó, Shure M55E
  hangszedővel, BEAG AET 250 erősítő, két Videoton Minimax. Történetesen
  módom volt rá, hogy próbaképpen minden komponensét értékesebb típusra
  cseréljem. Semmi kétség: amikor a Minimax helyett megszólalt a
  kölcsönkapott B&O, a zene feléledt. Viszont a Minimaxon is nagyon jól
  meg lehetett hallani, mennyivel jobb a Shure M55E-nél az új V15
  (később meg is vásároltam). Ami pedig az erősítőt illeti, előzőleg egy
  Acoustic Research-öm volt, csak (ismerős szituáció?) el kellett adnom,
  és azt reméltem, hogy a mérve kitűnő AET 250 tökéletesen pótolni
  fogja. Hát nem pótolta! A hangminőség ugyanannyit romlott, mint
  amennyivel az M55E volt gyengébb a V15-nél vagy a Minimax a B&O-nál.
  Namármost, azt még csak-csak hajlandó vagyok elfogadni, hogy egy
  mindössze háromtagú láncnak két leggyengébb láncszeme is lehet - de
  hogy három legyen! Mai fejemmel egyébként ennek a háromtagú láncnak a
  negyedik láncszemét: a kazánlemezre épített futóművet gondolnám a
  legrosszabbnak. Dehát akkoriban még mit sem tudtunk a lemezjátszók
  sajáthangjáról.
  Nézzünk egy másik láncot, azt, amelyet jelenleg használok: NAD
  5120, Ortofon MC20S, T-30 transzformátor, Naim NAIT erősítő, Spendor
  hangsugárzók. Ez a rendszer abszolút értelemben legfeljebb ha közepes,
  de még ebben a berendezésben is meg lehet hallani bármelyik láncszem
  cseréjét (csőkar - lapos kar; MC10S MC20S - MC 2000; T-20 T-30 -
  T-2000; Naim - HFM I/Quad - NAD 3020; Spendor - bármiféle más
  hangsugárzó), ezenkívül azt is észre lehet venni, ha jobb minőségűre
  cserélem a lemezjátszó-állványt, a hangsugárzó-lábazatot, az alátétet
  a hangsugárzó és lábazata közt, valamint bármelyik kábelt. Pedig a
  lánc-elmélet értelmében az összes, fentebb felsorolt változtatás közül
  kizárólag egyet volna szabad füllel is kimutatni: a leggyengébb
  láncszem cseréjét...
  A klasszikus lánc-analógia teljes csődje akkor következik be,
  amikor van egy középszerű berendezésünk, tengelyében egy jóminőségű
  erősítővel (mely utóbbit tehát minden szempontból a legerősebb
  láncszemnek kell minősítenünk!); kicseréljük az erősítőt egy tízszerte
  drágábbra és ordítóan nagy különbséget hallunk! Brit szakírók az Audio
  Research elektroncsöves erősítőiről írnak olyasmit, hogy (szó szerint
  idézem) "a különbség még egy Videoton Minimaxon is átjön". Jómagam
  szintén átéltem már hasonló kalandokat, szintén csöves erősítőkkel.
  Ruccanjunk át egy kicsit a stúdióba. Forradalmi változás tanúi
  vagyunk, az analóg hangtechnikát felváltja a digitális. Eközben az
  analóg magnót úgy tekintik, mint a leggyengébb láncszemet a
  hangrögzítés folyamatában. Igen ám, de hangrögzítés önmagában véve
  értelmetlenség, a felvételt előbb-utóbb le is kell játszani - akkor
  pedig a végén megintcsak nem ússzuk meg hangsugárzó nélkül. Akkor most
  melyik a leggyengébb láncszem?!
  A lánc-elv egy korszerűbb változatának foghatjuk fel a Linn-féle
  tézist (sajtószemle-rovatunkban már többször is szóba hoztuk). Ebben
  az elméletben információs láncról, az információt átbocsátó készülékek
  hierarchiájáról beszélnek. A műsoranyagot információáradatnak
  tekintik. Ami információ elvész, végleg elvész: minden készülék
  legfeljebb annyit adhat tovább, amennyit ő maga kap az előzőtől. Minél
  előbb helyezkedik el valamely készülék az információs láncban, annál
  fontosabb a szerepe. Tehát, mondja a Linn cég, a legfontosabb láncszem
  a lemezjátszó-futómű, aztán a hangkar, aztán a hangszedő. (Alternatíve
  pedig nyilván a CD-játszó, de persze az antidigitalista Linn nem
  számol ezzel az eshetőséggel.) A fontossági sorrendben az erősítő
  következik, majd legvégül (!) a hangsugárzó. A Linn-elv szerint "a
  jobb minőségű futómű gyöngébb hangkarral-hangszedővel szebben szól,
  mint a gyöngébb futómű drága hangkarral-hangszedővel". Ebben tényleg
  sok az igazság. Viszont magam is tapasztaltam, hogy akár egy komplett
  Linn lemezjátszó hangminőségét is mennyire leronthatja egy cifrán
  muzsikáló erősítő vagy hangsugárzó. Ha abból indulunk ki, hogy a
  konstruktőrök viszonylag későn (túlságosan is későn!) figyeltek fel az
  analóg lemezjátszó "sajáthangjára", s mulasztásuk következtében a
  futómű és a hangkar a leggyengébb láncszemmé "nőtte ki magát", akkor a
  Linn-teóriát félig-meddig a klasszikus láncelméletre redukáltuk.
  A lánc-analógia az úgynevezett józan ész terméke, ösztönösen
  ragaszkodunk hozzá, sajnáljuk elvetni - vagy legalább szeretnénk látni
  rá valami nem-gyakorlati, hanem elvi cáfolatot is. Ez azonban már
  átvezet bennünket a következő fejezetbe. Addig is nyugodtan
  megtarthatjuk a lánc-analógiát, mint olyan életbölcsességet, amely ha
  nem használ, hát nem is árt, és ér annyit, mint a többi közmondás:
  csalánba nem üt a mennykő, sötétben minden macska fekete stb. stb.

  2. Műszaki megközelítés

  A mérnök nem spekulál, a mérnök mér. A mérésnek szigorú szabályok
  szerint kell végbemennie. Szabványok írják elő a mérés körülményeit, a
  méréshez használt műszerek tulajdonságait stb. és természetesen azt
  is, hogy a mérés eredményét hogyan kell interpretálni, számokba és
  ítéletekbe foglalni. Mindezen előírásoknak az az értelmük, hogy a
  mérés reprodukálható legyen (holnapután is a tegnapelőtti eredményt
  adja), és össze lehessen vetni a más készülékekről, más
  laboratóriumokban kapott mérési eredményekkel. A valóságban ugyan ez
  nem megy annyira gördülékenyen, mint az én golyóstollam a papíron
  (különösen a hangszedő- és hangsugárzó-méréseket nehéz pontosan
  reprodukálni, azonkívül sok visszaélésre ad alkalmat a szabványok
  sokfélesége is, mint ezt Sólymos Antal, a szabványok szigorú őre
  annyiszor kifejtette a Hifi Magazin hasábjain), de ne hasogassuk a
  fekete macska szőrszálait: a műszeres mérés a lehetőségek szerint
  precíz, reprodukálható, elfogulatlan. Tehát méltán (avagy: jobb híján)
  tekintik a High Fidelity legfőbb kritériumának.
  Ha viszont hívek akarunk maradni a tudományosság eszméjéhez - és
  ez nem nagyképűsködés, hiszen a Technika nem más, mint a Tudomány
  hétköznapi vetülete, mindkettő ugyanazokhoz a módszerekhez
  ragaszkodik, a "reprodukálhatóság" is jellegzetes tudományos
  követelmény! -, akkor azt is el kell várnunk, hogy a mérések
  előrejelezzék az auditív minőséget! Vagyis "papírból" meg kell tudni
  jósolni, hogyan fog szólni egy-egy készülék, s még inkább: hogy két
  készülék közül melyik szól majd jobban.
  Az első követelménynek talán eleget tehetünk. Ha egy masinán durva
  hibákat mérünk, akkor szinte biztosra vehetjük, hogy szólni is
  macskajajosan fog. Teljesen nyilvánvaló, hogy hangsugárzó
  frekvenciagörbéjén nem szabad 10-12 decibeles tüskének mutatkoznia;
  erősítőnek nem szabad 2-3 százalékot torzítania; magnó jel-zaj
  arányának nem szabad 40 decibel alá süllyednie és így tovább. Ha
  viszont valamely készülék 20-30 fontosabb paramétere többé-kevésbé
  elfogadható, akkor azt mondjuk rá: korszerű... És ekkor szennyezi be
  objektivitásunkat az első szubjektív elem, ugyanis a "korszerű"
  kifejezés tökéletesen definiálhatatlan. Sohasem határozzuk meg,
  mekkora időt ölel fel az a bizonyos kor, amelyhez viszonyítunk. Vajon
  korszerű volt-e az ötvenes évek Quad elektrosztatikus hangsugárzója, a
  hatvanas évek EMT hangszedője?
  Vagy ezek éppenséggel megelőzték korukat? Korszerű-e a Direct
  Drive lemezjátszó? És vajon mennyire korszerű a DIN (oszauruszok
  korában rögzített) 45500-as "Hi-Fi" szabvány?
  Mindegy, szűrjük ki a mezőnyből a selejtet - a Hifi Magazinnak
  végülis ez a legfontosabb dolga! -, és aztán maradjunk meg azon
  készülékek körében, amelyeknek nincsenek durva hibáik. Közöttük a
  legdrágább legalább tízszer annyiba kerül, mint a legolcsóbb. Nézzük,
  meg lehet-e jósolni a diagramokból és adattáblázatokból, hogy két gép
  közül melyiknek tetszetősebb a hangja, melyiket érdemes megvásárolni.
  Haladjunk készülékfajták szerint. Először mindig felmérem, majd
  egy-egy példával illusztrálom a helyzetet.
  Hangszedő. A mérés és a hangminőség között csak minimális a
  korreláció. "Papírból" is fel lehet ugyan ismerni az MM és az MC
  típusokat, de alig-alig lehet megjósolni, melyiknek szebb a hangja.
  (Mellesleg: a gyári szórás néha nagyobb, mint az egyes típusok közötti
  különbség!) Méréseink alapján a 9 ezer forintos Ortofon MC20 Super
  jobbnak látszik, mint a 30 ezer forintos és kétségtelenül szebb hangú
  MC 2000.
  Lemezjátszó futómű és hangkar. Semmiféle biztos támpontunk sincs,
  a korreláció úgyszólván a nullához konvergál. Komplikált, nehezen
  interpretálható rezonanciavizsgálatokkal talán szét lehet választani
  az átlagmezőnyt és az élcsoportot, de egyrészt a kétcsoport között nem
  lesz éles az átmenet, másrészt az egyes csoportokon belüli, számottevő
  auditív különbségekre már végképp nincs műszaki magyarázat. Az a
  megfigyelés, hogy a lemezjátszók hangminősége nagymértékben függ
  alátámasztásuk módjától, szinte kilátástalanná teszi a helyzetet.
  Méréseink alapján a NAD 5120 semmivel sem jobb, inkább még rosszabb is
  a szokványos, olcsó japán gépeknél - mégis szebben szól amazoknál.
  CD-játszó. Főleg olvasmányaimra kell hagyatkoznom A CD-játszók
  hangminősége sokkal egységesebb, mint a lemezjátszóké, de azért van
  közöttük eltérés. A mérések csalhatatlanul előrejelezték, hogy a
  Philips-típusú készülékek szebben szólnak a korai Sonyknál (lásd
  "Szűrővizsgálat" és "Bemutatjuk", HFM 20.), de a második-harmadik
  generációs készülékek között már nem mutatnak ki szignifikáns
  különbséget, és egyáltalán nem indokolják, miért szól szebben az
  alapfokú gépeknél a dupla árú Meridian, a tripla-árú "nagy" Sony és a
  hatszorosra árazott Cambridge Audio. Ha igaz, hogy az auditív
  különbségért a CD-játszó analóg áramkörei a felelősek, akkor: innen
  kezdve lásd az "erősítő" címszónál.
  Analóg magnó. Magasfokú korreláció a mérések és a hangminőség
  között, mindaddig, amíg a kommersz gépeket kell elkülöníteni a
  félprofiktól. A két csoporton belül már nehéz előrejelezni a
  hangminőséget. (Példák: az Aiwa AD-F220 versenye az Orionokkal,
  illetve Revox G-36 az A-700, valamint a Technics RS-1700 ellenében.)
  Erősítő. Felemás helyzet. Ha két erősítő eltérően szól, utólag
  gyakran akad valami műszaki magyarázat. Előrejelezni azonban ritkán
  sikerül az erősítő hangminőségét. Azt tapasztaltam, hogy a szakértők
  szívesebben jósolnak, ha a diagramokkal együtt a készülék kapcsolási
  rajzát is megkaparinthatják. Időnként egészen meglepő dolgok
  történnek, azonos specifikációjú készülékek eltérően, eltérő
  specifikációjúak hasonló karakterrel szólnak - lásd "Negyedik
  Dimenzió", HFM 20.
  Hangsugárzó. Műszaki paramétereit tekintve kétségtelenül ez a
  "leggyengébb láncszem", ráadásul ezt a komponenst még elvben sem
  elegendő csupán a laboratóriumban vizsgálni, hiszen később
  kiszámíthatatlan körülmények között használják. A műszaki-auditív
  korreláció gyakran rendkívül gyenge. A 20. számunkban tesztelt, az
  etalonnal együtt összesen 7 típus közül mérési adatai alapján az S-30
  akár csoportelső is lehetett volna, de (hogy a fekete macska karmolja
  meg!), az egyik legrosszabbnak bizonyult. A 14. számunkban szereplő 4
  brit típus négyféleképpen szól, holott a specifikációjuk legalábbis
  egyenrangú. És ha valaki a kifinomultabb méréseket kéri számon, akkor
  hadd mondjam el, hogy a nyugati magazinok agyba-főbe dicsérnek egy-egy
  kitűnő impulzusátvitelű modellt (noha a frekvenciagörbéje csúnya), és
  megfordítva: néha olyan modellekre esküsznek, amelyeknek a
  frekvenciaátvitele kiegyenlített, az impulzusátvitele viszont gyatra.
  Ezeket az ellentmondásokat - ti. hogy a mérés nem modellezi eléggé
  a hangminőséget szerintem soha nem lehet feloldani teljesen. Mielőtt
  Olvasóim felhördülnének és idealistának bélyegeznének, kérem,
  hagyjanak időt, hogy kifejthessem a véleményemet, összesen három
  pontban.
  Nem vagyok idealista, jól tudom, hogy minden szubjektív (auditív)
  effektust okvetlenül vissza lehet vezetni műszaki paraméterekre - ha
  nagyon akarjuk. De akarjuk-e eléggé? A neves scifi-írót, A. C.
  Clarke-ot idézem: minden megvalósítható, ha nem ütközik természeti
  törvénybe és ha van rá társadalmi igény. Hát ez az: nem hiszem, hogy a
  Társadalmat különösképpen érdekelné, miért szól másképpen egy JBL,
  mint egy Heybrook. Ez az első számú ellenvetésem. Talán még a
  digitális hangtechnika az, amely arra vall, hogy a Társadalom
  mégiscsak figyelmére méltatja a High Fidelityt. Még ha ez a technika
  csupán más iparágak mellékterméke is: ez volt az első eset, hogy a
  hangtechnika fejlesztésére tényleg horribilis összegeket áldoztak.
  Második ellenvetésemmel a műszaki paraméterek valóságtartalmába
  vetett hitet szeretném megingatni egy kicsit. A legtöbb hifista azt
  képzeli, hogy az egyes paraméterek éppolyan öröktől rendelt,
  önmagukban létező kategóriák, mint a tér és idő Kant filozófiájában.
  Tehát (igazán csak a példa kedvéért): az intermodulációs torzítás
  mérésekor azt állapítjuk meg, hogy mekkora az intermodulációs
  torzítás. Hát ez nem egészen így van. Minden paraméter: kérdés a
  Természethez. A Természet azonban nem beszél sem magyarul, sem
  angolul, semmilyen nyelven sem beszél, nekünk kell kitalálnunk, hogyan
  kommunikáljunk vele. Ha jól kérdezünk, értelmes választ kapunk, ha
  rosszul: a válasz sem lesz különb - és még csak nem is fognak
  felvilágosítani bennünket az ügyetlenségünkről! Párbeszédünk a
  Természettel valahogy így zajlik le:

  Mi: Mekkora az intermodulációs torzítás?
  Természet (nem érti, a füléhez illeszti a tenyerét): Há?
  Mi (ingerültebben): Azt akarjuk megtudni, hogy ha a masinába
  beadunk egy 60 és egy 7000Hz-es mérőjelet, melyeknek amplitúdó-aránya
  4:1, és az eredményt az IEC szabvány szerint értékeljük, akkor hány
  százalékot kapunk?!
  Természet (megvonja a vállát): Hát, ha erre vagytok kíváncsiak:
  0,1-et.
  Mi (féllábon ugrálva az örömtől): Az intermoduláció csak 0,1
  százalék! Csak 0,1 százalék!...
  Természet (szánakozva legyint egyet és elhallgat).

  Nem tudom, sikerült-e érzékeltetnem ezzel a kis dramolettel, hogy
  a paraméterek nem "léteznek", hanem mi találjuk ki őket azért, hogy
  jellemezni tudjuk a készülékek egy-egy tulajdonságát. Persze, nem úgy,
  hogy a hasunkra ütünk. Hogy a két mérőjel frekvenciája éppen 60 és
  7000Hz (vagy hasonló két frekvencia), azzal tudatosan modellezünk
  valamit. Sajnos, más dolgokat viszont egyáltalán nem modellezünk vele.
  Ezért próbálkoznak aztán egyesek másféle mérőfrekvenciákkal, például
  19 és 20kHz-cel (egyenlő vagy nem egyenlő amplitúdóval - vigyázat, ez
  mind-mind egy más paraméter!), és ezért kellett kiagyalni egészen
  különleges méréseket, hogy a tranziens körülmények között fellépő
  intermodulációról is valamiféle képet nyerhessünk. De bárhogy
  definiáljuk is paramétereinket: amit mérni fogunk, az sohasem maga az
  intermoduláció an und für sich, hanem a komplex valóságnak egy
  önkényesen kiragadott szelete, sőt, annak is csak egy vetülete.* (* A
  paramétereket végülis azért kellett kitalálni, hogy megpróbáljuk
  kézbentartani azokat a főbb műszaki jellemzőket, amelyek minél
  szorosabb korrelációban állnak szubjektív értékítéletünkkel - és éppen
  itt van a baj: még ma sem ismerjük az emberi hallás mechanizmusát, sem
  pedig azt a folyamatot, ahogyan ítéletűnk kialakul. Fel kellene
  kutatni, feltérképezni, rögzíteni a támpontokat, hogy tudjuk, mit
  miért és hogyan ítélünk meg. Akkor felülvizsgálhatnánk méréseink
  lényegét, szétválaszthatnánk a fontos és a kevésbé fontos
  paramétereket, és megalkothatnánk a hiányzó módszereket. Egy rendkívül
  komplex ismeretanyagra volna szükségünk - annak hiányában sok a
  bizonytalankodás, a hibás következtetés. Akárcsak az időjárás
  előrejelzésében. (Mint minden hasonlat, ez is sántít, de megvilágítja
  a dolog lényegét.) A várható időjárás kiszámításához hihetetlen sok
  adat áll rendelkezésünkre (hőmérséklet, légnedvesség, légmozgások,
  műholdas térképek stb.); nagyteljesítményű számítógépek dolgozzák fel
  az adatokat, azok készítik a prognózist. Az előrejelzés biztonsága
  egyre növekszik, de a saját bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy időnként
  hiba csúszik a számításokba. Nyilvánvaló, hogy továbbra is javulni fog
  a helyzet, ahogy mindjobban kiismerjük a természetben lezajló
  folyamatokat, és megfelelően interpretáljuk őket. Valami hasonló
  történik a mi területünkön is, csak a fejlődés nem látszik túl
  gyorsnak. Egyszerű a magyarázat: egészen más a társadalom igénye, ha a
  mindennapi időjárásról, illetve ha csak a hifisták kedvteléséről van
  szó. - S. A. megjegyzése.)
  Valahányszor annak a sejtésünknek adunk kifejezést, hogy "lennie
  kell itt egy rejtett paraméternek", a szakemberek általában ingerültek
  lesznek, holott ezzel egyáltalán nem arra biztatjuk őket, hogy
  ráolvasáshoz folyamodjanak és égessenek macskaszőrt, hanem csak hogy
  intézzenek okosabb kérdéseket a Természethez.
  Harmadik ellenvetésem szorosan kapcsolódik az előzőhöz: máris
  túlságosan sok a paraméter, és emiatt nem lehet pontosan rangsorolni a
  készülékeket. Hobbinkon kívülálló műszaki emberek (például az a docens
  barátom, akire már jóegypárszor hivatkoztam ezeken a hasábokon) azzal
  szokták elutasítani az egész "hifizgetést", hogy a hangátvitel
  folyamatát matematikailag tökéletesen modellezni lehet, márpedig akkor
  fehéren-feketével el kell tudni dönteni, melyik készülék a jobbik. Jól
  van: tegyük fel, hogy meghatároztuk két hifi-készülék összes
  elképzelhető paraméterét, és most már mindent tudunk róluk. Vajon azt
  is tudjuk-e, melyik szól szebben? Igen - feltéve, hogy a kettő közül
  az egyik minden tekintetben különb a másiknál: egyenletesebb a
  frekvenciaátvitele, hűségesebb a fázisgörbéje, kisebb a torzítása,
  alacsonyabb a zaja, és így tovább, végig vagy 50 paraméteren. Ebben -
  és csakis ebben - az esetben biztosra vehetjük, hogy a hangja is
  tetszetősebb. De hogy ez az eset bekövetkezzék, arra gyakorlatilag
  semmi esélyünk sincs.
  A való világban ugyanis nem léteznek félelem és gáncs, akarom
  mondani hiba nélküli készülékek. Ha léteznének, nem lehetne megfizetni
  őket. A konstruktőrök (és a velük szorosan együttműködő kereskedők)
  már eleve kompromisszumra kényszerülnek, és a mérési táblázatok is ezt
  a kompromisszumot tükrözik. A vásárlónak (és a tesztelőnek)
  többé-kevésbé azonos kategóriájú masinák között kell döntenie, s
  ezeknek paramétereit legfeljebb statisztikailag lehet összevetni, mint
  ha versenyszámok volnának egy "ötvenpróba-bajnokságban". Ki fog
  derülni, hogy az egyik készülék 32, a másik csak 18 versenyszámban
  győz, az eredmény tehát 32-18. De azt is játszhatjuk, hogy csak a
  nagyobb arányú (?) győzelmeket számoljuk, és akkor esetleg egészen más
  eredmény jön ki. Nyilván súlyozhatjuk is a paramétereket, ahogyan a
  nyugatnémetek csinálták egy időben, tehát például több pontot adhatunk
  az alacsonyabb torzításért, mint amennyi a csekélyebb zajért jár stb.
  Dehát ezek viszonylag egyszerű paraméterek. Vannak sokkal
  bonyolultabbak is. Nagyon szeretném tudni, mi nyom többet a latban: 2
  fokkal kisebb fázishiba 20kHz-en, vagy inkább 1 decibellel nagyobb
  "headroom" (dinamikatartalék); másfél százalékkal kisebb
  különbségihang-torzítás, vagy inkább egy kicsit nagyobb
  túlvezérlés-állóság a fono-bemeneten?
  És akkor, visszakanyarodva az első fejezethez, most már elvileg is
  megindokolható, miért nem működik a lánc-analógia. Azért nem működik,
  mert a közönséges láncnak csak egyetlen paramétere van: az erőssége,
  és ezért mindig meg lehet határozni, melyik láncszeme a leggyengébb. A
  hangátviteli rendszerben viszont nem egyetlen, hanem számtalan lánc
  húzódik párhuzamosan, és ezek mindegyikét egy-egy paraméter testesíti
  meg. Mindegyik láncnak, azaz paraméternek máshová esik a leggyengébb
  pontja. Hogy tényleg csak a legtriviálisabb példát mondjam: a
  hangsugárzó igen sok szempontból tényleg a leggyengébb komponens, de a
  jel-zaj aránya és a csatornaelválasztása fenomenális... (Túlságosan
  messzire vezet, de muszáj szóba hoznom a készülékek összekapcsolásakor
  fellépő, úgynevezett interface jelenségeket is. Ha egy hifi-lánc azért
  szól rosszul, mert az erősítőt zavarja a hangsugárzó túlságosan is
  reaktív viselkedése, akkor most ez melyik láncszem gyöngeségét
  bizonyítja: a hangsugárzóét-e, avagy az erősítőét?) Hogy aztán a
  hangsugárzó, a maga jókora torzítása és impulzusátviteli gyatrasága
  ellenére hogyan tudja mégis kimutatni az erősítők hasonló természetű,
  de nagyságrenddel csekélyebb mértékű anomáliáit, az továbbra is
  rejtély. Valószínű, hogy a paramétereket még annál is dialektikusabban
  kell felfogni, mint amennyire én szeretném.

  3. Tekintélyelvű megközelítés

  A társadalmi munkamegosztás elkényezteti az embert. Bármire van is
  szükségünk, tudjuk, hol keressük. A tájékozatlanokat kiokosítja a
  mélyértelmű reklám: "cipőt a cipőboltból!" Hasonlóképpen, ha éhesek
  vagyunk, vendéglőbe, menzára, élelmiszerboltba megyünk, ha betegek
  vagyunk, orvoshoz fordulunk, ha unatkozni kívánunk, bekapcsoljuk a
  televíziót és így tovább - mindennek megvan a gazdája, a "felelőse".
  És bármennyire morgunk is rájuk, tulajdonképpen megbízunk bennük
  (hiszen mi mást tehetnénk). A gazda, a "felelős" általában
  szaktekintéllyé növi ki magát, nem ritkán azért, mert annak szeretnénk
  látni. Hogy mindig legyen kire hárítani a felelősséget.
  A mi hobbink sem kivétel. Szaktekintély kerestetik, mert nyomaszt
  bennünket a hiánya. Namármost, a High Fidelity több szakterületből
  tevődik össze, vagy még inkább: több szakterület közötti senkiföldjén
  terül el, hívei tehát sokféle szaktekintélyhez fordulhatnak. El kéne
  dönteni, melyik az igazi, melyikben bízhatunk meg fenntartás nélkül. A
  High Fidelity "gazdái", "felelősei" között nem hagyhatjuk majd említés
  nélkül a Hifi Magazint sem, mely fórum sokak előtt bizonyos
  tekintélyre tett szert - másfelől maga is kétségbeejtően szükségét
  érzi, hogy szaktekintélyekhez folyamodhassék, tanácsaikat követhesse
  (és a felelősséget is rájuk háríthassa). Hogy tisztázzunk egy
  félreértést: lapunkat mi sohasem neveztük szakfolyóiratnak. A Hifi
  Magazin: ismeretterjesztő folyóirat.
  Ki legyen hát az a tiszteletreméltó guru, aki jön, lát és dönt, és
  döntése mindig helytálló? Akinek tanácsát vakon követhetjük? Küldjük
  be jelöltjeinket a sötét szobába; nem, egyelőre még nem
  macskavadászatra, csupáncsak hogy megröntgenezzük őket.

  Konstruktőrök

  Kezdjük a sort a konstruktőrökkel, a hangreprodukáló készülékek
  tervezőivel. Elnézést a durva egyszerűsítésért, de én háromféle
  konstruktőrt különböztetek meg. Az egyik egy nagy "kommersz" cég, a
  másik valamely speciálcég alkalmazottja (esetleg ő maga a cég,
  egyszemélyben), a harmadik pedig kifejezetten stúdióhasználatra tervez
  készülékeket.
  Az első típust azért fizetik, hogy mindig valami újat, jól
  eladhatót fabrikáljon (ha még jól is szól: halleluja!). Nem akarok
  igazságtalan lenni: mindazt, amivel ebben a cikkben foglalkozunk,
  tehát a hifi műszaki alapjait, mindig is a nagy gyárak
  tervezőcsoportjainak köszönhettük. De tudnunk kell, hogy nekik nagyon
  sok minden megköti a kezüket: figyelemmel kell lenniük a gyár
  technológiai színvonalára, a főnökük utasításaira stb. A
  konstruktőrnek nemigen van módja "hifizni". Ha méghozzá Magyarországon
  tevékenykedik a boldogtalan, akkor éppenséggel azzal kell kezdenie a
  munkát, hogy kihúzgál a listáról minden nyugati alkatrészt; neki azok
  nélkül kell "korszerű" készüléket terveznie. Amiért is övé minden
  tiszteletem - de nem a bizalmam. Ehhez a munkához sok-sok technológiai
  leleményre, de csak nagyon kevés elektroakusztikai invencióra van
  szükség, a High Fidelity ismerete pedig úgyszólván felesleges hozzá.
  És ezzel még csak nem is a hazai tervezőkre célzok. Nyugati szakírók
  időről időre ellátogatnak a kisebb-nagyobb cégekhez, és az ő
  beszámolóikból tudjuk, hogy az auditív vizsgálatokhoz a legtöbb cég
  kizárólag a saját gépeit használja: a saját erősítőjét a saját
  hangsugárzójával minősíti és megfordítva. Kommersz cég úgy érzi,
  blamálná magát, ha erősítői kifejlesztéséhez mondjuk egy
  elektroakusztikus Quadot, hangsugárzói hangolásához egy Audio
  Research-öt rendelne. Azt hiszem, a konstruktőrök túlnyomó többsége
  egyáltalán nem tüntet széles látókörével. Kivételek természetesen
  akadnak, de én arra gyanakszom, hogy a Best Buy ("Előnyös Vétel")
  modelleket többnyire a szerencse szüli, s csak ritkán a tervezők
  fölényes tudása. Mellesleg, minden cég azt állítja, hogy az ő masinája
  a Best Buy.
  Méginkább a saját lovukat dicsérik a speciálcégek konstruktőrei.
  Az ő egzisztenciájuk fölöttébb ingatag. Hiszen viszonylag kevés
  készüléktípusra, esetleg egyetlen műszaki megoldásra építenek, s azt
  gyakran még szabadalmaztatni sem lehet vagy nem érdemes. Legfőbb
  gondjuk: hogyan propagálják termékeiket hatékonyan, de anélkül, hogy
  egyszersmind a lényeget is elárulnák. Az ő attitüdjük mégis más, mint
  a többieké. Aki semmi mással sem foglalkozik, mint erősítőkkel (vagy:
  hangsugárzókkal), annak nem csorbul a tekintélye, ha a mások
  hangsugárzójával (vagy erősítőjével) dolgozik. Éppen ellenkezőleg,
  neki az az érdeke, hogy gyártmányát a lehető legértékesebb
  rendszerekkel tesztelje és a lehető legtöbb berendezésbe beillessze -
  sőt: hogy hivatkozzon is erre! Kóklerek és fuserek persze mindenütt
  akadnak, de a speciál-konstruktőrökről (akik mindent egyetlen lapra,
  azaz egyetlen készülékre tesznek fel!) legalábbis joggal
  feltételezhetjük, hogy lényegesen szélesebb látókörűek és
  összehasonlíthatatlanul nagyobb tapasztalattal bírnak, mint a kommersz
  cégeknél dolgozó kollégáik többsége, a beosztott tervezőmérnöktől a
  főkonstruktőrig. Namármost, a cigánytól fölösleges volna megkérdezni,
  hogy kinek a lovát vegyük meg - hiszen úgyis azt mondaná, hogy az
  övét! -, viszont igenis érdemes megtudakolni tőle, hogy ő vajon milyen
  kocsi elé fogná azt a lovat, és hogy milyen fajta lószerszámot rakna
  rá. Megintcsak a példa kedvéért: a nagytekintélyű
  erősítő-konstruktőrök jobbára elektro- vagy magnetosztatikus, újabban
  ribbon hangsugárzókkal minősítik gyártmányaikat, és ez a tény
  megbízható, minden manipulációtól mentes értékítéletet szolgáltat - de
  értelemszerűen csakis a hangsugárzók élvonaláról, nem pedig a
  hétköznapi, nekünk szánt hangdobozokról.
  A harmadik konstruktőrtípusról kevés a mondanivalóm. A stúdiógépek
  persze jobbak az átlagosnál, de - ellentétben a közhiedelemmel -
  gyakran meg sem közelítik az elit készülékeket. (Kivétel: a
  stúdiómagnó, ez minden szempontból etalon.) A stúdióknak nem High
  Fidelityre, hanem robusztus, megbízható, jól kezelhető munkaeszközökre
  van szükségük. A legjobb példa erre a stúdió-lemezjátszók legújabb
  generációja, amelyben a végletekig viszik a közvetlenhajtás eszméjét:
  a tányérnak szinte nincs is nyomatéka, teljes mértékig az elektronika
  vezérlése alatt áll. Ez jól hangzik - maga a lemezjátszó már
  kevésbé... Ami pedig a szokványos stúdiómonitorokat illeti, ezek
  úgyszólván alkalmatlanok az elmélyült zenehallgatásra. Szóval, a
  stúdiógépek tervezőit sem arra rendelte a sors, hogy nehéz helyzetben
  hozzájuk fordulhassunk, s tőlük tudakoljuk meg a High Fidelity
  kritériumait.

  Elméleti szakemberek

  Az evilági, földhözragadt gondolkodású konstruktőrökre és a többi
  halandóra jóindulatú szánakozással tekintenek le sokkal alaposabb
  elméleti tudásuk elefántcsonttornyából az egyetemek, kutatóintézetek
  szakemberei - mi is minduntalan hozzájuk szaladnánk tanácsért. Nyugati
  elméleti szakembereket nemigen ismerek; akikre hivatkozhatnék,
  túlságosan is jó kapcsolatot tartanak fenn a hifi-iparral, nem
  lehetnek elfogulatlanok. Idehaza viszont éppen az a baj, hogy elméleti
  szakembereink egyáltalán nem állnak kapcsolatban a hifi-iparral,
  pontosabban: nem is érdekli őket a High Fidelity, a nívós
  zenehallgatás. Ők kizárólag a matematika nyelvét beszélik, számukra
  semmiféle jelentéstartalma sincs azoknak a szavaknak-kifejezéseknek,
  amelyekkel a zenehallgató ember az auditív jelenségeket próbálja
  megragadni. Így hát borzasztóan nehéz kommunikálni velük - avagy
  inkább velünk nehéz? Mindegy, tolmácsra volna szükség, de attól
  tartok, a tolmácsnak az ő soraikból kéne kikerülnie...
  Hasonlóképpen elidegenedett emberek az akusztikusok is, az ő
  körükből sem tudok hifistát, és a hiányérzetem bizony fájdalmas.
  Némelyikük már évtizedekkel ezelőtt elveszítette kapcsolatát a
  reprodukált zenével. Hogy illusztráljam mondanivalómat, elmesélem egy
  esetemet. Nemrég egy nagytekintélyű akusztikussal beszélgettem,
  szóbakerültek a hangsugárzók. Ő csak legyintett: "Hangszórók! Ezek
  mindig csak hangszórók maradnak, két ablak, két elkülönített pont a
  szobában." Hivatkoztam az újkeletű (azaz tíz-tizenöt éves)
  hangsugárzókra, általában a saját mindennapos tapasztalatomra,
  nevezetesen, hogy a hangsugárzók igenis képesek rá, hogy összefüggő
  teret fessenek, s eközben úgyszólván észrevehetetlenek maradjanak. Nem
  hitte el. "Kizárt dolog. Majd mindjárt leveszek a háta mögül, a
  szekrényből egy tanulmányt, abból Maga is meg fogja érteni, hogy az
  ilyesmi nem lehetséges." Még megkérdeztem, milyen hangsugárzókat
  ismer, egyáltalán, ismer-e valami tényleg jóminőségű típust. Nem
  tudott megnevezni egyetlen egyet sem. "Kinn a nyugatnémeteknél
  mutattak mindenfélét. Elképzelhetetlennek tartom, hogy nekik rosszabb
  volna, mint a többieknek." Ekkor értettem meg, hogy nemcsak én
  járkálok elsötétített szobában és nemcsak én kergetek fekete macskát.
  Hangmesterek* (* A hangmester szót én a hangmérnök szinonímájaként
  használom: szép, jó, találó kifejezésnek tartom. A stúdiószakmában
  néhol mást jelent, diploma nélküli hangmérnököt értenek rajta. Én itt
  nem szeretném fenntartani ezt e megkülönböztetést. D. L.)
  Reményeimet - hogy megbízható lelkiatyára találok - leginkább a
  hangmesterekbe vetettem, hiszen ők azok, akik a leggyakrabban
  hasonlíthatják össze az élő hangot a reprodukcióval, ők ismerik fel
  legkönnyebben a hibát, a hamisítást. Sok tekintetben ez biztosan így
  is van. Például a frekvenciaátvitelen a hangmérnök füle biztonsággal
  megérzi a kiemeléseket-beszakadásokat. (Hogy ez mennyire nem egyszerű
  és magától értetődő dolog, azt bárki megérti, ha egyszer
  eljátszadozhat egy tercsávszűrővel. Rá fog jönni, hogy a "magas" és a
  "mély" hangok nem pontosan abba a sávba, gyakran még csak nem is abba
  az oktávba esnek, ahová gondolnánk. A laikus zenebarát
  "magashang-igényét" nemritkán nagyon jól ki lehet elégíteni a
  6-8kHz-es tartomány kiemelésével stb.) Azt is tapasztaltam, hogy a
  hangmesterekben afféle biológiai riasztóberendezés működik, és jelzi
  az összes típushibát, mint amilyen az erősítő vagy a hangsugárzó
  torzítása, szokatlan zaja.
  Sajnos, a hangmesterek is mintha Brechtet idéznék a
  Koldusoperából: "Mi jók volnánk, nem komiszok - dehát a körülmények,
  azok nem olyanok." A körülmények bizony nem olyanok. A hangmérnökök
  (tudom, nem fognak megsértődni ezért) alulfizetett, agyonhajszolt
  emberek. Örülnek, ha becsülettel elvégzik a munkájukat, és akkor
  aznapra tökéletesen elég nekik a zenéből. Akadnak kivételek: Ujházy
  László kamarazenekarban játszik, Cs. Kádár Péter hangtechnikai műsort
  szerkeszt a Rádióban - de megintcsak oda kell kilyukadnom, hogy a
  magyar hangmesterek között egyetlen audiofilt sem találok. Attól
  tartok, a hangmesterek elsősorban a hangfelvétel, s csak másodsorban a
  visszajátszás hibáira érzékenyek, és a hifi-berendezések hangjában
  jelentkező jellegzetes anomáliák őket is megtévesztik. (A
  hifi-berendezések, mint tudjuk, egyébként is eltérnek a
  stúdióberendezésektől.) Mellesleg, nekem így is igen jók a
  tapasztalataim a hangmérnökökkel, gyakran sikerült egy-egy hangképet
  az ő segítségükkel helyesen minősíteni. De ők sem ítélnek
  következetesen, és - sajnos - egységesen sem. Márpedig ha két
  megbízható hangmérnök ellentétesen ítél, akkor ott tartunk, ahol a
  part szakad.
  Mint tudjuk, a hangmérnök nem passzív, hanem nagyonis aktív
  láncszem a hangátviteli láncban, megvan a maga "sajáthangja". Nem
  reprodukál, hanem kreál: egy sajátmaga alkotta hangképet szeretne
  újrateremteni. Erről a filozófiáról már többször is szó esett a Hifi
  Magazinban, a legpregnánsabban Peller Károly fogalmazta meg ("Hűséges
  hűtlenség", HFM 16). Itt most elárulom, hogy azt a cikket én
  ambivalens érzelmekkel fogadtam. Mint szerkesztő, nagyon örültem neki,
  mert okosan és meggyőzően fejti ki a szakemberek álláspontját. Mint
  zenehallgatót, nem tudott megnyerni. Hiszem, hogy végső soron igenis
  az élő zenéhez viszonyítunk, és hogy a High Fidelity legfőbb
  kritériuma mégiscsak a természethűség - bármennyire rugalmasan kell is
  értelmeznünk a "természethűség" fogalmát. Ha nem így volna, nem bíznék
  annyira a hangmesterekben, mint amennyire pedig bízok bennük.

  Zeneművészek

  Ámde hogy a hangreprodukció tényleg mennyire áttranszformáltan
  jeleníti meg a zenét, az abból is kiderül, hogy a zeneművészek -
  akiknek pedig "dalból van a lelkük" - általában nem jó hifiítészek.
  Pedig mennyire nagy reményeket fűztem hozzájuk! Néha beváltották
  ezeket a reményeket - máskor viszont nagyon csúnyán melléfogtak.
  Egyszer A-B vaktesztet csináltam a 700 fontsterlinges Naim NAP 250
  teljesítményerősítő és az Orion SE 1025 mini-erősítő
  teljesítményfokozata között. Kérem az Olvasót, fogadja el
  becsületszavamra, hogy a Naim tényleg jobban szólt - csakhogy ezt nem
  is volt olyan könnyű kihallani, részben a kontrollberendezés gyengéi,
  részben pedig a kapcsolóberendezéssel, a hosszú kábelekkel, a
  közbeiktatott potméterekkel behozott hibák miatt. A kísérletnek éppen
  azt kellett kiderítenie, hogy vajon rövidpróbán (40-50 perc alatt),
  kontrollált körülmények között sikerül-e kiválasztani azt a hangképet,
  amely hosszú távon halálbiztosan szebb, jobb, zeneibb, hallgathatóbb.
  Nos, két neves hegedűművész vendégem az Orionra szavazott, és csak az
  alkalmi zsűri harmadik tagja (történetesen Uhrman György, a
  Hanglemezgyár zenei szerkesztője, aki azonban "csupán" bölcsész)
  vallotta meg pironkodva, hogy eszerint ő biztosan téved, de neki a
  másik hangkép tetszik jobban... Arról is meggyőződhettem számos
  alkalommal, hogy a "zeneművész mint olyan" mennyire nem minősíthető
  egynemű kategóriának. Például a magyar CD-korongok meghallgatásakor
  (HFM 16.) kitűnő zeneművészeknek nagyon tetszett a műsor. Más,
  hasonlóképpen kitűnő zeneművészek viszont digitítiszt kaptak tőle.
  Csak találgatni tudok: lehet, hogy a zeneművészek túlságosan az
  egyes szólamokat akarják kihallani, és kevésbé fordítanak figyelmet a
  zenei-akusztikai történés egészére? Mindenesetre tény, hogy a
  zeneművész többnyire másképpen hallgat zenét, mint a zeneszerető
  közönség. És az is tény, hogy fehér holló az olyan zenész, akinek
  "műszaki hallása" van, tehát kapásból kiszúrja valamely hifi-készülék
  hangjában azokat a hibákat, amelyeket most még nem vennénk észre: csak
  napokkal később kezdenének bosszantani bennünket.

  Magazinok

  Több szaktekintély már nincs hátra, hacsak a különféle
  hifi-magazinokat nem számítjuk a szaktekintélyek közé. Az illem azt
  diktálja, hogy a saját ítélőképességünk korlátait legalább annyira
  behatóan, vagy még behatóbban is taglaljuk, mint a többiekét. Nos, mi
  tudjuk az illemet: tesztmódszereink ingatagságát már a kezdet
  kezdetén, 6 évvel ezelőtt kritika tárgyává tettük. Visszalapozva 3.
  kiadásunkhoz, elégtétellel állapítom meg, hogy Szeánszológiánk ma sem
  igen szorul kiegészítésre, mert szinte minden olyan buktatóra kitér,
  amelyen orra lehet bukni és amelyen azóta gyakran orra is buktunk.
  Emlékeztetőül végigszaladok a cikk 16 paragrafusán, egy-egy mondatban
  foglalva össze a lényegüket: a szeánsz hitelességét rontó tényezőket.

  1.§. Gyártási szórás.
  2.§. Készülékek nem-optimális elhelyezése a szeánszon.
  3.§. Interface-jelenségek.
  4.§. A kontroll-berendezés gyatraságai.
  5-6.§. Teszt- és etalonkészülékek hiánya.
  7-9.§. Kábelek, kapcsolók, szintszabályzók kiszámíthatatlan hatása.
  10-11.§. A tesztműsor bizonytalanságai.
  12.§. A különféle zsűrorok ítélőképességének korlátai
  (e fejezetünknek éppen ez a tárgya!).
  13.§. Az A-B teszt korlátai.
  14.§. A rövidpróba korlátai.
  15-16.§. A zsűri befolyásolhatósága.

  A Szeánszológia persze csupán a tesztmódszerekről szól, tehát
  technikái dolgokról, nem pedig a hifi-szakírók attitűdjéről. Pedig a
  hifi-magazinokkal szemben nagyon sok vádat lehet felhozni.
  Mindenekelőtt azt, hogy el kell tartaniuk magukat, mégpedig
  hirdetésekből, vagyis nem veszhetnek össze a gyárakkal-kereskedőkkel,
  kénytelenek mindenkiről jót írni. A legtöbb hifi-újság tényleg ilyen,
  és nem véletlen, hogy sajtószemlénkben mi körömszakadtáig ragaszkodunk
  a két nagy angol folyóirathoz, mint olyan információforráshoz, amely
  egy végeláthatatlan sivatag oázisaiban fakad. Ami a hazai újságot, a
  Hifi Magazint illeti, mi nyilván elfogultak vagyunk magunkkal szemben,
  Olvasóinknak kell eldönteniök, vádoljanak-e bennünket részrehajlással.
  Természetesen a mi vállalkozásunk is rászorul a reklámbevételekre,
  dehát Magyarországon igazából nincs is hifi-ipar, tehát nem is
  tarthatna el bennünket - a hirdetőket jórészt más szakmákból
  toborozzuk. Ennyit a védelmünkre.
  Más kérdés, hogy minden újságírót igenis le lehet kenyerezni
  egyvalamivel: szép szóval, mint bármely más embert. (A Public
  Relations nem olyan haszontalan találmány, mint a nagyképű, angolból
  átvett kifejezés hallatán gondolnánk.) Az újságíró gyanakvó,
  rosszhiszemű emberfajta, azt hiszi, hogy őt mindenki át akarja vágni,
  és ebben nem is téved nagyot. Ha nagyritkán értelmesen, felkészülten
  és - első benyomásra - nyíltan tájékoztatják, túlcsorduló hálát érez,
  és ez esetleg csökkenti a harci kedvét, amikor kritikát ír. Legalábbis
  átvillan az agyán, hogy "ha levágom, akkor legközelebb hogyan nézek
  abba a bánatos, kék, őszinte szemébe?!" Ezt az érzést minden újságíró
  ismeri, és amennyire tud, küzd is ellene. Egy nagy angol
  zenekritikusról azt olvastam, hogy noha minden koncerten ott volt, őt
  senki sem ismerte, és ő sem ismert egyetlen művészt sem személyesen,
  tehát tökéletesen elfogulatlanul ítélhetett. Sajnos, többségünk ezt
  nem teheti meg. Emberek vagyunk, emberekkel érintkezünk.
  Végül ne feledjük el, hogy aki a szaktekintély posztjára pályázik,
  annak mindenekelőtt szaktudással kell bírnia. A Hifi Magazin mögött
  minden kétséget kizárólag szakértelem áll, csak az a kérdés, hogy
  milyen fajta, Sólymos Antal, barátom és társszerkesztőm nagyon nem
  szereti, ha az ő szaktudására hivatkozom (és vele takaródzom), de itt
  azért mégis meg kell említenem, hogy ebben a szakmában ő valóban
  elismert szabványügyi, méréstechnikai szakember. Kicsit mulattatott
  is, amikor egyszer vitába keveredtünk valakivel arról, hogy hogyan
  kell mérni a magnókat. Azzal nyilván nem érvelhettünk, hogy a mágneses
  hangrögzítéssel foglalkozó szabványbizottságban SA is - helyet foglalt
  - vagy éppen ő elnökölt. Ezt most nem azért mondom el, hogy tekintélyt
  kovácsoljak belőle. Éppen ellenkezőleg: újra rá szeretnék mutatni,
  hogy bár hobbink műszaki szabványokon és méréstechnikán alapul,
  ezeknek ismerete önmagában véve még senkit sem tesz illetékessé, hogy
  döntsön a High Fidelity peres ügyeiben. Hiszen ott sokkal összetettebb
  dolgokról van szó (mint ezt az előző fejezetben bővebben kifejtettem).
  SA persze ezt éppolyan jól tudja, mint én. Vagy még jobban is.
  És hát ami az én szakképzettségemet illeti, az legfeljebb arra
  jogosít fel, hogy újságot szerkesszek, újságcikkeket írjak. Erre is
  szükség van, elvégre gondolatainkat egy magazin hasábjain kell
  megosztaniunk az Olvasóval, de nyilvánvaló, hogy nem pályázhatok a
  szaktekintély méltóságteljes és nyugdíjas posztjára. Szeretek zenét
  hallgatni, rengeteget kísérletezem, folyvást töprengek és kínlódom és
  bajban vagyok, igyekszem átvállalni az Olvasó lelki terheit - úgy
  érzem, engem ezért fizetnek. Noha nem mentem tanárnak (pedig
  középiskolai tanár volnék én, kéremszépen), nagyon jól megtanultam,
  milyen érzés, ha az ember csak két leckével tart előbbre, mint az
  osztály többsége. (És akkor még nem is szóltam az eminensekről!) Néha
  "kezdőktől" kapok levelet. Azzal kezdik, hogy "elnézést a laikus
  kérdésért...". Teljes szolidaritásomról biztosítok minden levélírót:
  nem tudnak feltenni annyira laikus kérdést, amilyet én már fel ne
  tettem volna az utóbbi 20 évben Sólymos Antalnak vagy többi
  kollégánknak. Ambícióm csupán annyi, hogy megpróbálom rendezni,
  mederbe terelni az Olvasó gondolkodását. Szeretném megosztani vele a
  tapasztalataimat és megtanítani őt jól kérdezni. De nem dönthetek sem
  őhelyette, sem más helyett. Gyakran már annak is örülnék, ha
  sajátmagam helyett dönteni tudnék.
  Itt most abba is hagyom az írást. Mint láthattuk, a fekete macskát
  senki sem fogja meg nekünk. Sajátmagunknak kell bemennünk érte a sötét
  szobába, de erről majd legközelebb.

  Darvas László

  

  -------
  folyt. köv.

• #49706 #71562240 törölt tag #71562240 #49705

  Új Válasz 2014-03-12 16:35:58 #49706

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  

  #71562240

  törölt tag

  válasz #71562240 #49705 üzenetére

  Előzmények:
  (#49702) kammerer
  (#49705) kammerer

  Második rész:

  ----------------------------

  A fekete macska farka II.

  - A High Fidelity kritériumai - II.

  Cikkem első részében arról értekeztem, hogy amikor a High Fidelity
  kritériumait kutatjuk, akkor úgy érezzük, mintha elsötétített szobában
  kergetnénk egy fekete macskát. A probléma (és a macska)
  megközelítésének három módozatát taglaltam. Az első lett volna az
  úgynevezett lánc-analógia ("minden lánc csak annyira erős, mint a
  leggyengébb láncszeme"), de ez sokkal jobban sántít, mint a hasonlatok
  többsége. Másodiknak a műszaki-auditív korrelációt tettem kritika
  tárgyává, és azt találtam, hogy a paraméterek nem modellezik elég jól
  a valóságot. Harmadik nekifutásra azt firtattam, mennyire lehet
  megbízni a szaktekintélyekben: a konstruktőrökben, az elméleti
  szakemberekben, a hangmérnökökben, illetve a zeneművészek fülében és
  (hogy ne kerülgessem, mint macska a forró témát) az audio-újságírók
  ítéletében. A helyzetet meglehetősen sötétnek festettem le. Most, a
  második részben csak egyféleképpen próbálom fülön csípni a macskát:
  egy olyan módszerrel, amelyet jobb híján tapasztalati megközelítésnek
  nevezek. Madách Imre, miután Az ember tragédiájában tizenöt színen
  keresztül halálosan elkeserít bennünket, a végén egyetlen mondattal
  próbál lelket verni belénk: "Mondottam ember: küzdj, és bízva bízzál."
  Nagy drámaírónkhoz képest zsenerőz az ismeretlen pesti viccköltő,
  akinek mindig két híre van, egy jó meg egy rossz (habár a kettőnek az
  aránya nem éppen fifti-fifti). Ami engem illet, én három fejezetnyi
  aggályoskodás után adagolok egy optimista zárófejezetet. Ez éppen 25
  százaléknyi derűlátás - igazán nem is rossz arány.

  *

  Azzal kezdem, hogy visszamenőleg rehabilitálom az előző három
  "megközelítési módot". A lánc-analógiát nyilván nem szabad szó szerint
  és túl komolyan venni, de azért mint irányelv, helytálló lehet. Hiszen
  a gyakorlatban folyvást az egyes láncszemek erejét próbálgatjuk, és
  igyekszünk jobbra, erősebbre cserélni hol a hangsugárzót, hol a
  lemezjátszót, hol az erősítőt, hol a többit. Amelyiken a legkevesebb
  pénzzel a legtöbbet tudunk javítani, az a leggyengébb láncszem.
  (Vagyis utólagos a bölcsességünk, akárcsak az egyszeri gombavizsgálóé,
  aki onnan tudja, melyik a bolondgomba, hogy attól a kuncsaft mindig
  megbetegszik.)
  Önmagában véve a műszaki megközelítés sem elegendő - de már azt a
  puszta tényt, hogy vannak készülékeink, jobbak és rosszabbak, már ezt
  is a "paramétereknek" köszönhetjük. És a mérnökök újabban egyre
  okosabb kérdéseket intéznek a Természethez...
  A tekintélyérvek, önmagukban véve, nevetségesek és ostobák, ez
  igaz. De ha tényleg nem bízunk meg a konstruktőrökben, a kutatókban, a
  hangmérnökökben, akkor miért, hogy mégis minduntalan konzultálni
  akarunk velük?! Miért tesszük próbára újból és újból zeneművész
  barátaink fülharmóniáját?! (És miért fogadják meg mégis annyian a
  hifi-újságok tanácsait?!)
  Lehet, hogy az egyes érvek, szempontok és szaktekintélyek
  külön-külön csődöt mondanának, de ha következetesen figyelembe vesszük
  valamennyit, akkor mégiscsak közelebb kerülünk az igazsághoz? Ez annál
  is inkább így lehet, mert (mint a figyelmes Olvasó bizonyára
  észrevette) az általam körvonalazott megközelítési módok átfedésben
  vannak, nem lehet őket élesen elválasztani egymástól - és a hétköznapi
  tapasztalattól.
  Tudok egy próbát, jobban mondva egy gondolatkísérletet, a jobb
  módúak tényleg el is végezhetik. Cseréljük vissza hifi-készülékeinket
  az 1-2-5 évvel ezelőtt használt példányokra. Véleményem szerint
  Olvasóim többségének nagyon-nagyon nem fog tetszeni a zene,
  fellélegeznek majd, amikor újra visszaállnak a jelenlegi hifijükre.
  Tehát akkor mégiscsak van értelme a "természethűség" fogalmának?
  Mégiscsak útbaigazít a lánc-analógia, a valóságot tükrözik a
  paraméterek, meg lehet bízni a különféle szakértőkben? Mégiscsak
  létezne a Fekete Macska?
  Vagy talán nem is csak egyetlen Fekete Macska létezik, hanem egy
  cica, két cica, száz cica, jaj, és tudtunkon kívül néhányat - ki
  többet, ki kevesebbet - már meg is fogtunk belőlük? Jó volna tudni,
  hogyan csináltuk. Megpróbálom rekonstruálni a macskafogás folyamatát.
  Nem állítom, hogy ismerem a High Fidelity összes kritériumát - de
  ismerni vélem bizonyos kritériumait. Azt tapasztaltam, hogy ezek néha
  külön-külön is beválnak, együttvéve pedig igen gyakran a helyes
  irányba terelnek. Igyekszem felidézni őket. Lássuk a macskát.

  Két stádium

  Hadd különböztessem meg mindenekelőtt a High Fidelity két
  stádiumát. Nem válnak el élesen egymástól, de azért fel lehet ismerni
  őket.
  Az első, mindenki által ismert stádiumban a zene "jól szól".
  Vannak "mélyek" és "magasak", fel lehet ismerni a különféle hangszerek
  hangját, egyáltalán: a berendezés lesugározza a zenemű teljes
  információtartalmát. (Habár ezt sohasem tudhatjuk biztosan. Elég
  kicserélni egy hangszedőt, hogy olyan szólamokat ismerjünk fel a
  zenében, amelyeknek létezéséről addig fogalmunk sem volt. Hacsak nem
  partitúrával a kezünkben fülelünk.) Ez a "korszerű elektroakusztika"
  világa, amelybe a közhasznú hifi-tornyokkal, a DIN 45500 szabvánnyal
  válthatjuk meg a belépőjegyet. Aki ebben a világban él, úgy képzeli,
  hogy a még drágább és még jobb készülékek "még jobban szólnak"; a
  mélyek "még mélyebbek", a magasak "még magasabbak és "még
  tisztábbak" lesznek. Ennél tovább nemigen terjednek a képzetei.
  Nehezen fogja megérteni, hogy létezik a High Fidelitynek egy másik
  stádiuma is, amelyben nem annyira a zene információtartalmát
  reprodukáljuk, mint inkább a zenehallgató embert szembesítjük a
  zenei-akusztikai történéssel. Ezt a fajta élményt a hifi-tornyok
  tulajdonosai nem ismerhetik; a stúdió-emberek se nagyon. Ebben a
  stádiumban sem veszíti el fontosságát a magas- és mélyátvitel, a
  torzítatlanság stb., de ezek valahogy másodlagossá válnak, helyükbe
  térérzet és arányérzet lép. Nem állítom, hogy most aztán "jelen
  leszünk" a koncerten, de - és ez nagyon fontos! - azt kell éreznünk,
  hogy az itteni hangkép úgy aránylik az ottanihoz, mint a szobánk
  mérete a koncertterem méreteihez. A hangerő most sem nagyobb, mint az
  első stádiumban volt, és mégis, az ember a teljes testfelületével ki
  tudja tenni magát a zene áradatának.
  Hangsúlyozom, hogy nem a lárma nő. Én úgy interpretálom a dolgot,
  hogy ha a hangátvitel bármilyen szempontból is egyenetlen (azaz torz),
  akkor egyes részletei már igen kis hangerőn is kellemetlenül hangossá
  válhatnak, holott a zene - tehát a hangkép törzse - viszonylag halk.
  Ilyenkor a zene egyszerre túl sok és túl kevés. Ha viszont a hangkép
  nagyjából kiegyenlített, akkor nem kell túlságosan felerősíteni, mégis
  elegendően hangosnak hat, hiszen minden regiszterében azonos a
  hangereje. Ezzel azt akarom mondani, hogy ha a családtagjaink és a
  szomszédaink eddig elviseltek bennünket, akkor ezután sem fognak
  többet panaszkodni. A High Fidelity két stádiumát nem a hangnyomás
  mértéke különbözteti meg egymástól. Többet ésszel, mint hangerővel.

  Nyiss nekem tért!

  Azt mondtam: térérzet. A sztereofóniát úgy idézzük elő, hogy két
  pontot, két hangsugárzót jelölünk ki a térben. Ezek elvileg
  egydimenzós hangképet kell hogy szolgáltassanak. Egyetlen dimenziónak
  két irány felel meg: a "jobbra" és a "balra" - és valóban, a kommersz
  hifi-berendezések egydimenziósan szólnak, kétirányú sztereofóniát
  produkálnak. És a zene bizony tényleg a hangsugárzókból jön, úgy,
  ahogyan azt a múltkoriban az én akusztikusom állította. Pedig
  egyáltalán nem szükségszerű, hogy így legyen. A hangfelvételek
  iszonyatosan sok információt hoznak magukkal a felvétel színhelyéről,
  és a hangmesterek minden igyekezete kevés ahhoz, hogy ezt az
  információáradatot kiirtsa. (Pardon.) Már viszonylag olcsó készülékek
  is képesek rá, hogy feltárják a hangfelvétel második dimenzióját,
  "színpadmélységét", amelynek értelemszerűen az előre-hátra irányok
  felelnek meg. A kis Heybrook HB1 ízelítőt ad ebből az élményből: nem
  két pontból szól, hanem egy összefüggő légtérből, és zenéjének nemcsak
  szélessége, de mélysége is van.
  Ha idáig eljutottunk, hamar fel fogjuk fedezni a zene harmadik
  dimenzióját (amelyre egyébként manapság még alig-alig van
  pszichoakusztikai magyarázat!), nevezetesen, hogy a zene nem
  feltétlenül a hangsugárzók magasságából szól, hanem jóval magasabbról;
  olykor a teljes hátsó szobafalat lefedi. Tessék próbát tenni az
  Ortofon 0003-as tesztlemez I/6. számával. Kórust és orgonát hallunk
  róla, valamint egy kőtemplom akusztikáját, amelynek a mennyezetig kell
  érnie!
  Véleményem szerint a High Fidelity egyik legfontosabb kritériuma,
  hogy a zene teljesen leváljon a hangsugárzókról. Mintha csak két ládát
  vagy fiókosszekrényt látnánk: ott vannak ugyan, de semmi közük a
  zenéhez. Ezt az effektust némiképpen imitálni lehet azzal, hogy durván
  megvágjuk a rendszer basszusátvitelét. Tapasztalataim szerint ha nem
  érezzük dohogni a hangsugárzónk rezonanciafrekvenciáját, akkor a
  hangkép függetlenebbé válik a dobozoktól, de persze változatlanul két
  pontból fog szólni, és szétesik (!). Ha viszont a két hangkép közül
  egyiknek sem rosszabb a basszusa, akkor érdemes arra koncentrálni,
  hogy melyik szól inkább a "levegőből". Később csaknem bizonyosan
  igazolódni fog, hogy ez a hangkép a kellemesebb és a természethűbb.
  A térérzet nem egyetlen paraméterrel, hanem paraméterek
  sokaságával függ össze. Előbb a hangsugárzó rezonanciáját említettem.
  Ez csaknem minden evilági hangsugárzó zenéjében jelen van. (Az igazán
  jól csillapított mélysugárzónak hamar elfogyna a basszusa. Az olyan
  basszus, amely csillapítva is van, meg még mélyre is megy,
  nagyon-nagyon sokba kerül.) A hangsugárzók rezonanciáját -
  helyesebben: a legalsó rezonanciájukat - mindenki jól ismeri. De
  minden egyéb hangátviteli eszköznek is megvannak a maga rezonanciái. A
  rezonancia nem okvetlenül mechanikai jelenség: ismerjük az elektromos
  megfelelőit! A lemezjátszó-futómű vagy a hangkar, de éppígy az erősítő
  vagy a kábelezés (!) is okozhat rezonanciát vagy rezonancia gyanánt
  interpretálható effektust. Ez általában szimmetrikusan, mindkét
  csatornán jelentkezik, vagyis monó jelet szolgáltat. Ha ki tudjuk
  oltani, a hangkép sztereóbb lesz, azt érezzük, hogy függetlenebbé
  válik a hangsugárzótól. A térérzet mindenesetre olyan jelenség, amely
  kényes az amplitúdó- és fázisátvitel minden elképzelhető és el nem
  képzelhető hibájára. Érdemes nagyon-nagyon figyelni rá!

  Zenével élni

  A hanglemez idejétmúlt találmány. Legnagyobb hibája, amelyet
  mindenki jól ismer, a lemezzaj: egy kellemetlen, intenzív
  sercegés-pattogás, amely úgy tapad a zenére, mint kutyára a bogáncs...
  Hadd álljak elő egy meglepő közléssel: ez a sercegéspattogás
  tökéletesen elviselhető maradna, ha nem találkozna az olcsó
  lejátszóberendezés hasonló hatású hibáival! A brutális sercegésért
  elsősorban a kommersz lemezjátszók felelnek, de a közhasznú erősítők
  és persze a hangsugárzók is megteszik a magukét. Jó átlagos minőségű
  berendezésen lejátszva, a hanglemez o1y kevéssé serceg, hogy nem
  zavarja a zeneélvezetet. Annál kevésbé, mert a zene (=sztereofónia)
  hátrébbról, a térből jön, a sercegés pedig (=monó zörejek) csaknem
  kizárólag a hangsugárzókból. A préshibák, a karcolások már
  kellemetlenebbek, de tisztességes berendezésen még ezeket is el lehet
  viselni, és ugyanez vonatkozik a lemeztorzításokra is. Ha zavaróan
  nagy a lemezzaj: a hiba az Ön rendszerében van! Tudom, hogy ezt sokan
  nem fogják elhinni, de én se hittem el addig, amíg csupán olvastam
  róla, s nem éltem át. Az, hogy mennyire lehet elviselni a lemezzajt,
  igen fontos hifi-kritérium.
  Szeretnék egy másik babonát is eloszlatni, egy olyan babonát,
  amelyben jómagam is sokáig hittem. Hifisták gyakran mondogatják, hogy
  "minél jobb a berendezés, annál rosszabbul szól a zene". Ezzel a
  paradoxonnal azt akarják kifejezni, hogy a jóminőségű
  lejátszóberendezés úgyszólván kinagyítja a hibákat. Ez a jelenség
  azonban csak az Első Stádiumra jellemző, a kommersz készülékekre, a
  hifi-tornyokra, a házigyártmányú berendezések többségére. Habár éppen
  nemrégiben hallottam panaszkodni egy barátomat (méregdrága berendezése
  van, az elején egy DD-lemezjátszóval!), hogy az ő összes hanglemeze
  közül csak egyetlen egy szól jól; egy különleges demólemez, a többit
  sajnos nem jó hallgatni...
  Később, amikor eljutunk egy magasabb színvonalra, s főleg, amikor
  rendbe tesszük a lemezjátszónk ügyét, ez a tendencia megfordul, és
  helyreáll a dolgok természetes rendje: minél jobb a berendezés, annál
  szebben szól a zene. Hogy a jobb berendezés a hibákat is kinagyítja?
  Persze! Kinagyítja - de nem dörgöli az orrod alá! Felveszi a
  hibajegyzéket és diszkréten a kezedbe csúsztatja, anélkül, hogy
  elterelné figyelmed a muzsikáról!
  Hanglemez - általában erről beszélek, minthogy a Compact Disc
  világában még nem érzem magam járatosnak. De valószínűleg LP-re is,
  CD-re is igaz, hogy sokkal többet tudnak, mint amennyit mi ki tudunk
  facsarni belőlük. Mindenkinek vannak széphangú lemezei meg (főleg)
  csúfhangú lemezei. Ha össze akarsz hasonlítani két hifi-berendezést,
  melyik lemezedet fogod feltenni? Ugye, hogy a legszebb hangút, a
  "demót" veszed elő és azt mondod: amelyik rendszeren szebben szól, az
  a jobbik... Most én egy kiegészítő módszert ajánlok. Ha szeánszra
  indulsz, vidd magaddal a legcsapnivalóbb lemezedet is: amelyik
  rendszeren e1viselhetőbben szól, az a jobbik! (Valójában persze
  mindkét módszert alkalmazni kell.)
  Az előző motívumhoz még annyit, hogy a High Fidelity sohasem
  szolgáltat teljesen torzításmentes hangot. (Habár nekem titokban az a
  véleményem, hogy a torzítások egy része már eleve "be van építve" a
  zenébe. A hegedű mellékzörejei, goromba vonóindításai néha élőben is
  csúnyák, közelmikrofonozva még csúnyábbak. A terem csörgővisszhangjai
  pedig hűségesen utánozzák, az az, hogy jó előre felidézik a hanglemez
  belsőbarázda-torzítását, az erősítő túlvezérlődését.) Zenehallgatás
  közben időről időre hallani fogunk olyan hangokat, amelyek nem
  kellemesek, tehát tudatunk alá kell nyomni, magyarán: el kell viselni
  őket. Sávszűrőkkel semmire se megyünk, az auditív irritációkkal együtt
  az elevenséget is kiszűrnénk a zenéből. Nyugodtan tekinthetjük a High
  Fidelity egyik fontos kritériumának, hogy többnyire az a rendszer a
  jobbik, amelyik nem hagyja magát felidegesíteni a rossz műsoranyag
  által, és mindig legalább elviselhetően szól.
  Ugyanez hosszabb távon: a hallgathatóság kritériuma. A
  legkáprázatosabb hifi sem ér semmit, ha rövid idő elteltével
  fárasztóvá válik. Hogy ki mitől és mennyi idő alatt fárad ki, ez
  szélsőségesen szubjektív dolog, ráadásul a pillanatnyi hangulatunktól
  is függ. De ha számon tartjuk, hogy valamely berendezéshez hányszor
  ültünk oda zenét hallgatni, és hányszor álltunk fel egy félóra múlva
  azzal, hogy "ma valahogy nincs kedvem hozzá", akkor a szubjektív
  adalékok szép lassan objektív ítéletté kristályosodnak. Mielőtt
  megvásárolnátok egy-egy drágább készüléket, próbáljátok meg
  kölcsönkérni, vagy ugyanannak a típusnak egy másik példányát
  kölcsönképpen megszerezni, és hallgassatok rajta végig legalább 20
  lemezt. (CD játszók potenciális tulajdonosai, ez nektek is szól!)
  Gyanakvással kell fogadni az "elsöprően" jó hangzást, az agresszív
  hifit, amelyre "oda muszáj figyelni", még akkor is, amikor a zenében
  éppen semmi sincs, ami hangsúlyt érdemelne. Ez 20-30 percig izgalmas
  és szórakoztató lehet, de milyennek hallod majd 2 óra múltán? Pláne a
  jövő héten vele eltöltött 2 óra múltán? Elismerem, hogy amit mondok,
  az elsősorban komoly zenére, másodsorban dzsesszre, harmadsorban a
  "klasszikus" slágerzenére vonatkozik, s csak negyedsorban a tisztán
  elektronikus popzenére (abban mások a normák és az abnormák), de azt
  hiszem, a hallgathatóság kritériuma a könnyűzenei műfajokban sem
  veszti érvényét. A High Fidelitynek az az egyik legfőbb mércéje, hogy
  mennyi ideig hallgatható.
  És hogy mekkora hangerővel hallgatható. Nem, nem jól mondom: az a
  fontos, hányféle hangerővel hallgatható. Bizonyára észrevettétek már,
  hogy a legtöbb hifi-berendezésnek van egy hangerő-optimuma. Ennél
  hangosabbra állítva már csörömpöl a zene, halkabbra véve pedig
  lapossá, érdektelenné válik. Ez részben az arányérzékünkkel
  magyarázható. A karmester sem veheti tetszőlegesen hangosra a
  fortisszimót, halkra a pianisszimót, minthogy tekintettel kell lennie
  a terem méreteire, a zenekar összetételére és egyéb körülményekre.
  Ugyanígy a lakószoba mérete, akusztikája, valamint a saját zenei
  ízlésünk is meghatároz egy optimális sávot, amelyen belül a forték és
  a pianók még éppen arányban állnak egymással. De hogy ez az optimális
  hangerősáv mennyire széles, az nemcsak a lakószoba akusztikájától,
  nemcsak a zenei ízlésünktől, nemcsak a szomszédaink tűrőképességétől
  függ, hanem igen nagy mértékben a hifi-berendezésünk minőségétől is.
  Minél jobb a hifi, annál kötetlenebbül bánhatunk a
  hangerő-szabályzóval. A High-Fidelitynek ezt a kritériumát, sajnos, a
  szeánszokon nemigen lehet figyelembe venni.
  Még aki csak a lehető legegyszerűbb módon hasonlít is össze két
  erősítőt, lemezjátszót stb., az is ösztönösen ügyelni fog rá, hogy a
  hangerejük nagyjából azonos legyen, ami pedig a Hifi Magazin
  gyakorlatát illeti, mi az AB-vaktesztek előtt hangnyomásmérővel is
  ellenőrizzük a hangerőt, hiszen csak így lehet közös nevezőre hozni a
  kétféle hangképet. (Ismert jelenség, hogy "a hangosabbik jobban
  szól".) Ez egy kötelező procedúra, része annak a szertartásnak,
  amellyel a teszt objektivitását, elfogulatlanságát biztosítjuk. Így
  azonban csak azt tudjuk megítélni, hogyan szólnak a tesztkészülékek
  egy bizonyos, előre meghatározott hangnyomásszinten. Nem derül ki,
  melyikük tudna hangosabban is kellemesen szólni.
  Vagy halkabban is kellemesen - ez még fontosabb kritérium. Este 10
  óra múlt, a család és a szomszédság nyugovóra tért, Te pedig éppen
  most szeretnél zenét hallgatni. Fejhallgatód viszont nincs. (Vagy nem
  elég jó. Vagy utálod a fejhallgatót mint olyat.) A zenét csak annyira
  hangosíthatod fel, hogy, ki ne szűrődjék az ajtó résein. Érdemes-e így
  zenét hallgatni egyáltalán? Azt mondod, nem? Bizonyára igazad van. De
  azért azt javaslom, hogy egyszer majd (jónéhány készülékcsere után)
  tégy újra próbát a félárbocra eresztett hangerővel. Nines kizárva,
  hogy kellemes meglepetés ér.

  Hangzatos szólamok

  Nyilvánvaló, hogy a High Fidelitynek ezenkívül még nagyon sokféle
  kritériuma van, és hogy valamennyit figyelembe kell venni, ha nem
  akarjuk, hogy tévútra jussunk. Nem soroltam fel azokat, amelyeket
  mindenki ismer, inkább csak az újabb keletű szempontokra szorítkoztam.
  Befejezésül szóba szeretnék hozni még egyet, amelyet a legtöbben nem
  ismernek, némelyek pedig éppenséggel kétségbe vonnak. Az úgynevezett
  szelektív hallásra gondolok.
  A természethűség kritériumát ma már sokan elavultnak tartják. Azt
  állítják, hogy a High Fidelity alapvetően más műfaj, más médium, mint
  a koncertzene, a kettőnek úgyszólván semmi köze egymáshoz. Egyik
  legfőbb érvük azon alapul (lásd: "Hűséges hűtlenség", HFM 16.), hogy
  az emberi fülnek csupán élő zene hallgatásakor van meg az a képessége,
  hogy tetszés szerint ide-oda pásztázzon a hangszereken, a különböző
  zenei szólamokon. Azt állítják, hogy amikor gépet hallgatunk, fülünk
  elbizonytalanodik, nem képes szelektálni, "masszában" hallja a
  zenekart, hacsak a hangmérnök nem siet a segítségére mindenféle
  manipulációkkal, s nem ugratja ki a mindenkori domináns szólamokat. A
  hangmérnöknek tehát már csak a High Fidelity gyatraságai miatt is meg
  kell hamisítania (vagy ahogyan ő mondaná: újra kell teremtenie) a
  hangképet.
  Hogy a hangmérnökök mi miatt kényszerülnek rá a különféle
  manipulációkra, azt ők maguk gyakran elmondották már a Hifi
  Magazinban; eljárásukat el tudom fogadni, mint esztétikai hitvallást
  vagy mint bocsánatos bűnt. De hogy a hamisítás ódiumát a High
  Fidelityre hárítsák, az ellen ünnepélyesen tiltakoznom kell.
  Véleményem szerint az egész okoskodás egy ördögi körben forog. A
  hangmérnökök, tisztelet a kivételnek, nem ismerik a High Fidelity
  képességeit. (Ez kiderül nyilatkozataikból is - lásd a 19. és a 21.
  lapszámot.) Legfeljebb kommersz hifi-gépeket ismernek, vagy olyan
  stúdióberendezéseket, amelyek szintén nemigen alkalmasak rá, hogy
  tisztességgel leképezzék a tér három dimenzióját. Ezt nyugodtan
  állíthatom, miután volt (bal)szerencsém zenét hallgatni mind az MHV,
  mind a Rádió, mind pedig a MAFILM stúdióiban. Persze, hogy azt hiszik:
  gépzenét hallgatva a szelektív hallás felmondja a szolgálatot. Tehát
  manipulálni kezdenek a szólamokkal - és ettől a zene zsúfolttá,
  fárasztóvá, tolakodóvá válik.
  Én azt tapasztaltam, hogy jó minőségű hifi-berendezést hallgatva,
  a szelektív hallás jelensége igen nagy mértékben fennmarad, vagyis
  függetlenül a domináns szólamtól, könnyedén figyelemmel kísérhetjük a
  többit is, főleg a kevés mikrofonos, kevéssé manipulált felvételeken.
  Ebből kiindulva két fontos hifi-kritériumot fogalmazok meg.
  Az egyik: kihalljuk-e, mit mesterkedett össze a hangmérnök. (Ehhez
  azonban nem elég a jó hifi-berendezés, gyakorlat is kell hozzá,
  jómagam is mostanában tanulom.) A másik kritérium: a hifi-berendezés
  hallgatásakor milyen mértékben marad fenn a szelektív hallás.
  A hifisták nagyon szeretik mások előtt demonstrálni, hogyan tudnak
  megszólaltatni egy-egy szólamot a lakószobában: "hallod ezt a
  hegedűt?", "hallod ezt a trombitát?" Helyes: hallgassátok azt a
  hegedűt, trombitát, de közben próbáljatok odafigyelni a többi szólamra
  is, különösen a basszus-szólamra. (Le tudnátok kottázni, mit játszik a
  bőgő?) Azonkívül, ami különben eretnekség volna, figyeljetek egyszerre
  a zenére és egymás beszédére! Sikerül? Könnyen sikerül? Nem zavarja
  egyiket se a másikat? Akkor gratulálok: a berendezésetek tényleg
  nagymértékben természethű.
  Nem tudom, sikerült-e újat is mondanom az Olvasónak. Vagy
  csupa-csupa magától értetődő bölcsességgel terheltem? Ha így van,
  akkor újra Madáchot idézem (csak most Karinthy paródiájából): "Mostan
  hányjál egy bukfencet, / Mert a tanító csak henceg, / Nem tud ő se
  jobbat ennél, / Amitől okosabb lennél!" Vagy, ami nagyjából ugyanaz,
  és talán ér is valamit, mert eddig minden társadalom ezzel próbálta
  csillapítani polgárai türelmetlenségét:

  ORA & LABORA!

  ami latinul annyit tesz: dolgozz és imádkozz. De azért a mi
  közösségünk, az audiofilek társadalma többet érdemel ennél. Egészítsük
  ki a latin mondást olyképpen, hogy kitűnjék belőle hobbink lényege.
  Aki a zeneművek hangképét igyekszik közös nevezőre hozni a műszeres
  mérés eredményével, annak ez lehetne a jelmondata:

  ORATÓRIUM & LABORATÓRIUM!

  Darvas László

  -----------------------

  Folyt. köv.

• #49707 gógyi aktív tag liszi70 #49700

  Új Válasz 2014-03-12 16:44:49 #49707

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  gógyi

  aktív tag

  válasz liszi70 #49700 üzenetére

  [Ebben van koax bemenet.]

• #49708 #71562240 törölt tag #71562240 #49706

  Új Válasz 2014-03-12 16:48:23 #49708

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  

  #71562240

  törölt tag

  válasz #71562240 #49706 üzenetére

  Előzmények:
  (#49702) kammerer
  (#49705) kammerer
  (#49706) kammerer

  Negyedik Dimenzió első rész:

  ---------------------

  Negyedik Dimenzió

  - Az irracionális High Fidelity

  Ez a cikk kivételesen nem kollektív produktum: nem a Hifi Magazin
  állásfoglalását tükrözi, csupán a szerkesztő személyes nézeteit,
  tapasztalatait, meglátásait, sejtéseit. A szerző nyomatékosan
  hangsúlyozza, hogy kész vállalni cikkének minden ódiumát.

  *

  Az audiofilek, akárcsak a csillagászok, égrevetett szemmel,
  mindazon által a szilárd talajon járnak. Hobbink tudományon és
  technikán: az elektroakusztikán és az elektrotechnikán alapul.
  Megszoktuk, hogy minden jelenségnek megvan a maga magyarázata.
  Szigorúan háromdimenziós világunkban semmi sem tud elbújni a
  matematika és a fizika mélyreható pillantása elől.
  Igaz, a hifisták gyakran felfedeznek olyan jelenségeket is,
  amelyek mintha egy negyedik dimenzióból nyúlnának át a mi
  háromdimenziós terünkbe. Ezeket azonban egyáltalán nem akarjuk
  misztifikálni! Sőt, bennünket, hifistákat (ha mégoly laikusak vagyunk
  is) szörnyen érdekelnek a műszaki eszmefuttatások. Dehogyis akarjuk mi
  froclizni a mérnököket. Ellenkezőleg: minél előbb valami logikus
  magyarázatot szeretnénk kapni az irracionálisnak tűnő jelenségekre,
  egyrészt, hogy megnyugodjunk... másrészt, hogy aztán jól
  informáltságunkkal tüntethessünk a többiek előtt. Fura dolog, hogy a
  mérnökök általában összetévesztik a szerepköröket, és még ők kérik
  számon mirajtunk a rendhagyó auditív jelenségek magyarázatát.
  Szerencsére a legjobb audiomérnökök egyben audiofilek is, és ők - ők!
  - előbb vagy utóbb megtalálják a rejtett paramétereket, minek
  következtében egy időre megint érthetővé és világossá és
  háromdimenzióssá válik minden. Boszorkányokról pedig, amelyek nem
  léteznek, szó se essék! (Szegény jó babonás Könyves Kálmán királyunk,
  ha tudta volna, mennyire félrefordítják az ő latin nyelvű mondását! Ő
  bizony nagyon is hitt a boszorkányokban.)

  Babonafélék

  Átmenetileg tehát a misztikumok is hozzátartoznak az életünkhöz.
  Ámde a jóból is megárt a sok. Aki rendszeresen olvassa
  sajtószemle-rovatunkat, bizonyára felfigyelt rá, hogy 776-áron túl az
  utóbbi időben. úgyszólván elburjánzott a misztikum. Íme csak egy rövid
  lista azokról az - állítólagos - jelenségekről, amelyekre nincs
  megbízható műszaki magyarázat, legfeljebb spekuláció:

  Lemezjátszó futóművek sajáthangja. (Az akusztikai visszahatás nem
  szolgáltat kellő műszaki magyarázatot.)
  Hangkarok sajáthangja. (A strukturális rezonanciák csak részleges
  magyarázatot adnak.)
  Lemezjátszó-asztalkák. (Tökéletesen ellentmondanak az eddigi
  tanoknak.)
  Ugyanezek az asztalkák, de erősítők és CD-játszók alá. (Agyrém.)
  Azonos paraméterű erősítők hangbeli eltérései. (Ez idő szerint
  többnyire megmagyarázhatatlanok.)
  Hangsugárzó-állványok. (Legfeljebb spekulációkkal szolgálhatunk.)
  Kábelek auditiv hatása. (Nem szólva most, természetesen, az
  ellenállás-kapacitás-induktivitás ismert paraméterhármasáról.)

  Mi sem volt könnyebb, mint olvasgatni a nyugati (brit)
  magazinokat, beszámolni a misztikus megfigyelésekről, jóindulatúan
  elhumorizálni rajtuk, és végül forrásainkra hárítani minden
  felelősséget, mondván, hogy messziről jött ember azt mond, amit akar
  - ez most nyilván önkritika akar lenni.
  Sokkal nehezebb elfogadni a kihívást, végigjátszani az összes
  (vagy csaknem az összes) játékot, kipróbálni az abszurdnál is
  abszurdabb eszközöket, és így dönteni el, hogy vajon már megint csak a
  reklám dobja döngött és a feltűnési vágy cintányérja csattogott, vagy
  - Isten mentsen tőle - ezek az abszurd jelenségek netán valóban
  léteznek?
  És ami a legnehezebb: ha a nyugtalanító hírek beigazolódnak, akkor
  ki fog kiállni a nyilvánosság elé, ki fogja kinevettetni magát,
  lemondva róla, hogy a jólszituált mérnökemberek eztán valaha is
  komolyan vegyék?! Nos, ha valakinek meg kell tennie, én megteszem,
  miután - félévi nyűglődés árán! - magam is megbizonyosodtam róla, hogy
  ezek a misztikus-érthetetlen-nyugtalanító jelenségek, amelyeket eddig
  csak óvatosan, mintegy idézőjelben említettem, egytől-egyig léteznek.
  És nemcsak hogy léteznek: demonstrálni is lehet őket.
  Mielőtt beszámolnék élményeimről, illik tisztáznom, milyen
  érzelmekkel közelítek a "misztikumhoz" - ez nagyon fontos, mert a
  szubjektum még a tudósokat, mérnököket is tévútra vezetheti, én pedig
  nem vagyok sem tudós, sem mérnök, csupán egy kísérletező kedvű
  audiofil, hogyne volnék kiszolgáltatva a saját érzelmeimnek.
  Leszögezem hát: mint ismeretterjesztéssel foglalkozó újságíró, magam
  is a Rend elkötelezettje vagyok, nem pedig a Káoszé. Jól érzem magam a
  három dimenzióban, szeretem megismerni (és aztán, persze, másokkal is
  megismertetni) a korrelációt a hangzáskép és a műszaki paraméterek
  között. Valahányszor valamelyik eszköz nem úgy szól, ahogy azt a
  fizika előírná, rajtam is ugyanaz a nyugtalanság vesz erőt, mint a
  szakembereken... mintha kihúzták volna a szőnyeget a lábam alól.
  Másrészt viszont izgalommal és örömmel tölt el, amikor felfedezem,
  hogy sokszor még a "lényegtelen", "apró", "árnyalatnyi" javításoknak
  is milyen nagy a jelentőségük.

  

  Quod erat demonstrandum

  Ha én most matematikai levezetésre vállalkoznék, a végére ezt a
  latin formulát illeszteném: quod erat demonstrandum, "amit bizonyítani
  kellett". Ámde amiről beszélni fogok, az minden inkább, mint
  matematika, és ezért jó előre tisztázni szeretném, mit akarok
  bizonyítani, jobban mondva demonstrálni... és hogy mennyire tudom
  demonstrálni.
  A Hifi Magazin fennállása óta következetesen tartjuk magunkat
  ahhoz az elvhez, hogy csak az A-B vakteszt eredménye objektív. Tudjuk
  viszont, hogy a vaktesztnek viszonylag csekély a "felbontóképessége",
  csak a durva különbségeket mutatja ki biztonsággal, következésképpen
  csak a szerényebb készülékek minősítésére alkalmas. (Becsületünkre
  szóljon, hogy ezt kezdettől fogva hangoztatjuk!) Bizonyos esetekben -
  és most főleg ilyenekről lesz szó - nem is igen van rá mód, hogy
  ide-oda kapcsolgassunk, pláne vakon. Ha "A" és "B" két
  lemezjátszó-asztalkát vagy hangsugárzó-lábazatot jelöl, akkor
  többnyire mindenki által láthatóan, kézzel kell ide-oda rakosgatnunk a
  készülékeket (vagy közben esetleg meg is kell állítanunk a lemezt).
  Szerencsére (?) a szóban forgó effektusok többsége annyira drasztikus,
  hogy minden épfülű ember azonnal meghallja, sőt: ugyanolyannak hallja
  - habár nem feltétlenül ugyanolyannak minősíti. Az utóbbi már ízlés
  dolga, meg attól is függ, ki mihez szokott hozzá, milyen készülékeket
  használ, van-e gyakorlata a "hifizésben". Hangsúlyozom, hogy nekem
  (egyelőre!) még csak nem is az volt a feladatom, hogy megtaláljam a
  legjobb lemezjátszó-asztalkát (hangsugárzó-állványt, összekötőkábelt
  stb.) - nekem a titokzatos effektusok létezését kellett cáfolnom vagy
  bizonyítanom, és véleményem szerint e jelenségek annyira
  nyilvánvalóak, hogy a legszkeptikusabb mérnökembert is meggyőzik,
  feltéve, hogy az illető egyáltalán hajlandó részt venni a szeánszon.
  Habár az emberi leleményességnek nincs határa, ha egyszer valaki
  nem akarja, hogy meggyőzzék. Többször is előfordult, hogy komoly
  mérnökök előtt próbáltam demonstrálni egy-egy misztikus, az eddigi
  ismeretanyagnak ellentmondó jelenséget. "Úgysem fogunk hallani semmit"
  - mondták. Mit tesz isten, hallották, hiszen van fülük. "De annyira
  azért nem volt drasztikus" - így próbáltak napirendre térni a
  megmagyarázhatatlan fölött. Erre már nem tudtam mit mondani, csak
  elmeséltem nekik egy viccet. Valaki megbolondul, azt hiszi magáról,
  hogy ő XIV. Lajos. Az ideggyógyász professzor azonban kezelésbe veszi,
  és sugárzó arccal jön ki a betegtől: "Már csak XII. Lajosnak képzeli
  magát - két Lajost lealkudtam!" Sajnos, ha bagatellizáljuk a bajt,
  azzal még nem menekültünk meg a kényszerzubbonytól. Őszintén szólva,
  ma már nem is igen érdekel, hogy meg tudok-e győzni egy-egy makacs
  szakembert (aki odahaza úgysem hallgat zenét). Valahogy úgy kínálom
  portékámat, mint annak idején a törökmézárus tette: "Ide nézz,
  törökméz. Fele cukor, fele méz. Aki vesz, annak lesz, aki nem vesz,
  beteg lesz." És én még csak baksist sem kérek érte.
  De azért jó előre tisztázni szeretném, mennyit ér a törökméz.
  Amikor összehasonlítunk két hifi-készüléket, "drasztikus", illetve
  "árnyalatnyi" különbségekre hivatkozunk, de eleddig sosem határoztuk
  meg pontosan, mennyire nagy a drasztikus és mennyire kicsi az
  árnyalatnyi. Most megpróbálok felállítani egy abszolút mértéket,
  amennyiben a fonskála mintájára bevezetem az orto fonskála fogalmát.
  Az Ortofonnak legalább húszféle hangszedőjét és
  illesztő-transzformátorát ismerjük; sajnos, ezek általában annál
  jobbak, minél drágábbak. Kövessétek csak végig, például, ezeket a
  típusszámokat: FF10, FF15, VMS20, VMS30, MC10, MC20, MC30, MC2000.
  Ugyanez, trafóban elbeszélve: STM-72, T-5, T-10, T-20, T-30, T-2000.
  Érdemes megfigyelni, hogy az orto-fonskálán a hangminőség lineárisan,
  az ár viszont logaritmikusan növekszik, tehát kezdetben 1-2 ezer,
  később már 5-10 ezer forintot vagy még sokkal többet kell áldoznunk,
  hogy egy fokozattal jobb típushoz jussunk. Skálánk alapegysége az 1
  orto, azaz 1 lépés az orto-fonskálán. Úgy is definiálhatjuk, hogy "1
  orto fejezi ki a hangminőségnek azt a legkisebb változását, amelyet
  még a sarki rendőr előtt is demonstrálni tudunk". Hifisták
  természetesen az 1 ortónak akár a törtrészét is felismerik - és
  gyakran még fizetni is hajlandók érte. Számomra is, például, 1/2 orto
  azt jelenti, hogy a következő három hétben sokkal nagyobb kedvvel
  tudom hallgatni a zenét.
  Sajnos, a dolog természeténél fogva az új mértékskála (amelyet
  ebben a cikkben következetesen használni fogok) még mindig nem eléggé
  egzakt. Aki tehát hasznot szeretne húzni a különféle misztikus
  jelenségekből, annak a saját kísérleteire kell majd hagyatkoznia. Én
  legfeljebb csak útbaigazíthatom. A szóban forgó út elkerülhetetlenül a
  Negyedik Dimenzióba (onnan pedig alighanem az idegosztályra) vezet, és
  ezért amikor már nagyon kényelmetlenül érzem magam, egyéb magyarázat
  híján spekulációkkal próbálok hidat verni az irracionális világ és a
  mi kényelmes háromdimenziós terünk között. Szerkesztőtársam és legfőbb
  lektorom, Sólymos Antal ugyan következetesen kihúzgálja cikkeimből
  ezeket a spekulációkat, de talán most kivételesen megkegyelmez nekik.
  Ez nem szerkesztőségi állásfoglalás, ez csupán a saját nézeteimnek az
  összefoglalása - istenbizony nem blamálhatom vele a kollégáimat,
  legfeljebb csak saját magamat.

  Linn, NAD, DD

  Első igazán misztikus élményemet a Rút Kis Teslának köszönhetem.
  Ez tényleg mintha a Negyedik Dimenzióból érkezett volna: túl jól
  működik ahhoz képest, hogy mennyire ellentétben áll mindazzal, amit a
  hagyományos mérnöki gondolkodás sugall. Ha a NAD5120 konstrukciójában
  mégis sikerül felismerni a rációt, akkor talán kulcsot nyerünk más
  rejtélyek megoldásához is (lásd majd egy fejezettel odébb).
  Hogy világosan lássuk a NAD5120 helyét a Nap alatt, elmesélem,
  hogy egyik barátom meghívott, hallgassak zenét az ő
  szuperberendezésén. A lemezjátszója a világ egyik legismertebb
  modellje, a Minden Direct Drive-ok Atyja - ne reménykedj, hogy a Te
  DD-d jobb nála. Nos, a zene valóban jól szólt, de valahogy nem tudtam
  elandalodni rajta. "Vagy az a baj, hogy túl alacsony a plafon, túl
  hamar visszaér róla a hang, vagy mit tudom én... tudod mit, próbáljunk
  ki egy másik lemezjátszót. Például egy Teslát, a hecc kedvéért."
  Barátom ráállt, elvitte a gépet (lapos kar), és később így számolt be
  róla: "Az első húsz percben azt hittem, ki fogom dobni a
  lemezjátszómat, annyival kellemesebben szólt a Tesla. Aztán rájöttem,
  hogy a hangképe zavaros, bizonytalan, torz - úgyhogy visszaálltam a
  régire." Azt javasoltam, hogy most már folytassuk a játékot,
  hasonlítsuk össze a DDDD-t (ez zenei jelzés, akár az ffff) egy Linn
  Sondekkel. Az audiofil testvériség nevében kölcsönkaptam egy Linnt,
  odavittem, átszereltük a hangszedőt. Barátom feltett egy lemezt, hogy
  belehallgasson - és aztán le sem vette róla a tűt. Hat lemezt
  hallgatott végig egyhuzamban, és szinte képtelen volt abbahagyni! (Én
  annak idején a Mechlabor lemezjátszó és a Linn összehasonlításakor
  éreztem ugyanezt.) Namármost, a Linn és a DDDD között csupán 3-4 orto
  a különbség - de ez nem fejezi ki a zenehallgatási kedvben mérhető
  differenciát. És ha zenehallgatásról van szó (fura ötlet, nemde?),
  akkor én sokkal szívesebben használom a Teslát, mint a DD-t, a DDD-t
  vagy akár a DDDD-t.
  Namármost, igazán nincs Isten hírével, hogy egy primitív,
  tömegtelen, kiegyensúlyozatlan futómű, amely még nyávog is a kritikus
  lemezrészleteken, szebben vagy legalábbis kellemesebben szóljon az
  óramű-pontosságú és minden tekintetben szebb specifikációjú gépeknél.
  Hasonlóképpen: hogyan mérkőzhet az a szánalmas, semmi kis hangkar a
  finommechanika remekeivel? Kigyújtom a piros lámpát: vigyázat,
  spekulációk következnek.
  Az akusztikai visszahatás fölöttébb szemléletes paraméter. Aki nem
  ismerné: eressze rá a tűt a megállított hanglemezre, tekerje fel a
  hangerőt, és tüstént megérti, miről beszélünk. Akusztikai úton igen
  nagy energiák csatolódnak vissza a lemezjátszóra. Viszonylag könnyű
  kimérni azokat a frekvenciákat, amelyekre valamely lemezjátszó
  különösen érzékeny - lásd mindenkori lemezjátszótesztjeink 3.
  diagramját -, csakhogy ez a mérés túl lassú, időbeli átlagoláson
  alapul, és így nem derül ki belőle, mennyi ideig érvényesülnek a
  rezonanciacsúcsok. Ugyanez a helyzet a strukturális karrezonanciák
  diagramjával (lásd HFM 11.), a berezgéseknek ez is csak a
  frekvenciáját mutatja meg, az élettartamukról nem ad felvilágosítást.
  Valahol azt olvastam, hogy mindennemű tömeg úgy viselkedik, mint
  valami kondenzátor: tárolja és aztán visszarúgja az energiát. A
  lemezjátszónak természetesen merevnek kell lennie, nem szabad rezegnie
  - viszont a merevebb rendszernek általában nagyobb a tömege és
  egyenetlenebb a tömegeloszlása. Úgy látszik, a NAD5120 konstruktőrei
  egy igen ravasz kompromisszumot találtak: a filigrán kis jószág messze
  nem olyan merev, mint a "nagy" gépek (hiányoznak is a sávszélei és a
  dinamikája!), de ha rezgésbe jön, nem rezeg túl sokáig, mert igen
  csekély a tömege. Hangképe emiatt nem agresszív, és viszonylag teres:
  kilép a hangsugárzókból! Érdemes felfigyelni egy konstrukciós
  jellemzőjére: a tányércsapágyat és a hangkart egy rövid, erős, merev
  acéllemez köti össze, ez van felfüggesztve, mégpedig nagyon ügyesen -
  ebből a szempontból a Rút Kis Tesla mégiscsak hasonlít a Linnre.
  Idekívánkozik néhány szó a Direct Drive rendszerekről. Ezekben az
  egyenfutás sorsát teljes mértékben egy elektronikára bízzák. Gumiszíj
  nincs, az elektronika közvetlenül a tányér forgását szabályozza, és
  ezért a nyávogás hihetetlenül csekély lesz... mindaddig, amíg a tű
  csupán a mérőjelek barázdáját rója. Az ugyanis egyenletes. De abban a
  pillanatban, amikor a barázda alakja drasztikusan megváltozik -
  márpedig a zenében egyéb sem történik! -, a hangszedőtű hol erősebben,
  hol gyengébben fékezi a lemez forgását. Az elektronika lázasan
  gyorsít, egy villanásnyi időre túllő a célon, akkor hirtelen lassítani
  kezd, de most meg alászalad a névleges fordulatszámnak. Néhányszori
  oszcillálás után végre megállapodna - ha a zene közben nem ment volna
  tovább. Ha ez a ki nem mutatott, csak feltételezett paraméter valóban
  létezik (az angol szakírók "needle drag distortion"-nak, "tűvonszolási
  torzításnak" nevezték el), akkor a DD-gépek folyvást nyávognak, csak
  éppen annyira gyors ütemben, hogy nem nyávogást hallunk, hanem
  különféle mellékeffektusokat észlelünk: a gép konstrukciójától függően
  a hangkép érdes, zavaros vagy tompa, lefüggönyzött. Eszerint a
  jóminőségű DD-hez - ha létezik ilyen - nemhogy nem könnyű, hanem
  különlegesen nagytömegű lemeztányér és különlegesen lassú
  szabályozóelektronika szükségeltetik. Én a magam részéről megértem az
  angol szakírókat, akik az egész DD-technikát egyszer és mindenkorra
  "leírták".
  Visszatérve tárgyunk fővonalához: a lemezjátszók sajátos hangképét
  tehát még mindig az akusztikai visszahatásnak és a karrezonanciáknak
  tulajdonítjuk, csak éppen nem statikusan, hanem dinamikusan
  értelmezzük ezt a paramétert. Rövidesen látni fogjuk, hogy mennyire
  nem erről van szó. Vagy legalábbis nem csak erről van szó...

  Asztaltáncoltatás - I.

  Heurisztikus élménnyel kezdődött. Vettem a Bizományiban egy - na
  mit? Nem magnót... nem erősítőt... nem találjátok el: egy
  tálalószekrényt. Egy ütött-kopott, de szépvonalú, régi divatú holmit a
  század elejéről. Az alsó részét márványlap borítja - most már lesz
  mire rakni a lemezjátszókat, erősítőket, mindenféle fő- és
  segédeszközöket, amelyek eddig egy szekrényke tetején hemzsegtek. Nem
  tartozik szorosan a dolog lényegéhez, de elmondom, hogy tálalóm
  tökéletesen elüt a szoba szerény, rusztikus bútorzatától, és barátaim
  meg is mondták, hogy "nem illik ez ide". Felvilágosítottam őket, hogy
  tévednek: a tálaló igenis illik ide - a többi bútordarab nem illik ő
  hozzá.
  Megjött a tálaló. A két Tefu-Herkules csak három részletben tudta
  felszállítani, mert külön fordulót kellett szentelniük a
  márványlapnak. Az új bútordarabnak amilyen nagy volt az ellenállása a
  cipeléssel szemben, annyira nagy a tároló kapacitása (lehet, hogy
  induktivitása is van?). Minden limlomot sikeresen belepakoltam, a
  többit pedig végigraktam a szép márványlapon: lemezjátszó, erősítő,
  illesztőtrafó, tuner, lemeztisztító-eszközök - minden elfért rajta.
  Legközelebb, amikor bekapcsoltam a zenét, hátrahőköltem:
  teringette, de rosszul szól! Bennem volna a hiba? Nem, nem, biztos,
  hogy nem csapom be magam. Itt valami nem stimmel. Előbb arra
  gyanakodtam, hogy a 250 kilós tálalószekrény túl sokat elvesz szerény
  méretű szobám légteréből. Azonkívül 70 centire eláll a faltól, tehát
  közeli visszaverő felületet képez, talán attól lett a hangkép ennyire
  forszírozott, száraz, lendülettelen. És ekkor valami belém nyilallott:
  hogyan is van az a teória, a könnyű kis lemezjátszó-asztalkákról?! Az
  én készülékem ugyan eddig sem állt "spéci" helyen, csupán egy szekrény
  fapolcán, de az még mindig kisebb tömegű volt, mint ez a márványlap...
  Van egy telefonasztalkám: négy vékony fémdrót láb, kis lapocskával
  a tetején. Megtoldottam egy fapolccal, és ráraktam a lemezjátszót. Az
  eredmény: megkönnyebbülés, fellélegzés, felüdülés. Tehát a
  tálalószekrény nem a szoba akusztikáját változtatta meg-csak a
  lemezjátszó "akusztikáját" rontotta el. Itt kapott el a gépszíj. Mert,
  ha ekkora különbséget lehet előidézni pusztán azáltal, hogy a
  lemezjátszót máshová tesszük - akkor tulajdonképpen szabad a vásár!
  Biztosak lehetünk benne, hogy egy innen-onnan előkapott, rezonáns
  telefonasztalka nem lehet ideális lemezjátszóállvány; érdemes
  kísérletezni, hátha találunk valami jobbat, sőt: sokkal jobbat.
  (Találtam is - 1.: Bemutatjuk, 105. oldal.) Néhány hét alatt 10-12
  "valamit" próbáltam ki: asztalt, széket, polcot, állványt, a
  legkülönbözőbb összeállításokban. Megdöbbentő élmény! Mindegyiknek
  megvolt a maga sajáthangja, még azt is meg lehetett hallani, hogy
  vékonyabb vagy vastagabb fa- vagy műanyag lapot tettem-e a
  telefonasztalka tetejére.
  Mindenféle alátéteket is kipróbáltam, hogy mégiscsak
  fenntarthassam a lemezjátszót a szép és praktikus márványlapon. Az
  eredmény soha nem volt jobb 50 százalékosnál: a márványhangot csak
  megszelídíteni sikerült, megszüntetni nem. Érdekes, hogy a puha
  Hungarocell-, sőt: szivacsrétegek véleményem szerint többet ártottak,
  mint használtak, mert csökkentették ugyan a hangkép agresszivitását,
  de elködösítették a tranzienseket. A lemezjátszóm végül is hetekig a
  kis telefonasztalkán maradt (a telefonkönyv pedig a padlón).
  Szerkesztőtársam, Sólymos Antal ekkor kapta tőlem az első vészjelzést:
  "törököt fogtam, de nem ereszt".

  

  Addig-addig lelkendeztem, amíg SA el nem jött, és megadóan ki nem
  szolgáltatta magát egy demonstrációnak. Nos, minden szkepticizmusa
  ellenére kénytelen volt elismerni, hogy a lemezjátszó tényleg jobban
  szól a kis állványon, mint a márványlapon, sőt: hogy az asztalka és a
  különféle falapok kombinációival más-más hangképet lehet varázsolni.
  De azért továbbra is bízott benne, hogy az én boszorkánykonyhámban is
  csak a régi, jól bevált paraméterek működnek. "Ez mégiscsak az
  akusztikai visszahatás eredménye lesz. Csinálj egy kísérletet. Kösd ki
  a hangsugárzót, készits magnófelvételt, úgy, hogy a lemezjátszó hol
  itt áll, hol meg ott. Vajon a szalagról is hallani fogjuk a
  különbséget?!" Noha a gyakorlatban ennek nincs jelentősége (mert a
  lemezjátszót és a hangsugárzókat általában mindenki ugyanabban a
  szobában használja!), megcsináltam az ellenpróbát. A magnófelvétel
  tanúsága szerint a lemezjátszó akkor is "érzi" az alatta levő
  bútordarabot, ha a szobában csend uralkodik! (Később - a Bemutatjuk
  rovatban - beszámolok egy olyan szeánszról is, amelyen a lemezjátszó
  hangját két szobával messzebbről "adták be", tehát szó sem lehetett
  akusztikai visszahatásról. A jelenség mégis fel lépett- mit fellépett?
  a pofánkba röhögött.)
  De ha nem akusztikai visszahatás, akkor vajon mi a jóságos...
  rezonanciaterjedés okozhatja? Az új paramétert persze nem tudom
  definiálni, de hadd segítsek egy hasonlattal, amelyet az élet egy
  egészen más területéről: a sportból, pontosabban az asztalitenisz
  játékból vettem. Ha akad Olvasóim között versenyjátékos,
  ellenőrizheti, igazat mondok-e. Alacsonyabb osztályok versenyzői
  gyakran játszanak rossz termekben, ahol nincs parketta, csak kő,
  esetleg linóleum a kőpadlón. Nos, a padló minőségétől függően
  ugyanannak a játékosnak ugyanazon az ütőjén ugyanaz a pingponglabda
  teljesen másféle hangot ad! (Természetesen az ütés erőssége is
  megváltozik.) Pedig a labda súlya csak néhány gramm, az ütőé 15-16
  deka - és ezt a "hangszert" egy rugalmas, 60-70 kilós izom-, ízület-
  és csontkonstrukció választja el a padlózattól! Visszatérve a
  lemezjátszóhoz: a tűhegy is a hangkaron, a tányéron, a fő- és
  szubsasszin, majd a bútorzaton keresztül mindent megérez. Nyilván
  valamiféle impedancia-jelenségről van szó.
  És most hadd utaljak vissza az előző fejezetre, amelyben a
  lemezjátszók sajáthangján tűnődtem. Mint látjuk, még a lemezjátszó alá
  helyezett tárgy is képes beleszólni a hangképbe - hát akkor mennyire
  éreztethetik hatásukat a készülék funkcionális elemei: a hangkar, a
  tányér, a felfüggesztés milyensége, a doboz anyaga! (Én egyébként a
  lemezjátszó-asztalkát is a funkcionális elemek közé sorolom.) A tű és
  a lemezbarázda érintkezési pontjában rezgések keletkeznek és mindkét
  irányban szétterjednek - mintha parányi járművek volnának.
  Valahányszor megváltozik alattuk az "úttest" anyaga vagy szerkezete, a
  rezgések "ütköznek", "megszorulnak", megváltoztatják sebességüket. Ha
  idegen rezonanciával találkoznak, karamboloznak vele, "koccannak",
  visszaverődnek. Ez a jelenség minden frekvencián lejátszódik, éspedig
  időben elnyújtva, míg a műsorjel el nem hal. A lemezjátszó
  hangminőségét nem azok a rezgések határozzák meg, amelyek betódulnak
  az "input"-on - hanem azok, amelyek nem tudnak távozni az "output"-on.
  Ezt mind végiggondolva, a legcsekélyebb kétségem sincs afelől,
  hogy ahány lemezjátszó, annyi hangkép - és hogy tökéletes lemezjátszó
  nem létezhet. A lemezjátszók: hangszerek. Szép hangúak, kevésbé szép
  hangúak és - sajnos, a leggyakrabban kifejezetten csúnya hangúak.

  Asztaltáncoltatás - II.

  A lemezjátszó-asztalkáról most már tudtam, hogy működik, és arról
  is volt elképzelésem (nevezzük egyszerűen csak spekulációnak), hogy
  hogyan működik. Ha valaki most úgy érezné, hogy elmúlt a vész, az
  Irracionálisat sikerült belegyömöszölnünk abba a négyzetekkel
  derékszögben határolt skatulyába, amelyet Három Dimenziónak nevezünk,
  minek következtében ismét helyreállt a rend és a vallásos fegyelem -
  nos; az illető jól teszi, ha tovább olvas.
  A lemezjátszó végülis egy divatjamúlt, rezonáns szerkezet, érthető
  (valóban érthető?), hogy gondosan kell elhelyezni. De mit szóljunk
  ahhoz, hogy komoly nyugati szakírók. a CD-játszójukat (!) és az
  erősítőiket is (!!!) speciális állványra helyezik? - lásd londoni
  tudósításunkat, HFM 19., 58-59. oldal. A CD-játszót, az űrkorszak
  lézerfegyverét! S pláne az erősítőt, amelyben pedig egyáltalán nincs
  is mozgó alkatrész! Intelmeiket eddig magam se vettem komolyan, de...
  egyszer már igazuk volt, tehát akkor... Halántékomon újra megéreztem a
  Negyedik Dimenzió hideg leheletét.
  És most akkor szóba kell hoznom a tüskéket. Ugye, még nem
  beszéltem a tüskékről? Ideje, hogy pótoljam mulasztásomat.
  Amikor nekikezdtem az asztaltáncoltatásnak, és azon mesterkedtem,
  hogyan lehetne a lemezjátszót úgy leemelni a márványlapról, hogy rajta
  is maradjon meg ne is, kézenfekvőnek látszott kipróbálni az amerikai
  magazinokban Tiptoe, azaz Lábujjhegy néven reklámozott fémtüskéket.
  Ezek úgy másfél-két centiméter átmérőjű és nagyjából ugyanilyen
  magasságú fémkúpok, bármelyik esztergályos olcsón "ledrehálja" őket.
  Készíttettem néhány ilyen kúpocskát. Valóban működnek, éspedig afféle
  mélyvágó szűrő gyanánt: tényleg csillapítják a lemezjátszó akusztikai
  visszahatását... sajnos, a basszusátvitelét, nemkülönben a dinamikáját
  is, egyszersmind valami keménységet visznek a hangképbe, ez néha (és
  rövid időre) előnyös, de aztán gyorsan kiszeret belőle az ember. Sok
  mindenkihez elvittem a fémtüskéimet, és mindenütt jól érezhető
  különbséget tudtam előidézni velük, noha a többség elégedetlen volt a
  tüskék "hangminőségével". Igazuk is volt. Nekem is az a véleményem,
  hogy a tüskék elrontják a lemezjátszó (legalábbis a NAD5120) hangját.
  Egyhelyütt CD-játszóra bukkantam, és a hecc kedvéért nemcsak a
  lemezjátszó, hanem a Philips CD-100 alá is bepróbáltuk a fémtüskéket.
  Nos: ugyanazt a hatást értük el, mintha lemezjátszót állítottunk volna
  tüskékre. Házigazdám megvetően nyilatkozott a fémsündisznóról - én
  viszont megértettem, hogy a CD játszó csaknem annyira érzékeny és
  instabil szerkezet, mint hagyományos, analóg megfelelője! És, minthogy
  már belém bújt a kisördög, odahaza minden egyes komponens alá
  odapróbáltam a fémtüskéket: az erősítő alá, a tuner alá és végül az
  illesztőtranszformátor alá. Nem okoztak csalódást: mindegyik készülék
  hangképét elrontották, felkeményítették. A tüskéket tehát félretettem
  (majd csak a hangsugárzó-lábazatokról szóló fejezetben veszem őket elő
  újra), de már tudtam, hogy ha tovább kísérletezem, meglesz az
  eredménye!
  A briteknél speciális csillapítólapokat is árulnak (Torlyte,
  Isoplat stb.), méregdrágán, 30-35 fontért. Én előbb csak "közönséges"
  anyagokkal próbálkoztam: szivaccsal, Hungarocellel, rétegelt lemezzel,
  pozdorjával, különféle faanyagokkal. Egyik sem volt az igazi,
  mindegyiknek (természetesen a szivacsnak is!) volt valamiféle
  jellegzetes rezonanciája. Nálam eddig egyetlen anyag vált be, a
  balzafa, amelyről a Bemutatjuk rovatban még sokat írok. Jelenleg a
  következőképpen használom a készülékeimet. A lemezjátszó természetesen
  egy speciális asztalkán áll (lásd jelen számunkban a 105. oldalon), a
  többit pedig kényszerűségből fenn tartom ugyan a márványlapon, de
  mindegyik alá jókora, körülbelül 6x6x6 centiméteres balzafa tömböket
  dugtam. Ezeket az alátéteket nemcsak a márványon, hanem szekrényen és
  széken is kipróbáltam, és mondhatom, beváltak: tapasztalatom szerint
  bizonyos mértékig "megfogják" a bútorzat sajátrezgéseit, anélkül, hogy
  összezavarnák-elködösítenék a hangképet, mint ezt a habszivacs vagy a
  Hungarocell teszi. Balzafa-blokkjaim azonban csak 50 százalékban
  képesek leblokkolni a bútor rezgéseit, és nem hozzák vissza az igazi
  mélybasszust, tehát nem annyira hatékonyak, mint a földön álló
  speciál-asztalka.
  Nehogy bárkit is megtévesszek, sietek leszögezni, hogy ezúttal
  lényegesen csekélyebb effektusról beszélek, mint az előző fejezetben.
  Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a fizika (legalábbis
  szerintem) megbolondult. Igaz, az előző fejezetben még XlV. Lajosnak
  képzelte magát, most meg már csak III. vagy IV. Lajosnak, de az elméje
  épségében mindenképpen kételkednem kell. Vagy, hogy egy másik
  hasonlathoz folyamodjam: amikor valamely bankházban kasszát csinálnak,
  akkor a pénznek hajszálpontosan stimmelnie kell.

  

  Ha csak 10 fillérrel is több vagy kevesebb van a kelleténél, újra
  kell kezdeni az egész számolást, mert lehet, hogy komoly hibának
  bukkantak a nyomára... mint ahogyan hitem szerint az
  elektroakusztikusok is helyesen tennék, ha sürgősen felülvizsgálnák
  eddigi ismereteiket.
  Áttérve az elméletről a gyakorlatra, a hifistát nyilván az
  effektus anyagi egyenértéke érdekli, hogy vajon megéri-e neki ennyit
  bíbelődni a készülékei elhelyezésével, ahelyett, hogy valamennyit
  szépen benne hagyná a toronyállványban. Nos, hogy a lemezjátszóval
  mire lehet menni, azt már elmondtam. A többi komponens nem ennyire
  érzékeny; a jelenség sokkal nehezebben demonstrálható. A CD-játszóval
  odahaza nemigen volt szerencsém, csak egészen csekély különbséget
  tudtam előidézni, habár idegenben néha sikerült általános álmélkodást
  aratnom. Az erősítők izolálásának szükségességéről eddig senkit sem
  tudtam meggyőzni, úgy látszik, ehhez több idő, nyugodtabb
  zenehallgatás szükségeltetik. A tunerrel, a (Pioneer F-99X-szel) csak
  élőadáson jön ki az asztalka - vagy az alátétek - előnye. Akkor
  viszont ki is derül, hogy az F-99X jobb tuner, mint amilyennek
  gondoltuk - valójában igen színezetlen a hangja, és ezért méltán
  választhattuk etalonnak jelen számunk Tunertesztjében. Ugyancsak az
  élőadás felvételekor és visszajátszásakor lehet kimutatni, hogy a
  Revox G36 magnó (38cm/s) mennyivel jobban szól, ha különleges
  állványon áll. Nagy sikert arattam viszont, több ízben is a különféle
  illesztőtranszformátorokkal - az ördög hitte volna, hogy ennyire
  kényesek a nagy tömegek közelségére. Áldozataim közé sorolhatom Pethes
  Istvánt, az Orion elektronikák konstruktőrét, aztán Szöllősy Jánost, a
  KFKI-trafók tervezőjét és természetesen a Hifi Magazin házizsűrijét.
  Soha nem mertem előre megmondani, mire készülök. "Hehe" - mondtam,
  zavaromat palástolva, miközben odaálltam a hallgatóság és ama
  tálalószekrény közé, hogy ne lássák, mit hókusz-pókuszolok össze -
  "semmiség az egész, de azért figyeljetek, nem hallotok-e valami
  változást a hangképben". Valamennyien jól hallották a különbséget, és
  megkérdezték, mit változtattam a rendszeren. Akkor félreálltam és -
  nagy meglepetésükre - megmutattam: semmi sem történt, azon kívül, hogy
  a trafó hol közvetlenül a márványon feküdt, hol pedig betettem alá
  valamit (fémtüske, balzafa-blokk). A Hili Magazin zsűrije egyébként
  azt a kollektív megfigyelést tette, hogy sohasem kétféle hangképet
  hallunk, hanem háromfélét. A három közül az a legjobb, amikor a trafót
  éppen átemelem egyik helyéről a másikra, magyarán: amikor a kezemben
  tartom. (Végülis: miért ne lehetne úgy hallgatni a zenét, hogy egyik
  kezünkkel a trafót tartjuk, a másikkal az erősítőt, a lemezjátszót
  pedig a fejünkön egyensúlyozzuk?!) Lehetséges, hogy mégis az
  akusztikai visszahatás űz tréfát belőlünk? De hol találja meg a
  támadási pontját egy illesztőtranszformátorban? Vagy egy tunerben?
  Hogy azért ne maradjak adós a számszerű eredménnyel sem,
  megpróbálok becslést adni róla, hány "orto"-t lehet elérni a különféle
  készüléktípusok alá helyezendő állványokkal. (Alátétekkel, mint már
  mondtam, legfeljebb 50 százalékos eredményre számíthatunk.)

  Lemezjátszó: 1-3 orto
  CD-játszó: 1 1/2-2 orto
  Tuner: 1/2-1 orto
  Illesztőtranszformátor (a kistömegűeket nem számítva): 1/3-2/3 orto
  Erősítő: 1/4-1/2 orto

  Természetesen mindez erősen rendszerfüggő. A lemezjátszók
  asztaltáncoltatásáról és az ezáltal elérhető nyereség mértékéről majd
  egy statisztikát is közzéteszek a Bemutatjuk rovatban; a többi
  komponens viselkedését nehezebben tudom megjósolni. Nyilvánvaló, hogy
  1/4-1/3 orto az észlelhetőség határán van, a nyereséget igen nehéz
  demonstrálni. Másrészt viszont ne feledjük, hogy ezek az effektusok
  összegződhetnek. Egymással is - és majd az ezután következőkkel is.

  A legtökéletesebb láncszem

  Utólag meggondolva, fölöttébb különös, hogy az együgyű mechanikai
  eszközről, a lemezjátszóról csak mostanában kezdjük elhinni, hogy van
  sajáthangja - ezzel szemben az erősítőről (amelyet a mérnökök "a
  legjobban kézbentartható láncszemnek" neveznek) már évtizedek óta
  tudjuk, mennyi disznóságot művelhet. Hitetlen Tamások, persze, mindig
  is akadtak, nekem például van egy kedves barátom, docens a Műszaki
  Egyetemen; ő kerek-perec kétségbe vonja, hogy bármiféle két
  fono-előerősítő hangját meg lehetne különböztetni, feltéve, hogy a
  frekvenciaátvitelük egyforma és a torzításuk nem túl magas. Az
  illetőnek történetesen kitűnő füle van (évekig énekelt egy külföldjáró
  kórusban), csak éppen esze ágában sincs összehasonlítani két erősítőt
  - nagyon jól megvan a maga Videoton Prometheusával. Isten útjai
  kifürkészhetetlenek. Úgy látom, hogy az audiofilia nem fül, hanem
  érdeklődés kérdése. És akik érdeklődnek a High Fidelity iránt, azokat
  nyilván nem kell meggyőznöm afelől, hogy az erősítőknek igenis van
  sajáthangjuk, pontosabban: az evilági (tehát sohasem ideális) erősítők
  akkor is eltérően zenélnek, ha az ismert műszaki paramétereik
  többé-kevésbé megegyeznek. Ez mindenképpen negyedik dimenziós
  jelenség, de már megszoktuk, vagy legalábbis beletörődtünk, tehát
  kevésbé érezzük misztikusnak.
  No de mi van akkor, ha a paraméterek nem többé-kevésbé, hanem
  úgyszólván tökéletesen megegyeznek? Mondjuk azért, mert a két áramkör
  teljesen azonos: az egyik a másiknak a kópiája?! Eddig magunk is úgy
  képzeltük, hogy ha valaki tényleg érti a dolgát, lelkiismeretesen
  dolgozik és - ami a legfontosabb - beszerzi az eredeti alkatrészeket,
  az 100, de legalább 90 százalékos eredménnyel reprodukálni tudja akár
  a legbonyolultabb áramköröket is. Az eredeti és a másolat hangminősége
  között legfeljebb ha árnyalatnyi lehet a különbség.
  Én ebben többé már nem hiszek. Perdöntőnek tekintem az alábbi
  esetet, amelynek két erősítő a főszereplője: az AGI511A és a Naim Nait
  (lásd: HFM 11., illetve 16.). Kacskaringós történet, poénnal a végén,
  érdemes végigolvasni.
  Az AGI-ról annak idején nagyon jó véleménnyel voltunk. Az egyik
  gyárban megépítették a RIAA-korrektorát, de az távolról sem szól úgy,
  mint az eredeti AGI. A következő alkalommal már az egész készüléket
  reprodukálták, ahogy mondani szokás: egy az egyben. Kínosan
  ragaszkodtak az eredeti alkatrésztípusokhoz, nemkülönben az áramkör
  topográfiájához. Laboratóriumi munka volt, összehasonlíthatatlanul
  különb, mint amire egy-egy lelkes amatőr képes. Ez az erősítő szebben
  szól a HFM I-nél, de még mindig nem lehet odatenni az AGI511A mellé.
  Lényegesen agresszívebb, tolakodóbb, "hifibb" a hangja.
  A történetnek ezzel még nincs vége. Felhasználom az alkalmat, hogy
  igazságot szolgáltassak a kis Naim Nait-nek. Olvasóink emlékezhetnek
  rá, hogy ezt az erősítőt mi etalonnak szerettük volna használni, de
  csalódtunk benne. Igaz, jobbnak hoztuk ki a miénknél, de elragadtatva
  azért nem voltunk tőle: hiányoltuk a sávszéleit, keveselltük a
  dinamikáját. Tulajdonképpen helyesen ítéltünk - és mégis tévedtünk.
  Fél évvel később újra elővettem a Nait-et, hallgatni kezdtem - és
  azóta szinte ki sem kapcsoltam. A Nait korántsem klasszis erősítő, de
  az én számomra klasszissal, 3-4 orto-val jobb a kommersz masináknál és
  2 orto-val a NAD3020-nál vagy a Quadnál. Csak éppen "nem hagyja
  demonstrálni" a kvalitásait - még a Hifi Magazin szeánszain sem!
  A szeánszokon ugyanis elsősorban a szólamtisztaságra figyel az
  ember. A gyatra erősítők elködösítik, a jobb készülékek "kiugratják" a
  mindenkori szólamot: minél tisztességesebbek, általában annál több
  szólamot tudnak definiálni. A Nait viszont abban tér el a kommersz
  készülékektől, hogy semmit sem "ugrat ki", mindent megtart az eredeti
  helyén: a zenekarban, tehát - virtuálisan - másfél vagy több
  méternyire a hátsó fal mögött. "Szerényen" szól, hagyja érvényesülni a
  zenét. A popmuzsikát kevésbé szereti; a nagy beütéseken, az
  "effektusokon" egy kissé elhervad, nem úgy, mint az igazi klasszis
  készülékek, például az AFI511A meg a "nagy" Naim NAP250. Azok bizony
  demonstrálni is hagyják magukat. Namármost, a kommersz készülékeknek
  az a legnagyobb hátrányuk, hogy hamar kifárasztják az embert. Fél-egy
  óráig még el lehet viselni őket - és a szeánsz ritkán tart ennél
  tovább. A Naittel viszont akár 4-5 óra hosszat is lehet zenét
  hallgatni. Ez a kvalitása megintcsak nem demonstrálható. Végképp nem
  derül ki a szeánszon, hogy az erősítő, amelyet éppen vizsgálunk,
  mennyire válik be, mint műszer: mire képes, amikor neki kell
  vizsgáztatnia a többi készüléket. Ha már egy évvel ezelőtt is a
  Nait-et használtam volna, sokkal kevesebbet bizonytalankodtam volna
  például a Transzformátorteszt alkalmával (HFM 17.). Utólag azt
  tapasztaltam, hogy a Nait sokkal jobban kimutatja a különbségeket:
  úgyszólván "szétdobja" a mezőnyt. Sok hasznát vettem az
  asztaltáncoltatás óráiban is.
  Most már csak azt kéne megmagyaráznom, hogy hol itt a Negyedik
  Dimenzió, és hogy mi köze az amerikai AGI511A-nak a brit Naim
  Nait-hez.
  Nos: az eredeti AGI előerősítőnek és másolatának tökéletesen
  azonos az áramköri felépítése, sőt, az alkatrész-készlete is;
  pararamétereik szintén messzemenően megegyeznek. Ezzel szemben a Nait
  előerősítője egy egészen másféle áramkörön alapul. A paraméterei is
  eltérőek: lényegesen rosszabbak. Hangkarakterét tekintve azonban a
  Nait rendkívül közel esik az eredeti AGI-hoz - sokkal közelebb, mint
  az eredeti áramkörről készült másolat!

  

  Talpra hangsugárzó!

  Erre a fejezetre elfogyott a mondanivalóm. Nem mintha nem
  kísérleteztem volna hangsugárzó-lábazatokkal is - éppen ellenkezőleg,
  ezek voltak a legelső és talán leggyümölcsözőbb kísérleteim, és
  tökéletesen biztos vagyok a véleményemben: mindennemű
  hangsugárzó-rendszernek elengedhetetlen tartozéka a lábazata.
  Időközben a RAMOVILL - a mi ajánlásunkra - talán már forgalomba is
  hozta az első hangsugárzó-lábazatokat. Hadd ne szaporítsam hát a szót
  - vagy hadd ne itt szaporítsam, hanem inkább a tesztrovatban.
  Néhány sort a fémtüskékről. Amennyire nem váltak be
  lemezjátszó-alátétnek, annyira jól beváltak hangsugárzó-lábazatnak,
  vagy legalábbis lábazatpótléknak, "lábujjhegynek". A nagyméretű
  hangsugárzókat gyakran amúgysem lehet lábazatra emelni, túl magasra
  nyúlnának. A fémtüskék csupán másfél-két centivel emelik meg a dobozt,
  és meglehetősen jól a padlóhoz "csatolják". A hangkép feltisztul, a
  basszus döngése megszűnik, a mélytartomány definiáltabb és egyben
  meggyőzőbb lesz - általában ezt hallottam mindenkitől, akinek
  odakölcsönöztem a fémtüskéimet. Furcsa, de a hangsugárzó és a lábazata
  közé helyezett fémtüske már korántsem "működik" ennyire jól. Az én
  lejátszó-berendezésemben például kifejezetten érdessé, csörömpölővé
  teszi a hangképet. Másoknál viszont ez a technika is bevált. Nem tudom
  megmagyarázni, miért - de hát miért éppen ezt tudnám megmagyarázni?!
  Ez tehát mindenképpen ide tartozik, a Negyedik Dimenzióba: a
  hangsugárzó-lábazatok hatásmechanizmusának magyarázata, helyesebben e
  magyarázat hiánya. Amikor még nem voltak tapasztalataim, felkerestem
  ismerőseimet, és véleményt kértem tőlük erről az egész
  lábazatteóriáról. Egy-két kivétellel mind azt válaszolták:
  kárbaveszett fáradság, úgysem fogsz hallani semmit (vagy: legfeljebb
  csak a drága hangsugárzókon fogsz hallani valamit). Később, amikor már
  kitapasztaltam, hogy a jó hangsugárzólábazat- még a szerényebb
  hangdobozok alatt használva is! - mennyire kitolja a sávszéleket,
  feltisztítja a középtartományt, megnöveli a dinamikát, redukálja a
  lemeztorzításokat (!), újra felkerestem szkeptikus ismerőseimet,
  konzultáció végett. Furcsa, de egyáltalán nem voltak meglepve. Azt
  mondták, mindez teljesen érthető, nincs mit csodálkozni rajta.
  Érdekes, mondtam, én bizony most sem értem az egészet. Erre
  elmagyarázták nekem, hogy a lábazat "megfogja" a hangsugárzót, nem
  engedi rezegni - ezért jön meg a basszus, a dinamika.
  No igen, idáig a magam paraszti eszével is eljutottam. Csak azt
  nem értem, hogyan lesz a rezgésmentességből basszus meg dinamika meg
  térhatás. Úgy éreztem magam, mintha (régi vicc!) magától a Bölcs
  Rabbitól kértem volna tanácsot:
  "Rabbi, nem értem, mi az, hogy dialektikus materializmus!"
  "No várj csak, fiam, majd elmagyarázom." "Magyarázni? Magyarázni
  én is tudom! Én érteni szeretném."

  K-belügyek

  A kábelek auditív hatásáról nagyon keveset tudok. (Helyes, akkor
  erről majd máskor - SA megjegyzése.) Mégis írni fogok róla (sejtettem
  - SA megjegyzése), egyrészt, mert enélkül nem volna teljes a zűrzavar
  - másrészt pedig igenis elvégeztem néhány kísérletet, és azok alapján
  ha nem is sok mindent, de bizonyos dolgokat biztosra vehetek. Például
  kijelenthetem, hogy a kábeleknek igenis van sajáthangjuk - csak éppen
  nehéz eldönteni, melyiknek van szebb sajáthangja...
  Kétféle funkciót célszerű megkülönböztetni. Az egyik kábelfajta a
  hangsugárzót köti az erősítőhöz - a másik a többi komponenst kapcsolja
  egymáshoz ("Interconnect" - mondja az angol). Előbb nyilván az első
  funkcióval érdemes kísérletezni, mert a hangsugárzókábeleket
  kapcsolóberendezés segítségével akár A-B vaktesztben is
  összehasonlíthatjuk, a következőképpen. A hangsugárzóra mindkét
  kábeltípust bekötjük, párhuzamosan, a kapcsolóberendezésen pedig az
  egyik kábelt az "A", a másikat a "B" pólusokra kapcsoljuk. Ugyanezt
  kapcsolóberendezés nélkül is megtehetjük, ha olyan erősítőnk van,
  amely két pár hangsugárzót képes fogadni egyszerre. Megkönnyíti
  dolgunkat, hogy kiesik a hangerőszabályzás kényes művelete - a
  kábeleknek elvben azonos a "hangerejük". Más kérdés, hogy a kábelek is
  befolyásolhatják a (szubjektív?) frekvenciaérzetet, azon keresztül
  pedig a (szubjektív?) hangerőérzetet is.
  Speciálkábeleim nem voltak, ilyeneket nem is szándékoztam
  szerezni, főleg kezdetben nem. Csábított viszont a sodratlan ("merev",
  "tömör", "egyeres" vagy hogy is nevezzem) kábelek teóriája, ez az
  olcsó játék, talán nem is olyan hülye gyerekeknek. Vásároltam a
  KERAVILL-nál egy köteg szigetelt, 2,5 négyzetmilliméteres, sodratlan
  rézvezetéket és bekötöttem az addig használt, hasonló vastagságú, de
  sodrott, sokerű hangsugárzóvezeték helyébe. Azonnal érezni lehetett a
  különbséget. A sodratlan kábel hangja tisztább, szárazabb,
  definiáltabb, kevésbé torz. A mélytartományban is elvisz egy kis
  lötyögést, és emiatt egy kicsit mélyszegénynek hat. Nekem mindenesetre
  megtetszett, és azóta is ezt a kábelt használom. Úgy érzem, nyertem
  rajta 1/2-1 orto-t. (Később kapcsolóberendezésre kötöttem, Zsengellér
  Ferenc barátom sodrott, vastag kábeleivel együtt - akkor is úgy
  éreztük, hogy az enyém a jobb.) Sólymos Antal szintén az új kábelt
  tartotta jobbnak, igaz, csak egy árnyalatnyival - számomra inkább az
  volt a fontos, hogy legfőbb kritikusom előtt egyáltalán demonstrálni
  tudtam a Jelenséget.
  Kipróbáltam aztán vékonyabb sodratlan kábeleket is - nem
  tetszettek. Készítettem belőlük dupla, négyszeres, nyolcszoros
  kötegeket is - így sem tetszettek. Ebből nyilván nem az következik,
  hogy a vékony kábel rossz, hanem csak hogy az én vékony kábeleim
  rosszak. Nyilván ezer dolog múlhat az anyagukon, a szigetelésükön.
  Egyelőre idáig jutottam a hangsugárzó-kábelekkel.
  Ha sodratlan, hát legyen sodratlan. Készíttettem egyerű
  összekötőzsinórokat is, a szokványos, sodrott, árnyékolt vezeték
  helyett, az illesztő-transzformátor és a fonoelektronika közé. Itt nem
  célszerű "ábézni", a cserét 20-25 másodperc alatt végre lehet hajtani,
  ennyi idő után még emlékszik az ember az előző hangképre.
  Azonnal meghallottam a különbséget. Az új kábel veszett rosszul
  szólt. A hangkép kiürült, torzított, csörömpölt. Ez a kábel
  történetesen koaxiális kivitelű volt: belül ugyan egyetlen éren, kívül
  azonban az árnyékoláson futott a jel. A következő kábelt magam
  fabrikáltam két-két egyforma szálból (árnyékolással, illetve anélkül
  is).
  Ugyanolyan pocsékul szólt. Úgyhogy nem is örültem neki, hogy íme,
  mennyire jól demonstrálható a különbség. Hiszen veszítettem volna vele
  vagy másfélkét orto-t. Mégis azt mondom: érdemes tovább
  kísérletezni...

  Zárszó és ajánlás

  Mint a fenti útikalauzból bizonyára kiderült, a Negyedik Dimenzió
  rejtélyes birodalom ugyan, de - hogy úgy mondjam - viszonylag olcsó
  hely. Nyugat-Európánál mindenesetre olcsóbb, és forintért is oda lehet
  utazni. Néhány hetet bárki kibír az ND-ben, de a többségnek igen hamar
  honvágya támad. Sokan közülük értékes cuccokkal térnek haza - vajon el
  merjük-e fogadni tőlük?

  Első válaszom: "Félek az ördögtől, mégha ajándékot hoz is!"
  Második válaszom: "Az ajándékot az ördögtől is el kell fogadni."

  Darvas László

  

  --------------------------------

  Folyt. köv.

• #49709 trufa12 addikt #71562240 #49708

  Új Válasz 2014-03-12 16:58:43 #49709

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  trufa12

  addikt

  válasz #71562240 #49708 üzenetére

  Mik ezek a sátánista motívumok ?

  [ Szerkesztve ]

  Az élet olyan mint a motor, ha nem megy akkor be kell rúgni..

• #49710 KisTücsök addikt Tamoo #49687

  Új Válasz 2014-03-12 17:58:53 #49710

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  KisTücsök

  addikt

  válasz Tamoo #49687 üzenetére

  Értem. Ez akkor egy külön kis kütyü lenne. Nem sok eladót találtam, de még csak képet sem, hogy hogy néz ki.

  (#49697) Dorian: Aha. Nálam alaplapi koax a forrás, akkor megérne egy próbát? Majd utánajárok, mennyibe kerül.

  Tamoo, Te alaplapi koax után próbáltad?

  __________________________________

  Fúú. Komolyan bele sem merek gondolni, az első hsz milyen hosszú lesz.

  Dorian: Ja. Hát akkor ki kell próbálni. Ingyen? Mármint elhozom Hivoxéktól, ha nem tetszik meg visszaviszem? Csak sajna nem fővárosi vagyok.

  [ Szerkesztve ]

• #49711 Dorian félisten KisTücsök #49710

  Új Válasz 2014-03-12 18:01:55 #49711

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Dorian

  félisten

  válasz KisTücsök #49710 üzenetére

  A próba szerintem ingyen van, úgyhogy miért ne.
  Ha jól tévedek, Tamoo is alaplapiról próbálta, ezek szerint szórnak ezek rendesen minőségben.

  Kétfajta ember van. Kerüld mindkettőt!

• #49712 #71562240 törölt tag KisTücsök #49710

  Új Válasz 2014-03-12 18:06:23 #49712

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  

  #71562240

  törölt tag

  válasz KisTücsök #49710 üzenetére

  Kb. másfélszer akkora, mint a Fekete macska farka című kétrészes írás. Nem vészes.

  (#49709) trufa12: Ne csak a képeket nézd, a szöveget is olvasd!

  [ Szerkesztve ]

• #49713 Toobee veterán #71562240 #49712

  Új Válasz 2014-03-12 18:15:15 #49713

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Toobee

  veterán

  válasz #71562240 #49712 üzenetére

  Alig tudtam atporgetni telefonon, a 2. satanista motivumnal meg is alltam pihenni

• #49714 Tamoo MODERÁTOR KisTücsök #49710

  Új Válasz 2014-03-12 18:17:24 #49714

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Tamoo

  MODERÁTOR

  válasz KisTücsök #49710 üzenetére

  [link] itt visszanézheted, hogy milyen. (régi lejárt hirdetésem, mielőtt valaki "feljelentene" )

  Igen alaplapiról. De az se mindegy, hogy a DAC ami elé rakod tartalmaz-e reclock-ot vagy mi a csudát. mert ha ugyanazt vagy hasonlót tud mint a vespa, akkor fölösleges kettő...
  Eleinte amikor avr-hez ill. mk2-es lupushoz használtam talán volt javulás. De az még a "kezdeti időkben" volt... nem is annyira emlékszem, meg akkor még "nyitottabb voltam", nagyon azt akartam hallani hogy jobb.
  Utána később Asus Essence One előtt már nem éreztem semmit.

  [ Szerkesztve ]

• #49715 #71562240 törölt tag Toobee #49713

  Új Válasz 2014-03-12 18:25:45 #49715

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  

  #71562240

  törölt tag

  válasz Toobee #49713 üzenetére

  Olvasni se könnyebb, mint pörgetni. De érdemes. Sőt, fontos.

• #49716 t-bali3 senior tag liszi70 #49696

  Új Válasz 2014-03-12 18:59:53 #49716

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  t-bali3

  senior tag

  válasz liszi70 #49696 üzenetére

  Szerintem szimplán nem kell kikapcsolni.
  Az én DAC-omat például még gombbal sem lehet kikapcsolni, csak ha kihúzod a konnektorból, de minek.

• #49717 Recon666 Közösségépítő Recon666 #49626

  Új Válasz 2014-03-12 19:06:04 #49717

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Recon666

  Közösségépítő

  válasz Recon666 #49626 üzenetére

  Közben megleltem a bűnös részt, ami a problémát okozhatja ://

  

• #49718 liszi70 nagyúr t-bali3 #49716

  Új Válasz 2014-03-12 20:11:40 #49718

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  liszi70

  nagyúr

  válasz t-bali3 #49716 üzenetére

  És (#49704) Toobee

  Oké, nem kell kikapcsolni. De mi a bánatnak megy feleslegesen napi 20-22 órát??? Erre nincs technológiai vagy költségcsökkentő magyarázat, mert kb. 2 dolláros összegből megoldható egy stand-by gomb a távon, a minimális elektronikával együtt. Szerintem röhejes, hogy egy majd' 300k-s, modern, távirányítós, kijelzős eszköznél hátra kell nyúlkálni egy nehezen elérhető helyre, ha az ember nem akar elektroszmogban aludni.
  De ha tudtok valami épkézláb technológiai magyarázatot arra, hogy miért ítélik az usert ilyen kényelmetlenségre és plusz áram-költségre, akkor elfogadom, de az én laikus szememmel ez szimplán faszságnak tűnik.

  [ Szerkesztve ]

• #49719 t-bali3 senior tag liszi70 #49718

  Új Válasz 2014-03-12 20:14:58 #49719

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  t-bali3

  senior tag

  válasz liszi70 #49718 üzenetére

  Gondolom a gyártó tudja, hogy melegen jobb a hangja, ennyi. Itt nem mindig számítanak ezek a mai környezetvédelmi és fogyasztáscsökkentési trükkök, a muzsika a lényeg

• #49720 liszi70 nagyúr t-bali3 #49719

  Új Válasz 2014-03-12 20:24:34 #49720

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  liszi70

  nagyúr

  válasz t-bali3 #49719 üzenetére

  "Gondolom a gyártó tudja, hogy melegen jobb a hangja, ennyi."

  Látsz ebben a rendkívül komplikált szerkezetben olyan összetevőt, ami nem melegszik fel 3 és fél perc alatt? Ez nem csöves erősítő, persze én nem értek hozzá. Biztos van az a csöves hangminőség, ami miatt érdemes melegíteni egy erősítőt akár órákig, szerintem ez a Wadia nem az a kategória, szóval nem értem a gyártó szándékát és miértjeit.

  Ja, még annyi, hogy amiatt bosszant ez a dolog, mert nagyon tetszik ez a cucc, ti is és a tesztek is nagyon dícsérik. Annak idején (még az Arcam megvásárlása előtt) ilyet akartam venni. Aztán kiderült ez a praktikussági-nonszensz és letettem róla.

  [ Szerkesztve ]

• #49721 t-bali3 senior tag liszi70 #49720

  Új Válasz 2014-03-12 20:33:21 #49721

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  t-bali3

  senior tag

  válasz liszi70 #49720 üzenetére

  Nem ismerem ezt az erősítőt így nem tudom mennyit változik, de korábban sokan használtak például régebbi Rotel sztereó erősítőt és szinte mind jelezték, hogy minimum fél óra kell neki, hogy rendesen bemelegedjen, de talán még több is.
  Ha magamból indulok ki, aki többnyire egy nap maximum 1 órát tudok zenét hallgatni hét közben, akkor simán megéri, hogy ne kelljen folyton lekapcsolni, azaz már az elején is a maximumot hozza. (persze valójában nincs így, mert én az erősítőt nem hagyom bekapcsolva folyamatosan, de legalább a DAC rögtön a teljes tudását adja)

  Szerintem a Wadia is okkal tette hátra kapcsolót, nyilván nem tartja fontosnak, hogy kikapcsold, így én biztos hagynám, ha olyanom lenne. Kíváncsi vagyok menyit fogyaszthat terhelés nélkül, de gondolom nem olyan sokat. Majd mindjárt meglesem a használatiját, hátha magyaráz valamit

  [ Szerkesztve ]

• #49722 blattida nagyúr liszi70 #49718

  Új Válasz 2014-03-12 20:40:10 #49722

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  blattida

  nagyúr

  válasz liszi70 #49718 üzenetére

  Nincs rá igény, a célközönségüket ez nem érdekli.

  Elektroszmog szempontjából szinte minden lényegesen rosszabb, mint ez a d osztályú erősítő, ráadásul ebből a szempontból mindegy, hogy on vagy stand by, akkor nincs szmog, ha valóban kikapcsolod, azaz a mostani készülékek zöménél ez azt jelenti, hogy ki kell húzni a csatlakozójukat a konnektorból (mert általában a hálózati kapcsoló csak a trafó szekunder tekercsét/tekercseit szakítja meg).

  Gauranga! हरे कृष्ण हरे कृष्ण कृष्ण कृष्ण हरे हरे || हरे रामा हरे रामा रामा रामा हरे हरे||

• #49723 KisTücsök addikt Tamoo #49714

  Új Válasz 2014-03-12 20:42:59 #49723

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  KisTücsök

  addikt

  válasz Tamoo #49714 üzenetére

  Oh. Én a lejátszók között kerestem. Köszi!

  Fene tudja, hogy van-e ilyen a DAC-omban. Ugye a Lupus C MKIII-nak van jittercsökkentős változata, meg nem jittercsökkentős változata, enyém az utóbbi, ha jól tudom. Majd érdeklődöm a gyártónál, ha aktuális lesz. De ahogy néztem az ára sem kevés. Legalábbis nekem, most, erre...
  ____________________________

  Folyamatosan az Electrakon jár az eszem, de azért csak letud szögezni a fotelbe a mostani rendszer. Vagy csak lusta vagyok felkelni? Berakok egy kedvelt számot egy albumról, vége, elkezdek felállni, közben vált a következő, ekkor: "na, még ezt hallgassuk meg.", és visszaülök. És ezt addig játszom, amíg vége nincs az albumnak.

  Ja, ha már Electra. Nem kis doboz (pl 926, 920, stb), egy 3.7x6.4m-es szoba nem lenne kicsi neki? A szélességére gondolok elsősorban.

• #49724 liszi70 nagyúr blattida #49722

  Új Válasz 2014-03-12 20:52:38 #49724

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  liszi70

  nagyúr

  válasz blattida #49722 üzenetére

  "Elektroszmog szempontjából szinte minden lényegesen rosszabb"

  Jó, jó, az elektroszmog érvem nem a leglényegesebb, csak dramaturgiai szempontból volt fontos az írásomban! Viszont tényleg utálom, ha feleslegesen fogyaszt áramot bármi is a lakásban, vagy ha kényelmetlen, macerás, nehézkes egy eszköz kezelése. És mondom, ha egy retró-stílusú csöves erősítőről lenne szó, azt tudnám hová tenni. De egy digitális, LCD-kijelzős, nem csöves, távirányítós 300k-s cuccnál ez több mint furcsa. (Számomra.)

  "... d osztályú erősítő"

  Mi ez a D osztály? Hallottam már erről az A, B stb. kategóriáról, de mit jelent ez pontosabban?

• #49725 KisTücsök addikt liszi70 #49724

  Új Válasz 2014-03-12 20:53:42 #49725

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  KisTücsök

  addikt

  válasz liszi70 #49724 üzenetére

  Házimozi topic -> téma összefoglaló.

• #49726 Ribi nagyúr t-bali3 #49721

  Új Válasz 2014-03-12 20:54:07 #49726

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Ribi

  nagyúr

  válasz t-bali3 #49721 üzenetére

  Nem biztos.
  Itt 1 teszt, hogy bekapcsolás után fél órával is javul az unlock mentesség.
  Legutóbb nekem is kb 5 percig lehetett hallani ciccenéseket a dacból, egyre kevesebbet.

  [ Szerkesztve ]

• #49727 BluEyes őstag

  Új Válasz 2014-03-12 21:15:01 #49727

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  BluEyes

  őstag

  http://hifimagazin.hu/HFMCD/HFM/INDEX.HTM
  Hányadik szám, melyik cikk - elfér 2 sorban, aki akarja, elolvassa.
  Le is lehet menteni az egész anyagot a gépünkre. Biztos, hogy ide is be kell másolni ekkora cikkeket?

  Azért jó a tengerparton, mert ott csak 3 oldalról vesznek körbe hülyék.

• #49728 liszi70 nagyúr KisTücsök #49725

  Új Válasz 2014-03-12 21:15:59 #49728

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  liszi70

  nagyúr

  válasz KisTücsök #49725 üzenetére

  "Házimozi topic -> téma összefoglaló."

  Ja, tényleg, már emlékszem. Amikor hónapokkal ezelőtt olvastam, nem értettem, most újraolvastam az A,B,C,D osztályokra vonatkozó részt.....és ugyanúgy nem értem.

  [ Szerkesztve ]

• #49729 #71562240 törölt tag liszi70 #49724

  Új Válasz 2014-03-12 21:42:11 #49729

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  

  #71562240

  törölt tag

  válasz liszi70 #49724 üzenetére

  Deus ex machina 3.

  Ha már úgyis előbújtam, közérdekből eloszlatnék egy(-két) félreértést, mert nagyon forszírozod, és úgy látom, más nem egyértelműsíti, hogy hibásan közelíted a témát.
  "Hátra kell nyúlkálni és úgy kell kikapcsolni egy billenő-kapcsolóval. Nagyon csehszlovák megoldás, nem méltó egy ilyen jó kis kütyühöz!"; "...300k-s cuccnál ez több mint furcsa."; "...mert kb. 2 dolláros összegből megoldható egy stand-by gomb a távon, a minimális elektronikával együtt. Szerintem röhejes, hogy egy majd' 300k-s, modern, távirányítós, kijelzős eszköznél hátra kell nyúlkálni egy nehezen elérhető helyre, ha az ember nem akar elektroszmogban aludni. De ha tudtok valami épkézláb technológiai magyarázatot arra, hogy miért ítélik az usert ilyen kényelmetlenségre és plusz áram-költségre, akkor elfogadom, de az én laikus szememmel ez szimplán faszságnak tűnik."; Folyton olcsósághoz hasonlítod a hátsó kikapcsológombot, pedig ez éppen ellentétes dolog. Minél drágább egy készülék, annál esélyesebb, hogy hátul van a ki-bekapcsológombja. A hátsó kikapcsológomb, ha egyáltalán ellát valamilyen "társadalmiszerep-funkciót", akkor már inkább éppen a sznobizmusság, a felsőosztályúság jelképe - de nem ez a lényeg, hanem hangminőségbeli szempontok a kényelemmel szemben. A hifiben a hátsó kikapcsológombnak elsősorban hangminőségbeli okai vannak (alkalmasint részben sznobizmus is), de nem részletezem, mert nem vagyok itt.

  "Látsz ebben a rendkívül komplikált szerkezetben olyan összetevőt, ami nem melegszik fel 3 és fél perc alatt? Ez nem csöves erősítő.." Mindenfajta kapcsolású és alkatrészfajtájú szórakoztatóelektronikai készüléknek van egy optimális működési hőmérséklete, ezt jellemzően 30 perc-1 óra körüli működés során érik el, persze vannak szélsőségek is. Ez nem csöves patent, ugyanúgy érvényes a tranzisztorosakra, IC-sekre... stb. A bemelegedési időeltéréseket inkább egyéb szempontok alakítják, kevésbé az, hogy csöves-e vagy sem. A bekapcsolt vagy a standby állapot azt segíti elő, hogy kevesebb működési idő kelljen az üzemi hőmérséklet eléréséhez. Nem részletezem, mert nem vagyok itt.

  Victor, a takarító

  Deus ex machina bezárva.

• #49730 Toobee veterán liszi70 #49720

  Új Válasz 2014-03-12 21:44:04 #49730

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Toobee

  veterán

  válasz liszi70 #49720 üzenetére

  Pont 92X szériás JMLab volt a tesztalany, azzal szépen muzsikált. Utána kaptam olyan infókat, hogy Be magassal, azt hiszem 927Be-vel torzított a magas. Én nem tapasztaltam otthon ilyet sőt, oda lehetett rakni simán az Emo dac és végfok közé, mikor filléres összekötő volt közöttük. Az ereje elég, a te dobozaidat nem ismerem, de az enyémet pont félállásban, az én fülemnek még kellemes hangerővel tudta megszólaltatni. Én mondjuk magamnak nem venném meg, mert szeretem cserélgetni a kábeleket, meg a komponenseket, de neked például tök jó lenne. Kéne mérni egy nyugalmit, lehet van benne valami áramkör, ami jel hiányában standby-ba teszi a cuccot, csak ezt te nem látod.

• #49731 Dorian félisten #71562240 #49729

  Új Válasz 2014-03-12 21:47:02 #49731

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Dorian

  félisten

  válasz #71562240 #49729 üzenetére

  Biztos mindenek kell bemelegedés, de vannak eszközök, amiknél ez olyan mértékű, hogy észrevehető és vannak, amiknél nem. Pl. a Rotel sztereóm 3/4 óráig hallgathatatlan volt. A Denon mozierősítőmnek is olyan 40 perc kell, de oda kell figyelni, hogy észrevedd a változást. A HTA-nál meg semmi ilyent nem veszek észre.
  Vagy a Zero dac is rossz volt hidegen, Lupus-nál szintén nem vettem észre ilyent.
  Valószínű, hogy az optimális üzemi hőmérsékletek különbözőségéről van szó.

  [ Szerkesztve ]

  Kétfajta ember van. Kerüld mindkettőt!

• #49732 Toobee veterán KisTücsök #49723

  Új Válasz 2014-03-12 21:50:01 #49732

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Toobee

  veterán

  válasz KisTücsök #49723 üzenetére

  Határeset. Nekem 3,66 m széles a szobám, jó 10 óra tologatással egybekötött hallgatózás után meg is lett a helye. Legalább fél méter irtózatosan jó lett volna, de azért el lehet helyezni így is. A hosszúság meg külön jó, nem kell a hátsó falhoz tolni, nekem 1,5 m-re volt tőle. Holnap reggel érkeznek az új dobozok, nagyon be vagyok már zsongva

• #49733 blattida nagyúr Toobee #49732

  Új Válasz 2014-03-12 21:56:43 #49733

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  blattida

  nagyúr

  válasz Toobee #49732 üzenetére

  Mi a zsongásod tárgya?

  Gauranga! हरे कृष्ण हरे कृष्ण कृष्ण कृष्ण हरे हरे || हरे रामा हरे रामा रामा रामा हरे हरे||

• #49734 Toobee veterán blattida #49733

  Új Válasz 2014-03-12 21:58:10 #49734

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Toobee

  veterán

  válasz blattida #49733 üzenetére

  Ide is bedobom majd, ha már a kezeim között lesz, addig nem akarom elkiabálni. Bár, ha nem jön össze, doboz nélkül maradok...

• #49735 #07400704 törölt tag Toobee #49734

  Új Válasz 2014-03-12 21:59:10 #49735

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  

  #07400704

  törölt tag

  válasz Toobee #49734 üzenetére

  Milyen dobozra is vársz?

• #49736 blattida nagyúr Toobee #49734

  Új Válasz 2014-03-12 22:01:39 #49736

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  blattida

  nagyúr

  válasz Toobee #49734 üzenetére

  Csak nem Utopiasztikus leszel te is?!

  tapaizo
  Hangdobozra.

  [ Szerkesztve ]

  Gauranga! हरे कृष्ण हरे कृष्ण कृष्ण कृष्ण हरे हरे || हरे रामा हरे रामा रामा रामा हरे हरे||

• #49737 #71562240 törölt tag BluEyes #49727

  Új Válasz 2014-03-12 22:02:10 #49737

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  

  #71562240

  törölt tag

  válasz BluEyes #49727 üzenetére

  Ezt a hifimagazin.hu linket éppen én tettem közzé itt kb. egy héttel ezelőtt, jelezvén mindenkinek, hogy fél év óta hivatalosan is ingyenesen hozzáférhető az egész Hi-Fi Magazin multimédiás CD-kiadása. Tehát tudjuk, hogy ez van, nem új az infó.
  "Hányadik szám, melyik cikk - elfér 2 sorban, aki akarja, elolvassa.
  Le is lehet menteni az egész anyagot a gépünkre." Tudjuk, hogy ez lehetséges, ez se új infó, éppen kb. egy héttel ezelőtt jeleztem ezt is mindenkinek.
  "Biztos, hogy ide is be kell másolni ekkora cikkeket?" Biztos, hogy nem kell ide bemásolni, éppen a fenti okok miatt biztos, hogy nem kell. Én azonban az idézeteket megelőző hozzászólásomban több soron keresztül indokoltam, hogy miért tartom fontosnak, hogy ide bemásoljam ezeket a cikkeket a teljes testi valójukban, és ehhez kértem megértést, indokaim elfogadását. Éppen az volt a célom, hogy itt legyenek és itt terjengjenek ezek széles és hosszú folyamban - a reménybeli folytatásukkal együtt. De szerintem egyébként nem is baj, hogy ilyenek itt terjengenek, sőt, szerintem helyes, hogy ilyenek itt terjengenek, és csak azért kértem ezért megértést, mert gondoltam, hogy lesznek, akiket zavar ez a hosszú terjengés, amit persze megértek. Nekem az a célom, hogy itt terjengjenek, sőt, erre megy ki az egész kezdeményezésem.

  [ Szerkesztve ]

• #49738 liszi70 nagyúr #71562240 #49729

  Új Válasz 2014-03-12 22:10:35 #49738

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  liszi70

  nagyúr

  válasz #71562240 #49729 üzenetére

  Köszönöm!

  "A hátsó kikapcsológomb, ha egyáltalán ellát valamilyen "társadalmiszerep-funkciót", akkor már inkább éppen a sznobizmusság, a felsőosztályúság jelképe - de nem ez a lényeg, hanem hangminőségbeli szempontok a kényelemmel szemben."

  Egy ilyen digitális, távirányítós, LCD-kijelzős, modern eszközön, mint a Wadia, ez a megoldás valóban nem lehet más, mint sznobizmus. Sem technológia, sem praktikum nem teszi szükségessé szerintem, de én a marketing-sznobizmusra abszolút nem gondoltam, köszönöm a felvilágosítást! Én a saját, nagyon egyszerű világképemmel csak faszságnak minősítettem, de ez nem áll távol az általad felvázolt valóságtól. Szóval ez egy gyártói jelzés, hogy lám, ők nem ugyanaz a kategória, mint a "többi", mert hiszen mennyire leszarják a kényelmi szempontokat a hangminőséggel szemben!

  "Mindenfajta kapcsolású és alkatrészfajtájú szórakoztatóelektronikai készüléknek van egy optimális működési hőmérséklete, ezt jellemzően 30 perc-1 óra körüli működés során érik el, persze vannak szélsőségek is."

  Tudom, hogy minden hi-fi eszköznek kell melegednie, hogy tudása legjavát adja, ezt az Arcam-on is tapasztalom. Mondjuk szerintem elég 10-15 perc neki, de én nem értek hozzá, csak úgy hallom.

  "A bekapcsolt vagy a standby állapot azt segíti elő, hogy kevesebb működési idő kelljen az üzemi hőmérséklet eléréséhez."

  Oké, de ez szerintem nem indokol tudatos 24-órás bekapcsolt állapotot.

  Köszönöm, hogy (Deus ex machina) időt szántál az én hülyeségeimre!

  [ Szerkesztve ]

• #49739 blattida nagyúr liszi70 #49738

  Új Válasz 2014-03-12 22:16:38 #49739

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  blattida

  nagyúr

  válasz liszi70 #49738 üzenetére

  Tudom, hogy minden hi-fi eszköznek kell melegednie, hogy tudása legjavát adja, ezt az Arcam-on is tapasztalom. Mondjuk szerintem elég 10-15 perc neki, de én nem értek hozzá, csak úgy hallom.

  Ebből a szempontból irreleváns az, hogy értesz e hozzá, csak az számít, hogy Te mit hallasz vagy mire vagy érzékeny.

  [ Szerkesztve ]

  Gauranga! हरे कृष्ण हरे कृष्ण कृष्ण कृष्ण हरे हरे || हरे रामा हरे रामा रामा रामा हरे हरे||

• #49740 #71562240 törölt tag Dorian #49731

  Új Válasz 2014-03-12 22:19:12 #49740

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  

  #71562240

  törölt tag

  válasz Dorian #49731 üzenetére

  "A HTA-nál meg semmi ilyent nem veszek észre." Pedig a HTA30-ak úgy általában inkább úgy vannak számontartva, mint amelyek az első félórában igen nagyot változnak, ezt a minap Haart példányán is megtapasztaltam, de korábban más példányokon is - persze minden HTA30 más, egyedi. Éppen az általam idézett negyedik dimenziós cikkben is szó volt egyrészt a gyári szórásról, másrészt hogy az ott említett amerikai erősítő gyári példányához képest mennyivel drasztikusan másképp szólt az ugyanazon alkatrészekből, ugyanazon anyagokból épített házi készítésű klónja. Negyedik dimenzió.

  Deus ex machina 3.1:
  (#49738) liszi70 Hát igen, a sznobizmus általában rokon a faszsággal, még akár a kultúrsznobizmus is, bár az hasznos is tud lenni. De a Wadiánál hangminőségbeli céljai vannak.

  [ Szerkesztve ]

• #49741 #07400704 törölt tag blattida #49736

  Új Válasz 2014-03-12 22:19:59 #49741

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  

  #07400704

  törölt tag

  válasz blattida #49736 üzenetére

  Azt tudom, hogy hangdobozra, de milyenre?

• #49742 KisTücsök addikt Toobee #49732

  Új Válasz 2014-03-12 22:22:32 #49742

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  KisTücsök

  addikt

  válasz Toobee #49732 üzenetére

  Kicsit megnyugodtam. Főleg, majd ha akusztikailag is rendbe lesz téve a szoba.

  De hogy miért beszélek úgy, mint ha x napon belül Electra tulajdonos lennék, nem tudom... Ki kéne vernem a fejemből.

  Várjuk, várjuk a képeket.

  (#49741) tapaizo: Azt senki sem tudja.

  [ Szerkesztve ]

• #49743 blattida nagyúr #71562240 #49740

  Új Válasz 2014-03-12 22:24:38 #49743

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  blattida

  nagyúr

  válasz #71562240 #49740 üzenetére

  Mivel sosem kapcsolja ki a hta-ját, ezért elég meglepő lenne a változás...

  tapaizo
  Hát ez az...

  Gauranga! हरे कृष्ण हरे कृष्ण कृष्ण कृष्ण हरे हरे || हरे रामा हरे रामा रामा रामा हरे हरे||

• #49744 #07400704 törölt tag KisTücsök #49742

  Új Válasz 2014-03-12 22:26:38 #49744

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  

  #07400704

  törölt tag

  válasz KisTücsök #49742 üzenetére

  Akkor ez olyan "hifi X-akták filing"

• #49745 liszi70 nagyúr KisTücsök #49742

  Új Válasz 2014-03-12 22:30:53 #49745

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  liszi70

  nagyúr

  válasz KisTücsök #49742 üzenetére

  "Azt senki sem tudja."

  Én tudom, be beeeee!

• #49746 #71562240 törölt tag blattida #49743

  Új Válasz 2014-03-12 22:34:21 #49746

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  

  #71562240

  törölt tag

  válasz blattida #49743 üzenetére

  "Mivel sosem kapcsolja ki a hta-ját, ezért elég meglepő lenne a változás..." Egész nap szól rajta a zene?!

  A többieknek, akik esetleg nem értik: más az, hogy be van kapcsolva, és más az, hogy szól is rajta a zene, ugyanis a valódi bemelegedéshez szükséges, hogy szóljon, nem elég hozzá a bekapcsoltság - ez az A (és AB) osztályúakra is igaz valamelyest.

  [ Szerkesztve ]

• #49747 blattida nagyúr liszi70 #49745

  Új Válasz 2014-03-12 22:36:56 #49747

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  blattida

  nagyúr

  válasz liszi70 #49745 üzenetére

  Akkor Te miért nem osztod meg?

  kammerer
  Persze, tudod, hogy állandóan táncol...

  Gauranga! हरे कृष्ण हरे कृष्ण कृष्ण कृष्ण हरे हरे || हरे रामा हरे रामा रामा रामा हरे हरे||

• #49748 KisTücsök addikt liszi70 #49745

  Új Válasz 2014-03-12 22:38:00 #49748

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  KisTücsök

  addikt

  válasz liszi70 #49745 üzenetére

  Neeeeee.

  _____________________________

  Most eszembe jutott két dolog. Az egyik ha a DAC-om támogatja a 192 000-es mintavételezést, akkor a 88 200-at miért nem?

  A másik, ez a DSD pontosan mi is lenne? Van DSD-t támogató DAC, az enyém nem olyan, ha jól tudom.

  [ Szerkesztve ]

• #49749 blattida nagyúr KisTücsök #49748

  Új Válasz 2014-03-12 22:44:00 #49749

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  blattida

  nagyúr

  válasz KisTücsök #49748 üzenetére

  Mert vagy olyan chip van benne, ami nem támogatja vagy pedig szoftveresen olyanná tették.

  Déesdé.

  Gauranga! हरे कृष्ण हरे कृष्ण कृष्ण कृष्ण हरे हरे || हरे रामा हरे रामा रामा रामा हरे हरे||

• #49750 liszi70 nagyúr #71562240 #49746

  Új Válasz 2014-03-12 22:44:17 #49750

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  liszi70

  nagyúr

  válasz #71562240 #49746 üzenetére

  "más az, hogy be van kapcsolva, és más az, hogy szól is rajta a zene, ugyanis a valódi bemelegedéshez szükséges, hogy szóljon, nem elég hozzá a bekapcsoltság"

  Akkor a szememben most már végképp elvékonyodott az a jég, amin a Wadia gyártója táncol, mert még ha a folyamatos bekapcsoltság sem jelent némi hangminőségbeli előnyt, akkor tényleg csak az általad említett sznobizmus marad a gyártó részéről, ami indokolja a normális ki-bekapcsolás lehetőségének hiányát!

  [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák