Egyrészt a pékeknek dagasztani könnyebb, mert nem egy-két kenyeret csinálnak hetente, hanem naponta tonnákat és nem hajtogató, hanem dagasztó gépeik vannak, másrészt én is kellően öreg vagyok ahhoz, hogy el tudjam dönteni, a saját „kezemmel” (aka hajtogató lapátommal) hajtogatott, saját kovásszal készített kenyér állaga, íze és minden tulajdonsága simán ver bármilyen, pékségben készült kenyeret, harmadrészt nincs olyan, hogy „a mai kenyér”. Vannak kib.szott jó pékségek kib.szott jó kenyerekkel. Csak a többség a másnapra szétporladó szart veszi és eszi, és a 1,5%-os tejpótlékot issza hozzá.
Értem én, hogy nem érdekel semmi érv, általában így működik a kognitív disszonancia.
Ne haragudj, de én meg leszarom a „hagyományos„ kenyérkészítést. A magyar hagyományos „sajtkészítés” legmagasabb csúcsa a túró érettségű zöldfűszeres izé, aminek már a „pótlását” is kitalálták, amikor tejből, tejfölből és tojásból csinálnak kulimászt. A „hagyományos” pálinka pedig a kerítésszaggató, ablak alá fosós lőré, amibe a penészesre rohadt, tyúkszarral és permetszerrel kevert földdel vegyes minden szutykot belefőznek, amit aztán kénytelenek „hagyományos” módon fogyasztanak, a lehetséges legalacsonyabb hőmérsékletűre hűtve, hogy ne érezd az ízét, kaja előtt, hogy ha mégis érezted, hamar elnyomja.

[ Szerkesztve ]