Olvastam egy megosztást, a régi és a mai edzőtermek hangulatáról.
Néhány gondolat ezzel kapcsolatban, más megközelítésből.
Régen többet edzettek, és kevesebbet fényképeztek edzés közben.
A gépek is átalakultak, a régi hack guggoló gépek pl 75°-osak voltak, aztán 60°, majd 45°-osak lettek.
Ezzel egyenes arányban nőtt a használt súlyok használata.
Ugyan ez igaz a lábtoló gépekre, amelyek szöge 45°-ról 30°-ra csökkent.
Motivációs gépek, hallom.
Gyenge fizikumú testépítők 400 kg-mal lábtolóznak, a háttámla szinte 90°-os, a kocsi nagyjából 5 centit mozdul, harsány csata kiáltás közepette.
Lassan már vízszintbe kerül a dőlés szög, a nagyobb motiváció érdekében. smile hangulatjel csak gurítani kell majd a súlyokat, és az erőkifejtés a fel és a lepakolás lesz.
Elhitetni emberekkel, hogy nem átlagosak, rettenetesen erősek, ez sokszor a siker titka.
Valahol ez egy szemfényvesztés, de tény, sok embernek bejön.
Persze az alap gyakorlatok már nem mennek, vagy csak úgy, ha el van csalva a lényeg.
Nem túl rég egy hölgy bejelentkezett lábedzésre, és közölte, ő 300 kg-al lábtólózik, hű mondom magamban, most fel kell kötnöm a gatyám.
Végül szabályosan 70 kg-al tudott küszködve 6-ot tolni, de majd belehalt.
A használt súlyok nagyságával egyenes arányban nő az önbizalom is, nyomokban sincs semmi alázat, pár hónapos edzés után már a legtöbben edzőnek, táplálkozási tanácsadónak, versenyfelkészítő menedzsernek képzelik magukat.
Nem tudom, nevessek e vagy szomorkodjak ezen, de hogy nem jó az irány az biztos.
Az alázat, a helyes önértékelés, és a jellem a sikeres sportoló legfontosabb erényei.
Ezt most sajnos komoly veszélyben látom.

Csak a Weider ad neked erőt és mindent lebíró akaratot!