Midsommar / Fehér éjszakák (2019)
Egy szavas review: túltolták.
Na jó, kicsit bővebben Adott egy rakás irtózatosan idegesítő, primitív (de amúgy egyetemista) karakter, akiket a film kellő alapossággal és jó arányérzékkel (komolyan!) bemutat, majd hirtelen fordulattal elutaznak Svédországba, hogy egy egészen különleges, 90 évenként visszatérő ünnepségen vegyenek részt. Itt egyik kultúrsokkból a másikba esnek, valamint demonstrálják, hogy az amerikaiak (meg a britek) mennyire képtelenek radikálisan más kultúrális értékeket tolerálni, aztán a dolgok egyre furcsábbra fordulnak...
Szóval, a film alapfelvetése (kultúrák közötti különbségek és extremitások) még nem is lenne rossz, de nyilván a készítők úgy gondolták, hogy fehéremberszemmel nézve még realisztikus, bizarr, de relatíve még könnyen hihető szokások (pl. rituális öngyilkosság 72 évesen) bemitatásával a film nem lenne elég érdekes (és amúgy vszleg jól is gondolták). Ezért az élet-halál-újjászületés ciklus kérdéskört rendesen eltolták a falig, meg bele a falba, úgyhogy különösen az utolsó 30 percben a film időnként teljesen a saját paródiájába fordult át. Volt benne sok-sok szép kép, meg jópár kitűnő jelenet, amit szinte kivétel nélkül mind tönkrevágtak olcsó hatásvadászással (a táncverseny erre a legjobb példa, ami szinte végig kitűnően immerzív volt, erre beleb***tak néhány olcsó vizuális effektet a szédülést meg a közel-eszméletvesztést érzékeltetendő - hát, esetemben nem sok sikerrel).
Szóval ez így nem igazán volt élvezhető; ha valami elkezdett a flimben tetszeni, akkor kiszámíthatóan perceken belül rátettek +5 lapáttal, hogy ne legyen má' nekem olyan jó. Túltolták, na. 5/10.

#értékelés

[ Szerkesztve ]

Pedro... amigo mio... ma is konzervvért iszunk! Kár lenne ezért a tehetséges gyerekért...