Hirdetés

2024. június 18., kedd

Gyorskeresés

Téma összefoglaló

Téma összefoglaló

  • Utoljára frissítve: 2015-11-20 07:55:08

LOGOUT.hu

Samsung LCD és LED TV-k

Összefoglaló kinyitása ▼

Hozzászólások

(#82951) pandion


pandion
tag

Sziasztok!
Előre is elnézést kérek, ne kövezzetek meg, tudom, hogy volt már róla szó többször is, de 1 órája szenvedek és egyszerűen nem működik a keresés, már a hajamat tépem. Kérlek foglaljátok össze nekem a következőket (tudom, hogy itt van legalább 5 ember akinek 2 perc a válasz), előre is hálás vagyok.
Szóval hosszas mérlegelés után végül megvettem a UE48H6400-at. Eddig kb 5 filmet néztem meg rajta, de nagyon elégedett vagyok vele. Szép a kép, felhősödés is minimális, a hang is elfogadható. Ez a TV olyan helyen van, hogy kábellel biztos nem tudom csatlakoztatni, ezért külső winyóról játszok le filmeket, illetve van Wifi is.
A letöltött 3D filmek mkv kiterjesztéssel egy része megy, egy része pedig két képet mutatja egymás mellett, ez miért van?
Illetve teljes 3d filmeket, amik iso kiterjesztéssel vannak, le lehet valahogy játszani célhardver nélkül a TV lejátszójáva?
Mivel érdemes a hálózatban lévő gépek winchesterén lévő filmeket megnézni a TV lejátszójával? Van olyan progi ami 3d-s filmet is tud streamelni wifin, vagy esélytelen?

Köszönöm és elnézést :R

(#82952) gyeniko válasza yvsmad (#82906) üzenetére


gyeniko
őstag

Nem hagyott nyugodni ez a dolog, keresgéltem, de nem találtam olyan információt a neten, mely alátámasztaná, amit írsz. Találtam viszont olyat, ami cáfolja, ezt Itt olvashatod.
Amennyiben 27% MWST-t számoltak fel, akkor az helytelen.

Nem tehetünk meg mindig mindent, amit kellene, de azt mindig meg kellene tenni, amit lehet!

(#82953) Damage válasza pandion (#82951) üzenetére


Damage
senior tag

Nálam serviio-val mennek akadás nélkül a 25-30 Gb-os (SBS) 3D .mkv filmek (55"H6500).

''Az ember a legkegyetlenebb állat.'' Nietzsche

(#82954) Vhiktor válasza Damage (#82953) üzenetére


Vhiktor
veterán

Amikor 3D-t nézel a 3d perspektíva eltolás milyen beállításon van Neked?

ISF Kalibrátor. Tv, projektor, monitor KALIBRÁLÁS PROFESSZIONÁLIS szinten Film Stúdióknak is. Spectrophotometer + Colorimeter! Bit perfect minta generátorral(YUV, RGB) web: tokeleteskep.wixsite.com/kalibralas █Profi megjelenítő tesztelés: https://www.youtube.com/c/tokeleteskep █ Klein K10A

(#82955) ΞΔGLΞ válasza Ciccuka (#82950) üzenetére


ΞΔGLΞ
nagyúr

Inkább csökkentenék, a képminőséget leszámítva egyáltalán nem törődnek a típussal. (H6400)
Épp gondolkozom rajta, hogyha lesz egy kis időm hétvégén, akkor megkérdezek jó pár dolgot a Samsung-tól.

Pl:

Miért szüntették meg a műsorajánlóm (számomra kiváló) funkciót? De ha már megszüntették, miért nincs helyette más?
Miért nem működik a hbbtv funkció egyből?
Miért csúszik jelentősen a hang SCART kimeneten?
Miért kell a menüben bóklásznom az egyszerű ECO mód eléréshez, ami a régebbi típusoknál a tools-ból előhívható volt?
Miért omlik össze az optikai kimeneten a DTS sáv, ha bármilyen infót megjelenít a tv?
Miért van az, hogy néha "lefagy" a SMART távirányító? (csak ki-be kapcs segít)
Miért "gondolkozik" a tv állandó jelleggel bekapcsoláskor, minimum 10 másodpercet a Mediacard "érvényességén"?

Van még valami? Biztos, de most nem jut eszembe.
Mint megjelenítő (és ezt mindig leírom) kiváló a képminősége, de tényleg.

[ Szerkesztve ]

(#82956) Szabmester03


Szabmester03
csendes tag

Üdv!
Ma erre értem haza:
[link]
[link]

Mi lehet a hiba? Mágnes nincs a közelben. Valakinek van ötlete?

[ Szerkesztve ]

(#82957) ΞΔGLΞ válasza Szabmester03 (#82956) üzenetére


ΞΔGLΞ
nagyúr

Képről nem sok látszik a "sarki fényen" kívül, de olyan, mintha a vörös is megszűnt volna létezni...
Ez szerviz, nem vitás. :(

(#82958) Szabmester03


Szabmester03
csendes tag

Az nem is volt kérdés, hogy szerviz, arra lettem volna kíváncsi, hogy mi mehetett el. Csak kék és zöld az egész kép. Mikor kapcsolok egyet, az előző adás képe beleég, de 1-2 perc után eltűnik

(#82959) sandró60 válasza Szabmester03 (#82956) üzenetére


sandró60
addikt

Úgy néz ki,hogy ebből szerviz lesz!Próbálj gyári visszaállitást csinálni.Milyen tipusszámú a tévé?
Ezt a kérdést ted fel a tv hiba fórumba is.Ott vannak szakemberek :K

[ Szerkesztve ]

(#82960) ΞΔGLΞ válasza Szabmester03 (#82958) üzenetére


ΞΔGLΞ
nagyúr

Nem tudom cimbora, nem ez a szakterületem, de mint egy "átlaghülyének" leesett, hogy azért ez nem egy kis hiba lehet.

[ Szerkesztve ]

(#82961) Szabmester03 válasza sandró60 (#82959) üzenetére


Szabmester03
csendes tag

samsung le40d503f7w
Köszi a tanácsot, ott is bekérdezem

(#82962) sandró60 válasza Szabmester03 (#82961) üzenetére


sandró60
addikt

Ha esetleg nem találod. Itt van

[ Szerkesztve ]

(#82963) Flashget válasza Batib (#82949) üzenetére


Flashget
félisten

ez mind nagyon szép dolog, de melyik viszonteladónál látsz EH tipust?
vagy F6500-at? Vagy akár 40H6500-at?
ezeket alkatrésznek gyártják nem, csak nincs összerakva?

Realme GT Master Edition

(#82964) satu777 válasza miclucky (#65340) üzenetére


satu777
csendes tag

Meg se nyekken, más eszközt (erősítő) beállítás után visz.

(#82965) satu777 válasza anett1985 (#72846) üzenetére


satu777
csendes tag

Én most próbáltam beállítani, de nekem sem megy. Más eszközt, beállítás után vezérel.
Azóta nálad változott valami esetleg?

ADB5800S, UE60H7000, infta távadó.

(#82966) Ciccuka válasza ΞΔGLΞ (#82955) üzenetére


Ciccuka
veterán

Ilyen kérdéseket tehetnétek fel. Kíváncsi lennék a válaszukra, bár ahogy ismerem a gyártókat valami sallang vagy sablonmarhaság lenne a válasz. Lehetne hatni rájuk valahogy.

+1

Egyébként divattá vált félkész terméket eladni napjainkban. Mi vagyunk a bétateszterek a vásárlók.

Egyébként mi az alternatívája a Samsung UE40H6400-nek,mert piszkosul elkezdett drágulni?

[ Szerkesztve ]

Cicák támogatása: www.fos.hu/1176

(#82967) Batib válasza Flashget (#82963) üzenetére


Batib
őstag

Nem, ezek kész termékek. Szervízre stb máshogy és máshol gyártanak. Amúgy nézd meg C line eh4003wxxh
is van tehát akár magyar piacos is lehet.

Az optimista az alagút végén a fényt látja, a pesszimista a sötétséget, a realista a közelgő mozdonyt. A mozdonyvezető pedig a 3 hülyét a sineken

(#82968) Flashget válasza Ciccuka (#82966) üzenetére


Flashget
félisten

Egyébként mi az alternatívája a Samsung UE40H6400-nek,mert piszkosul elkezdett drágulni?
kinél? viszonteladóknál vagy webshopokban?
Ha előbbinél akkor jön valamilyen akció, ha utóbbinál akkor már kezdenek kifogyni és régebbről raktáron beragadt példányok vannak csak.

Alternatíva ez UE40JU6400WXXH csak ebbe már belerakták a felkonvertálós 4K-t. Cserébe viszont legalább nem ívelt.

Realme GT Master Edition

(#82969) yvsmad válasza Ciccuka (#82966) üzenetére


yvsmad
őstag

A H6200 majdnem hasonló, csak kispórolták a 3D szemüveget és a 2. távot a dobozból, viszont ennyivel is olcsóbb.

(#82970) Ciccuka válasza yvsmad (#82969) üzenetére


Ciccuka
veterán

Igen és csak 7k-val olcsóbb. Többet ér a tartozék, amit külön amúgy is lehet megvenne az ember.

Cicák támogatása: www.fos.hu/1176

(#82971) ΞΔGLΞ válasza Ciccuka (#82966) üzenetére


ΞΔGLΞ
nagyúr

Meg is fogom kérdezni.

Erre meg a választ is megkaptam:

Miért van az, hogy néha "lefagy" a SMART távirányító? (csak ki-be kapcs segít)...

Illetve válasz nincs, csak rájöttem, hogy miért van.
Ha a BD player távirányítójával kapcsolom be a tv-t, ami ugye Samsung szintén, akkor a smart táv nem működik, csak a ki-be kapcs gomb és semmi más, mint írtam csak az újraindításra lesz jó.
Hát én ilyet nem csesztem, de komolyan. :U

(#82972) intensa_man


intensa_man
tag

Sziasztok!
Samsung 40" 6030asnak nem tudjátok milyen hosszú a talp rögzítő csavarja? Amivel a talp a tv hátuljához van rögzítve. Ugyanis eddig falon volt, most meg máshova került, és vissza kellett tennem a talpát. Találtam pár csavart, ami átmérőre, és menetemelkedésre stimmelnek, de nem tudom, hogy a hosszuk rendben van e. Értsd, nem tudom, hogy konkrétan ehhez való csavarokat találtam e meg...
Előre is köszi a segítséget!

(#82973) yvsmad válasza Ciccuka (#82970) üzenetére


yvsmad
őstag

Ez teljesen igaz, én ezért is szoktam inkább a H6400-at ajánlani.
Szerintem ahogy fut ki a H széria, úgy lesz egyre nehezebb találni.
Amit meg most gyártanak, az nem biztos, hogy itthoni piacra megy, lehet pl. román vagy bulgár megrendelésre is. Mellesleg feltűnően sok benne a 4-es és 5-ös széria, még 55" méretben is, ez olcsóbb piacokra megy.

[ Szerkesztve ]

(#82974) dokee78


dokee78
félisten

3 és 6 éves gyermekeknek árt az aktív 3D szemüveg?
3D rajzfilmeket néznének,de ha káros akkor nem engedem.

(#82975) Ciccuka


Ciccuka
veterán

Ezek vajon mennyire érhetik meg az árukat?

Blaupunkt 40" 90k

Toshiba 40" 110k 40L5435
Samsung UE40H6400-tól mennyire maradhat el?

[ Szerkesztve ]

Cicák támogatása: www.fos.hu/1176

(#82976) yvsmad válasza Ciccuka (#82975) üzenetére


yvsmad
őstag

Ezek nagyon alap tévék, a Samunak is van olcsóbb, 4-es és 5-ös szériája, ha csak az ár számít.
[Árukereső]

[ Szerkesztve ]

(#82977) Ciccuka válasza yvsmad (#82976) üzenetére


Ciccuka
veterán

Miért alap a Toshiba (Input Lag 28ms)?

4-es és 5-ös széria nem tud +D és SmartTV-t és Wifi-t sem. Valamint 2db 3D szemüveg sem jár hozzá.

[ Szerkesztve ]

Cicák támogatása: www.fos.hu/1176

(#82978) yvsmad válasza Ciccuka (#82977) üzenetére


yvsmad
őstag

A panel és az elektronika minősége miatt 2 kategóriával a 6-os Samu alatt van.
Az input lag is jobb az 5-ös Samu esetén, ha masszív gamer-nek kell a tévé.

(#82979) PuMbA válasza Ciccuka (#82975) üzenetére


PuMbA
titán

Semennyire, ilyen legalja cuccot csak kivételes körülmények között éri meg venni :) Gondolj bele 90k-t kiadsz egy nulla képminőségért vagy kicsivel többet kiadsz egy olyanért, ami sokáig jó lesz és még képminőségben is bőven jobb :)

[ Szerkesztve ]

(#82980) dokee78 válasza dokee78 (#82974) üzenetére


dokee78
félisten

UP!
+ mi a különbség a "Half-SBS" és "Half-OU" filmek között?

(#82981) kali válasza dokee78 (#82980) üzenetére


kali
legenda

a formátumok közötti különbség; link

(#82982) blakey válasza yvsmad (#82978) üzenetére


blakey
titán

Ez így nem igaz, az a Toshiba nem alap modell, az alap modell náluk 2-essel kezdődik.:) Nagyon jó tv az.

*** "Ne kérdezz többet, mint amennyi a hasznodra válik." - Dante *** "Csak akkor tehetsz meg mindent, ha már semmid sincs." - Harcosok klubja ***

(#82983) Sárpac válasza yvsmad (#82978) üzenetére


Sárpac
nagyúr

Mert szerinted milyen panel van benne? :DDD
Megsúgom 3 féle lehet, samu, pana, vagy lg más nincs! :)
Sokszor látom tecsóba is, hogy a gagyi tvnek titulált márkák sokkal szebb képet mutatnak mondjuk a 6000-es samuk mellett.

Alapfesz alatt a maximumon túl!

(#82984) Vasy09 válasza Sárpac (#82983) üzenetére


Vasy09
őstag

Ebbe igazat kell adjak! Öcsém most vett egy technika fullhd tv-t a konyhába, és azt kell mondjam, hogy nagyon szép képe van! ;)

Gamertag: Vasy09

(#82985) nightshadow válasza Sárpac (#82983) üzenetére


nightshadow
veterán

Megsúgom 3 féle lehet, samu, pana, vagy lg más nincs!

Ezt nem gondolod komolyan. A Samsung se csak Samsung panelt használ, sok panelgyártó van, amely megtalálható pl. Samsung tévékben is, mert nem tud annyi panelt legyártani a Samsung egymaga, ezért külső beszállítóktól veszi. Pl.

- AUO panel (AU Optronics) [link], ilyet használ a Sony is pl.
- Chi Lin Technology (CLT) [link]
- korábban Chi Mei Optoelectronics (CMO), ma Innolux Corporation [link]
- Chunghwa Picture Tubes (CPT) [link]

Ezeket a Samsung is használja vagy használta: [link]. Számtalan egyéb cég is foglalkozik LCD panel gyártásával s mint beszállítók vannak jelen.

[ Szerkesztve ]

(#82986) Flashget válasza nightshadow (#82985) üzenetére


Flashget
félisten

xiaomi tévéket is Toshiba panellel szerelik.

Realme GT Master Edition

(#82987) Batib válasza nightshadow (#82985) üzenetére


Batib
őstag

Emellett ne feledkezzünk meg a teljes kinai gyártókról:
BOE

CSOT

TCL

Az első kettőt a Samsung rendszeresen használja.

[ Szerkesztve ]

Az optimista az alagút végén a fényt látja, a pesszimista a sötétséget, a realista a közelgő mozdonyt. A mozdonyvezető pedig a 3 hülyét a sineken

(#82988) kerekfej válasza nightshadow (#82985) üzenetére


kerekfej
addikt

CMO az milyen minőségi szintet képvisel, képviselt?

(#82989) nightshadow válasza kerekfej (#82988) üzenetére


nightshadow
veterán

Pár éve még a CMO panel volt az egyik legszarabb, kerülendő volt. Azóta állítólag feljöttek minőségben, az utóbbi években nem hallottam róluk.

(#82990) pandion válasza kali (#82981) üzenetére


pandion
tag

Szia, ez a téma érdekel engem is. Half-ou-t nem említ a cikk, az lenne a TAB?
A Samsung UE48H6400 mind a két formátumot le tudja játszani? Van erre valami beállítás?

Köszi.

(#82991) Batib válasza pandion (#82990) üzenetére


Batib
őstag

SBS - side by side
OU - OU (Over & Under) vagy más néven Full-OU vagy még másabb néven TAB (Top And Bottom)

Az optimista az alagút végén a fényt látja, a pesszimista a sötétséget, a realista a közelgő mozdonyt. A mozdonyvezető pedig a 3 hülyét a sineken

(#82992) dokee78 válasza Batib (#82991) üzenetére


dokee78
félisten

És melyik a jobb FHD atív 3D-hez?

3 és 6 éves gyermekeknek árt az aktív 3D szemüveg?
3D rajzfilmeket néznének,de ha káros akkor nem engedem.

(#82993) Vertigo18 válasza dokee78 (#82992) üzenetére


Vertigo18
addikt

Elméletileg 5 év alatt nem ajánlják, mert cseszteti a térlátást, ha jól emlékszem. Szerintem a lényeg, hogy nem szabad túlzásokba esni...

ITT egy cikk, ez mondjuk azt írja, hogy nem gáz...

Vásárolnék M.A.G.U.S. kiadványokat! Pm me!

(#82994) dokee78 válasza Vertigo18 (#82993) üzenetére


dokee78
félisten

:R

(#82995) Batib válasza dokee78 (#82992) üzenetére


Batib
őstag

Az aktivnál mindegy, a passzivhoz az OU a preferált.
Mielőtt még megrónának, természetesen a teljes (BD, BD ISO) a legjobb.

Az optimista az alagút végén a fényt látja, a pesszimista a sötétséget, a realista a közelgő mozdonyt. A mozdonyvezető pedig a 3 hülyét a sineken

(#82996) PuMbA válasza dokee78 (#82992) üzenetére


PuMbA
titán

A H-SBS, mert azt sokkal könnyebb felskálázni FullHD-ra és több részleted marad, ergo képminőségben nyer :)

[ Szerkesztve ]

(#82997) Flashget válasza dokee78 (#82992) üzenetére


Flashget
félisten

Egyik se mert ezek passzív 3D-hez valók mint az LG. Ergo felezett felbontásúak többségük samsungon nézhetetlenül szellemképes esetleg szemrontó, fejfájást előidéző.
Samsung aktívat használ ahhoz 50GB-os iso vagy BD film való.

Realme GT Master Edition

(#82998) dokee78 válasza PuMbA (#82996) üzenetére


dokee78
félisten

:R
Más:
Csatornákat szeretnék törölni amiből van HD verzió is,de nem tudok törölni.

Tudom korábban volt erről szó,de nem vagyok otthon és az Opera Minin elég sz@rul működik a keresés.
Konkrétan olyan a keresés,mintha csak az oldalt frissíteném.
Lényeg az,hogy van-e mód digitális csatornák törlésére?
UE40H6400

(#82999) apszi válasza dokee78 (#82974) üzenetére


apszi
őstag

Őszintén szólva erre én sosem találtam egyértelmű választ, de én biztos nem kísérleteznék, véleményem szerint ez neurológiai kérdéseket is felvethet, de ne legyen igazam. Lesz még ideje annak a gyereknek 3D-t nézni később...egyszerűen, szerintem, NEM ÉRI MEG! :R

(#82998) dokee78: Ha nincs a tv-ben erre opció, használd a Sams chanel editor progit.

[ Szerkesztve ]

(#83000) kerekfej válasza nightshadow (#82989) üzenetére


kerekfej
addikt

Vagy inkább a többi gyártó visszaigazodott hozzá. :U

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.