Én vigyorogva jöttem ki mindkét alkalommal. Gyerekkoromat hozta vissza, azt az érzést, ahogy régen néztem a Star Wars-t. Emlékszem, az EP1 ezt pár perc alatt rombolta le, az EP7-nek 2x2,5 óra alatt sem sikerült. Lehet, hogy vannak az EP4-hez hasonló dolgok, de mindig történik valami, amitől érzem, hogy ez egy új film, de vissza akarja adni a régi érzéseket. Sikerrel. Ennyire se a Jurassic World, se a Terminator nem tudta, pedig azok nagyon akartak a régiekre hasonlítani, kevés sikerrel. A Mad Max pont az ellenkezőjét akarta, ott viszont bejött, hála George Millernek.
Úgy vélem, tökéletes kezdés egy új trilógiának, bár az új karakterek közül nekem Kylo Ren volt a legérdekesebb, nem is azzal, ahol most tart, hanem a kérdőjelekkel, hova tarthat. Finn és Rey még nem forrt ki, kell a következő rész, hogy eldönthessem, mihez kezdjek velük. Bevallom, szinte megkönnyeztem, ahogy Han Solo és Chewie megjelent, és Han benyögte, hogy "hazatértünk". Tudva, hogy Harrison Ford idén 74 éves, tőle már nem remélhetem, hogy túl sokszor láthatom az olyan karakterekben, amiket megszerettem tőle, így ez az egy mondat is hatalmas érzelmi többlettel bírt. Mert ez a film az érzelmeinkkel játszik a legnagyobb űrcsata közepette is, igyekszik felébreszteni azt az erőt, amit 20, 30 éve éreztünk.

Kicsit beittam, filozofikusabb vagyok ilyenkor.

Nem vagyok perverz, csak haladok a korral. (Még mindig: Rock&roll feeling baby, rock&roll feeling.....)