Animegálló - avagy egypercesek a rajzolt dimenzióból
#értékelés

Koe no katachi (A Silent Voice)
Egy siket lány kerül az osztályba, de nem sikerül beilleszkednie a közösségbe. Később az őt legfőképp bántó fiú próbálja jóvátenni bűneit.
A legfőbb erénye a karakterekben rejlik: láthatjuk a bűnbánó bunkót, az alamuszit, az önbecsapót, a konfliktuskerülőt, stb. szóval kb. mindenkit, akikből egy-egy közösség össze szokott állni. A másik erénye az ív, ami során a szereplők eljutnak a felelőtlen kiskortól a már felelősségteljesebb, érettebb fiatal felnőtt korig. Az érdekessége pedig, hogy a főhős a megbánás-tanúsítás útján csetlő-botló egykori önfeledt, éretlen suttyó, aki szemén keresztül láthatjuk a többieket.
Talán a japán viselkedéskultúra az oka (nem tudom), de - amellett, hogy hosszúnak éreztem - kicsit toporgós vezetésű a sztori, leginkább a karakterek piszmogásából fakadóan, mégis, összességében egy érdekes anime lett.
Koncentráltabb, töményebb - lényegre törőbb - kivitelben talán még jobban tetszett volna, de egyszer mindenképp érdemes megnézni.

Kokoro ga sakebitagatterunda (The Anthem of The Heart / A szív himnusza)
Naruse a főhőse ennek a – szerintem leginkább – pszichológiai mesének, ami a lány önvádjának feldolgozását tárja elénk, miközben természetesen a környezetére is hatást gyakorol.
Nagyon szép mű, fontos tanításokkal. Tetszett, hogy a központi karakter mellett jutott idő néhány mellékszereplőre is: egyfajta felnövés, beérés figyelhető meg, és közben valódi közösséggé kovácsolódik a sokaság is.
Ahogy a legtöbb anime esetében, ezt sem tudom teljes mértékben befogadni, mint filmet, mert számomra túlzottan japán ( ), azaz a történet csak háttér-eszközként funkcionál, és inkább az alkotó által meghatározott kulcsmozzanat válik hangsúlyossá – más szavakkal: itt is érzem a „toporgás-jelleget” a két órás játékidőben. Ennek ellenére ajánlom megtekintésre, az eltérő befogadói attitűd révén esetleges új kedvencként egy megható, mély drámát nyerhettek vele.

Omoide no Mânî (When Marnie Was There)
Nagyon szép.

Omohide poro poro (Only Yesterday / Vissza a gyerekkorba)
Régibb (1991-es) Ghibli anime, melynek története egyszerű, de mondanivalója szokás szerint elgondolkodtató.
Taeko, fővárosi magányos, dolgozó nőként talán végre megtalálja helyét a világban, ebben pedig emlékei és 10 éves énje segítik.
Egy szép utazás, ami lökést adhat a nézőnek is, hogy végiggondolja, jó helyen van-e.

Byôsoku 5 senchimêtoru (5 Centimeters Per Second)
Hangulatos felnövéstörténet, nagyon szép színekkel festve meg a három rövid történet-etapot, melyekben a szereplőket követhetjük. Témáját véve alapul az összehasonlításhoz, a One Day jobban ki tud teljesedni, de az sokkal hosszabb is ennél.

Kimi no suizô o tabetai (I Want to Eat Your Pancreas)
Érdekes darab, mert nagyon mély tartalommal bír, mégis kicsit nehezen tudom hová tenni magamban. A két fő karakter mellett a többiek jobban lógnak a levegőben (meg igazából minden más is). A történet és a környezet itt szinte mellékes, abszolút a főhősök egymásra hatására kerül a hangsúly. Nem bántam meg a ráfordított időt, de filmként inkább ilyen „egynekjóvolt”.

Papurika (Paprika)
Kivitelezésében remek, de 2006-os keltezése okán nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy mennyire klisés, kiszámítható és túltárgyalt történet.

Samâ uôzu (Summer Wars)
Izgalmas történet, nagyszerű figurák, vicces szituk, Ralph meg bekaphatja.

Hotaru no haka (Grave of the Fireflies / Szentjánosbogarak sírja)
Másodjára sem győzött meg. A gyermeki nézőpont választása könnyű útnak tűnik, és a történet(vezetés) sem tetszett, ahogy Seita karaktere (és döntései) sem.

Kono sekai no katasumi ni (In This Corner of the World / A világ innenső végén)
A Szentjánosbogarak sírja mellett szintén a második világháborús helyzetet dolgozza fel, ám ez átfogóbb képet ad a korabeli Japán hátországról, és megpróbáltatásairól.
Suzu, hasonlóan Anne-hez, álmodozásra és elbambulásra hajlamos leányzó, csak neki olvasás helyett a rajz a szenvedélye. Hirosimában lakik az 1930-as években, később, mikor férjhez megy, Kurébe költözik, hogy új családjával élje meg a háború egyre nagyobb hatásait. A történet alapvetően lineárisan halad, ám idomulva a főhős elmélázásra hajlamos énjéhez, néha kissé csapongó módon megtörik: régi hirosimai és új kurebeli otthonában mutatva Suzut. Beszélgetésekből sok háttérinfót kapunk a háborúról, ezeket kiegészítik a családok hétköznapjainak sokasodó nehézségei és a fordulatok.
Ami jobban tetszett ebben, mint a Grave-ben, hogy kicsit beleláthattunk a családok, egyének korabeli életvitelébe, szokásaiba, lehetséges életútjaiba, a háborús évekbe, mindezt a Grave-nél kevésbé szentimentális kivitelben. Veszteség, nélkülözés, túlélés nyilvánvalóan itt is szerepet kap, de tárgyilagosabb (mégsem szenvtelen) módon tálalva.
Talán ez kevésbé ismert darab, így ajánlom, kiegészítve vele a nyilván ismertebb Tora! Tora! Tora! és a Letters from Iwo Jima háborús eposzok rajzolta képet.

Ookami kodomo no Ame to Yuki (Wolf Children)
Nagyon szép, természetközeli család- és felnövéstörténet attól a Mamoru Hosodától, aki a Summer Wars és a The Girl Who Leapt Through Time animéket is rendezte. Erős női karakter, nagyon aranyos gyerekek, szép sztori- és karakterív jellemzi a történetet, amely során egy család tizenpár évébe nyerünk betekintést. Vicces és megindító is, szóval bárki nyugodtan nézheti, klasszikus családi matinédarab.

Toki o kakeru shôjo (The Girl Who Leapt Through Time)
Egyik kedvenc animém, mert tele van szerethető, kellően lökött karakterrel, tök vicces az időutazás, és jó a sztorija. Lényegében egy felnövéstörténet, aminek keretében Makoto össze-vissza feszegeti az idő kereteit, eleinte csak szórakozás céljából, később a „jó ügy” érdekében. Tekinthetünk rá úgy is, mint a Donnie Darko és a Groundhog Day szerelemgyerekére. Akárhogy is, nagyon szórakoztató, úgyhogy bátran ajánlom.

"Szerintem."