Hirdetés

Aktív témák

  • vilma27

    tag

    100#

    Próbáltam keresni idézetet, történetet a macskáról, hiába. A legtöbb hazugság... legalábbis számomra.
    Emlékszel még Mester? Megszülettél 6testvérrel együtt te voltál a leg"pocakosabb" mindközül. Vicces volt, nagy kerek hasad... De ketten maradtatok. Pedig nyár volt. Sajnos az anyukátok annak ellenére, hogy nagyon jó anya nehezen szült meg titeket. De sikerült életben maradnotok. A neveteket is így kapták. Jucus & Mucus. Nagyon megszerettem titeket. Mindig ott voltatok ahol én. Nyáron esténként kiültünk a hintaágyra és csak nézegettem a csillagokat. Gondolkodtam, és egyszercsak megjelentek. Emlékszel Mester? Mindketten ráfeküdtek a lábamra, hasamra, mikor hova. És így volt szinte minden egyes napon, főleg augusztusban, mikor a hullócsillagokat kerestem és így együtt néztük. Mindig ott voltatok. Jucus kifejezetten szeretett a nyakamban aludni, és ha le is hűlt a levegő ők ott voltak, és felmelegítettek:B nagyon jólesett és sokszor segítettek lenyugodni. Emlékszel Mester? Mikor ki volt írva a hónap végén, hogy ezen az éjszakán nagy hullócsillag "eső" várható, anyával kipakoltuk a cuccunkat, vittem plédet, kispárnát, és a betonra lefeküdtünk és szemmel az égnek csak bámultuk a végtelen űrt. Csendben, néha fel-fel jött 1-1 téma, de többnyire ez hangzott el: - gyaaa láttad mekkora volt? :U. Egyszercsak mögöttem a kis virágbokorból előugrott az egyikőtök, talán Jucus volt az és "megtámadott" elkezdett játszani a hajammal, jaahj az nagyon vicces volt, úgy megijedtem, persze nem tudott kárt tenni bennem. Emlékszel Mester? Te addig szokásosan a hasamnál szétterültél és a doromboltál míg majdnem el is aludtam közben, mert az idő is kellemes volt. Aztán ősszel mikor visszajöttem Olaszországból, már csak Te maradtál meg, a testvéred valamerre elkóborolt, vagy valaki befogadta, nem tudom, de a mai napig nem jött haza. Emlékszel Mester?... Teltek a hetek, sokszor csempéztelek be, fel a szobámba, hogy jáccak veled, és kicsit szokj a "benthez"... Nagyon jó volt, és a kutyám Tessy is egészen kijött veled. Aztán egy idő múlva kiderült, hogy fiú vagy XD és kaptál egy új nevet: Mester, hogy az "M" maradjon, és amúgy is olyan hihetetlenül ügyes voltál, csak úgy mászták fel a fára, át a tetőn át, le a kerítésre... Sosem feledem el azokat a fürge, nesztelen lépéseid, mikor mentem a hintaágyra olvasni, tanulni egyből futottál oda az ölembe, hogy kényeztesselek még egy picit. És cserébe olyan meleg dorombolást kaptam tőled, ami sokszor megnyugtatott...Emlékszel Mester?

    De aztán egy reggel... megyek, nyitom a kaput, megláttam az úton egy macskát, amit elütött az autó. Ilyen közel soha nem is láttam még, nagyon rossz látvány volt. Eszembe jutott, hogy nem láttam Mestert akkor reggel, de anya mondta, hogy nyugodjak le, mikor etette az állatokat ott volt, jóllakott és elment. Akkor megnyugodtam, illetve nem egészen. Féltem... valahogy nem hittem anya szavainak, a saját szememmel akartam meggyőződni arról, hogy él. A következő napokban úgyanígy zajlott le a nap, mikor kerestem volna, anya mondta, hogy lent van a pincébe, mert hideg van. Akkor se hittem, mert ha hívtam mindig jött oda hozzám. Azok után amit láttam az úton, nagyon hasonlított rá, és rettegtem a gondolattól, hogy ő volt-e. Igen, tényleg ő volt az, ahogy keresztbe átgázolt egy kocsi rajta ilyen kegyetlenül. Ártalmatlan lény, Mindig, amikor hazajöttem a suliból, a szokásos helyen várt higgadt nyugalommal, és mikor meglátott egyből rohant felém. Várta, mikor viszem be a szobámba, mikor csempészek ki neki egy kis parizert, tejet. Egyszerűen szörnyű, milyen embereknek van jogsija. Teljes mértékben őt hibáztatom a történtek miatt. Ha valaki más részről megvilágítja a dolgot, azt szívesen meghallgatom. De csak tudjam meg ki volt az és...
    Még mondtam anyáéknak, hogy másfél évig lesznek itt a cicák, és felviszem magamhoz pestre, olyan albérletet keresek ahol lehet állatot tartani. Ez a legfájóbb, tervezek, örülök és így beleszól az élet. De akkor miért pont Őt? Annyi boldog percünk volt, és még akartam, akarom, vissza akarom szerezni, holott tudom, hogy nem lehet. Állandóan becsap az élet. Mert ez nem a sors, nem hiszek a sorsban, szerintem nincsen olyan. Élet van és halál, öröm és bánat. A sorsnak van ellentéte? nem, számomra ilyen mint fogalom, amiben millió ember hisz, én nem, nem tartozok bele és nem is fogok. Magam alakítom az életem. Nem tudom, hogy az a kiscica mivel érdemelte ki és énis miért vagyok benne ebben a körben?

    Mester emlékére...
    gyere vissza

    ...semmit nem törlök ki, így jött, lendületből...sokan nem értitek, de nekem ez kellett most...tudom, hogy tele van érzelemmel, és általában nem mutatom ki, sőt, de ez most...

  • vilma27

    tag

    (P:C)otter and the Deathly Hallows(/P)

    ne haragudjatok a zenék miatt, hogy folyamatosan HP-s számokat teszek be de nem tehetek róla, nagyon megtetszettek :B

    Azt hiszem újabb baráttal bővült a PH-s listám. puttputt :R köszönöm, és Művésznőmnek is külön köszönöm, az ajánlást :R eddig érdekesnek alakul a dolog :D

  • vilma27

    tag

    Harry Potter and the Deathly Hallows

    Szokásos HP zene, de amúgy kivételesen jóra sikerült most :Y nagyon tetszenek. A mai napra nagyon jól estek. Egyébként nagyon elmennék egy ilyen koncertre, akár külföldre, szerintem megérné, vagy Gyűrűkurás koncertre, vagy nemtom. Régebben jártam sokszor de mostanában nincs időm. Pedig nagyon rámférne már egy kis lazítás...

    Utólag meg annyit, hogy olyan furcsa volt a mai nap, nem tudom megmondani miért? vagy hogy mitől? De olyan érzések fogalmazódtak, meg bennem, ami eddig soha. Ezek nem gondolatok, hanem érzések. És ezt most biztosan állíthatom, hogy olyan amire még énse tudom a választ, nem abba a kategóriába tartozik amire azt mondanám, hogy "magamnak se merem bevallani". Mert nem tudom, és szeretném tudni az okát. Furcsa mód, se nem negatív, se nem pozitív érzes. Csak van itt körülöttem, bennem.
    Háá nah majd gondolkodom ezeken.

    Holnap lesz a Tv-ben a HP 5.része... már nagyon várom, viszont lehet jövőhéten csinálok egy olyat, hogy minden este megnézek egy részt. De nem is tudom igazából, mert annyi minden van és nem tudom, hogy be tudnám-e szorítani a programomba.

    De majdcsak túl leszünk mindezeken és eljön végre a várva várt téliszünet, hogy nagymamámhoz tudjak menni, nagyon hiányzik már :O És még amit Olaszból hoztam neki, azt is elakarom vinni neki, mert azóta nem voltam lent, és már nagyon szeretnék. Sokszor, ha volt valami problémám mindig elakartam szökni, fel az első pesti vonatra és onnan tovább zalába, hogy csak egy pillantásra és ölelésre ott lehessek mamánál. Ahogy nekem is szükségem van rá, neki is miránk. Mióta papa nincs közöttünk próbálja mutatni, de nagyon hiányzik neki, és most mégjobban szüksége van a családra, mint eddig bármikor. És lassan ez így megy majd egy éve.

  • vilma27

    tag

    Közeledik ;)

    Harry Potter és a Halál ereklyéi - 1. rész

    bele-bele hallgattgattam a zenéibe, és fúú, mér látom, hogy nagyon jó lesz a film... Lassan majd foglalok jegyet rá. Nagyon jó, ez az egyik, ami fúúú bele is borsódzik a hátam. Főleg, hogy az öcsémnél az erősítővel hallgattam, és wáááá

    Harry Potter and the Deathly Hallows

    és szerintem ilyenekre kell számítani, zene terén :D

    Ahogy egyre több rész lett kész, a zene is fokozatosan jobb lett és ahogy nőtt a kis Harry a filmvásznon, úgy komolyodott vele együtt a zene is. De ez persze nem azt jelenti, hogy pl. az első rész zenéi nem jók, nem dehogy ellenkezőleg, de a mérce is mindig felvan adva, hogy túlszárnyalja az előző részt mind a film, mind az egész produkció, a látvány, zene, és ez annak is az eredménye, hogy majd mindegyiket más rendező rendezte és szerintem ez csak a javára vált az egésznek :D
    De úgy röviden ennyi, a lényeg, hogy már nagyon várom, az új részét. Viszont, nekem ha izgis résznél vágják le... és a köv. részlet meg nyáron lesz, addig még rengeteg hónap van hátra :O és ki kellene bírni, mert tényleg az előzetes alapján nagyon jó film lesz :C

  • vilma27

    tag

    9

    erről én miért nem hallottam? :Y:Y:Y Herceg ha olvasod, lenne egy kérésem :R :B nekem kell, nagyon jó ez előzetese, és rendező, hangok is minden wáááááá.

  • vilma27

    tag

    Ma elkaptam egy legyet :P
    tényleg, van tanum is rá, ráadásul olyan vicces szituban... "B" épp hátrafordult, mert elkezdi:
    -az a kurva légy
    jön hátra, mondom magamban nah elkapom...;]
    -figyelj "B" hopp
    és elkaptam a kezemmel XD olyan képet vágott mikot kinyitottam a kezemet, elkezdi waaaooo XD jó volt :D :C

  • vilma27

    tag

    Van egy ötletem, amit megpróbálok megvalósítani. Van benne tanulás, kikapcsolódás és minden ami ahhoz kell, hogy pihenjek is de haladjak is a tennivalóval...
    Most ezek-után először is megyek takarítani a szobámba, mert ha nincs rend valahogy nem megy semmi. Nekikezdek válogatni, mert már régóta megvan egy kirakóm, és azt ki szeretném rakni. Mára így ennyit terveztem. Nem többet. Ha van írásbeli azt holnap délelőtt megcsinálom, utána egy kép alapját megfestem. Délután német este x-factpr közben szintén kirakó. Vasárnap meg a többi irci-töri tanulás, és a művtöri versenyre is készülni.
    A matekot és a nyelvtant azt hagyom szerintem a köv7re így majd mindent fokozatosan. Mert 6tól este meg Zummba lesz, de nem tudom, hogy lesz időm, nahjó az még csak-csak lesz meg kedvem is de erőt meg addig gyűjtök...:D
    Még gyorsan így ennyi... na csók (K) magamnak :P ;]

  • vilma27

    tag

    Seal - I Can't Stand The Rain

    :Y de rég hallgattam a számait, és mind jó (L) :C:C imádom a hangját :D
    Megvan, amit hétvégén agyon fogok hallgatni :P

  • vilma27

    tag

    Seal - Love's Divine

    Jahhhj ezis, olyan egyszerű, hogy azmár nagyszerű :C Kicsit most hangulatomhoz is illik, annyira sokminden összejött tényleg, hogy az most hihetetlen. De márcsak azért is megcsinálok mindent és nem hagyom magam. Ilyenkor szokott lenni, hogy a tanulás szó szerint hajszol bennünket, ami szerintem jövőre csak még rosszabb lesz. De megcsinálom törik, ha szakad.

    Ma több dolog is volt... hol is kezdjem?
    Na a tegnappal XD elolvastam Az adáshibát, ahogy Tanárnő kérte és már csakazért is végigolvastam és olyan éjfél után pár perccel kerültem az ágyba. De ezt is furcsállom tanárnál, hogy ha nálam maradna netalán a könyv, nem sikerül elolvasni akkor én ugyanúgy felelek irci-töriből, de ha eltudom olvasni, továbbadom, ő meg fel van mentve? (nem a másikkal van bajom, ne hogy félreértés legyen) De ez így igazságtalan velem szemben, és csak azért is elolvastam, mert nem akarok ártani a csapatnak (mert mellesleg ez még mindig a pályázat, a 2.fordulóra készülünk) De ez a szervezés is jaaaahj :((( szörnyű, ilyen nincs érted? Azt se tudják ezek, hogy miből vannak. Vagy lehet direkt szívatják a csapatokat...
    tovább...

    Mai jegyek eléggé vegyesek: matek5, biosz3, föci 4/5,4, német5,5.
    De jövőhéten a dupláját fogom megkapni, annyi mindenből írom, most így ennyi jut eszembe meg fel is írom, el ne felejtsem:
    Művtöri-romantika; Matek-témazáró(sin,cos...tól a vektorokon át a kosz.tételig); Nyelvtanból is valami témazáró féleség; Irodalom-nagy felelések; ahogy Történelemből is; Német szokásos levelek, nyelvtan; Kül.Németből is szokásos, ismételni...; Rajzot be kellett volna fejezni, de majd szerintem jöv7végére marad... Így nagyjából ennyi jut az eszembe, aztán ki tudja mit találnak ki a tanárok még, de sebaj, megkell csinálni és nem nyavalyogni.

    Hát az emberekkel szokás szerint megint bajom volt ma, de nem tehetek róla ha szétcincálnak szó szerint, de komolyan írtam, mondtam hogy innentől fogva bunkó, állat egoista, öntelt ember leszek. A teljes 180°os fordulatot veszek, és mindenkinek megmondom, hogy mi a bajom, és tudom sok kapcsolatomra ez rosszat fog tenni, de nem tehetek mást, ha valaki tudja a jó utat annak várom az üzenetét és nagyon megköszönném, mert nem nagyon vagyok rászorulva a segítségre, mert többnyire, illetve idáig mindig magam oldottam meg a problémáimat, és igazság szerint ezt is megtudom oldani de mondom hogy így, ha elfordulok az emberektől és csak magamnak fogok élni, ami nem tudom nem vonz. Mindig a nagy szívemmel járom meg a végén mert azzal gondolkodok, de mostantól fogva lehet, hogy rosszul teszem, de muszáj kipróbálnom, hogy az eszemmel éljem a minden napjaimat és vele döntsek sok mindenbe. Ez számomra nagyon nehéz lesz, mindig is szíves ember voltam, "ami a szívemen, az a szémon" alapon éltem mindennapjaimat, és ezt lehet el kell felejtenem. "Amit kérsz tőlem, azt leszarom" alapra kellene átállnom, de nem tudom. Olyan rossz ezeket leírnom, mert egyszerűen az nem én vagyok. Viszont ahhoz meg kell, hogy "talpon" tudjak maradni.

    Pl., (*) is odajött egyik szünetbe, és mondta, hogy neki is lelkiismeret furdalása volt a csütörtök miatt, de tőled is csak azt kérem, hogy ne olyat kérj tőlem, ami délutáni dolog, kivéve ha 1óra matek, de szerintem ennyit fogok tudni érted is tenni, és ezért is megszakad a szívem, de ahogy erőm bírja és engedi melletted leszek ;)
    A másik (/), mindig úgy jön oda hozzám, hogy szívem, kincsem, drága stb... így hogy mondjak rosszat? Ő is a lelkemre hat ezekkel a kedves szavakkal, és nem szándékosan, mert tudom, hogy szeret, meg minden de így olyan rossz a szemébe mondani, mikor szeretne valmit :F wááááááááá

    Jaaahj Művésznőm de drága voltál ma (L) :C
    - jahhj úgy hiányzik nekem otthon az én Vilmóóóóóm :B, suliban haza akarok menni, de ha otthon vagyok olyan rossz hogy nem vagy ott.
    Jaahj te Nő...♥♥♥ :R
    Mondjak egy titkot? gyere közelebb a monitorhoz, közelebb, mégközelebb, itt vagy? nah? márcsak egy picit? Ezaz így jó lesz. Ne mozdulj :P nekem kellesz, úgy ahogy vagy és maradj meg ilyennek amilyennek vagy, és bárki bármit mondd, ne hidd el. Csak én szekálhatlak a tudodmi miatt, csakis én. ;) Kell egy lelki támasz, akit úgy érzek, hogy benned megtaláltam így az évek során. A kerek-e világban szerintem Te tudsz a legtöbbet rólam. Köszönök mindent amit eddig tettél értem :R köszönöm

    ilyenek vagyunk:

    és remélem ezt is megérjük:

    de hirtelen elkanyarodtam a témától, de mind1, nem írok többet, megyek pihenni, vagy valamit csinálni. Lekötöm magam. De lehet még 1bejegyzést írok gyorsan. :D

  • vilma27

    tag

    Seal - Crazy

    Ma reggel a kocsiban ezt hallgattuk és eszembe jutott, hogy milyen régen hallottam már Seal számokat, pedig nagyon szerettem/szeretem. Több száma is van ami nagyon jó :C aza tipikus egyszerű de hatásos hangja van :D És témákban is, vannak lassú-gyors, vidám-szomorú, szerelmes-nem szerelmes. Azt hiszem sokszor fogok linkelgetni majd a zenéi közül, már mentettem le párat youtube-on :P

  • vilma27

    tag

    kicsit 5percre kitérnék Wic a bejegyzésedre. Illetve nagyon jól összeszedted a dolgokat. Arról az oldalról ami mellett Te állsz nagyon szépen leírva. Csak én nem ott állok, nagyon a part másik részén foglalok helyet, és a hidat is elvágtam :P Számomra sokszor többet jelentenek a fiúkkal kötött barátságaim mint az ellenkező neműekkel. Nem tudom miből fakad ez nálam. Nah jó megint tudom, de ezt hosszadalmas lenne leírnom, majd 7végén szakítok rá időt. Ezt egyedül Hercegnek mondtam el, és ha jól emlékszem Neked is elszórtam 1-2 gondolatot ez ügyben még régebben. Nem tudom mi lenne velem néha, ha nem lennének, és nagyon örülök, hogy vannak nekem :D ez furcsa pl lesz de annak is nagyon örülök, hogy Herceg is "lekeveredett" hozzánk. Szóval a lényeg az, hogy szerintem meg pont azért jó a férfi-női barátság, mert teljesen mást lát mindkettő és ezáltal sokkal jobban össze tudják hozni a dolgokat, és nem feltétlenül csak a szerelembe, a mélyebb kapcsolatokra gondolok. A barátság is ugyanolyan fontos egy ember életében mint a szerelemnek nevezett érzés. Mondjuk nekem a barátságról is megvan a véleményem, akkor majd ezt is kifejtem, de minderre csak a 7végén, az tuti. És ezt is azért írtam, mert ahogy olvastam muszáj volt elmondanom kicsit a véleményemet is erről a témáról. Néha már sokkal többre tartom a fiú barátaimat, aminek persze ahogy ígértem leírom az okát...:B
    így röviden ennyi...;)

  • vilma27

    tag

    wáááááááá :W meghalok....
    az utóbbi napokban nagyon ki vagyok merülve és, lehet, hogy ez furcsán hangzik, de a többiek veszik el az energiám. Jó énis hozzáteszek, de mondjuk, nem is igazán teszek hozzá, mert az az enyém, és megszoktak. De legyen az tanár, osztálytárs, barát vagy akárki. Mindenki akar valamit tőlem, és én ezt sokszor nem bírom. Most ezt csinálja, most meg azt, ez így nem mehet tovább, tudok "nem"et mondani, de mostmár nem csak tudni kell, szeretem-nemszeretem az illetőt, rosszul esik, mert biztos, hogy neki is és ugyanúgy nekem is de muszáj. Kell, akarok kicsit egoistának lenni. Nem az én stílusom. Az enyém meg biztos nem, eddig nem volt egyáltalán rám jellemző ez a tulajdonság, de ÁLLJ. Ha "talpon" akarok maradni és végig csinálni azokat amiket elkezdtem akkor egy-két, vagy inkább 10-20 embernek nemet kell mondjak. És meg is fogom tenni, mert ez így nem fog menni. De tényleg, nem fogadalom ez a részemről, hanem egyfajta kötelesség a saját érdekemben. :(

    Morandi - Crazy world

    Szerintem ez a dal most nagyon ide illik. Egyszer és mindenkor be kell fejeznem és komolyan mondtam a fentiekben leírtakat, és ehhez tartom magam. De egy példát a sok közül azért leírok. Valaki... szeretem, szeretem ahogy mosolyog, ahogy ökörködünk órán, mindenből a viccet nézzük. Komolyan nagyon jó meg minden, szívem csücske. De a kényelemnek is van határa, ami komolyan ahogy elmondom neki a bajom, egyik fülén be a másikon suhan kifele... :((( ha mondom újra, talál egy harmadik fület is a mondandóm... Ez hogy van most? :F és tudom, hogy neki is sokminden van, de könyörgöm kinek nincs? És ezt nem tudja tiszteletben tartani. Részben már zavar, mert azt mondom, hogy 1x2x elmennek a szívességek, mert megteszem, dehogy naponta, ez mér részemről mintha átmenne egyfajta kihasználásba, de valahogy nem tudom mire vélni. Konkrét esetet nem mondom, mert van több is, nem csak 1-2. De nem is akarok én tudom miről van szó az a lényeg...
    Ha beis adok egy illetőnek egy "forró drótot", hogy elég, nem veszik a lapot, hiába mondom, nem 1x, nemis 2x...

    Alapjáraton tudjátok, hogy életvidám, hülyeségre fogékony ember vagyok. De EMBEREK HAGYJATOK!!!! wááááwáwáwáááá :(((
    senkinek egy dbig nem akarok elérhető lenni. Nem akarok panaszkodni ezzel, de valahogy visszanézve eléggé annak sikerült. De lényegtelen, ez jó szó, olyan lényegtelen dolgokkal foglalkozok "általatok" hogy az valami röhej, és szánalmas néha hogy mikre nem vagytok képesek és használhatóak. Komolyan a nagybetűs részt még1x olvassátok el és véssétek jól az eszetekbe. Innentől fogva csak semmi szívesség. Amúgy is már annyian eljátszották a bizalmam, hogy sok mindenre képes vagyok azt hinni, nem is írom le mert befejezem ezt a negatív irolkálményomat, mert szörnyűűű...
    nah jó cs...
    de azért megköszönném, ha tényleg sok ember észbe kapna... :R :W

    lehet, hogy erős a kép, de sokat elárul, hogy néha mit meg nem tennék... (kutya=i)

  • vilma27

    tag

    Jai Ho (You Are My Destiny)

    Művésznőm :D az eredeti se kutya :P ;)

    Mai napról: egész nap olyan fáradt voltam. Ez a napok óta nem normális alvásomnak köszönhető. A zumbát én vállaltam be, az oké, kellemesen elfáradtam, bár tegnap este is a fáradságtól nem tudtam elaludni, plussz a kutyám is zaklatott, fel-le járkált a szobámban. Kész szerencse, hogy nem horkolt...
    Napközben viszont, többen is megjegyezték, hogy mivan velem :F nem pörgök, mint ahogy szoktam... punnyadt voltam XD nah de sebaj ezt megírom, fürdés, hajmosás, és az ágyamban fekvés-pihenés és korán lefekvés. Ez lenne a nap további részében a program.

    Matekból kaptam egy 1est. Mondom :Y mivan? ez lehetetlen, és holnap oda is megyek, mert nem jól javította ki a tanár a dogát, és megkérdem, mert bibis itt valami. Sandárkodik :P nekem csak ne sandárkodjon senki...

    Anya jött értem, mert 4kor végzett, ahogy énis. Kimentem a Búzára, ahogy kérte de elfelejtette és a suli előtt várt XD egymást vártuk...Pfff nah mind1. Be akartunk menni a 100asba kicsit körülnézni ahogy a Rozzmanba :B vettünk ezt-azt, nekem tus kellett, és most olyan nagyobbat vettem kiderül majd, hogy jó-e avagy nem. Meg 2B-s rotringhegyet, meg mit is vettem még? jah igen ragaztó is kellett nekem, azt is vettem. Úgy kb ennyi, de anya magának ezt-azt ő is vett.

    A mai napról szeritem ennyi mert se erőm, se türelmem nincs. Annyit még, hogy a Zumba hallattán az osztály nagy része bezsingott. Ami olyan jó volt és remélem többen is leszünk majd így mert szerintem igaz, hpgy a p*csámból is a víz folyt de megérte és remek kikapcsolódás is a maga módján ;)

    jo8 :B csók(K)

  • vilma27

    tag

    WÁÁÁÁÁÁÁÁÁ :Y :R :C :K :P :DD
    asszem ezek a smilye-k elég jól kifejezik az állapotom :P

    Gyorsan a napról, illetve annak délelőtti állapotáról. Na tehát. Rajzon isteni feladatot csináltunk. Ha kész lesz lehet beteszem ha jól sikerül :P Közben "I"... Beszéltünk beszéltünk a lányokkal erről-arról, a múlt7 eseményeiről. Ő végig hiányzott, illetve az utóbbi időben nagyon sokat hiányzik és szerencsére ezt nem csak én veszem észre. Már több tanár is jelezte :C Caprio (L) Most gonosz leszek, mert úgy örültem a tekintetét. Lesütött a szeméből a féltékenység wáááá
    A nap további részében, művtöridoga:5, ofő semmi extra, föci csak a földgomb bánta XD

    de, de, de, deeeeeee jött a délután, hazajöttem, átöltöztem és ugrásra kész voltam, hogy ha anya jön, akkor indulás. Nem mondom, hogy így lett tervezve, mert "valaki" átvariálta az egészet, és telefon pedig OFF... Na mind1 ami volt-volt. Beértem a suliba. Ott várt már Művésznőm, mert Fruzsikával együtt, meg persze Roli és Gábor. Na tehát a Zumba "tesztelésére" mentünk. Berobbantunk, mint 3 szerencsétlen XD De megérkeztünk, az a lényeg...:D Hát hogy az milyen eszméletlen jó volt :Y és :Y és :Y jah és :Y Sokan is voltak, a teremben alig fértünk el, és szinte minden korosztály... :D
    Művésznőm, meg vagy dicsérve. Nagyon jól esett és a műfaja is bejött nekem :D :C Kellemesen elfáradtam. Igaz alig élek, és ezt is azért írom, mert friss az élmény, de egyszerűen muszáj volt. De sokat nem írhatok róla, egyszerűen ;)
    Ebből azt hiszem rendszert fogok csinálni :D bizony bizony ;) Fruzsika is most ebben a pillanatba írt rám. Hazaért ő is, mert részben mi vittük egy db-ig. Reakció: (mintha én mondanám XD)
    *kurva jo volt:D:D
    *alig élek
    *haha
    Ennyi, ez Fruzsika, ezért szeretem (L)

    Shakira ft. Freshlyground - Waka Waka

    ennek is megtanultuk, így részben a koreográfiáját, nah jó ez túlzás, de voltak benne elemek belőle, és végig énekeltem a dalt :D wááááááá eszméletlen, igaz, tényleg majd meghalok, a fejem is zsibong, de magnéziumot most iszom, nagy baj nem lehet XD De megyek is zuhi és csucsu :D
    Nem maradok sokáig, mert holnap is hosszú lesz a nap ;)

    jo8 mindenkinek
    Csók (K)

  • vilma27

    tag

    A mai nagyon gyors írás lesz és címszavakban, mert megyek takarítani. Holnap ugyanis jönnek hozzám :D Hát lássuk csak, itt lesz Művésznőm, a húga Orsolya, Fruzsika, és majd 6ra jön Roli és elmegyünk a Művkp.ba egy hát, nem is tudom minek nevezzem, előadás, bemutató? Nem tudom. XD A lényeg az, hogy sok-sok bejegyzéssel ezelőtt szó volt, hogy Művésznőmmel megyünk táncolni, először nála jelentkezett a érdeklődés, majd sorban a többiek. Aminek én nagyon tudok örülni :B nem tudom, szerintem jó lesz ;)

    A másik hír, hogy nálunk szalagavató lesz a fősuliban, és én vagyok a jegyárus, és természetesen Fruzsikával :D örültem, hogy elvállata velem. A másik, ha Művésznőm beteg lesz, vagy valami közbejön akkor én leszek a névolvasó Ne olvasd.: örülnék is amúgy, meg nem is, ezt így magamnak jegyzem meg, mert bizonyos emberkék, emberke most ballag, amit sajnálok... De elég lesz nekem a jegyeket árulni és fagyoskodni, viszont kellemes társaságom lesz mellette :B A lényeg, hogy szedjed a "C" vitamint Szamócám :K:K:K

    Na szóval, addig még rengeteg a dolog, így például:
    Frizurát készíttetni

    Körmöt csináltatni:

    Sminket választani:

    és valószínűleg ruhát varratni:

    A következő hétben ezeket szeretném megcsináltatni. A végeredmény is meglesz örökítve természetesen. Jahhhj :B énmár annyira várom. Nem tudom, szerintem olyan jó lesz. Már a főpróba is. Most viszont irány vissza a takaríííítás, holnap vendíííígváráááás :P

    jo8 csók(K)

    Beautiful Girls - Jojo

  • vilma27

    tag

    Az igen waoooo, mivan veletek zenészek :Y
    Művésznőm ne haragudj, ide is muszáj kitennem ezt a számot, mert ku*va jó, nem túlzok, tényleg :C

    Dave Barnes - God Gave Me You

    Meghallottam, mondom :Y aztán tettem: mentés, töltés, és csak hallgatás :P

    u.i.: írjni,msn,BG,

    További szép 7végét :B

  • vilma27

    tag

    Basszus, olvasom az előző bejegyzésem, úgy beszélek néha mint egy vénember aki a 80as évei körül jár... Teszentmargaritavirágszál XD :F még ennyire ne menjünk előre. Az utóbbi időben nem úgy írogatok, ahogy azt a stílusom mutatja, kicsit ellágyultam,és ilyen, hogy is mondjam elegánsan írok. :F hogy ennek mi a háttere, azt passzolom, na jó megint azzal a témával kell előállnom, hogy tudom, csak nem akarom bevallani magamnak mint senki másnak. Furcsa, hogy nincs magánének, és a tanáromnak kisírni minden bajom-örömöm, így elég furcsa, mert pl ezt, tényleg senkivel nem tudom megosztani, mert totál idiótának tartanának miatta, és egy szót se váltanánk onnantól kezdve, ahogy kimondtam azt...
    Nem kezdem el megint.
    De viszont arra büszke, vagyok, hogy itt nem használok "csúnyácska" szavakat, mert azért van piszkos szám is, ha kell, ha nem, ami a szívemen az a számon elven vagyok, és ehhez tartom is magam. Minek ne mondjam el, mi az ami bánt vagy ami éppen örömöt okoz.
    De ezzel viszont kicsit ellentmondásba kerülök a fentiekkel, amit nem szeretnék megosztani senkivel, viszont az a valami nem is igazán köthető a rossz-jó érzésekhez, így nem tartozik ide XD ezt ügyesen ki logikáztam így magamnak :B
    Nah de megyek pihenni, kicsit mert lesz egy jó film, egyik kedven színészemtől, és csak egyre jobb filmjei vannak amúgy:

    The Aviator

    így jó éjt mindenkinek
    csók (K)

  • vilma27

    tag

    Új Favorit Figyelem!!!! ÚFF!!!!
    Pár hete a tv-ben elkaptam így füllel csak a zenét, de nem láttam a címét, az elejéről lemaradtam. Csak arra emlékeztem, hogy valami Robbie Williams-re hasonlító énekes van benne, és a hanga is mintha ő lenne. Elkezdtem kutakodni a szám után... Eltelt egy hét is, hanem 2, és semmi. Sehol nem találtam. Aztán ma X-factor reklámjában felnéztem a gépre és barátom rámírt. Emlékezett, hogy régen kérdeztem tőle, ezt a számot, nem-e ismeri, mert valami kenus, kajakos nem tudom mi az, de ilyesmi volt a klippje, és akkor nem tudta, ám most egyből így kezdte, hogy látta a tv-ben és fel is írta a címet és megkereste és egyből beírta nekem :R:R:R
    olyan jó:

    Take That - The Flood

    Valami hihetetlen különleges dallama van. Mármint számomra, nem tudom mitől. De olyan jó hallgatni és hallgatni és nem abba hagyni. Nem vagyok az a fajta, akinek minden percben más a kedvenc színe, az kedvenc étele, ruhája, vagy hobbija. Így vagyok a zenével is, de elkell ismerni, ez nagyon jó szám lett :D :C
    Mindig is a zöld volt a kedvenc színem és mindig is a bundás kenyérért rajongtam, és ez jelen időre és jövő időre is vonatkozik, a sálakért való rajongásomtól a fülbevalóhegyemig minden megmaradt, és a művészet is végig kísért eddigi "pályafutásomon". Nem sokat változtatok a fontos dolgokban, és nem is igazán azt mondom, hogy lecserélem az Apologize-t erre, de szerintem méltó lesz a 2.helyre :P igen, ez így pont jó :D

    Viszont egy segítséget kérek a szöveghez, mert neten nincs fent még magyarul, hogy miről szól... De dallam alapján betudom azonosítani, majd ha valakinek lesz ideje, annak nagyon nagyon de nagyon megköszönném :R

  • vilma27

    tag

    Nagyon tartalmas volt ez a hét. Talán túlságosan is. Mindenből dolgozat, meg ilyen írás, olyan számonkérés, és mindez úgy, hogy az ofő hiányzik és így a művtöri doga is elmaradt, a magyar-töri tanár sem volt szerdától így az se volt. A dolgozatok, meg úgy ahogy sikerültek, de most amúgy most így tegnap hazajött a Nővérem és leültünk beszélgetni, a pontozási rendszerről a felsőoktatásnál. Nagyjából elmagyarázta, és arra jutottunk, hogy nagyon húzós lesz, kb 428 pontom lenne. ehhez az kell, hogy a 12 évvégén is 1db 4esem és 13.félévkor is 1db 4esem lehet ezek közül: magyar, töri, matek, német és művtöri. Ebből lehet a matek fogja betölteni ezt a 4est, bár megfogok tenni mindent, hogy ne így legyen. Na tehát Művtöriből emelt szintűzők, németből "C" nyelvvizsga, és az érettségimnek is szuperálnia kell mindezek mellett... Amire rá kell gyúrnom, hogy olyan 95%os legyen az a művtöri és a német. Persze mindenből igyekszek teljesíteni, de ez a 2 ami magas % lesz, a többi pedig 85-90 között kell lennie. És az is lesz :D Nem, nem engedek, mert akár 1-2pont is sokat számít, és még arra is gondoltam, hogy rajzból még lehetne érettségizni azis 2-3 pontot jelent, de ha megvan akkor az is sok, ha összeteszem. Rengeteg ismerősöm van Fősulin, egyetemen, és sokaktól hallottam, hogy tényleg pár pont kellett volna a várt iskolához :F ezért is most belehúzok, és ami nem kell azt hanyagolom.
    Ezt a hétvégéz, némettel és művtörivel fogom tölteni, és leülünk megint a nővéremmel, vagy nélküle és megnézem az iskolákat és kiválasztok 3-4et és állítok egy fontossági sorrendet és az alapján fogom tenni a dolgaimat, és nem engedek semminek.
    Nekem fontos, hogy továbbtanuljak, mert egyrészt Énis akarom, másrészt nővérem Egyetemen van és így szerintem a szüleim is elvárják, és szerintem a fősulit az így kizárhatom, hogy csak egyetemre mehetek, nem fogom azt hallgatni életem végéig, hogy a nővérem felhánytorgatja, hogy neki egyetemi végzettsége van nekem meg fősulis. De ez részben jó, mert legalább így megkövetelem saját magamtól a dolgokat.

    Rihanna - Only Girl

    annyira jó lett ez a szám :C:C:C

    Nézegettem féjszen az általános iskolai társaimat, és ők idén érettségiznek, mert én 5évesen vagyok, és a legtöbbjük pedig 4. Így nekik most van ez az időszak. Nézem a képeiket, szalagavatóról erről-arról. Részben irigylem őket, részben nem. Most jelen pillanatban nem érzem úgy, hogy én le tudnák érettségizni. De mindennek eljön az ideje. És mire nekem oda kerül a sora, addigra 100%osan ott fogok állni, és mindent megteszek.

    Hogy mi akarok lenni? ez egy nagyon jó kérdés. Első évesként tuti leteszek egy OKJ-s tanfolyamot lakberendezőnek, mert azt már nagyon rég megakarom csinálni, de nemrég jött be, hogy csak érettségivel lehet OKJ-zni. De azt mindenképp megszeretném csinálni. A szüleim nem örülnek ennek, mondván nincs jövője Magyarországon, de mindig mondom nekik, hogy 1nem maradok itthon, mondtam is 25éves koromig el akarok menni. A másik az építészet ami érdekel, és ezt se nagyon hiszik, hogy befutok ezzel, vagy biztos állásom lehet ezzel. Mivel szeretem a művészetet, én örülnék neki ha pl ilyen múzeumi nem is tudom mi lennék, ...egy igazgató... XD jahhj amúgy én nagyon szeretek szervezni, de így bármit, és szerintem a képességem is megvan hozzá.
    Lehoztam azt a lapot amit még nyáron Herceggel a munkaügyi Kp.ban megcsináltattunk és ezek ilyen hogy minek lennék jó:

    területek:
    Művészet---12/8 (alap :P)
    Oktatás - társadalom---12/8 (Művésznőm rotring eset....:B)
    Gazdaság - üzlet---12/5 (hát igen egy igazgató leszek :P)
    aztán így jött sorba: Tudomány, Kereskedelem, Természet és sajnos itt a Műszaki vannak ezek után is pár dolog, de azok tényleg távol állnak tőlem.

    ezeken belül is vannak kissebb körök tehát
    Művészet:
    4/4 az az alkotó művészet :D miért is nem lep ez engem meg XD
    3/4 előadó művészet

    Oktatás - társadalom:
    3/3 Társadalomtudományok
    3/3 Kommunikáció
    volt oktatás és jog, de ezek nem is nagyon érdekelnek...

    Gazdaság - üzlet:
    2/3 Menedzsment :D hát igen vezető leszek, szervezek, teszek, veszek, ügyeskedek :P

    ezekből úgy ennyi, és így mindezek alapján kihozott munkákat, hogy "mi legyek, ha nagy leszek" :B így leírom amiket kihozott és azok közül, hogy mik amik érdekelnek is.
    Belsőépítész, Díszlettervező,kihozott számos művészi jellegűt: pl.: festő, grafikus, stb..., író-rendező :D, illusztrátor, jelmeztervező, színházi rendező, és amúgy sok művészi cucc... meg amúgy, fúúú ezt nem tudom felsorolni mindet, de egy párat azért lefirkantok még. Muzeológus, művészettörténész, pszichológus, a kommunikáción belül is vannak, gazdaságnál, pedig üzlet- és cégvezető :P stb...
    A fentiek eléggé széleskörűek, de meglepetésemre 4 olyan foglalkozást hozott ki amire nem nagyon számítottam. A cím: 4 foglalkozás felel meg az Ön által kiválasztott összes témának:
    Könyv- és lapkiadó szerkesztő
    Színházi rendező
    Újságíró
    Zenei rendező

    ezt a 4et hozta ki... :Y először furcsálltam, hogy most akkor az eddigi tudásom, érdeklődésem, tapasztalatom ennek felel meg?

    de persze a következő 20foglalkozás is közelebb áll hozzám:
    Cím: 20 foglalkozás felel meg az Ön által kiválasztott 8 téma közül 7 témának:
    Cégvezető, Felsőfokú tanintézeti tanár-oktató, Karigazgató-kórusvezető, Konferanszié, Külkereskedelmi szervező, Marketing vezető, Muzeológus, Művészeti vezető, Nyelviskola vezető, Operatőr, Pedagógiai szakértő, Piackutató, Politológus, PR menedzser, Producer, Pszichológus, Rendszerszervező, Rovatvezető, Színész-előadóművész, Színházigazgató

    Nem tudom, még vannak amúgy hogy 8/6nak feleltem meg, ebbe tartozik az építészes zizik, díszlettervező, a sok művészeti ágazat... és így ezek.

    A világon annyi munka van, és olyan nehéz választani, mert mindent szeretnék kipróbálni. Persze a fentiek nem az én vágyaim tükrözik, de vannak mondjuk igazak is benne és 1-2nek kivételesen örülök, hogy kihozta a gép, mert nem jutott volna eszembe.
    Az a baj, vagy lehet nem baj, de már minden a jövőről szól, ami kicsit megrémít, de örülök is neki mert már várom nagyon, hogy énis kapjak egy szeletet abból a tortából. Mondjuk én jó nagy szeletet akarok :B mert megérdemlem :P XD nah jó már az egom ma is a plafont verte...

    Ezt a bejegyzést mindenképp megakartam csinálni egyszer és most olyan sokminden nem történt a anpokban, ezért ezt volt kedvem csinálni. De most megyek is olvasni, mert egész héten nem volt időm, hogy befejezzem...

    jóéjt mindenkinek
    Csók(K)

    p.s.: Művésznőm, majd írd meg kérlek, hogy a hétvége folyamán mikor vagy msn közelbe :D

  • vilma27

    tag

    Michael Bublé - Feeling Good

    wáááááááááá hát ma egy nagyon jauuúú nap van, milyen nap? nagyon jauuúú nap XD nem más ez a nap mint egy sziporkázó szerda (rádió szerint) de attól még szerda. De különleges, mert egy évben csak egyszer van ilyen szerda, Pontosa 2010.november 10.ei nap ami természetesen szerda... Jah és mondtam már, hogy jauuúúú nap? nah jó nem fokozom, nézd el nekem rámjött megint az 5 perc :D Tehát ma. Jólvanna abbahagytam :P A Réka nevet viselők nevenapja. Így ezzel a zenével, képpel és kis verssel köszönök mindent amit eddig együtt áltéltünk, és kívánok teljes szívemből boldog névnapot én Szamócaszívem. :C:C:C:C

    Egy nap, majdnem olyan mint a többi,
    De az emlék már a holnap poharát tölti,
    És a holnap most még csak álomvilág,
    Ám a perc itt van, mosollyal nyit rád,
    Hogy legyen erőd, legyen hited,
    Amíg utadon terhedet viszed,
    És tudj nevetni, játszani örömmel,
    Hogy a holnap szeretni jöjjön el,
    Napsugárral, esővel, szivárvánnyal,
    A szívben tüzel, a kertben száz virággal,
    S hogy legyen aki szeret, S ott van Veled,
    Boldog névnapot kívánok Neked!

    ez lenne a 3. meglepetésem♥♥♥♥
    millió csók (K) ;)

  • vilma27

    tag

    elmúlt 2nap: Irciből dogaírás, Töriből témazáró kikapás, eredmény: 5 :D matek nagydoga szintén kikapás: természetesen 5, ahogy ígértem ;) A hétre regnegeteg újjab doga várása, ma, kedd no Ofő 7óra a 0val egyenlő. Illetve nem. Majd leírom, mert végig a másik csop. rajztanárjával voltunk. Olyan kellemesen csalódtam benne...:Y és örültem is ennek a napnak :D olyan nyűgös voltam de így eltelt :D
    de most rohanok
    csók(K)

    u.i.: Művésznőm wááááááááááááááááááááááá ;)

  • vilma27

    tag

    Művésznőm!!!
    hát Énrám meg nem is gondolsz? hát mélységesen meg vagyok sértődve. :((( én úgy elmegyek veled, hogy az csak na. Énis hallottam róla nem is olyan rég, Zumba Fitnessről. Csak mond meg mikor, és mennyiért és repülök veled :D
    Hááát ez nem volt semmi, vártam, hogy itt szépen megkérsz, olvasom és csak olvasom, de semmi.
    Ejj ejj...
    nekem van is ilyesfajta CD-m valahol, mert az énekkarban is volt pár ilyesstílusú zenénk jópár éve, és én a hangulat miatt nagyon szerettem őket, szinte belebolondultam. A CD is ekkori, és most így visszahallgattam a nagy kedvenceimet, mert vannak olyanok is amiben egy kis RnB is van, amik nálam alap láw (L)
    Jaaahj TE NŐ :C

    Notch - tocame

    egyik kedvenc :C

    jaahhj Szamócaszívűm, 2csókkal tartozol ezért...:K

  • vilma27

    tag

    Let me entertain you-Robbie Williams

    Hát vége az ősziszünetnek és ezzel a 2010es ősznek is. Egyre hidegebbek a nappalok és az éjszakák is. Ennek mondjuk én örülök :C szeritnem elég nyilvánvaló, hogy miért. De most búcsúzunk az ősztől :)

    bye :P

  • vilma27

    tag

    Nem nagyon szeretem a magyar zenéket. Persze vannak jók, de többsége nem tetszik nekem. Tegnap volt Brasch Bencének klipp premierje a viván, és az eleje fúúú, mondom még lehet, hogy jó szám lesz belőle. Halgatom, hallgatom és egyre jobban tetszik :P

    Fogadj el így

    Nem tudom, nem tetszett nekem a hangja, mostanáig. Mondjuk 1zene az csak 1 zene... De azért jó, hogy így befutott. :)
    szerintem inkább ilyen lírai irnyába menjen tovább, az előző klip az eléggé borzalmas lett. Nah de sebaj, kedd után is szerda jöhet :D újjab dilis mondásom XD jaahj ez szörnyű ;)

  • vilma27

    tag

    nagyon hamar megy a szünet wáááá, de márcsak 6hét újabb szünet :C:C:C és nem is akármilyen Karácsonyíííí wáááá :D

    de azért nem hozom ennyire előre :D még addig millió a teendő ;)

  • vilma27

    tag

    muszáj betennem mégegyszer olyan jó :D:D:D:D:D:D

    The Christmas Song - Owl City

    Most vacsiztam, és jelentem, hogy a főzőtudományom bővült, a lapcsánka készítésével :) olyan fini volt yeeeee

    A másik beszéltem "A"-val... jelentem, csekély 51percet :B de sebaj... olyan jólesett hallani a hangját, és azért örülök, hogy sokkal jobban volt mint ahogy pénteken elváltunk, és ha pihenni még mindig nem tudott normálisan, azért hangulatában 180fokos változás történt, és ennek nagyon örülök :C
    Furcsamód a hangja annyira hiányzott, hogy mikor beszélgettünk és már javában belelendültünk, észrevettem, hogy milyen szép a hangja telefonon. Már jópár percet végigtelefonáltunk az évek során, talán, ha összeraknánk lenne egy nap is XD de komolyan beszélek, és tuti kinevetsz, ez a hang nekem nagyon kellett tőle, és ilyen hangnemben és nyugodtságban.
    Nekem különösképp nincs így bajom az élettel, sosem volt, és nem is éreztem hiányát amíg meg nem szólalt. Beismerem, hogy nem mindig megy flottul a barátságunk, vannak jó és rossz napok, de most őszintén mondom, nagyon jó volt hallani a hangját, sajnos a mosolyát nem láttam, mert nagyon szép mosolya van és maga természetes szépség képviselője, a kedves nevetésével sokszor vidított fel az elmúlt évek során. :B
    Úgy olyan, hogy legjobb barát, barátnő nekem így sose volt, és azt hiszem nem is lesz. A bizalmam az emberek iránt rég elvesztettem, de ha sorrendet kellene állítani, abban biztos, hogy a lista legelején kapna helyet, ahogy Művésznő, Laci, Zsuzsa, Dia, Herceg, Alexa, Laura, Móni-ka, ezért, mondtam, hogy a lista nem olyan hosszú, mert az akiben feltétel nélkül megbíznék, az nincs közöttük. Lehet hogy nem is látezik, bár szeretnék egy ilyet. :D talán annak is eljön az ideje. De én bizakodó vagyok és a reményt e téren nem veszítettem el. Lehet, hogy a nagybetűs életbe belépve, akár az egyetem/fősuliban, vagy munka vagy épp szerelemben de nem tudom és nem is akarom tudni. Legyen ez a jövő meglepetése számomra.

    Ez egy apró kitérőke volt így a mai nap folyamán :D

  • vilma27

    tag

    huhuhúúúú...
    ma több jó hír is van. Reggel, olyan 9körül keltem. Lejöttem, sehol senki... Apa dolgozik, Nővérem Debrecen, Öcsi is tuti alszik... De hol van anya? hát hagyott egy cetlit, hogy a reggeli a gáztűzhelyen osszuk 2felé. Mondom és a többi? hogy merre jár? Nah felhívtam és Sóstóhegyre ment itteni nagyszüleimnek intézni ezt-azt. Fel kellett volna kelteni, mert mára is bevásárlás lett volna soron, nah azt mondta, ha hazaér megbeszéljük. Oké, mentem tányért levenni, beletettem a rántottát. Visszamentem villáért, és elkezdtem a mikró felé menni. Zokni volt rajtam és akkorát zakóztam a földre. A kaja fele a földre zuhant. Tessyke jóljár :P XD olyan vicces volt, elég nagyot estem, de ettől lejjebb úgyse mehetek, hát elkezdtem nevetni... Így indult a napom, kicsit viccesen. Azután persze ami a tányéron bírt maradni, akisügyeskaja... hát neki se volt sokkal több jövője...:B
    Gépeztem, tv-ztem, és megjött anya. Kérdezte, hogy mivan? megyünk, vagy valami, meg amúgy már 2x is hívott mobilon, de nem volt nálam, mikor felmentem a szobámba az íróasztalom sarkán volt, majdnem leesett a rezgéstől.
    Elkészültem, irány a JYSK éééééééés? MEGVAAAAN :Y:Y:Y:Y:Y megvettük, és olyat amilyet szerettem volna. Mielőtt bementünk volna a boltba megmondtam magamnak és anyának, hogy itt biztos lesz, ha nem lesz? akkor is lesz... tök logikus :D és lett is. Vettem még egy párnát is, a múltkori párnaincidensem hiányait pótoljam. Elvileg csak ide mentünk volna, de anya kitalált még jópár dolgot. Menjünk el az Obiba, pénz kivenni, majd mellé a pennybe elvileg húst venni, de mindent vettünk ott is csak húst nem. Ezután Örökösföldi húsoshoz mentünk. Majd vissza nézzünk körül a Lidillbe... Ez van ha anyámmal mész el vásárolni... De egy szavam se lehet, mert megvan végre ami után már 2éve sóvárgok.
    Hazaértünk olyan fél3 körül egyből felmentem és feltettem, szinte lecibáltam a régit, levettem a pillangóimat, és a gömbjeimet, átcseréltem és pont oda szabták. Most nagyon szép. Oda találták ki, nemhiába vannak nekem ilyen jó ötleteim ;)
    Márcsak egy lámpát szeretnék és minden tökéletes lesz :D úgy szeretem a szobámat, és furcsa, hogy másfél év és megválok tőle, és igaz, hogy az én szobám, de mégiscsak furcsa lesz. De nembaj mindennek el kell jönnie és megvan mindennek az ideje.
    Most megyek, mert nagytakarítunk anyával, és segítek neki. Meg karácsonyi hangulatba hozzuk a házat is :D

    Frozen - Madonna

    fogalmam sincs miért ez a szám, már kicsit régebbi, és most ahogy újra hallottam a rádióban olyan jólesett pont akkor abban a pillanatban. :D

    örülök, hogy jobban lettél CSÓÓÓÓK (K) :C:C:C:C

  • vilma27

    tag

    hááát, ezek az emberkék... :B

    egyik, betegebb mint valaha, amúgy Művésznőm fogd fel úgy, hogy nem kell legalább pótolni semmit... így is van elég dolog. Nem kellemes pont szünetben beteg lenni, de ha ez van hozd ki a legtöbbet, és tényleg pihend ki magad, nehogy úgy járj mint "A"... ígyis ő most semmi mást nem csinál csak pihen, még a HF-ot se mondom meg neki, hidd el, inkább most mint pl a köv7en... Művtöri, rajz, irci, töri, angol, és sorolhatnám... mindenből írunk vagy kapjuk ki a dogákat...

    soxeretettel ajánlom ezt neked e következő dalt ;)
    happy :D:D:D

    és egy újjabb képet adok énis :D

    pihengess és alukálj jó nagyokat :D

  • vilma27

    tag

    olyan jó, egyre csak közeledik, és közeledik és közeledik...

    Csondor Kata : Add tovább

    Nemsokára, nah jó még bő 1teljes hónap van a karácsonyig, de én már most annyira várom. A szobámat is nagyjából feldíszítettem, matricáimat kitettem az ablakra a szekrénysoromra, és a díszeimet is kiaggadtam. Márcsak a villogók hiányoznak. :D De ami késik az nem múlik. Ez az ünnepre is vonatkozik.
    Találtam egy iszonyú aranyos képet :C

    Karácsony...nekem nem igazán a szeretet ünnepe, vagyis persze, de nehéz megmagyarázni. Anya felöli mama Lentiben lakik, Zala megyében. A Szlovén határtól egy 6-7 km-re. Nem túl nagy város, de nagyon jó hangulata van gyalog hipp-hopp belehet járni, de azért van benne minden ami kell. Mikor kicsi voltam évente 4-5x utaztunk Lentimamához, de még a századforduló előtt az útviszonyok miatt volt, hogy 9óra volt az út. Mamár persze, volt olyan is, hogy 4ésfél óra alatt leértünk. Tehát, az iskolai szünetekhez igazodva, akkor mentünk le... Ősziszünet a szüret miatt, karácsony, mert az alap, húsvét, és a nyáriszünetben akár 2x is ha tehettük és időnk engedte. Sajnos lassan egy éve lesz, hogy a Nagypapám elhunyt, majd februárban, de Mama még él, és felettük laknak a keresztszüleim, de ez csak sovány vigasz mamának, mert nem mondom, hogy nem törődnek vele, de nem is erőltetik meg magukat. Uncsiaim Soprpnban tanulnak mér mindketten Egyetemen/Főiskolán, és néha hazajárnak hétvégenként.
    Az évek során mamámmal kialakult valami egészen furcsa kapcsolat. A távolság miatt ritkán és kis időkre találkoztunk, kivéve az utóbbi 2-3nyarat, mikor lementem egyedül 1teljes hónapra. De a lényeg az, hogy mindezek ellenére, egy olyan kapcsolat a miénk, amit nem tudok megérteni, hogy normális dolog ez vagy nem. Részemről olyan mintha fontosabb lenne a saját édesanyámtól. Nem mondom, hogy anyát nem szeretem, nem dehogy szó nincs erről, nagyon is, de valami több van Lentimamánál mint mikor itthon vagyok. És évekkel ezelőtt a karácsonyi szünet volt a leghosszabb idő amit ott tudtunk tölteni közösen a család. Mindig ezek az emlékeim ugranak be, ha a karácsonyra gondolok. Mama olyan tanácsokat tud mondani, így kívülállóként, mert nem ismeri a baráti köröm, szerelmi ügyem, illetve ismeri, csak a benne lévő embereket. A másik, hihetetlenül okos Nő, annyi mindent tud, sajnos most érkezett abba a korba, hogy nem mindent hall meg, és feled el dolgokat, de amúgy meg nagyon intelligens, és nem csak a kora miatt... Festettem neki tavaly karácsonyra egy képet is, és kitette a szobájába. Hihetetlenül büszke volt rám, és hogy neki vittem képet, a saját kezemmel festett képemet. Engem is jó érzéssel tölt el, és mindenben támogat amiben csak tud, és ő talán az egyetlen ember, ha nem is tud rólam mindent 100%osan, de így belém lát, meghallgat és kimondja a véleményét. Azt hiszem ebben rá hasonlítok. De nemcsak ebben az egyben :D
    Amúgy azt tudni kell, hogy még fiatalkorában azt mondták az orvosok, hogy nem éri meg a 18.életévét... és tessék, hálát is adok, hogy ez így van és tudom, hogy nem dönthetek bizonyos dolgokban, de szeretném még jópár évig magam mellett tudni, mert szükségem van rá, hacsak telefonon keresztül akkor is, már a hangja is megnyugtató... 2009 nyara...Ohh igen az nagyon jó volt több mint egy hónapot ott töltöttem, mentem a szőlősbe segíteni, akkor még Ricsi az uncsim gimis volt, és még ott lakott, mentünk dolgozni, míg füvet nyírt, leszedtem az almát, vagy ami dolgom volt fent a hegyen, aztán otthon mama sütött nekünk valami süteményt, vagy mikor mit. Kikapcsolódtam is vásárolgattam (alap) pihentem, tanultam, olvastam. A házukat nem úgy kell elképzelni, mint egy falusi 100éves házat, részemről nagyon is szépen kialakított udvar, terasz, és egyéb részek...Hátul kis vetemények, hajnalban kimentünk ubitlocsolni, hagymát kihúzogatni... és a csigákat megsózni XD Nyáron elmentem a virágoshoz gyertyát venni meg virágot Papa sírjához, és megláttam egy kerti dísz... egy csiga és olyan édes volt, nem hagyhattam ott...megvettem és hazavittem mamának (L) nagyon örült neki, mert az ő csigái mindig megeszik a zöldségeit a kis kertben...
    Tehát, a felét se írtam le a mamámmal való kapcsolatomban, de nem is akarom, csak egy kis célzás, és apró emlék magamnak:D

    és egy zeneválogatás, hogy egy kicsit közelebb hozhassam a karácsonyt :U favorit christmas songjaim (L):

    Nat King Cole - The Christmas Song

    Coca-Cola® Christmas Song by "Melanie Thornton - Wonderful Dream

    Natalie Cole - The Twelve Days Of Christmas

    Mariah Carey & Michael Bolton - O Holy Night

    Kelly Sweet - Have Yourself A Merry Little Christmas

    Matt Belsante-Jingle Bell Rock <<-- egyik favorit :P

    Christina Aguilera-Have yourself a merry little Christmas

    Mariah Carey - All I Want For Christmas is You

    White Christmas

    Christmas songs

    ezzel zárok, tényleg :P
    The Christmas Song - Owl City (L) a másik best

  • vilma27

    tag

    MEGVAAAAAN AZ ÖSSZES KÉPEM... :R:R:R valamiért elment a gép... de kiderült, hogy a vidikártya nem akar engedelmeskedni, úgyhogy megszakította a több éven keresztül ápolt kapcsolatunkat... de hálistennek megvan az össze képem, pontosan 8302 db, ami csak egyre gyarapszik... Nem tudom mit tettem volna, hogy ha ők eltűnnek...:O valószínüleg a sírás kerülgetett volna...

  • vilma27

    tag

    Jaaj, elfelejtettem mondani, hogy amúgy még a függöny mellé lámpát szeretnék venni a szobámba, (mégtöbb dolog) :P ki is néztem az obiban, hát valami nagyon jól néz ki....wáááááá kicsit drága, de azt hiszem megéri, mert nagyon jó. Viszont lehet egy másikat választok, hogy menjen a szobám többi bútorához, mert nagyon szeretem a fa dolgokat, és a különböző fákat keverni :D Egyébként egyik nagy szenvedélyem a lakberendezés, erről beszélnék egy kicsit, így a nap végefelé pihenésképpen, mert egy pár óra múlva, este megint menés lesz... jaaahj ki tudja ezt követni.

    De egy zene mielőtt folytatnám:

    MIKA - Lollipop

    komolyan kezdem megszeretni a hangját, ahogy egyre több számára bukkanok fel :Y de jó van olyan is ami nagyon nem tetszik, de így megszokva nem is rossz a hangja, eléggé egyedi :DD

    Nah szóval... ez egy olyan álmom amit mindenképp megvalósítok, utánanéztem egy OKJ-s tanfolyam kell hozzá semmi más, és 1 éves a képzés, persze Pesten. Az egyetem, vagy főiskola mellett ezt szeretném elvégezni, az első évben, amíg van több időm. Ez a lakberendezés, nem tudom honnan is jött. Kislányként, a kis szobámat nem is tudom hányszor rendeztem át, kértem karácsonyra, szülinapomra ezt-azt, hogy kialakítsam a kis kuckómat, és emlékszem volt olyan időszak,amikor minden hétvégén átforgattam az ágyamat, kis íróasztalomat, és az egyéb holmijaimat, egyik polcról a másikra, majd következő héten egy újabb helyet találtam :D. Biztos ismered a Sims nevű játékot. Hát azért én még 18 évesen is bolondulok,meg is van egy pár változata. De amúgy mindig odáig jutok, hogy csinálok egy családot, telket választok, felhúzok rá egy hatalmas házat, és berendezem, a kertet is megcsinálom, egy kis paradicsommá változtatom a telket :D de annyi, játszani már nemigazán szoktam, mert mindig van újabb és újabb ötletem ami arra vár, hogy megvalósítsam. Ahogy egy ház lakássá változik, megvilágítás...stb... És én hiszem, hogy egy embernek meghatározó az életében, hogy milyen körülmények között lakik, és ezt kis költséggel is el lehet érni. Persze szüleim nem hisznek ebben, de én tudom. És igazából nagyon boldog lennék, ha ezzel foglalkozhatnék az életem során, anya igaz nem szeretné, mert nem sok jövőt ad ennek a munkának, mert, hogy Magyarországon senki nem tudja megfizetni, de 100xis elmondom ilyenkor, hogy biztos, hogy nem maradok itthon. 25éves koromra tuti külföldre fogok utazni, lakni és dolgozni. Nem maradok itthon. Akármit is szólnak ehhez a szüleim, nem maradok. Nagyon érdekel és tetszik Olaszország, London, mostanában Oroszország is, és nem utolsó sorban USA :P De első helyen, szerintem hogy azért ne legyek messze hazulról Olaszország lesz a befutó. Nyelvet is kezdem tanulgatni, és az alapismeret megvan, és ott márcsak félév és szerintem belejövök...:B A másik nagy szenvedélyem kicsit kapcsolódik a lakberendezéshez, az az építészet, építőművészet. Legyen az külső-belső, modern-antik, egyedi vagy másolt, de az is érdekel, ahogy az anyagok eggyé válnak, hogy látrejöjjön egy alkotás. És igazából sok olyan egyetem van ami ezt tanítja, viszont sok év mire megtanulok minden 5 éves a képzés. Eleve 20évesen kezdeném el az egyetemet, és igaz, hogy így pont kicentizném a 25éves határomat.
    De egyébként még sokminden érdekel, és szeretnék sokmindenhez érteni. Ott van például a restaurálás, a festészet, díszlettervezés, ezt főleg a filmes szakmában értem, annyi ötletem van és lenne, és persze amit jópár bejegyzéssel ezelőtt írtam. A tetoválás készítése, is nagyon foglalkoztat, ez a Miami Ink-nek köszönhető :D és énis szereték egy-kettőt majd, és szerintem pár éven belül, és természetesen olyat amit én magam tervezek, mert nem akarom, hogy máson is olyan legyen. Az egyszer biztos, hogy a bal alkaromon alul a nevem lesz, vagy a monogramom valamilyen formában. De sorolhatnám a lehetőségeket a végtelenségig, mert elég nagy az érdeklődési köröm, így azért tudok választani, de valahogy mégse. Sorrend szerintem megvan, és lassan elkell dönteni, hogy akkor milyen irányba tovább... Persze nyugati irányba veszem az utam, azaz Budapest...Nem nagyon szerettem ezt a várost, de idővel és minél többször megyek Pestre annál jobban tetszik meg és egy pár évet el tudnék képzelni, egy kis albérletben. De szerencsére van még másfél évem, de a karácsonyi szünetet erre fogom szánni, hogy a nővérem segítségével megnézzük a lehetőségeket, és egy irányba menni, illetve készítek egy "B" tervet is. De azt hiszem az "A" a építészet és mellette a lakberendezés lesz. Viszont itt is vannak olyanok, hogy külső-belső, és azon belül is... Tehát elég sokminden...A "B" lehetne, egy díszlettervező, de szerintem lesz még "C" is...
    És az hogy ez a "titkos" kívánságom mennyire lehet valós, azt nem tudom, hiszen ahogy mondtam, még magamnak sem akarom, merem elmondani, vagy inkább bevallani, hogy tényleg ez akarom...

    Asszem ezzel zárom soraimat, és még megyek egy órácskát csucsulni :D mert Vilma megérdemli ;)
    csók(K)

  • vilma27

    tag

    Kedd-Szerda...
    Leginkább csak mentem és mentem. Voltam itt és voltam ottis :D ha hiszitek még oda is elmentem :B XD ma (szerda) a várost jártuk anyával, mert elvileg függönyt mentünk nekem nézi, zöld spagettifüggönyt, és sehol nincs az egész városban. Holnap még 1 helyet megnézünk a JYSK (dzsipszi) :P de ha ott sincs :Y még egy helyen Debrecenben a KIKA-ban lehet, hogy van, majd ma este beszélek úgyis a nővéremmel, és megkérem, hogy menjen el oda és nézzen szét, de pénteken lehet, elmegyek Debrecenbe szétnézni, már 100éve voltam... nah jó 1hónapja :P XD

    A lényeg az, hogy hiába pihenni akarok a szünidőben, kirakózni, olvasni, festeni, ebből nem sok minden valósult meg, kivéve az olvasás, este mindig szakítok 1-2órát, hogy befejezzem a könyvem, illetve a felénél járok még :B

    Ma ahogy hazaértünk ebédeltünk anyával, mert a család többi tagja: hááát apa alszik, nővérem ugye Debrecenben, öcsém Miskolcon, így maradtunk anyával ketten, habár az előző 2 napot végig ágyban töltötte, pihenéssel, amit meg tudok érteni. Tehát Tessyvel, és Mucussal tartom a frontot

    Hangulat:

    Mika - Happy Ending

    nem szeretem az énekest, de ez az egyetlen száma ami nagyon is ott van, és amúgy nem is olyan régen kaptam rá erre a számra :D és felírtam a top listámba :D

  • vilma27

    tag

    előszöris, a főzés...
    Drága Művésznőm, 100%osan egyetértek veled, tudod, hogy énse vagyok valami nagy szakács, egyedül a világhírű bundás kenyeremet csinálom jól XD jah meg a speciális süteményemet :D

    másodszor, "a haladás"...
    amiatt, ahogy, "kicsit kiosztott a maga módján" stílusomért nem kérek bocsánatot, egy valami miatt viszont igen, azért elnézést kérek, hogy úgy vetted, hogy megakarlak változtatni de nem akartam, hogy tőlem is azt kapd amit az élettől, próbáltalak vidítani... Köszönöm, hogy ez csak egy olyan beszélgetés maradt ami nem hat ki a ránk, viszont külön-külön, ahogy mondtad lehet lett valami hatás nálad aminek örülök. Az, hogy megbántottál? Nem, dehogyis, tudod jól, hogy nálam is vannak ilyenek de továbblépek... és ezek szerint nálad is mutatkoznak a jelei, ha szeretnél mást, akkor magad miatt tedd, nem szólok bele. Viszont kezdesz megismerni XD az akkora volt, hogy átmentem rejtettbe wááá :D uhhh és akkor is írtál XD

    "bármit teszel, azért tedd mert Te is akarod"

  • vilma27

    tag

    háát, uhh tartalmas hétvége volt, az egyszer biztos. Először leírom az eseményeket, aztán 2blogbajtársam írásairól ejtenék pár sor (ahogy szoktam... fél oldalakat ;)

    szombaton felkeltem. Tudtam, hogy van a városban dolgom, és így 7körül keltem, hogy mire elkészülök 8-9óra, és ne hogy véletlenül bezárjon valamelyik bolt is ahol dolgom van. Lemegyek, anya-apa nagy főzésben vannak, következő hétre, nővérem is megy vissza Debrecenbe, neki is készítenek 1 heti kaját, nah asszem busz :o nincs kedvem szombaton buszozni mert elég ritkák a buszok, de mindegy. Jön Laci (utca másik vége, család-barát az ő családja) motorral jött, és megkértem nem e visz be a városba? na szerencsém volt bementünk neki is elekllett menni egy-két helyre mert valami alkatrész kellett neki. Nekem könyvesboltba kellett mennem, de a jövőhéten megint vissza kell mennem mert addigra rendelnek olyat amire nekem szükségem van. Voltam még Írószerbe egy-két dolgot bevásárolgatni, a szünetre, mert szeretnék alkotni is, és befejezni pl az öcsémnek készülő pólótervemet (ami egyébként eddigi legjobb pólótervem) de mellette anyának is szeretnék festeni egy vízeséses képet, mert már jópár hónapja megkért :D
    Hazaértünk olyan délre, mondom nekiállok nagytakarítani, mert azt is terveztem a szünetre. Anya kérdezte, hogy megyek-e ki velük a piacra. Mondom ahha szétnézek, életemben másodszor XD Hát nem hiába mentem és nem hiába keltem fel aznap se, vettem 2 nagyon pihe-puha szőrös zoknit, jaaaj olyan meleg (L) a másik meg egy cicanacit, a hidegebb napokra, és a fénypont egy hihihihihihetetlenül szép sál :O lefogom fotózni, de szerintem az összeset, mert megrögzött sálmániás vagyok, a fülbevalóimról nem is beszélve. Nah így vettem meg a 30nemistudom hanyadik sálamat. XD egyszerűen nem tudok ellenállni neki :B
    Közben elkezdtem olvasni egy könyvet, egy újab pszichológiai könyvet, mimást :P mert nem is tudom nyáron tudtam időt szakítani az olvasásra, jah meg energiát, mert elég nehéz felfogni z ilyen típusú könyveket, de engem nagyon is érdekelnek ;)
    Délután is ezt olvastam.
    Aztán este szokásos x-factorom :Y ez a gyerek, ez egy annyira karakter, annyira figura...
    a győztes...
    mit mondtam nektek jópár bejegyzéssel ezelőtt... nálam ő a nyerő, viszont Nicolas a másik, nem tudom... wáwáwáwáááá
    Közben amúgy nagytakarítottam a szobámban, illetve elkezdtem, amit vasárnap folytattam, javarészt ez töltötte be a hét utolsó napját, délután új sorozta megy, Dr. Edison, fúúú fogom nézni, ma volt az első része, utána meg A hazudj ha tudsz című sorozat 2.része, nagyon odavagyok azért a sorozatért is, nagyon szeretem és aztis előröl adják (L)
    Este énis filmeztem kicsit, asszem Művésznőm egyet néztünk :D
    egykis apróság Neked:

    Rewind

    nekem ez a kedvencem belőle, és nem hiszem el, hogy ezt Te csak most láttad :Y ilyen nincs...Nekem ehez emlék köt, mert a nővérem ajánlotta, én ezért szeretem, de maga a film is nagyon jó, a cím is amilyen egyszerű lényegre törő, olyan szép és csodálatos történetet mutat be.:) Herceget meg elrendezem, hogy írja ki DVD-re :D vagy lehet nekem is megvan, megkeresem neked :D
    Jah még ezen a napon, befejeztem egy tusos rajzomat is, ami ismét tökéletes lett, :D
    Ma... ma reggel viszonylag sokáig aludtam, tegnap este még éjfélkor jöttem haza (utca eleje :P) és féjt e fejem, lehet azt az utolsót nem kellett volna meginni :F XD sebaj, alukáltam egész jól de a filmet még végignéztem ott :D
    Tehát ma felkeltem reggeli, mosakodás, stb, aztán feljöttem géphez, és rámír Laca, rövid lett haja :Y 1éve mondom neki, hogy vágassa le, mert neki sokkal jobban állna a rövid haj, és újfent igazam lett, hallod:Y nagyon jóláll, jócsávó lett belőle, sokkal férfiasabb, és érettebbnek látszik, nemhiába volt a tegnap este XD MOndjuk ugyanolyan bolond maradt, mert rámír, hogy közölje a hírt, mondom neki, hogy pattanjon mocira és surgítsa le a seggét, had lássam XD és tényleg, de viharzott is tovább, mert öcsémet kereste valamiért olyan nagyon, szeritntem a hajával akar felvágni, dehát vágjoncsak nagyon kis helyes lett :D nagy figura őis...:))
    Most meg a mostban járunk :D egyenlőre ennyi :D

  • vilma27

    tag

    Asszem a 28-29-et egybeköthetem
    Az első napot itthon töltöttem, Elvirával. Ez a rövid verzió. A hosszú viszont az tényleg hosszú XD
    29: ház ez a nap.... wáááááá vegyes volt. Valamilyen nap van, de 800évente van ilyen, hogy egy hónapban 5 péntek van. És ma van az a bizonyos péntek :D szerintem tök jó... A mondás úgy tartja, hogy amit ma teszel, gondolsz, csinálsz azt milliószorosan kapod vissza az élettől. Úgyhogy én ma mindenkit megölelgettem reggel. Szegények tüdős ölelést kaptak XD hirtelen nem tudták vélni, hogy mindenkit megrohamoztam. Amit persze Oroson is folytattam :P
    Napközben csakúgy zajlottak az események. Először a rossz: A, sajnos már reggel beteg volt. Nem olyan beteg, testi-lelki kimerültség. Hihetetlen mennyit stresszel. Imádom, csupa mosoly, csupa szív, (nem hiába, az én padtársam, kis "padavan") (ergo én lenni Yoda :P) fúúú, hiába magyaráztam szegénykémnek, hogy nem kell mindenből a maximumot mondani, igaz nagyon lelkiismeretes, és azt mondta, hogy egyszerűen nem tud lefeküdni, ha nincs valami készen. A bűntudata nem engedi. És sajnálom, hogy így nevelték (mert ez nevelés) Egész este nem aludt. A fáradtság nem engedte aludni. Jaj akis lelkem... annyira rossz volt látni, ilyen kimerülten és nyúzodtan, a sírás hát nem csak kerülgette, hanem szó szerint kívül-belül tombolt. Haza is ment rögtön 1.óra után. Este felhívtam, nemrég, és kérdeztem, hogy van, tudott-e pihenni, de semmit azt mondta, és megint nem bírta megállni, egyszerűen, nagyon be van depizve és amúgy a stressz miatt beteg mindig. Mondtuk neki a töritanárral, hogy a szünetbe relaxáljon, pihenjen, ha úgy van kedve aludjon, olvasson, de ne, hogy tanuljon, mert csak mégjobban össze fog esni.
    Amúgy nem csak ő panaszkodik. Teli van mindenki panaszkodással, tudnám minek? Mindenki az órarendünkre fogja, hogy nem bírják, bla bla bla... de már nem hagytam szó nélkül és mondtam nekik: figyeljetek, ezen nem tudtok változtatni, évvégéig ez marad, meg kell szoknod, és alkalmazkodni hozzá. Mást nem tehetsz. Sokmindenkinek le kellene szállni a földre, mert kevés az olyan ember aki relatívan látja a dolgokat, lehet, hogy énse tartozom bele, szeretek néha "5percezni" de azt hiszem, hogy az élet javarészét, benne a dolgokat jól tudom kezelni, és a megfelelő célra használni, felmérni, alkotni, stb...A lényeg, hogy nem szabad mindenhez érteni, hagyni kell a másikat is...XD és egy fontossági sorrendet felállítani.

    Leadtam a Klimt elemzésemet, kiderült a töri dogajegyem, hát na, nah, nananahhh, persze, hogy 5ös, mit vártál? remélem nem találok egy kani1est majd a helyébe...XD

    Hazajöttem. Anyuék is nemsokkal utánam. Ők is kaptak 1-1 tüdőst :B nekiálltam a Háziknak. Az írásbeli nagy részét meg is tudtam csinálni, mert énis szerintem pihenni fogok, viszont a német, amit nem mellőzhetek, és szerintem én jól bírom a strapát. :D
    és jól is fogom, rajtam elég nehezen lehet kifogni. Elvirát is kezdem eltűrni, illetve mostanság neki kell eltűrnie, mert legutóbb (csüt) nem volt olyan vészes. :B amiért hálás vagyok, szerintem magamnak :D
    jesszus, szerintem valami öntelt majomnak tartasz, egy beképzelt, mindentudó, stb.nek. De tudod mit n-e-m-é-r-d-e-k-e-l így kerek a világ :D
    Ami tudná ezt fokozni, az a kedvenc mondásaim közé tartozó pár sor, amit ma Wicnek is megmutattam :D:

    "Annyi hibám van. meglátod mindegyiket szeretni fogod"

    Nekem nagyon tetszik, és szeretek ebben élni :D és sok egyéb happys dolgok mellett, nekem nincs időm a "rosszra" minek fordítsak rá energiát és időt ha semmi értelme? sokakat ezért nem értek...
    Nah de soraimat lassan zárom, és a szünetre el fogok tűnni. De csak innen. Naplózok mindent ígérem, msn-en elérhető leszek esténként, és 8-9nap múlva jelentkezem, és beszámolózok:D
    (hacsak nem találok valami érdekes emléket, jelenkori storyt, vagy csak egy kusza gondolatot a fejemben) :D

    KELLEMES ŐSZÖLÉST wááááááááááá :R
    csók(K)

    "a szépség több mint amit a szemünkkel látni tudunk"

    esse McCartney - We Can Go Anywhere

    furi szám, de nem tudom, olyan...

  • vilma27

    tag

    folytassuk...

    Október27.
    huuuh, ma kiakadtam B-re...az egyik beszólása az irci tanár felé...
    T: miért ül olyan hátul Balázs, jobb szeretem, ha elöl ül.
    B: addig jó tanárnőnek amíg messze vagyok.

    Most mondd ez:F tisztára wáááááá
    Napközben a következők történtek címszavakban: töridogát írtam, mert javítani szerettem volna, a lyukasban pár emberkét korrepetáltam matekól, épp csak azt nem aki megkért rá (tudom belekötsz....), délután, hogy nem volt olasz, de Judittal bennmaradtunk beszélgetni. Nagyon jólesett neki, szerintem, hogy elmondtam ezt-azt neki. Hazaérve, nekiálltam a Klimt kép elemzéséhez, a művtöri versenyre.
    Dióhéjban ennyi a napról :D
    haladjunk is tovább...

  • vilma27

    tag

    :Y mesélnivaló mint a tenger. Szerintem megint hosszú bejegyzésnek nézek elébe...:D

    előbb egy kis zenedoboz...
    az egyik kedvenc mesémből a betétdal (L)

    BOLT

    Úgyérzem semmi nem rombolhatja le a hangulatomat, semmi...:C
    Minden happy (L) és így is lesz... ennek a különleges napnak köszönhetőőőőőő, hetőőő, hetttőőőőőőő ::D:D:D:D:DD: wáááááá Vilmára rájött az 5perc :))

    Na szal az előző nap eseményei, teli voltak mindennnekelesekedésesekkel.

    október26.
    reggel a rajzóra nagyon jó volt...Olyan jó feladat volt. Kár, hogy nem tudtam befejezni, nah majd őszi szünetben. nincs sok hátra. Visszaszámlálás 4. Bebus (alias Ofő) beírta a jegyeimet, kérésemre. Képzeljétek mit láttam. Föci sorában 2es :Y mondom :Y, és megint :Y
    nem tudtam mire vélni, holott egy dogát írtunk össz-vissz, ami nekem 4es lett. Felháborodtam, mondtam órán megkérdem mi ez? Lecsillapodtam, míg a pályázatot fejeztük be végre valahára...De azért csak eljött a Földrajz, azaz a 8.óra. Odamegyek Föcitanár lesz F oké?
    A: Tanárúr!, elnézést, de ma a naplóban láttam egy 2est, holott nekem az előző dogám 4es lett
    F: valóban?
    A: igen, különben nem állnék itt, és ide is hoztam a dolgozatot

    ránéz F

    F: Valóban...máris megnézem a kis naplómban... És tényleg

    figyelj, még rámakarja fogni...:

    F: itt voltál órán, te diktáltad be?
    A: persze, igen

    nem amúgy 2es-t diktálok be 4es helyett, te f*sz

    F: máris kijavítom...
    A: köszönöm

    helyemre megyek, közben láttam, hogy a 13.Gimi naplójához nyúl, én pedig 12-es vagyok

    és a bambaságát fokozzam, és a nyakába is vágjam, a következőket mondtam

    A: és egyébként Tanárúr rossz naplót hozott le.

    a történet itt végetér, tanulság: bamba a föcitanár...

    A nap további részében elmentem német Tanárhoz, és szorgalmasan tanultunk :D

    :O még egy dolgot, valamivel kapcsolatban. Csalódtam, több személyben is a mai napon. Természetesen felírok mindent a kis határidő naplómban, így nem hagyok ki semmit.
    na folyt. köv. a következő hsz.ban :D

  • vilma27

    tag

    Nah jólvan gyermekeim. A sztrájknak ezennel vége. Sokáig bírtam mi XD 0napig... Ez igen, amúgysem vagyok haragtartó és csak egy kis pillanatnyi hiszti volt. De igaz hiszti :B

    Ma lesz egy jó dok.film a Spektrumon 20.30kor és nekem meg kell néznem!

    Az alvás 10 titka

    Eléggé nagy próblémám ez nekem is, mert ha valami nincs úgy ahogy én akarom akkor nem tudok elaludni. Ez nálam lehet egy billenőkapcsoló, a magnóm zúgása, vagy ha a redőnyöm nem úgy van ahogy én szokta lehúzni. Nekem csend és sötétség kell az alváshoz. Nem szeretem ha valahol szivárog a fény, vagy valami zúg. Amitől ki tudok akadni az az óra kettyegése. Ha van idegesítő hang éjszaka...:W
    Vagy ha a 9 párnám közül hiányzik az egyik. Amúgy erről tudni kell, hogy van egy domináns párna ilyen nagyobb de azis inkább szélesebb mint vastagabb, és ilyen terápiapárna, mert rücskös. Nagyon kényelmes. A többi 8 tényleg lapos párnámmal meg körbebarikádozom, van egy fogópárnám amit magamhoz ölelek, és kb így alszok :B
    De tegnap... elmesélek mindent
    Az úgy volt, hogy este 7kor elmentem fürödni, hajat mosni, a szokásos teendőket elvégeztem. Megyek fel, mert Pókember 2-őt akartam nézni. Lefekszek az ágyamba hátradőlök betakarózok. Valami nem volt rendjén. Mi hiányzik? hmm? Hátrafordulok csak 8 párna volt meg és egy huzat. Eltünt a "fő" párna, csak a huzat volt elrejtve a többi alá. Mondom magamban, lábakélt vagy mi? ennyi közös éjszaka után...:O Kérdezem anyáékat, hogy nem e látták-e valamerre? De mondták, hogy Tessyke vitte el. Mondom valószínű. Hosszas faggatózás után kiderült, hogy a nővérem vitte el Debrecenbe, mondván, hogy szarul alszik, hátha a párna nem jó amin alszik. De akkor most én ne aludjak vagy mi? :F olyan dühös lettem, hogy azonnal telefont ragadtam. Ragadtam volna, ha apa nem szól rám, hogy hagyjam békén, már úgyis alszik. Apa... valószínű, hogy a bagoly nővérem 8.40kor alszik. Mondom, akkor a szobámban mobilon felhívom. Csak nem hagyták annyiban. Végülis nem hívtam fel. Elalvással nem volt gond, mert fáradt voltam, de 3kor felkeltem, wc, inni, stb., visszamentem. Nagyából már kialudtam magam és sehogyse tudtam visszaaludni :((( olyan mérges voltam akkor. 6kor csörög a telefon wáááá neee:O álmos vagyok. Beállítottam egy 20as szundit. Hát persze h 20percre vissza tudtam aludni, de 3-6ig nem...hát persze XD ezen csak nevetni tudok már. És ki miatt?
    De aztán úgyse tudok sokat tenni ellene hajnalban, szal anyára hagytam, hogy nekem hétfő estére kell párna. Kíváncsi leszel.
    A kocsian olyan jü számok mentek a suliba menet

    Allstar - Smashmouth

    Mondhatom ettől nagyon beindult a napom. Reggel lesem lehetett lőni, de szó szerint. Pörögtem :C
    De kb így telt az egész napom, most viszont rohanok, filmezníííí :C:C:C

    Beautiful Love - The Afters

    csók(K)

  • vilma27

    tag

    óriási, terjedelmes, hatalmas, nagyméretű, termetes, monumentális, kiterjedt, tágas, grandiózus, irdatlan, böhöm, gigantikus, méretes, kolosszális, fergeteges, jókora, orbitális, tekintélyes, gigászi Vilmás Csókot kapsz érte :C:C:C:C:C (ennyi szinonimát tudok :B)
    már alig várom, wááááááá :D

    komolyan ezt hallgatod? :Y Művésznőm rád sem ismerek XD

    Adam Lambert - Whatdoya Want From Me

    Én pedig ezt:

    Ocean Wide ~ The Afters

    Jah és képeket is találtam, már ígyis majd 10Ezer van, de bővítettem vagy új200-al XD íme az egyik kis kedvenc, nem tudok betelni vele (L)

    mintha csak ezt mondaná: hööö?

  • vilma27

    tag

    Olyat álmodtam :B
    arra emlékszek, hogy valami vetélkedőn vettem részt, és Herceggel voltunk egy csapatban, valami twisterhez hasonló volt az alapja, de közben feladatokat kellett csinálni. Egy-két szereplőre még emlékszek, de amúgy ennyi maradt meg bennem. Mostanában olyan furcsákat álmodok... :F

    Brandon Heath - Wait And See

    Megkezdődik a sztrájkom... wordbe fogok írni, mert senki nem hajlandó írni a blogjába. Mivan veletek Emberek wáááá :W (ezzel, mondjuk, nem tudom kinek is ártok, de ez lesz, mert hallom, hogy olvassátok, nekem ne mondjátok, hogy nem, de Ti pedig nem írtok semmit. Akkor fejezem be, amikor végre meglesz az eredménye, most én fogok vergődni, tudnám minek XD)

    De megyek és nekiállok festeni :D

  • vilma27

    tag

    Lentimamánál taláconoztam :U
    A lézuska kumpit hozott alándékba, a-alándékba :B

  • vilma27

    tag

    Beautiful Love - The Afters

    ténylég ősz van :DD olyan jó

    Imádom az őszt... imádom az illatát, a természetet, az őszülő fák leveleit, az őszi erdőt..mezítláb a megsárgult levelek közt járkálni.. az őszi szerelmet.. végre jól el lehet bújni, újra gyertyákat gyújtani, mécsest esténként.. ahogy az eső kopog a párkányomon egy hideg őszi éjjel..és szeretni, mint mindig..őszi tájakat fényképezni... tele vagyok tervekkel, ötletekkel,fantáziával, képzelőerővel, izgatottan várom az őszi szünetet, az évfordulónkat... várom a szülinapomat ami minden reggel eljön, és közben napról napra elcsodálkozok...

  • vilma27

    tag

    Tagnap estéről...
    Ahogy írtam megcsináltam a Hf-om nagy részét, nagyon nagy részét. Lementünk Orsikához felköszönteni, mert a héten volt a névnapja. Olyan jó zoknikat kapott tőlem :D olyan puha és szőrös és van benne egy tökre szép motívum. Igazi téli zoknik, amikkel szerintem megfogom magamat is lepni, annak ellenére, hogy az én névnapom már jócskán elmúlt, szeptember 8-án. De amúgy örült neki, anyáéktól mikulásvirágot kapott, a nővéremtől meg kaztenzungenes csokit :U Kártyapartyztunk, bár kevesen voltunk, így römiztünk. Persze, hogy én nyertem ;) Hazajöttünk olyan 8ra, nehogy bealudjon a tüze anyának, és elkezdtem pakolászni a szobámban. Először csak kis gyors összedobálásnak indult, aztán szinte mindent megcsináltam és egy nagyobb rendrakás lett belőle, mert a ruháim összehajtogatásával a szekrényekben kivételével mindent megcsináltam. Még porszívóztam is este 10-kor ;] mindenki örült :P és a tükröket is lemostam, hála a clinnek :B a kis "szépítkezős" sarkomat is megcsináltam és összerendeztem, azt a csekély több mint 80 fülbevalómat, és a sálrengetegeimet :B
    éjfélkor feküdtem le, megnéztem a Megasztárt és azután olyan fáradt voltam, hogy muszáj volt végre lefeküdnöm.
    így telt a tegnapi nap :B

    Katy Perry - Teenage Dream

    szép napot ;)
    csók(K)

  • vilma27

    tag

    hellaúúú :C
    ma megírtuk a matekot. Hááááát :B nah jó mit szerénykedek, hát olyan 5* -öst írtam mint annak a rendje. Mondjuk nemtudom, mit csodálkozok, hiszen tudom hogy ilyet, írok, de jövőhéten meglátjuk a valódi jegyet, de előre megleptem magamat egy hajbavaló virággal, hogy ha Művésznőmnek sikerült venni :D Jó volt ez a nap, annak ellenére, hogy az osztályból csak én akartam megírni ezt a dolgozatot, és sokan megkértek, hogy mondjam meg a Tanárnak, hogy egy hétvégét had kapjanak, de hát visszamondtam, hogy én nem vagyok senki hírvivője, nekem oly mindegy, hogy megírjuk avagy sem... Ha valami nem megy akkor nyissa ki az a száját akinek problémája van. Olyan lusták az emberek, hogy valami szörnyű. Hallottam olyat is, hogy "I" mondta valakinek, I: nah majd Vilma elintézi...
    Intézi a kutyád bolhájának a vacsorája...meg a lósz*rt, hamár kigondoltam.
    A másik ebédlői szitu:
    B: olaszon csak velem beszél az új tanár.
    V: mondom B, mert talán senki nem tud semmit max én egy kicsit, és szerencsétlen hova nézzen?
    B: de azokat énis tudom ugyanúgy mint te
    A: (erre is hasonló reakció) lósz*rt tudod B, menj mér magaddal, tudod mit, következő órán befogom a szám és akkor mutass valamit a "tudomásodból" és bizonyítsd be, és ne csak a szád járjon...b+
    erre kivitte a tányérját, szokás szerint nem tudta magát semmivel megvédeni, de nemérdekel, semmi nem veszi el a hangulatom. Mindaddig amíg hazafelé a buszon felcsörrent a telefon és meghallottam anya hangját. Komolyan azt hittem megáll az ütő is bennem. Nem szokott ilyenkor hívni, és azt hittem elsőre, hogy baj van, mamával vagy valakivel :S De hálistennek csak egykis apróság volt amiért keresett...
    Hazajövet nagyon szép őszi idő volt, az utóbbi napokban ha észrevetted nagyon szép az idő odakint. Igaz a szél kicsit csípősen fúj, dehát ősz (L) a legszebb évszak számomra. És le is lassítottam a tempómban, ahogy beértem az utcánkban és a zene is olyan ideillő volt a fülemben. Hazaértem és ettem, és nekiláttam a háziknak, nincsen sok szerencsére, és úgy döntöttem, hogy ma amennyit csak tudok megcsinálok. Ez többnyire sikerült is. Az alapok készen vannak. Német, Föci, Töri stb, márcsak az van hátra amiből szeretnék hétfőn felelni, azaz a Nyelvtan és a Földrajz, szerdán pedig Irodalom. Most mind3 tanárgyból jó és könnyű dolgokat veszünk és irciből amúgyis ma akartam felelni. Már csak ez a 3 van hátra és csináltam magamnak egy szabad 7végét. Ezt is pihenésképpen írok mielőtt belekezdenék a Töribe. Mondjuk ez a szabad hétvége abból fog állni, hogy elolvasom megint a Tartuffe-öt és megcsinálom a konfliktusos részeket, és mégegyszer utánanézek a dolgoknak. És ott van még Balzac Goriot apója is, vagy mi :F azt is el kell olvasni, ha nem vastag talán el is olvasom :D
    Mindenképp szeretnék elmenni Sostóhegyre is mamáékhoz, mert mióta itt van az ajándékuk amit még Velencéből hoztam, mondjuk Lentimamának se tudtam még odaadni, és szerintem Karácsony előtt nem is fogom, mert úgy néz ki, hogy őszi szünetben nem fogunk menni lentibe :O ez nagyon rossz...már nagyon szeretnék menni hozzá :O

    Leona Lewis - Footprints In The Sand

    u.i.: majd lesz egy LentiMamás bejegyzésem is :B szerintem a 7végén megcsinálom
    addig is mindenkinek Jó hétvégét!!! Művésznőm: Tartuffe, márcsak egy nagy lendület és letudjuk...:D olyan jó, hogy Tanárúr is "belepiszkált" a már ígyis tökéletes művembe és így meg egy nagyon klassz kis vers lett belőle, főleg, majd ha elolvasom XD
    Csók;)

  • vilma27

    tag

    2010.Október 19. (kedd)

    Reggel 5.25-kor keltem...Elkészültem, felöltöztem, fogmosás a reggeli teendőket elvégeztem. Olyan 6után elindultunk a kocsival az állomás felé. Nagyon sötét és hideg volt odakint. Mág szerencse, hogy a kocsiban jól befűtöttünk és az ülésfűtés is nagyon szuperált.:D A vonatállomások már az osztály nagy része kint volt. Egyedül páran hiányoztak és természetesen a tanároki. 2en jöttek velünk. Bebus és Csirénke :D tök jó szerintem, hogy ők jöttek velünk :C Odafelé végig zenét hallgattam. Este feltettem egy jópár soundtrackot. Azt tudni kell rólam, hogy utazásokon csak az ilyesféle filmes zenéket szeretem hallgatni, és számomra ez adja meg az utazás fillingjét is. Kivételesen sokáig bírta a telefonom. Sőt az egész utat kibírta, úgy hogy tényleg folyamatosan ment, kivéve mikor a kiállításon voltunk. Nonóval hallgattuk az enyémet közösen, mert neki valamiért bevacakolt az mp4-e :S de szerencsére vittem olyan átalakítót, hogy 2 füles is belemehetett :D így jóvolt, bár az én fülesem jobban szólt, ezért úgy oldottuk meg a "hibát, hogy a 2 fülesből kaptunk 1-1 véget, hogy Nonó is tudja hallgatni, bár nagyon nyögve adtam oda neki, de nem vagyok szívtelen így osztozkodtam. A zene nagyrésze: A gyűrűk ura, eredet most hallgattam a zenéit és (L), cold case, karatekid, hans zimmer válogatások, the departed, és az új film a the expendables és egyéb számokat. Olyan fél 10re volt kiírva a megérkezés, ennek ellenére szerintem 10re értünk fel. Fél órát késett a vonat. Felsétáltunk a Lujza:F vagy nemis tudom milyen utcán, rá az andrássyra és végig a hősök teréig a múzeumhoz. Itt is végig zenét hallgattam. De hogy a fenébe ne, mikor nagyon jókat tettem fel rá...:B A kiállítás 3 részből áll. A legelső kiállítás ilyen vegyes volt, de régebbi "mesterek" munkáit néztük meg. Volt jópár kép ami nagyopn bejött nekem, de nem voltam elájulva. másfél óránk volt itt szétnézni. Mónival hamarabb végeztünk és addig csatangáltunk a múzeumon belül, és be-be néztünk 1-1terembe. volt egy oylan amiben reneszánszkori képek és szobrok voltak. Azok nagyon megtetszettek nekem, mert nekem egyik kedvenc korszakom. Ezek után 13.10ig egy másik kiállításra mentünk ugyanitt a Szépművészeti Múzeumban. Itt már kevésbé tetszettek a képek, főleg az elején.
    Botero képeit és munkáit néztük meg. Elvileg úgy tudom, hogy Európában most van először neki kiállítása, itt Budapesten, mert amúgy nagyon híres festő és még ma is él. Nem tetszett, hogy kifigurázza a képeket, főleg a reneszánsz mestereket, olyat, hogy Mona Lisa, meg egy Jan van Eyck művet is ami nekem az egyik kedvenc képem a maga módján... na mindegy. 15ig kaptunk szabad foglalkozást, amíg elmentünk a mekibe a lányokkal. Kajoltunk beszélgettünk, klippeket elemeztünk a közeli hangot ki nem adó tévéből. Alexával lementünk a mosdóba. Ez nagyon vicces és idegesítő történet is. Bemegyek a wc-be amúgy 2 volt. Próbálom lehúzni a sliccem, de beragadt. Mondtam Alexának amíg megjavítom addig menjen be. Kint sikerült megguberálnom a nadrágomat. Közben hallom, hogy a másik fülkében valaki folyamatosan csörög. Kijön a nő és mennék be, de mondja hogy még nem szabad. Mondom magamban kijön és még visszamegy v mi? Elkezdni, hogy még eltakarít maga után meg elkezdett bocsánatot kérni. Mondom oké. Kijött Alexa bemegyek. "próbálkozásom" mindhiába, mert valamit elkezdett magyarázni az a Nő, és olyan egy írritáló varjú hangja volt. A pisiléstől is elment a kedvem. Na mondom, kibírom... Kijövök, és kezet akartam mosni, a Nő önt egy pohár vizet, furcsálltam, hogy eljön a mekibe wc-re és csapvizet inni. De ha 1x kell, ezzel meg is barátkoztam. De mikor önt még egyszer, és még egyszer és még egyszer, és vagy 6x öntött vizet magának. Alexa elbújt, mert szakadt a röhögéstől én meg idegemben elővettem a "gyilkos" tekintetemet és végig szinte méregettem azt a Nőt. De mikor már kész volt, elkezdni nekem, hogy elnézést kérek, de muszáj volt bevennem a gyógyszert. Mondom semmi probléma (áhhh ordítottam belül, mennyibe tartott volna míg kezet mosok? Azt hittem beszólok neki... De mivel idős volt, és nem akarok megint goromba lenni nem tettem. Megszállt valami szerintem aznap XD
    15.30kor indult visszafelé a vonat. Móni, ha nem hívom simán lekési a vonatot... Az a jány (L).... Nah elindultunk. Amúgy az egészben a vonzatozást vártam a legjobban. Céloztam is Nonónak, hogy most alukálni akarok, és egyedül lenni és csak a zenémmel lenni. Persze finoman beadva mindezt, de a jelek szerinte megértette, mert most nem kérte el a fülesem. Szerintem sikerült is egyet oylan 20percet alukálnom :B De mi szakította meg a szunyókám? Hát nem belevakuzott a szemembe? Jaaaj, komolyan ez a mániátok Művésznővel? :((( Felkeltem, mert elfeküdtem a lábam, a seggem úgy mindenem, és nem elfoglalja mind a 2ülést? Mondom Nonó? nem kelsz fel? Erre: eddig én aludtam most ő jön. Mondom de én 1 ülésen aludtam, és akkor hová üljek mégis? N: keressek magamnak egy helyet amíg ő alszik. A: na kelj fel én a helyemen akarok ülni és nem a "más" helyén. Visszafoglaltam a birtokom, és elkezdtem ezt a beszámolót írni. De annyi minden eszembe jutott, mert lényegében ennyi volt idáig.
    Odafelé nagyon jó idő volt a vonaton, de visszafelé valahol fújt a levegő valamerről, de nem volt vészes, hiszen pulcsi :D. 18.30kor érkezett meg a vonat Nyíregyházára. Anya már ott várt, olyan jó volt. Gondoltam, hazamegyek és beesek az ágyba szó szerint. Majdnem így lett, mert ettem, zuhanyoztam és megnéztem a mail-eimet és tényleg beestem az ágyba. Ez volt olyan fél9-kor és reggel 6ig egy felkeléssel aludtam, mivel este ahogy hazaértem annyit ittam, amit nem kellett volna, mert ezért fel kellett kelnem és elmenni a wc-re.
    De még térjünk vissza a vonatra. Mikor blogoltam azután még volt másfél óra hátra, illetve 1 órát még bátran számolhattam. Írtam és írtam az eseményeket, és mikor úgy gondoltam, hogy befejeztem hirtelen zene is változott és mintha a hideg és sötétség miatt a vonat is lelassult vonat. Szeretek vonatozni annak ellenére, hogy ritkán utazok, de 2 év múlva mikor Pestre megyek pótolom -e hiányosságomat :P Tehát minden megvolt ahhoz, hogy ilyen igazi gondolkodós hangulatom legyen és tudjak filózni erről arról. Vonat-zene-lassulás-egyedül ülés-sötét-de még azért látni a tájat. Így furcsábbnál furcsább érzések fogtak el. Nem tudnám körülírni, de olyan hiányérzet fogott el. Mintha valami hiányozna abban a pillanatban. De talán tudom is. Csak még saját magamnak sem merem bevallani. De nem tudom, vagy nem akarom tudni. De ez "nem vallom be még saját magamnak" nem csak most jött rám. Talán 4éve is, de ez nem emberhez köthető, vagyis de , de hozzám, rólam van szó. Van valami ami már több éve motoszkál a fejemben. Igazából ez a jövőmről szól. És most is így elmerengtem a gondolaton, hogy vajon jó úton járok-e? Amúgy mindig mondom, hogy építész leszek ha nagy leszek. Lesz egy nagy cégem, külföldön, 4házam lesz minimum ennyi kocsi is, család, gyerek, minden amit egy boldog ember szeretne és elérhet ha nagyon keményen hajt. De... ott van egy de "szócska" ami nem hagy békén, és igazából emiatt merül fel bennem ez a bizonyos kérdés. Mert igazából örömömet lelném ebben az egészben, mert nagyon szeretem az épületeket, és a művészetet. Volt egy álmom, (olyan este alvás közbeni álom XD) És felkeltem és még emlékeztem is rá, de 5 perc után semmire. Illetve csak arra, hogy valami eszméletlen jó álom volt és jó érzésekkel töltött el. Persze, hogy én voltam a főszereplő meg minden ez alap, de hogy miről szólt az teljesen elhomályosult :O Szóval visszatérve, tényleg boldog lennék én ebben az életben ha ezt az utat követem amin most elkezdtem járni, és elkezdtem filózni ezen is, hogy van időm a vonaton magammal beszélgetni. Letisztázni végre hogy mit és h? Igazából tudom mi szeretnék lenni, de félek a másik dologtól, és igazából nem tudom miért? Senki azaz senki nem tudja ezt a fajta álmomat, és nem tudom, hogy képes lennék-e valaha is egy közeli ismerősömmel beszélni erről is. Nem akarom ennyiben hagyni a dolgot, mert nem vagyok az a feladós típus, sosem voltam, de ez mégiscsak az Én jövőm, magamnak kell kialakítani amilyenre szeretném, hogy legyen, viszont ha rákapcsolok erre a témára előbb-utóbb meg kell nyílnom az embereknek, és megmondani h márpedig én ez leszek itt és ilyen. Ebben egyáltalán nincsen benne az eredeti tervem talán egyik pontja se. Család-gyerekek, férj, magánélet; Olaszország-kicsit messzebb kellene menni ehhez; Talán a többit elérhetem vele a 4ház kocsi, de azzal nem sokra megyek ha nincs kivel megosztani; és utazni utaznék; De kicsit felvidít és egyben elszomorít ez az érzés. :( nem tudom.
    Most, hogy gondolkodom támadta egy ötletem. Felkeresek egy rég-látott ismerősömet is, és most még úgy gondolom, hogy ő lehet hülyének nézne, az ötlet miatt, de tanácsot biztos tudni fog adni, amire most nagyobb szükségem van mint eddig bármire. Sokszor tett így amiért hálás is vagyok neki :R de nagyon :R annak ellenére hogy mostantól egyre kevesebb időm van akárcsak felugrani hozzá. Ha ismersz kitalálhatod kiről van szó.
    Szóval így telt ez a Pesti nap és utazás. Komolyan nekem ezért a bő5óra vonatútért érte meg elmenni.;)

    nem olvasom vissza, mert így hagyok mindent ami részben a kis tanári zsebkönyvmben volt és menet közben jöttek rám fogalmazások, de mindezt a vonaton tettem össze. Szerintem zavaros lehet az olvasónak, de így marad...

  • vilma27

    tag

    Művésznőőőm :O:O:O:O:O:O......
    hiányzik a blogolásod, szerintem már jó egy hete nem írtál :(((
    de tudod jól hibáidat javítanám, ha nem szeretném őket annyira!! ♥♥♥♥♥ ^_^

  • vilma27

    tag

    wáááá
    Nagyon jó volt ez a nap, amilyen sz*rul indult olyan jó folytatódott és legalább így is fejeződött/dik be...:B
    ugye szinte semmit nem aludtam a bűntudat miatt, mert nem készültem fel rendesen töriből, de valahogy hidegen is hagyott, vállaltam annak a kockázatát, hogy este csak forgolódjak. Hát ez sikerült is olyan 1kor sikerült végül is elaludni. Felkeltem szokásosan 6helyett 6-30kor XD mostanában nagyon nehezemre esik ez a reggeli tevékenység...suliba beértem, a többiek a termünk egy részében gyülekeztek, és beszélgettek, hogy senki nem tud semmit, és hogy nem akarnak írni. Természetesen én is csatlakoztam ehhez a bandához :U Első óra tesi volt. Fúúú ennél jobb stresszoldó nincs a világon, illetve na jó van-van :B de ma ennél jobb nem is lehetett volna reggel, picit dolgoztunk "mint mindig" de utána TŰZHARC... imádok játszani, és mindig jólérzem magam, és most így az utóbbi napokban B egész normális, ma vele voltam egy csapatban, és ő is mióta beszélgettünk valamelyik pénteken, azóta normális. 1x legyen nem az lenni... A tesitanárról nem is beszélve Caprió valami eszméletlen jófej tanár... olyanjó, hogy őt kaptuk idén is (L)
    A nap további részében csak bújtam a töri tételeket. De jött a matek. :Y meséltem a pénteki napot... és nem fogod kitalálni mi volt...hanyas? na hanyas lett? énse hittem a fülemnek, de 4es :Y én 2es környékére számítottam, arra sem volt időm, hogy átszámoljam, meg egyáltalán a 25perc amennyi időm volt rá és :Y hát mondjuk nem tudom min csodálkozok, hisz alap cöhh...;]
    Aztán jött a töri...Megmondtam magamnak, hogy olyan kérdések és évszámok lesznek benne amiket tudok, a többi nem számít, és naná hogy ezis bejött...:D kértem és kaptam (L) ennyi... De majd meglátjuk, hogyan fog sikerülni.

    De a lényeg, hogy holnap irány PEST wáááááá

    szerintem ez a dal most jól kifejezi a hangulatomat:

    Akon - Oh Africa

    nem a szövege miatt, sokkal inkább a dallama és az üteme. Akon mindig is a kedvenceim közé sorolhatóak, és az ilyen african song is, ilyen dob, csörgő, zulu dalokat nagyon szerettem, mert az énekkarral is volt 2ilyen dal ami mindig nagy sikert aratott és szerettem is nagyon őket. Még hasonló vagyok ezzel a számmal is : :B:B:B:B

    Waka waka

    ezis(L)

    Wonderful Africa Chill Out Music

    régebben találtam ezt a képet, de olyan aranyos... nem tudok betelni vele :P:R:P

  • vilma27

    tag

    Azt hiszem megtanultam a törit, bár szerintem átlapozom este még az egészet, de ígyis meddig csináltam :Y igaz mesét is néztem közben, de mialatt tanultam A gyűrűk ura filmzenéit hallgattam. És rábukkantam egyre amit már régen hallottam:

    Enya - Lothlorien

    Szerintem nem kell bemutatnom a filmnek a soundtrack-it, és nem mondanám, hogy ez amit a fentiekben linkeltem számomra a legszebb, de ezis igen...:C:C:C

    Minden évben csinálok olyan heteket, amikor mindennap megnézek egy részt a kedvenc többrészes filmjeinkből
    ilyen pl.:
    Star Wars (klasszikus sorozat)
    Harry Potter (már alig várom a novemberi napok végét, asszem 25:F, sokan nem szeretik, de én a mai napig minden egyes részét szeretem, és amikor a 2. rész ment a moziban én akkor voltam leges leges és legeslegelőször moziban) :C:C
    A gyűrűk ura (alap...(L)
    A szállító (ha kell egy kis akció, és jó pasi ;))
    Alkonyat (inkább az első és a harmadik része)
    Shrek (wááááááá)
    A múmia
    A szellemlovas (úgy tudom készül a következő része)
    régen a Jurassic Park (amit már kivettem a listából, de azért beleteszem)
    Jégkorszak (ehhez is egy kedves emlékem fűződik az első részét a legjobb és egyben a legelső ovodáskor barátnőmnél láttam ;))
    A Karib-tenger kalózai (a legjobb disney-s film, lehet az első és a legutolsü XD, de a kedvenc színészem miatt: Johnny Depp miatt, nah jó a story is jó :B)
    Reszkessetek betörők (vígjátékok közül kiskoromban nagy kedvencem volt:) (ettől mindig karácsonyi hangulatom lesz, és a gyerekkori karácsonyaimra emlékeztet)
    Spiderman (nem láttam mindet, de ami késik nem múlik...)
    A keresztapa (nem is tudom mióta akarom megnézni, az első rész láttam csak, amikor mentünk az énekkarral Barcelona felé, csekély 36órás út XD)

    u.i.: (magamnak) Sweeney Todd, soundtrack válogatás
    Mára ennyi Csók(K)

  • vilma27

    tag

    50. bejegyzés
    wáááááá
    Kedvenc alkotásomat teszem be, már vagy nem is tudom mennyi ideje szeretem ezt a képet és igazából azt sem tudom megmondani, hogy miért is ez a kedvenc képed...nem tudom, csak ránézek és olyan jó, valahogy megnyugtat, és sokszor magamat látom benne.

    Jim Warren

  • vilma27

    tag

    Jó reggelt!
    háááát :K megnéztem a filmet: The Expendables
    Fúúú azt hiszem most szerettem meg Sylvester Stallone-t, vannak jó filmjei, de ebben nagyon jól adja a karakterét, egyszerűen nem tudtam levenni (ez hülyén hangzik) pl a szájáról a tekintetem, de szó szerint, ahogy a kezéről sem, kicsit mát "túl" kategóriában van, de akkor is wááááá. És Jason Statham... az egy nagyon jó pasi, már A szállítóval is nagyot alakított, de a Halálfutam, és a Crank is (L), ajánlom mindenkinek a filmet, filmeket, mert nagyon jó színész...Van még egy azt hiszem az a címe, hogy A király nevében az sem rossz, de szeritem az az előbb felsorolt 3as a legjobb neki. De a szállítóban főleg az 1ben wááááá, de...(L)

    és egy soúúndtrakkk

    The Expendables Soundtrack: Diamond eyes

    De most komolyan, a szereplők mind el lett találva. Fényezhetném még sorra a filmet, de sajnos töri :O de szerintem letudom most délelőtt, és akkor csinálok magamnak egy szabad délutánt. De wááááá nagyon jó a film, mégegyszer megakarom nézni ;)

    u.i.:(1) Wic felfedte a nevem, igen Adrienn az igazi nevem, de itt inkognítóban akartam lenni, na sebaj
    u.i.:(2) Művésznőm az a 15cm mi az neked...:B hidd el kellett az oda neked :P

  • vilma27

    tag

    Egy szép nap emléke, igaz mindenkiről sz*r a kép, főleg rólam, de kit érdekel, amúgy úgy vannak sorba, hogy Fruzsika; Művésznőm és piros nacóban Én :U atyamadzagfüzősfestőállvány.... de egy szép emlék :P

  • vilma27

    tag

    [cold case]

    Erről szerintem 1 hete akartam írni. Múlthéten vagy lehet, még azelőttin, nem emlékszem pontosan, de a kodálynál megláttam az egyik gyerekkori, illetve általánosbanoskoris szerelmemet, vagyis az egyiket. Erről már meséltem Művésznőmnek, de az a lényeg, hogy egy testvérpárról van szó, az idősebbik velem egy évfolyamban járt, de talán úgy van, hogy köztük sincs egy év, és a kisebbik és én köztem is csak félév van, mert ő 93as... és amúgy szerintem jobba is néz ki de csak egy kicsit, nem tudom, lehet mert az arcvonásai rajzos szemmel jobban érdekelnek, mert több érdekességet találok benne. De a bátyja neki meg imádom a humorát, illetve imádtam már nem nagyon találkozunk. De lehet jobb is így.
    :O de ahogy a fiatalabbat láttam a buszmegállóban hááát :Y az valami egészen furcsa érzéssorozatot indított el bennem. Ezért úgy döntöttem, hogy megkeresem őket facebookon. Ezt meg is tettem és bejelöltem mind a kettőjüket :B És nem sok pasi van akinek "megbocsátom" hogy nem barna a szeme, de ők benne vannak ebben a kivételben.
    Ezt a bejegyzést mindenképp leakartam írni, elvileg már múlt7 óta, de valahogy mindig kiment a fejemből, pedig sokszor visszanéztem a képeiket, adatlapjukat és csak ma jutottam el idáig.
    Na jólvan megyek x-factorozni...
    Jóéjt...:D
    Csók(K)

  • vilma27

    tag

    :Y Wictor az a vers XD nagyon jó :C:C:C
    mondjuk ha engem kérdezel, még a 180°mindig nincs meg de haladás, szerintem félsiker :B 90 wáwáwááááá. Amúgy nagyon jó :D:D:D:D:D tetszett, őrült, de tetszett :P

  • vilma27

    tag

    Még egy dolog "A tégla" című filmhez, utólag néztem, hogy csak beakartam linkelni az egyik soundtrackot, de a végén láttam, hogy nem tettem:

    Billy's theme

    Még nem hallgattam végig az albumot, de ez nagyon megtetszett, szerintem gyönyörű, a zeneszerzője: Howard Shore rengeteg film a nevéhez fűződik, illetve a zenéi
    ...na úgy csak ennyi, szerintem hallgasd meg, érdemes... Csütörtök este 11ig néztem a filmet, és a végén hááát nem lövöm le a "poén"t de fúúú egyszerűen:Y hisz mit vársz el Leonardo DiCapriotól, most a másik tőle nagy kedvencem Inception , viszont arról, majd akkor írok és linkelek, ha mégegszer megnéztem, a jövő hétvégén lesz a moziban még megnézem szerintem :D, nah de tényleg ennyi :B

  • vilma27

    tag

    Fúúú :Y sürgősen le kell írnom az elmúlt nap eseményeit, amíg még van időm, mert ma azt hiszem a történelem tankönyv és atlasz lesz a partnerem :F mi 2 könyvel fogok beszélni egész szombaton? na én se vagyok normális. De muszáj, mert hétfő+törióra+ha nem tanulok=totális katasztrófa. Nagyából tudom a dolgokat, és az évszámokat átfutottam és már meg is jegyeztem, pedig van vagy 20db. XD de egyedül az nem megy a fejembe, hogy ki mikor uralkodott...valahogy keverem, de most ráállok a témára hogy = legyen a szíííp 5össel. Mert ez az év nekem már számít...:U

    na itt a tanulós szám: (hallgasd végig, nagyon ajánlott :D)

    Flipsyde - Happy Birthday

    Csütörtök.:
    bevittem a makettot, végre, kész lett és nekem nagyon tetszik. Kicsit félve vittem be az iskolába, mert igaz bírom a kritikákat, és inkább segítenek nekem, és megfogadom, de ez mégiscsak egy pályázatra megy. A lényeg, hogy végül is nem kellett félnem, nagy sikere volt a színpadomnak, és mindenki megkérdezte, hogy ezt egyedül csináltam?, stb...szokásos pesztrálós kérdések. És így nyugodt szívvel adtam le az irci Tanárnak :) A képek pedig majd pénteken lesznek készen. A plakát meg hétfőre. Csak összehozzuk ezt valahogyan. Mindhárman úgyahogy kivesszük a részünket.
    üzenet: Művésznőm Te is haladj az esszével, mert mi már készen vagyunk a mi részünkkel :K van még idő igaz, de nem sok, és a maradékot, meg a megoldásokra kellene szánni.
    Hazajöttem, és a kutyámmal felmentünk a szobámba lepakolni. Nagyon sötét volt mivel reggelente nem szoktam felhúzni a redőnyt mostanában. Tessyke befeküdt az ágyamba. Gondolom magamba: milyen okos vagy :Y és befeküdtem én is mellé XD és aludtam... jaaaj nem lehet nem aludni délután, olyan jólesik, persze megvan a rossz oldala is, este nézhetem a plafont mert ezek után nehezen alszom. Persze ha alszok ugyanúgy jönnek az álmok, amik mostanában, nem is tudom, hogy gyötörnek-e :F vagy jók-e...nem tudom.

    So What - Pink

    (egyik kedvenc énekesem a maga műfajában a legjobb :P:P:PP(L))

    Péntek.:
    Andris behozta a képeket a szereplőkről. Nagyon szépek lettek, szépen el lett készítve, de a körítés eléggé, hát durván kifejezve gáz lett...:F Ezért németórán végig azt próbáltam korrigálni és a szünetembe is belement, de ezt az áldozatot meg kellett hoznom, viszont a következő nagyon nem hiányzott nekem, matek óráról is késtem, és kiderült, hogy dolgozatot írtunk. Abból a témából amit nagyon tudok értek, és ebből akartam 5öst írni. de mivel 25percem volt az írásra, írtam ahogy tudtam, és meg is tudtam volna írni mindegyiket jól, mert tudtam, de idő hiányába nem tudtam befejezni...:W ez a legszörnyűbb. Jelentem a rajz tökéletes lett. És amúgy utána az irci Tanár mondta, hogy mikor bevitte a műveket a másik iskolába, akkor el voltak ájulva szó szerint, mert hogy ilyet még senki sem csinált, meg bla bla bla...viszont lehet etettek minket, de azért remélem, hogy nem mert jó lenne továbbjutni, amennyi munkám már nekem is benne van... Rossz lenne nem továbbjutni, de megígérem, hogy meglesz és értesítem a hallgatóságot, amint kiderült az eredmény...:D
    Szal így telt a péntek, matekból is jaaj :W nem igaz, lehet ez stréberül hangzik, de a továbbtanulásomhoz kell a matek 5ös, és ha ez 3as lesz, azt nehezen tudom kijavítani, de azért reménykedem, hogy kapok még 1 esélyt erre a dogára.

    Ma pedig ma van Szombat.:
    tanulás, és csak tanulás lesz, de szerintem délután elmegyek moziba, mert meg akarom nézni A feláldozhatók c. filmet :O az az előzetes is (L) szerintem adok ma magamnak ennyi szabadságot...:P hanem többet, mert este x-factor...(L)
    amúgy meg :O nem is mondtam, hogy csütörtökön felkeltem és filmet néztem...Hallottam már róla de ne gondoltam, hogy ez ilyen jó:

    A tégla

    Bocs a szóhasználatért, de kib*szott jó film...wáwáwáááá szerintem még egyszer meg fogom nézni (L) és hogy milyen jó zenék is vannak benne The Departed Soundtrack

    De azért mégiscsak egy szép számmal engelek el hétvégézni.:

    Jesse McCartney-Because You Live

    valahogy ma reggel végig ezt hallgattam, és nem tudom miért? de jólesik ezt hallgatni. :B
    Csók (K)

    u.i.: Wicnek: Nagyon szép a versed amit írtál, és kérek valamit, írj egy olyat ami ennek a versnek egy 180°-os ellentéte, biztos jobban fogod érezni magad, és nem nagyon ismerlek, ennek ellenére tudom, hogy megfogod találni azt a lányt ;) mert mindenkinek van egy párja valahol.:
    "Lelki társ. Két kis szavacska, és egy nagy gondolat. Azt jelenti, hinni abban, hogy van valahol valaki, aki őrzi a kulcsot a szívünkhöz és álmaink házához. Csak az a dolgunk, hogy megtaláljuk. Hol van hát ez az ember?"
    Jó 7végét ;)

  • vilma27

    tag

    Ezt meg Te ne olvasd Művésznőm.:

    itt miért nincs olyan, hogy tetszik?
    221-223ig Wictor blogjában, főleg az első, valami hasonlót közölnék Művésznőmmel, és ezt tudja is, de nem mondom, mert nálam ez durvábban szólna, olyan Vilma stílusban ;]

    Swiss Ft. Music Kidz -One In A Million

  • vilma27

    tag

    :O még mindig jó ez a pasi ♥♥♥♥

    4 Soaked

    Ezt a képet azért tettem fel, mert ezen eszméletlen csinos. Most magadban fogadjunk az a kérdés merült fel, hogy egy pasi, hogy a p*csába lehet csinos...tuti így, ne is tagadd! ;] De sokan nem értik, nálam mindig is volt egy olyan "fogalom" hogy egy férfi is annak ellenére, hogy férfi lehet csinos. Nem tudom, ez megint a hóbortjaim közé tartozik, ha nincs valami ami megfog egy pasiban akkor már felesleges a dolog. Nem azt mondom, hogy most legyen helye, kigyúrt állat, nem sőt, az a valami, bizonyos dolog legyen meg benne amitől szinte a fellegekben járok ha meglátom. De egyenlőre a nyoma sincs a láthatáromon. De volt már rá pl.: egy jó kéz, Művésznőm tudja, hogy egyenesen bolondulok a kezekért, és a másik az a szem. Nem is akármilyen valahogy a barna, sötétbarna színű szemek mindig is egy magabiztosságot, biztonságot és nyugalmat mutattak nekem, de az se mindegy, hogy hogy használja valaki a szemét. Hiába barna ha nem tud nézni vele. A 3.jön azt hiszem :P a nyak...húúú abban is...wáwáwáááá, de ehhez jön még a haj, a stílus, hogy az összkép meglegyen. Most tök furcsa, hogy egy naplónak mondom ki a pasi ideálom, vagy végülis, nem is tudom, ez nem ideál, csak mondom, hogy akis apróságaim ami 1 csapásra jókedvre derítenek, és hirtelen az ég is zöldre festül, csak úgy minden ok nélkül :B
    Mondjuk nem ezt a témát szerettem volna boncolgatni, és az előzőben sem Adamet akartam, de csak úgy jött, csak löktem itt a szöveget, holott valami egészen mást akartam írni, de ahhoz egyenlőre semmi ihletem nincsen....még
    Jólvan ez van, szereted nem szereted, bekeményítek, innentől azt akarom, hogy ez a punnyadság távozzon tőlem, ami mostanában elég nagy százalékban eluralkodott rajtam. És komolyan mondom, most így egycsapásra elillant ez az érzés, hogy mindezeket a fentiekben kiírhattam magamból. Nagyon jólesett. Sokszor vezettem igazábol blogot, de 1hétnél egyik sem tartott sokáig. De ez, jó helyen jó kinézettel van ez a blog. Mindezért Művésznőmnek vagyok hálás, hogy megmutatta nekem ezt az oldalt. És már megint sokat írtam XD azt hiszem reménytelen vagyok :( de így vagyok Vilma

    olyan jó hogy tudok végre képet feltenni :C:C:C:C huhúúú wáwáwááááá

    De még egy dolgot leírok. B asszem ez a neve nálam. Múlthéten beteg volt, és azelőtti pénteken este msnen hát beszélgettünk. igazából megint csak én beszéltem, de mindegy nem is ez a lényeg. De furcsálltam, hogy múlthét hétfőn nem jött suliba. Azt hittem, hogy miattam, vagy nem tudom, de ma pedig volt suliban. múlt-múlt pénteken úgy váltunk el egymástól, hogy megígérte nekem, hogy magábaszáll egy kicsit. (nem akartam kötözködni mert szerintem a röpke beszédem után meg"utált" de nem érdekelt akkor, valakinek muszáj volt közbelépnie, és azért ismerem már magam annyira, hogy úgyse bírom, ki, mert ami a szívemen az a számon <---elég hangosan :B ) Na tehát ma volt iskolában. Amit leírok Herceg tuti csóválni fogja a fejét, de az Én blogom. És tényleg semmi probléma nem volt, még pár szót is váltottunk napközben. És a szeme sem úgy "állt"
    (ez a másik, a szemekből nagyon lehet tudni ki milyen, mármint én valahogy látom, ne aggódj nem vagyok vámpír vagy ilyen XD, de a gesztusokból, testbeszédből és a viselkedésből sok mindent le tudok szűrni az egyes emberekből. Lehet a sok pszichológiai könyvnek köszönhető amiket olvasok. Alapból nem vagyok regényes,de ezeket viszont nagyon szeretem és anyámnak rengeteg van, mert ő tanulta is :P ezt csak egy kis kitérő volt) Térjünk vissza Bhez. A lényeg, hogy remélem nem kezdi azt amit általában szokott... Magába néz, néz és csak néz és 2-3 hét után megy minden tovább ahogy eddig volt. Nem nagyon szeretném. Sok minden nem köt hozzá, sőt leginkább semmi, de nagyon zavar ha valaki így viselkedik ahogy ő és én úgy gondolom, hogy ezzel, hogy megmondom a véleményem, és lehet hogy mások véleménye is ez volt, azzal csak segítek, ha ezek után kerül vagy tényleg megutál, hát utáljon, de nekem ezt is jólesett kimondani.
    Amióta nem járok magánénekre, ahol a tanáromnak rengeteg mindent elmondtam és mint kívülálló rengeteg jó tanáccsal látott el, és segített rávilágítani a dolgok kulisszáira, azóta valahogy még jobban kiélem magamból ezt a szív-szám dolgot. Lehet hátrányomra, és tényleg hiányoznak az énekórák, de ígysincs időm mindenre. De akkor mondom furcsállom, hogy az embernek arra van ideje amit szeret. De ha ezt szeretem és nincs időm? akkor most mi :F de áhhh megint kitértem a téma elől...JÁÁÁÁJ ez a Vilma :W borzasztó egy NŐ.... /de azért szeresssssssük :D:D:D:D

    Ez a kép egy szép nap emléke, de úgy gondoltam, hogy egyik kedvenc képemet/képünket (Művésznőm) felteszem, és így megmutatom magam a LOGOUT nyilvánosságnak

    jo8 mindenkinek!!!
    csók(K)
    u.i.: valamiért OFFba tette ki az egészet :F miért? kitudja XD

  • vilma27

    tag

    :O miket nem talál az ember. Szerintem Művésznőm nem a Te stílusod, de az enyém annál inkább, nem tudom miért? :F de ki igen ;)

    Robot Love - Allison Iraheta

    jo8 :)
    csók (K)

  • vilma27

    tag

    még egy érzést muszáj leírnom. Nem sok ígérem...:B
    múlthéten féltékeny voltam. De nagyon, nem szokásom annak lenni, és ha valaki akkor én nagyon ellenzem főleg egy szerelmi kapcsolatban az efféle érzést. Elvégre valakivel azért vagy együtt mert Te is és Ő is szeret. 2őn áll az állás. Legalábbis így kellene lennie. De az én féltékenységem nem is a szerelmi kapcsolatba tartozik bele, hanem inkább a birtoklás vágyába. Egy személy akit magamnak akarok, egy személy akit féltek, és egy személy aki nem akarom, hogy akár csak egy szót merj vele váltani. Ezek a személyek 1ember. Tudom, hogy ugyanolyan minta a többi. Nem az enyém. De azt akarom, hogy soha ne hagyjon el. Nem tudom, hogy ez normális? :F nemigazán. nem...
    akik olvasák nem tudják, hogy kiez, és ő sem tudja, hogy én így érzek, de nem tudom, wáwáwááááá tényleg nem köt össze semmi más mint a barátság. (habár erre is van egy jó pár gondolatom: barátság). Most muszáj Műtörit tanulnom, mert holnap doga :W XD ha végeztem lehet jövök és írok pár sort még :D úgyis benne vagyok a lendületben

    :B

  • vilma27

    tag

    fúú... ez nagyon hosszú hétvége volt.

    Nickelback - Savin' Me

    úgy nem is tudom, miért ezt a számot linkeltem be, mikor ezt írtam ezt a zenét hallgattam. Tőle vannak jobb számok is, pl Hero, az nagy kedvencem, de most a pillanatban ezt linkeltem be :P
    Szombaton nem sokat haladtam, mert itthon volt a nagybátyám, és nem tudtam foglalkozni a makettal, de vasárnap mindent bepótoltam amit tudtam. Igazából még nincs kész, de remélem, hogy elkészülök vele. Sajnos lett egy akadály, ami nagyon gáz, mert a varrónőm nem veszi fel a telefont, és otthon sincs :S de majd valahogy megoldom...

    A tanulásban igazság szerint nyakid benne kéne lennem, ennek ellenére, szerintem csak a lábujjaimat áztatom benne. Mindennel el vagyok maradva, ami megint csak gáz, mert ez az évem már beleszámít a felvételibe. És egyébként eldöntöttem, hogy semmiből nem kell emeleteznem, illetve nem fogok, mert inkább elég mindenből a középszint és abban legyenek jó jegyeim. Német...uhh most úgy vagyok vele, mint ahogy Babi néninek szüksége lenne Brad Pittre XD nagyon nem akarom most :O de kitartás, egy szűk év és el is felejthetem ezt a nyelvet, de addig még hosszú az út. most szerintem megyek, mert nincs az íráshoz sem erőm...

    Ez alap ismeretség Vilmához, tudni azt, hogy nagy Adam Lambert mániás vagyok, annak ellenére, hogy milyen életet él, de nem is akarom tudni, a hangját egyszerűen nem lehet túlszárnyalni. Nagyot kell dobni valakinek, hogy nagyobb legyen az én szememben nála. Na midn1 nem tudom, hogy értitek, de tegnap, illetve minden vasárnap megy az animaxen az american idoll wáwáwáwáááá hát na melyik évad megy? na melyik? ne tippelgess reménytelen vagy...XD a 8. pont amelyikben Adam is van (L)(L)(L) fúúú sajnos márcsak 1 rész van belőle az utolsó, de már alig várom hogy vasárnap legyen és még csak hétfő van. De nálam a várakozás nagyon jó, mert többnyire ez tanított a türelemre, ami sok emberből hiányzik...De ez a pasi, egyszerűen kiverhetetlen. Valahogy olyan energia van a hangjában amit eddig senkitől nem hallottam. A fenébe a fáradékonysággal én írok inkább és áradozok tovább Adamről ;)

    ez a kedvenc képem, persze vannak kicsit "tabu"sabb képei, mert a hírek elvileg melegnek mondják, meg be is vallotta, de hírek...azt se tudják, hogy mi fán terem az igazság. De ez, hogy meleg, sok ugyanilyen "hír" az ellenkezőjét állította, szal... erről ennyit.
    1982ben született Indianapolisban. De San Diegoban nőtt fel. Több helyi tehetségkutatót nyert, de tényleg ebben az American Idollban figyelt fel rá a közönség. Színészkedett is sokáig, amit nem tudom, lehet, hogy most az énekesi pályával akar betörni a világba és utána filmezni (ahogy fordítva is valaki). De nem mondok róla többet. Egyrészt mert ezek nem mindenkit érdekel, másrészt én tudom az a lényeg. De ami fontosabb az a hangja.
    Ezt hallgasd közben:

    Mad World

    Ez...ez...egyszerűen lenyűgöző. Nem erőltetett de ottvan, lágy mégis erőteljesen átadja azt az érzést amiről a dal szól. Ellentétek sorozatát tudnám leírni. De a dal magáért beszél. Ezt a tehetségkutatókban énekelte ahogy ezt is:

    No Boundaries

    Ezt énekelte utolsók közt, de úgy látszik nem volt elég. Az legjobb 2 közé jutott be, de én meghallgattam az ellenfelének ugyanezt a számát és nem voltam elájulva tőle. De Adam előadásán annál inkább. Lehet, hogy az elfogultság beszél belőlem, de lehet hogy tévedek ebben. Döntsd el.
    Ezt pár adással előbb énekelte, de uhhh az a tartott hang áááá, őrület

    Feeling Good

    uhhh...még mostis feláll(na) a szőr a hátamon ha lenne... :B és az a ruha, hogy milyen jól áll neki.
    Na folytassuk

    Mert amúgy nem azt mondom, hogy belevagyok zúgva, na jó lehet egy kicsit, de ezt nálam a hangjának szól leginkább. Nem ismerem, milyen mint ember, és nem mondom, hogy nem találkoznék vele, dehogyis nem ohohóó nem kellene 2x mondani ;], ha lenne koncertje... nem szoktam koncertre járni, de az ővére csakazért is elmennék, és hát nálam senki nem tud nagyobbat sikítani :K az tuti
    De azért nem csak ilyen számai vannak. Tudja ő mi az a tempó:

    Black or White

    Born to be Wild

    :Y:Y:Y ez a két szám. Az első azért mert MJtől van és ez az egyik kedvenc számom és hogy elénekelte ohohoúúú láwoltam. A 2. ATYAÉG az az ütem, és hajlítások erő rezonálás, és sorolhatnám az "effekteket" a hangjában, mert nagyon ütős lett...
    na jó eztis :B

    Satisfaction

    És jöjjön 2 nagy kedvencem aminek a klipjei...wááá nem sok számának van így az albumáról de ez a kettő wáwáwáááá

    Whataya Want From Me

    For Your Entertainment

    valami eszméletlen jó klippek lettek. Ez lehet megint az elfogultságomból adódik, de ki nem sz*rja le ; ];];];];];];] <---ez az ördögseregem ha nem tetszik ráduszítom

    gondolom azt gondolod, hogy ezeket a számokat hova lehet tetőzni, tudom a májadba látok...De hidd el a végére hagytam azt a számot amelyik szinte a mai napig nem fér bele, hogy hogy énekelheti valaki így...wááá nem találom rendesen, csak koncertfelvételen. Nekem le van töltve és azon nincsen ujjúngoló csitrik hangja, de azért beteszem, háétha kedvet kaptál a letöltéséhez :D

    (P:C)Broken Open(/P)

    ezt pedig a percben találtam. Szinte mindegyik számát végighallgattam már vagy 100 de ezt nem miez? nagyon jó:

    Slow Ride

    és a legeslegvégére (tényleg a vége) egy kép...:):):))) egy kicsit merészebbet teszek, ki, mert ne hogymár idillezzek a kedves olvasónak, megmutatom Adam igazi arcát


    adhattam volna valamelyik számának a címét a blogomhoz. De ha azt vesszük az Apoligizét még azért ő sem szárnyalta túl. Viszont abban igen, hogy tőbb jó száma is van :D:D:D:DDDDD

  • vilma27

    tag

    Jó reggelt!

    Beyonce-Broken Hearted Girl

    Úgy mára nem terveztem semmi blogollást, sőt a hétvégére se, mert millió dolgom van. Ez lesz az első és utolsó bejegyzésem a hétvégén.
    csók(K)

  • vilma27

    tag

    Jaaaj ez a szám...XD nagyon jó ezt most nekem kell betennem ide XD

    Magashegyi Underground - Szeplös váll

    Művésznőm, ez nagy...:Y

    Az elmúlt két nap irtó gyorsan telt el. Mint ahogy a nyár is, csak egy hosszú hétvége, olyan hamar elment. De most írtunk mindenből, ami többé-kevésbé jól sikerült. Viszont rengeteget kellett pótolnom, és még ugyanennyi dolgozat van hátra. Most csak így gyorsan leírom ami eszembe jut, mert gondolom, hogy Művésznőm se maradjon le sok mindenről, mert ő meg "beteg" lett, pont ezen a két napon :S Matekból mint mindig, írtunk, és jövőhétre nagy témazáró várható, Irciből meg ma kiselőadások voltak, nekem nagyon tetszett, Máté amit előadott Áronnal és Matilddal, az valami őrületesen jó volt. Az ember tragédiáját dolgoztuk fel, és az utolsó feladat minden csoportnak az volt, hogy egy állóképet kellett csinálni. Mindenki beáll egy pozícióba és nekünk ki kellett találni, hogy vajon melyik színről lehet szó. :))
    Németből rengeteget kell dolgoznom most hétvégén. És még a pályázathoz sincs meg minden. Szombat reggel megyek vásárolni, és délig megtanulom ezeket letudom, és tényleg csak makett, csak makett és csakiscsupacsupa makett. Semmi másra nem gondolok, és nem foglalkozhatok semmi mással, egy filmet sem nézhetek meg :O ami nálam a tragédiával egyenlő :O:O:O, 1kivétel este az x-factor :DD, de megakartam nézni egy filmet 12.05kor kezdődik talán a film+-on ha jól emlékszem az a címe, hogy Híd a Kwai folyón, de mindegy valamit fel kell áldozni.

    Ma szerencsésen megérkezett a nagybátyám. Van egy kutyája aki szó szerint bele van bolondulva a gazdájába. Dzsoki a neve, és fiú kutya és nagyon féltem, hogy mi lesz ha összeengedjük az én kutyámmal, féltettem nagyon. De szerencsére nem lett semmi, nagy kő esett le a szívemről. Egyrészt, hogy semmi féle összemorgás nem volt, és más egyéb fiú-lány kutya közötti dolog sem. Mert imádom a kutyákat, de tudom, ha kiskutyáink születnének, tuti a szüleim nem engednék meg hogy megtartsak akár egyet is. De jobb ez így, mert ha nem születnek kutyusok, nincs miért aggódni. De komolyan mondtam, hogy mikor elhagyta Pestet a gyomrom szinte görcsbe rándult....:( nem volt jó ez az érzés...

    Jah a végére hagytam az újabb meglepetésemet.:
    (még azt szeretném megtudni, hogy lehet fényképet betenni ide?) nah majd egyszer eljátszogatok, ezzel...
    tudom hogy ismered, de azért szeretném visszaidézni azt a kinti padonülős délutánunkat. Emlékszel még arra? csak egy szám, és semmi más.

    The Giving

    Csók(K) és szép álmokat.♫♫♫....

  • vilma27

    tag

    Te jóságos pandamaci fekete-fehér foltjából a fekete! :Y:Y:Y:Y:Y
    Hát ez meg mi XD
    1. Én vagyok a tanúja nagyon szép lett a nyaklánc, olyan Művészős :B
    2. Ahogy Anyud szokta mondani: "Nem is te lennél" ezt a szendvicses incidensedre írom :P, jaaaj még egy ilyen Nőt...wáááá
    3. még kiírja, hogy ne olvassam, hogy az cicafarkába ne olvasnám, és holnap wááááá, olyan hádzsimét vágok le neked...de olyat...:((...
    Amúgy tudod jól, hogy japánban nekem van XDm jah meg most újítottam be egy törökkel :U
    Na jólvan ma nem piszkállak, mert kell az erő a "monsu-s" feladatodhoz :D

    Ma ahogy most hazaértem, láttam, hogy Herceg linkelt egy videot, beteszem ide, de szerintem ebből már van fent nekem egy csak nem pontosan ez, mert én csak hasonlót hallgattam, ami 10perc 41es volt talán, de szerintem a fentiekben kell lennie, mert szinte egész nyár végén ezt halhattam, mert igaz a filmet elcseszték, de tényleg, a zene az nagyon ott van és még ma is hallgatom, úgyhogy köszönöm ezt a verziót (L)

    Flow Like Water - The Last Airbender

    filmeseknek ajánlott...:U
    és végre ma anyával megyek és csinálunk lapcsánkát... egyik nagy kedvencem, csak 1 a baj, nem nagyon ízlik mindenkinek, és így az asztalon is nagy ritkán van, de ma biztos lesz:) már most hallom, úgyhogy megyek osonok is ki, de itt egy szám még biztos ami biztos:

    Naturi Naughton & Collins Pennie

    illetve még1, mindkettő ugyanabból a filmből való.:

    Sam Sparro - Black and Gold

    de amúgy röviden beszélek mi volt ma...Reggel megint kicsit idegesen keltem, de a nap hátralévő részén viszonylag, a hangsúly a viszonylag van, nyugodt voltam. Emlékszel még "I"-re? hát eddig úgy nyugton voltam tőle, de ma volt Művésznőm felé egy olyan beszólása, hogy uhh olyan gyilkos tekintetet vágtam magamban, sokan ismerik is ezt a fajta nézésemet, de neki úgy kívántam, de sajnos nem az én ügyem volt, de utólag bánom is, hogy nem tettem meg amit meg kellett volna tennem és nem védtem meg Szamócámat de uhhhh, megint jón a wáááááááá
    A pályázattal egész jól haladunk úgy hiszem, az írásos részt leakarom tudni a héten, hogy hétvégén totál makettozzak, viszont szerintem lassan fog menni, mert vasárnapig itt lesz a nagybátyám aki Lengyelországból jön, először Lentiben volt mamánál, és most 3 napra lejön hozzánk látogatóba. 1 a bibi van egy kutyája, egy fiú kutyája, az én kutyám meg egy lány kutya azaz egy lány kutya, fúúú előre látom mi lesz, Tessyt bezárom a ház legfelső torony legmagasabb szobájába, az enyémbe XD de nem akarok kiskutyákat most egyenlőre...nem hiányzik, így is kötődök az összes állatomhoz, és anyáék meg tuti nem engednék meg ha esetleg történne valami, de ha rajtam múlik semmit nem engedek, se sex, sőt mi az hogy sex, a közelébe se engedem... na jó azért örülök, hogy jön ide, mert szerintem 2éve simán nem volt itt...nem mondom, hogy nagyon hiányozna a nagybátyám, mert nem volt olyan erős családi viszony közöttünk, de nagyon művelt és okos ember, nagyon szeretem hallgatni és beszélni vele, és nem arról az ízléstelen politikáról amit apám nyom, mert amúgy még ha valaki okos az akkor apa, hát az mindent tud...és van olyan esze, amiből, mondjuk ez lehet egon fog hangozni de én sem szűkölködöm benne, de nekik...
    hááát még van egy 4.: ekkora a kutyád Művésznőm? hát mekkora nagy lett? waoo :D nagyon aranyos lett (L)
    Na jólvan megyek főzőcskézni...
    csók(K)

  • vilma27

    tag

    :Y:Y:Y épp újra olvasom a Tartuffe-ot és egy nagyon szép számot hallgatok közben:

    a=GxdCwVVULXcUWsbCv6dqN_8OUo8vNtZR&list=ML&playnext=2]Leona Lewis - My Hands

    nem épp olvasáshoz ajánlott...:B

  • vilma27

    tag

    Ma kiderült, hogy már a legelslegelejétől van egy titkos bloglátogatóm :Y és ezt ma tudtam meg teljesen véletlenül.
    ezt muszáj ennek örömére betennem, én már a sírásig kacagtam magamat rajta főleg az utolsón XD :D:D:D valami eszméletlen nagy...

    Never say no to Panda

    Ma nincs sok mindenről írni, a kedd általában hamar elmegy, főleg, hogy meggyorsítottam az eseményeket. 4rajz, amin nem alkottam valami nagyot, de a többieknek nagyon bejött, és Alexa mindig úgy jött oda hozzám, hogy Figyeljcsak, megverjelek? ez nála a bókolás jele :D de utána Művésznőmmel portásak voltunk, nekem az ebédlőben kellett volna lennem de nem nagyon akarózódott a hideg ebédlőben üldögélni, ezért a méghidegebb első portahelyre ültem be Művésznőm mellé...ki érti ezt? :F de ott sem bírtam sokáig, a 13.15ös busszal hazajöttem, mert már megint furcsán éreztem magam, mintha most elől szorult volna be a levegő :S nem tudom, szerintem holnap elmegyek orvoshoz, és most már beszélek anyával, mert érdekes mód ő mindig jobban tud mindent nálam...
    Hazaértem és egyenesen az ágyamnak estem. Kutyámmal Tessyvel felmentünk és ott alukáltunk 2en vagy mostanáig...és olyan jól esett.
    Ma kikaptuk a színházas pályázathoz a feladatlapot, háááát elsőre nehéznek tűnik, és most mikor másodjára belenéztem még nehezebbnek láttam, de eldöntöttem, hogy megcsinálom, és megcsináljuk, mert csapatban vagyok, ami szerintem megkönnyíti az egészet, vizsont még kicsikét Tanárnő is besegít ebbe-abba és az is nagy segítség, meg,hogy ennyi időt szakít ránk nagy hálával tartozunk neki, és szerintem 15én vehetnénk neki valamit, vagy valamikor mikor lezajlott ez az egész, nem bonbont, mert speciel én utálok azt vagy kitépett temetői virágot kapni (ahogy Herceg mondaná Temetőszagú) és egyetértek vele a virág maradjon csak a földben...ott a helye :D
    hol is tartok :F? jah igen, hogy megcsináljuuuk, igaz Szamócám? :P tuti jólesz
    Ma hazafelé a buszon megláttam egy régi ismerős arcot...:Y hát már vagy 1 éve nem láttam, Dia volt az, őis itt lakik Oroson, és nem is tudom, hogy találkoztunk először, de egyből megtaláltuk a közös hangot...:U jól is esett, meg így kibírtam azt a 45 percet míg hazaérek a 4Y-sal a jó öreg orosi 4es XD
    Na elég legyen a szóbol most ráállok a pályázatra, és majd este lehet jövök és megírom, hogy sikerült, de ha nem holnap mindenképp

    Hát ez a pandás video, kész vagyok tőle...:))
    na jó most komolyan, tök komoly leszek, mint általában (áhhh soha XD), de tényleg! Itt egy szám amiről szinte semmit nem tudok, tegnap találtam és nem is tettem be, de ami múlik az késik? vagy hogy is van ez? a közmondásaim nagyon nagyot szoktak aratni, mert az eredetit sose tudom :B de a lényeget értitek:

    Erik Hassle - Hurtful

  • vilma27

    tag

    hát nem eszébe juttattam a Debrecenben eltöltött napunkat? XD vagy lehet, hogy neki is most jutott eszébe? mindegy, azért figyelek Művésznőm :p

    Sharon Jones & the Dap-Kings - If You Call

    Nem tudom, nemrég találtam ezt a számot és igazából nem az én műfajom, de ebben nagyon megtetszett...:C

    Egy gyönyörűséges feldolgozás:

    Shrek song

    Az egyik énekesnek utána néztem és olyan számai vannak :Y
    ha valaki akkor ő szívből adja a dalait.: (amiből igen-igencsak kevés van)

    Kurt Nilsen

    Kurt Nilsen

    Kurt Nilsen

    kedvenc.:

    Kurt Nilsen - Never Easy

    egy kis ízelítő attól az énekestől, aki belépett a kedvenceim közé...:C (L) én miért csak most fedeztem fel? :Y hát ez szörnyűűű XD

  • vilma27

    tag

    Ez lesz a legrövidebb bejegyzésem, mert mind tengerhosszú, és így visszaolvasva nem tudom megállni, hogy ne mondjak el még valamit, de tényleg ez lesz az a kis bizonyos bejegyzés. csak ez a szöveg és egy zene
    Nem nagyon szeretem a magyar előadókat, van 3-4 de annyi, és ezt a számot nem is tudom nyáron halhattam és csak most jutott eszembe hogy nekem akkor meg is tetszett nem tudom miért, lehet a zongora alap miatt, vagy a szöveg, de nem azért a szöveg elég sablonos, de a akkor marad a dallam és a zongora, mert ebben nem figyelem meg a szöveget inkább a dallam ami viszi az egészet.

    Noémi Virág - Melletted ébredek

    Nincs végül is rossz hangja neki, de lehetne jobb számokat is neki írni, én úgy írnék dalokat, az x-factorban is múltkor mondta Geszti Péter, hogy eleve úgy nézi az "énekeseket", énekes jelölteket, hogy szívesen írna-e nekik dalt, és igaza van, én is nagyon nagy kritikával rendelkezek, mint másoknál és ugyanúgy magamnál is, és sok mindent nem tűrök. Nem azt mondom, hogy nem látom meg másban a jót, mert azt is látom így a főleg a szemek alapján, huhh az olvasót nagyon lehúzom, de ezt pl nem értheti az aki nem ismer engem akárcsak egy kicsit.
    Erre az x-factorra visszatérve nekem nagy kedvencem itt Takács Nicolas (legelső dala(L)), Király L. Norbert (ez a pali, egyszerűen mindig lenyűgöz:Y), Spiriev Teó (olyan kis baba), Wittmann Zsolt, most nagyon jó hangú pasikkal lett "eleresztve" ez a műsor, és rengeteg tehetséges énekessel, igaz a múltkorin nagyon elvérzett szinte mindenki, e szerintem jó lesz :C
    linkelek kicsit.:
    Wittmann Zsolt
    Spiriev Teo
    Takács Nicolas
    Király L. Norbert1
    2 (kedvenc(L))
    ők voltak a fiúk, a 3 favoritom :P

    Már megint nem sikerült? hát úgy tűnik nem vagyok képes rá...:S

  • vilma27

    tag

    Nagyon jó volt az olaszóra, és olyan rossz, hogy Herceggel csak így hébe-hoba kapjuk el egymást, legalábbis az én részemről, a tavalyi péntek délutánozások nagyon jók voltak, lehet visszasírom a péntek 8órát? Lehet, hogy megvagyok huzatva (ezt érsd Művésznőm úgy ahogy kell XD) de már csak a kisétálásért is megérte mindig ottmaradni 4ig...:O
    Nem tudom, lehet elege van már neki is hogy csak mondom és mondom és mondom, és be nem áll a szám, hopp ezt ő is olvassa pff..., de mind1 nekem akkor is hiányzik, úgy begubózott oda hátra, hogy nem lehet kimozdítani onnan, egyrészt nem is lát a tábláig másrészt nem tudom, megszoktam, hogy látom Művésznőt is meg őt is meg úgy mindenkit a teremben, mert onnan az én kis középtáji helyemből beláttam mindenkit, most meg... semmi, Művésznőm is elbújt az előttem lévő emberek elé... senkit nem látok ez így olyan furcsa :F
    Jövőre menjen csak mindenki a helyére vissza...Tudom, hogy Művésznőm nem tehet róla, hogy olyan helyet és padtársat kapott, de ezen nem tudunk már változtatni...
    Igaz, msnen a délutánokat átbeszéljük, mondjuk azis abból áll, hogy nekem piros a betűm, neki fekete, van egy fél oldalni gépelt oldal, persze a rövidítésekkel meg mindennel de pirosan, aztán Herceg ír, látom, hogy ír, még mindig ír, mondom végre nemcsak én írosgatok ennyit, és erre beír egy XD-t hát remek, 1percen keresztül ezt "fogalmazta" és ez így megy minden délután. Néha mondjuk rá is rájön az írhaték, de ez ritka, pedig szeretem hallgatni másokat, jah és nem nagyon szeretem az msnt, nem vagyok híve, holott mindig azon lógok mert a célnak megfelel, de nem igazán jó, magyarul élőben jobbak a dolgok ;] minden téren XD, de tényleg
    Na jó mára ennyi, nem igazán a napom írtam, le mert a szokásos, csaptam vertem, mert én még mindig nem léptem túl 1-2dolgon amik zavarnak, és napközben is szarul éreztem magam, szúrt a hátamon bal oldalt végig. És az utolsó órát már nem bírtam volna ki... Egyik évfolyamtársunkat pont ma vitte el a mentő, mert nem kapott egyik oldalára levegőt vagy valami ilyesmi volt... és kicsit meg is ijedtem, hogy nekem is a tüdőm körül fáj, de lehet csak ijesztgetem magam, és csak kicsit beszorult a levegő. Hazajöttem és pihentem, nemrég felkeltem, mert Művésznőm a lelkemre kötötte, hogy olvassam el a tegnapi bejegyzéseit, és azután pedig én írogattam, és most vagyunk a mostban. Szóval most lejjebb ment a másik oldalra a fájdalom, jobb oldalt lent fáj, hát megőrült bennem valami :F Nem tudom, ha estére nem javul holnap elmegyünk a mellkhasröntgent csináltatni, egyszer voltam már talán tavaly november körül, de akkor betegség miatt, mert talán tüdőgyulladásom volt elég nagy, és akkor nem volt semmi, és azért most se legyen...

    Végül egy dal.:

    Delta Goodrem " Be Strong"

  • vilma27

    tag

    elkezdek előzeteseket betenni, amik a kedvenceim közé tartozik, és mivel inkább majdnem minden nap egy nagyon hosszú részt írnék, úgy döntöttem. hogy inkább többet, és ennek/ezeknek egy külön lap jár
    Kezdjük is, hááát ehhez valami eszméletlen emlékem van ami nyomott is hagyott bennem. először linkelek, és aztán mesélek mindent :U

    AVATAR

    Nem is tudom, hogy hanyadika volt, olyan február közepe lehetett. Szombat, reggel vonattal indultunk Debrecenbe, mert még nálunk ekkor nem volt 3D-s mozi, és már csak az előzetese miatt is és amiket olvastam a neten, azért is megérte felmenni Debrecenbe, és egyúttal a társaság is jó volt. ;) De megérkeztünk, 40perc volt amíg odaértünk, és szinte futólépésben haladtunk a pláza felé, mert talán 9körül már kezdődött a film is és sietnünk kellett. Elmentünk előtte a wc-re mert a vonaton lévőt had ne írjam le ide, milyen állapotban volt... :(((
    De visszamentünk, felvettük a jegyeket, ki-mit vett, hogy meglegyen a mozis hangulata, pop-corn, cola, a szokásos...:P (én nem szeretem a pop corn, mert nagyon tudok tőle fuldokolni, úgyhogy én inkább csempészek be valamit, ha rágcsálhatnékom van, de alapból is nem enni megyek moziba, hanem filmet nézni. XD hát de nem? nem értem, lehet van egyfajta filingje ennek a kaja-piálásnak, és márcsak a pénz miatt csinálják...de ha valakinek ez kell...
    Szóval elkezdődött a film, jó hosszú amúgy...:Y de nagyon megérte az egészet, nagyon élveztem minden percét a filmnek, és az alapstory, karakterépítési módok, a történetlogikája amit elsőre nem lehet felfedezni, a szereplők, ki-kit játszik, nagyon el lett találva, és tényleg megérte az a 11év James Cameron!!! nem sok film fűződik a nevéhez, amik viszont igen azokkal nagyon tarolt. Vegyük a Titanicot, Terminátort, Aliens,... de valamit tud ez az ember :K
    Na a film közben folyton azt hittem, felállok és tapsolok, mert egyszerűen nagyon jó volt, élén a film kivitelezésében a látványtervezés, vagy minek hívják őket, és a vizuális effektek :Y És a legnagyobbról nem is írok, hát az a zene, vannak olyan zenék benne, hogy az valami hihetetlen.Nemcsoda hisz javarészt James Horner munkái (L)
    Olvastam egy "kritikát" és meg is találtam:
    "A DVD-k és netes letöltések világában egyre ritkábban szánjuk rá magunkat, hogy moziba menjünk. James Cameron most megmutatta, hogy van még bizony létjogosultsága ennek a filmnézési formának. Az Avatar nemcsak minden idők legdrágább filmje, de bátran kijelenthetjük, hogy a leglátványosabb is. És ahogy némely üdítőital jéghidegen, úgy az Avatar 3D-ben az igazi."
    és teljesen igaza van. A filmeket nem a kritikusok véleménye alapján ítélem meg, van nekem sajátom, eltudom dönteni, hogy élvezem a filmet avagy sem, de ő jól megmondta, tetszik a figura :P
    Nem is tudom azóta már hányszor néztem meg és mindig újjat mutat számomra.
    A film után elmentünk a Fórumba szétnézni, mert úgy döntöttünk, hogy "lekéssük" a vonatot...XD nem az én ötletem volt...ááá:U Nézelődtünk, és jött Herceg "az a táska"... szó szerint be nem állt a szája csak ezzel az egy kis mondatot mondta de folyamatosan, igaz ő és Edó már látták a filmet, a 3D kedvéért jöttel el részben, és így más merre is tudtak utána koncentrálni, amit én nem mondhatok el magamról... nekem meg ez a mondatom volt: "az a film" (mondom, hogy teljesen elvarázsolt a film és örök emlék marad)
    Aztán a vonaton ülve ugyanezek a szlogenek folytatódtak végig míg be nem érkeztünk Nyíregyházára...:P
    :O volt valami jó falunév Debrecen előtt...apuska? vagy nem tudom, Művésznőm segíts!!! Nem emlékszem :o pedig annyit nevettünk a nevén
    Na lényeg, hogy életem legszebb élményei közé tartozik és marad ott mindörökre, főleg, hogy ide is leírtam
    u.i.: még jó, hogy nem akartam hosszú bejegyzést...
    alapszitu: olaszóra Mónival ülünk hátul és beszélgetünk, igaz inkább én mert ha belelendülök a dumálásba, nincs az az isten aki kilendít belőle. XD
    Sz hátrafordul: Vilma, hogy te mennyit tudsz beszélni :Y
    Mónival akkorát nevettünk, de hát igaza van...:B csak bocsi de fostam a szavat XD

    Végére betszem a betétdalát a filmnek:

    Leona Lewis - I See You

  • vilma27

    tag

    :R Köszönöm szépen a számokat!!! Művésznőm :U♥♥♥
    az elsőt nem hallottam még tőle, és furcsa, hogy most nagyon rákattantam az ilyesféle zenékre is, és a pörgőseket pedig hanyagolom. Nem tudom miért van ez? :F
    Meghallgatom a másodikat is :B úgyhogy pillanat...
    :Y ez is de jó!!!☺☺☺
    Na keresgélek, mivel tudnám viszonozni...:B

    Meglepetés♡

    Úgy látom, nagyon megtetszett...csak ennyit árulok el...

  • vilma27

    tag

    jah még ezt is be akartam tenni, de akkor beteszem ide XD ez nagyon értelmes de mind1

    Justin Bieber - Love Me

    Az énekesről annyit, hogy úgy vagyok mint Selena-val, szerintem neki is nő a szinvonala bár ki tudja. igaz hogy ez a szám egy feldolgozás, de nekem ez is bejön. Sokat fejlődik, mondjuk ilyen "pártfogokkal" muszáj is neki, de komolyan nekem nagyon nem jött be így a stílusa, se külsőre se belsőre, de most ezzel a számmal nálam nagyot "nőtt"

    :Y mostanában hanyagolom a blogban a filmes zenéket, hát majd ezt a hiányosságot pótolom majd ígérem. Most kezdem.:

    Zack Hemsey - Mind Heist (Inception Trailer music)

    :Y ez a film, majd szerintem ősziszünetben meg akarom mégegyszer nézni, mert iszonyú hosszú, de nagyon tetszett, mikor Herceggel néztük a moziban nyáron. Igaz pár dolgot nem értettem ami miatt is újra akarom nézni, de nagyon jó a story a rendezés minden. Nagyon ajánlom mindenki figyelmébe. És a zenéket is különösen. Kicsit durvább a zenéje, hisz sci-fi. Találtam egy cikket, amivel egyetértek meg nem is mert első helyen nálam az AVATAR áll, de ez mindenféleképpen a2. helyet foglalja el
    Ím a cikk: "Semmi okunk visszafogottnak maradni: az Eredet az év, de talán az évtized legjobb filmje. Talán még több."
    Ez jó ötlet, csinálok majd egy top 10es listát best movie névvel ha jól írom... XD (igen az angol még mindig nem megy) :P, még jó hogy német-olaszos vagyok :P

  • vilma27

    tag

    Ez a szám :Y, nekem nagyon tetszik... Művésznőmnek nagyon ajánlott...❤❤❤

    McLean - Broken

    Péntek, tök átlagos péntek, semmi extra, nap ugyanúgy telt mint eddig a péntekek szoktak. Kivéve azt, hogy 5kor keltem. Nem jött álom a szememre, és nekiálltam hajat vasalni, mert unatkoztam, és ismerem magam, hogy ha egyszer felkelek, nem tudok visszaaludni. De amúgy fél éve nem volt kivasalva, aminek meg is lett az eredménye, nem töredezett, meg semmi, de majd ősziszünetben azért megyek frissíteni. Mivel régen volt kivasalva az iskolában többen is megjegyezték, hogy milyen szép ma a hajam. Amúgy tudni kell, hogy igaz hogy jó15cm-rel meg lett rövidítve de még így is van hossza a hátam közepéig ér most kb, vagy kicsit lejjebb. Megszoktam, hogy mindig "gubics"ban van a hajam, /Vilma nevemet is ezért kaptam Hercegtől ;) és kicsit zavart egész nap, de ha ennyi emberkének tetszett ma lehet hogy többször csinálok ilyet, de nem túl gyakran azért, mindennapossá nem teszem, mert akkor hajam sem lesz mire én betöltöm a 19et.

    NAGY-NAGY HÍÍÍR HERCEG BETÖLÖTTE A 19.ET :C:C:C:C
    küldtem is neki egy videot féééjcbúúkon

    mert ez neki szól♥♥♥

    mert megérdemli..., ahogy az sms-t is, inkább tőlem tudja meg...XD (elküldtem neki is amit szeretett Művésznőmnek is elküldtem :P) "akiskomisz"
    De a Jézuskával még nem terhelem őket, (egy ideig) khmm...khmm ;]

    Ma matek helyett elmentünk az irci tanárunkkal pályázatolni, sajnos a csapatunk harmadik tagja beteg, de legalább be is tudja fejezni a feladat rá eső részét., ahogy én majd hétvégén teszem, így nem tudom, hogy lesz e időm blogolni és ha lesz is erről fogok csak tudni irogatni, mert teljes gőzzel rá kell kapcsolni erre. De megbeszéltünk mindent, és reméljük, hogy rendben lesz minden.
    Művésznőm, ha lesz időm vissza-vissza olvasom a blogodat, hátha találok énis valami szépet. Jó jó énis irogatok, és vannak itt is szép gondolatok, de nekem nincs tervem vele, neked viszont kívánom hogy legyen valami eredménye mert nagyon tehetséges vagy, és ezt a "tanári szememmel" látom :B♥♥♥ ohh, hogy én mennyire szeretlek...:U

    OneRepublic - All The Right Moves

    remélem tudod miért? (L)

    Jah és kapunk alapból 2 ingyen jegyet a színház bármelyik előadására. Én arra gondoltam, hogy lehet, hogy anyáékat meglepem vele, már nagyon régen csináltak valami közös programot. Lehet ma este ha hazajönnek felvetem a szüleimnek. Énis elmennék, de most nem nagyon tudok kivel menni, vagy majd meglátjuk. :B Lehet Művésznőmmel is egyeztetünk... :)

  • vilma27

    tag

    Háát Művésznőm♥♥♥, amúgy tudtam, hogy az elején a frász is ki fog törni rajtad, de a végére meg jött a jó nagy csattanó. De ahogy mondtad, kiderült milyen "beteg" vagyok XD :DD
    Jah meg 5 perc? ezeket ismered nem amiből néha 10, néha meg képes vagyok a fél órákra de ez olyan JAUUUU :C:C:C
    (látod hogy szégyellem magam ;]) XD mint egy árva ördög ;]

    Amúgy itt egy szám, amit nem tudom, miért de nagyon megszerettem, ezalatt a 2nap alatt agyon hallgattam, úgy lassan kezdődik és a végére olyan dinamikus és erőteljes lesz, kezdem megszeretni a hangját, szerintem mert kezdi előhozni a nőies oldalát ami nagyon jól áll neki. És ez a ruha :Y iszonyú szép, nem vagyok ruhás, de ez valami eszméletlenül tetszik nekem, a formája és az a nem szokványos barna színe, beleszerettem ♡♡♡

    Selena Gomez & The Scene - A Year Without Rain

    Ma semmi extra nem történt, nem tudom tesin nagyon jó hangulatom volt, és úgy a embertartó érzésemből nem gyógyulok ki, meg nem is akarok, de nagyon jól éreztem ma magam, úgy semmi nem rontotta el a napom. :D
    Amúgy beiktatok egy újjab betűt amit majd ha lesz időm, szerintem hétvégén írok, mert róla van egy jópár storym, legyen ő...ő-őőő mondjuk, megvan: B (a legegyszerűbb)
    De amúgy tömören ennyi lesz a bejegyzésem, úgy gondolom tegnap egy egész heti élményemet, érzéseimet és gondolataimat kiadtam, elég volt a panaszkodásokból. :U JÓÓÓT akarok

    Jah u.i.: Művésznőm, még h összeveszni, tudod hogy végtelenül őszinte vagyok mindenkivel, és megmondom az illetőnek szeretem-szeretem, nem-nem de megmondom mindig mikor, mit gondolok, és ha bajom van valakivel sms-en sose fogom elmondani...csak ha nagyon muszáj :P, de tudtam hogy tetszeni fog neked Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ

    ím az sms: "tudom, hogy rosszul fog esni amit most írok, de nem szeretném, ha mástól tudnd meg hogy a télapó nem létezik! ;)

  • vilma27

    tag

    Madcon Feat. Ameerah - Freaky Like Me

    A napokban találtam ezt a számot és nagyon megtetszett, nem megy mindenki stílusához, de nekem nagyon tetszik, és ilyet is rakok be a blogba, mert alapból nagyon vegyes a zenei ízlésem, és most egy ilyet mutatok:))

    Már a napját sem tudom, mikor írtam, se időm nem volt, sem kedvem, pedig mesélnivaló mint a tenger. A velencei kirándulásra szánt bejegyzés azóta se tudtam befejezni ...pf
    Mostanában olyan nagy bajom van az emberekkel, mostanában nagyon úgy tűnik, hogy mindenki (magamat is beleértve) hülye. Egyszerűen fogalmazva... De tényleg nem tudom, hogy így a korosztállyal jár mindez, mert nagyrészt az osztályban és a suliban van ez túlnyomó részt de...fúú nem tudom meddig tartok ki.
    Mondanék néhány példát is. Azt hiszem a fentiekben leírt nevek közöl "A"-nak neveztem el egy személyt. Hááát én úgy vagyok vele, ha valaki megkér valamire és meg kell csinálnom, akkor azt úgy szeretném megcsinálni ahogy elképzeltem és akkor amikor akarom, persze az időkereten belül. Mellesleg a padtársról van szó és csináltam a padunkra egy órarendet mert megkért engem, mert most túlzok, de ügyes is vagyok, meg szerintem szépen írok, igaz, hogy óriási betűkkel, de összességében szépen (túúdom tudom művésznőm sokszor nem tudod mi milyen betű, mert tény hogy minden betűmnek van karaktere :P) írok. erre mit csinált A? hát jól összerondította az egészet. Én szépen megcsinálom, felragasztom középre (ennek később fontos szerepe lesz) és fúúú meg is mondtam akkor a magamét, hogy hogy csinálhat ilyet? de komolyan muszáj volt ez? szép diddle egeres lapra XD ez bűn volt. (amúgy mostanában tényleg tudom, hogy ez is de olyan kis semmiségeken fel tudom kapni a vizet, mert elegem lett a kedvességből. Nem azt mondom, hogy Vilma bekeményít, de komolyan én pl ezért lettem "hülye") Na jólvan. A történet amúgy folytatódik tovább, ez múlt7 elején történt. Aztán H beteg lett, de msn-en mindent elmondtam neki és megígértem, hogy míg nem jön hétfőig fennhagyom a "mestermunkát" a padomon...XD teltek a napok, hétfő... na délután Művésznőmmel 4ig bennmaradtunk beszélgetni meg minden, és akkor jött el Vilma pillanata fogtam és letéptem (HAHAHA) mondhatom kifejezetten örültem ennek, olyan élvezettel csináltam, hogy azt látni kellett volna :D.Folytassuk párbeszédben:A(Ő)/V(Én) Másnap:
    A: hogy ez mi /és az üres padfelületre mutatott/
    V: ez egy pad...
    de továbbkérdezi A: hogy ez mi? leszedted?
    V:figyel, én múlthéten is megmondtam neked, hogy lefogom szedni...előre szóltam. És tudom, hogy meg fogsz sértődni, de minek kellett összefirkálni, haragszol persze, de ha megkérsz valamire és megcsinálom, senkitől nem tűröm, főleg most amilyen korszakomat élem, hogy belerondítson a munkámba.
    Hát így telt a párbeszéd nagyából, de tényleg nem tudom, de sokan nekem adtak igazat, de hát most ez komoly? tudom, hogy szinte ez az ügy a semmivel egyenéő mások szemében, de nekem pedig az ellenkezője, óriási dolog...:S

    Ez a szituáció csak az egyik volt a sok "tragikum" ami mostanában trötént velem, sőt tényleg mindegyik eset olyan pici amit én nagyon fel tudok nagyítani, d nekem most így jó, majd lehet egyszer változtatok rajta de egyenlőre jó ez az "állapot számomra"

    Szerintem kifogyhattál a dalból :P itt egy újjabb. Háááát wáááááá ez a pasas, mármint BENCEEE(L) ha magadra ismersz írhacc :P

    Gusztos Bence vs. Genya - Pocsolyába léptem (Megasztár 5)

    Hát ez a pasi, nemcsak a hangja észbontó számomra, de a stílus ahogy előadja a számokat, és még csak 17 éves :O nekem nincs 1 hónapja hogy utoljára 17 éves voltam, de őőő...waooo, akis túrnivaló haj, meg tegnap este H-val kielemeztem a szemét, száját mindent. végül csak annyi :Y

    Mostanában az osztályban is egész más körökben mozgok, Móni Laura hát velük, komolyan mondom laknék is majd így pl Pesten, vagy nem tom, ez az 1 hét is velük Olaszo.ban nagyon jól éreztem magam. És tényleg bajban ismerszik...stb, stb,...
    Eddig is sokat beszéltünk de az utóbbi napokban meg kivételesen sokat...:D és nekem nagyon szükségem van mostanában ilyen emberekre.
    Persze a sorból nem hagyhatom ki Művésznőőmmet (küldök egy virtuális CSÓÓÓKOT (K)(K)(K) yeeeeeeee, és H-t is habár, nem beszélünk annyit amennyit szeretnék, egyszerűen nem jön össze, ma úgy reggel véletlenül elkapott a folyosón, mert egyszerre érkeztünk, meg olaszon de úgy ennyi...
    Pedig sok mindenkire szükségem lenne, de sem ők nincsenek nekem se én nekik... :(
    PÉÉÉNTEk hát Laura (amúgy most össze vissza írok, próbáljátok követni XD) olyan édesen köszöntött, reggel hát igazából megakart ijeszteni, de szegény nem jött össze, de azért "megijedtem" és olyan jól feldobta a napom. A másik hamár az apró gondokat is elemeztem, ugyanez vonatkozik az apró örömökre, csak a pozitív irányba :P
    JJJAAAj új név új ember új betű, legyen N, Mónival lementünk pénteken óra előtt a könyvtárba, mert kellett egy mű, nehogy egyest vagy valamit kapjunk, N megkérdezte, hogy van e 2 művűnk Aval, és neki is volt.
    N: add már ide az egyiket (de olyan parasztosan, ami nem lenne baj, de az a hang ahogy kérte)
    természetesen felhúztam magam és elkezdtem:
    V(én): figyelj, ezt lehetne normálisan kérni, nem vagyok állat, se csicska, hogy így beszéljenek, velem amit persze nem tűrök se tőle se senki mástól tényleg elegem van az emberek 'jaaj persze vigyed csak' stílussal... a T.köm kivan már nem tudok szebben fogalmazni, viszont csúnyábban igen... ennek igazából nincs lényege, csak kerülöm az ilyen embereket, úgyse fogok pl vele találkozni az életben vagy tartós kapcsolatot kialakítani vele...cöhh... vele tuti nem, 2 évig még elvagyok mellette...

    Jött a 7vége, amin szó szerint fáradságig dolgoztam magam, miért? a nagy semmiért ez is rátett a fazékra XD
    pénteken este kb éjfélig megtanultam a következő hétre, hogy szabad legyen a hétvégém. A szabad azt jelenti itt, hogy szombaton egész nap németeztem mert gőzerővel rákapcsoltam a nyelvre amit mellesleg utálok, és vasárnap meg a fejem fájt, de a pályázatra muszáj volt készülni, az a napom meg arra ment rá. Még Debrecenbe se tudtam a nővéremékhez elmenni...de mind1, így telt a nap. Jah Anyának szülinapja volt és szűk buli volt vasárnap, kapott gyertyát, és a 43 számból a 3-ast letörtük XD az nagyon vicces volt. Én próbáltam megégetni a 2 végét, hogy mivel viasz összeolvad, de sehogy sem akart megállni, anya felszólal kicsit erősebben meg csúnyábban mert mindenki a gyertyával szerencsétlenkedett ő meg kívánni és tortázni akart XD fogott egy fogpiszkálót letört egy db-ot belőle és beleszúrta a 2 végét...pf...igen mint nekem a kreativitásunk határtalan XD ezt szerintem sőt tuti tőle örököltem :D aminek részben örülök is

    Hétfőn nem voltam suliban, mert szarul lettem, ami nálam egyenlő elvirával (aki tudja az érti XD)

    A kedden ugye leírtam, az órarend incidenst, és elérkeztünk a mához. Erre csak egy mondásom van: "Isten nem ver bottal" egyből ez ugrott be. Ez bonyolultabb story a többinél. Gyorsan tömören leírom, mert most is dolgom van és már szerintem 1 órája itt ülök, és fogalmazom a soraimat :D
    Lényeg, hogy elmentünk fogorvoshoz ma ilyen sulis cucc, és mi voltunk az utolsók, visszaértünk a terembe a matekból egy jó 20 perc simán volt még. Nem tudom hogy miért, de a tanár nagyon felkapta a vizet valamiért, de nekem ez kapóra jött. Végig I-t csesztette, hááát az utóbbi időben elkövetett hülyeségei után úgy megérdemelte, hogy belül olyan hula hawaii táncot lejtettem magamban, hogy az szerintem színpadra lett volna érdeme, hát iszonyúan örültem, hogy mégiscsak van igazság, ezt nagyon megérdemelte, legalábbis szerintem. ohhh yeeeeeeeeeeeeee :Y:Y:Y:Y
    Nagyon boldog voltam.
    Még ezen a napon amúgy 9 azaz 9 de amúgy 9 óránk van. Mondtam már hogy kilenc órám van? Na most akkor mondom, hogy 9 XD és az utolsó óránk olasz. Amit ezek leműveltek. hátul ültünk. Előttünk Laura meg Móni, mellettem meg H... fúúú ment a diliskedés, szerintem facebookon meglesz az eredménye. de nem is ez, hanem ez a dilis H, mit csinált? na mit? elővette a parfümjét, és magát befújta, ami amúgy figyelemelterelés volt, és odafújt rám. Jah pasiillattal, aztán jött a dezodor, de elegem lett támadtam énis, elővettem az enyémet is, H egyszer a számba talált, nem akartam lenyelni, gyorsan kiszaladtam Köpni igen köpni egyet XD a többiek csak néztek, hogy hova szaladok hányni vagy mi XD
    Tudom hogy olvasod, és ezt még nem rendeztük le H!!!! cöhh.... qq3
    A végén anyával jöttem haza mert ilyenkor együtt végzünk. beszállok a kocsiba, jah nem előtte megyek ki az udvaron át, ilyen illatfelhőben xd csak akik mellettem eljöttek láttam így hogy tuti megfordultak, hogy honnan jöhetett ez a "szerencsétlen" (mert fú úgy levoltam amortizálva aznap de, de am a kis dolgok újra felvidítottak) na szóval, tuti visszafordultak, nagyon jó véleménnyel lehettek, hogy egy lány fiú illattal megy... normális? Ezúton közlöm a hallgatósággal, hogy nem vagyok az bevállalom, mert tuti nem vok XD ez van szereted-szereted nem-nem. De ezt még tényleg lejátszuk egyszer!!! 2x, 3x MEet jó én szeretem Hnak ezt a parfümjét, csak nem magamon, én az enyémet szeretem...:D:D:D:D

    Így telnek Vilma napja az utóbbi napokban. Kaptok mégegy zenét csak úgy mert nem vagyok normális :P, nem is zenét rakok be hanem egy ideillő videót:

    Szerintem nagyon nagy :P

    Bye

  • vilma27

    tag

    Baby

    Azt hiszem ez a dal és a klipp eléggé aktuális dolog, amiről szeretnék írni.
    Gyermekek születése, az egyik csoda ezen a földön. Megmerem kockáztatni, hogy a legfontosabb csoda. Már a fogantatás pillanatában elkezdődik valami kapcsolat az leendő anyuka és a születendő csecsemő közt. Valami kapcsolat ami egyszerre érthető és megmagyarázhatatlan dolog, ami összeköti őket amíg élnek, és talán az életen is túl. Hisz tőled és ki tudja lehet, hogy a szerelmedtől van az a gyermek. Ha megtörténik azon már nem tud változtatni, illetve elvetetni a gyermeket, lehet, hogy bűn, de ha valaki nem érett fel a feladathoz, vagy nem teheti meg anyagilag akkor a mellette lévő embereknek mindenképp támogatni és nem ellenezni kell a dolgot. Ezeket leírva elgondolkoztam. Egyik ismerősömmel történt, történik meg ez a "kapcsolat". Igaz alig múlt el 18éves. Mindenki azt gondolhatta és elsőre akárcsak én, hogy miért nem védekeztek, vagy miért nem szedett bogyót, (adjunk neki A nevet így könnyebb lesz), és hazudnék ha azt mondanám, hogy A és a párja helyesen döntöttek, de nem tudjuk mi zajlik kettőjük között, és milyen pillanatokat élhettek át együtt. És ha mindezek után meg akarják tartani a gyereket, ahhoz nagyon nagy fizikai-lelki erő kell hozzá, mert nem könnyű döntés. A-nak voltak rossz és sokszor súlyosan rossz dolgai, de kinek nem? és ezek után miért ne lehetne, hogy ez a gyermek változtatna rajta, az életén, a felfogásán? én kívánom nekik, hogy sikerüljön minden, mert tényleg egy baba, maga a csoda, és nem hiszem hogy azért tartaná meg a gyereket, mert egyszerűen nincs pénz az abortuszra. Lehet beindult az a bizonyos kapcsolat és ez a baba világra akar jönni és A megpróbál mindent megtenni annak az érdekében. Igaz hogy dohányzik, erről kéne leszokni egy jó ideig, de ha tényleg akarja ezt a gyereket meg fogja tudni állni, legalábbis én bízom benne, hogy így lesz. Az iskolában szegényt mindenki a háta mögött úgy elhordták mindennek. Bevallom az elején én is mondtam ezt-azt, amit így utólag bánok, és mostantól megvédem ha kell, nem szerettem ezt a lányt a természete és a rossz szokásai miatt, de mégiscsak kismama lett... és úgy gondolom nagy bátorság és erő kell egy gyerek felneveléséhez, és szívből kívánom neki, hogy mire eljön az idő legyen elég felkészült mind kívül mind belül, és legyen olyan érett, hogy ezt a feladatot el tudják persze közösen látni, és végig tudják mindketten csinálni. A pasiról még kevesebbet tudok, de nagyon ajánlom ha már így alakult, ne hagyja cserbe. De a hallottak alapján reméljük nem lesz semmi gond kettejük közt és nemsokára hármójuk közt.
    Sok sikert!!! :U

  • vilma27

    tag

    Hát sziasztok :U megjöttünk, a beszámolóra, majd hétvégén tudok sort keríteni, de ami késik nem múlik...:)
    Egy "kedves" kis zenével indítok, hogy köszöntsem a puha ágyikómat, ami már nagyon hiányzott :R (az ágyamról azt kell tudni, hogy kemény, mert kiskorom óta ehhez szoktam hozzá, de semmi többet nem árulhatok el :B)

    Claude Kelly - Forgive Me

    Nagyon szeretem ezt az előadót, egyébként tőle van az ALÓNEEE :C:C:C is, a szám pedig egy Leona Lewis dal feldolgozás (L)

    Na szóval, a kirándulás részleteit majd kicsit később, most a hétfő-keddről írnék icikepicikét
    hétfőn a kirándulás miatt kemény, de isszonyú kemény 5en voltunk. volt vagy 6óránk, de ezalatt az irci HF-et is megcsináltam, és még 7.órában elmentünk Judittal emelt törire, és ott pedig 3an voltunk aminek nagyon örültem, olyan jó lenne, ha csak ennyien lennénk egész évben, de ehelyett meg vagyunk 11en :'( de mind1 azt is letudtuk, és ahogy hazajöttem a nem is tudom hanyas busszal, mert Judittal végül kisétáltunk a végre és ahogy kiértünk nekem pont ott állt a jó öreg 4Y-os buszom, Jaaaj :Y a buszra a felszállt egy szó szerint olyan szakadt rocker... rég láttam ilyen csúnyát XD és hazatötyögtünk nagy nehezen. Itthon szinte beestem az ágyba, szó szerint, mert nagyon fáradt vagyok még mindig a kirándulástól.
    Persze másnak újabb nap, és 8 óra a suliban egyhuzamban :Y Te jó ég, mondtam magamban, hogy fogom kibírni... sírok :O
    Még aznap este feljöttem a gépre, és senkivel nem volt kedvem beszélgetni, Laurával és Mónikával hülyültünk egy kicsit a kiránduláson elkövetett "bakikon" főleg rólam, mert állítólag eléggé elengedtem magam, mert tényleg amíg nem laksz valakivel együtt egy ideig addig nem ismered igazán az illetőt. Na de mind1 legalább megtudták ezt is rólam. Erről még annyit, hogy szarom (bocs a kif.ért) de tényleg köpök mások véleményére, mert most ezalatt az egy héten tényleg sok mindenkiben csalódtam, negatív és pozitív irányban is, de az első volt túlnyomó részt. Olyanokban is akikre tényleg azt mondtam magamban, -ilyen nincs, basszus, ezt meg hogy?- de aztán elfogattam, és elvégre az ilyeneknek lehet ellene tenni, és tettem is... de részleteket majd a beszámoló alatt...
    Facebookon azonnal meg kellett keresnem egy személyt. Szerintem Művésznőm tudja kiről van szó, akiről először kellett beszélnem vele négyszemközt, és megtaláltam és ennyi a reakcióm :O:O:O (ez csak egy kis megjegyzés számomra)
    Szerintem elfogyott a dalotok. Vasárnap megnéztem a Camp rock2-őt és hát nem voltam elájulva, az elsőben voltak jó számok olyan fele-fele, és ebben is csak az, nem hagyott nagy nyomot bennem, de ez a szám komolyan mondom megtetszett...:P

    Camp Rock 2 - Fire

    Na kedd...: tényleg ez a nap, ma nagyon ki voltam. Az osztály ügyes bajos dolgait én és Anya intézzük, és sose panaszkodtunk, hogy ez teher lett volna viszont panaszt már hallottam, nem is olyan rég, hogy hogy van pofám ezt csinni, mind1 ezt egy hosszú história, a lényeg, hogy én vagyok a hülye, mert szaladok mindenhova az osztályért jobbra balra mint1 megkergült kecske... De nem ez a lényeg, hanem kiderült, hogy valami nem stimmelt a Velencei útra beadott pénzzel, hát első 3 órában totál kész voltam, már a sírás kerülgetett, és szerintem Bebus észre is vette, próbált vigasztalni, nem sok sikerrel, de Anya is bejött és kicsit megnyugtatott, mert mégis csak ha van valami engem vesznek elő... az arcom is meg kellett mosnom, mert a tükörben láttam, hogy milyen piros vagyok az idegtől. De amúgy csak tudjam meg ki volt, végül is már elintéztük, de annak a gyomrába tenném azt az ideget ami ma bennem végigment... Úgy de úgy... hogy képes valaki ilyenre... Fúúú megverem...vagy nemis tudom ez kész, totál kilőtt ez a "hír"... :((
    Mondhatom egész rajzórás ordakoncentrálásomból semmi nem lett, és ez a munkámon is meglátszott, de az utolsó órára már megnyugodtam, úgy ahogy...

    Kaptok egy kis Relax zené, jaaaj a buszon olyan jól jött, és a sok közül nekem az első a kedvencem

    Relax Music 1

    Na kár bánkódni, megy tovább minden, mert végül is az osztály pénzéhez nem nyúltunk csak a kamatunk egy része veszett el...de mindegy végülis... csak zavar egy kicsit, na jó hazudnék, engem nagyon tud az ilyesmi zavarni
    Ma művtörin megkaptuk a féléves tételsort, és fúúú elég sok :Y de szerintem ez jó téma lesz amiket mostantól fogunk venni, viszont nekem eddig a reneszánsz szobrok, és a barokk épületek voltak a legjobbak, lehet ebben is találok majd valami jó ágat, ahogy az ókori régi faliképek, egyiptomi, római vázák stb... majd elválik, hisz mosz fog jönni majd Munkácsy aki (L) fúúú tudott valamit :R
    hazaérve megint beestem az ágyba, behoztam a 2 kiscicámat Jucust és Mucust, ők a hasamon feküdtek, Tessy a kutyám pedig a lábamra tette a fejét... hát nem mondom, nem volt nehéz így elaludni :B
    Írok még egyet de annak újjat akarok nyitni...szal pill:)

  • vilma27

    tag

    Hát egy nap maradt... Hétfő hajnali 4kor megindul a busz, Velence felé. Egyrészt örülök :K , másrészt sajnos tényleg beteg lettem :(
    Ma reggel 6kor keltem, és olyan 8kor megindultunk a városba anyával és a nővéremmel csak őt kitettük egy órára énekkarra, de 10kor csatlakozott hozzánk. Tehát reggel 8tól 4ig a városban csatangoltunk össze, sőőt vissza, hogy beszerezzük a szükséges eszközöket, kellékeket, cuccokat ami még hiányzik az olasz útra. (hogy kell képet ide enni :F) Egy rahedli pénz elherdáltunk, de sajnos az mp-hez nem tudtam telefontöltőt venni, mert mikor visszametünk elfogyott az a maradék 2 amit reggel kinéztem. XD így nem tudom mi lesz velem :O, remélem kint tudnék venni egy ilyen töltőt, mert meg fogok őrülni zenéim nélkül. Pont tegnap délután töltögettem zenéket. Hááát igen csekély 30 One Republic szám :C
    Ez az egyik kedvencem amit eddig talán nem is hallottam: :Y

    Everybody Loves Me by One Republic

    Persze töltöttem én mindenfélét, de vasárnapra hagytam egy jó pár SOuuundtakkot XD igaz Művésznőm? :P De nem maradunk zene nélkül remélem. Az elosztókát viszont már bepakoltam.
    És úhy körülbelül, ha jól számolom, és miért ne számolnám jól, hisz (most stréberkedek) a továbbtanulásom céljából kitűztem magamnak a matek 5öst. Ha minden jól megy abban a bizonyos biziben ott fog biggyeszkedni a matek jeles :) (jeles, jelestől) :D
    Mr. Csizmás...csak ennyi: köszönöm a videókat (L) nagyon jók, még még még még...:R
    A kajára visszatérve van egy piros nike (mi más) hátitáskám, és nem fér bele a kaja, és így a kicsit nagyobb avonos táskámba kell vinnem. de a kis fehér nikemet viszem azért utazgatni. Ha Művésznőm megtanít képet feltenni ide majd mutatok 1-2, na jó 100-200 számomra kedves tárgyat, ami nagyon a szívemhez nőtt. Meg majd Olasz után is teszek fel képeket, mert egyenlőre azt se tudom... XD

    Ez meg kell mutatnom:

    The Foehr Kids Version

    Ez valami :Y:Y:Y:Y:Y:Y
    nem is tudom, az a pasi, aki magára ismer nekem azonnal p.ü XD Imádom ezeket a "lökött" stílusukat :C
    szerintem most elköszönök egy hétre. De ahogy ígértem viszek kis füzetet és élménybeszámolót tartok. :DD
    yeeeeee már alig várom. HELLO Nyíregháza, majd jövök...csók

  • vilma27

    tag

    Háááát a kedvenc énekesnőmet meg nem kihagytam :Y azt a 7meg a 9834-ét XD a 107656-ről nem is beszélve :C na jólvan....
    Komolyan ő egy amerikai tehetségkutatón bukkant fel, csakúgy mint Adam Lambert, és az Avatar című filmmel azonnal belopta a csodálatos hangját a lelkembe.
    kis Top 5 lista tőle:

    1.)I See You
    2.)Whatever It Takes
    3.)A Moment Like This
    4.)Take A Bow
    5.)Homeless

    A zenéi magáért beszélnek, de sorolhatnám a végtelenségig, mert szinte az összes száma tetszik nagyon.
    Ez egy nagyon kedves számom, mert egy régi barátnőmtől halottam egyszer, és ahogy ő előadja, hát :Y nem semmi mi hang fér bele

    Summertime

    (ez a lista 0. helyén áll, mert nem fér bele a sorolásba, egy külön hely illik hozzá)

    Majd lesz A.L-es listám is ígárem, de az egy kicsit...:Y mit kicsit sokkal hosszabb lesz talán leszűkítem Top 30-ra :D
    Jó éjszakát... jók legyetek :U

  • vilma27

    tag

    Művésznőm :Y na még egyszer, és most hallgad végig:
    tökre ÉN szám :C

    Bang Bang - K'naan Ft Adam levine

    De a reggeli mosolyos :B az... az valami eszméletlen jó volt :Y úgy örülök, hogy tetszett az előző bejegyzésem. És nagyon beindította a napom. Majd lassacskán kezdi felvenni a blogom a "Vilma-stílust" :K ahha, ahha.... nem tudom elégszer megköszönni. De majd a hosszú utazásunkon kárpótollak, és szórakoztatlak, a néha fárasztó vicceimmel XD

    :) ma nem volt Tesink, illetve volt, csak a hőn szeretett tanárunk, Caprió (L) nem jött le, mert azt hitte, hogy a 4. óra a tesi neki, holott mi a 3.órán már ott vártuk átöltözve XD nagyon édes volt mikor lejött szólni, hogy végig a tanáriban gubbasztott. Ma egyébkén is játékóra lett volna :((( de elvileg ha hazajöttünk Velencéből azon a héten 2 játékóra is lesz :R szeretünk Caprió (K). Kiderült amúgy, hogy nem jön velünk Olaszba, pedig szerettem volna, mert nagyon "nagy figura" (humoros értelemben)

    Ma látam egy felvételt földrajzon a napról közelről, hát hogy az milyen furi kis "bolygó", a Kanári szigeteken van, ahová úgy elmennék majd egyszer a közel jövőben, és van egy vulkénka, aholo van egy távcső, és én mindig is szerettem a csillagokat nézegetni a kinti hintaágyunkból. Most nyáron anyával kicuccoltunk egy augusztusi napon a meleg betonra és néztük a csillaghullást, igaz nem kívántam, de olyan jó volt csak bambulni. jó sok szunyinyunyi megcsípett azon az estén :o de mindegy mert áldozatot kellett hoznom.

    Nemrég halottam ezt a számukat, és van 1-2 ami tetszik tőlük, de a többi nem nagyon de ez... olyan szép ruhájuk van :'(

    The Saturdays - Missing You

    Hát nincs nyugta az embernek?
    komolyan mondom kész röhely... nem írok se nevet, se betűt, akinek kell, hogy értse az érti ezt a mnodatomat. De áááhhh :W , nem elég hogy állandóan nap mint nap hisztizik, azt hiszi mindenki olyan nagy láwban van vele... és amit előbb írtam tényleg egyszer "felrobbanok" mint a Föcitanár /igaz Művésznőm? :K válaszoltam :B

    Ez a változat :Y nagyon szép, nem is írok róla többet, magért beszél:

    P.boy-Apologize

    HUHU :C:C:C <--- ők a szurkolótáborom :B
    jó mi hmhmhm :K

    (idézet)..."de csúnyán írtál"...
    nem, hogy megköszönné, de csúnyán írtam...(tudom hogy értetted XD), /valami sosem változik/

    Amúgy kezdek szerintem beteg lenni, állítólag van valami megint a levegőben, ( a koszon kívül XD <-- igen a "nagy poénáradatom") de NEM LESZEK BETEG!!!! BIZTOS NEM
    Igen tavaly ezzel a felfogásommal elég szépen túlvészeltem az évet, remélem ez idén sem lesz másképp, ha rá akarok kapcsolni a sulira, mert muszáj... :) meg is fogok őrülni szerintem így fogok kinézni figy: :))

    Eszméletlen nagy hír!!!

    Ezt a zenét neked ajánlom Mr. Csizmás (L):

    Uncle Kracker - Drift Away

    A stílusod annyira nem ismerem, de ahogy látom ez tetszeni fog. Köszönöm a videókat, nagyon tetszettek, és örülök, hogy így hozott össze a sors, nagyon szeretek veled beszélgetni, bár 5napja ha ismerjük egymást, idézve Művésznőmet, "tudtam, hogy megtaláljátok a közös hangot..." Az utóbbi napokban nagyon fel vidított, hogy valaki kívülállónak beszélgethetek az ügyes bajos gondjaimról. és ezért szerintem sokszor foglak emlegetni, és megmutatom majd, hogy indíthatsz Te is blogot :C alig várom, teli kis apró poénokkal, Mr. Csizmás módra. :C:C:C
    :D:D viszlát, és légy jó (L)

  • vilma27

    tag

    Ez a nap :Y illetve helyesbítek, ez a 2 nap :Y:Y Eszméletlen jó volt, össze is írtam, miről szeretnék ma írni ide, mert 2 napi "munkálkodásommal" vagyok lemaradva.
    de addig is egy jójójó jah és mondtam már, hogy jó zene:

    Melanie Fiona - Give It To Me Right

    Na szóval, a suliban szokás szerint mindig van valami, vagy valaki között konfliktus, és ez a napokban sincsen másképp. Van egy "I" nevezetű lány, na róla nekem nagyon meg van a véleményem, de érzem, hogy már nem sokáig tudom magamban tartani a róla alkotott összes indulatom és érzelmem.:((( És nem csak én vagyok ezzel így, nekem is sokan panaszkodtak már rá, de ha neki ez kell. Meg eleve nem értem a felfogását, (lehet nem is akarom megérteni) de azért valahol furcsállom... És már tudom, hogy vele előre sok mindenkivel lesz veszekedés a Velencei úton, közben és ott is, mert az osztály eléggé "megszívatta" az alvás miatt, mert őt nem osztották be sehova és így a végére maradt. Van egy "H" nevű fiúnk is, akit részben sajnálok, mert neki hát nem tudom, hogy mondhatom e így, de a nyakába sózatta magát, útra és szállásira is, majd persze közel ülünk egymáshoz valamerre, és majd kártya, meg lesz minden /gondolom én/ de ez majd a jövőhét zenéje :B
    Na kell még egy név, legyen ő "B", nagyon szeretem a szívemcsücskének az egyik része, a mosolya mindig felvidít, de sokszor nem tudom, hogy tényleg annak mutatja-e magát aki valójában ő. Rengeteget nevetünk és hülyülünk úrán, de sokszor úg érzem, mintha keresztbe akarna tenni nekem. De ha ez igaz lenne akkor nagyot csalódnék benne, mert ha már ő is... :( De lehet, hogy csak bemesélem magamnak ezt az egészet.

    JAAAJ ez a reggel... azt se tudtam fiú vagyok vagy lány, reggel még ilyeneket ne várj el tőlem XD, de nagyon nagy meglepetés volt számomra és tudom, hogy ott is, de itt is megörökítem ezt: KÖSZÖNÖM SZAMÓCÁM (Művésznőm) :R nagyon jólesett, és igaz te jutattad eszembe, hogy ma van a névnapom, mert ha nem mondod el is felejtem. :B Köszönöm amúgy az ajándékokat is örök emlék marad, és így már 77 XD

    A kirándulásra visszatérve, elrendeztem, hogy ki mit hozzon, hogy mivel én egy kocsiban leszek 3 másik barátnőmmel, felosztottuk a dolgokat, mert felesleges mindenkinek mindent hozni (mosogatószer, folpack stb...)
    közben folyamatosan nézem a határidő naptáromat, hogy ne hagyjak ki semmit, és most egy izgis rész jön. szóval FIGYELEM!!!
    figyelsz?
    és most?
    na jó mostmár illene ide figyelned :P
    hatás szünet ;]
    ....
    na jó megvolt a kellő bezsongatás. A buszon nem mással leszek, mint Művésznőmmel. És amúgy pont jó, mert ő ablakos én meg nem a buszokon, szóval minden rendben lesz. Biztos, hogy rajzolgatunk, zenélgetünk, éneklünk, storyzgatunk... jah és kéne bővíteni az angol tudásomat, mert kicsit leakadtam a következő leckénél. /ami már megvolt: yes; no; és alóóneee; tehát erre is kell időt szakítani a tengernyi hosszú utunkon. :O tenger, megyünk a tengerbe is. Nagy ihletet kaptam Művésznőm vonatos bejegyzését olvasva és arra a döntésre jutottam, hogy igyekszek énis mindent lejegyzetelni a füzetembe, elraktározva az ott látott, érzett, és eltöltött időt. Még a fogalmazásom, nem nagyon tart olyan szinten mint ahogy Szaócám tud mesélni, de jó pap bácsi is a holtáig tanul nem? ;)

    Szerintem kifogytál a zenéből itt egy újj.: Mielőtt bele nem szerettem Adam Lambert hangjába, az ővé volt a kedvencem sokáig, de tudtam, hogy nem az igazi, de még szívesen hallgatom:

    Heroes - Ne-Yo

    Folytassuk.... lássuk csak mi történt még, jaaaj :Y nem tudok kijönni az írásomból, pedig szerintem szépen írok, igaz valakinek elég az az 1cm-es sor a füzetbe, naaa nekem nem hatalmas betűkkel írok (elég gyakran kifogyik :(imásom ezt a szót))
    Úgy néz ki, hogy az érettségim úgy fog kinézni, hogy Töriből emeletezek és szerintem művtöri lesz a választottam. Matekból meg idén nagyon rá kell állnom, mondjuk mindenre rá kellene. Nekem szerencsés az "agyam" mert hamar megfogja a dolgokat és megjegyzi, és ha odafigyelek órán akkor az ott is marad, de szerintem erre most rá kell dolgoznom. A délutáni alvásoknak így azt hiszem annyi...:O pápá csucsu, hiányozni fogsz, szerettelek, és sose okoztál csalódást, még ha éjszakánként nem is tudtam miattad aludni, de jó volt veled <3...
    Jaaaj :Y egy pillanatra megállt az ütő is vagy mim, azt hittem elment az áram én pedig annyit begépeltem már, és nem először jártam volna így XD
    Ma bioszon olyan jó kérdést tett fel a Tanár. Mi az az élet? úgy elgondolkoztatott. Nekem először ez ugrott be: "születéstől az elmúlásig", de aztán tovább filóztam, olyan dogok is az eszembe jutottak :Y ti már elgondolkoztatok ezen? nagyon ajánlom mindenkinek...

    JAAAj és az utolsó zeném ami 1perc előtt kicsivel olyan jó, szerintem Művésznőm üti nálam a Be Ok-t, nagyon tetszik, és úgy felpörgeti a napom, számomra nagyon jó ez a szám:

    [Bang Bang - K'naan Ft Adam levine]

    Körülbelül ennyi :DD
    JAAAj nem, méh "H", kicsit rosszul érzem magam, hogy mostanában elhanyagolom, és ezentúl próbálok minél több időt vele tölteni, és amúgy 20-án megyünk tetoválást csináltatni, szerintem a szorítása miatt az én kezem fogja bánni, de sebaj, ennyit megér, és nagyon szeretek msnenezni vele, sokszor felvidít, de élőben jobb, jaaaj mi lenne velem nélkületek. Szamócám "B" "H" és még egy jó páran akikről majd írok egy életre beloptátok magatokat a szívembe :B köszönök mindent.

  • vilma27

    tag

    Kész vagyok ma.. ez a nap... :P
    tesivel kezdtünk...azon "Caprio" kitalált ey új játékot, ilyen fogócskaszerű volt, de nagyon nagy volt. Az egész 12.gimi rohangált, mint "mari néni csirkefutamja a kacsaólban" XD
    Majdnem minden szünetben rohangáltam Bebushoz, az ofőhöz, mert egy csomó mindent meg kellett volna beszélnem vele, de ez majd holnapra marad úgy néz ki mert reggel rajzóra hegyekkel kezdünk vele.
    Aztán délután, na ez elég sűrűre sikeredett, olyan 5körül is értem haza nagy nehezen.
    Voltunk mindenhol, Művésznőmmel és Hugicájával bejártuk a búza téri boltokat, és elintéztük az ügye-bajos ki dolgainkat. aztán visszamentünk a suliba és nem is tudom mennyi órát vártunk a tankönyvosztásra... :W hát attól kész voltam. A cipőm ígyis szorította a lábam XD
    Valamiről nagyon akartam írni még, mielőtt nekiállok a Művésznőmnek szánt bejegyzésemhez... mi is volt az... :W O megvan :P ma kezdődött el a töri emeltem, és amúgy szerintem meglesz, ha minden igaz. A tanárral semmi probléma, mert ha valaki akkor ő fel tud minket készíteni, és én meg igyekszem szorgalmasan tanulgatni, mert eddig nem nagyon csináltam habár a jegyeimen egy csepp nyoma sincs... de most belehúzok, hisz ez a évem már számít... :Y
    Asszem ez volt ami nagyon sürgősen le akarta írni, és moooost:

    Na szóval 1imádom a blogodat (L) millió csók érte, és az a délután tényleg nagyon jó volt, a "franciaágyazás" Csütörtökön ott maradtunk Vilmával a suliba - verseny megbeszélés miatt. Ami mellesleg iszonyú jó délután volt! :B
    Összetoltunk 2 padot, hogy "franciaágyat csináljunk" - ahogy Vilmám mondaná :D és lefeküdtünk rá, amíg nem jött a buszunk. Beszélgettünk, zenét hallgattunk, sztorizgattunk, stb.
    :P mindig meglepsz...
    Na folytassuk tovább az elemzést
    nem tudom, nekem nagy favoritom ez a pasas, és van egy másik szám amin meg Te fogsz bepisilni :B

    Crazy Little Thing Called Love

    a másik, hogy tartsam az ütemet mutatok énis egy lassú számot:

    Brandon Flowers - Crossfire

    Nemrég hallottam ezt (igaz nem annyira lassú, najó inkább gyors, de nekem nagyon megtetszett :P
    Szép estét (L) és jobb álmokat hihi :DD fogadjuk v Ludas Matyi voltál, vagy Jumurdzsák deee az is lehet, hogy épp az Ágyélus királyfi tetszett lenni XD
    Jóéjt! :R

  • vilma27

    tag

    Ez a hétvége, az eső csakúgy esett, és esett és esett. Esténként örülök ennek, mert imádom, ahogy a cseppek kopognak a párkányomon,és olyan egyenletlenül, mintha egy altatódalt súgnának a fülembe, ezzel ringatva álomországba.:B
    Viszont sikeresen beteg lettem, :( de ma ég kúrálgatom magam. Ígérem.

    Mai filmajánlónk ezzel megkezdődött. Ez Magamnak is szól, mert még nem láttam, de egyik barátom jövőhéten elhozza nekem. A zenéje az valami gyönyörű, főleg az eleje, a vége jah és, ne maradjon ki a közepe se :U

    Blood Diamond

    Véletlenül akadtam rá erre a zenére, és fogalmam sincs, hogy minek lehet :F, pedig nagyon szép, olyan nyugtató és egyben elgondolkodtató. A dallama simogat de a ritmusa meg arra kényszerít, hogy az a nyugtató mégse legen meg. :)

    Wüstenblume

    Szép napot mindenkinek, azt hiszem egyek vissza az ágyba. :W de holnapra nem lesz semmi bajom, nagyon ajánlom! dolog van jövőhétre, 100meg 100, és +1 ;)

  • vilma27

    tag

    Hello bádik (L) ma a buson hazafele jövet :Y egy fiúcska nem lehetett több 8nál olyan édes volt. Megkérdezte tőlem, hogy leülhet-e. De olyan édes hangon, ilyet még én nem hallottam, jaaaj beleszerelmesedtem azonnal.
    Ma a pályázattal sokat haladtunk a suliban és most hétvégén rá is állok kőkeményen :((
    Jaaaj Művésznőm XD az a bejegyzés hát végig nevettem, nem bírtam ki :D nem is tudom hogy fejezted ki Hát igen, ilyen megbocsájtó-lelkű az én Vilmám Művésznőm ez kész... én megbocsátó? szerintem még 1x2x elnézem neked mert szeretlek... de máskülönben...
    eszembe jutott egy film is és a zene is (L) : Maid in Manhattan

    így ennyi, de megyek is az ágyba egy forró tejja társaságában, mert megint betegnek érzem magam, nem lesz jó ez így...

  • vilma27

    tag

    wáááá :Y ez a nap... Minden reggelem szokásosan indult de ez a "hajnal" korántsem, eleve 5kor keltem, mert egyszerűen nem tudtam visszafeküdni és így bekapcsoltam a tv-t, hát igen az ilyen sem normális XD. de közben megcsináltam a hajam, amiből indulásra semmi nem volt. Hajvasalóval megigazítottam még, hogy azért, hogy művészetibe járok még legyen valami kinézete, de nem sok sikerrel. Művészeti... itt úgy jó, hogy ha pizsamában vagy. Mindegy,hogy mibe vagy, itt szinte mindenki egy egyéniség a maga módján :DDD de szeretem, mondjuk néha egyes illetőktől a falra tudnék mászni és úgy de úgy....
    Na jó, tehát néztem én mindent hajnalban (amúgy nagy mese rajongó vagyok, de az ilyen régebbi kis "gatyi" mesék is jöhetnek) néztem Jonny Bravot, Scooby-t meg mág számos kedvencemet. De így utólag, szerintem ez dobta fel a napomat, mert a suliban Művésznőm is nem tudom hányszor jegyezte meg, hogy de "lökött" vagyok, persze a maga módján, a kis kedves mindig felvidító mosolyával. tehát lehet rászánom magam arra a 10perce, hogy bekapcsolom hajnalok-hajnalán a tv-t és nézek egy kis kedvjavító mesét XD. Ez megint a józan eszemre vall :K jajaja :P
    De most tényleg úgy beindult ma a suli, új olasz tanárom is van hát mit mondjak, úgy néz ki mint, aki most jött ki éppen a fősuliról, de nem volt gázos, viszont a tanítási módszere, egyből a mély vízbe szinten... és ez olyan gáz volt :((( azt hittem, hogy valami punnyadt tanárt bedobnak oszt kalap (ezt érti akinek kell)
    a délután Művésznőmmel... igaz nehezen akartunk pályázati megbeszélésen maradni, de csak kiszenvedtük 2en, és így visszagondolva megérte, mert a Tanárral sok mindent meg tudtunk beszélni a versennyel kapcsolatban és most mintha egy löketet is kaptam volna hozzá :P oooo de jó volt ez a nap köszönöm

    ezt pedig megígértem Művésznőmnek:

    The Karate Kid

  • vilma27

    tag

    Hello mindenki!!! :DD eszméletlen jó kedvem van most, habár egész délelőtt majd szét ment a fejem, de sebaj... most már csak fáradt vagyok. Egy új dolog mindig felvidít, legyen az bármi, de ma vettem egy cipőt, hát nem semmi :Y és megláttam megszerettem felvettem megvettem :C Már többet is kinéztem de ez... na jó képes lennék órákon át áradozni egy cipőért, igaz drága volt de megérte. pont XD

    Folytassuk valami mindenki nyelvén íródott szöveggel :U Ma megkezdődött a suli, hát úgy örültem is és sírtam is, de valahogy mégis hiányoztak az ottani dolgok, a nyüzsgés, a suliban az elsősök kifikázását (júúj ez csúnya volt ;]) de minden valahogy mintha hiányzott, és nagyon hamar elment ez a nyár... ilyen gyorsan még sose telt el, amit megakartam csinálni azt megtudtam, de se többet se kevesebben.
    Annyi mindenre rácsodálkoztam és sokminden amiről eddig tudtam azon, hogy látom azt az illetőt szinte undorral néztem rá/rájuk, és... ez igazából nem blogtéma de nagyon zavar...csak így OFFban XD

    Zene: asszem még nem linkeltem be ezt a számot, hát ebbe a kisgyerekbe én bele vagyok ájulva...(beleájulva, nagy szó"alkotó" vagyok... ilyet is én találok ki, beleájulva XD)
    na mind1 tess:

    15

  • vilma27

    tag

    Basszus (bocs) de majd szétfagyok, hogy lehűlt a levegő, mintha november lenne :(((
    Jah...és van még 1 hírem sajna lázas lettem... de mek is ma az ágyat nyomom egész nap egy forró termosz tejával... nem leszek beteg, tudom... így nem mehetek Velencére, annak tökéletesnek kell lennie :P
    a kezem, mondjuk azt már megszokhattam, hogy mindig hideg, de ma különösképp :F
    De erősebb leszek minden bacinál.

    :Y megnéztem a karatekölyköt... és fúúú, Jackie Channek vannak jó filmjei, bár több a rossz, de ez... nagyon szép, jaj és az a gyerek, hát abba beleszerelmesedtem eszméletlen édes és szép gyerek. A szemei, akis (nem kis) szája :B
    Ajánlom mindenkinek.
    De szerintem film ajánlóimat is elkezdem, én is rengeteg filmet nem láttam még, de igyekszek minél többet nézni, ahogy az időm engedi, de leginkább egyik barátom szokott mutatni nekem filmeket, és ma már ha nem találkozunk pl nyáron akkor a moziban mindig megtaláljuk egymást, most is nem tudom hányszor futottunk össze a moziban, néhányszor meg is beszéltük, de sokszor meglepődtem, mondjuk nem tudom min, hisz mindig ott van akis filmes :B

  • vilma27

    tag

    1nap... Hihetetlenül rosszul vagyok az utóbbi napokban, de tegnap este bevettem egy bivalyerős gyógyszert, mert nem akarom így indítani a sulit, Te jóságos-macska-kaja-tányérján-lévő-kislegyecske... holnap iskola :Y nem is tudom, hogy akarom-e vagy nem...de azt hiszem :( és :K vagy talán ez: :F de ha mégse leginkább ez- :))

    De mindennek el kell, hogy jöjjön az ideje, semmi sem áll le, és ez így van rendjén.
    Ma voltak itt a t-home-osok, mert kicseréltük a upc-t de hiányozni fog :O az a sok zenecsatornám, nem is tudom összeszámolni mennyi volt, és minden stílusban és most lesz vagy 3-4 :((( na valahogy átvészelem, annak kell örülni ami van, és holnap suli van és hát :U

    Mai zene, szerintem ideillik, mert olyan beindulós zene, és van hangja az egyszer biztos :B

    Michael Bublé - "Crazy Little Thing Called Love"

  • vilma27

    tag

    Szép jóestét!!!

    Bemutatnám a kedvenc férfi énekesem... egyszerűen az a hang...nem tudok leszokni róla már jóideje keresgélem a számait, és mind láwos :B
    Egyik nagy kedvencem:

    Adam Lambert - Mad World

    estékre nagyon ajánlom filózni;)

  • vilma27

    tag

    :Y valamit nagyon kihagytam a blogomból... a drága idézeteimet. Mondjuk nem mindet szeretem, rengeteg nyálas, meg nagy na majd én "megmondom a tutit" a "nagy bölcset" típusúakat. Azokat szeretem amik tényleg igazak, és nem félrebeszélés... Ilyeneket inkább könyvekben olvasok és találok. Egyik legkedvencebb amit már vagy 100X kiolvastam♥ Ez pedig "A kis herceg"
    Nagyon szeretem az idézeteit. Itt az első és egyben a legkedvesebb számomra:O

    Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...

    The Little Prince

  • vilma27

    tag

    ٩(̾●̮̮̃̾•̃̾)۶ végre túl vagyok ezen a napon, reggel 6tól délután 4ig... hát kész voltam az idegtől. 2 barátnőm is ma szóbelizett matekból a pótvizsgán...
    TE-jóságos-gatyamadzsag-gomjának-a-végén-lévő-pihéje ÁTMENTEK :R megérte a fáradságot... igaz ők nem olvassák ezt, de azért leírom, mert eszméletlenül örülök... hisz kivel beszélném át a reggeleket suli előtt... akis korán bemenősök :U
    Igaz megáztunk miatta, meg is fáztam rendesen, és betegnek is érzem magam, de nem érdekel valahogy minden jó és csupa-csupa ✿
    Ezen is túlvagyunk, de mégegyszer nem csináljuk végig... mostmár odafigyelek mindenkire és nem hagyok senkit elveszni :) (igyekszem)
    Go go Velence :C ➸Italien ♡

    Ehhez zene is dukál, ami mellesleg a csengőhangom is :P imádom☂☂☂

    If I Only Had A Brain

  • vilma27

    tag

    Basszuskulcs, (bocsánat :((( :U) még mindig nem rajzoltam semmit a versenyre... Vilma kifog nyírni. :O Pedig a lelkemre kötötte, hogy a nyári szünet utolsó napjaiban nagyon nagyon álljak rá a témára, különben nem fogjuk tudni befejezni a dolgot. Jajj, nem igaz már.... :W Pedig úgy szeretném ezt a versenyt. Főleg, hogy színházzal kapcsolatos a fődíj...;] De mikor sűrítsem bele, MIKOOOR???
    Vilmám, remélem, hogy nem olvasod most a blogomat. :U Nyugodj meg, mély levegő, minden rendbe fog jönni. Ígérem, a suliban megverhetsz! :D
    Ha kell, az egész Velencei utat végig fogom tervezni veled, csak ne haragudj! <3 :'(

    Művésznőm...!:Y ez mi, azt hitted nem veszem észre?,:W hisz rendszeres olvasója vagyok az oldaladnak. Jaaaj Te Nő :N sose fogsz megkomolyodni... és nem tanulsz a hibáidból, majd személyesen elmondok mindent, hisz 1 nap XD, de így nem lehet pályázatolni. ne aggódj a végét betartatom magammal (bunyó lesz ;] ) jah és az fix, hogy rajzolni fogsz 16 órán át, ismered a módszereimet... :)) hűűha :((( kicsit csalódtam

    Film.♫: ;)
    Lady in the Water

  • vilma27

    tag

    Végül csak jóra fordultak a dolgok, és kezde visszanyerni az életkedvemet. Most már furcsállom, hogy hogy kezdhettem így ilyen "tragikusan" a kis blogomat, de ami volt-volt.
    Új és határozottan pozitívan új érzések uralkodtak el bennem, és boldog vagyok. Habár megint le kell lombosszam a kedves látogatókat, az a bizonyos üresség még mindig ott tátong és nem tudom mi hiányzik, de idővel rájövök hisz az örök álmodozó személyiségem nem hagyja annyiban.

    De most nem ez a lényeg hanem, hogy most minden tökéletes és JÓ:C

    ZENEáradatom: ...

  • vilma27

    tag

    Koránkelős, sokakat megrémiszt, hogy mit keresek én idefent már hajnali 8-9kor... de nem vagyok az a nagy déligalvós még h hajnali 4kor feküdnék le akkor is szemem a nap első sugaraira már kinyílik. Ez ma sem volt másképpen. Furcsa mód nyugodt voltam. az ágyamban 10-20percet biztos szoktam még feküdni és ezen-azon eltöprengeni, vagy csak egyszerűen bámulni a plafont :) Olyan jó érzés fogott el. Hisz belegondoltam nem mondhatom el kinek mikor jön el a nap bármire is. Legyen az szerelem, barátság, esküvő, vagy az első együttlét vagy bármi a világon. A világ menetrendje megy és nem állíthatod meg sem a magadét és sem senki másét. A tegnapi rosszulérzem magam létem elmúlt. Részben ennek a gondolatnak köszönhetem és este még naplózás után kiültem szokásomhoz híven a kis fa hintaágyunkra, nagyon szeretem, csak lefekszek rá, és máris jön a két kis ennivaló kiscicám Jucus és Mucus, és tudják mindig, hogy mi bajom és sokszor ha problémám van halkan szinte a fülembe dorombolják a válaszokat. ez mindig nyugodtsággal, elégedettség érzésével tölt el.
    Ma nagyon boldognak kell lennem, és úgy gondolom jó úton haladokfelé, majön a nagy család, jön a fél megye és fél Oros :C ennek nagyon örülök. Nagyon családszerető vagyok, de mostanában egyre több veszekedést hallok akár a szüleimtől, testvéreimtől, vagy közeli ismerősünktől. Lehet én vagyok dilis, de mondjuk az is igaz, hogy sose voltam normális :N de boldog vagyok. Ezekben a percekben és ma nem hagyom, hogy bármi elvegye a kedvem semmi. Ma ünnepelni kell...
    Persze majd a barátokkal következő pénteken majd hogy ha megindul az élet a Művészetiben akkor majd közösen is megünnepeljük. :K
    :Y nem is mondtam!!! Olyan emberek is felköszöntöttek akikre apszolút nem vártam és, hogy ilyen sokan emlékezzenek erre napra. Hisz végül is mások szemében a tegnap csak egy átlagos augusztusi nap volt, semmi több... Ezért biztos nem látják ezt, mert nem kürtölöm szét a világnak, hogy vezetek kis naplót, gondolatokat, de KÖSZÖNÖM :R Reggel én is barátnőm matek pótvizsgájára elmentem szurkolni, de sajnos nem jött össze neki, majd hétfőn megy a szóbelire. De vasárnap lejön hozzám és ha kell beleverem a matekot, jójó tudom, hogy mostantól büntethető vagyok, ezért ígérem csak óvatosan fogom csinálni.
    De megyek is a buszmegállóba mert jön le a feladatokért amiket tegnap gyorsan összeállítottam neki, mert ma csak ezzel tudok segíteni neki. :B

    Tegnap este ezt hallgattam lefekvés előtt, és egyszerűen olyan jól el lehet rajta merengeni, de afilm is nagyon szép, nekem először egy barátom mutatta és nem is olyan régen :B

    Pan's Labyrinth

  • vilma27

    tag

    Nem alszok... valahogy sehogyan sem jön az álom a szememre. Ma… a mai nap ettől furcsábban nem is alakulhatott volna. De miért pont ma?:F Mostanában sokszor motoszkált a fejemben, de hogy tényleg most? De vajon miért pont ez a nap? Tényleg különleges lenne? Vagy csak egyszerűen mindenkinek van egy napja, ami csak az övé, és senki nem ronthatja el? Ebben már nem hiszek. Igaz valakinek egy gyönyörű napsütéses májusi nap reggel, valakinek pedig épp hogy beköszönt a nagy tél és egy hűvös novemberi nap lenne az a nap? Nekem… nekem ma, de nem vagyok elégedett, rossz érzésem van és nem hagy békén, pedig vágyom egy nyugodtabb állapotra, sokkal jobbra vágytam, de nem… igaz voltak apróbb örömök a mába, de kevés volt és sajnos több volt a rossz, sőt már-már annyira megdöbbenő híreknek voltam tanúi, hogy azt hittem újra fel akarok kelni, ez valós? nem az biztos nem, mert ez így nem jó ahogy most van. Álmodnék? így lépnék a felnőttek világába? Ma… ma este 22:15kor töltöm be hivatalosan is a 18. életévemet. Amik ma életben tartottak azok tényleg ezek az apró örömök voltak, pedig többre vágytam. Talán ennek kellett lennie, hisz enélkül nem kezdtem el volna ezt a kis naplómat.
    Nem arra fogom használni, hogy leírtam minden ügyes bajos dolgomat mikor épp mit csinálok. Tudni kell rólam, hogy ha van valaki, aki igazán agyalós az én vagyok. Állandóan pörög az agyam és sose tudom kikapcsolni, lefekvés előtt még 1-2órán át biztos gondolkozok. Sokan mondták már, hogy normális az "ilyen"?, de nem tudom kikapcsolni, pörög… akis leállíthatatlan. Ha mondásban kéne jellemezni magam talán ez a legtalálóbb: „ami a szívén az a száján” így eszméletlen makacs tudok lenni olykor-olykor, ami az évek során én úgy gondolom, hogy csak a hasznomra vált.
    Amit nagyon szeretek… az a művészet, ha nincs, akkor én se lennék valószínűleg. Ez lehet, hogy furcsán hangzik, de az hogy a zene, a történelem, a rajz és minden más művészettel kapcsolatos dolog nem lenne… nem tudnék leszokni, számomra olyan ez mint egy drog és már-már betegesen függő vagyok, a jövőmet el se tudnám képzelni és nem is kell, hisz biztos, hogy tanulásilag ilyen területre megyek tovább és most így az első bejegyzésemben meg is fogadom, hogy sikerülni fog. És igazából tudom, hogy ne fogadj olyat, amit nem tudsz beteljesíteni, de azt hiszem, ez nyugodtan mehet ebbe a kategóriába.
    Emlékszem kiskoromban teli voltam álmokkal, reményekkel és epekedve vártam vajon mit hoz a holnap? Ez már elmúlt, szeretném visszaszerezni ezeket a gyerekes érzéseket, hogy akár én is megmenthetem ezt a világot, de bárhogy próbálom, nem megy. Hisz eljött ez a nap, és az élethez fel kell nőni és mindent el kell kezdeni egyszer. Ahogy növök és érettebb leszek rá kellett döbbennem, hogy a világon minden múlandó. De aztán továbbnőttem kaptam az első pofonokat. Aztán a következőt és nem akárkitől az Élettől. És az, hogy az első a legnagyobb? Ugyan már csak hozzászoktat a többihez és még több csalódást okoz, ha egy barátban abban, ha valami nem úgy van ahogy vártad abban. De jóhogy kapod a pofonokat. A mai világ már nem egy ártatlan kis árva szűz, már nem, ő sem kisgyerek, elfáradt… Belefáradt a sok önző és sorolhatnám a végtelenségig a negatív jelzőket az emberekre, de még kifogy a képernyőből a tinta, hisz a jókat könnyebb lenne felsorolni. És senki sem kivétel. Én se te se, senki. Nemértem a filmekben is mit ábrándoznak a boldog végről. A mesékben is a nagy „főgonosz”… most komolyan? jobb sorsuk van a gonoszoknak, lehe t enyhe túlzás, de túl sokszor csalódtam mindentéren, Család; Barát;Szerelem; és még kitudja mi mindenben. Szeretnék hinni a boldogan halunk befejezésben, de nem is tudom mikor volt utoljára olyan élményem ami visszaadta volna nekem a reményt és az élni akarást. Habár visszagondolva tényleg nemrég volt 1, de az macerás…
    Mikre nem jó egy naplóírás :D (végre egy mosoly) Mert általában nem tudom most miért van ilyen hangulatom, mert le nem lehet lőni annyit tudok beszélni. Csak mondom és mondom és mondom… Igazából kicsit idegesítő is, de én így érzem jól magam, ha van valaki akivel megbeszélhetem az örömöm bánatom és egyéb mindenemet nekem már az sokat jelent.

    Még annyi kérdőjeles mondatom van, de erre a bejegyzésre elég lesz…

  • vilma27

    tag

    cím?...
    Számomra a nagyon nagy kedvenc ez a szám. ezzel köszöntenék mindenkit itt :B

    Timbaland - Apologize

    Ha akarnám sem tudnám nem szeretni ezt a számot 2007ben hallottam és a fordítás is... egyből tudtam, ehhez a számhoz kell fordulnom, ha van valami, mindig felvidít, és megnyugtat, és soha de soha nem tudnám megunni.
    Elfelejthetetlen❤

Aktív témák