Aktív témák

• #100 vilma27 tag

  2010-11-20 18:29:35 #100

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  vilma27

  tag

  100#

  Próbáltam keresni idézetet, történetet a macskáról, hiába. A legtöbb hazugság... legalábbis számomra.
  Emlékszel még Mester? Megszülettél 6testvérrel együtt te voltál a leg"pocakosabb" mindközül. Vicces volt, nagy kerek hasad... De ketten maradtatok. Pedig nyár volt. Sajnos az anyukátok annak ellenére, hogy nagyon jó anya nehezen szült meg titeket. De sikerült életben maradnotok. A neveteket is így kapták. Jucus & Mucus. Nagyon megszerettem titeket. Mindig ott voltatok ahol én. Nyáron esténként kiültünk a hintaágyra és csak nézegettem a csillagokat. Gondolkodtam, és egyszercsak megjelentek. Emlékszel Mester? Mindketten ráfeküdtek a lábamra, hasamra, mikor hova. És így volt szinte minden egyes napon, főleg augusztusban, mikor a hullócsillagokat kerestem és így együtt néztük. Mindig ott voltatok. Jucus kifejezetten szeretett a nyakamban aludni, és ha le is hűlt a levegő ők ott voltak, és felmelegítettek nagyon jólesett és sokszor segítettek lenyugodni. Emlékszel Mester? Mikor ki volt írva a hónap végén, hogy ezen az éjszakán nagy hullócsillag "eső" várható, anyával kipakoltuk a cuccunkat, vittem plédet, kispárnát, és a betonra lefeküdtünk és szemmel az égnek csak bámultuk a végtelen űrt. Csendben, néha fel-fel jött 1-1 téma, de többnyire ez hangzott el: - gyaaa láttad mekkora volt? . Egyszercsak mögöttem a kis virágbokorból előugrott az egyikőtök, talán Jucus volt az és "megtámadott" elkezdett játszani a hajammal, jaahj az nagyon vicces volt, úgy megijedtem, persze nem tudott kárt tenni bennem. Emlékszel Mester? Te addig szokásosan a hasamnál szétterültél és a doromboltál míg majdnem el is aludtam közben, mert az idő is kellemes volt. Aztán ősszel mikor visszajöttem Olaszországból, már csak Te maradtál meg, a testvéred valamerre elkóborolt, vagy valaki befogadta, nem tudom, de a mai napig nem jött haza. Emlékszel Mester?... Teltek a hetek, sokszor csempéztelek be, fel a szobámba, hogy jáccak veled, és kicsit szokj a "benthez"... Nagyon jó volt, és a kutyám Tessy is egészen kijött veled. Aztán egy idő múlva kiderült, hogy fiú vagy XD és kaptál egy új nevet: Mester, hogy az "M" maradjon, és amúgy is olyan hihetetlenül ügyes voltál, csak úgy mászták fel a fára, át a tetőn át, le a kerítésre... Sosem feledem el azokat a fürge, nesztelen lépéseid, mikor mentem a hintaágyra olvasni, tanulni egyből futottál oda az ölembe, hogy kényeztesselek még egy picit. És cserébe olyan meleg dorombolást kaptam tőled, ami sokszor megnyugtatott...Emlékszel Mester?

  De aztán egy reggel... megyek, nyitom a kaput, megláttam az úton egy macskát, amit elütött az autó. Ilyen közel soha nem is láttam még, nagyon rossz látvány volt. Eszembe jutott, hogy nem láttam Mestert akkor reggel, de anya mondta, hogy nyugodjak le, mikor etette az állatokat ott volt, jóllakott és elment. Akkor megnyugodtam, illetve nem egészen. Féltem... valahogy nem hittem anya szavainak, a saját szememmel akartam meggyőződni arról, hogy él. A következő napokban úgyanígy zajlott le a nap, mikor kerestem volna, anya mondta, hogy lent van a pincébe, mert hideg van. Akkor se hittem, mert ha hívtam mindig jött oda hozzám. Azok után amit láttam az úton, nagyon hasonlított rá, és rettegtem a gondolattól, hogy ő volt-e. Igen, tényleg ő volt az, ahogy keresztbe átgázolt egy kocsi rajta ilyen kegyetlenül. Ártalmatlan lény, Mindig, amikor hazajöttem a suliból, a szokásos helyen várt higgadt nyugalommal, és mikor meglátott egyből rohant felém. Várta, mikor viszem be a szobámba, mikor csempészek ki neki egy kis parizert, tejet. Egyszerűen szörnyű, milyen embereknek van jogsija. Teljes mértékben őt hibáztatom a történtek miatt. Ha valaki más részről megvilágítja a dolgot, azt szívesen meghallgatom. De csak tudjam meg ki volt az és...
  Még mondtam anyáéknak, hogy másfél évig lesznek itt a cicák, és felviszem magamhoz pestre, olyan albérletet keresek ahol lehet állatot tartani. Ez a legfájóbb, tervezek, örülök és így beleszól az élet. De akkor miért pont Őt? Annyi boldog percünk volt, és még akartam, akarom, vissza akarom szerezni, holott tudom, hogy nem lehet. Állandóan becsap az élet. Mert ez nem a sors, nem hiszek a sorsban, szerintem nincsen olyan. Élet van és halál, öröm és bánat. A sorsnak van ellentéte? nem, számomra ilyen mint fogalom, amiben millió ember hisz, én nem, nem tartozok bele és nem is fogok. Magam alakítom az életem. Nem tudom, hogy az a kiscica mivel érdemelte ki és énis miért vagyok benne ebben a körben?

  Mester emlékére...
  gyere vissza

  

  ...semmit nem törlök ki, így jött, lendületből...sokan nem értitek, de nekem ez kellett most...tudom, hogy tele van érzelemmel, és általában nem mutatom ki, sőt, de ez most...

Aktív témák