Aktív témák

• #2 vilma27 tag

  2010-08-27 21:52:33 #2

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  vilma27

  tag

  Nem alszok... valahogy sehogyan sem jön az álom a szememre. Ma… a mai nap ettől furcsábban nem is alakulhatott volna. De miért pont ma? Mostanában sokszor motoszkált a fejemben, de hogy tényleg most? De vajon miért pont ez a nap? Tényleg különleges lenne? Vagy csak egyszerűen mindenkinek van egy napja, ami csak az övé, és senki nem ronthatja el? Ebben már nem hiszek. Igaz valakinek egy gyönyörű napsütéses májusi nap reggel, valakinek pedig épp hogy beköszönt a nagy tél és egy hűvös novemberi nap lenne az a nap? Nekem… nekem ma, de nem vagyok elégedett, rossz érzésem van és nem hagy békén, pedig vágyom egy nyugodtabb állapotra, sokkal jobbra vágytam, de nem… igaz voltak apróbb örömök a mába, de kevés volt és sajnos több volt a rossz, sőt már-már annyira megdöbbenő híreknek voltam tanúi, hogy azt hittem újra fel akarok kelni, ez valós? nem az biztos nem, mert ez így nem jó ahogy most van. Álmodnék? így lépnék a felnőttek világába? Ma… ma este 22:15kor töltöm be hivatalosan is a 18. életévemet. Amik ma életben tartottak azok tényleg ezek az apró örömök voltak, pedig többre vágytam. Talán ennek kellett lennie, hisz enélkül nem kezdtem el volna ezt a kis naplómat.
  Nem arra fogom használni, hogy leírtam minden ügyes bajos dolgomat mikor épp mit csinálok. Tudni kell rólam, hogy ha van valaki, aki igazán agyalós az én vagyok. Állandóan pörög az agyam és sose tudom kikapcsolni, lefekvés előtt még 1-2órán át biztos gondolkozok. Sokan mondták már, hogy normális az "ilyen"?, de nem tudom kikapcsolni, pörög… akis leállíthatatlan. Ha mondásban kéne jellemezni magam talán ez a legtalálóbb: „ami a szívén az a száján” így eszméletlen makacs tudok lenni olykor-olykor, ami az évek során én úgy gondolom, hogy csak a hasznomra vált.
  Amit nagyon szeretek… az a művészet, ha nincs, akkor én se lennék valószínűleg. Ez lehet, hogy furcsán hangzik, de az hogy a zene, a történelem, a rajz és minden más művészettel kapcsolatos dolog nem lenne… nem tudnék leszokni, számomra olyan ez mint egy drog és már-már betegesen függő vagyok, a jövőmet el se tudnám képzelni és nem is kell, hisz biztos, hogy tanulásilag ilyen területre megyek tovább és most így az első bejegyzésemben meg is fogadom, hogy sikerülni fog. És igazából tudom, hogy ne fogadj olyat, amit nem tudsz beteljesíteni, de azt hiszem, ez nyugodtan mehet ebbe a kategóriába.
  Emlékszem kiskoromban teli voltam álmokkal, reményekkel és epekedve vártam vajon mit hoz a holnap? Ez már elmúlt, szeretném visszaszerezni ezeket a gyerekes érzéseket, hogy akár én is megmenthetem ezt a világot, de bárhogy próbálom, nem megy. Hisz eljött ez a nap, és az élethez fel kell nőni és mindent el kell kezdeni egyszer. Ahogy növök és érettebb leszek rá kellett döbbennem, hogy a világon minden múlandó. De aztán továbbnőttem kaptam az első pofonokat. Aztán a következőt és nem akárkitől az Élettől. És az, hogy az első a legnagyobb? Ugyan már csak hozzászoktat a többihez és még több csalódást okoz, ha egy barátban abban, ha valami nem úgy van ahogy vártad abban. De jóhogy kapod a pofonokat. A mai világ már nem egy ártatlan kis árva szűz, már nem, ő sem kisgyerek, elfáradt… Belefáradt a sok önző és sorolhatnám a végtelenségig a negatív jelzőket az emberekre, de még kifogy a képernyőből a tinta, hisz a jókat könnyebb lenne felsorolni. És senki sem kivétel. Én se te se, senki. Nemértem a filmekben is mit ábrándoznak a boldog végről. A mesékben is a nagy „főgonosz”… most komolyan? jobb sorsuk van a gonoszoknak, lehe t enyhe túlzás, de túl sokszor csalódtam mindentéren, Család; Barát;Szerelem; és még kitudja mi mindenben. Szeretnék hinni a boldogan halunk befejezésben, de nem is tudom mikor volt utoljára olyan élményem ami visszaadta volna nekem a reményt és az élni akarást. Habár visszagondolva tényleg nemrég volt 1, de az macerás…
  Mikre nem jó egy naplóírás (végre egy mosoly) Mert általában nem tudom most miért van ilyen hangulatom, mert le nem lehet lőni annyit tudok beszélni. Csak mondom és mondom és mondom… Igazából kicsit idegesítő is, de én így érzem jól magam, ha van valaki akivel megbeszélhetem az örömöm bánatom és egyéb mindenemet nekem már az sokat jelent.

  Még annyi kérdőjeles mondatom van, de erre a bejegyzésre elég lesz…

Aktív témák