- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- weiss: Logi MX Master 3S FW NEM frissítés
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- sziku69: Szólánc.
- btz: Internet fejlesztés országosan!
- bambano: Bambanő háza tája
- eBay-es kütyük kis pénzért
- f(x)=exp(x): A laposföld elmebaj: Vissza a jövőbe!
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
Hirdetés
Aktív témák
-
guga
Közösségépítő
Eddig csak egyszer vesztettem el a türelmemet és borítottam le a szerviz asztalról egy komplett PIII-as gépet majd rugdostam szét
3. napja küzdöttem vele és aztán rájöttem, hogy nem fog sikerülni.
Behoztak egy halom kacatot, hogy jaj szegény család, nincsen pénzük, nem telik gépre, nem értenek hozzá.
OK mondom segítek. Az odáig rendben volt, hogy nincsen pénzük s nem értenek hozzá.
Mert ha nincsen pénzük, de értenek hozzá, akkor nem nekem kell megküzdenem a sok buzera alkatrésszel és napokat tölteni azzal, hogy na ezzel talán majd elindul, á faszom ezzel sem. Aztán ha véletlenül elindult kifagy a telepítés. Persze naponta jönnek be kontrollálni, hogy hol tartok meg valóban olyan jó fej vagyok e, mint a hírem.
Aztán néznek rám elkerekedett s ártatlan szemekkel, hogy miért vagyok dühös ők azt sem értik
Sőt csak a gépet várják, hogy leülhessenek elé és utána is nézzenek értetlenül s elkerekedett szemekkel, hogy ez mi és mit kell vele csinálni.
Első nap:
Kezdtem azzal, hogy a 4db full tronyó tápból ki kellett választani, hogy melyik üzemképes vagy életképes és melyik bírná tovább anélkül, hogy ne nyírja ki a 6gb-os visítozó quantum vinyót. Behozták az összes szart, hogy hagyd el mindegy az, szegény családnak lesz, úgy sem volt még gépük. Na ha ezeken a tápokon múlik, akkor sosem lesz. Az egyiket úgy ítéltem meg nehezebb egy zsemlénél és még a ventije is zörög, bepróbáltam. Kisípolta a BX440 Slot-1 lap a ramot, nem indult el vele. Mindegy, mert van vagy 15db sd ram a dobozban, amit hoztak. Figyeld jól, még a vga kártyát nem is láttam, hogy azzal minden rendben van e, mert egyből a ramra sipákolt. Végül találtam egy 128-as modult, aminek csak a felét számlálta be, ha más nincs ebből rakok bele kettőt és lesz benne 128mb.
Végül már nem sípolt a ramra, de kép sem volt. A TNT2 kártyát jobban megnézve egy picit megvolt pörkölődve a nyákja. Nagyon nem, de annyira mindegy, hagyd el úgy is szegény családnak lesz, tudod semmi komoly csak a gyereknek játszani.
Szerencsére vga kártya is volt a dobozban vagy 5db. Volt egy MX200, ami elmondásuk szerint hibátlan volt, de amúgy tényleg, mert beleraktam egy másik lapba és ott szépen ment Linux alatt, de a BX440-es Slot-1 lapban hót süket volt, de mindegy is nem komoly gép lesz.
Végre eljutottam odáig, hogy Rage 128-as kártyával becsippant a gép. Na mondom végre, ez már haladás. Igen ám, de elszaladt a nap vele, ugyan volt más munkám is, de nagyon elképedtem rajta, hogy csak eddig jutottam.
Második nap:
Frissen, fitten, telve önbizalommal, Kossuth rádió, forró kávé és rögtön utána futás a klotyóra. Menet közben fejben összeraktam az aznapi programot, mert valami magát nagyon okosnak mondó ember egyszer azt nyilatkozta, hogy a pozitív gondolkodás első lépése, hogy reggel szervezze meg a napját az ember fejben és utána valósítsa meg. A történet szempontjából ugyan teljes mértékben lényegtelen, de előző este csípős paprikát fogyasztottam. Kell e ábrázolnom azt az arcberendezést, amit az másnap reggel produkált?
Hogy gyurlaci szavaival élve kicsit emberközelbe hozzam az állapotot, úgy mondd a „seggemen hugyoztam”
Ha ilyesmit ember egy másik ember előtt kijelent az a bizalom egyik fokozata, közel jár a szexhez, de nem ugyanaz, mert nem testről van szó.
Egyszer egy barátom, akivel együtt nőttem fel eljött hozzám benyakalni pár sört.
Sokat beszélgettünk a közösen megélt, múltbéli dolgainkról(az előbb kellett vessző? (megélt, múltbéli).Zárójelben a zárójel, hülyén fest, de most szükségét éreztem, hja és most kellett a vessző :confused: ?
Visszatérve a barátomra, hajnal kettőig ültünk egy padon a közelben és néztük ahogy a vonatról le s fel szállnak emberek, szép lányok miniszoknyában. Hajnalig nagy terveket szőttünk, majd a realitás talajára lépve felállt és nyomatékosan, hangsúlyozva közölte, hogy most hazamegyek és kiverem a faszomat.
Szün.
Aztán felült a kerékpárjára, felrakta a fejhallgatót és elporolt. Reggel felé jött egy üzenet a mobilomra tőle, hogy nem sikerült
Visszatérve a gépre, mert ugyan kicsit elkanyarodtam a témától, de az nem egyenértékű azzal, hogy nem tudom mit beszélek.
Másnap nekiálltam az asztalon a lap + cpu + ram + vga csoportosulásnak, hogy életet leheljek bele.
Mondanom sem kell, hogy a ram hibás volt, fosta a piros területeket memtest alatt. Szerencsémre voltak még ramok, de azok nem indultak el. Végül találtam egy 256mb-os modult, aminek a felét látta és hibátlan volt.
Na gondoltam eljött az én napom és választottam egy winchestert, de nem jól. Ugyanis a harmadik volt, ami végre megjelent a bios-ban, de sem particionálni, sem kidobni nem lehetett.
Mert ha jön a tulaj és látja, hogy hiányzik egy darab a kókány dobozából, akkor még azt találtatik gondolni, hogy bizony ez a jó ember eladta. Ééééééééérted, az eszébe sem jutna, hogy a dühtől forrva dobtam a kukába, nem, eladtam és ugye én, aki eleve ingyen dolgozom és próbálok segítőkész lenni, eladtam.
Szóval szépen sorban visszaraktam a dobozba minden apró kis üzemképtelen csetreszt, amit az elmúlt két évben halmoztak fel az összes ismerősnek köszönhetve. De még megtoldottam azzal is, hogy amit a szervizben találtam és kidobhatónak vagy Neurofirének még sok pénzért eladhatónak ítéltem, azt mind a ládikájába gyömöszköltem, hogy lássa, adni én is tudok, kapni kell tudni.
Ezt a „kapni kell”-t tudni megboldogult Nagymamám mondogatta, mert azt mondja annak, aki tud adni miből az tud adni és fog is, de kapni tudni kell.
Gondolj bele, hogy karácsonykor számítasz valami hatalmas ajándékra és a mama csak 3db vasalt zsebkendőt hoz eléd mosolyogva s teljes szívből, körbelengve melegséggel, halászlé és beigli friss illatával.
Hogyan leplezed el az érzéseidet, hogy bizony azt hitted tűzijáték és egy gyertya pislog csak, éppen hogy füstölög, de …...a szavad elakad, a szád egyszerre görbül automatikusan lefelé és erőltetetten felfelé, a mama átölel, sírnál is és nevetnél is, mégis csak egy családi ünnep. Magadban kicsit zokogsz, nyeled a könnyeidet, a mama vállára borulva kicsit lapogatsz a hátán és boldog karácsonyt kívánsz. Elidőzöl ott keveset, majd elengeded, az ajándékot elteszed, tíz év múlva előveszed, de a mamát már nem ölelheted.
A mama csak emlék, nála kedvesebb sosem volt olyan mamás, mama csak Ő tudott lenni. Ült az asztal mellett, leste az unokákat és szedte össze az ott hagyott leves maradékokat, összeöntötte és leült az asztal sarkához. Szépen tudott enni, méltóságteljesen, hiába mondtuk, hogy mama szedjen, Ő háborúban nőtt fel, hagyd el fiam elég ez nekem.
Állítom neked, hogy a mostani teszkón nevelkedett s veszek neked típusú mamák, azok sokkal puhányabbak, hiányzik belőlük a kevés tisztelete, mert ha nem tudják megvenni, akkor leátkozzák a holdat, hogy milyen drága és megvárják, amíg akciós lesz.
Beszéljek még a nagymamámról?
Például azt, amikor a Nagyapám jött haza hadifogságból és lesegítették a vagonból. A Nagymamám már nem hitt benne, hogy élve látja viszont. Aztán egyszer csak mindenki üdvrialt a városban, hogy hallottad, az asszonyok összecsapták a tenyerüket és összébb csomózták a babos kendőt a fejükön.
A Nagymamám is szaladt a vasútállomásra, dobogott a szíve hevesen és felszabadult benne végre az a keserédes remény, amit már rég halottnak hitt...
Szedte a lábait, nem gondolkodott csak zihált és futott, felforrósodott a tüdeje és amikor meglátta Nagyapámat, akkor minden megkettőződött benne, minden érzés, minden pillanat, amit hosszú ideje a várással töltött az most kitörni készült akár egy vulkán.
Szélesre tárta a karjait és szaladt. Nagyapám már felszisszent és jajveszékelve kérte, hogy NE ÖLELJ ÁT!!!!!!!!
Törött volt a gerince.
Folyt. Köv.
Hja és kit érdekel a számítástechnika, most úgy őszintén, tényleg jobban érdekel, hogy meddig tudnék tuningolni egy vga kártyát vagy processzort?
Vagy tényleg érdekel, hogy mi lett azzal a géppel, amit végül összerugdostam?
Összerugdostam, ennyi. De egyrészt kaptak helyette egy modernebbet, másrészt még nem tartunk ott. Majd jössz holnap is és alig várod, hogy megírjam a folytatást. Mert izzad a szemed a folyt. Köv. felirat láttán. Nem brazil sorozat ez kisapám. Én akkor jelentkezek, amikor akarok, nem betervezve
Látod milyen szövevényes történet, hosszú ideig tart elmesélni. -
guga
Közösségépítő
![[kép]](http://forum.hwsw.hu/uploads/av-2241.jpg "[kép]")
Az avatarom története (HWSW)
Talán az egyik legbonyolultabb dolog, sok gondolat fűződik hozzá és nehéz is elmesélni úgy, hogy valaki előítélet nélkül maradéktalanul megértse.
Elöljáróban az avatarokról írnék úgy általában, amit használnak az emberek.
Mik és miért, mi motiválja a használóját és mit akar vele üzenni? Nyilvánvalóan üzenet értékű, mert ott van, valamit jelképez, a használójának fontos.
Házi kedvenc, személyiség motívum,szélsőség, pozitívum, autó, megbotránkoztatás, poén, intelligencia, valami ellen, vagy csak egy szép érzéket fokozó kellemes hatású kép.
Mindenki számára más értékrendet képvisel egy-egy avatar. Én például azon dőltem meg, hogy egy frissen diplomázott srác egy talárt vett fel avatarnak.
Az jutott eszembe, hogy ha már ennyire szeretné megmutatni a világnak, hogy Ő lediplomázott és szerinte az egy egyedi és nagyon nagy értékkel/jelentőséggel bíró dolog, akkor legalább az eszébe juthatna, hogy az egyetemek fossák a világra a frissen diplomázottakat s utána mint az óriás teknőcök ivadékai igyekeznek a tenger felé a homokban. De nagyon kevesen élik túl és nőnek meg óriás teknőssé, ezért ha óriás teknős lett volna az avatarja, akkor rögtön elgondolkodtam volna rajta és eljutottam volna az üzenetéig, amelynek az a lényege, hogy Ő egy sikeresen lediplomázott ember, aki vitte is valamire, nem csak fanyalgott, hogy essem, assem meg a társadalom igen is fizesse meg a neki járó bért, mert az alatt nem hajlandó még a seggét sem kitörölni önállóan.
No igen, szóval az óriás teknőc az jó avatar, mert van tartalma, mélysége és üzenete, óriás teknőc csak kevesekből lehet.
Nagyon nagy mélységgel és gondolatokkal övezett avatar a sperma. Bár lehet gondolni rá alpárian, azért ami egy sperma üzenetében benne van az a legtöbb mi adható, tehát ha valaki a Tchibo-t választja avatarnak az egy lépéssel a sperma előtt jár.
A sperma hordozza magában az életet és a létet, amiért millió sperma küzd, de csak egynek sikerül (tudom ikrek). Aztán az az egy ha a világra jön, akkor mindent magában hordoz, amit az apja üzenni akart, de amit az apjának az apja akart üzenni az is benne van, vagy amit a nagyapjának a nagyapja egészen vissza a kezdetekig, ahhoz a relytéjes és megfejthetetlen és mindig más dimenzióba varázsolt honnan származik az emberig nyúlik vissza, szóval a sperma a legjobb avatar, az mindent visz, hiába ász valakinak az avatarja vagy royal flush.
Térjünk vissza ahhoz az egyhez, aki megfogant és a világra jött. Nagyon szép dolog a megszületés. Milliószor milliárdoknak ez nem sikerült. Nem is tudom hogyan lehetne ábrázolni a mi lett volna ha megszületett volna elméletet, mert az már nagyon bonyás lenne hisz többen nem születtek meg, mint akik megszülettek. Hogyan lehet ábrázolni azokat, akik nem születtek meg a leghitelesebben?
Maszturbáció. De nem is a női, hanem a férfi, mert ha egy nő maszturbál az nem egyenesen eredményezi az utódlás elvesztését. Nagyon nagy mélységű és lelkiségű avatarnak tartom a maszturbációt. Aki azt felmeri vállalni bátor ember, nem hiába született meg, lehet még belőle óriás teknőc is. Ugyanis miről szól a fogantatás, avagy egy sperma rövid élete? Elsőnek lenni, más nem számít. Nincsenek elvek és értékrendek, nincs semmi csak az, hogy elsőnek érj oda. Nincs erkölcs és bűntudat, mert ha lenne és érezhetnéd, gondolhatnád, akkor az visszatartó erő és nem te leszel az első. Elsőnek lenni gátlástalanul és kibújni erre a világra és tágra nyitni a szemed. Ha már megszülettél, akkor az összes olyan sperma elpusztul, amelyik nem arra koncentrált, hogy első legyen, hanem olyan avatarok fordultak meg a kis spermatogenezisében, mint mit szól hozzá a szomszéd, nem merem mert mi lesz ha. Mi lesz ha sokaságai és elhalt, amelyik meg arra koncentrált, hogy oda-oda-oda csak oda és áttörte a petesejt burkát az hozott magával egy üzenetet Ádámtól, amit minden élő ember hordoz magában és minden egyes fogantatással tovább ad, majd idővel visszatér a földbe, de a staféta megy tovább, ad tovább.
Az utolsó ember vajon megérti, hogy mi volt az első üzenete?
Vagy úgy jár, mint én egy álláslehetőség kapcsán, amikor teszteltek bennünket.
Volt egy helység, ami előtt kb. ötvenen ültünk, akik pályáztunk az állásra.
A feladat az volt, hogy az első ember bemegy, elolvassa a papíron lévő történetet, bejön a következő ember és elmeséli neki majd kimegy és így tovább. Mindenki megvárja a következőt és elmeséli a hallottakat majd kimegy.
170db szóból 24db maradt meg az ötvenedik embernek, ugyanis összevetették a papír tartalmát az utolsó ember történetével. Vajon ez volt Ádám megteremtőjének a célja vagy mindenkinek a kezébe adta azt a papírt a használati utasítást?
Szóval nekem az első és az utolsó embert szimbolizáló avatar is nagy jelentőséggel bír.
Na de most őszintén, mit kezdjen az ember egy egyszerűen tetten érhető üzenettel, mondjuk kedvenc autó vagy sportoló? Érdemes mélységek után kutatni vagy elégedjünk meg azzal, hogy OK ez egy jó autó, amíg nem jön jobb vagy össze nem töri valaki az úton. Tényleg kiváló sportoló, de ha élnének a görög olimpikonok valószínűleg gyorsan elbújdokolna labdaszedőnek.
A labdaszedő például jó avatar, kevesen mernék felvállalni, sőt rengeteg olyan van, amit kevesen mernének felvállalni, mert mit szól a szomszéd, nem merem mert mi lesz ha. Mi lesz ha sokaságai és elhalt, amelyik meg arra koncentrált, hogy oda-oda-oda csak oda és áttörte a petesejt burkát az hozott magával egy üzenetet.
Kedvelem a természetes embereket, akik úgy élik az életüket itt a földön, mint a spermák, hogy oda-oda-oda csak oda és áttörte. Ugyanis sok bírálat éri út közben, de az áttörés pillanatában mindegyik megsemmisül szó szerint, bármit képviseltek, bármilyen magasztos értékrendet, nívót és mindenen felül emelkedőt, abban a pillanatban, amikor megtörténik az áttörés, minden megsemmisül és elhal, elcsendesül és jön egy új világ, amiben tágra nyithatod a szemed és új erkölcsök bontakoznak ki, új hangadók, új dolgok amire figyelni kell és követendő értékrendek, megtévesztő normák, de semmire se figyelj csak arra, hogy oda-oda-oda csak oda és megint egy áttörés.
Mi van ha ez az élet is egy nagy gerincben lapuló s kitörni készülő váladék, egy folyamatban lévő gigantikus szex, egy mega kiválasztódás és nem tudni mire kell figyelni, mi a követendő norma csak a végén derül ki, hogy kinek a hangja halkul el és lesz az enyészeté és ki az, aki felsír, hogy ooooooáááááááááááá s közben valaki magához öleli, szorítja, hogy szentem.
Mi a csapás, mi a járt út, mi az erkölcs annak tudatában, hogy ideig óráig fénylesz, tündökölsz és talár lesz az avatarod, s hiheted azt, hogy igen, végre sikerült lediplomáznom, magamba szívtam a végtelen s határtalan tudásból egy légyszarnyit. A végén úgy is csak egy maradhat. Az egyetemek fossák az utcára az életképtelen óriás teknőc ivadékokat, egy darabig vergődnek a homokban, sokuk csak eledel lesz és egy másik kiszarja a homokba a talárjával együtt, de amelyik megy egyenesen és nem néz hátra ha az ekére veti a kezét az célba ér.
Nehéz nekem is dönteni, hogy melyik a szimpatikusabb avatar, a sperma, az óriás teknőc vagy a maszturbáció. Sokat kell gondolkodni rajta, hogy melyiknek van mélyebb üzenete. Ezért választottam a szaros gatyát.
A szaros gatya nem egy olyan téma, amiről szabadon lehetne beszélgetni vagy ha jönnek a vendégek, akkor elővenni a szennyesládából, hogy nézd.....
Vannak dolgok, amiről az ember soha nem beszél. Tudja, hogy a másiknak is van és olyan, de az érvényben lévő társadalmi normák, amik nem a fogantatást segítik elő, hanem erkölcsökre és mit szól vajon a szomszédokra épül, azok nem teszik lehetővé, hogy szabadon gondolkodjunk. Pedig a szabadság fogalmat mindenki szívesen használja, példálódzik vele, követendő értékrendnek tartja, de úgy, mint magába zárkózódva és onnan csak azt kimutatva, ami a követendő normák szerint értékes és csillogó. Például egy menő autó, egy szexi nő, egy bájos arc, két bájos de törvénytelen gyermek, egy jelképes dátum, pozitív szimbólumok tömkelege, amik elvonhatják a figyelmet az életben maradásról, hogy mindenkit nagy ívben le kell szarni, a lényeg hogy oda-oda-oda csak oda és áttörte.
Utána már nem számít a sok hangadó, aki csőcseléknek titulált, hisz maga a törmelék titulált csőcseléknek, amolyan taláros szemétdomb, felsírni csak egyedül te fogsz.
Mikor megszületett a második fiam, pár perc múlva előttem volt és csitítgatta, hogy jól van semmi baj, csicsííííííísssssssss. Erre odajött az orvos és nagyon durván rámszólt, hogy uram hagyja a gyereket sírni minél hangosabban, annál jobb, mert legalább él. Rövid, érzéketlen és tömör üzenet volt, akkor éppen elérzékenyülve a, képébe tudtam volna ordítani, hogy faragatlan faszjankó de utólag köszönettel tartozom neki, ezért a mondatért.
Benjámin sírt és egyre hangosabban sírt, a megszületés elég nagy trauma, egy békés és oltalmazó állapotból került a világra az anyja méhéből.
A női méh is egy jó avatar, nagyon mély üzenetet hordoz magában, magát a fejlődést, azt a szakaszt, amikor az ember kicsit megpihenhet csata után és csata előtt. Mert amint világra jöttél egy újabb kíméletlen harc. Nem mindegy melyik kor és melyik földrész. Mindenkire rátestált Ádám egy üzenetet, de csak egy ember adhatja át az utolsó és akinek át kell adni annak a személye nem tisztázott egyelőre, sőt maga az üzenet tartalma is kétséges, sőt minél többet járunk taláriába annál hamisabb és ferdébb.
Az emberi tudás nem több, mint légyszar. Mert a világ végtelen és tegnap még röhögtünk a gőzmozdonyon, hogy hülyék, lóval üldözik, utána meg kattintasz egyet és beírod a keresőbe.
Amit most megélsz azt is lóval üldözik. A világegyetem gyorsul, adjunk esélyt az ősrobbanásnak. Valaki ráült a wc kagylóra, bele dörrentett és lett belőle Zvolenszki Zoltán, Himalaja, Mercedes, Kossuth tér, Hudson folyó, Szabadság szobor, Jing és Jan, Pizza, megemelt óradíjak, forradalom, reputáció, Asus, körmönfontság, mádmázel döpárié, rámás fűrész és tyúkpadlás.
Egy nagy rakás szar, ami lefelé zúdul, amit magad körül hallasz az a wc tartály hörgése, nem követendő hang még ha belülről szólt is.
Térjünk vissza az avataromhoz. Számításba kell venni azt a tényt is, hogy esetleg anyagi haszontól esek el, mert van olyan, aki direkt azért nem látogatja a topikomat, hogy ne kelljen látnia az avataromat. Mint vállalkozó, aki rá van szorulva minden egyes vevőre és nem engedheti meg magának a nagy mellényt, hogy ugyan már kit érdekel, nekem is számításba kell vennem azt, hogy szimpatizánsokat vesztek az avatarommal. Van akinek nem tetszik, mert a követendő társadalmi normák nem teszik számára lehetővé a fogantatást.
Mérlegelnem kell, hogy a földi létem során odafigyelek rá is vagy csak arra, hogy oda-oda-oda csak oda és áttörte.
Én mindent vagy semmit játszom és a tétem lényege az őszinteség. Hiszek abban, hogy áttöröm a burkot és mindent, amit felhasználok és megengedek magamnak az nem más, mint egy törvényszerűség, hisz bármelyik sperma töri át a burkot, az szabott keretek közt teszi, mármint ott az ondó vezeték. Tehát egyik óriás teknőc ivadék se gondolja, hogy nincs megvezetve akár elbukik, akár méltóságteljesen kanalazza a vizet száz évekig. Szabott keretek, ez itt a lényeg.
Hiába esik az eső, esik rá a háztetőre szabad akaratából és megy a csatornába, kicsit föcsöl a kifolyónál de be az árokba, majd egy kisebb folyóba, egy nagyobba, az a tengerbe és ott meg elpárolog és felhő lesz belőle.
Esik az eső, esik saját akaratából és van hatalmas ereje ha összegyűlik, de a végén elpárolog, csak idő kérdése, abból meg van bőven. Szeretem magam körülvenni a végén csak egy maradhat emberekkel. Ösztönzőleg hatnak rám és én is rájuk. Vonzódunk egymáshoz de tudjuk, hogy a végén kíméletlenül elbánunk a másikkal.
Egymást erősítjük a hitünkkel akarva, akaratlanul és jókat derülünk azokon, akik görcsölve élik a személyiségüket és tapadnak hozzánk, mint a csigák az akvárium falára. Szívják a talár alá a mondatainkat és utánoznak bennünket, holott tudják az utánzat soha nem az eredeti még ha talár alól jő is. Az a megtévesztő, hogy fontosabbnak tartják azt, hogy talár alól jő, mint hogy eredeti vagy sem.
A származásnak mindig is nagy jelentőséget tulajdonítottak már Ádámtól fogva és most kérem, hogy ne zsidózzunk. Az legalább egy olyan nemzet, amelyik 2000 év szünet, megsemmisülés után is talpra állt.
Avatarnak olyasmit raktam ki, amit az emberek elvetnek és megvetnek, mert valljuk be őszintén, hogy nincs azzal semmi baj ha a magunk szarát hagyjuk ott, de ha a máséval találjuk magunkat szemközt, az bizony büdös.
Ezt a tényt tudatosan felvállalni, hogy mindenki megvet?
Mondjuk lehettem volna én is konszolidáltabb és választhattam volna egy szép női mellet, egy tetoválást, Jing és Jangot, virágot, gitárt, menő telefont és akkor mindenki csettintene egyet a nyelvével, hogy ez igen, de aztán ennyi és nem lenne több, mint egy elhaló szemétkupac, amelyik megpróbál visszatartani.
De én a burokra koncentrálok, egyszer mikor sperma voltam már nyertem egy csatát és maradt mögöttem millió taláros és tanult értékrend, ami mind azért született, hogy engem segítsen világra.
Hiszek benne, hogy most is sikerülhet, hiába zajonganak körülöttem, hogy na de guga.
Tényleg szarok rá és ez igaz, közzé teszem és fel is vállalom.
Néha a helyzet úgy alakul, úgy látszik elbuktam, nagyon megtévesztő és ha átadom magam a körülményeknek, akkor én leszek az a milliárd, amelyik az enyészeté lesz és soha nem tud felsírni, soha nem fogja magához ölelni senki, szorítani és dédelgetni, hogy csicsííííííííísssssssssss.
Csiscííííííííísssssssss, csak maradj csendben, pihenj és fogd be a szád, legalább soha nem jössz a világra. Talár talány, számomra a legmegdöbbentőbb, hogy többen vannak azok, akik nem jöttek világra, végtelen sokan.
Folyt. Köv. -
guga
Közösségépítő
Gyurcsány Ferencet oszlassák fel.
Orbán Viktort oszlassák fel.
Nem szokásom politizálni, elég távol tartom magam tőle, mert pártvezérek gyújtóhangú szónoklatainak következtében nem köszönnek egymásnak az emberek és búgnak egymás háta mögött, mint a régi szaratov hűtő, hogy tudod...ez is egy büdös.
Ahogy én látom nem csak arra van igény, hogy feri maradjon a helyén, vagy hogy viktor váltsa le a ferit, hanem arra is, hogy az egész gárdát, aki eddig labdába rúgott el kell távolítani.
S mi lesz utána? Jó kérdés, ismerek olyan (névtelen) embert, aki tiszta szívéből tudná vezetni az országot, őszinte és igaz ember lenne, szerintem nem kevés ilyen magyar ember él ebben az országban, aki nem arra tenné fel az életét, hogy ha a hatalmat a kezébe kaparinthatná végre, akkor kilopná a szemedet és a pofádba röhögne.
Volt alkalma bizonyítani mindegyiknek, szükséges végre a rendszerváltáson belül megváltoztatni a rendszert.
Olyan embereket szeretnék látni a politikai közéletben, akik ha valamit kimondanak, azért vállalják a felelősséget is és megcselekszik.
Biztos vagyok benne, hogy ezt a politikai csürhét felelősségre lehet vonni, el lehet venni tőlük a vagyont és elégtételt lehet venni rajtuk. A szabályokat Ők alkották és elvárják, hogy aszerint járjuk a táncot.
Minden hatalom csak addig tart, amíg hisznek benne vagy félnek tőle. Erre a politikai ganédombra melyik igaz? -
guga
Közösségépítő
Ha például a tüntetők egy vehemensebb csoportja vagy fegyvert visz magával, vagy megszerzi egy rendőrtől a helyszínen és olyan ember kezébe kerül, aki túlfűtött reakciótól vezérelve elsüti és rálő a rendvédelmisekre, az egy iszonyú láncreakciót robbantana be.
Egyáltalán nem szabadna a tüntetések helyszíneire lőfegyvert vinni, ugyanis kiszámíthatatlanok az események. Ha egy rendőr önvédelemből elkezd rálőni a tömegben valakire, akkor lehet eltalálja, de mire befejezi már hiányozni fog a feje, a tömeg darabokra szedi ha kilőtte a skulókat.
Ha a tegnapi események folyamán egy darab rohamrendőr nem ment volna oda a tévé székházába, akkor az a maroknyi harminc fő szépen elbíbelődött volna egész éjjel azzal, hogy bemennek szépen egy stúdióba és ott hívták volna rájuk a zsarukat. Mindenki nagyon szépen jött volna ki a dologból.
Nincs sérült rendőr, nincs felgyújtott autó, nincs rongálás, nincs ingyencirkusz, amit most minden párt megpróbál a maga malmára hajtani.
Ma este nem szabadna kint lennie egyetlen rohamrendőrnek sem sehol. Akkor nincs kivel összecsapni a tüntetők azon csoportjának, akik magáért a balhéért mennek ki.
A békés tüntetőktől nem kell tartani, az erőszakoskodók meg egy darabig zihálnának, aztán keresnének valami elfoglaltságot maguknak ellenfél híjján.
Az simán benne van a levegőben, hogy ennek így nem lehet vége, valahol kirobban mint egy láva, mert minden ember idegszála pattanásig feszült a hétköznapok terheitől.
Ha ez a Gyurcsány beszéd egy jóléti államban hangzott volna el, ahol élő demokrácia van és hagyják az embereket élni, akkor 3 napig körbehörögte volna a média, de utána újabb szenzáció után kajtatva elfelejtették volna.
De egy ilyen országba, mint a mienk, ahol szembe állították a politikusok az embereket, hogy mint bábokat mozgathassák és a saját hasznuk érdekében, mint egy masszát kezelhessenek...
Egyértelmű, hogy ebbe a kormány bele fog bukni, vagy szükségállapotot vezetnek be és kijárási tilalmat. Na de az kinek lesz jó, akkor megnyugszanak a kedélyek?
Nem, mert az embereknek elégtételre van szükségük, az egész magyar politikai garnitúrát cserélni kell, mert elhasználódott és büdöszájú mindegyik.
Bár minek írok le bármit is, haszna mint a palackposta vagy ha korbáccsal verném a tengert. -
guga
Közösségépítő
Kint voltam hajnalig, pont azért mentem, hogy ne valamelyik politikai párt tolmácsolásában kelljen ma reggel hallanom.
Nem szimpatizálok egyetlen egy párttal sem, szavazni még életemben nem mentem el.
A Szabadság tér tömve volt, alig lehetett bejutni. Azok, akik törtek, zúztak nagyon kevesen voltak, mégis azok kapták a legnagyobb publicitást.
Beszélgettem pár emberrel, általában mindenki a saját elkeseredettsége, tehetetlensége miatt ment oda, hogy jelenlétével megmutassa elég volt.
Nekem 2 gyermekem van és egy vállalkozásom. Pontosan tudom, hogy minden forintot kilopnak az államkasszából. Hiába a megszorítások, nem fog ott maradni semmi, mert szabályozott keretek között és törvényesen, következmények nélkül fosztogatnak.
Ebből volt elég, ezért mentem ki és ahogy elnéztem magam körül az embereket, egyik sem volt kíváncsi politikusokra, ott emberek voltak csak. Szándékosan nem mondom, hogy magyar emberek, mert mára az a szó is, hogy magyar, lejáratódott, nem képvisel értéket.
Nem vagyok kíváncsi egyetlen politikai pártra sem. Volt alkalma mindegyiknek bizonyítani. Nagyon sok szó és nyilatkozat elhangzott már a 16 év alatt parlamentben és kívül is. Ha bármelyik politikus őszinte és cselekvő képes lett volna, akkor jutottunk volna valahová.
Nekem nincs 4-4-4 és megint 4 évem, hogy kifosszanak mindenemből és cserébe teletömjék a fejemet ideológiával. Én a munkámból szeretnék megélni és adót fizetni, de nem egy ilyen politikai gárdának, amelyik a szardobáláson kívül semmihez sem ért.
THX.
Remélem nem gázoltam senkinek a lelkivilágába. -
guga
Közösségépítő
Ilyen látványban utoljára olaszországban volt részem, egy kétszemélyes gumimatraccal himbálóztam a tengeren, a víz kristálytiszta, a nap a hátamra szárította a sót és feszült a bőröm, lenéztem a víz alá a szemüvegemmel és hatalmas halakat láttam, beleborsódzott a hátam a sok fecni után, amit gyerekkoromban fogtam ki a pecéből. Olyan érzés volt Heidelberg a lakóparkjaival, az egyetemvárosával meg a folyóval és a halakkal, mint amilyen városra mindig is vágytam. Mindenhol tisztaság és az embereknek van igényük arra, hogy igenis a két lakótömb között legyen kis tó, azon hattyúk és benne halak, hogy ha hazajön a munkából, akkor legyen hová kivinni a gyereket és ne a kutyaszart kelljen kerülgetni. A pridikációkat követő ebédszüneteket a környék felfedezésével töltöttem. Gyalog mentem mindenhová, mert pénzem nem volt és ugyan már ültem buszokon azon a hajnalon, amikor megérkeztem, de már felesleges kockázatnak tartottam, hogy jegy nélkül utazzak.
Kiültem egy padra az egyetemváros parkjába és azt figyeltem, ahogy mentek ebédelni, ahogy fogták a kerékpárjaikat és indultak haza. Mindenkinek benne voltak a mozdulataiban a gondolatai és a hova tartozása. Amilyen kerékpárja volt, ahogyan felszállt rá, ahogyan intett, elköszönt, az elsőt tekerte és oldalra dőlve rásegített, megigazította a szoknyáját, felvette a sisakját, rengeteg kerékpáros, akár egy hangya boly.
Meg sem fordult a fejemben, hogy ezeknek az embereknek is lehetnek gondjaik. Úgy képzeltem el, hogy valamit elterveznek, megvalósítják és boldogan élnek.
A németországi lelkész azonban elmondta, hogy mi a véres német valóság. Lelkileg teljesen kiürült emberek, a fiatalok még csak valahogy, mert az iskolák összetartják és formálják a közösségeket, de amint felnőtté válnak kezdődik az elszigeteltség. Hiába házasodnak, már eleve úgy teszik, hogy a válásra készülnek. Mindenkinek van saját autója, saját fizetése, saját bútora és saját élete. Meglehet nagy a jólét, de belül üresek és érzéketlenek, ahogy a lelkész fogalmazott: nincs köztük Istent kereső ember, csak ha nagyon nagy baj van. Ezzel szemben ukrajnában és fehér oroszországban tömegesen fordulnak az emberek Isten felé, mert nagyon nagy a nélkülözés és a kábítószer fogyasztás.
Isten folyamatosan azon munkálkodik a világban, hogy odaadhassa az embereknek a szívét, az akaratát és a gondolatait. Amíg viszont addig van az ember lelkében olyan, ami azzal nem egyezik, addig valami más van ott Isten szíve helyett. Néha mikor olvasom a Bibliát, folyamatosan azt veszem észre, hogy Jézus megmutatta a saját életében és a szavaival is, hogy ezt hogyan kell.
Mt 26,42
Ismét elméne másodszor is, és könyörge, mondván: Atyám! ha el nem múlhatik tőlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod.
Jézus nem azért jött le a földre, hogy a saját feje után menve élje az életét és a saját akaratának éljen. Jézus ugyan emberi testben élt, de a lelke Isten lelke volt, ugyanaz, mint Istené, bűn nélküli Szent lélek volt benne, amelynek nem teher Isten akaratát követni.
Van erre egy nagyon jó példa a Bibliában, Péter esete, amikor fogadkozik Jézusnak, hogy a halálába is követni fogja Őt. Jézus előre megjelenti neki, hogy nem így lesz, hanem megfogja Őt tagadni. S mikor ez megtörténik, akkor Péter felismeri a valós helyzetét Isten előtt, hogy a saját gondolatai és akarata alapján nem tudja Őt követni. Később azonban maga Jézus szólítja fel, hogy kövesse Őt. Ha Jézus akaratának engedelmeskedik, akkor nincs esélye annak, hogy elbukik, mert Jézusnak nem csak emberi gondolatból származó akarata van, hanem hatalma is hozzá, hogy Pétert megtartsa. Mindkét esetben Jézus követéséről van szó, de nem mindegy hogy kinek az akaratából történik.
2. Mt 11,29
Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.
3. Mt 11,30
Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.
Vegyünk például egy fémdarabot, amelyik a saját maga akaratából próbál magához vonzani egy másik ugyanolyan fémet. Meglehet valamelyest sikerül, de nem tartós. Azonban ha egy olyan fémdarab próbálja meg vonzani, amelyik egy óriási mágneshez kapcsolódik, akkor azonnal sikerül a fémnek mindenféle erőfeszítés nélkül s maga a kapcsolat köztük úgy, hogy a mágneshez kapcsolódnak mindaddig tartós marad és nem igényel erőfeszítést, amíg a mágneshez vannak kapcsolódva. Ez egy eléggé elnagyolt példa volt, de ez így működik Isten lelkével is.
Ha az ember megüresíti magát és elfogadja Isten gondolatait és akaratát kétségek nélkül, akkor az már nem a sajátja hanem Istené. Istennek pedig az akarata mindig megvalósul.
Mk 3,35
Mert a ki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám.
Jn 9,31
Pedig tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bűnösöket; hanem ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt hallgatja meg.
Jn 1,13
A kik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.
Általában mindenki Istentől kapni szeretne valamit. Anyagi jólétet, gyógyulást, tartós egészséget, társat, munkát, áldást, de olyan is van akit ez az egész nem érdekel és magáról Istenről sem szeretne tudni semmit, nem hogy kapni tőle valamit
Arra viszont nagyon kevesek gondolnak, hogy nem Istentől kell valamit kapni, hanem magát Istent kell először megkapni és ha a lelkünkben már nem önmagunk királyai vagyunk, nem az önmagunk akaratának és elméjének szolgálunk, hanem maga Isten ül be a trónra, akkor Isten már nagyon könnyen rábíz arra az emberre bármit. DE addig semmit. Hogy egy rövid példával érzékeltessem. Az egyik igében már beidéztem, hogy Isten a bűnös emberek imáit nem hallgatja meg. Isten Szent, tiszta és igaz. Ha valamit gondol, mondd, akkor abban biztosak lehetünk, hogy úgy van és úgy fog megtörténni.
Ímé, nem oly rövid az Úr keze, hogy meg ne szabadíthatna, és nem oly süket az ő füle, hogy meg nem hallgathatna;
Hanem a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedezték el orczáját ti előttetek, hogy meg nem hallgatott.
Mi az első lépés akkor ahhoz, hogy Isten meghallgassa az imáinkat?
Rm 5,19
Mert miképen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: azonképen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.
A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek!
Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és a ki megalázza magát, felmagasztaltatik.
A hangsúly azon van, hogy ki melyik csoportba tartozik. Az egynek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek emberek csoportjába, vagy az egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek csoportjába.
Én azt vallom, hogy megváltott ember vagyok. Jézus a véráldozatával megvásárolta a bűneimet a születésemtől a halálomig, de nem csak az enyémet, hanem minden valaha élt emberét és minden élőét és azokét is, akik majdan megszületnek. Erre az ad jogalapot, hogy egyszer életemben Isten kegyelméből felismerhettem a valós állapotomat és csak annyit kértem, hogy Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek! S erre Isten azt válaszolta, hogy „Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához”.
Egynek engedelmessége által igaz emberré váltam hit által.
Ha csak szimplán arra építenék, hogy én egy ártatlan ember vagyok, mert egész életemben csak dolgoztam és soha nem ártottam senkinek, szerettem a családomat és nem követtem el semmi kihágást a törvény alól, az azt jelentené, hogy a lelkemben lévő bűnön tudtam uralkodni és nem engedtem szabadjára, azaz külsőségekre épülő erkölcsös életet éltem.
Ha valaki egy olyan emberre tekint, aki nagyon sokat vétkezett és súlyos bűnöket követett el, ahhoz viszonyítva magát jobb és tisztább embernek tartja, annak sajnos nagyot kell csalódnia a végén.
Egy rövid példával illusztrálnám. Két ember elmegy az orvoshoz és az egyik lázas, verejtékezik, tüsszög, étvágytalan és kivan pirosodva az arca, kiütéses és legyengült. A másik látszólag egészséges és jól táplált csak egy orvosi igazolásért megy be a jogosítványához.
Az orvos az egyik emberen szemmel láthatólag látja a betegség külső tüneteit is és már csak a pontos diagnózist kell felállítania és a vírust a betegség okozóját beazonosítania, hogy a megfelelő antibiotikumot írhassa fel rá.
Mikor a másik embert elkezdi megvizsgálni és megnézi a torkát, nyelvét meg a szemét, akkor közli vele, hogy uram Ön súlyos beteg. Ugyanabban a betegségben szenved, mint az előző úriember és ugyanarra az orvosságra van szüksége.
Az pedig hitetlenkedve fogadja, hogy Ő teljes mértékben egészséges és jól érzi magát. Igen, de az orvosnak nem az a feladata, hogy a külső tünetek alapján hozzon döntést, hanem nagyon pontos diagnózist kell felállítania ha valakit megvizsgál.
Isten elé sem állhatunk azzal, hogy igyekeztünk nem vétkezni és próbáltuk betartani a 10 parancsolatot és adakoztunk, gyülekezetbe jártunk, énekeltünk. Isten elé állva pontosan felismerhetjük a különbséget Isten és a saját lelkünk között.
Vagy ugyanaz, vagy nem. Istennek Szent lelke van, bűn nélküli, a Biblia sok helyen ábrázolja a minőségét. Az az ember, aki az első csoportba tartozik, miszerint egynek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek, az addig nem kaphatja meg Isten Szent lelkét, amíg nem tartozik a második csoportba.
Ha a fiam elém áll, hogy apa kérek süteményt, mert az anyja készített, de az a tányér, amit hoz az nagyon koszos, addig nem adok neki, amíg meg nem tisztítom a tányért alaposan. Nem arról van szó, hogy nem akarok neki süteményt adni, nem arról, hogy Ő nem akar kapni. Maga a tányéron lévő mocsok az egyetlen akadály.
A bűnös emberek imáit Isten nem hallgatja meg. Az az ember, aki hisz Isten igazságában, miszerint Jézus eltörölte a földről a bűnt az igaz ember, mert valójában Isten szerint a bűn ezen a földön nem létező dolog, csak az emberek fejében és gondolataiban létezik.
Csak a bűntelen és igaz emberek kaphatják meg Isten Szent lelkét és Isten csak azzal a Szent lélekkel kommunikál, csak annak az imáját és kérését hallgatja meg, mert az a Szent lélek, amelyiket Isten kibocsátott a földre az a sajátja és annak nem teher Isten akaratát cselekedni és Isten gondolatait fogadni.
Van egy dolog, amit fontosnak tartok elmondani, mégpedig az, hogy mire jogosít fel engem az, hogy bűntelen s igaz ember vagyok. Arra semmiképpen sem, hogy ezután szabadon követhessek el bármiféle bűnt, hisz úgy sincs semmi következménye rám nézve, mert Isten eltörölte. Igen, valóban nem létezik Isten számára a bűn lelki értelemben, de egyelőre testben élek és a test:
Rm 8,7
Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.
Nem vagyok bűnös ember, mert Isten igazságában hiszek, abban a munkában, amit értem tett. Azonban mivel testben élek mégis vétkezem, mivel a test nem tud engedelmeskedni Istennek. Mi a teendőm ekkor?
„Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által,”
Ha bűnt követek el, akkor lelkiismeret furdalásom lesz és magamban azt gondolom nem volt helyes és ebben az állapotomban nem mehetek Isten elé imádkozni vagy kérni. Előbb rendbe kell tennem a kapcsolatomat Istennel.
Ha a saját tetteim miatt kezdek el aggódni és azt gondolom, hogy most nem tudnék Isten elé állni, akkor nem Jézus munkájában hinnék, hanem a saját magam cselekedeteiben. Azaz ha jót cselekszem, akkor nincs a szívemben békétlenség és bátran Isten elé állhatok, mivel nem követtem el semmiféle bűnt. De ha én arra építek, hogy én bűnt követek el vagy jót cselekszem és ettől függ, hogy Isten előtt milyen állapotban vagyok, akkor ehhez nincs szükség Jézusra.
Viszont ha bűnt követek el a testem miatt és úgy gondolom, hogy ez nem rendítheti meg Jézus munkáját, nem változtat azon, hogy Isten eltörölte a bűnt, akkor Jézus véráldozatába vetett hitem nyugalmat ad.
Ilyen prédikációkat hallgattam egy héten keresztül Heidelbergben. Feszes programok voltak menetrend szerint. A vacsora után éjfélig beszélgettünk a lelkészekkel a szobákban és volt aki hajnalig kuruttyolt. Én nagyon korán keltem, hogy eltudjak menni wc-re és zuhanyozni. Mert ha ébresztő után kászálódtam ki, akkor állhattam sorba a lábaimat összefonva a wc fülkék előtt
Egy órával előttük már talpon voltam, forró zuhany után kávé az automatából, mert annyi aprót hagytam egész hétre. Aztán séta a friss levegőn és már nagyon vágytam haza a feleségem és a gyerek mellé. Nem vagyok hozzászokva a távollétekhez. Hiába sok itt körülöttem az ismerős, de kicsit mindenki idegen. Nem is nagyon értettem, hogy mit keresek itt, meg egyáltalán megérte e eljönnöm és kitenni magam sok értelmetlen dolognak, kezdve a stoppoláson keresztül, hogy eltévedtem néhány helyen és azt sem tudtam melyik bolygón járok.
Az egyik dolog, ami miatt nagyon örültem, hogy eljöhettem az a németországi lelkész bizonyságtétele volt. Már nagyon régen azért imádkozott Istenhez, hogy a gyülekezetének saját háza, épülete legyen. Mert addig drága pénzen béreltek egy nagy épületet. Egy újsághirdetés alapján talált rá arra a kétszintes, hatalmas, romos épületre, ami később a gyülekezet háza lett.
Idős bácsi árulta, aki egy szimfonikus zenekarban játszott fúvós hangszeren. Az épület belsejében volt egy hatalmas színpad és nézőtér, az volt a terve, hogy felújítja és ott fognak koncerteket adni. Aztán egyre idősebb lett és egyre fogyott az ereje és a hite, hogy ott Ő valaha is bármit fog csinálni, hát meghirdette.
Kwon lelkész pedig jelentkezett és megegyeztek. A meglévő készpénz mellé a gyülekezet vett fel hitelt és eljött az első nap. Kwon lelkész mellett volt egy szintén koreai segédlelkész ill. egy olaszországból szökött maffia tag, aki állami gondozásban nőtt fel majd bekerült a maffiába és tűzharcban gerincen lőttek. Egy német kórházban épült fel, majd menedéket talált a gyülekezetben, megnősült, elvett egy Fülöp-szigeteki nőt feleségül és tervezték, hogy átköltöznek oda. De annyi mindent látott és tapasztalat a lelkész mellett, hogy végül ott maradtak. De ne menjünk elébe a történetnek. Egyelőre van az első nap
Kwon lelkész tartotta magát a szigorú menetrendhez, reggel Biblia óra, utána reggeli, majd az épület felújítása, ebéd, vacsora, Isten tisztelet és lefekvés, ami abból állt hogy hajnalokig beszélgettek.
Reggeli után mondta a segéd lelkésznek, hogy menjenek dolgozni az épületbe.
A segédlelkész megkérdezte, hogy hogyan hisz egyetlen darab szerszámjuk sincs. Kwon lelkész csak annyit mondott, hogy semmi felől ne aggódjanak, ha Isten kegyelméből hozzájutottak ehhez az épülethez, akkor Istennek nem az lesz az első dolga, hogy magukra hagyja Őket, hanem gondoskodni fog róluk továbbra is, ahogy eddig.
Felmentek a legfelső emeletre és elkezdték lebontani a lambériát az előadóteremben. A felénél járhattak, amikor az egyik tábla mögül kibukott egy nagy csavarhúzó és egy kalapács. Hatalmas nevetésben törtek ki mindketten. Leszaladtak a lelkészhez elújságolni, hogy mi történt. A lelkész csak somolygott az orra alatt
Másnap az épület ex tulajdonosa meglátogatta Őket, hogy miként és merre haladnak, mert szívén viselte az épület sorsát.
Látta, hogy ketten dolgoznak az épületen és van egy csavarhúzójuk és egy kalapácsuk. Megkérdezte, hogy hol a lelkész. Nem volt ott, mert elment az utcákra hirdetni az Evangéliumot. De a segédlelkész elmondta a két szerszám történetét. Az ex tulajdonos annyira megsajnálta Őket és annyira megindult az elszántságukon, hogy felajánlotta a saját szerszámait ingyen, amit évekig vásárolt össze egy konténerbe, hogy egyszer majd felújítja az épületet.
Másnap teherautó rakodta le a szerszámokkal teli konténert.
Igen ám, de a szerszám még nem elegendő, anyag is kell hozzá. Egyik este Kwon lelkész hívott egy szakembert, aki átnézte az alagsort és azt javasolta, hogy a következő napon hoz egy mixernyi betont és lebetonozzák, hogy utána lehessen rá csempézni. De betonozás előtt fel kellett volna tölteni 30cm magasan homokkal és megdöngölni. Mivel a szakember másnapra ígérte a betont, így ígéretet tett rá, hogy mindenképpen meglesz amikorra megjön a beton.
Még aznap este autóba ültek hárman és a lelkész azt mondta teljes hittel, hogy Isten bizonyosan munkálkodni fog értük és lesz reggelre homok. Aztán végül nem lett, sokáig mentek és nézelődtek a városban, de nem találtak semmit. Viszont a lelkész látott egy homokozót az egyik téren és mondta, hogy ha más lehetőség nincs, akkor ott megállnak és fellapátolják zsákokba a homokozó tartalmát. El is indultak oda egy másik úton, mint ahogy odafelé mentek. Egy szűk kis utcában megláttak egy 3 embernyi magas homokdombot, ami egy gyárépület bejáratánál állt. Megálltak mellette és mivel égtek a lámpák bent a gyárban, így bementek kérdezősködni. Megkérdezték a dolgozókat, hogy ki tudna válaszolni az épület mellett álló homokdombbal kapcsolatban és felküldték Őket az emeletre egy vezető beosztású emberhez.
Bekopogtattak és megkérdezték tőle, hogy vételezhetnének e a homokból, ami az épület előtt áll, mert reggelre elő kell készíteniük az alagsort a betonozáshoz. A férfi elmondta, hogy egy hónapja fejeződött be egy felújítás a gyártelepen és a munkások a homokot ott hagyták, emiatt azonban nagyon szorult helyzetbe került a főnökei miatt, akik folyamatosan felelősségre vonták, hogy mikor fog onnan eltűnni. Hívta a céget, akik lepakolták oda, de nem vállalta érte a felelősséget senki.
A lelkész elmondta, hogy személy autóval vannak és zsákokkal, az nem elegendő, hogy elszállítsák a homokot, de nagyon szívesen biztosítanának neki helyet. A férfi pedig rendkívül hálás volt, hogy megszabadították Őt egy hatalmas lelki tehertől. A gyártelepről hívott egy markolót és egy teherautót és még aznap éjjel átszállították a gyülekezet épületéhez a homokot.
A lelkész, a segédlelkész és közben eszembe jutott az olasz srác neve is: Frankó. Egész éjjel dolgoztak és lapátolták a homokot, egyengették, simították, nem aludtak egy hunyásnyit sem. Mire megjött a beton, addigra kész voltak a munkával.
Frankó és a felesége azt megelőzően egy másik gyülekezetben élt németországban, de a felújítás idejére odaköltöztek Kwon lelkészhez. Hosszú évekig nem adakoztak egy fillért sem a gyülekezetnek, mert az volt a tervük, hogy átköltöznek a Fülöp szigetekre és ott folytatják az életüket, arra spóroltak. Azonban Kwon lelkész mellett minden nap megtapasztalhatták Isten különleges munkálkodását és segítségét. Így az összes pénzüket és az autójukat is nekiadták a lelkésznek és ott maradtak mellette végleg.
Azt még fontosnak tartom elmondani, hogy miután az épületet felújították és elkezdtek életvitelszerűen benne élni és hirdetni az Evangéliumot, a mellette lévő sokkal nagyobb három emeletes épület tulajdonosa, aki abban egy szállodát és egy kocsmát üzemeltetett, megbetegedett. A forgalma is annyira megcsappant, hogy nem látta értelmét fent tartani a létesítményt. Mivel ugyanazon a telken volt, mint a gyülekezet, így először nekik ajánlotta fel a megvételét kedvezményesen. Meg is vásárolták tőle a gyülekezet pénzéből és újabb hitelekből.
Jó ilyeneket hallgatni és ugyan ezt megelőzően sok bizonyságtételt hallottam már, de ez állt a szívemhez a legközelebb.
Nem volt merszem magyarországra újra stoppal hazajönnöm. Esett is az eső és féltem is az oda út kapcsán, hogy mi fog történni velem. Muszáj volt a lelkészem előtt megalázkodni és kérni, hogy fizesse ki a buszjegyemet hazafelé. Örömmel tette meg és hazafelé együtt utaztunk. Próbáltam a szűk ülésben végigaludni, előtte egy nappal már nem ettem semmit, hogy ne kelljen wc-re mennem olyankor ha nem tudok, a folyadéktól is távol tartottam magam.
Éjfélkor érkeztünk Budapestre, idegenül hatott a város, pedig csak egy hetet voltam távol. A lakásom ajtaja is idegen volt, benyitottam és nem találtam a helyem. Hiába a gyerkőc, feleség és a megszokott tárgyak, hiányzott egy szakasz az életemből és számon kérték a falak és a lakás berendezése. -
guga
Közösségépítő
Én nem is tudom, ha bemegyek egy szobába, ahol szemmel láthatólag alszik valaki vagy csak pihen, akkor igyekszem minél kevésbé zavarni, még akkor is ha dolgom van ott. Mikor katona voltam és dél körül be kellett mennem a körletbe és még nem keltek fel az éjszakai őrszolgálatosok, hát próbáltam megsemmisülni vagy lábujjbegyen élni és kivinni a ruháimat. Ezek a koreai nők meg se szó, se beszéd feltépték az ajtót és visongva beléptek vagy húszan. Bár látták, hogy alszom nem zavartatták magukat. Rámoltak fel az ágyakra és csapkodták a szekrény ajtókat, erre ébredtem. Annyira kimerült voltam az elmúlt egy nap eseményeitől, hogy nem tudtam mélyálomba merülni, folyamatosan cikáztak az agyamban az absztrakt gondolatok, de nem voltam ébren, valami köztes állapot. Felültem az ágyon és úgy éreztem a fejem satuban van. A halántékom táján hatalmas nyomás mindkét oldalon, kábán felkeltem és összecsomagoltam a levetett ruháimat, nagyjából sejtettem, hogy nem ez az én szobám. Közben az egyik koreai nő akkorát fingott, hogy meglebbent a függöny és én néztem rá elvörösödve, de szemmel láthatóan nem jött zavarba. Akár megboldogult nagymamám, sok évet húzott le nagyapám mellett, aki rendkívül zord és zárkózott ember volt. Ám az elvitathatatlan, hogy mindkettő akkorát tudott fingani, hogy statikust kellett hívni a panelhoz. A nagyanyám állt a lakótelepi konyhában és rántódott a csirke, menet közben meg elengedett egy-egy szerinte galambot, ami mindennek volt nevezhető csak galambnak nem. Fél percekig rottyolt , azt mondta nincs mit tenni már hozzászoktatta a valagát. Nagyapám meg többször is meglendítette a karját, hogy az az ember, aki nem tud uralkodni a seggén, az nagyon sokat fog szenvedni az életben.
Elmentem a kávé automatához és két kávét is megittam mire támadt egy épkézláb gondolatom, pedig nem vagyok az a típus, aki ébredés után ha nem aludta ki magát, akkor mást kellett kialudnia és órákig nem tér magához. Apám tehenész ember volt, nekem iskola előtt tehenet kellett arrébb pányváznom meg itatnom és csak utána mehettem iskolába. A Böske tehén de sokat dörgölődzött a farmernadrágomhoz, iskolába meg nem győztem bújni, mert érződött az az édeskés tej és tehénszar szag a ruhámon. Hiába írtam én szerelmes levelet az Ibolyának, a gatyám korca nagyobbat nyomott a latban. De sokat nevettek rajtam a lányok a szünetekben, én meg próbáltam csokoládéval, bon-bonnal a kedvükben járni.
A prédikáció 10h-kor kezdődött, előtte reggeli. Mivel diák kollégium volt így volt konyhája is, finomakat főztek végig és rendkívül udvarias kiszolgálásban volt részünk végig, akár egy szálloda.
Az előtérben tébláboltam reggeli után és vártam, hogy jöjjön a lelkész, aki tudott magyarul. Helyette megjelent a trottyos koreai nő, aki egy lelkész felesége volt, jelenleg romániában dolgoznak mindketten. Mondogatták neki a lelkészek, hogy ki s mi fia borja vagyok. Erre odajött nagy vehemensen átölelni és kérdezgette, hogy hol van a jor vájf? Mondom neki kinderek is vannak a világon, erre tovább lapogatta a bordámat, én meg figyelgettem a nadrágszárát, hogy mikor libben
Ezek a koreai emberek, amilyen vas fegyelemmel bírnak, annyira lezserek. Pontban tízkor betessékeltek mindenkit a terembe. Bejött a németországi lelkész és elkezdett beszélni anyanyelvén, a másik pedig fordította németre, mi pedig egy fejhallgatót kaptunk és mindenki az anyanyelvén hallgathatta a prédikációt végig.
Német nyelvű énekfüzetet kaptunk és németül énekeltek, én csak néha dörrentettem bele az ékes baritonommal, amikor már biztos voltam, hogy ez a refrén és lében, lében. Majd jött a vendég előadó és elkezdték a prédikációt. S, hogy miről szólt? Nehéz lenne összefoglalni pár mondatban, de megpróbálom.
Elsősorban a hitről, hogy miként alakul ki és mire alapszik, aztán a bizalomról, Isten munkájáról, akaratáról és arról, hogy hogyan lehet megtapasztalni.
Egyik sem könnyű téma, sőt azt hiszem nálam nagyobb kételkedőt keresve sem találhatnának, így eleve úgy álltam hozzá, hogy tőlem mondhatnak, amit akarnak, hiszem ha látom.
Igen ám, de ezek a lelkészek ténylegesen Isten szerszámai, tényleg használja Őket és megmutatkoznak a Bibliában leírtak. Nem hordoznak perselyt körbe, nem követelőznek, nem vádolnak és nem próbálnak meg megvezetni, megvásárolni, hogy megtömjék a zsebüket.
Őszinte volt minden reakciójuk és a beszédjük is, teljes erőbedobással mutatták meg Isten jellemét és gondolatait.
Röviden?
Csak az egyik példát ragadnám ki a hitről, mert számomra ez volt a legérthetőbb. Képzeljünk el egy analfabéta embert, aki nem tud írni sem és olvasni sem egyáltalán. Neki is csak egy módja van a megélhetésre a munka, ha dolgozik. Ha dolgozik, azért pénzt kap és abból kell eltartania magát egy egész hónapon át. Ha dolgozott egy hónapot és a felettese odaadja számára a fizetségét, akkor teljes mértékben és minden kétség nélkül meg kell bíznia benne, hogy pontosan annyi pénzt kap, mint egy másik ember, aki viszont tud írni és olvasni. Számára nincs meg az a lehetőség, hogy kontrollálja, hogy az a pénz, amit a felettesétől kapott az annyi, amennyi jár vagy kevesebb. Csak hinni tud benne, csak bízni tud benne, hogy azt kapta, ami a munkájáért jár.
Ez így elég képletes és bele lehet kötni, hogy megkérhet egy embert a környezetéből, hogy számolja meg a pénzt, de az már nem bizalom és nem hit.
Isten pedig feltétlen és 100%-os hitet követel az embertől, mert Isten világa nem kontrollálható az ember számára. Ha Isten valamit munkálkodik egy ember életében és nyilvánvalóvá válik, akkor az egy megtapasztalás és hálás az az ember érte, aki részesülhetett benne s arról általában bizonyságot is tesz. Az az ember, akinek eszébe jut, hogy megszámoltassa a bérét egy másik emberrel, az nem Istenben hisz.
Jer 17,5
Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, a ki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve!
Azonban annak is van egy előfeltétele, hogy valakiért Isten munkálkodjon. Az első, amit minden emberért megtett:
Jn 1,29
Másnap látá János Jézust ő hozzá menni, és monda: Ímé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit!
Isten első munkálkodása a bűnbe esett emberért, hogy elküldte a saját fiát, hogy eltörölje a világ bűneit, azaz ha eltörölte, akkor az már nem létezik.
Persze már eleve az kérdéses, hogy valaki hisz e egyáltalán abba, hogy bűnös e, mitől bűnös, van e Isten meg egyebek.
Nem szokásom a végletekig harcolni ezért az elvért, azon az elvi síkon mozgok, hogy létezik az egyetemes igazság, ami vezérli a földet a pályáján, ami alapján nő a fű, születünk, élünk, dobog a szívünk s majd a végén meghalunk és létezik
az az erő, ami a napkorongot odahelyezte és mint egy jelkép minden a körül forog s annak a lététtől függ. Mondhatni az épület ismerteti meg az építtetőtjét.
Könnyebb lenne nekem is keresni egy alternatívát és onnan támadni, hogy ez az elmozdíthatatlan igaz. Hiába vagyok meggyőződve a magam igazáról és tudom, hogy működik ha csak számomra működik. Így csak tétlenül nézhetem ha egy másik ember kutakodva az igazság után teszi fel a kérdéseit, de magát az igazságot elutasítja. Igazságon kívüli meggyőző érvet vár, amire érvelhet tudományos vagy logikai alapon, de:
25. Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtelensége erősebb az embereknél.
26. Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hívattak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek;
27. Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;
28. És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse:
29. Hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem.
Biztos láttál már olyan embert, aki elmebeteg. Nem tudja irányítani az érzelmeit és a gondolatait, furcsán és idegenül viselkedik, néha a nyála is folyik. Képzeld bele magad egy ilyen ember helyzetébe és abba, hogy éppen Istennel szemben érvelsz. Gondold el csak azt az abszurd helyzetet ha egy nyálát csorgató és rángatódzó ember, aki láthatólag magán kívül van megpróbál meggyőzni téged a maga igazáról. Ha társaságban vagy, akkor magadra erőltetett türelemmel végighallgatod de belül rálegyintesz és alig várod, hogy tovább állj. Hogyan érvelhetne egy elmebeteg ember neked? Ugyanilyenek vagyunk Isten előtt csak hatványozottan, még a Sátán is (Lucifer) röhögve és karba tett kézzel csapja be az embereket és hagyja, hogy önmaguk igazságában bízva rohanjanak a vesztükbe. Hisz pont ez a célja, annyira okos, hogy megtudja hamisítani az Evangéliumot. Hamisítani az ember is csak értékeket szokott. A szemetes kosarat a tartalmával együtt senki nem áll neki leutánozni. Pénzt, értékes festményt viszont igen. Az Evangélium a legnagyobb érték ezen a földön. A Sátán folyamatosan azon munkálkodik, hogy minden ember szívébe elhelyezze azt, amit egyénre szabottan hamisíthat.
Csak egy rövid példa. Fel vagy háborodva egy egyház viselkedésén, amelyik hamis Evangéliumot hirdet, de ezek alapján nem Isten igazságához fordulsz, hanem Lucifer vigyorogva szalad hozzád és tálcán kínál egy másik alternatívát, ami ugyan kicsit tér el az igazságtól de nem az. Mivel elkezdesz bízni abban, ami csak a te igazságod, ami nem az igazság de eltér a hamis igazságtól is, így nagy nyugalommal teszed, mivel nincs tudomásod róla, hogy ez nem az igazság.
Mondtam én, hogy röviden leírni ezt nehéz. Egy hétig volt erről szó, hogy hogyan lehet kiszűrni az igazságot és hogyan lehet Isten munkáját felismerni. Tiszta Mátrix feeling volt, de megérte. Egy mondatban pedig annyi, hogy Isten előtt csak igaz és bűnös ember létezik. Na de hogy ki és mi alapján válik igaz és bűnös emberré az már nem egy mondat, maga az Evangélium is négyszer íródott le ez ügyben. Sokszor belegondolok olyan emberek helyzetébe, akik racionálisan próbálnak közelíteni Istenhez, vagy egyáltalán megérteni és sajnálom őket (nem lesajnálom), mert ennek csak egy módja van.
2.
Jn 6,44
Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.
3.
Jn 6,65
És monda: Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet én hozzám, hanem ha az én Atyámtól van megadva néki.
Önmagunktól nem találhatjuk meg Istent vagy ha hiszünk is benne hamis igazságban bízunk és kárát valljuk annak. Isten ugyan minden ember bűnét eltörölte Jézus véráldozatával, de:
Mt 20,16
Ekképen lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók; mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.
Számomra ez az elején úgy hatott, hogy Isten minden embert meghívott egy svédasztalos ebédre, de a bejáratnál mikor sorban álltunk, akkor nekiállt valami alapján szelektálni, hogy te nem jöhetsz be, te menj, te sem jöhetsz, te sem, te igen.
De nem így van, Isten mindenkit meghívott, de csak a Jézuson belül lévő embereket választotta ki. Mint Noé idejében, ahol mindenkinek lett hirdetve az özönvíz, mindenki meg lett hívva a bárkába, de Isten csak a bárkán belül lévő embereket választotta magénak, csak azoknak kegyelmezett. Ugyanis függetlenül attól, hogy ki milyen ember volt a bárkán kívül ítéletet kapott, a bárkán belül pedig kegyelmet.
Most sem lesz ez másképpen. A bűn és a szentség egymás mellett nem fér meg. Isten eltörölte a bűnt a világból:
. Ézs 43,25
Én, én vagyok, a ki eltörlöm álnokságaidat enmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg!
Zsid 8,12
Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem.
Zsid 10,17
Azután így szól: És az ő bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem.
Ki hisz ebben, ki az aki erre teszi fel az egész életét? Nekem sem könnyű kimondani ezt, de szinte senki. Olyan ez, mint egy hatalmas tartozás a bank felé, minden ember adósként születik meg, de akárhogy is igyekszik kifizetni, de lehet tudomást sem vesz a tartozásáról, nem kifizethető adósság, a mértéke olyan, amit ember nem tud kifizetni.
Ezért volt szükség Jézusra, aki kifizette Isten felé, megvásárolta minden ember bűnét a föld keletkezésétől a végéig. Azaz benne foglaltatott az enyém is a születésemtől a halálomig. De figyelem ez nem egyenértékű azzal, hogy rendben nincs semmi bűnöm, igaz ember vagyok ez után azt csinálok, amit akarok hisz úgy is eltörölték minden bűnömet. Ez sehol sincs leírva. De az sem, hogy többet nem követünk el bűnt. Testben élünk és bár a lelkünk bűntelen, a testünk azonban nem engedelmeskedik Isten törvényének. A test a földbe megy, ahonnan vétetett, a lélek viszont Isten elé, mert Istentől származik.
A lélek ha vágyódik soha nem a föld felé, a földbe teszi, hanem az egek felé. A testünk azonban ha fáradt, akkor rögtön leül vagy lefekszik, a föld felé igyekszik, mert onnan vétetett, a test csak a földben tud megpihenni végleg, addig is csak gyakorolja.
Aztán egyszer csak megállt a lelkész a mondandójával és azt mondta angolul, hogy mindenki álljon fel. Norbi módjára nekiállt megtornáztatni a vendégeket ebéd előtt. Aztán egy asztalhoz ültem egy rakás koreai emberrel és csak vigyorogtam minden kanál leves után. Egyszer azonban megállt bennem az ütő, egy mosolygós kőműves forma koreai felemelte a fél ülepét és eleresztett egy nagyanyám -féle galambot. Senki a füle botját sem mozdította, csak nekem állt meg a kanál a levegőben, hogy ennyire nyíltan és őszintén. Rendben, hogy Isten gyermekei vagyunk, de ezt talán nem kéne összekeverni azzal, hogy magunk alá szarunk társaságban is és vigyorgunk hozzá, mint Nyilas Misi a bagarollal.
Aztán a magyarul tudó lelkésztől megtudtam, hogy koreában az asztalnál csak egy dolog tilos és undorító az orr fúvás. Ha valaki akár csak zsebkendőbe is fújja az orrát az nagyon kellemetlenül hat a jelenlévőkre. Azonban úgy csámcsognak, mint Anyám megboldogult Zsuzsi malaca, mikor 200 kilós volt és vakarni kellett az oldalát, hogy eltudjon aludni. Anyám rígatta is egy fél napot mikor Apám torkon szúrta és felfüstölte, be fínom is volt a sonkája, ízletes.
De tényleg úgy csámcsogtak ezek a koreaiak, mint ha szándékosan tennék, erőltetetten, hogy ízlik és a sok káposztás kajától meg féloldalasan ültek és szemrebbenés nélkül eregették a béke galambokat.
No a koreai kulturális különbségekről ennyit, ez hamarjában feltűnt nekem nem tagadom, de nem ezért mentem oda.
Az ebéd utáni szünetben első utam a fahídra vezetett, amin hajnalban és vaksötétben halálra váltan jöttem át és reszketett a térdem. A nap sütött és kerékpárosok birtokolták a hidat javarészt. A víz nappal is ugyanúgy dübörgött, mint éjjel és a híd lábánál kontrasztosabb volt a fogyasztói társadalommal szemben fellépő kiállítás. 3-4 méter magas színes bábuk vasból vagy háztartási alkatrészekből hegesztve,. Mint mosógép. Mint ha óriások járnának a tesco-ba .
Felmentem a hídra és a közepén megálltam, végignéztem Heidelbergen, a folyón, a hegyeken, amin hajnalban már jártam és hallgattam a város zaját. Megpróbáltam magam beleélni abba a helyzetbe, mint ha Pesten lennék az Erzsébet hídon és minden nap láthatnám az a folyót. Nem ment, idegennek és felfoghatatlannak hatott az egész légkör. Aztán alkudtam magammal és OK, legyen az, hogy gyerekkoromban itt nőttem fel és minden megváltozott, s közben eltelt 20 év.
Lenéztem a híd korlátján át a mélybe és megláttam a méteres hosszúságú halakat a tiszta vízben.
Folyt. Köv. -
guga
Közösségépítő
A heidelbergi vasútállomáson találtam egy térképet a városról. Nagyjából belőttem, hogy merre kell elinduljak a Tiergarten strasse felé, ahol egy kollégiumot kell majd keresnem és az lesz a szállásom egy hétig ill. ott fogják majd tartani a Bibliai szemináriumokat naponta kétszer. Hamar kiszúrtam, hogy a Tiergarten strasse a folyó túloldalán van és sétálva is talán félóra. Elindultam a kihalt utcákon és megpillantottam egy hidat. Először azt hittem valami vicc, mert a híd ugyan elég hatalmas volt, de fából. Felértem rá és a gyomrom összeszorult. A híd egyik oldalán a folyó nagyon magasan volt, a másik oldalán pedig szédületes robajjal zúdult a mélységbe, ugyanis egy duzzasztó gáton kellett átmennem. Sehol semmi fény, koromsötét, csak méterekre láttam magam elé és a folyó nagyon széles volt, remegett a térdem és az is eszembe jutott, hogy nem megyek át rajta, de aztán erőt vettem magamon és a hatalmas hangrobaj kíséretében méterről méterre átértem a másik végébe a deszkákon. Úgy szaladtam le a lejárón, mint akit üldöztek vagy éppen sok éves rabságból szabadult. Valószínűleg nagyon nagy hatással volt rám, mert azóta is ha álmomban megjelenik egy híd, akkor rémálmaim vannak. Feldarabolódik, szét esik, a folyó megemelkedik és a híd kettészakad és ledermedve ébredek.
A hídról leérve egy absztrakt kiállítás kellős közepén találtam magam. Másnap volt lehetőségem ebédszünet után alaposan szemügyre venni és jókat derültem rajta. Egy kis kertes ház lázadó lakója hegesztette, festette és állította ki a környező parkokban a monumentális alkotásait mellyel a fogyasztói társadalom elbutult rétegeit szerette volna felébreszteni a ragadós mély álmukból.
3-4 méteres bevásárló kocsit tologató, világító szemű szobrok, tévét néző család a fotelbe szögelve drótokból és fémhulladékokból. Elég megrázó látvány volt a hídon átélt élmények után.
Majd gyönyörű parkokon mentem keresztül, ahol csöppnyi halastavak voltak és még kacsák is. 10 emeletes toronyházak mellett rengeteg kerékpár és kismotor, a lakótelepet szabályos kerékpár erdő vette körül és mindenhol hűvös csend. Nem tudtam megkérdezni senkitől, hogy merre találom a Tiergarten strasse-t csak találomra kavarogtam az épületek között. Egyre kisebb zugokba és sikátorokba jutottam s végül egy zsák utcába, aminek a végében egy hatalmas nyitott kapu volt és mellette egy portásfülke. Benne az egyenruhás őr, aki az asztalra dőlve pihent vagy aludt, de felriadt, mert elkezdett ugatni a kutyája. Felkelt és kinyitotta a fülke ajtaját és megkérdezte németül, hogy mit keresek. Elmagyaráztam neki sekélyes angol-német de inkább mutogatós stílusban, hogy mit keresek és ott a szállásom, majd útbaigazított, hogy menjek vissza ugyanarra jobbra, balra kanyarogva, ahonnan jöttem és elvesztettem a fonalat. Látta a legördülő izzadság cseppeket a homlokomon, hogy egy kukkot sem értettem a végéből és valószínűleg megsajnált. Magához intett, majd mutatta az irányt, hogy menjek keresztül az őrzött telepen és figyeljem az állatok hangját, menjek a madárhangok irányába és ott találok egy alacsony kerítést, amit átléphetek és a túloldalán van a Tiergarten strasse. Pár lépést elkísért majd nézte, ahogy eltűnök a sötétben. Egy idő múlva valóban furcsa szagokra lettem figyelmes, mint az otthoni állatkert körül, főleg a patások lengték körbe a környéket. S valóban papagáj rikityélésre lettem figyelmes, először csak halkan mondogatták a magukét és minél közelebb értem annál felháborodottan adták egymás tudtára, hogy jövök. Nem harsogtak, de riasztották egymást a hajnalhoz mérten. Ami a legfurcsább volt, hogy a környező fák telítve voltak kisebb nagyobb papagájokkal, színesek és nyüzsögtek a lombok alatt. Végre megtaláltam az alacsony kerítést is, ami valóban 50cm magas ha lehetett, csak szimbolikus kerítés volt és egy kisebb kísérleti arborétumot volt hivatott körbekeríteni, ezt is másnap tudtam meg. Növényekkel kísérleteztek.
Végre elértem az úticélomat, kiléptem a Tiergarten strassera és elindultam megkeresni a kollégiumot, hogy egy napos út után álomra hajthassam a fejem. Igen ám, de a kollégiumnak nyoma sem volt sehol. Pedig több alkalommal körbejártam azt a 2 kilométeres szakaszt, ami Tiergarten strasse volt és félkör alakban helyezkedett el egy park oldalán. Néha lerövidítettem az utamat és házak között vágtam át, hogy elölről kezdjem átnézni merre lehet a kollégium. De nem láttam sehol. Végre találtam egy kétszintes hosszabb épületet, ami nagyon is hasonlított kollégiumra és elég sok ablaka volt, de nem láttam a környékén senkit, mindegy gondoltam és odamentem a kapuhoz becsöngetni. Egy apáca jött ki hosszú percek múlva és nagyon álmosan, mondtam neki mi járatban, de részben nem értette ill. azt nyomatékosan közölte, hogy ez nem kollégium, hanem egy kórház nővérszállója.
Puff neki, újabb séta és találgatás. Csak 2-3 szintes lakóházakat találtam, amiket gyönyörűen kialakított parkok és tavak öveztek. Kissé le voltam már testileg is és lelkileg is rongyolódva, ezért az egyik kisebb tó partján leültem egy padra és próbáltam pihenni. Éppen lecsukódott a szemem és kezdtem volna beletemetkezni az álom jótékony s pihentető lazulásába, már teljesen elnehezedtek a szempilláim, elengedtem magam és éppen elfelejteni készültem, hogy ki vagyok és egyáltalán hol, amikor érces és határozott felszólító hangra lettem figyelmes. Egy biztonsági őr szúrta ki nyilván a kamerákon, hogy illetéktelenül tartózkodom ott és valahonnan előkerült. Egy másik háztömb sarkánál meg felbukkant egy másik.
Megkérdezte mit csinálok és nincs e probléma? Meg mondta, hogy ez privát zóna, nem lehet a parkban tartózkodni. Röviden, tömören elmagyaráztam, hogy egy napja vagyok úton és valahol pár száz méterre van az úti célom, de nem találom a kollégiumot.
Mutatta az irányt, hogy merre induljak el és mondta, hogy ott lesz rögtön az állatkert után. Már kezdett pitymallani mikor elindultam abba az irányba és észrevettem egy buszmegállót és egy parkoló buszt. Gondoltam nem sétálom le újra azt a két kilométeres szakaszt, hanem megyek a busszal. Elég sokáig kellett várnom mire elindult és azt kellett feldolgoznom rövid másodpercek alatt, hogy a busz egyáltalán nem állt meg az állatkerti körúton. Már rég elhagytuk, amikor egy egyetemváros kellős közepén találtam magam néhány felkászálódó utas között. Gyorsan megnéztem, hogy mi az útvonala és láttam, hogy valószínűleg ez csak itt jár a környéken, mert alig volt vagy 15 megállója és a végállomás is és a kiinduló pont is valami Tiergarten szerűség volt vagy arra utaló, legalábbis parkra emlékeztető. Visszaültem a helyemre és vártam nyugodtan, hogy a busz visszaérjen az általam elképzelt kiinduló pontra és akkor majd újra a nyakamba vehetem azt a két kilométeres szakaszt és akkor majd megkeresem a kollégiumot.
E helyett utaztam vagy 40-50 percet és már rég nyoma sem volt Heidelbergnek.
Már kezdtem rémületbe esni megint, hogy vajon merre járok és mi a végállomása a busznak ha egyáltalán van, mert hideg levegőjű hegyek között autóbuszoztam és egyáltalán nem volt megnyugtató.
A busz megállt és minden ember leszállt, egy idősebb bácsi jelzett nekem is valamit németül és intett a kezével. Én is leszálltam bizonytalanul, mint aki a holdra száll éppen és körülnéztem. Lent messze Heidelberg és a közepén egy folyó. Nagyjából annyi, mint ha a Népstadiontól buszoztam volna fel a Hármas határ hegyre, elképesztő volt és nagyon kikészültem a látványtól. Még nem kelt fel a nap, de már sejlette magát, dideregve álltam az út szélén és próbáltam összeszedni magam. Úgy studéroztam, hogy ha ez a busz feljött ide, akkor visszafelé is megy. Percek múlva meg is érkezett a szemben lévő oldalra és a sofőr elég hülyén nézett rám, ahogy megint felszálltam a járműre. Ismét helyet foglaltam és vártam a végállomást, hogy utána gyalogolhassak megint vagy két kilométert a kollégiumig, amiben egyáltalán nem voltam biztos, hogy megtalálom.
A busz végigsuhant a hajnali ködben a folyó partján majd egy újabb nem várt fejlemény, átment a folyón egy hídon. Kikerekedett a pupillám ismét és amikor egy belvároszserűségben megállt a villamos sínek mentén, akkor jobbnak láttam leszállni, mert elég sok egyenruhás -féle alakot láttam s jegyem sem volt, nem akartam bajba keveredni. Sétáltam egy kilométert nagyjából, amikor újra a vasútállomáson találtam magam. Nagyon megörültem az ismerős helynek. De annak már nem, hogy ismét az a borzasztó híd volt előttem és megint át kellett rajta mennem. Ugyan többet láttam, sőt a híd túloldalát is, de azok a vastag fakorlátok, a lécek egyáltalán nem voltak megnyugtatóak. Felcsapódó vízpára és hideg levegő, újra remegő térddel léptem a hídra és megint csak megkönnyebbülve szaladtam le a feljárón. Nagyjából már tudtam merre kell menni, hogy ne kelljen újra az arborétumba kikötnöm, mert a buszból jól láttam a magasabb épületeket. Megtaláltam a Tiergartent és nekiálltam módszeresen vizslatni az elejét az állatkert után, amerre az őr mutatott. Megtettem, végigsétáltam újra a félkört és vissza az elejére, ezt vagy négyszer de semmi. Aztán már nagyon meguntam és változtattam a stílusomon, elkezdtem agresszíven keresni, nagyon néztem és most a félkör végén nem vágtam át a parkokon, hanem visszafelé tettem meg a félkört. Egy buszmegállóba érve leültem, hogy kicsit kipihenjem magam és elbóbiskoltam, a fejem néhányszor lehanyatlott. Egy érkező buszra lettem figyelmes és gyorsan felálltam, arrébb mentem, hogy csak miattam ne álljon meg. Miután továbbment elkezdtem keresni újra a kollégiumot. S egyszer csak a szemembe ötlött egy textil transzparens, amire az volt ráírva, hogy Bibel Seminar és egy nyíl mutatott befelé egy szűk kis átjáróba, éppen csak hogy két ember elfért rajta és a közepén járdalap sor.. Hú nagyon megörültem neki és azonnal befordultam. Talán ha 100 métert kellett menni a szűk ösvényen és egy belső, nagy fákkal övezett parkban találtam magam, aminek a közepén egy hatalmas L alakú építmény.
Éppen a bejárati ajtaját nyitotta ki a személyzet belülről kulccsal és kérdezték németül mi járatban. Mondom a Good News Mission meghívására vagyok itt és elvileg ez a szállásom. Betessékeltek és leültettek egy bőrfotelba. Ott ültem egy negyedórát mikor megláttam a gyülekezetünkből az egyik magyar férfit. Mosolyogva köszöntem neki és odajött. Ők már megérkeztek előző este a lelkésszel (busszal a dögök ) s csak annyit mondott, hogy ezt az épületet éjszakára bezárják és csak reggel 7-kor nyitják ki mindig. Akkor tudatosult bennem, hogy hajnal 3-óta miért kellett nekem kóvályogni a városban és pont akkor értem oda, amikor a kulcsot belülről a zárba dugták.
Akkorra már nagyon fáradt voltam, lezuhanyoztam és ittam egy forró teát az automatából. Lefeküdtem az ágyra és nagyon nehezen tudtam elaludni. Egyszer csak elnyomott az átélt stressz és magamba gubózva horkolni kezdtem. Arra ébredtem, hogy koreai nők sivalkodnak a szobában és rajtam nevetnek...
Folyt. Köv. -
guga
Közösségépítő
1999-ben a lelkészünk meghívott egy Bibliai szemináriumra Heidelbergbe. Az utat ő finanszírozta volna és autóbusszal kellett volna utaznunk. Ám akkoriban nem volt a kapcsolatom/kapcsolatunk vele valami felhőtlen. Előtte egy évvel ismertük meg Őt és magát Istent, a Bibliát és elég viszontagságos, nehéz időket éltünk, szorongatott helyzetben. Nem volt stabil munkahelyem csak próbálkoztam megtalálni mit is szeretnék és merre találok nyitott ajtókat. De jobbára a piacok környékén tudtam érvényesülni, a járdán ülve árulgattam a lakásunk díszeit, a féltett könyv gyűjteményeinket, a gondosan válogatott és nagy becsben tartott cd-ket, kazettákat s mindent, amit az ember vészhelyzet esetén hajlandó kidobálni a léghajóból, hogy utána megkönnyebbülve fizethessen be egy csekket vagy éppen a hétvégi bevásárlásra futotta belőle és elégedetten szemlélte, ahogy a gyereke tömi magába a csokoládét. Tényleg nehéz időszak volt, igazi kilátástalan mikor nem tudja az ember fia, hogy mikor ér partot. A lelkészünk azzal az ígérettel hívott meg engem Heidelbergbe, hogy a prédikációk által 100% biztosan megtudja mutatni, hogyan érhetünk partot és biztosított afelől is, hogy nem lakatlan sziget lesz.
A hitről ezt az alkalmat megelőzően elég ostoba és homályos elképzeléseim voltak, olyanok hogy fogadd a szívedbe Jézust és utána rendbe jön az életed, meg fogadd el megváltódnak és meggyógyít a betegségeidből. Őszintén megvallva ezeknek a mondatoknak bárki birtokában lehet és könnyen dobálózhat vele.
Sőt rendre visszaélnek vele vagy csak egyszerűen Jézus neve mögé bújva érvényesítik a saját maguk akaratát és úgy állítják be, mint ha az Isten akarata lenne. Rendkívül veszélyes dolog Isten nevére hivatkozni és azzal takarózni, ezt mindig is tudtam. Pont ezért akartam magam a végére járni, ugyanis azzal tisztában voltam, hogy ennél sokkal komolyabb dolog lehet a háttérben, mint hogy aluljárókban pengetjük a lálálát és térjél meg, mert különben Isten eltaszít magától.
Akármelyik gyülekezet, felekezet tagját kérdeztem, hogy figyelj, mondd már meg légy szíves, hogy konkrétan miről van szó? Mit jelent ez a fogadd el Jézust és boldogság, mi és hogyan történt?
Semmit nem tudtak mondani csak hát figyelj gyere el a gyülekezetbe és meglátod működni fog, nézz belülre magadba és meglátod, ott a szeretet és a békesség.
Ennyi?
Szóval már egy ideje fortyogtam ezektől az emberektől, akik hétvégén egymás kezét fogva arra koncentráltak, hogy minél hangosabban zengjen a nóta, halleluja Jézus az úr.
Nyomon követhetetlen, nem lehet tetten érni, hogy miről van szó, semmi konkrétum, csak térj meg és meglásd. Én viszont határozottan szerettem volna megtapasztalni valamit ebből az egészből, hisz Isten valamikor ketté választotta a tengert, valamikor olyan emberek előtt is hatalmas csodákat vitt véghez, akik nem hittek benne, nem keresték Őt, és nem fogták meg a karomat finoman terelgetve, gitárt pengetve, hogy jöjj közénk és közben kivillan mind a 32 foga és csillog, ott az a bűbáj mosoly, amit semmivel sem lehet összetéveszteni, az alakja mint a kígyó.
Mivel eléggé orroltam a lelkészünkre és szerettem volna elkerülni, hogy hosszú órákon át egy buszban utazzak vele és szótlanul nézzem az arcát, magamban őrlődve, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek, de stoppal. Pénzünk nem volt annyi sem, hogy sírva fakadjunk, ezért el kellett fogadnom azt a pár márka aprópénzt, amit a lelkész tett félre az előző németországi útjai alkalmával.
Nem sok volt, de wc-re, kávéra elegendő. Pontosan tudtam, hogy dacból utazom stoppal, hogy majd én megmutatom, hogy nem szorulok a lelkész segítségére és pénzére, de azért mégis muszáj volt elfogadnom a félretett aprót. A nejem előző este becsomagolta a hátizsákba a ruhákat egy hétre és bundás kenyeret sütött, hogy legyen mit enni az úton. Reggel 5-kor már az Osztapenkónál álltam teljes menetfelszerelésben és bizakodva, kezemben egy hatalmas Mannheim táblával.
Arra gondoltam, hogy biztos felvesz majd egy hazatérő német kamionos vagy autós és Mannheimtől Heidelberg csak egy köpésre van. Már egy órája álltam az autópálya szélén és vártam, hogy világosodjon. Ha jött egy autó, akkor felemeltem a táblát, ha osztrák rendszám volt, akkor kicsit kijjebb is léptem, ha német, akkor pedig próbáltam a mozdulataimmal nyomatékosan felhívni magamra a figyelmet, hogy látod erre az van írva Mannheim és neked, mint jó németnek nem kötelező tudnod, hogy én német vagyok vagy magyar. Csak állj meg és vigyél el. Orromban még az otthonunk illata, a fülemben még a feleségem aggódó hangja, hogy hívj fel mindenképpen ha megérkezel és vigyázz magadra.
Egy pillanatra belegondoltam abba, hogy felelőtlenül elindultam így a semmibe és közel sem biztos, hogy eljutok a célig. Ahogy elárvultan, lelkileg kifosztva és megsemmisülve álltam ott, hogy valaki megmentsen, felvegyen és elvigyen magával, rámjött a belső feszültség, minden porcikámban éreztem, a gyomrom forgott, szédültem, görcsöltem, bár nem ettem még semmit, de rám jött a hányinger és a hasmenés. Gyorsan lehúzódtam az árokba az autópálya mentén és öklendezni kezdtem meg folyt belőlem ki minden. Még szürkület volt, közben autók húztak el és én felnéztem a csillagos égre, mi fog kisülni ebből? Minek megyek én oda, mit tudnak ezek nekem mondani, mivel fogok onnan hazajönni? Talán el sem kellett volna indulnom, főleg, hogy egyáltalán nem bízom bennük, ez a folytonos imádkozzál és megadatik, Isten majd megsegít a bajban és ha a szíved tiszta és szeretetben vagy, akkor 32 fog, térj meg. Egy halovány csillogás, vakító napfény, belső üresség, gyomorideg, már 11 óra, a nap lassan delel de még mindig ugyanott állok. Gondoltam semmi vész, ha nem vesz fel senki ebédre otthon vagyok, csak átsétálok és Kelenföldről ott a piros 7-es. Majd benyitok, megsemmisülve ledobom a hátizsákot és ennyi volt, átölelem a feleségem és elfelejtjük az egészet s ha még egyszer valaki megemlíti, hogy fogadd a szívedbe Jézust, akkor a torkán fagyasztom a szót, semmisüljön meg és lehetetlenüljön el úgy, ahogy nekem is megadatott, hiába erőlködtem, hiába hittem benne és hiába kerestem. Egyszer még hasra is feküdtem a szobánkban a szőnyegen, hogy tessék itt vagyok, tessék mutasd meg magad és záporoztak a könnyeim, mélységes fájdalom, csak azt kívántam, hogy ha van teremtőm, van tulajdonosa a testemnek, lelkemnek, akkor tessék jelentkezzen érte valaki én csak egy becsületes megtaláló vagyok. Megüresedve ültem fel az ágyra, kisírtam magam és értelmetlenül néztem ki az ablakon, nem az volt az első nap, a Bibliát már legszívesebben elégettem volna, annyira hiányzott a lelkemből egy válasz, megerősítés, történés, hogy nincs hiába minden, nem csak élünk és meghalunk majd vége mindennek és semmi mozgató rugó.
Aztán egyszer csak megállt egy autó. Öltönyös üzletember, látta a táblát és nem akart unatkozni, félretette az aggodalmait és félre állt. Ezüst színű Audi, repesztett Győrig s közben kérdezett. Jó volt belesüppedni az ülésbe és magamat megadva hátradőlni, néha becsuktam a szemem és a semmire bízva magam csak hallgattam ahogy elsuhannak a kilométerek.
Egy leágazásnál kirakott és újra a mély vízben éreztem magam, előttem egy kisebb felüljáró, ami egy csatornán ível át. Azon mindenképpen túl kellett haladnom, mert ilyen helyen nem szívesen állnak meg az autósok.
Átsétáltam és eltávolodtam nagyjából egy kilométert. Enni még nem ettem semmit, nem mertem, mert volt bennem egy olyan bizonytalan belső feszültség, hogy féltem azonnal kijönne belőlem, nem volt kedvem megint az autópálya mellett görnyedni az árokban.
Hosszú órákig álltam egy helyben, senki rám sem bagózott, suhantak el a jó kis német rendszámok és meglegyintett a szelük. Eljutottam arra a szintre, hogy még egy kis idő és átsétálok az autópálya másik oldalára és nekiállok Budapest felé stoppolni, mert az közelebb van, mint Heidelberg.
Figyeltem a sofőrök arcát, direkt kerülték a kontaktust, mint mikor a piros lámpánál állva jön a hajléktalan és mereven nézel előre, hogy nehogy alapot érezzen a megszólításra, csak haladjon tovább és jön a sárga, gázt neki.
Elhaladt mellettem egy sötétkék, német rendszámú furgon, benne egy szakállas, hosszú hajú srác, Ő is mereven maga elé bambult és nyomta a gázt.
Kicsit mint ha lassított volna, de nem állt meg és én is feladtam, hátra arc.
Elfogyott a cérnám így visszaindultam, hogy a csatornán átívelő felüljáró másik oldalára kerüljek, hátha Pest felé könnyebben megállnak. Mikor a felüljáró tetejére értem még vetettem egy utolsó pillantást Ausztria felé és a lelkemben egy mélységes fájdalom, kudarc, lemondás, sikertelenség, amiben benne foglaltatott az egész jövendőbeli életem, amit napról napra így kell majd élnem.
S akkor megpillantottam a sötétkék furgont, a leállósávban, mellette a szakállas szőke német srác és engem figyelt. Nem voltam benne biztos, hogy miattam állt meg hisz nagyon messze eltávolodott. Egy darabig álltam ott és néztem Őt, de nem mozdult, kitartóan figyelt. Gondoltam kockáztatni nincs mit, megszaporáztam a léptei felé. Odaértem, kezet fogtunk és minden -féle nyelven megkérdeztem, hogy verdujugó mert én Mannheim.
Beültem az anyós ülésre, a srác meg beletaposott. Igazi hippi srác volt, járta Európát a furgonjával, ismerkedett és füvet szívott. Már induláskor megkínált a pipájával de akkor valahogy nem foglakoztatott így megköszöntem a kedvességét és csak ültem. Bár évekkel azelőtt rendszeresen fogyasztottam Marihuanat, de van egy küszöb, amikor túllép rajta az ember és mást tart utána fontosnak.
Már sötétedett mire átverekedtük magunkat Bécs belvárosán és leparkolt. Útbaigazított, hogy merre menjek az A1 felé és ha éjfélig nem vesznek fel, akkor jöjjek vissza arra a helyre és a furgonban lehet aludni, van két ágy és élelmet is biztosít. Megköszöntem a kedvességét és elbúcsúztam tőle. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, merre járok és egyáltalán hova fogok kilyukadni.
Azt gondoltam, hogy be sem kell majd mennem Bécsbe, hanem valaki, aki felvesz az megy Mannheim felé a körgyűrűn és Ausztrián csak úgy átsuhanok. De a kék furgon láttán már olyan elcsigázott és fáradt voltam, hogy nem voltak igényeim és elvárásaim, mentőövként kapaszkodtam bele. Mindegy hová visz csak menjünk.
Sétáltam Bécs utcáin, nagyjából követve az irányt és egyszer csak egy patak partjára értem, aminek a túloldalán egy gyorsforgalmi út és egy tábla jelezte, hogy A1 ez már majdnem németország. Elindultam a patak partján, ami egy ideig követte a gyorsforgalmi vonalát, de később eltért attól. Mivel már késő este volt és az orromig sem láttam, így csak meneteltem és pisilni sem mertem megállni annyira feszült voltam.
Egy idő múlva elhalkultak az autók és kamionok, szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy úgy tévedtem el, hogy előtte sem tudtam merre járok. csak mentem
és mentem és lépdeltem a sötétben, fáztam is, hánynom is kellett és a hasmenés gyötört, megint feladtam. Öklendezve görnyedtem egy fa mellé és vártam, amíg megkönnyebbülök.
Megláttam egy elrobogó vasúti szerelvényt, gondoltam ha másra nem jó arra igen, hogy a vasút nyomvonala a városból kivezessen és ha találok egy tehervonatot, akkor reggelig felülök rá és majd meglátjuk merre visz, részemről akármerre vihetett már, lemondtam róla, hogy Heidelberg legyen az útirány, majd holnap gondolkodok, addig is menni, menni. Átmásztam egy kerítésen és elindultam a sínek között, mindegy merre csak a városból kifelé. Igen ám, de ezek a vonatok nem olyanok, mint az otthoniak, hogy már messziről hallani, hogy tüdüttüdü, tüdüttüdü és félre állsz. A semmiből bukkannak fel, nagyon gyorsak és azonnal eltűnik a szemem elől, sehol egy nyitott tehervonat. A sínek felett egy autópálya felüljárója ívelt át. Arra vettem az irányt és ismét átmásztam egy kerítésen.
Ahogy felértem a felüljáró 30cm-es peremére, amin lehetőségem nyílt átgyalagolni úgy kezdtek rám üvölteni a kamionok dudái sorban. Mindegy legyintettem magamban és oldalazva haladtam, hogy ne csapjanak el, már mindegy volt mi történik velem, olyannyira megadtam magam, hogy azt sem vettem volna észre ha egy elsodor. Teljesen elhagyatottan és kiábrándulva kóvályogtam a mások számára ismerős, ám nekem ismeretlen helyeken és semmi reményem sem volt már, hogy akár haza az ágyamba vagy bármilyen felügyelet alá kerüljek, ahol gondoskodnak rólam vagy én magamról. Ez itt a sötét éjszaka, egy fillér nélkül téblábolok egy autópálya felüljáróján, nyelvtudás és tájékozódási pont híján.
Amint leértem a felüljáróról leszaladtam a parton és az autópálya mellett gyalogoltam, de egy idő múlva elfogytak a lámpák és nem volt ami világítson a sötétben csak a száguldó autók és kamionok. Széthajtottam egy hatalmas bokrot, felléptem a leállósávba a vak sötétben és vettem egy nagy levegőt. Egész nap nem ettem semmit és az éhség is rápakolt egy lapáttal a bennem lappangó feszültségre. Tikkasztó sötét volt és nem jött semmi, sehol egy fényszóró, csak a felettem tornyosuló erdő kísérteties és hűs zaja, ahogy végigsuhant a hátamon.
Majd egy gyenge fénypont, ahogy feltűnt és kiraktam a táblát, hogy MANNHEIM s ha német vagy, vagy szerb, vagy cigány, vagy rokkant, vagy félholt, akkor most állj meg, ments meg, vigyél magaddal és …
Megállt, ez nem várt helyzet, hozzá szoktam már a kudarcokhoz, ami felülír és átnevez minden forrást, ami a reményből táplálkozik.
Ezüst színű furgon, fiatal srác, amolyan manager típus, mert farmer, öltöny és a furgonban parfüm erős illata.
Mint kiderült Mannheim-ben lakott és járta a hollandia-francia-osztrák és német útvonalakat és terítette a cége termékeit, üzletkötő volt.
Bár szerettem volna eleget tenni a stoppos mivoltomnak és társalogni vele, éberen tartani és szórakoztatni, mesélni neki, de olyan mértékben fáradt voltam, hogy átaludtam ausztriát.
A német határon ébredtem fel, nem szállítottak ki az autóból, de ha meg is tették volna sem tudtam volna válaszolni semmire, annyira mély álomból ébredtem és még az álom hatása alatt voltam.
Egy benzinkútnál álltunk meg és a srác mondta elmegy tankolni meg kávézni. Amíg tankolta a kocsit, addig elmentem az automatához kávét venni, hogy legalább ennyivel jelezzem a hálámat, de olyan hideg volt, hogy a vissza úton mivel reszkettem egész testemben, így nem maradt egy csepp kávé sem a pohárban.
Csak nevetett és legyintett, hogy ne törődj vele és elment. Kisvártatva hatalmas mennyiségű étellel és üdítővel tért vissza. Mondta, hogy nem kell aggódni ezt a cége minden úton fizeti.
Beszálltunk a furgonba és telepakoltuk a gyomrunkat.
Indulás előtt elővett egy kis tasakot és kérdezte, hogy dujulájk joint? Majd mutatta a kínálatot, hogy van hasis, fű, speed és extasi. Csak ingattam a fejem, hogy vagyok annyira összetörve és fáradt, hogy ezeken egyik sem segít. Arrébb mentünk a benzinkútról, amíg elszívott egy cigit, felszívott egy csíkot majd a kezébe vett egy dobozos kólát és feltette az egyik lábát az ablakba. Rálépett a gázra és huss a sötét éjszakába vagy inkább a hajnalba.
Néztem a kilométer órát, végig 200kmh felett volt a mutató és én nem tudtam aludni egy cseppet sem, próbált velem beszélgetni, de mindig az jutott eszembe, amikor egy barátommal kimentem a ferihegyi reptér mögé egy erdőbe füvezni és néztük, ahogy szállnak fel a repülők, majd hosszú percekig hallgattuk a hajtómű elhaló hangját és a végén mikor hazaindultunk, akkor jöttem rá, hogy úgy szét vagyok esve, hogy nem tudom merre kell haza menni és egyáltalán ki vagyok, meg mi az a haza.
Nos ilyen állapotban lehetett a furgon manager képű sofőrje, aki a lábát az ablakban lóbálva 220 felett sem ismerte a Neoton slágerét.
Mondta, hogy Heidelbergen át is hazajut Mannheimbe, de jobb volna ha hazavinne magához, lefürödnék, ott aludnék és másnap elvinne Heidelbergbe miután alaposan bereggeliztünk.
Megköszöntem a szíves látást és el sem hittem, hogy van még a földön rajtam kívül olyan ember, aki ugyanígy gondolkozik és ennyire nyílt. Ugyanis pár évvel ezelőtt így közeledtem egy nászúton lévő olasz házaspárhoz, akikkel az utcán akadtam össze. Kerestek egy vendéglőt, ami nagyon közel volt. Elkísértem Őket és meghívtak vacsorázni. Majd velük töltöttem az estét és ott aludtak nálam két napig.
Mikor indultak volna haza balesetet szenvedtek a Ferenciek terén az autójukkal és felhívtak, hogy segítsek. Az egész napomat a biztosítóval, kárrendezéssel és a hazautazásuk intézésével töltöttem.
Ugyan nem kértem semmit, de egy havi keresetemmel díjazták a segítségemet, hogy nem tudtam menni dolgozni aznap.
Hajnal 3-kor értem a heidelbergi vasúti pályaudvarra, a nejem ijedten vette fel a telefont és részletesen beszámoltam a kalandjaimról s nem is sejtettem, hogy a nagyja még csak ez után kezdődött.
Folyt. Köv. -
guga
Közösségépítő
A hályogkovács
A minap érdekes eset történt meg velem, ez ugyan előfordult már korábban is, de csak most tudatosult bennem egy apró részlete. Nemrég kaptunk az édesanyámtól ajándékba egy gáztűzhelyet, amit olyan helyen szerettünk volna üzemeltetni, ahol nincs vezetékes gáz, tehát pb gázpalack jöhetett csak szóba.
Megnéztem a másik gáztűzhely hátulját és láttam, hogy nincs különbség az új és a régi gáztűzhely bekötését illetően, csak egy szűkítőt kell beiktatni, amire a gázpalackról jövő vezetéket és a reduktort kell csatlakoztatni. Mondtam is magamban ez gyerekjáték lesz és már előre hallottam a feleségem elismerő szavait, amit majd bevasalhatok.
Biztos, ami biztos alapon azért rákérdeztem egy ismerősömnél telefonon, akiről azt feltételeztem, hogy látott már gáztűzhelyet. Megerősített Ő is abban, hogy minden gáztűzhely alkalmas vezetékes ill. palackos üzemeltetésre is, csak ha a palackról üzemeltetjük, akkor ki kell cserélni a fúvókákat vagy állítani rajta, mivel a palackban nagyobb a nyomás.
Hoppá...
Megtehettem volna azt is, hogy felhívom az újságból az első gázszerelőt és tüzetesen kikérdezem, de már tapasztalatból tudom, hogy nem szívesen válaszolgatnak, mert éppen dolgoznak. No meg alapból hülyének néznek, plusz ha netalán rámerek kérdezni az árra, hogy mennyiért jönne ki bekötni, akkor sem tömören válaszolna, hogy uszkve ennyi, hanem nézze megbeszéljük majd, amiből még mindig nem tudtam meg, hogy mennyiért, másrészt a gatyám is rámegy, mert ugye kiszállás, alkatrész, járulékok, beiskoláztatás, nemrég volt esküvő és a nagymama is halálán van, szóval van bőven kiadás, kell a bevétel.
Átnéztem a gáztűzhelyet alaposan, de nem találtam semmilyen fúvókát vagy bármit. Csak a kézikönyv árválkodott a sütőjében a magyar nyelvű használati utasítással, amire én ügyet sem vetettem. Felhívtam egy másik ismerősömet is, aki szintén ugyanezt mondta. Lelki szemeim előtt megjelent, ahogy nagy lángcsóvákkal küszködök és próbálom arányítani, lejjebb venni. Na gondoltam magamban ez elég nagy falat lesz, jobb ha átadom a kormányzást ez ügyben egy szakembernek, ugyanis ez nem játék, mert ha valamit elrontok a hozzá nem értésemmel az akár balesethez is vezethet. Évente 1-2 alkalommal hallom a hírekből, hogy anyuka csak elugrott vásárolni és közben ott hagyta a levest főni, de mire hazaért leégett a ház és benne a gyerekek. Olyankor mindig eszembe jut, hogy mi is használunk palackos gázt, ahogyan az az anyuka is. Vajon mi a különbség? Miért robbant fel az a gázpalack? Hiszen semmi különleges, van egy reduktor és kész.
Szerencsére az APEH a kezemre játszott és küldött egy megfelelő embert. Amióta bevezették az elektronikus adóbevallás hírét, azóta a számítógéppel nem rendelkező magánvállalkozók fejvesztve menekülnek a boltokba s így hozzánk is. Valaki ajánlott bennünket az egyiknek, nem is a vállalkozóval tartottam a kapcsolatot, hanem az ajánlóval. Ő kért tőlem árajánlatot, Ő ellenőrizte, hogy milyen alkatrészek kerülnek bele, majd a végén megadta a számlázási és szállítási címet. A feleségemmel vittük ki miután a szervizünk bezárt. Beszélgettünk pár szót, közben beüzemeltük a számítógépet. Jó volt látni a gyermekies naivitást és érdeklődést az arcán, amit én is átéltem mikor legelőször került számítógép a kezembe, mit számítógép Spectrum ZX80. Azóta elszaladt a ló, ma már bárki szabadon dobálódzik a gigaherzekkel. A vásárló megemlítette a foglalkozását, hogy gázszerelő. Rögtön kipattant a szemem és azonnal rákérdeztem, hogy gázkészülékekkel is foglalkozik? Mondta nem, de ért hozzá. Vázoltam neki röviden a problémát és megint a fúvókáknál kötöttünk ki, amire én rögtön mondtam, hogy hát ez az, nem szeretném ha később gondom lenne belőle, ezért kell a szakember. Pár nap elteltével szüksége volt egy cd lemezre a dvd lejátszáshoz és napközben beugrott hozzánk. Kifordítottam a sarokból a még befóliázott gáztűzhelyet és Ő kinyitotta a sütőt, kivette a használati utasítást és aprólékosan átolvasta, majd megjegyezte, hogy fúvókát kell cserélni, de az nem tartozéka a gáztűzhelynek, hanem a gyártótól kell beszerezni.
Ezen a ponton lettem én figyelmes valamire és hirtelen végigtekintettem az egész életemen, az iskolapadokban eltöltött időkig. Használati utasítás? Még soha nem vettem a kezembe egyetlen készülék használati utasítását sem, egyszerűen gyakorlatias ember vagyok, odaülök és a látottak alapján megcsinálom. Aztán felrémlett bennem az a félelem, amit még az iskolákban éltem át, amikor láttam a többieket könyvekkel a kezükben. Soha nem volt egy darab könyv sem a kezemben, nem is tudom hogyan jutottam el idáig. Én a hallottak alapján tanultam, amit a tanár elmondott azt vissza tudtam neki mondani, ha a tanárnak jó előadókészsége volt, akkor annál jobban megtudtam jegyezni. Emlékszem egy tanárra, aki az őrületbe tudott kergetni a ránk erőltetett tanítási módszerével. Ő a színekre alapozott. Bizonyos dolgokat, amit fontosnak ítélt azt pirossal kellett aláhúzni, aztán ahogy csökkent a fontossági sorrend úgy változtak a színek is kékre, zöldre vagy feketére. Csak miatta tartottunk színes golyóstollakat a kéken kívül. Elmélete szerint bizonyos emberek a piros színnel aláhúzott mondatokat jegyzik meg, mert a piros színre jobban figyelnek, mások pedig a kéket tanulják meg jobban. Rendszeresen diktálta is a mondanivalóját és menet közben vonalzóval kellett aláhúzni hol ezzel a színnel, hol meg amazzal. Még a vonalzóval történő aláhúzásnak is nagyon nagy szerepet tulajdonított, hiába volt jó a kézügyességem, nem szabadott szabad kézzel aláhúzni. Egyszer merészeltem neki ecsetelni a felépített tanítási módszerének a buktatóját, miszerint ha valaki a zöld színnel aláhúzott mondatokra tud jobban koncentrálni, akkor a leglényegtelenebb dolgokat fogja bemagolni és a fontosabbak felett elsiklik.
Erre azt válaszolta, hogy a lényegtelen dolgokból automatikusan lehet következtetni a lényeges dolgokra s ezzel kész.
Valahogy így kerültem én kapcsolatba a számítástechnikával is komolyabban. Az élet pirossal aláhúzta az 1998-as évünket. Önhibámon kívül megváltak tőlem a munkahelyemen. Nagyon nehezen tudtam elfogadni, felfogni. Kiürülten és megalázottan mentem haza a családomhoz, nem is hittem benne, hogy megtörtént, úgy gondoltam biztos tréfa, nem gondolták komolyan, holnap ugyanúgy bemegyek és majd jót nevetünk a történteken, hisz olyan jó családias légkör volt, mindenki apám vagy anyám volt és a testvéreim, legalábbis én elég komolyan vettem és teljes szívemből voltam ott.
Mélységes fájdalom és zavartság lett rajtam úrrá napokig és nehezen tudtam kikeveredni belőle. Csak ültem az ágyon és néztem ki az ablakon, se ki se be semmi gondolat. Kerestem a válaszokat, okokat és hogy most mi lesz velünk? Elmegyek másik munkahelyre, újabb közösség amibe be kell illeszkednem és egyszer csak megint az utcán találom majd magam. Egyre jobban érlelődött bennem az az érzés, hogy ezt soha többé nem teheti meg velem senki. Soha nem fordulhat elő, hogy dilettáns és hozzá nem értő emberek, csókosok, seggnyalók és élhetetlen ingyenélők dönthessenek egy tollvonással a feleségem és a gyerekeim sorsáról. Nekem kell a család élére állni és megteremteni a saját világomat, ahonnan csak az Isten szólíthat el majdan ha el kell.
Bár erős volt bennem az elhatározás, azért ez nem megy egyik napról a másikra, főleg, hogy az ember összes tőkéje az utolsó havi fizetés, amiért a csekkek már régen sorban állnak. 2 év telt el úgy, hogy közben az elhatározásomba vetett hitem kékre váltott, majd zöldre s legvégül feketére. Az eredmény közel félmilliós adósság a hátunkon, mert hogy közben nem sikerült megvalósítani az álmomat, csak lógtunk a levegőben. Miután minden erőm s hitem elhagyott és a vonalzót sem találtam meg, hogy legalább találjak valami egyenest, ami mentén elindulhatok, elcsüggedten ültem fel a kerékpáromra és a nyakamba vettem a várost, hogy kiszellőztessem a fejem. Szokták mondani, hogy a téma (t.imi ) az utcán hever, vagy a pénz. Bár ezt megelőzően ennek sosem tulajdonítottam jelentőséget, mert túl elcsépeltnek és kommersz szövegnek találtam, de aznap beigazolódott. Az Ó utcában volt egy számítógép szerviz, akik az akkori Állami Biztosító gépeit is szervizelték. De vagy túl költséges volt a gépek fent tartása vagy menet közben elavultak, mert rengeteg komplett számítógépet raktak ki az utcára, lévén lomtalanítás. Egy kisebb cigány csoport akkurátusan vágta a földhöz a gépeket és bicskákkal vágták ki belőle a kábeleket, ami rezet tartalmazott.
8 darab komplett számítógépet sikerült megmentenem és a rommá törtekből pedig két hatalmas szatyor alkatrészt, amit válogatás nélkül dobáltam bele, mindegy csak ép legyen. Szigetelőszalaggal fogattam oda a kerékpárhoz a 8db számítógépet és a két hatalmas szatyor a kormányon. Több, mint 2 óra alatt értem haza. A ház előtt letámasztottam a számítógépekkel megtűzdelt kerékpárt és a maradék erőmből elvonszoltam magam a csengőig. A nejem kijött és a szája elé kapta a kezét, nagyon meglepődött, hisz az utolsó képe az volt rólam, ahogy elcsigázottan nekivágtam a városnak kerékpározni. Már már beletörődött a szerencsétlen sorsunkba, de most úgy látszik fordult a kocka, bár még nem tudtuk mivé fog fajulni. Másnap újsághirdetést adtam fel, miszerint használt számítástechnikai alkatrészek magánszemélytől. Telefonszám és cím.
Hívtak, jöttek és mondták, hogy processzorra van szüksége vagy sd ramra. Számomra vadidegen fogalmakkal dobálóztak és csak néztem, mint a légy majd mutattam a kupacot, hogy menjen nyugodtan válogasson. Mikor láttam, hogy mit vett ki, akkor megjegyeztem, hogy na ez a processzor. A következő vincsesztert keresett, ahogy kiszerelte megjegyeztem azt is és ha legközelebb azt kértek, akkor már úgy adtam a kezébe, mint aki évtizedek óta ebből él, gyakorlatiasan, határozottan de kedvesen mosolyogva és belül atomjaimra hullva, mert néha azt sem tudtam miről van szó és nem is számított semmi csak az, hogy ezt most aláhúztuk pirossal és a bejövő pénz fedezi az elmaradt villanyszámlákat s legalább nem kötik ki.
Jöttek sorra az emberek, érdeklődtek, vásároltak és én csak figyeltem, a lehető legkevesebbet beszéltem, nehogy kiderüljön lövésem sincs mi az, amit éppen eladok. Az árakat is a vevők szabták, ha megkérdezte ez mennyi, akkor megvakartam a fejemet és mondtam hát én nem is tudom, láttam én már ennyiért is meg annyiért, a végén a vevő bökte ki, hogy mi a használtpiaci ára s még annál olcsóbban is adtam neki, hogy biztosan visszataláljon hozzám s ne felejtsen el megemlíteni másnak is. Szerettek is járni hozzánk. A lakásunk mellett volt egy légópince, oda rendezkedtem be. Néha 5-6 ember is üldögélt ott és társalogtak egymással, kávéval kínáltam Őket, behozták a magánéletüket, a gondjaikat és hosszas órákon át ücsörögtek, beszélgettek. Nagy szaktekintély voltam a szemükben, mert sok alkatrésszel rendelkeztem, Ők éppen nálam ücsörögtek és ennél fogva azt gondolták, hogy mivel ebből élek nyilván a kisujjamban van,. Az egyáltalán nem tűnt fel senkinek, hogy soha nem szóltam egy szót sem, csak figyeltem és gondosan megjegyeztem minden elhangzott mondatot.
Ez így ment szépen rendben már hetek óta és éppen kezdtünk megnyugodni, hogy leszen haszon őszire, mikor beállított hozzám egy ember és vészjóslóan előadta, hogy itt lakik a következő utcában és hallotta, hogy ez egy számítástechnikai szerviz és sürgős segítség kellene. Lakik itt egy magas beosztású rendőr, aki éppen nem volt otthon és a vidéki rokon gyerekek mind a három számítógépet tönkretették és most ott áll kétségbeesve, hogy most mi lesz. Azonnal menjek és segítsek áthozni a gépeket, sürgősen rendbe kell tenni mindegyiket, mert dolgozniuk kell.
Elhűlve hallgattam és kékben, zöldben, lilában játszottam majd mindent aláhúztam és próbáltam a lényegtelen dolgokból következtetni a lényegesekre, de nem ment. Átmentünk és egy bájvigyorral az arcomon hagytam, hogy magukkal sodorjanak az események. Áthoztuk a gépeket s a magas beosztású rendőr ellentmondást nem tűrően s szigorúan rám parancsolt, hogy holnapra kész legyen. Majd elviharzottak és magamra hagytak a színekkel aláhúzott kétségbeesett gondolataimmal. Van választásom?
Vagy megcsinálom, legalábbis megpróbálom vagy tényleg mehetek el 8 órába dolgozni és lesni, hogy soha nem jutok egyről a kettőre s balfaszok döntik el, hogy kapok e fizetés emelést vagy sem.
Lázas telefonálásokba kezdtem és minden segítséget nagyon szívesen vettem, ez a három volt az első számítógép, amit úgy szedtem szét, hogy azt utána össze is kell raknom. Ma már nem tudnám megmondani mi volt a hibájuk és hogyan oldottam meg, mert az idő jótékony homálya elfeledtette velem azoknak az időknek a keserűségeit, csak a túlélési ösztön intenzitásának az érzete maradt meg bennem és a naivitás, ahogy mindent fogadtam, hisz számomra minden újdonság volt, csak úgy csillogott a szemem.
Másnapra minden készen volt, ahogyan kérte, hálás volt és meg sem kérdezte mennyi lesz, a kezembe rakott egy nagyobb összeget s újra elviharzott. Egy ideig nem találkoztam vele csak hallottam róla azoktól, akiket hozzám küldött, majd 3 év múlva beállított és vásárolt nálam egy újabb gépet.
Közben jött az internet és tágult a tér, már nem kellett minden reggel bekerékpározni a belvárosba és hirdetést feladni az újságba. Ülhettem a fenekemen, hirdettem és az emberek jöttek sorban és hozták a számítógép mellett a lelki gondjaikat is. Sok ismerősre tettem szert az elmúlt 6 év alatt és meg sem fordult a fejemben az elején, hogy egyszer majd több milliós megrendeléseink is lesznek és olyan helyekre szállítunk majd, mint a Honvédelmi Minisztérium vagy a BM vagy önkormányzatok, iskolák, stb. Csak egy ártatlan kis zugbontónak indultam és annak is fogtam fel, mindent elvicceltem, elnevetgéltem és azt vettem észre egyre jobban éleződik a helyzet körülöttem.
2003-őszéig feketén dolgoztam s az volt a szilárd véleményem, hogy én egyetlen politikust sem etetek. Nem is volt ezzel semmi gond egészen addig, amíg kellő ismeretségre nem tettem szert az interneten. Miután megtörtént jött a sodrás ismét magától. Egy közeli számítástechnikai cég, amelyik már egy éve tudott rólam és a tevékenységemről feljelentette a rendőrségen, hogy lopott alkatrészekkel üzletelek számla nélkül. Hiába no magyarországon vagyunk ehhez hozzá kell edződni. Mondjuk már egy ideje jártak hozzám cégek szervizeltetni gépeket vagy alkatrészeket beszerezni és olyankor mindig megkértem egy ismerősömet, hogy állítson ki egy számlát és kifizettem neki, amit ezért kért. De nem gondoltam arra, hogy én hivatalosan dolgozzam és saját cégem legyen, mert tudtam, hogy az egy olyan kényszerpálya, ami ha rosszul sül el, akkor rámegy az ember élete, jó így nekem egymagam, hogy nem tud rólam senki semmit. Azaz mégis, mert valami alapján mégis feljelentettek.
2004 februárjában lett meg a saját cégem a Guga Bt. Amolyan nem kívánt terhesség módjára, de ha már jött, akkor megtartjuk. Az elmúlt 6 év alatt sok érdekes, tanulságos dolgon mentünk keresztül, egy dologért nagyon hálás vagyok, mégpedig, hogy 98-ban eltávolítottak a munkahelyemről.
Zsid 12,11
Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, a kik általa gyakoroltatnak. -
guga
Közösségépítő
Apám tanyája
Mostanában tudatosult bennem, hogy akárhányszor álmodom Apám tanyájáról mindig a félelemről szól. Apám tanyája Gyula mellett van és a vonat is megáll, Biczere a neve a környéknek.
Az első kép, ami megmaradt bennem az öregember, akitől Apám megvette a tanyát. A második Anyám, ahogy sipítozik, mert meglátott egy összegöngyölődött siklót a faágakon, amint napozott. Szaladjak szomszédokért, kapta a szája elé a kezét és sikított ahogy a torkán kifért.
A harmadik egy rajzlap, én rajzoltam. Rózsaszín fák, kerek lombokkal és gyöngyökkel a szélén, mind feküdt csak némelyik állt a lábán.
Aztán már csak élmények, ahogy járom a környékbeli erdőt. A tanyától úgy egy kilométerre volt egy beton építmény, ami beszakadt és benőtte a gaz, sehogy sem illett oda, na az félelmetes volt. A látványa, az érzés mikor megláttam, mindig sietve mentem el mellette, moha nőtte be az oldalát, baljós hangulata volt. Soha nem hittem megérzésekben, de az a valami sugallta, hogy nem jó dolgok történtek ott.
Aztán az orosz katona, egyenruhások mindenhol, valakit kerestek és végül megtalálták, láttam, ahogy lelövik egy dobtáras géppisztollyal, nagyon hangos volt a fegyver, mondhatni filmbéli hangok, de áthatolt mindenen, még most is beleborzongok, utána a szag.
Kati néni galamblevese, beteg voltam és állt az ágyam felett. Jótékony és törődő homályba burkolózva, idd meg fiam, ettől erőre kapsz.
Apámat már messziről láttam, ahogy jön a motorján, befordult a földútra, el a vasút mentén és át a kicsi dombon, egy pillanatig úgy tűnt az égen jár, aztán befordult a tanyánk felé és kikászálódtam az ablakból s elébe szaladtam. Mindig az ablakban ülve vártam.
Egy nagy vihar és én öcsémmel összekapaszkodva és egymásba bújva a kamrában didergünk, nem volt velünk senki csak az ég szakadt ránk.
Egy kiságyba ülök az udvaron, egyedül vagyok egy szelet zsíros kenyérrel és egy hatalmas robbanás. Meglebbentek a diófák, Anyám csak késő este jött haza, egész nap magamra hagyott a kiságyban az udvaron. Emlékszem is rá egy kicsit, a szele megmaradt, de rokonok is mesélték, hogy sűrűn megesett. Mégis itt vagyok.
Mostanában egyre sűrűbben álmodom Apám tanyájáról. Bent vagyok a házon belül és eleinte csak figyelek, de lehet, hogy az elkezdett figyelemnek köszönhetően mindig történik valami. Ma éjszaka egy cigány ember jött és kérdezte, hogy az udvaron lévő rozzant hűtőgépet viheti e? Majd jött az egész pereputtya és akkor vettem észre, hogy a lakás összes berendezése kint van az udvaron és a cigányok megállíthatatlanul húzkodják a fiókokat, mindent átnéznek és közben próbálják elterelni a figyelmemet valami aprósággal, hogy alaposan átkutathassák a fiókokat és a szekrényeket. Mondjuk ez a való életben is megtörtént velem egyszer. Egy másik tanyánkon, ahol vagy 6 cigány család lakott a szomszédságban. Egyszer csak megjelent az ajtóban egy dürhő asszony és rekedten rám rivallt: hé kölyök! Van kölcsön cukrotok? Azzal se szó se beszéd benyomult a konyhánkba és kinyitotta a szekrényt, majd lebecsmérlően fintorgott s nyomában még vagy nyolcan asszonyok és gyerekek. Felforgatták a lakásunkat, félelmetes volt. Nem tudtam tenni semmit csak ledermedten álltam a konyha közepén. Percekig tartott, amíg eltűntek. A szekrény ajtókat nyitva hagyták, a fiókok kihúzgálva. Nem tudtam eltüntetni a nyomokat mire Apám hazajött. Felelősségre vont, hogy mit csináltam, azt hitte játszottam.
Aztán elküldött borért, pontosabban Zöldszilvániért. Este aztán átment és rendet rakott az egyik családnál, ahonnan a dürhőné áthjött cukorért. Volt ám sivalkodás, csak álltunk Anyámmal a sötétben a kapunál és hallgattuk, ahogy apám egy bottal végigveri mindet.
Sajnos nagyon hamar megbánta, mert egyik este hiába vártuk nem jött haza, tőlünk nem messze az árokban feküdt eszméletlenül, egy IFA sofőrje látta meg a teherautó lámpájának a fényében a kerékpárját és megállt, majd szólt nekünk, mert tudta ki a. Na mindegy, nem gondolom azonban, hogy emiatt álmodnék Apám tanyájáról félelmeteseket.
Még annyit a dologhoz, hogy nem bírom ha valaki zaftosra kürtöli a médiát a kisebbségek jogaiért úgy, hogy még egyet sem látott élve, szemtől szembe. Tessék kérem tapasztalatot szerezni, odaköltözni a szomszédságukba minimum egy évre és az alapján objektíven hozni a döntéseket, köszönöm
De a minden alapot nélkülöző gyülölködést sem veszi be a gyomrom, ugyanis olyan cigány emberrel is éltem közelségben, aki Apámként viselkedett mikor magam voltam a nagyvilágban felügyelet nélkül.
Apámnak volt egy felesége a Mari. Azon a bizonyos tanyán laktunk, a Mari rengeteg Vodkát vagy Rumot ivott és a félliteres üvegeket ha kiürült rendre elásta a tanya körül. Én a friss ásónyomok alapján találtam rájuk és eleinte odavittem neki, de ez nagyon nem váltotta ki a tetszését, mert sokat kiabált. Próbáltam valahogy Apámnak jelezni, de nem volt vevő a témára, sőt engem vont felelősségre, hogy biztos nem bírom, mert mostoha. Mari sok üzenetet írt a könyveimbe és a füzeteimbe. Dögölj meg te rohadék és takaródj a háztól csak útban vagy, stb.
Apámnak nem mutattam meg egyiket sem, valahogy természetesnek vettem, úgy véltem ez az élet vele járója és el kell viselni, nem vettem komolyan, eldobáltam mindet.
Aztán egyszer kiborult a bili, a Mari megevett egy zacskónyi patkánymérget. Apám mikor hazajött azzal kezdte, hogy alaposan megverte és kitörtek egy ablakot is, én a kamrában összekucorodva vártam a végét.
Napokig kórházban volt és miután kiengedtek Apám maga elé állított, hogy fiam el kell menned a háztól. Választanom kell közületek, te már nagy vagy és megállsz a saját lábadon, kérlek menj el.
Életében egyszer szembesítettem ezekkel a mondatokkal, s csak akkor mikor már álltam a saját lábamon, Gyulától messze és a saját családom melegében. Nem emlékezett rá és nem is volt hajlandó elhinni, hogy Ő ilyeneket mondott volna nekem. Persze valami miatt elkerültem otthonról s a tény az Ő figyelmét.
Persze a Maritól hamarosan elvált, sőt a Mari elhagyta Apám két gyerekét napokra és Apám erről mit sem tudott, a két gyerek azonnal állami gondozásba került a szomszédok feljelentése nyomán és hosszas utánajárást igényelt, hogy elengedjék Őket hozzánk.
Mindezek tükrében nem gondolnám azt, hogy Apám tanyája ezért bukkan fel az álmaimban rendszeresen és ezért járja át a félelem minden egyes álmomat, amit ott töltök. Jeges izzadság a gerincemen végig. Állok bent a házban egyedül, valaki mindig jön, de illetéktelenül. Elvileg nem jöhetne oda, de csak odakoslat mint egy hiéna és mondja rögtön az okát. Én nehezen de kimegyek az ajtó mögül, néha a kilincset szorítva, néha csak kilesve, végül nem történik semmi az igaz, mert általában megszakad az álom, de ami megelőzi az szörnyű.
Lesek a függöny mögül és látom, hogy jön egy piros autó a ház felé a föld úton nagy robajjal. Elvileg nem jöhetne, mert nincs út tőlünk tovább és nem is hozzánk jön, érzem, hogy csak áthaladna, de nincs út és belerohan a házba, a ház végébe és az leszakad rá az autóra. Félve kilesek az ajtó mögül és látom a ledőlt házat.
Pszichológus kéne ehhez vagy valami regresszió de félek csak halandzsa lenne, nem tudják átérezni a szaktekintélyek azt, mikor gyöngyözik a gerincemen az izzadság és mint a híd úgy vagyok megfeszülve az ágyamon, erő az nincs bennem, elernyedek, lesem a mennyezetet és átélem az álmot újra percről percre, minden képkockát megint és keresem az értelmét.
Ma először döntöttem úgy, hogy írni fogok róla, mert akkor gondolkodnom is kell rajta amúgy gépiesen és keresve a pillanatokat, a képeket, hátha betudok nyúlni oda, ahol van a gócpont és megtalálom az okát és tálalom.
Akár hogy is gondolom végig racionálisan, sehogy sem találok olyasmit, ami félelmetes lett volna, pedig biztos van valami a lelkem bugyrában, hogy a mély félelmeket oda Apám tanyájára vetíti ki és azzal hozza kapcsolatba.
Azóta jártam már ott többször is, bár megváltozott és sokkal kisebbnek is tűnt, de semmit nem találtam, ami félelmetes lett volna.
A tudatalattival meg hagyjatok, valahogy oda került ha egyáltalán van olyan, de a való életből került oda, az pedig nappal van és ha újra elmegyek oda, akkor észlelnem kéne a nyomát.
Apám tanyája kedves hely, mégis az álmaimban úgy jön elő, mint a legnagyobb borzalom. Minden belső félelme oda vetül ki. Egyszer csak ülök az ablakában és a fekete égen gépek repülnek százával, nem repülőgépek, hanem mindenféle, amiknek nem is lenne szabad repülniük. Ismeretlen és életidegen technológia, ami beteríti az égboltot és rendületlenül mennek a céljuk felé, tiszta apokalipszis feeling.
Máskor meg tenger a szántóföld és nem tudok odaúszni a tanyához, a hullámok egyre távolabb sodornak, vagy megyek haza vonattal de sehogy sem sikerül leszállni, mert elém tolakodnak emberek s mire lejutnék a vonat újra elindul és az ablakból nézem a tanyát, ahogy elsuhan, kétségbeesett érzés, hogy talán soha nem jutok haza. Máskor meg felszállni nem tudok a vonatra, hatalmas parton kell felkapaszkodnom, de lemaradok, pedig minden erőmet bevetettem s mikor feljutottam a tetejére, akkor vettem észre, hogy az iskolatáskám otthon maradt a tanyán, a vonat ismét nélkülem indult el. Szürreális képek és érzések, folyamatos s nehéz küzdelem a valójában jelentéktelen dolgokkal, de a gyökere valami mély és elmozdíthatatlan fájdalom és félelem, ami minden reggel ha ott kötök ki, akkor nyomot hagy a lepedőn, jeges félelem csapódik ki a gerincemből. Valakinek megkéne bocsájtanom, kiereszteni az öklöm, magamhoz ölelnem s talán vége lesz.
Ha egy darabig nem is megy, azért most már résen leszek, tudom ha Apám tanyájáról álmodom, akkor felesleges küzdenem, talán jobb lenne oda sem menni.
Persona non grata.
Akkor meg minek, ez a vonat elment, eleve nem nekem indult, no meg a tanyát is eladta azóta Apám.
Azért akárhányszor megyek haza vonattal, mindig felállok s lehúzom az ablakot, kilesek a résen, hagyom, hogy a menetszél beleborzoljon az arcomba és nézem, ahogy elsuhan a tanya. -
guga
Közösségépítő
Azt vettem észre, hogy Istennel kapcsolatban három-féle rétegre tagolódtak az emberek, ami majdnem négy, de utóbbi inkább erőltetett passzivitás, amit csak életünk végéig gyakorolhatunk.
Vannak azok, akik abból próbálnak erényt kovácsolni, hogy dacból, büszkeségből és áltudományból nem hisznek benne és érveket, tényeket próbálnak meg felsorakoztatni és nagy becsben tartani, ékesnek tekinteni, körbehordozni, ha elismerést vált ki azt emelt fővel bevasalni, a végén ugyanúgy meghalni s lelket kiadni, mint az, aki tévesen hisz és ahhoz foggal s körömmel ragaszkodva, többieket megvetve, fenyegetőzve, Istennel takarózva, mögé bújva, belemagyarázva, Bibliát kizárólagosan ismerve, egyedüli igazság birtokosának tudatában mindent meghazudtolva, pökhendien, lenézően és békességet nem ismervén átkozódva.
S végül vannak az igazság birtokosai, akik ténylegesen azok, akiket Isten is elismer, akik Isten igazságát hordozzák lelkükben s hirdetik, akiket mindkét csoport kinevet s megvet.
Nem értem miért nagyobb erény Istent nyilvánosan megtagadni és annak egyetértő s bólogató sikerét halandóktól besöpörni, mint inkább csöndben lenni hisz azzal együtt halunk meg, aki vigyorogva veregeti a vállunkat, hogy jó megmondtad. Maga a halál utáni állapot minden élő számára ismeretlen, akár van valami, akár nincs, de egy biztos, egyetemlegesen érvényes arra, aki a tudományban, magában, a két kezében, erejében vagy semmiben nem hisz ill. arra is, aki birtokolja az igazságot és tehetetlenül nézi miként válik az emberek elméje szemétdombbá.
Istenről beszélni a legnehezebb, pedig bármire ránézel kiált.
A világegyetem végtelen, hideg és előttem épp egy fáklya ég. Sötét van és bevilágítja a körülötte levő területet. Ami fényt kap az látszódik, észlelhető, meghatározható. Minden, amit nem világít meg az sötétségben van, nem lehet tudni róla semmit. Azt sem, hogy van, azt sem hogy nincs, semmit, azt sem, hogy egyáltalán semmi e vagy bármi. Csak sötétség. Hasonló az igazság is, mint egy 3-4 ember a szobában, ahol lekapcsolt villany mellett hirdetik hol van a fotel, hol a szekrény, hol az asztal és mindegyik vérig harcol a maga igazáért s mikor a villanyt felkapcsolják kiderül, hogy semmi sem úgy van, ahogy addig hitték.
Akik nem Isten igazságában hisznek, azok rendre, felekezetre és tézisre való tekintet nélkül mind toleranciáért kiált, hogy tartsuk tiszteletben egymás vallását és hitét.
Minek? Mert mind igaz? Azzal mindenki tisztában van, hogy ez nem így van, ezért találták ki ezt a kommersz tiszteld a hitemet s én is tiszteletben tartom a tiéd. Erre hivatkozik a buzi mikor rózsaszín tüllben rohangál az Andrásin, erre az ateista, a kommunista, a protestáns, a markáns, a vagány, a francia, a őüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüü bocsánat ez Gucska volt a Guga Bt. hivatalosan is akreditált cégmacskája (Gyurlacitól kapták a gyerekek, de én kisajátítottam).
Kérdezzétek meg Isten emberét, hogy vajon ragaszkodik e a toleranciához?
Velem szemben a világűr, ami sötét és hideg, de ég egy fáklya, aminek a fénye egyre gyengébb, mert a sötétség eluralkodott. A fáklya fénye semmit sem változott, mégis kevesebb teret világít be, sőt néha azt hiszem önmagának világít, mert már semmi sem látszódik lassan a körülötte levő fákból, tárgyakból csak maga a pislákoló fény.
Nincs semmi a véletlenre bízva, Isten mindent megjelentett előre, hogy tudjunk róla. Azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy valamilyen ősdurr folytán egyszer csak lett a Zvolenszki Zoltán és pislog bele a világba, hogy ki vagyok én és egyáltalán mi az a ki vagyok én így kezelési utasítás nélkül, hol a gépkönyv?
Volt régen egy nagy valami, ami magában hordozta az összes anyagot, az szétrobbant és lett belőle nap, hold, csillagok, üstökös, ufó, sonka tojással, sátor a Kőrös parton, a Pápa, Bush és Putyin, akik ha egyszerre jönnének Magyarországra, ami egyáltalán mi, akkor mindenkit letartóztatnának.
Ha ezt tudta volna előre az ősrobbanás valószínűleg visszafogta volna magát és mára nem lenne más, mint egy óriási belső elnyomás.
Na kezdjük előről. Van a jó a rossz és a csúf. A jó az, aki tudja mi a hézag, a rossz mindenki, aki toleranciáért és tiszteld a blá-ért hadovál, a csúf meg az, akin el lehet verni a port. Fel lehet robbantani délelőtt, amint bevásárol, mert igazság nevében s jutalomért tesszük bumm.
De ha ez túl drasztikus, akkor el lehet tőle határolódni és kirekeszteni na bumm ebben sincs semmi. Vagy ott van mindjárt a keresztes háború, az inkvizíció vagy a máglya, aminek a lángja egy ideig megvilágítja a sötétben igazságért ujjongó ácsingózók arcát, de ha folyamatos fényben szeretnének tündökölni, akkor folyamatos csúfság utánpótlásra van szükség, akin el lehet verni a port és lehet rá mutogatni, hivatkozni.
De most komolyan? Kíváncsi vagy egyáltalán arra, hogy mi a hézag vagy tömködöd egy placebóval, hogy ne látszódjon ki?
Már tényleg csak a fáklya pislákoló fényét lehet látni, körülötte teljes a sötétség, viszont ehhez a fényhez oda lehet menni, mert lehet látni. Mindaddig, amíg világít, nincs akadálya annak, hogy az ember odasétáljon a fáklyához, bármekkora körülötte a sötétség. Világít..., amíg világít..., oda lehet sétálni..., a fényhez. Mindjárt kialszik, fel kellene tölteni olajjal...
Szeretném végignézni a föld megszületésének első perceit, a napét is és végül végignézni, hogy miként készült el az ember Isten szavára. Vajon egy pillanat műve volt az egész, hogy Isten kigondolta s egy pillanat múlva már ott állt előtte az ember vagy nem is volt akkor még olyan, hogy pillanat?
Fura, hogy itt a kezünkben rengeteg tudományos eszköz s már az űrben is keringünk, de még mindig nem tudunk magunkról semmit. Bombákat dobálunk egymásra, hogy másképp gondolkodjunk, magányos terroristák áldozzák az életüket a hitükért. Kicsit sem kulturáltabb, tudományosabb, mint az inkvizíció vagy a keresztes háború.
Ebből nyilván látszódik, hogy valami van, mert csak a semmi nem követelt/követelne ennyi ember áldozatot.
Mondok egy példát: a zkzkmusogoru. Ez például nem létezik, azaz kicsit igen, mert most találtam ki. De hiába terjesztettem volna a szót vagy a hitemet ezzel kapcsolatban a föld megteremtése óta, csak a vállát rándította volna mindenki, hogy confused vagy ha kellőképpen zavaró lettem volna, akkor megszegték volna nyakam előbb-utóbb.
Valami van ez nem vitás, de vagy nem vagyunk rá kíváncsiak, vagy hamis igazságot követünk. Keveseknek adatik meg az igazság ismerete a maga valójában. Erről a témáról nem is sok emberrel lehet beszélgetni. Mondjuk egy áruházban egy megpakolt bevásárló kosár fölött kalkulálva, hogy mi az élet értelme.
Erről most eszembe jutott egy jó vendéglő név: MI AZ ÉLET ÉTTERME
Éjszaka ha felébredek, akkor néha órákig kattog az agyam, hogy mi volt itt amikor még nem volt ember. Mi lesz itt miután már nem lesz ember, fogom e sajnálni halálom után a testem, hogy kiléptem belőle és a földben rothad?
Meg egyáltalán minek kaparni, igyekezni, akarni, megvalósítani ha a vége a pusztulás?
Isten és a hit kérdése néha elég egyoldalúnak tűnik. Mármint itt tépelődök meg kattogok a témán és azon gondolkodom, hogy amit teszek, ahogy élek az helyes e vagy sem s mindez válasz nélkül marad egy olyan summával, hogy majd a végén kiderül. Rádobják a lelkem a mérlegre és ha billen, akkor seggbe billentenek oszt joccaka az öröklétre.
Pokol?
Már értéktelen az is ahogy leírom, ahogy gondolok rá, ahogy gondolsz rá. Hisz százszor kinevették, kigúnyolták, letagadták, bebizonyították, elméleteket gyártottak és megvetően nyilatkoztak arról is, aki ilyet terjeszt. Valóban hiba a pokollal fenyegetőzni, mert Istennek nem az az akarata, hogy a pokolba küldje az emberiséget. Ha ez lett volna, akkor Jézusra nem lett volna szükség.
De mivel itt volt és meghalt az emberiség bűneiért, elvette a világ bűnét Ádámtól az utolsóig, így nem lehet felette csak úgy ukk s mukk s fukk szemet hunyni. Bármennyire is tetszetős karácsonykor a fa alatt ugrabugrálni, elfogyasztani a hallevest s az ajándékokat bontogatni, az nem szimplán arról szól, hogy na üljünk le 2 napig és ölelgessük egymást meg sipítozzunk az örömtől, hogy hú mit kaptam.
Szent este. A nevében is benne van, hogy Szent. Jézus maga is Szent, Isten maga is Szent. A lélek, amit elküldtek a földre Jézus feltámadása után az is Szent. De kié az a lélek, amiért Jézus hamarosan visszajön? Ki kaphatja meg?
Ha egy betörő bemegy a házba, akkor nem a mosatlanért vagy a szemetesvödörért megy be, hanem értékért. Jézus hamarosan visszajön a levegőbe és azt, amit feltámadása és elragadtatása után kitöltöttek a földre, a Szent lelket, azt elviszi. Számára ez az egyetlen egy érték a földön. Minden igaz ember romlandó testét, aki rendelkezik Szent lélekkel, elváltoztatja romolhatatlan mennyei testté, olyanná, amilyen az övé és az Angyaloké is. Elváltoztatja és elragadja a levegőbe.
Mi történik itt a földön? Hatalmas káosz, mert az emberiség létszámához képest elenyészően kevesen vannak az igaz, bűntelen emberek, de azért elég sokan. Ha autóban, repülőben, vonaton vagy bárhol ült, aludt, evett, dolgozott, akkor egy pillantás alatt elváltozik és eltűnik a földről.
Olyan hatalmas káosz lesz a földön, amilyen még sosem volt. Szükség lesz egy emberre, aki rendet rak. Ez lesz a Sátán, akit kiűz Isten a földre. Minden ember rá fog figyelni, mert okos és erős, pillanatok alatt rendet tesz. Megállapítást nyer, hogy egy nyilvánvaló terrortámadás áldozata lett a föld, s mivel kivétel nélkül minden ország érintett benne, így szükség lesz egy világkormányra és azon belül a világ állampolgárokra.
3x6 18 számjegyű kis chip a bőr alá, hogy műholdról tudják követni az egyént. Muszáj lesz, mert az államhatalom nem egy hadsereggel áll majd szemben, hanem egyénekkel, így az egyént kell szemmel tartani és a biztonság mindenek előtt.
Már most is sok mindent megtehetnek és bevetnek a biztonságra és a terrorizmusra hivatkozva, de akkor elszabadul a gépezet.
Mindenki, aki nem akar majd engedelmeskedni az terrorista. Na de miért ne engedelmeskedne?
Hisz most is engedelmesen alávetik magukat az emberek mindennek, amit kitalálnak vagy bevezetnek és nyugodtan tűrik.
Akkor százszor durvább lesz a helyzet és szinte mindenki érintve lesz benne. Megszűnik a bűnözés azonnal. Minek betörni, mikor látják műholdról, hogy hol vagyok? 1 percen belül elfognak vagy lelőnek egy távirányítású rakétával ha a helyzet azt követeli. Nincs készpénz. A benzinkútnál odatartod a kezed és a chipen keresztül leveszik a számládról. Nincs több eltűnt gyerek, eltűnt férj vagy elcserélt beteg, nem történhet baj. Egyszerűen többet nincs szükség Istenre, a kegyelmére, a segítségére. Az ember a hatodik napon lett teremtve. Az Atya, a Fiú, a Szent lélek 111. Erre többet nem lesz szükség, ott a 666, azaz mindenhol az ember Isten nélkül.
Már nem tudom eredetileg miről akartam beszélni
De van kiút, létezik kegyelem mindez alól és ezt kell hirdetni a pokol helyett. Mégpedig Isten kegyelmét. Ahogy Noé hirdette az özönvizet annak idején és nem fogadta senki, majd végül Isten bezárta a bárka ajtaját és a földön minden ember elpusztult.
Hiába kardoskodtak a tartsuk tiszteletben egymás véleményét, hitét és vallását. Istent ilyesmire nem lehet megkérni. Nincs tolerancia, nincs semmi alternatíva. Van ítélet és kegyelem. Ha a bárkán kívül voltál, akkor ítélet várt rád, függetlenül attól, hogy mennyire voltál jó ember vagy bármi. Ha bárkán belül voltál, akkor pedig kegyelem várt rád és túlélés.
Ilyen egyszerű.
Érdemes megjegyezni, mert ez most is pontosan ugyanígy fog lezajlani. Van a mindenféle vállon hordozott igazság, vallás, tébolyda és bazári vásár, ami egytől egyig létjogosultságért kiált és megvannak az adott ágazat fő-fő emberei, szó szólói, akik hatalmas becsben vannak tartva, valamint van Isten igazsága és kegyelme, mégpedig, hogy:
Rm 5,19
Mert miképen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: azonképen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.
Isten beszéde alapján én is igaz és bűntelen emberré válhattam egynek engedelmessége által. A bűn és a Szentség nem fér meg egy helyen, semmi közük egymáshoz. Akár a sötétség és a világosság.
Az az ember, aki magát bűnösnek vallja, annak nem lehet Szent lelke. Istenben, Jézusban nincsen semmi bűn, hogyan lehetne egy bűnös embernek bármi köze is Istenhez, addig, amíg bűnbocsánatot nem kap és ezzel együtt a Szent lelket?
Mondok egy érdekes példát: minden embert meginvitálok vacsorázni, svédasztal és előre kifizetve a számla. Mivel nagyon sokan megvetnek és utálattal gondolnak rám, így el sem jönnek. Vannak, akik már vacsora meghívásra várakoznak, de az nem fog bekövetkezni. Vannak, akik eljönnek s szerényen beülnek egy sarokba és elszopogatnak egy pohár szódát, holott hatalmas lakoma vár rájuk is. Vannak, akik bejönnek és fogyasztanak, de mindenáron fizetnék a számlájukat és kardoskodnak mellette, hogy nekik aztán ne fizessen senki semmit.
S vannak, akik az én szívem szerint jönnek és mindent az én akaratom szerint fogadnak alázattal.
Isten az elragadtatás során csak azokat az embereket viszi el, akik elfogadták Jézust, hogy minden bűnüket eltörölte a véráldozatával a születéstől a halálig.
Igaz ember az, aki Isten igazságát hirdeti s nem a sajátját. Igaz ember az, akinek Jézus minden bűnét eltörölte és Szent lelke van. Ez a tolerancia.
Minden más egyéb hit, elmélet, tudomány, akármi az marad itt a földön és nevezzék bárminek a Sátán hatalma alá kerül és vele együtt pusztul.
Amíg tart Isten kegyelme és nem történik meg az elragadtatás, addig él a tolerancia, utána már nem.
Bárkán belül vagy kívül? Jézuson belül vagy kívül?
Jézus pontosan eltudja dönteni, hogy ki az aki hozzá tartozik és ki az, aki nem.
Rád néz és látja a lelkedet, hogy olyan, mint az Övé vagy nem?
Figyeld csak:
22. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben?
23. És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.
Mi az, hogy soha sem ismertelek titeket? Kik Ők, hogy nem ismeri Őket vagy mik?
2Kor 5,21
Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne.
A bűnt nem ismerte Jézus, a bűnhöz semmi köze nem volt soha. Ezért ha valaki magát bűnösnek vallja, ahhoz Jézusnak semmi köze, mert Jézus Szent. Nem élhet a Szent a bűnössel együtt az öröklétben, mert:
Ézs 26,10
Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr méltóságát. -
guga
Közösségépítő
Ma láttam valamit, megdöbbentő volt. Nem az eset, hanem a két ember viselkedése egymással szemben. Mindkettőt ismerem személyesen, házaspár voltak, de aztán elváltak az útjaik. Na de ennyire? Van erre megfelelő magyarázat s elfogadható indok? Mindketten jöttek le a panelből. Asszonyka a közös gyerekkel a kocsihoz, ember az új feleséggel szintén a kocsihoz. Kizárt dolog, hogy nem vették észre egymást, hisz egyik az egyik oldalon szöszmötölt a kocsija körül, másik meg a másikon. Gyereket beültetni, csomagokat elhelyezni, új asszony is cihelődik, csomagtartó lecsuk, beül s cigarettára gyújt vagy gyűjt
A gyerek reakciójára nem is emlékszem, pedig érdekelt volna csak éppen mire megfigyelhettem volna elhúztak mindahányan voltak. A fura az volt, hogy úgy jöttek le és cihelődtek be a kocsiba, mint ha sosem látták volna egymást. Se köszönés, se biccentés, se mérges szemvillanás, hogy legalább a harag érezhető lett volna. Egyszerű és tetten érhető gyakorlatias közöny. Olyan súlyos, hogy az már (szerintem orvosi eset).
Remélem nem csak én vagyok ennyire infantilis vagy konzervatív gondolkodású, bízom benne, hogy nem csúszott még le agyilag a társadalom annyira, hogy ezt a helyzetet egy vállrándítással elfogadja.
Pedig ha visszamegyünk az időben, akkor egyszer rajongtak egymásért és olyasmit is megtettek, ami erejükön felül tellett. Voltak közös terveik, összemosolyogtak, ismerték egymás titkait, egymás mellett aludtak és ébredtek. Közösen aggódtak, várták egymást, fogták egymás kezét, pajkosan összekacsintottak, összebújtak, volt közös ellenségképük, amit rendre elutasítottak és alaposan kibeszéltek. Ismerték egymás gyengéit, hibáit, amit megbocsájtottak és elnéztek, bíztak egymásban s most elmennek egymás mellett anélkül, hogy odafordulnának vagy legalább a fejüket elfordítanák, mint utálat.
S mindkét ember rendelkezik szavazati joggal, vitába szállhat, hivatkozhat hazaszeretetre, van véleménye és akár még viheti is valamire.
Hogyan képes vajon egy ilyen ember a hazáról beszélni ha nincs hova hazamennie vagy egy családod nem bír megtartani?
Hogyan képes ígéretet tenni bármire is? Nem szotyola magról vagy csikkről van szó, hogy eldobom és rá sem nézek többet.
Évekkel ezelőtt egy lomtalanítás alkalmával kiraktunk az utcára egy fehér bőröndöt, amit a feleségem vásárolt magának még diák korában. Nem volt sérült csak erősen elhasznált. Még láttam is azt az embert, aki elvitte magával s nyilván eladhatta, mert kb. 2-3 hónap múltán láttuk viszont a Petőfi csarnokban, amint egy férfi az eladni kívánt holmijait cipelte benne és összesomolyogtunk, hogy nézd van új gazdája, még mindig megbecsülik azt a bőröndöt.
Aztán eltelt egy s két s három év, a bőrönd rendre felbukkant a bolhapiacokon, ha egyedül is mentem ki s vettem észre, haza érve elmondtam a feleségemnek s örült a hírnek, hogy a bőröndnek még mindig van használója.
Ám egy társ, akivel közös terveket szőttünk és átestünk a nehezén, csekkeket fizettünk, egy autóban ültünk, együtt nevettünk, egymás szemérmét érintettük és örömet okoztunk egymásnak az nem egy bőrönd, nem szotyola mag, nem csikk és ne kezdje el nekem ezt senki bizonygatni, hogy ez a mai világ, tessék elfogadni és tiszteletben tartani.
Ki hisz abban, hogy a helyzet egyszer megjavul? S ha javul az mitől függ, mi váltja ki? Több pénz? Jólét, kevesebb munka, nyugalom s szeretet?
Mitől függ a nyugalom? Mi váltja ki a békességet, nyugalmat és ősz korba hajló bölcsességet? Bizonyos kor felett már nem számít a pénz? Nem megyünk be kétszer annyit dolgozni a dupla bérért?
Az a helyzet, hogy inkább a külső körülmények szólnak bele a kényszer békességbe. Egy agyvérzés vagy bármilyen súlyos trauma. Van egy közeli rokonom, aki sofőr volt egy élelmiszeripari cégnél, fiatal korától kezdve sofőrködött és szerette, nem volt ötven éves mikor agyvérzést kapott és hat hónap eltelt mire rátudott állni a lábára. Azóta sem beszélni, sem járni nem tud normálisan. Mindkettőt úgy teszi, mint a három éves gyerekem. Türelem kell hozzá, a felesége szokta kikísérni wc-re is. A legrosszabb az benne, hogy tiszta az elméje, abból is látni, hogy néha sír.
Megérdemelte?
Ki érdemelt meg bármit is? Ki az, aki mindezt tétlenül nézi és ki az aki azt a nem létező s tétlenül nézőt vádolja mindezért?
Van egy rendőr rokonom is diliházban, agilis és erőszakos ember hírében állt, megfagyott a levegő körülötte, sosem szerettem és sosem kerestem a társaságát, nem tartottam embernek, de ahogy végezte az nagyon szánalmas és sajnálatra méltó.
Elveszítette a gyermekét egy közlekedési balesetben és beleőrült. Előbb begyógyszerezte magát és ráivott, majd bevitték a pszichiátriára, na onnan többé nem került ki, rányomták a kórlapra, hogy ön és közveszélyes. Begyógyszerezték, amitől félelmében összeszarta magát, utána meg megverték, mert összeszarta magát s ez azóta is így megy. Ki az, aki pontot tehet az ügy végére és igazságot szolgáltathat?
Ki kíváncsi egyáltalán a létező s egyetemes igazságra, ami a földet is mozgatja a pályáján, amitől a szíved is dobog, amitől a szél is mozog, akitől egyáltalán származunk s még azt is nehéz beismerni, hogy készítmények vagyunk s nem a saját akaratunkból lettünk, nem önmagunknak élünk, hanem ítélet vár ránk?
Legyinteni a legkönnyebb, meg hogy ma már a tudomány, hja és amíg a két kezem fel tudom emelni...
Néha leveszem a számítógépem oldallapját s benézek, hogy nincs e lázadás, miszerint nincs is ember, nem készített engem senki, hanem egy evolúciós folyamat és ősrobbanás terméke vagyok muszáj a körmére néznem a gépemnek, mert még képes lenne elhinni, hogy ez nem egy bőrönd, nem szotyola mag, nem csikk és ne kezdje el nekem ezt senki bizonygatni, hogy ez a mai világ, tessék elfogadni és tiszteletben tartani.
Ki hisz abban, hogy a helyzet egyszer megjavul? S ha javul az mitől függ, mi váltja ki? Több pénz? Jólét, kevesebb munka, nyugalom s szeretet?
Néha hajlamos vagyok azt hinni magamról, hogy csak egy alkatrész vagyok, egy fogaskerék és nincs semmi beleszólásom, amit szabad akaratomból teszek az csak egy fordulat a sok milliárd közül és pont beleillik a tervbe.
1.Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be.
2.Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok,
3.Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői.
4.Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.
5.Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.
Nem kell megijedni, nem holnap lesz a világnak vége, mert:
2Pt 3,8
Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap.
Ha utolsó napokat említ, akkor az lehet több ezer év. De mi van ha már eltelt az a több és az utolsó ezerben járunk?
Rászolgáltunk a végre s az ítéletre? -
guga
Közösségépítő
[link]
Gucska
Gucska a Guga Bt. hivatalosan is akreditált cégmacskája, Gyurlaci ajándékozta a gyerekeimnek, de én kisajátítottam
Megvallom őszintén mióta Budapesten élek (20 éve) nem tartom magam állatbarátnak. Irritál a budapesti emberek hozzáállása a kutyákhoz és macskákhoz. Én Gyulán nőttem fel, volt 4 kutyánk és egy macskánk, egy pár őz és egy pár kecske. A telkünk hossza több volt egy kilométernél és volt a végében egy hatalmas akácerdő. Ennél az oknál fogva, a házba egyik kutya se és egyik macska sem tehette be a lábát. Ha valamelyik vétett a törvény ellen, akkor apám egy gáláns mozdulattal fenékbe billentette. Az a helyzet, hogy vidéken a kutya nem téma, ha szóba is jön, az emberek nem úgy beszélnek róla, mint ha a saját gyerekük lenne. Vidéken a kutya tartozék, a macska meg díszítő elem. Megeszik a konyhai hulladékot vagy megfogják maguknak az élelmet. Egy vidéki ember nem költ pénzt kutyaeledelre, nem cipeli haza a 20kg-os zsákokat, nem konzervekkel eteti és ne abajgatja, tutujgatja és nem alszik vele egy ágyban.
Nemrég kerékpároztam a Thököly úton és megláttam egy anyukát, ahogy tolta a gyerekkocsit, bal kezét fogta a nagyobbik gyereke, jobb keze a gyerekkocsin, amiről lógott le egy hatalmas bevásárló kocsi és egy batár nagy német juhász póráza, szállt fel a hetes buszra. Nos ez valahol számomra beteges dolog, ezt csak Budapesten vagy az úgynevezett nagyvárosokban látni. Van ennek egy természetes módja, ahogy mindig is zajlott. A kutya a könnyű élelemszerzés miatt az ember mellé szegődött, a városok meg ipari méretű bizniszt gyártottak belőle, ami a bőr alá beültethető chip-ig jutott el. Ha nagyapámnak elmesélhetném kiröhögné a belét, neki volt igazi terelő pulija, az a kutya nagyapám tekintetéből tudta, hogy mi a dolga, rám sajnos nem hallgatott. Nagyapámnak lehettek disznajai, libái vagy birkái. Kivételes ügyességgel tudta őket terelni. Vagy ott van az a magyar vizsla, amit már felnőtt korában kaptam ajándékba a vadászoktól, mert véletlenül meglőtték. Azt a kutyát többet nem tudták használni hajtásra, mert nem hallgatott a vezényszóra. Én ápolgattam a lábát és a sebeit, utána hatalmasakat csatangoltunk a környékbeli búzamezőkön vagy lucernásokban, nagyon sok nyulat és fácánt köszönhettem annak a kutyának. Ha megérezte lelapult és centiméterenként kúszott előre, majd ha úgy érezte kellő távolságba ért, akkor rávetette magát a nyúlra vagy a fácánra és egy harapással eltörte a nyakát, este meg már a húsz literes fazékban rotyogtak. Jó Anyám mindig tudta a módját, hogy miként lehet a legjobbat kihozni egy fácánból.
Volt két fekete tacskóm is a Morzsi és a Princ, testvérek voltak és nagyon elevenek. A házunktól egy kilométerre volt a buszmegálló. Minden reggel, mikor indultam iskolába elkísértek és mikor jöttem haza ott vártak a buszmegállóban és hazáig a sarkamban csaholtak. A Princ egyszer elkísért a boltba, futott a biciklim mellett és nem maradt el, a bolt bent volt a városban úgy öt kilométerre. A bolt előtt ott maradt a biciklimmel, kikötni nem tudtam csak mondani neki, hogy maradjon ott. Egy darabig figyeltem, de nem mozdult el. Viszont miután végeztem a vásárlással már nem volt ott. Otthon nem mertem megmondani Apámnak, hogy a kutya velem jött el a városba és eltűnt a bolt elől. Két nap múlva tűnt fel Apámnak, hogy a Princ nem áll sorban etetésnél, rákérdezett de nem mondtam neki semmit, csak a vállamat vonogattam. Egy hét telt el és egyik este kint ültem a gangon s megláttam Princet, ahogy fut, lohol majd átbújik a kerítés alatt és szűkölve, nyüszölve hozzámbújik, nagyon megviselt volt. Valószínűleg valaki hazavitte és sokat küszködött a kutya mire megtudott szökni, de hazaért. Nagyon ragaszkodott hozzám. Ott vénült meg a tanyánkon és az ölemben adta ki a lelkét. Apám már reggel mondta, hogy nagyon beteg, mert csak a fejét ingatja, de nem mozdul, nem eszik és nem iszik. Elmentem otthonról munkába és mire hazajöttem már alig volt benne élet. Csak a szemét tudta megmozdítani és azzal repesett az örömtől. Az ölembe vettem, egy darabig simogattam de egy idő múlva már nem lélegzett, megvárta, amíg hazajövök. Volt egy Foxterrier kutyánk is, az csak úgy bejött a tanyánkra és végleg ott maradt. Elkóborolhatott, el nem zavartuk, de nem is igazán törődtünk vele, kapott enni, mint a többi s a fene sem tudja miért maradt ott, talán megérezte a nyugalmat. Eleinte amolyan mostoha gyermekként kezeltük s főleg én, de egy húzása után nagyon a szívemhez nőtt.
Elindultam őzlábgombát szedni egy erdőbe és jött velem a vizsla meg a két tacskó. Tudtam, hogy még nem ment el a háztól a foxi, de valahogy nem akartam a csapatban látni, ennek ellenére ahogy megneszelte a történést és hogy részese lehet egy kis kalandnak, törődésnek, neki iramodott és tartotta a tempót. Felmentünk a fehér kőrös partján megnézni az áradást. Fogtam egy darab botot és bedobtam a vízbe. A két tacskó szokott utána ugrani, de most megelőzte őket a foxi, belevetette magát a vízbe és elkezdte keresni a botot. Csak egy kidőlt fát talált, amit az áradás magával sodort. Megragadta egy vékony ágát és elkezdte kivonszolni. Nem sikerült neki, mert hatalmas fa volt, aminek a végén ott ügyetlenkedett egy öt kilós foxi. A víz meg vitte magával, muszáj volt utána mennem és követnem, mert akármennyire nem tekintettem a csapat tagjának, ha már velünk jött mégis csak felelősséggel tartozom érte. A kutya úszott a kidőlt fával vagy három kilométert mire feladta és rájött, hogy reménytelen. Hiába hívogattam nem jött ki csak miután teljesen kifáradt és átfázott, elgémberedett. Alig bírt partot érni, a vízből már én vettem ki, a többi kutya körbe ülte és megvártuk, amíg összeszedi magát és megmelegszik a napon. Este jó Anyám hatalmas őzlábgomba pörköltet készített, és szegfűgombából levest. Megjegyzem mióta Budapesten élek sem őzlábgombát nem ettem, sem szegfűgombát, nem tudom hol lehetne hozzájutni.
Azt, hogy a kecskének van esze és hogy tudatosan gondolkodik onnan tudom, hogy miután a felugrálás magasságáig lelegelték a házunk előtti gesztenye fa levelét és virágait s már-már reménytelennek látszott a felugrálások ellenére is egy finom falat, másnapra eltűntek. Apám fogta a fejét mérgében, hogy hová a büdös picsába tűnhet el két kecske egyszerre, biztos a cigányok lopták el, mert a környékünkön volt vagy hat család és elég sok problémát okoztak. Volt rá példa, hogy egyik este a komplett baromfiudvart elillantották s másnap hatalmas vendégsereg volt náluk nagy lakomával. Apámat természetesen nem hívták meg, csak magában puffogott és őrlődött, hogy átmegy és kicsinálja őket, de erre esély sem volt, mert nagyon sokan voltak.
A két kecske azonban meglett s apám mérgelődése ellenére nem a cigányok lopták el. A házunk mellett vezetett el a műút a Szanazugig, az egy fürdőhely volt és sok kerékpáros fürdőruhában ment el a házunk előtt s amint odaértek nagy mutogatásba és visítozásba kezdtek, hogy nézzed kecske a háztetőn.
S valóban, a kecskék békésen nyammogtak a gesztenyefa tetőre rálógó árnyékában. Kieszelték, hogy ha felmennek a disznótrágyára, akkor ráugorhatnak a lapos tetőre, onnan meg a házunk tetejére és újra részesei lehetnek a gesztenyefa zamatos levelének. Két napig feküdtek fent a tetőn miközben apám átkozódott. Én mentem fel leadogatni őket, mert én voltam a könnyebb.
Az őzeket meg Apám fogta meg, mentünk lovaskocsival (mert, hogy lovunk is volt) egy búzatábla mellett, Apám egyszer csak leugrik és neki iramodik a búzának, majd két őzgidával tért vissza. A bakról meglátta a fészküket és az anyjuk nem volt mellettük.
Cumisüvegből itattuk őket sokáig, majd kijött az állatorvos, megvizsgálta őket és mondta, hogy engedjük őket szabadon, mert a törvény nem teszi lehetővé az őzek ház körüli nevelését. Még egy darabig nálunk voltak, de csak miattam, mert ragaszkodtam hozzájuk. Aztán egyik nap már csak hűlt helyük volt, Apám szélnek eresztette mindkettőt.
Csak röviden de elsorolom, hogy milyen állatokhoz volt még szerencsém. Volt egy háromlábú vadnyulam, annak Apám kaszálta le a lábát a lucernásban, aztán hazahozta. Nálunk öregedett meg és voltak már hülye szokásai, többek közt éjszakánként rendszeresen lelegelte a hajamat, nagyon szar úgy ébredni, hogy valaki a metszőfogával cakkozza a hajadat és hozzá elégedett. Mindegy, anyám nyúl pörköltet csinált belőle, finom volt de sosem bocsájtottam meg neki. Volt egy fekete kiscsibém, amit a csirkeneveldéből hoztam, az volt az egyetlen fekete. Hozzám nőtt és a térdemre ugrott ha leültem az asztalhoz enni. Mikor kilóssá cseperedett Anyám levest főzött belőle, az Anyák már csak ilyen gyakorlatiasak. Finom volt, de sosem bocsájtottam meg neki. Aztán volt négy vadkacsám, a kőrös parton találtam rájuk, kicsik voltak és sipákoltak, nálunk nőttek fel, hozzám nőttek, mindent összeszartak, a szárnyukat is vissza kellett vágni, nehogy elrepüljenek. Mikor kilóssá cseperedtek Anyám megkészítette őket tepsiben, füstölt szalonnával, az Anyák már csak ilyen gyakorlatiasak. Finom volt, de sosem bocsájtottam meg neki.
Na de térjünk vissza Gucskára. Gucska a Guga Bt. hivatalosan is akreditált cégmacskája, Gyurlaci ajándékozta a gyerekeimnek, de én kisajátítottam
Már elég hosszú ideje megfogadtam, hogy állatot a házhoz nem, mert volt papagály, volt pintyőke, volt hal, de mind megpusztult elég hamar és rossz volt nézni, szóval ha lehet még pókot sem, de semmit sem, ami mozog vagy dobog.
De Gyurlaci olyan nagy elánnal és átéléssel beszélt a hozzájuk csapódott tizenvalahány macskáról, hogy egyszer csak azt mondtam hozz egyet a gyerekeknek.
Hozta. Tömpszli tigris mintázatú macska volt, a nevét már előre tudta, guga+macska=gucska
Első két napban szerencsére a gyerekek nem voltak itthon, így békésen összetudott fosni mindent és hozzá tudott szokni a környezethez. Mire a gyerekek hazajöttek megtanult egy helyre piszkítani az udvaron és átvette a hatalmat, fölöttem is. Általában magamtól felébredem, de mostanában inkább Gucskától.
Minden reggel rendszeresen fél ötkor rákezd a virnyákolásra, enni kér, mert éhes. Felkelek, adok neki enni, hogy nyugton legyen, de amint jól lakott nekiáll kaparászni az ajtót és addig nem hagyja abba, amíg ki nem megyek. Ha belakott utána társaságra vágyik. Muszáj kimennem a műhelybe és bekapcsolni a Kossuth rádiót és végigdőlni az ügyfélváróban majd álomba szenderedni
A Kossuth rádióban fél hat után megy a falurádió, felséges dolog arra aludni, arról álmodni, arra ébredni, hogy éppen mit kell metszeni, ki ellen és mi lenne a helyes, no de ez már politika.
Gucska végignyúlik az egyik fotelben közel méteresre, métercica, mondja neki a Levente. Reggelire elpusztít egy egész sertésvesét nyersen és utána levadássza az összes lógót, szélezőt, zörgőt, csak éppen kilátszódót vagy bármit, amibe a körmét belemélyesztheti. Néha sikerül szumókálnom hétig ha Gucska nem a lábujjamat vadássza le, ha éppen azt, akkor visítva ébredek.
Extrém hangosan dorombol ha jól lakott és összenyalja az érdes nyelvével a nadrágom, ragaszkodik. A nagyobbik fiam féltékeny is, mert neki meg kell fogni a Gucskát ahhoz, hogy megsimogassa, hozzám meg odajön. Persze ez azért van, mert tőlem kapja az ételt és hagyom pihenni. Ezzel ellentétben a gyerekek meg éjjel nappal nyúzzák és ha sikerül kimenekülnie a kezük közül, akkor van egy titkos búvóhelye, amit csak én tudok, olyankor oda menekül és órákig belegörbülve szurmékol a dobozban.
Ha van kedved végignézni egy filmet, ami csak egy macskáról szól s az a Guga Bt. hivatalosan is akreditált cégmacskája, Gyurlaci ajándékozta a gyerekeimnek, de én kisajátítottam Levente fiam készített ill. választotta hozzá a zenét, akkor rajta. Szokás szerint megtölt, lenéz s 56mb.
[link] -
guga
Közösségépítő
Kicsit már unalmas lehet, hogy minden hétvégén a Kulcson lévő nyaralónkról vagy -ban készítek családi kisfilmet. Nekem is az, de mindig van valami új elem, ami feldobja a hétvégét. Például a bográcsozás vagy a nyársalás. Igyekszem minden hétvégén más ételt főzni a bográcsban és próbálok minden hétvégén új ételekkel előrukkolni ha nyársalunk. Vagy ott van a medence, az most és már az elmúlt hétvégén is nagy örömet okozott a hőségben. Én egy teljes napot feküdtem benne, csak a bográcsolás és nyársalás idejére másztam ki.
A film végén kevés ideig látható a dolgozó szobám. Szó szerint az, mert minden kéziszerszámom benne van + Gucska is a Guga Bt. hivatalosan is akreditált cégmacskája, de azt hiszem erről már írtam.
Azért ne tántorítsanak el a tények, szokás szerint megtölt, lenéz és 33.7mb.
Hja és még valami, pénteken rájöttem, hogy a rutin a legveszélyesebb dolog a világon, mert az ember elkezd bízni magában és bele sem gondol, hogy akár az életével is fizethet érte.
Mint mindig kerékpárral haladok át egy zebrán. Három sávos út, az első balról halad jobbra és utána járdasziget, majd a másik kettő jobbról balra. Évek óta járok át ezen a zebrán. Benézek balra és semmi, járdaszigetre betekerek, benézek jobbra és semmi, erre elindulok és balról jön egy nagy fekete autó, a kerékpárt kicsavarta a kezemből. Nem is tudtam hirtelen, hogy mi és miért történt. Megváltozott forgalmi irány, mert az utca végén útfelújítás van. De az innen nem látszik, csak, hogy a felezővonal sárga. A vezető megállt és elnézést kértem, hogy figyelmetlen voltam. Egy hatalmas nyolcassal megúsztam, ha gyorsabban jön vagy előbb indulok egy másodperccel, akkor alatta landolok.
[link] -
guga
Közösségépítő
![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/motorosbaleset.jpg "[kép]")
Böcével elindultunk elfogyasztani pár sört át a fél városon és közben megbeszélni az élet dolgait. Kerékpárral mentem és a Népliget sarkánál találkoztunk egy sörbódénál. Utána kerékpárra pattantunk és a következő söröket már a Hős utcában egy kis közért udvarában fogyasztottuk.assssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssléwöö.Bocs ez a Gucska volt (Gucska a Guga Bt. hivatalosan is akreditált cégmacskája, Gyurlaci ajándékozta a gyerekeimnek, de én kisajátítottam).
Böcével megegyeztünk abban, hogy a következő állomás a Fogarasi úti Tesco lesz, mert klimatizált és van behűtve sör. A Tesco parkolójának sarkánál nagyon meglepő kép tárult elém. A szembe lévő oldalon egy teraszon kisebb tömeg kortyolgatta a kávéját, szürcsölgette a sörét, cigarettáztak lábukat keresztbe téve és tőlük tíz méterre az út közepén egy motoros kifeküdve. Az autó, amelyikkel találkozott szintén tőlük pár méterre. A motoros motorja a földön fekve és a sisakja kicsit arrébb. Mindenfelé törmelékek, kevés vér és egy motoros, aki szemmel láthatólag sokkos állapotban van. Védőfelszerelés nem volt rajta, csak egy póló, az egyik cipője ki tudja merre, zokniban és remeg a lába. Ha ezt valaki öt perccel előtte mondta volna neki, hogy óvatosabban, mert... valószínűleg kineveti. Eszembe jutott, hogy csinálok egy fotót a teraszon kávézgató emberek mögül úgy, hogy jól látszódjon, ahogy éppen a hamut veri bele a tálba, ahogy emeli a sört a szájához, a szépen feldíszített asztalok, szék támláján kabátok, retikülök és éppen távozó félben lévő alakok. S az asztalok lába közt láthatóvá válik egy sokkos állapotban lévő motoros, akinek csak az egyik lábán van cipő és remeg, rángatódzik az egész teste.
Aztán eszembe jutott, hogy inkább leírom, tiszteletlenség lenne a motorossal szemben, hogy közre adom a fotót.
Nagyon rossz napja volt szerencsétlennek, húztunk is azonnal el a környékről, nem akartuk növelni a bámészkodók táborát, a mentő is éppen megjött, a rendőrök is és megkezdték a helyszínelést. Elmentünk hozzánk az OMW benzinkútra. Az is klimatizált és sokféle sör behűtve, forróság van. Ahogy leültünk az asztalhoz és felbontottuk a sört, a benzinkútra befutott egy talpig bőrben motoros, lábán csizma, fekete bukósisak, elegáns chopper. Megtankolt és stílusos léptekkel, férfiasan, kimérten, színpadiasan ráült a motorjára. Felbőgette egy kicsit, kigurult a Hungáriára. Utánanéztünk és egyszerre fordítottuk vissza a fejünket, nem szóltunk egy szót sem, még nagyon sokáig hallható volt a motor hangja.
Sürgősen el kellett mennem az egyik budapesti számítástechnikai nagykerbe, ami szerintem országos szinten is a legnagyobb. Ez az alkatrész csak ott kapható és nem volt időm megrendelni egy másik nagykeren keresztül, ahová minden nap járok és amúgy egy kisebb és családias cég.
Ezt a nagyobbik nagykert eleve nem kedvelem, mert az egész gépies, szenvtelen és nem vásárlónak érzem magam, hanem egy kiszolgáltatott embernek. Nyilván a nagy forgalomnak köszönhetően nincs idő személyesebb kontaktusra vagy kapcsolatra, de egy biztos, ha én lennék ott a tulajdonos, akkor az emberek felétől azonnal megválnék. Legalábbis azoktól, akik a vevőkkel közvetlen kapcsolatban vannak. Régebben az ELMŰ-nél volt egy igazgató, aki maga is leolvasóként kezdte és mindig azt tanította nekünk, hogy mosolyogni nem kerül semmibe, de rengeteget lehet vele keresni. Mennyire igaza volt. Én villanyszámlásként akkor két fizetést vihettem haza a sajátomon felül, mert udvarias és készséges voltam, az emberek honorálták, hogy törődtem velük.
Nem hiszek abban, hogy azért fásultak, mert az élet meg ilyen a világ és bunkónak kell lenni.
Addig, amíg a számlát kézhez kaptam minden rendben is volt, a pénztárnál sem állt senki, azonnal kifizettem. Aztán átmentem az árukiadóhoz és megdöbbenve láttam, hogy az a 6-8 ember, akik a pultnál ácsorognak tudomást sem vesznek rólam.
Fürtükben lógtak az egyik körül, aki nagy elánnal mesélt valamit majd jókat vihogtak rajta. Egy fekete ruhás, szemmel láthatólag életunt hölgy merev tekintettel bámult a szemben lévő üvegfalra, nem volt hajlandó észrevenni, hogy ott ácsorgok előttük.
Oké megértő vagyok én, általában véve szopatják a népet és keserűség lépten nyomon, tudom nekem is van életem, vannak rokonok, stb. Ritka az az ember, aki magát boldognak vallja, vagy esetleg egy este, amikor kibontja az újat és leviszi a lomtárba a régit majd összecsapja a tenyerét, hogy jaj de boldog vagyok. Másnap azonban pont Ő az, aki merev tekintettel bámulja az üvegfalat szemben a túlfűtött boldogságtól vezérelve. Vívódtam magamban keményen, hogy most mit is csináljak, várjak csöndben és szarjam le Őket, hisz ha én innen kimegyek, akkor én tőlük megszabadulok, de Ők ugyanolyan búval baszottak lesznek, mint akikkel szart etettek. Aztán úgy döntöttem, hogy véget vetek ennek az áldatlan állapotnak. Végül is abból élnek, amit én (is) itt hagyok nekik. Cserébe pedig megkárosítanak, de nem csak engem hanem a saját tulajdonosukat is. Mivel, amíg engem várakoztatnak, addig én nem tudok dolgozni, s mivel ez a helyzet nekem nem tetszik, így a lábamat sem teszem be többet hozzájuk.
Elmentem az egyik ismerősömhöz, aki ott dolgozik csak egy másik részlegben, azt nem tudtam pontosan, hogy milyen beosztásban van, csak azt, hogy rendet tud teremteni.
Kérdezem tőle, hogy szerinted ez normális dolog? Ha én lennék itt a tulajdonos akkor most azonnal kirúgnám az egész gárdát, hogy otthon szenvedjenek magukban, ne a vevőket károsítsák meg a tapló viselkedésükkel. Az ismerősöm határozott léptekkel odament és kihívta a parkolóba a raktárvezetőt. Az árukiadók már akkor kiszúrhatták, hogy baj lesz, amikor elhagytam a helységet és nagy hirtelen mindenkinek dolga akadt, szétrebbentek és amekkora intenzitással a pultot támasztották, most oly hirtelen tettek innen oda, amonnan meg valahová, csak lássa mindenki, hogy akár a hangyaboly. Ahogy visszaértem ketten is sietősen rákérdeztek, hogy Guga Bt.? Mégis ki a faszom lenne más, mikor egyedül voltam s vagyok ebben a helységben, mint vásárló? Színlelt udvariassággal és erőltetett tempóban gyorsan előkerült az alkatrész és már kívül is voltam. Még odaköszöntem az ismerősömnek, aki éppen a raktárvezetőt vette elő. Felültem a kerékpárra és huss. Menet közben végig gondoltam, hogy milyen lenne vajon ha egy hozzám betérő vásárlót szivatnék ilyen módon? Mondjuk köszönnöm muszáj, mert egyedül vagyok, de ha éppen van bent valaki más, akkor azt is megtehetném, hogy csak odabiccentek és aztán egy jó ideig nem vennék róla tudomást. Hátat fordítanék és úgy szöszmötölnék valamin, közben eltelefonálgatnék percekig a semmiről és idétlenül vihognék hozzá, közben fogpiszkálóval kitakarítanám a körömágyamat, majd nehézkesen megkérdezném, hogy igeeeeeen, mit tetszik?
De azt is úgy, hogy a másiknak a lehető legnagyobb lelkiismeret furdalást okozva, hogy honnan vette a bátorságot, hogy megszülessen? Miért nem tekeredett a nyakára a köldökzsinórja? Egészen elkalandoztam, de egy fura jelenet magamhoz térített. Éppen odaértem a Hermina-Thököly sarkára. Egy batár nagy elsötétített üveges autó fordult ki a Hermináról a Thökölyre. Nem adott elsőbbséget a gyalogosoknak, hanem valami elképesztő módon centiről centire furakodott a zebrán átkelők közé. Mindegy hogy gyerek vagy felnőtt vagy nyugdíjas. Egy gyerekkocsit toló anyuka már le sem mert lépni a járdáról, én már a zebrán voltam, de nekem is, mint mindenkinek meg kellett állnom, amíg ez az állat átmegy a tömegen. Ahogy kiért felbőgette a motorját, nekiiramodott és húsz méter múlva megállt a piros lámpánál.
Tényleg ilyen kevés lenne hátra már csak?
38 éves vagyok, húsz éve élek Budapesten. Sok mindent láttam már és sok embert megismertem. A szemem előtt ment végbe ez a fel vagy leívelő változás az emberek mentalitásában. Ha az eltelt húsz év alatt ilyen tempóban változtak meg az emberek a lehető legrosszabb irányban, akkor mi lesz jövőre? Mi lesz öt év múlva? Minek nektek még húsz év, mikor nincsenek mosolygó emberek?![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/vegitelet.jpg "[kép]")
-
guga
Közösségépítő
Kívül rend van , belül sincsen .
Gyulaváriban a Böki u. 10 alatt történt az eset , hogy családunk széleje-szeglete a házban tüsténkedett . Mihályt és Máriát jöttek össze ünnepelni mindahányan voltak . Abban az időben még nagyobb volt a családban az összetartás és adtak még a közösségtartásra . Az asszonyok a konyhában szorgoskodtak , hozták sorba a tanyasi csirkék és tyúkok leveit , húsát , köreteket , süteményeket . Mi gyerekek körberohangásztuk a házat . Elmentünk hátra lovat símogatni , a disznókkal visítozni és élveztük az össznépi együttlétet . A férfiak természetesen a nappaliban tömték a hasukat és nyelték a borokat . Szélesen gesztikulálva hirdette ki-ki önnön igazságát . Mindenki a tőle elvárható legjobb formáját és arcát mutatta . Addig nincs is gond amíg a bor el nem kezdi alázni a népet . Vélt vagy valós sérelmeiket hosszú évek mélyéről is előássák ha a csata úgy kívánja . Az elszenvedett érzelmi súrlódások mennyisége a bor fogyasztásával egyenes arányban tornyosul . Szép is minden , kívül az ember mosolyog belül pedig fortyogó düh . Határa van annak is amit elviselni képesek , korlátolt az ember tűrőképessége . Ahogy ilyenkor lenni szokott Mihály és Mihály néhány pohárka bor után pofozkodott . Szó szót követ , a család minden meglett nagykorú férfitagja az udvaron kint termett . Hadonásztak akár csak Szkitánszkitán . Mint giliszták a porban úgy forogtak a komoly férfiemberek egymáson a földön . Húzták-vonták , tépték egymás ruháját . Az asszonyok is beavatkoztak hol innen , hol onnan . Ki-ki védte a magáét és próbálta kivonszolni a tömegből miközben bele-bele rúgott alattomosan a másikéba , mímelve a szétválasztást. Mi meg álltunk és bámultuk az apáinkat-anyáinkat ahogy fetrengtek véresen a porban . Akkor odajött a családunk egy idősebb tagja aki már sokat látott . Rátette a két kezét az én és unokabátyám vállára , majd csendesen annyit mondott . Eredjetek fiam rendőrért .
Megiramodtam az unokabátyámmal Bandival kifelé . Kint ácsorgott a fél falu az utcán , yóólesett a májuknak az ingyencirkusz . Akkor még nem vót a bigbrádör . Elindúltunk a kocsma felé mert arra hosszabb és van időnk átgondolni . Négy órába telt mire végére sikeredtünk a gondolkodásnak . Annyira , hogy már járni is alig bírtunk . Visszafelé kihúgyoztuk azt a sok sört a mások falaira és vigyorogtunk bambán . Bandi még okádott is . Bent a házban már lecsöndesedett mindenki rendőrök nélkül is . Több áldomásféle is elhangzott mert néhány oszlopos tagja a mi családunknak sűrűn ölelkezett és a legnagyobb egyetértésben méltatlankodtak , hogy de ugye nem gondoltam én azt komolyan . De yóó , hogy csak vicceltek . Mi lett volna ha komolyan veszik ? Szkitánszkitán később elmondta , hogy ő is kapott egy pofont pedig csak a kinti wc-t kereste . Mire felvilágosítottam , hogy az áhított latrina a feltételezett helytől éppen 5méterre és 2centiméterre volt fellelhető . Biztos félreértették ahogy a tömegben hadonászott az ajtó után .
Robbanás-Veszély Nyílt láng használata és a dohányzás tilos !
Nagy böhöm izmoshátú keresztespók mászott a kazánház ajtaján . Mikor odaért a tűzveszélyre figyelmeztető tábla sarkához megállt és bámulta a feliratot . Nejemmel leültünk a lépcsőre a cipőnket felvenni és rácsodálkoztunk a pókra . Már maga a mérete miatt , pókot amúgy láttunk már eleget . Mikor a közértből visszajövet még mindíg ott bambulta a feliratot , a nejem csak ennyit vetett oda neki félvállról : Ne fáraszd magad koma , nem pókul van írva . Harmadnapra még nevet is adott a póknak , egyszerűen csak pők-nek hívta .
Megkérdeztem Szkitánszkitánt , hogy van-e a póknak védőangyala . Azt nem tudja de van neki egy iide pontosan passzoló , remekbe szabott versikéje . Elmondhatom ? Minden tiltakozásom ellenére belefogott . A címét nem tudtam lefordítani a mi nyelvünkre ezért azt meghagyom eredetiben .
Őmókőkék Óketatat
Fűre lépni tilos
Lépre fűni tilos
Férre lűni tilos
Phű betépni tilos
Tömpe póknyak , pókpete .
Póktatának pókpata
Majd nagy csönd és hatásszünet.........
Ennyi ?........kérdeztem .
Hát nem akarlak megbántani barátom ezt őszintén mondom de én még ilyen szar verset nem hallottam .
The Pompous Marsh-hen : Kemény
Nem én vagyok kemény hanem az enyém ,
kemény vagyok de nem én .
Kemény vagyok mert nem vagyok kemény .
The Pompous Marsh-hen : A hírolvasó mája
Rózsaszínű a hírolvasó mája ,
mert mára málnás májat pirít őnéki mamája .
De mamájáért szól a hírolvasó mai imája ,
bár lenne rózsaszín a mama mai mája .
Így hát rózsaszín májat pirított őnéki mamája .
A mamája komája adta a málnáját hozzája .
örül majd a fijam mája , mondta a komájának a mamája .
Mert a májat ő eszi meg s nem a hírolvasó mamájának a fijája .
Mégsem rózsaszínű a hírolvasó mája , mert a mamája komájának a mamájának az Edward nevű fijája ette meg a rózsaszín májat .S tele hassal boldogan így kiáltott : Jöjjön a nőnapi köszöntő !
Yóó éjszakát !
Elmegy a feleségem aludni ,
Úgy híjják őtet , hogy Lúdnyi .
Így szóla hozzája a lúd ni !
Gigágá-gugágá Te asszony ! Há menjé má aludni .
Holnap reggel virradóra
ébredjél fel kakasszóra .
Fürödjél meg lenn a tóban ,
én meg megyek legelgetek .
Köszöngetek libasorban : szia Lúdnyi , szia Lúdnyi !
Ez a nőnapi köszöntő . Köszönjük , hogy ön nő .
Mi van ?
Torzulok ?
Hozdulok ?
Mosszulok ?
Forzulok ?
Tordulok ?
Mozcizok ?
Hapdulok ?
Kérdulok ?
Fordezek ?
Mér zulok ?
Ti torz egek !
Hát ne éljen Edward ?
Ki a hírolvasó mamája ?
Az aki elmondja a ''Hírolvasó mája'' c. versikében , hogy mi a rózsaszínű máj összetevője . Hát máj meg málna .
Ok de én nem ezt kérdeztem , én arra lennék kíváncsi , hogy ki a hírolvasó mamája ?
Az aki elmondja a ''Hírolvasó mája'' c. versikében , hogy mi a rózsaszínű máj összetevője . Hát máj meg málna .
Hülye .
Hogy , van férjed ?
Gyötri nátha .
Hát a háta ?
Igen meg a lába .
Unjad már mert én már unom ,
hogy a rímeket nem tudom .
Forgatni a számban nyállal ,
jaj de bocsi leköptelek ?
Elnézést csak kicsúszott a számon .
Amúgy hadd kérdezzek egyet .
Hogy ,van férjed ?
Gyötri nátha .
Kívül rend van , belül sincsen . -
guga
Közösségépítő
Anno 1992 vidéken egy állomás....
Széplélek, agyontanult, szemüveges és félszeg egyetemista ül a váróteremben velem szemben. Szemét sem emeli rám csak úgy villanásokra. Szándékosan keresem a pillantását, hogy zavarba hozzam. Látszik rajta a nevelés. Aprókat szipog, a papír zsebkendőjébe hang nélkül csavarja bele a csulát és fintorog hozzá, nem nézi meg utána az eredményt, hanem akkurátus ámde gyors mozdulattal még menet közben összehajtva zsebre gyűri. Igazán testi ember és kellően félművelt a szétdiplomázott agya mert nem tudja kellően álcázni a fingását. Halk, hang nélküli de a mozdulat ott volt ahogy kicsit megdőlt és tekert egyet a valagán. Ilyet csak avatott és igen figyelmes szem vesz észre, a pórnép már csak a szagot vágja és pislognak zavart, vörös arczal mert mindegyik azt hiszi, hogy róla hiszik azt, hogy ő pukizott. Aztán ez a meglett cingár testi csávó mivel érzékeli, hogy le sem veszem róla a szemem egyre zavartabb lesz, én meg annál inkább belé sújkolom az égető nézésemet, most már határozottan le sem veszem róla a szemem. Mint a kígyó az áldozatáról. Azt még nem tudom, hogy mi ezzel a célom, de tudom, hogy csináljam végig. Az tetszik benne, hogy pusztán a mozdulatlan nézésemmel elérem, hogy a nyirkos tenyerét a nadrágjába törölje. Majd megigazgatja a diplomata táskáját, megtörli a szemüvegét. Látszik az orrán a szemüveg feltörte ,piros hely. Aztán ahogy felteszi és újra megpróbál fokuszálni a világra, majd a lesújtó tény, hogy még mindig figyelem. Lehetne ő is fölénybe ha visszanézne ugyanolyan erősen, de nem teszi. Inkább határozatlan és értelmetlen mozdulatokba menekül. Nézi a plafont, feláll és megigazítja a nadrágját, de minden cselekmény után ellenőrzi, hogy figyelem-e még. Mozdulataiba egyre több szereplés vegyül. Olyan mint a kezdő színész a színpadon, ahogy lassan de biztosan beletörődik a jelenlévő tekintetekbe, majd átesik a holtponton és elkezd játszani. Egyre több szabad elem jelentkezik a merev betanult elemek után, egy óra múlva már egy teljesen más személyiség áll a színpadon és még a taps sem hozza vissza mert tudja nem neki szól, hanem annak akit alakított. A mi mukink megnézi az óráját, előveszi a mobilt és áttúrja jobb híjján az eltárolt neveket. Majd hátradől és érzem kezdi megadni magát. Kicsit engedek a gyeplőn és félrenézek pár másodpercre, a reakciót már előre tudom. Mikor visszanézek értetlenség és megkönnyebülés együttes jelei, lelohad a mellkasa és nagy sóhaj. Újra elkezdem figyelni de most a cipőjét és sokáig, lassan veszi az adást és ő is megvizsgálja lenézve, hogy ugyan mi kivetni valót találtam rajta, hát semmit ázze de ezt még nem mondom el neki. Rajtunk kívül még négy-öt ember van a váróteremben, cigaretta és doh meg a régi pudvás padok szaga amit fényesre ültek a nadrágok. A mi mukink teljesen zavarban van mert a cipőjéről lassan emeltem a tekintetem a térdére, egy kicsit elidőztem ott és megvártam amíg ő is kétségek közt néz a saját térdére. Aztán nagyon lassan szinte mint az ólom ahogy folyik, de annál biztosabban megállapodott a tekintetem az ölében. Határozottan és félre nem érthetően jelent meg egy kis kackiás vigyor a szájam szegletében. Valami régi feszkó juthatott eszébe vagy sikertelenség mert rettentően elvörösödött. A férfiasságán eshetett csorba, hogy így zokon vette a pillantásomat, megkegyelmeztem neki Az ingén volt a sor, végigpásztáztam azt is és folytattam az állán át a szájáig, a szemét akartam célba venni, de kiborult a bili. Elkeseredetten nyúlt a táskája után és elővett egy gondosan becsomagolt szendvicset. Tegnap rakhatta vagy csomagolták el neki mert nagyokat nyelt hozzá. Nem volt a keze ügyében folyadék, gondolom kidobni nem akarta a szendvicset, de nem is készült rá, hogy mint végső menedékként szolgál majd a mai nap folyamán. Mondom nagyokat nyelt és szárazan, igyekezett minél több nyállal elkeverni testi barátunk a szendvicsét de nem sok sikerrel. Egyre vörösebb volt az arcza és csak kínlódott a rágással. Rájött, hogy tudom miért csinálja és emiatt még jobban elkeseredett. Mivel még több figyelmet szenteltem az étkezésének mint ezelőtt bárminek, így egy óvatlan pillanatban felpattant és otthagyott csapot-papot elrohant a terem végébe a vízcsaphoz, tőle még a táskáját is ellophattam volna én vagy bárki, ő most az életével játszott. Talán elfogyott a nyál vagy fejébe vett egy túlon túl nagy falatot. De kellett a víz és most az mindennél fontosabb volt. A vízcsapot hiába nyitotta tövig eltelt pár másodperc mire a hörgő levegő után megjelent a víz. Már nem törődött semmivel, oda az illem és oda a jól neveltség. Szájába vette a csapot és nyeldekelte a vizet szaporán, nem néztem oda csak fél szemmel. Sőt esélyt adtam arra, hogy összeszedje a kétdiplomás önmagát. Felálltam és ki sétálltam, de a padon hagytam a cuccaimat, hogy tudja még visszajövök. Kimentem az állomás elé és megtömtem a pipámat. Szippantottam egy mélyet és bent tartottam amíg csak tudtam. Szinte röhögve fújtam ki a végét és köhögésbe ment át. Még maradt a göbből egy szippantani való ami nem visz át a ló túloldalára. Azt már gondosabban tartottam vissza és mint aki komoi. Hát ennyi és most jöhet a finálé.............................................................................................................................................................................. ....................................ázze.
Tudtam nem sok időm maradt, ezért a mi mukinkkal mit sem törődve visszavágtattam a helyemre, kettőnkön kívül nem sokan voltak a teremben. Egy házaspár csendben diskuráltak talán a csekkekről, hogy mit hová. Egy bakancsos fiatal csaj akinek se formája, egy nénike kaskával és a többire már nem volt időm. Tudtam, hogy pár másodperc és jön...............................................................................................................................ázze.
Benyúltam a hátizsákba a walkmanért és felraktam a fülest amíg volt időm. Már éreztem a lüktetést és azt a furcsa hangulatot ami kicsit széthúzza a függönyt és többet veszel észre. Szinte úgy érzed mindenre tudsz figyelni. A mi mukink már többet nem volt ellenfél. Nem akartam bántani és azt sem, hogy bármit. Egyszerűen így adta a helyzet. Mint régen egy lány a szegedi vonaton. Csak ült szemben az ülésen és úgy adódott, hogy oda szólt as helyjegyem. Egy darabig csak hallgattam amint neszezett, később mélyen a szemébe néztem, majd a mosdóban találtuk magunkat mert úgy adódott. De volt ilyen liftben is. Az ember már csak ilyen testi mint a fingás és kényszere van, valahol ki kell gyünnie.
De maradjunk a mi mukinknál. Egyszerűen belekapaszkodtam a gondolatba, hogy most valamit mutatnom kell neki, hogy milyen a gátlások nélküli...... de megfogalmazni már nem tudtam magamban, hogy mi. Egyszerűen csak annyi maradt, hogy gátlások nélkül. Nem kellett volna szívnom ahhoz, hogy levetkőzzem a gátlásaimat mert eleve egy hülye alkat vagyok.
Marilyn Manson, sokat sejtető zene és hamar elvisz. De mondom a dolog kétoldalas, nekem nem kell ahhoz szívnom, hogy ezt megtegyem. Egyszerűen ez csak több ötletet ad. De mi a faszt magyarázkodok itt és kinek mikor csak egyedül vagyok, hát rajta hát. A srácnak tudtomon kívül néztem a szemébe, persze nem oda figyeltem, a gondolataim máshol de őt mégis sakkban tartotta és automatikusan védekezett. Aztán mikor rákoncentráltam ami ilyenkor nagyon nehéz mert olyan mint a tudat hasadás. Megpróbáltam azon túl, hogy ránézek még figyelni is rá. Nem sok sikerrel de elértem, hogy meredten bámult rám mint aki várta a kegyelem döfést. Na ázze most figyelj és felálltam. A zene első ütemére mozdultam, a teremben mindenki engem figyelt de már senki sem érdekelt. Ez olyan mintz a halál.......................................................................................ázze.
Már a mukink sem érdekelt, csak roptam a táncot lendületesen és csak az érdekelt, hogy a mozdulatom a zenével harmonikus legyen. Persze ebből ők semmit sem hallottak, csak a csihogást a padlólapon, ahogy a cipőm csoszolt meg max. a suhogást a karommal és a ruhámmal amit lejtettem. Arcom elszánt lehetett mert nagyon oda vonzotta a pillantásokat. Gondoltam is, hogy ez nem színház pöcsök, nem vettetek belépőt, mi a szart bámultok ilyen meredten ? Mondom a kutya sem érdekelt és akár meg is halhattam volna észrevétlen mert csak arra figyeltem, hogy a mozdulataim simán passzoljanak a fülembe sipákoló zenéhez. Már rég túl voltam azon, hogy észre vegyem bárki is van itt rajtam kívül, vagy, hogy akárki is figyelhet. Csak a zene a lényeg, aztán egy hullám végén tudatosult bennem, hogy mi volt a forrás, hát a srác aki ott ült és meredten bámult. Éppen tisztultam de tudtam nem sok az időm mert jön a következő hullám. Lihegve megálltam és levettem a fülhallgatót. Egy vonat érkezett és magára vonzotta a figyelmemet. Hosszú fékezés és sípolás, véget nem érő zakatolás mire megállt. Aztán az emberek zaja, leszállás és beszélgetések mind olyan tisztán jött és mindenkié külön. Összepakoltam a cuccaimat a hátizsákba és felkaptam a vállamra. Miután végeztem odamentem a mi mukinkhoz és melléültem. Határozottan és bizalmasan mint egy régi ismerős átkaroltam, majd megnyugtatóan ennyit mondtam neki ne fossál, szard össze magad és ezzel röhögve felálltam és elhúztam a csíkot. Az ajtón kifelé menet még kacsintottam egyet rá és tudtam nagyobb bajban vagyok mint ő mert nekem még ki kell keverednem ebből a pszihó szarból amit képzelek. Amikor végképp feléadom, hogy sikerüljön akkor lenyomok vagy 6-8 sört és az visszahoz....................................................................ázze sokáig sétáltam és azt sem tudom, hogy hol csak izzadtam és meneteltem a dübörgő zenére. Összehoztam a ritmust a szekérrel, a gyalogossal, a fagylaltozóval és a híddal. Végül leültem egy tóparton a fűzfák alatt és azt mondtam bazdmeg te állat hát mit csinálsz ? Órákig ültem a fa tövében és engedtem, hogy a hangyák is birtokba vegyenek. Szépek voltak és vörösek és az sem érdekelt, hogy egyáltalán valami érdekel-e. Semmi-nihil ázze. Lassan jöttem vissza a tóparton az énemre és arra, hogy egyáltalán ki vagyok és hová készülök. Megvártam amíg biztosan tudom, hogy ki vagyok, azt is tudtam nehéz dolog. Tényleg nehéz mert elég pszihós vagy, hogy a faszba írják. Disznó ember vagyok ésd kész. Ez voltam rég és már csak egy könnycsepp utána mint emlék, hogy jó volt jól esett a szegedi vonaton, lifteben és bárhol a testbeszéd, de már nem az vagyok és elmúlt és volt aki hitt bennem, hogy kivárta és, hogy elmúlik és már nem az vagyok. Azt hiszed most te több vagy és veled ez nem eshet meg ? Hát szarul gondolod mert épp, hogy előttem állsz még oly magabiztosan is. De mivel gőzöd nincs miről nyomom a szöveget így bármikor csapdába eshetsz tanult barátom aki a papírjaiban hisz és az elért eredményeiben, amit pillanatok alatt átadsz a földnek amint hintik rád a göröngyöket.
Test a földé lélek az égé....................
Ha élsz ég-é vagy föld-é az életed, minek adod vissza a lelkedet. Földnek-é vagy égnek-é és ha égnek akkor mitől ég ? Mert bármit értél is el és bármi az eredmény nem azért égsz vagy ítélnek el mer akármit tettél vagy nem. Az ítélet csak annyi tiszta vagy-é avagy sem ?
Én bármit tettem a lelkem hófehér, ha gondolod érezz bele, hogy a tiéd most mitől keserű és sötétedik ? Talán mert hozzám képest különb embernek tartod magad ? De az eszedbe jutott már, hogy a mérce nem én vagyok és nem is egy másik ember ?
Nem folytatom.....................................
--------------------
Nem azért élek ,hogy a példaképed legyek . Én is csak egy teremtett lélek ............... -
guga
Közösségépítő
Hat fős család nyomul a bevásárlóközpont pénztárához, két felnőtt és négy gyermek. Izgatottan vizslatják szerzeményeiket, a gyerekek különösen számba veszik, kinek mi jut és minek lehet türelmetlenül nekiesni a délután folyamán. A szülők semmire és senkire való tekintet nélkül állnak sorba. Észre sem veszik, hogy a sor elkanyarodik és ők éppen a közepéhez álltak be, ahol az megtört. Zúgolódó hangok és ciccegések. Ügyet sem vetnek a méltatlankodókra, a gyerekek veszekednek, sivalkodnak. Anyu, anyu vegyél olyat is a Marcinak, már van az iskolában, anyu, anyu az is kell nekem, anyu, anyu szavalják kórusban. Egyik-egyik felugrik az anyjuk ruhájára és ránt egyet rajta, hogy jobban felhívja magára a figyelmét. Az apjuk dúvad módjára rakja ki a futószalagra a csurig megpakolt bevásárlókocsi tartalmát. Fagyasztott húsok, konzervek, tartós élelmiszerek, gyerekeknek játék, barkács holmi, apróságok. Beletelik egy kis időbe amíg kiürül a kocsi, a gyerekek már felajzva kapkodnak a csokoládék és egyéb juttatásaikért amiket a pénztárosnő már beblokkolt. Összevesznek egy-egy cukron vagy gumilabdán, pedig mindegyiknek jutott bőven belőle. Kapkodnak és nagy a zsivaj körülöttük, a sorban állók türelmetlenül várják, hogy eltűnjenek a színről végre mert tolakodóak és agresszívek voltak. Az egyik nagymama fejét csóválva, halkan súgta oda a mellette állónak, hogy ilyenek a gazdagok, semmi sem elég nekik és hangosak. Azt is megjegyezte, hogy a gyerekeik az iskolában biztos a legneveletlenebbek.
Kifordultak végre az áruház ajtaján és elcsöndesedett a pénztár környéke, akik eddig a szájukat húzták és egyik lábukról álltak a másikra, nem tudtak hova nézni kínjukban azok most megkönnyebbülten sóhajtottak fel, hogy végre elhúztak a picsába. Innen-onnan még a sorból lehetett hallani halk méltatlankodást. Sorra kerültem én is és fizettem, visszaszedtem a bevásárlókocsiba mindent és nekiiramodtam a parkolónak.
Szerencsétlenségemre pont az én autóm mellett parkolt ez a család. A gyerekek fel-alá szaladgáltak a hipertupercsiliguli autójuk körül és amint mentem volna az enyémhez éppen keresztül vágott előttem az egyik fiú. Majdnem rátoltam a kocsit sikeresen. Megijedt egy pillanatra de utána rögtön felülkerekedett benne a belé nevelt társadalmi hovatartozás. Megvetően nézett rám pár másodpercig és várta, hogy megsemmisüljek előtte.
Rávillantottam a szemem és odamorogtam, hogy mi van vacak, mit rohangálsz csukott szemmel? Eridj anyád szoknyája alá. Tudtam, hogy felkapják a fejüket erre a szülők és a szemem sarkában figyeltem is az apjukat. Nagy benga, dürhő állat volt, akit csak akkor lehet felborítani ha konkrétan állon vágod. Szúrós szemmel indult meg felém, de csak a gyerekéért jött oda. Morogva felkapta és begyűrte a kocsi hátsó ülésére. Az anyjuktól is megkaptam azt a bizonyos süllyedj el de mán jellegű pillantást. Ebben azonban már nagy gyakorlatom van és egy gyors erőltetett fülig vigyorral honoráltam. Elhúzta a száját és egy hangos ciccenéssel magára vágta a kocsi ajtaját. Odabent remegő kézzel gyújtott rá a hosszú szálú cigarettájára. Ideges volt az áruházi bevásárlás miatt, én is eléggé feszült szoktam lenni mire végzek mert állat módjára megy mindenki mint az ökör és nincs bennük semmi tisztelet vagy részvét, sem segítőkészség. A nő ráfújta a füstöt az ablaküvegre, a férje szájában is ott fityegett a cigaretta. Lehúzták az ablakot és határozottan kitolattak, kicsi kellett volna hozzá, hogy beletolassanak egy Wartburg elejébe. A Wartburg sofőrje egy idős fickó volt smici sapkában. Mérgesen villogott a szeme és kalimpált a szélvédő mögött. Vártam, hogy emez a cigivel a szájában kimutasson a lehúzott ablakon, hogy fákk vagy valami, de annyira el volt magával foglalva, hogy észre sem vette az öreget. Szép látvány, amikor két ilyen fasz szülő szívatja a gyerekeivel a kocsiban a cigarettafüstöt. Ennél már csak a terhes nő az érdekesebb eset. Amelyik sokkal nagyobbra tartja a saját egészségkárosítását mint a születendő gyereke egészségét. Gondolod, hogy később miután megszületik a gyermeke megváltozik a szemlélete ? Á dehogy, a gyerek bent vagy kint oly mindegy. Ott fog füstölni a kiságy mellett és elégedetten dajkálja, hogy aludj kicsim, nem zavarja, hogy a gyerek prüsszög a füsttől és nem nyitja rá az ablakot, hogy nehogy megfázzon. Egyszerű ez mint a turista jelzés.
Pár éve dolgoztam a zuglói önkormányzatnak, a feladatom az volt, hogy ha valaki segélykérelmet nyújtott be akkor annak ki kellett mennem a lakására és egy úgynevezett környezettanulmányt kellett készítenem, hogy amit feltárt helyzetet megfelel-e a valóságnak. Élveztem azt a munkát, mert elég sok érdekes emberrel hozott össze a sors. Volt köztük sok hülye, is, de egyre megtanított az a munkakör, hogy sohase bízzak a saját ítéletemben. Már az első napokban megtanultam függetleníteni a munkámat a saját benyomásaimtól. Ha hallgattam volna az érzéseimre, akkor súlyosan megkárosíthattam volna embereket azzal, hogy esetleg megvonom a segélyt, vagy nem ítélem oda. Igazság szerint nem én vontam meg és nem én ítéltem oda, hanem egy javaslatot kellett tennem, ami alapján elbírálták. De természetesen 90%-ban ezen állt vagy bukott a dolog. A legemlékezetesebb eset az volt, amikor a Francia úton kellett bemennem egy ódon, négyemeletes, körfolyosós házba. Undorító hely volt, koszos falakkal és sötét lépcsőházzal. Kopott, zöld ajtó az üvegek helyén fólia és nincs kilincs. Egy vastag madzag szolgált arra, hogy belülről az ajtót rögzítsék. Az ajtó felett ott volt a szám amit kerestem, igen gondolkodóba ejtett a dolog, hogy merjek-e vagy sem bekopogni . Aztán elhessegettem magamtól a rossz benyomást és kopogtam az ajtón kétszer. Kis idő múlva egy alacsony, mosdatlan, szakállas, cingár férfi jött ki és beinvitált. Mondom neki milyen ügyben jöttem és elmondtam azt is, hogy szeretnék körülnézni. Szótlanul beengedett és leültetett a konyhába. Előredőltem a székemen és vetettem egy pillantást a szoba belsejére. Sötét volt és keskeny, egy vetetlen ággyal és egy nagy, barna szekrénnyel. A padlón koszos, kopott parketta és még csak szőnyeg sem. Ennyi, semmi más. A konyhában szintén kopott asztal, rajta semmi. A szék amin ültem talán az volt a lakás egyetlen ülőalkalmatossága. A fickó előttem állt. Rajta gyűrött ing és foszladozott szürke nadrág. Mögötte egy konyhaszekrénynek csak nagyon bátran nevezhető valami, aminek a polcain nem volt semmi. Elmondta, hogy a szociális gondozója javasolta, hogy adjon be egy ilyen igényt segélyért. Ráfektettem a konyhaasztalra a paksamétát, amit ki kellett töltenem. Közben mellettem állva hallgattam a panaszát, nem lepődtem meg rajta mert már megszoktam a lakásonkénti sirámkodást. Ellenben a hangjában éreztem valami furcsát, a szokásostól eltérően nem színészkedett és nem játszotta túl magát. Volt benne alázat és keserűség és megtörtség. Egy olyan ember szólt hozzám, akit ténylegesen megviselt az élet és más esélye nem volt mint, hogy valaki segítsen rajta. Elmondta röviden, hogy miként került ebbe a helyzetbe. Kérte, hogy ha lehet, akkor még ma megkaphassa a segélyt mert ennie sincs mit. Ránéztem és felálltam, mondtam neki, üljön le majd közöltem vele, hogy ennek az átfutási ideje körülbelül két hétbe telik, és ha pozitív az elbírálás akkor kipostázzák. Megmutattam neki az igénylők névsorát és a vastag iratköteget az oldalamon. Láttam a szemében a kétségbeesést. Aztán azt mondtam neki, hogy nézze uram. Én most körbenézek a lakásában és kinyitom a szekrényeket, amennyiben nem találok egyetlen piás üveget sem akkor megkaphatja az összes pénzemet ami éppen nálam van. De amennyiben egyet is találok úgy marad az eredeti felállás. Mindkét szekrény ajtaját kinyitottam, de az ajtónyikorgáson kívül azokban semmit sem találtam. Kongott mindkettő az ürességtől, azokba csak tenni lehetett. Nagyon elszégyelltem magam, hogy ilyen alázatnak tettem ki ezt az eleve megalázott embert. Jótékonykodni szerettem volna? Igen de, hogy? Feltételekhez kötöttem neki ? Akkor most jó ember vagyok vagy rossz? Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy a saját megítélésemre hagyatkoztam és a gondolataimra. Rosszabb voltam annál az embernél is aki éppen a Wartburgba tolatott volna bele, de nem csak nála hanem mindenkinél utolsóbbnak éreztem magam. Emberrel álltam szemben, nem egy kérvénnyel. Lesújtottan kivettem a táskámból az aznapi kajámat és csendben az asztalra tettem neki. Aztán elővettem a pénztárcámat, kiborítottam a tartalmát az asztalra. Meg sem számoltam, mert nem voltam kíváncsi rá. Elég undorítónak tartottam magam abban a helyzetben, ha még nekiálltam volna számolgatni, hogy összegszerűen is meg tudjam nevezni mennyire vagyok jó ember akkor……. Semmi akkor, menni innen minél hamarabb. Elköszöntem tőle és leverten lebotorkáltam az utcára. Szoknom kell az ilyen helyzeteket. A kérelmét előre vettem és ráírtam egy piros „S” betűt, hogy tudjanak róla a titkárok. -
guga
Közösségépítő
Amikor átkerültem a 7A osztályba a 7B-ből, akkor szerelmes lettem az Ibolyába. Előre elárulom, hogy viszonzatlan szerelemről van szó, de nem is plátói, ám annál szenvedélyesebb és gyötrő. Nem azt mondom, hogy a 7B osztályba nem voltak szép lányok, de egyiknek szépsége sem ragadott magával annyira, mint Ibolyáé.
Az A osztályba köztudottan azok a gyerekek jártak, akiknek a fejük jobban fogott egy kicsit az átlagnál, amire rásegítettek egy kis külön angollal, külön matekkal, mert különb gyerekek voltak némileg és volt hozzá anyagi fedezet is, hogy megfinanszírozzák a különlegeset. Én nem tudom, hogy miként kerültem át a B osztályból az A-ba, de onnantól a B osztály utált, az A osztály pedig nem fogadott be. Emlékszem nagyon sok cigit és kétdecist kellett lopnom a helyi super marketből, hogy lekenyerezzem az A osztály nagy menőit s külön odafigyelve arra, hogy mindenkinek a szája íze szerinti cigarettát ill. piát lopjam. Stul például a Kent cigarettát kedvelte, egy másik a Dunhill-t.
Nagyon sok megaláztatás árán tűrték meg a társaságomat a fiúk, soha nem adatott meg, hogy hangadó legyek vagy bármiben partnerük. A lányokra rá sem mertem nézni (kivéve Ibolyát) a lányok többsége romlott volt már akkor is. A fiúk élbolyba tartozó akkori elitje szabadon fogdoshatta tornaóra előtt a feneküket és a mellüket és Ők csak élvhajhász módjára visongtak. Meg is fogadtam a függöny mögül leselődve, hogy egyikhez sem lesz viszonyom. Nem, mint ha erre egy csöppnyi esély is mutatkozott, kínálkozott volna, de azért nem mindegy, hogy ki mondja ki a nemet. Aztán hosszú betegség után visszajött az osztályba Ibolya.
Ibolya Galbácskertben lakott, ahol a nagymamám. Így mindjárt találtam egy közös nevezőt, ami alapján közeledhettem hozzá. Lénye megigézett, romlatlan tündéri külső, zárkózottság, amolyan feltörésre váró kemény dió, de magában hordozta a nőiesség minden zamatát. Megkóstolni ugyan nem volt alkalmam sem a fenekét megfogni vagy a mellét a tornaóra előtt az öltözőben, a többiekével szemben pedig fogadalmam volt, így maradt a távoli szemlélődés, rajongás és végül egy gyenge pillanatomban egy levélke.
A levélkét otthon írtam meg miután megetettem a disznókat. Megmostam a kezem a lavórban és magamra húztam a szobám ajtaját. Sokáig töprengtem, hogy legyen e bátorságom vagy inkább maradjak szemlélődő és nézzem tétlenül, ahogy érdemtelenek illetik tenyerükkel majdan ha Ibolya már ivarérett lesz és nem bír a libidójával, végül belevágtam. Öt mondatban leírtam, hogy mióta megláttam se éjjelem, se nappalom és mondatonként töröltem le a fátylat szemeim elől.
Másnap reggel az első szünetben óvatosan a tolltartójába csúsztattam és kiosontam az osztályból. Szerencsétlenségemre a titkolt szerelemvallásnak szemtanúja volt az egyik cafka és vérlázító módon azonnal loholt elújságolni a híreket Ibolyának, hogy a fickó és a vahúr. Jöttek vissza azonnal a lányok, türemkedtek be az ajtón és vihogtak s már előre csorgott a nyáluk egy kis pletykára. Ibolya ugyan megszeppent és láttam rajta, hogy jól esett a lelkének a közeledésem de a nyakán fürtökben lógó sikonyázó lányok előtt muszáj volt ellepleznie érzelmeit, holott minden tekintetben őszintének mutatkoztak volna. Mindezen tények a későbbiek folyamán megakadályoztak bennünket, hogy érdemben közeledjünk egymáshoz.
Azonban ha el is bíztam volna magam és valamely oknál fogva részesültem volna kegyeiből volt még egy hátráltató tényező, amit nem elhanyagoló módon befolyásolhatta a bimbódzó kapcsolatunkat, bár megjegyzem időzőjelbe tenném. Amíg az osztálytársaim krémje külön angolra, külön matekra, külön kémiára, külön apám faszára jártak, addig nekem kilométereket kellett gyalogolnom teheneket itatni, szénát, lucernát kaszálni, lovas kocsin trágyát hordani, tehenet fejni.
Bár pengeélen táncoltam, amikor megpróbáltam helyre tenni a kialakulófélben lévő társadalmi értékrendeket, hogy hajh melyik hasznosb, rángatni a tehén tőgyét s egy kanna frissen fejt tejet lögybölni omlós kenyérhez, vagy az osztálytársaim kegyét, elismerését kivívni, Ibolya szerelmét elnyerni úgy, hogy minden reggel érződött rajtam a rekultiváció.
Értem ez alatt azt, hogy iskolakezdés előtt teheneket és disznókat supportáltam, majd beülve az eminensek közé azzal szembesültem, hogy mindenki felém néz. Hiába no, nem a külön angolnak van szaga, de aztán arra is rá kellett jönnöm, hogy nem is ezeknek lóg a tábla szalonna.
A teljes megsemmisülés lett rajtam urrá, ahogy el kellett tűrnöm a többnyire seggmegfogott cafkák lesújtó s megvető sziszegéseit, akik alig laktak tőlem egy tömbnyire. Na jó mondjuk utóbbi nem igaz csak a rím kedvéért illesztettem be.
Aznap este könnyeimmel küszködve próbáltam meg megtalálni elveszett egyéniségem, de nem hagyták. Beállított a Robi barátom és lihegve közölte, hogy szlovák lányok érkeztek a kempingbe. Felvettem a Scorpions által ismertté vált citromsárga s fekete csíkos gatyám, szegecselt bőrövet, csuklóvédőt és a Jolana szólógitáromat kézbe fogva bekerékpároztunk a tanyáról Gyulára. A kemping kerítésén át lesődtünk, hogy kik s mifélék.
Szép s visongó lányok, kokakóla mámorban. Átmásztunk és elég hülyén festettünk, ahogy hímkakas módjára szerettük volna felhívni magunkra a figyelmet. Leültünk a büfénél, széles terpesz, gitár a lábhoz, Robinál dobverő (pedig basszus gitáros volt, dobot soha nem látott (igaz basszus gitárt sem)).
Pipára gyújtottunk, jó kis rumos Borkum, a pipa előtte rumba áztatva s kiszárítva, illatával szlovák lányokat magához vonzva, Ibolyát jótékony homályba burkolva. Jaj mégsem, most egy pillanatra éles kardként belém nyilallt az átélt s megsemmisítő felismerés, jaj mit tegyek? Nem foglalkozom veled, mert tehénszarszagú vagy és pozsgás az északi oldalad, gondolhatta magában hisz tényleg tanyasi gyerek voltam és közelebb állt hozzám a kukoricás, mint a külön tornaóra, ahol erkölcstelenül lehetett lányok fenekét idomulva a tenyér vonulataihoz s nekem csak a függöny mögött jutott, megvárva míg elvonulnak s elcsendesedik, jaj de tönkretették a pubertás koromat. De nem is erről akartam beszélni végül, hisz írtam is az elején, hogy viszonzatlan. Ám egy szlovák lány, aki hasonlított az óvodáskori szerelmemre a Bucsai Marira, akivel sokat birkóztunk és hengerbucskáztunk együtt, na az belémhabarodott. Annyira, hogy aznap este volt á stubásznye, bovácse, zmrzlina, zapodnyij, hoderác, bunyevác, jedna, nula.
Aztán másnap reggelre is ott ragadtam vele egy sátorban. Délelőtt velük együtt zuhanyoztam és mentem reggelizni, alig tudtam kiejteni a magyar konyhásnak, hogy mit proszim, így nem is csodálkozom rajta, hogy fél adagot adott, látva félkegyelmű.
A szlovák szerelmet is elszúrtam sajnos, de ennek nem a tehénszarszag volt az oka, hanem a hirtelenségem, a mindent ide nekem de azonnal hozzáállásom.
Az egész szlovák lánycsoport kiment a gyulai várfürdőbe én meg utánuk a Scorpions által ismertté vált citromsárga s fekete, csíkos gatyám, szegecselt bőrövet, csuklóvédőt és a Jolana szólógitáromat kézbe fogva.
S miután megkértem jövendőbeli stubásznyámat, hogy hasra feküdvén ugyan kenje be a hátamat napolajjal, kisvártatva az egész szlovák tanári kar + osztálytársak körém sereglett, hogy ugyan egy szavukat sem értettem, de nyilván mit akarok én?
Ismét megsemmisülés és föld alá süllyedés, csíkos gatya, gitár hón alá és sietve távozván a sok sztrapacskát és bígyót kégyát rám kiabáló szlovák némber lángnyelve elől el.
Annak ellenére, hogy a lányok nem adták magukat olyan könnyen azaz nem mindegy kinek, volt siker élményem is. Azon a hétvégén egy lány az ölembe ült a Komló diszkóban és puszilkodtunk is. Sajnos a románc nem tartott sokáig, dacára a tiszta nadrágnak. Még aznap este elhagyott a cafka és más ölében láttam még mielőtt rádöbbent volna a valóságra
Azóta is kárörvendő vagyok, egyik sem tudja mit szalasztott el vele. Kérdezzétek meg az asszonyom, vagy nézzétek meg a két gyerekem![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/kisgugahajak.jpg "[kép]")
-
guga
Közösségépítő
Vers mindegy Kiszely.
A nagyobbik fiammal Leventével kitaláltunk egy játékot. Írtunk egy közös verset, de úgy hogy egyikőnk ír egy sort és letakarja majd elmondja az utolsó szó magánhangzóit. A másik úgy ír, hogy rímelnie kell a magánhangzók miatt, de tartalmilag elvész mivel nem tudja mit írt a másik. Miután kész lettünk vele legépeltem és kinyomtattam. A felvételen az látható, ahogy legelőször kézbe kapja a verset és felolvassa a Levente. A sorok, rímek, tartalom kicsit kusza, de van egy vezérfonal az, hogy együtt csináltuk
A biztonság kedvéért közreadom a legépelt változatot is, nehogy lemaradj akár egy szövegmorzsáról is, ami miatt gellert kapna a szövegértésed.
Hja, hogy miért Gucska? Guga, Macska, Gucska.
Az lesz a címe, hogy a játékos kiscicánk.
Az én cicám neve Gucska.,
írom ezt a freemail.hu-ra.
Örömhír, zsongás és csoda,
a barátomnak Szintinek van egy műkígyója.
Ennek sincs értelme, tehát nohát,
az én cicám egy rémcica.
Apa ehhez nem kell diploma,
elment a bogár a légy is az.
Az én cicám egy játékos kiscica,
rímelnie is kell, ezért IA.
Ez a vers utolsó sora, szia!
[link]
Hamarosan jön a vers mindegy Kiszely 2. része. -
guga
Közösségépítő
![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/pedofil.jpg "[kép]")
![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/pedofil1.jpg "[kép]")
Fűben lapulók
Alsó tagozatos koromban rendszeresen vittek bennünket a gyulai várfürdőbe úszni. A meleg vizű medencébe kellett csoportos gyakorlatot végeznünk, torna, vízbeugrás, úszásgyakorlás. Volt ott egy kopasz ember, úgy nézett ki, mint Ben Kingsley, mindig furcsán bámult ránk. Rendszeresen segédkezett ha valaki ügyetlenül a víz alá merült, gyengéden átölelte és az ölében visszavitte a sekélyebb vízbe, ahol már talpra tudott állni a lurkó. Egyszer engem is elkapott, ahogy óvodás gyorsúszással a fejem a víz alatt, ülepem kint s bukdácsoltam. Elkapta a derekam és a tenyere végigfutott a víz alatt mindenemen. Nem tudtam mire vélni ezt akkor. Később tudtam meg, hogy a honvédségi sorozóbizottságban dolgozott. Már kocsmába járó suhanc voltam, amikor egyszer megláttam, hogy ketten ütlegelik Őt, keményen elpuhegyelták és ott hagyták egy padon. Az utolsó infóm róla, hogy lesittelték, mert zaklatott egy fiatalkorút.
A kollégium igazgatója hatalmas testű ember volt, lapát kezekkel, ha valakinek elcsattant egy pofon az egy darabig válogathatott a csengőhangok között. Nagy tekintélyű ember volt, s ez az ember egyszer csak végleg eltűnt a kollégium életéből. Sokan találgatták merre lehet, hova tűnt. Aztán ötszálhajú barátom elmesélte a történteket. Ötszálhajúról annyit kell tudni, hogy esetlen s vézna gyerek volt, idétlen rötyögő, zsíros vigyorral s még a sors azzal is megcsapkodta őt, hogy öt szál hajat rendelt ki számára. Én neveztem el Őt ötszálhajúnak és ez alapján úgy nevezték Őt. Engem pedig nem elnevezőnek hívtak hanem nagybölénynek. Addig, amíg öcsém nem lett kollégista, addig csak bölény voltam. Iskolai farsangon bölénynek öltöztem, onnan eme rangos név. Aztán mikor öcsém iskoláskorúvá cseperedett, akkor automatikusan elnyerte a kisbölény státuszt én pedig nagybölénnyé nem fejezem be a mondatot úgy, hogy szabályos legyen.
De nem is erről akartam beszélni, hanem az igazgatóról. Legszívesebben leírnám a nevét, de szerintem erre manapság már nagyon nagy hangsúlyt helyeznek, hogy személyiségi jogok. Mindegy a keresztneve Béla volt, ráadásul. Nos Bélánk előszeretettel takargatta be esténként a gyerekeket és egy óvatlan pillanatban a takaró alá is benyúlt.
Szegény ötszálhajút is megtalálta egyik este, Ő pedig elpanaszolta a szüleinek. A szülei arra bíztatták ötszálhajút, hogy egyik este lefekvés után engedje be őket az ablakon. Így is történt, lámpaoltás után kinyitotta az ablakot és szólt mindenkinek, hogy maradjanak csendben és csak figyeljenek. Ötszálhajú szülei elrejtőzködtek a hálóban a vastag függöny mögött. Nem kellett hozzá egy félóra sem és jött Béla takargatni. Egy darabig hagyták neki és miután már túl sokáig tartott a takargatás hát Őt is megtakargatták. Aztán lett belőle rendőrségi feljelentés. Ötszálhajú és a szülei vallomása alapján hosszú évekre elítélték.
Állítólag a börtönökben kiemelt figyelmet szentelnek az ilyen eseteknek az elítéltek. Gondolom azóta már kiszabadult.
A következő élményem a gyulai borforgalmi telepről indult. Neki sem írhatom le a nevét de András. Ismerte Apámat és nem messze tőlünk volt két tanyája és Ő volt a borforgalmi telep vezetője. Rendszeresen megkért, hogy segédkezzek számára. A tanyáján mindig volt Debrői hárslevelű, nagyon finom és édes bor volt, rendszeresen megkínált vele. Áthívott, hogy lapátoljak szenet, fessem le a falat vagy pakoljak téglát, öcsémet is megbízta, hogy itassa meg és pányvázza arrébb a teheneket. Én már nagyobb voltam, ezért némileg feltudtam fogni, hogy miről van szó, de félreértettem.
Egyik késő délután egy fél üveg debrői után behívott a szobába, hogy megmutassa a kályhát, amit másnap kellett volna lefestenem. Ugye milyen jó meleg van itt a szobában kérdezte, miért nem vetkőzöl le? Miután ledobtam a kabátom és vártam volna, hogy elmondja hol a festék, hol a szerszám és hogyan csináljam egyszer csak azzal kezdi, hogy pelyhesedik már a pöcsöd? Láttál már pinát? Voltál már lányokkal? 12 éves körül lehettem, alig nagyobb, mint most a Levente fiam. Egy hirtelen mozdulattal levette rólam a nadrágot és letolta az alsóm, a kezébe vette és elkezdte morzsolgatni. Valami hülye kényszer miatt szerettem volna megfelelni neki, eszembe sem jutott, hogy ez nem természetes és még súlyos lelkiismeret furdalásom is volt, ami miatt nem volt merevedésem. Ez ment egész télen, minden hétvégén mentem neki segíteni és mindig az lett a vége, hogy a szobában kötöttünk ki a debrőis üvegek körül. Komolyan mondom, hogy nem az zavart, amit csinált velem, mert nem volt viszonyítási alapom, hogy az helytelen, hanem az zavart nagyon, hogy soha nem volt merevedésem és emlékszem egyszer bocsánatot is kértem tőle, elmondtam neki, hogy nem hat rám izgatólag az ilyesmi és csüggedten leengedtem a vállaim, ott álltam a kályhaezüsttel frissen mázolt forró kályha mellett letolt alsóval és a festést bámultam, éreztem a szagát, ahogy égett rá a fémre s közben András velem babrált.
Aztán András elmaradt, messzire elkerülte a tanyánkat és már másik úton járt a tanyájára. Mint kiderült Apám rendkívüli módon eltángálta s kész csoda, hogy Apámat nem vitték el a rendőrök. Megígérte Andrásnak, hogy keresztül szúrja a vasvillával ha még egyszer a gyerekek közelébe mer menni. Öcsém panaszolta el Apámnak, hogy nagyon fáj az arca és tiszta vörös volt. Apám megkérdezte mi történt és öcsém elmondta, hogy András a borostás arcával hozzádörgölődzött és azért pirosodott ki, utána már nem volt mit tenni, el kellett mondanunk mindent.
András nem került börtönbe, azóta is köztiszteletben álló emberként éli az elfojtott szexuális beállítottságú életét. Már csak ábrándozik róla.
Nyolcadikos koromban megerőszakolt a karate edzőm. Edzés után megkért, hogy maradjak ott és segítsek rendet rakni. Bizalmaskodó beszélgetés után egyszer csak a vastag ugrómatracon találtam magam. Valahogy odaterelt. Sötétkék műbőr és hideg, ahogy ráfeküdtem, lehúzta az alsómat és mögém feküdt. Nagyon fájt és kiabáltam, egy idő múlva még jobban kiabáltam, végül elengedett.
Micsoda egy beteg elme, de ezt így csak utólag értettem meg.
Serdülőkoromban nyaranta volt a 3 napos szanazugi fesztivál. Rengeteg ember és sehol egy nyilvános wc. Ez akkoriban még nem volt alap, oldja meg mindenki ahogy tudja. Azzal nem is volt gond, a 3 nap alatt a vendégek körbeszarták az egész vidéket, nagyon kellett vigyázni, hogy hova lépsz ha éppen a szükségedet végezni indultál. Aztán eltelt pár hétvége és jött az árvíz. Mint, ahogy este megmutatkoznak a csillagok az égen, úgy emelkedtek ki a fűből, feljött a szar a víz színére és megmutatta magát.
Megyek az utcán, jönnek velem szemben az emberek, nem látok bele a fejükbe, nem tudom éppen miről ábrándoznak, helytelenül vagy helyesen gondolkodnak vagy éppen a fűbe csinál. Nemrég mikor volt a cunami és megrengett a rendszer, Sri Lankán elszabadultak az indulatok, az addig csak ábrándozó, fűben lapuló s rothadó elmék a meggyengült rendszer láttán nekiláttak gyerekeket erőszakolni és elrabolni, felemelkedett a szar a víz színére és megmutatta magát. Vagy ott van New Orleans és a Katrina hurrikán. Ott is elszabadultak az indulatok a meggyengült rendszer láttán és feljött a szar a víz színére, már nem csak ábrándozó és rothadó elmék voltak betegen, hanem szabadon és büntetlenül megcselekedhették, amit csak akartak.
Szokták mondani, hogy az ember alapvetően jó és magában hordozza a szeretetet. Valójában csak addig jó, amíg a törvény jelen van és csak addig szeret, amíg érdeke fűződik hozzá. Az egyáltalán nem nagy teljesítmény ha valaki szereti az élete párját vagy a gyerekeit vagy a rokonait. S főleg, hogy azt is csak 24-én, amíg a villanyt el nem oltják.
Ha most kimész az utcára és szétnézel, akkor nem látod az emberek fejében azt a sok felgyülemlett szart, amit csak egy árvíz tudna felemelni, hogy megmutassa, de attól hogy nem látsz bele, attól még van, létezik. Ha a mi eleve gyenge rendszerünk egyszer egy kicsit is összeomlana, akkor itt is megmutatná magát a sok fűbe járó ábrándozó, hogy valójában milyen. Csak azért nem teszi, mert van rá törvény és fél a következményektől. -
guga
Közösségépítő
Egyszer már írtam erről, hogy nagyon zavar a nálam fiatalabb korosztály szexuális kontroll hiánya, és zavartsága. Azt is leírtam, hogy honnan fakad a hölgyek elértéktelenedése és erkölcsi tartásának hiánya. Amíg nem volt internet, addig is hozzájutottunk pornó újságokhoz és filmekhez, amióta van internet, azóta meg hatványozottan. Van egy bizonyos szint, amíg egészséges érdeklődésnek számítható be, azután pedig ...de inkább leírok egy sztorit.
Már nős ember voltam és a nagyobbik fiam 1 éves lehetett. Szigetszentmártonban laktunk egy nagyon aranyos kis parasztházban, én Pesten dolgoztam egy nyomdában és nagyon sokszor ha délutános voltam, akkor este 11h körül indultam vagy értem haza hévvel. Hétvégenként a 15-20 éves korosztály akkor indult bele az éjszakai életbe. Én behúzódva egy sarokba, fejhallgató a fejemen, el szuszékolok csöndben és általában arra ébredtem, hogy kontroll hiányában csürhe módjára viselkednek, indulnak a miklósi szpíd diszkóba és előre alapoznak hozzá. Lányokat szopatnak ketten hárman egy sarokban, néha seggbe kúrják, visonganak, sörös, boros üvegek repülnek ki a hév ablakán, meghúzzák a vészféket a diszkó előtt, kimásznak a hév tetejére és üvöltöznek, sarokba szarnak, hugyoznak.
Összefoglalva, nincs benne semmi vagányság, tartás, vagy erkölcs. Kontroll hiányában állat módjára viselkednek. Egyszerűen nem humoros és nincs benne semmi, ami arra sarkallná az embert, hogy elnéző legyen vele szembe az ember, sőt ha rászólsz valamelyikre, akkor felháborodik és öten ugranak fel, hogy mi van suttyó, szétszedjük az arcodat?
Ennél inkább az is jobb, hogy behunyom a szemem, zenét hallgatok és épségben hazaérek a családomhoz, abban a biztos tudatban, hogy ezek egyszer még megszopják a faszt,
Amit írtam nem alap nélküli. Volt egy gyulai ismerősöm a J. Robi. Iszonyú vadállat gyerek volt, 2 pohár sör után agy nélkül. Engem különösen nem tudott elviselni. Akárhányszor meglátott nekem jött és belevert a fejembe kettőt. Nagyon féltem felmenni a városba azokra a szórakozóhelyekre, ahol Ő felbukkanhatott. Ha megláttam, hogy ugyanott van, akkor bújtam előle és nem egyszer láttam villanni a szemét. Sokszor mentem haza vérző orral, anyám mindig kérdezte, hogy mi történt fiam?
Egy szanazugi fesztiválon aztán az egyik haragosa megfogta a sátrát, amiben aludt, kitépte a cövekeket és belehúzta a pár méterre lévő folyóba és beúszott vele. Kicsin múlott, hogy bele nem fulladt a vízbe, alig bírt kimászni.
Utólag megtudta, hogy ki volt az és megfogadta bosszút áll. Erre a békéscsabai vasútállomáson került sor. J. Robi észrevette, hogy ott van az, aki majdnem kinyírta. Elszedte a takarítótól a seprűt és eltörte a nyelét. Egy mozdulattal kitolta a bal szemét az embernek és elszaladt, Napokkal később derült ki számára, hogy nem az az ember volt, tévedett. Egy vadidegen embert vakított meg a bal szemére. Annak az embernek viszont cigány rokonai voltak. Nem volt irgalom, egyik este megfogták a sötétben J. Robit és miszlikbe törték a csontjait. Mindkét lábát eltörték, mindkét kezét, a bordáit és a koponyáját ízekre. Alig élte túl. Gipsz ágyban feküdt 3 hónapig és a koponya csontjait Platina lemezekkel pótolták. A végeredmény az lett, hogy nem szabad csinálnia semmit, ha rosszul néz és valaki ad neki egy pofont, azonnal meghal.
Nagyon kezes bárány módjára kell viselkednie, el kell hagynia a régi énjét, a legkisebb szóváltás is halálhoz vezethet.
Úgyhogy innen üzenem azoknak, akik testi fölényük miatt nyeregbe érzik magukat és valakit éppen terrorizálnak, jön még kutyára Platina.
Lehet most megpököd a tenyered és elagyalsz bárkit, mert érzel magadban annyi erőt és bátorságot, valamint megteheted, de később?
Van egy rendőr rokonom, nem közeli de rendőr. A faluban ahol lakott sokan panaszkodtak rá, hogy agresszív és ok nélkül üt ver bárkit + megbüntet. Nem tudtak ellene tenni semmit, a felettesei megvédték, pártolták, nem volt lehetőség az ellenállásra, szabadon basztathatta a népet. Aztán meghalt a 6 éves gyereke egy baleset folytán, egy motoros feltekerte a gyereket az első kerékre és mindezt 100 méteren keresztül. A 6 éves gyereket 100 méteren át gyalulta, mint a káposzta gyalu. Épp az apja volt szolgálatban és idegileg teljesen kikészült. Másnapra egy nyáladzó idegroncs lett belőle, nem hitte el, hogy vele ilyen megtörténhet. Pedig még ilyenebb. Begyógyszerezte magát és ivott rá. 2 napig küzdöttek érte, de életben maradt. Viszont soha többé nem tért észhez. Bevitték az elme osztályra és ha maga alá szart, amiatt úgy megverték, hogy beszart. Amiatt pedig szintén megverték. Nagyon nem szerettem azt az embert, mert egy arogáns fasz volt és osztotta az észt úgy, hogy nem lehetett megszólalni, nem is látogattam soha, még úgy sem, hogy a rokonaim kérték, hogy menj le, mert már ciki. Nem mentem, az utolsó hír, amit hallottam róla, hogy az ápolók gyepálják, mert folyton összeszarja magát. Begyógyszerezik, hogy az se tudja kicsoda, lázongani már nincs ereje, nincs tudata, szabadon üthetik s verhetik.
Ha rá gondolok akkor azt mondom túlzás, elég lett volna kevesebb is, hogy visszavegyen az arcából, valaki biztosra ment.
Az előbb ott tartottam, hogy internet. Ahol egy kattintással pinát lát az ember és olyasmit, ami által a szerelem leértékelődik. A nők úgy néznek rád a fotóról, mint ha ez lenne életük csúcspontja, ennél mámorosabb nincs. Ha valaki a pornófilmeken keresztül ismeri meg s ráadásul fiatalon a nőket, akkor az raktározódik el belőlük és úgy közeledik hozzájuk. Mondjuk érdemes a lányokat is megemlíteni, hogy oké egyik este valamelyik bokorban leszopnak valakit, másik este egy másikat, de mi az értelme? Eszközök, senki szemében nem nyernek ez által becsületet, pont ellenkezőleg, ujjal mutogatnak rá, hogy teszkós kurva, szopattam már én is. Hol van már a kivillanó boka vagy combok, ami után bolondultak a férfinépek és hegyeket mozgattak meg, hogy megkapják?
Manapság pénz kérdése az egész. Ha kellően menő autód van, akkor szopathatsz, de nem találsz senkit, aki lelki társad lenne, mindig akad egy meleg száj a makkodra, aki esetleg fogaz. Vagy van a degenerált túlzott erkölcsi értékekkel rendelkező, aki 5 év után engedi meg, hogy megfogd a kezét, mindig szürke posztó szoknyában jár és rendkívül kimért. Na ha pont egy ilyet fogsz ki, akkor tuti a maszturbáció miatt sorvadsz el.
Erről jut eszembe, hogy sihedernyi koromban Apám felküldött a padlásra csöves kukoricáért a malacoknak. Ha már fent voltam felhúztam néhány cserepet a meleg és a levegőtlenség miatt s megláttam a szomszéd cigány csajt a Kanalas Évát, aki egy szál világoskék bugyiban és szúrós hegyes cicivel állt egy lavór vízben. Bámultam, amíg el nem tűnt a szobában és utána két hétig jártam a látvány miatt a padlásra maszturbálni. Ennyi év távlatából már csak amerikai nyomszakértők tudnák megmondani s különleges készülékkel, hogy hány alkalommal.
Életem első nagy csalódása emberi kapcsolatban a Kati néni volt. Apámnak volt egy tanyája, szép nagy földterülettel, erdővel s mellette egy élővízcsatorna, amiben rengeteg csuka volt, hmmmm be ízletes. De nem erről akartam írni, hanem a Kati néniről a szomszédban. Kati néni akkor lopta be magát a szívembe, amikor betegen feküdtem és átsétált a közel egy kilométerre lévő tanyájáról egy kis, piros fazék gyöngyös levessel, hogy ettől meggyógyulok. Meggyógyultam és onnantól hittem a szavában. Kati néni férje mozdonyvezető volt és nagyon zord ember, kevés beszédű és mosolytalan s mindig barna öltönyben járt, ennyi ami beszűrődik róla halovány emlékeim közül, mit én port rugdaló kölyökkoromban éltem át. Apám tisztelte Kati nénit és dicsérte őt, hogy szépen rendben tartja a házát, a veteményest, s mennyi baromfija van.
Kati néni sürgött-forgott a ház körül s én néha lopva arra rugdaltam a port puszta kíváncsiságból. Nagyot köszöntem és cserébe eperrel és egy marék cseresznyével jutalmazott. Egyik nap délutánján egy idegen férfit láttam a dűlőn sétálni és befordult a Kati néni házához. Másik héten megint láttam s megkérdeztem apámat, hogy ki lehet az? Apám jól informált ember lévén csak annyit mondott, hogy az a bácsi ad pásztorórákat a Kati néninek, mert a férje beteg, impotens. Ezért aztán ha a Kati néni férje mozdonyt vezetett, akkor az a férfi pásztorkodott Kati néni felett. Nem nagyon tudtam helyre tenni a dolgokat és nem is értettem miért beteg s mi az a pásztor óra, de tudtam, hogy valami nincs rendben, csalódott voltam olyannyira, mint ha valaki engem csapott volna be. Amikor Kati néni azt mondta, hogy ettől majd meggyógyulsz, akkor én hittem a szavában s most megrendült irányában a bizalmam.
A következő biztos pontnak hitt dolog, ami összeomlott az életemben az a nagybátyám házassága volt. Számtalanszor elmentünk hozzájuk húsvétkor, karácsonykor vagy csak úgy a takaros kis lakótelepi lakásukba és amíg apámmal bontottak egy sört, addig én az unokanővéremmel bebújtam egy ágy alá és megmutatta a baba gyűjteményét. Egy sereg baba volt be ültetve az ágy alá a fal mellé körbe és nagy élvezettel beszélt róluk. Huszonéves házasság volt mögöttük, aztán egy napon Apám azt mondta vége, elválnak. Egy világ omlott össze bennem, kérdeztem miért. Mert évek óta folytogatták. Puff neki, nincs több baba gyűjtemény.
A következő csalódás a kórházban ért. Januárban kimentünk a fekete és fehér kőrös összefolyásához megfürdeni. Csak én fürödtem meg, öcsémnek elment a bátorsága, mert nagyon hideg volt a víz, én is talán ha kettőt csaptam a kezemmel aztán értelmetlennek láttam. Nem volt nálunk törölköző és a vizes alsóra húztam fel a ruhát s a nedves testemre. Másnap kórházba kerültem, a mentő vitt be, nem tudtam lábra állni és beszélni sem. Alig éltem, a nővérek sürögtek körülöttem s az egyik különösen nagy gondot fordított rám, megsimogatta a homlokom. Naponta bejárt és Ő adta be az injekciókat.
Negyednapra rendbe jöttem és már kimentem a szobából, következő nap már én voltam a hangadó a gyerekek közt és megjegyezte látom túlzottan is rendbe jöttél, mosolygott és megcirógatta az arcomat, a hátralévő 4 nap tökéletesen elég volt hozzá, hogy fülig szerelmes legyek bele. Lestem a mozdulatait, merre jár, mit beszél és kivel, csodálatra méltó nő volt, szinte beteg akartam maradni, hogy törődjön velem, mosolyogjon rám. Utolsó nap anyám jött értem délután, már délelőtt összecsomagoltam a holmimat és izgatottan vártam s kicsit szomorú is voltam, mert el kellett válnom a nővér hölgytől. Felöltöztem a ruhába és utána ereedtem, hogy lessem merre jár s legalább a hangját halljam. Az egyik helységben találtam rá, egy férfi ült vele szemben az asztalnál és fogta a kezét, suttogtak, búgtak, mint a galambok és megsimogatta a haját. Elszaladtam és a kudarc, amivel szembenéztem égető volt, iszonyú csalódás. Elbújtam és akkor sem jöttem elő, amikor hallottam hogy keres. Egy szekrénybe bújva vártam anyámat, pulykavörösre sértődtem és el sem köszöntem tőle. Évekkel később találkoztam vele egy kocsmában és két sör mellett jókat röhögtünk, emlékezett rám és furcsállotta, hogy eltűntem. Elmeséltem neki az egészet.
Ki ne lett volna szerelmes az óvónőjébe? Én mikor óvodás voltam a Bucsai Mariba voltam szerelmes, mert sokat birkózott velem, utána a Tóth Hajniba, mert táncolt velem lassút. Petrina Misi pedig bepisilt, ennyi amire emlékezem az óvodából meg az illatokra, a dia vetítésekre és a piros műbőrfotelekre, amik hidegek voltak ha beleültünk és a Zelenák Klári puszilkodott a Kovács Gabival az egyik sarokban és kigúnyoltak. A Zelenák Kláritól nem vártam volna, hisz a tanyán ahol laktam a Kati néni után ők laktak, a Zelenák család és sokat jártam át a nővéréhez papás mamást játszani. Sosem tudtam miről szólt, egyszerűen csak jó volt ott lenni, a nővére mondta mindig, hogy játsszuk azt.
A Kovács Gabival legközelebb katona koromban találkoztam Békéscsabán, Ő VÁP-os volt valami katonai ellenőr, megismert s valami hihetetlen köcsög módon viselkedett. Rideg volt és pattogó hangon utasított, kereste a hiányosságokat, hogy szankcionáljon. Mondtam is magamban, hogy mekkora köcsög vagy bazmeg, hisz egy óvodába jártunk. Szerencsére többet nem találkoztunk. Remélem már nem is fogunk, hihetetlen milyen embertelenek némelyek. Nincs bennük semmi részvét, semmi szánalom és megrendülni sem tudnak semmin, nem ismernek sem embert se Istent.
Úgy látszik ez már akkoriban is gond volt.
De nem is erről akartam írni, hanem az orosz tanárnőről. Úgy ismertem meg közelebbről, hogy fogtam egy sérült fekete rigót és a fiókomba tettem s ott etettem, hogy jöjjön rendbe. A Nánási Feri pedig odament az öccsével és kihúzta, majd amikor a madár kinézett szándékosan odacsukták a fejét és megdöglött. Fogtam a halott madarat és kiszaladtam az udvarra egy sarokba sírni. Nem találtak a vacsoránál sem, potyogtak a könnyeim. S a nevére már nem emlékszem de nagyon kedves tanárnő volt az, aki rám talált, az ölébe ültetett és megnyugtatott, hogy nagyon szép dolog, hogy így viszonyulsz az állatokhoz és elmagyarázta milyen mély lelkiség van bennem. Adott egy orosz nyelvű képeslapot vigaszként, amin egy bodor kutyus volt és ezüst színű hópelyhek szálltak rá egy hóval borított fenyő mellett. A párnám alá raktam és feledtette velem az élmény a halott rigót. A tanárnő hétköznaponként elvitt a lakására az Ő buzdítására kezdtem el levelezni orosz lányokkal, orosz nyelven. Volt egy újság a Kolovok, amiben voltak hirdetések, levelezőpartnert kerestek. De muszáj volt mindegyikkel megszakítanom a kapcsolatot, mert amikor arra került a sor, hogy eljönne két hétre, hogy megismerkedjen velem és el kellett volna szállásolni, akkor döbbentem rá, hogy nincs is hol, hisz én kollégiumban lakom.
No mindegy is, mert nem ez volt az, ami miatt tollat ragadtam.
7 óra van, hírek a Sláger rádióban Ortutai Dórával...mindegy nem fontos, ez csak egy kis nüánsz, hogy felrázzon a túlzott empátia által kiváltott megrázkódtatásokból.
Mondanom sem kell, hogy a tanárnővel eltöltött délutánok, a finom rántott csirkecombok, a képeslapok, amiket nekem adott ajándékba és nyilván a kiemelt törődés, amiben részesített vezetett ahhoz, hogy simán fülig beleszerelmesedtem s ráadásul nem volt semmi elhárítandó akadály, mert egyedül élt, elvált a férjétől.
Aztán egyik délután szeleburdiskodtunk a társaimmal, rohangáltunk a folyósókon, az udvaron, ajtókat csapkodtunk és az egyiket, ahogy tenyérrel meglöktem magam előtt és kivágódott, mögötte a tanárnő, s fejjel belerohantam a hasába, a tanárnő felnyögött és lekevert két hatalmas pofont. Itt szakadt meg a szerelem, fel sem tudtam fogni. Ott állt a Zelenák Klári és a nővére a Judit és elégedetten, gúnyosan mosolyogtak rajtam. 38 éves vagyok de azóta sem tudtam túltenni magam rajta, legszívesebben megfojtanám azt a két libát
Az első igazán komolynak mondható és meghatározó szexuális élményem Gyulán volt. A várfürdő homlokzatát és tetőterét újítottuk fel. Szemfüles ember lévén kiszúrtam, hogy pár lépés egy másik tetőn át és a női zuhanyzó tetején vagyok a szellőztető ventilátorok mögött. Napokig jártam oda lesni a lányokat, asszonyokat. Aztán egyszer ahogy meséltem a Kun Gabinak, Ő is velem akart jönni. A szemüvege miatt buktunk le, pedig milyen jó időtöltés volt munkaidő után. Bármelyik épeszű férfi élvezte volna lesni a zuhanyzó nőket, hegyesedő ciciket és ahogy öltözködnek. De Kun Gabi szemüvege megcsillant a ventilátor mögött és eltéveszthetetlen módon egy szempárnak hatott. Azonnal értesítették a vezetőséget és mi meg szaladhattunk egyik tetőről a másikra. Hónapokkal később merészkedtem vissza és megfogadtam, hogy soha többet nem hozok fel magammal senkit.
Még Cyberde-t sem pedig akkor még nem is ismertem.
Ezt csak azért szúrtam be, hogy legyen alkalma revansra, a növő félben lévő macskának is szoktunk kirakni kaparófát, amin a körmeit élesítheti.
Gyulán volt egy nő, aki anyámhoz járt tojást venni. Izgalmas és kellőképpen romlott nő volt, mint a camembert. Látszódott rajta az érzékiség, a nőiesség kicsit megfűszerezve kiszolgáltatottsággal, odaadással. Nem egyszer nyomott barackot a fejemre és anyámmal elbeszélgettek egy pohár pálinka mellett egy félórát, majd felrakta a kaskát a kerékpárra és hazatekert a tanyájára. Az a tanya furcsa tanya volt és megközelíthetetlen. Volt egy nagy behemót kutya megkötve és két kisebb szabadon, két nő lakott benne, az okát nem tudtam csak utólag. Akkoriban nem létezett az, hogy leszbikus csak a buzi.
Aztán mikor felkerültem Budapestre és már az első nap volt munkám és kaptam szállást is a munkásszálláson, akkor észrevettem azt a nőt, a Pirit, ahogy ott ült a munkásszálló kocsmájában egy bárszéken és csacsogott kedélyesen egy férfival.
Ahogy megtudtam abból élt, hogy a munkásszálláson lévő férfiakat tekerte az ujjai köré, pénzért tette és csak abból élt. Az első hónapban még én is gyűjtöttem rá, gondoltam kaparófának jó lesz, de aztán bejött a képbe Szamóca. A Petőfi csarnokban ismertem meg, hippi lány volt én meg hippi fiú, aznap este a szobájában kaparófáztunk s belépett az apja és az anyja. Kirángattak a takaró alól és kiebrudaltak a házból, miszerint ez nem kurvák tanyája.
Nem is annak kezeltük, ezért rá egy hétre újra találkoztam a Szamócával. Telefonálni nem mertem neki, mert féltem, hogy az anyja veszi fel.
Aznap este egy margitszigeti padon lett enyém, aznap este sokan mások lettek valakié egy margitszigeti padon, erre akkor jöttünk rá, amikor végeztével végigsétáltunk az Árpád hídig és minden padon valami furcsa nesz, furcsa póz, sok hontalan fiatal pár. -
guga
Közösségépítő
Az előző kanyarból bizony kimaradt a Maca sztorija, csak fel lett vezetve, de aztán menet közben más vágányra váltottam. A Macáról azt kell tudni, hogy Ő volt a mindenki nője. Ritka jelenség volt, amolyan anyáskodó szerepkör, amibe belefért a szex is. Nem vetette meg Őt azért senki, mert a haverok közül mindegyikkel hált. Ha lelki gondunk volt, akkor meghallgatott, ha arra volt szükség átölelt, ha pedig szexuális túlfűtöttség esete állt fent, akkor is állta a sarat. A Macának megvolt mindene, sőt néhol kijutott neki egy kis plussz is, például mellbőség. Egyszer az egyik tónál fürödtünk és nem volt rajta fürdőruha, fehér bugyiban és fehér pólóban jött be a vízbe. Ahogy kijöttünk mondtam is neki, hogy semmi értelme, hogy rajtad van, akár meztelen is lehetnél. Maca velem sosem hált, nem azért mert nem kívántam volna vagy Ő elutasított volna. Köztünk a viszony más volt. Csupán csak flört és komoly beszélgetések. Persze így utólag már nem emlékezem semmire, hogy miről beszélgettünk, de eltartott hajnalig, soha nem volt vele kapcsolatban vágyam, vagy talán csak egyszer. Volt neki barátja és zavart a gondolat, holott tudtam, hogy minden barátommal többször is együtt volt. Volt akkoriban egy barátom a Tamás, aki azóta is barátom. Ha vele indultam el az éjszakába szórakozni, akkor mindig hátrányba kerültem. Ez a szép lány s csúnya lány eset. Ha csak egy lány közül választhat az ember, akkor vagy igen vagy nem, ha két lány közül, akkor vagy egyiket, vagy másikat. Ha Tamással mentem, akkor én voltam a csúnyábbik és tahóbbik. Persze nagyon jól tudtam, hogy hiába választották a lányok Tamást, az csak egy egy éjszakás kaland volt részéről. Az is előfordult, hogy az én lakásomon és addig a konyhában ültem és vártam a sikoltozás végét. De egyszer nem volt fűtés csak a szobában. Közöltem a lánnyal, hogy ha mindenképpen ragaszkodik a szobámhoz, akkor el kell viselnie, hogy ott vagyok. Elviselte.
Aztán elmentünk a helyi kocsmába sörözni, a csaj velőig itta magát és hencegett, hogy sosem feküdne le velem, én meg tudtam, hogy szarrá itta az agyát és ráhagytam, számomra túl pökhendi volt és így nem sok közünk volt egymáshoz.
Aznap éjjel összehányta szobámat, mivel öntudatlan volt nekem kellett feltakarítani. Másnap nem emlékezett semmire, csak annyit mondott, hogy jó szar helyen laksz. Később jártam a lakásán, körfolyósós tanácsi, wc kint, ehhez volt szokva. Én meg a kerteshez, egy kis falun. Vágytam az elégtételre, sosem kaptam meg, mi több azóta sem láttam és az arcára sem emlékszem.
Nem tudom mostanában hogyan ismerkednek az emberek, akkoriban olyasmi áttörés volt, mint a 60-as években. Rendszerváltás és környéke, koncertek, fű, sör, szauna, zavarosban halászás, talajnélküliség és lányok.
Ha dönthettem volna róla nem ebbe a korba születek, inkább egy gépek nélküli természeti világba, bár ha nem tudok róla, hogy majd egyszer lesznek gépek, akkor más zavart volna. De ha már megszülettem jó itt, megpróbálom az élvezetes oldalát vagy mindenből viccet csinálni és elbagatellizálni.
Aztán jött a Renáta, a szomszédunkba költözött, kemény és hegyes volt, távolságtartó. Nem hittem benne, hogy valaha is megkapom, ennek ellenére egy évet éltünk együtt. A szomszédunkban az anyja lakott és azért költözött oda Fehérvárról, mert verte a hapija. Vele történt meg az az eset, hogy elmentünk kirándulni a hegyekbe és szex lett a vége. Ez ugyan mással is megesett, de Ő volt az, akivel nyilvánosságot kaptunk. Amikor elkezdtük egy domboldalban még felhő sem volt, aztán végeztével egy autóbusz parkolt mellénk japán turistákkal, akik vadul vakuztak a buszból. Két kopasz picsát tudtak lefényképezni csak, mert hátat fordítottunk nekik. Renáta egy év múlva titokban elkezdett találkozgatni az előző hapijával s a végén elhagyott, azóta is együtt vannak és Renáta hordónyira hízott és gyepálják. Később megint a Tamás szép fiú, Zoltán rusnya esettel kellett szembesülnöm minden este. Tamásnak rongyláb party mozgása volt, 32 fényesen csillogó foga és rendkívül jól értett hozzá, hogy a nőket vigyorgó rongylábmozgásával az ujjai közé csavarja. Rájöttünk, hogy táncházba kell menni. A népzenei táncházak előtere telis tele volt egyedülálló, asztalnál kólázgató és a számot billegő fejjel dúdolgató csinosabbnál csinosabb lányokkal. Aratás, nagyon nyitottak voltak, könnyen lehetett ismerkedni még annak árán is, hogy botlábam volt és mindent táncoltam kivéve, amit kellett volna, ezt a tényt ügyetlen csiviteléssel sikerült ellepleznem.
Aratni főleg Tamás tudott, jobban is idomult a lányokhoz, mint én és állandóan noszogtatott, próbált önbizalmat önteni belém, aztán ha az est végeztével vonult ki egy lány derekát átölelve és megvillantva a 32 fogát s odakérdezve, hogy naaaaa semmi?
Nekem nem ment ilyen könnyen a kanyar, abban sem hittem, hogy a lányok ennyire könnyen odaadják magukat, hogy nincs bennük semmi tartás. Egyik este együtt mentünk egy vidéki városba rock and roll party-ra. Útközben felvettünk egy stoppos lányt és Tamás 10 perc alatt elérte nála, hogy kiszálljak a kocsiból és arrébb várjam meg, amíg bepárásodik a Trabant ablaka, idilli volt, szép tiszta csillagos ég. Tamás vigyorgott, egy strigulával több, a csaj nem szólt egy szót sem, a téma valahogy elsikkadt, aztán kiszálltunk az autóból és aznap este már csak a sörömet forgattam az ujjaim között. Úgy éreztem magam, mint akit megerőszakoltak. Jártam már egyszer így, volt egy lány, akit egy piacon ismertem meg, egy büfében dolgozott. Hamburgert és sült kolbászt árult, sokat beszélgettünk és imádtam enni ott. Az egész környéket belengte a sült kolbász illata, darazsak döngtek a kukák körül, ahol mustáros szalvéták és kólás poharak várták az enyészet kegyelemdöfését. Friss kenyér, mustár és hideg sör s utána órákig csak csacsogtunk az ablakon át, minden vendéget kitárgyaltunk és a tenyerünkbe nevettünk. Meghívtam Őt Miskolcra egy rock fesztiválra. Finom borokat ittunk és a vasútállomás környékén aludtunk egy kisebb patak partján hálózsákban s együtt háltunk. Mivel előző nap találtunk egy nagyon jó éttermet, így egy héttel később megint Miskolcon kötöttünk ki, de már hármasban, jött velünk egy ismerőse a Karcsi. Az egész napot együtt lófráltuk annyira, hogy estére már a srác karjaiban kötött ki a lány, másnap még mentünk volna kirándulni így megint a patakpartra mentünk hálózsákozni, a srácccal aludt a lány és amikor rázendítettek, akkor felálltam és a legközelebbi vonattal hazaindultam Pestre. Azóta sem láttam egyikőjüket sem.
Folyt. Köv. -
guga
Közösségépítő
Az ikerekről annyit kell tudni, hogy szépen öltözöttek voltak, csinosak és gömbölydedek, mindenük megvolt, s nem is véletlenül, mert pénzért tették. Újságban hirdették magukat, extra szolgáltatás, iker lányok. Az egyik festett vörös volt, a másik meg természetes szőke. A szőkének volt egy hapija, aki szerintem az egészről nem tudott semmit. A vörös tudtam, hogy engem nem komál, hozzám sem ért volna soha ha ki nem fizetem, s persze annyit én meg soha nem fizettem volna neki, hogy hozzám érjen, így nem is ért hozzám egyik sem. Az ok, amiért szóba álltak velem a szőke volt. Valamiért kötődött hozzám, egyszer, amikor úgy nézett ki, hogy összeveszett a hapijával végleg, akkor egy egész estét beszélgettünk egy padon, sajnos nem ért hozzám. A beszélgetést az éppen érkező vörös szakította félbe, hogy gyere mán. Utólag Miska bácsi leveles ládájának éreztem magam, szépen kisírta a könnyeit, mert nyilván nem volt kinek. Menet közben nincs idő, mert a bugyit le kell húzni. Munka idő végeztével meg ott volt a hapija. Számomra elérhetetlennek tűnő lány volt, főleg a testvére miatt, aki végig foghegyről beszélt velem és nem tekintett többnek, mint egy fűben lapuló kutyaszar. Neki lett igaza, pár hete láttam tolókocsiban a belvárosban, lassú mozdulatokkal tekerte a kereket. Nem hiszek abban, hogy Isten igazságot szolgáltatott számára. Ha lefeküdt volna velem önszántából, akkor is ugyanez történik vele, csak egy strigulával több neki is és nekem is. Ahogy tekerte a kerekét a tolókocsinak a tömegben és én félrenéztem, a kerékpárral meg sem álltam, talán megijedtem. Mit is mondhattam volna neki ennyi év távlatából? Nekem lett volna kellemetlen, nem láttam az arcán, hogy megtört volna, éppen egy kirakatot bámult. Jó lett volna a szemébe nézni. Jártam már így régi ismerősökkel, egyszerűen annyi idő telt el, hogy nincs mit mondanunk egymásnak. Olyan ez, mint a zene. Sihedernyi koromban nagyon kedveltem nagyferót, az AE Bizottságot, Cseh Tamást, ma viszont már csak idegesítenek. Ha megerőltetem magam és megpróbálom meghallgatni, akkor pár másodperc múlva lecserélem.
Volt egy másik esetem, amikor felsültem, nagyon kellemetlen volt. Járt hozzám egy lány, aki elég krumpli arcú volt, de rendkívül izgalmas és temperamentumos, számtalanszor elképzeltem magamban, ahogy a bimbóját cuccogom. Egyik délután mellém csapódott és megkérdezte mit csinálok aznap este? Na gondoltam ebből már cuccogás lesz. Rábíztam a helyszín megválasztását és az időpontot is. Értem jött autóval (elég hülyén hangzik) és elmentünk egy budai teázóba ahol a tea után fűvel kínált. Na gondoltam magamban, ennél szebb este már nem is jöhet, szívtam egy hatalmas slukkot és a gondolataimban már a tenyeremben éreztem a feneke bőrét. Egy félóráig beszélgettünk holmi horizontokról, amiket csak belülről lehet tágítani és foglyok vagyunk, majd egyszer csak rákérdezett, hogy hova menjünk? Beültünk az autóba és mondtam neki egy címet, egy ismerősöm szállodája volt. A csaj teljesen kiakadt, mi a faszt képzelsz te rólam kérdezte? Mint kiderült Miska bácsi levelesládájának nézett és szeretett volna használni, felsültem. S utólag még azt is megtudtam, hogy a teázó az Ő tulajdona volt, akik ott kiszolgáltak mind alkalmazottak voltak.
Na de ha már a felsülés irányába terelődött a téma, akkor beszúrok még egy esetet.
A zuglói önkormányzatnál dolgoztam, mint környezet tanulmányi nem tudom mi volt a helyes megnevezés. A lényeg az, hogy ha valaki benyújtott egy segély kérelmet, légyen az szociális, vagy lakásfelújítás vagy hadirokkant, vagy méltányossági, akkor én (is) voltam hivatott kimenni a helyszínre, mint egy kamera, döntést azonban nem hozhattam, csak javaslatot tehettem.
Egyszer egy fiatal lányhoz mentem ki az Amerikai útra. Többlakásos társasház, 17 éves korában ment férjhez és volt egy 2 éves gyereke. Addig-addig beszélgettünk, hogy egyszer csak a nyakamban találtam és zokogva mondta, hogy sem Ő, sem a férje nem élte még ki magát, túl korán kötelezték el magukat és még gyermek is született. A srác rendszeresen eljárt hazulról a haverokkal és mivel azok nem voltak nősek, így hamar belevitték a farkát a játékba.
Ő meg tűrte egy darabig, de aztán végett vetett a házasságnak. A lánynak nagyon puha bőr volt a fenekén, észre sem vettük az egészet, csak úgy megtörtént.
Ezen az eseten felbuzdulva később már készpénznek vettem ha egy hölgy a panaszkönyvvel nyitott. A Thököly úton, nagyjából Wipes szomszédságában volt egy címem és egy magas lépcsőn kellett felmennem. Becsöngettem és egy pongyolás fiatal nő nyitott ajtót. Félelmetesen átlátszó volt és világoskék, megbabonáztak a színek és a formák. Erőt vettem magamon és konkrét ajánlatot tettem neki, mivel is tudja itt vagyunk ketten, az idő és a helyszín alkalmas, maga kívánatos, én éppen szabad s a következő pillanatban egy hatalmas pofon.
Egy lecsúszott színésznő volt, azért a segélykérelem és azért a sztárallür, hogy egy szál pendelyben mutatkozik és enged be vadidegen férfiakat a lakásába, akik rögtön a bimbóudvart kezdik el mustrálni, hogy vajon körbeéri a nyelvem vagy szopni kell rajta, hogy összehúzódjon?
Zavarba jöttem, az arcomhoz kaptam és próbáltam keresni az indokokat makogva. Ne mondjon semmit, szólt rám erélyesen és én meg levegőért kapkodtam s még mindig nem hittem el, hogy el lettem utasítva.
Megkérdeztem nincs e valami erős ital kéznél? Arra meg azt válaszolta, hogy szedje össze magát fiatalember és takaródjon a házamból. A segélyt megkapta, mert féltem ha nem kapja meg, akkor kicsinál a munkahelyemen.
Aztán még szóba kell hoznom a Macát is. Aki amolyan mindenki nője volt a haveri társaságban. A szexet úgy kezelte, mint egy anya az ételt ha adja. Szeretettel adta mindenkinek és nagyon segítőkész volt, az előtt ilyesmit csak általános iskolában tapasztaltam, Erika volt az, aki egy tokai osztálykiránduláson megtanított bennünket smárolni. Pontosabban a többieket, mert én olyan szemérmes voltam, hogy 3 üléssel arrébb ülve csak bámultam és a vagány fiúk MK25-éből bömbölő Led Zeppelin ütemeire csapkodtam a térdemet.
Kellemetlen volt, mert Erika nekem is odaintett szeretetteljesen, hogy gyere, de zavartságomban csak magas lóról legyintettem neki, hogy köszi én már tudok. Pedig aznap az egész éjszakát végigábrándoztam, hogy vajon milyen lett volna?
Helyette a Black Dog maradt meg örök emléknek, pirosra csapkodtam a térdemet.
Aztán szerelmes lettem a helyi ABC pénztáros nőjébe, nagyon feszes, nagyon hegyes és nagyon zárkózott lány volt, az arca mint egy angyalé és inkább bementem a boltba a zsemlékért egyenként, csak hogy láthassam és beszélhessek vele. Nagyon izzottam tőle és rendkívül felkavaró volt. Annyira, hogy kis borítékokban szerelmes leveleket írogattam neki és raktam bele préselt virágot és kölnivel locsoltam. Az ötödik levél után elértem, hogy randizni jöjjön velem. Elvittem egy pizzériába és biliárdoztunk. Az este nem szólt semmi másról, mint körbe udvarlásról és mentegetődzésről, hogy hidd el csalódnál bennem, értékelem az őszinteséged meg az igyekezeted, de biztosan tudom, hogy utólag megbánnád. Nem tudtam másra gondolni, mint hogy kurva vagy miniszterelnök az apja. Vagy halálos beteg.
A pizzát megettük, hagytam nyerni és elkísértem a buszhoz, arcpuszi. Mivelhogy biatorbágyi volt, fel is ajánlottam neki, hogy ha részesítene a kegyeiben, akkor emlékrobbantást rendeznék Matuska Szilveszter nyomdokaiban a kedvéért. Sajnos a híd azóta is áll, a vonatok is járnak, én meg már az arcára sem emlékszem, csak az izgalmakra és a leforrázásra, pedig minden úgy tűnt egyenesben van.
Olvastam egy újság hirdetést, hogy kórusba keresnek férfiakat énekelni. Na gondoltam eljött az én időm, felvettem a: vasalt inget, öltöny nadrágot, meggypiros vállalkozó zakót és égő vörös nyakkendőt. Hozzá egy bordó színű bőr aktatáskát, amibe nem volt semmi. Nem tudom miért gondoltam azt, hogy ezzel többnek látszódhatom, holott nem voltam kevés, vagyis volt bennem egy természetes kisebbrendűségi érzés, amit az váltott ki, hogy tanyán nőttem fel, kecskét neveltem, és a legjobb barátaim, amikor begipszelték a lábam egy súlyos bokaficam után, talicskán toltak el a kocsmáig, hogy ne nélkülem kelljen aznap este berúgni. Ezek után magától értetődő volt, hogy valamivel ellensúlyozni kellett ezeket a csapásokat. Valamiért úgy gondoltam, hogy ez a helyes irány, gondolhattam is, mert általában vevők voltak rá a lányok, főleg ha megspékeltem egy szál virággal és valami komolyabb újságot lapozgattam, amiből egy kukkot sem értettem. Az állatvilágban is előfordul, hogy a hímek párzás idején elváltoztatják a színüket, a tollazatukat felborzolják és így nagyobbnak látszódnak, lehet ilyesmi beidegződésből fakadt. Egy kecskével mégsem állíthattam oda az első találkozáskor, hogy szia, jössz egy körre? Megfejjük a kecskét, aztán egy árnyékos helyen elszörcsölgetünk egy pohárka kecsketejet és átlapozzuk a Quelle katalógust.
Nos eljött a nagy nap és Gerendai Ágnes magához intett a mutatóujjával. Majd mihijahha, mihhijahha, mihhijahha, mihhijahha mámémémómú. Pedig előtte három napja gyakoroltam a Barbaro együttestől a tizenkét kőművest és Cseh Tamástól az égboltsapkájú c. dalt, erre elbődültem néhány mikkamakkát és Ágnes megdícsért, fiam gyönyörű baritonod van, köztünk a helyed. Erre szerencsétlen módon vállalkozó öltönyöstűl és üres bőröndöstül beültem a lányok közé az altba.
Nehezen tudták nekem elmagyarázni, hogy rossz helyen ülök, ennek ellenére hamar feloldódtam köztük és egy héttel később én voltam a társaság középpontja, gondoltam is magamban, hogy ti eddig nem csináltatok semmit?
Jártam a próbákra rendszeresen és bár kottát azóta sem tanultam meg olvasni, azonban néhány dolgot igen. Mégpedig a legpökhendibb szoknyák alatt lapulnak a legéhesebb pinák. Egyik este előadás után voltunk egy vidéki városban és kimentem szívni egy kis friss levegőt. Ott ácsorgott az egyik lány, aki mindig is tüzes nyilakat lövellt rám a szemeivel, amolyan bunkógyereknek gondolt, gondoltam én róla, mármint hogy mit gondol én rólam.
El is indultam arrébb hozzászólás nélkül, a talpam alatt ropogott a makadám és egy árnyék megmozdult. Utánam jött, én gyorsítottam, de úgy hogy ne legyen feltűnő, éppen csak úgy, mint aki valamit meglátott és szaporábbra veszi az iramot. Így tett Ő is, aztán megszólított. Te vagy az a srác, aki a Kauczkiék színitanodájába jár? Meglepődtem, hogy honnan tud erről, azt mondja látott egy darabban és tetszett neki az előadás. Általában nem tudok mit kezdeni a dícséretekkel és ha valaki a szemembe mondja, inkább gyalázzon, azt eltudom tenni. Folytatta tovább, hogy szerinte a művészet és a derekamon éreztem a kezét. Gondoltam ennek a fele sem tréfa (műveletlenség, sok a szóismétlés, már vagy huszadjára írom, hogy gondoltam) én is átöleltem a derekát, kis idő múlva egy exbúzaföldön hemperegtünk a szalmában, Ő volt az első lány, aki megkért, hogy dugjam seggbe, ha nem teszi nekem soha eszembe nem jutott volna. Én éreztem magam kényelmetlen helyzetbe, hogy miért pont oda? Miért pont engem választott? Pedig én egy kis suttyó paraszt vagyok, ez meg egy iskolázott lány, hogy jövök én hozzá, főleg hogy seggbe dugjam?
Sok kérdés és sok talány, mind elvezet ahhoz, hogy néha nem gondolkodni kell, hanem élni a lehetőséggel.
Hogy ennyi év távlatából mit tudok javasolni? Azt, hogy vedd el ami a tiéd, én sosem mertem. Ha valakit megszeretsz szívedből, akkor legyen bátorságod kimondani a szemébe és elolvadni a szerelemtől előtte, nekem sohasem volt bátorságom. Az embert mindig a megszégyenülés tudata és a mi lesz ha tartja vissza. Mégis mi lesz? Leforráznak és megszégyenülsz egy olyan ember előtt, aki nem érdemelte meg soha sem az őszinteségedet.
Én mindig csak ábrándoztam és elengedtem a legjobb alkalmakat, a legszebb pillanatokat, hallgattam a zenét, behunytam a szemem és szentimentálisan azt gondoltam én vagyok az etalon. (már megint a szóismétlés). Mennyivel többet ér egy igazi kapcsolat, egy igazi nő, egy igazi feleség, aki szül neked stramm gyerekeket, megfőzi a levest a másodikat, kimossa a büdös zoknit, a szaros gatyát és mindenben támogat, melletted áll, támaszod, tanácsot ad, megfedd, nevel és ha a gondolataid éppen kicsaponganának, akkor még a tudatod alól is előtörnek szavai és meggondolod (faszom má a szóismétléjgreewsw0 meg Gucskába a Guga Bt. hivatalosan akreditált céges macskájába, pont most mászott végig a billentyűzetemen).
Szóval egy ilyen asszony többet ér egy felsülésnél és lehet pont egy ilyenről maradsz le, mert éppen latolgatsz, mérlegelsz és attól félsz, hogy a büszkeségeden esik csorba. Tedd félre, én sosem mertem. Csak egyszer, csak egyetlen egyszer döntöttem úgy, hogy elég volt és akkor elvettem azt, ami az enyém, ami mellém adatott. Ami nem ábránd, nem egy futó kaland, nem felejtem el az arcát és ha nincs mellettem, akkor az étel sem kívánkozik.
4. Péld 18,22
Megnyerte a jót, a ki talált feleséget, és vett jóakaratot az Úrtól!
5. Péld 19,14
A ház és marha atyától való örökség; az Úrtól van pedig az értelmes feleség.
25. Péld 31,10
Derék asszonyt kicsoda találhat? Mert ennek ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket.
26. Péld 31,30
Csalárd a kedvesség, és hiábavaló a szépség; a mely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának! -
guga
Közösségépítő
A Viola utca elfakult és már csak az emléke volt, de egy kis időre ismét képbe került. Volt egy zebegényi barátnőm, aki a napi munka végeztével felült a vonatra és feljött hozzám Pestre, itt aludt, majd hazament a reggeli vonattal dolgozni. Péntek esténként pedig én utaztam le hozzá Zebegénybe. Őt egyébként Prágában ismertem meg a pályaudvaron, hálózsákban aludtam és meghallottam, hogy magyarul karattyol valakinek, aki tőle kérdezett információt és szabadkozott, hogy bocsánat nem vagyok idevalósi. Én sem, emeltem fel a fejem és velem töltötte az éjszakát. Együtt reggeliztünk, bejártuk az összes prágai sörözőt, knédli mindenhol és a végén széntabletta, mert annyira ment a hasam, de szép nyár volt.
Eleinte nem tűnt fel, de mikor már járt fel hozzám Pestre, esténként nekiállt pityogni, sírni. Kérdeztem Őt mi bántja? Mindig azt válaszolta, hogy Ő mélyen vallásos és ha Jézusra gondol zokognia kell. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget csak velem volt, tettünk vettünk, hétvégenként meg nagyokat kirándultunk a zebegényi hegyekben. Volt egy hülye tacskója, bármi megmozdult a lakásban nekiment. Engem egyáltalán nem kedvelt meg a kutya, éjszakánként mentem ki pisilni a wc-re és nekem rontott nagy sivalkodások közepette. A lánynak ott laktak a szülei is meg maga a lány s mégsem érezte senki sem át, hogy a kutyát éjszakára ki kellene rakni a házból az udvarra. Reggel meg alig bírtam magamra rántani a slozet ajtaját, ott visongott és kaparta az ajtót, őrjöngött. Mindezen élmények hozzájárultak az utolsó csepphez a pohárban. Egyik este nálam aludt a lány és szünet nélkül sírt.
Próbáltam magamhoz ölelni és annál jobban zokogott, nem vagyok picológus, de a csaj tuti nem volt százas. Másnap reggel a vonathoz kísértem és amikor felszállt csak annyit mondtam neki mélyen a szemébe nézve, hogy légy szíves ne gyere többet.
Borzasztóan taszított az idétlensége és az erőltetett vallásosság, ami nem abból állt, hogy elmondta volna a személyes élményeit, hanem szünet nélkül sírt és zokogott. Azóta sem láttam Őt.
Másnap feladtam egy hirdetést az újságban, hogy kéne nékem egy romlott lány, akit boldoggá tehetnék csak ne legyél vallásos. Jelentkezett és nem volt az. Telefonban azt állította, hogy 28 éves, én akkor voltam kb. 20. Kicsit furcsa is volt az élethez edződött arca, de azért csinos volt és rendkívül jól öltözött. Már az első este nyaltam a pezsgőt a hasáról és a hölgy nem máshol lakott, mint a Viola utcában. Egy édesség üzlet tulajdonosa volt 2 alkalmazottal, sok pénzzel és erős akarattal, öntudattal. Első nap azzal indult, hogy vett nekem ruhát, amiben szeretett volna látni, dzsigoló lettem, a csaj az olaszos fazonra bukott. Hja és azt elfelejtettem, hogy 38 éves volt, csak letagadott egy tízest a telefonban.
Az első hétvégénket Visegrádon töltöttük egy szállodában, végig sikoltozta az egészet, szerette volna felhívni magára a figyelmet, hogy neki fiatal kanja van, tiszta kiszelbünte. Nagyjából egy hónapig bírtam, próbálta az Ő szerinte helyes irányba terelni az életem. Megszabta mibe öltözködjem, mit egyek, hova menjünk, kivel ismerkedjek, úgy éreztem magam, mint egy szex rabszolga. Az önállóságomat éreztem veszélyben. Egyik este mentünk fel a metróból és én szokás szerint kísértem volna haza. Belém kapaszkodva viháncolt egy fél liter konyak után és osztotta a lapokat s érzelmi viharokban tört ki. Hol imádott és csókolt, hol meg kígyót békát kiáltott rám. A metróból kilépve véletlenül elengedte a karomat egy pillanatra és én kihasználva az alkalmat nem jobbra fordultam vele együtt, hanem balra. Nem vette észre, hogy más irányba indultam, elszaladtam egy épület mögé, ott átmásztam egy kerítésen és egy lánykollégium udvarába jutottam. A portás figyelt fel rám, hogy ott neszezek az avarban egy fa alatt, mert én meg azt sem tudtam merre járok. Volt már hasonló élményem Gyulán a tetű kocsma mellett, ahol egy 4 emeletes lánykollégium volt. Egy barátommal elhatároztuk, hogy bejutunk és lányokkal hálunk. Először a portásnál próbálkoztunk, hogy a húgomat keresem, vidékről jöttem és csomagot hoztunk neki, de nem tudtuk meggyőzni a portást. Elzavart bennünket a picsába. Nekünk sem kellett több, visszamentünk a tetű kocsmába egy sörre és megvártuk, amíg az öreg lehiggad, majd kihasználva a sötétséget belopództunk a kollégium udvarába, át a kerítésen és a csatornán felmásztunk a legfelső emeletre.
A mai napig nem értem, hogy sikerült. Előtte már volt egy hülye élményem haverokkal. Éjjel tök részegen bemásztunk öten a gyulai gimnázium legfelső emeletére és beültünk egy tanterembe vihogni. A portás meghallotta és kihívta a rendőrséget, de addigra mi már rég vegyvédelmi felszerelésbe voltunk öltözve, amit a szekrényekből szedtünk ki. Terepszínű vegyvédelmi ruha és gázálarc. Hallottuk a szirénákat és kimásztunk az ablakon a párkányra. Vagy 30 percet ácsorogtunk ott a legfelső emeleten egy 20 cm-es betonpárkányon gázálarccal a fejünkön, mozdulni sem mertünk. Végül elmentek és másnap teljesen beszarva, hogy mindenki tud mindent rólunk, óvatosan találkoztunk a tetű kocsmában és pár sör után már az asztalt csapkodva röhögtünk az egészen.
Szóval lány kollégium, nem tudom hogyan jutottam fel a legfelső szintre a csatornán, de egyszer csak ott voltunk. Az eminens tanulók nagyon hamar lehálóingeztek a portáshoz szólni, hogy gond van, mert két fiú beszéledt a legfelső szintre.
A Portás kihívta a rendőrséget s még mielőtt kiértek már részesültünk pár fenék megtapogatásában és vidám visongás követte tettünket. Nem annyira a rendőrök részéről. Tulajdonképpen az egész értelmetlen volt, rendőrök lekevertek pár pofont és elengedtek bennünket.
Hol tartottam?
Mindegy, úgysem Gyuláról akartam írni, hanem Pestről és utoljára a Viola utcában vagy éppen nem oda, hanem onnan el, hagyjuk is.
Egyik nap megláttam egy rendkívül csinos hölgyet az ABC bejáratánál, ahogy pakolgatta a csomagjait. Megkapó és magával ragadó volt. Utána eredtem és megkérdeztem tőle honnan ismerhetem, mert valakire emlékeztetnek a vonásai, persze emlékeztettek a fenét csak már aznap este szerettem volna a számban tudni a mellét. Nem is volt benne hiba, hajlandóságra leltem és este aveltam egy szál rózsával és egy üveg jégbe hűtött Martinival elé.
Nyár volt, nagyon meleg és ahogy ültem a fürdőkádjában már terveztem az életemet, hogy innen hogy tudnék bejárni dolgozni. Aznap este szeretkeztünk volna, de a csaj olyan vékony volt, hogy az ujjaim alatt zongoráztak a gerinccsigolyái, borzasztóan idegesített és nem tudtam vele kezdeni semmit, akárhol simítottam csontot találtam. Egy ideig erőltettem, de aztán feladtam, felálltam és elbúcsúztam tőle. Lelombozva sétáltam a sötét utcán és akkor szembe jöttek velem az ikerek.
Folyt. Köv. -
guga
Közösségépítő
A Füle-müle vendéglőhöz még hozzátartozik az is, hogy néha, amikor barátnő nélkül voltam s nem volt aki főzzön vagy éppen nem akart, akkor emiatt is rákényszerültem az éttermi étkezésre. Ellenkező esetben maszatolhattam magamnak halászlé kockából rezsón valami levesfélét, amit ugyan nagyon szerettem, de heteken át nem lehetett csak halászlékockát enni. Akkoriban koncerteken és újsághirdetések alapján ismerkedtem lányokkal. Megboldogult Nagyapám szokta volt mondani, hogy fiam ha vendégségben több -féle fogás közül választhatsz, akkor válaszd mindet s a legfinomabbat edd meg.
Így is tettem. Egyik nap felhívott egy lány, olvasta az egy pendülön húrunk jeligére feladott hirdetésemet és szeretne velem találkozni. Megadtam neki a hozzám és a Füle-müle vendéglőhöz legközelebb eső metrómegállót. Felvettem a vasalt inget, öltöny nadrágot, megypiros vállalkozó zakót és égő vörös nyakkendőt. Hozzá egy bordó színű bőr aktatáskát, amibe nem volt semmi. Nem tudom miért gondoltam azt, hogy ezzel többnek látszódhatom, holott nem voltam kevés, vagyis volt bennem egy természetes kisebbrendűségi érzés, amit az váltott ki, hogy tanyán nőttem fel, kecskét neveltem, és a legjobb barátaim, amikor begipszelték a lábam egy súlyos bokaficam után, talicskán toltak el a kocsmáig, hogy ne nélkülem kelljen aznap este berúgni. Ezek után magától értetődő volt, hogy valamivel ellensúlyozni kellett ezeket a csapásokat. Valamiért úgy gondoltam, hogy ez a helyes irány, gondolhattam is, mert általában vevők voltak rá a lányok, főleg ha megspékeltem egy szál virággal és valami komolyabb újságot lapozgattam, amiből egy kukkot sem értettem. Az állatvilágban is előfordul, hogy a hímek párzás idején elváltoztatják a színüket, a tollazatukat felborzolják és így nagyobbnak látszódnak, lehet ilyesmi beidegződésből fakadt. Egy kecskével mégsem állíthattam oda az első találkozáskor, hogy szia, jössz egy körre? Megfejjük a kecskét, aztán egy árnyékos helyen elszörcsölgetünk egy pohárka kecsketejet és átlapozzuk a Quelle katalógust.
Esténként kedvenc szórakozásunk volt a Böcével, hogy Éva wermouthot vettünk és lementünk a Viola utcai művészetek palotájába. Ez egy bontásra ítélt épület volt és a környékbeli fiatalok ill. akárki odahordta a keze ügyében lévő hangszereket. Volt szétpüfölt dobfelszerelés, zongora, szintetizátor, elektromos gitár, piszkafa és büdös zokni, a plafonra meg fel volt húzva egy kidekorált Barkas. A kevésbé részegek ha elunták a dob püfölését, akkor megpróbálhatták, hogy hogyan tudnak egy szál kötélen feljutni a Barkasra. A csarnok belmagassága volt kb. 10 méter, csodálatos módon soha nem esett le senki. Az épület több szintes volt és alagsor. Az alagsorban voltak a hangszerek, a földszinten a Barkas, az emeletekre meg mindenki aludni járt, mert voltak vidékiek, akik ott laktak. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy egy vas létrán ki lehetett jutni a tetőre és oda mindenki csak szarni járt. A mai napig nem tudom a pontos okát, hogy miért, csak találgatok, talán a falka törvény. Egyszer valakire ott jöhetett rá és lusta volt lejönni, aztán a következő meglátta, elhúzta az orrát, elsütött egy bazdmeget, de Ő is odaszart és így tovább. Egyszer késő éjjel kilopództam, mert rám jött. Hiába no, a két adag zúza pörkölt és a sörök megtették, amit tenni kell, felosontam a tetőre és rántottam le az alsót, éppen belefogtam volna, amikor észrevettem, hogy egy lány guggol velem szemben és éppen könnyít magán. Én zavarba jöttem, Ő meg bátorított, hogy csak nyugodtan, ez még nem szexuális forradalom. Manapság az lenne a neve, hogy Diáksziget. Erről meg az jut eszembe, hogy mikor Gyulán sihederkedtem és rendszeres vendége voltam sokakkal egyetemben az Ipar kocsmának, akkor onnan nem messze volt egy könyvtár és mögötte egy kisebb erdő. Oda két dolog miatt jártunk: szőlőt lopni a közeli kertekből és ha éji mulatság idején elkapott a szükség, akkor oda vonultunk félre. Egyik este szintén tivornya közben talált meg a nagy dolog és siettem a közeli erdőbe, leguggoltam és akkor vettem észre Tóncsit, aki előttem érkezett és már javában végezte a dolgát. Leülepedtem mellé és átbeszélgettünk egy fél órát, fantasztikus volt, ritka hülye helyzet. A katonaságnál egy újonc a kiképzés után öngyilkos lett a wc-ben. Ezt a továbbiakban megelőzendő úgy oldották meg, hogy levették az összes wc ajtót. Reggelente ha megszólalt a nagyharang, a százados hangja, akkor gübbedő szemekkel ültünk egymással szemben, mindkét oldalon 10-10 wc sorakozott és ajtók nélkül. El kellett telnie kis időnek mire megszoktuk. A hangok és a gesztikuláció már rég nem jelentett problémát, de a törlés az valami nagyon kínos dolog. Ha egymagad vagy, akkor reflex szerűen végigmustrálod a termést, de közönség előtt ezt el kell hagyni. Megboldogult Nagyapám mikor hadifogolyként volt az orosz fronton és hazaengedték Őket, akkor két hétig jöttek magyarországra marhavagonokban. S egyszer elmesélte, hogy a legrosszabb dolog a szarás volt, mert ha pisilni kellett, akkor az ember elhúzta az ajtót és kilógatta, de ha nagy dolog jött rá, akkor elhúzta az ajtót, szembe fordult a többiekkel, megkapaszkodott és fröcsi. Hiába no, az emberi méltóság.
Ott tartottam, hogy Viola utca, tulajdonképpen már nincs is mit írnom róla, de valahogy muszáj folytatnom a történetet, ami jól láthatóan elkanyarodott a nem létező irányvonaltól.
Folyt. Köv. -
guga
Közösségépítő
Egy kicsit még elidőzött előttem a kezét a fejemen tartva, de látva, hogy azon kívül, hogy a szemeim elkerekedtek nem történt más, a bakit gyorsan kiigazítván, kivágta magát, mint egy talpra esett színész és tovább állt a következő dőlésszöghöz.
Mire végeztek mindenki a földön fetrengett és remegett, aki végzett az meg ült, én voltam az egyetlen ember, aki nem tudott elszámolni magával. Emlékszem mikor Anyám a csirketelepen dolgozott. Bementem hozzá, vittem neki vacsorát és amíg evett elszéledtem a csirkék közé, leültem egy székre és néztem a sok ezer csibét, ahogy ettek az etető gépből, sok ezer apró sipogás. Egyszer csak egy apró pont, egy pici fekete csibe, az egyetlen, azonnal kiemeltem és hazavittem, egészen kilós koráig ölből evett. Azt nem mondom, hogy sikerült megnevelnem, mert rendre összeszart mindent, hiába tyúkeszű volt, de ha iskolából hazamentem és Anyám asztalhoz ültetett, akkor szaladt be az udvarról és körülöttem kuncsorgott pityogva és fejét meghajtva, amíg el nem érte, hogy dobjak neki.
Aztán egyszer sor került rá is, Anyám fasza levest készített belőle, hiába no, ahogy a csirke nem tudta megtagadni önmagát, úgy Anyám sem, már leste a napot, hogy megszegje a nyakát, én meg egy álló hétig sirattam, hozzám nőtt. A nejem egy éve vett egy műanyag kacsát a kisebbik fiamnak. A kacsának kereke és 3 uszonya volt, ha felhúztad, akkor a keréken a 3 uszony elkezdett pörögni és ha a kádba pöcsöltél, a kacsa elkezdett evezni. Baromira zavart a 3 kacsauszony és leakartam tépni. A nejem rám rivallt, hogy ha megteszed, akkor elválok.
Egyik délelőtt én vigyáztam a gyerekre és játék közben a kezembe akadt a kacsa, na mondom most meg vagy te kis génhibás. Fogtam és letéptem az összes uszonyt róla, kidobtam a szemetesbe és elégedetten tekintettem magam elé. Hetekkel később a nejem hozza elém vádlón, hogy te voltál? Ingattam a fejem, hogy konfuszed, de elvörösödtem, lebuktam.
Ezt ugyan nem tudom miért meséltem el, de az elején még hittem benne, hogy kapcsolódik a történethez hi-hi. Ugye milyen humoros is vagyok?
Visszatérve még a HIT-es kapcsolatra, az az ember, aki elvileg lelkész volt és Ő volt felelős a hétköznapi lelki épülésünkért, mivel nem volt munkám felajánlotta, hogy árulhatok könyvet az egyik pultján egy piacon. Az akkoriban nagyon kapós klerkeneth könyveket hozta garmadával és nem volt az a mennyiség, amit ne vettek volna meg. Mivel akkoriban már elég járatos voltam könyv bizniszben, így rákérdeztem, hogy hol szerzi be? Puszta jóindulatból tettem, nem a csupán a kíváncsiság hajtott. De leteremtett, hogy vannak dolgok, amik nem rám tartoznak.
Nosza gondoltam eljött az idő, hogy a körmére nézzek, elindultam kerékpárral utána és átloholtam a várost, de szem előtt tartottam. Egy budai könyvesboltba ette be a fene, akinek ismertem a tulajdonosát. Másnap már együtt kávéztam a könyvesbolt tulajdonosával és próbáltam kideríteni mekkora haszonkulccsal dolgoztatna ha érdekelne nagyobb mennyiségű könyv. Kiderült, hogy 2-3 százalék és bizományba adja. Nekem viszont már megvolt akkiriban a kapcsolatom 15 százalékra és szintén bizományba. Hülye fejjel másnap megemlítettem annak a „lelkésznek”, hogy bizony alaposan lehúzzák, mert én tudok ajánlani jobbat ha megemeli a jutalékomat.
A lehetőséggel élt, de nem emelete meg a jutalékomat, mondván azt, hogy még nem jött el az ideje.
De eljött, főleg, hogy hétvégenként a gyülekezetben másról sem volt szó, mint a közelgő választásokról. Felálltam és többet nem léptem át a küszöbüket, már pontosan tudtam, hogy miről szólt a lecsúszott hitbiznisz.
Akkoriban ismerkedtem meg egy házsártos vénemberrel, aki 8 évet dolgozott németországban kukás autón. Felbíztatott, hogy feltétlenül menjünk ki a németekhez, mert az ottani kukák egy magyar ember számára aranybányát jelentenek. Volt egy kiöregedett Dachia autója, azzal léptünk ki a németekhez Münchenbe. Még annyit javasolt a portya előtt, hogy ha nekiállunk kukázni, akkor próbáljak természetesen viselkedni, mert ha bujkálok vagy zavarba jövök és hülyén viselkedek, akkor ránk hívják a rendőrséget.
Három napot töltöttünk Münchenben, nappal a nagy áruházakat jártuk és lázasan számoltuk át démárkról forintra, hogy mit érdemes venni és itthon eladni. Éjjelente meg a lakótelepek kukáit túrtuk és a Dachiaban aludtunk.
Egyszer nagyanyám mesélte, hogy elment nagyapámmal két hétre a Balatonra nyaralni. A tóhoz közel egy aratás után lévő tarlón csinálták meg az éjjeli szállást egy hatalmas kerek szalmabála tövében, vittek magukkal sok szalonnát és kolbászt a többit meg megvásárolták a helyszínen. Egész nap ettek, ittak, nem volt gondjuk, este meg leheveredtek a szalmabála tövébe aludni. Az utolsó napokban történt egy apró dolog, ami megzavarta a felhőtlen nyaralást, gépekkel elkezdték begyűjteni a szalmabálákat, nagyapám meg úgy futott a sofőr után és kérlelte, hogy azt az egyet hagyják ott nekik, megkegyelmezett a sofőr és továbbra is ott tölthették az éjszakákat.
Németországból úgy jöttünk haza, hogy nyithattunk volna egy kisebb fajta műszaki kereskedést. Háztartási gépek, hi-fi berendezések, amik egytől egyig épek és hibátlanok voltak. Befolyt egy kisebb összeg belőle és nem szerettem volna ha kifolyik a kezem közül. Újra kimentünk németországba és videókazettákat hoztunk be, mert nálunk akkor élte fénykorát a videófilmek sokszorosítása, német pornók comen spriccün, meg hangalámondásos horrorfilmek, stb. Volt egy saját standom a kelenföldi városközpont keravillja előtt és ott árultuk minden nap. Az akkori barátnőm egy volt élsportolónknak dolgozott és csempész cigarettát árult neki, én meg a németektől behozott használt műszaki berendezéseket és videókazettákat. Volt egy érdekes esetem, kisasoltam hogy vannak olyan emberek, akik nem vásároltak tőlem videókazettákat, hiába a nagynevű márkák, inkább bementek a keravillba és megvették a noname ACME, SC és hasonló márkákat, amiből volt bent vagy 5 -féle. Tízessével vásárolták odabent és elégedetten lépkedtek el a standom előtt, mondván az úgy is hamisítvány. Mivel nagyon jóban voltam a keravill üzletvezetőjével, így megegyeztem vele hogy ezen túl én látom el Őket videókazettákkal. S így azok az emberek is hozzájutnak a nagynevű termékekhez, akik megszállottan kerülik a piaci standokat. A legközelebbi esetnél, amikor láttam, hogy valaki stíröli a standomat, majd bemegy a keravillba és telepakolja a kosarát, majd kijön és gúnyosan végigmér, mosolyogtam magamban, hogy jó van hülye, ez a gunyor 150 Ft/db került többe neked, mert ugye a versenyszférára adni kell, nem lehet ugyanolyan olcsón adni, mint a piacon.
Jaj most jut eszembe, hogy bele kell szőnöm valamit a történetbe, amitől a Cyberde nyeregben érzi majd magát Nos igen, akkoriban gavallér voltam, tehettem is, mert volt pénzem bőven. Nem okozott gondot minden este étteremben vacsorázni és lányokat hívni magammal. A VIII. kerület Kőfaragó utcába jártam a Füle-müle étterembe. Szó szerint naponta legalább egyszer s ha tehettem, akkor kétszer és mindig volt velem egy lány. Nagyon megszerettek az akkori pincérek és elég közvetlen kapcsolat alakult ki közöttünk. Dupla adag zúza pörköltöt rendeltem két sörrel, mondjuk a lányokat egy ilyen rendeléssel nem lehetett levenni a lábukról, de kárpótolta Őket a tudat, hogy bármit rendelhetnek.
Egyszer elvittem magammal egy erdélyi lányt (vesztére). Nem sokat lehetett étteremben csórikám. Csinos darab volt csak kicsit zárkózott. Otthoni neveltetéséből fakadóan nem tehette meg, hogy az eléje rakott ételt nem eszi meg vagy csak úgy ott hagyja ha már jól lakott. A szakács jól tudta, hogy ki rendelt s mivel nem voltam soha hozzájuk szűkmarkú, így bőséggel mérte meg az ételeket, amiket rendeltem. Szegény lány olyan hatalmas adag kaját kapott, hogy a végére attól a tudattól lett rosszul, hogy ott kell hagynia az asztalon. Először csak azt láttam, hogy túrkálja az ételt, majd egyre jobban feszült volt és zavarodott, nem tudott beszélgetni csak bámult rémülten a tányérjába. Megkérdeztem tőle, hogy mi a baj, és teljesen kikészülve mondta, hogy nem bírja megenni az ételt, mert még nagyon sok van belőle. Nehezen tudtam meggyőzni Őt, hogy nem lesz belőle semmi tragédia ha nem eszi meg. Nyilván többször is lefuttatta magában az otthonról hozott atyai és anyai intelmeket, de a szülei arra soha sem készítették fel, hogy extrém helyzetekben önmagának kell hoznia döntéseket. Az extrém helyzet pedig nem más, mint hogy meghívják egy étterembe.
Jaj ezt még gyorsan elmesélem, aztán befejezem, mert jön Gucska a Guga Bt. hivatalos cégmacskája.
Szóval a feleségem nagyszülei Szandaváralján laknak, ez egy nógrádi kis hegylábánál lévő falu, aranyos, sült kacsa meg pincehideg borok és rendkívül közvetlen emberek.
A nagyszülei egyszer felutaztak a fővárosba és ha már ott voltak, akkor betértek egy étterembe. Bablevest rendeltek füstölt csülökkel és várták, hogy elkészüljön. Addig meg ott ült nagyapó, nagyanyó a sok fínom népség között kalapban és bőszoknyában. A pincér megjelent a kezén fehér ruhával és hozta ki a gőzölgő étket, majd udvariasan megkérdezte, hogy kenyeret hozhatok? Erre a nagyanyó, aki otthon maga gondoskodik mindenről s betevőről, elővette a konyharuhába csavart kenyeret és kést, majd egy nem kell köszönjük, hoztunk magunkkalal lerendezte.
Folyt. köv. -
guga
Közösségépítő
1987
Furcsa egy év volt, ha ma kéne megélnem letérdelnék tőle.
Anyámnál laktam, mert Apám nem bírt elviselni. Az öregem rendhez szokott ember volt, soha nem lépte túl a kiszabott ebédidőt egy perccel sem. Ehhez képest én már két hónapot voltam előzetes letartóztatásban. Akkoriban azt hittem a fénykoromat élem, imponált a társaság is, fele már ült, ki tudta ennek a súlyát, akkori ésszel, gyerekfejjel. Csak bele az éjszakába, lányok mindig tapadtak ránk és a végén fizetés nélkül ugráltunk ki a vendéglő ablakán. Kit ne vonzana az élmény? A megtanítottakat, akinek meg lett mondva s külön angol, külön ének. Haladt is valamire, sérült család, elvonó, sértődött ego, hogy nem a szakképzettségének megfelelő bérezést kapja, sőt állást sem.
Mondom furcsa egy év volt, hadilábon álltam az egész világgal. Anyám nem adott enni, Apám messzire elkerült és a munkahelyemen már 3. hónapja nem kaptunk fizetést.
Elérkezettnek láttam az idejét, hogy megváljak szülővárosomtól Gyulától.
Volt 2000 Ft a zsebemben és a nyakamba vettem a tarisznyát. Kiírtam az ajtóra, hogy „Pestre mentem, majd jövök”.
Nem gondoltam komolyan, dacból indultam el, gondolván, hogy másnap, harmadnap majd ha elfogy a pénz hazamegyek.
Már aznap volt munkahelyem és szállásom. Ennek lassan 20 éve, a nagyobbik fiam 10 éves, soha eszébe nem jutott rákérdezni arra a furcsa évre, hogy Apa én miért Pesten születtem?
Aztán jöttek a barátok, barátnők s egy 4 éves kapcsolat, amit követett egy 1 éves, majd még egy. S utána még néhány apróbb, ami által megedződtem. Már tudtam mit kerestem, honnan jöttem, ki vagyok, s mit akarok.
Kopasz seggel jöttem fel Pestre s mire nősülni támadt kedvem már vettem egy vidéki házat. Nem tudom okos dolog e hencegni, azt sem hogy valaki örömét leli e a hencegés olvasásában. Egy biztos, nem kértem soha senkitől semmit, és nem is tudtam támaszkodni senkire, inkább én voltam mások számára támasz.
Remélem a 20 év terméséből ezt az egy mondatnyi hencegést elnézitek nekem.
Arra biztosan emlékszem, hogy nagyobb volt a biztonság érzetem, tudatom, mint most. Értem ezt úgy, hogy emberileg. Mert akkoriban ha valakinek szava volt, akkor arra lehetett építeni, ha kimondta, akkor megtörtént, voltak ilyenek, mint ötéves terv. Együtt dolgoztam két munkásőrrel, nehéz eset volt mindkét ember, hangosak voltak és határozottak, de épült és szépült a ház, reggelire vekni, kolozsvári szalonna, fél liter vegyes pálinka. Közben panaszolta, hogy annyabüdösmindenit az asszonynak, vett magának egy arany gyűrűt, többiek szaporán bólogattak, hogy annyabüdösmindenit. Én meg magamban elgondolkodván s az asztalra nézvén, mondom naponta nyelsz el egy arany gyűűrűt csak reggelire s még utána sör is. Hangot adtam neki, Ők meg veselkedtek. Akkora pofont kaptam, hogy felborítottam az asztalt, annak az embernek tenyere volt. S a tenyere volt a kenyere, amibe beletenyerelt, az kenyérré vált. Nagyon megalázó volt, ahogy összevert és ott feküdtem a földön, de azt hiszem az a biztosnak mondható rendszer akkor és ott borult meg velem együtt.
Felálltam és hazasétáltam az albérletembe, soha többé nem mentem arra, a munkakönyvem is ott hagytam, azóta sincs, gondolom majd törhetem a fejem ha nyugdíjaznak.
1989-1990 rendszerváltás, zavarosban halászás.
1-2 nap elteltével talpra álltam, könnyen ment, mert csak egy barátnőm volt és egy albérlet, így 20 év távlatában s két gyerekkel, asszonnyal már megtérdeltetne a helyzet, mert már inkább vagyok a nem annyira bátor, mint Sir Robin.
Összetalálkoztam egy sráccal, aki a HIT gyülekezetében volt valami tanító féleség és volt egy kis lehalászott pénze a hitből. Ő beszélt rá, hogy menjünk le Debrecenbe, de nem pulykakakasért. Akkoriban halt meg Caucescu és a felesége, s nagyon hirtelen jelent meg egy könyv a Conducator. Még mielőtt a kiadója elhozhatta volna, az ismerősöm felvásárolta a nyomdából az első két raklapot, köszönhetően egy ott dolgozó szintén Hit gyülekezetes hittársának.
Másnap hajnalban már ott rikoltoztam a Ferenciek terén az aluljáróban, hogy tessék csak tessék, és vették. Aztán összejöttem ott az aluljáróban egy sráccal, aki a 424 c. újságot árulta, ami hajléktalanokról szólt hajléktalanoknak. Beszálltam a bizniszbe s én is lefedtem vele egy területet, képletesen szólva a nyugati aluljáróját. Ez a kor egyrészt azért volt szép, mert még nem volt európai unió és törvények sem, amik szabályozták volna mit lehet, s mit nem.
A marihuanara sem volt még törvényünk. Emlékszem a Gellért hegyről lefelé jövet igazoltatott két civil ruhás rendőr és a kezemben ott füstölgött a pipa, a haverom meg vészjóslóan nézett rám, akivel indultunk egy közeli vendéglőbe frissen sültet vacsorázni.
Láttam az elkerekedett szemén és ahogy megadóan, megsemmisülve vette elő az igazolványát s falfehér, kiszaladt a fejéből a vér, hogy bajban van. S próbáltam vele tudatni, hogy ezt csak te tudod, Ők erről nem tudnak semmit. Add oda az igazolványod, nem csináltunk semmi törvény túlsót, hisz erre nincs törvény.
Így is lett, aztán nagy kő esett le a szívéről, a civil ruhások is mentek a dolgukra, a mi frissen sültünk is megevődött.
A Hitgyülis srác révén kicsit belekeveredtem a könyv bizniszbe s megismerkedtem néhány életre való emberrel.
Egyszer elcitáltak egy hétvégi Istentiszteletre a Szépvölgyi út környékére. S megismerkedtem egy „üzletemberrel” akit Ők házinak neveztek ki és szerdánként egy belső kerületbe kellett járnom hozzá nekem és az akkori barátnőmnek.
Az Istentisztelet úgy kezdődött, hogy érthetetlenül hadovált olyanokat, hogy zsöszavulivé rébusz, kerution, rövidtávfutó lözsimezié grétsipál, stb. Asszongya, hogy nyelveken szól Istenhez és azt senki sem értheti csak Isten. Ühüm, bólogattam megértően. Aztán hétvégén eljött a nagy nap, bemerítkezés lett vón. De előtte jött a prédikátor a Német Sándor és odaállt a sor elejére. Mindenki elesett, a földön remegett és a látottak alapján azt gondoltam ha ez az ember megérinti a fejemet és én is elesek, meg itt remegek, akkor valami nem stimmel velem. Valami van bennem, amiről csak Ő tud és én nem. A mellettem lévő ember máris borult, hátul meg a segítők, hogy nehogy megüsse magát szépen lehelyezték Őt a földre, hogy nesze remegd ki magad. Rohadtul féltem, mint utoljára műtét előtt, amikor anyám fogta a kezem és toltak be a műtőbe, megszúrták a karomat s majd utána csak arra eszméltem, hogy vizet, vizet de sokat és most s helyette csak egy nedves vattát kaptam a számba.
Aztán eszembe jutott unokanővérem is, aki testnevelő tanár volt és a kőrös parton tanította meg nekem milyen az eszméletvesztés. Aszongya hogy nekiállt leguggolni, felállni és mély levegőt venni. Ezt megcsinálta vagy huszonötször. Majd felállt, bent tartotta a levegőt, felemelte a fejét és egyszer csak eldőlt, tényleg remegett a lába és nehezen tért magához. Megcsináltam én is, fekve tértem magamhoz, csak a képre emlékszem és ahogy lassan térnek vissza a hangok és a szagok az agyamba de semmit nem tudtam értelmezni és helyre rakni, igazi rendetlenség volt a fejemben, mint ha mindent szétdobáltak volna és lassan került minden a helyére.
Ugyanerre a katartikus élményre vártam. Német Sándor odalépett mellém és a fejemre tette a kezét, majd elkezdett érthetetlenül hadoválni olyanokat, hogy zsöszavulivé rébusz, kerution, rövidtávfutó lözsimezié grétsipál és a végén pilláztam, mint pók a lucernásban, de nem történt semmi azon kívül, hogy a segédei ujjai csiklandozták a derekam.
Folyt köv. -
guga
Közösségépítő
Magány
Van egy kis vidéki házunk Kulcson, de itt most nem ez a lényeg. A legközelebbi kocsma 1 kilométerre van és egy tábla kukoricáson kell keresztül menni. Az utat a kukoricáson át a helyi lakosok taposták ki, igyekezvén buszhoz, meccsre, söré.
Van ott egy úgynevezett sportkocsma, lehet nem az a neve de tény, hogy focipálya mellett van. Esténként oda delektálunk négyen, asszony, meg gyerkőcök.
III.osztályú vendéglátó egység, persze már rég elfelejtettem, hogy osztályozzák őket, azt hittem ez a szokás Kun Bélával egyetemben letűnt, de nem, a tábla még most is ki van rakva. Mondom sétálunk át négyen, Bendzsó a nyakamban, levente 50 méteres köröket ível körülöttünk a kukoricásban, asszony meg mögöttem lépdel. Belefelejtkezvén holmi körmönfont mesékbe és néha röhigcsélvén hozzá haladtunk tova s el. Egyszer csak megálltam és megfagyott a vér az ereimben, a szőr felállt a hátamon és kiszaladt belőlem a szusz, így ahogy írom s minden átmenet nélkül. Egy ember ült a földön a kukoricásban, tőlem két méterre, de ezt csak a szemem sarkából vettem észre. Rögtön megálltam s kezdeti rémületen túl felismertem egy helyi alkoholista lakost, akit napjában kétszer látok felmerülni a környéken, imbolyogva s két felhőtlen, boldog kutyájával egyetemben megcélozva a kukoricáson át a sportkocsmát.
Ugyan nem történt semmi különös, csak üveges tekintettel nézett maga elé de a nejem rárivallt a nagyobbik fiamra, hogy azonnal gyere ide, ne rohangálj. Szerette volna elejét venni annak, hogy a fiam maga látja meg egyedül, ahogy ott ül. Megkérdeztem az öreget, akinek ugyanolyan szeme volt, mint hajdan volt nagyapámnak, hogy felsegítsem? Makogott valamit maga elé, de határozottan rázta a fejét. Még egyszer rákérdeztem, de már erélyesebben, hogy segítsek felállni? Ingatta a fejét, hogy nem, éppen pihen, csak a kutyáit nem találja.
A nejem szúrósan megjegyezte de már négyszemközt, hogy ha én lennék a kutyája én is leléptem volna.
Na teltek múltak az órák, bodottá, öröm, burgonyaszirom, üdítő, sör és felálltunk.
Kék menni vacsorázni, no meg sötétedik is, a kis házunk nincs messze, de Bendzsónak nyúlik a szája. Nyakamba kaptam és elindultunk hazafelé. Bendzsónak hirtelen összeszorult a lába a nyakam körül, valamit látott a szürkületben, én voltam a sor elején, Ő a nyakamban, hamarabb észrevette a kukoricásban fekvő öntudatlan embert, akinek a feje kissé kilógott az útra.
A gyereket átadtam az asszonynak és előreküldtem Őket.
Adtam az öregnek két pofont és rárivalltam, térjen észhez. Bár nincs hideg éjszaka, nem áll fent a veszélye, hogy kihűl, de rendszeresen járnak erre fiatal srácok házilag tuningolt motorokkal és a nyomokból ítélve néha letérnek az útról, de ha épp az úton megy, de az öreg feje pont ott szuszékol.
Nem akartam az öreggel bizalmaskodni, mert a francnak sem hiányzik, hogy később matt részegen beállítson a telekre és molesztálja a gyerekeket vagy az asszonyt, de azért sorsára sem akartam hagyni. Üvöltöttem vele hangosan, keményen, hogy ijedjen meg és szedje össze magát, az asszony is hátrafordult, hogy lássa mi történik. Az öreg kába volt és borult minden irányba, de megfogtam, egészen addig, amíg össze nem szedte magát és meg nem láttam a szemében azt, hogy még ha full kábán is de tudatosította a helyzetét, hogy kiszolgáltatott. Folyamatosan azért esedezett, hogy ne üssem le. Tényleg nem kis darab ember vagyok és ráadásul teljesen tar, aki nem ismer könnyen gondolhatja rólam, hogy egy vadállat vagyok. Az öregnek nagyon erősen megszorítottam a karját, hogy elérjem figyeljen rám. Megígértem neki, hogy nem fogom bántani, de tegye, amit mondok, mert baj lesz. Szándékosan voltam vele kemény, tudtam hol lakik, legalább annyi lelki erőt kellett vernem belé, hogy odáig eljusson.
Az öreg billegve, borulva elindult és néha megállt motyogni. Ráüvöltöttem, hogy kussoljál, csak menj és szedd össze magad te disznó!!
Szándékosan aláztam meg, nem bántani akartam, csak elérni, hogy olyan idegállapotba kerüljön, mint aki tudja mit csinál és nem csak fekszik a földön öntudatlanul. A nadrágja a és a fehér inge tiszta föld volt és összepisilte magát.
Olyan tempóval haladt, mint a kisebbik fiam szokott, én meg az öreg mögött tipegtem, amikor rálépett egy göröngyre és megbillent, akkor gyorsan megfogtam és úgy megszorítottam a karját, hogy fájjon neki, ezzel is ösztökélve arra, hogy minél jobban ébredjen fel. Közben az jutott eszembe, hogy pár éve játszottam egy színházban egy papot, a Muszadagh negyven napja volt a címe. Örmény emberek elhurcolásáról és a sivatagon keresztül hajszolásáról szólt a darab, azért hajszolták Őket keresztül Törökországig, hogy ott pusztuljanak el éhen s szomjan. Nagyon kevesen élték túl, egyetlen gyerek sem ért célba.
Ahogy néztem magam előtt a billegő öreg embert, mondom magamban, ez körülbelül a negyedik éhen s szomjan napnak felel meg. Nem szóltam hozzá egy szót sem, Ő sem hozzám, csak engedelmesen ment és láttam rajta, hogy próbálja magát összeszedni és egyenesen menni, gondolkodni. Aztán hirtelen megállt, megfordult és a szemembe nézett, hatás szünet, kivárt és összeszedte a mondatot. Nincs én nekem senkim, egymagam vagyok, hagyjon engem békiben, majd lesz valahogy. Bár nem akartam a mondatért vállon veregetni, de látványosan felülkerekedett a mértéktelen alkohol fogyasztáson a mértéktelen önsajnálat. Bár idős ember volt, hetven fölötti, de ha így is gondolta, és ezért is iszik minden nap, hogy öntudatlan legyen, a helyzetén nem tud változtatni.
Szemrebbenés nélkül megfordítottam a vállánál fogva, mint egy katona a foglyot és annyit mondtam neki, ne szövegeljen, hanem induljon hazafelé de sürgősen.
Rendben, rendben, bocsánatot kérek, adta meg magát, mint ha mától én lennék a gyakorló hatalom fölötte és újra nekilátott tipegni úgy ahogy volt koszosan, hugyosan. A házunk mellett megálltam és nem szóltam neki, hogy nem kísérem tovább. Engedtem hagy menjen tovább abban a tudatban, mint ha ott lennék. Ment egy kis ideig, majd nyilván érzékelte, hogy se szuszogás, se csoszogás mögötte, már a kerítés mögül néztem, amikor megfordult és bizonytalanul körbenézett, láttam a szemét, elbújtam a diófa mögé, hogy ne adjak alapot neki semmire. Fájdalmas üresség volt benne, nem csodálom hogy tompítani szerette volna minden nap. Nem ismerem Őt közelebbről, nyilván nem ezt a sorsot szánta magának, de ez jutott, két fekete kotorék eb várta otthon. Se főtt étel, se tiszta ruha, se vetett ágy, s nincs asszony, tv, leves, második.
Kezével legyintett és megfordult, már biztosan tudtam, hogy hazatalál.
Mivel általában korán kelő típus vagyok így valamit kezdenem kell a hajnalokkal. Vasárnap is reggel négykor már kinyílt a csipám. Éjszaka a nagyobbik fiammal sátorban aludtunk, Ő is nagyon kedveli, én meg ha az időjárás lehetővé teszi, akkor hiába a vetett ágy, tuti a sátorban kötök ki. Fél öt tájékában két dolgot lehet csinálni, főzni egy kávét és utána kitekerni a megnyitott M6-os autópályára egy felüljáróra és megvárni a napfelkeltét. A Kossuth rádióban a vasárnapi újság, ha 20 évvel ezelőtt hallgattam volna, akkor a rendszer része lett volna a villamoson az ajtók záródását jelző sípszóval. De most csak valami viszonyítási pont, hogy az ember ne zuhanjon széjjel. Lehet gondolkodni, kattogni a friss levegőn.
Néha egy autó elsuhan alattam, tényleg nagyon hajnal van. Pár hete még simán rámentem kerékpárral az autópályára és eltekertem Dunaújvárosig,mivel még zárva volt nem fenyegetett veszély, csak a melósok jöttek kisbuszokkal és néztek ki az ablak mögül meredten, hogy ki ez az állat itt és ilyenkor?
A hírek után elindultam visszafelé, mert már ébredezik ilyen tájt a nejem és kiszoktunk ülni a hintaágyba kávézni, azt a félhetes kávét igyekeztem elérni. Utam a sportkocsma előtt vezetett el, ami hétkor nyit. A teraszán a fa asztaloknál térdét keresztbe rakva ott ült a nevenincs öreg. Frissen, megfésülve, megborotválkozva és várva a nyitást, ugyanis: Nincs én nekem senkim, egymagam vagyok, hagyjon engem békiben, majd lesz valahogy, de azért a vasárnap az vasárnap, Ő sem szerette volna lekésni a kávéját s főleg nem egyedül inni meg.
Amint elhaladtam a kocsma mellett én voltam az, aki félrecsapta a fejét, nem akartam kényelmetlen helyzetbe hozni, hogy magyarázkodjon. A szemem sarkából még láttam, hogy intésre emelte a kezét, de aztán ugyanazzal a lassulattal lemondóan leengedte.
9. Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek; mert azoknak jó jutalmok vala az ő munkájokból.
10. Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedülvalónak, ha elesik, és nincsen, a ki őt felemelje.
11. Hogyha együtt feküsznek is ketten, megmelegszenek; az egyedülvaló pedig mimódon melegedhetik meg?
12. Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak; és a hármas kötél nem hamar szakad el.![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/maganyoscedrus.jpg "[kép]")
-
guga
Közösségépítő
Ma 2006-06-15 19:26:22-kor Isteni sugallatot kaptam.
[link]
Ezt a katasztrófális eseményt megelőzendő
gyorsan elkezdtem kerékpáron kiszállítani számítástechnikai alkatrészeket. Előbb XX. ker. hév állomás, utána pedig XV. ker. Nádastó u.
Így szerencsére véletlenül, vagyis illik ezt mondani egy jó kereskedőnek, elkerültük egymást
Csak jelzem előre, hogy holnap sem leszek a helyemen, kora délután megyünk Kulcsra a telkünkre nyársalni, később bográcsolni s elfogyasztani a szomszédok pincehideg borait
Bár fogalmam sincs, hogy az ilyen jellegű tevékenységeket miért egyoldalú üzenőfüzetként reagáljuk le, hisz a technika egyéb vívmányai már rég túlhaladtak ezen a fejlődési ponton, ennek ellenére nekem sincs kifogásom, hogy egészen visszanyúljunk a palackpostáig.
Két dolgot tudok elképzelni. Vagy nem értél rá és nem nyomtad meg a csengőmet vonatindulás előtt, vagy megnyomtad és másodpercekig ácsorogtál csalódottan s felülkerekedett benned a manapság oly divatos hol a faszomba van ez a guga ilyenkor
A guga ilyenkor előrejelzés híjján keményen tekeri a Heavy Tools kerékpárját s izzad a forintokért, mert:
1Móz 3,19
Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz.
Ezzel zárom soraimat, remélem egészségem levélben talál. A mielőbbi viszontlátásra.
guga
UI. egyrészt nem tudom minek utóirat. Sosem értettem. Ha eszedbe jut valami még, akkor írd le anélkül, hogy odabiggyesztenéd, hogy ui mert a végén még malacnak néznek, torkon szúrnak és citromot tesznek a szádba és éjfélkor meg zavarodottan pillázol körbe, mint pók a lucernásban, hogy mi ez a pezsgődurrogás.
Másrészt eszembe jutott, hogy most akár állhatnék sorba a postán s nyalhatnám rá a borítékra a bélyeget, hogy válaszoljak. Elborzaszt a gondolat, micsoda barbár kor lehetett. Se egy sms -
guga
Közösségépítő
ggelt :up: & go Kulcs, mert szélvihar van, de hétágra süt a nap és roskadozik a telek az epertől, cseresznyétől és meggytől, nem kéne hagyni megrothadni
Más, nemrég olvastam egy becsült felmérést a polgári légügyi hatóságtól, hogy egyszerre kb. hány gép lehet a föld légterében, nagyjából 1500-2000 göbzi van fent egyidőben. Rémísztő adat, fossák a kerozint. S ha azt veszem, hogy egy-egy gépen hány ember ül . Amíg én aludtam, 1500*2000 X 1*150 ember röpködött a fejem felett.
Mondok még rosszabbat, ha az ember lelátna a földbe és pontosan tudná mi van alatta, mindjárt nem aludna olyan nyugodtan a történelem szépen elkefélte az eseményeket, s te meg lehet, hogy egy tömegsír felett fodrászkodsz minden nap, alattad 2-3 méterre családok, gyerekek, öregek egymásra hányva.
Vagy épp az ágyad van egy eltemetett kincs fölött. Minden este azon agyalsz, hogy másnap megint egy nehéz nap, csekk tenger és milyen nehéz az élet, pedig minden este ott fekszel le a probléma megoldása felett 2-3 méterrel csak nem látod.
S a végtelen világegyetemről nem is beszélve, amíg én azon tusakodom, hogy betudjam fizetni a kötelező biztosítást, addig egy csillag éppen megszűnik, s lehet hogy attól a csillagtól függött egy csomó bolygó léte, amiknek a sorsa már teljesen egyértelmű. Azért a csekkem még mindig nagyobb súlyt képvisel számomra.
Vagy még egyszerűbb téma, a földön hány ember van éppen eltűnve, várnak rá, hogy valaki megtalálja őket, vagy éppen életveszélyben vannak és nem megy arra a kutya sem.
[Szerkesztve] -
guga
Közösségépítő
Hogy miről szól az iwiw
hink:
Kedves Zoltán!
gyorgy ismerősnek jelölt![[kép]](http://cyberde.uw.hu/blurgif/anal.gif "[kép]")
és várja visszaigazolásod, hogy valóban ismered. Kattints ide, ha meg akarod tekinteni gyorgy adatlapját.Üdvözlettel:
iWiW
Kedves Zoltán!
Csaba ismerősnek jelölt és várja visszaigazolásod, hogy valóban ismered. Kattints ide, ha meg akarod tekinteni Csaba adatlapját.Üdvözlettel:
iWiW
Kedves Zoltán!
Sándor ismerősnek jelölt és várja visszaigazolásod, hogy valóban ismered. Kattints ide, ha meg akarod tekinteni Sándor adatlapját.Üdvözlettel:
iWiW
Na mostan aszongyák erről a szájtról, hogy közösségi szájt. Én meg azt mondom, hogy ott még annyi közösségi élet sem folyik, mint 2 kakukkos óra között ha üt az óra és nekiállnak rityogni.
Rátaláltam egy rakat ismerősömre gyerekkoromból és nagy elánnal nekiálltam üzeneteket küldözgetni meg bejelölni Őket ismerősnek. A 10 emberből kb. 1 írt vissza és nagyon megörült, majd jelezte, hogy remélem tartani fogjuk a kapcsolatot. Miért ne, tartjuk is. Később már óvatosabb voltam, csak üdvözlő üzenetet küldtem és nem jelöltem be ismerősnek. Erre baszik válaszolni, hogy told meg anyád vagy valami, csak szépen bejelölt ismerősének és várta, hogy igazoljam vissza.
Mi folyik itt? Ez a totál közönyös elhülyülés, hogy oké nem mész már a postára, nem írsz levelet, nem telefonálsz, nem írsz mailt sem. Minél több és gyorsabb eszközünk van a kommunikációra, annál ridegebbek leszünk és távolságtartók.
Az iwiw azon felül, hogy szépen kettyintgetnek egymásra, hogy nőjön a szám a neve mellett másra nem alkalmas.
Mondjuk némelyiknek mentségére szolgáljon, hogy mikor még együtt voltunk akkor is egy beképzelt tufa volt, ezekszerint ez a helyzet azóta sem javult
Nagyjából 35 embernek írtam üzenetet, ebből négy válaszolt vissza.
Csak azt nem értem az ilyen seggfejekben, hogy miért nem húzza ki a dugót a gépéből ha ennyire elakar szigetelődni?
Írok neki egy litániát, hogy de örülök meg minden, ezzel meg azzal mi lett?
STB.
Erre válasz helyett kihasználja az alkalmat, hogy egyel több ismerőse legyen (tisztelet a kivételnek).
Na bazmeg, itt tartunk, az hogy valakinek főiskolai végzettsége van még nem garancia rá, hogy megtud szólalni és kitudja húzni a kezét a seggéből.
Tudtam én már egy éve, hogy nem kéne odamenni az iwiw-re -
guga
Közösségépítő
Pár huzam
Talpon állok, s függőlegesen,
ha meghosszabítom, akkor valaki az
egyenes végén az életéért küzd.
Miközben én sopánkodok, hogy rossz nekem,
s cudar az életem, addig Ő küzd, hogy túlélje.
Napokon át a kőtörmelék alatt víz nélkül,
s ha jönnek nehogy egy markoló tépje le a fejét,
gondolván már úgysincs remény.
Én meg itt az egyenes másik végén egy másik ponton?
Pontozok, értékelek s eldöntöm, hogy mi jó és mi az mi rossz nekem.
Csekkek, gondok, halmazok és egy egyenes, ha a talpam alá nézek,
akkor a föld másik oldalán Ő csak vár, átvenné a gondjaimat szívesen.
De beérné egy pohár vízzel is, vagy hogy ne egy markoló tépje le a fejét, irgalom.
Mégsem sikerült. Statisztika lett belőle s bemondta a rádió is.
S az én csekkjeim, gondjaim? Letépi egy markoló?![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/foldrenges.jpg "[kép]")
-
guga
Közösségépítő
Há most mit mondjak , olyan büdös vagyok, mint az ürgelyuk , voltak a telken vendégeink és egész nap bográcsoztunk, átható füst és fűszer illat gomolyog körülöttem és még egyelőre foglalt a kád.
Szerencsére végig nagyon jó idő volt, azonban ahogy egy héttel ezelőtt is, ahogy kiértünk a hatos útra nekiállt szakadni az eső.
Éjjel sátorban aludtam a telken, fantasztikus volt, imádok szabad levegőn aludni (bogrács után ).
De most is az jött le, hogy fel kell hagynom ezzel az életmóddal, mert majd kiszakad a szemem a helyéből, olyan magas a vérnyomásom. Faszom, mit egyek, retket meg csicsókát ?
N/A mindegy, egyelőre ennyi. Hja meg tegnap a nagyobbik fiam majdnem rálépett egy kígyóra. Lementünk a Dunapartra sétálni meg halat fogni a halastavunkba. Őgyelegtünk a parton és rengeteg gally és hulladék volt az árvíz miatt. A fiam szokás szerint idétlenkedve, ugrálva jött mellettem és marha nagy mákja volt, hogy éppen nem bambultam, hanem a bokám miatt a vastag gallyakat néztem a lábunk előtt. Erre kiszaladt a vér a fejemből, amikor megláttam, hogy előtte egy méterrel a fák között ott napozott egy zöldes-szürke másfélméteres kígyó, ubazz úgy mellkason vertem a gyereket, hogy álljon meg, hogy fájt neki.
Utána az ijjedtségre ittam két hideg sört és hazamentünk séta és hal nélkül.
Mit írjak még? Hja vadnyulpörköltet csináltunk bográcsban, maradt egy nagy fazékkal, egész héten azt fogjuk enni. -
guga
Közösségépítő
Péld 3,6
Minden te útaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útaidat.
Mostanában sokat vívódtam magamban, hogy Isten szerinti helyes hitem van, vagy csak egy Istenhitem, amihez Istennek semmi köze? Sokszor feltettem magamnak ezt a kérdést s naponként arra vágytam, hogy Isten egy élethelyzettel ismertesse fel számomra a válaszát. Minden nap figyeltem a történéseket, az emberek szavait s vártam, hogy felismerhessem a választ, ez ment már hetek óta, bizonytalankodtam és liftezett a hitem a padlótól a mennyezetig.
Ma éjszaka azonban álmodtam egy igazán különlegeset. Abban a házban voltam, amelyikben gyerekeskedtem, s az a ház amúgy is visszatérő eleme az álmaimnak. Bent voltam a szobában az ágyon és a fejemre húztam a paplant és először próbáltam tettetni Isten előtt, hogy sírok és választ várok, próbáltam előtte színészkedni, hogy válaszadásra bírjam. Arra gondoltam, hogy ha Isten elé állok, akkor bűnösként fogok elé állni vagy igaz emberként, akiben már most Szent lélek van? Megpróbáltam elképzelni, hogy egy fekete lélek vagyok Isten tisztasága előtt, de nem ment. Aztán arra gondoltam, hogy erősítsen meg Isten a hitemben és ha valóban megváltott ember vagyok, Isten gyermeke, akkor ha kibújok a takaró alól, jelenjen meg az ablakban egy Angyal. Kinéztem de nem volt ott semmi, próbáltam odaképzelni szándékosan egy hatalmas Angyalt, de hiába erőlködtem és hiába láttam ott valamit, biztosan tudtam, hogy csak én találtam ki. Aztán egy szemvillantás alatt elment az ablakom előtt egy férfi (még most is kiráz a hideg ha arra az érzésre és látványra gondolok, amit az álom akkor okozott).
Kinéztem az ablakon, mert nagyon megijedtem, lejegesedtem teljesen. Kinéztem és kiabáltam egy nagyot, hogy ki van ott? Aztán a ház sarkától visszalesett, épp csak a feje egy részletét láttam és a szemét, mondtam neki hogy várjon és kimegyek. Próbáltam kemény hangon beszélni és határozottan, hogy megfélemlítsem. Ahogy kimentem a ház elé, látom három férfi van ott, mindhárom sokkal alacsonyabb volt nálam. Mindhárommal kezet akartam fogni úgy, hogy nagyon határozottam megszorítom a kezüket, hogy ezzel is megfélemlítsem Őket. De én voltam az, aki nagyon félt és mint kiderült Ők voltak azok, akik megakarták fogni a kezemet. Mindhárom férfinak acélos kézfogása volt, mint a satu, pedig nagyon erőlködtem, hogy megszorítsam a kezüket. Felelősségre vontam Őket, hogy mit keresnek ott, mindhárman azt válaszolták, hogy egy kisfiút keresnek, akit végül megtaláltak csak már nem láttam. Végig nagyon keményen bántak velem és szigorúan, semmi barátságos hangulat vagy közvetlenség.
Aztán váltott az álom és egy színpadon találtam magam és az egész gyülekezetünk ott volt. Az egyik hölgy arról panaszkodott, hogy nagyon nehéz ruhákat adtak rá, nem bírja a súlyát és ráadásul majdnem az összes ruha rajta volt, a cipője is nehéz és kényelmetlen.
Utána egy fotelban ülve láttam, ahogy alszik egy teáscsészével a kezében, elbóbiskolt és nekem egyből eszembe jutott a tévéreklám és a feleségemnek röhögve mondtam, hogy hoppá ott a gomb. S akkor felébredt a hölgy és mosolygott. Elindultunk egy aluljáró felé és javasoltam a hölgynek, hogy menjen haza az egyik férfival a gyülekezetből. Ott elváltunk, de még arra lettem figyelmes, hogy az aluljáróban egy férfi tyúkokat árult és azoknak össze volt kötözve a lábuk, mint ahogy a piacokon szokás, de három tyúk természetellenesen nagy volt, megálltunk a lépcső tetején és láttam mindhárom tyúkot, kendermagos volt mindegyik, fekete és barnásvörös. De mindegyik akkora volt, mint egy strucc.
Mivel nem volt közlekedés így taxival kellett kimennünk a nejemmel a tanyára, ez már egy másik ház volt, ahol később laktam gyerekkoromban. Otthon jöttünk rá, hogy elfelejtettünk kenyeret venni és a feleségem engem tett ezért felelőssé.
Megint váltott az álom és egy ágyon feküdtem, választottam magamnak egy könyvet, hogy lekössem magam. Kinyitottam és az ágyra fektettem, képek jelentek meg benne és tudtam, hogy ez a könyv engem nem érdekel, mert a lovagi korról szól és nem vagyok kíváncsi a lovagokra. Arról volt szó könyvben, ami végül is filmként futott le előttem, hogy valaki gonosz lények dupla magas kerékpárt építtettek és azt a kerékpárt kutyákkal húzatták, hogy sebesen tudjanak közlekedni. Nagyon messzire elláttak és betörtek az emberek házaiba, nem lehetett ellenük védekezni.
Álomváltás után a fiamat láttam egy furcsa épületben, gyerekként közlekedett, felmászott minden kiszögellésre és egyáltalán nem a lépcsőn ment, ahol mindenki, s ráadásul észrevettem, hogy én sem azon az úton járok, amit az emberek kijelöltek, hanem idétlenkedve felmásztam a ház sarkára, majd a díszelemeken leereszkedtem. Egy ember, aki ott magas beosztású főnöknek számított, felelősségre vont, hogy miért nem dolgozom, mint mindenki más? Mondtam neki, hogy hülye lennék vasárnap dolgozni és mindezt úgy mondtam neki, hogy pontosan tudtam, hogy hétköznap és munkanap van. Szerettem volna elhitetni vele és bebizonyítani, hogy Ő téved, de rám pirított keményen, hogy hétköznap van. Erre azt válaszoltam neki, hogy nekem meg minden nap vasárnap van és ott hagytam.
Mk 10,15
Bizony mondom néktek: A ki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképen sem megy be abba.![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/glowa.jpg "[kép]")
[Szerkesztve] -
guga
Közösségépítő
Balikó Anikó
A házunk főbejáratától balra van egy kis üzlet, amely régebben virágboltként üzemelt. Kis szünet után megjelent egy ötvenes pár és életvitelszerűen kezdtek el ott lakni. Minden lakónak szúrta a szemét és szóvá is tették nekik. Az önkormányzatnak küldtek levelet, felszólították a közös képviselőt, hogy lépjen az ügyben, stb. Én ugyan azon az állásponton voltam, hogy inkább maradjanak ha már sikerült beköltözniük és megszerezni a bérleti jogot, ha nem is üzletnek, de legalább van fedél a fejük fölött. Aztán rá kellett jönnöm, hogy a lakók nem minden alap nélkül fújnak rájuk. Először is az ideköltözésük napján tönkretették a kaput, valószínűleg nekimehettek kocsival, mert a beton kettérepedt és a bejárati kapu az aljával a betont kezdte súrolni majd meg is ült rajta, alig lehetett becsukni. Ez még rendben is lett volna, mert bárkivel előfordulhatott volna. De az, ahogy esténként veszekedtek és őrjöngtek bepiálva az kicsit sok volt a lakóknak, néha kijöttek a rendőrök és elvitték a férfit.
Néha mikor vittem ki a szemetet és épp az ajtóban volt a hölgy, akkor gyorsan beosont és magára húzta az ajtót. Sőt az első napokban még próbálta bentről imitálni azt, hogy üzletként működnek. Hangosan telefonált, mint valami utazási iroda megbízottja, hol angolul, hol magyarul. Pedig az üzletben nem volt vonalas telefon, mobiltelefonra pedig nem lett volna pénze.
Eszembe is jutott, hogy annyira felesleges színészkednie, elég lenne ha kijönne, mosolyogna, virágot ültetne, sepregetne és keresné a ház lakóinak a kedvét. Elfogadnák olyannak, amilyen, még ebben a szorult helyzetében is.
Kicsit nyíltabb lenne nem balhézna vele senki, szemet hunynának afelett, hogy életvitelszerűen laknak egy önkormányzati üzlethelységben.
Egyik reggel szándékosan és hangosan, határozottan ráköszöntem, hogy jó reggelt asszonyom. Még mielőtt magára ránthatta volna az ajtót. Közben összeszedegettem a földről a leszórt reklám újságokat és szórólapokat, dobáltam bele a kukába, vártam hátha visszaköszön és esetleg megpróbál kommunikálni.
Zavartan nevetgélt, érződött a hangján a szünet nélküli megalázottság. Pontosan az jött le, hogy ez az ember nincs hozzászokva, hogy ráköszönnek, ahhoz szokott, hogy az emberek elfordítják a fejüket és kisietnek a kapun.
Másnap valahogy frissebbnek látszott, talán nem verte meg az élettársa, vagy kevesebbet ivott, éppen takarította a helységet. Én a növényeket öntöztem és váratlanul megkért, hogy mossam le a slaggal az ablakát.
Kihajtotta a rácsot és ráirányítottam a slagot, hogy lecsapassam a vastagon megült port. Véletlenül befolyt az üzletbe egy csomó víz és feláztatta a szőnyeget. Próbáltam mentegetőzni, de még így is Ő kért tőlem bocsánatot, hogy gondot okozott.
Napokig nem láttam utána, majd egyik vasárnap délután becsöngetett hozzánk és könyörgött, hogy nézzem meg a vizet náluk, mert nem jön a csapból. Vasárnap délután volt, ebéd után és éppen pihentem. Morcos lehettem, mert emlékszem rá nagyon tördelte a kezeit és mentegetődzött. Könyörgött, hogy menjek és nézzem meg, mert szeretne mosni meg fürdeni. Az emberének se híre, se hamva.
Beléptem és hatalmas felfordulás fogadott, igénytelenség, földre ledobált rongyok, bűz. Rögtön kiszúrtam, hogy elzárta valaki a főcsapot, valószínűleg az embere kiszúrásból vagy a nő mikor kicsit zavartra itta magát.
Gondolkodtam is rajta, hogy fenének köszöntem rá akkor, most meg leshetek, rám testálja a dolgait és nekem meg felelősséget kell vállalnom érte és ha könyörög, akkor mennem kell, pedig de jó volt feküdni az ágyban, félálomban, ha ezt tudom előre elcsapom akkor a fejem és kisietek a kapun és elégedetten szemlélem, amint magára rántja az ajtaját és bekussol a szobájába, majd heves telefonálgatásba kezd a tenyerével, amiről én is és Ő is tudom, hogy nem igaz csak színjáték, látszat az életben maradásért.
Akkor még nem tudtam, hogy én leszek az az ember, aki utoljára látja élve és megtalálja a holttestét is.
Közben sok víz lefolyt a Dunán, lakógyűlésen rendszeresen elővették a témát, ebrudaljuk ki Őket, én csak hallgattam csöndben, nem pártoltam a dolgot, legalább van fedél a fejük felett, mondjuk lehettek volna kicsit közvetlenebbek, de elhitték magukról, hogy erre a sorsra vannak ítélve és hogy mindenki haragszik rájuk. Szerda este jöttünk haza és közvetlenül a házunk mellett parkoltunk le az autóval, ahogy kiszálltam a kocsiból megcsapta az orrom valami természetellenes bűz, ami nem illett oda, de nem tudtam mire vélni, elfelejtettem.
Másnap reggel jött a fűtő és nekiállt takarítani a lépcsőházat, mikor kiért az udvarra gondoltam kimegyek neki segíteni és beszélgetni vele. Elvettem az egyik seprűt és indultam a ház oldalához összeseperni a faleveleket. Orrfacsaró bűz terjengett és öklendezni kezdtem, mondtam is a fűtőnek, hogy bazmeg ez a nő kinyiffant. Hülyén röhögött, mert nem mert belegondolni. Igazából én sem, de elég fura szag volt és nagy acélos hátú böglyök jártak a kis üzlet ajtaján ki-be. Az ajtaja nyitva, a világoskék papucsa az ajtóban. Belül égett a villany és a hűtő ajtaja is nyitva, égett a lámpája. Odamentem és rávertem néhányat az ajtajára hangosan a seprűnyéllel, nem válaszolt senki. Gondoltam ha kijön majd bocsánatot kérek tőle, úgy is szokva van a megaláztatásokhoz, ez neki csak csepp a pohárban, majd mondok neki valami hülyeséget, hogy pl. bocsánat egy nagy darázzsal küszködtem és Ő majd biztosan azt fogja gondolni,. Hogy csak Őt akartam bosszantani, de a darázsos indokomra csak zavartan vigyorogni fog és Ő kér elnézést. Lelkem mélyén tudtam, hogy valami nincs rendben, éreztem hogy ez csak számomra menekülő útvonal, nagyon szerettem volna ha megjelenik az ajtóban és zavartan vigyorog és olyan szánalmat keltő ember képét kelti majd, akit csak megalázni érdemes és lehet, mert magáról is azt hiszi és arra is született.
Nem jött ki én meg egyre jobban kétségbe estem lelkileg, ránéztem a fűtőnkre, Ő meg vihogott, hogy hülye vagy bazmeg, na de én megyek, nekem nincs időm ilyesmire, én nem fizetem a temetési költséget. Rávertem a rácsra még ötöt, hogy zengett az utca és már kiabáltam, hogy jó reggelt. Sajnos nem ébredt fel, nem jött ki, ott feküdt az ajtó mögött félmeztelenül már öt napja. Nem akartam egyelőre tudomást venni róla. Sejtettem, de próbáltam a gondolataimat abba az irányba terelni, hogy biztos elszaladt a boltba, kinyitotta a hűtő ajtaját, látta hogy elfogyott, bolt nincs messze, biztos visszajön. De akkor mi ez az iszonytató bűz, a legyek?
Megpróbáltam felhívni két rendőr nyomozó ismerősömet, hogy mitévő legyek. Egyik sem vette fel a telefont. Utolsó esélyként felhívtam egy rendőrségen dolgozó oknyomozót, hátha tud segíteni, de aztán kiderült Ő is csak irodából ismeri az ilyen ügyeket, de a szagokról bővebb felvilágosítást is tudott volna adni.
Igazából azt szerettem volna elkerülni, hogy bemenjek a kapitányságra tanúskodni, meg kérdéseket tegyenek fel. Franc se kíváncsi rá, akkor inkább tényleg találja meg más. Viszont nagyon ideges voltam amiatt, hogy ha meghalt, akkor fertőző és tőle néhány méterre járkálunk el, a kisebbik fiam rendszeresen lemegy a lépcsőjén ha kiszalad az ajtón.
Odamentem még egyszer és a seprűvel ütlegelni kezdtem a rácsot, akik az utcán mentek furcsán néztek rám, hisz nyitva volt. De én nem mertem bemenni, nem akartam, hogy az agyam lefényképezze a látványt, a képzelet is sok volt és a szagok csak felerősítették.
Kihívtam a rendőrséget, bár még mindig bíztam benne, hogy a nő él és semmi baj, max. majd hülyét csinálok magamból és magyarázkodhatok a rendőröknek. Kb. félóra múlva jöttek ki öten, az egyik harsány hangú bement és másodpercek alatt kifordult és öklendezett, hívjátok a helyszínelőket és közben befogta az orrát.
Elkérték az igazolványomat, mondták menjek be nézzem meg, egyik száját húzva mondta, hogy na egy féreggel kevesebb, másik meg vihogott, hogy majd a mentősök szájon át lélegeztethetik. Majd megjöttek a mentősök, az egyik rendőr látva, hogy cígölik a defibrillátort, odaszólt, hogy nem kell, már egy hetes, lepik a böglyök. Mentősök kesztyűt húztak és megállapították a halál beálltát.
Később még jöttek valakik, akik kizárták az idegenkezűséget. Végül a menetrendet a hullaszállítók zárták, bementek és kihozták egy pokrócban s azzal együtt emelték a fémnemtudom mibe, amit tepsinek hívnak köznyelven, de ezt már kint az udvaron tették. Ahogy erőlködtek a lépcsőn, ahogy a pokrócot letették a földre, ahogy álltak körülötte és szenvtelenül nevetgéltek, méltatlan volt.
Nyilván naponta többször is látnak ilyet, már nem veszik fel és próbálják a zavartságukat elleplezni idétlen poénokkal és próbálnak keménynek látszani, de azért a szemükben ott az üresség.
Én csak arra tudtam gondolni, hogy nekem is ugyanilyen végem lesz. Ugyanígy fog valaki viccelődni a tepsibe rakásom előtt és már nem lesz módom leteremteni, hogy legalább annyira és azért tiszteljen meg, mert meghaltam.
Valahogy kiveszett az emberekből a megrendülés lélekben, sőt a helyét elfoglalta valami nem tisztelek sem élőt, sem holtat, sem Istent, sem embert.
Közben a rendőrök beültek az autóba és gondolom nekiálltak jelentéseket írni. Én meg közben az önkormányzati alkalmazottal beszéltem mobilon, bejelentettem nekik, hogy gondoskodjanak róla, takarítsák ki és fertőtlenítsék az üzletet. A hölgy megkért, hogy adjam át a telefonomat az egyik rendőrnek, mert beszélni szeretne vele.
Kimentem az autóhoz és behajoltam az ablakon, mondtam egy önkormányzati hölgy van a vonalban. A rendőr foghegyről odavetette, hogy nem vagyunk rá kíváncsiak, mindent tudunk. Igen, bólogattam megadóan, a hölgy szeretne információt kérni, na erre nagy kegyesen átvette a telefont.
31. Préd 9,7
Mert az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak, és azoknak semmi jutalmok nincs többé; mivelhogy emlékezetök elfelejtetett.
Járt egy szóbeszéd szájról szájra, hogy híres énekesnő volt, Ők voltak a Balikó testvérek. Visegrádon volt egy nagy házuk és elárverezték a fejük felől. Valami tragédia történt az életükben, volt egy megszokott egzisztenciájuk és jött egy hatalmas törés, majd ez a kényszermegoldás, ez az üzlethelység és utána sok vihar. Nem hinném, hogy erről álmodott, nem hinném, hogy erről énekelt azoknak, akik hallották, nem gondolom, hogy ilyen végre gondolt, hogy 5 napig fekszik egy nyitott ajtó mögött félmeztelenül és vastag legyek kóstolgatják.
Én buta meg egy halott emberre verem rá az ajtót, hogy jöjjön ki. S bár tudtam belül, hogy mi történt, mégsem mertem elhinni.
Élhetett volna még, ha ilyen körülmények között is, de elég lett volna egy mosoly, néhány virág az ajtó elé, kis törődés vagy egy köszönés, hogy a hite is megváltozzon, nem kevesebb, most már több nálunk, hisz ... -
guga
Közösségépítő
A lelkészünk szokta mondogatni, hogy ha megkínáljuk egy tányér étellel, hogy Ő bizony ennyire finom ételt még nem evett. Nem udvariasságból mondja, otthon is ezt mondja a feleségének, ugyanis ekkora hála van a szívében Isten felé, hogy élhet, ehet és megköszönheti. Számomra is furcsa, néha hasonlít egy színdarabhoz, de neki ez teljesen természetes. Egyszer meghívott magával szórólapokat terjeszteni egy kertesházakkal övezett területre. Térdig lejártuk a lábunkat, elfáradtunk. Mikor végeztünk a Bosnyák téren, meghívott ebédelni a henteshez. Egyszerű sült kolbászt és hurkát kértünk mustárral és friss kenyérrel.
Én korgó gyomorral nekiláttam az evésnek, Ő sem volt kevésbé éhes, de ott az állópultnál, mielőtt beleharapott volna az első falatba lehajtotta a fejét és félhangosan, de hallhatóan hálát adott Istennek, hogy ehet és jóllakhat, valóban kegyelemként élte meg.
A bent lévő emberek mind felénk fordultak és megvetően bámultak, furcsa kettős helyzetben éreztem magam, én is lehajtottam volna a fejem, de lélekben még nem voltam abban az állapotban. Általában súlyos tragédiák után felejti el az ember a száját elhúzni, hogy ez nekem nem kell, nem szeretem. A lelkészünk alapból ilyen állapotban van, számára minden étel, amit kap az az utolsó és egyben a legfinomabb, ha pedig Isten életben hagyja a következőig, akkor azért is nagyon hálás. Egyszerűen nyoma sincs benne a büszkeségnek. Magas fokú empátia van a sértett önérzete helyett. Egyszer durván kivoltam és bosszúból rajta vezettem le, hol van ilyenkor Isten? Kiabáltam vele és megráztam a vállát, nem szólt vissza semmit, megvárta, amíg lehiggadok és utána mondott valamit. Két évet kellett rá várnom, hogy beteljesedjen. Utólag nagyon szégyellem magam az ilyen kirohanásaim miatt, de azt is tudom, hogy nem tudnám Őt értékelni ha nem így történt volna és nem lenne hozzá bizalmam sem.
Én meg mostanában vagyok vele úgy, hogy nem panaszkodom, nem elégedetlenkedem, örülök hogy élek és épségben van a családom minden tagja, egészségesek. Örülök ha a gyerekemmel együtt rajzolhatok akár csak egy órát is, sokszor vagyok türelmetlen, de tanulom értékelni ezeket a pillanatokat és szándékosan helyezek nagyobb hangsúlyt arra ha együtt lehet a család. Évekkel ezelőtt én voltam az az ember, aki hajnaltól késő estig dolgozott és napokig nem beszélgettem egyikkel sem, csak bementem lefeküdni és mire ébredtek már dolgoztam, azzal a címszóval, hogy kell a pénz. Sosem volt többünk annál, mint amennyi mostanában van, hogy rendre bezárom az ajtót és leteszem a munkám ha tehetem.
Tegnap láttam egy dokumentum filmet. Néhány ember pár napig kirekesztett lett a külvilágtól. Sötétben étlen s szomjan. Miután kiszabadultak mindegyik nagyon nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy elmondja a hozzátartozójának mennyire szereti és hogy ezentúl minden másképp lesz, sokat lesznek együtt. Minden bizonnyal őszintén így gondolták és így is tettek, amíg meg nem haltak. Azt szoktam gondolni magamban, hogy mindenkinek szüksége van az életében ilyesmire, hogy lejjebb adjon a büszkeségéből és egyszerűsítsen az értékrendjén, örüljön és hálás legyen ha valaki megkínálja étellel vagy érezze az örömöt a lelkében, hogy járhat a saját lábán és hall, lát, tapinthat, látja nyílni a virágokat, látja ezt a körforgást és rendszert körülöttünk, ami mind azért lett teremtve, hogy bennünket szolgáljon.
Esik ma az eső, ahogy megláttam reggel az ablakból arra gondoltam, hogy nagyon szép látvány, enyhén süt a nap, kicsit vizes a kő és hűvös szellő, rezgő falevelek, tényleg szép látvány, tényleg szép nap, tényleg örülök neki, hogy ezen a mai napon is élhetek, láthatom ahogy ébred a gyermekem és azonnal örül nekem és mosolyog, széttárja a karját és jön.
Valahogy én is ilyen viszonyban szeretnék lenni Istennel, tanulnom kell, mert az emberek szerint ez helytelen lelkiállapot.
Szép napot -
guga
Közösségépítő
Néhány kisfilm a közelmúltból, amit elfelejtettem belinkelni, de szerves része volt az életünknek. A fő esemény, hogy vettünk egy kis vidéki házat s így kétlakiak lettünk. Hétfőtől péntekig itt Zuglóban, péntektől vasárnap estig pedig Kulcs községben:
[link]
Aztán volt a húsvét is, arról is lőttem pár érdekes kockát.
Megtölt, lenéz általában 20-50mb.
[link]
[link]
[link] -
guga
Közösségépítő
A világegyetem végtelen, mégsem találom a helyem.
Hosszú idő és hosszú szenvedések után jött el a nap, hogy megvalósult a nejemmel a közös álmunk. Vettünk egy telket és végre van kertünk, a közelben erdő és egy hegy. Benne Őzek, Mókus és köpésnyire egy strucc farm. Azt elöljáróban elmondanám, hogy a gyermekkoromat vidéken töltöttem egy hatalmas nagy birtokon, amit tanyának szokás nevezni, de nem láttuk a végét. Volt a házunk mellett folyó, a földünkön erdő és hektárban mérték a nagyságát. Apám nyáronként meztelen aludt és ha éjszaka kiment pössenteni a ház végébe, akkor első dolga volt meghúzni a hálót, amit éjjel-nappal a vízbe lógatott. Több alkalommal is euforikus rikoltozásra ébredtem, amikor fogott egy-egy nagyobb halat. Volt egy olyan teliholdas éjszaka, hogy 20-30 percenként fogott ki 2-4kg-os csukákat. A Csukák feljöttek a víz színére és a lassú folyással ereszkedtek alá, apám meg a holdfénynél nagyon jól kivette a hátukat és amikor látta, hogy beúszik a 4x4 méteres háló közepébe, akkor egy csöndes nyögéssel meghúzta. Mindezt tette éjnek idején s kopasz picsával, mert csak pössenteni indult egyet. Másnap grillsütőben végezte egy nagyobb példány, csorgott a szánk szélén a zsír és szélesen vigyorogtunk, maradt még vagy 8db a fagyasztóban.
A tanyánkra jártak vadászok is rendszeresen, korán keltettek bennünket, szerették apám pálinkáját és utána engem is ugrasztottak, hogy gyerünk öcskös, menni kellett hajtani. Fácánt, Őzet, Dám Szarvast, Nyulat. Egyszer meglőtték az egyik Vizsla lábát, többet nem vadászhatott a kutya. Nekem adták, onnantól együtt éltük az életünket, hatalmas sétákat tettünk méteres hóban, kőrös partokon. Egyszer bedobtam egy vékony ágat a megáradt kőrösbe, hogy ugorjon utána és fürödjön meg. Nagy volt a sodrás és elvitte a fát hamar, beugrott utána de nem találta, viszont az áradás hozott egy kidőlt fát, megragadta a szájával az egyik vékony ágat és elkezdte kivonszolni a partra, természetesen nem sikerült neki, de nagyon akarta.
Az erdőnkben Őzek csatangoltak és rengeteg madár, volt egy kedvenc fám, felmásztam rá és órákig csak néztem a környéket és hallgattam, ahogy a madarak csiviteltek, ez volt az én gyermekkorom. 17 évesen kénytelen voltam önállósodni és búcsút inteni a családomnak. Majdnem börtönbe kerültem, nem hibáztatok senkit, de már akkor jelen volt a dolgozni kell nincs idő a gyerekre. Én meg persze felügyelet nélkül elcsatangoltam és belekerültem egy bandába. A zöme már börtönviselt volt és nagyon vagány, imponált a hangnem, velük maradtam, egy év felfüggesztett lett a vége. A börtönben 2 hónapot töltöttem előzetesben, nem látogatott meg senki, ezen elgondolkodtam. Miután kiengedtek volt 2000 Ft a zsebemben és felutaztam Budapestre szerencsét próbálni. Nagyon nehéz önálló életet élni és felismerni dolgokat egyedül. Egyet biztosan felismertem, ha Gyulán maradok, akkor nagyon hamar börtönbe kerülök, mert sok fiatal végezte ott. Én sem voltam náluk különb.
Albérlet, barátnő s 4 éves kapcsolat, utána másik albérlet, másik barátnő, másik barátnő, másik barátnő, sok mindenen keresztül mentem mire jött az érzés, hogy ülepednem kéne. Közben volt a rendszerváltás és zavarosban halászás. Nem sokat tudtam kivenni belőle, mert nagyon hülye voltam, csak arra figyeltem, hogy haverok és csajok, minden pénzemet elköltöttem utazgatásra és vacsorákra a befektetések helyett. Az igaz, hogy sok helyen jártam külföldön és sok kellemes emlék maradt, de ismerek olyan embert, aki velem együtt a nulláról startolt és most vastagon tömve van. Igaz az élete egy katasztrófa, mert túl van a harmadik házasságán és a negyedik gyerekén, de még mindig a bukszájára büszke.
Megismerkedtem a nejemmel, házasság lett belőle mert ugyanazt kerestük, az ülepedést. Eleinte volt a zavarosban halászásból származó vidéki házam Szigetszentmártonban, ott kezdtük az életünket, nagyon szép volt. Közben megvettük a budapesti 35nm lakásunkat, ami ugyan szuterén de nagyon jó adottságokkal rendelkezik. Saját udvar, 40nm műhely, Zugló, na meg csak erre volt pénzünk. Hamar belaktuk és beleszerettünk. Amíg csak egy gyerek volt nem volt teher itt lakni, de a másodiknál már erősen szenvedtünk. Sok terv, ami dugába dőlt, közben eladtuk a szigetszentmártoni házat is. Sok álom, sok terv, sok hit, amiből nem valósult meg semmi. Elmentek évek, a kisebbik fiam lassan három éves, a nagyobbik tíz. Nem tudja egyik sem, hogy milyen a fél méteres fű, milyen a fára mászás, az egész napos barangolás, ami után olyan koszosan jön haza az ember fia, mint egy disznó és egy nyakleves a jutalma, hogy már megint .. és mennyit kell mosnom rád. Mostanában mindentől megóvják a gyerekeket. Ne legyen beteg, ne tévedjen el, ne történjen vele semmi rossz. Akkor hogy lesz belőle ember? Életképtelen és végtelenül puhány embereket hoznak a világra, akik a legkisebb próbatétel vagy megpróbáltatás alatt összeroskadnak és rínak.
Most, hogy megvettük a telkünket és levittük a kerékpárt, a nagyobbik gyerek egész nap megy mint a meszes, lihegve jön meg úgy egy óra múlva és beszámol, hogy merre járt. Közben az Anyja velem cidrizik, hogy vajon merre van és ideges.
A gyerek kérte, hogy adjunk neki egy mobiltelefont, de leintettem, én időmben hazataláltam anélkül is és stramm gyerek lettem, én is stramm gyereket szeretnék nevelni, aki nem ijed meg egy kutyaugatástól. Én is eltévedtem, megharapott kutya, elszöktem otthonról napokig, mentem a saját fejem után. Mégis itt vagyok és van két stramm gyerekem. Az előző évben még nem hittem benne, hogy nekünk újra vagy valaha lesz kertes házunk vagy telkünk. Volt egy idősebb nő a bölcsődében, akinek nem született sokáig gyermeke, mikor megszületett óvta mindentől, nehogy valami baja legyen. Amikor bekerült a közösségbe elvitte a kicsit egy fertőzés, sajnos meghalt. Szomorú történet és nagyon sajnáltam a nőt, főleg, hogy láttam nap, mint nap. De tanultam belőle, a gyereket nem óvni kell, hanem engedni, hogy megéljen élethelyzeteket, konfliktusokat és hagyni, hogy saját maga ismerjen fel tanulságokat. A tavalyi évben a nagyobbik fiamat egy fővárosi patakparthoz vittem nyársalni, egy életre szóló élmény volt neki a tűzrakás, a kolbászok és húsok sütése, a vöröshagyma, az illatok. S most hogy van telkünk már mindennapos dolog neki. Én koránkelő típus vagyok, szeretem a hajnalt. Reggel ötkor, hatkor már aktív vagyok, rakom a tüzet és nyársalok.
Vékonyra szeletelt füstölt szalonna, sonka, kolbász és lila hagyma, fenséges az illata hajnalban, főleg ha van egy kis házi bor hozzá. Aztán a család felébred és a tűz köré telepszik, bambulunk a felkelő napra.
A szomszédaink jó fejek, de rájöttem, hogy nagyon utálom őket. Kijönnek a telekre már hajnalban és azonnal gereblye, ásó, kapa. Egész nap a kertben motiszkálnak, ha kibújik egy fűszál, akkor vetődnek, dolgoznak és folyamatosan panaszkodnak, hogy Ők mennyit dolgoznak, mint ha ez pozitívum lenne. Senki sem kényszeríti őket, hogy robotoljanak. Mégis minden mondatukat úgy kezdik, hogy mennyit dolgoznak. Nem tudják élvezni a napsütést, a szelet, a levegőt. Amint megjönnek azonnal szerszám a kézbe, mint ha valaki ütné őket, hogy ennek így kell lennie. Első napokban még én is lelkiismeret furdalást éreztem, ahogy a kertben tévelyegtem révetegen és láttam, hogy minden szomszéd aktívan ás, kapál, gereblyéz vagy valamit szöszmötöl. Én meg csak a bográcsot forgatom.
Néha úgy érzem tanyán kellene laknunk újra, ahol nem lát senki és nyugodtan eldobhatom magam a füvön hortyogva az ebéd után és idegesen hessegetném a legyeket, amik a szám szélére kiült zsírszármazékra utazva bosszantanak.
Ezek a napok, amolyan fordulópontok az életünkben. Nagyobb, sőt budapesti kertes házra utaztunk. Ha nem is virágzó cégre, de stabil munkákra és fejlődő cégre számítottunk. Helyette kényszermegoldásként jött ez a telek Kulcs községben. A tavalyi évben anyagi okok miatt sajnos meg kellett válnom Ücsüküétől, ebben az évben pedig Témitől. Mindkettőt nagyon sajnálom, soha nem éreztem magam olyan jól, mint velük, szívesen nyugdíjba mentem volna mindkettő mellett. A gazdasági helyzet közbeszólt. Jelenleg egyedül dolgozom és a nejem besegít, azt hiszem ez már végleges. Innentől kezdve már inkább nem dolgozok senkivel együtt, ha ez, ami jól működött s mégis tönkre ment, mi jöhet a helyébe vagy ki? Ez amolyan hattyúdal, a sikertelenség, a beletörődés, a zárt kapuk és a helyzet, mint ha ólomban lépkednék.
A környezetemben mindenki tönkrement. Elváltak, a cégek becsődöltek vagy eltűntek. Az elmúlt hónapokban négy levelet kaptam csak azért, hogy igazoljam nincs e követelésem megszűnő cégekkel szemben.
Nagyon nehéz talpon maradni. Volt egy pillanat, amikor felhívtam a könyvelőt és jeleztem indítson csődeljárást a cégünk ellen. Aztán rájöttem másnap egy félórás fürdőkádi beszélgetés után, hogy erre nincs lehetőség. Utána mit csinálok? Dolgozom feketén, mint előtte 4 évig gondtalanul? A cégek pedig, akik hozzánk kapcsolódnak és számítanak ránk?
Aztán úgy döntöttünk adunk a cégnek egy nyarat és egy őszt. A nyarat végig a telken fogjuk tölteni, az ősz pedig majd megmutatja magát. Sokan sok félét mondanak és keresik az okokat, hogy mi az oka ennek a leállásnak, ami minden szférát érint? Engem ez nem érdekel, a lényeg, hogy a cégeink elpárologtak, mint a víz a napsütésben, pedig volt olyan hónap, amire a nyelvemet csettintettem.
Előttem egy nyár, gondolkodási idő. Régebben a munkát és a pénzt erőltettem, reggel ötkor már dolgoztam és késő este végeztem azzal a címszóval, hogy kell a pénz.- Aztán rájöttem, hogy a pénz nem mehet az életünk rovására. Szükséges eszköz, de ne irányítsa az életünket. Persze azóta is jön és van, nem könnyebb és nem is nehezebb, mint máskor de a víz felszínén vagyunk, ringat.
Itt a nyár előttem, az első olyan nyár, amikor elengedem magam. Őszülök, sok az ősz hajszálam, 38 éves vagyok. Emberi számítás szerint jó ha még van 20 évem egészségben. Szeretném a maradék éveket úgy eltölteni, hogy szeretem a feleségemet és a gyerekeimet, no meg azokat az embereket, akik kötődnek hozzám. Szeretném élvezni az előttem lévő éveket, nem átadni magam a gondoknak és okot adni a hajamnak, hogy őszüljön. Bevallom őszintén nem politizálok, mert nem hiszek benne, tőlem független a politika. Az a pár hét, amíg folyik a kampány és a csinnadratta, meg a menjek szavazni pedig pont az ellenkező hatást váltja ki belőlem. Miért nyomják ennyire, hogy menjek el szavazni? Nem hisznek a saját kampányukban, nem bíznak a mondataikban és a befektetett pénzben, amikor ordítanak a képembe a plakátok?
10 éve lakom a Gizella úto utca, öt éve még telve volt üzletekkel. Cipős, hangszerbolt, háztartási elektronikai szerviz, asztalos, cukrász, nyomda, ruhabolt, kocsma és gyógyfüves vagy mi. Mára maradt kettő, az egyik egy kifőzde, a másik meg egy apróságokat és elektronikai cuccokat áruló bolt. Megszűnt minden és bezártak a spaletták. Szomorú látvány, de bizalomgerjesztő, hogy azért nekem még mindig megcsörren a telefonom, én még vízfelszínen vagyok.
Már többektől hallottam, hogy 2006 a változás éve. Észrevettem én is, nem kapkodok a telefon után és este 18h után módszeresen kikapcsolom, öregszem, már nem az az elsőrendű szempont, hogy pénzt minden áron, pihenni és a családdal is lenni kell.
Ahogy elrepült a gyermekkorom a sok színes élménnyel és szabad érzésekkel, úgy vált visszataszítóvá és szorítóvá a 35nm alagsori lakásunk. Se Őzek, se Mókusok, se Lilla kutya, se homokbucka. Megtudom érteni a mozgássérült embereket, akik szabadulnának a tolókocsitól, de tudják, hogy végleges állapot. Nos nekünk legalább akkora szabadságot jelent ez a telek, mint amikor egy mozgássérült visszanyeri minden tagját.
Hogy miért hattyúdal? Mert kimerültnek érzem magam. Hiába jöttem ide üres zsebbel s lett ház, lakás, feleség, cég s két szép gyerek, mégis úgy érzem magam, mint akit megfojtottak. Nincs semmim mit másokra hagyhatnék, nem vagyok bölcs vezér, nem vagyok szent. Néha még álmodom, már nem félek, eddig még bármiben hittem is, mind tönkrement.
Tessék film (65mb).
[link] -
guga
Közösségépítő
A halál utáni világ vagy lét épp oly annyira ismeretlen, mint az élet előtti. Van az, hogy sok milliónyi sperma közül én voltam a nyertes és a a nyeremény a fogantatás volt, most örülnöm kellene, mert ha azt veszem, hogy valaki az élők közül megnyerte a lottó főnyereményét és mégsem boldog, az húzza karóba magát. Vagy a pénz mégsem megoldás mindenre? Aki az élet előtt áll és vagy megszületik vagy nem, annak maga az élet, a megszületés épp oly misztikus, mint nekünk élőknek a halál. S legalább olyan tragikus ha arra gondolok, hogy annyi sperma közül csak én, akkor ennyi élő ember közül?
Mt 7,14
Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.
Én hiszem, hogy van Isten, néha magamat gondolom annak. Ha ebben az életben is győzök, mint amikor annyi sperma közül s az élet utáni halálnak nevezett állapotban is igaz, hogy kevesen, akkor a halál utáni állapot sem egy végleges valami, ott is van valami, ami megszitálja az abban a létben lévőket s a végén csak egy maradhat, maga az Isten. OK, de utána mit csinál egyedül?
Kezdi elölről a teremtést?
Lk 20,38
Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek élnek ő néki. -
guga
Közösségépítő
Egy ismerősöm bor átfejtésre invitált bennünket Zalába a Kisbalaton fölé. Egy egész hegyoldal volt az övé, hatalmas, hűvös borpince. Azzal kezdtük reggel, hogy végigjártuk a környéken azokat a borpincéket, amelyeket a külföldi tulajdonos rábízott. Az elsőben fehér bort ittunk, a másodikban vöröset, tulajdonképpen csak azt kellett ellenőrizni, hogy minden rendben van e. Nincs e betörés valamelyik ingatlanra vagy borpincébe. Egy platós kisteherautóval jártuk körbe a vidéket, vendéglátóm is szorgosan kóstolgatta az itókákat, amelyeket kínált, ezen a környéken, ahol nincs aszfaltút, jogszabályok sem léteznek, mindenki ittasan vezet. Reggeli után voltam már, meg sem kottyant a két liter elfogyasztott bor, hisz jó levegő, hegyoldal. Később lementünk az Ő pincejébe és nekiálltunk motoros szivattyúval átfejteni a borokat egyik hordóból a másikba, ennél nagyobb hordókat még nem láttam. Sosem hittem azoknak az anekdotáknak, hogy hűvös pincéből felment a melegre és az elfogyasztott bormennyiség csak akkor fejtette ki a hatását. Nem emlékszem rá, hogy mennyit ittam, minden pohár bor nagyon ízletes volt, azóta nem merek üveges bort vásárolni a boltokban. Volt egy fix ígéret, valami bográcsgulyás, aminek néha éreztem az illatát a ház elől, valamelyik melós főzte. Ez az egy dolog volt a végén, amibe megkapaszkodhattam, mert minden elhomályosodott. Megkértek rá, hogy hozzak le vödörben vizet, többször is ki kellett mennem és közben lépcsőzni, kívül volt vagy 30° meleg. Az utolsó dolog, amire tisztán emlékszem, hogy a hordók aljából kézzel tereltem a vederbe valami büdös maszlagot, amiből később törköly pálinkát akartak főzni. Nagyon elhagytam magam, szerencsére a vége felé jártunk és vendéglátóm is látta nehezen állok a lábamon, elnézést kértem és elindultam nyugvóhelyet keresni magamnak. Utólagosan elmondhatom, hogy végig nagyon szerencsés voltam, hogy nem szégyenültem meg a végletekig. Arra még emlékszem, hogy tántorogva mentem fel a lépcsőn és hogy elindultam a szőlőtőkék között. Botorkáltam a göröngyökön és már nem volt semmi motivációm, kikapcsolni, el, megszűnni, valószínűleg eleshettem. A következő, amire eszméltem az már órákkal később volt, hallottam, hogy a nejem keres, kiabál utánam. Felemeltem a fejem, de nem volt egy fix pont előttem, azonnal forgott velem minden, hánytam és próbáltam az öklendezések közben talpra állni, leszakítottam szőlőindát és rogyadoztak a térdeim, akkor éreztem meg, hogy összefostam magam. Végig belül a farmernadrágom hideg és... nem is tudom mi a helyes kifejezés erre, de éreztem. A gondolat, hogy itt feküdtem öntudatlanul és közben összefostam magam kijózanított, megoldást kerestem a dologra. Nem jutott eszembe semmi, felállni nem mertem, mert féltem, hogy meglátnak. Elkezdtem mászni négykézláb, majd mikor úgy gondoltam, hogy jó messze értem a háztól felálltam óvatosan és körülnéztem, a feleségem állt tőlem pár méterre. Nem kellett neki mondanom semmit, látta mi történt és azt is hogy milyen állapotba kerültem, nem vagyok szokva a mértéktelen italozáshoz. Mondtam neki révetegen, hogy szeretnék valahol megfürdeni, lenéztem a hegyről és megláttam a Kisbalatont. Elindultam a tó felé, hogy ott majd lefürdök, a nejem miután közölte, hogy az legalább 10 kilométer, utána teljesen elhagyatottnak és leforrázottnak éreztem magam.
Mentünk egy ideig telkeken keresztül, végül az egyik ház mellett találtam egy betongyűrűt, amibe az esővizet gyűjtötték a permetezéshez, a víz tiszta volt, én ledobáltam magamról minden göncömet és beleguggoltam a vízbe, a feleségem visszament a házhoz, hogy ruhát szerezzen nekem. Valószínűleg elaludhattam a vízben, gyerekzsivajra ébredtem. Tőlem néhány méterre két kisfiú ugrándozott az udvaron, csak néhány szőlősor választott el tőlük azért nem láthattak, no meg mivel mozdulatlanul aludtam így nem hívtam fel magamra a figyelmet. Óvatosan kimásztam a vízből és eliszkoltam át a földúton, nem látott meg senki, a ruhámat sem hoztam el, úgy ahogy voltam meztelenül szaladtam vissza a ház felé, út közben összefutottam a nejemmel. Nem kérdezett semmit, nem mondtam semmit. Felöltöztem, visszamentünk, megvacsoráztunk és elköszöntünk. Hazafelé a vonaton sem esett szó a dologról, de nem is beszélgettünk semmiről.
Évekkel később nagyanyám is mesélt egy hasonló sztorit, hogy nagyapám beivott és összecsinálta magát a város főutcáján, hozzá még kiabált is, nagyanyám meg nem tudta hová bújjék szégyenében, elvitte a tópartra a nádasba és lemosdatta, utána végig a kertek alatt hazakísérte. Anyám sem maradhatott ki a sorból, erre még én is emlékszem, Apám beivott fizetésnap és úgy jött haza, hogy nem tudott magáról semmit. Elaludt anyám mellett az ágyon, majd az éjszaka közepén nekiindult az útnak meztelenül, szerencsére nyár volt és meleg, a háztól néhány kilométerre akadtak rá az árokban a tehenészek, mikor jöttek hajnalban dolgozni, felrakták az egyik lovaskocsira és a házunk előtt felébresztették, bezörögtek az ajtón és Apám besétált meztelenül s kómásan.
Ez már csak egy ilyen család. -
guga
Közösségépítő
Rozsdás
Fiatal korom füstös kocsmáiban fogyasztottuk eme költségkímélő ám annál tudatrombolóbb hatással rendelkező italt, fél kevert és fél vegyes volt az összetétele, 16 éves korom előtt soha nem jutottam el a harmadik pohár végéig, utána meg nem mertem megkóstolni.
Volt egy gyönyörű hely, ahol régebben laktam, a tanya. Volt külön szobám, külön szántóm, külön erdőm és különb volt minden életnél. Az erdő szélessége 1km volt a hossza talán kétszerese, ez volt a mienk. Akácerdő fácánnal, néha betévedt őzekkel, amelyek a fazékban vagy a fagyasztóban lelték nyugalmukat, őzlábgombák, s a méheknek méz, sóska az egyik sarkában, hóvirág tavasszal, rigófütty hajnalban, mókus az ágakon, langy szellő ha ébredezett a táj, és egész évben friss tej a közeli tehenészetből. A tanyánkkal szemben volt egy lepukkant lóistálló, mögötte üzemen kívüli járművek, amelyeket az eltelt hosszú évek betakartak liánnal, lapulevéllel és bürökkel, de néha odafértünk az aljnövényzettől a haverokkal és megcsodáltuk őket, volt varázsa, nem üzemeltek, de lehetett látni rajtuk, hogy kiszolgáltak, mára csak a rozsda lepi őket, nem mozdulnak.
Ma este összetalálkoztam az egyik lakóval az utcán, fejét a két válla közé húzva ment a kocsijához, valamiért szomorú volt, ráköszöntem s gondoltam két vigyorral felvidítom, nem sikerült. Valahogy szóba jött a politika. Miért ne, az mindig szóba jön, aktuális, ha becsukom a szemem a fülemen jönnek be, ha a fülemet csukom be, akkor az agyamban látom a negatívját a plakátjaiknak. Kérdezem elmész? Mondja határozottan igen, udvariasságból nem kérdeztem kire, de aztán úgy gondoltam szarok az udvariasságra és nyíltan rákérdeztem. Elmondta és utána hozzátette, hogy tisztában vagyok vele, hogy semmi nem fog megváltozni, mert ez egy rozsdás gépezet, de ha már ennyi pénzt elköltöttek a kampányra, akkor ott a helyem.
Anyám egyik este felhív, hogy meghalt a nagybátyám németországban, az öccse. Tudtam, hogy régóta beteg, hisz lesoványodott, de elröpült az a tíz év, amíg nem akartam/akartunk róla tudomást venni és nohát máris meghalt. A német feleségétől már évekkel ezelőtt elvált, dolgozni nem tudott, haza nem jöhetett, hát maradt neki a halál, így elsőre lesújtott, de aztán Anyám második mondata, hogy hogy vannak a gyerekek felébresztett. Hja hogy ma mán máma van mán (by süsü).
Nem kell lehangolódni, végül is Anyámnak közelebbi rokona, mint nekem és ha Ő nem foglalkozik vele, akkor nehogy már nekem legyen lelkiismeret furdalásom, még leírni is rossz a szót. Szegény Misi most egy hűtőkamrában fekszik, várja a feloldozást, hogy részévé válhasson a földnek, amelyből valaha vétetett. Haza nem hozatják, mert drága, több, mint 600 ezer forint lenne, a temetésre meg nem megy ki senki, mert a konzul azt ajánlotta. A rokonok és hozzátartozók nem mernek jelentkezni a halottért, mert sok volt az adóssága. Így megy ez, a kapcsolatok és az érzelmek berozsdásodtak, nem működik a gépezet. Karácsonykor szerettünk volna a családommal hazamenni Gyulára, valamiért nem jött össze, hiányzott az ösztöke, na mondom magamban legalább a Nagymamát felhívom Szent estén, nem tettem, valamiért eltolódott. Most, hogy meghalt a fia, sem Ő nem hívott, sem én. Pedig gondolunk egymásra rozsdásan és mozdulatlanul, emlékezve a hajdan megélt szép időkre, amikor olajozottan működött a gépezet. Emlékszem Misi mellettem állt a Nagyapám (Apja) temetésén.
Én most kiállok Misi mellett, de ahogy gépelek és Ő várja a sorsát, hogy döntsenek felőle a hűtőkamrában ez elég rozsdásnak tűnik. Elköszönni sem tudok tőle, sem szóban, sem lélekben, hideg van, a lelkekben is, mindenki berozsdásodott, a tudat hogy valakiért önzetlen áldozatot kell hoznunk romboló hatással van ránk.
Apám járt itt a hétvégén. Panaszkodott, hogy a lakás, amely az övé de öcsém lakik benne annak a fejlesztési költségeit Ő fizeti, gázt vezetnek be éppen. Mondom neki, ez egyszerű, add neki, felejtsd el, és minden költség öcsémet fog terhelni, Apám kardoskodott, hogy a lakás az övé. Persze van neki hol laknia, mert van másik lakása, de az is az Övé. Annyira kardoskodott a tulajdonjoga mellett, hogy az már zavaró volt, mondom neki a fiadról beszélsz, nem egy idegenről. Jó jó, de ha neked van valamid, akkor te sem adod csak úgy oda és hosszan röhögött, némi éllel. Mondom neki, ha nekem van valamim az nem az enyém, a fiamé. Zavarban volt, felállt a rozsdás térdeivel és gondolataival, legalább a kort tisztelhetnéd, sziszegte a fogai közül.
Hamarosan jönnek a választások és az emberek lázasan ikszelnek majd, remélve, hogy a sorsuk jobbra fordul, olyan kezekbe kerül, hogy nyerő szelvény lesz az x-ből. Én most vetettem számot a feleségemmel, 11 éve vagyunk együtt és dolgozunk. Nem léptünk előbbre egy lépést sem. Dolgoztunk mindketten, van két gyermek. Még egy normális bútort sem tudtunk megvásárolni, hogy örömmel nézzünk rá, nem várunk sokat a politikától. Nemrég a miniszterelnök bejelentette, hogy az egész évi fizetését felajánlotta karitatív célokra. Mondom a nejemnek, hogy ha a miniszterelnök, aki egyáltalán nem egy Bibliai alak megtette ezt a lépést, akkor mennyit harácsolt év közben?
Okos és legjobb döntéseket hozva jutottam, jutottunk ebbe a helyzetbe, magamat nem tartom egy léhűtő és cselekedés képtelen embernek, s mégis úgy érzem gúzsba vagyok kötözve, persze a keserűség álarca minden esetben egy mosoly vagy egy vállon veregetés, mert mások sokkal rosszabb helyzetben vannak nálam és itt panaszolják el a műhelyben. Van, akit ez hidegen érint, ott van mindjárt a nagybátyám a hűtőkamrában, vagy a miniszterelnök a mikrofonok előtt.
Mondom magamban olajat a tűzre, jöjjön a változás, de sajnos demokrácia van, nem lehet oly hirtelen, elébb vigyük a döntők elé, akik éppen szabadságon vannak vagy leterheltek és nincs idejük, Karib szigetek.
Én meg itthon vagyok otthon s ha ítélőképességem nem csal, azaz nem vélek rosszabbul, mint négy éve, akkor maradok is itthon, de ha csal, akkor 39%-al vélek rosszabbul, mint négy éve. Ez mindenre kihat, vehetem úgy hogy berozsdásodtam. Idejét sem tudom, hogy mikor vittem a feleségem étterembe, moziba. Nem mindennapos dolog, nem minden éves, nem minden életes, ebben az életben nem kötelező vágyni, érezni és álmodni, maradj a seggeden, légy rozsdás, ne mozdulj mert fájni fog.
Ugye nem haragszol meg rám ha már nem hiszek a zengzetes tv beszédeknek és a sokat mondó óriás plakátoknak? Ugye nem haragítlak magamra ha nekem nem ígéret kell, hanem bizonyíték? Ugye nem hiszed azt, hogy politikus vagyok, ugye nem azt hogy nagyravágyó? Ugye nem hiszed el rólam, amit a sajtó hoz, hogy elégedetlen és mindig követelődző? Ugye nem hiszel el semmit? Ugye nem kötelezted el magad? Ugye tudsz még mosolyogni? Nem? Akkor elkötelezett vagy, megkötözve, a vágyaid attól függnek, akitől várod, akinek elkötelezted magad, NO de ha hiszel neki s elmész, akkor miért e savanyú ábrázat?
Kertészet, kert magazin és adatbázis
A réz a rozsda kórokozói ellen nem hatásos, ezért rozsdabetegségek ellen nem érdemes vele permetezni. Sok más féle gomba kórokozót elpusztít, ... -
guga
Közösségépítő
Bor és sütemény.
A műhely, ahol egész nap dolgozom a lakásunk ajtajától 1 méterre van, a csengőnket is átkötöttem oda mivel a napom túlnyomó részét ott töltöm. Záróra után ha valaki becsenget azt már nem halljuk meg, arra az esetre ott van a mobil és a vonalas telefon. Vasárnap hajnal háromkor felébreszt a nejem, hogy valaki szünet nélkül nyomja a csengőnket. Mondom neki az lehetetlen, ki akarna ilyenkor hozzánk jönni? Kinyitottam a lakás ajtaját és belehallgattam a hajnal csendjébe, s valóban vékonyan hallottam a műhelyből a csengőt ahogy szünet nélkül visít. Úgy ahogy voltam meztéláb és alsóban felsétáltam a lépcsőn a rácsig és kinéztem a bejárat elé, de nem láttam senkit. Akkor toppant elém a sötétből dühösen az egyik földszinti lakó, aki a résre nyitott ajtó mögül figyelt. Nyomában a felesége, aki szintén dühödt arcot vágott és rám rivalltak, hogy azonnal hagyjuk abba! Néztem rájuk elkerekedett és érthetetlen szemmel, karomat ösztönösen és tehetetlenül széttárva, jelezvén félig éber s elesett állapotomat s kérdeztem mit? Ezt az éktelen dübörgést, órák óta nem tudnak aludni, még füldugóval sem. Mondom nekik nem csinálunk semmit, alszunk, de nem hittek nekem, még az a tény sem enyhített az arcukon, hogy hiányos öltözékben állok előttük a hidegben ott a lépcsőn. Még hátra volt a teljes megsemmisülés, mert lenyomultak utánam a lépcsőn, hogy a saját szemükkel győződjenek meg állításomról, a lakásunk ajtaja mögül a feleségem dugta ki a fejét és álomittas, rekedtes hangon s értetlenül kérdezte, hogy kik ezek? Semmit sem látott a sötétben, mondom neki semmi, a földszinti lakók. Lejöttek a lakásunk ajtajáig és megvárták, amíg a feleségem beiszkol a szobába, utána kinyitottam az ajtót és belehallgattak a lakásunk csendjébe, semmi csak a két gyerek ütemes szuszékolása, no meg az SZDSZ. A falunk túloldalán van a székházuk és annak az alagsorában a nyomdájuk, én a hosszú évek alatt már megszoktam, hogy éjjel s nappal dübörög és morajlik a fal, néhány éve mikor nyomdában dolgoztam 3 műszakban, akkor ha kicsit szuszókálni akartam, csak közvetlenül a nyomdagép mellett tehettem a papírkartonok közé bújva, ezért nem zavart. De ez a fiatal pár azt hitte a mi lakásunkból jön a morajlás és a szakadatlan zakatolás, ami olyan volt, mint ezred katonai vigyáz a betonon. Mondom a srácnak az SZDSZ nyomdája dübörög a fal túloldalán, erre rendkívül elszégyellte magát és kérte ne haragudjak rá, amiért ilyen paraszt volt. A csengő még akkor is szólt, mert elővigyázatosan kiakasztotta egy szál gyufával, gyorsan felsietett és kivette a gyufát a csengőgomb mellől.
Másnap kora reggel siettem ki a keleti pályaudvarra, mert Apám érkezett vonattal. Mire hazaértünk a konyhaasztalon egy üveg vörös bor várt és egy nagy doboz csokis sütemény, aminek a gyerekek örültek a legjobban.
Ha más hasznom soha nem is lesz az SZDSZ-ből, ezt azért így utólag köszönöm nekik, hja és ha valaha is elmegyek választani, ha abbahagyják az éjszakai munkákat, ígérem rájuk adom a voksomat, cserébe a nyugalmas éjszakákért. -
guga
Közösségépítő
Kutyák
Apámnak volt egy remek házőrző kutyája a tanyánkon, kuvasz volt és Maca volt a neve, ezer közül megismertem volna. Az egyik szeme kék volt, a másik meg barna, gyönyörű jószág volt, amellett, hogy látványnak szép volt a feladatát is pontosan végezte. Feleslegesen nem ugatérozott, enni napjában egyszer kapott és havonta magától kihagyott egy napot. A idegent vagy szokatlant látott, akkor jelezte a dolog súlyához mérten egy egy ugatással vagy veszett csaholással. Ha a 2 kilométerre lévő műúton elment egy motoros, akkor egy rövid vakkantás és a vége elvékonyítva, fej elfordítva de úgy, hogy az orra még a levegőbe és a következő pillanatban újra feküdt. Ott öregedett meg a kutya apám mellett, apámhoz lett szoktatva és csak rá hallgatott, az ételt és a friss vizet is tőle fogadta el, mondjuk sosem próbálta más etetni, néha kivittem neki az ételmaradékot ha egyedül voltam otthon.
Aztán kimúlt, megsirattam, mert közel állt hozzám, naphosszat feküdtem vele a fűbe és bámultuk az eget, eget bámulni naphosszat csak kutya és ember tud önfeledten, főleg azért, mert a kutya nem is nézte az eget.
Egyik nap mentem haza szakmunkásképzőből és látom a Maca helyére kivan kötve egy német juhász. Nem szólt az egy szót sem, ahogy ballagtam be a tanyára, nézett rám mereven, le sem vette rólam a szemét. Ledobtam magamról az iskolatáskát, bementem a konyhába és megebédeltem, a csirkecsontot papírra raktam és kisétáltam a kutyaházhoz, a kutya továbbra sem adott ki hangot csak figyelt, ahogy felé nyúltam a papírral a kezem után kapott és egy szemvillanás alatt lehámozta csontig három ujjamat. Visítottam, mint a rimóczi nyúl, rohantam a konyhába és lemostam, bekötöztem a kezem. Akkor láttam meg a hűtő tetején a papírt, amire Apám ráírta, hogy VIGYÁZZ A KUTYÁVAL, MERT HARAPÓS!
Estére belázasodtam, Apám megjött és kérdezte mi történt velem? Mondtam neki munkahelyi baleset, festettünk egy szekrényt és felsértette a kezemet, kérte mutassam meg. Gyanús volt neki, de nem mondta. Másnapra a kutya eltűnt, évekkel később tudtam meg, hogy Apám a rendőrségtől kapta, egy kiszolgált kutya volt, amelyiket nyugdíjazták. Apám sejtette, hogy a kutya készítette ki a kezemet és azt is, hogy nem mertem elmondani. Másnap csákánnyal agyonütötte a kutyát és elásta a ház mögött.
Utána nem volt Apámnak többet kutyája, én meg közben elkerültem otthonról, megnősültem, család, de még mindig nincs kutyánk. Gyerekek nagyobbak, gondoltam kellene egyet venni, egy megbízható házőrzőt. Nemrég áprilisban kutyavásár volt, nagyon beharangozták előtte és mindenki úgy érezte kötelessége ott lenni, szinte nehezményeztek rád, hogy nem is vagy magyar ha nem mész el egyszer kutyavásárba. 4 -féle kutya volt, két harci eb meg egy kis töpszli, amelyiket nem lehetett megkötni, mindig szabadon járt, hja és egy pudli, amolyan öleb. Házőrzésre egyik sem volt alkalmas, a gyerekem közelébe sem engedtem volna őket, megbízhatatlan kutyák. A két kisebbik elkényeztetett és válogatott koszton tartott, olyan amelyik ha csirkecsontot lát csak fanyalog és eloldalog, a másik kettő meg állandóan a koncon marakodott, egész nap lehetett volna őket etetni, semennyi nem lett volna nekik elég. Na meg az acsarkodás naphosszat és a fogvicsorítás. Nekem házőrző ebre lett volna szükségem, olyan amelyik ha lefekszik a fűbe akkor nekitámaszthatom a fejem és elszuszékolhatok mellette, ha bármi rendelleneset tapasztal, akkor finoman vakkant és tudtomra adja, hogy ébresztő gazdám. Olyan kutya kellett volna, amelyik hűségesen szolgál, napjában egyszer eszik, egy hónapban egy napot kihagy és az ételt meg a friss vizet csak tőlem fogadja. De ez a két harci kutya? Az egyik úgy nézett ki szelídebb, de amint megszólalt a másik az is csak hörgött és csorgatta a nyálát véresen, vicsorította a fogát, már vége volt a kutyavásárnak és messze jártam onnan a fiammal, de ilyen távolra is elhallatszott a csaholásuk, ahogy egymásnak estek. Gondoltam is magamban, nagy baj lesz annál a háznál, ahol ezekre bízzák annak őrzését.
Ne haragudjatok rám, tényleg elkelt volna egy házőrző, de nem tudtam közülük választani, alkalmatlanok a feladatra. -
guga
Közösségépítő
Gyász
Az egyik telefon szolgáltatóhoz kellett bemennem délutánra, hogy átírják végre két év után a cégünk nevére a telefont. A nejemmel ültünk a bejárat előtt várva a sorszámra, elszaladt az idő, már több, mint egy órája ültünk ott. El kellett mennie a nejemnek a nagyobbik fiamért, addig én tovább vártam a sorszámra.
Egyszer csak odaült mellém egy nagy darab férfi és próbáld velem beszélgetésbe elegyedni, hogy éppen milyen telefont akar venni, akció van, meg kamerás. Na mondom magamban, megint megtalált egy marha a fogyasztói társadalomból.
Próbáltam félrefordulni és húzni a számat, hogy vegye észre nem óhajtok társalogni vele, kicsit arrébb is ültem a padon. Erre megszólalt:
-Az előbb, aki elment a felesége volt?
-Igen az.
-Nagyon vigyázzanak egymásra!....s azzal elsírta magát, kis szünet majd összeszedte magát és pont Őt hívták, éppen sorra került.
Sorra kerültem én is és fél szemmel lestem az emberemet, hogy mikor végez, nagyon megérintett az elesettsége.
Előttem ment ki a bejárati ajtón és eltűnt a forgatagban, nem sokkal utána én is szabadultam a pulttól és utána eredtem. Tudtam miről beszélt, valakije meghalt, nyilván a felesége. Valószínűleg nemrég és itt egy kétmilliós főváros, de nincs kivel beszélnie.
Utána mentem, láttam, ahogy fejét leszegve ment a tömegben elveszve. Megérintettem a vállát, felém fordult és annyit mondtam neki, hogy ígérje meg ha bajban lesz, ha segítségre lesz szüksége felhív!!!
Nagyon megköszönte, felírta a számomat, én is az övét, majd mondta, hogy nagyon nagy szüksége van valakire, mert nincs maradása, egész nap csak megy, a felesége rákban halt meg s egy hete temették.
Megint elsírta magát és próbáltam vele érzékeltetni, hogy nem kell szégyellnie az érzéseit, nem kell tenni ellene ha nem tud uralkodni magán.
Péntek délután felhívtam, hogy mikor jöjjön hozzánk szombaton ebédre, éppen az utcán volt, valahol sétált, kérdeztem mikor hívhatom otthon?
Uram, én reggel, hajnalban felkelek és elindulok otthonról, addig megyek, amíg bírom lábon, ha már nem, akkor merek hazamenni és megint elsírta magát, csak az este ne jönne jegyezte meg és elcsukló hangon búcsúzott el.
Holnap átjön hozzánk, nincs benne, nincs hozzá gyakorlatom, hogy miként kell közelíteni egy gyászoló emberhez, miként kell enyhíteni a fájdalmát. Ezért meghívtam István bácsit a gyülekezetünkből, akinek a felesége nyáron halt meg.
Meg Marikát is, Ő végtelen türelemmel és megértéssel van megáldva. Én tudom nem tudok többet tenni érte, mint főzni egy finom ebédet, holnap délelőtt megyek és bevásárolok vagy 10 személyre.
2 milliós főváros és nincs egy ember, aki meghallgatná vagy törődne vele, azt mondta a gyerekei a temetésre sem mentek el. Ez hogy lehet? Milyen világot élünk már?
A büszkeségre épül az egész?
S ha a büszkeség leomlik, hol marad az ember?
Tényleg sokat gondolkoztam rajta, hogy mit mondhatnék majd ennek az embernek, akit soha nem láttam s mégis hozzánk menekül a gondjaival, akikkel 2 szót váltott. Hol vannak a rokonai, akiknek ilyenkor gyámolítani kéne. Nincs pénzük és nem érnek rá?
Normális dolog ez?
Mondanék magamban csúnyákat, de nincs időm, mert holnap jön, leül és arra vár, hogy megerősítsem t lélekben. Még nem tudom mit fogok neki mondani, de abban biztos vagyok, hogy lelki teher nélkül fog távozni tőlünk Isten kegyelméből.
Félek belegondolni abba a helyzetbe, hogy egyszer majd én vagy a feleségem kóricálunk így az utcán elveszve s várva, hogy valakinek szólhassunk egy szót is.
Mély fájdalom egy szerettünk elvesztése, bár az empátiámról biztosítva van, mégsem tudhatom milyen feneketlen mélységű fájdalom, nekem még mindenkim él.
De megértem és próbálok tapintatos és segítőkész lenni. Ilyesmit feldolgozni nem könnyű, a történet végérvényes, nem visszafordítható.
Holnap szombat. Nem visszafordítható.
Lk 9,62
És monda néki Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.
Mondtam volna neki, hogy Isten..., de félbeszakított. Isten gonosz, mérhetetlenül gonosz és zokogott..., nem mondtam neki semmit. Nem voltam abban a helyzetben, hogy bármit is mondhatnék. Neki a fájdalmát csak egy élő feleség pótolhatta volna.![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/temetes.jpg "[kép]")
-
guga
Közösségépítő
Bevonultam a wécére. Végeztével nyúlok automatikusan a tekercs felé, de üresen kacsint rám a tartója.
-Anya! Adj már be egy tekercs papírt légyszi!
-Elfogyott a wécépapír.
-Akkor adj papírzsebkendőt!
-Az sincs, tegnap elfogyott.
-Akkor adj szalvéát vagy bármi mást!
-...túrkálás, szekrényajtó nyikorgás...Nincs. Az is elfogyott, csak filteres teafű van. -
guga
Közösségépítő
Sűrített levegő, vagy tej.
Gyökeres változás
Én és a nejem alszunk a konyhakövön, gyerekek stand by vidéken, kivettük
belőlük az elemet, majd újraprogramozzuk mindkettőt.
nnyé innen
Amúgy most az jutott eszembe, hogy gondolom nincs kivel állatkodnod, ezért
most kapóra jött ez a lehetőség és alaposan kikáromkodhatod magadat
Mindjárt ebéd, nejem tehermentesítve lett, nem kell főznie, itt egy finya és
olcsó kifőzde 200 méterre, oda járunk offolni minden nap.
Már beindult a pavlovi reflexem, elkelne egy fogorvosi nyálelszívó gép.
Nigger!!
Hőőőjjj!
Tudom, hogy nigger vagy! Nem bújkálhatsz csak mert sötét van, elfelejdkeztél
róla hogy egyben hideg is és vacog a fogad. Ahogy villámsebességgel egymáshoz
koccannak a fogaid és közben porlik el, hatalmas fehér porfelhő képződik
körülötted és olyan, mint az éjjeli köd.
Soha ne tévesszen meg az éjjeli köd, ahol köd ott nigger.
Ez tézis. vedd úgy, hogy a kiképzésed része
Figyejjémán háziposzáta!
Megvan még a szomszéd fekete tacskója? Volt vele valami sztorink, amin
végtelen jókat röhögcséltünk, de már nem emléxem. Lehet ha megöregszem már
csak röhögcsélni fogok azon, hogy régen milyen jókat röhögcséltem, de nem
tudom, hogy min és ez milyen röhögcséges dolog.
Van egy szú a szervizasztalomban, percenként perceg. Rosszabb, mint egy
kakukkos óra. Már megpróbáltam kinyírni oldószerrel meg fúrógéppel belefúrtam
az asztalba ott ahol hallottam percegni, de ez az asztal becsapós, mert
szerintem vezeti a percegést. Lehet nem is ott fúrtam, ahol a szú volt.
Idegesítő na, most is hallom. Erről ne beszélj senkinek, mert akkor kezelni
akarnak engem. Pedig nincs semmi bajom csak ez a rohadt szú. Uralkodnom kell
magamon, mert ha elvisznek akkor ki ad enni a gyerekeimnek?
Hőőőőőőőőőőőőőőő
Ilyenkor még beszámítható vagy?
Vagy már túl tettek rajtad?
A nejemmel elhatároztuk, hogy felrobbantunk)
Holnap délelőtt a tettek mezejére lépünk...izé.
Nem tudod véletlenül merre van?
Barátok közt, Lost nálam is favorit, egyszer átbeszélgethetnénk egy éjszakát
erről a két filmről
Persze ez nem igaz, nem szoktam tévét nézni, mert mikor én bemegyek a lakásba,
akkor lefekszek a szőnyegre és alszom. Hónapok óta ez van, nem ágyban alszom
a derekam miatt, hanem a parkettán. Bemegyek, eldőök oszt annyi. Yayy
Pedig de, ha hiszed, ha nem. Szerintem ti meg állva alszatok és közben
beszélgettek, hogy legalább azt a kis együtt töltött időt együtt töltsétek.
Nálunk úgy megy, hogy reggel fél hatkor asszonyt kicibálom ágyból, kávét főz
és közben nekiállunk diskurálni csendben. Nálam a csend egyenlő a
medvedörmögéssel, akármilyen halkan beszélek felébred a kicsi. Aztán
folyamatosan anyaaaaaaaaaaa tajajó, tajajó, tajajó, tajajó.
Anya bosszankodva feláll, hogy viszem mááááár én meg eldörmögök egy
basszamegot és kivonulok a műhelybe, este meg bevonulok és eldőlök a
szőnyegen, reggel fél hatkor asszonyt kicibálom ágyból, kávét főz és közben
nekiállunk diskurálni csendben.
Csak azt nem értem , miért nem főzöl magadnak kávét ??
Hja
Azért, mert csak. Férfisoviniszta állat vagyok
Egyébiránt pedig a lakásunk 35nm az ágytól a konyha 3m-re van s ha én
nekiállok csörömpölni a fazekakkal és edényekkel, amit a nejem előző este oly
szépen felhalmozott mosogatás után, akkor egy kávéfőzés megállíthatatlan
emberáradatot vonna maga után a konyhába a 2 éves fiammal az élen, aki bőszen
tajajóért kiáltozna én meg elszaladnék otthonról vietnámig s beülnék egy
rizsföld kellős közepére mantrázni (hozzáteszem végleg).
Hát ennyit röviden a kávéfőzésemről
Akarsz még valamit tudni kettisz ügynök? Vagy most éppen hortyogsz?
Mindegy, napközben majd még küldök leveleket.
Hja csinos kis meglepi bombát raktunk az udvarotokba, kinderbomba kifejezetten
gyerekeknek, épp hogy csak leviszi a fejét
Ha visszaküldöd a csomagolását ötször, akkor nyerhetsz vele mégegyet.
Figyejjémán rehabos (rehabilitáció, érted rehab, rehabos vagy visszahab
bááááááhhhhhhh
Vissza a habot, nem más, mint ellenmozgalom a hab ellenmozgalom ellen (vagy
mi confused.gif)
Akik rehabilitálják a habot, habtalanított habzószáyou-ak, hetet habot
összehordanak, na mindegy habjuk a fenébe.
Azért még hab mondjak valamit, habarjában tenni kell valamit a habtyúk tavának
előadásához, hogy a kihabosítás sikeres legyen.
Figyejjémán boxos! Niggerjárás van felétek, hogy akkora a köd?
Képzeld, éppen dolgozom, ebéd után vagyok, az ebéd meg én utánam, holnap is
fogok ebédelni.
Elmondjam mit ettem? Minek kérdezem, úgy sem te döntöd el ))
Mindegy mostmár nem mondom el, inkább titokzatos maradok.
Volt habcsók is, közben a tévében ment a Hablet shakespearetól, mármint nem
shakespeare tolta a habot, hanem tőle. Pontosabban nem tőle tolták el és sem
nem Ő.
Tudod az a habtalanító sztori, amit már említettem, benne volt a tévében is.
Bemondták az egyórásiban, tiszta libabőrös lett tőle a hátam, a hamburgeremben
találtam. Na oszt csak elárultam mit ettem ebédre.
[Szerkesztve] -
guga
Közösségépítő
''(a legmeredekebb eset számomra Ábrahámé, akinek bizonyítania kellett, hogy akár meg is ölné piciny gyermekét, hogy a kedvében járjon .. és ő meg is ölte volna .. ezáltal kedves lett Isten előtt.)''
Erre még röviden reagálok. Ha Isten szemével néznél a világra, akkor nem lennének kérdések, csak hit.
A Biblia ilyen szempontból elég szövevényes olvasmány. Ugyanis ha szó szerint olvasnám, akkor én is értetlenkednék és megbotránkoznék benne, hogy mi a haszna abból ha Ábrahám leöli késsel a saját fiát és megáldozza, megégeti?
Ahhoz, hogy megértsük kicsit el kell kalandozni előrébb a Bibliában:
Jer 1,5
Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé.
Ez nem úgy zajlott ám le, hogy Isten a felhőkön csücsülve nézett lefelé és a körmét rágta, hogy na vajon most megöli vagy nem? S Jézussal izgatottan várták a végkifejletet, mert fogadtak egy talentumban s várták, hogy ki nyeri.
Isten, mint ahogy olvashatod pontosan ismerte Ábrahám szívét s jellemét már születése előtt. Ez minden egyes emberre igaz, hisz minden ember lelke Istentől jön ki és ugyanoda megy vissza elé.
Isten nem arra volt kíváncsi, hogy megteszi vagy sem, sőt nem is volt kíváncsi semmire. Ábrahámnak volt szüksége arra, hogy megtapasztalja Isten kegyelmét. Ha egy vak ember megy az utcán, akkor 100%-ban a vakvezető kutyára kell támaszkodnia, természetesen magától is sétálgathat az utcán de a vakvezető kutya vezetésével sokkal biztonságosabb és eredményesebb. Ha valaki az életét Istenre bízza, akkor az hasonlatos a vakvezető kutyához. Én is megtehetném azt, hogy nem foglalkozok Isten bölcsességével és szívével, élem az életem, mint bárki más. 7 évvel ezelőttig így tettem, sőt volt olyan ha valaki a Bibliáról próbált meg velem beszélni, akkor a tetlegességig elmentem csak, hogy megszabaduljak tőle, annyira útáltam a hívőket meg a papokat.
Isten megígérte Ábrahámnak Izsákot, majd ebből hosszú ideig nem lett semmi. Majd mikor elfogyott a reményük, akkor a saját gondolataik alapján Sára beküldte a szolgálóját a férjéhez és Ő szülte meg neki Izmaelt, de Izmael nem Isten ígéretéből született, hanem Ábrahám akaratából. S mikor már megvénhedtek s úgy gondolták nincs lehetőségük gyermeket nemzeni, akkor Isten munkálkodott értük s egy évvel Izsák születése előtt megígérte, hogy fiuk fog születni. Sára akkor kinevette Istent, egyáltalán nem hitt az ígéretben. Izsák az ígéret gyermeke volt, Isten akaratából született meg. Hogy később Isten azt kérte Ábrahámtól, hogy áldozza fel az nem más, mint a vakvezető kutya és a vak ember viszonya. Ábrahámnak vakon megkellett bíznia Isten szavában, már megtapasztalhatta, hogy Izsák olyan szituációban született meg, amikor ember számára már minden lehetőség kimerült + mellette még ott volt Isten ígérete, hogy Ábrahám magvát nagy néppé teszi. Mérlegelnie kellett, hogy a helyzetre tekintve azt mondja, hogy nem, itt ez a fiú, öreg vagyok, nincs már lehetőségem másik gyermeket nemzeni, nem áldozom fel. Vagy pedig Isten szavára bízva megteszi, amit Isten kért tőle.
Természetesen Istennek semmi haszna sem származott volna abból ha Ábrahám megöli Izsákot, de abból viszont nagy hitet nyert, hogy Isten munkálkodott érte és gondoskodott számára az áldozati állatról.
Még egy kicsit visszamennék az előbbi beszélgetésünkre az átlagemberhez:
17. Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, a melyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban.
Az az ember, aki megőrzi magát mindentől, megpróbál becsületesen élni és ledolgozza az egész életét, az elmondhatja magáról, hogy nem tett semmi mást, mint Isten átkát fogadva, annak eleget téve élte az életét. De Istennek nem csak ez az akarata, van kegyelem is, amit adni akar az embernek. Kétféle ember van mindig, a tékozló fiú és a bátyja. Ha valaki tékozló fiúként él Isten előtt és eljut abba az állapotba, ami a tékozló fiút apjához vezérelte, azt Isten felmagasztalja. De ha valaki bátyjaként éli az életét, azaz átlagember módjára, az Isten átkát kapva élhet és a végén is csak azt kaphatja meg. -
guga
Közösségépítő
''Meggyőződésem (tapasztalatom), hogy nem csak kétféle szélső helyzete van a viselkedésnek, nemcsak porig alázatos illetve felfuvalkodott emberek vannak, hanem a normál eloszlás szerint a többség tisztában van a világban elfoglalt helyével, esetlegességével, korlátaival, végességével. Isten - aki a kereszténység szerint mindenkit szeret - ezeket mégsem, vagy kevésbé?''
Üdv! Isten számára egyetlen nagyon fontos dolog van, hogy üdvözülj, ez szimbólikusan hitből történik Jézus vére által, valóságosan pedig Isten azt szeretné ha ugyanaz a lélek és bölcsesség lenne a te szívedben is, mint Isten és Jézus szíve.
Jn 5,30
Én semmit sem cselekedhetem magamtól; a mint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem, az Atyáét.
Jn 6,38
Mert azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem.
A történet kedvéért, ha most Isten téged vagy bárki mást kérne meg a fórumról, hogy hirdesse az Evangéliumot, akkor az lenne belőle, mint láthatod az összes hozzászólásodat
Amikor Isten valakit megaláz, annak érdekében, hogy üdvözüljön az így fest:
4. Mikor pedig megszünt beszélni, monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.
5. És felelvén Simon, monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót.
6. És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát keríték be; szakadoz vala pedig az ő hálójuk.
7. Intének azért társaiknak, a kik a másik hajóban valának, hogy jőjjenek és segítsenek nékik. És eljövén, megtölték mind a két hajót, annyira, hogy csaknem elsülyedének.
8. Látván pedig ezt Simon Péter, Jézusnak lábai elé esék, mondván: Eredj el én tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!
Láthatod, hogy Péter sokat munkálkodott, nyilván tapasztalt halász volt. De sikertelen, biztos nagyon elvolt keseredve emiatt, hogy hiába megy ki a tengerre nem fog semmit.
Az, hogy Péter sikertelen és elkeseredett ember lett és hogy nem fogott semmit, azaz hiába munkálkodott, ez is Isten munkája volt. Azt a célt szolgálta, hogy ne tudjon önmagában megbízni, hanem Jézus szavában bízzon. Isten ezt minden ember életében legalább egyszer megteszi. Halálunk után nem lesz kibúvó, hogy én nem tudtam róla, hogy van Isten, nekem nem hirdetett senki Evangéliumot.
Ha erre lenne lehetőség, akkor nem csak mennyország és pokol lenne, hanem egy harmadik hely azoknak, akik ugyan bűnösök, de nem hallották az Evangéliumot.
Tudod rengeteget lehet csűrni, csavarni a szavakat a magunk javára a saját elménk elgondolása szerint. Azonban ha valaki Istentől kegyelmet kap, Isten munkálkodik az életében és megtapasztalja, akkor a mutató ujj ott a szájon.
Én nyertem feleséget, két gyermeket és olyan munkát az úrtól, amit reggel 5h-tól este 10h-ig örömmel végzek és teher a hétvége, mikor pihenhetek. Nem a pénteket várom, hogy lejárjon a munkaidő és nem nyögök fel hétfő reggel. Mindezt Isten munkálkodta értem, tőle kaptam, ez az Ő dicsősége. Egyszer az én életem is sikertelenné vált. Hosszú ideig kínlódtam s Isten olyan szívet adott, hogy kerestem Őt s hagyta magát megtalálni, elküldte hozzám az egyik lelkészt s általa üdvösséget nyertem s mindent, amit leírtam.
Láttam feljebb írtad, hogy általában senki nem tesz említést arról ha valaki csak leéli az életét, dolgozik és senkinek nem okoz fájdalmat, azaz egy átlagember. Nos ilyen Isten szempontjából nem létezik, de nem is hagyja említés nélkül. Ha megnézed a tékozló fiú példázatát, akkor ott említést tesz a bátyjáról, aki pont ilyen ember. De van egy alapos probléma. Hiába él az apja mellett, hiába tesz meg mindent, amit az apja kér s hiába dolgozik becsületesen. Ember szempontjából semmi kivetnivalót nem találhatunk benne, ám a példázatban mégsem azt látod, hogy az apjának ez örömet okozna és megjutalmazza. Sokkal inkább azt a fiát jutalmazza meg, amelyik elvitte a háztól a vagyonát, elherdálta, elitta, elkurvázta és most jön haza tépetten s megalázottan.
Egyszerű, a kisebbik fiú azért ment el otthonról, mert nem volt egy szíve neki és az apjának, nem az apja bölcsességével használta a vagyonát. Csak testben volt jelen az apja mellett nem lélekben, az apja hiába tartotta volna maga mellett erőszakkal. A bátyja is ott volt végig az apja mellett és keményen s becsületesen dolgozott, de ez is helytelen volt. Ugyanis ebben az állapotában jutalmat kellett volna kapnia az apjától, nem kegyelmet.
Van még erre egy jó példázat a Jákób és Ézsaú példázata, ahol Ézsaú volt az első szülött és Ő is keményen dolgozott s mégis Jákób volt az, aki áldást nyert az apjától, mert Ő nem önmagában bízott, hanem az anyja szavában.
Az Isten előtt nem erény, hogy valaki leéli az életét úgy, hogy dolgozik és nem zavar senkit, meg becsületes. Az ilyen embernek nem Isten szívére és kegyelmére van szüksége, hanem fizetségre. Isten pedig elsősorban a saját szívét és bölécsességét szeretné adni s kegyelmet, de mindaddig ez lehetetlen, amíg bűn van a szívedben. -
guga
Közösségépítő
A futár szélsebesen húz be a benzinkút shop-ja elé és ledobja a földre a kerékpárt, sietős lehet mert vágtat be a pénztárhoz. Vásárol egy 3000ft-os telefon feltöltőt és lihegve kirohan az üzletből. Elővesz egy fémpénzt és remegő kézzel lekaparja a védőréteget. Nekiáll a telefonon pötyögni, az utolsó számjegyet már a kerékpáron üti be, egy laza mozdulattal a földre ejti a feltöltő kártyát és már egy kilométerrel odébb kapja a visszaértesítő sms-t. Üdvözöljük az egyenleg feltöltése sikertelen volt.
München sétálóutcája kihalt ilyen kései órában, Magyar cigány család húzódott meg a hideg szél és eső elől egy ékszer üzlet bejárata alatt. Mind a kilencen elfértek kényelmesen mert hatalmas ívelt bejárója volt, szerencséjükre a kirakat oldalában volt egy szellőző ami az alagsorban lévő helységek szellőztetését oldotta meg. Oda kucorodtak az asszonyok és lányok a picikkel, a férfiak visszafogottan de hangoskodtak, nevettek és valami italt fogyasztottak amit a közeli üzletben vásároltak. A szél megtekerte a kirakatok fölötti ponyvatakarót és néhol félig hajtotta a facsemetéket. Álmukban sem gondolták, hogy külhonban is ilyen zord időjárás lehet. Abban reménykedtek, hogy ha átlépik a határt akkor minden problémájuk megszűnik. Nincs több megaláztatás, nincs szűkölködés, végre valaki ember számba veszi őket és talán a nap is folyamatosan árasztja a sugarait. A szemben lévő ház előtt leparkolt egy csillogó fekete Audi. A férfinép kisereglett a csodájára, hogy ámuljanak. Valóban nagyon nagy autó volt az ők szakadt, sötétpiros Zsigulijukhoz képest amivel alig bírtak elvánszorogni idáig. Az audiból kiszállt a sofőr és hátrament kinyitni az ajtót. Egy magas, szőke, fehér bőrű, fehér arcú fiatalember dugta ki a fejét és bicegve elindult a ház bejárata felé. A Cigány férfiak mind irigykedve bámultak utána és magukban ezerszer megcsókolták volna a földet ha most a fiatalember helyében lehetett volna bármelyikük is. Elképzelték ahogy bemegy a házba, valaki hosszú asztalnál gyertyát gyújt neki és felszolgálja a vacsorát. Ezüst tálcán hozzák a vadat,köreteket és a süteményt, előtte yóó forró levest. A sofőr segített a fiatalembernek eljutni a bejárati ajtóig majd mindketten megálltak és visszanéztek az ékszerüzlet bejáratához ahol a nagy sokaságot vélték látni a homályban. A sofőr elköszönt és elhajtott. A fiatalember még egy percig bámulta irigyen az összesereglett férfiakat és magában ezerszer megcsókolta volna a földet ha bármelyikük helyében lehetett volna. Lenyomta a bejárati ajtó kilincsét és bebicegett az előtérbe maga után húzva a műlábát. Beült a neki készített felvonóba és mire az emeletre ért lecsatolta, majd nekiállt tasakos levest készíteni egy személyre. Míg forrt a víz az elektromos tűzhelyen odaállt az ablakba és vágyódva nézte a férfiakat ahogy csettintgetik az ujjukat és egyik lábukról a másikra ugrálnak az italtól jókedvűen..........
Fiatal pár összeszorult szívvel ballag a körúton, fogják egymás kezét és nem zavarja őket, hogy mindkettejüké nyirkos az izzadságtól. Nem szólnak egymáshoz mert mindent tudnak és kérdezni valójuk sincs nagyon. Mindketten keserűséggel a szívükben sétálnak el az üzletek előtt és arról ábrándoznak, hogy egyszer csak meghal végre az öreg. A lány és a fiú nagyon szereti egymást és a fiú már lépett volna is kettejük ügyében, hogy albérletet keressenek és együtt éljenek de a lány apja nem engedte. Szigorúan megtiltotta a lánynak, hogy találkozzon a fiúval. Nagyon mérgesen és hangosan veszekedett vele napról-napra, hogy kerülje őt és egyáltalán mindenkit kerüljön el messzire mert ha megtudja akkor kitagadja és leköpdösi mindenki előtt. A lány gúnyosan jegyezte meg de csak magában, hogy édesapám maga ha köpni tudna akkor az ágyból is ki tudna kelni wc-re, de így egy ápolónő és a szomszéd asszony jár hozzá ha a lánya éppen dolgozik. Az öreg mindent megtett, hogy megkeserítse a fiatalok életét, de ez kevés volt számára. Állandóan szekálta a szomszédasszonyt is, hogy kiről mi a véleménye és, hogy az alatta lakónak büdöset hugyozik a macskája mert átérzik a padlón és járjon utána a nevében. Az ápolónőt meg hol a frizurája miatt piszkálta, hogy kócos és amúgy is hányszor fürdik egy héten meg vált alsóneműt. Aztán egy napon kiadta a lelkét. A fiatal pár is örömmel és felszabadultan vette birtokába a lakást és láttak neki nagyokat tervezni egy életre, hogy ez ide kerül ez meg olyan színű lesz. A szomszédasszony átment az alsó lakásba megsimogatni a cicát és elfogyasztott az öreggel egy kávét kedélyesen. Megállapították, hogy idén szilveszterkor sem volt a tv-ben semmi érdemleges a Gálvölgyin kívül. Az ápolónő pedig azóta is boldogan fogadja a bókokat, hogy milyen csinos a frizurája és jhuj be illatos a parfüm amit ma használ. Szóval nézőpont kérdése és azt ajánlom mindenkinek, hogy ne legyen házsártos fakupac ha megöregszik mert nem csak a saját életét keseríti meg vele. Én úgy szeretnék eltávozni, hogy mindenki visszavárjon és fájlalja, hogy többé nem lehet velem.
Ülök a fürdőszobában a mosógép előtt, este 22h és a család a csukott szoba ajtó mögött szuszókál. Én meg napszemüvegben, sötétben, bámulom a kétkazettás magnódeck ledjeit ahogy villognak a zenére. Óvatosan és csendben teszem fel a kérdést, hogy led mi lett veled ? BBE dübörög a fejhallgatóban és nagyon rajta vagyok a zenén. Néha elismerően ciccegek, hogy ázze ez oszt tuggya mi a dörgés.
Előttem négy üveg sör és egy üveg kóla. Kezemben toll és előttem a füzet amit félig már teleírtam az eszembejutásokkal. Szippantok még egy mélyet a pipába és várok. Szinte röhögve fújom ki a füstöt mert eszembe jutott ha most látnának a főnökeim akik rámbízták a 80 milliós raktárkészletet.........ázze ütős a téma, néha úgy szétszakadok, hogy csak parázás a köbön, a zene is idegesít. Ilyenkor nyúlok a sör felé és tudom, hogy ha hirtelen lenyomok egy üveggel akkor az visszahoz. A visszatérő fázisban szoktak jönni azok a gondolatok amiket érdemes lejegyezni, mármint ha képes vagyok fogalmazni és még inkább írni. Nehéz ügy és nem mindíg sikerül, úgy 2-4 óra alatt írok tele egy lapot de az legalább velős. Olyanok mint Dártvéjdör a hagymásrostélyost szereti meg, hogy ......
erre például emléxem konkrétan:
< Valahol ott messze szárba szökken a búza
Valahol ott messze éhezik egy gyermek sírva >
valahol ott messze.....
A feleségem szerencsére észnél volt végig a két év alatt és most már én is nagyon köszönöm neki a türelmet így évek múlva, hogy nem ment tönkre minden körülöttem. Istennek hála elmúlt ez is mint egy rossz álom....
--------------------
Nem azért élek ,hogy a példaképed legyek . Én is csak egy teremtett lélek ...............
[Szerkesztve] -
guga
Közösségépítő
Emberi kapcsolatra vágysz ? Kapcsold be a géped
10./2.
Ez én vagyok...
1998-ban megismerkedtem egy koreai lelkésszel, éppen egy éve nem volt munkám és nagyon kicsúsztak a dolgok a kezemből. Hatalmas adósság terhelte meg a vállamat minden oldalról. OTP részlet, lakásrezsi, ecetera...Munkám az nem volt, pedig a gesztenyepirítástól kezdve a napszemüveg árusításon keresztül, a plakátragasztásig mindent megpróbáltam. Az utolsó nekifutásom a számítástechnikát megelőzően a festőművész volt, természetesen sikertelenül. Akkoriban már ismertem a lelkészt és tanácsot kértem tőle, azt mondta ő pontosan átlátja ezt a helyzetet és nagyon jól tudja, hogy Isten mit szeretne tőlem, hisz ezt már sok ember életében látta. Minden olyan ajtót bezár előttem amelyik arról szól, hogy a saját magam erejéből és tudásából szeretnék sikereket elérni. Azzal bocsátott el, hogy ha felhagyok a sikertelen próbálkozásaimmal és nyugton maradok a fenekemen ill. arra fogok várni, hogy Isten hozzon elém olyan munkát amit Ő akar adni számomra, akkor bizonyosan be fog következni. Ugyan egy szavát sem hittem el mert eleve bizalmatlan voltam és ilyen jellegű tapasztalattal nem bírtam. A lelkésznek lett igaza...és most nyugodtan kijelentem, hogy enpera, höhhhnyeee. Egyszer rám jött a frazeológia és bicóra pattantam. Napszemüveg, jó sújtásos zene a fülembe és nekiálltam gyalázni a kilométereket. Valahol az Andrássy út környékén lejobboltam és az Ó utcában találtam magam, abban a kerületben éppen lomtalanítás volt. A Szerkó KFT kirakta az utcára eme népünnep keretein belül az Állami Biztosító 60db komplett PI. és PII.-es számítógépét mert valószínűleg felmondták a szerződésüket. Valahol időrendi sorrenben akkor érhettem oda amikor a cigányok a 30. számítógépet csapták a földhöz, hogy kinyerjék belőle a rézkábeleket. Mire sikerült őket ráébresztenem, hogy a számítógép értéke egyben sokkal több mint a kinyert rézhuzaloknak már a 40. gépet csapták a földhöz. Összeszorult a szívem, s bár pénz nem volt nálam de amúgy sem, elhatároztam, hogy megszerzem tőlük a maradék gépeket. Nekiálltunk bőszen alkudozni, közöltem, hogy pénzem nincs, nekik meg szerszámuk. A kerékpárom szerszámtáskájából egyenként vettem elő a csavarhúzót, villáskulcsot és mindent amit találtam. Mire kiürült már 6db komplett gép volt a birtokomban, bizalmatlanul körbeálltak vagy tízen, de nem ijjedtem meg tőlük. Általában véve ha emberként beszélsz velük akkor semmi gond, sőt ha még tiszteletet adsz nekik akkor kenyérre lehet őket kenni. A Nike pólómért és a kerékpároskesztyűmért cserébe újabb 2db komplett gépet kaptam tőlük, majd az üdítő is hozzájuk vándorolt a kerékpárom flaskatárolójából. Maradt a rövidnadrágom, az alsóm, a sportcipőm és a zoknim. Na meg a fejemen a napszemüveg és a füles a hozzátartozó walkmannal és mindkettő igen becses darab volt számomra. Megígértem nekik, hogy megkaphatják a szemüveget is és a walkmant ha cserébe átválogathatom a dobozaikat amikbe belepakolták a szétbuherált alkatrészeket. Úgy is volt, két monitoros dobozt megpakoltam rammal, procival, hdd-vel, fdd-vel, vga-val és egyéb csecsével-becsével ami még belefért. Szigetelőszalaggal felfogattam a komplett gépeket a kerékpáromra és elindúltam haza gyalog. A két monitoros dobozt lezárva otthagytam náluk megőrzésre. Elég hülyén néztem ki a montyra felragasztózott 8db komplett géppel és a súlya sem volt csekélység. Mire hazasétáltam vele a Gizellába megöregedtem. Majd újra vissza a két doboz alkatrészért. Azokat is felciháltam a kerékpárra és újabb séta. Aznap este leültem a számítógépstóc elé a pincémben és eszembe jutott az a mondat amit a lelkész mondott: ''ha felhagyok a sikertelen próbálkozásaimmal és nyugton maradok a fenekemen ill. arra fogok várni, hogy Isten hozzon elém olyan munkát amit Ő akar adni számomra''.
Akkor megelégíti az én lelkemet.
Másnap reggel már a Hirdetés c. újság szerkesztőségében sorjáztam a pulthoz és adtam fel a napi 2-4db hirdetést. Elkezdtem a számítógépeket kiárulni alkatrészenként, de nem számoltam azzal a ténnyel, hogy ha valaki meg akart vásárolni egy IP233MMX-es procit az egyúttal meg akart szabadulni egy kisebbtől. Aztán a vevők szoktattak hozzá, hogy a hirdetésemben megjelenjen a kisebb processzort ill. egyéb számtech alkatrészt beszámítósdi. Ahogy elterveztem, hogy minél hamarabb túladok az alkatrészeken újsághirdetés segítségével, úgy lett napról-napra egyre több alkatrészem a beszámításoknak köszönhetően. Elkezdtem kijárogatni a Petőfi csarnokba hétvégenként az alkatrészekkel mert már nagyon sok lett belőlük. Akkoriban az emberek bátrabban vásároltak és közvetlenebbek is voltak. Alapjában véve az anyagi helyzetem rendbe jött és sikerült az adósságokon felül némi pluszra is szert tenni. A pluszpénzt pedig nem hagyhattam parlagon heverni. Kijárogattam hajnalonta a Verseny u-i. piacra és felvásároltam fillérekért a használt számtech alkatrészeket a hajléktalanoktól és a cigány asszonyoktól. Amit utána természetesen yóó pénzért továbbmértem a Hirdetés c. újságon keresztül...enpera.
Hosszú a történet ami elvezetett a ma estéig. Elég csak annyit mondanom, hogy a gugaponthu már üzemel egyelőre itt tartok és forog az agykerék telítve tervekkel. Egyet viszont nem tévesztek szem elől: Ember tervez...enpera.
Egy kis szakmaiság. Eleinte nálam mindenki jobban értett a számítástechnikához és sűrűn előfordult, hogy olyan emberektől kértem segítséget akik egy egyszerű Linux partíció eltávolítása kapcsán is csak annyit mondtak, hogy egy 1000-ért megcsinálom és lépj tovább. De azt semmiképp sem árulta volna el, hogy miként kell csinálni. Rövid időn belül rájöttem, hogy tanulnom kell, méghozzá sokat, sőt nagyon sokat. A legjobb módszer az volt, hogy hibás gépeket kezdtem el helyrerakni. Mivel nem akartam, hogy lássák mennyire kínlódok a gépekkel így eleinte azt mondtam hagyja itt a gépet és másnapra rendbeszedem vagy telefonálok amint elkészültem. Volt olyan, hogy egy ismerősöm Olaszországból hazafelé jövet magával hozta a számítógépét amit internetezésre használt ott és megkért, hogy szedjem rendbe. Jelezte, hogy három nap múlva utazik vissza és addigra kellene neki készen. Természetesen két napig küzdöttem a géppel mire rájöttem, hogy a boot sectorban vírus van, hőőőjjj. Aztán a harmadik nap a modemmel küszködtem mert a netről leszedett driverekkel nem akart müxxeni. Elrohantam a frissen startoló Nagy Lajos Király úti Miskárolóba és vettem egy origi modemet. Téptem haza és csak otthon vettem észre, hogy a driver lemez hiányzik a dobozból. Tépek vissza és vállvonogatás, majd jelzem, hogy yóó a másolat is de sürge mert haladnom kell. Punnyadtványad kölyökgólya benyögi, hogy vegyek cd-t. OK mondom ezen ne múljon acca. Hát nemaddiga csak 10db-ot tudnak adni mert nem bontanak. Enpera akkor szabadult el a basszájba. Visszaadtam nekik készségesen és mivel három napon belül és szinte egy órán belül jártam kértem egy másik típust ráfizetéssel. A gép szerencsére időben kész lett és még aznap elhatároztam, hogy Software-s hibát többé senkinek.
A lényeg az, hogy egyre többen jártak hozzám és egyre több hibával. A felmerülő hibák megoldását sok esetben már kisujjból, de ha valami még addig nem tapasztalttal találtam magam szemben az sem zavart a kezét tördelő tulajdonossal ellentétben, mert nekem kihívást és tanulást jelentette, mivel hosszútávon gondolkodtam és nem felejtettem el soha, hogy:
Első este ahogy hazavittem tönkre is tettem rajta az oprendszert, de előtte még beírtam, hogy helló számítógép...
BAD COMMAND OR FILE NAME
Mi van, nem érted amit mondok ?
BAD COMMAND OR FILE NAME
Ez hülye ázmeg....
BAD COMMAND OR FILE NAME
A faszba visszaviszlek oszt leshetsz te kütyü
BAD COMMAND OR FILE NAME
Nem viccnek szántam, tényleg annyira ketyere voltam, hogy ezt megcsináltam, de mindezek ellenére megpróbáltam úgy viselkedni, mint aki ért mindent és ura a helyzetnek.
Azt, hogy bizalommal fordulnak hozzám és nem tartom kötelességemnek minden egyes elejtett mondatomért szaros ezer forintot elkérni, annak köszönhetem, hogy qrva sok hibajelenség talált megoldásra a kezeim között külső segítség nélkül. Természetesen a mai napig előfordul, hogy olyan ember toppan be hozzám segítséget kérni aki kéccerannyit tud elméletben mint én, viszont ilyenkor ildomosnak tartom befogni a számat és egyszerű gyakorlati példával megoldani a problémát.
Alapfelállás, hogy mi volt az utolsó mozzanat ami a hibát előidézhette software-sen vagy hardware-sen ? Mit rakott fel vagy mit rakott bele ill. távolított el ?
Jelenleg ott tartok , hogy óránként csireg-csereg a határban a tyilifon, hogy teeeee mijévan az, hogy ...és enpera. Ugyan mindig közlöm, hogy telefonon keresztüli hibaelhárításra csak a Gyurcsok képes, de azért amit mondok néha bégyün.
Még egy kis szakmaiság: Eleinte mikor komplett gépet rendeltek tőlem, vakon, mohón összedobtam és bekapcs...enpera, természetesen soha nem indult a masinéria. Szedhettem szét az alapokig és elkezdhettem kideríteni, hogy mi okozhatta a hibát?
Azóta már nem a megrendelt konfig szintjétől függ az óvatosság, hanem úgy kezdem, hogy alaplap+proci+ram+vga és bekapcs, ha túrázik akkor jön a következő elem és utána szintén egy, míg elemenként felépítem a gépet. Általában véve oprendszert nem szoktam telepíteni mert az mindenkinek a magánügye. Ugye ?
Mondjuk úgy, hogy amit írok nem egyenlő egy valós idejű prociteszttel és nem annyira kívánatos mint egy lólőcsháromdémárk teszteredménye, nézzétek el nekem. Nem szeretnék beállni a sorba, sőt ha sorbanállóst is kéne írnom akkor is megfűszerezném gugásra...enpera
Mára zárszóként annyit, hogy saját tapasztalatom annyi a húrkakóbász számítógépesekről, hogy inkább elvárják, hogy elismerjem mekkora szakik és mennyit diplomáztak ázze a cámtógépből, mintsem, hogy elismerjék lóganét sem értenek ahhoz amit tanultak. Ha yóól megtanulták és gyakorlatiasak akkor miért itt sorjáznak a rácsom előtt ?
Megmondom miért, mert nem létezik olyan ember aki értene a számítástechnikához, hisz naponta fejlődik és a grafikon görbéje már javában meredek falon dönget.
De ezzel szemben a végzett cámtógépesek megmaradnak a tanultaknál, ami ugye aznap avul el ahogy kiidzadják a diplomát.
Tehát nemes egyszerűséggel elmondhatjuk, hogy inkább tartsd csukva a szád amikor be akarod bizonyítani valakinek, hogy mennyire értesz a cámtógépekhez, mert lehet utánad végzett egy évvel. Be kellemetlen ugye nagyfijjú
Ez vagyok én... -
guga
Közösségépítő
Senki nem tudta mi történt, nem volt idő arra, hogy észleljünk, csak menekülni…
Egy éles bal kanyar közeledett, autók, futó gyalogosok, teljes káosz, én a hátsó ülésen ültem. A főnököm volt az aki beráncigált a kocsiba és csak ott vettem észre, hogy minden megmozdult. Talán három perc is elég volt ahhoz, hogy tudatosuljon bennem, nincs hova menekülni, amit most csinálunk az csak őrjöngés, kapkodás. Semmi értelme, minden elpusztul végleg. A földnek vége, ég. Egyik sarkától a másikig izzik. Fel fog hevülni körbe, még van egy kevés idő, talán 1 teljes nap a menekülésre, ki a világűrbe. De mennyi ember tud kimenni? Egyszerre tíz? Még nem épített egyik cég sem annál nagyobb hajót ami befogadna több embert. Na jó, tételezzük fel, hogy elmegy öt férfi és öt nő…
Meddig? Kár is boncolni a kérdést, ráadásul engem nem érint.
Ami érint az az, hogy a kanyar után az út mellett volt egy keskeny de annál szebb folyó, szépen gondozott parkkal és bokrokkal. A kanyarban és utána betegek a földön és a folyóparton a vízben. Felborult egy platós kamion ami a pótkocsin, hordágyra rakott betegeket szállított. Egyre különösen emlékszem, a vízparton hempergett mint giliszta a porban, teljesen meztelen és vasak álltak ki az egyik lábából, a vér már megszínezte a folyó vizét és az vitte tovább. Okádtam, a főnököm hátranézett az anyósülésről és belevert egy hatalmasat az arcomba. Észnél legyél…ordította. Dőlt a vér az orromból le a kocsi szőnyegére. Nagyon lassan tudtunk haladni, mert teljes volt a káosz. Az út mellett leborult betegek mind súlyos betegek voltak akik szünet nélküli ápolást igényeltek. Mind vonaglott a földön és esedezve kérték az arra futókat és rohanókat, hogy segítsenek. Kevés betegen volt ruha vagy a ráterített lepedő, de nem találtak embert aki megszánta volna őket.
Hol vannak ilyenkor a rendőrök, a hadsereg, az állam, a tv, a rádió? Mind, mind emberek és futnak, éppen mentik a menteni valót. A katona és a rendőr biztos a karján a saját gyerekével menekül valamelyik irányba, amerre tovább élhet egy órával. Azt ugyan senki nem tudta mi történt pontosan, de azt mindenki észlelte, hogy baj van. Füst, porral és őrjítő a meleg. 50° körüli hőmérséklet és egyre csak emelkedett, izzott a föld.
Mit lehet ilyenkor tenni?
Nem megy ki a fejemből az a kövér, hájas pacák aki a vízparton félig a vízben hempergett mint féreg a porban és vitte a víz a vérét. Újra és újra előtör a fejemben a kép és már megint okádnom kell. De fegyelmezem magam mert még mindig nem állt el az orrom vérzése. A főnököm jó ember, megtanított az önuralomra.
Az egyik kis furgon platójáról kígyók menekültek, nyílván a gazdájuknak ők voltak a legfontosabbak és őket mentette, telítve volt a plató üvegcserepekkel és látni lehetett az autón, hogy már ütközött. A törött üvegek meg azt jelezték, hogy a terráriumok lakói már nem annak a lakói, állt a kocsisor és a kígyók sorjáztak le a platóról az útra. Néha lehetett látni, hogy egy-egy ember elzuhan a furgon környékén, olyan is volt aki csecsemővel a karján. Egy lépéses kígyó, két lépéses kígyó, három lépéses kígyó, szerencséjük volt, én lassan már levegőt sem kapok.
Mit lehet tenni?
Ki kéne szállni az autóból és futni, de hová? Az egész föld mint a vulkán és a láva, nincs azaz nem lesz egy nap múlva szilárd talaj. Mit csináljak? Apám mire tanított? A törvény mit mond? A szabályok amiket megalkottunk hová rangsorolják a teljességben izzó lávát? Iskolában sem volt erről szó. Tanultam nyelveket, tanultam. Elvégeztem a legmagasabb iskolákat, van jól fizető munkahelyem, nagyon sokat keresek és sok pénzem van a bankban, befolyásos ember vagyok és most mégsem találnék akár csak egyet is aki adna egy pohár vizet. Vííííííz, éget a torkom és száll a por, jaj végem, azaz bárcsak végem lenne. Nem tudom az élet után mi jön, de ezt nem akarom, ennek legyen vége most. Ennyi az én akaratom, persze, hogy nincs vége, ez elvégzi a munkáját amit elkezdett.
Végül nem bírtam tovább, feltéptem a kocsi ajtaját és futottam, de nem találtam egy csendes utcát, egy zugot, egy sarkot ahol lenne oxigén, friss levegő vagy nyugalom. Egy kopasz állat véres fejjel lobogtatott valami magyar zászlót és közben üvöltötte, hogy magyarooooook, akkor is túléljük, nem halhat ki a nemzet, tartsatok össze. De rajtam kívül más nem figyelt rá. Azt hiszem neki is még volt hátra néhány órája, hogy terjessze a hülye nemzeti identitás zavarát, aztán felizzott vagy valami, de nem maradt utána más mint por és hamu. Magyar hamu, cseh hamu, német hamu, angol hamu, amerikai hamu, kínai hamu, néger hamu, cigány hamu, katona hamu, rendőr hamu, hamu és hamu.
Az első értelmes ötlet ami szembe jutott, hogy bementem egy kocsmába, gondoltam ott nem lesz senki. A hétköznapok sodrában amikor ugye megy a normál helyzet, tv-ből reklám, erkölcs és identitás tudat akkor itt a magyar munkások magyar alja fröccsözik a tanyákon, vermekben magyarok által magyaroknak kutyult vegyszeres borból és embert ítél a második pohár után. Tudja mi az igazság és fújja, nyomatékul az öklével az asztalra sújt néha, mert magyar. De most az, az ököl a saját szemgödrét vájja és a szájába, hogy ne jusson be az a forró levegő.
Behúztam az ajtót magam mögött és vííííííííz után lestem, a csapot megeresztettem, de akár a legforróbb gyógyforrás ebben a melegben, majd feltéptem a hűtőláda ajtaját. Sörök és konyak. Gyorsan ledöntöttem négy jéghideg sört szomj ellen és egy fél konyakot az ijedtség ellen, hogy észhez térjek. Észhez is tértem hirtelenjében és úgy döntöttem eszméletlenre iszom magam amíg hamuvá válok.
Még egy hideg sör, áram ugyan nem volt, de az a néhány óra amióta tart ez az állapot még nem volt elég ahhoz, hogy felmelegedjen.
Gondoltam körbenézek, hogy ki vagy kik futottak el innen a kocsmából. Az asztalok mellett ruhák, táskák, elejtett kulcsok és papírok. Minden ami fontos egy ember életében, most a földön hevert szabadon és bárdolatlanul. A gazdájuk most valahol éppen lohol a végzete elől. Még egy sör.
Jó estét, mondta volna az idegen aki épp az ajtót tépte fel és jelen helyzetben mivel sorstárs, így már nem is idegen, összeköt bennünket a helyzet. Van innivaló suttogta ordítva,kérdezve, mert hang az nem jutott ki a torkán artikulálva.
Miért tagadtam volna el előtte hisz társam lesz a halálban ha marad. Megosztottam vele a titkot és szinte feltépte a hűtőláda fedelét. Ahogy elnéztem neki is négy sörbe tellett mire észhez tért. Kicsit még pihegett, majd megbeszéltük a haditervet. Igyunk még…
Család kérdezte. Nem sajnos senki, vagyis a szülők, de rajtuk kívül csak a karrier. Hmm idáig jutottam.
S neked? Két gyerek, lányok, iskolások, asszony meg munkanélküli. Nem tudom merre vannak.
Igyunk még. Mit melóztál? Kérdeztem…, hát bkv ellenőr voltam, mondta hosszú hatásszünet után némileg hebegve. Kicsit vártam én is és megnyugtattam, hogy nem érdekel, úgy is meghalunk hamarosan.
Nem mondott rá semmit, de láttam a szemében a félelmet. Nekem is szükségem lett volna valakire, hogy megnyugtasson. A valamit választottam, igyunk még, addig amíg hideg a sör.
Szerintem váltsunk át konyakra, mert az hirtelenebb, javasoltam. Egyetértett velem és a nyolcadik után arra ébredtem, hogy forrón csókolja az arcomat és záporoztak a könnyei, hogy Ő jó ember és soha nem bántott senkit. Csak a munkáját végezte.
Hernyó vagy te is meg én is basszad meg, és ezzel megnyugodott. Huggyoznom kellett és az illem azt kívánta volna meg, hogy kimenjek a wc-re. De élve a különleges helyzettel magam és alkalmi barátom alá vizeltem, majd jót röhögtünk a dolgon mindketten, mert ebben az állapotban és jelen helyzetben megtiszteltetésnek vette.
Az volt a problémám, hogy egyre kevesebb volt a beszívni való és használható levegő és még nem voltam eszméletlen. Megkérdeztem a nevét, Endre, mondta nevetve, de nem számít már ez sem. Végre megértette, hogy mi a valódi és végleges neve. HAMU.
Az örökre, meg az Ő harminc éve nagy különbség és Ő felfogta, hogy órákon belül izzó parázs lesz belőle. Igyunk még…
Ittunk még sokáig vagy csak egy kevés ideig, de a kívánt célt elértük, nem voltunk már ébren mikor eljött a forró szél és mindent felégetett maga mögött és nem hagyott egy cseppnyi helyet sem ahová a lábad tehetted volna.
Ezt érdemled ember, egybemossa az eső a port és a hamut. Néger hamu, cigány hamu, cseh hamu, angol vagy német hamu. De mint hallhattuk a magyar hamu mindegyiknél fontosabb, az előkelőbb helyre folyik, hisz nemesebb. Nemesebben pusztult el mint a többi.
Égj velem. -
guga
Közösségépítő
Emberi kapcsolatra vágysz ? Kapcsold be a géped
10./1.
Még a mosoly is gépi
Megpróbálok röviden írni, bár erről a témáról igencsak nehéz. Ott fogom kezdeni, ahol kapcsolatba kerültem a számítástechnikával, ott fogom folytatni, ahol semmi kapcsolatom nem volt vele, és befejezem az aktuális helyzettel. Elmondhatom, hogy függővé váltam.
1990 tájékán beleszerelmesedtem egy számítógépbe, amit egy akkori ismerősömnél láttam. Lenyűgözött a Norton Commander kettőpontakármennyi, a vírusok, amiről mesélt és a Dűne című játék. Vagy a Sim City, Xwing és még sok érdekes...enpera.
Egy 486 DX2 66MHz-es konfigja volt neki, és tervezte fejleszteni egy 100MHz-esre, csak nem volt elég pénz a zsebében hozzá, mert alaplapot is kellett volna hozzá cserélnie. Megkértem rá, hogy segítsen nekem számítógépet vásárolni, ha már valamennyit konyít hozzá. Újsághirdetésből kinézett számomra egy olyan konfigurációt, amit meg tudtam fizetni. Egy fekvő házban AT286 12MHz, 1mb int. ram ami nem volt bővíthető, 5,25 fdd, 20mb mfm hdd ( 2 x 10mb-ra particionálva, OAK 512kb isa vga, Adlib mono sound, 14'' color vga monitor, bill+egér és asszem nagyjából ennyi. Mikor megvásároltuk (70.000 ft) akkor először elmentünk hozzá és laplink kábellel átmásolta a Norton Commandert ill. a játékokat.
Első este ahogy hazavittem tönkre is tettem rajta az oprendszert, de előtte még beírtam, hogy helló számítógép...
BAD COMMAND OR FILE NAME
Mi van, nem érted amit mondok ?
BAD COMMAND OR FILE NAME
Ez hülye ázmeg....
BAD COMMAND OR FILE NAME
A faszba visszaviszlek oszt leshetsz te kütyü
BAD COMMAND OR FILE NAME
Nem viccnek szántam, tényleg annyira ketyere voltam, hogy ezt megcsináltam, de mindezek ellenére megpróbáltam úgy viselkedni, mint aki ért mindent és ura a helyzetnek.
Majd mikor végleg feladtam mert még az exe fájlokat is letöröltem, amik az oprendszert indították volna, akkor kétségbeesetten hívtam a barátomat és ő készségesen végighallgatott. Majd az este kellős közepén átjött és elmagyarázott mindent, mint apa a hülye fiának, majd újra bemásolta az oprendszert.
Napok múlva úgy néztem ki mint egy zombi, csak még egy pálya meglegyen, csak még egy szint, csak még egy újabb autót, csak csak csak és hajnali háromig-négyig a gép előtt külledve gyűrtem a szinteket. Másnap persze mint a mosott rongy és egész nap az járt a fejemben, hogy merre is kell fordulnom a következő szinten ?
Arra fordultam, hogy rájöttem nem tudom mire, és hogy használjam a számítógépemet. Zavart, hogy a barátomnak 486-os gépe van és stereo Sound Blaster hangkártyája, aminek a szép sárga doboza ki volt rakva a falra és az ára is jól látható volt 18700-...enpera.
Úgy döntöttem, ha nem tehetem meg, hogy olyan gépet vegyek mint az övé, akkor nem tartok olyat, amire ha ránézek, rögtön a barátomé jut eszembe. Gyorsan eladtam, ahogy jött az első alkalom és hosszú időre búcsút mondtam a számítástechnikának.
Évekkel később egy téli hónapban, amikor unalmasak voltak az esték, rájöttem, hogy szükségem lenne egy kütyüre. Akkoriban Szigetszentmártonban laktunk a feleségemmel egy takaros kis parasztházban.
Egyszer a piacon őgyelegve rábukkantam egy Spectrum ZX81-re minden tartozékával.
Bőszen csavargattam a kazetta beállító fejet, mivel másolt programok kerültek a kezembe. Kedvencem a Backgammon volt, a nejemmel hetekig játszottuk és volt, hogy sírva is fakadt. Bent a munkahelyemen mindenki Cyberpunk-nak hívott mert volt számítógépem.
Lassan úgy éreztem kicsi nekem az a világ amit a ZX81 nyújthat és beszereztem egy Commodore 64-et.
Micsoda lépés volt, egy egészen új és tágabb tér nyílt meg előttem. Néhány billentyű lenyomásával röhögést és helikopterzajt lehetett kicsikarni belőle. Be sokat csapkodtam az asztalhoz a magnót mert nem töltötte be az áhított programot és be sokat használtam a fejbeállító programot...enpera.
Megszületett az első gyermekem, költözködés is aktuális volt, kikerült az érdeklődési körömből a számítástechnika és ha most azt mondanám enpera...még rímelne is rá. De nem mondom.
A munkahelyemen ahol mint Cyberpunk néven lettem elhíresülve a ZX81 miatt, találtam a raktárban egy hatalmas toronyházat, benne egy 486-os alaplappal és processzorral. Megkérdeztem a főnökömet ez kiémié. Jelezte, hogy leselejtezett termék mert már kiszolgált, ám hibátlanul működik. Gondoltam eljött az én időm és széles vigyorral hazaszállítottam. Egy vagyonba került mire szereztem bele 250mb-os hdd-t, 16mb ramot, 1mb-os S3 pci vga-t és 1,44 fdd-t. Viszont még mindíg nem volt hangkártyám és cd romom. Ellenben naponta installáltam fel újra a Win 3.1-et mert nem voltam megelégedve a sebességével, csak tuningoltam, tuningoltam. Egy délután beállított az az ismerősöm aki első körben segített számítógépet szereznem és adott ajándékba egy 2X-es Sony cd romot, ugyanis lecserélte az övét egy 16X-osra hisz már régen P166MMX-el nyomult az autóversenyek miatt, azoknak kellett a proci. Éppen terevezte, hogy felbővíti 233MMX-re csak nem volt elég pénz a zsebében.
Később összeismerkedtem egy koreai lelkésszel, aki megajándékozott egy PI.-es alaplappal (FX66).
Este 20h után loholtam a Damjanich utcai bontóba 2000 ft-al, hogy tudjak venni az alaplaphoz processzort még aznap este és minél előbb újrainstallálhassam a Win 3.1-et.
Közölték velem, hogy sajnos 2000 ft-ért semmit nem tudnak adni, de 5000 ft-ért már AMD 100MHz procival tudnak előrukkolni. Nálam volt a 2X-es Sony cd rom is, gondoltam hátha kapok náluk gyorsabbat és esetleg beszámítják a 2X-est. Komoly géphez kell a sebesség. A fickó közölte velem, hogy a 8X-os Sony cd rom az 8000 ft és 2000 ft-ért számolja be a 2X-est.
Hozzá kell tennem, hogy másnap egy ismerősöm közölte, hogy a processzor amit vettem max. 1000 ft-ot ha ér ill. a 8X cd rom még annyit sem olvasott mint üknagyapám élelmedett korában. Mikor másnap visszavittem, hogy ha lehet inkább vegyék vissza és elboldogulok majd én a jólbevált 2X-es cd rommal, akkor közölték velem, hogy a cd rom amit megvásároltam az náluk még működött és garancia nincs rá, üzemképtelen alkatrészeket pedig nem vesznek át.
Talán ezek az elemek kellettek ahhoz, hogy a szemléletem a vevőkkel szemben olyan legyen amilyen jelenleg. Már nem hibáztatom őket, nincsenek vagy nem voltak egyedül. Az a ritkábbik változat ahol ember számba vesznek és türelmesek, készségesek a vevőkkel szemben. Azóta már sok számítástechnikai üzlet eladója, tulajdonosa és beavatottja megfordult nálam. Az elfogadott és általános nézet, hogy a vevő mindíg hülye.
Ugyan jelenleg számítástechnikával foglalkozom és sejtéseim szerint az egész életemet végig fogja kísérni mert úgy alakault. De azt soha nem fogom elfelejteni, hogy...
Első este ahogy hazavittem tönkre is tettem rajta az oprendszert, de előtte még beírtam, hogy helló számítógép...
BAD COMMAND OR FILE NAME
Mi van, nem érted amit mondok ?
BAD COMMAND OR FILE NAME
Ez hülye ázmeg....
BAD COMMAND OR FILE NAME
A faszba visszaviszlek oszt leshetsz te kütyü
BAD COMMAND OR FILE NAME
Nem viccnek szántam...enpera.
Van egy kis műhelyem és később azt is le fogom írni, hogy került a kezembe annyi alkatrész, hogy az orromon folyt ki. (megsúgom előre a koreai lelkésznek köze lesz hozzá).
Szal van ez a műhely, van az internet és azon a (hamaraosan üzemel) gugaponthu és és és.
Az emberek jönnek, mennek, de egy a lényeg, hogy szeretnek itt lenni mert nálam lehet embernek lenni és emberséget is kapnak. El lehet beszélgetni a gépekből adódó problémákról és sok esetben a helyszínen orvosolható. Szaporíthatnám a szavakat a végtelenségig és tömjénezhetném magamat a lényeg mégis az, hogy míg évekkel ezelőtt én csüngtem a telefon végén kétségbeesetten tanácsra várva, addig mára elértem azt, hogy óránként van ilyen telefonom és utána a megkönnyebbült, hálás köszönet.
Nincs mit, mert néha más jóval többet tud mint én, sőt a számítástechnika mára annyira szerteágazó, hogy külön szakágak fejlődtek belőle. Például aki nagyon jól ért a monitorokhoz és a javításukhoz az nem biztos, hogy járatos a nyomtatók terén és fordítva. Magamról elmondhatom, hogy néha ha egy igazán komoly szaktudású ember szólal meg mellettem akkor befogom a szám és inkább csak bólogatok mertz eszembe jut, hogy...
Első este ahogy hazavittem tönkre is tettem rajta az oprendszert, de előtte még beírtam, hogy helló számítógép...
BAD COMMAND OR FILE NAME
Mi van, nem érted amit mondok ?
BAD COMMAND OR FILE NAME
Ez hülye ázmeg....
BAD COMMAND OR FILE NAME
A faszba visszaviszlek oszt leshetsz te kütyü
BAD COMMAND OR FILE NAME
Nem viccnek szántam...enpera.
De senkit ne tévesszen meg az ha valaki nagytudású, mert lehet, hogy elveszett benne az ember...
Folyt köv. -
guga
Közösségépítő
Más megítélés alá esik így felnőttfejjel és édes íze volt gyermekfejjel:
Valamikor Gyulán első-másodosztályos általános iskolai tanulmányaink során, mint seregélyek leptük el a közeli kis abc-ket tanítás előtt, után és a szünetekben. Versenytloptunk, hogy ki tud többet és finomabbat és extrább csokoládét lopni. Aztán a templomkert sűrűjében boldogan és izgatottan vettük elő a szerzeményeinket.
Lebukás szinte soha nem volt, bementünk egyszerre 15-20-an és mindenki adta a tök ártatlant, néha még mi magunk sem vettük észre, hogy a másik éppen most gyűri a zsebébe a Melba kockát, kókusz rudat, stb. Akkoriban még nem volt Milka meg más hasonló extrák. Szinte kivétel nélkül mindenki maciskakaóért ment be és vett hozzá egy vagy két darab zsemlét. Azt meg tudták fizetni és teljesen hétköznapi dolognak számított, hogy ennyi éhes gyerekszáj robog be érte. Az eladók gyanútlanok voltak, soha fel nem állt a pénztáros, hogy megnézze mit csinálunk, asszem talán itt kezdett el elromlani a világ. Az én korosztályom ezt két kerek esztendeig mívelte, de nyílván voltak előttünk is elsősök és utánunk is olyan kezdők akiknek az iskolai élet szerves részévé vált a szervezett bolti lopás.
A dolognak itt nem volt vége, mert iskola után mindenki hazament és az otthoni barátok már nem abból az iskolából származtak. Voltak idősebbek és olyanok akik még nem iskolába jártak, csapatba verődve róttuk az utcákat és élveztük a napsütést. Ha pedig arra támadt kedvünk akkor valaki mindig megpróbált a középpontba kerülni azzal, hogy a boltból elcsent ezt azt. S, hogy az elismerést maximálisan megkapja, a legextrább dobozos Butterfly bon-bonokat és cukorkákat lopta el. A többiek pedig vígan megették és elismerően bólogattak, hogy ez igen, ennyire még én sem vagyok bátor.
Majd eljött a nap amikor a boltvezető kézen fogva kísért haza a szüleimhez. Persze anyám már rég sehol, apám dolgozik, a nagyanyám volt az aki elérhető. Kaptam tőle amúgy egy atyait és erősen megszidott, hogy mi szükséged neked erre, nem tudsz kérni, azt hiszed nem tellene rá? Nézd mennyi van itthon is! Sorra kezdte elővenni a cukrokat és csokoládékat a szekrényekből, mert mind el volt dugva és a hétvégekre tartogatta, volt hét unoka és mind nagyon falánk.
Barátokat nem lehet szerezni azáltal, hogy eltartod őket és azzal vívod ki a figyelmüket, hogy lopsz nekik a boltból.
Tudom, mert már másnap eldobtak, mint egy elhasznált és összegyűrt csokis papírt. Talán valahol ott romlott el a világ.
Loptam ám a magam örömére is csak úgy szórakozásból. Piaci árustól gyümölcsöt, műanyag katonákat és indiánokat, amikkel hosszú délutánokat játszottunk a homokban.
Egyszer nagyon boldog voltam, a Supermarketbe valami különös gyümölcs érkezett, amit addig még soha senki nem látott. Körbeállták a kosarakat és mindenki bátortalanul méregette a kerek és piros, nagyra nőtt gránátalmákat. Két darabot sikerült kilopni a boltból és felszabadultan, eufórikus állapotban rohantam a Lenin szobor tövébe, hogy megegyem, tényleg nagyon finom volt, azóta sem láttam olyan gyümölcsöt.
Ugyanabba az üzletbe egy napon elkezdték forgalmazni a Barack, Zöldalma és Málna üdítők mellett a barna üveges Oázis üdítő italt. Csak sajnos kétszer annyiba került, mint a társai. Ezért, hogy meggyőződjem róla milyen az íze, nem bírtam ki, iskola előtt bementem és loptam egy üveggel. Boldogan nyalogattam a szám szélét és megőriztem a számban az ízét egész délelőtt. Az üveget még kukába sem mertem dobni, eldugtam egy pad alá, mert ha valaki meglátja, hogy kidobom ennek a méregdrága üdítőnek az üvegét akkor mit szól?
Robbanó rágó? Az már sokkal bonyolultabb történet volt. Sötétkék és vad színekben pompázott a zacskója és nekünk egyszerű földi halandóknak megfizethetetlen volt, no és idegen is. A színes golyórágókat már megszoktam és loptunk is belőle annyit, hogy egy teherautót meg lehetne vele pakolni. De ezek a rágók idegenül hatottak, persze lehet, hogy csak rám. A gazdagabbak büszkén fogyasztották az iskolában, szünetekben és kéjesen hunyorítottak hozzá, hogy milyen jó érzés. Egyszer elszántam magam és zsebre gyűrtem belőle egy darabot, majd elszaladtam a kőrös partra egy fűzfa lombja alá, hogy ne lássa senki mit eszek, nem tudtam volna kimagyarázni, hogy miből vettem meg. Persze, lehet rá sem kérdezett volna senki, gyerek, rágógumi egyre megy. Talán a közöny, valahol ott romolhatott el ez a világ, vagy előttünk is loptak a gyerekek?
Mindez azért jutott eszembe, mert tegnap a fiam elcsente a munkaasztalomon hagyott rágógumit. Egy teljes csomag volt és egy darab hiányzott már belőle. Észrevettem, de nem szóltam neki, kíváncsi voltam mit tesz vele, hisz egy lakásban élünk, sokfelé nem viheti. Szorosan tartotta a markába és járt-kelt a földet leste majd sandán rám nézett, szemében benne volt a bűntudat, de még mindig nem szóltam semmit, látszólag tettem-vettem és lezajlott újra bennem a gyermekkorom ahol elromlott egy világ.
Aztán kiderült, hogy mi a problémája a fiamnak. Régebben amikor bölcsődés volt, majd később óvodás, minden szülő rágógumival fogta be a gyereke száját, hogy ne bömböljön. Azok meg elkezdték rágni és automatikusan lenyelték. Na ez nem tetszett nekem és emiatt én soha nem adtam a gyereknek rágógumit, hogy ne nyelje le. Ha valamelyik szülő a saját gyereke mellett az enyémet is megkínálta akkor elfogadtam és miután kimentünk az ajtón, kidobtam a kukába. Ez erősen megmaradt a fiam emlékeibe, hogy eltiltottam a rágógumitól. Közben eltelt néhány év, de úgy, hogy a rágógumi téma nem került napirendre. Csak most, hogy tegnap vettem, mert úgy gondoltam szájszagom lehet. Kint felejtettem a műhelyben az asztalon és Ő nem mert belőle kérni, mert úgy gondolta, hogy nem engedem meg neki, hisz régebben sem engedtem. Ezért elcsórta és gondolom azon gondolkodott, hogy hol kóstolhatná meg. A lakás 35nm + a műhely.
Persze, lehet rá sem kérdezett volna senki, gyerek, rágógumi egyre megy. Talán a közöny, valahol ott romolhatott el ez a világ, vagy előttünk is loptak a gyerekek?![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/kisguga400.jpg "[kép]")
-
guga
Közösségépítő
2Pt 3,8
Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap.
Mikor a 9 éves fiam mellém ül a műhelyben és bekapcsolja a saját számítógépét, nekiáll fórumozni, keresi a hozzászólásaimat, megpróbál rá reagálni, megpróbál a kedvemben járni, próbál utánozni. Arról azonban fogalma sincs, hogy mennyire szövevényes rendszert építettem fel körülötte, hogy Ő tudjon aludni, enni, iskolába járni, fürdeni, legózni, tévézni, hanyatt dőlni az ágyon és könyvet olvasni, vagy csak egyszerűen mellém ülni és engem utánozni. Fogalma sincs róla, hogy mennyi munka és apró gondolatok vannak az Ő élete mögött, az egészből nem vesz észre semmit és nem is köszöni meg, egyszerűen csak gyerek. Néha olyan szemtelen és hálátlan, hogy legszívesebben lekevernék egy pofont neki, de Ő arról sem tud, csak azt látja, hogy mérges vagyok és kiabálok.
A napokban megláttam a kezében a körömcsipeszt, vágta a lábáról a körmöt, a lábfeje alatt egy újságpapír volt, hogy ne a szőnyegre hulljon a köröm. Azon gondolkodtam, hogy miként került a lakásunkba a körömcsipesz? Megnősültem, ideköltöztünk és egyszer csak lett egy körömcsipeszünk, van sarokreszelőnk is és még sok egyéb más, amiről fogalmam sincs, hogy hogy került ide a lakásba. Ráadásul Levente honnan tudja, hogy hogy kell használni a körömcsipeszt és hogy praktikus dolog egy újságpapírt teríteni a lába alá? Természetesnek tűnő dolgok, de mégsem azok. Nem fontosak, ezért automatikusan elfelejtődnek, része az életünknek, de csak akkor vesszük észre ha észre szeretnénk venni. A sarokreszelőt is biztos én vagy a nejem vásárolta egy olyan alkalommal, amikor meglátta és berakta a kosárba, azóta itt van és amikor szükségünk van rá használjuk, de nem emlékezünk rá, hogy mikor vagy hol vettük, mert annyira jelentéktelen. Ha költözésre kerülne sor, biztos meglepődnék, hogy mennyi furcsa és ismeretlen dolog van a lakásunkban. Levente számára természetes, hogy van reggeli az asztalon, van autó és abba benzin, amivel elviszi a nejem iskolába. Van nadrágja, amit felöltözhet, van iskola táskája, tollai, ceruzái. Van ágya, van saját fogkeféje, vannak mesekönyvei, van fenyőfa, hűtőgépünk, amiből kiveheti a túrórudit. Soha nem szokta megkérdezni, hogy apám hogy van ez, hogy sikerül?
A Bibliában Isten szíve van, Isten gondolatai, és Isten kijelentései, pontosan annyit közölt a Bibliában velünk emberekkel, amennyi szükséges, se többet, se kevesebbet. Ha elolvasunk egy könyvet, akkor abból következtethetünk a szerzőgondolataira, érzelmeire, nem szoktuk megkérdőjelezni, hogy a könyv írója létezett e vagy sem vagy csak kitaláció. Csak egy könyv és kész, ha nagyon bestseller akkor ünnepelt író lesz és büszkén mutogatjuk a polcot, hogy megvan, mint ha attól lennénk többek, hogy megvettünk egy könyvet. Pedig abba nem a mi írásunk van, nem a mi gondolataink, csak nemesnek tartjuk és egyet értünk az abban leírtakkal.
Képzeljétek el, ha a nagymamám levelet szeretne nekem írni, de nagyon beteg és nincs ereje hozzá, akkor megkéri a szomszéd kislányt, hogy üljön az ágya mellé és írja le, amit lediktál. Miután végzett vele, leragasztja a borítékot és elszalad vele a postára. A nagymamám meg titkon csúsztat neki egy tábla csokoládét. Miután felbontom a levelet, látom hogy nem a nagyi kézírása, de tudom hogy tőle származik, az Ő gondolatai irányomban. Eszembe sem jut megkérdőjelezni, hogy létezik e a nagymamám vagy sem, ezt a levelet is csak kislányok írták, hogy megtévesszék az embereket meg hasonlók.
Isten lélek, nincs neki keze, ezért emberek által írta a Bibliát, sok száz éven keresztül íródott, sok ember munkája, királyok, próféták, Isten emberei. Bármilyen hosszú időn keresztül íródott, mégis egy akarattal és egy szívvel írták, ugyanaz volt a motiváció, mindegyik emberi kéz mögött Isten szíve állt. Én és az Apám között 30 év korkülönbség van, mégsem tudunk egyességre jutni, nagyon sok gondolatbéli eltérés van köztünk, akkor hogyan lehet az hogy a Biblia oly sok száz éven keresztül íródott és ugyanarról tettek tanúbizonyságot? Miért nem akadt egy ember aki azt mondta volna magában, hogy ennyi és netovább, ne íródjon tovább, mert nem igaz. Miért sikerült azt a rengeteg részletet megőrizni Mózestől kezdve napjainkig? Kinek volt fontos, hogy Őrizze és gondoskodjon róla, hogy minden nyelvre lefordítsák?Miért utálják az emberek annyira a zsidókat, miért került sor a holocaustra, miért nem a cseheket vagy svájciakat utálják annyira az emberek? S mind ez kevés, miért kering óraműpontossággal a naprendszer, van pontosan akkora távolságra a naptól a föld, van holdja, van víz, levegő, erdő ami termeli az oxigént, van hangya ami szorgosan szétszed és felemészt minden szerves hulladékot, vannak a gombák. Maga a nyüzsgő földi élet is óraműpontossággal zajlik, a tengeri állatok és annak az élővilága a legjobb példa erre. Dobog a szívem, a tüdőm automatikusan lélegzik, a vesém és a májam kiválaszt, anélkül hogy akarnám, engem szolgál az egész testem. Öröklődnek a génjeim, a fiam hasonlít rám, itt ül mellettem és engem utánoz. Megpróbál poénosakat írni a fórumra és ezáltal szeretne kedveskedni nekem, keresi a szívemet, keresi velem a kapcsolatot. S azt mondod nincs Isten? Megannyi csoda dolog vesz körül és te mégsem tudsz örülni. Nem örülsz annak, hogy tudsz járni, nem örülsz annak, hogy látsz, nem örülsz annak, hogy szabadon kimehetsz az utcára sétálni vagy hogy egyáltalán működik a tüdőd. Kérdezz meg egy olyan embert, aki vastüdővel lélegzik, vajon milyen boldog lenne ha a helyedben lenne? Mennyire lenne hálás? Kérdezz meg egy mozgássérült embert, akinek nagy mutatvány elmenni wc-re, hogy boldog lenne e ha használhatná a tested, amivel akár futhatsz is? Mennyire lenne hálás?
Bonyolult rendszer működik és gondoskodik a világűrben arról, hogy az ember Istent átkozza, azt a nem létezőt. Tudtátok e hogy miért olyan nagy a Jupiter? Miért olyan nagy a tömegvonzása? Na ha az nem lenne, akkor pár éve az a sok részre szakadt kisbolygó porrá zúzta volna a földet. De szerencsére tök véletlenül ott volt az a bazi nagy bolygó.
Tegnap láttam két számítógépet,arról vitatkoztak hogy van e az ember. Az egyik kardoskodott mellette, hogy bizony az ember létezik, mert magunktól nem lenne processzorunk, memóriánk, vga kártyánk. A másik tudományos tézisekkel bizonygatta és alátámasztotta, hogy a számítógép a sivatagból származik. A homokszemcsék egymáshoz súrlódásának következtében, valamint a magas hőnek köszönhetően kialakult az Ős szilicium. Majd fejlődni kezdett és bonyolult rendszert alkotott. Gondolkoztam rajta, hogy azt a háládatlan számítógépet kikapcsolom, kihúzom a tápkábelt és betolom a sarokba, vagy legalább lecserélem a tápját Vargánéra oszt utána ugasson. De megkegyelmeztem neki, még hasznomra lehet.
Beleolvasol a Bibliába és nem találsz ott semmi érdekeset, dögunalom, idejét múlt írások, amik az ókori embereknek lett szánva, kétezer évvel ezelőtt még használható volt, de ma már az ember felvilágosult és nem hihet egy ilyen ökörségben, hogy Isten hat nap alatt teremtette a világot és utána beverte a szunyát, most is ott hortyog valahol valami mennyben, ami nem is létezik.
A múltkor a lelkészünk azt mondta, hogy Istent nem lehetne megtagadni ha Ő nem engedné. Ez is Isten különleges kegyelme, hogy az üdvözültek, akik ismerik Isten szívét és magukban hordozzák Isten igazságát, azok láthassák, hogy milyen helyzetbe lennének ha Isten nem üdvözítette volna Őket. Ez a tény, hogy alkalmunk nyílik látni, hogy Isten honnan szabadított meg bennünket, arra sarkall, hogy Evangéliumot hirdessünk.
Zsolt 10,4
A gonosz az ő haragos kevélységében senkit sem tudakoz; nincs Isten, ez minden gondolatja.
Nem új keletű dolog ez, hogy Istent megtagadják, már Dávid király idejében is így volt ez és nem is véletlen, hogy bekerült a Bibliába. Még azt mondják, hogy a Biblia nem aktuális, nincs a mai ember számára semmi üzenete. Akkor miért tagadod meg Istent? Ha nem aktuális, akkor csak azoknak az embereknek az idejében kellett volna megtagadni, amikor íródott. Ma már nem aktuális a Biblia, így Istent sem kell megtagadni.
Isten nagyon pontosan ismeri az ember lelkét, ezért szerepel a Bibliában ez a rész. Nincs olyan ember a földön, aki Istent keresné, vagy kutatná. Az ember igazi állapota ez.
13.
A kik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.
1Jn 5,19
Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonoszságban vesztegel.
Hatalmas nagy kínnal jár egy anyának ha nem tud szoptatni, Isten úgy alkotta meg, hogy ha megszülte gyermekét, akkor automatikusan lesz anyateje, az abban lévő vitaminok készítik fel a csecsemőt, az által tud megerősödni és védelmet is jelent számára, az immunrendszerének a legtökéletesebb táplálék. Ha az anya nem tudja szoptatni a gyermekét, mert az nem eszik, akkor az nagyon nagy fájdalommal jár számára. Így van ez az üdvözült igaz emberekkel is, akik Istentől születtek lélekben. Nagy fájdalommal jár számukra, hogy ismerik az igazságot, beszélnek róla, de elutasítják Őket. Van egy egyetemleges rendszer, ami alapján az emberek megszületnek és élnek majd meghalnak, ez évszázadok óta mindenhol egyformán zajlik, nincs kivétel. Mindenhol ugyanúgy születnek, táplálkoznak és meghalnak, a génjeiket pedig a fiak hordozzák tovább. Amiben az emberek különböznek az a hitük. Minden népnek van Istene és minden népnek van olyan gyermeke, amelyik megtagadja azt vagy másik nép Istenét választja magának a puszta szimpátia alapján, nem az igazság alapján.
Vajon Isten miért engedi ezt? Vagy aki Istent tagadja, legalább miért nem dug bele egy Vargáné tápot? S mennyire lesz a végén toleráns? Szia én budhista vagyok, hol találom a többieket? Arra balra csak vigyázz a füstölőddel. Szia én krisnás vagyok, hja rendben menj azon a folyósón végig és a végén van egy nagy terem, már kántálják a mantrákat. A Pápa is felkerül a mennybe, kopogtat az ajtón. Szent Péter üdvözli őt és kérdezi a nevét.
''Én vagyok a pápa'' - válaszolja.
''Pápa, pápa'' mormogja Péter, és utána néz a Nagy Könyvben.
''Sajnálom, de ilyen néven senkit nem találok!''
''De én vagyok Isten helyettese a Földön!'' mondja a pápa.
''Istennek van helyettese a Földön?'' kérdezi Péter csodálkozva. ''Furcsa, ezt nekem sosem mondta...''
A pápa rákvörös és folytatja:
''Én vagyok a katolikus egyház feje!''
Péter: ''Katolikus egyház... sosem hallottam. De várj egy kicsit,
megkérdezem a főnököt'' Hátramegy és kérdezi Istent:
''Te főnök, itt van egy hapsi, aki azt állítja, hogy a Te helyettesed a Földön. Pápa a neve. Mond ez neked valamit?''
''Nem, sosem hallottam, nem ismerem. De tudod mit, kérdezd meg Jézust, ő járt a Földön, hátha ő tud valamit!''
Hívatják Jézust és elmesélik neki a szituációt. Ő sem tud semmiről, de hátramegy az irodájába és utánanéz a papírjai között.
Tíz perc múlva jön vissza, folynak a könnyei a röhögéstől.
''Ezt nem hiszem el'' mondja elcsukló hangon a hasát fogva. ''Emlékeztek még arra a kis horgász-halász egyesületre, amit poénból 2000 éve alapítottam? Még mindig létezik...''
Számomra elképzelhetetlen az, hogy Isten maga elé állítja majd egyszer az összes lelket, akik a földön éltek. Az nagyon sok számszerűleg, mivel raktározták el az adatokat róluk, minden pillanatukat, minden mondatukat?
29. Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért? És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül!
30. Néktek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak.
31. Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok.
32. Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt;
Le kéne cserélni a mostani gépemet, ezek szerint létezik valami tökéletesebb technika, amivel archiválják a cuccokat. Isten maga elé állítja a lelkeket és szembesíti önmagával, a leélt életével, a beszédjével.
Mt 12,36
De mondom néktek: Minden hivalkodó beszédért, a mit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.
Ezentúl érdemes lesz meggondolni, hogy mit beszélek, mert valahol a közelemben van egy diktafon, azon rajta van az első gőgicsélésem is, ahogy az anyatejért kiáltoztam.
Rm 10,10
Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre.
Tulajdonképpen én is foglalkozhatnék az életben nagyon sok dologgal. Például áldozhatnám az életem a vga kártyáknak. Kinek lenne a legtöbb alkalma kipróbálgatni, összehasonlító teszteket készíteni, oldalas cikkeket írni róla ha nem nekem? Szinte mindenhez hozzájutok vagy átmegy a kezem alatt, a legolcsóbbtól a legdrágábbig. Vagy ha megvenni nem is tudnám és éppen nem is rendelnének belőle, akkor is kölcsönadnák a nagykerben egy napra. Bármikor rám bíznák, vagyok olyan viszonyban a tulajdonossal és a raktárossal, hogy nem kéne érte könyörögni. Aztán itt a műhelyben kipróbálnám Intellel, AMD-vel, órákon át futtatnám a teszteket és már alig várnák az emberek, hogy írjak róla. Úgy várnák a cikkeimet, mint az eperszemet. Nekem bőségesen lenne rá időm, hogy ennek szenteljem az életem, nagyon sok hardware elem megfordul a kezemben, nem kéne szenvedni a tesztalanyokért. Hosszadalmas és cirkálmányos cikkeket írogatnék órajelekről, pixelekről, pipelinékről és egyre jobban belemélyednék a témába. Az számomra felettébb érdekes, hogy általában mindig azok akarnak ilyen tesztekt elvégezni és arról írni, akik nem jutnak hozzá soha alkatrészekhez, mindig kölcsön kell kérniük, nyalizni a reklámmal. Akiknek ott van a keze ügyében azok meg nem akarnak róla hosszadalmas cikkeket írni. Na mindegy nem is erről akartam beszélni, hanem arról, hogy:
Mt 16,24
Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.
Gal 2,20
Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.
Biztos láttatok már olyan embert, aki úgy öltözködik és él, valamint azokat a tanokat hirdeti, mint Hitler. Nyilván egyetért vele, a saját életénél sokkal értékesebbnek tartja Hitler életét és tanait, ezért neki szenteli az életét, pedig Hitler már halott. Az az ember megtagadta önmagát és benne Hitler személyisége él tovább. Ha beszélsz vele, akkor olyan, mint ha magával Hitlerrel beszélnél. Átadta neki az életét, hogy benne tovább munkálkodhasson Hitler személyisége és az ő tanai.
Azon gondolkozom néha, hogy egy adott szituációban mit tenne a helyemben Jézus?Azt hiszem, hogy minden pillanatban Evangéliumot hirdetne, mindig Isten igazságáról tenne tanúbizonyságot. Nekem sem maradt már más. -
guga
Közösségépítő
Egyik hajnalban összetalálkoztam egy idősebb halásszal, aki éppen a tengerről jött meg és kötött ki a mólóhoz. Fehér műanyag ládában pár centis halak, olyasmik, mint felénk a keszeg. De mégsem az, beszédbe elegyedtem vele, büszkélkedtem azzal a húsz szóval, amit olaszul biztosan tudtam. Az egyik hotel konyhájának szállította, frissen megsütik és nagyon omlós, ropogós. Olívával tálalják a jónépnek. Meghívott a lakására, hogy megkóstoljam. Miközben tisztította, válogatta, megkínált valami erős pálinkával, azt hittem seggre ülök tőle. Miután megittam, pár perc és a sima vasat enni tudtam volna, olyan éhes volta,m. Mazsola pálinka, mosolygott az öreg a bajsza alatt és közben dobálta az apró halakat a serpenyőbe. Vajon pirította és olíva bogyót, fokhagymát kevert mellé. Ízletes étel volt, miután megtömtem a bendőmet segítettem neki felpakolni a platóra a ládákat. Elbúcsúztam és lesétáltam a tengerpartra. Egy helyi biztonsági ember, aki a part rendjére ügyelt, ott ült a motorján és rádiót hallgatott. Néhányszor már láttam, de még nem beszéltem vele. Intettem neki és mosolyogtam, elsétáltam mellette volna, de oda intett. Olaszul beszélt, a felét ha értettem. Azt kérdezte honnan való vagyok. Mondtam neki magyar, Budapest. Nem értette, erre nekiálltam a rádióján megmutatni. Nem találtam rajta a Budapestet. Pedig nagyapám összes rádióján ott volt, hogy Budapest.
Elkezdtem tekergetni az adót és megtaláltam a Kossuth rádiót. Gyengén, de tisztán lehetett hallani. Mutogattam neki, hogy magyar. ÁÁÁÁÁÁÁÁ hángri kiáltott fel és mosolygott hozzá.
Intettem neki és megfordultam, fülemben a Kossuth rádió hangja, szememben könny. Eddig még soha életemben nem éltem át honvágyat, most kiszakadt belőlem, csak két hónapja voltunk távol magyarországtól, de most éreztem úgy először, hogy a semmiben lebegek és nincs akire számíthatnék.
Másnap hajnalban összepakoltunk és elbúcsúztunk mindenkitől. A napsugár melege az autópályán ért bennünket, lengettem a karomat és 5 perc múltán megállt egy olasz hölgy. 50Km-t utaztunk mikor észrevettük, hogy épp ellenkező irányban visz bennünket. Nem az osztrák határ felé, hanem a sziget belsejébe, csak nem vettük észre. Elköszöntünk tőle és átsétáltunk az autópálya másik oldalára. 10 perc múlva egy rendőrségi autóban ültünk, az autópályán tilos volt stoppolni. Leszállítottak bennünket egy mellékútra és elhajtottak. Fogalmunk sem volt, hogy merre vagyunk, térkép nem volt, sehol egy ház. Sétáltunk egy órát és megláttuk újra az autópályát, ott már ki volt táblázva az osztrák határ. Pár perc múltán egy fiatal srác autójában utaztunk. Visszavitt bennünket Velencébe az autóbusz parkolóba. Sok magyar autóbusz, ami aznap indult vissza magyarországra, de nem mertek felvenni, mert koszosak, ápolatlanok és szakállas is voltam. Való igaz elhanyagolt állapotban voltam, de magyar. Nem számított senkinek, legalább 20 busz sofőrjét kérdeztük végig, hogy van e szabad hely kettőnk számára és ha elvinne, akkor fizetnénk érte. Nem vállalta senki. Elindultunk vissza az autópályára gyalog és lengettük a karunkat újra.
Ránk esteledett, sétáltunk a pálya szélén és lestünk hol lehetne megszállni.
Egy híd aljához értünk, kiraktuk a hálózsákot és aludtunk. Hajnalban felkeltem pisálni. Sötét volt körülöttünk minden és ködös, párás, nyirkos. Tőlünk nem messze egy busz állt meg az utasaival könnyíteni magukon és cigarettázni. Szlovákok voltak, nagy nehezen angolul elgagyurkáztam, hogy mit szeretnék és annyit megígért a sofőr, hogy elvisznek bennünket Grazig.
Grazban bevásárló turizmust rendeztek a derék szlovákok, majd végeztével a sofőr mondta, hogy nekik mindegy merre mennek, az út ugyan annyi, akár magyarországra is áthozhatnak. Áthoztak, délután volt és Szombathely környéke, az első lesújtó élmény, a magyarok nem állnak meg. 4 órát álltunk egy helyben mire valaki megállt és elhozott bennünket Budapestre, sétáltunk a Petőfi hídon és szomjasak voltunk. A zsebemben az utolsó 500 líra, betértünk egy kisközértbe és mondtam az eladónak, hogy szeretnénk inni, de csak ez a pénzünk van. Adott egy kisüveges kólát, amit végig nyalogattunk a Práter utcán, végre itthon. Párás kutyaszarszag, minden sarok feketéllik a kutyahúgytól, de legalább magyarul beszálnek, beestünk a sötét lépcsőházba, ami hűvös és nyirkos volt. A szobánkban hanyatt dőltem az ágyon és hirtelen lepergett előttem az indulás napja, és utána az elmúlt két hónap, a könnyek, amik hazafelé indítottak. -
guga
Közösségépítő
Téli szünet, első nap.
A kisguga szétoffolta a napomat, a pincémet, nyomozósdit játszott
A digitális fényképezőgépemmel készített egy nézhetetlen, sötét filmet és mindenképpen ragaszkodott hozzá, hogy osszam meg veletek.
A zenét Ő választotta hozzá. Most itt ül mellettem és arra vár, hogy bevasalja a dícséreteket.
Lécci legyetek rám is tekintettel a fejébe száll a dicsőség, inkább szigorúak legyetek, mint a filmkritikusok általában.
Szépen magyarázzátok meg neki, hogy a képi megjelenítések kommerszek, nem időtálló, kudarcra van ítélve és ha moziba kerülne, akkor max a mozigépész ülne be az előadásra
Aki megmeri dícsérni azt bannoltatásra terjesztem.
[link] töltése 50mb
Azért volt valami hasznom is belőle, pár túrórudiért megcsinált mindent örömmel.
A végén meg elszedtem tőle és megettem én
[link] -
guga
Közösségépítő
![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/gyongy.jpg "[kép]")
Hogyan készül az igaz gyöngy? A kecskeszart befestik igazra.
Három és fél órás vonatzötykölődés áll előttem, gyulára készülök, szívemben a város hangulata, az orromban a vidék illata. Hátradőlök a kopott műbőrülésen és bekapcsolom a walkmant. Már félig elszenderedtem, amikor elindultunk, a fülke tele, ablak félig lehúzva, hogy ne egymás tüdejéből lopjuk el a széndioxidot. Ablaknál ülök, a velem szemben ülő ember szürke öltönyben, kínosan kipucolt cipőben, kínosan vasalt ingben, feszeng. Leveszi a szemüvegét és egy kínosan összehajtogatott zsebkendőt vesz elő. Megtörli, felveszi és végignéz magán, aztán rajtam. Szívesen megnézném most a gondolatait, ahogy cikáznak a fejében, bár csak ne lehetne lehetőségük az embereknek eltitkolni a gondolataikat, mint egy fényreklám menne a szöveg a homlokán. Hoppá igazgyöngy.
Végigsimít a nadrágján és sasolja a műbőrülést, hogy nincs e valami koszadék mellette, ami rátapadhatna. Utána a padlót nézi és a lábával félköröz, hogy nincs e a cipője alatt valami, ami nem hagyna nyugtot neki. Hátradől és vibrál az egész ember. Tanyasi csirkéken nevelkedett szélesderekú asszonyság fúrja be magát a fülkébe és a csomagját elkezdi felpakolni a polcra emberünk felett, mert már csak ott van szabad hely. Lehuppan a két melós mellé és végigmér mindenkit, mire eljut hozzám már csukva a szemem.
Bealudtam, arra ébredtem, hogy szóváltás alakult ki a szürke öltönyös és a szélesderekú között. A szélesderekú Szolnoknál kívánt leszállni és nekiállt lecihálni a csomagjait, de közben rálépett a szürkeöltönyös cipőjére, aki zokon vette s szóvá tette. Valahol a cipő árát kezdte el firtatni, mikor eszméltem...tudja maga mennyibe került ez a...
Nyugodjon már le fiatalember, véletlen volt, próbált pontot tenni az ügy végére a szélesderekú és azzal kivonszolta a teszkós szatyrait. Szürkeöltönyös tovább ciccegett az orra alatt és próbált partnert keresni a szemével, aki alátámasztja, igazat adna és akinek tovább méltatlankodhatott volna. Ösztönösen éreztem, hogy most kéne felállni és kimenni a wc-re, büfébe vagy hogy végképp felborítsam a napirendjét én is rálépek a lábára szándékosan. Hoppá igazgyöngy, ha látná mit gondolok.
Közben bejött a kalauz és szétoffolta a fülke hangulatát. Miután mindenki rendezte sorait, megkérdeztem szürkét, hogy meddig utazik, Gyulára vágta rá ridegen. Én is, jegyeztem meg békülékenyen. Az út fele még hátra volt, aludni már nem tudtam, bámulni a semmit meg nem volt kedvem, beszédbe elegyedtem a szürkével, látszott hogy nincs szokva a kommunikációhoz, hogy kérdezik és felel.
Volt valami szigorúság és fegyelem a hangjában. 38 éves volt, én akkor éppen 19 és már egy éve nem jártam otthon. Elmeséltem neki, hogy Gyulán majdnem börtönbe kerültem egy hülye húzásom miatt. Szüleim elváltak és nem volt maradásom egyiknél sem, igazából csak teher voltam számukra, jobbára az utcán lógtam haverokkal és egész hajnalig részegeskedtünk. Aztán hozzácsapódtam egy merészebb bandához, akik között már volt sokat látott srác, vagányak voltak, két hónapos ámokfutás lett az eredménye, sem apám, sem anyám nem tudta merre vagyok. Miután a rendőrség elengedett az előzetes letartóztatásból, rájöttem, hogy nekem itt Gyulán nincs semmi keresnivalóm. Nincs kihez kötődnöm, ha maradok akkor az a sors vár rám, ahonnan éppen szabadultam, visszaeső bűnöző lennék és minden barátom börtönviselt lenne. Láttam a többieken, hogy megedzette őket az idő és az utca, ha a rendőrök verték őket nem sírtak, hat hónap meg sem kottyant nekik, kinevették a bírót.
Egy cetlit akasztottam anyám ajtajára. BUDAPESTRE MENTEM, NEM JÖVÖK TÖBBET HAZA. És komolyan is gondoltam. Előző nap minden holmimat szétosztottam a haverok között és elbúcsúztam.
Egy év múlva mégis hazafelé zötykölődtem a vonaton, olyan érzésem volt, mint aki szakított a barátnőjével és pár hónap múlva újra találkoznak, mindkettő tudja hogy az egészből nem lesz már semmi, de izzik a levegő, én is lázas voltam és alig vártam, hogy lelépjek a peronról. Az ováció elmaradt. Ez a város halott, akkor volt benne élet csak, amikor itt laktam. Bemenekülök az első kocsmába, hátha látok ismerős arcokat, akik a nyakamba ugranak. A budrió mindig is piszuár szagú kocsma volt, hoppá igazgyöngy.
A szürke megtörte a csendet és elmondta két zötykölődés között az élettörténetét. Semmi, tanult, taníttatták, eminens volt mindig is. Kerülte a rossz társaságokat ha tehette otthon ült és olvasott. Túl későn vette észre, hogy magányos. Mindene megvolt, nem voltak álmai, mert ha lettek is volna megvették neki azonnal a szülei.
Miután eltemette őket csönd honolt a nagy lakásban. Eljárt a könyvtárba és beleszeretett egy lányba, érdeklődése viszonzásra talált, de nem tudta kezelni a helyzetet, mindent megvett neki, amire szüksége volt, de más egyebet nem tudott nyújtani neki. Hamar elszökött a lány. A szürke az sivár lelkű ember, hiányzik belőle a szenvedély, azaz ott van de elvan fojtva, mert nem illik.
Emlékszem mikor szakmunkásképzőbe jártunk, akkor a haverokkal azt játszottuk, hogy ha valaki előző este lefeküdt egy lánnyal, akkor nem mosott kezet, másnap körbehordozta az ujját, hogy nézd ecsém, szagolj pinát, hoppá igazgyöngy.
Szürke vészesen egyedül maradt, volt neki két üzlete és egy harmadikban társ volt és ennyi. Ő maga is nehezen tudta volna elképzelni, hogy valaha is a térdére ülteti a gyerekét. De ha össze is jönne, akkor Ő is amolyan „veszek neked” típusú gyerek lenne.
Most 2005 van, én vagyok 38 éves és a napokban eszembe jutott szürke. Vajon mi lehet vele? Akadt ember aki fenekestül felfordította az életét vagy egy elviselhetetlen, zsémbes és folyton csak zsörtölődő magányos vénember lett belőle, aki hozzászokott, hogy az emberek haptákba vágják magukat a forintjai előtt és a legjobb barátja a főpincér, abban az előkelő étteremben, ahol minden este kedvesen megkérdezi, hogy mit hozhatok uram? Egy kis bordóit mellé? Ismerik már szürkét, mint a rossz pénzt, mondhatni családtag az étteremben, ismerik már a szokásait, mint a jó feleség, ismerik a szája ízét.
A szúnyog nevében csont van, de az is lehet hogy csönd (E, F, G, H, Ö).
A nejem feldúlva jött haza, a reggeli csúcsforgalomban már hozzászokott, hogy dudálnak rá, mérgesen intenek és lehülyepicsázzák. De most olyasmi történt, amit eddig még nem tapasztalt és nagyon kiborult tőle. Álló kocsisor és egy sávval kiszélesedik az út a jobbra fordulóknak, annyi helye még nem volt hogy sávot váltson, mert még nem volt elég széles. Várta hogy az előtte levő kicsit előrébb húzódjon, de a kocsi orrát már jobbra húzta hogy ha elég hely lesz akkor elinduljon. Mögötte egy igazgyöngy valami batár nagy kocsival. A nejem érezte, hogy annak ellenére, hogy a féken tartja a lábát a kocsi meglódul. A mögötte jövő finoman megtolta és idegesen gesztikulált a kocsijából, aztán mivel a nejem nem mozdult megtolta a kocsit még egyszer, hoppá igazgyöngy. A nejem miután hazajött kikelt magából, hagy döntsem már el, hogy biztonságos vagy nem, nem más döntsön már helyettem.
Hamarosan itt a karácsony, az összes igazgyöngy szentestére bebújik a fa alá és beszívja a fenyőgyanta illatát, mákos beiglit eszik és ótannenbaum.
Könnyes szemmel bontogatják a „veszek nekedet” és aznap hivatalosan is szeretik egymást. A hajléktalanokat és a cigányokat ugyan aznap este sem, az továbbra is az önkormányzat dolga, azért fizetik az adót, de a száncsengő hangja hajlamos feledtetni a hétköznapokat és a porcelántányérhoz koccanó leveses kanál elhiteti velünk, hogy minden ember a lelke mélyén jó, csak azok a fránya hétköznapok állatot csinálnak belőlünk. Ótannenbaum.
Régebben de utáltam ha karácsonyra zsebkendőt, zoknit, alsóneműt vagy pulóvert kaptam, esetleg egy kockás inget. Mosolyogtam de legbelül valami másra vágytam, nem is tudom mire gondoltam, hogy mit fogok kapni, talán a gyerekkoromban soha meg nem tapasztalt dolgokat vártam. Nekem soha nem vettek semmit, nálunk nem volt karácsony, nem volt névnap, nem volt ünnep, nem volt család, most meg egy zsebkendő.
Fordult a kocka, már nem vagyok friss házas, a napokban csuktuk be magunk mögött a tizedik ajtót. A karácsonyt egyáltalán nem várom, talán a gyerekek miatt, én csak kiborulok a tömeghisztériától és a vásárlási láztól, hogy már augusztus végén ott villódznak és hívogatnak a kirakatokban a karácsonyi akciók.
Veszek neked...
Számomra a legszebb ajándék egy-egy zsebkendő, téli zokni, meleg, kockás ing. Nem kell más egyéb, nem vágyom semmire, mindenem megvan és még annál is több. Nálunk minden nap karácsony van, minden nap ünnep nap, minden nap névnap, minden nap nyugalom és békesség, nem tudunk mit kezdeni azzal az egy nappal, amit a szeretet napjának kiáltottak ki mások és olyankor fák körül ugrálnak, másnap meg kidobják a ház elé. Azon mérik le, hogy kinél nagyobb a szeretet, ahol a plafonig ér. A szemérmetlenek egyenesen megmondják, hogy kislányom nem vettem neked semmit, tudod nincs türelmem a tömegben taposódni, inkább adok neked egy kis pénzt.
A többiek meg zizegnek a csillogó papírokkal, ótannenbaum. Nagy az öröm, félig legördült könnycseppek, letörlik gyorsan, még mielőtt leadná a tévé.
Szívesen megnézném most a gondolatait, ahogy cikáznak a fejében, bár csak ne lehetne lehetőségük az embereknek eltitkolni a gondolataikat, mint egy fényreklám menne a szöveg a homlokán. Hoppá igazgyöngy.
Csönd van, az utcákon is csönd van, a szúnyog nem hatol és nem szívja a véred, hideg van hozzá, ilyenkor csak a kisjézus jár, tapodja a havat és porzik utána, kavarja a szél, viszi zsákban a szeretetet, kiönti a fa alá, mindenki beleszippant és átölelik egymást. Csontig hatol a szeretet ma este, karácsony éjjelén, nem szabad rossz embernek lenni, ne is legyen háború. N/O de akkor mi volt az a kis koccanás ott az úton? Most biztos az az igazgyöngy is ott buksizik a fa alatt gyertyával a kezében és énekli halkan, hogy ótannenbaum.
Nem tudnátok csak egy kicsit tovább vonszolni magatokkal azt az estét és azt a félig felszáradt könnycseppet? Hogy mikor másodikán kilépsz az utcára és a buszsofőr becsukja az orrod előtt, akkor megbocsáss és ne átkot szórjál?
Egész évben megy az átkozódás hajnaltól késő estéig és mindenki tudja mi a baj, s már rá is zendít, hogy az a baj. A körmünkre égett a gyertya, csontig hatol a szeretet, fájdalmasan szomorú. Kit szeretsz? A gyermeked, szüleid, feleséged? Mi ebben a különös? Tessék szeretni az utcaseprőt, a buszsofőrt, az újságost, a postást és a közértben a nyugdíjas nénit, aki feltartja a sort mert kiszámolja az aprót.
Van olyan ember, aki szent este hal meg? Vajon boldog az, hogy ilyen szeretet ünnepén távozhatott? Az emberek egész évben azért dolgoznak, hogy legyen mit enniük, s azért esznek hogy tudjanak dolgozni. Azért igyekeznek, azért tanulnak hogy boldogok legyenek, de nem boldog senki, mindenki bosszús és boldogtalan, hiányzik még valami, amit nem vettek meg neked, a lelkedet. Van olyan ember, aki azért dolgozik, hogy boldogtalan legyen? Az egész nem logikus. Ha úgy általában véve boldogok lennénk, akkor nem lenne szükség a karácsonyra.
Karácsony van, felveszem a tiszta mackómat és leülök a szőnyegre a fa mellé mézes sücit rágicsálni, szétomlik a számban, még friss.
Nagypapa, nem tudunk most hazamenni karácsonyra, nincs elég időnk és a gyerekek is...de hisz tudja, mentegetőzik valaki a telefonba. Fiam, hát nagyanyád úgy várt benneteket, mint az eperszemet, ha megtudja hogy nem jöttök még tán késbe dől. Már egy hete készülődik, sütött kedvencet is...
Gyalagolnak a falusiak, mennek vocsorázni. Eger, poc, tehen, így beszélnek errefelé és karácsony táján nem győzik a zúzmarát. Apám mindig azt mondta, hogy nem eszik a király ha nem szarik a paraszt, szerette ezt mondani. Két apám volt. Mert amelyik szerette mondani az az új apám volt, nem a régi. Mostanság sikk a második, harmadik szülő. 38 vagyok, tíz éve házas, nem tudok mondani egy olyan házasságot a környezetemben, ami ne bomlott volna fel, lassan én is kisebbségi leszek. Manapság ez a menet trend, hogy örök hűséget esküsznek egymásnak, de amúgy csak viccelnek, mert abban az igenben van valami bizonytalanság, hogy jó oké, egy darabig szeressük egymást, amíg csontig hatol, de ha fáj, akkor Isten veled, ami az enyém, az az enyém, ami a tied az a tied, csak vicc volt. Aztán figyelj fiam, bemutatom az új apád. De miért anya, mi volt a baj a régivel? Jisoráz.
Az a helyzet, hogy rendkívül konzervatív ember vagyok, amit egyszer letettem, szeretem ugyanott megtalálni és ugyanabban a formában. Ez vonatkozik a házasságra is. Letettem egy esküt, hogy holtomiglan, csak a halál az, ami elválaszt, az is csak azért, mert nem az én kezemben van, nem én döntök felőle.
A többi viszont rajtam múlik. Hányingerem támad arra a gondolatra, hogy egy másik férfi simogassa meg a fiam fejét, egy másik ember köszönjön el tőle reggel, egy másik férfi takarja be éjjel, egy másik adja neki azt a bizonyos atyait.
Mindezekre jó vagyok én is, sőt tovább mennék, csak én vagyok alkalmas erre a posztra.
Ettől függetlenül, én tiszteltem mindkét apámat. Az egyik asztalos volt, aki nemzett és a mai napig az, a másik tehenész, de már nem gyakorolja, elszaladtak a tehenek és a téesz is megszűnt, én is elszéledtem, kiírtam Anyám ajtajára, hogy
„BUDAPESTRE MENTEM, NEM JÖVÖK TÖBBET HAZA.” Nem is volt hova. Most van otthonom, most leltem családra. Jelenleg 10 éves vagyok.
Karácsony van, ilyenkor szeretni kell egymást, ha valaki mégis kibújik a szög a zsákból, akkor rászólnak, valakire nem csak karácsonykor szólnak rá. Így lesz belőle szürke öltönyös. Bújjon ki a szög a zsákból, a kecskeszar legyen kecskeszar, karácsonykor is, mit pattog?
Miről akartam még? Hja a lényeg, tényleg ha már karácsony van, miről szól? Mit ünnepelünk? A szeretetet? Az is ünnepel, aki rühelli a zsidókat? Jézus zsidó volt.
Vagy erről ne beszéljek? Az ünnepeltnek semmi köze magához az ünnephez? Furcsa szokás, hogy karácsonykor szeretni, ajándékozni, ótannenbaumozni lehet és szép dolog, de Jézusról komolyabban beszélni, rá gondolni, Evangéliumot hirdetni már terhes dolog. Egyik haverom elhatározta, hogy csináltat magának aranyból villamosszék medált, meg akasztófát és nyaktilót is, mert tulajdonképpen a kereszt egy kivégzőeszköz. Nem nyakba kell hordani kívül, hanem szívben belül. Karácsonykor az ateisták mit csinálnak? Ellen karácsony?
Jó vegyük alapul, hogy Isten nem létezik, akkor mi ez a tömeghisztéria, mi ez a kisjézuska , mi ez az egész időszámítás az Ő születésétől sztori? Akkor mit ünnepelünk karácsonykor a puszta szeretetet? Honnan származik a szeretet? Az embertől? És az ember? Éssel nem kezdünk mondatot, a szabály az szabály.
Mindig ez van, ha van valami kikerülhetetlen, akkor belekötnek abba, hogy nem írtad le helyesen.
Ha valakit becsaptak az előbb utóbb észreveszi és kikel magából. Az ember egész életét úgy éli le, hogy be van csapva, olyannyira, hogy nem csak hogy bízik benne, de egyenesen követendő értékrendnek tartja. A saját eszét. Hivatkozik tudományra meg technika, meg...
Jó oké, akkor az ilyen karácsonykor nem ünnepel? Vagy teher neki és csak képmutatásból?
Jézus elvitte a bűneinket, harsogja kórusban a másik oldal, és utána leborulnak hogy bocsáss meg Isten nekünk bűnösöknek. Ha Jézus elvitte a bűneiteket, akkor hol van? Hová vitte? Miért vagytok még bűnösök?
A napok, mint kígyó búvik a sövény ágai közt, csusszan és már nincs sehol, csak emlékezni lehet rá. Bújjunk be az ágak közé a sűrűbe, súgok valamit.
ÉN NEM JÖVÖK TÖBBÉ HAZA, EBBEN ÉN NEM VESZEK RÉSZT”![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/mokuskerek.jpg "[kép]")
-
guga
Közösségépítő
[link]
Az előadás
Zsúfolásig megtelt a terem, nem vagyok szokva hozzá, hogy ennyi ember előtt beszéljek. Noha általánosban még én írtam a faliújságot, később kórusban is énekeltem, voltam színész is egy ideig egy színi tanodában, voltam gitáros egy lepukkant nádipunk zenekarban, kocsmában énekeltem többek előtt hangosan, mikulásként is debütáltam, egyszer Hobó kihívott a színpadra (közben a sliccem le volt húzódva és nem vettem észre, akik az első sorban ültek hangosan vihogtak), voltam rikkancs aluljáróban, Árgyélus királyfi még szakmunkásképzőben és gyerekkoromban Varga Miklósnak is vigyáztam a kabátjára fellépés után, majd később...
Suszter Lóránt, nem túl jó élmény, PECSA hátsó bejárat, megitta a sörömet és közben politikai szónoklatot tartott, kár hogy szélsőségesen vegyíti a nézeteit a zenei szerepével.
Charlie, én voltam a villanyszámlás, jó kéró és nulla jatt, tényleg borízű hang, semmi közvetlenség, igazi sztárallűrökkel megáldott pacák.
Varga Miklós, Szűcs Judit, Benkő László, Babos Gyula. Együtt léptem fel velük a margitszigeti színpadon a Vangelis-ben. A benkő akkor nagyon betett az egész bandának, mert megtudta, hogy valaki beleklimpírozott a zongorájába előadás előtt és menet közben leállította az előadást, hogy hangolják be a zongiját, mert hozzányúltak és elhangolódott, pedig valamelyik vokálos épp, hogy csak végighúzta az ujjait a billentyűzeten.
Pá-dö-dö, egy országház előtti tüntetésen 1990-ben körberöhögtek, mert úszósapkában mentem ki és egy 2 villamos táblája volt a transzparensem. Nekik már akkor lila volt a hajuk és én nem röhögtem ki őket, pedig addig még nem láttam olyat. De lehet Ők sem úszósapkás embert villamos táblával a kezében.
Mivel itt az szdsz palota mellettünk, így Zwack úrral, az szdsz főembereivel és az szdsz közeli emberkékkel elég sűrűn találkozom, amint ki be járkálnak.
Havas Henriktől egyszer vettem egy üzlethelységet.
Dinnyés Józseffel együtt pisiltem a békéscsabai melós kocsma wécéjében.
Kárász Zénóval együtt pisiltem a Füle-Müle étterem wécéjében.
LameXpert-el majdnem együtt pisiltem a Perzecutor wécéjében.
Póka Egonnal együtt pisiltem a lágymányosi közösségi ház wécéjében.
Kautczki Armandal együtt pisiltem egy gimnázium wécéjében.
Diramerján Artinnal is együtt léptem fel egy színdarabban.
Csukás István, Zenthe Ferenc, Halász Judit blábláblá.
Takács Tamás leszólított a villamoson, valakivel összekevert, később a koncertjein már rendszeresen megismert, adott a borából is egyszer.
Deák Bill Gyulával többször is.
Terry Black
Ivánka Csaba (ex Toponeurock).
Torgyán Józseffel egy asztalnál ettem, szokásával ellentétben nem szólt egy szót sem.
Kónya Iván (MDF) egy fodrászhoz jártunk és mindig előttem volt bejelentve, így végig kellett néznem, ahogy lenyírják a sörényét.
Konc Gábor a szanazugi üdülőben vitt egy kört a motorcsónakján, na ez tényleg jó régen volt.
A gyulai várszínházban rendszeresen segédkeztem ill. statisztáltam, ebből fakadóan elég sok ismert színésszel kellett beszélnem, nem sorolnám fel mindet.
[link]
Egyszóval volt már részem közszereplésben, de már elmúlt belőlem a vágy, hogy ily módon nyerjek dicsőséget. Előző nap eszembe jutott, hogy felkéne készülni, de úgy voltam vele, hogy csak a munkámról kell beszélnem, a beszélőkém meg eddig nem szenvedett csorbát. Ennek ellenére már az első pár percben kiszáradt a szám és kapkodva nyúltam az asztalon lévő pohár vízért és elég szánalmas látványt nyújtottam, ahogy néhány mondat után nekiálltam fuldokolva nyeldekelni a vizet. Nem kívánom ezt a helyzetet senkinek. Először is előadás előtt görcsös hasmenés jött rám az izgalom miatt és féltem tőle, hogy előadás alatt is úrrá lesz rajtam majd szaladhatok ki a wc-re és magyarázkodhatok s amíg én az ülőkébe kapaszkodva izzadok, addig az emberek csendben ülnek a teremben és nem értenek semmit. Az is megfordult a fejemben, hogy ha erre sor kerül, akkor a wc-ről egyenesen haza megyek.
Persze ezek mind csak vad gondolatok voltak, amik egy pillanat alatt elszálltak ahogy elkezdtem beszélni. Az első negyedórában izzadtam és hadartam, érthetetlen szavakat, fogalmakat használtam és teljes csend honolt a teremben. Majd rájöttem, hogy ez így nem lesz jó és lassítottam a mondókán s megpróbáltam közérthetően fogalmazni, hisz sok embernek semmit sem mond a Bios, CPU, Upgrade, DDR ram és egyéb fogalmak. Ez abból is kiderült, hogy az előadás második részében lehetett kérdéseket feltenni és az elhangzott kérdések fele nem kötődött közvetlenül a számítástechnikához.
Elkövettem azt a hibát, hogy leültem, ezt felismerve az előadás második részében végig állva voltam, az elsőben csak az a néhány ember láthatta az arcomat, akik elől ültek, a többiek a nyakukat nyújtogatták és hallgatták a hadarásomat.
Hogy miről esett szó? Rögtönöztem, elmeséltem egy napomat, hogy miként zajlik a szervizben, elmeséltem a menetrendet, a lehetőségeimet és a korlátaimat.
Bemutattam egy folyamatot, ahogy egy gépet felépítek az elsőtől az utolsó alkatrészig, vázoltam a vásárlással kapcsolatos tudnivalókat, hogy mire érdemes figyelni. Láthatólag ez kötötte Őket le a legjobban, mert minden alkatrésznek végigkérdezték az árát. Aztán lehetőségük nyílt elemenként felépíteni egy alapgépet és elindítani, természetesen nem sikerült. Az okát a mai napig nem tudom, pedig végig figyeltem a lépéseket, de a gép nem indult, utána szétszedtem, összeraktam újra és azonnal elindult. Nagyon sok kérdést kaptam a Windows és Linux operációs rendszerek különbözőségét illetően, néha nehezen tudtam csak válaszolni.
Volt egy negyedórás szünet, ahol lehetőségem nyílott egyenként beszélgetni a jelenlévőkkel és ez nagy hatással volt az előadás második részére, ugyanis mivel már beszéltem pár emberrel, kicsit otthonosabban éreztem magam és alkalmam nyílt egy kis humort becsempészni a mondandómba és mosolyt csalni az arcukra.
Ha maximalista lennék, akkor utólag azt mondanám, hogy elégedetlen vagyok, de nem. Van úgy az ember életében, hogy lehetősége van visszahallgatni évekkel azelőtti felvételeket vagy visszanézni és általában szégyenkeznek. Még egy fotó láttán is inkább megpróbálják eldugni, hogy jajj ezt ne nézd meg, mert elég béna vagyok rajta. Alap, hogy a gyengeségeinket elleplezzük és megpróbálunk magunkról egy tökéletesebb képet festeni. De ha egy olyan filmet adnának a kezünkbe, amelyik bemutatja egy évünket pillanatról-pillanatra, akkor valószínűleg elsüllyednénk szégyenünkben. Ha csak az előző napunkat mutatnák be percről-percre, akkor is szégyen érzet fogna el bennünket. Mindenki javában gyakorolja a színész mesterséget. Elrejti az érzéseit, gondolatait, szándékait és ha olyan pillanata kerül a köz elé, amit nem szánt oda, akkor rögtön jön a szégyen érzet. Mindez természetes, de nem az. Abból lehet tudni, hogy ha valaki őszinte, akkor azt az embert dicsőítik és csodájára járnak, mert az őszinteség egyfajta bátorság. Olyasmit adni ki magunkról, amit mások nem mernek, mert veszélyeztetve érzik az egójukat, a magukról kialakított képet, amit eddigi életük folyamán sikerült eljátszani.
Nemrég bejött hozzám egy ügyfél, a bejárati ajtón nem kellett csengetnie, mert valaki beengedte, halkan s nesz nélkül jött le a lépcsőn, majd megállt az ajtóban és pár másodpercet várt. Én valahogy megéreztem a jelenlétét és megijedve néztem fel a monitor elől. Erre rögtön azt kérdezte, hogy pornó oldalt nézel, hogy így megijedtél? Egyáltalán nem pornó oldalt nézegettem csak belemerültem egy olvasnivalóba és azért ijedtem meg, mert valaki a tudtom nélkül volt jelen. De Ő mégis rögtön valami olyan dolgot sejtett az ijedségem mögött, amit rejtegetnem kellene, ugyanis ha Ő ült volna a helyemen, akkor nyilván pornó oldalakat nézegetett volna és egy ilyen szituációra, amit előidézett így reagált volna. Felnőtt férfi ember vagyok, kialakult szexuális identitással, van érdeklődésem ebben a témában és természetesen én is szoktam pornó képeket nézegetni, néha kényszerűen, mert megkapom mailban.
Van kedvenc pozitúrám is, amit általában keresek a képek között, de ennyi, ezt nem kell sem lekicsinyíteni, sem felnagyítani, sem elfojtani.
Egyszer a lelkészünk azt mondta, hogy egy ember őszintesége lemérhető azon is, ahogy ajtót nyit. Ha szélesre tárja és beinvitál, akkor nincs rejtegetni valója, de amelyik csak résnyire nyitja és éppen csak kilát, majd suttogva kérdi, hogy mit tetszik? Annak az embernek rejtegetni valói vannak. Van ennek az ellenkezője is, aki betegesen nyilvánosságra hozza a legrejtettebb dolgait, hogy kellemetlen helyzetbe hozzon és elveszítsd az önkontrollod. Egy ismerősöm egyszer nyíltan rákérdezett arra, hogy szoktam e maszturbálni. Hirtelen kellemetlenül érintett a kérdés, de mivel nem kedvelem a képmutatást így kénytelenül beismertem neki, hogy néha napján mikor a tesztoszteron mutatóim meghaladják a határértéket, akkor igen. Erre nekiállt részletesen taglalni a buszon, hogy Ő bizony napi rendszerességgel és néha többször is. Mindig van nála újság és van kedvenc fogása, miszerint bal kézzel megfogja a zacskóját és a jobbal lassan húzogatja de előtte meleg nyálat köp a makkra, hogy megelőzze a kicserepedést, ugyanis általában 15-20 percig csinálja.
Nos ez már számomra is olyan információkat jelentett, ami meghaladja a tűrőképességemet és felelősségre vontam, hogy mi szükség arra, hogy ilyen részletességgel taglalja hogy miként oldja meg a maszturbáció okozta problémáit?
Élvezte, hogy zavarban vagyok és hogy rám onthatja a részleteket, amit igazából egy normális gondolkodású ember nem tenne, hisz haszna, előnye nem származik belőle. A buszon körülöttünk ülő emberek tágra nyílt pupillával bámultak ránk.
[link]
Akkor is kiszáradt a szám, de nem tudtam fuldokolva egy pohár vízért nyúlni. Be kellett érnem azzal, hogy leszálltunk és elváltak az útjaink. Azt az embert azóta csak egyszer láttam, utcán jött velem szemben én meg beálltam egy kapualljba félve attól, hogy ha ráköszönök és megkérdem illendőségből, hogy hogy vagy, akkor mindjárt a szarásával kezd el traktálni, hogy barnát, 32 centimétert, kicsit karcosat, de nem eléggé izgatóan, kellőképpen cefre szagút, képlékeny állapotút.
Én is szoktam, de nem teszem közzé. Egy kirakatot bámulva vártam meg, amíg túlhalad rajtam és óvatosságból megvártam, amíg messze elhalad.
Van egy kimondatlan kirakatrendszer, egy egyezményes értékrend, hogy mit rakunk ki a nyilvánosság elé büszkén s fennhangon ill. mit rejtünk el annak érdekében, hogy a rólunk kialakított kép ne szenvedjen csorbát. Ha magas az iskolázottságunk, menő autónk van, jó állásunk, szép feleségünk, irigylésre méltó házunk, ékszereink, értékes gyűjteményünk azt természetesen zsíros mosoly kíséretében tálaljuk. De ha kicsit sánták vagyunk, hiányzik a nagyujjunk, fél szemünkre vakok vagyunk, elmebeteg a fiunk, vagy bármi hiányossággal rendelkezünk, azt azonnal elrejtjük, nehogy sérüljön a kép. Nem fárasztó ez? Az egész életünk erre megy rá, hogy kitanuljuk a színész mesterséget minél jobban és csak a végén:
Mt 12,36
De mondom néktek: Minden hivalkodó beszédért, a mit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.
[link]
Visszatérve a téma eredeti fonalához, amitől alaposan eltértem: az előadás második része rendkívül intenzíven és kellemes hangulatban telt. Sok kérdést kaptam és megpróbáltam úgy válaszolni, hogy meg is maradjon bennük belőle valami. A hatást fokozva még Gugazint is osztottam a jelenlévőknek, hogy ha hazamennek, akkor tudjanak később emlékezni rám. Három órásra sikeredett az előadás, dvd film is készült belőle, egyszer sem néztem végig, csak beletekertem a minőség miatt. Nem szeretném átélni újra és szégyenkezni. Mindig azt gondolom magamban, hogy biztos mások precízebben és tökéletesebben tudtak volna megtartani egy ilyen előadást és sokkal felkészültebben, tartalmasabban.
Sajnos én nem vagyok olyan ember, aki elég ügyes egy ilyen előadás lebonyolításához, megszervezéséhez, ezért rendkívül nagy kegyelemre van szükségem, hogy véghezvigyem. Furcsa érzés volt az is, hogy a szünetben és az előadás után is úgy bántak velem, mint ha valami különleges képességgel rendelkeznék. Pedig semmi, csak egy egyszerű számítógép szervizes vagyok, aki csodálattal adózik egy autószerelőnek, egy péknek, egy utcaseprőnek, egy esztergályosnak, egy zenésznek, egy villamos vezetőnek, egy apeh ellenőrnek, egy banktisztviselőnek és egy áruházi pénztáros nőnek, aki végig üli a napját és folyamatosan azt hallgatja, hogy pitty-pitty-pitty.
Most hétvégén egy híres ember volt a vendégem a szervizben, aki méltán rászolgált a hírnévre, nemrég vonult nyugdíjba. Ennek alkalmából megajándékozta magát egy számítógéppel és a választása ránk esett. Mielőtt eljött volna és éppen az időpontot fixáltuk le, megjegyezte hogy na végre a virtuális Zvolenszkiből egy valóságos Zvolenszki válik és nevetett hozzá. Se köpni, se nyelni nem tudtam hisz én voltam inkább abban a helyzetben, hogy mielőtt jött alaposan kitakarítottam a műhelyt. Ennek ellenére mégis úgy kezelt, mint ha fölébe tartoznék, s ez rendkívül kellemetlenül érintett.
A minap hivatalban álltam sorban egy papírért, az egyik irodából kijött egy hölgy és hajszálnyira nyitva maradt az ajtó, de tényleg csak éppen, hogy belehetett látni. Az ablaknál ült egy másik titkárnő, éppen akkor kezdte el akkurátus mozdulatokkal orrot túrni, amikor odanéztem, majd egy laza mozdulattal a széke aljába törölte a végeredményt és folytatta tovább. A rejtegetés nagy mestere. Egyből eszembe jutott, hogy egyik este a hivatal zárórája után végig kéne menni egy takarítónővel az épületben és lefényképezni az összes szék alját és a fotóra odaírni az illető nevét, majd másnap reggel mikor bejönnek rendezni belőle egy hatalmas kiállítást kinagyított fotókkal az előcsarnokban, hamar elröpült az idő miközben várakoztam a hosszú sorban a papírra.
[link] -
guga
Közösségépítő
Ezt ítrta Kokler:
Ne haragudjal Guga!
Ezek utan ketelkedem,hogy voltal e- egyaltalan katona...
---------------------------------------------------------------------------------------
Nem azért írtam le, hogy elhidd, ha nem hiszed el sem múlik rajta semmi, mert már nagyon régen volt. 1987-1989.
A kedvedért részletesen lefogom írni csak azt a részt.
Fegyverük nem volt, fegyverük csak a laktanyát őrző katonáknak volt, akik belszolgálatban voltak, azoknak egy szekrényben volt a fegyverük töltény nélkül
Jelen helyzetben nem a történetet kellene még részletesebben leírnom, hozzáraknom, nem az a helyzet kulcsa, hanem a lelkedben lévő bizalmatlanság, azt kellene kettőnk között feloldani. Írhatnék oldalakon keresztül és mégis azt írnád nem hiszem, de lehet egy mondat is elég lenne ahhoz, hogy azt a magadénak tudd és legközelebb már te mesélnéd másnak.
Mindig az adott emberi tudás a probléma. Ha például a fiamnak mesélném el, Ő készségesen meghallgatna és tágra nyílt szemekkel figyelne. Tudna velem közösséget tartani lélekben, nem volna szemernyi bizalmatlanság sem benne. Persze Ő még nincs abban a korban, hogy ilyenekkel traktáljam, ráér még felnőni, te pedig már megtetted. Láttál élethelyzeteket és elraktároztál, felhalmoztál egy sereg tudást. S amit tőlem olvasol azt annak ellenére, hogy igaz vagy nem igaz, a saját gondolataid alapján olvasod, nem az én gondolataim alapján.
Nem az a fontos, hogy igaz vagy nem, nem azt kell eldöntened, mert egyiknek sincs következménye. A lelkedben meglévő bizalmatlanság az, ami problémát okoz, nem a történet valódiság tartalma.
Ha azt a bizalmatlanságot ott hagyjuk, akkor te életed végéig ha rám gondolsz, az alapján fogsz gondolni rám, a saját magad jó és rossz tudása alapján.
Kétféle ember van, aki elhiszi és aki nem. Logikailag következtessük ki, hogy a történet igaz vagy sem? Tételezzük fel, hogy ha hamisat írok sem nyerek vele semmit, csak azt, hogy magyarázkodnom kell és a bizalmatlankodó kérdésekre választ adni, aminek meglenne az az eshetősége, hogy önellentmondásba keveredek s ezzel felesleges terhet rónék magamra. Akkor már egyszerűbb ha igazat írok és utáni bárki azt mondja nem igaz, elég csak annyit gondolnom, hogy de az, max. az az ember nem abba a táborba fog tartozni, aki elhiszi. Kételkedő ember mindig is lesz, a történet szempontjából lényegtelen, hogy igaznak vagy hamisnak tartja. A megtörtént dolgokon már nem változtat. Hasznom pedig egyikből sincs, ha hiszed, ha nem
Nos tételezzük fel, hogy a történet igaz. Te pedig azt mondod nem az, akkor nekem nem az a feladatom, hogy bebizonyítsam számodra, hanem a bizalmadat kell, hogy megnyerjem. Ugyanis ha jelen történetet kiegészítem és részletesebben leírom, akkor lehet elérem azt, hogy elismerd igen guga igazad volt. Ám de marad benned egy tüske, egy vereség, ami szintén nem abba az irányba mozdít el, hogy a bizalmadba fogadj, hanem a következő történetemnél újabb fogást keresel majd rajtam. Ezért sokkal egyszerűbb ha azt a bizalmatlanságot ragadjuk nyakon és kidobjuk, utána mindjárt egyszerűbben lehet fogadni a másik ember gondolatát.
Mindentől függetlenül azért később majd elmesélem részletesen is azt a sztorit .
Most mennem kell a kisebbikkel VUK-ot nézni már sokszor láttam vele azt a filmet, s mindketten tágra nyílt szemekkel ültük végig, soha egy pillanatra eszembe nem jutott, hogy a történet ez vagy az a részlete nem igaz. De nem is hiszem el
Érted már -
guga
Közösségépítő
Oldozzál fel önkívület (IV. rész.)
Diszkós
Volt egy cigány származású hadnagy a laktanyában, aki a fejébe vette, hogy létrehoz egy művészeti csoportot valami napsugár band néven, volt két cigány srác, akik remekül tudtak énekelni, volt prímás és gitáros, de nem volt dobosuk. Mivel én a gyermekéveimet népes cigány családok szomszédságában éltem le, így szert tettem némi kanalazásra és kantázásra. Kiválóan letudtam kísérni a zenéket kanállal és kantával. Egy hónapig gyakoroltuk a számokat s előadás előtt egy héttel vendégeket is hívott a zenekarba, amolyan külsősöket, profi cigányokat. Na az egyik csákó az dzsanázta a kantát és megmutatta, hogyan kell veretesen. Ump-ümp-ump-ümp- szaporázta én meg alákanalaztam a pergőt. Hamar összehaverkodtunk és vártuk a fellépést. Volt valami ki mit tud a laktanyák között és ezért Bőrönd-re kellett utazni, ha jól emlékszem helikopteres laktanya volt valahol Székesfehérvár mellett. Szentestől jó messzire és főleg lassan, mert félúton elromlott a busz, amivel vittek bennünket és 30-al mentünk végig.
Aztán egyszer csak odaértünk, abban sem volt öröm, szánalmasan gyengék voltunk, igazi amatőrök. A többi laktanya készült, mi meg egy hónapon keresztül idétlenkedtünk. Nem kaptunk semmilyen helyezést, de még csak egy fecnit sem, hogy ott jártunk.
A következő alakítása diszkós hadnagynak a laktanyák közti úszó világbajnokság volt. Felkészülni nem volt hol és nem is volt rá idő. Víz egyedül a zuhanyzóban volt, de ha későn mentem az is már csak hideg. Mivel kantásnak nagyon aktív ám de eredménytelennek bizonyultam, nem adta fel, az aktivitásomban még látott némi reményt és nekilátott buzdítani 3 másik sorstársammal együtt. A Balaton környékére vittek bennünket a versenyre, szó szerint a start kövön nyomtam el a cigimet és belevetettem magam a hullámokba. 100 méteres gyorsúszás volt a feladat, kevésen múlott hogy bele nem fulladtam. Valami 10 perc volt mire leúsztam a távot és kikászálódtam a vízből nagy taps kíséretében. Láttam a neten egy ilyen filmet egy afrikai úszóról, én voltam az egyetlen, aki nem nevetett rajta.
Miután kimásztam a vízből megkérték a csapatunkat, hogy vagy olyat nevezzenek, aki tud úszni, vagy inkább ne terheljük tovább a verseny résztvevőit.
Nem terheltük, diszkós hazafelé a vállunkat veregette és nem adta fel. Mire megérkeztünk a laktanyába megvolt a következő terve.
Hja, hogy miért hívták diszkósnak?
Minden reggel 6 órakor volt az ébresztő a laktanyában, Ő ha ügyeletes tiszt volt, akkor 5-kor tartott ébresztőt a saját századának és kiküldte az embereit szenet lapátolni a laktanya udvarárról az egyik pincébe s közben üvöltött a Boneym oceans of fantazi lemeze a laktanya nagy beag hangszóróiból. Ez ugyan nem sokszor fordult elő, de hamar belopta magát a köztudatba. Hiába volt hatkor ébresztő, fél hat felé már mindenki, az egész laktanya énekelt.
Erőszakos ember volt, ezt onnan tudom, hogy egy hét leforgása alatt cigánylányt faragott belőlem. A tudásom legjavát adtam és Ő bekent barna cipőboksszal, a fejemre kendőt, derekamra fodros szoknyát és pördülhettem a színpadon. Kihasználva a mutáló hangomat dalt is írt nekem, hogy aszongya zöld alma a hónom alatt hajjjjj, piros kendő a fejemen jajjjjj.
A szövegnek nem volt értelme és nélkülözte az identitás, az eredetiség, a tartalmiság minden velejáróját. Hiába mondtam neki, hogy van az az erdő szélen sátoroznak az oláh és hozzá roptam a táncot kegyetlenül.
Rendületlenül meg volt róla győződve, hogy az alakításom, a hangom, a szöveg az verhetetlen.
Zsámbékra készültünk az alakításunkkal, szintén valami laktanyák közti versengés keretén belül. A zsűri a budapesti József Attila színház igazgatója és a tagsága volt. Előadás előtt két nappal diszkós kitalálta, hogy modern formát vegyítünk az előadásba és rap elemekkel bővítjük a repertoárt. Szörnyű volt, valahonnan szerzett egy dobfelszerelést, de nem tudtam dobolni. Akkor jött egy civil profi zenész, aki megtanította, a rap ütemeit, vagyis egyet, de az is nehezen ment, folyton átváltottam valami rockos négynegyedbe. Aztán a függöny mögül előrontott valaki, aki egy nagy sövény nyíró ollóval nekilátott lenyírni a parókámat, erre nekem fel kellett pattanni és keservesre fogni az éneklést. Cigány prímás és gitáros kísért, én meg rázendítettem a zöld alma a hónom alatt hajjjjj-ra. A mai napig nem értem, de kaptam egy külön díjat a zsűritől. A végén ők lepődtek meg, nem akarták elhinni, hogy férfi vagyok.
A diszkóssal azért szerettem dolgozni, mert lógásra adott lehetőséget a laktanyából. Az eredménytelenségünket kárpótolta a laktanya kapuján kívülre kerülés és az értelmetlen kötelezettségek alól való kibúvás a próbák során.
Ha szedték össze az embereket az egyik tiszt házának az építésére, akkor simán tovább sétáltam, hogy bocsánat de Balogh hadnagyhoz kell mennem felkészülni az előadásra. Hülyének néztek, én meg remekül szórakoztam a tehetetlenségükön. Ilyen a hadsereg, amikor megindultam az ebédlő előadótermébe, ahonnan makkos ruhába öltözött elöljárók hintették az igét, büszkén felléptem és rázendítettem a zöld alma a hónom alatt hajjjjjj-ra. A mai napig nem értem mit kereshet egy cigány lánynak zöld alma a hóna alatt, talán ott érik be a melegtől? A nejem nemrég kapott zöld paradicsomokat a nagymamájától és mondtam neki én ezt nem eszem meg. Aszongya nem is kell, mert hamarosan magától beérik és tényleg lőn, három napja ott van egy műanyag lábasban a sok zöld paradicsom, ami már lassan sárga és piros.
A diszkós hadnagy rendkívül kedves ember volt, voltak céljai, törekvései és ábrándjai. Főleg az utóbbiaknak próbált érvényt szerezni. Soha nem felejtkezett meg az erőfeszítéseinkről, előadások után a hazafelé vezető úton rendszerint meghívott valami útszéli étterembe vacsorázni és sörözni bennünket. Ugyan nem győzött figyelmeztetni bennünket, hogy az alkohollal vigyázzunk, de Ő volt az első, aki kidőlt a sorból. Kaphatott valami készpénzt az ilyen akcióira a laktanyában, biztos valami művészeti keret vagy jutalom a hírnévért, amit a szentesi Dobó István laktanyának szereztem az úszással, cigány lány szereppel, rap dobosként, vagy a helység kalapácsaként. Öregbítettük a laktanyánk hírét, főleg ahogy a buszról kászálódtunk le diszkóssal együtt faltól falig. Piszkos mód betudtunk rúgni vele, abban nem volt hiány, maradéktalanul helyt álltunk.
A budapesti Weöresmarty klubban történt fellépésünk tette fel az i-re a pontot.
Az egyik zenekar dobosa kiszúrta, hogy félre püfölök a bőrökön, nem a rap ének ütemét adom, hanem valami ac/dc szám négynegyedesét. Zavarban is voltam, amikor feljött a színpadra, kikapta a kezemből az ütőket és egy „így kell”-el leült a dobok mögé és adta a cigány alá a ritmust. Én meg teljesen lemerevedve vártam a pillanatot, amikor rázendíthettem volna a zöld alma a hónom alatt hajjjjjj-ra. De az a pillanat nem jött el, kifütyültek bennünket, hiába a piros kendő a fejemen jajjjjj-nak. Hiába a cipő boksz, hiába a sok átpróbált óra, minden hiába. Egyedül diszkós hadnagy érezte úgy, hogy itt az ideje tovább lépni s már a folyósón ecsetelte a következő kolosszális tervét, amivel megválthattuk volna a világot. Természetesen ennek az estének is az lett a vége, hogy matt részegen és egy fél disznó elfogyasztása után végig üvöltöztük a laktanyát holmi zöld almáról.
Több előadásra, felkészülésre, utazásra, támogatásra nem került sor, valószínűleg ráébredtek a felettesei, hogy az önképző géniusz mögött egy lerobbant emberi lélek rejtezik, akinek nincs már családja és minden sikertelenségét és személyes kudarcát ebben a formában akarja kiélni.
Pont.
[link]
[Szerkesztve] -
guga
Közösségépítő
Oldozzál fel önkívület (III. rész.)
A karatés
Életemben két alkalommal akartak megölni sikertelenül, az okát nem tudom, hogy miért nem tette, de a napokban jöttem rá és beszéltem meg a feleségemmel miközben logyboltam magamra a langyos vizet a kádban, Ő meg állt a mosógép mellett. A legjobbat akkor szoktuk beszélgetni, amikor a másik fürdik és odaállunk a fürdőszobában a mosógép mellé. Olyankor lehet mindenről kötetlenül, problémamegoldás rilla.
Mondom neki éjjel álmodtam és az lett a vége , hogy félálomban tovább gondoltam és valamire rájöttem. Kérdezi mi volt az? Mondom hetedikes koromban jártam az iskolánk sporttermébe karate edzésre egy kb. akkoriban 30 éves fickóhoz. Ez az ember egyszer megkért hogy maradjak ott takarítani edzés után és miután végeztem megsimogatta a faszomat.
Nem állt fel és ezért restelltem magam s magyarázkodtam, hogy nem működik a dolog csak lányokkal. Persze mit tudtam még én akkor a lányokról és a működésről, láttam pár meztelen fotót és arról azt gondoltam családalapításra is alkalmas. A fickó nem jött zavarba és nyugtatgatott, hogy semmi baj, majd lefektetett a matracra és megpróbálta a faszát a seggembe dugni. Nagyon fájt és kiabáltam, erre megijedt, majd a kezébe vette és hosszasan simogatta.
A mai napig nem értem miért engedtem neki és miért nem jöttem rá miért csinálja s mi a szándéka. Egyszerűen pedofil volt, szerette a gyerekeket, az ártatlanságot és az érintetlenséget, szeretett volna besározni, bemocskolni.
Egyik nap meghívott autózni Sarkadra valami üzleti ügyből kifolyólag. Menet közben megálltunk egy erdő mellett és láttam az arcán valami zavartságot, tétovaságot, de kiszállított. Miközben mentünk be az erdőbe én az edzésekről kérdeztem, miként lehetek felkészültebb s gyorsabb, edzettebb. Próbált mutatni pár fogást, amit addig még nem láttam, egy kulccsal gyakorlatozott. Leejtette úgy, hogy nem szabadott felnéznem csak egyenesen és utána elkapnom.
Néha sikerült, néha nem, de nem szidott meg, egyszer csak belenyúlt az alsómba, én meg bocsánatot kértem, hogy ne haragudjon, amiért nem áll fel.
Láttam valamit az arcában, szomorúság, lemondás, de nem folytatta, megfordult és elindult a kocsi felé, Sarkadra nem jutottunk el, visszafordult és elvitt a városunk központjába.
Napok múlva megkeresett, hogy este menjek vele segíteni, mert van egy banda a lakótelepen, amelyik garázdálkodik és szeretne rendet tenni. Késő este találkoztam vele és elvitt a kőrös partjára, végig gyalogoltunk a temetőig, majd megállt és benyúlt az alsómba, nekiállt morzsolgatni a farkamat, én meg nem éreztem semmit s mivel nem tudtam eleget tenni a helyzetnek így kellemetlenül éreztem magam és nekiálltam szabadkozni, hogy ha lenne itt egy lány, akkor működne. Ideges lett és elkezdte markolászni a seggemet majd elrohant.
Elfelejtettem az egészet és azt hittem ez a természetes dolog. Majd hosszú évek múltán, miután már volt kapcsolatom lányokkal és kialakult nemi identitással rendelkeztem, csak akkor tűnt fel, hogy ez az ember ki volt és mit akart. Azt nem tudom ugyan, hogy mi késztette arra, hogy elengedjen, hisz testi fölénye sokszorosa volt az enyémnek, megbaszni viszont nem tudott. Gyermeki naivitásommal azonban nem tudtam felismerni, hogy amit tesz az nem normális és büntetendő, a bizalmamba fogadtam és kötődtem hozzá. Akkoriban se apám, se anyám, kallódtam mindenfelé és jól esett a gondoskodás részéről.
Aztán a napokban álmodtam erről az emberről és már félálomban jutott eszembe, hogy se sarkadi üzleti ügy, se lakótelepi garázdák, mindkettő csak indok volt és utána a szemében az a kielégületlen vágy, majd ahogy markolászta a fenekemet.
Ez az ember a mai nap is él, két gyermeke van, ahogy nekem is, van felesége.
Elkaphatnám és beleverhetnék a fejébe, bíróság elé állíthatnám és megbosszulhatnám.
Amiért nem teszem az az, hogy amikor megtette velem nem tudtam mit tesz, gyerek voltam, értékrend és identitás nélkül, könnyen megtehette velem.
Nem kárhoztatom, mert nincs miért, az akkori törvények nem voltak olyan szigorúak, mint a mostaniak és talán nem is hinnének nekem. Úgy vagyok vele, hogy hozzájárult ez is a személyiségem fejlődéséhez, én már biztos nem tudnék hozzányúlni bárki kiskorú gyermekéhez, hogy belenyúljak az alsójába és az szabadkozzon előttem.
Ha megkérhetlek légy szíves ne moderáld ki a szavakat, megtörtént minden szó szerint, még neked is lehet gyereked ebben a helyzetben. Inkább olvassa ezt, mint sem valaki a farkát markolássza büntetlenül.
Köszönöm.
Erre sem emlékezni akarok, inkább emlékeztetni. -
guga
Közösségépítő
Oldozzál fel önkívület (II. rész.)
Ficsor százados
Mikor bevonultam katonának az olyan volt, mint ha húztak volna egy vonalat az életemben, hogy idáig voltál vagy lehettél fiam infantilis, innentől meséknek helye nincs. Első nap Orosházára vonultam, onnan teherautóval vittek Szentesre a Dobó laktanyába. Nem vettem komolyan, annyira nem, hogy miután átvettem a felszerelésemet egy sátorlapon és még rajtam volt a civil ruha, nekiindultam a kapunak, hogy haza megyek, mert nekem ehhez semmi közöm. Nem engedtek ki, egy fegyveres őr visszafordított. Akkor jutott el a tudatomig, hogy ez nem játék, innen másfél évig nem mehetek ki a saját akaratom szerint. Kopasznak hívtak és megvetettek bennünket a gumik és az öregek. Három időszak volt egyszerre jelen a laktanyában és szerencsétlenségünkre megszüntettek a közelben egy katonai börtönt és az összes tisztet átvezényelték hozzánk. Hogy azok mekkora lecsúszott, alkoholista állatok voltak és hatalom a kezükben, kifordult, elsatnyult személyiségek, sivár, kiélt élet, tartalom és cél nélkül. Reggeltől estig üvöltöztek velünk mindenért.
Volt napi menetrend, reggel hatkor ébresztő, reggeli torna, sorakozó, reggeli, eligazítás és egész nap meló, majd ebéd, meló este hatig és utána vacsora, takarítás és fürdés majd tízkor takarodó. Kellett három hónap mire beleedződtem és kiismertem magam.
Egyik este egy nagyon állat sorállományú volt a századnál az őrparancsnok. Vacsora után a tűzoltóslaggal körbelocsolta a folyosót és mosószert hintett végig a kövön. Majd felsorakoztatott bennünket kopaszokat és odabaszta a lábunk elé a súroló kefét. Mindenki lehajolt és felvette, majd négykézlábra állt, nekilátott felsúrolni a követ, minden öreg és ez a hibbant állat is gúnyosan vihogott. Aztán rám villantotta a szemét, hogy mi lesz szararcú takaríts, vedd fel a kefét és súrolj! Csorgott a nyála dühében, de nem mozdultam. Álltam a nézését és tudtam nem nyúlhat hozzám. Mindenki ellenem fordult és üvöltött, hogy kooooooooooopaaaaaaaaasz a kurva anyád sikááááááááálj!!!
Nem mozdultam, bennem mozdult meg valami, nekirontottam az őrparancsnoknak és felraktam a gallérjánál fogva a falra, majd a térdemmel gyomorba rúgtam, összecsuklott és elterült a vízben a földön. Alapjában véve nem vagyok bátor ember, nem keresem a bajt és inkább elfutok ha látom verekedésre kerül sor, nem szeretek sérülni, inkább a hasznosabb a futást részesítem előnyben. Ez most nem sikerült, mikor láttam a lábaim előtt heverni tudtam hogy baj van, csak nem vettem komolyan, valami elszakadt. Nem bántott senki, lehívták az ügyeletes tisztet telefonon, az megbilincselt és bevitt a fogdába. Másnap a politikai tiszt elé vittek kihallgatásra. Az aláíratott velem egy papírt, hogy mittomén milyen oktatásban részesített és azt tudomásul vettem. Ennél több semmi, nem történt semmi. Valakinek az állt az érdekében, hogy eltussolják az ügyet, mély hallgatás. Nem miattam, hanem a srác miatt, mert szabálytalan volt, amit csinált, én meg nem támadhattam volna rá. Ezzel vége is volt ennek a sztorinak. A srácnak Zeke Gábor volt a neve, ma is szívesen megütném, olyan arca volt, amit az ember simán megütne mindenféle indok nélkül. Remélem nem láttatok rólam még fotót.
Rövid időn belül kidolgoztam egy önvédelmi rendszert, amolyan túlélési szisztémát. Egyik nap segédet kerestek egy fegyvermester mellé. Ficsor százados, öreg, markáns úriember, akit nem csak tisztelni lehetett, de megadta a tiszteletet is. Parancsot adott ki, de nem állat módjára, hanem fegyelmezetten, igazi katona volt. Az Ő felügyelete alá tartozott a fegyver raktár, a gránátok, a lőszerek és robbantó anyagok. A téma megkívánta a végtelen precizitást. Egyik nap én voltam a segédje és engedelmes voltam, szó nélkül és maradéktalanul elvégeztem minden munkát, elégedett volt velem. Következő nap kifogott valakit, aki el linkeskedte a napot mellette és csak a fejét csóválta, harmadnap kifejezetten engem kért. Én meg megbeszéltem vele, hogy tegye lehetővé a fegyver műhely kulcsának átvételét az ügyeletes tisztnél és kérnie sem kell, minden nap én fogok jönni. Beleegyezett és attól a naptól fogva kivételezett helyzetben voltam, a nevem le volt adva, bármikor felvehettem a kulcsot és mehettem dolgozni a fegyver műhelybe.
Minden nap reggel hatkor felöltöztem és kimásztam az ablakon, hogy ne kelljen mennem reggeli tornázni. Majd elmentem az ügyeletes tiszthez és aláírtam egy könyvben, hogy felvettem a lepecsételt kulcsot. Lementem a műhelybe, bekapcsoltam a rádiót és főztem egy kávét. Az öreg Ficsor zászlós kilencre járt be, volt három szabad órám, gondtalanul és nem szólt hozzám senki csak a rádió.
A fegyverműhely mellett disznótelep volt, ahol az öreg katonák annyira otthonossá váltak, hogy be sem jártak aludni a századhoz, hanem ott rendezkedtek be egy külön szobában és nem zavarta őket senki. Esténként kilógtak a laktanyából borért vagy pálinkáért és ott ettek, aludtak, éltek, amíg le nem szereltek. Összeismerkedtem velük, jó haverok lettünk és onnantól nekem sem kellett elmenni a századdal reggelizni, ebédelni vagy vacsorázni, mindent megkaptam a disznótelepen. Kora hajnalban kilógtam az ablakon és mentem a fegyver műhely kulcsáért. Az öreg zászlós délután négykor hazament és utána el kellett hagynom a műhelyt, onnan egyenesen a disznótelepre mentem és segédkeztem a srácoknak, négyen voltak. Hetente vágtak maguknak disznót és dolgozták fel, utána papíron leírták, hogy megdöglött valami betegségben. Én nem tudom hogy nem tűnt fel a tiszteknek, hogy hetente egy elhullik menetrendszerűen. Sokáig kellett várnom mire megértettem, hogy miért hagyták őket békén, miért hagyták hogy szabadon ki be járjanak a laktanyából egy szennyvízgödrön keresztül. Már öreg katona voltam mire megértettem és részese lehettem.
A hétköznapok menetrendszerűek voltak. Reggel hatkor ablakon ki, kulcsért elmentem, kilencig nyugi és a Kossuth rádió mellett kávé, utána bejött az öreg és kiadta az aznapi teendőket. Általában bizonyos sorszámú fegyverek szétszedése, alapos karbantartása és utána összeszerelése. Néha a lőszerek ellenőrzése és átpakolása, a gránátos ládák ellenőrzése, hogy nem sérült e nedvességtől, rágcsálótól. Papír munkák elvégzése. Az öreg ült a kályha mellett és könyvet olvasott, én meg elvégeztem az összes munkát maradéktalanul s élvezettel, az öregnek soha nem volt rám panasza.
Délután négy után pedig mentem a disznótelepre etetni, ganézni és haverkodni az ottaniakkal, rendszeresen berúgtunk és zabáltuk a legfinomabb kolbászokat, disznósajtokat, sonkákat. A disznótelepen megvolt minden, ami a laktanya élelmezéséhez kelletett, csak kenyeret kellett seftelni a konyhásokkal, az meg sima ügy volt. Én kb. egy évig nem tudtam róla, hogy mi folyik a laktanyában, annyira elszigeteltem magam és annyira nem engedtem senkinek, hogy beleszóljon az életembe. Az öreg zászlós volt az egyetlen ember, aki parancsolt nekem, mással nem találkoztam egy egész éven át. A laktanyát el sem hagytam, kimenőnek nem volt értelme, mert akármikor részegre ihattam magam a disznótelepen, hazamenni meg nem volt kihez. Anyám s apám elvált, egyik sem várt haza. Maradt a disznótelep és a srácok. Öreg katona voltam már egy hónapja, mikor első alkalommal kimertem szökni a laktanyából. Volt egy beton árok a disznószarnak, ami átment a laktanya betonfala alatt. Abba kuporodtunk bele és több száz méteren keresztül mentünk lehajolva. Mikor már az erdő volt körülöttünk, akkor kimásztunk és irány a legelső tanya. A kacsák hápogtak zavarukban, hogy így este és a két puli is csaholt. Ott egy öreg ember fogadott bennünket, akinek a többiek szalonnát és kolbászt vittek a heti vágásból. Az öreg meg cserébe fűszereket, bort és pálinkát adott. Kapott pénzt is mert pálinkát és bort a laktanyában lévőknek is vásároltunk, akik tőlünk vették meg. Az öreg egy hadnagy apja volt, aki mindenről tudott, de addig nem szólt, amíg ez volt a menetrend. Ha bármi probléma lett volna, azonnal katonai bíróság mindenki számára és ő nem tud semmiről.
A mindenkori ügyeletes tiszt ingyen kapott fél liter pálinkát, cserébe ha az őrök véletlenül jelentették volna a szökést, akkor eltussolta volna. Persze ez nem volt érvényes minden ügyeletes tisztre, csak a beavatottakra, nem volt érdemes kockáztatni, csak akkor lehetett kilógni ha ők voltak szolgálatban. Sokszor megesett, hogy annyira bepiáztunk, hogy nem maradt erőm felmenni a századhoz aludni, olyankor lent aludtam a telepen egy szobában. Időnként állami gondozott lányok lógtak be hozzánk a telepre piáért és kajáért, cserébe lehetett velük dugni. Igénytelenül mosdatlanok voltak, de mindenre kaphatóak, csodálkozom hogy soha nem lettem nemi beteg, nem kaptam el tőlük semmit. Volt egy lány, akit nagyon kedveltem, esténként kiültem vele a tűzhöz beszélgetni egy üveg borral. Mindig ki volt éhezve, úgy lógott be a laktanyába. Miután jóllakott nekiálltam vele borozni.
Elmesélte, hogy iskola után a városban volt egy idős férfi, aki néha meghívta fagylaltozni és utána elvitte a lakására. Kapott forró levest, lefürödhetett és utána elkezdte simogatni. Soha nem jutott el a behatolásig, valószínűleg beteg volt vagy impotens, de mindig igényelte, hogy simogassa a szemérmét és a mellét.
A katonaságomnak java része úgy telt el, hogy nem tudtam semmit abból, hogy mi folyik a laktanyában. Törvényen kívüli voltam, akit soha nem lehetett megtalálni, nem voltam a lakatanyán kívül csak ritkán. Nem is ismert senki, ha megjelentem a laktanya területén azt hitték a kopaszok, hogy közéjük tartozom. De engem nem zavart, elszigeteltem magam az utolsó napig. A leszerelés előtt egy nappal nagyon leittam magam házi pálinkával és szétvertem éjjel egy oktatóterem belsejét. Egy nagy fadarabbal szétvertem asztalokat, a táblát, székeket, ajtókat és elválasztó falakat, ablak üvegeket. Másnap mikor felébredtem volt bennem valami érzés, nem hagyott nyugton, valami amit elkövettem, de nem emlékeztem rá pontosan, remegtem a félelemtől. Nem tudtam róla, hogy kerültem oda és miként jutottam be, nem is akartam utánajárni, csak vártam a pillanatot, hogy kiengedjenek a laktanya kapuján. Mindenki telve volt izgalommal és bizonygatták, hogy mit meg nem tesznek ha leszerelnek. Amint kiengedtek a laktanyából, messzire elkerültem az embereket, stoppal hazajutottam Gyulára apámhoz és egy nap múlva irány Budapest, nem találtam a helyem, nem volt aki törődjön velem, nem volt, aki igényt tartott volna rám, Budapest megformált és magába szippantott. Azóta itt lakom.
Egy év múlva visszamentem a laktanyába látogatni, nem ismertem senkit csak a tiszteket, hatalmas szakállam volt és egy üveg pálinkám. Az ügyeletes tiszttel becsavartunk annyira, hogy nekiállt okádni a laktanya udvarán. Én meg röhögtem rajta és belopództam egy körletbe, kidobáltam az ágymatracokat az ablakon. Később kivezettek a laktanyából és megkértek rá többet ne jöjjek. A laktanya utána hamarosan megszűnt, a matracdobálásnak nem volt köze hozzá, nyugdíjas otthon lett belőle.
Amíg katona voltam, sorállományú, négy alkalommal adtak ki ellenem kőrözést, mind a négy alkalommal a laktanya területén feküdtem öntudatlanul, részegen.
Megbüntetni egyszer sem tudtak, mert minden alkalommal volt rá tanúm, hogy a laktanya területén voltam.
Egyszer sem sikerült megtörniük, vagy talán eljutottak a határáig, amikor télen egy vizes árokban kellett csúsznom-kúsznom értelmetlenül és teljes menetfelszerelésben.
Nem tudom hány disznót fogyasztottam el, mennyi bort és mennyi pálinkát, de a laktanyában eltöltött idő java részét egyedül és magányos, öntudatlan részegségben töltöttem akár az odavezényelt tisztek, akik hivatalból voltak jelen és pénzért.
A másfél éves katonai szolgálatom java részét félig öntudatlan és részeg állapotban töltöttem, közben a legfinomabb szalonnákat és kolbászokat, toros káposztákat, disznósajtokat, pörcöket és egyéb úri falatokat magamhoz vévén, amit egyebek nem engedhettek meg maguknak.
Ficsor zászlós azóta halott, felesége volt, de gyermeke nem, ezért bánt úgy velem, tisztelettel, mint ha atyám lenne, s ezért ragaszkodtam végig hozzá, mert védelmet találtam a kezei alatt, érinthetetlenséget és bármilyen gonosz cselekedetet hajtottam is végre, akárhányszor ittam le magam a telepen, másnap fitten és frissen helytálltam a munkámban.
Kávé, Kossuth rádió, fegyver olaj, kolbászok, hurka, pörc, pálinka, bor, friss kenyér, s aki csak tudott rólam a laktanyában a kegyeimet kereste, hogy részesüljön belőle.
Esténként takarodó után nekiálltam futni a sportpályán, hogy edződjem. Egyik este a leszerelés előtt egy hónappal kiment a derekam a helyéből. Másnap elvittek a katonai kórházba Kecskemétre és egy katonai orvos vizsgált meg. Azt mondta szimulálok és csakis is azért, hogy leszereljenek. Mondom neki ember egy hónap múlva szerelek, ezt már fél lábon is kibírom, nincs szükségem a szakvéleményére, nekem az kéne, hogy valaki helyre tegye a derekamat. Akkor megijedt, megszánt és komolyabban megvizsgált. A gerincemet helyre tette és adott gyógyszereket, nagyjából egy hét alatt felépültem.
A leszerelésem után két évvel találkoztam Zeke Gáborral a keleti pályaudvaron, megálltam előtte, megismertem a kaján vigyort az arcán, ami élvezetet okozott ott őrségben számára, megálltam és szigorúan szembenéztem vele. Nem mert megszólalni, tudta ki vagyok és tudta, hogy esélye sincs velem szemben, testi fölényem elég nagy volt magasságban is és súlyban is. Utólag megtudtam, hogy azért úszta meg azt a szopatást, amikor felkentem a falra, mert az apja rendőr őrnagy volt. Azóta az is meghalt és Zeke Gábor elvesztette a bal kezét. Tudom, mert jártam Debrecenben és ismerősök, akik ismerték mesélték.
Nem örültem neki, valahol minden a helyére kerül, csak én nem, azóta is kilógok az ablakon, azóta is elszigetelődöm a meglévő rendszer elől, nem is tudják, hogy létezem. Életem java részét öntudatlanul töltöm, álmodozom, nincs aki korlátokat szabna. Néha keresik a kegyeimet és tudni akarják, hogy csinálom.
Bátorság, semmi sem kötelező csak ha elhiszed. A végén csak meghalni kell, addig bármit lehet. -
guga
Közösségépítő
Behoztak hozzám egy gépet azzal, hogy indítás után pár másodperccel kikapcsol. Barton 2500+ konfig és a gép tőlem van. Ritka az ilyen panasz s mindig szoktam mondani, hogy ne csak az alaplapot hozza be, amire gyanakszik, hanem az egész gépet. Laikus ha azt látja, hogy bekapcsolás után megmerevedik a képernyő, akkor rögtön azt mondja rossz az alaplap, tönkrement. De az alaplap csak úgy nem megy tönkre, hogy hipp-hopp mától nem működök. Kell valami külső behatás vagy szoftver hiba. Egy gyenge minőségű táp, vagy ha belenyúlunk, valamit módosítunk, de nem vagyunk ezer százalékosan tisztában vele, hogy mit csináltunk. Sokan jártak már úgy, hogy önmagukban vakon bízva beszereltek valamit, majd kétségbeesetten felhívtak, hogy ez meg ez s mikor rákérdeztem mit csinált, akkor sietve közölte, hogy Ő bizony már több gépet is összerakott, nem is érti igazán.
Én meg még úgy sem, miért fontosabb az valakinek, hogy elismerjem a hozzáértését, mint hogy a gépe hibátlanul üzemeljen?
Én sosem tartottam fontosnak senki előtt kijelenteni, hogy mennyi gépen vagyok túl, nincs ilyen vágyam, hogy elismerjenek. Az egyedüli vágyam, hogy amivel megkeresnek az hibátlanul üzemeljen miután átnéztem. Nem törekszem olyan babérokra, hogy rólam és a hozzáértésemről áradozzanak, sőt ha valaki kétségbe vonja vagy nem bízik bennem sem törekszem az ellenkezőjére.
Szétszereltem a konfigot és az asztallapon indítottam be, azonnal észrevettem, hogy a cooler nem forog a processzoron. Linux live teszt és az is azonnal kifagy, kimerevedik. Levettem a hűtőbordát és leszereltem róla a coolert. Valami beteges mennyiségű por volt alatta, az okozta a cooler elakadását, hiába a forgás, annyi por került végül alá, hogy a ventilátor megállt és indítás után csak remegett.
Nem az alaplap volt hibás, hanem a környék, ahol lakott. Mondtam is neki, hogy ezzel nem csak az a gond, hogy a ventilátor összegyűjtötte a port, hanem ahogy alszik abban a légtérben, a tüdeje is szorgalmasan gyűjti a port, a gombákat, a szennyeződéseket és allergiát vált ki. Amennyi por volt a ventillátorban, annak Ő a sokszorosát szívja be éjjelente, ahogy lélegzik.
[link] -
guga
Közösségépítő
Oldozzál fel önkívület (I. rész.)
A vendég
Apró örömök segítenek átvészelni azt a néhány évet, amíg megszólít a Teremtőm.
Azon kapom magam, hogy egyre inkább a testi élvezeteknek adom át magam. Ha elmegyünk vendégségbe, akkor első utam rögtön a nyári konyhába vezet és a szekrényből előveszem a félliteres üveget, töltök egy felest, aztán hirtelen egy másikat, erre megéhezem, a sütőben kacsahús. Jó a vidék illata, tehénszarszag, széna, disznó ól, lovak, hegy, patak, füstölő, tyúkudvar, földút, nádas, kukoricás, körtefa, szőlőlugas, telehas. Mindennek benne van az illata egy pohár pincehideg borban. Az öreg kelleti a bort, kínál percenként, lesi, hogy üres e a pohár. Elsétálok az ól mögé, pössentenem kell, s tudom errefelé ez a szokás. Senki nem megy a benti retyóra, van kinti budi meg az ól mögött. Tíz éve vagyok házas, tíz éve járok ide a feleségem nagyszüleihez és tíz éve járok az ól mögé valami hallgatólagos megállapodás alapján, mert minden meglett férfi embertől ezt látom. Itt hiába is törekednék lelki életet élni, az itteni közönség nem vevő rá. Nyugodtan átadhatom magam a testi életnek, semmi felelősség nem terhel.
Reggeli után forgatom a kezemben a boros poharat, érdekes, hogy egyből érződik a szőlő íze a boron, de mondom benne van az ízében az egész környék jellege. Nincs is lehetőségem elmenekülni a testi gondolatok elől, mert rögtön túróssal traktál a mama, a papa meg már önti a bort, pedig még csak félig ürült ki. Amíg a család elfoglalja magát feltérképezem a házat. Hatalmas és hideg kamra, utoljára öt éve jártam benne, amikor a tisztasági meszelést csináltam. Füstölt szalonna és kolbász, sonka lóg alá a mennyezetről. Legszívesebben beleharapnék a falba olyan finom és csábító az illata, a sarokban 20 literes demizsonban pálinka, ezek tudják mi az élet. Révetegen tapogatom a kolbászt, enni nem bírok belőle mert telve vagyok és estig még elég sok munka van hátra. Kinyitom a hűtőt s kocsonya tálakban, vastag disznóbőrökkel, füstölt csülkökkel, mellette húsos szalonna és sült hurka. Nem bírok betelni a látvánnyal, valaminek a határvonalán vagyok, hogy marnék mindenbe, enném mindet, tépném a fogaimmal, az illatok erre sarkallnak, de a gyomrom telve, így a látvány és az illat orgia az őrületig korbácsolja az idegeimet.
Kukoricatörés van ma, felelősséggel jár, az öreg hiába traktál a borával nem fogadom el, mert érzem hamarosan elnehezednek a kezeim és a lábam, meghomályosodik a látásom ha tovább iszom. Észnél kell lenni, mert azt a rengeteg zsákot ki kell hordani a kukoricásból, fel a traktorra és utána fel a padlásra, tíz éve járok ide, néha kukoricatörésre, s néha mint vendég. Van különbség.
A traktor platója hideg, álmatagon zötykölődöm a sarokban és szeretném magam úgy érezni, mint egy vendég. De ridegen leparancsolnak a platóról, és nekiállok a vizes kukoricaszárak között cipekedni a zsákokkal. A gyomrom még vendégként érzi magát, de az izmaim már átadták magukat. Nem vagyok szokva évek óta a fizikai munkához. Mióta van saját cég, azóta otthon ülök reggel 5h-19h-ig egy csavarhúzóval a kezemben, 30 kilót híztam öt év alatt és az alacsony vérnyomásom az egekbe szökött, néha zsibbad a karom, tudom étrend és mozgás. Na most megvan, megállás nélkül csúszkálok a sárban a kukoricás zsákokkal, az asszonyok kiabálnak, hogy ide-ide megteltem.
Fegyelmezem magam és megyek, mint a robot, nem szokta a paraszt a szántást. Érdekes, hogy ugyan vidéken nőttem fel és reggel 5h-kor már a teheneket itattuk apámmal s csak utána mehettem iskolába, mégis úgy érzem semmi közöm ehhez az életmódhoz. Vonzódom hozzá s mégis taszít. Elsatnyultam, petyhüdtek az izmaim és félek a fizikai munkától. Persze már az évek alatt megszoktam, hogy alaptalanul, mert mindig nagyon hamar lezajlik, a padlásra is hamar felkerül, de most még nagyon az elején vagyok.
Néha ábrándozom a kukoricaszárak között, hogy ez egy végtelen kukoricás és sohasem fogok kitalálni belőle, egyedül vagyok és folyamatosan hajtom félre a leveleket, néha megállok, de nincs vége, felugrom a magasba és nem látok mást csak kukoricást, végtelen kukoricás. Ha sokáig gondolok rá és beleélem magam, akkor egyszer csak eljutok arra a szintre, hogy egy pillanatra rám tör a félelem és én az idegen érzéstől a földre kuporodom. Most is így történt, egy másodperc volt az egész és a hideg kirázott az érzéstől. Felálltam és megmarkoltam megint egy zsákot, néha olyan érzésem van, hogy nem ártana ha megnézne egy pszihológus. Aztán mikor megszólalnak mellettem az emberek, akkor megnyugszom, nem nekem van szükségem segítségre, mindenki jajgat és panaszkodik, fel van háborodva, csak én vagyok kivétel, kedélyesen mosolygok. Lehet mégis gond van velem?
Zsák fel a platóra, nincs idő vendégeskedni hama-hama duruzsolják mögöttem az asszonyok sorban. Aztán egyszer csak a végére érünk s tele a plató. Ebédhez terítenek a szántáson és előkerülnek a fasírtok, sütemények, bor, pálinka, üdítő, kolbász, szalonna, hirtelen a kosarakból több négyzetméter hús és sütemény kerekedik, mindenki leül és falatozik, kortyolgat, próbálok valami lelki táplálék után nézni, de nincs rá vevő. Koszosak a kötények, nedves a kukoricaszár, érdes a zsák, vastag a traktor kereke és a traktoros rám vár, mit is mondhatnék, tovább.
Most kezdődik a java, a zsákot fel a padlásra, az asszonyok eltűnnek a kapuk mögött a férfiak meg hangoskodva belekapaszkodnak a zsákokba, órák múlva minden a helyén lesz.
Nemrég még vendég voltam ebben a házban, most pedig rám parancsolnak, fegyelmezem magam és engedelmeskedem, noha nem teher, de van különbség, hogy az embernek a kedvét keresik vagy kiadják, hogy húzd és fogd.
Máskor elég kiöltöznöm és elnyúlnom egy fotelben, boros pohár a kezemben és hessegetem a legyeket róla, mert ilyen helyen előfordul.
Most meg izmaimat megfeszítve izzadok a zsák alatt és alig várom, hogy vége legyen, s ha a végére értünk, akkor azonnal az autóba szeretnék lenni mindenkistül, majd otthon a kádba. Ha vendég vagyok nem sietek ennyire el. Türelmesen megvárom, amíg az öreg pálinkát és bort csomagol az útra, sültet a mama és lopva egy ötezres a fiam zsebébe. Az öregek már csak ilyenek, nincs mit kapniuk, csak adni tudnak, elég ha ott vagyunk.
Mire végzünk csatakos vagyok és koszos mindenem, úton lennék már. Végre este és fekszem a kádban, a víz szürke de jólesik nézni a langyos koszból a semmibe, a falra, itthon vagyok nem vendég. Le kéne vágni a körmömet mert már lassan kilyukad tőle a zoknim, de inkább halogatom, amolyan halogatós fajta vagyok, minden jó úgy ahogy van, amíg a szükség nem kényszerít. Ülök a konyhaasztalnál egy pohár borral, még mindig hideg, a kacsasült előttem a tányéron, félve nyúlok érte, nem érdemlem meg. Sok embernek nem adatik meg ezen a földön, hogy saját asztalánál lefürödve egy pohár borral és egy illatozó kacsacombbal a tányérján. Tudom nem fejeztem be az előbbi mondatot és vessző is hiányzik belőle, semmi sem tökéletes.
Fekszem az ágyon és egy végtelen kukoricásra gondolok, könnyű, mert sötét van és csak a két gyerek szuszog, rám tör a félelem, na most meg azzal vagyok elfoglalva, hogy hogy űzzem el. Van egy pillanat mikor minden olyan jelentéktelenné válik, nincs semmi és ott van az a mardosó félelem, jobb lenne aludni. Kimegyek a konyhába, a bor még mindig hideg, segít elaludni, meghúzom. A fürdőszobában felkapcsolom a villanyt és egy darabig azzal játszadozom, hogy arcokat keresek a csempe mintázatában s mikor sikerül, akkor úgy gondolok rá meghalt és a végtelenben arra lett ítélve, hogy ott legyen a csempén. Nem tudom kiszabadítani, csak a gondolataimat, de azok meg rabjai valami megfoghatatlan és dermesztő félelemnek, nem merek lefeküdni.
Kéne valami pótcselekvés, ami leköti, elvonja a figyelmemet, de nem keltek vele zajt és nem csempenézés. Vagy inkább még egy pohár bor, hogy tompuljanak az érzékeim. Úgy látszik ez a félelem nagyon kényelembe helyezte magát, azzal vagyok elfoglalva, hogy a kedvét keressem és azt lessem kiürült e a pohár. Újratöltök, hogy a félelem jobban érezze magát és leülök a székre, bambulok magam elé, már nem félek, bámulom az abroszt, a mintáját és azon gondolkodom vajon mi lesz az utolsó kép, amit életemben látni fogok? Az ágyhuzat, villamos sín, autó kormánya, műtőasztal, pohár bor, billentyűzet, plafon? S amit látok vajon meddig hordozom? Lehet, hogy a végtelenben az a kép marad meg bennem, amit utoljára látok? Mint a csempe? Mint a kukorica szára? Félrehajtom és érzem, hogy fázik a hátam, közben elaludtam és elkalandoztak a gondolataim. Újra betakaródzom és megpróbálok elmenekülni az álmaim fodraiba, ahol csak vendég vagyok és nincs semmi kötelezettség, meztelen vagyok és futok az utcán, mindig ez a test, amiben csak vendég vagyok, hamarosan tovább állok.
Te! Ez nem valami átok?
[link]
[link]
[link]
[link]
[link]
[link]
[link]
[link]
[link]
[link] -
guga
Közösségépítő
[link]
Ma hallottam egy érdekes mondatot egy ismerősömtől.
A feleségem vitte a kisebbik fiamat az autónkhoz, hogy mennek együtt a nagyobbikért. Erre a kicsi elkezdett hisztizni, hogy apával, apával. A nejem ráripakodott, hogy apa nem jön, dolgozik, itthon megvár bennünket.
De Bendzsó továbbra is nyúlkált a levegőbe az öt virsli ujjával hívogatóan és nyöszörgött, hogy apával, apával.
Én mivel már régen hozzászoktam a beszédjéhez, pontosan tudtam mit akar, a nejem is. De az ismerősöm, aki mellettem állt, csak tanakodott, mert egy kukkot sem értett az egészből, majd a vállát megvonva megjegyezte, hogy ha az embernek gyereke születik, akkor újra meg kell tanulnia gyerekül.
Ebben annyira igaza van, hogy ezt csak akkor ismertem fel teljes mértékben, hogy mit is akart mondani pontosan.
Számtalanszor kapom magam azon a nejemmel, hogy amikor a kicsi alszik, mi meg a konyhában ácsorogva kortyoljuk a kávét és tájénak ejtjük vagy tajajónak, vagy ha valamit nem szeretnénk a másiknak megtenni, akkor egy durcás emm-el rendezzük le, amolyan 2 éves Bendzsó nyelven.
Ha a nejem kérdez tőlem valamit és nem akarok rá válaszolni vagy nem tudok, akkor egy ártatlan nyünnyögéssel vonom meg a vállam és úgy sétálok tovább, hogy utánozom a Bendzsó járását, mert biztos lehetek benne, hogy ilyenkor a nejem megbocsájt, bármi is a vétkem.
A nagyobbik fiamnak Levente a keresztneve, Benjámin a kisebbik. De Benjámin még nem tud pontosan artikulálni, ezért Etteó-nak nevezi a Leventét.
A nejem ha megy az iskolába érte, akkor úgy szokott beköszönni a műhely ajtaján, hogy elmentem Etteó-ért.
Pár hónappal ezelőtt elém állt az előszobában a kicsi és kérdőn rámnézett majd felelősségre vonva megkérdezte, hogy gnu? S mivel fanatico settore linux függő vagyok, így teljes mértékben átragadt a hétköznapjainkra is ez a tanakodó s kissé nehezményező kérdés, hogy GNU? Akárki betér hozzánk a műhelybe és vagy nem érdekel a mondandója vagy nem értem, vagy csak okosan nézek, de a gondolataim rég máshol járnak, akkor egy GNU?-val szoktam befejezni ha az illető a mondandója végére ér.
Ennek persze semmi értelme, de ha élőben hallja, látja az ember, akkor folyik a könnye a röhögéstől. A kisebbik fiam azt, hogy GNU? Csak egyszer mondta ott az előszobában, utána soha többé.
Pedig számtalanszor próbáltam helyzetbe hozni és folyamatosan kérdezgetem tőle, mint aki kíváncsi is rá, hogy GNU?
De nagyon mérges olyankor rám, mert nem érti.
Egyáltalán ki érti ezt?
GNU?
Érted
Valamelyik reggel én vigyáztam 2 órát Bendzsóra és elővettünk egy csomó játékot. Megfogott egy mozdonyt és utána elkezdte tologatni a szőnyegen, hogy ihh-uhh, ihh-uhh, ihh-uhh.
Gondoltam eljött az én időm és felmérem milyen fejlett a humorérzéke. Fogtam egy plüss vízilovat és elkezdtem tologatni a szőnyegen, hogyihh-uhh, ihh-uhh, ihh-uhh.
Meghökkent, de nem mertem felnézni, teljes elszántsággal folytattam, hogy ihh-uhh, ihh-uhh, ihh-uhh.
Nem akartam megadni az esélyt annak, hogy észreveszi becsapom vagy hogy egy pillanatig sem hiszek abban, hogy amit magam előtt tologatok az nem mozdony.
Kicsivel később legyűrte magában az értetlenségét és felvette a fiókból az egyik manót, majd heves ihh-uhh, ihh-uhh, ihh-uhh-ba fogott és végigszáguldott a szobán.
Én egy építőkockával, majd egy kakassal folytattam az ihh-uhh, ihh-uhh, ihh-uhh-ot.
Aztán megjött a feleségem és a gyerek felpattant s kérdőre vonta, hogy Etteó? Etteó iskolában van, majd délután megyünk érte züzükivel (Suzuki).
Ááááááááááhhhhhhh sóhajtott fel örömteljesen Bendzsó és szaladt a kezébe kapni a tévé távirányítóját s a szőnyegen végigtolva vehemensen ihh-uhh, ihh-uhh, ihh-uhh.
[link]
3. És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába.
4. A ki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában.
5. És a ki egy ilyen kis gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be.
[Szerkesztve] -
guga
Közösségépítő
![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/figaro.gif "[kép]")
[link]
Véletlenül bekapcsolva maradt a mobiltelefonom, pedig 19h után módszeresen kikapcsolom és csak reggel 9h-kor szoktam újra bekapcsolni, amikortól a nyitva tartásunk ki van írva. De most véletlenül elfelejtkeztem róla.
Péntek reggel 7:30h éppen lépek ki a kádból és állok a tükör elé borotválkozni. 38 éves vagyok s vannak jól bevált rigolyáim. Például, hogy nem törölközöm meg és nem öltözök fel csak borotválkozás és fogmosás után. Nem használok eldobható borotvát, csakis a Nagyapámtól örökölt borzszőr pamacsot és az aranyozott borotvát, amibe vásárolni kell a pengét, arcszeszt sem használok, apám megtanított rá, hogy krémezni kell s akkor nincs a visongás meg a sziszegés. Állok a tükör előtt meztelenül és éppen végeztem a Figaro borotvakrém felhordásával mikor megcsörrent a mobiltelefonom. Nagyon meglepődtem rajta, mert nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen időtájt hívjanak. Évek óta Nokia 3310-es telefont használok, vásároltam belőle összesen 5db-ot, hogy legyen évekre előre ha esetleg tönkremenne. Egyszerűen az van, hogy a mostani telefonokkal a virsli ujjaim nem tudnak elbánni. Továbbá én telefonálni szoktam s nem fényképezni vagy bámulni a színes kijelzőt vagy házas életet élni a mobillal, telefonálásra használom.
A nejem anélkül, hogy felvette volna odahozta hozzám én pedig automatikusan a fülemhez tartottam és ezáltal tiszta borotvahab lett. Megbeszéltünk mindent, minden kérdésre válaszoltam és utána letettem mögém a mosógépre. Folytattam a borotválkozást, azaz csak folytattam volna, mert most meg a vonalas telefonunk csörrent meg. Mivel cordless készüléket használunk így a nejem azt is odahozta és felvettem. Valaki, aki talán akkor talált a webárlistánkra információt kért néhány alkatrészről. Én meg valahogy kiakartam magam menteni, amiért ilyen furcsa helyzetben állok a tükör előtt és bizonytalanul válaszolgatok s azt mondtam neki hívjon később, mert jelenleg vidéken vagyok. Elköszöntem és folytattam a borotválkozást tovább.
Pár perc múlva égtelen röhögésbe kezdtem és csapkodtam a térdeimet, a nejem értetlenül állt előttem én meg fuldokoltam a könnyeimtől.
Mondom neki érted vidéken vagyok vidééééééééééékeeeeeeeen
De nem a mobilon hívott
[Szerkesztve] -
guga
Közösségépítő
Van a gyülekezetünknek egy imaterme a belvárosban, ami kicsinek bizonyult az idők folyamán. A lelkészünk néhány testvérrel imádkozott érte, hogy Isten munkálkodjon a gyülekezetért, nagyobb teremre van szükségünk, mert többen lettünk. Ezzel egy időben visszamondta azt a juttatást, amit Koreából kapott rendszeresen a terembérletre. Azt ugyan még nem tudta, hogy Isten mit fog munkálkodni és hogyan, de mindannyiónkat arra kért, hogy egy szívvel mi is kérjük Istentől ezt. Mi a harmadik emeleten béreltünk egy kicsi de csöndes termet. Mellettünk volt egy nagy terem, amiből a bérlő éppen akkor költözött ki és a helyére költözött a második emeletről egy cég. De nekik az a terem is kicsi volt. Így kértek az irodaépület tulajdonosától egy másik termet is. Tudtak nekik adni azon a szinten de jóval arrébb és kétszer akkorát, mint a mi termünk. Ezért a tulajdonos javasolta kérdezzenek meg bennünket, hátha megfelel nekünk a drágább, de kétszer akkora terem. A lelkészünk azt válaszolta, hogy természetesen nekünk nem fontos pont ez a terem, megfelel a másik is, de a gyülekezet nem engedheti meg magának a magasabb terembérleti díjat.
Erre a bérlő, aki a helyünkbe kívánt költözni, felajánlotta, hogy ha átköltözünk a másik terembe, akkor Ő fizeti három hónapig annak a bérleti díját, ami közel 300.000 Ft.
Istentől kaptunk 3 hónap haladékot
De ha most így munkálkodott a gyülekezet életében, akkor nyilván 3 hónap múlva sem fog megfeledkezni rólunk. -
guga
Közösségépítő
Mikor az első gyermekünk született a Levente, akkor még nem ismertük Istent, vagyis a nejem azt hitte magáról, mert járt gyülekezetbe, de később kiderült hogy semmit nem tudtak azok a pásztorok.
A Levente születésénél mindent megtettünk, havonta borítékoltuk az orvost, hogy megfelelően bánjon velünk, úgy ahogy azt az emberek megszokták és az orvosok elvárták. Természetesen azon a napon, amikor a nejemnek szülni kellett az orvosa előtte egy nappal elment nyaralni, nem tehet róla senki, ilyen az élet. Segédorvos, medikus, mindenki jött oda hozzánk, aki éppen szabad volt és mondtak fűt s fát, éppen ki mit gondolt, de nem volt egyetlen ember sem, aki ott maradt volna velünk végig és vállalta volna a felelősséget, még az epidurálási injekciónál is nekem kellett segédkeznem, mert nem volt ott senki a medikus mellett. Végül az az orvos, aki éppen szolgálatba állt, azt mondta nem várunk tovább, császár. Nem merte vállalni a főorvos előtt a felelősséget ha valami probléma történik szülés közben.
A császár rendben lezajlott és a fiam azóta 9 éves, ép egészséges gyermek.
A második gyermekünk születésénél már pontosan ismertük Istent és Istenben való hit által mentünk a szülőszobára.
Mt 23,10
Doktoroknak se hivassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus.
Szándékosan nem adtunk egy vasat sem egyik orvosnak sem és egyetlen vizsgálatra sem ment el a nejem úgy, mint a Levente születésénél. Messzire elkerültük az orvosokat és a tanácsaikat. Úgy voltunk vele, hogy mint Isten gyermekei, maga Isten vállal felelősséget a gyermekünk születéséért. Azt sem tudtuk fiú vagy lány lesz, mert azt sem engedtük az orvosnak a kötelező vizsgálat során, hogy megmondja. Mikor eljött az idő és megindult a szülési fájdalom, akkor bementünk a legközelebbi kórházba, ahol volt szülészet és vártuk, hogy döntsenek a sorsunk felől. Egy igen rámenős főnővér vette a kezébe az ügyet és utasította a nejemet mindenre, ami ilyenkor szükséges. Jött egy orvos és megvizsgálta a nejemet, én végig mellette voltam. Azt mondta, hogy ma ebből nem lesz semmi, mert még nincs kitágulva a méh rendesen. A nejem és én összenéztünk és tudtuk, hogy teljesen felesleges arra odafigyelni, hogy egy orvos mit mond, az a lényeg, hogy Isten mit akar cselekedni az életünkben. A szülést nem akarták megengedni, mivel a nejem első szülése császármetszés volt, de ragaszkodtunk hozzá, hogy a nejem szülni fog és kijelentettük, hogy csak azért, mert Isten így teremtette az embert, hogy fájdalommal szüljön. S mi inkább Istennek engednénk, ezért türelmet kértünk. Az orvos másnap délre időzítette a szülést ebben a tempóban, de szerencsére megindultak a heves fájdalmak és 3 óra múlva megszületett Benjámin.
Magáról a szülésről nem kívánok írni, iszonyatosan felkavaró élmény, aki megteheti, hogy mellette legyen a feleségének ilyen helyzetben, feltétlenül tegye, mert nem csak a férjnek hasznos, a feleség sem idegenek közt van kitéve és széttárva. Ehhez az élményhez semmi sem fogható.
Benjámin betegen született meg, szapora légzés és szapora szívveréssel, ami azt jelentette, hogy nem tud a teste pihenni és hamarosan végleg kifárad s elgyengül.
Fogtuk a kezünkben és tehetetlenül néztük, ahogy zakatol a szíve és a légzése, mint aki fut. Jöttek a mentősök és elvették a gyereket a nejemtől, hogy átviszik egy másik kórházba egy intenzív osztályra, ahol kezelni tudják és lélegeztető gép is van.
A nejemtől elbúcsúztam és hazavittem a nagyobbik fiamat, mert én vigyáztam rá, nem volt módom átmenni a másik kórházba Benjámin után, tehetetlenül várakoztam.
Mindeközben a nejem azért imádkozott, hogy hozzák vissza a Benjámint még aznap és az orvos, aki ott átveszi, az egészségesen vegye át és ne tudjon róla semmit, amit mi itt láttunk.
Erről én nem tudtam, mert közben hazamentem, de este hívott a nejem telefonon, hogy át kell neki mennie a másik kórházba, azaz átviszik a Benjámin mellé, mert nem értik, hogy minek vitték oda, hisz makk egészséges.
S tényleg úgy történt, hogy a főorvosnő, aki átvette Benjámint a másik kórházban, az elkülönítette egy olyan szobába, ahol nincsenek inkubátorok és az anyuka egyedül tud lenni vele a szobában, ugyanis semmi betegséget nem diagnosztizált, semmi rendellenességet.
Később elmentem a feleségem ruháiért abba a kórházba ahol szült és összetalálkoztam a főnővérrel, aki megfogta a vállam és azt mondta, tudja ennél profibb gárdát összeválogatni sem lehetett volna, mint akik jelen voltak a neje szülésénél. -
guga
Közösségépítő
Elmondok neked egy bizonyságtételt arról, hogy az én feleségem a Biblia alapján hogyan kapott férjet.
14. Tudom, hogy valamit Isten cselekszik, az lesz örökké, ahhoz nincs mit adni és abból nincs mit elvenni; és az Isten ezt a végre míveli, hogy az ő orczáját rettegjék.
15. A mi most történik, régen megvan, és a mi következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, a mi elmult.
A feleségem, amikor még hajadon volt és sok zaklatott, viszontagságos kapcsolat után békességre és nyugalomra vágyott, megállapodásra és egy férfira, aki mellett leélheti az életét, akkor azt mondta magában, hogy a Bibliában biztos talál rá választ. Ez így is van, a Biblia olyan, mint egy használati utasítás a léleknek ezen a földön. Nincs olyan kérdés, amire nem kapnál belőle feleletet. A fentebb kiragadott idézetet, amikor olvasta, akkor megértette, hogy nem neki kell ezért a dologért cselekednie, hanem ha Istennek terve van vele, akkor maga Isten fog cselekedni tőle függetlenül. Elolvasta többször is és világossá vált számára, hogy bár még nem találkozott azzal az emberrel, akivel leéli az életét, de már régen megvan, mert Isten eltervezte. Ez számára egy ígéret volt a Bibliából és utána már nem is volt kétséges számára, hogy így fog megtörténni.
Erre mondják: túl szép, hogy igaz legyen.
Történet szerint akkor én is csapódtam egyik kapcsolatból a másikba és már itt éltem Budapesten. Annamária pedig Balassagyarmaton élt egyedül egy panel lakásban. A szülei és minden barátja pedig Érsekvadkerten. Én kb. két hónapja szakítottam akkor egy lánnyal, akivel együtt éltünk egy évig és bennem is megérett a gondolat, hogy immáron a 6. komoly kapcsolatom megy tönkre, ami tartott 6 hónaptól s a legtöbb pedig 4 év volt. Megelégeltem és egy olyan lányt kerestem, akivel leélhetem az életem, akár a nagyszüleim, akik most egymás mellett fekszenek a sírban.
Bennem és Annamáriában nem csak ez a gondolat volt közös, hanem az is, hogy addig mindig feltételek alapján kerestünk párkapcsolatot. Én például először úgy, hogy magasan képzett legyen, utána legyen modell alkatú stb. Mindig támasztottam valami feltételt, úgyszintén Annamária is. De akkor Ő is és én is letettünk erről a dologról. Ő Istenre bízta a dolog véghezvitelét, én pedig nem feltételt támasztottam, hanem olyat kerestem, aki megmarad mellettem.
Mivel magányos voltam és társaságra vágytam, így buszra ültem és meglepetésszerűen meglátogattam egyik hölgy ismerősömet, aki Tereskén lakott az anyukájával. Szombat reggel utaztam és egész nap kirándultunk a hegyekben, elment a nap és megbeszéltük, hogy ott alszom nála és másnap is sétálni megyünk a hegyekbe. De az anyukája nem engedte meg, hogy ott aludjak, ezért a hölgy ismerősöm felhívta az egyik érsekvadkerti barátnőjét, hogy van itt egy pesti srác és nincs hol aludnia, meg kéne oldani. Ez a vadkerti lány a Susu pedig felhívta egy másik barátnőjét Emőt és a balassagyarmati Annamáriát, hogy jöjjenek át Vadkertre, mert itt egy pesti srác és megyünk vele este bulizni.
Így találkoztam össze egy vadkerti sötét utcán a mostani feleségemmel és amikor meglátott engem megkérdezte magától, hogy vajon Ő az az ember, akit az Úr mellém rendelt? Persze nekem is feltűnt, hogy milyen temperamentumos és kiemelt figyelmet szenteltem neki, s meghívtam a 3 napos táncháztalálkozóra.
A történet eleje, megismerkedésünk tömör vázlata nagyjából ennyi.
A problémák, amiknek köszönhetően összecsiszolódtunk, azok csak ezután kezdődtek. Nekem nagyon jól fizető állásom volt, ahonnan önhibámon kívül eltávolítottak. Volt egy megszokott egzisztenciánk + nagyjából kiegyenlített anyagi helyzettel mentünk bele mindketten a kapcsolatba. 1994-ben ismertem meg és egy év múlva összeházasodtunk, a nagyobbik fiam Levente 1996-ban született.
Miután megfosztottak az állásomtól rövid idő alatt, nagyjából 6-8 hónap, sikerült felhalmoznunk 500E forint tartozást. Lakás, közüzemi díjak, stb.
Mindezek mellé társult a kezdődő alkoholizmusom és a folyamatos kábítószerezés. Négy reménytelen év ment el mellettünk, miután a feleségem egyszer azt mondta, hogy olvassak bele a Bibliába, hátha segít. Addig még életemben nem olvastam Bibliát, s mivel annyira kivoltam üresedve, hogy napok óta ültem a szobában szótlanul s töprengve azon, hogy mi az élet, mi vagy ki vagyok én, a Biblia azonnal segített. Rögtön éreztem, hogy baj van és ez nekem szól, azonnal felismertem belőle, hogy milyen állapotban vagyok.
Elkezdtem elhagyni a rossz s hamis tulajdonságaimat és megpróbáltam jó emberként élni. Ez kb. 2 hónapig volt sikeres. Elégettem az összes hamis igazolványt, amit azért készítettem, hogy kedvezménnyel tudjak utazni vagy odaadjam a bkv ellenőrnek ha megakar büntetni, visszakötöttem a lopott áramot, az összes dolgot kidobáltam az életünkből, ami hamis úton jutott hozzánk s mindezen felül ha volt pénzem, akkor élelmiszercsomagokat állítottam össze belőle és aluljárókban osztogattam a hajléktalanoknak.
De nem az történt, amit vártam, Isten nem jutalmazott meg és nem könyörült rajtunk. Betörtek hozzánk s minden igyekezetem ellenére egyre lejjebb csúsztunk.
Volt olyan, hogy elvittem a festményeimet egy kiállításra és nagyon örültem, hogy végre volt egy kis bevétel, de este azt mind oda kellett adnom helypénz gyanánt.
Valamikor akkoriban lett elegem az egészből és zavarodtam össze teljesen, hogy ha ez nem felel meg, akkor mi kell Istennek?
Megfogadtam, hogy azért is keresztbe teszek neki, ha nem tetszik hogy jó emberként akarok élni, akkor majd élek rossz emberként. Nekiálltam pornófilmeket másolni és a bolhapiacon árulni s nagyon tetszett, hogy volt belőle elegendő pénzünk, de akkor meg a befolyt összegek elmentek vagy az adósságra, vagy valami tönkrement és ki kellett fizetnünk.
Akkor már lelkileg teljesen padlón voltam és nagyon kerestem egy olyan embert, aki eltudja magyarázni, hogy mi van a Bibliában. Próbálkoztam gyülekezetekkel, de csak süketeltek és azt hajtogatták, hogy fogadd el Jézust megváltódnak és utána Isten megfog áldani. Olyan mérges lettem, hogy legszívesebben lekaszaboltam volna az összes ájtatoskodó műhívő, képmutató, hétvégenként bájvigyorgó, hétköznap meg átkozódó embert, aki a segítségemre akart sietni, hogy megoldja az életem, de miután kiderült, hogy az Ő élete még sivárabb és kiábrándítóbb, mint az enyém, holott évek óta gyülekezetbe jár, hát feladtam.
Nincs Isten.
Aztán egy napon láttam egy plakátot, hogy lesz egy 4 napos Bibliai szeminárium.
Mondtam a nejemnek, hogy feltétlenül menjünk el és adjunk a dolognak egy utolsó esélyt, aztán ha nem akkor felejtsük el végleg. A nejem ugyan nem osztotta a nézetemet, mert magáról azt hitte, hogy minden a helyén és Ő ha hisz Istenben, akkor nagyjából rendben is van minden, aztán, hogy az életünk mégsem abba az irányba alakult, azt ha nem is értette, de megbékélt vele.
Elmentünk a szemináriumra, ahol egy japánban élő koreai lelkész prédikált s egy magyarországon élő koreai lelkész fordított, összesen ketten voltunk az előadáson, én és a feleségem. Nagyjából 5 szót tudott magyarul. Isten, Jézus, Bűn, Biblia, szív, ennyi és az előadás 2 órás volt. A végén megakartam verni
De a japánban élő lelkész odahívott az asztalhoz és leültetett magával szemben. Elkezdett rajzolni egy papírra és a rajzok mellé megmutatta az odavonatkozó igéket a Bibliából s rajzolt tovább rendületlenül. Egy vonalat, az egyik fölött Mózes, a másik felett az én nevem szerepelt. Kérte angolnémetlengyelkínai nyelven, hogy mondjam meg neki mennyi bűn van bennem és mennyi Mózesben. Rárajzoltam neki, hogy Mózes 90%-ban jó ember és 10%-ban gonosz, Zoltán pedig 70%-ban gonosz, 30% -nyi jó van bennem. Erre áthúzta és ráírta, hogy Isten szerint mindketten 100%-ig bűnösök vagyunk. Elkerekedett a szemem és mondtam neki, hogy magamat még csak-csak megértem, de mi van Mózessel?
Aztán megkérdezte, hogy Zoltán te öltél már embert? Neeeeeeeeem ráztam a fejem. Na ugye, Mózes megölt egy egyiptomi férfit és ezért el kellett menekülnie a Fáraó színe elől. Látod mennyivel jobb ember vagy nála?
Innen kezdett érdekes fordulatot venni az életünk. Pontosabban, mint ha akkor rakták volna vágányra. Az a lelkész utána még sok mindent mondott s sokszor volt úgy ha előre mondott valamit, mert ismerte Isten szívét és akaratát, akkor nem hittem neki és ordítottam vele, de hónapok múlva kiderült, hogy mindig neki volt igaza és pontosan úgy történt meg, ahogy előre mondta. Soha nem szólt vissza nekem egy rossz szót sem a magatartásom miatt, csendben megalázkodott előttem ha fafejű és erőszakos voltam. Nekem meg évekbe tellett mire megtanultam elfogadni, hogy Ő tényleg szerszám Isten kezében és ha tetszik, ha nem el kell fogadnom, amit mond, mert azt nem magától mondja és nem haszonért, az én lelkem békessége érdekében.
Visszatérve a feleségemre, számunkra ez a házasság azért indult ilyen keservesen, hogy egymáshoz edződjünk. Ő rögtön a házasságunk elején a legrosszabb arcomat tapasztalhatta meg és amellett tartott ki, utána neki minden nap már enyhülést hozott, miután megismertük ezt a lelkészt. Sok házasság pont azért megy tönkre, mert rögtön az elején mindenki megmutatja azt az arcát, ami tulajdonképpen csak szeretne lenni. Fegyelmezi és visszafogja magát, majd ki meddig bírja alapon kitör belőle az állat és elviselhetetlen lesz a kapcsolat, teher.
No meg ne felejtkezzünk el a kölcsönös alázatról sem, ma már pár hónapos házasságok, amik nagy csinnadrattával köttettek, egy pár büdös zokni miatt felbomlanak. Nézem néha a tévében a nagy hírességek házasságait, hogy egész világ előtt kikürtölik, hogy milyen zoknit vett fel, mit evett, hova utazik nászútra és a sofőrjének hányas lába van. Rémísztően üres az egész és sérülékeny, nem tudnak kitartani egymás mellett, mert mindketten királyok.
Én a nejemmel Miskolcon voltam 3 napig nászúton
De 1000%, hogy a sírban is egymás mellett fogunk feküdni, mint ahogy a nagyszüleink.
Péld 18,22
Megnyerte a jót, a ki talált feleséget, és vett jóakaratot az Úrtól!
Itt az ígéret Istentől, hogy találhatunk feleséget és vehetünk jóakaratot s mindezt tőle. Ne szégyeljétek kérni. Isten már oda adta az embereknek azt, ami számára a legnagyobb érték volt Jézust az egyetlen fiát, ha azt odaadta, miért ne adná a kevesebbet.
De egyről ne felejtkezzetek el:
Jn 9,31
Pedig tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bűnösöket; hanem ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt hallgatja meg.
Addig, amíg bűn van az ember lelkében, addig Isten nem arra figyel, hogy mit kívánsz, hanem a bűnt szeretné eltávolítani onnan. Isten szereti az embert, de az ember bűnét nem, számára ez az elsődleges dolog s ha valaki hit által igaz emberré válik, akkor veszi a Szent Lelket s a Szent Lélek ajándékát, ami alapján már tud Isten szíve szerint kérni Istentől.
Igen, lehet feleséget s férjet kérni Istentől s ha az tőle származik, akkor ha eleinte nem is látszik örvendetesnek a helyzet, de mindenképpen megmarad. -
guga
Közösségépítő
A gyülekezet angyalainak írt levelek hét időszakot és hét lelkiállapotot tükröznek.
Mi közvetlenül Jézus visszajövetele előtt állunk, nagyon minimális idő van már hátra. Ennek oka az, hogy a tíz szűz elaludt. Jézus feltámadása óta a mai kor van a legrosszabb helyzetben, mert túlságosan nagy a jólét és az emberek megelégszenek egy külső Istentisztelettel, nem Isten szívét keresik és hordozzák magukban, hanem társadalmi erkölcs alapján hisznek Istenben, nem Isten lelkével.
Bár a tíz szűzből ötnek van olaj a lámpásába, nem világításra használják, hanem ugyanúgy alszanak, mint az a tíz szűz, amelyik Szent Lélek nélkül hirdette Jézust és hitt Istenben.
A jelenkor van kitéve a legborzalmasabb csábításnak. Internet, média, újság, áruházak, mind megpróbálják elhitetni, hogy az ahogy élünk a legmegfelelőbb állapot.
Ha baj történik, akkor pedig az olaj nélküliek segítenek az olaj nélkülieken. Mi változik Isten szempontjából? Semmi.
Isten nem vár tovább ha nincs hirdetve az Evangélium és nincs aki fogadja. Az Ő szempontjából felesleges tovább hagyni a földet ebben az állapotában, mert nincs neki haszna belőle, nem üdvözül senki.
43. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön.
44. Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.
A tolvaj azért jön éjjel, hogy senki se vehesse észre, ha ezt mondja előre, akkor nyilván így is van. Egyedül csak az üdvözült emberek látják napról-napra a helyzet komolyságát.
Én sem tartom fontosnak erről beszélni, mert azok az emberek, akik nem értik viccnek találják és legyintenek. Sokkal fontosabb az Evangélium magvának a hirdetése, a forrás, azaz a bűn az ember szívében és hogy attól, hogyan lehet megszabadulni végleg. Mert mire megyek vele ha elhiszi, hogy tényleg az utolsó napokban járunk ha bűnös ember marad? Isten azért enged ennyi katasztrófát és csapást, terrorizmust, hogy minél több ember tudjon a tragédiák által hozzá fordulni és üdvözülni, s ezzel elkerülni a legsúlyosabb csapást a pokolt.
Jézus ha visszajön és megtörténik az elragadtatás, akkor a tolvaj azt is jelenti, hogy nem a konyhai hulladékért jön, hanem azért, ami abban a házban a legnagyobb érték. Jézus szempontjából mi a legnagyobb érték itt a földön?
Az arany, vagy a gyémánt? A legjobb videókártya, autó, vagy tengerparti villa, vagy svájci bankszámla?
Jézus számára az én lelkem a legnagyobb érték, hogy üdvözültem általa és részévé váltam Jézus testének.
Ha elragadja az üdvözült embereket a földről, akkor olyan katasztrófák következnek be, ami a föld történetében még sohasem volt. S minden állam biztosra veszi, hogy terrorizmus történt. Ezért közösen megegyeznek abban, hogy ez nem egy vagy több állam problémája, hanem minden államé. Közös világkormányt alakítanak és nagyon rövid idő alatt helyreállítanak mindent.
A világkormányban azonos igazolványra lesz szüksége mindenkinek, ez lesz a pecsét a homlokra vagy a kézfejre. Az Antikrisztus összevonja az összes kormányt és egyházat, amelyik a maradék öt szűzből áll és eggyé kovácsolja. Olyan békét teremt a földön, amilyen még nem volt soha.
Szövetséget köt a zsidókkal is és Jeruzsálemben fog uralkodni.
Mt 24,15
Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, a melyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (a ki olvassa, értse meg):
Azt fogja követelni az emberektől, hogy imádják és boruljanak le előtte. De ott a zárójelben egy üzenet, hogy aki látja a pusztító útálatosságot, azaz pont abban az időszakban fog élni és ismerte a Bibliát, hitt Istenben, de az öt szűz állapotában volt, akkor semmi másra nem kell figyelnie, mint hogy ne engedje felvenni a pecsétet a kezére vagy a homlokára. Ezek az emberek már nem Jézus vére által fognak üdvözülni, hanem a saját vérük által.
3.5évig soha nem látott béke és nyugalom lesz a földön és precíz szervezettség. Nincs bűnözés, nincs terrorizmus. De Isten ígérete alapján üdvösséget kap Izrael 12 törzséből 144000 ember, akik nem nősültek még meg és felismerik, hogy ki volt Jézus és hogy aki valójában most uralkodik és Isten fiának hisznek az az Antikrisztus.
Elkezdik hirdetni az Evangéliumot újra és a zsidók felbontják a szövetséget, ez váltja ki a harmadik világháborút.
1Thess 5,3
Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképen meg nem menekednek.
Ez lesz az armageddoni csata, az atomháború, amiről azt mondja Jézus, hogy kő kövön nem marad. 7 év után a Sátán ezer évre megkötöztetik és leszáll a mennyei sátor Jeruzsálembe és Jézus ezer évig fog uralkodni. Visszaállítja azt az állapotot a földön, amiben Ádám és Éva élt és az akkor hús vér testben élő emberek ezer évig fognak élni. Az ezer év után újra elengedik a Sátánt, hogy ezek közül az emberek közül, akiket eltud magának csábítani azt csábítsa el s utána lesz az utolsó nap, többé nem lesz hús vér testben élő ember, mindenkinek romolhatatlan lelki teste lesz. Aki a bűn szolgája volt, az megy a Sátán után, aki az igazság szolgája volt az megy Jézus után.
Kicsit nehezen érthető, mert egy koreai ajkú ember tolmácsol, de ha figyelmesen hallgatod, akkor a lényeg kivehető belőle. 2 órás és 29mb.
[link] -
guga
Közösségépítő
Az egyik lelkész, aki most az angliai gyülekezetet vezeti, mikor még misszionárus képzőbe járt és kiküldték utcai Evangélizációra egyedül, teljesen megvolt rémülve, hogy Ő most mit mondjon az embereknek és hogyan szólítson le bárkit is?
Azt mondta neki a feljebb való lelkésze, hogy semmi felől ne aggódjon, mert maga az Evangélium hirdetése fogja Őt arra megtanítani, hogy hogyan kell hirdetni az Evangéliumot.
Első alkalommal elment egy nagy lakóházhoz, amiben rengeteg ember lakott és lakásról lakásra járva kopogtatott, de egy asszony bottal kezdte Őt ütlegelni és elzavarta. Másnap visszament ugyan oda büszkeségből, hogy azért sem hagyja magát, erre ugyanaz az asszony leöntötte egy lavór vízzel az ablakából. Mivel éppen hideg tél volt és félt, hogy a vizes ruhájában megbetegszik ha kint marad az utcán, így visszament a gyülekezetbe. Másnap megint arra járt de nem mert bemenni a házba csak fél szemmel felnézett az ablakokra és úgy gondolta tovább megy. De az asszony ott leselkedett a függöny mögött és amint meglátta elkezdett kiabálni, hogy nincs semmi baja? A lelkész felnézett és meglepődve látta, hogy az asszony már egyáltalán nem mérges, sőt aggódik érte. Az asszony meghívta egy forró teára és bocsánatot kért az előzményekért, hogy így bánt vele s elmondta, hogy nagyon furdalta a lelkiismeret, amiért ilyen hideg időben leöntötte Őt vízzel és aggódott miatta. A lelkész elkezdett vele beszélgetni és elmondta neki, hogy minden bűnére megbocsájtást kapott már Jézustól, nincs miért aggódnia. S az asszony meglepődve kérdezte, hogy akkor a tegnapit is megbocsájtotta Isten? Igen természetesen válaszolta a lelkész és utána elmondta neki a teljes Evangéliumot, az asszony üdvösséget kapott. Majd elkezdett járni a gyülekezetbe és a két lánya pedig furcsálta, hogy mi történt az anyjukkal, akik eddig budhista volt? S a kíváncsiságtól vezérelve Ők is elkezdtek járni az anyjukkal a gyülekezetbe és Ők is üdvösséget nyertek Isten kegyelméből.
Ezt csak azért írtam le, mert ahogy az Evangélium hirdetése tanít meg bennünket Evangéliumot hirdetni, úgy a Biblia olvasása tanít meg bennünket megérteni a Bibliát a Szent lélek segítségével.
Ennek az angliai lelkésznek egy kétórás prédikációját raktam fel a szerverünkre. Ő koreai, aki fordít Ő is koreai. Néha előfordul, hogy vendégek jönnek hozzám és ha a 2 éves fiam mond nekem valamit, akkor én ugyan tökéletesen értem, de a vendégünk csak pislog, hogy mi van? Nézzétek el ennek a koreából érkezett lelkésznek, hogy még nem tökéletes a magyar nyelvtudása. Én akkor ismertem meg Őt, amikor még csak 8 szót tudott és az alapján kaptam üdvösséget általa. Aki olyan szív állapotba kerül, hogy szüksége van Isten igazságára és az Evangéliumra, az számára ez tökéletesen érthetővé válik.
[link] -
guga
Közösségépítő
Elmesélek egy történetet arról, hogy a mi gyülekezetünkben hogyan és mire képezik ki a misszionáriusokat, akiket külföldre küldnek és azok ha megérkeznek egy adott országba, akkor mire tanítják a gyülekezetet.
A mi lelkészünk egy Bibliában olvasott ige által kapott elhívást, elolvasta és megragadt benne, nem hagyta nyugton, naponta visszatért a gondolataiba ez a pár mondat.
1Móz 47,19
Miért veszszünk el szemed láttára mind magunk, mind földünk? végy meg minket és földünket kenyéren, és mi és a mi földünk szolgái leszünk a Faraónak; csak adj magot, hogy éljünk s ne haljunk meg, és a föld ne pusztuljon el.
A mag minden esetben Isten igéjét jelenti a Bibliában, a föld pedig az ember lelkét vagy magát az embert, egy társult igéből pontosabb képet kaphatunk.
Lk 4,4
Jézus pedig felele néki, mondván: Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden ígéjével.
A kenyér a testnek, Isten igéje a léleknek.
A mi lelkészünk dél koreában kapott üdvösséget és ott képezték ki misszionáriusnak s utána küldték magyarországra, 1996 óta él hazánkban és hirdeti az Evangéliumot, én és a feleségem, valamint a családunk több tagja is általa kaptunk üdvösséget. Előtte jártam hit gyülibe, pünkösdiekhez, élő kövekhez, de mindenhol rajtam volt a hangsúly, hogy nekem mit kell tennem és hogy bűnös ember vagyok. Egyedül ez a lelkész tárta fel előttem a Biblia igazságát, miszerint Jézus mit tett értem és hogy megváltott ember vagyok, nincs semmi bűnöm Isten szemében ha Jézus váltságában hiszek.
A kiképzése során arra tanítják meg Őket, hogy a legapróbb problémájukkal is Istenhez forduljanak, ne emberben bízzanak. A lelkészünknek akkor már volt 2 gyermeke, felesége. A feljebb való lelkészektől kaptak szállást és ételt a misszionárius képzőben, de minden további igényüket, szükségleteiket Istennek kellett feltárni, hogy megtapasztalják Isten hogyan munkálkodik és hogyan gondoskodik róluk. Ugyanis ha külföldre mennek, akkor még nem ismerik a helyi nyelvet és nincs is a birtokukban sok pénz, amiből mindent megvásárolhatnának, egyedül csak Istenre támaszkodhatnak. Néhány idézet a Bibliából, ami világosan megmutatja, hogy mi Isten kérése.
Mt 6,6
Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.
9. Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz-pénzt a ti erszényetekbe,
10.Se útitáskát, se két ruhát, se sarut, se pálczát; mert méltó a munkás az ő táplálékára.
31. Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?
32. Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.
33. Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.
Ha például a lelkésznek pelenkára van szüksége, hogy a gyerekeket tisztába tudja tenni, akkor ezt nem mondhatja el egyetlen embernek sem, csak és kizárólag Istennek tárhatja fel ezt a problémát.
Jer 17,5
Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, a ki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve!
Egyszer a kiképzés során előfordult, hogy ruhát kellett venni a kisebbik gyermekének, mert már kinőtte. Este mikor mindenki elcsendesedett, akkor leült imádkozni és feltárta a problémáját Istennek, hogy nincs semmi pénzük, de a gyermekének ruhára van szüksége. Ez így ment néhány napon át, hogy estéről estére imádkozott ezért, de Isten nem válaszolt rá. A probléma nem akart megoldódni egyáltalán. Mikor már teljesen elveszítette minden reményét, megfordult a fejében hogy talán nem is igaz az egész és neki ez nem fog sikerülni, nem tudja végigcsinálni a misszionárius kiképzést, mert még ilyen apró problémára sem kap választ és segítséget Istentől és ő így hamar elbukik, mert ha ennél nagyobb problémája támad majd külföldön, akkor azonnal vissza fog jönni koreába. Eltelt egy hét és a második hét elején kapott egy levelet egy asszonytól. Az az asszony egy másik városban élt és egyszer beszélt neki az Evangéliumról és adott neki füzeteket is. Az asszony később az olvasottak alapján üdvösséget kapott és szerette volna meghálálni a lelkészünknek. Amikor ezzel az asszonnyal találkozott még nem volt misszionárius, csak egy üdvözült ember, aki gyülekezetbe járt. Ez az asszony közben utánajárt, hogy ki volt az az ember, akitől kapta a füzeteket és hogy jelenleg hol van. Megtudta, hogy misszionárius képzőbe jár és a pontos címet is elkérte a helybéli gyülekezetben. A levélben megköszönte a füzeteket és elmondta, hogy hogy kapott üdvösséget általa, a borítékba pénzt is rakott, kb. kétszer annyit, amennyire a lelkészünknek szüksége volt. Utána nagyon hálás volt, hogy Isten tényleg munkálkodott érte és elmondta, hogy az egészben az volt a furcsa, hogy még nem is volt misszionárius, de Isten már látta előre, hogy az lesz és megengedte számára ezt a helyzetet, hogy összeismerkedjen azzal az asszonnyal és már előre tudta, hogy mikor elkezdődik a képzés, akkor milyen problémával fog szembetalálkozni és arra ez az asszony levelében elküldött pénz lesz a segítség. Egy évig tartott a misszionárius képzés és ilyesmit hetente élt át, megtapasztalhatta, hogy Isten gondoskodik róla akkor is ha egyetlen szót sem szól embereknek a problémáiról.
Én 1998-ban ismertem meg Őt és ugyanerre tanított, hogy a legapróbb problémával is Isten felé forduljak, embernek ne is említsem, mert ha Isten felé tárom fel és Isten munkáját megtapasztalom, akkor ezért a hála és a dicsőség is Istennek jár. Egy alkalommal 4 napos Bibliai szeminárium készülődött és sok külföldi lelkész jött magyarországra, akiket a mi lelkészünk szállásolt el. Ilyen alkalmakkor sokkal több pénzre van szüksége a lelkészünknek, mert élelem, buszjegyek, egyéb kiadások. Egyszer azt mondta a lelkészünk, hogy ilyen alkalmak esetén Isten sokkal intenzívebben munkálkodik a vendékekre való tekintettel.
Én is szerettem volna adakozni a gyülekezetnek, de nem volt semmi pénzem, sőt nemhogy pénzem nem volt hanem inkább adósságaink voltak s elég sok. Azt kértem Istentől, hogy ha pénzhez fog juttatni, akkor tegye nyilvánvalóvá, hogy az a pénz, amit kapok, azt Ő nekem azért adta, hogy a gyülekezetnek tudjak adakozni és nehogy az legyen, hogy elköltöm másra. Ezt megelőzően egy hónappal az egyik bolhapiacon vásároltam egy notebook hálózati adaptert 500 Ft-ért egy olyan magyar embertől, aki németországi cégektől vásárolja fel a leselejtezett számítógép alkatrészeket és azt magyarországon értékesíti. Mivel régebben dolgoztam notebook szervizben így rögtön láttam, hogy egy igen értékes és ritka hálózati adapterről van szó, amihez nagyon drágán lehet hozzájutni és azt is csak megrendelésre hozzák. Az eredeti értéke 35.000 Ft volt, mivel ez használt de jó állapotú adapter volt így 25.000 Ft-ért hirdettem meg. Egy hónapig nem jelentkezett rá senki és már meg is untam hirdetni. Egy pénteki napon, mikor jöttek a lelkészek németországból vonattal, szóltam a kollégámnak, hogy menjen ki a keleti pályaudvarra értük és szállítsa el Őket a mi lelkészünk lakására a csomagjaikkal együtt. A kollégám kiment az ajtón és elindult, hogy időre odaérjen. A következő percben megcsörrent a vezetékes telefonom és egy férfi jelentkezett be rajta, miszerint szüksége lenne egy notebook hálózati adapterre, amit régebben hirdettem, Ő lementette a hirdetésemet, mert pont erre volt szüksége egy amerikából használtan behozott notebookhoz, de mielőtt megkeresett volna felhívott néhány üzletet, hogy tudnak e neki szerezni. Egy hétig keresgélt, de elég reménytelennek látszott és nagyon drágán is hozták volna be neki. Ezért úgy döntött, hogy megveszi tőlem használtan. Felhívott és lealkudta 20.000 Ft-ra az adapter árát. S mivel látta, hogy Budapesten belül ingyenes a házhoz szállítás, így megkért hogy szállítsuk ki neki a Podmaniczky utcába a nagy postával szembe lévő lakóházba. Ez pont ott volt a keleti pályaudvarnál, ahová a kollégám készült. Így szóltam neki telefonon, hogy jöjjön vissza és vigye el a notebook adaptert a címre és a 20.000 Ft-ot adja oda a lelkészünknek ha végzett.
Isten már egy hónappal azelőtt elkezdett munkálkodni értem, hogy tudjak adakozni a gyülekezetnek. Én még nem is tudtam, hogy egy hónap múlva, amikor lesz a Bibliai szeminárium, akkor majd nekem nem lesz egy kanyi forintom sem és magamtól nem is tehettem volna semmit, hogy ez a helyzet megváltozzon, pedig már akkor ott volt a kezemben a probléma megoldása a használt notebook adapter csak még nem tudtam róla, hogy az azért került hozzám, hogy a megfelelő pillanatban áldássá váljon. Természetesen én is megtehettem volna, hogy kölcsönkérek pénzt egy családtagunktól vagy egyéb emberi módon próbálkozom, de akkor hol marad Isten hatalma, akkor miért van Isten? Mivel ezt és még sok más problémát azóta is így kezelünk, hogy embernek nem szólunk egy szót sem, akármilyen lehetetlennek látszik vagy reménytelennek, de ha Isten elé visszük, akkor nyilván megoldja és válaszol. Mindezt Önmagáért teszi, hogy tudjunk neki hálásak lenni és minden pillanatban bizalommal tudjunk fordulni hozzá. Tudnék mesélni még rengeteg ilyen esetet, ami Isten dicsőségére szolgál.
S pont az ilyenek miatt szoktam megbotránkozni azon, mikor harsogja a média, hogy ki kinek mennyit és hogy adakozott. S főleg a márványtáblás eset, hogy kiszögezik a templom falára hogy melyik család mennyivel járult hozzá a templom felújításához, ezt egyenesen Istennel szemben állva teszik. Esélyt sem adnak arra, hogy Isten munkálkodni tudjon értük, emberi módon oldják meg minden problémáikat.
Még valami, a mi lelkészünket még soha nem hallottam, hogy felszólította volna a gyülekezetet, hogy erre vagy arra adakozzanak. Ha a gyülekezetnek szüksége van valamire, akkor a Bibliában leírtak szerint jár el, este imádkozik érte és türelemmel megvárja, amíg Isten munkálkodik érte. Soha nem mondta még nekünk egyetlen szóval sem, hogy ha bármelyikőnknek súlyos gondja van, akkor a gyülekezet többi tagja adakozzon számára. Mindenkit arra szólít fel, hogy egyenesen Istennek tárjuk fel, ne emberek előtt. Eddig még minden problémánkra válaszolt Isten. Egy kicsit továbbfűzve meg általában az van, hogy Isten a problémáinkat eleve azért engedi, hogy megtörténjenek, mert ilyenkor az ember automatikusan Istenhez fordul és ha megtapasztalja Isten munkálkodását, akkor ezáltal lehet hirdetni Isten dicsőségét is. -
guga
Közösségépítő
Szargőz, szószerint szarpára ült az utcánkra. Nem rossz bekezdés MI ? De legalább rímelt. A lényeg, hogy ügetek ki a Kisgugával a kisabc-be sörért meg valami esti rágcsálnivalóért. Örültem, hogy végre kimerészkedhettünk. Én egész nap a pinyóban melóztam, a gyerek szerencsére végig csöndben játszott ezzel azzal, de legfőképp a legóival. A nejem kórházban mert már megszületett a Benjámin. Baromi hőség egész délelőtt és erre délután jött egy húsz perces zápor ami szaunát csinált az utcából. Felhevült aszfaltról szállt fel a gőz. A járdákon és mellette vastag kutyaszardombok amik rég elszáradtak, de most eljött az ő idejük és visszafizetnek mindent amiért olyan elhagyatott, kiszáradt kupacok lettek. Megszívták magukat a friss esőcseppekkel és új színekben pompáztak. A nap is újra kisütött és minden kupac kezdte kiadni magából azt ami végül nem az övé. A hányinger kerülgetett ebbe a szűk folyósóra hasonlító utcában. Lemegyünk a boltba és pakolunk elmélyülten. Hat és hétéves forma Cigánylány és fiú ront be az ajtóba lihegve és köszönés nélkül harsogják kórusban a pénztárosnak, hogy bácsi mennyi a Nutella ? 460ft mondja színlelt türelmességgel...és elvihetjük úgy, hogy holnap hozzuk a pénzt ? Nem....
Akkor 20ft-ért mit vehetünk ?
Gyufát....meg benzint és hozzá vihogott mint aki valami velőset és aranybafoglalni valót mondott.
Bácsi ad nekünk cukrot 20ft-ért ?
Nem...és menjetek ki a faszba, vette hangosabbra a mondandóját. Az sem érdekelte különösképpen, hogy vagyunk bent páran a boltban. Közben a fiamat magam mögé tereltem, hogy amennyire lehetséges se a boltos arcát ne lássa és minél kevesebbet halljon belőle. Ráér még szembesülni az emberek igazi arcával, had ragyogjon a szeme még sokáig, hogy apa nézd mit építettem. Néha (sőt elég gyakran) vagyok hozzá türelmetlen mert elfoglalnak ezek a hülye napi teendők. Talán újra meg kellene hallgatnom a Kis herceget többször. Régen még a szövegét is kívülről tudtam. Kéne megint gyereknek lenni és vele együtt átélni újra, kupakokat gyűjteni a fűben és bon-bonos dobozba tárolni őket. Végigsétálni a síneken, hogy ki bírja tovább, köveket dobálni egy tóba, fűszállal az ajkaim közt, hanyatt fekve bámulni a felhőket. De egyelőre nem megy, keresem rá a megoldást, de sajna napról napra csak tologatom magam előtt, hogy majd holnap. Ez így megy már hét éve, hogy minden nap becsapom magamat, holnaptól jobb ember leszek és többet fogok törődni a fiammal. Erre most jöttem rá, hogy a második fiam is megszületett.
Furcsa volt, hogy amíg a nejem a kórházban volt addig a fiam mindíg úgy szólított először, hogy anya, majd a kezével és egy elnyújtott jaj kiséretében legyintett. Apa megyünk ma valami jó helyre ? persze fiam csak előbb végeznem kell a munkámmal, ha kész vagyok akkor lelépünk. Persze már sötét volt és ő még mindíg a szobában legózott a kislámpa mellett csöndben. Aztán magamhoz öleltem és elvittem egy pizzériába, ott legalább lehet nyugodtan beszélgetni vele.
Szóval ott tartottunk, hogy menjetek a faszba...csattant ki a boltos. Én értem őt, muszáj keménynek lennie mert ha egyszer engedékeny lenne rászabadulna az egész telep és lehúzhatná a rolót. Kiléptem az utcára és észrevettem amint az egyik fa alá behúzódva ott sustorognak hevesen a fiú és a lány. Arrébb az anyjuk aki jóval fiatalabb nálam a karján ringatott egy csecsemőt. Elindultunk ebben a fullasztó kutyaszarpárában hazafelé. Akkor éreztem, hogy valaki megrángatja a nadrágom korcát. A kislány volt az aki utánamszaladt és kérlelt, hogy adjak neki 50ft-ot kenyérre. Mondtam neki, hogy nem szükséges hazudnod, hallottam amikor nutellát kértél majd később cukrot. Attól függetlenül adok. De akkor már ott toporgott a fiú is türelmetlenül mert megérezte a préda szagát. Gondolták naív vagyok és el tudnak velem hitetni bármit is. Közben a kislány elkezdte fogdosni a fiam karját, hogy milyen aranyos, a fiú pedig színlelt őszinteséggel megkérdezte , hogy hívják őt. Rávillantottam a szemem és mondtam, hogy félmarék apróért még nem kell színészkednetek és törődnötök velünk. valahogy próbáltam elérni náluk, hogy csak vegyék el a pénzt és ezzel vége. Nem kell hozzáfűzni semmit. Persze eredmény nélkül. Amikor még Gyulán laktam volt hozzájuk szerencsém hat évig, mert részben a szomszédunkban laktak, másrészt hol nem ? Egyszer átmentünk szilveszterezni hozzájuk, máskor amikor egyedül voltam otthon átjöttek és kifosztották a lakást. Másszor mostohaapám hívta át őket névnapozni és én táncoltam nekik, de rá néhány hónapra egy este mostohaapámat szemrebbenés nélkül leütötték a bicikliről mert fizetésnap volt. Olyan reggelünk is volt amikor arra ébredtünk, hogy egyetlen darab tyúkunk sincs vagy maradt. Aznap este a szomszédban vendégség volt és hajnalig mulatoztak. Apám még hőbörgött pár sort, hogy átmegy ő is legalább enni belőle.
Furcsa egy szitu, ennek ellenére nincs velük semmi bajom, meg kell tanulni kezelni őket. Akkor én is hétéves forma gyerek lehettem és volt rá példa, hogy ha elbicikliztem arra a telep felé akkor a cigánygyerekfalka kegyetlenül elvert és megdobált kővel.
Szal volt már tapasztalatom velük.
Valahol ott tartottam, hogy vettem elő a marék aprót, amikor a Cigányfiú vadul belecsapott a tenyerembe és amennyit tudott kimarkolt, majd a szétguruló fémpénzekkel mit sem törődve nekiiramodott. N/O most vagy nem tudta, hogy mind nekik akarom adni ezért a lehető legtöbbet akarta kapni vagy nemtudom...
Végül fény derült az indokra, a kislány sírvafakadt és üvöltve szaladt utána és veszettül bömbölt, hogy add vissza. De közben vissza is fordult és amik a földön szétgurultak, mentsük ami menthető alapon kapkodott utánuk és hajlongott értük.
A fiam riadtan húzódott félre, még sohasem tapasztalt hasonlót. A Cigányfiú nagyon vadul viselkedett még számomra is, sokat látott és sokat megélt családból származhatott ha pár forint apró ilyen hatással volt az adrenalin szintjére. Kicsit megpróbáltam keményebbre venni a figurát és utána kiabáltam, hogy azonnal add vissza a lánynak. Az anyjuk mindeközben a fa alá húzódva ringatta a csecsemőt a karján és nem szólt egy szót sem. Én is úgy éreztem hibás döntés volt megfordulni és szóba egyeledni velük mert nem tudtam helyes mederbe terelni az ügyet, persze mi a helyes meder ?
Eszembe jutott az is, hogy egyszerűbb lett volna azt mondani, hogy eriggyé a faszba oszt sarkon fordulni és továbbállni. Akkor a kislány és a fiú is azt kapta volna amit vár és megszokott.
Egyszer egy töröttlábú Cinegével jártam így, gondoltam berakom egy dobozba a vihar elől és reggel majd kiengedem. Hatalmas lyukakat vágtam a doboz oldalára majd beleraktam. Ennek ellenére reggelre megdöglött. Ki tudja mitől, de kár volt beleavatkoznom. Néha többet használunk azzal ha szótlanul tovább állunk és megkíméljük magunkat ilyen kellemetlenségektől.
De baszod az egész hülye világ erről szól, hogy nézz félre ha kellemetlent látsz és inkább figyeld az óriásplakátról áradó boldogsághelyzeteket, az a neked való. Majd lapozd át az akciós termékeket, vedd meg, edd meg, szard ki de a másiknak ne adjál, ő túrja ki a maradékot a kukából a ház előtt és feküdjön vissza a padra a palackos borával és gyűjtse a csikkeket továbbra is. Neked pedig hétfőn reggel amikor munkába mész lesz min elborzadnod, hogy a mosdatlan kurva anyját, csak lopja a napot, megérdemli, dögöljön meg. De a következő pillanatban felülsz a buszra és elkezded lapozni újra az akciósat. Amíg beérsz összeállítod a hétvégi listát öccör, hogy mindenképpen jól járj.
N/A már én is elvesztettem a fonalat itt közben, szeretnék valami olyat írni ami helyre tesz, de nem tudok mert sajna én sem vagyok a helyén. Érted mire gondolok ? Addig amíg valami miatt lelkifurdalásunk van addig a dolog nem tiszta és nincs miről papolnom. Üres szöveg és fröcsögés részemről is ha kicsit is eltérek a saját mércémtől. Pedig így van. Nem én vagyok Jézus, ezért van szükségünk a kegyelemre. De ez már egy másik történet.
Megyek a faszba magamtól, ne küldjetek... -
guga
Közösségépítő
Kukoricatörés volt minálunk
Bővebben: link -
guga
Közösségépítő
'' És ezt hogy fogjuk megúszni?''
Bővebben: link
Te meg mit csinálsz ebben a topikban :confused: :Đ csak nem elfogyott az összes page és már csak ez maradt utoljára :confused: :Đ
Egyébként a kérdés nagyon jó. Vegyük csak sorba kronológiailag az ezt megelőző Isteni ítéleteket, hogy az emberek mi módon úszták meg. Vegyük mindjárt elsőnek az özönvizet, ahol ténylegesen úszni kellett, de azt is hiába.
Noé 120 éven keresztül építette a hegyen a bárkát és hirdette Isten ítéletét + a kegyelmét, hogy aki mentesülni szeretne az ítélet alól, az menjen be a bárkába, mert hamarosan jön az özönvíz. Persze akkoriban is éltek orvosok, kereskedők, sírásók, szénégetők, stb. Ha egy köztiszteletben álló orvos hallotta Noé beszédjét, hogy hamarosan elközeleg Isten ítélete és jöjjön segíteni bárkát építeni, akkor jogosan gondolhatta magában, hogy bizony ez az ember megbuggyant, s ha arra gondolt, hogy mennyi bűnözés van ebben a világban, akkor Ő is elismerte, hogy référ a világra Isten ítélete, de saját magára nézve nem tartotta fontosnak, mert úgy gondolta Ő becsületes és jóravaló ember, aki nem ártott senkinek sem. A tolvajok meg megérdemlik a sorsukat. Noét természetesen mindenki bolondnak tartotta, mert vén volt és hegyen épített bárkát, mellé még hadovált is zagyvaságokat. Bárkát tengerparton kell építeni és kész, nem vették Őt komolyan. Pedig a bárka azért épült a hegyen, mert ha valaki az utolsó pillanatban szeretett volna bemenni, akkor legyen rá módja.
1Kor 1,21
Mert minekutána az Isten bölcsességében nem ismerte meg a világ a bölcsesség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket.
1Kor 2,14
Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg.
Isten soha nem hajt végre ítéletet úgy, hogy mellé ne tenné lehetővé a kegyelmet. A kegyelem az özönvíz esetén a bárka volt, ami Jézus előképe. Isten előtt két -féle ember volt akkor, bárkán belüli és bárkán kívüli ember. Ha a tolvaj vagy bármilyen gonosztevő hitt Isten szavának és bement a bárkába, akkor kegyelemben részesült és életben maradt. Ha bárki, aki önmagáról olyan véleményen volt, hogy tanult, erkölcsös és megbecsült ember de nem ment be a bárkába, akkor együtt pusztult az oktalan barmokkal.
5Móz 1,17
Ne legyetek személyválogatók az ítéletben: kicsinyt úgy, mint nagyot hallgassatok ki; ne féljetek senkitől, mert az ítélet az Istené; a mi pedig nehéznek tetszik néktek, én előmbe hozzátok, és én meghallgatom azt.
5Móz 10,17
Mert az Úr, a ti Istenetek, isteneknek Istene, és uraknak Ura; nagy, hatalmas és rettenetes Isten, a ki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad.
Ha akkor élsz és azt kérdezed tőlem mi módon úszhatod meg az özönvizet, akkor azt feleltem volna, hogy menj be a bárkába és bízd az életed Istenre.
Ha nem tévedek, akkor a következő ítélet az egyiptomi tíz csapás volt, ahol Isten pusztító angyala végigment zsidókon és egyiptomiakon s elveszejtette az állatok első fajzását és az emberek első szülötteit. Mózes előre megjelentette a Fáraónak Isten ítéletét és a kegyelmet is, hogy mi módon „úszhatják meg”.
3. Szóljatok Izráel egész gyűlekezetének, mondván: E hónak tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt az atyáknak háza szerint, házanként egy bárányt.
4. Hogyha a háznép kevés a bárányhoz, akkor a házához közel való szomszédjával együtt vegyen a lelkek száma szerint; kit-kit ételéhez képest számítsatok a bárányhoz.
7. És vegyenek a vérből, és azokban a házakban, a hol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára.
12. Mert általmégyek Égyiptom földén ezen éjszakán és megölök minden elsőszülöttet Égyiptom földén, az embertől kezdve a baromig, és Égyiptom minden istene felett ítéletet tartok, én, az Úr.
13. És a vér jelül lesz néktek a házakon, a melyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Égyiptom földét.
2Móz 12,29
Lőn pedig éjfélkor, hogy megöle az Úr minden elsőszülöttet Égyiptomnak földén, a Faraónak elsőszülöttétől fogva, a ki az ő királyi székiben űl vala, a tömlöczbeli fogolynak elsőszülöttéig és a baromnak is minden első fajzását.
Ha akkor élsz és azt kérdezed tőlem mi módon úszhatod meg Isten ítéletét, akkor azt feleltem volna, hogy vedd a bárány vérét és kend meg vele az ajtófélfádat és bízd az életed Istenre.
Isten soha nem hajt végre ítéletet úgy, hogy mellé ne tenné lehetővé a kegyelmet. A kegyelem ebben az esetben a bárány vére volt, ami Jézus előképe. Isten előtt két -féle ember volt akkor, akinek az ajtaján volt bárányvér és akinek szép zöld, frissen festett ajtaja volt. Ha a tolvaj vagy bármilyen gonosztevő hitt Isten szavának és meghintette bárányvérrel az ajtófélfát, akkor kegyelemben részesült és életben maradt. Ha bárki, aki önmagáról olyan véleményen volt, hogy tanult, erkölcsös és megbecsült ember de nem volt bárányvér az ajtaján, akkor együtt pusztult az oktalan barmokkal.
A következő ítélet ez a pecsét lesz:
16. Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek;
17. És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.
18. Itt van a bölcsesség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.
Az atya, a fiú és a szentlélek mind az 1-es szám képviselői a Bibliában. A 6-os azért emberi szám, mert az ember a hatodik napon lett teremtve. 6+1=7 azaz tökéletes. Isten így képzeli el. De az ember nem, az ember inkább automatikusan megtagadja Istent, még akkor is ha elméleti alapon gondol rá és nem hisz benne, akkor se. 111 helyébe 666. Istent felejtsük el, majd mi gondoskodunk magunkról és megteremtjük a saját biztonságunkat.
Itt érdemes olvasgatni, vannak okos dolgok, nem tudom kitől származik de olvastam blődségeket is.
Bővebben: link
Ha azt kérdezed tőlem mi módon úszhatod meg Isten ítéletét, akkor azt felelem:
4. És hogy hová megyek én, tudjátok; az útat is tudjátok.
5. Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az útat?
6. Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.
7. Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt.
8. Monda néki Filep: Uram, mutasd meg nékünk az Atyát, és elég nékünk!
9. Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? a ki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?
10. Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat.
S hogy mi az első lépés?
Mt 16,24
Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.
Ez a legnehezebb, elhinni és beismerni, hogy semmik vagyunk. Az aki megsemmisül, utána már képtelen megvetéssel nézni bárkire. Nincs cigányozás, nincs büdös hajléktalan, nincs undorító újgazdag ficsúr, nincs semmi csak az önmegtagadás. Jézus nem tud lenézően bánni vagy megvetően gondolni egyetlen egy emberrel sem, aki valaha élt és élni fog.
Van erre egy nagyon szép példa:
27. Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.
28. Monda pedig annak: Jól felelél; ezt cselekedd, és élsz.
29. Az pedig igazolni akarván magát, monda Jézusnak: De ki az én felebarátom?
30. Jézus pedig felelvén, monda: Egy ember megy vala alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esék, a kik azt kifosztván és megsebesítvén, elmenének, és ott hagyák félholtan.
31. Történet szerint pedig megy vala alá azon az úton egy pap, a ki azt látván, elkerülé.
32. Hasonlóképen egy Lévita is, mikor arra a helyre ment, és azt látta, elkerülé.
33. Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, a hol az vala: és mikor azt látta, könyörületességre indula.
34. És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé néki.
35. Másnap pedig elmenőben két pénzt kivévén, adá a gazdának, és monda néki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked.
36. E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, a ki a rablók kezébe esett?
37. Az pedig monda: Az, a ki könyörült rajta. Monda azért néki Jézus: Eredj el, és te is a képen cselekedjél.
A történethez azt tudni kell, hogy akkoriban a samaritánusokat a zsidók kutyának nézték nem embernek. A zsidóknak voltak papjaik és Isten szolgálatába rendelt Léviták, mind megbecsült zsidó emberek voltak. De ezen az elesett emberen mégis egy samaritánus ember segített, aki mai szemmel megfelelt egy román cigánynak, akire általában mindenki megvetéssel néz.
Az az ember, akit a rablók megtámadtak és eszméletlenül feküdt, neki nem volt alkalma tiltakozni, hogy te nem segíthetsz rajtam, majd jön egy számomra megfelelő ember és addig itt várok.
Örömmel fogadta a samaritánus segítségét, mert már nem volt más lehetősége.
A szereplők pedig: a rablók kezébe esett ember mi vagyunk, a samaritánus Jézus, a fogadó pedig Isten gyülekezete. Ahhoz, hogy Jézussal találkozni tudjunk, nekünk olyan állapotba kell kerülnünk, mint az az ember, aki ott feküdt az úton. Jézus pedig minden esetben csak samaritánusként közeledik hozzánk.
1Kor 1,28
És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse:
Ha van kérdésed csak bátran. -
guga
Közösségépítő
Bővebben: link
Ezt a gépet nem tőlünk vásárolták![[kép]](http://aruhaz.guga.hu/images/news/svarci.jpeg "[kép]")
-
guga
Közösségépítő
Continue sör & disznó way utóirat (A szék)
Üljetek le!
Életem leghosszab, legmondanivalóbb, leginstruálóbb, legmenstruálóbb, legkinetikusabb, legcsúcsosabb púposkondenzátorúasabbik mondata pattant ki a fejemből az elébb. De már elég régen, mert már éppen írom és csak az emlékeimben él. S eszembe jut az a pillanat, amikor réges régen viaskodtam magammal, hogy eszembe jusson vagy ne. Gondold el ha úgy döntök, hogy ne jusson eszembe, akkor ezt most nem olvashatnád. De az egyik énem győzött, mint a több millió sperma közül egy, ami átszakította a gátat és mindent elsodorva magával ragadott: engem, s ez most én vagyok. Eddig is én voltam, csak mindenütt ott vagyok, ezért nem találhatott mást, mert az engem az én vagyok és én vagyok itt egyedül én vagyok s néha magamra találok. Olyankor jön a harc, hogy gondoljam e avagy mégse, majd végül az egyik győz és ismét magával ragad, de ezt már ismered. S ha nem csak ismered, hanem érted is, akkor olyan vagy, mint én.
Hja, hogy mi volt az, amire gondoltam?
N/A ezt figyeld: Szép vagyok, szék vagyok, tesszék.
Gondoltad volna? Én gondoltam, de nagyot vívódtam magamban, hogy közre adjam avagy sé.
Az a sperma ott és akkor olyan volt, mint az életben egy utolsó gondolat. S utána többé már nem vagy itt. Hanem? Ha nem itt, akkor sehol, de az is van valahol, mert amint kimondod már el is helyezted valahová a fejedben és benne a semmiben lakót. Üresfejű vagy, az üres fejedben van a nincs semmi és abban lakik valaki.
Nem semmi. Hahóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!!! Van ott valaki? Vagy éppen halott? S utána mit fog csinálni? Meddig akar ott halasztani, halódni, elodázni és magát halottnak tetetni. Hisz él, ébresztő, megveregetem a pofiját és most élénkebben kezdesz el figyelni, mert kíváncsi vagy mi lesz, vajon mi fog történni? Hevesebben ver a pulzusod, koncentrálsz és a külvilág megszűnik létezni számodra. Most tényleg rám figyelsz és várod a pillanatot, amikor eme feszült görcsből feloldalak, de ez rajtam múlik, rajtam áll. Én döntöm el, hogy mikor oldozlak fel, ha akarom, akkor úgy írok, hogy végig feszült legyél és a szemeid kipattannak a nézéstől, annyira figyelsz.
De én nem ezért írok, hanem éppen ellenkezőleg, azért hogy lazítsál.
Engedd el magad, engedj el engem is, mert megint magaddal ragadtál. Lehet te vagy Isten és mikor sperma voltam...tudod, magaddal ragadtál. Kiragadtál abból a millióból és most itt vagyok, ezt csak neked köszönhetem, s pont ezért neked írom.
Hahóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!!! Van ott valaki? Vagy éppen halott?
Ha Isten vagy, akkor nem lehetsz halott, ha halott lennél, akkor én sem lennék s te sem tudnád ezt olvasni. De most olvasod és ott vagy a túloldalon, mert gondolkodsz rólam s amiről írok. Harcolsz a fejedben, hogy amit rólam gondolsz az kipattanjon a fejedből, gondolkodj róla avagy sem. Mértékeled, hogy melyik helyes, melyik nem, lelkiismeret. Még mindig ketten vagytok? Skizofrén állatok!!!
N/A ezt figyeld: Szép vagyok, szék vagyok, tesszék.
Egyszerűen Isten vagyok, meghajlok előtted. Nyugi van, látom nagyon figyelsz, de ezt nem azért írtam, hogy ennyire magával ragadjon. Szép dolog az ha az ember pár sor alapján, amit egy másik ember (ember? Hisz olvastad az előbb.) csak úgy megszületik, sőt nem megszületik, mert már eleve megvolt, eleve újjá születik.
Hisz mondtam hogy ez életem leghosszab, legmondanivalóbb, leginstruálóbb, legmenstruálóbb, legkinetikusabb, legcsúcsosabb púposkondenzátorúasabbik mondata pattant ki a fejemből az elébb.
Emlékszel még rá? N/A melyik volt? Mondjuk együtt!
N/A ezt figyeld: Szép vagyok, szék vagyok, tesszék.
Istenek vagytok, hja én is. Valakinek meg kell hajolni, főleg ha Te én vagyok.
Látod a Te nagy betűvel, az én meg kicsi. S mégis én győzök feletted, az orrodnál fogva vezetlek.
Hahóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!!! Van ott valaki? Vagy éppen halott?
Mindegy, most én vezényelek!
Üljetek le és ébresztő, térjetek magatokhoz! Én vagyok az Isten!!!!
Félek egyszer ezt nekem is elmondják és én akkor leülök.
Ugye mondtam, hogy a legcsúcsosabb púposkondenzátorúasabbik mondata pattant ki a fejemből.
Tovább is van mondjam még?
The End.
(De ezt is én írtam
Ha így folytatom ennek sohasem lesz vége.
Tegyél pontot ennek az ügynek a végére. Zárd be a böngésződ, csak így lehet megszabadulni tőlem.
De az is hiába, mert még utána is vagyok, csak te nem olvasol.
Olyan ez, mint a Biblia, aztán egyszer már csak úgy nem leszel.
1Kor 7,31
És a kik élnek e világgal, mintha nem élnének: mert elmúlik e világnak ábrázatja.
Azért egyre megkérnélek, ne érezd úgy, hogy bármit is tanítani akartam, hisz alázatos szolgád vagyok, csak néha gyerekes, tudod, hisz te teremtettél Atyám, ezért írok pont neked, mert nincs kinek, egyedül vagyunk.
Én vagyok s te lettél. Vagyok, aki vagyok.
Bekaphatod!
![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/abrakadabra1.jpg "[kép]")
![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/abrakadabra2.jpg "[kép]")
hink:
(kb. egy év) a kisebbeket eladásra, a telefon csak a méretarány kedvéért került a képre.
![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/hand.gif "[kép]")
![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/depi1.jpg "[kép]")
![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/depi2.jpg "[kép]")
![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/depi3.jpg "[kép]")
![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/depi4.jpg "[kép]")
![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/depi5.jpg "[kép]")
![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/depi6.jpg "[kép]")
![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/depi7.jpg "[kép]")
![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/bananac01.gif "[kép]")
![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/bananac02.gif "[kép]")
![[kép]](http://www.guga.hu/egyebek/bananac03.gif "[kép]")
![[kép]](http://www.hant.hu/images/Uveg-urna-keresztes-n.jpg "[kép]")
Aktív témák
Hirdetés
- Thermaltake Toughpower SFX Platinum 1000W
- Gigabyte B650M Aorus Elite AX ICE + 3 év garancia
- Sony DSC-HX300 digitális fényképező + 3 extra akksi + 8GB memóriakártya + Hama Star 700 állvány
- BESZÁMÍTÁS! LENOVO LOQ 15APH8 15 notebook - R7 7840HS 16GB DDR5 1TB SSD RTX 4060 6GB WIN11
- BESZÁMÍTÁS! ASUS TUF A15 FA507NV 15 notebook - R7 7735HS 32GB DDR5 512GB SSD 1TB SSD RTX 4060 6GB W
- Samsung Galaxy A55 / 8 RAM 256GB / Gyárifüggetlen / 12hó Harancia
- Eladó karcmentes Honor 20e 4/64GB / kék / 12 hó jótállással
- Dell 5050 i5 7500 8Gb RAM 128Gb SSD
- Bomba ár! HP Pro X360 11 G1 - Intel N4200 I 4GB I 128GB SSD I 11,6" HD Touch I Cam I W10 I Gari
- Telefon felvásárlás!! iPhone 15/iPhone 15 Plus/iPhone 15 Pro/iPhone 15 Pro Max
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest