Aktív témák

• #119 guga Közösségépítő

  2005-11-21 20:47:14 #119

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  guga

  Közösségépítő

  Oldozzál fel önkívület (II. rész.)
  
  Ficsor százados
  
  Mikor bevonultam katonának az olyan volt, mint ha húztak volna egy vonalat az életemben, hogy idáig voltál vagy lehettél fiam infantilis, innentől meséknek helye nincs. Első nap Orosházára vonultam, onnan teherautóval vittek Szentesre a Dobó laktanyába. Nem vettem komolyan, annyira nem, hogy miután átvettem a felszerelésemet egy sátorlapon és még rajtam volt a civil ruha, nekiindultam a kapunak, hogy haza megyek, mert nekem ehhez semmi közöm. Nem engedtek ki, egy fegyveres őr visszafordított. Akkor jutott el a tudatomig, hogy ez nem játék, innen másfél évig nem mehetek ki a saját akaratom szerint. Kopasznak hívtak és megvetettek bennünket a gumik és az öregek. Három időszak volt egyszerre jelen a laktanyában és szerencsétlenségünkre megszüntettek a közelben egy katonai börtönt és az összes tisztet átvezényelték hozzánk. Hogy azok mekkora lecsúszott, alkoholista állatok voltak és hatalom a kezükben, kifordult, elsatnyult személyiségek, sivár, kiélt élet, tartalom és cél nélkül. Reggeltől estig üvöltöztek velünk mindenért.
  Volt napi menetrend, reggel hatkor ébresztő, reggeli torna, sorakozó, reggeli, eligazítás és egész nap meló, majd ebéd, meló este hatig és utána vacsora, takarítás és fürdés majd tízkor takarodó. Kellett három hónap mire beleedződtem és kiismertem magam.
  Egyik este egy nagyon állat sorállományú volt a századnál az őrparancsnok. Vacsora után a tűzoltóslaggal körbelocsolta a folyosót és mosószert hintett végig a kövön. Majd felsorakoztatott bennünket kopaszokat és odabaszta a lábunk elé a súroló kefét. Mindenki lehajolt és felvette, majd négykézlábra állt, nekilátott felsúrolni a követ, minden öreg és ez a hibbant állat is gúnyosan vihogott. Aztán rám villantotta a szemét, hogy mi lesz szararcú takaríts, vedd fel a kefét és súrolj! Csorgott a nyála dühében, de nem mozdultam. Álltam a nézését és tudtam nem nyúlhat hozzám. Mindenki ellenem fordult és üvöltött, hogy kooooooooooopaaaaaaaaasz a kurva anyád sikááááááááálj!!!
  Nem mozdultam, bennem mozdult meg valami, nekirontottam az őrparancsnoknak és felraktam a gallérjánál fogva a falra, majd a térdemmel gyomorba rúgtam, összecsuklott és elterült a vízben a földön. Alapjában véve nem vagyok bátor ember, nem keresem a bajt és inkább elfutok ha látom verekedésre kerül sor, nem szeretek sérülni, inkább a hasznosabb a futást részesítem előnyben. Ez most nem sikerült, mikor láttam a lábaim előtt heverni tudtam hogy baj van, csak nem vettem komolyan, valami elszakadt. Nem bántott senki, lehívták az ügyeletes tisztet telefonon, az megbilincselt és bevitt a fogdába. Másnap a politikai tiszt elé vittek kihallgatásra. Az aláíratott velem egy papírt, hogy mittomén milyen oktatásban részesített és azt tudomásul vettem. Ennél több semmi, nem történt semmi. Valakinek az állt az érdekében, hogy eltussolják az ügyet, mély hallgatás. Nem miattam, hanem a srác miatt, mert szabálytalan volt, amit csinált, én meg nem támadhattam volna rá. Ezzel vége is volt ennek a sztorinak. A srácnak Zeke Gábor volt a neve, ma is szívesen megütném, olyan arca volt, amit az ember simán megütne mindenféle indok nélkül. Remélem nem láttatok rólam még fotót.
  Rövid időn belül kidolgoztam egy önvédelmi rendszert, amolyan túlélési szisztémát. Egyik nap segédet kerestek egy fegyvermester mellé. Ficsor százados, öreg, markáns úriember, akit nem csak tisztelni lehetett, de megadta a tiszteletet is. Parancsot adott ki, de nem állat módjára, hanem fegyelmezetten, igazi katona volt. Az Ő felügyelete alá tartozott a fegyver raktár, a gránátok, a lőszerek és robbantó anyagok. A téma megkívánta a végtelen precizitást. Egyik nap én voltam a segédje és engedelmes voltam, szó nélkül és maradéktalanul elvégeztem minden munkát, elégedett volt velem. Következő nap kifogott valakit, aki el linkeskedte a napot mellette és csak a fejét csóválta, harmadnap kifejezetten engem kért. Én meg megbeszéltem vele, hogy tegye lehetővé a fegyver műhely kulcsának átvételét az ügyeletes tisztnél és kérnie sem kell, minden nap én fogok jönni. Beleegyezett és attól a naptól fogva kivételezett helyzetben voltam, a nevem le volt adva, bármikor felvehettem a kulcsot és mehettem dolgozni a fegyver műhelybe.
  Minden nap reggel hatkor felöltöztem és kimásztam az ablakon, hogy ne kelljen mennem reggeli tornázni. Majd elmentem az ügyeletes tiszthez és aláírtam egy könyvben, hogy felvettem a lepecsételt kulcsot. Lementem a műhelybe, bekapcsoltam a rádiót és főztem egy kávét. Az öreg Ficsor zászlós kilencre járt be, volt három szabad órám, gondtalanul és nem szólt hozzám senki csak a rádió.
  A fegyverműhely mellett disznótelep volt, ahol az öreg katonák annyira otthonossá váltak, hogy be sem jártak aludni a századhoz, hanem ott rendezkedtek be egy külön szobában és nem zavarta őket senki. Esténként kilógtak a laktanyából borért vagy pálinkáért és ott ettek, aludtak, éltek, amíg le nem szereltek. Összeismerkedtem velük, jó haverok lettünk és onnantól nekem sem kellett elmenni a századdal reggelizni, ebédelni vagy vacsorázni, mindent megkaptam a disznótelepen. Kora hajnalban kilógtam az ablakon és mentem a fegyver műhely kulcsáért. Az öreg zászlós délután négykor hazament és utána el kellett hagynom a műhelyt, onnan egyenesen a disznótelepre mentem és segédkeztem a srácoknak, négyen voltak. Hetente vágtak maguknak disznót és dolgozták fel, utána papíron leírták, hogy megdöglött valami betegségben. Én nem tudom hogy nem tűnt fel a tiszteknek, hogy hetente egy elhullik menetrendszerűen. Sokáig kellett várnom mire megértettem, hogy miért hagyták őket békén, miért hagyták hogy szabadon ki be járjanak a laktanyából egy szennyvízgödrön keresztül. Már öreg katona voltam mire megértettem és részese lehettem.
  A hétköznapok menetrendszerűek voltak. Reggel hatkor ablakon ki, kulcsért elmentem, kilencig nyugi és a Kossuth rádió mellett kávé, utána bejött az öreg és kiadta az aznapi teendőket. Általában bizonyos sorszámú fegyverek szétszedése, alapos karbantartása és utána összeszerelése. Néha a lőszerek ellenőrzése és átpakolása, a gránátos ládák ellenőrzése, hogy nem sérült e nedvességtől, rágcsálótól. Papír munkák elvégzése. Az öreg ült a kályha mellett és könyvet olvasott, én meg elvégeztem az összes munkát maradéktalanul s élvezettel, az öregnek soha nem volt rám panasza.
  Délután négy után pedig mentem a disznótelepre etetni, ganézni és haverkodni az ottaniakkal, rendszeresen berúgtunk és zabáltuk a legfinomabb kolbászokat, disznósajtokat, sonkákat. A disznótelepen megvolt minden, ami a laktanya élelmezéséhez kelletett, csak kenyeret kellett seftelni a konyhásokkal, az meg sima ügy volt. Én kb. egy évig nem tudtam róla, hogy mi folyik a laktanyában, annyira elszigeteltem magam és annyira nem engedtem senkinek, hogy beleszóljon az életembe. Az öreg zászlós volt az egyetlen ember, aki parancsolt nekem, mással nem találkoztam egy egész éven át. A laktanyát el sem hagytam, kimenőnek nem volt értelme, mert akármikor részegre ihattam magam a disznótelepen, hazamenni meg nem volt kihez. Anyám s apám elvált, egyik sem várt haza. Maradt a disznótelep és a srácok. Öreg katona voltam már egy hónapja, mikor első alkalommal kimertem szökni a laktanyából. Volt egy beton árok a disznószarnak, ami átment a laktanya betonfala alatt. Abba kuporodtunk bele és több száz méteren keresztül mentünk lehajolva. Mikor már az erdő volt körülöttünk, akkor kimásztunk és irány a legelső tanya. A kacsák hápogtak zavarukban, hogy így este és a két puli is csaholt. Ott egy öreg ember fogadott bennünket, akinek a többiek szalonnát és kolbászt vittek a heti vágásból. Az öreg meg cserébe fűszereket, bort és pálinkát adott. Kapott pénzt is mert pálinkát és bort a laktanyában lévőknek is vásároltunk, akik tőlünk vették meg. Az öreg egy hadnagy apja volt, aki mindenről tudott, de addig nem szólt, amíg ez volt a menetrend. Ha bármi probléma lett volna, azonnal katonai bíróság mindenki számára és ő nem tud semmiről.
  A mindenkori ügyeletes tiszt ingyen kapott fél liter pálinkát, cserébe ha az őrök véletlenül jelentették volna a szökést, akkor eltussolta volna. Persze ez nem volt érvényes minden ügyeletes tisztre, csak a beavatottakra, nem volt érdemes kockáztatni, csak akkor lehetett kilógni ha ők voltak szolgálatban. Sokszor megesett, hogy annyira bepiáztunk, hogy nem maradt erőm felmenni a századhoz aludni, olyankor lent aludtam a telepen egy szobában. Időnként állami gondozott lányok lógtak be hozzánk a telepre piáért és kajáért, cserébe lehetett velük dugni. Igénytelenül mosdatlanok voltak, de mindenre kaphatóak, csodálkozom hogy soha nem lettem nemi beteg, nem kaptam el tőlük semmit. Volt egy lány, akit nagyon kedveltem, esténként kiültem vele a tűzhöz beszélgetni egy üveg borral. Mindig ki volt éhezve, úgy lógott be a laktanyába. Miután jóllakott nekiálltam vele borozni.
  Elmesélte, hogy iskola után a városban volt egy idős férfi, aki néha meghívta fagylaltozni és utána elvitte a lakására. Kapott forró levest, lefürödhetett és utána elkezdte simogatni. Soha nem jutott el a behatolásig, valószínűleg beteg volt vagy impotens, de mindig igényelte, hogy simogassa a szemérmét és a mellét.
  A katonaságomnak java része úgy telt el, hogy nem tudtam semmit abból, hogy mi folyik a laktanyában. Törvényen kívüli voltam, akit soha nem lehetett megtalálni, nem voltam a lakatanyán kívül csak ritkán. Nem is ismert senki, ha megjelentem a laktanya területén azt hitték a kopaszok, hogy közéjük tartozom. De engem nem zavart, elszigeteltem magam az utolsó napig. A leszerelés előtt egy nappal nagyon leittam magam házi pálinkával és szétvertem éjjel egy oktatóterem belsejét. Egy nagy fadarabbal szétvertem asztalokat, a táblát, székeket, ajtókat és elválasztó falakat, ablak üvegeket. Másnap mikor felébredtem volt bennem valami érzés, nem hagyott nyugton, valami amit elkövettem, de nem emlékeztem rá pontosan, remegtem a félelemtől. Nem tudtam róla, hogy kerültem oda és miként jutottam be, nem is akartam utánajárni, csak vártam a pillanatot, hogy kiengedjenek a laktanya kapuján. Mindenki telve volt izgalommal és bizonygatták, hogy mit meg nem tesznek ha leszerelnek. Amint kiengedtek a laktanyából, messzire elkerültem az embereket, stoppal hazajutottam Gyulára apámhoz és egy nap múlva irány Budapest, nem találtam a helyem, nem volt aki törődjön velem, nem volt, aki igényt tartott volna rám, Budapest megformált és magába szippantott. Azóta itt lakom.
  Egy év múlva visszamentem a laktanyába látogatni, nem ismertem senkit csak a tiszteket, hatalmas szakállam volt és egy üveg pálinkám. Az ügyeletes tiszttel becsavartunk annyira, hogy nekiállt okádni a laktanya udvarán. Én meg röhögtem rajta és belopództam egy körletbe, kidobáltam az ágymatracokat az ablakon. Később kivezettek a laktanyából és megkértek rá többet ne jöjjek. A laktanya utána hamarosan megszűnt, a matracdobálásnak nem volt köze hozzá, nyugdíjas otthon lett belőle.
  Amíg katona voltam, sorállományú, négy alkalommal adtak ki ellenem kőrözést, mind a négy alkalommal a laktanya területén feküdtem öntudatlanul, részegen.
  Megbüntetni egyszer sem tudtak, mert minden alkalommal volt rá tanúm, hogy a laktanya területén voltam.
  Egyszer sem sikerült megtörniük, vagy talán eljutottak a határáig, amikor télen egy vizes árokban kellett csúsznom-kúsznom értelmetlenül és teljes menetfelszerelésben.
  Nem tudom hány disznót fogyasztottam el, mennyi bort és mennyi pálinkát, de a laktanyában eltöltött idő java részét egyedül és magányos, öntudatlan részegségben töltöttem akár az odavezényelt tisztek, akik hivatalból voltak jelen és pénzért.
  A másfél éves katonai szolgálatom java részét félig öntudatlan és részeg állapotban töltöttem, közben a legfinomabb szalonnákat és kolbászokat, toros káposztákat, disznósajtokat, pörcöket és egyéb úri falatokat magamhoz vévén, amit egyebek nem engedhettek meg maguknak.
  Ficsor zászlós azóta halott, felesége volt, de gyermeke nem, ezért bánt úgy velem, tisztelettel, mint ha atyám lenne, s ezért ragaszkodtam végig hozzá, mert védelmet találtam a kezei alatt, érinthetetlenséget és bármilyen gonosz cselekedetet hajtottam is végre, akárhányszor ittam le magam a telepen, másnap fitten és frissen helytálltam a munkámban.
  Kávé, Kossuth rádió, fegyver olaj, kolbászok, hurka, pörc, pálinka, bor, friss kenyér, s aki csak tudott rólam a laktanyában a kegyeimet kereste, hogy részesüljön belőle.
  Esténként takarodó után nekiálltam futni a sportpályán, hogy edződjem. Egyik este a leszerelés előtt egy hónappal kiment a derekam a helyéből. Másnap elvittek a katonai kórházba Kecskemétre és egy katonai orvos vizsgált meg. Azt mondta szimulálok és csakis is azért, hogy leszereljenek. Mondom neki ember egy hónap múlva szerelek, ezt már fél lábon is kibírom, nincs szükségem a szakvéleményére, nekem az kéne, hogy valaki helyre tegye a derekamat. Akkor megijedt, megszánt és komolyabban megvizsgált. A gerincemet helyre tette és adott gyógyszereket, nagyjából egy hét alatt felépültem.
  
  A leszerelésem után két évvel találkoztam Zeke Gáborral a keleti pályaudvaron, megálltam előtte, megismertem a kaján vigyort az arcán, ami élvezetet okozott ott őrségben számára, megálltam és szigorúan szembenéztem vele. Nem mert megszólalni, tudta ki vagyok és tudta, hogy esélye sincs velem szemben, testi fölényem elég nagy volt magasságban is és súlyban is. Utólag megtudtam, hogy azért úszta meg azt a szopatást, amikor felkentem a falra, mert az apja rendőr őrnagy volt. Azóta az is meghalt és Zeke Gábor elvesztette a bal kezét. Tudom, mert jártam Debrecenben és ismerősök, akik ismerték mesélték.
  Nem örültem neki, valahol minden a helyére kerül, csak én nem, azóta is kilógok az ablakon, azóta is elszigetelődöm a meglévő rendszer elől, nem is tudják, hogy létezem. Életem java részét öntudatlanul töltöm, álmodozom, nincs aki korlátokat szabna. Néha keresik a kegyeimet és tudni akarják, hogy csinálom.
  Bátorság, semmi sem kötelező csak ha elhiszed. A végén csak meghalni kell, addig bármit lehet.

Aktív témák