Aktív témák

• #167 guga Közösségépítő

  2006-06-18 23:29:44 #167

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  guga

  Közösségépítő

  1987
  
  Furcsa egy év volt, ha ma kéne megélnem letérdelnék tőle.
  Anyámnál laktam, mert Apám nem bírt elviselni. Az öregem rendhez szokott ember volt, soha nem lépte túl a kiszabott ebédidőt egy perccel sem. Ehhez képest én már két hónapot voltam előzetes letartóztatásban. Akkoriban azt hittem a fénykoromat élem, imponált a társaság is, fele már ült, ki tudta ennek a súlyát, akkori ésszel, gyerekfejjel. Csak bele az éjszakába, lányok mindig tapadtak ránk és a végén fizetés nélkül ugráltunk ki a vendéglő ablakán. Kit ne vonzana az élmény? A megtanítottakat, akinek meg lett mondva s külön angol, külön ének. Haladt is valamire, sérült család, elvonó, sértődött ego, hogy nem a szakképzettségének megfelelő bérezést kapja, sőt állást sem.
  Mondom furcsa egy év volt, hadilábon álltam az egész világgal. Anyám nem adott enni, Apám messzire elkerült és a munkahelyemen már 3. hónapja nem kaptunk fizetést.
  Elérkezettnek láttam az idejét, hogy megváljak szülővárosomtól Gyulától.
  Volt 2000 Ft a zsebemben és a nyakamba vettem a tarisznyát. Kiírtam az ajtóra, hogy „Pestre mentem, majd jövök”.
  
  Nem gondoltam komolyan, dacból indultam el, gondolván, hogy másnap, harmadnap majd ha elfogy a pénz hazamegyek.
  Már aznap volt munkahelyem és szállásom. Ennek lassan 20 éve, a nagyobbik fiam 10 éves, soha eszébe nem jutott rákérdezni arra a furcsa évre, hogy Apa én miért Pesten születtem?
  Aztán jöttek a barátok, barátnők s egy 4 éves kapcsolat, amit követett egy 1 éves, majd még egy. S utána még néhány apróbb, ami által megedződtem. Már tudtam mit kerestem, honnan jöttem, ki vagyok, s mit akarok.
  Kopasz seggel jöttem fel Pestre s mire nősülni támadt kedvem már vettem egy vidéki házat. Nem tudom okos dolog e hencegni, azt sem hogy valaki örömét leli e a hencegés olvasásában. Egy biztos, nem kértem soha senkitől semmit, és nem is tudtam támaszkodni senkire, inkább én voltam mások számára támasz.
  Remélem a 20 év terméséből ezt az egy mondatnyi hencegést elnézitek nekem.
  
  Arra biztosan emlékszem, hogy nagyobb volt a biztonság érzetem, tudatom, mint most. Értem ezt úgy, hogy emberileg. Mert akkoriban ha valakinek szava volt, akkor arra lehetett építeni, ha kimondta, akkor megtörtént, voltak ilyenek, mint ötéves terv. Együtt dolgoztam két munkásőrrel, nehéz eset volt mindkét ember, hangosak voltak és határozottak, de épült és szépült a ház, reggelire vekni, kolozsvári szalonna, fél liter vegyes pálinka. Közben panaszolta, hogy annyabüdösmindenit az asszonynak, vett magának egy arany gyűrűt, többiek szaporán bólogattak, hogy annyabüdösmindenit. Én meg magamban elgondolkodván s az asztalra nézvén, mondom naponta nyelsz el egy arany gyűűrűt csak reggelire s még utána sör is. Hangot adtam neki, Ők meg veselkedtek. Akkora pofont kaptam, hogy felborítottam az asztalt, annak az embernek tenyere volt. S a tenyere volt a kenyere, amibe beletenyerelt, az kenyérré vált. Nagyon megalázó volt, ahogy összevert és ott feküdtem a földön, de azt hiszem az a biztosnak mondható rendszer akkor és ott borult meg velem együtt.
  Felálltam és hazasétáltam az albérletembe, soha többé nem mentem arra, a munkakönyvem is ott hagytam, azóta sincs, gondolom majd törhetem a fejem ha nyugdíjaznak.
  
  1989-1990 rendszerváltás, zavarosban halászás.
  
  1-2 nap elteltével talpra álltam, könnyen ment, mert csak egy barátnőm volt és egy albérlet, így 20 év távlatában s két gyerekkel, asszonnyal már megtérdeltetne a helyzet, mert már inkább vagyok a nem annyira bátor, mint Sir Robin.
  Összetalálkoztam egy sráccal, aki a HIT gyülekezetében volt valami tanító féleség és volt egy kis lehalászott pénze a hitből. Ő beszélt rá, hogy menjünk le Debrecenbe, de nem pulykakakasért. Akkoriban halt meg Caucescu és a felesége, s nagyon hirtelen jelent meg egy könyv a Conducator. Még mielőtt a kiadója elhozhatta volna, az ismerősöm felvásárolta a nyomdából az első két raklapot, köszönhetően egy ott dolgozó szintén Hit gyülekezetes hittársának.
  Másnap hajnalban már ott rikoltoztam a Ferenciek terén az aluljáróban, hogy tessék csak tessék, és vették. Aztán összejöttem ott az aluljáróban egy sráccal, aki a 424 c. újságot árulta, ami hajléktalanokról szólt hajléktalanoknak. Beszálltam a bizniszbe s én is lefedtem vele egy területet, képletesen szólva a nyugati aluljáróját. Ez a kor egyrészt azért volt szép, mert még nem volt európai unió és törvények sem, amik szabályozták volna mit lehet, s mit nem.
  A marihuanara sem volt még törvényünk. Emlékszem a Gellért hegyről lefelé jövet igazoltatott két civil ruhás rendőr és a kezemben ott füstölgött a pipa, a haverom meg vészjóslóan nézett rám, akivel indultunk egy közeli vendéglőbe frissen sültet vacsorázni.
  Láttam az elkerekedett szemén és ahogy megadóan, megsemmisülve vette elő az igazolványát s falfehér, kiszaladt a fejéből a vér, hogy bajban van. S próbáltam vele tudatni, hogy ezt csak te tudod, Ők erről nem tudnak semmit. Add oda az igazolványod, nem csináltunk semmi törvény túlsót, hisz erre nincs törvény.
  Így is lett, aztán nagy kő esett le a szívéről, a civil ruhások is mentek a dolgukra, a mi frissen sültünk is megevődött.
  A Hitgyülis srác révén kicsit belekeveredtem a könyv bizniszbe s megismerkedtem néhány életre való emberrel.
  Egyszer elcitáltak egy hétvégi Istentiszteletre a Szépvölgyi út környékére. S megismerkedtem egy „üzletemberrel” akit Ők házinak neveztek ki és szerdánként egy belső kerületbe kellett járnom hozzá nekem és az akkori barátnőmnek.
  Az Istentisztelet úgy kezdődött, hogy érthetetlenül hadovált olyanokat, hogy zsöszavulivé rébusz, kerution, rövidtávfutó lözsimezié grétsipál, stb. Asszongya, hogy nyelveken szól Istenhez és azt senki sem értheti csak Isten. Ühüm, bólogattam megértően. Aztán hétvégén eljött a nagy nap, bemerítkezés lett vón. De előtte jött a prédikátor a Német Sándor és odaállt a sor elejére. Mindenki elesett, a földön remegett és a látottak alapján azt gondoltam ha ez az ember megérinti a fejemet és én is elesek, meg itt remegek, akkor valami nem stimmel velem. Valami van bennem, amiről csak Ő tud és én nem. A mellettem lévő ember máris borult, hátul meg a segítők, hogy nehogy megüsse magát szépen lehelyezték Őt a földre, hogy nesze remegd ki magad. Rohadtul féltem, mint utoljára műtét előtt, amikor anyám fogta a kezem és toltak be a műtőbe, megszúrták a karomat s majd utána csak arra eszméltem, hogy vizet, vizet de sokat és most s helyette csak egy nedves vattát kaptam a számba.
  Aztán eszembe jutott unokanővérem is, aki testnevelő tanár volt és a kőrös parton tanította meg nekem milyen az eszméletvesztés. Aszongya hogy nekiállt leguggolni, felállni és mély levegőt venni. Ezt megcsinálta vagy huszonötször. Majd felállt, bent tartotta a levegőt, felemelte a fejét és egyszer csak eldőlt, tényleg remegett a lába és nehezen tért magához. Megcsináltam én is, fekve tértem magamhoz, csak a képre emlékszem és ahogy lassan térnek vissza a hangok és a szagok az agyamba de semmit nem tudtam értelmezni és helyre rakni, igazi rendetlenség volt a fejemben, mint ha mindent szétdobáltak volna és lassan került minden a helyére.
  Ugyanerre a katartikus élményre vártam. Német Sándor odalépett mellém és a fejemre tette a kezét, majd elkezdett érthetetlenül hadoválni olyanokat, hogy zsöszavulivé rébusz, kerution, rövidtávfutó lözsimezié grétsipál és a végén pilláztam, mint pók a lucernásban, de nem történt semmi azon kívül, hogy a segédei ujjai csiklandozták a derekam.
  
  Folyt köv.

Aktív témák