Aktív témák

• #166 guga Közösségépítő

  2006-06-18 22:27:00 #166

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  guga

  Közösségépítő

  Magány
  
  Van egy kis vidéki házunk Kulcson, de itt most nem ez a lényeg. A legközelebbi kocsma 1 kilométerre van és egy tábla kukoricáson kell keresztül menni. Az utat a kukoricáson át a helyi lakosok taposták ki, igyekezvén buszhoz, meccsre, söré.
  Van ott egy úgynevezett sportkocsma, lehet nem az a neve de tény, hogy focipálya mellett van. Esténként oda delektálunk négyen, asszony, meg gyerkőcök.
  III.osztályú vendéglátó egység, persze már rég elfelejtettem, hogy osztályozzák őket, azt hittem ez a szokás Kun Bélával egyetemben letűnt, de nem, a tábla még most is ki van rakva. Mondom sétálunk át négyen, Bendzsó a nyakamban, levente 50 méteres köröket ível körülöttünk a kukoricásban, asszony meg mögöttem lépdel. Belefelejtkezvén holmi körmönfont mesékbe és néha röhigcsélvén hozzá haladtunk tova s el. Egyszer csak megálltam és megfagyott a vér az ereimben, a szőr felállt a hátamon és kiszaladt belőlem a szusz, így ahogy írom s minden átmenet nélkül. Egy ember ült a földön a kukoricásban, tőlem két méterre, de ezt csak a szemem sarkából vettem észre. Rögtön megálltam s kezdeti rémületen túl felismertem egy helyi alkoholista lakost, akit napjában kétszer látok felmerülni a környéken, imbolyogva s két felhőtlen, boldog kutyájával egyetemben megcélozva a kukoricáson át a sportkocsmát.
  Ugyan nem történt semmi különös, csak üveges tekintettel nézett maga elé de a nejem rárivallt a nagyobbik fiamra, hogy azonnal gyere ide, ne rohangálj. Szerette volna elejét venni annak, hogy a fiam maga látja meg egyedül, ahogy ott ül. Megkérdeztem az öreget, akinek ugyanolyan szeme volt, mint hajdan volt nagyapámnak, hogy felsegítsem? Makogott valamit maga elé, de határozottan rázta a fejét. Még egyszer rákérdeztem, de már erélyesebben, hogy segítsek felállni? Ingatta a fejét, hogy nem, éppen pihen, csak a kutyáit nem találja.
  A nejem szúrósan megjegyezte de már négyszemközt, hogy ha én lennék a kutyája én is leléptem volna.
  Na teltek múltak az órák, bodottá, öröm, burgonyaszirom, üdítő, sör és felálltunk.
  Kék menni vacsorázni, no meg sötétedik is, a kis házunk nincs messze, de Bendzsónak nyúlik a szája. Nyakamba kaptam és elindultunk hazafelé. Bendzsónak hirtelen összeszorult a lába a nyakam körül, valamit látott a szürkületben, én voltam a sor elején, Ő a nyakamban, hamarabb észrevette a kukoricásban fekvő öntudatlan embert, akinek a feje kissé kilógott az útra.
  A gyereket átadtam az asszonynak és előreküldtem Őket.
  Adtam az öregnek két pofont és rárivalltam, térjen észhez. Bár nincs hideg éjszaka, nem áll fent a veszélye, hogy kihűl, de rendszeresen járnak erre fiatal srácok házilag tuningolt motorokkal és a nyomokból ítélve néha letérnek az útról, de ha épp az úton megy, de az öreg feje pont ott szuszékol.
  Nem akartam az öreggel bizalmaskodni, mert a francnak sem hiányzik, hogy később matt részegen beállítson a telekre és molesztálja a gyerekeket vagy az asszonyt, de azért sorsára sem akartam hagyni. Üvöltöttem vele hangosan, keményen, hogy ijedjen meg és szedje össze magát, az asszony is hátrafordult, hogy lássa mi történik. Az öreg kába volt és borult minden irányba, de megfogtam, egészen addig, amíg össze nem szedte magát és meg nem láttam a szemében azt, hogy még ha full kábán is de tudatosította a helyzetét, hogy kiszolgáltatott. Folyamatosan azért esedezett, hogy ne üssem le. Tényleg nem kis darab ember vagyok és ráadásul teljesen tar, aki nem ismer könnyen gondolhatja rólam, hogy egy vadállat vagyok. Az öregnek nagyon erősen megszorítottam a karját, hogy elérjem figyeljen rám. Megígértem neki, hogy nem fogom bántani, de tegye, amit mondok, mert baj lesz. Szándékosan voltam vele kemény, tudtam hol lakik, legalább annyi lelki erőt kellett vernem belé, hogy odáig eljusson.
  
  Az öreg billegve, borulva elindult és néha megállt motyogni. Ráüvöltöttem, hogy kussoljál, csak menj és szedd össze magad te disznó!!
  Szándékosan aláztam meg, nem bántani akartam, csak elérni, hogy olyan idegállapotba kerüljön, mint aki tudja mit csinál és nem csak fekszik a földön öntudatlanul. A nadrágja a és a fehér inge tiszta föld volt és összepisilte magát.
  Olyan tempóval haladt, mint a kisebbik fiam szokott, én meg az öreg mögött tipegtem, amikor rálépett egy göröngyre és megbillent, akkor gyorsan megfogtam és úgy megszorítottam a karját, hogy fájjon neki, ezzel is ösztökélve arra, hogy minél jobban ébredjen fel. Közben az jutott eszembe, hogy pár éve játszottam egy színházban egy papot, a Muszadagh negyven napja volt a címe. Örmény emberek elhurcolásáról és a sivatagon keresztül hajszolásáról szólt a darab, azért hajszolták Őket keresztül Törökországig, hogy ott pusztuljanak el éhen s szomjan. Nagyon kevesen élték túl, egyetlen gyerek sem ért célba.
  Ahogy néztem magam előtt a billegő öreg embert, mondom magamban, ez körülbelül a negyedik éhen s szomjan napnak felel meg. Nem szóltam hozzá egy szót sem, Ő sem hozzám, csak engedelmesen ment és láttam rajta, hogy próbálja magát összeszedni és egyenesen menni, gondolkodni. Aztán hirtelen megállt, megfordult és a szemembe nézett, hatás szünet, kivárt és összeszedte a mondatot. Nincs én nekem senkim, egymagam vagyok, hagyjon engem békiben, majd lesz valahogy. Bár nem akartam a mondatért vállon veregetni, de látványosan felülkerekedett a mértéktelen alkohol fogyasztáson a mértéktelen önsajnálat. Bár idős ember volt, hetven fölötti, de ha így is gondolta, és ezért is iszik minden nap, hogy öntudatlan legyen, a helyzetén nem tud változtatni.
  Szemrebbenés nélkül megfordítottam a vállánál fogva, mint egy katona a foglyot és annyit mondtam neki, ne szövegeljen, hanem induljon hazafelé de sürgősen.
  Rendben, rendben, bocsánatot kérek, adta meg magát, mint ha mától én lennék a gyakorló hatalom fölötte és újra nekilátott tipegni úgy ahogy volt koszosan, hugyosan. A házunk mellett megálltam és nem szóltam neki, hogy nem kísérem tovább. Engedtem hagy menjen tovább abban a tudatban, mint ha ott lennék. Ment egy kis ideig, majd nyilván érzékelte, hogy se szuszogás, se csoszogás mögötte, már a kerítés mögül néztem, amikor megfordult és bizonytalanul körbenézett, láttam a szemét, elbújtam a diófa mögé, hogy ne adjak alapot neki semmire. Fájdalmas üresség volt benne, nem csodálom hogy tompítani szerette volna minden nap. Nem ismerem Őt közelebbről, nyilván nem ezt a sorsot szánta magának, de ez jutott, két fekete kotorék eb várta otthon. Se főtt étel, se tiszta ruha, se vetett ágy, s nincs asszony, tv, leves, második.
  Kezével legyintett és megfordult, már biztosan tudtam, hogy hazatalál.
  Mivel általában korán kelő típus vagyok így valamit kezdenem kell a hajnalokkal. Vasárnap is reggel négykor már kinyílt a csipám. Éjszaka a nagyobbik fiammal sátorban aludtunk, Ő is nagyon kedveli, én meg ha az időjárás lehetővé teszi, akkor hiába a vetett ágy, tuti a sátorban kötök ki. Fél öt tájékában két dolgot lehet csinálni, főzni egy kávét és utána kitekerni a megnyitott M6-os autópályára egy felüljáróra és megvárni a napfelkeltét. A Kossuth rádióban a vasárnapi újság, ha 20 évvel ezelőtt hallgattam volna, akkor a rendszer része lett volna a villamoson az ajtók záródását jelző sípszóval. De most csak valami viszonyítási pont, hogy az ember ne zuhanjon széjjel. Lehet gondolkodni, kattogni a friss levegőn.
  Néha egy autó elsuhan alattam, tényleg nagyon hajnal van. Pár hete még simán rámentem kerékpárral az autópályára és eltekertem Dunaújvárosig,mivel még zárva volt nem fenyegetett veszély, csak a melósok jöttek kisbuszokkal és néztek ki az ablak mögül meredten, hogy ki ez az állat itt és ilyenkor?
  
  A hírek után elindultam visszafelé, mert már ébredezik ilyen tájt a nejem és kiszoktunk ülni a hintaágyba kávézni, azt a félhetes kávét igyekeztem elérni. Utam a sportkocsma előtt vezetett el, ami hétkor nyit. A teraszán a fa asztaloknál térdét keresztbe rakva ott ült a nevenincs öreg. Frissen, megfésülve, megborotválkozva és várva a nyitást, ugyanis: Nincs én nekem senkim, egymagam vagyok, hagyjon engem békiben, majd lesz valahogy, de azért a vasárnap az vasárnap, Ő sem szerette volna lekésni a kávéját s főleg nem egyedül inni meg.
  Amint elhaladtam a kocsma mellett én voltam az, aki félrecsapta a fejét, nem akartam kényelmetlen helyzetbe hozni, hogy magyarázkodjon. A szemem sarkából még láttam, hogy intésre emelte a kezét, de aztán ugyanazzal a lassulattal lemondóan leengedte.
  
  9. Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek; mert azoknak jó jutalmok vala az ő munkájokból.
  10. Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedülvalónak, ha elesik, és nincsen, a ki őt felemelje.
  11. Hogyha együtt feküsznek is ketten, megmelegszenek; az egyedülvaló pedig mimódon melegedhetik meg?
  12. Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak; és a hármas kötél nem hamar szakad el.
  
  

Aktív témák