Aktív témák

• #123 guga Közösségépítő

  2005-12-05 11:17:21 #123

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  guga

  Közösségépítő

  [link]
  
  Az előadás
  
  Zsúfolásig megtelt a terem, nem vagyok szokva hozzá, hogy ennyi ember előtt beszéljek. Noha általánosban még én írtam a faliújságot, később kórusban is énekeltem, voltam színész is egy ideig egy színi tanodában, voltam gitáros egy lepukkant nádipunk zenekarban, kocsmában énekeltem többek előtt hangosan, mikulásként is debütáltam, egyszer Hobó kihívott a színpadra (közben a sliccem le volt húzódva és nem vettem észre, akik az első sorban ültek hangosan vihogtak), voltam rikkancs aluljáróban, Árgyélus királyfi még szakmunkásképzőben és gyerekkoromban Varga Miklósnak is vigyáztam a kabátjára fellépés után, majd később...
  
  Suszter Lóránt, nem túl jó élmény, PECSA hátsó bejárat, megitta a sörömet és közben politikai szónoklatot tartott, kár hogy szélsőségesen vegyíti a nézeteit a zenei szerepével.
  
  Charlie, én voltam a villanyszámlás, jó kéró és nulla jatt, tényleg borízű hang, semmi közvetlenség, igazi sztárallűrökkel megáldott pacák.
  
  Varga Miklós, Szűcs Judit, Benkő László, Babos Gyula. Együtt léptem fel velük a margitszigeti színpadon a Vangelis-ben. A benkő akkor nagyon betett az egész bandának, mert megtudta, hogy valaki beleklimpírozott a zongorájába előadás előtt és menet közben leállította az előadást, hogy hangolják be a zongiját, mert hozzányúltak és elhangolódott, pedig valamelyik vokálos épp, hogy csak végighúzta az ujjait a billentyűzeten.
  
  Pá-dö-dö, egy országház előtti tüntetésen 1990-ben körberöhögtek, mert úszósapkában mentem ki és egy 2 villamos táblája volt a transzparensem. Nekik már akkor lila volt a hajuk és én nem röhögtem ki őket, pedig addig még nem láttam olyat. De lehet Ők sem úszósapkás embert villamos táblával a kezében.
  
  
  Mivel itt az szdsz palota mellettünk, így Zwack úrral, az szdsz főembereivel és az szdsz közeli emberkékkel elég sűrűn találkozom, amint ki be járkálnak.
  
  Havas Henriktől egyszer vettem egy üzlethelységet.
  
  Dinnyés Józseffel együtt pisiltem a békéscsabai melós kocsma wécéjében.
  
  Kárász Zénóval együtt pisiltem a Füle-Müle étterem wécéjében.
  
  LameXpert-el majdnem együtt pisiltem a Perzecutor wécéjében.
  
  Póka Egonnal együtt pisiltem a lágymányosi közösségi ház wécéjében.
  
  Kautczki Armandal együtt pisiltem egy gimnázium wécéjében.
  
  Diramerján Artinnal is együtt léptem fel egy színdarabban.
  
  Csukás István, Zenthe Ferenc, Halász Judit blábláblá.
  
  Takács Tamás leszólított a villamoson, valakivel összekevert, később a koncertjein már rendszeresen megismert, adott a borából is egyszer.
  
  Deák Bill Gyulával többször is.
  
  Terry Black
  
  Ivánka Csaba (ex Toponeurock).
  
  Torgyán Józseffel egy asztalnál ettem, szokásával ellentétben nem szólt egy szót sem.
  
  Kónya Iván (MDF) egy fodrászhoz jártunk és mindig előttem volt bejelentve, így végig kellett néznem, ahogy lenyírják a sörényét.
  
  Konc Gábor a szanazugi üdülőben vitt egy kört a motorcsónakján, na ez tényleg jó régen volt.
  
  A gyulai várszínházban rendszeresen segédkeztem ill. statisztáltam, ebből fakadóan elég sok ismert színésszel kellett beszélnem, nem sorolnám fel mindet.
  
  [link]
  
  Egyszóval volt már részem közszereplésben, de már elmúlt belőlem a vágy, hogy ily módon nyerjek dicsőséget. Előző nap eszembe jutott, hogy felkéne készülni, de úgy voltam vele, hogy csak a munkámról kell beszélnem, a beszélőkém meg eddig nem szenvedett csorbát. Ennek ellenére már az első pár percben kiszáradt a szám és kapkodva nyúltam az asztalon lévő pohár vízért és elég szánalmas látványt nyújtottam, ahogy néhány mondat után nekiálltam fuldokolva nyeldekelni a vizet. Nem kívánom ezt a helyzetet senkinek. Először is előadás előtt görcsös hasmenés jött rám az izgalom miatt és féltem tőle, hogy előadás alatt is úrrá lesz rajtam majd szaladhatok ki a wc-re és magyarázkodhatok s amíg én az ülőkébe kapaszkodva izzadok, addig az emberek csendben ülnek a teremben és nem értenek semmit. Az is megfordult a fejemben, hogy ha erre sor kerül, akkor a wc-ről egyenesen haza megyek.
  Persze ezek mind csak vad gondolatok voltak, amik egy pillanat alatt elszálltak ahogy elkezdtem beszélni. Az első negyedórában izzadtam és hadartam, érthetetlen szavakat, fogalmakat használtam és teljes csend honolt a teremben. Majd rájöttem, hogy ez így nem lesz jó és lassítottam a mondókán s megpróbáltam közérthetően fogalmazni, hisz sok embernek semmit sem mond a Bios, CPU, Upgrade, DDR ram és egyéb fogalmak. Ez abból is kiderült, hogy az előadás második részében lehetett kérdéseket feltenni és az elhangzott kérdések fele nem kötődött közvetlenül a számítástechnikához.
  Elkövettem azt a hibát, hogy leültem, ezt felismerve az előadás második részében végig állva voltam, az elsőben csak az a néhány ember láthatta az arcomat, akik elől ültek, a többiek a nyakukat nyújtogatták és hallgatták a hadarásomat.
  Hogy miről esett szó? Rögtönöztem, elmeséltem egy napomat, hogy miként zajlik a szervizben, elmeséltem a menetrendet, a lehetőségeimet és a korlátaimat.
  Bemutattam egy folyamatot, ahogy egy gépet felépítek az elsőtől az utolsó alkatrészig, vázoltam a vásárlással kapcsolatos tudnivalókat, hogy mire érdemes figyelni. Láthatólag ez kötötte Őket le a legjobban, mert minden alkatrésznek végigkérdezték az árát. Aztán lehetőségük nyílt elemenként felépíteni egy alapgépet és elindítani, természetesen nem sikerült. Az okát a mai napig nem tudom, pedig végig figyeltem a lépéseket, de a gép nem indult, utána szétszedtem, összeraktam újra és azonnal elindult. Nagyon sok kérdést kaptam a Windows és Linux operációs rendszerek különbözőségét illetően, néha nehezen tudtam csak válaszolni.
  Volt egy negyedórás szünet, ahol lehetőségem nyílott egyenként beszélgetni a jelenlévőkkel és ez nagy hatással volt az előadás második részére, ugyanis mivel már beszéltem pár emberrel, kicsit otthonosabban éreztem magam és alkalmam nyílt egy kis humort becsempészni a mondandómba és mosolyt csalni az arcukra.
  Ha maximalista lennék, akkor utólag azt mondanám, hogy elégedetlen vagyok, de nem. Van úgy az ember életében, hogy lehetősége van visszahallgatni évekkel azelőtti felvételeket vagy visszanézni és általában szégyenkeznek. Még egy fotó láttán is inkább megpróbálják eldugni, hogy jajj ezt ne nézd meg, mert elég béna vagyok rajta. Alap, hogy a gyengeségeinket elleplezzük és megpróbálunk magunkról egy tökéletesebb képet festeni. De ha egy olyan filmet adnának a kezünkbe, amelyik bemutatja egy évünket pillanatról-pillanatra, akkor valószínűleg elsüllyednénk szégyenünkben. Ha csak az előző napunkat mutatnák be percről-percre, akkor is szégyen érzet fogna el bennünket. Mindenki javában gyakorolja a színész mesterséget. Elrejti az érzéseit, gondolatait, szándékait és ha olyan pillanata kerül a köz elé, amit nem szánt oda, akkor rögtön jön a szégyen érzet. Mindez természetes, de nem az. Abból lehet tudni, hogy ha valaki őszinte, akkor azt az embert dicsőítik és csodájára járnak, mert az őszinteség egyfajta bátorság. Olyasmit adni ki magunkról, amit mások nem mernek, mert veszélyeztetve érzik az egójukat, a magukról kialakított képet, amit eddigi életük folyamán sikerült eljátszani.
  Nemrég bejött hozzám egy ügyfél, a bejárati ajtón nem kellett csengetnie, mert valaki beengedte, halkan s nesz nélkül jött le a lépcsőn, majd megállt az ajtóban és pár másodpercet várt. Én valahogy megéreztem a jelenlétét és megijedve néztem fel a monitor elől. Erre rögtön azt kérdezte, hogy pornó oldalt nézel, hogy így megijedtél? Egyáltalán nem pornó oldalt nézegettem csak belemerültem egy olvasnivalóba és azért ijedtem meg, mert valaki a tudtom nélkül volt jelen. De Ő mégis rögtön valami olyan dolgot sejtett az ijedségem mögött, amit rejtegetnem kellene, ugyanis ha Ő ült volna a helyemen, akkor nyilván pornó oldalakat nézegetett volna és egy ilyen szituációra, amit előidézett így reagált volna. Felnőtt férfi ember vagyok, kialakult szexuális identitással, van érdeklődésem ebben a témában és természetesen én is szoktam pornó képeket nézegetni, néha kényszerűen, mert megkapom mailban.
  Van kedvenc pozitúrám is, amit általában keresek a képek között, de ennyi, ezt nem kell sem lekicsinyíteni, sem felnagyítani, sem elfojtani.
  Egyszer a lelkészünk azt mondta, hogy egy ember őszintesége lemérhető azon is, ahogy ajtót nyit. Ha szélesre tárja és beinvitál, akkor nincs rejtegetni valója, de amelyik csak résnyire nyitja és éppen csak kilát, majd suttogva kérdi, hogy mit tetszik? Annak az embernek rejtegetni valói vannak. Van ennek az ellenkezője is, aki betegesen nyilvánosságra hozza a legrejtettebb dolgait, hogy kellemetlen helyzetbe hozzon és elveszítsd az önkontrollod. Egy ismerősöm egyszer nyíltan rákérdezett arra, hogy szoktam e maszturbálni. Hirtelen kellemetlenül érintett a kérdés, de mivel nem kedvelem a képmutatást így kénytelenül beismertem neki, hogy néha napján mikor a tesztoszteron mutatóim meghaladják a határértéket, akkor igen. Erre nekiállt részletesen taglalni a buszon, hogy Ő bizony napi rendszerességgel és néha többször is. Mindig van nála újság és van kedvenc fogása, miszerint bal kézzel megfogja a zacskóját és a jobbal lassan húzogatja de előtte meleg nyálat köp a makkra, hogy megelőzze a kicserepedést, ugyanis általában 15-20 percig csinálja.
  Nos ez már számomra is olyan információkat jelentett, ami meghaladja a tűrőképességemet és felelősségre vontam, hogy mi szükség arra, hogy ilyen részletességgel taglalja hogy miként oldja meg a maszturbáció okozta problémáit?
  Élvezte, hogy zavarban vagyok és hogy rám onthatja a részleteket, amit igazából egy normális gondolkodású ember nem tenne, hisz haszna, előnye nem származik belőle. A buszon körülöttünk ülő emberek tágra nyílt pupillával bámultak ránk.
  
  [link]
  
  Akkor is kiszáradt a szám, de nem tudtam fuldokolva egy pohár vízért nyúlni. Be kellett érnem azzal, hogy leszálltunk és elváltak az útjaink. Azt az embert azóta csak egyszer láttam, utcán jött velem szemben én meg beálltam egy kapualljba félve attól, hogy ha ráköszönök és megkérdem illendőségből, hogy hogy vagy, akkor mindjárt a szarásával kezd el traktálni, hogy barnát, 32 centimétert, kicsit karcosat, de nem eléggé izgatóan, kellőképpen cefre szagút, képlékeny állapotút.
  
  Én is szoktam, de nem teszem közzé. Egy kirakatot bámulva vártam meg, amíg túlhalad rajtam és óvatosságból megvártam, amíg messze elhalad.
  Van egy kimondatlan kirakatrendszer, egy egyezményes értékrend, hogy mit rakunk ki a nyilvánosság elé büszkén s fennhangon ill. mit rejtünk el annak érdekében, hogy a rólunk kialakított kép ne szenvedjen csorbát. Ha magas az iskolázottságunk, menő autónk van, jó állásunk, szép feleségünk, irigylésre méltó házunk, ékszereink, értékes gyűjteményünk azt természetesen zsíros mosoly kíséretében tálaljuk. De ha kicsit sánták vagyunk, hiányzik a nagyujjunk, fél szemünkre vakok vagyunk, elmebeteg a fiunk, vagy bármi hiányossággal rendelkezünk, azt azonnal elrejtjük, nehogy sérüljön a kép. Nem fárasztó ez? Az egész életünk erre megy rá, hogy kitanuljuk a színész mesterséget minél jobban és csak a végén:
  
  Mt 12,36
  De mondom néktek: Minden hivalkodó beszédért, a mit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.
  
  [link]
  
  Visszatérve a téma eredeti fonalához, amitől alaposan eltértem: az előadás második része rendkívül intenzíven és kellemes hangulatban telt. Sok kérdést kaptam és megpróbáltam úgy válaszolni, hogy meg is maradjon bennük belőle valami. A hatást fokozva még Gugazint is osztottam a jelenlévőknek, hogy ha hazamennek, akkor tudjanak később emlékezni rám. Három órásra sikeredett az előadás, dvd film is készült belőle, egyszer sem néztem végig, csak beletekertem a minőség miatt. Nem szeretném átélni újra és szégyenkezni. Mindig azt gondolom magamban, hogy biztos mások precízebben és tökéletesebben tudtak volna megtartani egy ilyen előadást és sokkal felkészültebben, tartalmasabban.
  Sajnos én nem vagyok olyan ember, aki elég ügyes egy ilyen előadás lebonyolításához, megszervezéséhez, ezért rendkívül nagy kegyelemre van szükségem, hogy véghezvigyem. Furcsa érzés volt az is, hogy a szünetben és az előadás után is úgy bántak velem, mint ha valami különleges képességgel rendelkeznék. Pedig semmi, csak egy egyszerű számítógép szervizes vagyok, aki csodálattal adózik egy autószerelőnek, egy péknek, egy utcaseprőnek, egy esztergályosnak, egy zenésznek, egy villamos vezetőnek, egy apeh ellenőrnek, egy banktisztviselőnek és egy áruházi pénztáros nőnek, aki végig üli a napját és folyamatosan azt hallgatja, hogy pitty-pitty-pitty.
  
  Most hétvégén egy híres ember volt a vendégem a szervizben, aki méltán rászolgált a hírnévre, nemrég vonult nyugdíjba. Ennek alkalmából megajándékozta magát egy számítógéppel és a választása ránk esett. Mielőtt eljött volna és éppen az időpontot fixáltuk le, megjegyezte hogy na végre a virtuális Zvolenszkiből egy valóságos Zvolenszki válik és nevetett hozzá. Se köpni, se nyelni nem tudtam hisz én voltam inkább abban a helyzetben, hogy mielőtt jött alaposan kitakarítottam a műhelyt. Ennek ellenére mégis úgy kezelt, mint ha fölébe tartoznék, s ez rendkívül kellemetlenül érintett.
  
  A minap hivatalban álltam sorban egy papírért, az egyik irodából kijött egy hölgy és hajszálnyira nyitva maradt az ajtó, de tényleg csak éppen, hogy belehetett látni. Az ablaknál ült egy másik titkárnő, éppen akkor kezdte el akkurátus mozdulatokkal orrot túrni, amikor odanéztem, majd egy laza mozdulattal a széke aljába törölte a végeredményt és folytatta tovább. A rejtegetés nagy mestere. Egyből eszembe jutott, hogy egyik este a hivatal zárórája után végig kéne menni egy takarítónővel az épületben és lefényképezni az összes szék alját és a fotóra odaírni az illető nevét, majd másnap reggel mikor bejönnek rendezni belőle egy hatalmas kiállítást kinagyított fotókkal az előcsarnokban, hamar elröpült az idő miközben várakoztam a hosszú sorban a papírra.
  
  [link]
  
  
  
  

Aktív témák