Aktív témák

• #152 guga Közösségépítő

  2006-04-10 21:25:13 #152

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  guga

  Közösségépítő

  A világegyetem végtelen, mégsem találom a helyem.
  
  Hosszú idő és hosszú szenvedések után jött el a nap, hogy megvalósult a nejemmel a közös álmunk. Vettünk egy telket és végre van kertünk, a közelben erdő és egy hegy. Benne Őzek, Mókus és köpésnyire egy strucc farm. Azt elöljáróban elmondanám, hogy a gyermekkoromat vidéken töltöttem egy hatalmas nagy birtokon, amit tanyának szokás nevezni, de nem láttuk a végét. Volt a házunk mellett folyó, a földünkön erdő és hektárban mérték a nagyságát. Apám nyáronként meztelen aludt és ha éjszaka kiment pössenteni a ház végébe, akkor első dolga volt meghúzni a hálót, amit éjjel-nappal a vízbe lógatott. Több alkalommal is euforikus rikoltozásra ébredtem, amikor fogott egy-egy nagyobb halat. Volt egy olyan teliholdas éjszaka, hogy 20-30 percenként fogott ki 2-4kg-os csukákat. A Csukák feljöttek a víz színére és a lassú folyással ereszkedtek alá, apám meg a holdfénynél nagyon jól kivette a hátukat és amikor látta, hogy beúszik a 4x4 méteres háló közepébe, akkor egy csöndes nyögéssel meghúzta. Mindezt tette éjnek idején s kopasz picsával, mert csak pössenteni indult egyet. Másnap grillsütőben végezte egy nagyobb példány, csorgott a szánk szélén a zsír és szélesen vigyorogtunk, maradt még vagy 8db a fagyasztóban.
  A tanyánkra jártak vadászok is rendszeresen, korán keltettek bennünket, szerették apám pálinkáját és utána engem is ugrasztottak, hogy gyerünk öcskös, menni kellett hajtani. Fácánt, Őzet, Dám Szarvast, Nyulat. Egyszer meglőtték az egyik Vizsla lábát, többet nem vadászhatott a kutya. Nekem adták, onnantól együtt éltük az életünket, hatalmas sétákat tettünk méteres hóban, kőrös partokon. Egyszer bedobtam egy vékony ágat a megáradt kőrösbe, hogy ugorjon utána és fürödjön meg. Nagy volt a sodrás és elvitte a fát hamar, beugrott utána de nem találta, viszont az áradás hozott egy kidőlt fát, megragadta a szájával az egyik vékony ágat és elkezdte kivonszolni a partra, természetesen nem sikerült neki, de nagyon akarta.
  Az erdőnkben Őzek csatangoltak és rengeteg madár, volt egy kedvenc fám, felmásztam rá és órákig csak néztem a környéket és hallgattam, ahogy a madarak csiviteltek, ez volt az én gyermekkorom. 17 évesen kénytelen voltam önállósodni és búcsút inteni a családomnak. Majdnem börtönbe kerültem, nem hibáztatok senkit, de már akkor jelen volt a dolgozni kell nincs idő a gyerekre. Én meg persze felügyelet nélkül elcsatangoltam és belekerültem egy bandába. A zöme már börtönviselt volt és nagyon vagány, imponált a hangnem, velük maradtam, egy év felfüggesztett lett a vége. A börtönben 2 hónapot töltöttem előzetesben, nem látogatott meg senki, ezen elgondolkodtam. Miután kiengedtek volt 2000 Ft a zsebemben és felutaztam Budapestre szerencsét próbálni. Nagyon nehéz önálló életet élni és felismerni dolgokat egyedül. Egyet biztosan felismertem, ha Gyulán maradok, akkor nagyon hamar börtönbe kerülök, mert sok fiatal végezte ott. Én sem voltam náluk különb.
  Albérlet, barátnő s 4 éves kapcsolat, utána másik albérlet, másik barátnő, másik barátnő, másik barátnő, sok mindenen keresztül mentem mire jött az érzés, hogy ülepednem kéne. Közben volt a rendszerváltás és zavarosban halászás. Nem sokat tudtam kivenni belőle, mert nagyon hülye voltam, csak arra figyeltem, hogy haverok és csajok, minden pénzemet elköltöttem utazgatásra és vacsorákra a befektetések helyett. Az igaz, hogy sok helyen jártam külföldön és sok kellemes emlék maradt, de ismerek olyan embert, aki velem együtt a nulláról startolt és most vastagon tömve van. Igaz az élete egy katasztrófa, mert túl van a harmadik házasságán és a negyedik gyerekén, de még mindig a bukszájára büszke.
  Megismerkedtem a nejemmel, házasság lett belőle mert ugyanazt kerestük, az ülepedést. Eleinte volt a zavarosban halászásból származó vidéki házam Szigetszentmártonban, ott kezdtük az életünket, nagyon szép volt. Közben megvettük a budapesti 35nm lakásunkat, ami ugyan szuterén de nagyon jó adottságokkal rendelkezik. Saját udvar, 40nm műhely, Zugló, na meg csak erre volt pénzünk. Hamar belaktuk és beleszerettünk. Amíg csak egy gyerek volt nem volt teher itt lakni, de a másodiknál már erősen szenvedtünk. Sok terv, ami dugába dőlt, közben eladtuk a szigetszentmártoni házat is. Sok álom, sok terv, sok hit, amiből nem valósult meg semmi. Elmentek évek, a kisebbik fiam lassan három éves, a nagyobbik tíz. Nem tudja egyik sem, hogy milyen a fél méteres fű, milyen a fára mászás, az egész napos barangolás, ami után olyan koszosan jön haza az ember fia, mint egy disznó és egy nyakleves a jutalma, hogy már megint .. és mennyit kell mosnom rád. Mostanában mindentől megóvják a gyerekeket. Ne legyen beteg, ne tévedjen el, ne történjen vele semmi rossz. Akkor hogy lesz belőle ember? Életképtelen és végtelenül puhány embereket hoznak a világra, akik a legkisebb próbatétel vagy megpróbáltatás alatt összeroskadnak és rínak.
  Most, hogy megvettük a telkünket és levittük a kerékpárt, a nagyobbik gyerek egész nap megy mint a meszes, lihegve jön meg úgy egy óra múlva és beszámol, hogy merre járt. Közben az Anyja velem cidrizik, hogy vajon merre van és ideges.
  A gyerek kérte, hogy adjunk neki egy mobiltelefont, de leintettem, én időmben hazataláltam anélkül is és stramm gyerek lettem, én is stramm gyereket szeretnék nevelni, aki nem ijed meg egy kutyaugatástól. Én is eltévedtem, megharapott kutya, elszöktem otthonról napokig, mentem a saját fejem után. Mégis itt vagyok és van két stramm gyerekem. Az előző évben még nem hittem benne, hogy nekünk újra vagy valaha lesz kertes házunk vagy telkünk. Volt egy idősebb nő a bölcsődében, akinek nem született sokáig gyermeke, mikor megszületett óvta mindentől, nehogy valami baja legyen. Amikor bekerült a közösségbe elvitte a kicsit egy fertőzés, sajnos meghalt. Szomorú történet és nagyon sajnáltam a nőt, főleg, hogy láttam nap, mint nap. De tanultam belőle, a gyereket nem óvni kell, hanem engedni, hogy megéljen élethelyzeteket, konfliktusokat és hagyni, hogy saját maga ismerjen fel tanulságokat. A tavalyi évben a nagyobbik fiamat egy fővárosi patakparthoz vittem nyársalni, egy életre szóló élmény volt neki a tűzrakás, a kolbászok és húsok sütése, a vöröshagyma, az illatok. S most hogy van telkünk már mindennapos dolog neki. Én koránkelő típus vagyok, szeretem a hajnalt. Reggel ötkor, hatkor már aktív vagyok, rakom a tüzet és nyársalok.
  Vékonyra szeletelt füstölt szalonna, sonka, kolbász és lila hagyma, fenséges az illata hajnalban, főleg ha van egy kis házi bor hozzá. Aztán a család felébred és a tűz köré telepszik, bambulunk a felkelő napra.
  A szomszédaink jó fejek, de rájöttem, hogy nagyon utálom őket. Kijönnek a telekre már hajnalban és azonnal gereblye, ásó, kapa. Egész nap a kertben motiszkálnak, ha kibújik egy fűszál, akkor vetődnek, dolgoznak és folyamatosan panaszkodnak, hogy Ők mennyit dolgoznak, mint ha ez pozitívum lenne. Senki sem kényszeríti őket, hogy robotoljanak. Mégis minden mondatukat úgy kezdik, hogy mennyit dolgoznak. Nem tudják élvezni a napsütést, a szelet, a levegőt. Amint megjönnek azonnal szerszám a kézbe, mint ha valaki ütné őket, hogy ennek így kell lennie. Első napokban még én is lelkiismeret furdalást éreztem, ahogy a kertben tévelyegtem révetegen és láttam, hogy minden szomszéd aktívan ás, kapál, gereblyéz vagy valamit szöszmötöl. Én meg csak a bográcsot forgatom.
  Néha úgy érzem tanyán kellene laknunk újra, ahol nem lát senki és nyugodtan eldobhatom magam a füvön hortyogva az ebéd után és idegesen hessegetném a legyeket, amik a szám szélére kiült zsírszármazékra utazva bosszantanak.
  
  Ezek a napok, amolyan fordulópontok az életünkben. Nagyobb, sőt budapesti kertes házra utaztunk. Ha nem is virágzó cégre, de stabil munkákra és fejlődő cégre számítottunk. Helyette kényszermegoldásként jött ez a telek Kulcs községben. A tavalyi évben anyagi okok miatt sajnos meg kellett válnom Ücsüküétől, ebben az évben pedig Témitől. Mindkettőt nagyon sajnálom, soha nem éreztem magam olyan jól, mint velük, szívesen nyugdíjba mentem volna mindkettő mellett. A gazdasági helyzet közbeszólt. Jelenleg egyedül dolgozom és a nejem besegít, azt hiszem ez már végleges. Innentől kezdve már inkább nem dolgozok senkivel együtt, ha ez, ami jól működött s mégis tönkre ment, mi jöhet a helyébe vagy ki? Ez amolyan hattyúdal, a sikertelenség, a beletörődés, a zárt kapuk és a helyzet, mint ha ólomban lépkednék.
  A környezetemben mindenki tönkrement. Elváltak, a cégek becsődöltek vagy eltűntek. Az elmúlt hónapokban négy levelet kaptam csak azért, hogy igazoljam nincs e követelésem megszűnő cégekkel szemben.
  Nagyon nehéz talpon maradni. Volt egy pillanat, amikor felhívtam a könyvelőt és jeleztem indítson csődeljárást a cégünk ellen. Aztán rájöttem másnap egy félórás fürdőkádi beszélgetés után, hogy erre nincs lehetőség. Utána mit csinálok? Dolgozom feketén, mint előtte 4 évig gondtalanul? A cégek pedig, akik hozzánk kapcsolódnak és számítanak ránk?
  Aztán úgy döntöttünk adunk a cégnek egy nyarat és egy őszt. A nyarat végig a telken fogjuk tölteni, az ősz pedig majd megmutatja magát. Sokan sok félét mondanak és keresik az okokat, hogy mi az oka ennek a leállásnak, ami minden szférát érint? Engem ez nem érdekel, a lényeg, hogy a cégeink elpárologtak, mint a víz a napsütésben, pedig volt olyan hónap, amire a nyelvemet csettintettem.
  
  Előttem egy nyár, gondolkodási idő. Régebben a munkát és a pénzt erőltettem, reggel ötkor már dolgoztam és késő este végeztem azzal a címszóval, hogy kell a pénz.- Aztán rájöttem, hogy a pénz nem mehet az életünk rovására. Szükséges eszköz, de ne irányítsa az életünket. Persze azóta is jön és van, nem könnyebb és nem is nehezebb, mint máskor de a víz felszínén vagyunk, ringat.
  
  Itt a nyár előttem, az első olyan nyár, amikor elengedem magam. Őszülök, sok az ősz hajszálam, 38 éves vagyok. Emberi számítás szerint jó ha még van 20 évem egészségben. Szeretném a maradék éveket úgy eltölteni, hogy szeretem a feleségemet és a gyerekeimet, no meg azokat az embereket, akik kötődnek hozzám. Szeretném élvezni az előttem lévő éveket, nem átadni magam a gondoknak és okot adni a hajamnak, hogy őszüljön. Bevallom őszintén nem politizálok, mert nem hiszek benne, tőlem független a politika. Az a pár hét, amíg folyik a kampány és a csinnadratta, meg a menjek szavazni pedig pont az ellenkező hatást váltja ki belőlem. Miért nyomják ennyire, hogy menjek el szavazni? Nem hisznek a saját kampányukban, nem bíznak a mondataikban és a befektetett pénzben, amikor ordítanak a képembe a plakátok?
  
  10 éve lakom a Gizella úto utca, öt éve még telve volt üzletekkel. Cipős, hangszerbolt, háztartási elektronikai szerviz, asztalos, cukrász, nyomda, ruhabolt, kocsma és gyógyfüves vagy mi. Mára maradt kettő, az egyik egy kifőzde, a másik meg egy apróságokat és elektronikai cuccokat áruló bolt. Megszűnt minden és bezártak a spaletták. Szomorú látvány, de bizalomgerjesztő, hogy azért nekem még mindig megcsörren a telefonom, én még vízfelszínen vagyok.
  
  Már többektől hallottam, hogy 2006 a változás éve. Észrevettem én is, nem kapkodok a telefon után és este 18h után módszeresen kikapcsolom, öregszem, már nem az az elsőrendű szempont, hogy pénzt minden áron, pihenni és a családdal is lenni kell.
  Ahogy elrepült a gyermekkorom a sok színes élménnyel és szabad érzésekkel, úgy vált visszataszítóvá és szorítóvá a 35nm alagsori lakásunk. Se Őzek, se Mókusok, se Lilla kutya, se homokbucka. Megtudom érteni a mozgássérült embereket, akik szabadulnának a tolókocsitól, de tudják, hogy végleges állapot. Nos nekünk legalább akkora szabadságot jelent ez a telek, mint amikor egy mozgássérült visszanyeri minden tagját.
  
  Hogy miért hattyúdal? Mert kimerültnek érzem magam. Hiába jöttem ide üres zsebbel s lett ház, lakás, feleség, cég s két szép gyerek, mégis úgy érzem magam, mint akit megfojtottak. Nincs semmim mit másokra hagyhatnék, nem vagyok bölcs vezér, nem vagyok szent. Néha még álmodom, már nem félek, eddig még bármiben hittem is, mind tönkrement.
  
  Tessék film (65mb).
  
  [link]
  

Aktív témák