Leírom a tapasztalatimat. Nem tanácsadási célzattal, egyszerűen én így látom, mi így csináljuk.
Előszóban, minden gyerek más, ezért is kár tanácsot adni, főleg itt a fórumon, ahhoz látni kéne élőben, mi a szitu.
Az alap az, hogy mi a gyerekünket magunkkal egyenlő félként tekintjük, amikor megszületett, vagy előtte is közösen úgy gondoltuk, hogy mindent szabad a lányunknak, amivel nem tesz kárt magában, másokban és a környezetében. Ez az elv mind a mai napig tart. Ha én úgy gondolom, hogy épp a mikró ajtajával akarok játszani (nem mintha akarnék ), neki miért ne lehetne? Neki még minden új, mindent meg kell ismerni, fel kell fedezni. Vannak nálunk is tabuk, de annak meg is van az oka. Ilyen a tévé, amihez nem nyúl. Vagy amikor a feleségem főzött, a lányom kiment, és elkezdett pakolászni a konyhaszekrénybe, nem volt tiltás. Amikor a késhez nyúlt volna, akkor azt nem engedtük, meg pl a reszelőhöz, mert éles. De nem úgy, hogy nem szabad! Hanem pl azt ne vedd a kezedbe, mert éles. Én sztem a 3,5 év alatt, ha kétszer kimondtam, hogy nem szabad. Mindig megmagyaráztam, hogy mit miért ne csináljon. Az, hogy nem szabad! miért? mert azt mondtam! típusú fegyelmezés nekem nem szimpatikus. És, mivel nem zártuk keretek közé, nem ütközött állandóan tilalmakba, így talán rájött, hogy ha rászólok, akkor azt okkal teszem, és hallgat rám. Persze itt jön a képbe, hogy minden gyermek más. A másik fontos dolog, a bizalom. Arra jöttem, rá, ha az ember önálló gyereket akar nevelni, akkor az rengeteg kosszal jár. Megcsinálhatok helyette mindent, de akkor semmit nem tanul meg, igaz akkor rend marad a lakásban. Volt, hogy mondta, hogy egyedül akarom vinni a teli pohár vizet. Sejtettem, hogy ki fogja önteni. Úgy is lett. Mondtam, h semmi baj, apád meg anyád is öntött már ki vizet. Legközelebb is vihette.
A testi fenyítésről. Én egyszer szorítottam meg erősen a lányom kezét, kb 1 éve, annyi volt a testi fenyítés, de még most is szégyenlem magam miatta. A testi fenyítés szerintem a szülői csőd jele. Más úton is meg lehetett volna oldani.
Szóval összefoglalva, nagyon könnyű megtörni egy gyereket, testi-lelki fenyítéssel, de miért jó az? Hogy legyen egy kiskutya, aki azt csinálja, amit mondunk, hogy könnyebb legyen az életünk? Persze, hogy azért. De akkor meg miért kellett a gyerek? Mi alárendeltük magunkat a szülői feladatoknak. A gyerekünknek szüksége van ránk.

Szerk: még az jutott eszembe, hogy sokan mondják, hogy "mi elhatároztuk, hogy a mi életünk nem változik meg azért, mert jön a gyerek". Ez nekem furcsa. Én meg elhatároztam, hogy meg fog, mert nem azért akartam gyereket, hogy ugyanaz legyen minden, mint előtte.

[ Szerkesztve ]