Sajnos van erről szomorú történetem...

Feleségem egy vidéki kis községben alsóban tanít, többségében nem magyar gyerekeket. Van az osztályában egy kislány akin látta, hogy fáradékony, sápadt, álmos, nem figyel, stb.
Észrevette, hogy a gyerek nem eszi meg a kajáját hanem kis szalvétába elcsomagolja és elteszi. Megkérdezre, hogy miért nem eszi meg.
Válasz: Viszem haza anyukámnak...
Kérdés: Szokott neked délután, este enni adni?
Válasz: nem...

Ez a gyerek aki egyébként jó tanuló az iskolai ebéden kivül nem kap semmit otthon enni az anyjától, de szerintem nem csak enni nem kap hanem szeretet is keveset. Ez a gyerek viszi haza a kaját az anyjának mert szereti, mégha az anyjától semmit sem kap.
Mióta a gyerek megszületett azóta "érzékenyebb" vagyok így eléggé megérintett a dolog. Mondtam vigyen neki enni pár májkrémet, kiflit, zsemlét stb. Az mondta nem lehet, mert egyáltalán nem biztos, hogy oda kerülne ahova mi szánjuk, illetve ennyi erővel majdnem minden 3. gyereknek vehetne, ha kitudódna meg főleg.