Hirdetés

2024. június 18., kedd

Gyorskeresés

Útvonal

Fórumok  »  PC játékok  »  Diablo 3 (kiemelt téma)

Téma összefoglaló

Téma összefoglaló

  • Utoljára frissítve: 2023-12-13 05:03:45

LOGOUT.hu

Diablo 3 topik

Összefoglaló kinyitása ▼

Hozzászólások

(#105501) reelc válasza pc360 (#105494) üzenetére


reelc
veterán

De az a helyzet, hogy eddig minden a terv szerint halad.
2015 végén a fenti kb. minden siteon lement.
Azóta kijött a Starcraft remake.
Most jelentették be a Warcraft III új változatát.
Azt tudni érdemes, hogy ezekkel a régi játékokkal a Classic Games csapat foglalkozik, akiknek ahogy a cikk írja ezt a 3 játékot kell gatyába ráznia. Szóval pl. a mobilos Diablo, nem az ő feladatuk.

Sőt tavaly még ilyen gondjuk volt. De úgy látszik a WarCraft III-nál bármilyen gondjaik is voltak valójában, sikerült megoldaniuk őket.

Annyit ugye már tudunk, hogy a Wacrat III új változata sem csak szolgai másolata lesz a réginek, pl. 1-2 sztorielem megváltozik hogy passzoljon a WoWhoz.
A D2 is kaphat ésszerű felújítást a régihez képest, nem?

Azt tudom, hogy David Brevik lenyilatkozta párszor, hogy olyan a Diablo 2 felépítése, hogy nagyon nehezen lehetne remakelni. Amit te is írtál. De azt is tudom, hogy régóta nincs a Blizznél, nem tudja milyen új fejlesztői eszközök stb. lettek azóta. Ő egy hozzáértő ember, a Blizzard North csapata maradandót alkotott a Diablo 1-2-vel. De mint írtam, nem tudhatja találtak-e azóta valami megoldást?

[ Szerkesztve ]

(#105502) Elemental válasza persil (#105500) üzenetére


Elemental
addikt

A műsorvezető pedig kolombo.

(#105503) pc360 válasza reelc (#105501) üzenetére


pc360
addikt

Rohadt sok munka és újraírás rá a megoldás. A másik 2 játéknál ilyesmire nem volt szükség.

Válogatott, rendszeresen frissített programok ► neszetools.hu

(#105504) reelc válasza pc360 (#105503) üzenetére


reelc
veterán

Ha pénzt akarnak belőle, megszenvednek érte, megoldják.

Majd megjelenéskor ki-ki eldönti megveszi-e?
Ha mégsem tudják megcsinálni, akkor sem dől össze a világ. De ezt hadd tudják már ők.

(#105505) proci985 válasza pc360 (#105494) üzenetére


proci985
MODERÁTOR
LOGOUT blog

mivel a 2-ben optimalizációs okokból sokminden a képernyő szélétől számolódott, ahhoz igazították a szörnyek "beindulását", mozgását.
ez a haromban is igy van

Don't dream it, be it. // Lagom amount.

(#105506) pc360 válasza proci985 (#105505) üzenetére


pc360
addikt

Az lehet, de ott eleve elkészült a különböző képarányokra a játékmechanika. Rohadtul nem mindegy, hogy mekkora látható területről akarnak majd rádrontani. Nekem is megfelel amúgy mindkét verzió, miszerint vagy meg tudják csinálni, vagy sem, és nem ragaszkodnék az eredetiséghez sem. Csak a grafikai motor és az AI rework egy kicsit különböző dolgok.

[ Szerkesztve ]

Válogatott, rendszeresen frissített programok ► neszetools.hu

(#105507) AtHoS válasza pc360 (#105506) üzenetére


AtHoS
nagyúr

Nézz rá a PoE-ra. Ott megkapod wqhd-ban a D2 800x600-as méreteit. Mikor D3-ból átugrottam, azt hittem elállítódott a felbontás, de aztán rá kellett jönnöm, hogy ez bizony wqhd-ban néz ki így :DDD

read-only mode on the forum

(#105508) D1Rect válasza pc360 (#105503) üzenetére


D1Rect
félisten

C++-ban írták eredetileg is.
A modern AAA játékokok is C++-ban készülnek, az Overwatchban pl a server oldal és az engine C++, a map editor meg C#.

Közel sem akkora munka ez, pláne úgy, hogy korábbi projektekből rengeteg tapasztalatuk van és valószínűleg vannak részek amiket újra tudnak használni.

Ami bottleneck lehet, hogy kevés a C++ fejlesztő, mert nem egy python.

"The rewards of tolerance are treachery and betrayal."

(#105509) pc360 válasza D1Rect (#105508) üzenetére


pc360
addikt

Ez újratervezést kíván, a szörnyek viselkedésének újra kitalálását, stb. Tehát nem szimpla rework, avagy programozási házifeladat, hanem kvázi félig új játék. Közel se olyan triviális, mint gondolod. A programozási nyelv a legkevesebb a dologban...

[ Szerkesztve ]

Válogatott, rendszeresen frissített programok ► neszetools.hu

(#105510) Edge


Edge
veterán

jah perszenye, über coder kell a régi bagázsból ugyanmár... miközben high res mod létezik a dio2-höz:
Diablo 2 High Resolution Patch (HD 1280x720) 60fps

csak épp bannolnak érte ha felmész vele bnetre. :DDD

[ Szerkesztve ]

Többékevésbé: éééééééééééé bbb

(#105511) reelc válasza Edge (#105510) üzenetére


reelc
veterán

Itt a pont.
Technikailag kivitelezhető, emellé a Blizz tőkéje, emberei, fejlesztői eszközei stb. és már nem is annyira lehetetlen feladat.

Azért hogy pc360 is boldog legyen :) sokat dolgoznak majd vele, és olyan 35-40 EUR kezdő árra lehet majd számítani az eddigi remakekből kiindulva.

pc360: Nem tudom miért nem lehet egyáltalán elhinni, hogy kivitelezhető? Neked nincsenek meg a cég eszközei, emellé programozók csoportja, stb. Hidd el, hogy 2015-ben nem említették volna, ha nem tudnák hogyan kell megcsinálni. Csak előtte ugye 2 másik remake volt/van terítéken.

[ Szerkesztve ]

(#105512) persil válasza pc360 (#105509) üzenetére


persil
nagyúr

Amit kiemeltél, az speciel pont semmilyen egetverő képességet nem igényel(alapul véve, hogy egy játékfejlesztőről beszélünk).

A diablo 2-ben is volt "aggro távolság" meg az összes többi hack&slash-ben is. Komolyan azt gondolod, hogy olyan borzasztó nagy feladat lenne átírni, hogy az eddigi x yard(méter, centi, inch, teljesen mindegy) távolság helyett y-ról rontson neked a szörny?
D2-höz van resolution mod, ott is megváltozik a felbontás, mégis működik. Ez pont a létező legkisebb, leglényegtelenebb része a dolognak.

Szrk.: amúgy meg állítom, hogy eleve ennél sokkal egyszerűbb dologról beszélünk. Valszeg a d2-ben(is) szimplán meg volt adva egy változó, hogy a játékos által látott területen belül történjen ez meg az. Innentől kezdve meg tök mindegy, hogy 4k felbontáson játszol, ultraszéles monitorral.

[ Szerkesztve ]

Eladó: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/persil/index.html

(#105513) pc360 válasza persil (#105512) üzenetére


pc360
addikt

Nem az átírás nehézségéről, hanem a játék megváltozásáról beszéltem. Egyáltalán nem ugyanaz a játék, ha X, vagy ha Y látható területről rongyolnak rád a mobok. Nem függhet a játékélmény továbbá az épp használatos képaránytól.

You know, balance. Miután az eddigi balance a fix arányú kép szélétől számolódott, akkor már csak egy kicsit kell gondolkozni, és eljusz addig, amit eddig is írtam.

[ Szerkesztve ]

Válogatott, rendszeresen frissített programok ► neszetools.hu

(#105514) JSaN válasza Edge (#105510) üzenetére


JSaN
addikt

Ezt regen probaltam, es megvaltas volt 800x600 utan :DDD
Egy a baj vele hogy csak 1.12ig jo, utana patchekben a blizzard el lehetetlenitette a mukodeset. :U :((

Steam profile: https://steamcommunity.com/id/1106198411061984/

(#105515) DoxaM válasza pc360 (#105492) üzenetére


DoxaM
aktív tag

@Nem "fejlesztők" kellenek @

Ez igen, nagyon ott a pont ! Ez egy complex egész, nem 1 összetevős feladat és csomag, hogy ott van a "szuperkockaprogramozó" és akkor ő meg olyan játékot csinál majd, h leszpod magad. Hát NEM !
A fejlesztő azt csinálja, amit mondanak neki, amivel egyébként nincs is baj, kisebb dolgokat, megcsinálnak jól, de egy ilyen Diablo atmoszférát komoly fantasy háttér és izlés és tehetség (rajz legfőképp) nélkül az életbe nem kódolnak össze .

Ez a breivik is itt haknizik (a torchal neki is lett volna lehetősége...), de az egész egységet nem ő csinálta a fejlesztő másodlagos, ide komoly, igényes fantasy designerek kellenek és írók, persze egy fejlesztő nélkül ők sem tudnak semmit, szóval ki kell egészítsék egymást és akkor az animátorok, hogy ne olyan nyomorék isiászos mozgása legyen a karakternek mint a korai POE-nek...ha itt összeáll a kép, akkor kaphatsz egy brutál játékot, de ez szerencse kérdése is szvsz.

A pénzt nyilván a vezetőség adja és okézza le adott xy melóst referencia,próbaidő alapján tehát a vezetőkön is múlik, hogy értenek-e hozzá valamennyire vagy, hogy pénzre mennek most vagy minőségre.

a d3 megjelenése után egyértelmű a pénz-vonal körvonalazódott ki.

A hulladék mobilos bejelentés után, nem tudom mi várható d4 kapcsán, ha lesz is.......

(#105516) DoxaM válasza Bird (#105481) üzenetére


DoxaM
aktív tag

igen? most raktam fel egyébként pont ma. de nem működik.....d3 exe-re rá állítva, mappába ini berakva, a dark3d mod 64biten nem megy....megy úgy tűnik ez a sz.r se :(((
de az jobban felbsz, hogy nincs szimpla diablo ikon csak az a köcsög battle net jön be a d3 exe-re.....és az utolsó frissítés után most a battle net window egy nagy átlátszó sem.....tiszta vicc már komolyan :D dark3d-vel még elvoltam valahogy amikor játszottam, egész tűrhető, de anélkül így kifolyik a szemem a színektől.

(#105517) D1Rect válasza DoxaM (#105516) üzenetére


D1Rect
félisten

Amit linkeltem az működik.

"The rewards of tolerance are treachery and betrayal."

(#105518) DoxaM válasza D1Rect (#105517) üzenetére


DoxaM
aktív tag

már megoldottam, nem az volta a baj :D a 64bites vacaknak külön mappája van....én meg csak a d3 gyökérbe raktam be, meg sem gondoltam , h a 64esnek külön van.
egyébként faszábban néz ki mint a dark3d mod, egész jó.

(#105519) rumkola


rumkola
veterán

Ez miii?

Torchlight Frontiers:

[link]

(#105520) reelc válasza rumkola (#105519) üzenetére


reelc
veterán

Feloszlatták a Torchlight 1-2 fejlesztőcsapatát, és az új csapat munkája.
Gameplay stream a fejlesztőktől.
Részemről igen messzire elkerülős a dolog.
Vicces ez a kiírás a dolgok fényében: FROM THE CREATORS OF TORCHLIGHT I & II. Jó lehet maradt ott 1-2 ember, nem de nem ugyanaz a csapat, más a főnökség, irányvonal, stb.

[ Szerkesztve ]

(#105521) pc360 válasza reelc (#105520) üzenetére


pc360
addikt

Igen, pont ezt kifogásoltam. :)

Kimasszírozzák ebből is a maradék pénzt...

[ Szerkesztve ]

Válogatott, rendszeresen frissített programok ► neszetools.hu

(#105522) pc360 válasza pc360 (#105521) üzenetére


pc360
addikt

Amúgy pár alapító maradt, szóval még az is lehet, hogy a jó emberkéket szedik össze, plusz az eredeti terv is egy MMO formátum készítése volt. Közben a Grim Dawn is kap új kiegészítőt, úgyhogy lesz mivel szórakoznia az ARPG kedvelőinek. Én meg maradok Eve-ezni. :)

Válogatott, rendszeresen frissített programok ► neszetools.hu

(#105523) reelc válasza pc360 (#105522) üzenetére


reelc
veterán

Régen volt az eredeti terv MMO.
Cégalapítás után kellett a pénz, gyorsban kiadták a Torchlightot hogy az lesz a single player, és majd lesz MMO. Aztán valahogy MMO helyett egy második rész lett, amiben már volt coop. Aztán évekig csend és feloszlatták őket.
Nyilván multi központú lesz a 3-ik rész.

GD túl messze van, 2019 Q1.

[ Szerkesztve ]

(#105524) pc360 válasza reelc (#105523) üzenetére


pc360
addikt

GD túl messze van, 2019 Q1.

Wut? Ennyire várod? :) Pár hónap nem jelent semmit.

Válogatott, rendszeresen frissített programok ► neszetools.hu

(#105525) reelc válasza pc360 (#105524) üzenetére


reelc
veterán

GD-ben kb. 2 hónap szünetet tartottam, a HC kicsit idegőrlő volt számomra, azzal szórakoztam akkor, jövök vissza softcoreba.
Az elmúlt 1 évben rengeteget játszottam vele, sokkal többet mint a D3-mal vagy mással.
Igen, aktív játékosa vagyok, és várom az új tartalmat. Fejlesztik ezerrel, de idő kell hozzá.
Ha vársz valami, jelent pár hónap valamit, ha nem, nem. Q1 ugye márciusig bármilyen időpont lehet, és így már max. 4,5 hónapról beszélünk.
De szerintem erről itt ennyit, nem ide való. :)

(#105526) pc360 válasza reelc (#105525) üzenetére


pc360
addikt

Áh, én már rég leszoktam arról, hogy egy játék sürgős legyen. Ha kijön valami, ami érdekel, simán várok egy évet, hogy DLC-kkel együtt nézhessem meg. Kár a kapkodás. :) Bírom a kis kölköket, akik mihamarabbi megjelenési dátumért bőgnek a fejlesztőknél, mintha nem értenék, mi a tradeoff. De jah, túlbeszéltük.

[ Szerkesztve ]

Válogatott, rendszeresen frissített programok ► neszetools.hu

(#105527) reelc válasza pc360 (#105526) üzenetére


reelc
veterán

Nálam a GD az egyetlen ami így kell.
Amúgy ez már DLC lesz, elvileg az utolsó kieg.

Minden más esetben hatalmas akció vagy bundle esetén vásárolok, akár 1-2 évvel is a megjelenés után vagy mégkésőbb.

Na jó, a Diablo 3 Nekro pack is kivétel volt, mert akkor napi szinten játszottam a játékot és vártam az új tartalmat.
De ennyi.

[ Szerkesztve ]

(#105528) citkar


citkar
addikt

Egy abszolút amatőr kérdés. Amolyan koca Diablo-s vagyok, játszom, szeretem, de nem mélyülök el a részletekben annyira.
Ha egy Season karaktert indítok, mi lesz vele, ha vége a szezonnak? "Simává" alakul, tárgyait megtartja, a ládám tartalma megmarad valahogy? Vagy csak a Seasonal questért kapott szett cuccom maradna meg?

(#105529) tiborv válasza citkar (#105528) üzenetére


tiborv
aktív tag

Sima, non-seasonal karakter lesz, a cuccaid megmaradnak amiket viselsz a tobbit pedig elso jatekinditas utan "levelben" megkapod de csak limitalt ideig van ra lehetoseged kivenni. Talan 30 nap, nem emlekszem en non-season karikat mindig torlom automatice :)

D2r.guide; http://classic.battle.net/diablo2exp/; https://d2.maxroll.gg/

(#105530) olymind1 válasza citkar (#105528) üzenetére


olymind1
senior tag

Igen, simává alakul, a cuccait megtartja, a season-ös láda cuccait pedig postázzák és kiválaszthatod mit szeretnél megtartani belőlük, season-ben szerzett paragon tp pedig hozzáadódik a simához.

(#105531) citkar


citkar
addikt

Köszönöm a válaszokat. Feltételezem ez az összes seasonal karakterre igaz.

(#105532) MegalodonS válasza reelc (#105527) üzenetére


MegalodonS
őstag

LOST ARK: ZiggyD's 1st Impressions - MMO ARPG - Korean Open Beta

How to Play Lost Ark from Outside of Korea | Play Lost Ark from NA

Itt egy Diablo utanpotlas ;) Nallam azonnali vetel :Y

Hol van Cadal lemondott ?? :F

[ Szerkesztve ]

(#105533) reelc válasza MegalodonS (#105532) üzenetére


reelc
veterán

Igen, köszi, néha ránézek infókra mi van már ezzel a játékkal. Sokan várják amúgy. A PoEnek is alá vághat, bár ahogy olvastam ott se lankadnak, új frissítés lesz, stb. Csak a D3 elhanyagolt ennyire.
Lesz majd global terjesztés a koreai release után valamikor.
Az a helyzet, hogy a gépem olyan szinten Ancient, hogy szerintem min. grafikán is problémás lenne.
Épp ezért igen minimális az érdeklődésem irányába. De csak ezért.

[ Szerkesztve ]

(#105534) Ellia válasza reelc (#105533) üzenetére


Ellia
addikt

Az a global még nincs fixálva...

Amúgy UE3-at használ, nem hiszem, hogy túl nagy gépigénye lenne/lesz.

Eleinte nagyon tetszett, de aztán egyre inkább "ázsiaisabb" lett és az érdeklődésem is jobban csökken.

(#105535) Cadal válasza MegalodonS (#105532) üzenetére


Cadal
őstag

Hi! Igen, lemondtam. Már alig indítom el a játékot, új tartalom sincs hozzá hónapok óta, amúgy sem voltam nagyon aktív a topikban inkább csak olvastam. Próbáltam viszont reelcet megfűzni, Ő legalább érdeklődő és aktív is, de nem állt kötélnek! :-)

(#105536) reelc válasza Ellia (#105534) üzenetére


reelc
veterán

Szándékukban áll, de először ugye a koreai release, gondolom utána még pofozgatás, meglátják mennyire lesz sikeres majd átültetik angolra, ha megéri. Szóval jó soká.

Nem rajongok ezért a nagyobb a fa... kardja, mint ő maga és egyéb keleti megoldásokért, de attól még lehet jó játék. :)
Megnéztem a gépigényt minimál beállításokkal menne, nekem az elég.

(#105535) Cadal: Jaj, csak őt ne, mindig valami Grim Dawnt emleget. :)

Igen, úgy éreztem, hogy ha nem lesz valami értelmes bejelentés, akkor lefogom rakni a játékot, és előbb-utóbb a topikot is elengedem, ha nincs téma. Még olvasgatom és OFFolok, de ritkábban mint előtte. Ez egy folyamat, nem haragomban stb. hirtelen. Nagyon sok időt töltöttem itt, és szerettem. Csak az a helyzet hogy az 1+ év új tartalom nélküliséget nem tudom megbocsátani a Blizznek. Bármin is dolgozzanak. Nagy egyes a kommunikáció. Lehet végtelen elkötelezettnek gondolják a fanokat, vagy majd főnixként feltámadónak, én ezt nem tudom.
Lehet azért is gondolom ezt, mert egyéb ARPG-knél látom miket frissítenek, hogy kommunikálnak a fejlesztők, és vannak akik jól csinálják. Mégha nem is játszom, látom más a fejlesztők, a cég hozzáállása. Ezt pedig elismerem.

Mindenesetre rendes tőlük, hogy ennyi idő után is biztosítják a szervert a játékhoz. :)
Illetve remélem kapott valami jutalmat az, aki legalább ezt a témás dolgot kitalálta. Mert attól tartok alakulhatott volna úgy, hogy még ez sem lenne.
Nyugodtan ennyit tudok mondani annyi beleölt óra után. :)

[ Szerkesztve ]

(#105537) pc360 válasza reelc (#105536) üzenetére


pc360
addikt

A Blizz a HotS után lehúzta a rolót a játékosok számára, ez van. Azzal kimaxolták a játékmechanikát, amit csak ki tudtak gyűrni a már meglévő StarCraft motorból. Abban összpontosult mindaz, amit az ARPG és a stratégiák terén elértek. Ahhoz képest egy ilyen Diablo, vagy akármelyik ARPG csak egy röhejes tetris. Ott esedékes lenne egy újraírás pont amiatt, mert már rég kimaxolták a nem erre tervezett motor adta lehetőségeket, de ilyen nem fog megtörténni, hiába várjuk.

Azóta mi történt? Kiadott egy kártyajátékot (hurrá), egy elbaszott ulti-feszt FPS játékot (éljen), és már csak a 3rd party fejlesztők dolgaival bővülnek, ahogy a kliensből is lehet látni. Meg persze vergődnek a régi címekkel még egy sort, mert mással nem tudnak több pénzt kizsigerelni. Itt jön képbe a mobil. A WoW-ot meg leszarom, az mindig is taszított. Szóval nagyon szépen látni, hogy nem lesz semmi már, ami izgalomba hozhatná a HC játékosokat. Hiába hoznak ki bármilyen folytatást, vagy eredeti címet (jah, persze), úgysem tudják kihagyni vele az ázsiai piacot - így a minősége eleve meg van pecsételve.

[ Szerkesztve ]

Válogatott, rendszeresen frissített programok ► neszetools.hu

(#105538) suits


suits
tag

Hali!

Ez az Immortals tulajdonképpen micsoda?Vmi expansion pack lesz vagy micsoda?A videóból nem derült ki

(#105539) reelc válasza pc360 (#105537) üzenetére


reelc
veterán

Ok.
Mi marad a játékosoknak?
Hát minden más játék! :)
Mindenféle műfajban vannak színvonalas címek, nem csak a Blizz létezik.
Én erre ezt tudom mondani.
Egyik cég sem hibátlan.
Na meg a fanok sem, akik ahelyett hogy elengednék a dolgot, és keresnének új játékot, még rugdossák a Blizzt. Ha keresnek és nem találnak, akkor az azt is bizonyíthatja, hogy azért nem csináltak mindent rosszul, ugye?
Ha meg találnak, szórakozzanak jól vele, és lehet új kedvenceket avatni!
Ami tetszett arról meg érdemesebb a szebb emlékeket megőrizni, nem a kínlódást, ami van egy ideje!

(#105538) suits: Szia, mobilos játék lesz új sztorival.

[ Szerkesztve ]

(#105540) pc360 válasza reelc (#105539) üzenetére


pc360
addikt

Jah, nyilván, én se a Blizztől várom a megoldást, főleg mióta látni, hogy mit szerencsétlenkednek. Ha az ARPG koronáját nem is birtokolják már, a MOBA és az RTS legjobbjait még mindig ők patch-elgetik, ennyi szerencséjük van. A HotS azért még megmarad melléktevékenységnek. De örülök, hogy rátaláltam a War Thunder-re, most meg főleg az EVE Online-ra, mert ezek még lefoglalnak. Megőrülnék, ha játékélményként arra lennék kárhoztatva, hogy AI minion wave-eket lőjek. :D Annál még az is értelmesebb, ha egy befőttesüvegbe beszélek.

[ Szerkesztve ]

Válogatott, rendszeresen frissített programok ► neszetools.hu

(#105541) pc360 válasza reelc (#105539) üzenetére


pc360
addikt

Azért rúgdosom a Blizz-t, mert náluk van a potenciál a meltó folytatásra, csak zavar, hogy nem élnek a lehetőségekkel. És az a röhej, ha mindenki így tenne, akkor a Blizz is változtathatna. És ettől még nem sérülnek az emlékek.

[ Szerkesztve ]

Válogatott, rendszeresen frissített programok ► neszetools.hu

(#105542) reelc válasza pc360 (#105541) üzenetére


reelc
veterán

Értem.

Volt potenciál helyesebben. :)
Tőke van, az emberek jönnek-mennek - mindig az ott lévőknek kell bizonyítaniuk.

[ Szerkesztve ]

(#105543) MegalodonS válasza reelc (#105533) üzenetére


MegalodonS
őstag

Igen ma mar csak a hamun ugralunk,de ez van :O

(#105535) Cadal

Sajnalom :(( En sem tartozom mar az aktiv D3 csapatban,itt olvasgatok neha,beszolok,de mar a Guardianig sem megyek a szezonba :(

(#105544) Bird válasza MegalodonS (#105543) üzenetére


Bird
addikt

En mar a hatos szettig se jutottam el. Reszemrol vege, mert en mar a bukott caaaaar vagyok. :D Igaz van helyette division, ac...

[ Szerkesztve ]

.:A konzolozás körülbelül olyan, mint a Canon / Nikon: amelyiket előbb veszed a kezedbe, azt szokod meg.:.

(#105545) MegalodonS válasza Bird (#105544) üzenetére


MegalodonS
őstag

Bukottt Tcaaaaar :D :D :D :D division,ha mi lett veled a vegen meg jossza a wow-ba? ;] ;] Aze ne bankodja,tesvirem,honap jon a Narcos - Mehiko ez a Guadalajara klanrol szol a kovetkezo meg remelem a Sinaloa lesz.

Minden kedves Diablo topic rajnogotol,elnezest kerunk a caaaari es karteli mivoltunk miatt :D :D :D

'' Wanted ''

Aki ezen eleri,a P4000 szintet,szeretnem meghivni egy malnara,a 4 evszak - művészi – alkotás kavehazba :D :D :D

[ Szerkesztve ]

(#105546) Bird válasza MegalodonS (#105545) üzenetére


Bird
addikt

Nem kellene sok mar a 4k paragonhoz....Vmi 1,2k azt hiszem. Max. 2 nap. :D

Division nagyon jo kis game, mar 500 oranal jarok. Masodik resze is instant preoder volt. Assasin gamek is nagyon tetszenek. Van elet a pcs diablozason kivul. Konzol 4ever. 😉

[ Szerkesztve ]

.:A konzolozás körülbelül olyan, mint a Canon / Nikon: amelyiket előbb veszed a kezedbe, azt szokod meg.:.

(#105547) reelc válasza MegalodonS (#105543) üzenetére


reelc
veterán

Talán a 4-ik szezon óta megvan a Guardian, most először hagytam a fenébe.

(#105548) citkar


citkar
addikt

Sziasztok!

Azt akarom kérdezni, hogy amikor kiírja, a nekrónál, hogy a lényeim sebzését növeli 15%-kal, akkor az eredeti sebzéshez ad +15%-t, vagy ha egy setből kapok +1000%-t, akkor ezt szorozza 1,15-tel?
Gyakorlatilag ilyenkor 1015 vagy 1150% sebzésnöveléssel számolhatok?

(#105549) _drk válasza citkar (#105548) üzenetére


_drk
őstag

HEHE
Erre soha nem jöttem rá, mit, mivel, hogy szoroz. Elvileg csak összeadódnak és a végén így jönnek ki a billiók 2500-as sebzésű fegyverrel.

(#105550) citkar


citkar
addikt

Mintha kihalt lenne a topik...
Pedig van egy másik kérdésem. A nekromantával a Set undeonben vagyok (Rathmas) és az Army of dead cd csökkentésem kéne fokozni. Megnéztem pár videót, na ott olyat láttam, hogy az Army of dead mellett a sima csontosokat is vitte, kint volt a Command skeletonos ikon is, de nem tudom, hogy lehet két Reanimation (vagy bármiféle, egy csoportba tartozó) skillt betenni egyszerre. Ezt szeretném megtudni.

Útvonal

Fórumok  »  PC játékok  »  Diablo 3 (kiemelt téma)
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.