Érdekes ez a közbiztonságra különösen veszélyes téma. Kamaszkoromban volt boxerem (nem igazán emlékszem, hogy kiléptem volna a lakásból nélküle), dobócsillagom (ezt csak játékra használtuk), illetve bicska nélkül szerintem kb. 12 éves korom óta nem lépek ki a lakásból (nem kell nagyra gondolni, ilyen kis méretű, csenevész, nem veszélyes kinézetű darab, bár poén, hogy volt egyszer hogy olyan helyre mentem, ahol elvették és kilépéskor adták vissza), ugyanígy volt rugóskésem is, de csak addig hordtam míg unikum volt, mikor már sokaknak volt akkor nem volt nagy szám. A baráti körben sokaknak volt ólmosbotja, nuncsakuja, rugóskése, sima bicskája, dobócsillaga, gázspay-e (ezt sose szerettem), csúzlija. Ezek valahogy nálunk hozzá tartoztak az általános műveltséghez Amúgy sose használtuk "semmire", sose szurkáltak meg vagy ütöttek meg vele senkit, maximum játékra voltak használva (kések pl. "nyújtózás"-ra, el kellett dobni a másik lába mellé, hogy beleálljon a földbe, oda kellett lépni mint a twister nevű játéknál, ha nem tudál odalépni, akkor "kinyújtottak", ha nem állt bele a földbe, akkor mínusz pont - hány jó kis kés csorbult ki ezen). Egyik srácnak volt viperája (hozzáteszem, '80-as évek), faterjától kapta azt se használtuk, csak kipróbálás szintjén lábon ütöttük vele magunkat, hogy milyen lehet (nem jó), szóval annak ellenére hogy midnenféle ilyen "illegál" dolgaink voltak, nem voltunk rossz gyerekek. Én pl. az első rugós késemet mutteromtól kaptam, a munkahelyén bizniszelte valakivel... Szóval nem lettünk tőle a közbiztonságra különösen veszélyes elemek.

Azért azzal nem értek egyet, hogy ha kést veszek elő, akkor azzal tutira engem sebesítenének meg.* Én azt mondanám, hogy ha egy utcai nézeteltérésben mindenképpen kés kerül elő, akkor inkább nálam legyen, mint a vitapartnernél. Olyan ez, mint az ügyvéd, ha az ellenfélnél van, nálam is legyen. Ha meg választani lehet, akkor csak nálam. Szilárd meggyőződésem, hogy késes támadó ellen, hacsak nem nagyon képzett pusztakezes sztrítfájtör valaki, vagy nem tud nagyon gyorsan futni, akkor a másik félnek gyengített esélyei vannak csak.

*gyerekkoromban a környékünkön elég sok volt a kóbor kutya. Szerencsére sose derült ki, hogy működne-e az ötlet, de kést, ólmost illetve ezt-azt sokszor miattuk vittünk magunkkal. Necces helyzetben mindig a kitérés működött a legjobban. De adott esetben kis önbizalmat adott azért, ha volt valami az embernél. Hozzáteszem, gyerekkoromban a '80-as években azért messze más volt az általános közbiztonság, ma már sötétedés után valami hardver nélkül szerintem ne menjen az ember utcára.

Na így visszaolvasva ez is jó hosszú lett, de jókat nosztalgiáztam rajta.