",jó esetben még több is marad a konyhán. "

Nehéz erre korrekt választ adnom, mert még sohase számoltam ki, de úgy beérzésre így lehet a dolog. Talán az perdöntőbb volt esetemben, h szabályosan kimerítő hajszáim voltak rendre, hogy a piacon mindig időbe odaérjen az, aminek ott kell lenni. Biztosan érezted már azt a hullafáradtságot néha, amikor már az ember lesz@rja, h mi történik a géppel, ha... Nos, én szinte mindig érzem, amikor felállok a maróasztal mellől.
És a dolog pikantériája, h három db kis szar B&D húzza az igát töretlenül már negyedik éve. Egyet tartalékban tartok, de még csak egyszer állítottam fel a kispadról, amíg a csatár a szervizben pihegett.
Eredetileg csak átmeneti megoldásnak szántam ezt a B&D dolgot úgy egy évre, amíg kitermeli valami jobbnak az árát, de annyit bizonyított, h egyenlőre nem is gondolkozok profi kategóriára váltáson.
Tulajdonképpen én a gépeket csak akkor állítom, babrálom, amikor élezőbe kell küldeni a kést, egyébként pedig csak melléülök valamelyiknek, és már visít is. Szóval nincs nagy igényem a finom állítási lehetőségekre, mert nem kell állítgatnom.
...És nem védem, vigyázom őket semmitől. Csak hugyoztatva vannak orrvérzésig. Hát nagyon csodálkoznék, hogy ha ezek a kis egyszerűségek így bírják a frontharcot, akkor egy Makitára jobban kellene vigyázni. Talán inkább azért vigyáz a legtöbb makitás rájuk, mert a magyar bérekhez mérve nagyon nagyon drágák. Nyugatabbra mások az értékrendek. Ott a gép szolga, s nem felség, mint minálunk.

Több fa van, mint asztalos!