Nekem tök mindegy volt, mert általában 47-100 ohmos ellenállásra tekertünk rá rézdrótból kb. "kiszámítottan" 0,5 - 0,6 ohmot és "melyet akkoriban még csak mutatós /analóg/ műszerrel tudtunk aztán megmérni)
Oszt vagy eltaláltuk vagy nem, vagy szimmetrikus volt vagy nem, de többnyire elment.
Lehetett ezekben a végfokokban egy trimmerrel valamennyire szimmetriára húzni, a nyugalmi áramértékeket belőnni, és volt bennük egy dióda és/vagy egy termisztor is - valami hőfok-kompenzáció okán.
Ám a legtöbbször asszem - úgyis az AD161 halt meg, az volt a leggyengébbik pontja a komplementer-párosnak. Függetlenül az emitter-ellenállásától és az általad felemlített "negatív áramvisszacsatolástól".
Lehet, hogy egy nagy gyárban, ipari méretekben gondolkodva meg lehetett csinálni a tökéletest magát, a hozzá számított mindenféle beállításokkal, áramokkal és frekvencia menetetekkel - oszcilloszkóppal meg egyéb hasonlókkal, ám otthon amatőr szinten?
Már akkor örült neki az ember, ha sikerült egyáltalán "összehegesztenie" a cuccost, meg még működött is ...