Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • ubyegon2
    félisten

    Nem feltétlen a frissessége érdekel, hanem ebben az estben csupán az, hogy kezelje a telóm képeit. Azért ez nem olyan nagy dolog ha azt vesszük, hogy 2013 óta létezik ez a formátum (ha jól emlékszem). Azzal meg hagyjon a jónép, hogy miért kellett nekem iphone, illetve állítsam át a formátumot, vagy konvertáljam jpg-re. Nem. Szemmel láthatóan jobb minőségű, kisebb helyet foglaló formátum.
    Kipróbáltam a Double Commandert is, tetszik a felülete, mivel TC-hez hasonló. Ami miatt nem emellett döntöttem az az, hogy akkor sem tudtam mi az a qt és gtk környezet. Olvastam a gtk-ról, ahogy látszik semmi nem ragadt meg, a qt ... ez nem is rémlik egyik leírásban sem. Mit jelentenek ezek józan paraszti nyelven?

    Azért ez nem olyan nagy dolog ha azt vesszük, hogy 2013 óta létezik ez a formátum

    Mac nem kezeli? Az, hogy a Linux kezeli-e vagy sem, szerintem rendkívül marginális kérdés, egy opensources rendszernek nem is annyira feladata snobphone formátumokkal foglalkozni, maradjanak csak a nyílt forrású rendszereknél.

    Azzal meg hagyjon a jónép, hogy miért kellett nekem iphone, illetve állítsam át a formátumot, vagy konvertáljam jpg-re.

    Szerintem valami mobilos topikkal kevered ezt a topikot, itt szerintem kutyát nem érdekli, ki milyen telót használ, a Linuxos fejlesztők is inkább androidos rendszerrel foglalkozzanak.

    Qt vs GTK

  • Ha ilyen friss progikra van szükséged, meg tetszenek a Qt-s/KDE-s programok, akkor inkább Manjaro KDE-t tegyél fel Mint Cinnamon helyett. Akkor minden csomagból elég friss verziót tudsz elérni a tárolókban, és nem kell flatpakkozni.

    Abban viszont nincs igazuk itt a népeknek, hogy baj, hogy KDE-s programokat használsz Cinnamon alatt. Teljesen lehetséges, problémát nem kéne okozzon. Ha valami progi nem indul el, indítsd el terminálból, mert akkor oda ki fogja írni, hogy miért nem indult el. Ha grafikus felületről indítod, akkor nem fogod látni, hogy miért nem indult el.

    Persze mivel a Cinnamon Gtk-s környezet, érdemesebb rajta Gtk-s progikat használni. Ha KDE-s programot teszel fel, azok Qt-s csomagokat használnak, és hoznak telepítéskor magukkal egy csomó csomagot (jó részük be is töltődik a memóriába, amikor indítod az adott alkalmazást). Mint írtam, hibát nem okoz, de ha azon kapod magad, hogy túl sok Qt-s programod van fent, akkor valami KDE felületes disztrót érdemesebb használni, pl. Manjaro KDE, Kubuntu. Minték nincsenek túl jó barátságban a KDE-vel.

    Krusader helyett én a Double Commander Gtk-t ajánlom Cinnamonhoz. KDE-n meg a Double Commander Qt-t. A legnagyobb tudású linuxos fájlkezelő, eléggé hasonlít a Total Commanderhez, funkcionalitásban ez közelíti meg legjobban.

    Nem feltétlen a frissessége érdekel, hanem ebben az estben csupán az, hogy kezelje a telóm képeit. Azért ez nem olyan nagy dolog ha azt vesszük, hogy 2013 óta létezik ez a formátum (ha jól emlékszem). Azzal meg hagyjon a jónép, hogy miért kellett nekem iphone, illetve állítsam át a formátumot, vagy konvertáljam jpg-re. Nem. Szemmel láthatóan jobb minőségű, kisebb helyet foglaló formátum.
    Kipróbáltam a Double Commandert is, tetszik a felülete, mivel TC-hez hasonló. Ami miatt nem emellett döntöttem az az, hogy akkor sem tudtam mi az a qt és gtk környezet. Olvastam a gtk-ról, ahogy látszik semmi nem ragadt meg, a qt ... ez nem is rémlik egyik leírásban sem. Mit jelentenek ezek józan paraszti nyelven?

  • Frawly
    veterán

    A .heic képformátum támogatottsága miatt szedtem le a flatpakos 2 .10-es Gimpet, mivel a tárolós, 2.8-as nem kezeli az IOS képeit. Szóval amíg nem frissül a tárolós, meghagyom.

    Ha ilyen friss progikra van szükséged, meg tetszenek a Qt-s/KDE-s programok, akkor inkább Manjaro KDE-t tegyél fel Mint Cinnamon helyett. Akkor minden csomagból elég friss verziót tudsz elérni a tárolókban, és nem kell flatpakkozni.

    Abban viszont nincs igazuk itt a népeknek, hogy baj, hogy KDE-s programokat használsz Cinnamon alatt. Teljesen lehetséges, problémát nem kéne okozzon. Ha valami progi nem indul el, indítsd el terminálból, mert akkor oda ki fogja írni, hogy miért nem indult el. Ha grafikus felületről indítod, akkor nem fogod látni, hogy miért nem indult el.

    Persze mivel a Cinnamon Gtk-s környezet, érdemesebb rajta Gtk-s progikat használni. Ha KDE-s programot teszel fel, azok Qt-s csomagokat használnak, és hoznak telepítéskor magukkal egy csomó csomagot (jó részük be is töltődik a memóriába, amikor indítod az adott alkalmazást). Mint írtam, hibát nem okoz, de ha azon kapod magad, hogy túl sok Qt-s programod van fent, akkor valami KDE felületes disztrót érdemesebb használni, pl. Manjaro KDE, Kubuntu. Minték nincsenek túl jó barátságban a KDE-vel.

    Krusader helyett én a Double Commander Gtk-t ajánlom Cinnamonhoz. KDE-n meg a Double Commander Qt-t. A legnagyobb tudású linuxos fájlkezelő, eléggé hasonlít a Total Commanderhez, funkcionalitásban ez közelíti meg legjobban.

  • Frawly
    veterán

    gen-fstab-bal legalább annyit bűvészkedsz szerintem, amennyit egy FTSAB szerkesztésével kéne. Különösen, hogy ~time és discard oprciókat is berakja, úgy amblock át kell mazsolázni az általa generált default értékeket.

    A nem auto módban csatolt meghajtókhoz is egy kattal hozzá tudok férni, igaz ez DE függő. Ha ugyanezt el akarom érni a módszereddel, akkor még külön jogosultságokat is kell szerkesztenem.

    Ezt az egyet egyébként mindig is kritizáltam, egy hibás fstab-nak nem kéne leakasztania a bootot (hacsak nem a root/home partíció csatolása hibás). Ki kéne írnia egy warningot, meg mellőznie kéne a hibás sorokban lévő csatolásokat és kész.

    Emlékeim szerint pont így működik, ahogy írod, ha nincs kiiktatva nofail FTSAB opcióval x partició ellenőrzése, akkor kiírja, hogy 's' gombbal tudod átlépni, legalábbis anno még így volt, mikor hopperkedtem, gyakorta fordult ez elő. ;)

    Ha meg valaki nem akar FSTAB szerkesztéssel vesződni, van GUI-s lehetőség is, disks is az talán.

    Nem kell semmit bűvészkedni. Archon ki kell adni a gen-fstab -U > /etc/fstab parancsot. Ennyi.

    Nálam, mikor gond volt az fstab-bal, minden esetben bootképtelenséget okozott, és hibakonzolt kaptam, semmit nem tudtam billentyűleütésre átugorni.

    Abban viszont igazad van, hogy lehet a disks is tudja kezelni az fstab-os csatolásokat.

  • Most tudtam ránézni, nem kellett volna semmilyen regisztráció, csak beilleszteni, kreálnio egy linket, de már nem érdekes.

    A listád egyből UEFI gonddal nyit :Problem loading UEFI:db X.509 certificate (-65)
    Ehhez gőzöm sincs, nem használok UEFI-t, amúgy nem látok olyan hibát, amit azonosítani tudnék.

    az alábbi nVidia nyílt meghajtó, azt sem ismerem, miket bugzik.
    nouveau 0000:01:00.0: bus: MMIO read of 00000000 FAULT at 612004 [ IBUS ]

    alapból Flatpak-ból semmit nem rakok fel, ha van tárolóban is, de ez is lehet egy olyan próbálkozás, ami fogja a rendszert akár, de valaki hátha mond ezekre valami okosat.

    Ha jó neked a Gimp tárolós verziója, én javaslom szedd le a Flatpakost és telepítsd tárolóból.

    A .heic képformátum támogatottsága miatt szedtem le a flatpakos 2 .10-es Gimpet, mivel a tárolós, 2.8-as nem kezeli az IOS képeit. Szóval amíg nem frissül a tárolós, meghagyom.

  • ubyegon2
    félisten

    Most tudtam ránézni, nem kellett volna semmilyen regisztráció, csak beilleszteni, kreálnio egy linket, de már nem érdekes.

    A listád egyből UEFI gonddal nyit :Problem loading UEFI:db X.509 certificate (-65)
    Ehhez gőzöm sincs, nem használok UEFI-t, amúgy nem látok olyan hibát, amit azonosítani tudnék.

    az alábbi nVidia nyílt meghajtó, azt sem ismerem, miket bugzik.
    nouveau 0000:01:00.0: bus: MMIO read of 00000000 FAULT at 612004 [ IBUS ]

    alapból Flatpak-ból semmit nem rakok fel, ha van tárolóban is, de ez is lehet egy olyan próbálkozás, ami fogja a rendszert akár, de valaki hátha mond ezekre valami okosat.

    Ha jó neked a Gimp tárolós verziója, én javaslom szedd le a Flatpakost és telepítsd tárolóból.

  • Volt ott valami regisztráció, azon végig döcögtem. A végén ugyebár a napló és az elérhetőségi link szolgál csak infóként.

  • Ebben a kimenetben nem látható az ok, ami miatt azt a fura jelenséget kéne produkálnia a rendszernek Cinnamon alatt.

    Ezeket a terminal kimeneteket érdemes megnézni még:
    (ha berakod ide a kimenetet, mindenképpen ezzel tedd be: pastebin)

    ● journalctl -b - az utolsó bootolás kezdetétől rögzített systemd naplót mutatja meg. Ilyen formában lehet leszűrni, hogy csak a hibákat tartalmazó sorokat mutassa: journalctl -b -p 3

    forrás

    Helló!
    Nem tudom nem e gond, hogy mennyi ideje bootoltam, ma inkább win környezetben dolgoztam. Mindenesetre megnyitogattam majd minden alkalmazást, hátha bekerül valami a listába. A lista ... ha beillesztettem az ubuntu pastebin-be, utána mi a teendő? Hogyan illesszem be ide?

  • ubyegon2
    félisten

    czifrajoco@czifrajoco-Lenovo-ideapad-320-15IKB:~$ inxi -Fxxx
    System: Host: czifrajoco-Lenovo-ideapad-320-15IKB Kernel: 4.15.0-39-generic x86_64
    bits: 64 gcc: 7.3.0
    Desktop: Cinnamon 3.8.9 (Gtk 3.22.30-1ubuntu1) dm: lightdm
    Distro: Linux Mint 19 Tara
    Machine: Device: laptop System: LENOVO product: 80XL v: Lenovo ideapad 320-15IKB serial: N/A
    Mobo: LENOVO model: LNVNB161216 v: SDK0J40700 WIN serial: N/A
    UEFI: LENOVO v: 4WCN39WW date: 02/24/2018
    Chassis: type: 10 v: Lenovo ideapad 320-15IKB serial: N/A
    Battery BAT0: charge: 22.6 Wh 94.8% condition: 23.9/30.0 Wh (80%)
    volts: 7.9/7.4
    model: LGC L16L2PB2 Li-poly serial: 4254 status: Discharging cycles: 0
    CPU: Dual core Intel Core i5-7200U (-MT-MCP-)
    arch: Kaby Lake rev.9 cache: 3072 KB
    flags: (lm nx sse sse2 sse3 sse4_1 sse4_2 ssse3 vmx) bmips: 10848
    clock speeds: min/max: 400/3100 MHz 1: 697 MHz 2: 699 MHz
    3: 667 MHz 4: 699 MHz
    Graphics: Card-1: Intel HD Graphics 620 bus-ID: 00:02.0 chip-ID: 8086:5916
    Card-2: NVIDIA GM108M [GeForce 940MX]
    bus-ID: 01:00.0 chip-ID: 10de:134d
    Display Server: x11 (X.Org 1.19.6 )
    drivers: modesetting,nouveau (unloaded: fbdev,vesa)
    Resolution: 1600x900@59.95hz
    OpenGL: renderer: Mesa DRI Intel HD Graphics 620 (Kaby Lake GT2)
    version: 4.5 Mesa 18.0.5 (compat-v: 3.0) Direct Render: Yes
    Audio: Card Intel Sunrise Point-LP HD Audio
    driver: snd_hda_intel bus-ID: 00:1f.3 chip-ID: 8086:9d71
    Sound: Advanced Linux Sound Architecture v: k4.15.0-39-generic
    Network: Card-1: Realtek RTL8111/8168/8411 PCIE Gigabit Ethernet Controller
    driver: r8169 v: 2.3LK-NAPI port: 3000
    bus-ID: 02:00.0 chip-ID: 10ec:8168
    IF: enp2s0 state: down mac: 8c:16:45:4c:83:54
    Card-2: Qualcomm Atheros QCA9377 802.11ac Wireless Network Adapter
    driver: ath10k_pci bus-ID: 03:00.0 chip-ID: 168c:0042
    IF: wlp3s0 state: up mac: 70:c9:4e:eb:67:b1
    Card-3: Atheros usb-ID: 001-002 chip-ID: 0cf3:e500
    IF: null-if-id state: N/A speed: N/A duplex: N/A mac: N/A
    Drives: HDD Total Size: 1000.2GB (4.8% used)
    ID-1: /dev/sda model: WDC_WD10SPZX size: 1000.2GB
    serial: WD-WX21AC77P3Z6
    Partition: ID-1: / size: 19G used: 11G (59%) fs: ext4 dev: /dev/sda6
    ID-2: /home size: 32G used: 28G (92%) fs: ext4 dev: /dev/sda7
    ID-3: swap-1 size: 7.91GB used: 0.00GB (0%)
    fs: swap dev: /dev/sda8
    RAID: System: supported: N/A
    No RAID devices: /proc/mdstat, md_mod kernel module present
    Unused Devices: none
    Sensors: System Temperatures: cpu: 39.5C mobo: N/A
    Fan Speeds (in rpm): cpu: N/A
    Info: Processes: 208 Uptime: 2 min Memory: 1400.0/3727.4MB
    Init: systemd v: 237 runlevel: 5 Gcc sys: 7.3.0
    Client: Shell (bash 4.4.191 running in gnome-terminal-) inxi: 2.3.56
    czifrajoco@czifrajoco-Lenovo-ideapad-320-15IKB:~$

    Ebben a kimenetben nem látható az ok, ami miatt azt a fura jelenséget kéne produkálnia a rendszernek Cinnamon alatt.

    Ezeket a terminal kimeneteket érdemes megnézni még:
    (ha berakod ide a kimenetet, mindenképpen ezzel tedd be: pastebin)

    ● journalctl -b - az utolsó bootolás kezdetétől rögzített systemd naplót mutatja meg. Ilyen formában lehet leszűrni, hogy csak a hibákat tartalmazó sorokat mutassa: journalctl -b -p 3

    forrás

  • Ha időm is annyi lenne, mint elszántságom, már azt is érteném, hogy miket írsz

    Emiatt kár aggódnod, először az elszántság legyen meg, akkor tutira össze fog jönni a dolog!

    A mai nap egyébként kissé elbizonytalanodtam a Cinnamonnal kapcsolatban, mert többször olyat művelt, hogy xy alkalmazásra kattintva nem indult el elsőre.

    Ez nem Cinnamon features, várnod kéne még a lecserélésével, sok ok lehet még itt a háttérben a Cinnamonon kívül. :)

    Sokat még mindig nem tudunk a gépedről, kivéve a marketinges fantázianevét.

    inxi -Fxxx kimenet menne? (így kijelölve lenne super és rányomva a Programkód gombbal)

    ubyegon@ubymint19cv2:~$ inxi -Fxxx
    System: Host: ubymint19cv2 Kernel: 4.15.0-39-generic x86_64 bits: 64 gcc: 7.3.0
    Desktop: Cinnamon 3.8.9 (Gtk 3.22.30-1ubuntu1) dm: lightdm Distro: Linux Mint 19 Tara
    Machine: Device: desktop Mobo: ASUSTeK model: F2A85-M v: Rev X.0x serial: N/A
    BIOS: American Megatrends v: 6404 date: 08/13/2013
    CPU: Quad core AMD A10-5800K APU with Radeon HD Graphics (-MCP-)
    arch: Piledriver rev.1 cache: 8192 KB
    flags: (lm nx sse sse2 sse3 sse4_1 sse4_2 sse4a ssse3 svm) bmips: 30551
    clock speeds: min/max: 1400/3800 MHz 1: 1776 MHz 2: 1847 MHz 3: 2006 MHz 4: 1987 MHz

    ............
    ...........

    czifrajoco@czifrajoco-Lenovo-ideapad-320-15IKB:~$ inxi -Fxxx
    System: Host: czifrajoco-Lenovo-ideapad-320-15IKB Kernel: 4.15.0-39-generic x86_64
    bits: 64 gcc: 7.3.0
    Desktop: Cinnamon 3.8.9 (Gtk 3.22.30-1ubuntu1) dm: lightdm
    Distro: Linux Mint 19 Tara
    Machine: Device: laptop System: LENOVO product: 80XL v: Lenovo ideapad 320-15IKB serial: N/A
    Mobo: LENOVO model: LNVNB161216 v: SDK0J40700 WIN serial: N/A
    UEFI: LENOVO v: 4WCN39WW date: 02/24/2018
    Chassis: type: 10 v: Lenovo ideapad 320-15IKB serial: N/A
    Battery BAT0: charge: 22.6 Wh 94.8% condition: 23.9/30.0 Wh (80%)
    volts: 7.9/7.4
    model: LGC L16L2PB2 Li-poly serial: 4254 status: Discharging cycles: 0
    CPU: Dual core Intel Core i5-7200U (-MT-MCP-)
    arch: Kaby Lake rev.9 cache: 3072 KB
    flags: (lm nx sse sse2 sse3 sse4_1 sse4_2 ssse3 vmx) bmips: 10848
    clock speeds: min/max: 400/3100 MHz 1: 697 MHz 2: 699 MHz
    3: 667 MHz 4: 699 MHz
    Graphics: Card-1: Intel HD Graphics 620 bus-ID: 00:02.0 chip-ID: 8086:5916
    Card-2: NVIDIA GM108M [GeForce 940MX]
    bus-ID: 01:00.0 chip-ID: 10de:134d
    Display Server: x11 (X.Org 1.19.6 )
    drivers: modesetting,nouveau (unloaded: fbdev,vesa)
    Resolution: 1600x900@59.95hz
    OpenGL: renderer: Mesa DRI Intel HD Graphics 620 (Kaby Lake GT2)
    version: 4.5 Mesa 18.0.5 (compat-v: 3.0) Direct Render: Yes
    Audio: Card Intel Sunrise Point-LP HD Audio
    driver: snd_hda_intel bus-ID: 00:1f.3 chip-ID: 8086:9d71
    Sound: Advanced Linux Sound Architecture v: k4.15.0-39-generic
    Network: Card-1: Realtek RTL8111/8168/8411 PCIE Gigabit Ethernet Controller
    driver: r8169 v: 2.3LK-NAPI port: 3000
    bus-ID: 02:00.0 chip-ID: 10ec:8168
    IF: enp2s0 state: down mac: 8c:16:45:4c:83:54
    Card-2: Qualcomm Atheros QCA9377 802.11ac Wireless Network Adapter
    driver: ath10k_pci bus-ID: 03:00.0 chip-ID: 168c:0042
    IF: wlp3s0 state: up mac: 70:c9:4e:eb:67:b1
    Card-3: Atheros usb-ID: 001-002 chip-ID: 0cf3:e500
    IF: null-if-id state: N/A speed: N/A duplex: N/A mac: N/A
    Drives: HDD Total Size: 1000.2GB (4.8% used)
    ID-1: /dev/sda model: WDC_WD10SPZX size: 1000.2GB
    serial: WD-WX21AC77P3Z6
    Partition: ID-1: / size: 19G used: 11G (59%) fs: ext4 dev: /dev/sda6
    ID-2: /home size: 32G used: 28G (92%) fs: ext4 dev: /dev/sda7
    ID-3: swap-1 size: 7.91GB used: 0.00GB (0%)
    fs: swap dev: /dev/sda8
    RAID: System: supported: N/A
    No RAID devices: /proc/mdstat, md_mod kernel module present
    Unused Devices: none
    Sensors: System Temperatures: cpu: 39.5C mobo: N/A
    Fan Speeds (in rpm): cpu: N/A
    Info: Processes: 208 Uptime: 2 min Memory: 1400.0/3727.4MB
    Init: systemd v: 237 runlevel: 5 Gcc sys: 7.3.0
    Client: Shell (bash 4.4.191 running in gnome-terminal-) inxi: 2.3.56
    czifrajoco@czifrajoco-Lenovo-ideapad-320-15IKB:~$

  • ubyegon2
    félisten

    Nyugi, folyamatban vannak a dolgok! :K Ha időm is annyi lenne, mint elszántságom, már azt is érteném, hogy miket írsz ;) qt és gtk alapú programok :Y
    A mai nap egyébként kissé elbizonytalanodtam a Cinnamonnal kapcsolatban, mert többször olyat művelt, hogy xy alkalmazásra kattintva nem indult el elsőre. Először azt gondoltam ,hogy bénáztam, nem volt meg a dupla klikk, de többnél és többször is előfordult, amit nem tudok mire vélni. Semmi hibajelzés, csak gondolkodás és sehol semmi. Másodjára ok. Szóval az sem biztos, hogy ennél a disztrónál maradok véglegesen, csak amíg tanulgatom a ... na nekem még ku.va sokat kell a linuxról :))

    Ha időm is annyi lenne, mint elszántságom, már azt is érteném, hogy miket írsz

    Emiatt kár aggódnod, először az elszántság legyen meg, akkor tutira össze fog jönni a dolog!

    A mai nap egyébként kissé elbizonytalanodtam a Cinnamonnal kapcsolatban, mert többször olyat művelt, hogy xy alkalmazásra kattintva nem indult el elsőre.

    Ez nem Cinnamon features, várnod kéne még a lecserélésével, sok ok lehet még itt a háttérben a Cinnamonon kívül. :)

    Sokat még mindig nem tudunk a gépedről, kivéve a marketinges fantázianevét.

    inxi -Fxxx kimenet menne? (így kijelölve lenne super és rányomva a Programkód gombbal)

    ubyegon@ubymint19cv2:~$ inxi -Fxxx
    System: Host: ubymint19cv2 Kernel: 4.15.0-39-generic x86_64 bits: 64 gcc: 7.3.0
    Desktop: Cinnamon 3.8.9 (Gtk 3.22.30-1ubuntu1) dm: lightdm Distro: Linux Mint 19 Tara
    Machine: Device: desktop Mobo: ASUSTeK model: F2A85-M v: Rev X.0x serial: N/A
    BIOS: American Megatrends v: 6404 date: 08/13/2013
    CPU: Quad core AMD A10-5800K APU with Radeon HD Graphics (-MCP-)
    arch: Piledriver rev.1 cache: 8192 KB
    flags: (lm nx sse sse2 sse3 sse4_1 sse4_2 sse4a ssse3 svm) bmips: 30551
    clock speeds: min/max: 1400/3800 MHz 1: 1776 MHz 2: 1847 MHz 3: 2006 MHz 4: 1987 MHz

    ............
    ...........

  • Nem lenne amúgy elvetemült ötlet először megnézni a disztrót saját, már telepített alkalmazásait? Minden alapdologra van fenn program.
    Ha már Kate még YouTube-os pali, megnézted már az általam folyamatosan emlegetett Xed szövegszerkesztő programot?
    Linux Mind Zoli a videón KDE disztrót használt szerintem, de ezt nem is titkolta egy percig sem.
    Ha neked Cinnamonos disztród van, miért nem a Mint Cinnamon videóit nézegeted? Ezt most komolyan nem értem. Egész informatív az a videó is, ahhoz képest, hogy nem ismeri azt a DE-t.
    No meg itt van mindjárt a Témaösszefoglaló.....te abban sem találsz semmit. Értem.:F
    A KDE qt alapú programokat használ, emiatt hoz magával sok mindent, ha egy gtk alapú asztali felületre telepíted.
    Benéztél már a Cinnamon inditómenüjébe? Meglepő kategóriák vannak benne.😉

    Nyugi, folyamatban vannak a dolgok! :K Ha időm is annyi lenne, mint elszántságom, már azt is érteném, hogy miket írsz ;) qt és gtk alapú programok :Y
    A mai nap egyébként kissé elbizonytalanodtam a Cinnamonnal kapcsolatban, mert többször olyat művelt, hogy xy alkalmazásra kattintva nem indult el elsőre. Először azt gondoltam ,hogy bénáztam, nem volt meg a dupla klikk, de többnél és többször is előfordult, amit nem tudok mire vélni. Semmi hibajelzés, csak gondolkodás és sehol semmi. Másodjára ok. Szóval az sem biztos, hogy ennél a disztrónál maradok véglegesen, csak amíg tanulgatom a ... na nekem még ku.va sokat kell a linuxról :))

  • ubyegon2
    félisten

    Aha... most már tiszta. De honnan tudhatom azt, hogy pl a szoftverforrásokban melyik alkalmazás melyik disztróhoz lett írva? Nem vagyok most gép előtt, ha nagy baromságot kérdezek, ezer bocs.

    Nem lenne amúgy elvetemült ötlet először megnézni a disztrót saját, már telepített alkalmazásait? Minden alapdologra van fenn program.
    Ha már Kate még YouTube-os pali, megnézted már az általam folyamatosan emlegetett Xed szövegszerkesztő programot?
    Linux Mind Zoli a videón KDE disztrót használt szerintem, de ezt nem is titkolta egy percig sem.
    Ha neked Cinnamonos disztród van, miért nem a Mint Cinnamon videóit nézegeted? Ezt most komolyan nem értem. Egész informatív az a videó is, ahhoz képest, hogy nem ismeri azt a DE-t.
    No meg itt van mindjárt a Témaösszefoglaló.....te abban sem találsz semmit. Értem.:F
    A KDE qt alapú programokat használ, emiatt hoz magával sok mindent, ha egy gtk alapú asztali felületre telepíted.
    Benéztél már a Cinnamon inditómenüjébe? Meglepő kategóriák vannak benne.😉

  • Cucuska2
    addikt

    "a KDE-s cuccok jellemzően K-val kezdődnek."

    Basszus, ez eddig fel sem tűnt, de tényleg, csak használtam őket.... :) K3b, Kate, KCalc, KMail, KNotes, Konsole, Kontact, Konversation, KSysGuard, KTorrent, KWalletManager, stb...
    Mondjuk a Dolphin, az Amarok, meg a DragonPlayer kilógnak a sorból. :)
    Egyébként nekem eddig mindenből tökéletes a KDE-vel érkező alapprogram, amire van.

    Én addig nem jutottam el, hogy a K-val kezdődőek a KDE-hez tartoznak, csak hogy van egy kupac alkalmazás ami indokolatlanul kezdődik K-val, és egy csoportba tartoznak. :DDD

  • Amazonas
    senior tag

    Ez most így elég tág, de a KDE-s cuccok jellemzően K-val kezdődnek. ;]
    De én eddig nem sűrűn futottam bele olyanba, hogy véletlenül pont egy KDE-s programot tettem fel, mert azt találtam elsőnek.
    Azt nem mondtam, de legjobban a KDE lóg ki a dolgaival, a többi között nincsenek ilyen nagy differenciák, nagyjából hasonló háttércsomagokat használnak.

    "a KDE-s cuccok jellemzően K-val kezdődnek."

    Basszus, ez eddig fel sem tűnt, de tényleg, csak használtam őket.... :) K3b, Kate, KCalc, KMail, KNotes, Konsole, Kontact, Konversation, KSysGuard, KTorrent, KWalletManager, stb...
    Mondjuk a Dolphin, az Amarok, meg a DragonPlayer kilógnak a sorból. :)
    Egyébként nekem eddig mindenből tökéletes a KDE-vel érkező alapprogram, amire van.

  • lev258
    veterán

    Aha... most már tiszta. De honnan tudhatom azt, hogy pl a szoftverforrásokban melyik alkalmazás melyik disztróhoz lett írva? Nem vagyok most gép előtt, ha nagy baromságot kérdezek, ezer bocs.

    Ez most így elég tág, de a KDE-s cuccok jellemzően K-val kezdődnek. ;]
    De én eddig nem sűrűn futottam bele olyanba, hogy véletlenül pont egy KDE-s programot tettem fel, mert azt találtam elsőnek.
    Azt nem mondtam, de legjobban a KDE lóg ki a dolgaival, a többi között nincsenek ilyen nagy differenciák, nagyjából hasonló háttércsomagokat használnak.

  • Mint talán már láttad, hallottad, különböző grafikus környezetek léteznek pl. Cinnamon, MATE, Xfce, KDE ... A rendszerek is ez alapján kapták a nevüket pl. Mint Cinnamon, Ubuntu MATE, Xubuntu, Kubuntu, ...
    A Kate szövegszerkesztő a KDE grafikus felülethez készült, azt használja a megjelenéséhez. Nem KDE alapú rendszereken szüksége van pár KDE-s csomagra, melyeket bátran le is tölt magának. Maximum néhány 100 MB-ra gondolj, ne GB-okra (már régen néztem, mennyi az annyi). De akkor is feleslegesnek tűnik egyetlen mezei szövegszerkesztőhöz.

    Aha... most már tiszta. De honnan tudhatom azt, hogy pl a szoftverforrásokban melyik alkalmazás melyik disztróhoz lett írva? Nem vagyok most gép előtt, ha nagy baromságot kérdezek, ezer bocs.

  • lev258
    veterán

    “nem KDE alapú rendszeren lerántja magának a fél KDE környezetet a működéshez”

    Ezt nem értem. Légyszi elmagyaráznád?

    Mint talán már láttad, hallottad, különböző grafikus környezetek léteznek pl. Cinnamon, MATE, Xfce, KDE ... A rendszerek is ez alapján kapták a nevüket pl. Mint Cinnamon, Ubuntu MATE, Xubuntu, Kubuntu, ...
    A Kate szövegszerkesztő a KDE grafikus felülethez készült, azt használja a megjelenéséhez. Nem KDE alapú rendszereken szüksége van pár KDE-s csomagra, melyeket bátran le is tölt magának. Maximum néhány 100 MB-ra gondolj, ne GB-okra (már régen néztem, mennyi az annyi). De akkor is feleslegesnek tűnik egyetlen mezei szövegszerkesztőhöz.

  • Nem követtem a dolgokat, így csak megjegyzés.
    A rendszeren alapból van grafikus szövegszerkesztő (Gedit, Pluma, ...). Ettől még nyugodtan telepítheted a Kate-t is, viszont sejtésem szerint nem KDE alapú rendszeren lerántja magának a fél KDE környezetet a működéshez. Ami nem kevés helyet foglal és semmi más nem használja egyébként.

    “nem KDE alapú rendszeren lerántja magának a fél KDE környezetet a működéshez”

    Ezt nem értem. Légyszi elmagyaráznád?

  • lev258
    veterán

    Sok mindenben egyetértek, de vannak dolgok, amiben nem, vagy magyarázatra szorul. Azt nem értem, hogy miért lenne probléma az, ha a szoftverkezelőből egy nekem jobban tetsző alkalmazást telepítek, mint használjam a meglévőt? Valamiért csak oda biggyesztették a fejlesztők ...
    Legyen példa ez a fstab kiegészítés, amire nem találtam megoldást terminál környezetben. Nyilván ha mocsok sok időm és perfekt angol tudásom lenne, meg tudtam volna oldani, de ezek egyike sem adott. Ekkor ugrott be, hogy a youtube LInuxMind videói között a pali egy tök jó alkalmazást használt, ami kisegíti a hozzám hasonló tudatlan júzert, ez a Kate, mert nem kell terminálozni. Innentől nem volt kédés számomra, hogy ezt fogom ehhez a problémámhoz használni, aztán meg idővel lehet váltok, mert megtanulom használni a terminált, mert ahogy látom, sokkal egyszerűbb, vagy sok esetben egyszerűbb vele dolgozni, ami klassz nagyon, csak hát nem találtam eddig részletes magyar leírást, vagy nem szántam rá kellő időt.
    Szóval nem vágom miért baj ha keverem a szezont a fazonnal, mert egy újonc abból "él", amit lát, és ha látja, hogy van más, adott pillanatban könnyebb módszer, azt használja.
    Az, hogy nem akarok tanulni ... nyilván igen, különben nem is használnám már a rendszert, mert egy örök windowsosnak azért lássuk be, nem annyira könnyű az átállás. Nem kell ezt túlragozni, itt minden más, ami érdekes is egyben, csak eddig nem akadtam rá olyan "tananyaga", amivel el lehetne indulni. Azért nem valami nagy számban használt rendszer a linux, nyilván a win agyon tapossa, éppen ezért a tanulmányaim alatt sem nagyon hallottam róla, pedig műszaki infóra jártam annó, és a magyar nyelvű leírások sem állnak hegyekben a neten, ami egy kezdőnek nagy fejfájást okoz.

    Hűha, jó sok marhaságot hordtam össze, de szerintem megértesz ;) .

    Nem követtem a dolgokat, így csak megjegyzés.
    A rendszeren alapból van grafikus szövegszerkesztő (Gedit, Pluma, ...). Ettől még nyugodtan telepítheted a Kate-t is, viszont sejtésem szerint nem KDE alapú rendszeren lerántja magának a fél KDE környezetet a működéshez. Ami nem kevés helyet foglal és semmi más nem használja egyébként.

  • Ezt neked kell eldöntened, mi hiába mondjuk azt, hogy a Linux szerethető, ha te nem így tapasztalod.
    Mindenesetre, egy megfelelő Linux-disztribúció a Windows-hoz képest fényévekkel jobban testreszabható, ezt bátran ki merem jelenteni. Kérdezd csak Frawly-t, aki az Arch vonalon is mozog. :) Na ott aztán tényleg olyan rendszert raksz össze magadnak, mindenféle sallangtól mentesen, amilyet akarsz - mindezt ingyen.
    Csak kell hozzá tapasztalat, türelem és idő. Gondolom, ez utóbbiban családos emberként nem dúskálsz, de úgy vettem észre, hogy érdekel a Linux világa, és szeretnéd megtanulni, ezért azt kívánom neked, hogy ne add fel.
    A honnan és mit tanulni kérdésre válaszképpen azt tudom mondani, hogy ha időd és türelmed engedi, magadtól tudod a legjobban megtanulni, mert a Linux rendkívül jól van dokumentálva az interneten, és személy szerint nekem eddig pl. nem volt olyan megoldandó problémám, amire ne találtam volna meg a választ a neten. ...és azért ez hatalmas élmény, szerintem. :)
    Érdemes magáról a rendszerről, a felépítéséről is olvasgatni, az néhány parancsot megtanulni, ha van rá lehetőséged. Az Arch nevű disztró wiki-je is nagyon informatív, elég sok mindenre rá tudsz benne keresni, ami általánosan is igaz a Linux-ra, talán ez a legjobban dokumentált Linux verzió.

    Köszi a segítséget, a parancsoknak mindenképp hasznát veszem, a wikis linknek sajnos nem, vagy csak fordítóval, az angolom hejdeszar :).
    Túlzottan nem akarom én variálni a rendszert, nem kell semmi cifraság bele, nem nyűgöz le a csillogás, ahogy írtad, sallang mentes legyen. Gyors és stabil oprendszerre vágyok, ami tökéletesen tudja nyújtani mindazt, amire megírták. Ha ezt tudja, illetve kielégíti a gyermekem játékok iránti vágyát, a nejem részéről azt, hogy az office nem túlzottan tér el az általa is tanult és megszokott MSOffice-tól, vagy adott esetben többet is nyújt (évről évre szarabb az MSO), már szuper. Erre vágyok, ezt sajnos már nem kapom meg egy wintől, annyira elcseszik a júzerekre ráerőltetett marhaságokkal.

  • Egyébként úgy gondolom a választás lehetősége inkább ajándék, mint probléma.

    Bizony, emiatt is van sok DE asztali kezelőfelület és még több WM, ablakkezelő, a választás bőségesen adott.
    Én ara utaltam, hogy ha már felraksz egy kiválasztott asztali felületet, miért nem használod annak saját GUI-s programjait, például a XED, mint szövegszerkesztő szerintem szövegszerkesztésre kiváló, ahogy a Nemo is. Nyugodtan rakd fel, ami neked tetszik, de ha valaki minden programot KDE-sre cserél, célszerűbb KDE felülettel szerelt disztrót telepítenie.

    ...úgy variálom ahogy akarom, és ettől “szerethető”. Ha ez a pozitívum itt nincs meg, szólj légyszi vagy szóljatok, mert akkor nem is erőltetem a dolgot.

    Nem, nincs meg ez a pozitívum, ha arra gondolsz, hogy teljesen szabadon irkálsz a rendszert működtető fájlokba, ami neked szimpatikus! :N Itt sajnos be kell tartanod a rendszer szabályait, azért javasoltam, hogy kutyulj GUI-s felületen inkább.

    70/30 arányban azért a redszer legyen értem, ne én a rendszerért.

    100%-ban a rendszer lesz érted, de csak a működő rendszerre igaz ez, a működésének alapjait meghagyva persze.

    Veszel egy automobilt, 100%-ban az van érted, de annak a működésében is tartanod kell azt a pár szabályt, amit az a rendszer megkövetel. Beülhetsz éppen hátra is, ha mész valahová, mert úgy tartja kedved, de a járművet csak abból az egy pozícióból fogod tudni irányítani. Ha nagyon meg akarsz állni, szerintem akkor se sokat variálsz, csak egyetlen egy pedált tudsz használni, hiába szeretnéd a kürt ritmikus nyomkodásával megoldani ezt. Sokszor legalábbis nem próbálgathatod..... :N

    Nyilván kell tanulni (bár nem tudom honnan és mit)

    Eddig nem nagyon akartál tanulni, inkább saját ötleteid alapján akartad működtetni a rendszert, lassan belátod, hogy mindennek tanulni kell a működtetését!

    Gondolom neked is van okostelcsid, rajta alapvető alkalmazásokkal, amit te sem feltétlen használsz, hanem a saját ízlésednek és igényednek megfelelőt.

    Először megismerkedem a rendszer saját programjaival, különben honnan tudnám, megfelel-e az igényeimnek. ;)

    Sok mindenben egyetértek, de vannak dolgok, amiben nem, vagy magyarázatra szorul. Azt nem értem, hogy miért lenne probléma az, ha a szoftverkezelőből egy nekem jobban tetsző alkalmazást telepítek, mint használjam a meglévőt? Valamiért csak oda biggyesztették a fejlesztők ...
    Legyen példa ez a fstab kiegészítés, amire nem találtam megoldást terminál környezetben. Nyilván ha mocsok sok időm és perfekt angol tudásom lenne, meg tudtam volna oldani, de ezek egyike sem adott. Ekkor ugrott be, hogy a youtube LInuxMind videói között a pali egy tök jó alkalmazást használt, ami kisegíti a hozzám hasonló tudatlan júzert, ez a Kate, mert nem kell terminálozni. Innentől nem volt kédés számomra, hogy ezt fogom ehhez a problémámhoz használni, aztán meg idővel lehet váltok, mert megtanulom használni a terminált, mert ahogy látom, sokkal egyszerűbb, vagy sok esetben egyszerűbb vele dolgozni, ami klassz nagyon, csak hát nem találtam eddig részletes magyar leírást, vagy nem szántam rá kellő időt.
    Szóval nem vágom miért baj ha keverem a szezont a fazonnal, mert egy újonc abból "él", amit lát, és ha látja, hogy van más, adott pillanatban könnyebb módszer, azt használja.
    Az, hogy nem akarok tanulni ... nyilván igen, különben nem is használnám már a rendszert, mert egy örök windowsosnak azért lássuk be, nem annyira könnyű az átállás. Nem kell ezt túlragozni, itt minden más, ami érdekes is egyben, csak eddig nem akadtam rá olyan "tananyaga", amivel el lehetne indulni. Azért nem valami nagy számban használt rendszer a linux, nyilván a win agyon tapossa, éppen ezért a tanulmányaim alatt sem nagyon hallottam róla, pedig műszaki infóra jártam annó, és a magyar nyelvű leírások sem állnak hegyekben a neten, ami egy kezdőnek nagy fejfájást okoz.

    Hűha, jó sok marhaságot hordtam össze, de szerintem megértesz ;) .

  • ubyegon2
    félisten

    “Ahogy látom már telepakolod a Cinnamonos disztródat KDE-s programokkal, nem is értem miért nem jó ennek a saját kétpaneles fájlkezelője (Nemo) és szövegszerkesztője (Xed).”
    Már itt húztam a szemöldököm, hogy “mi van”?! Majd fejsd ki kérlek, ezt nem vágom.
    Egyébként úgy gondolom a választás lehetősége inkább ajándék, mint probléma. Gondolom neked is van okostelcsid, rajta alapvető alkalmazásokkal, amit te sem feltétlen használsz, hanem a saját ízlésednek és igényednek megfelelőt. És ez így van jól.

    “Ha így kutyulsz mindent, te magad sem fogod kiismerni mit hogyan, nemhogy a családdal megkedveltetni!”
    Meglehet hogy így van, mert nekünk nincsenek alap ismereteink a linuxxal kapcsolatban, windows rendszerben nőttünk fel, vagyis én még a dos ideje alatt. Mindenféle hibájával együtt azért pozitívum mellette, hogy úgy variálom ahogy akarom, és ettől “szerethető”. Ha ez a pozitívum itt nincs meg, szólj légyszi vagy szóljatok, mert akkor nem is erőltetem a dolgot. 70/30 arányban azért a redszer legyen értem, ne én a rendszerért. Nyilván kell tanulni (bár nem tudom honnan és mit), de ha nem szerethető, akkor nem is kell.

    Egyébként úgy gondolom a választás lehetősége inkább ajándék, mint probléma.

    Bizony, emiatt is van sok DE asztali kezelőfelület és még több WM, ablakkezelő, a választás bőségesen adott.
    Én ara utaltam, hogy ha már felraksz egy kiválasztott asztali felületet, miért nem használod annak saját GUI-s programjait, például a XED, mint szövegszerkesztő szerintem szövegszerkesztésre kiváló, ahogy a Nemo is. Nyugodtan rakd fel, ami neked tetszik, de ha valaki minden programot KDE-sre cserél, célszerűbb KDE felülettel szerelt disztrót telepítenie.

    ...úgy variálom ahogy akarom, és ettől “szerethető”. Ha ez a pozitívum itt nincs meg, szólj légyszi vagy szóljatok, mert akkor nem is erőltetem a dolgot.

    Nem, nincs meg ez a pozitívum, ha arra gondolsz, hogy teljesen szabadon irkálsz a rendszert működtető fájlokba, ami neked szimpatikus! :N Itt sajnos be kell tartanod a rendszer szabályait, azért javasoltam, hogy kutyulj GUI-s felületen inkább.

    70/30 arányban azért a redszer legyen értem, ne én a rendszerért.

    100%-ban a rendszer lesz érted, de csak a működő rendszerre igaz ez, a működésének alapjait meghagyva persze.

    Veszel egy automobilt, 100%-ban az van érted, de annak a működésében is tartanod kell azt a pár szabályt, amit az a rendszer megkövetel. Beülhetsz éppen hátra is, ha mész valahová, mert úgy tartja kedved, de a járművet csak abból az egy pozícióból fogod tudni irányítani. Ha nagyon meg akarsz állni, szerintem akkor se sokat variálsz, csak egyetlen egy pedált tudsz használni, hiába szeretnéd a kürt ritmikus nyomkodásával megoldani ezt. Sokszor legalábbis nem próbálgathatod..... :N

    Nyilván kell tanulni (bár nem tudom honnan és mit)

    Eddig nem nagyon akartál tanulni, inkább saját ötleteid alapján akartad működtetni a rendszert, lassan belátod, hogy mindennek tanulni kell a működtetését!

    Gondolom neked is van okostelcsid, rajta alapvető alkalmazásokkal, amit te sem feltétlen használsz, hanem a saját ízlésednek és igényednek megfelelőt.

    Először megismerkedem a rendszer saját programjaival, különben honnan tudnám, megfelel-e az igényeimnek. ;)

  • Amazonas
    senior tag

    “Ahogy látom már telepakolod a Cinnamonos disztródat KDE-s programokkal, nem is értem miért nem jó ennek a saját kétpaneles fájlkezelője (Nemo) és szövegszerkesztője (Xed).”
    Már itt húztam a szemöldököm, hogy “mi van”?! Majd fejsd ki kérlek, ezt nem vágom.
    Egyébként úgy gondolom a választás lehetősége inkább ajándék, mint probléma. Gondolom neked is van okostelcsid, rajta alapvető alkalmazásokkal, amit te sem feltétlen használsz, hanem a saját ízlésednek és igényednek megfelelőt. És ez így van jól.

    “Ha így kutyulsz mindent, te magad sem fogod kiismerni mit hogyan, nemhogy a családdal megkedveltetni!”
    Meglehet hogy így van, mert nekünk nincsenek alap ismereteink a linuxxal kapcsolatban, windows rendszerben nőttünk fel, vagyis én még a dos ideje alatt. Mindenféle hibájával együtt azért pozitívum mellette, hogy úgy variálom ahogy akarom, és ettől “szerethető”. Ha ez a pozitívum itt nincs meg, szólj légyszi vagy szóljatok, mert akkor nem is erőltetem a dolgot. 70/30 arányban azért a redszer legyen értem, ne én a rendszerért. Nyilván kell tanulni (bár nem tudom honnan és mit), de ha nem szerethető, akkor nem is kell.

    Ezt neked kell eldöntened, mi hiába mondjuk azt, hogy a Linux szerethető, ha te nem így tapasztalod.
    Mindenesetre, egy megfelelő Linux-disztribúció a Windows-hoz képest fényévekkel jobban testreszabható, ezt bátran ki merem jelenteni. Kérdezd csak Frawly-t, aki az Arch vonalon is mozog. :) Na ott aztán tényleg olyan rendszert raksz össze magadnak, mindenféle sallangtól mentesen, amilyet akarsz - mindezt ingyen.
    Csak kell hozzá tapasztalat, türelem és idő. Gondolom, ez utóbbiban családos emberként nem dúskálsz, de úgy vettem észre, hogy érdekel a Linux világa, és szeretnéd megtanulni, ezért azt kívánom neked, hogy ne add fel.
    A honnan és mit tanulni kérdésre válaszképpen azt tudom mondani, hogy ha időd és türelmed engedi, magadtól tudod a legjobban megtanulni, mert a Linux rendkívül jól van dokumentálva az interneten, és személy szerint nekem eddig pl. nem volt olyan megoldandó problémám, amire ne találtam volna meg a választ a neten. ...és azért ez hatalmas élmény, szerintem. :)
    Érdemes magáról a rendszerről, a felépítéséről is olvasgatni, az néhány parancsot megtanulni, ha van rá lehetőséged. Az Arch nevű disztró wiki-je is nagyon informatív, elég sok mindenre rá tudsz benne keresni, ami általánosan is igaz a Linux-ra, talán ez a legjobban dokumentált Linux verzió.

  • Illetve ez az fstab érzékenység nem jön be.

    Ez nem érzékenység, egyszerűen a rendszert működtető fájlokat célszerű pontosan módosítani, ha több particiót is ugyanazon névvel látsz el vagy a fájlrendszert átbecézed.....ez egyébként Winen is gondot okozna, ha nem GUI-ból csinálnád. Neked igen erősen ragaszkodnod kéne Linux alatt is a GUI-s megoldásokhoz, ráadásul a rendszer épp aktuális asztali kezelőfelületének saját GUI-s megoldásaihoz. Ahogy látom már telepakolod a Cinnamonos disztródat KDE-s programokkal, nem is értem miért nem jó ennek a saját kétpaneles fájlkezelője (Nemo) és szövegszerkesztője (Xed). :N

    Ha így kutyulsz mindent, te magad sem fogod kiismerni mit hogyan, nemhogy a családdal megkedveltetni!

    “Ahogy látom már telepakolod a Cinnamonos disztródat KDE-s programokkal, nem is értem miért nem jó ennek a saját kétpaneles fájlkezelője (Nemo) és szövegszerkesztője (Xed).”
    Már itt húztam a szemöldököm, hogy “mi van”?! Majd fejsd ki kérlek, ezt nem vágom.
    Egyébként úgy gondolom a választás lehetősége inkább ajándék, mint probléma. Gondolom neked is van okostelcsid, rajta alapvető alkalmazásokkal, amit te sem feltétlen használsz, hanem a saját ízlésednek és igényednek megfelelőt. És ez így van jól.

    “Ha így kutyulsz mindent, te magad sem fogod kiismerni mit hogyan, nemhogy a családdal megkedveltetni!”
    Meglehet hogy így van, mert nekünk nincsenek alap ismereteink a linuxxal kapcsolatban, windows rendszerben nőttünk fel, vagyis én még a dos ideje alatt. Mindenféle hibájával együtt azért pozitívum mellette, hogy úgy variálom ahogy akarom, és ettől “szerethető”. Ha ez a pozitívum itt nincs meg, szólj légyszi vagy szóljatok, mert akkor nem is erőltetem a dolgot. 70/30 arányban azért a redszer legyen értem, ne én a rendszerért. Nyilván kell tanulni (bár nem tudom honnan és mit), de ha nem szerethető, akkor nem is kell.

  • ubyegon2
    félisten

    Szerintem elengedem ezt a dolgot. Nem a nehézsége miatt, hanem mert pl. ha a Krusander.ből rámegyek az adott partíciókra, akkor úgy is csatolódik. Nem emlékszem már melyikkel barátkoztam először (commanderrel), de az nem látta a wines partíciókat, csak ha a Nemo-ból csatoltam, megnyitottam.
    Illetve ez az fstab érzékenység nem jön be. Ok, ez nem windows, de ott legalább egy karakter elütés nem vágta haza a rendszert, egyszerűen kiírja, hogy nem tudja értelmezni, átugorja és csá. Na mindegy, majd igyekszem pontosabb lenni :). Igyekszem vagyis törekszem arra, hogy a család többi tagja hasonlónak érezze a winhez.

    Illetve ez az fstab érzékenység nem jön be.

    Ez nem érzékenység, egyszerűen a rendszert működtető fájlokat célszerű pontosan módosítani, ha több particiót is ugyanazon névvel látsz el vagy a fájlrendszert átbecézed.....ez egyébként Winen is gondot okozna, ha nem GUI-ból csinálnád. Neked igen erősen ragaszkodnod kéne Linux alatt is a GUI-s megoldásokhoz, ráadásul a rendszer épp aktuális asztali kezelőfelületének saját GUI-s megoldásaihoz. Ahogy látom már telepakolod a Cinnamonos disztródat KDE-s programokkal, nem is értem miért nem jó ennek a saját kétpaneles fájlkezelője (Nemo) és szövegszerkesztője (Xed). :N

    Ha így kutyulsz mindent, te magad sem fogod kiismerni mit hogyan, nemhogy a családdal megkedveltetni!

  • lev258
    veterán

    Szerintem elengedem ezt a dolgot. Nem a nehézsége miatt, hanem mert pl. ha a Krusander.ből rámegyek az adott partíciókra, akkor úgy is csatolódik. Nem emlékszem már melyikkel barátkoztam először (commanderrel), de az nem látta a wines partíciókat, csak ha a Nemo-ból csatoltam, megnyitottam.
    Illetve ez az fstab érzékenység nem jön be. Ok, ez nem windows, de ott legalább egy karakter elütés nem vágta haza a rendszert, egyszerűen kiírja, hogy nem tudja értelmezni, átugorja és csá. Na mindegy, majd igyekszem pontosabb lenni :). Igyekszem vagyis törekszem arra, hogy a család többi tagja hasonlónak érezze a winhez.

    Bár én magam is jobban szeretem az fstab használatát, grafikusan is meg lehet oldani. A Lemezek (vagy hasonló elnevezésű) alkalmazásban szokott lenni egyszerű módszer a csatolásra.
    Csak megemlítem. Ha Windows-t nem fogsz használni, az ntfs partíciókat is érdemes lecserélni. Különben gondok lehetnek később, ha javítani vagy épp töredezettség mentesíteni kell.

  • Szerintem elengedem ezt a dolgot. Nem a nehézsége miatt, hanem mert pl. ha a Krusander.ből rámegyek az adott partíciókra, akkor úgy is csatolódik. Nem emlékszem már melyikkel barátkoztam először (commanderrel), de az nem látta a wines partíciókat, csak ha a Nemo-ból csatoltam, megnyitottam.
    Illetve ez az fstab érzékenység nem jön be. Ok, ez nem windows, de ott legalább egy karakter elütés nem vágta haza a rendszert, egyszerűen kiírja, hogy nem tudja értelmezni, átugorja és csá. Na mindegy, majd igyekszem pontosabb lenni :). Igyekszem vagyis törekszem arra, hogy a család többi tagja hasonlónak érezze a winhez.

  • Ez a Fallout 4 nehéz téma lesz. Ahogy nézem, natív linuxos bináris nincs. Hivatalosan meg a winehq-n a minősítése a játéknak Garbage, tehát sz@rul fut.

    Így csak az marad, hogy amit letöltöttél, azt használod. Csak bemásolod valahova a mappát Linux alá, és elindítod sorban 1-install, 2-launcher, 3-start scripteket. Lehetőleg terminálból, ha valamelyiknek rendszergazdai jog kell, akkor sudo-val futtatva:
    cd /játék/elérési/útja
    sudo ./1-install

    Azért kell terminálban indítani, ha van valami hibaüzenet, lássuk mit írt ki.

    Esetleg a Steam-et lehet feltenni, ott megvenni a játékot, és talán Proton (DXVK) alapokon könnyebben működésre bírható. Nem ismerem ezt a játékot, nem játszottam még vele.

    Hali.
    Köszi a segítséget és a tippet mit is kellene csinálni. Kipróbálom aztán lesz ami lesz hát ha megy.
    Üdv.

  • Ez windows-os kép? (H: ?)

    A WINE nem egyenlő a natív linux alkalmazással, hanem, hogy egy tényleg windows-os programot a WINE környezetben telepítesz, majd futtatsz. Ergo ugyanaz a natív windows-os telepítő kell hozzá, mint amit Win alatt is használnál.

    Amúgy szerintem ilyen torrentes izéval nem fog menni, kb. mindenhol azt olvasom, hogy módosított wine kell hozzá, egy patch-et kell beletenni a forrásba, és úgy fordítani.
    Aztán talán megy, talán nem, de ha mégis elindul, akkor vagy nem lesz hang, vagy összeomlik a játék, vagy csak simán katasztrofális teljesítménnyel megy. Mindenesetre abban van egyetértés, hogy ha működik is, érdemes mindent low-ra állítani benne. :D

    WineHQ-n nézz körül, de máshol is rengeteg infó van, hogy hogyan lehet életet lehelni bele Mint alatt. Én nem szoktam játszani, így nem tudok érdemben hozzászólni.

    Hali.
    A válaszom IGEN. Ez a kép a win-es gépemről való. Van egy másik gépem azon tanulgatom a linuxot. Kösz a segítséget, azért próbálkozom.
    Üdv

  • ubyegon2
    félisten

    Igen, tudja. Megnézi, hogy mik vannak csatolva, melyik eszközök, milyen mappákba, azok milyen fájlrendszerek, és legenerálja velük az fstab-ot. Mount paramétereknek a default-ot adja meg, ha valamelyik SSD-n van, akkor a relatime,discard opciókat is hozzáveszi, ha támogatott. Ha gen-fstab -U formában hívod meg, akkor az UUID-k alapján írja meg az egészet.

    Csak előtte arra kell figyelni, hogy minden fel legyen csatolva, mert ha valamit kifelejtesz, az nem lesz belegenerálva az fstabba. Nyilván abból találja ki miket akarsz csatolni, ami már csatolva van.

    Az lehet, hogy Mint-en nem kell jogosultságot állítani az automatikus csatoláshoz. Archon is csak egyszer, amikor létrehozod a mappát neki, meg elsőre csatolod. Utána többször nem kell hozzányúlni.

    Persze nagyobb DE-knek is van GUI-ra kivezetett automount funkciója, ami nem az fstab-on alapul, és fel tudják csatolni induláskor a megadott meghajtókat, partíciókat. Ilyen van a KDE-ben, Gnome-ban, Xfce-ben, de talán a Cinnamon, Mate-ben is. Ilyenkor valóban nem kell root jogosultság sem, annyiból kényelmesebb. Meg ha elront valamit a user, nem lesz bootképtelen a rendszer. Ezt az egyet egyébként mindig is kritizáltam, egy hibás fstab-nak nem kéne leakasztania a bootot (hacsak nem a root/home partíció csatolása hibás). Ki kéne írnia egy warningot, meg mellőznie kéne a hibás sorokban lévő csatolásokat és kész.

    gen-fstab-bal legalább annyit bűvészkedsz szerintem, amennyit egy FTSAB szerkesztésével kéne. Különösen, hogy ~time és discard oprciókat is berakja, úgy amblock át kell mazsolázni az általa generált default értékeket.

    A nem auto módban csatolt meghajtókhoz is egy kattal hozzá tudok férni, igaz ez DE függő. Ha ugyanezt el akarom érni a módszereddel, akkor még külön jogosultságokat is kell szerkesztenem.

    Ezt az egyet egyébként mindig is kritizáltam, egy hibás fstab-nak nem kéne leakasztania a bootot (hacsak nem a root/home partíció csatolása hibás). Ki kéne írnia egy warningot, meg mellőznie kéne a hibás sorokban lévő csatolásokat és kész.

    Emlékeim szerint pont így működik, ahogy írod, ha nincs kiiktatva nofail FTSAB opcióval x partició ellenőrzése, akkor kiírja, hogy 's' gombbal tudod átlépni, legalábbis anno még így volt, mikor hopperkedtem, gyakorta fordult ez elő. ;)

    Ha meg valaki nem akar FSTAB szerkesztéssel vesződni, van GUI-s lehetőség is, disks is az talán.

  • Frawly
    veterán

    Egyébként csodálkozom, hogy felhasználóbarát Mint-en kézzel kell berhelni az fstab-ot.

    Mert az Arch az kitalálja, melyik particiót akarom auto módban csatolni!? :Y No, az mándöfi! :D

    (#10264) scabiosa82

    A Nemo fájlkezelő nem látja ezeket a meghajtókat/particiókat? Ha igen, akkor ne nagyon nevezgessük szerintem, mert ott egyértelműen megállapítható a helyes elérési út is!

    # <file system> <mount point> <type> <options> <dump> <pass>
    # / was on /dev/sda5 during installation
    UUID=c6fd972b-1a02-4efd-8120-15fc1848a805 / ext4 noatime,errors=remount-ro 0 1
    /swapfile none swap sw 0 0

    UUID=966741bd-5267-468e-bac2-673258cf3a99 /media/ubyegon/TORRENTEK ext4 nosuid,nodev,nofail 0 0
    UUID=7f066f77-6825-48f7-8bc2-ba75aba3df95 [B][L:ez%20az]/media/ubyegon/PCX ext4 nosuid,nodev,nofail 0 0[/L][/B]
    UUID=3166cd91-e143-44d4-adab-c73024f87840 /media/ubyegon/TT ext4 nosuid,nodev,nofail 0 0

    #tmpfs to .cache

    Igen, tudja. Megnézi, hogy mik vannak csatolva, melyik eszközök, milyen mappákba, azok milyen fájlrendszerek, és legenerálja velük az fstab-ot. Mount paramétereknek a default-ot adja meg, ha valamelyik SSD-n van, akkor a relatime,discard opciókat is hozzáveszi, ha támogatott. Ha gen-fstab -U formában hívod meg, akkor az UUID-k alapján írja meg az egészet.

    Csak előtte arra kell figyelni, hogy minden fel legyen csatolva, mert ha valamit kifelejtesz, az nem lesz belegenerálva az fstabba. Nyilván abból találja ki miket akarsz csatolni, ami már csatolva van.

    Az lehet, hogy Mint-en nem kell jogosultságot állítani az automatikus csatoláshoz. Archon is csak egyszer, amikor létrehozod a mappát neki, meg elsőre csatolod. Utána többször nem kell hozzányúlni.

    Persze nagyobb DE-knek is van GUI-ra kivezetett automount funkciója, ami nem az fstab-on alapul, és fel tudják csatolni induláskor a megadott meghajtókat, partíciókat. Ilyen van a KDE-ben, Gnome-ban, Xfce-ben, de talán a Cinnamon, Mate-ben is. Ilyenkor valóban nem kell root jogosultság sem, annyiból kényelmesebb. Meg ha elront valamit a user, nem lesz bootképtelen a rendszer. Ezt az egyet egyébként mindig is kritizáltam, egy hibás fstab-nak nem kéne leakasztania a bootot (hacsak nem a root/home partíció csatolása hibás). Ki kéne írnia egy warningot, meg mellőznie kéne a hibás sorokban lévő csatolásokat és kész.

  • ubyegon2
    félisten

    Egyébként csodálkozom, hogy felhasználóbarát Mint-en kézzel kell berhelni az fstab-ot.

    Mert az Arch az kitalálja, melyik particiót akarom auto módban csatolni!? :Y No, az mándöfi! :D

    (#10264) scabiosa82

    A Nemo fájlkezelő nem látja ezeket a meghajtókat/particiókat? Ha igen, akkor ne nagyon nevezgessük szerintem, mert ott egyértelműen megállapítható a helyes elérési út is!

    # <file system> <mount point> <type> <options> <dump> <pass>
    # / was on /dev/sda5 during installation
    UUID=c6fd972b-1a02-4efd-8120-15fc1848a805 / ext4 noatime,errors=remount-ro 0 1
    /swapfile none swap sw 0 0

    UUID=966741bd-5267-468e-bac2-673258cf3a99 /media/ubyegon/TORRENTEK ext4 nosuid,nodev,nofail 0 0
    UUID=7f066f77-6825-48f7-8bc2-ba75aba3df95 [B][L:ez%20az]/media/ubyegon/PCX ext4 nosuid,nodev,nofail 0 0[/L][/B]
    UUID=3166cd91-e143-44d4-adab-c73024f87840 /media/ubyegon/TT ext4 nosuid,nodev,nofail 0 0

    #tmpfs to .cache

    UUID=929741bd-5267-468e-bac2-673258cf3a99 /media/ubyegon/TORRENTEK ext4 nosuid,nodev,nofail 0 0
    UUID=7f085f77-6825-48f7-8bc2-ba75aba3df95 /media/ubyegon/PCX ...
    UUID=3121cd91-e143-44d4-adab-c73024f87840 /media/ubyegon/TT ext4 nosuid,nodev,nofail 0 0

    Az előbb valamit elkalibráltam. :U

    (#10265) Frawly

    Mint-nél, ha autocsatolással oldasz meg valamit, akkor nem kell root a hozzáféréshez. Mondjuk érdekes is lenne, ha a torrentek partició így működne! Gondolom az Arch működik ilyen felhasználóbarátságtalanul! ;]

  • ubyegon2
    félisten

    Ha csináltál mentést pendrive-ra, akkor visszaállítható.

    De egyébként is, javítható, bebootolsz a telepítős pendrive-val, amin a Live iso van, a Live rendszeren felcsatolod a mostani rendszered partícióját, megnyitod róla szekresztésre a /etc/fstab-ot, és kitörlöd a hibás sort, vagy átszerkeszted.

    Egyébként a /media/felhasználó/stb az nem a partíció neve, hanem a csatolási mappa. A partíció neve az az sda1 vagy nvme01 vagy ilyesmi, lsblk-val ellenőrizhető.

    Egyébként csodálkozom, hogy felhasználóbarát Mint-en kézzel kell berhelni az fstab-ot. Archon ki lehet adni a gen-fstab parancsot, ami újragenerálja az egészet, beleteszi az összes jelenleg felcsatolt partíciót, így csatolva lesz minden, és nincs az, hogy egyik-másik sor hibás.

    Egyébként csodálkozom, hogy felhasználóbarát Mint-en kézzel kell berhelni az fstab-ot.

    Mert az Arch az kitalálja, melyik particiót akarom auto módban csatolni!? :Y No, az mándöfi! :D

    (#10264) scabiosa82

    A Nemo fájlkezelő nem látja ezeket a meghajtókat/particiókat? Ha igen, akkor ne nagyon nevezgessük szerintem, mert ott egyértelműen megállapítható a helyes elérési út is!

    # <file system> <mount point> <type> <options> <dump> <pass>
    # / was on /dev/sda5 during installation
    UUID=c6fd972b-1a02-4efd-8120-15fc1848a805 / ext4 noatime,errors=remount-ro 0 1
    /swapfile none swap sw 0 0

    UUID=966741bd-5267-468e-bac2-673258cf3a99 /media/ubyegon/TORRENTEK ext4 nosuid,nodev,nofail 0 0
    UUID=7f066f77-6825-48f7-8bc2-ba75aba3df95 [B][L:ez%20az]/media/ubyegon/PCX ext4 nosuid,nodev,nofail 0 0[/L][/B]
    UUID=3166cd91-e143-44d4-adab-c73024f87840 /media/ubyegon/TT ext4 nosuid,nodev,nofail 0 0

    #tmpfs to .cache

  • Frawly
    veterán

    Közben sikerült módosítani grafikus felületen, elütöttem egy betűt, ntfs helyett ntefs volt ... :F
    Innentől indul a rendszer, viszont a csatolás nem teljes mértékben. 2 partíciót akarok csatolni automatice, viszont csak az egyik OK. Sőt, a másikat már nem is csatolja. Itt a kép róla:

    A másodikat azért nem csatolja, mert ugyanaz a csatolási pont. A második partícióra találj ki egy új csatolási pontot, pl. /media/czifrajoco/masodik vagy /media/masodik vagy /home/czifrajoco/akarmi, de amit az fstab-ba beírsz, az mappa szinten is legyen létező, tehát létre kell hozni a mappát ténylegesen neki, ahová csatolni tudja. Nem létező mappába nem tudja felcsatolni. Meg arra is érdemes figyelni, hogy a csatolási mappára állíts be a korlátozott jogú felhasználónak is hozzáférést, egyébként úgy fogja csatolni, hogy csak root-tal fogsz hozzáférni a partíciókhoz.

    (#10261) Károly 99: a Win8, 8.1, 10-zel vigyázni kell, mert alapból leállítás címén csak félhibernálást végeznek, ha be van kapcsolva a Gyors Indítás (Fast boot). Ez utóbbit ki kell kapcsolni, mert nem csatolódnak le az NTFS partíciók tőle, ami a Linuxnak gondot okoz.

  • Közben sikerült módosítani grafikus felületen, elütöttem egy betűt, ntfs helyett ntefs volt ... :F
    Innentől indul a rendszer, viszont a csatolás nem teljes mértékben. 2 partíciót akarok csatolni automatice, viszont csak az egyik OK. Sőt, a másikat már nem is csatolja. Itt a kép róla:

  • NeoPampalini
    senior tag

    Igen, ott tartok, meg is van a hiba. Feltelepítettem a Kate-t, de most nem tudom menteni azzal. Hogyan kell kinéznie a terminál parancsnak?

    kate sudoedit (útvonal)/filenév

  • Ha csináltál mentést pendrive-ra, akkor visszaállítható.

    De egyébként is, javítható, bebootolsz a telepítős pendrive-val, amin a Live iso van, a Live rendszeren felcsatolod a mostani rendszered partícióját, megnyitod róla szekresztésre a /etc/fstab-ot, és kitörlöd a hibás sort, vagy átszerkeszted.

    Egyébként a /media/felhasználó/stb az nem a partíció neve, hanem a csatolási mappa. A partíció neve az az sda1 vagy nvme01 vagy ilyesmi, lsblk-val ellenőrizhető.

    Egyébként csodálkozom, hogy felhasználóbarát Mint-en kézzel kell berhelni az fstab-ot. Archon ki lehet adni a gen-fstab parancsot, ami újragenerálja az egészet, beleteszi az összes jelenleg felcsatolt partíciót, így csatolva lesz minden, és nincs az, hogy egyik-másik sor hibás.

    Igen, ott tartok, meg is van a hiba. Feltelepítettem a Kate-t, de most nem tudom menteni azzal. Hogyan kell kinéznie a terminál parancsnak?

  • Károly 99
    csendes tag

    Szia,

    nekem mondjuk KDE felületem van, és ott a rendszerbeállításoknál be lehet állítani az "A legutóbbi állapot visszatöltése" opciót:

    Kellene, hogy Cinnamon-on is legyen hasonló.

    A Windows-t is hibernálva állítod le? Mert a hiba leírása alapján most így arra tudok gondolni, hogy vagy "összeakad" a Windows 7 hiberfile-jával valahol, vagy egyszerűen nem tudja kiírni a RAM tartalmat a merevlemezre.
    Esetleg ukuu-val próbálj meg egy kernelfrissítést.

    Üdv!

    A Windows-t nem hibernálva szoktam leállítani, a Windows leállítását a "leállítás" gombra kattintással szoktam leállítani. A mellékelt képen lévő "Legutóbbi állapot visszatöltése" opciót sajnos nem találtam meg a Cinnamon-nál. Most megpróbáltam a 10230-as számú hozzászólásnál leírt asztali számítógépemen a készenléti állapotba helyezést (felfüggesztés) a Linux Mint 19 telepítőjének a a Live (DVD-ről futó) rendszer alatt HDD nélkül (amelyiken a Windows 7 van feltelepítve), de sajnos a probléma ugyanaz, mint a fent említett (10230-as számú) hozzászólásnál (tehát a számítógépem készenléti állapotba kerülése után itt is rögtön "felébred"). A kernelfrissítés még nem próbáltam, de majd megpróbálom. Esetleg küldjek egy hang vagy videofelvételt, amelyben azt próbálom érzékeltetni, hogy valójában mi is a probléma? Mert, hogy ha kell, akkor majd elküldöm vagy feltöltöm valahová és belinkelem a hang vagy videofelvételt.

  • Frawly
    veterán

    "UUID=PARTÍCIÓUUID /HOVA-MOUNTOLJA* ntfs defaults 0 0
    * pl. /media/felhasználó/partícióneve"

    Először is köszi a segítséget!
    Másodszor ... elb.sztam. Hajnalban nekiültem tök kómásan, hogy megcsináljam az auto csatolást, részben annyi eltéréssel, hogy nem terminálban módosítottam a fájlt, hanem Kate-tel, mert nem jöttem rá hogyan kellene root jogot szerezve megnyitni az fstabot. Na mindegy, szerintem ez a legkisebb gond.
    A másik baj az, hogy szerintem lehagytam a /partícióneve részt, mert valszeg azt gondoltam, hogy ez valami választható név, ami nem lényeges ... nem tudom már, tényleg kómás voltam. A lényeg, hogy mentés és újraindítás után természetesen nem indult a rendszer. Próbáltam többféle módon indítani, de mindig a csökkentett üzemmódban vagy miben indul, amivel nem boldogulok. Azon agyalok, hogy valahogy vagy meg kellene nyitni az fstabot és törölni belőle a hülyeségem, vagy visszaállítani mentésből a rendszert. Sajna egyiknek sem tudom a menetét :O . Most gépelés közben az jutott eszembe, hogy pendrive-ról visszaállítaná e a mentést? Passz. :O alaki segítsen PLS!

    Ennyit látszik induláskor, illetve olyasmit, hogy NYILVÁN az ntfs partíció csatolással van baj, pirossal kiemeli.

    Ha csináltál mentést pendrive-ra, akkor visszaállítható.

    De egyébként is, javítható, bebootolsz a telepítős pendrive-val, amin a Live iso van, a Live rendszeren felcsatolod a mostani rendszered partícióját, megnyitod róla szekresztésre a /etc/fstab-ot, és kitörlöd a hibás sort, vagy átszerkeszted.

    Egyébként a /media/felhasználó/stb az nem a partíció neve, hanem a csatolási mappa. A partíció neve az az sda1 vagy nvme01 vagy ilyesmi, lsblk-val ellenőrizhető.

    Egyébként csodálkozom, hogy felhasználóbarát Mint-en kézzel kell berhelni az fstab-ot. Archon ki lehet adni a gen-fstab parancsot, ami újragenerálja az egészet, beleteszi az összes jelenleg felcsatolt partíciót, így csatolva lesz minden, és nincs az, hogy egyik-másik sor hibás.

  • NTFS csatolás így:

    Terminálba írd be:

    blkid

    Ez kilistázza az összes partíciót. Amit innen fontos kimásolni, az az adott partíció UUID-ja.

    Nyisd meg - root-ként - az /etc/fstab file-t, majd add hozzá ez alapján:

    UUID=PARTÍCIÓUUID /HOVA-MOUNTOLJA* ntfs defaults 0 0

    * pl. /media/felhasználó/partícióneve

    Mentsd el, újraindítás után látni fogod az NTFS partíciót.

    Amúgy a forrásból fordítás nem nagy cucc, néhány parancs az egész (nálam egy-két ritka esettől eltekintve hiba nélkül lefutott eddig minden, de ahol gond volt, ott is volt megoldás).

    "UUID=PARTÍCIÓUUID /HOVA-MOUNTOLJA* ntfs defaults 0 0
    * pl. /media/felhasználó/partícióneve"

    Először is köszi a segítséget!
    Másodszor ... elb.sztam. Hajnalban nekiültem tök kómásan, hogy megcsináljam az auto csatolást, részben annyi eltéréssel, hogy nem terminálban módosítottam a fájlt, hanem Kate-tel, mert nem jöttem rá hogyan kellene root jogot szerezve megnyitni az fstabot. Na mindegy, szerintem ez a legkisebb gond.
    A másik baj az, hogy szerintem lehagytam a /partícióneve részt, mert valszeg azt gondoltam, hogy ez valami választható név, ami nem lényeges ... nem tudom már, tényleg kómás voltam. A lényeg, hogy mentés és újraindítás után természetesen nem indult a rendszer. Próbáltam többféle módon indítani, de mindig a csökkentett üzemmódban vagy miben indul, amivel nem boldogulok. Azon agyalok, hogy valahogy vagy meg kellene nyitni az fstabot és törölni belőle a hülyeségem, vagy visszaállítani mentésből a rendszert. Sajna egyiknek sem tudom a menetét :O . Most gépelés közben az jutott eszembe, hogy pendrive-ról visszaállítaná e a mentést? Passz. :O alaki segítsen PLS!

    Ennyit látszik induláskor, illetve olyasmit, hogy NYILVÁN az ntfs partíció csatolással van baj, pirossal kiemeli.

  • Frawly
    veterán

    Kedves Frawly.
    Látom nagyon értesz a linuxon való játékokhoz ezért fordulok közvetlenül hozzád. Már kétszer kérdeztem de senki nem válaszolt, te talán tudsz valami okosat mondani. Torrent oldalról letöltöttem egy Fallout4-wine nevü könyvtárat ami az én okoskodásom szerint ennek a játéknak a linuxra fordított verziója lehet. Mivel windowson jót játszottam vele kipróbálnám linuxon is, csak azt nem tudom mit kell csinálni a könyvtárral vagy annak tartalmával, hogy működjön. Mellékelem a könyvtár tartalmát.

    Ez a Fallout 4 nehéz téma lesz. Ahogy nézem, natív linuxos bináris nincs. Hivatalosan meg a winehq-n a minősítése a játéknak Garbage, tehát sz@rul fut.

    Így csak az marad, hogy amit letöltöttél, azt használod. Csak bemásolod valahova a mappát Linux alá, és elindítod sorban 1-install, 2-launcher, 3-start scripteket. Lehetőleg terminálból, ha valamelyiknek rendszergazdai jog kell, akkor sudo-val futtatva:
    cd /játék/elérési/útja
    sudo ./1-install

    Azért kell terminálban indítani, ha van valami hibaüzenet, lássuk mit írt ki.

    Esetleg a Steam-et lehet feltenni, ott megvenni a játékot, és talán Proton (DXVK) alapokon könnyebben működésre bírható. Nem ismerem ezt a játékot, nem játszottam még vele.

  • NeoPampalini
    senior tag

    Kedves Frawly.
    Látom nagyon értesz a linuxon való játékokhoz ezért fordulok közvetlenül hozzád. Már kétszer kérdeztem de senki nem válaszolt, te talán tudsz valami okosat mondani. Torrent oldalról letöltöttem egy Fallout4-wine nevü könyvtárat ami az én okoskodásom szerint ennek a játéknak a linuxra fordított verziója lehet. Mivel windowson jót játszottam vele kipróbálnám linuxon is, csak azt nem tudom mit kell csinálni a könyvtárral vagy annak tartalmával, hogy működjön. Mellékelem a könyvtár tartalmát.

    Ez windows-os kép? (H: ?)

    A WINE nem egyenlő a natív linux alkalmazással, hanem, hogy egy tényleg windows-os programot a WINE környezetben telepítesz, majd futtatsz. Ergo ugyanaz a natív windows-os telepítő kell hozzá, mint amit Win alatt is használnál.

    Amúgy szerintem ilyen torrentes izéval nem fog menni, kb. mindenhol azt olvasom, hogy módosított wine kell hozzá, egy patch-et kell beletenni a forrásba, és úgy fordítani.
    Aztán talán megy, talán nem, de ha mégis elindul, akkor vagy nem lesz hang, vagy összeomlik a játék, vagy csak simán katasztrofális teljesítménnyel megy. Mindenesetre abban van egyetértés, hogy ha működik is, érdemes mindent low-ra állítani benne. :D

    WineHQ-n nézz körül, de máshol is rengeteg infó van, hogy hogyan lehet életet lehelni bele Mint alatt. Én nem szoktam játszani, így nem tudok érdemben hozzászólni.

  • Sajnos a warez olyan, hogy még Win-en sem könnyű. Crackelni, update-elni, no-cd-zni, stb. kell, meg registryt hegeszteni, sorozatszámot generálni, stb.. Szóval ha ez az igény, hogy az nCore-os játék működjön, akkor bizony Linuxon terminálban kell majd hegeszteni elég keményen. Ezt be kell vállalnod, ha ezen a vonalon akarsz maradni. Az úgy nem megy, hogy ingyen is legyen, meg egy kattintásos/kényelmes legyen. Valamit valamiért. A warez sincs ingyen, mert le kell hozzá töltikéznek, utánaolvasnod, hekkelnek, a Linux sincs ingyen, mert az időddel fizetsz, míg megtanulod a rendszer használatát, kitapasztalod, hogy milyen driverek, csomagok, grafikus felület az, ami neked kell.

    Általános tanácsként azt tudom mondani, hogy ha van az adott játéknak natív Linuxos változata, akkor elég csak a futtatható állományokat csomagból feltenni, utána hozzájuk lehet másolni a windowsos változat adatfájlait. De játéka válogatja.

    Abban igaza van itt a kollégának, hogy néha érdemes szétnézni a Steam-en, GOG-on, egyéb oldalakon, mert néha sok játék van leakciózva, pl. most Black Friday, meg őszvégi akció alkalmából, sok játékklasszikus megvehető 1000 Ft alatti áron, vagy nem sokkal többért, az eredeti ár töredékéért. Elég sok közöttük natív linuxos is egyben, így azokhoz kevesebbet kell hekkelni.

    De pl. nálam most a MoH:AA csak Linuxon volt működésre bírható. A játék nem támogatja az Intel HD GPU-kat (azok állítólag nem támogatnak régi OpenGL-verziókat és régebbi OpenGL extensionöket), ezért Win7-8.1-10-en nem kelthető életre, XP-n nem próbáltam. De Linuxon életre volt kelthető a natív linuxos változat (icculus-féle beta3), de az bugos volt (bugos hang, random kilépeget), meg a windowsos változat is (ehhez még többet kellett hekkelni, de ez bugmentesen fut).

    Kedves Frawly.
    Látom nagyon értesz a linuxon való játékokhoz ezért fordulok közvetlenül hozzád. Már kétszer kérdeztem de senki nem válaszolt, te talán tudsz valami okosat mondani. Torrent oldalról letöltöttem egy Fallout4-wine nevü könyvtárat ami az én okoskodásom szerint ennek a játéknak a linuxra fordított verziója lehet. Mivel windowson jót játszottam vele kipróbálnám linuxon is, csak azt nem tudom mit kell csinálni a könyvtárral vagy annak tartalmával, hogy működjön. Mellékelem a könyvtár tartalmát.

  • Frawly
    veterán

    Ha SSD-n van az NTFS partíció, akkor a "defaults" után tegyél be egy "noatime"-ot, de fontos, hogy szóköz ne legyen a vessző után, tehát így:
    "defaults,noatime".

    A második "0" pedig lehet "2" is, hogy ne zárja ki az adott partíciót a file-rendszer ellenőrzésből a boot során.

    Illetve, ügyelj arra, hogy szóköz nem lehet a partíció nevében, mert az az fstab-ban az értékek elválasztására szolgál. Ha mégis van, akkor a "\040" karaktersort kell beírni.
    Tehát a "Lemez neve" így nézne ki az fstab-ban: "Lemez\040neve".

    Szerintem ezzel már SSD-n sem kell szórakozni. Nem kímél sokat az SSD-n a noatime vagy relatime, meg nem szorulnak rá az SSD-k a kímélgetésre.

  • Frawly
    veterán

    Köszi! Win alatt ncore-ról kb azt töltöttem le, amit akartam. Lehet ki kell majd próbálnom a wine-t is.

    Sajnos a warez olyan, hogy még Win-en sem könnyű. Crackelni, update-elni, no-cd-zni, stb. kell, meg registryt hegeszteni, sorozatszámot generálni, stb.. Szóval ha ez az igény, hogy az nCore-os játék működjön, akkor bizony Linuxon terminálban kell majd hegeszteni elég keményen. Ezt be kell vállalnod, ha ezen a vonalon akarsz maradni. Az úgy nem megy, hogy ingyen is legyen, meg egy kattintásos/kényelmes legyen. Valamit valamiért. A warez sincs ingyen, mert le kell hozzá töltikéznek, utánaolvasnod, hekkelnek, a Linux sincs ingyen, mert az időddel fizetsz, míg megtanulod a rendszer használatát, kitapasztalod, hogy milyen driverek, csomagok, grafikus felület az, ami neked kell.

    Általános tanácsként azt tudom mondani, hogy ha van az adott játéknak natív Linuxos változata, akkor elég csak a futtatható állományokat csomagból feltenni, utána hozzájuk lehet másolni a windowsos változat adatfájlait. De játéka válogatja.

    Abban igaza van itt a kollégának, hogy néha érdemes szétnézni a Steam-en, GOG-on, egyéb oldalakon, mert néha sok játék van leakciózva, pl. most Black Friday, meg őszvégi akció alkalmából, sok játékklasszikus megvehető 1000 Ft alatti áron, vagy nem sokkal többért, az eredeti ár töredékéért. Elég sok közöttük natív linuxos is egyben, így azokhoz kevesebbet kell hekkelni.

    De pl. nálam most a MoH:AA csak Linuxon volt működésre bírható. A játék nem támogatja az Intel HD GPU-kat (azok állítólag nem támogatnak régi OpenGL-verziókat és régebbi OpenGL extensionöket), ezért Win7-8.1-10-en nem kelthető életre, XP-n nem próbáltam. De Linuxon életre volt kelthető a natív linuxos változat (icculus-féle beta3), de az bugos volt (bugos hang, random kilépeget), meg a windowsos változat is (ehhez még többet kellett hekkelni, de ez bugmentesen fut).

  • Amazonas
    senior tag

    NTFS csatolás így:

    Terminálba írd be:

    blkid

    Ez kilistázza az összes partíciót. Amit innen fontos kimásolni, az az adott partíció UUID-ja.

    Nyisd meg - root-ként - az /etc/fstab file-t, majd add hozzá ez alapján:

    UUID=PARTÍCIÓUUID /HOVA-MOUNTOLJA* ntfs defaults 0 0

    * pl. /media/felhasználó/partícióneve

    Mentsd el, újraindítás után látni fogod az NTFS partíciót.

    Amúgy a forrásból fordítás nem nagy cucc, néhány parancs az egész (nálam egy-két ritka esettől eltekintve hiba nélkül lefutott eddig minden, de ahol gond volt, ott is volt megoldás).

    Ha SSD-n van az NTFS partíció, akkor a "defaults" után tegyél be egy "noatime"-ot, de fontos, hogy szóköz ne legyen a vessző után, tehát így:
    "defaults,noatime".

    A második "0" pedig lehet "2" is, hogy ne zárja ki az adott partíciót a file-rendszer ellenőrzésből a boot során.

    Illetve, ügyelj arra, hogy szóköz nem lehet a partíció nevében, mert az az fstab-ban az értékek elválasztására szolgál. Ha mégis van, akkor a "\040" karaktersort kell beírni.
    Tehát a "Lemez neve" így nézne ki az fstab-ban: "Lemez\040neve".

  • NeoPampalini
    senior tag

    “forrásból fordítani” ez egy windowsosnak egy igazi sokk 🤣! De evezzünk más vizekre. Dual boot esetén hogyan tudom azt megoldani, hogy az ntfs partíciókat automatikusan csatolja a rendszer induláskor?

    NTFS csatolás így:

    Terminálba írd be:

    blkid

    Ez kilistázza az összes partíciót. Amit innen fontos kimásolni, az az adott partíció UUID-ja.

    Nyisd meg - root-ként - az /etc/fstab file-t, majd add hozzá ez alapján:

    UUID=PARTÍCIÓUUID /HOVA-MOUNTOLJA* ntfs defaults 0 0

    * pl. /media/felhasználó/partícióneve

    Mentsd el, újraindítás után látni fogod az NTFS partíciót.

    Amúgy a forrásból fordítás nem nagy cucc, néhány parancs az egész (nálam egy-két ritka esettől eltekintve hiba nélkül lefutott eddig minden, de ahol gond volt, ott is volt megoldás).

  • Nem kötekedni akartam. Csak az elején te magad az ingyenes játékokat hoztad fel összehasonlítási alapnak, aztán kiderült, hogy Windows alatt másképp értelmezed az ingyenes fogalmát.
    Egyébként Linuxra sem bonyolultabb feltenni a dolgokat, kivéve, ha forrásból fordítod. De utóbbi Win-en is ugyanannyira macerás. Részemről ennyi.
    Szerk.: Valamikor a playdeb ilyen gyűjtőhely volt (valóban ingyenes játékokhoz), de szerintem a támogatások elmaradása miatt szűnt meg. Most valami orosz oldal jön be, amit gyorsan be is zártam.

    “forrásból fordítani” ez egy windowsosnak egy igazi sokk 🤣! De evezzünk más vizekre. Dual boot esetén hogyan tudom azt megoldani, hogy az ntfs partíciókat automatikusan csatolja a rendszer induláskor?

  • lev258
    veterán

    Hagyjuk ezt kérlek, én nem játszom, a hozzászólásommal csupán arra akartam utalni, hogy valamivel több vagy könnyebb módja van win alatt elérni ezt azt kellő ismerettel. De nem az a célom, hogy itt is így szerezzem be az egyébként fizetős dolgokat. Ami jó, azt korábban is megvettem, ez után is meg fogom, mert támogatni kell a fejlesztőket. Meg ahogy látod, a tudásom is a linuxról ... szóval ne is gondolj ilyenekre 😄. Amire én konkrétan gondoltam az olyan tároló, amelyben játékok vannak. Valami gyűjtemény, ilyesmi.

    Nem kötekedni akartam. Csak az elején te magad az ingyenes játékokat hoztad fel összehasonlítási alapnak, aztán kiderült, hogy Windows alatt másképp értelmezed az ingyenes fogalmát.
    Egyébként Linuxra sem bonyolultabb feltenni a dolgokat, kivéve, ha forrásból fordítod. De utóbbi Win-en is ugyanannyira macerás. Részemről ennyi.
    Szerk.: Valamikor a playdeb ilyen gyűjtőhely volt (valóban ingyenes játékokhoz), de szerintem a támogatások elmaradása miatt szűnt meg. Most valami orosz oldal jön be, amit gyorsan be is zártam.

  • Amazonas
    senior tag

    Köszönöm, de sajnos semmi újat nem tudtam meg a linkből, persze ez az én hibám, mert nem értek hozzá mit is kellene tennem.

    Szia, ugyan, nem a te hibád, én siettem, de ahogy olvastam, azóta a GIMP már megoldotta a problémát.
    Majd belejössz. Ha értesz angolul és az időd engedi, javaslom, hogy külföldi fórumokat is olvasgass - nagyon sok típusproblémát önálló kereséssel is meg lehet oldani. Lesznek még buktatók, de annál több öröm.
    Személy szerint én pl. szeretem az az érzést, amikor magamtól oldok meg komolyabb problémákat is, ami egyúttal egy kis önbizalmat is ad a jövőre nézve.

  • Cucuska2
    addikt

    Hagyjuk ezt kérlek, én nem játszom, a hozzászólásommal csupán arra akartam utalni, hogy valamivel több vagy könnyebb módja van win alatt elérni ezt azt kellő ismerettel. De nem az a célom, hogy itt is így szerezzem be az egyébként fizetős dolgokat. Ami jó, azt korábban is megvettem, ez után is meg fogom, mert támogatni kell a fejlesztőket. Meg ahogy látod, a tudásom is a linuxról ... szóval ne is gondolj ilyenekre 😄. Amire én konkrétan gondoltam az olyan tároló, amelyben játékok vannak. Valami gyűjtemény, ilyesmi.

    De hát a Steam egy olyan tároló, ahol játékok vannak!

  • Annyiban igen, hogy Linuxon én a valódi ingyenes szoftverekről beszéltem, te meg azokról, amik sosem voltak azok. Ilyen alapon Linuxra is ugyanúgy letöltheted azokat is. :U
    Steam-en egyébként most őszi akció van, olcsóbban be lehet szerezni (és legálisan) jó címeket.

    Hagyjuk ezt kérlek, én nem játszom, a hozzászólásommal csupán arra akartam utalni, hogy valamivel több vagy könnyebb módja van win alatt elérni ezt azt kellő ismerettel. De nem az a célom, hogy itt is így szerezzem be az egyébként fizetős dolgokat. Ami jó, azt korábban is megvettem, ez után is meg fogom, mert támogatni kell a fejlesztőket. Meg ahogy látod, a tudásom is a linuxról ... szóval ne is gondolj ilyenekre 😄. Amire én konkrétan gondoltam az olyan tároló, amelyben játékok vannak. Valami gyűjtemény, ilyesmi.

  • lev258
    veterán

    Nevezhetjük annak is, a lényegen nem változtat.

    Annyiban igen, hogy Linuxon én a valódi ingyenes szoftverekről beszéltem, te meg azokról, amik sosem voltak azok. Ilyen alapon Linuxra is ugyanúgy letöltheted azokat is. :U
    Steam-en egyébként most őszi akció van, olcsóbban be lehet szerezni (és legálisan) jó címeket.

  • lev258
    veterán

    Köszi! Win alatt ncore-ról kb azt töltöttem le, amit akartam. Lehet ki kell majd próbálnom a wine-t is.

    Ettől még nem lesz ingyenes, csak illegális.

  • Valljuk be, hogy az ingyenes játékok sokszor "ócskák". Nem mondtam, hogy ne költsd a pénzedet.
    Egyébként pár ingyenes, szerintem jó játékot megemlítek: Warzone 2100, FreedroidRPG, Battle for Wesnoth, Secret Maryo Chronicles, Supertuxkart
    Próbáltam a főbb kategóriákat lefedni.
    Windows-on meg ne tekintsd ingyenesnek azokat, amikért eredetileg fizetni kellene.

    Köszi! Win alatt ncore-ról kb azt töltöttem le, amit akartam. Lehet ki kell majd próbálnom a wine-t is.

  • lev258
    veterán

    Igen, ezeket már nézegetem. A Steam ingyenes része azért igencsak szegényes. Bocs, sok játék van benne, csak hogy a gyereket idézzem "ócska" :W . Na ekkor jött az ötlet, hogy muszáj kérdeznem :K .

    Valljuk be, hogy az ingyenes játékok sokszor "ócskák". Nem mondtam, hogy ne költsd a pénzedet.
    Egyébként pár ingyenes, szerintem jó játékot megemlítek: Warzone 2100, FreedroidRPG, Battle for Wesnoth, Secret Maryo Chronicles, Supertuxkart
    Próbáltam a főbb kategóriákat lefedni.
    Windows-on meg ne tekintsd ingyenesnek azokat, amikért eredetileg fizetni kellene.

  • A rendszer szoftveráruházában is találsz párat. Aztán ott a Steam.

    Igen, ezeket már nézegetem. A Steam ingyenes része azért igencsak szegényes. Bocs, sok játék van benne, csak hogy a gyereket idézzem "ócska" :W . Na ekkor jött az ötlet, hogy muszáj kérdeznem :K .

  • lev258
    veterán

    Sziasztok!
    Számomra a váltás már nem kérdés winről linuxra (mint 19), de valahogy a gyermekem és a nejem is erre az útra szeretném terelni, ami kissé nehezebb lesz, mivel játékmániások. Ok, láttam több vidit is, hogy futnak e rendszer alatt is jobbnál jobb játékok, de idő híján, illetve hozzáértés híján nem tudom hogy hogyan és honnan lehet beszerezni őket. 1-2 weboldalt megnéztem és a frász jött rám a milliónyi terminál bejegyzéstől :Y . Létezik ennek egyszerűbb módja, vagy olyan tároló, ahonnan egy 10 éves gyerek is kedvére mazsolázhat?

    A rendszer szoftveráruházában is találsz párat. Aztán ott a Steam.

  • Köszönöm a heic formátumra vonatkozó segítséget, a 2.10-es gimp rendben kezeli.
    A cél egyébként egy remek kis házi videó összeállítás lenne. Ehhez milyen alkalmazást ajánlanátok? Kb. 15-20 perces lenne, képekkel, effektekkel, videókkal, zenével, tálán egy pár kép aláírással.

  • Köszönöm, de sajnos semmi újat nem tudtam meg a linkből, persze ez az én hibám, mert nem értek hozzá mit is kellene tennem.

  • Sziasztok!
    Számomra a váltás már nem kérdés winről linuxra (mint 19), de valahogy a gyermekem és a nejem is erre az útra szeretném terelni, ami kissé nehezebb lesz, mivel játékmániások. Ok, láttam több vidit is, hogy futnak e rendszer alatt is jobbnál jobb játékok, de idő híján, illetve hozzáértés híján nem tudom hogy hogyan és honnan lehet beszerezni őket. 1-2 weboldalt megnéztem és a frász jött rám a milliónyi terminál bejegyzéstől :Y . Létezik ennek egyszerűbb módja, vagy olyan tároló, ahonnan egy 10 éves gyerek is kedvére mazsolázhat?

  • Frawly
    veterán

    Szia,

    volt itthon még egy mint 13 maya CD-m így hirtelen azt raktam be és néztem meg. Van ugye keyboard shortcuts menü ott próbáltam, de sajnos nem reagált semmit a makro billentyűk lenyomására. Illetve az egéren található vissza/előre gombok se működtek.
    Szóval mit lehetne még megpróbálni?
    (gondolom az egér egy újabb verzióval már megoldódna)

    A Mint 13 nagyon régi, egy 6 éves kiadás!!! Ne kombinálj rajta, írj ki pendrive-ra egy Mint 19-et, és bootolj be róla. Nem kell telepíteni, csak indítsd el kipróbálás módban, nézd meg működik-e a billentyűzetnek ez a makróizéje. Ha nem megy, akkor nézd meg az lsusb kimenetét terminálban, hogy lássuk minek ismeri fel a billentyűzetet.

  • Amazonas
    senior tag

    Természetesen készítettem egy 5,5 GB-os swap partíciót a telepítéskor, és csak egy 250 GB-os HDD van benne. A "Felfüggesztés" (készenléti állapot) funkcióra mindenképp szükségem van rá, de jó lenne, ha a hibernálás funkciót is tudnám használni. Amúgy meg próbáltam a sima kikapcsolás utáni indítást is, de nem maradt meg az előtte megnyitott program (alkalmazás), mert még nem láttam ilyet, hogy megmaradnának a kikapcsolás előtt megnyitott alkalmazások.

    Szia,

    nekem mondjuk KDE felületem van, és ott a rendszerbeállításoknál be lehet állítani az "A legutóbbi állapot visszatöltése" opciót:

    Kellene, hogy Cinnamon-on is legyen hasonló.

    A Windows-t is hibernálva állítod le? Mert a hiba leírása alapján most így arra tudok gondolni, hogy vagy "összeakad" a Windows 7 hiberfile-jával valahol, vagy egyszerűen nem tudja kiírni a RAM tartalmat a merevlemezre.
    Esetleg ukuu-val próbálj meg egy kernelfrissítést.

  • paatrick
    őstag

    Szia,

    volt itthon még egy mint 13 maya CD-m így hirtelen azt raktam be és néztem meg. Van ugye keyboard shortcuts menü ott próbáltam, de sajnos nem reagált semmit a makro billentyűk lenyomására. Illetve az egéren található vissza/előre gombok se működtek.
    Szóval mit lehetne még megpróbálni?
    (gondolom az egér egy újabb verzióval már megoldódna)

    Helyesbítek, az egér előre/vissza gombjai működnek.

  • paatrick
    őstag

    "fel tudom valahogy telepíteni a wines drivert,"
    Ez biztos nem fog működni.
    Ne telepítsd még, hanem próbáld ki (ez alap funkciója a telepítőnek). Ott meglátod, hogyan kezeli alapból. Aztán lehet még agyalni. Az ilyen speciális cuccokhoz rendszerint nincs teljes támogatás, de esetleg némi matatás után lehet kezdeni a hiányzó dolgokkal is valamit.

    Szia,

    volt itthon még egy mint 13 maya CD-m így hirtelen azt raktam be és néztem meg. Van ugye keyboard shortcuts menü ott próbáltam, de sajnos nem reagált semmit a makro billentyűk lenyomására. Illetve az egéren található vissza/előre gombok se működtek.
    Szóval mit lehetne még megpróbálni?
    (gondolom az egér egy újabb verzióval már megoldódna)

  • Károly 99
    csendes tag

    Szia,

    ismert probléma, ezért alapból tiltva is van a hibernálás a 19-ben Mate és Cinnamon alatt is, úgy tudom. Csodálkozom is, hogy akkor te hogyan tudsz hibernálni.
    Telepítéskor csináltál swap partíciót és ha igen, mekkora mérettel? (Minimum a RAM-méret ajánlott, de kevesebb RAM esetén ajánlott a duplája.)
    Illetve, szükséged van ezekre a funkciókra egyáltalán? Ha van SSD a gépben és arról megy a rendszer, szerintem nem nyersz időben a hibernálással semmit, ráadásul sima kikapcs utáni indításnál is ugyanúgy ott lesznek a megnyitott programok, böngészőablakok, stb.
    Ha esetleg szánsz valamennyi összeget a gép fejlesztésére, elsőnek a Codegen-t cseréld le legalább valami alap FSP-re, mielőtt magával ránt valamit. Tápos topikban tudnak erről bővebb info-t adni.

    Természetesen készítettem egy 5,5 GB-os swap partíciót a telepítéskor, és csak egy 250 GB-os HDD van benne. A "Felfüggesztés" (készenléti állapot) funkcióra mindenképp szükségem van rá, de jó lenne, ha a hibernálás funkciót is tudnám használni. Amúgy meg próbáltam a sima kikapcsolás utáni indítást is, de nem maradt meg az előtte megnyitott program (alkalmazás), mert még nem láttam ilyet, hogy megmaradnának a kikapcsolás előtt megnyitott alkalmazások.

  • Amazonas
    senior tag

    Sziasztok!

    Nemrég egy ASUS M2N-E SLI alaplappal, AMD Athlon 64 X2 4800+ processzorral, 2 GB memóriával és egy NVIDIA Geforce GT630 videokártyával szerelt asztali számítógépemre egy Linux Mint 19 disztribúciót telepítettem fel Cinnamon 3.8.9-es asztali környezettel és Linux 4.15.0.20 kernellel dual bootban, illetve NVIDIA 390.77-es videókártya driverrel. A problémám a következő lenne: amikor készenléti állapotba (felfüggesztés) szeretném helyezni a fent említett számítógépemet, a számítógépem készenléti állapotba kerülése után rögtön "felébred", pedig nem nyomtam meg semmilyen billentyű vagy egérgombot, illetve a számítógépem power gombját. A hibernálásnál is ugyanez a probléma. A számítógépem a hibernálás befejezése után itt is rögtön "felébred", illetve olyan is előfordul, hogy a hibernálás befejezése után nem kapcsol ki automatikusan a számítógépem, így az kézzel kell kikapcsolni. A készenléti állapotba helyezést megpróbáltam a Linux Mint 19 telepítőjének a Live (DVD-ről futó) rendszer alatt is, de a probléma ugyanaz. Az asztali számítógépem tápegysége egy Codegen 300xx. Kipróbáltam a készenléti állapotba helyezést a Lenovo 80QQ018THV laptopon is, de nem tapasztaltam azt, hogy "felébred" a készenléti állapotba helyezés befejezése után. A jó öreg Windows 7 operációs rendszeren sem tapasztaltam problémát a készenléti állapotba helyezés és hibernálás után, mert ott automatikusan kikapcsol számítógép. Próbáltam megoldást találni a fent leírt problémákra, de sajnos nem jártam sikerrel. :( Szerintetek mi lehet a konkrét probléma? Valaki tapasztalt már ilyen problémát? Lehet, hogy az ACPI-al (Advanced Configuration and Power Interface) van valami gond? A válaszokat előre is megköszönöm!

    Szia,

    ismert probléma, ezért alapból tiltva is van a hibernálás a 19-ben Mate és Cinnamon alatt is, úgy tudom. Csodálkozom is, hogy akkor te hogyan tudsz hibernálni.
    Telepítéskor csináltál swap partíciót és ha igen, mekkora mérettel? (Minimum a RAM-méret ajánlott, de kevesebb RAM esetén ajánlott a duplája.)
    Illetve, szükséged van ezekre a funkciókra egyáltalán? Ha van SSD a gépben és arról megy a rendszer, szerintem nem nyersz időben a hibernálással semmit, ráadásul sima kikapcs utáni indításnál is ugyanúgy ott lesznek a megnyitott programok, böngészőablakok, stb.
    Ha esetleg szánsz valamennyi összeget a gép fejlesztésére, elsőnek a Codegen-t cseréld le legalább valami alap FSP-re, mielőtt magával ránt valamit. Tápos topikban tudnak erről bővebb info-t adni.

  • Károly 99
    csendes tag

    Sziasztok!

    Nemrég egy ASUS M2N-E SLI alaplappal, AMD Athlon 64 X2 4800+ processzorral, 2 GB memóriával és egy NVIDIA Geforce GT630 videokártyával szerelt asztali számítógépemre egy Linux Mint 19 disztribúciót telepítettem fel Cinnamon 3.8.9-es asztali környezettel és Linux 4.15.0.20 kernellel dual bootban, illetve NVIDIA 390.77-es videókártya driverrel. A problémám a következő lenne: amikor készenléti állapotba (felfüggesztés) szeretném helyezni a fent említett számítógépemet, a számítógépem készenléti állapotba kerülése után rögtön "felébred", pedig nem nyomtam meg semmilyen billentyű vagy egérgombot, illetve a számítógépem power gombját. A hibernálásnál is ugyanez a probléma. A számítógépem a hibernálás befejezése után itt is rögtön "felébred", illetve olyan is előfordul, hogy a hibernálás befejezése után nem kapcsol ki automatikusan a számítógépem, így az kézzel kell kikapcsolni. A készenléti állapotba helyezést megpróbáltam a Linux Mint 19 telepítőjének a Live (DVD-ről futó) rendszer alatt is, de a probléma ugyanaz. Az asztali számítógépem tápegysége egy Codegen 300xx. Kipróbáltam a készenléti állapotba helyezést a Lenovo 80QQ018THV laptopon is, de nem tapasztaltam azt, hogy "felébred" a készenléti állapotba helyezés befejezése után. A jó öreg Windows 7 operációs rendszeren sem tapasztaltam problémát a készenléti állapotba helyezés és hibernálás után, mert ott automatikusan kikapcsol számítógép. Próbáltam megoldást találni a fent leírt problémákra, de sajnos nem jártam sikerrel. :( Szerintetek mi lehet a konkrét probléma? Valaki tapasztalt már ilyen problémát? Lehet, hogy az ACPI-al (Advanced Configuration and Power Interface) van valami gond? A válaszokat előre is megköszönöm!

  • lev258
    veterán

    Sziasztok,

    újra itt vagyok, egyelőre nem telepítettem még az xfce változatot, mert szeretnék mindent körbejárni hogy minden működik-e amit majd szeretnék.
    Szóval most egy "Hama urage exodus macro" billentyűzetet használok annak is az oldalsó makrógombjait elég gyakran. Ehhez ugye külön driver kellett. Nézegettem a Hama oldalán de ott csak windows driverek vannak letölthetőek.
    Google semmi értelmes találatot nem dobott linux driverre.
    A kérdés hogy ez hogy működik, fel tudom valahogy telepíteni a wines drivert, vagy van valami külön linuxos driver hely amit nem ismerek és esetleg ott már valaki írt ehhez a billhez drivert? Nyilván a betűk-számok része így is működne, de én pont a markobillentyűk miatt vettem ilyet. :(

    "fel tudom valahogy telepíteni a wines drivert,"
    Ez biztos nem fog működni.
    Ne telepítsd még, hanem próbáld ki (ez alap funkciója a telepítőnek). Ott meglátod, hogyan kezeli alapból. Aztán lehet még agyalni. Az ilyen speciális cuccokhoz rendszerint nincs teljes támogatás, de esetleg némi matatás után lehet kezdeni a hiányzó dolgokkal is valamit.

  • paatrick
    őstag

    Sziasztok,

    újra itt vagyok, egyelőre nem telepítettem még az xfce változatot, mert szeretnék mindent körbejárni hogy minden működik-e amit majd szeretnék.
    Szóval most egy "Hama urage exodus macro" billentyűzetet használok annak is az oldalsó makrógombjait elég gyakran. Ehhez ugye külön driver kellett. Nézegettem a Hama oldalán de ott csak windows driverek vannak letölthetőek.
    Google semmi értelmes találatot nem dobott linux driverre.
    A kérdés hogy ez hogy működik, fel tudom valahogy telepíteni a wines drivert, vagy van valami külön linuxos driver hely amit nem ismerek és esetleg ott már valaki írt ehhez a billhez drivert? Nyilván a betűk-számok része így is működne, de én pont a markobillentyűk miatt vettem ilyet. :(

  • üdv.

    Acer laptop-ra szeretnék Linux Mint 19-et telepíteni uefi-ben (Celeron N2830 4GB RAM 120GB SSD).
    Melyik asztali környezetet érdemes telepíteni és hogyan partícionáljam (/ ;/home ; uefi)???
    BIOS-ban a secure boot-ot kikapcsoltam.

  • b3Ro
    senior tag

    Szia,Cinnamon,nálam beboot-olás után ennyit eszik.
    Utána csak többet.

    Szia. Ez természetes, boot utan gondolom elinditasz x y programot, es nem csak nezed a hatteret.

  • Mtbsrác
    senior tag

    FB mostanában haldoklik, ma is volt róla itt-ott cikk... De amiket leírtál, gyakorlatilag bármikor képes produkálni. :DDD

    FF saját opciója nem jó cache ürítésre? Preferences -> Privacy & Security -> Cookies and site data -> Clear data

    Gépeld be a címsorba, hogy "about:cache", ott kiírja, hogy hol találod a profilhoz tartozó cache folder-t.

    Nálam itt van a disk:
    /home/FELHASZNÁLÓ/.cache/mozilla/firefox/PROFILNÉV/cache2/

    és itt az appcache:
    /home/FELHASZNÁLÓ/.cache/mozilla/firefox/PROFILNÉV/OfflineCache

    Igen vettem észre sajnos. De aztán nem is áll vissza a régi helyzet hanem 0-ról indul minden. Nem igen használom így annyira nemmozgat meg csak furcsa volt. Azt hittem hogy nálam van vmi gebasz.

    :R

    Megtaláltam a progiban hogy kitörölje, amire azt írta hogy okés de aztán mégis csak ott volt még 2gb fölös szemét. Így manuálisan tudtam törölni köszi. ;)

  • #33164544
    törölt tag

    Solus Budgie 540MB sem rossz

    Szia,Cinnamon,nálam beboot-olás után ennyit eszik.
    Utána csak többet.

  • NeoPampalini
    senior tag

    Nektek is csinálja mostanában az FB hogy nem ad ki semmi postot a főoldalra csak ezt az üzenetet látom hogy:
    Köszöntünk a Facebookon!
    Első lépésként vedd fel az ismerőseidet. Itt fogod látni a videóikat, a fényképeiket és a bejegyzéseiket. tovább gomb aztán.
    Ill a csoportokban csak az első 2-3őpst jelenik meg, mostanában egyre többször csinálja.

    Másik hogy hogyan tudok minden cache-t kipucolni belőle? hova teszi el a mozilla.

    FB mostanában haldoklik, ma is volt róla itt-ott cikk... De amiket leírtál, gyakorlatilag bármikor képes produkálni. :DDD

    FF saját opciója nem jó cache ürítésre? Preferences -> Privacy & Security -> Cookies and site data -> Clear data

    Gépeld be a címsorba, hogy "about:cache", ott kiírja, hogy hol találod a profilhoz tartozó cache folder-t.

    Nálam itt van a disk:
    /home/FELHASZNÁLÓ/.cache/mozilla/firefox/PROFILNÉV/cache2/

    és itt az appcache:
    /home/FELHASZNÁLÓ/.cache/mozilla/firefox/PROFILNÉV/OfflineCache

  • Mtbsrác
    senior tag

    Nektek is csinálja mostanában az FB hogy nem ad ki semmi postot a főoldalra csak ezt az üzenetet látom hogy:
    Köszöntünk a Facebookon!
    Első lépésként vedd fel az ismerőseidet. Itt fogod látni a videóikat, a fényképeiket és a bejegyzéseiket. tovább gomb aztán.
    Ill a csoportokban csak az első 2-3őpst jelenik meg, mostanában egyre többször csinálja.

    Másik hogy hogyan tudok minden cache-t kipucolni belőle? hova teszi el a mozilla.

  • b3Ro
    senior tag

    Nekem ez a 992 MB is sok ezzel a Cinnamonnal. Nálam az elvileg bloatabb Gnome3 600 MB alatt eszik, igaz nálam nem fut plusz applet, update manager, NV illesztőprogram. Még Xorg sem fut, mert Wayland van helyette, és az alkalmazások számára csak egy minimális Xorg emuláció van betöltve.

    Bár mondjuk nem is olyan sok, mert egy nagyon fullos KDE is simán bekajál 1 GB-ot, meg a Win10 is.

    Solus Budgie 540MB sem rossz

  • ubyegon2
    félisten

    Igen, tetszik, ezért is próbálom tanulni, megszokni. Amit ennél a rendszernél sem értek az az, hogy miért nem támogatja vagy ismeri a heic formátumot. Tudom én hogy az iphonon át lehet alakítani jpgre a képet vagy alapból úgy készítse, de nekem ehhez semmi kedvem, szerintem sokkal jobb minőségű a heic formátum. A windows kb egyáltalán nem támogatja, de ahogy látom a linux se, vagy nem tudom mi van... Lehet nem jól vagy jó helyen keresek 🤣

    Ha nézegetni akarod az elkészült képeket, arra van egy közös pont, a Dropbox. Van szerintem kliens vagy filemanager plugin(ez van XFCE, Mate és Cinnamon fájlkezelőjéhez is), de ha nincs akkor böngésző.
    DB-ben meg lehet nézni a hiec/hief kiterjesztésű képeket.

    forrás

  • Frawly
    veterán

    Igen, tetszik, ezért is próbálom tanulni, megszokni. Amit ennél a rendszernél sem értek az az, hogy miért nem támogatja vagy ismeri a heic formátumot. Tudom én hogy az iphonon át lehet alakítani jpgre a képet vagy alapból úgy készítse, de nekem ehhez semmi kedvem, szerintem sokkal jobb minőségű a heic formátum. A windows kb egyáltalán nem támogatja, de ahogy látom a linux se, vagy nem tudom mi van... Lehet nem jól vagy jó helyen keresek 🤣

    A legújabb GIMP tuti kezeli a heic-képeket. Az imagemagick-kel konvertálni lehet terminálban más formátumra, de csak akkor, ha a heic támogatás bele van fordítva, olyan verzió.

  • Amazonas
    senior tag

    Igen, tetszik, ezért is próbálom tanulni, megszokni. Amit ennél a rendszernél sem értek az az, hogy miért nem támogatja vagy ismeri a heic formátumot. Tudom én hogy az iphonon át lehet alakítani jpgre a képet vagy alapból úgy készítse, de nekem ehhez semmi kedvem, szerintem sokkal jobb minőségű a heic formátum. A windows kb egyáltalán nem támogatja, de ahogy látom a linux se, vagy nem tudom mi van... Lehet nem jól vagy jó helyen keresek 🤣

  • Örülök, hogy csak sikerült így vakon összehozni! (úgy értem, hogy nekem nincs nyomtató, scanner, etc...)

    Kicsit szokni kell, sok minden más, mint Windowson, de nekem anno nagyon hamar megtetszett.

    A Mint 18.x-ek alapja az Ubuntu 16.04 míg a Mint 19-nek már az Ubuntu 18.04, emiatt a fő verzió különbség miatt nem kompatibilisek a driverek. Gondolom ezek a verziószámok is elég furán hatnak még neked, de hamar meg lehet szokni! Ismerkedj a rendszerrel, próbálgasd, ha elakadsz, valaki csak tudja a megoldást!

    A rolling hívószóra egyelőre inkább ne is figyelj oda! ;]

    Igen, tetszik, ezért is próbálom tanulni, megszokni. Amit ennél a rendszernél sem értek az az, hogy miért nem támogatja vagy ismeri a heic formátumot. Tudom én hogy az iphonon át lehet alakítani jpgre a képet vagy alapból úgy készítse, de nekem ehhez semmi kedvem, szerintem sokkal jobb minőségű a heic formátum. A windows kb egyáltalán nem támogatja, de ahogy látom a linux se, vagy nem tudom mi van... Lehet nem jól vagy jó helyen keresek 🤣

  • #33164544
    törölt tag

    Innen lehet letölteni. Itt kattintasz az Original Resolution: 2000x1331 linkre előjön a kép, még egyszer rákattintasz, előjön normális méretben. Ott a képen jobb gombbal kattintás, majd Kép mentése más néven... opció választása. De vannak még az oldalon hasonlóan jó képek.

    (#10212) Amazonas: kösz szépen, már le is szedtem. A Windows alá jó lesz háttérnek. Linux alatt hagyom most a pálinka-alapanyagosat :DDD

    Szia,köszi a választ. :R

    Windows alá jó lesz :Y

    Na ha ezt hamarabb mondtad volna...... :N

  • Frawly
    veterán

    Szia,és hogyan lehet letölteni?
    Mert a letöltés gombra kattintva,csak teljes képernyőre rakja ki. :(

    Innen lehet letölteni. Itt kattintasz az Original Resolution: 2000x1331 linkre előjön a kép, még egyszer rákattintasz, előjön normális méretben. Ott a képen jobb gombbal kattintás, majd Kép mentése más néven... opció választása. De vannak még az oldalon hasonlóan jó képek.

    (#10212) Amazonas: kösz szépen, már le is szedtem. A Windows alá jó lesz háttérnek. Linux alatt hagyom most a pálinka-alapanyagosat :DDD

  • ubyegon2
    félisten

    Köszönöm szépen, ez volt a gond! Láttam én, hogy az 18-as verzióhoz való, de ... ahogy mondtam, windowsról jöttem, ott egy kicsivel korábbi driver is megteszi :). Azt nem is néztem, hogy milyen alapú, nem is tudom hogyan kell :B . Köszi még egyszer! :R

    Örülök, hogy csak sikerült így vakon összehozni! (úgy értem, hogy nekem nincs nyomtató, scanner, etc...)

    Kicsit szokni kell, sok minden más, mint Windowson, de nekem anno nagyon hamar megtetszett.

    A Mint 18.x-ek alapja az Ubuntu 16.04 míg a Mint 19-nek már az Ubuntu 18.04, emiatt a fő verzió különbség miatt nem kompatibilisek a driverek. Gondolom ezek a verziószámok is elég furán hatnak még neked, de hamar meg lehet szokni! Ismerkedj a rendszerrel, próbálgasd, ha elakadsz, valaki csak tudja a megoldást!

    A rolling hívószóra egyelőre inkább ne is figyelj oda! ;]

  • Amazonas
    senior tag

    Ez nem tetszik. Mármint a háttérkép, nem a fapadosság. De a linken lévő desktopjaid között van szép, az az éjszakai esős utas, meg fekete-fehér lámpaoszlopos elég jó. Ezt a háttérképet honnan tudnám letölteni, ’cijó.

    [link]

    Uby megelőzött... :)

  • ubyegon2
    félisten

    Ez nem tetszik. Mármint a háttérkép, nem a fapadosság. De a linken lévő desktopjaid között van szép, az az éjszakai esős utas, meg fekete-fehér lámpaoszlopos elég jó. Ezt a háttérképet honnan tudnám letölteni, ’cijó.

    A hsz-ből jöttem rá én is! Ihol van e!

    Nekem a nemtetsző képen e két bicajozó csokihugi tetszett. Nem is gyümiket fogok nézegetni. ;]

  • #33164544
    törölt tag

    Az a kép, amit linkeltem, az konkrétan 2000×1331-es, ami nagyobb, mint az 1920×1080-as FHD. De lehet az említett oldalakon szűrni, hogy csak olyan képeket hozzon fel, amelyek legalább FHD felbontásúak.

    (#10198) ubyegon2: pálinkaalapanyag a térded kalácsa :D Nem beszólni, mert kapsz egy barackot a fejedre :DDD

    Szia,és hogyan lehet letölteni?
    Mert a letöltés gombra kattintva,csak teljes képernyőre rakja ki. :(

  • Frawly
    veterán

    Szépek ezek,a háttérképek.
    Csak nem full hd felbontásúak.

    Az a kép, amit linkeltem, az konkrétan 2000×1331-es, ami nagyobb, mint az 1920×1080-as FHD. De lehet az említett oldalakon szűrni, hogy csak olyan képeket hozzon fel, amelyek legalább FHD felbontásúak.

    (#10198) ubyegon2: pálinkaalapanyag a térded kalácsa :D Nem beszólni, mert kapsz egy barackot a fejedre :DDD

  • Frawly
    veterán

    Nem tudom a "fullos" KDE pontosan mit takar, de nálam a legfrissebb Manjaro KDE - háttérben futó Conky-val, Időjárás widget-tel, megáll 460 MB-nál.
    Nem olyan már ám mint régen volt. Korábban én is kerültem, de már egy fél éve teljesen OK.

    Igen, azt Gyurmafigura is írta, hogy már kevesebbe fogyaszt, de ha bekapcsolsz mindenféle plasmoidot, effektet, rendszerértesítést rajta, meg kinyitsz, bezársz pár progromat, utána már az alapfogyasztás sem nagyon megy alább 0,8-1 GB-nál. Boot után lehet vele valóban 450-500 MB-ot is mérni, de az csalóka lehet. Igaz a memóriafogyasztás azért csökkent, mert sokat butítottak is rajta. Egyre több beállítási lehetőséget és effektet vesznek el belőle.

  • Frawly
    veterán

    Nem film vagyis nem tudom, valami régi amerikai kisváros, igazából szerintem nem is hátteres oldalon találtam. Megnéztem azt az említett kisvárost, de nem ismertem rá. Dereng már, hogy valami művészeti oldalon voltak jó festmények, ott találtam. Merthogy ez sem kép, hanem festmény! ;]

    Megnyugtat a képről lejövő hangulat.

    Volt mikor ez nyugtatott! :D

    forrás

    Ez nem tetszik. Mármint a háttérkép, nem a fapadosság. De a linken lévő desktopjaid között van szép, az az éjszakai esős utas, meg fekete-fehér lámpaoszlopos elég jó. Ezt a háttérképet honnan tudnám letölteni, ’cijó.

  • imagescan-bdle-linuxmint-18-1.3.38.x64.deb

    Itt van a gond nálad! Mint 19-re akarod feltenni a drivert, de ez Mint 18-ra van (az 16.04 alapú)! Nincs Mint 19-re(ez 18.04 alapú), de nem is kell, mert ott az Ubuntu 18.04 drivere, azt töltsd le és telepítsd az előbbi módon! itt egy direktlink hozzá

    Telepíteni úgy a legegyszerűbb(ebben az esetben legalábbis), ha a letöltött linket hagyod megnyitni és a benne lévő mappát is megnyitod, majd a Core mappában lévő fájlra duplakatt

    és bejön a Gdebi telepítő, ez felrakja neked automatikusan, ha beírod a jelszavadat! Ha elakad függőség miatt, akkor gyere újra.

    Köszönöm szépen, ez volt a gond! Láttam én, hogy az 18-as verzióhoz való, de ... ahogy mondtam, windowsról jöttem, ott egy kicsivel korábbi driver is megteszi :). Azt nem is néztem, hogy milyen alapú, nem is tudom hogyan kell :B . Köszi még egyszer! :R

  • lck
    senior tag

    Nekem ez a 992 MB is sok ezzel a Cinnamonnal. Nálam az elvileg bloatabb Gnome3 600 MB alatt eszik, igaz nálam nem fut plusz applet, update manager, NV illesztőprogram. Még Xorg sem fut, mert Wayland van helyette, és az alkalmazások számára csak egy minimális Xorg emuláció van betöltve.

    Bár mondjuk nem is olyan sok, mert egy nagyon fullos KDE is simán bekajál 1 GB-ot, meg a Win10 is.

    Nem tudom a "fullos" KDE pontosan mit takar, de nálam a legfrissebb Manjaro KDE - háttérben futó Conky-val, Időjárás widget-tel, megáll 460 MB-nál.
    Nem olyan már ám mint régen volt. Korábban én is kerültem, de már egy fél éve teljesen OK.

  • #33164544
    törölt tag

    Állatik ezek a háttereid :D Ilyen fekete-fehér style-t én is toltam, amikor Openboxon klasszik MacOS skin volt.

    Nekem most ez a hátterem. Ez a wallpaperscraft amúgy is egy jó oldal, ajánlom az interfacelift.com és alphacoders.com mellé.

    A free -m nálam 584 MB-os fogyasztást ír, ha semmi nem fut. Frissen, bootolás után inkább csak 550 MB körül van.

    Szépek ezek,a háttérképek.
    Csak nem full hd felbontásúak.

  • ubyegon2
    félisten

    imagescan-bdle-linuxmint-18-1.3.38.x64.deb

    Itt van a gond nálad! Mint 19-re akarod feltenni a drivert, de ez Mint 18-ra van (az 16.04 alapú)! Nincs Mint 19-re(ez 18.04 alapú), de nem is kell, mert ott az Ubuntu 18.04 drivere, azt töltsd le és telepítsd az előbbi módon! itt egy direktlink hozzá

    Telepíteni úgy a legegyszerűbb(ebben az esetben legalábbis), ha a letöltött linket hagyod megnyitni és a benne lévő mappát is megnyitod, majd a Core mappában lévő fájlra duplakatt

    és bejön a Gdebi telepítő, ez felrakja neked automatikusan, ha beírod a jelszavadat! Ha elakad függőség miatt, akkor gyere újra.

    Úgy látom nincs függőségi gondja, a felső sávban szokta kiírni a Gdebi, ahol most azt írja, hogy 4 csomag telepítése szükséges, ilyenkor felrakja azokat is:

    Sajna a működését nem tudom megnézni, mivel ... ja ezt már talán említettem. ;)

  • ubyegon2
    félisten

    Ahova kibontottam a csomagot, onnan futattam a terminált, most tovább haladt:

    root@czifrajoco-Lenovo-ideapad-320-15IKB:/home/czifrajoco/Letöltések/imagescan-bdle-linuxmint-18-1.3.38.x64.deb# imagescan
    imagescan: a parancs nem található
    root@czifrajoco-Lenovo-ideapad-320-15IKB:/home/czifrajoco/Letöltések/imagescan-bdle-linuxmint-18-1.3.38.x64.deb# sudo ./install.sh
    Mellőz:1 http://mirror.inode.at/linuxmint/packages tara InRelease
    Találat:2 http://ubuntu.inode.at/ubuntu bionic InRelease
    Találat:3 http://mirror.inode.at/linuxmint/packages tara Release
    Letöltés:4 http://ubuntu.inode.at/ubuntu bionic-updates InRelease [88,7 kB]
    Találat:5 http://archive.canonical.com/ubuntu bionic InRelease
    Letöltés:6 http://ubuntu.inode.at/ubuntu bionic-backports InRelease [74,6 kB]
    Letöltés:8 http://security.ubuntu.com/ubuntu bionic-security InRelease [83,2 kB]
    Letöltve 247 kB 1mp alatt (404 kB/s)
    Csomaglisták olvasása... Kész
    Csomaglisták olvasása... Kész
    Függőségi fa építése
    Állapotinformációk olvasása... Kész
    E: Ez a csomag nem található: libboost-filesystem1.58.0
    E: Nem található csomag a(z) „libboost-filesystem1.58.0” glob kifejezéssel
    E: Nem található csomag a(z) „libboost-filesystem1.58.0” reguláris kifejezéssel
    E: Ez a csomag nem található: libboost-program-options1.58.0
    E: Nem található csomag a(z) „libboost-program-options1.58.0” glob kifejezéssel
    E: Nem található csomag a(z) „libboost-program-options1.58.0” reguláris kifejezéssel
    E: Ez a csomag nem található: libboost-system1.58.0
    E: Nem található csomag a(z) „libboost-system1.58.0” glob kifejezéssel
    root@czifrajoco-Lenovo-ideapad-320-15IKB:/home/czifrajoco/Letöltések/imagescan-bundle-linuxmint-18-1.3.38.x64.debroot@czifrajoco-Lenovo-idearorororororootrororororoot@czifrajoco-Lenovo-ideapad-320-15IKB:/home/czifrajoco/Letöltések/imagescan-bule-linuxmint-18-1.3.38.x64.deb#

    Nem értem mit nem talál