El kell, hogy engedj!
Artúr százados - a brigádvezetőnk - nagyon meg volt elégedve a harcijaival. Jobban lehetett ránk számítani, mint a légiósokra, akik 2 évi ingyen munkára ítéltettek bevonuláskor. Azoknak hiába ígértek bármit, de a harciaknál még hatott a szabadnap beígérése. November 7 ebben az évben hétfőre esett, így adva volt a hosszú hétvége. A megállapodás szerint a jutalom szabadság szerdán kezdődött. Hat nap szabadság egyvégtében. Ezért már érdemes szorgalmasabban lapátolni. Még Lajos (a saját szdpk-nk) se volt ellene, hiszen ő is mehetett.
Az esküvőm következő szombatra volt tervezve. Arra jár 10 nap szabadság. Ha nem mennék vissza keddre, akkor következő pénteken telne le, a hét végén nincs munka, tehát logikus, hogy az is szabad. Így a kötelező 10 helyett 13 nap szabadságot kapnék. Ha hozzácsapjuk a jutalom szabadságot, akkor 19 egybefüggő szabadnap. Az én logikám szerint. Lajos viszont másképp gondolkodott. Én kis buta pedig azt reméltem, hogy hálával tartozik nekem.
Történt ugyanis, hogy amikor a hivatalos dolgokat kellett a KIEG-en intéznem, megkért egy szívességre. Mivel neki mellettünk semmi dolga nem volt, nagyon unatkozott. Igyekezett minél többet távol lenni a laktanyától. Mégis csak katona, ha tiszt is. A népgazdasági munka félidejében váltotta őt Jóska fhdgy, de neki így is túl hosszú volt ez a győri szolgálat. Az rendszer volt nála, hogy hétfő helyett csak kedden jött vissza, péntek helyett csütörtökön távozott. De még ez a heti 3 nap is sok volt számára. Amikor engem kénytelen volt elengedni, rám bízta, hogy a Keletinél lévő postáról küldjek neki gyászkeretes táviratot a felesége nevében. “ papa meghalt, pénteken temetjük” A gyászkeret lemaradt. “Elég szomorú ez így is” - mondta a postáskisasszony, én pedig majd' elnevettem magam.
Hiába lettem cinkosa, mégse méltányolta a segítségemet. November 8-án reggel munkába kellett állnom. Ekkor cseréltek a tisztjeink. Jóska fhdgy azzal fogadott, hogy “Te minek jöttél vissza?” Talán még valami megjegyzést is tett a tiszttársára, de ebben már nem vagyok biztos. A legelső teherautóval beküldött a szállásunkra, hogy menjek hazafelé. Ezért a néhány óráért voltam kénytelen kétszer átutazni az országon. Jóska egyébként is jó fej volt. Kiment a városba szórakozni a katonákkal. Mivel ő civilben volt, azt kérte, hogy függesszék fel a főhadnagy elvtárs megszólítást, mert most ő Jóska. Természetesen tegezve.
Őrségben az Őrségben
Már azt hittem, mindent leírtam a katonasággal kapcsolatban, de mindig előjön valami. Jelenlegi munkám olyan, hogy előfordulhat éjszakai akció is. Egyébként úgy van beállva a bioritmusom, hogy fél tízkor takarodó. Civil nyelven inkább úgy mondanám, hogy elvonulok aludni. Tizenegykor az egész családot felverte a telefonom, mert ugye miért is tartanám abban a szobában, ahol én vagyok? Nagyon rosszul esett másfél óra alvás után felkelni. Akárcsak katonáéknál, amikor őrségben voltam. Mert mint az köztudott, a 24 órás őrszolgálat 2 órás váltásra volt osztva. Legyen az bármilyen fegyvernem, őrszolgálatot mindenkinek kellett adni. (azt hiszem) Két óra poszt után két óra készenlét, és csak azután mehettünk aludni. Hivatalosan. Gyakorlatilag elég volt az őrparancsnoknak (vagy a felvezetőnek) és a támlásnak ébren lenni. A támlás látta, ha közeledik az ellenőrző elöljáró, és riasztotta az alvókat, összeszedték a fogdából az oda nem tartozó takarókat. Nem gondolom, hogy bárki szerette ezt a szolgálatot. Volt időszak, amikor zsinórban adtuk. 24 szolgálat, 24 pihenő, amibe már benne volt az őrségre való felkészítés is. Ezt soha nem lehetett kihagyni, hiába mentünk másnaponként. Megjegyzem, így se ment tökéletesen a szabályzat szerint minden. Mondta is a felkészítő tiszt, (a Lajos) hogy ha egy diverzáns csapat akarná átvenni az őrséget, a szabályossággal buknának le. A század öreg tizedesei maguk közt oszthatták be, ki legyen az őrparancsnok, ki a felvezető. Én azt hiszem, nem is voltam őrparancsnok, mert annak kellett jelenteni, inkább körbejártam négyóránként a laktanyát. Néhányszor adtunk külső őrséget, ami a lószerraktár őrzését jelentette. Az akkora terület volt, hogy talán egyszer mentem körbe a váltással.
Erről egy időskori munkatársam jut eszembe, aki a Pilisen volt őr katona. Nekik akkora területet kellett volna bejárni, hogy csak véletlenül találtak rá egy hete ott sátorozó fiatal párra.
Majd a Lajos!
Még egy epizód '77-ből.
Ernő egy időben vonult velem. Pesti szakács gyerek volt, jelentős túlsúllyal. Az első napokban sokan belekötöttek, hogy miért van kimenő ruhában? Ennek az volt az oka, hogy nem találtak a méretére gyakorló ruhát. Később is sokan beszóltak neki a derékbősége miatt. Pedig szenvedett ő miatta beszólások nélkül is. Szeretett volna lefogyni, de nem találta meg az üdvözítő módszert. Jó lelkű, szeretni való gyerek volt. Elnézését kérem, amiért Bódog Pistihez hasonlítom, (aki a korlátolt szellemi képessége miatt nem lett volna alkalmas fegyveres szolgálatra, mégis bevonultatták) de hozzá hasonlóan hálás volt azoknak, akik legalább nem bántották. Ennyi idő után nem emlékszem már, hogy állománytábla szerint hová tartozott a zászlóaljon belül, de mivel az emlékezetes akciót az én szdpk-m találta ki, nem kizárt, hogy egyazon században voltunk.
Szomódon táborozott az egész zászlóalj. A lőtértől jól védett völgyhajlatban, de egyébként egészen a közelében. Ennek a közelségnek azért van jelentősége, mert este TV-t nézett, akinek éppen nem kellett részt venni az épp akkor zajló éjszakai lövészeten. A Metronóm 77 volt éppen műsoron, de a zene élvezetét erősen lerontotta a lövések hangja. A végrehajtások között voltak azért elég hosszú szünetek, azt a néhány percet ki lehetett bírni, amikor a három tankból egyszerre pufogtattak. De amikor már azt gondoltuk, hogy vége a lövöldözésnek, Lajos lejött a toronyból, és befűzetett magának egy egész rakaszt, ami 200 db lőszer. Bizonyára erősen csuklott az édesanyja.
Most megint elbizonytalanodtam, mert ha Lajos volt a lövészet vezető, akkor a mi századunk volt a végrehajtó. Hogyan nézhettem én ezalatt TV-t? Talán köze van ehhez az előző napi 100-assal való lövetésnek? Nekem kopasz koromban kimaradt ez a lőszám. Vagyis én soha nem lőttem 100-assal. Itt viszont már öreg pk voltam, így az egyik kocsiba engem osztottak be. Álló helyzetből volt a végrehajtás, de kellett hozzá az egész személyzet. A kopasz volt ez esetben az irányzó, akihez nyilván kellett a töltő aki benyomta a gránátot a lövegbe. Mivel használták a célzáshoz a stabilizátort, kellett a vezető, aki beröffentette a motort, nehogy lemerítsék az aksikat. Kellett a parancsnok, mert csak. Ja! Ő hallotta a toronyból a tűzparancsot, s ezt továbbította. Na, meg segített felfedezni a célt, meghatározni milyen irányzékot állítson. Állítólag olyan is történt, hogy a pk kivette az irányzótömböt a kopasz kezéből. Na, én nem tettem ilyet. Így esett meg, hogy az én lövészem elküldte a három malacot, és nulla találatot ért el. Lajos magán kívül volt. Összeterelte a századot egy dombtetőn, és hangot adott felháborodásának. Úgy felhergelte magát, hogy feldobta magasra a tányérsapkát mint egy labdát, majd alárúgott akkorát, hogy az messzire szállt. A mélyen bevágott úton állt meg. Persze azonnal volt önkéntes, aki visszahozza. Ezután úgy döntött, hogy engem lecserél egy gumi pk-ra. Nem esett jól a dolog, nem is éreztem igazságosnak, de nem tolt ki velem. Amíg a többiek ugráltak a bokáig érő porba, én heverésztem a sátorban.
Na, de nem is ezt akartam elmesélni, hanem az Ernő fogyókúráját. Mint említettem, a tábor egy völgyhajlatban volt, ahonnét egy meredek emelkedőn kellett felmászni a lőtéri toronyhoz. Az volt a Lajos ötlete, hogy Ernő vegye fel az összes ruháját, vegye hátára a málhazsákot, és fusson fel a dombra többször egymás után. Egy hétig minden este. Becsületére legyen mondva, hogy ő is futott vele. Szegény katona jól leizzadt már a beöltözéstől is, nem is beszélve a futástól. Nem kicsit fáradt el ezektől a kúráktól, de nem fogyott le látványosan. Valamennyit biztosan, hiszen én a hétvégi hasmenéstől leadtam fél nap alatt három kilót.
(Nyitókép forrása: [link] )
