Kiöntök egy kis felgyülemlett érzés-halmazt:
Elindult egy jelenség valamikor a 90-es évek első felében, aminek a gyökerei visszanyúlnak egészen a 70-es évekig, de csak ekkoriban kezdett erőteljessé válni. A jelenség igazából csak körül írható, szerintem nincsen rá külön szó: a zene elkezdett mesterségessé válni. A jelenség, ami egy folyamat igazából egyre erősebb, ezzel együtt persze egyre erősebben kezd visszatérni az "emberi zene" is.
Meghallgatva egymásután a következőket:
Kraftverk -> Jean Michel Jarre -> 2 Unlimited -> Sash! -> Skyland -> Endymion And Nosferatu
Teljesen egyértelműen hallatszik belőlük, hogy mennyi az emberi tényező a dalaikban, zenéikben.
Egy másik ehhez a jelenséghez tartozó szál a "mű zenekarok" vonala: Carpe Diem, 4F Club, Bubble Gum, stb.
És egy kakukktojás, de ez már nem is feltétlenül ehhez az érához kapcsolódik, de a "történet szempontjából lényeges: a Gorillaz.
Mindezek a dolgok csak jönnek és jönnek és erősödnek.
És akkor egyszer csak 2007 -ben megszületik (megjelenik a boltok polcain) a "16 éves" Hatsune Miku.
És mindenki érzi, aki tapasztalta "Őt", hogy ez valami egészen más.
Lássuk a nyers tényeket:
Hatsune Miku hangja mögött (ahogy az lenni szokott), egy emberi hang van, aki felénekelte az alapokat. Hatsune Miku-t megálmodta és megrajzolta egy ember. És néhány ember fogta a vocaloid programot és dalokat írt a segítségével.
Fanny (Carpe Diem) dús, tátogó ajkai mögött egy másik ember hangja áll. A Carpe diem zenekart megálmodta és összerakta egy ember. És néhány másik ember látott benne fantáziát és csináltak egy "egynyári zenekart" és dalokat írtak számukra. (és forgatták a düledő-didis klippeket).
Bár tudom, hogy igenis van különbség Fanny és Hatsune Miku között, de mégis valahogy Miku számomra sokkal valóságosabb... VALÓSÁGOSABB?!
"Mi a valóság? Hogyan határoznád meg?..." (by Morpheus)
T800, Bishop, HAL9000, OSH, David
(Terminator, Aliens, 2001 Ürodüsszeia, Star Trek, A.I.)
Talán a "Do Androids Dream of Electric Sheep?" áll legközelebb az érzés körülírásához, amit érzek, mikor Hatsune Miku -t vagy, Miss Monochrome -ot hallgatom.
Szeretem Hatsune Miku -t hallgatni, jó lenne egyszer "élőben látni" kivetítve egy hologram képernyőre.
És mégis itt ez az érzés, amit érzett-e vajon Hideki Chii -vel kapcsolatban? Hmm...
És a kakukktojás, a Gorillaz, akik általában "nem jelennek meg" az élő koncertjeiken, csak megy a rajzfilm, vagy ugyanúgy egy hologram a kivetítőn (persze a háttérben ott vannak) és mégis, itt nincs az az érzés.
És Fanny esetében, tök egyértelmű -mostanra már-, hogy csak tátog(ott), de az érzés -itt is- hiányzik.
Megfoghatatlan, leírhatatlan, kissé nyomasztó, izgalmas, ismerős, de mégis oly idegen, de ugyanakkor mindenek felett jó érzés, főleg, hogy képes vagyok befogadni és feldolgozni ezt az érzést.
És még születésnapja is van ma!
Persze ezt Én is "megünnepeltem" egy kis élő koncertfelvétel nézegetéssel.
Egy kis extraság, amolyan hab a tortán: Ez és ez, ezeket hová tegyem én most??
[ Szerkesztve ]
Akkor válsz felnőtté, amikor a nálad fiatalabbak elől igyekszel eltitkolni, hogy még mindig gyerek vagy.