Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

• Sárga kormorán 6.

  Bál

  - Voltak a felvonuláson Anti bátyám? - kérdezte Lajos, noha nem igazán érdekelte, csak nem szerette ő se, ha a régi dolgokat emlegetik fel nekik okulásként.

  - Mindig kimegyek, de kicsi ez a mi falunk, nem mérhető az ünneplés egy városhoz. Amikor a kohászatban dolgoztam, ott aztán kivonult az egész kollektíva. Itt inkább csak az iskolások vonulnak, aztán meg mennek összevissza a felnőttek. Az ünnepi szónok meg csak beszél, de nem mond semmit. Biztosan a tavalyi papírokból olvasott. Mindenki azt figyelte, hogy sok lapja van-e még. Aztán mehettünk...vagyis mehettünk volna sörözni. Higgyétek el gyerekek, itt hamarosan forradalom lesz. Micsoda dolog az, hogy nincs május elsején sör?

  - Jaj, ne beszélj má' bolondokat! Ittatok fröccsöt - szólta le a felesége.

  - Szerintem - szólt hozzá Zsolt a témához - egy képmutatás az egész. Miskolcon kivezényeltek bennünket a kollégiumból. Adtak ránk teljesen új, szép kék vietnami munkásruhát, amit aztán vissza kellett adni. Át villamosoztunk a városon, betolakodtunk a tömegbe a Petőfi térnél, aztán rendezett sorokban elvonultunk a Hősök terén felállított tribün előtt, számunkra teljesen idegen emberek előtt. A villanyrendőrhöz érve mehetett mindenki a dolgára.

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 10

• Sárga kormorán 5.

  Éljen Május 1

  Mi ez a borzalmas ricsaj? Mivel dörömbölnek kora reggel? Szőnyeget porol valamelyik lökött szomszéd? De ki trombitál? Hány óra van egyáltalán? Mi van? Zeng és dalol a…szállj csak zeneszó…ébrszd fel a magyar népet! Felébresztette. Ja! Jól van na! Itt van. Mi van itt? Itt van május elseje. Ezt is jól kitalálták most. Éppen szabad szombatra esik.

  Zsolt morgolódva kászálódott ki az ágyból. Félrelibbentette a sötétítő függönyt, hogy láthassa a teherautón vonúló rezesbandát. A plató végében kihúzott derékkal büszkén verte a dobot kipurcant rock-zenekaruk volt dobosa. Legalább most van lehetősége zenélni, ha már az esti bálban nem ők játszanak. A készülédéssel Zsoltnak is eltelne a napja, de így nem igazán tud magával mit kezdeni. Ráadásul ilyen korán nem is akart még felkelni. A zenés ébresztő már a szomszéd utcában dörömbölt, amit aztán elnyomott egy közelebbi dörömbölés. Nem ritmusos, változó ideig tartó, de sokszor ismétlődő zaj, malacvisítással vegyítve.

  - Megetethetnéd a jószágot fiam, ha már felkeltél - kérte az anyja

  - Jó, majd mindjárt

  - Legelőbb hozhatnál egy vödör vizet!

  - Majd hozok - túrt bele hosszú loboncába a tükör előtt. A szeme még nehezen nyílt ki, bántotta az erős fény

  - De már kellene is a víz! - kiáltott az anyja, majd indulatosan levágta az üres vödröt éles csörrenéssel az előszoba padlójára.

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 11

• Sárga kormorán 4.

  Látogató

  Már harmadszor nyomták meg a kapucsengőt egyre hosszabban, amikor András feleszmélt, hogy nincs otthon az anyja. Vagyis neki kell megnézni, ki akar bejönni. Amikor becsukta maga után az ajtót, Zsolt kihasználta a pillanatnyi csendet, és mesélni kezdett egy esetet ami külföldiekkel volt kapcsolatos.

  - Éppen itt lődörögtünk baráti társasággal Egerben, amikor a Vadászkürt utcájában megszólított bennünket egy társaság. Pontosabban egyikünket, mivel éppen menetben voltunk, s aki lemaradt, arra szólt rá az egyik külföldi. Na most tudni kell, hogy közülünk ketten testvérek voltak, az anyjuk orosz, aki tanította őket. Nem csak az iskolára hagyatkozott a nyelv elsajátítását illetőleg...

  - Illetőleg - röhögött a kifejezésen Vali, s közben még talán horkantott is egy kicsit

  - Ne röhögj má', hagy mondja! - szólt közbe Margit, talán most először

  - Na, szóval... Feri maradt le egy kicsit, tőle kérdezett valamit a külföldi fiatalember. Kicsit megriadt az idegen szótól, és a testvére után kiáltott - Sanyi! Gyere má'! Ezek oroszul beszélnek. - Egy férfi volt és három nő. Pont fordítva, mint mi. Illetve mi egyel többen voltunk, de ez nem érdekes. Szórakozóhelyet kerestek, ahol táncolni lehet. Mi a Sörkertet szerettük, mert ismertük a dobost, de ott ekkor nem volt semmi. A közelsége miatt ajánlottuk a Vadászkürtöt. Aztán az oroszok kitalálták, hogy menjünk velük...

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 8

• Sárga kormorán 3.

  Albérlet
  ('75 november)

  Az unalmas hétköznapok közt felüdülést jelentett egy-egy kiküldetés. Alkalmanként elküldtek egy autót anyaggal vidéki bedolgozókhoz, vagy anyagért Budapestre, garanciában bútort cserélni Szegedre, Szombathelyre. A környékbeli bútorboltoknak szállítottak közvetlenül, olykor magánszemélyeknek is a közelbe. Ezekért mindig tülekedtek a dolgozók, hiszen jobb volt egész nap utazni, egy-két órát dolgozni esetleg, mint a raktárban ásítozni. A közeli, nem egész napos utak is jót tettek az ember lelkének, nem beszélve a borravalós munkáról. Persze az öregek ragaszkodtak hozzá, hogy ők mehessenek így a főnöknek kellett igazságot tenni. Így Zsoltra is rákerülhetett a sor. Első néhány alkalommal érdekes volt az út. Lehetett bámulni a tájat, lehetett izgulni a Gödöllő környéki torlódásban, hiszen akkor még csak épült az autópálya. Később már nem bírt ébren maradni, de nem volt jelentősége, hogy alszik, vagy ébren van, hiszen nem kellett semmit tennie. Csak kísérte az árut. Ez is volt beosztásának a megnevezése: árukísérő. Budapesten kellett esetleg a bútorlapokat megigazítani, miután felrakta a targonca. A papírmunkát a sofőr intézte. Egerben a lerakodással nem kellett vacakolni, megvárta a szállítmány a reggelt, amikor már mindenki bent van. Este nem volt ajánlott hat óra előtt beérni, hiszen akkor nem járt a 31 Ft kiküldetés. Ha csak lehetett, húzták az időt. A szegedi út is Zsoltnak jutott.

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 4

• Sárga kormorán 2.

  ('75 szeptember)

  A lehetőség.

  Juci nem tudta leplezni zaklatottságát, így az egész műszak azonnal megtudta, hogy összeveszett az udvarlójával. Az okát persze senki nem tudta. Nem volt éppen veszélytelen a helyzet, hiszen a Sára leendő anyósa is a szalagon dolgozott. A két lány csak remélni tudta, hogy nem derül ki az eset. Ők egymásnak eddig mindent elmondtak, s ez most megváltozott volna, ha Juci nem veszi észre a ledobott bugyit. Így legalább a barátnőknek nem kell titkolózni egymás előtt. Nehéz lesz ezután együtt dolgozniuk, együtt tölteni szinte minden napjukat, de idővel majd megemésztik a dolgot. Remélték, hogy Zsoltnak se jár el a szája. Legények egymás közt szívesen dicsekszenek a trófeáikkal - néha még tesznek is hozzá - de Zsoltnak nem ment el az esze. Ha Tibinek a fülébe jut, akkor harc lesz. Zsolt pedig nem akar Sáráért harcolni. Ő soha nem bántott senkit, őt se verték még meg, hiszen igyekezett azt elkerülni. Tibivel szemben nem lenne esélye.
  Ej, pedig de szívesen elújságolta volna hétfőn a kollégáknak a sikertörténetet.

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 12

• Sárga kormorán

  (1975 július)

  Zsolt megkapta az apja régi T5-ös Pannóniáját. Nagybátyja darabokra szedte, s újrafestette. Nem kérdezte milyen színű legyen, ő maga döntötte el. Sárga Pannónia nem sok szaladgált az utakon. A tankra az új tulajdonos már saját kezűleg festette rá a madarat. Így már tényleg egyedi lett. Jó lett volna jogosítvány is, de a rendőr őt még nem ismerte, nem tudta, hogy nincs neki.
  Ezen a napon csupán a motorozás öröméért szállt nyeregbe. Szombat volt, szabad szombat. A varrodában viszont dolgoztak az asszonyok, köztük az irodában két lány a baráti körből. Juci, aki már megvolt, és Sára, aki még nem. Állítólag házinyúlra nem lövünk, de ez úgy hülyeség, ahogy van.

  

  Zsolt leállította gépét a kapuban, bukósisakkal a hóna alatt belépett az udvarra. Az iroda az udvar végében volt, kb 30 méterre a kaputól. A műhelyajtó előtt megpróbált észrevétlen elosonni, noha az utcára nyíló ablakon át már láthatták a dolgozók, így az egész varroda tudta, hogy legény jött az irodistákhoz.

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 11

• Parádi Zsolt esete Tóth Marival

  Mindenkinek volt gyerekkori szerelme. Miért pont Zsoltnak ne lett volna? Osztálytársak, szomszédok, játszópajtások voltak. A lány részéről ennyivel le is volt tudva a kapcsolat. A többi csak a fiú fantáziájában létezett. Szemrevaló kis fruska volt a Kati, észrevették ezt az idősebb fiúk is. Tíz-tizenöt évesen nem szerencsés a kiszemelt nővel egyidősnek lenni, tehát eleve reménytelen volt a dolog. Főleg, hogy még szóba se került, hogy a csoportos együtt lógástól többet szeretne. A pusziig is csak az egyetlen közös házibuli üvegpörgetésekor jutottak el. Sokáig kétségbeesés lett rajta úrrá, ha arra gondolt, hogy nem lesznek férj és feleség. Aztán a lány férjhez ment, és nem dőlt össze a világ. A fiú épp a lagziban figyelt fel a falu legszebb lányára. Sokáig csak a látványban gyönyörködhetett.

  Tóth Mari fiatalon elvesztette édesanyját, s a rokonság minden lehetséges módon szerette volna pótolni. Nem mondanám elkényeztetettnek, de hozzá volt szokva, hogy körülrajongják. Nem volt különösen eszes, de a szépsége ellensúlyozta ezt. Megszólalásig tökéletes volt. Ha megszólalt, már nem annyira.
  Zsolt csak irigykedve nézte a nagy dumás, nem túl intelligens legények önfeledt idétlenkedését, amiket Mari szívesen fogadott. Semmiképp nem mondhatók ezek a tevékenységek udvarlásnak, inkább gyerekes játszadozások, amelyek néha el is durvultak. Ez gyakorlatilag abban merült ki, hogy Mari kezet emelt a miniszoknya alá nyúló legényre.

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 6

• Vallomás (RM/11)

  Würtzburgban beültem Sanyi mellé a kamionba, s irány Itália! Livornóig mentünk le, aztán irány Lipcse. Teljesen belenyugodtam, hogy innét Hollandia a következő cél, még azt a lehetőséget is mérlegeltük, hogy én kiszállok Montabaurnál. Nem esik ugyan útba, de teszünk egy kis kitérőt. Aztán ha jön Sanyi vissza Hollandból, megint felvesz….

  *
  … Lehajtottunk a pályáról, átléptünk Alsó-Szászországból Szászországba, amit tábla jelzett egy kicsi vízfolyás mentén. Másról nem lehetett észrevenni. Lipcsét természetesen nem láttam, pedig már közel jártunk hozzá. Célállomásunk nem volt egy jelentős indusztria. Talán odahaza a tsz tanyája is nagyobb ettől. Három kamion is állt már előttünk, mind más nációbeli. Egy lengyel, egy spanyol, meg egy német. Közvetlenül utánunk érkezett egy sárga furgon. A tükörből ráláttam a rendszámtáblájára. Három betű, három szám. Akár magyar is lehet. Ha az, bizonyára be is köszön hozzánk, hiszen számára egyértelmű, hogy mifélék vagyunk, hiszen közelebb áll a mi felségjelünkhöz.
  Erről az jutott eszembe, hogy a második kamiontúrámon Londont kerülve haladtak el mellettünk olyan kamionok, amiből integettek. Csak akkor tisztázódott az üdvözlés miértje, amikor elénk értek, s láttuk a „farukat”. Ők előnyben voltak velünk szemben, hiszen a hátsó ajtónkon nagy betűkkel fel volt írva, hogy Miskolc. Most ugyan nem volt felírat az ajtón, de a furgonos akár a rendszámkeret szövegét is olvashatta.

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 8

• Hoppá! (RM/10)

  ....
  Nyolc óra is elmúlik, mire elindulunk. Roze-Mari most nem öltözik üzletasszonynak. Nem kérdezek rá, de bizonyára a mai munkája nem igényli.
  Vádli középig érő fekete csizmát húz, a harisnyaszerű vékony nadrágszárra, én meg eltűnődöm azon, hogy ilyen vastag láb, hogy bír ennyire formás lenni. Világosszürke pamutruhába bújik, de valami nagyon fura cucc, mert még kapucni is van rajta. Erre vett fel egy vastag dzsekit. Már csak egy kötött sapka kellene, de nem fér alá a szőke hajzuhatag. Egy bogáncszáras homlokpánt is megteszi sapka helyett.
  – Jól nézel ki – csúszik ki a számon az elismerés, pedig biz'isten nem akartam dicsérni.

  Lassú a forgalom, de folyamatos. Az úttest és a járda közt magas hófal húzódik mindenfelé, amerre csak járunk a városban. Nem kétséges, hogy bejutunk a belvárosba, csak a parkolással lesz gond. Szóvá is teszem ez irányú aggodalmamat.
  – Erre már én is gondoltam – válaszol aggodalmas arccal – talán a nagy piacnál kell letennem a kocsit.
  – A nagy parkolókat biztosabban eltakarítják, mint az út szélét. Messze van az a piac?

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 12

• Első hó

  1984 november 25

  Sokszor kísértem el asztalos szomszédomat üzleti, vagy anyagbeszerző útjaira unaloműzésképpen, hiszen télen ezekben az években nem dolgoztam. Így történt ezen a napon is. Ha már úgyis mentünk Egerbe, egy másik szomszéd is velünk jött, hogy a bervavölgyi munkahelyén valamit elintézzen. Örömmel vettem ezt a kis kitérőt, hiszen korábban nem jártam még ezen a helyen.
  Aztán elkezdett esni a hó. Nem túl intenzíven, inkább csak szállingózott, de bosszantóan sokat kellett várnunk. Mire hazaindulhattunk, már óvatosan kellett vezetni a havas úton. A asztalos szomszéd néhány nappal korábban cserélt két gumit a Wartburgján, nem kellett aggódnunk. A meglepetés akkor ért, amikor a városból kivezető erős emelkedőn kellett magunkat felküzdeni. Alig sikerült, hiába volt az új gumi. Mint kiderült, nem a meghajtott kerékre rakta fel. Szerencsére nem jött szembe senki, mert nekünk az út teljes szélességére szükségünk volt szinte padkától padkáig. A következő völgybe nem is mertünk leereszkedni, mielőtt meg nem cseréltük a kerekeket. Ezután úgy tűnt, megoldódott a gondunk. Nem túl gyorsan, de folyamatosan haladhattunk hazafelé hegyre fel, völgybe le. Az egyik kanyarban nagy sebességgel jött szembe egy teherautó. A mi sofőrünk eltúlozta a lehúzódást, lekapott az aszfaltról.

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 4

• Ajtót résnyire! (RM/9)

  ... Roze-Mari is megfürdött, hallgattam a víz csobogását, füleltem minden neszre, így tudtam, mikor végez.
  Megint eluralkodott rajtam az a feszültség, amit tegnap este éreztem, mert arra gondoltam, hogy a mai estét már nem szabad elszalasztanom.
  – Jó éjszakát Gyula! – köszönt be a résnyire nyitott ajtón, de nem hallottam a távolodó lépteket.
  – Roze-Mari!
  – Tessék?
  – Bejönnél?
  Attól féltem, majd megkérdezi, hogy miért. Nem kérdezte. Bejött, leült az ágy szélére.
  – Betakarjalak? Vagy adjak jó éjszakát puszit?
  – Inkább a puszit választanám – ültem fel, félrehajtva a takarót.
  A puszihoz valahogy nem jó szögben ült, így inkább egy ölelést kezdeményeztem. Már a vállán is kellemes fogás esett, de aztán inkább a derekát öleltem át. Meglepett kissé, hogy alig érem át. Erősen magamhoz szorítottam, s egy rövid ideig úgy éreztem, nem vagyok képes lazítani a szorításon. Amikor mégis sikerült, puszilgatni kezdtük egymást, míg el nem kapott mindkettőnket a hév. Bebirkóztam magam mellé. Egyik karom a háta alá szorult, másikkal a mellét fogtam óvatosan marokra. Éppen jó a mérete. Éreztem a forróságot a tenyeremen, a hálóingen keresztül is, de aztán közös erővel megszabadultunk ettől a felesleges ruhadarabtól. Kezével a mellemet simította, majd lassan, de határozottan haladt lefelé, egészen az ágyékomig. Aztán ott megnyugodott, miután megtapasztalta, hogy nincs vele a kezének semmi dolga.

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 12

• A helyzet fokozódik (RM/8)

  ...
  Amit első találkozáskor érdemes volt megbeszélni, azt hiszem meg is beszéltük Tomas-al. A továbbiakban a tanyát kell megnéznem, és keresnem követ, venni a munkához szerszámokat. Egyelőre nem kell túlzásba vinni a beruházást, elég annyi, hogy néhány mintát el tudjak készíteni.
  – Elmenjünk most a tanyára? – kérdezte Roze-Mari.
  – Messze van? Ha belefér még a délutánba, akkor menjünk! – válaszoltam a kialakult helyzettől felvillanyozva.
  Sok volt hirtelen feldolgoznom, amiket most hallottam az elmúlt negyedórában. Zakatolt az agyam, már szinte kezemben volt a véső és a kalapács. Egyértelmű, hogy mielőbb látni szeretném a leendő telephelyemet.
  – Azt gondolom, semmi akadálya, hogy azonnal odamenjünk. Elmondom Tomasnak, aztán indulhatunk is.
  Hosszasan beszélgettek, amiből semmit nem értettem, ráadásul még úgy is viselkedtem, mint hasonló esetben szoktam. Igyekeztem nem odafigyelni, mivel nem rám tartozik. Ebben persze az volt a vicces, hogy ha nagyon figyelek, akkor sem értem őket.
  – Mondja a testvérem, hogy várjuk meg a feleségét, ő is jön velünk. Tudod, ők is ott laknak a családi birtokon. Együtt jöttek el, és a sógornőmnek most nincs autója.

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 6

• Roze-Marira várva (RM/7)

  ...
  Éppen akkor kezdett virradni, amikor felébredtem. Úgy tűnik, nem kell havat lapátolni, mert éjszaka megenyhült az idő. A tetőablak felső, arasznyi sávjában megcsúszott a hó, azon keresztül láttam a hajnali derengést. Hajnali? Talán hét óra is lehet már. Nem tudom, nincs sehol egy világítós óra, mint otthon. Csak ezért nem fogom előkeresni a telefonomat. Nincs jelentősége, nem megyek sehová. Addig heverészek, amíg jólesik. Vagy amíg bírja a hátam a fekvést. Úgyse tudok mit kezdeni magammal, hiszen nincs itt a szobában a számítógépem, amivel el tudok tölteni akármennyi időt. Csak akkor kelek fel mellőle, ha már fáj a monitor nézésétől a szemem. Sok esetben ilyenkor bekapcsolom a TV-t. Talán viccesnek tűnik, hiszen az is ugyanaz, mint a monitort bámulni. Mégis ezt teszem sokszor. Pedig van egy olyan elképzelésem az érzékszervekkel kapcsolatban, hogy talán a látás a legfontosabb. Na, de ha ezt komolyan gondolom, miért nem óvom a szemem? Most itt a lehetőség! Pihentetem, amíg ki nem vet magából az ágy.

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 2

• Hőfokszabályzó

  "Jön az eső, jön az ősz, hosszú tél lesz megint."
  Egyik kollégám már hónapok óta gyűjti a gyújtóst. Ha a munkához kellene egy méternél rövidebb léc, kár is keresni, mert Győző rég hazavitte. Ha megjelenünk egy új munkaterületen, legelső dolga felmérni, mit vihetne el. (Ez persze nem csak tüzelőanyagra érvényes) A műhelyünkben, ha majd be kell gyújtani, nem lesz mivel. Veszünk a Marika néninál tűzifát,(Nem tévedés a helytelen végződés. Egy másik kolléga cikizése okán megszokásból így mondjuk) de még akkor is ki kell találni, hol hasogassuk össze, mert a tuskó is eltűnt.
  Nekem persze könnyű a távfűtéses lakásban. Csak a hőfokszabályzót kell beállítani, és olyan meleg lesz, amilyet szeretnék. Azzal nincs dolgom, hogy mitől lesz meleg. Tudom ugyan, hogy termálvízzel termelik az energiát, de nem szükséges tudnom. Csak a költség miatt kell korlátoznom a hőfokot. Laktam fél évig Csepelen. Ott is távhő volt, de még nem szabályozható. (ha jól tudom, azóta sem oldották meg, mert inkább fizetik a magas rezsit, mintsem a takarékosságra költsenek) Ott úgy szabályoztunk, hogy résnyire kitámasztottuk az erkélyajtót a legnagyobb hidegben is. Mostanság a nyaralóvá minősített családi házunkban a klasszikus hőfokszabályzást alkalmazzuk. Ha fázunk, közelebb húzódunk a kályhához, ha melegünk van, távolabb megyünk. Így is lehet élni! Sőt sokan élnek így. Túl lehet élni így is.

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 3

• Magány

  Azt mondják, hogy egy férfinak szüksége van néha magányra. Elismerem, hogy így van. Én is magányos típus vagyok. Szükségem van magányra néha, s itt a hangsúlyt arra helyezném, hogy néha. Tehát nem mindig, csak olykor-olykor. Egyedül lenni nem jó. Vannak persze dolgok – ahogy visszaemlékszem – amit egyedül értem el, ha úgy tetszik, egyedül alkottam. Olyanok, amire akár büszke is lehetek.
  Szívesen emlékszem vissza arra az esetre, amikor egy öregasszony kezet csókolt nekem. Ha nem is érdemtelenül, de azt hiszem kicsit túlzásba esett, amikor a munkámat dicsérte, amikor hálálkodott a szép munkáért. Nem tagadom, jólesett.
  Aztán az is dagasztja keblemet, amikor szakmabeliek kétségbe vonják, hogy azt a kődíszt, ami a kertemben áll, én faragtam. Pedig ez az igazság. Vagyis többre vagyok képes, mint amit kinéznek belőlem a kollégák. Itt közbeszúrnám, hogy amikor a jelenlegi munkahelyemen kezdtem, fenntartással fogadtak. Ma már elismernek, tisztelnek, sőt legtöbben szeretnek is. Ezt egyedül értem el. Nem volt megerőltető, csupán őszintén adtam magamat. Mindezen felül akad néhány szellemi termék is, amiért már kaptam elismerést, amire büszke lehetek.

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 10

• Ki más lehetne ilyen késő este? (RM/6)

  ...ki más lehetne ilyen késő este, aki felénk tart?
  – Jó estét magyarok! – köszön ránk az ismerős hang. Jóska is kiszáll a látogatónk érkezésekor a kocsiból. Én már korábban kinn toporgok a szakadó hóesésben, noha mondta Roze-Mari, hogy ne tegyem. Na, de hát az izgalom és a türelmetlenség miatt sem bírtam benn maradni. Egyébként is fáradtak voltak már az ülőizmaim. Jól esett a lábamat kicsit megmozgatni, mert az egész napos üléstől eléggé megmacskásodtak. Voltam már hasonló helyzetben olyan súlyos állapotban, hogy járni se tudtam rendesen. Igaz, akkor előző nap legyalogoltam legalább tizenöt kilométert.
  – Isten hozta minálunk! – nyújtotta messziről feszesen tartott karját. Épp úgy, mint legelső találkozásunkkor. Annyi változás történt, hogy amikor már fogtuk egymás kezét, lépett még egyet, s a másik kezét is rá tette az enyémre. Ha ez a nő történetesen nem német, hanem szláv, akkor kaptam volna a kézfogás helyett három puszit az arcomra, nem kizárt, hogy egy negyediket pedig a számra. Volt már rá példa, bár sokra nem mentem vele. Hacsak azt nem számítjuk eredménynek, hogy jót tett lelkemnek a kiemelt rokonszenv, amit ezzel jelzett a hölgy. A tolmács ugyan lehűtötte a reményeimet azzal, hogy ne értékeljem túl, hiszen ez csak a közeli barátságot jelzi.
  Roze-Mari mellém pördült, megsimogatta a hátamat, és odabiccentett Jóskának.
  – Jó estét!
  – Kezét csókolom – fogadta a sofőröm, de nemhogy kézcsók, még kézfogás se követte az üdvözlést.

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 9

• Akcentus

  Egykori képviselőtársam hívott dolgozni. A kerítésének a lábazatát, a pilléreket kellett bevakolnom. Nagy volt körülöttem a jövés-menés, hiszen a Józsi egy központi személy a cigányok közt, de az illegális élelmiszerüzlet is ott volt a szomszédban. Nem volt nyitva a bolt. Be kellett csengetni, s a boltos kikiáltott, hogy „mi kell?”
  Amikor kijött hozzám beszélgetni, elmondta, hogy azért tart zárva, mert egyébként adót kellene fizetnie, amire csak akkor lesz hajlandó, ha majd a polgármester anyja is fizet. (Utóbbi őstermelő, és a háza kapujában pakol ki a kis asztalra.)
  A boltos édesanyja éppen itt nyaralt a fiataloknál. Ő is odajött hozzám beszélgetni. Nem kérdezem ugyan, mégis sok mindent elmesélt magáról. Nekem nem kerül semmibe, meghallgatom. Arra figyeltem fel, hogy „od van” Nem azt mondta, hogy ott, hanem azt, hogy „od”. Meg is kérdeztem, hogy netán Vas megyei? Somogyi. Borsodból nézve majdnem mindegy. Lényeg, hogy dunántúli. Egyetlen hang árulta el.
  Egy alkalmi munkatársam a legelső találkozáskor az egyik munkafolyamatot úgy mondta, hogy „csíszolni” Nem csiszolni, hanem csíszolni. Székely vagy? – kérdeztem. Az. Egyetlen hosszú „í”

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 37

• Heiligenroth felé (RM/5)

  – Úgy vettem ki a szavaidból - mondta az új sofőröm - hogy nem Bogácson laksz. Eladtad a házat?
  – Dehogyis! Hol lehet most házat eladni? Tudsz rá vevőt? Eladom és veszek egy lakóautót.
  – Ez ugye csak vicc? Miért adnád el? Bogács egy jó hely. Azon belül pedig a ti utcátok egy jó környék, gondolom a szomszédokkal is jól megvagytok.
  – Régebben így volt. Ahogy öregszik az ember, elhidegül, magába zárkózik, vagy mit tudom én mi lesz vele. Már amikor otthon laktam se jártunk össze. Sőt! Ritkán találkoztunk. Meg is írtam az egyik internetes fórumra egy jegyzet formájában ezt a témát.
  – Te író vagy?
  – Ez így erős túlzás, de szoktam publikálni dolgokat. Amikor belekeveredtem a helyi politikába, szerkesztettem egy újságot, nagy részben én is írtam. Volt olyan, hogy beszerkesztettem egy viccet. Nem értették az olvasók, hogy azzal mit akarok. Valahogy belénk nevelték, hogy a sorok közt kell olvasni, így a sorokat már nem is értik. Mivel többnyire politikai írások voltak, azt hitték, a viccel is céloztam valamire, pedig az tényleg csak egy vicc akart lenni. Én kis naiv korábban azt hittem, hogy ha valami egyértelműen meg van írva, akkor az egyértelmű. Egy frászt! Mindenki mást gondol bele. Amit akar. A saját észjárásának megfelelően.
  – Hol szoktál publikálni?

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 11

• Terepszemle (RM/4)

  – Jössz hétfőn?– csörgött rám Sanyi.
  – Hová megyünk?
  – Azt még nem tudom, de nem mindegy? Úgyis ráérsz. Hívtam Gabit, de soknak találja a 4 hetet. Lombardia és Pomeránia között utazgatunk valahová.
  – Nekem is sok ám a négy hét. Elég lenne egy is. Főleg, hogy ismerős úton járunk.
  – Ismerős? NDK-ban még nem is jártál.
  – Nincs is már olyan ország. Egyébként is azt mondtad, hogy arra rosszak az utak.
  – Nem mindenhol. Na, ne kötözködj, készülj! Különben meg mit számít a járt út? Szlovéniában hányszor jártál már?
  – Háromszor…nem is. Négyszer, mert egyszer visszafelé is jöttünk.
  – A Brenner hágó meg tetszik, azt mondtad. Ott járunk oda-vissza. Megnézheted, merre lejt az út Verona után, illetve ha arra megyünk, akkor előtte. Na akkor jössz, vagy nem, mert szólok Gabinak.
  – Ha ha. Gabi nem megy.
  – Hétfő reggel nyolckor Kövesdről!
  – De sok a négy hét.
  – Lehet az öt is.
  – Akkor pláne. Viszont, van egy ötletem. Felhívom Rose-Marit.

  Felhívtam Németországban Roze-Marit, aminek hatására igent mondtam a kamiontúrára.
  Vasárnap hazamentünk Bogácsra, hogy hétfőn onnét induljunk együtt Sanyival. Hétkor indul a busz, azzal megyünk a furgonért. Emlékszem a korábbi utak kezdetére, hogy milyen izgatott voltam. Most se volt ez másképp, főleg, hogy most el is kell hagynom a kamionfülkét talán több hétre is mielőtt haza indulok. Azért ez kicsit még rátesz az izgalomra. Sok a bizonytalanság.

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 3

• A kőváza (RM/3)

  ...
  Az volt ezután a törekvésem, hogy a valóságban is faraghassam a követ. Még aznap telefonáltam kőfaragó-kori főnökömnek, és elvben megállapodtunk, hogy ad nekem anyagot, meg helyet a műhelyben. Alig vártam, hogy a tapolcai térburkolás kész legyen, pedig egyre inkább élveztem azt is. Nem annyira a munkát, mint inkább azt, hogy a befejező fázisnál Roze-Mari is beállt közénk sepregetni a homokot.

  Eddig abban a hitben éltem, hogy nekem a karcsú fiatal, babaarcú nők tetszenek. Erre most itt tipeg előttem egy majd’ ötvenéves széles állú, széles csípőjű, göbölyű farú teremtmény, akiről alig tudom levenni a tekintetem. Erősen befolyásolja jelenlétével a gondolataimat. Alig tudok másra gondolni, mint, hogy jól megszorongassam, megpaskolhassam a fenekét. Szemeimmel számtalanszor végigsimítom deréktól lefelé a tomporát, s mi tagadás még ez a vizuális érintés is kellemes érzést okoz. Szerencsére kellemes társalgó. Sokat beszél, s így természetes, hogy őt figyelem. Nem gondolhatja, hogy egyszerűen csak bámulom. Bizonyára tisztában van vele, hogy vágyom rá, s ez jóleső érzéssel tölti el őt is. Igaz, hogy a kollégák is bámulják, de talán attól vagyok kivételezett, hogy nekem többet jár a pofám. Mert magasan én vagyok a legszimpatikusabb melós a számára, ehhez nem fér kétség.

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 2

• A telefonszám (RM/2)

  Még ugyancsak szunyókált a környék, amikor céges autónk keserves nyekergéssel, erőlködött felfelé a dombon, a kísértetkastélyként magasodó kifosztott toronyház mellett. Hajdanán szebb napokat megélt szállodaként uralta a völgyet, de régóta itt áll üresen, a letűnt proletárdiktatúra emlékeként. Az egykori strandból is csupán az emeletes öltözősor betonváza maradt. Lehangoló látvány mindkettő, de utóbbit már elkezdték bontani. Nagy összeg áll a város rendelkezésére, hogy ismét vonzóvá tegye Tapolca központját.
  Ehhez képest a mi munkánk jelentéktelen. Na, de sok apró részletből áll össze az egész. Mi is hozzátesszük részünket a szebb környezet kialakításához. Autónk díszkővel van túlterhelve, nem kicsit. Azon izgulunk, nehogy összeszakadjon, mielőtt megérkezünk a munkaterületre.

  A vaskapu nyikorgására kijön a házból Roze-Mari. Megáll a terasz lépcsőjén, hogy a korláttól jól láthassuk. Szőke lobonca úgy áll, mint a szénakazal. Egyértelmű, hogy most ugrott ki az ágyból, s még nem volt érkezése megfésülködni. Csupasz lábbal áll a kövön, nem időzött a papucs keresésével. Hosszú, világoskék pongyoláján épp most húzza szorosra az övet. Kihangsúlyozva ezzel széles csípőjét. Nem gondolnám, hogy ebben a pillanatban éppen arra lenne gondja, hogy imponáljon nekünk, mégis rajta felejtjük tekintetünket. Legalábbis én kétszer mellényúlok a kapurögzítő vasnak. Harmadszor már kénytelen vagyok odanézni.

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 8

• Térkő (RM/1)

  – Cső Gyulám! Hogy állsz a térkövezéssel? Csináltál már olyat? Igen? Nagyon fasza. Akkor gyere hétfőn, megyünk Tapolcára. Gergővel mentek ketten, aztán majd Béla is beszáll, ha kész vagytok az előkészületekkel. Na, akkor hétfő reggel a telepen… jaj, dehogyis! Neked ugye van bérleted? Gyere már le hozzám, és majd el kell hozni a Kia-t a szerelőtől. Jó? Akkor nálam! Csőcső!

  Na, ez egy jó hír, mert már két hete a lábamat lógattam, amióta végeztünk Lillafüreden. Na, az egy jó munka volt. Nem hajtottuk túl magunkat.
  Szoktam is néha emlegetni, hogy ha jó sorsom úgy hozza, hogy még most is vállalkozó lennék, azóta már lenyomorodtam volna. Erre mondta Ibolya, hogy félig már akkor is az voltam, amikor feladtam a vállalkozásomat.
  Tény, hogy jobban kímélem magam amióta brigádban dolgozom. Nem azért ám, mert úgy állok a munkához, hogy más is hozzáférjen! Szó nincs erről, mert ha valahová fel kell ugrani, hiába én vagyok a hatvanegy évemmel a legöregebb, én ugrom elsőnek. Viszont három ember könnyebben elvégzi ugyanazt a munkát, mint egy. Alkalmazotti státusomban még az is nagy könnyebbség, hogy ha letelik a munkaidő, leteszem a munka gondját, nem az enyém a felelősség. Hét végén pedig tartom a markom a fizetésért, nincs rá gondom, hogy miből teremtem elő. Erre van a vállalkozó. Előfordult már, hogy levonás járt érte, ha valami nem felelt meg, de ez még belefér.

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 7

• Végeztem az egyetemmel

  Végeztem az egyetemmel. Jaj nem, dehogyis! Nem diplomáztam le. Kész a felújítás. A lépcső karra jártam. Korábban padlócsiszoló szakon kezdtem, de ott nem sikerült elsőre a vizsga. Halasztani is kellett, mert egy hétig a kórházat jártam. Bajom? Mi bajom lett volna? Hogy akkor ki volt beteg? Mit tudom én! Lépcsőt csiszoltam Barcikán. Nem volt veszélytelen munka. Olyan értelemben, hogy félő volt, leállítják a nagy por miatt. Akkor aztán meg lettünk volna lőve mi is, meg a generálkivitelező is.

  Na, persze nem kell ám hasra esni az egyetemtől se! Tavaly magasabbra jutottam ettől, amikor a templom homlokzatát renováltuk. 25 méteren volt a kereszt. Megint be van állványozva, csak most a fő torony. 50 méter magas. Ehhez már nem vagyok elég képzett, ide már kevés az egyetem is. Na, meg aztán megint kórházba kerültem. Hányadik emelet? Jaj, nem kell meglátogatni! Nem vagyok beteg. Egyébként nem is emeleten, hanem a tetőn dolgozom. Helikopterrel. Nem azzal, amelyik a betegeket hozza. Az egy másik épület tetejére szokott leszállni. Mi a betont simítjuk vele. Arra jön aztán a szigetelés. Azt már nem mi végezzük, hanem a szurkolók.

  

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 6

• Régesrégi borús nap

  Ülök a toronyban, figyelem a leszálló gépeket. Úgy érzem itt magam, mint egy repülésirányító. Rajtam a fejhallgató, szám előtt a mikrofon. Nem szólok, csak hallgatom a barátom reggeli válogatását a baráti fórumon. Lehetne akár rádiós műsorvezető is, de nagyon leromlott az egészségi állapota, nem tudja elhagyni a lakást. A neten készített reggeli műsor csupán pótcselekvés. Na, de mindenkinek meg van a maga keresztje. Én se úri kedvemből bámulok kifelé a tizedikről hajnali ötkor. Első alkalommal az esthajnal csillagot véltem látni, csak szokatlanul alacsonyan amikor nagyjából Monor fölött ráfordult egy gép az irányfényre. Lassan ereszkedett. Aztán megláttam egy másik ereszkedő fényt, majd még távolabb egy pulzálót, ami aztán folyamatosra váltott, és a többieket tisztes távolból követve ereszkedett, hogy a Nagykőrösi úti piac térvilágítása irányában eltűnjön. A landolások között nincs egy perc. Közben emelkedő fények tűnnek föl innét nézve Kőbánya felett. Ezek sokkal gyorsabbak. Belegondolok, hogy mennyi Suzuki kellene ekkora környezetszennyezéshez, mint ami a szemem előtt zajlik csupán egy fél óra alatt. És még én szégyenkezem, amiért a 15 éves katalizátort nem cseréltetem ki.

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 4

• Lábam az ablakban

  ...

  Nekivágtunk a következő négy órának. Szerencsém van, mert az Adige völgyét, a Brenner hágót végigcsodálhatom nappali fénynél. Örömmel megtenném ezt az utat nyáron, de most csak a havas hegyek látványával kell beérnem. Ez sem utolsó. Főleg, ha kitart a napsütés, mert ködben nem sok élvezetet nyújt a látvány. Látvány? Ha csak két-három vonalat látunk magunk előtt az aszfalton, az nem nagyon nevezhető látványnak.

  Jó tempóban faljuk a kilométereket. Üléstámla ütközésig hátradöntve, lábam az ablakban. Remek a közérzetem, szépen süt a nap, bámészkodhatok kedvemre. Mivel a sétát kihagytuk, el se vagyok fáradva. Nem bánnám, ha Magyarországon lenne a következő célállomás, de ezt a gondolatot el is hessegetem, mielőtt eluralkodna rajtam a honvágy. Egyébként is túl korai még, hiszen egy hete jöttem el, s azóta eléggé eseménydúsan telt az idő.
  A nagy zöld táblákon az előre mutató nyíl még mindig Venecia. Na, például ott se jártam még, csupán közel hozzá. Láttam a kikötői darukat Mestre felől, kicsit délebbről magára a városra is ráláttam, fel lehetett ismerni a székesegyházat. Ennyi. Bár, aki járt már ott, azt mondja, piszkos és büdös. Nyáron talán igaz is, de engem az is meglepett legelső kamiontúrámon, hogy nem érzem a tenger illatát. Pedig nincs gond a szaglásommal. Télen Velencéről sem hiszem, hogy büdös lenne.

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 3

• Lipcse, vagy haza-e?

  Csak reggel fedeztem fel a telefonomban az SMS-t. Roze-Mari kérdezte, hogy otthon vagyok-e már. Valami rejtélyes okból már a sokadik olyan telefonom van, amiről nem tudok SMS-t küldeni. Nem jelent különösebb gondot, hiszen elég körülményes a megírása is kellő gyakorlat, és a nem elég jó látásom miatt. Úgy van beállítva az életvitelem, hogy ez a szokás kimaradt belőle. Így nyilván nem fogtam hozzá szöveget pötyögtetni. Jobbnak láttam hívást kezdeményezni. Persze nem ekkor, hiszen reggel volt ugyan, de nagyon korán reggel. Még alig virradt. Sanyi beleborzongott, amint odakünn a havas parkolóban, az üzemanyag tartályra tett vizes kannából mosakodtam félmeztelenre vetkőzve. Nem szeretem, sőt nem is nagyon bírom a hideget, de a meleg fülkéből kiszállva néhány perc alatt nem hűlök ki annyira, hogy fázzak. Nem kell persze valami nagy lubickolásra gondolni! Csak a nyakamat, az arcomat, hónaljig a karomat mostam meg a markomba eresztett vízzel. Na, meg a fülem mögött, hiszen azt tapasztaltam, hogy ha minimális víz áll rendelkezésemre, akkor ezzel frissülök fel leginkább. WC-re is el kellene menni, de reggeli előtt nem annyira sürgős még. Majd a következő parkolóban sort kerítünk rá. Erről persze az is eszembe jut, hogy a fűtött mosdóban is felfrissülhettem volna, ha nem lenne annyira messze. Különben is! Ha már felkeltünk, akár el is indulhatunk, hiszen letelt a kötelező pihenő.

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 4

• Kufstein

  Végre megérkeztünk a mai utunk végére. Itt se volt túl sok szabad parkolóhely. A félretúrt hó elfoglalt jó néhány kocsiállást. Örültünk, hogy az út szélén befértünk a sorba, nem is álmodtunk arról, hogy a „halszálkába” beálljunk. Ennek persze nincs jelentősége. Van helyünk, ez a lényeg. Mehetünk akár fürödni is. Kár, hogy a bakancsot fel kell húzni, de nem igazán ajánlott papucsban végigsétálni oda-vissza egy fél kilométert. Nem tudom persze, hogy valójában mekkora távolság, de jó soknak éreztem.

  A shop bejáratánál felfigyeltem egy éppen akkor érkező Chrysler kisbuszra. Utasain látszott, hogy sízésből jönnek. Nem mennek, hanem jönnek. Ez egyértelmű, az irányból. Itt ér ki az út a nagy hegyek közül. Az érkezők hangosan beszéltek, méghozzá magyarul. Csak akkor néztem a rendszámtáblát. A kereten „Miskolc autó” felírat. Megfordult a fejemben, hogy haza is vihetnének. Négyen vannak, talán be is férnék. Aztán persze mégse mertem szólni. Még a magyar voltomat se fedtem fel előttük. Nem olyan különleges dolog ma már honfitársakkal találkozni külföldön. Na, meg aztán mit mondtam volna? Sziasztok, én is magyar vagyok? Majd mondták volna, hogy „naés!” Az jutott eszembe, hogy 1990-ben, a várnai kikötőben a családdal sétálva láttunk egy kishajót, magyar zászlóval. Megörültünk neki, de nem köszöntünk rá a hajósokra. Azt gondoltam, más kaszt, hiszen mi csak szárazföldi magyarok vagyunk, ők pedig hajósok.

  Folytatás...

  potyautas 9 éve 4