2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

"Fekszem a hideg aszfalton"

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Nem szerettem a fiam barátját. Valójában nem is vele volt bajom, inkább a fiam gondolatvilágát uraló szerepjátékokkal. Ehhez volt partner Gabi. Bosszantott, amikor munka közben is - néha segítettek nekem – játszottak. Nem értettem mit beszélnek. Idegesített, hogy számomra teljesen értelmetlen kifejezéseket használtak. Néha láttam, hogy kártyáznak, de annak se láttam az értelmét.

Gabi nem egy átlagos családban élt. Apa nélkül nőtt fel, egy idegen faluban, ahol alig néhány emberrel tartottak kapcsolatot. Anyagiakban ugyancsak szűkölködtek. Azt hiszem, nem volt neki jövőképe. Sokat ivott, hangulata rendkívül ingadozó volt. Részegen, senkire nem hallgatott, kezelhetetlen volt. Ez okozta a vesztét. Előfordult máskor is, hogy lefeküdt az útra, de a társai felszedték onnét, mielőtt jött volna egy autó. A végzetes éjjelen, egyedül indult el. Senki nem akadályozta meg abban, hogy lefeküdjön az aszfaltra. Az autó nagyot zakkant, amikor a kerék átment a fekvő testen. Akik nem sokkal ezután arra jártak, mesélték, hogy próbált felkelni, de túl súlyosak voltak a sérülései. Jött a mentő, elvitte a kórházba, de a reggelt már nem élte meg. 23 éves volt.

Amikor meghallottam, hogy meghalt, azonnal autóba ültem, hogy felajánljam a segítségemet az anyjának. A fiam, ekkor már kerékpárral jött visszafelé. Senkit nem találtunk otthon, a szomszédokkal sikerült csupán beszélni.

A sírásáshoz legalább húsz fiú jött ki a temetőbe. Az ismerősök előléptek barátokká. A temetés költségét, az idegennek vélt falu gyűjtötte össze. Az én munkám profiljába beleillett a temetés lebonyolítása, de egyébként is ott volt a helyem, hiszen a fiam vesztette el a barátját. Megkérdeztem, mit szeretne. Nem kívánt a ravatalozónál, az ünneplőruhás tömegben álldogálni, inkább a sírnál várakozott, amíg Gabit elbúcsúztatták. Ő fogta az egyik kötél végét, amikor leengedtük a koporsót, adta kezembe a sírt lezáró betonlapokat, s a végén a földdel töltött zsákokat. Amikor elkészült a sírhant, a rengeteg fiatal - anélkül, hogy ezt bárki mondta volna - kezükben egy szál virággal, sorban elköszöntek Gabitól. Az én fiam félrehúzódva, magába roskadva állt egyedül. Saját kezűleg temette el a barátját. Nem tudtam, mit kezdjek vele. A Gabi keresztanyja figyelt fel rá, ő ment oda vigasztalni. Amint megtehettem, gyorsan elmentem a helyszínről, beültem a teherautómba, és ott szakadt fel belőlem a zokogás. Közben még káromkodtam is a tehetetlen dühtől indíttatva, pedig nem szokásom. Nem szerettem ezt a fiút, de ekkor ezt szégyelltem.

Egy környékbeli punk-rock bandát hallgattam tegnap. „Életem majd úgy ér véget…hajnalon, fekszem a hideg aszfalton…” Ennyit értettem elsőre a szövegből. Talán nekik is éppen ez a tragédia jutott eszükbe.

Hozzászólások

(#1) Thunderzolee

:(

Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)

(#2) Gergő_


Gergő_
őstag

:(
Nyugodjék békében.

(#3) Fecogame


Fecogame
veterán

:(

Lassú a mobilinterneted? 4G/LTE antennák, közvetlenül raktárról ---> http://bit.ly/LTE_Antennak

(#4) szablya


szablya
tag

a halál az élet része

:(

Madarat tolláról, embert desktopjáról. | Inni és inni adni. | Ellopták az alisok a tankot. | Az igazi tuningos Prescott kávét iszik. - all by szablya | "Igazat az igazaknak, zárják be a hazugokat!" \m/

(#5) talmida


talmida
Közösségépítő

Őszinte részvétem. :(((

Az a gyanúm, hogy a környékbeli punk-rock bandát ő is gyakran hallgathatta, és onnan szedte ezt a buta ötletet. :U „Életem majd úgy ér véget…hajnalon, fekszem a hideg aszfalton…”

Nagyon nem mindegy ám, hogy az ember mit hallgat és mit lát az élete során. :(
Sajnos még a "legmárkásabb" irodalmi műveink java része is sok kilátástalanságot, halál-várást sugall. Nem csoda hát, ha valóra is válik egy-egy lidércálom. :O Ha rajtam múlna, én BETILTATNÁM az ilyen emós, MÉLABÚS zeneIRODALMAT. :K Higyjétek el, hogy nem kis szerepe van ezeknek az ifjúság gondolkodásának formálásában.

szablya Az idő előtti halál az abnormális. :(((

[ Szerkesztve ]

IN GOD WE TRUST!

(#6) potyautas válasza talmida (#5) üzenetére


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

Talmida! Szerintem a dalszöveg később született. (bár nem biztos) Nem értek egyet veled. Azt elfogadom, hogy az ilyen művek hallgatása ráérősít az ember hangulatára, de egy reményteljes, bizakodó hangulatot nem képes az ellenkezőjére fordítani.

(#7) talmida válasza potyautas (#6) üzenetére


talmida
Közösségépítő

Ez valóban csak a saját véleményem volt, :B :B de az a gyanúm, hogy sajnos, bizony betegessé lehet tenni az egészséges gondolkodást is ...egy kis "szorgalommal" (ismételgetéssel). :(((

Ha valaki elég sokszor hallgat valamit, az egy idő után belevésődik a tudatába és szinte eggyé válik vele. ("agymosás") Ha valamit nem szeret hallgatni az ember, akkor persze ez kevésbé igaz. Csak akkor történik drámai, mélyreható változás, ha kifejezett vonzódás van egy bizonyos tartalomhoz vagy zenéhez. Gyerekekkel (teenagerekkel) foglalkoztam szakmámból kifolyólag, és megfigyeltem, hogy mennyire befolyásolhatók a fiatalok. :(( Hihetetlenül nagyon! :W De a felnőttek is.

Mindez az agy működési mechanizmusa miatt van így. Ha kellő hosszú ideig éri valamilyen inger az embert, akkor nagy valószínűséggel átveszi azt, amit betanult, amit ismételten hallgatott és látott. Ezért van az, hogy hiába papol a szülő bármit, ha az egész élete mást tanított a gyereknek. A gyerek azt fogja követni, amit SOKSZOR (mindig) látott, nem azt, amit egyszer-kétszer hallott.

IN GOD WE TRUST!

(#8) Ice!?


Ice!?
őstag

Részvétem.=/

(#9) Móci


Móci
addikt

Részvétem, sajnálom szegény gyereket. Kár, hogy nem jutott neki jobb az élettől.
Remélem a fiad is túlteszi majd magát rajta valahogy. Teljesen úgysem lehet sajnos, de talán idővel könnyebb lesz.

"...In a struggle to be happy and free, swimming in a primitive sea..."

(#10) Samus


Samus
addikt

Fogadd részvétem :(

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.