2021. március 3., szerda

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Helena Fee -10.

    (úticél)

    Jó ötletnek tűnt a kastélyba menni. Ha Kőnig komolyan gondolta amit mondott, akkor itt az alkalom, hogy lépjen végre. Igazolni kell a lány személyazonosságát, fel kell kutatni, hogy valóban nincs senkije, meg a fene se tudja mi a jogi formula, de ha egy éve húzódik a dolog, történjen már végre valami! Ha más nem, tényleg oda veheti személyzetnek. Noha az bizonyára a nagyasszony kompetenciája, de azért az úrnak is lehet beleszólása. Legfeljebb azt mondja, hogy a legkedvesebb lovászfiúnak a testvére. Noha ennyi erővel a birtokon is lehetne a banya mellett. Na de ki lát bele az urak fejébe? Vagy akár Hans és Helga is adhat szállást addig, amíg el nem döntik, hová legyenek. Persze ha elmondják az igazat, nem kizárt, hogy nem akarnak majd belekeveredni.

    Megkeresik a térképen azt a pontot, ahol a kastélyhoz a lehető legközelebb tudnak kikötni. Elég hosszú gyaloglás vár majd rájuk, hiszen az egész városon át kell vágniuk, ami nem kevés kilométer.
    Lassan felszáll a köd, elrendezik a holmit, és behajóznak.
    - Hogy visszük magunkkal a holmit? Jó lett volna egy nagy táska, vagy inkább egy zsák.

    Folytatás...

    potyautas 37 perce 0

  • Helena Fee - 9.

    (feltarisznyálva)

    Összecsuklottak a lábai, lerogyott a földre. Vigasztalhatatlan zokogás rázta a testét. Most már semmi remény. Pár perce még utána akart indulni, hogy felkutassa Burkusországban, de most már nincs értelme, hiszen a halak eledele lett. Vajon mi történhetett? Egy motorcsónak nem robban fel csak úgy magától. Talán dulakodtak, mert ki akart ugrani? Na de minek? Úgyis utoléri. Talán túlélte, hiszen nagyon jó úszó. Érte kell menni! Ennek semmi értelme, hogy itt bőg.
    Letette a tarisznyát, levetette a ruháit, mint ahogy régebben is tervezte amikor még nem volt kulcsa, és belegázolt a vízbe. Visszahozza a csónakot...bár mintha már távolabb lenne, mint volt. Kenu!
    Beúszott az üres csónakházba. Vagyis csak a vízen nincs semmi, hiszen szerencsére itt vannak az új kenuk. Amit már korábban átfordítottak, belökte a vízbe. Beledobott kettő lapátot. Nem is tudatosan tette, de bizonyára azt remélte, hogy majd mégis Helena kis kacsói ragadják meg a másik evezőt.

    Folytatás...

    potyautas 4 napja 4

  • Helena Fee - 8.

    (meglepetés)

    Kőnig becsorgott a csónakház mólója mellé. Kikötött, kiemelte a motort. A szigetről nem hozott semmit, még üres dobozokat se. Kimászott, megállt középen, s körbe-körbe nézelődött. Biztosan megbeszélte magában a dolgokat, mert bólogatott közben, s azt mondta végül, hogy „jó lesz”
    - Figyelj Oberenns! Holnap ha hozzák a hajókat, én nem leszek itt. Ide rakasd le az állványt így! - mutatta karját lengetve az állvány tengelyirányát – Nincs túl sok helyünk, de nem gond, ha csak az egyik sorhoz férünk hozzá. Ritkán fog kelleni mind a hat hajó.

    Ludvig nem szólt, csak bólogatott, hogy érti mit vár tőle. Erősen furdalta oldalát a kíváncsiság, de nem akar ezzel az emberrel beszélni csak amennyit feltétlen kell. Pedig szerette volna tudni, mit akarnak a kenukkal. Eddig csak arra használták a csónakházat, hogy a motorcsónak tető alatt legyen. A vitorlást is egyszer vitték ki, amióta ő itt van. Igaz vissza se hozták, de azt se használja azóta senki. Mi ez a nagy változás?

    Folytatás...

    potyautas 1 hete 2

  • Helena Fee - 7.

    (mentés)

    Valóban rengeteg idejük volt beszélgetni, hiszen lassan rájuk esteledett. Az erős szél csak rövid időre csendesedett, aztán újra feltámadt. Egyértelmű, hogy a fiú itt tölti az éjszakát. Na nem a leány ágyában – bár nem lett volna ellenvetése – hanem a kanapén. A hálóban ugyan két külön ágy volt, de a Kőnig helyére mégse fészkelhette be magát. Reggel madárcsicsergésre ébredtek. A felkelő nap sugarai besurrantak az ablakon, lágyan végigsimították az édesdeden alvó fiatalok arcát, mely arra késztette Helenát, hogy fejére húzza a takarót. Ludvig riadtan pattant talpra. Egy pillanatig nem tudta hol van. Első gondolata az volt, hogy azóta már biztosan keresik, a második pedig az, hogy egyáltalán nem érdekli. Bekukkantott a résnyire nyitott ajtón a hálóba. Óvatosan megtolta, hogy szélesebbre tárja. A nyikorgó ajtópánt hangjára a lány kikukucskált a takaró alól.
    - Jó reggelt! Te még itt vagy? Milyen nap van?
    - Jó reggelt gyönyörű! Úgy értem, gyönyörű napra virradt.
    - Kedd, vagy szerda?
    - Miért fontos?
    - Szerdán jön Helmut. Jó lenne, ha eltűnnél addigra.
    - Pedig kedvem lenne maradni.
    - Rossz ötlet. Úgy hallom, szélcsend van. Akár indulhatsz is.

    Folytatás...

    potyautas 2 hete 3

  • Helena Fee -6.

    (kapóra jött megbízás)

    Most nem volt szándékában megosztani kollégájával a titkot. Bár az orra alá dörgölhetné, hogy mégis neki volt igaza, mert van valaki a szigeten. Talán majd máskor. Egyedül akarja felderíteni az ügyet. Hiszen azon túl, hogy ott lakik egy lány, nem tud semmit. Át kell még néhányszor eveznie, hiszen nehéz kommunikálni olyannal, aki alig beszéli a nyelvet. De ez benne a kihívás. Aztán az jutott eszébe, hogy néhány napra ide is költözhetne azzal az indokkal, hogy rendbe rakja ezt a házat. Akár egy külső festés is ráférne. Teljesen mindegy, hogy a padlásszobában alszik, vagy itt. Kezdeményezni persze nem meri, hiszen ha Kőnig rejtegeti a lányt, nem kockáztatja meg, hogy egy kívülálló csupa kíváncsiságból átevezzen.

    Néhány szeles nap következett. A hegyvidéki legény nem merészelt vízre szállni. Alig várta, hogy lecsendesedjen az idő. Egyszer aztán csoda történt. Valami isteni sugallat hatására a csónakházba lett irányítva. Marshall adta ki a feladatot teljesen önállóan, Kőnig tudta nélkül. Tudja nélkülözni a fiút, hiszen az istállóban eddig is megvoltak nélküle, a lovakhoz úgyse sokat konyít. Azzal magyarázta, hogy hozni fognak néhány kenut, s azoknak kell helyet csinálni. Hoznak állványokat hozzá, csak legyen üres terület. Így mondta, hogy hoznak. Ilyen személytelenül. Nem mondta, hogy ki hozza, de a dolognak ez a része érdektelen.

    Folytatás...

    potyautas 2 hete 3

  • Helena Fee – 5.

    A titok

    Megvan tehát a megoldás, az evezőssel fog átkelni. Azt kellene még megoldani, hogy szárazon ülhessen bele. Beúszik, megtörölközik, kievez a partra a ruhájáért. Ez így jó lesz, de csak holnap. Aztán holnap mégse lett jó, mert egész nap szakadt az eső. Kénytelen volt szabadidejét a szobájában tölteni. Most legalább összetalálkozott az egyik takarítóval. Valóban nem hozzávaló. Ránézésre is nagymama lehet. Kicsit el is beszélgettek, különös hangsúlyt fektetve az időjárásra. Ez az új ismeretség adta az ötletet, hogy levelet írjon az apjának. Majd ez az asszony biztosan szívesen megteszi, hogy postára adja helyette. Megírta, hogy remek munkát talált, és szeret itt lenni. Nem tért ki minden részletre. Se Gertrúdot nem említette, se Kathrint. Ez maradjon az ő magánügye.

    A rossz idő kitartott egyfolytában két napig. Harmadnap már csak néha szemerkélt, de kellemetlen szél fújt nem csónakázásra való idő. Julió is óvta attól, hogy vízre szálljon. Ugyanis a titok nem bírt megmaradni benne. Muszáj volt valakivel megosztani. Kollégája ugyan meg volt róla győződve, hogy csak képzelődik, de abban segített, hogy bejusson a csónakházba. Nem volt bonyolult dolog, csak a lovászmester irodájában le kellett akasztani a szögről a kulcsot. Nem most, hanem azon a délutánon, amikor tükörsima volt a tó vize. Nagy izgalommal lökte el magát a csónakház falától. Az evezőket behelyezte a villába, s húzni kezdte.

    Folytatás...

    potyautas 3 hete 3

  • Helena Fee - 4.

    A sziget

    Kathrinnak meg kell várni a késő délutánt, amíg lesz aki hazavigye. Ebéd után a banya körül teszi hasznossá magát. Ludvig megkapja a szolgálati gumicsizmát, vasvillát, lapátot. Julió rokonszenves fazonnak tűnik, bizonyára összebarátkoznak majd. Végigvezeti az istállón, bemutatja az összes lovat, mesél róluk. Elmondja melyikkel hogyan bánjon majd, melyiktől óvakodjon. Táltoshoz például közel se menjen, mert az a Marshall kedvence. Érezni rajta, hogy szereti ezeket az állatokat. Javaslatot tesz, melyikkel próbáljon barátkozni, hogy majd rá is ülhessen, ha a Monsieur megengedi. Addig persze el kell még telni egy kis időnek. Ludvig életében nem ült még lovon, csak traktor nyergében. Eddig teheneket gondozott. A lovásznak örömére szolgál, hogy ő taníthatja meg lovagolni. Elmondja a napirendet. Valójában nincs sok munka, ha jól megszervezik. Nem is kértek ide segítséget, nem tudja miért kaptak. Na de nem baj ez, legalább lesz egy társa neki is, nem csak főnöke. Ludvig sem igazán érti mi történik vele.

    Folytatás...

    potyautas 3 hete 3

  • Helena Fee - 3.

    Beesteledett. A gondnokék is lepihentek. A férfit csak nyugtalanította, hogy mitől riadt meg az úrnő. Máskor első alkalommal magára húzta a friss húst, most pedig csupán célozgatott, mi a szándéka vele a jövőben. Talán emlékeztette valakire a múltjából? Gondolatait megosztotta a feleségével is. Nem kérdezett, csak hangosan beszélt magában.
    - Nekem van elképzelésem – szólt Helga - de az annyira abszurd, hogy nem lehet igaz.
    - Na mond!
    - Emlékszel arra, amikor olyan részegen hoztad haza, hogy ketten vittük fel a szobájába? Le se tudott vetkőzni egyedül. Akkor beszélt nekem olyanokat, hogy el se hittem neki. Mostanáig. Mit mondott a fiú, hogy hívják?
    - Oberenns. Onnét is jött, arról a vidékről.
    - Az apja gazdálkodó, és egyedül él. Vagyis ezidáig a három fiával. Fogadni mernék, hogy kitalálom mi a neve a másik két fiúnak.
    - Ugyan honnét találnád ki?
    - Tudod akkor, amikor asszonyomat nekem kellett levetkőztetnem, rengeteg képtelenséget beszélt, de a három fiának a nevét megjegyeztem. Franz, Alois és Ludvig. A legkisebb még csak egy éves volt, amikor Kőnig úrral lelépett. Ott hagyta őket az apjukra valahol az Enns felső folyása környékén, nem tudom pontosan hol. Szerintem a gyerek hasonlít az apjára.

    Folytatás...

    potyautas 4 hete 1

  • Helena Fee

    A Kőnig-ház

    Kőnigné nagyasszony ezen a napon nem is szólt többet a fiúhoz. Utasította a sofőrt, hogy szállásolja el, s ő el is vonult a kastélyába. Hans – a sofőr – amolyan mindenes volt itt. Feleségével a kerti házban laktak, hogy bármikor rendelkezésre álljanak, ha Kőnig úrnak, vagy asszonyának szükségük lenne rájuk. Ebben a házban szállásolták el. Kapott egy szobát, ahol máris lepihenhetett. Helga asszony felajánlotta, hogy vacsorázzon velük.
    - A nevedet még nem is tudjuk – szólt az asszony, mielőtt a fiú magára csukta volna az ajtót.
    - Ludvig. Ludvig Oberenns
    - Ő Hans, én Helga. Menj, pihenj le! Majd szólok ha vacsorázunk.
    Ludvig lepihent, Helga a vacsorához készülődött, Hans pedig még az autót rakta rendbe, mert az úrnő nem tűrte, ha nem volt makulátlanul tiszta.
    Vacsoránál a legény elmesélte hogyan került ide. Ezen kívül már semmi nem történt ezen a napon.

    Hajnalban a gondnokék korábban ébredtek, minthogy fel kellett volna kelniük.
    - Te Hans! Minek kell ide ez a fiú? - kérdezte még az ágyban fekve Helga.
    - Hogyhogy minek? Kertésznek.
    - Kertésznek? De hát te vagy a kertész.
    - Kertész is. Elkél a segítség.
    - Ha te mondod...
    - Jaj Helga! Most úgy teszel, mintha ez lenne az első eset. Tudod, hogy az asszonyunk nem bír a vérével, hiába közeledik már az ötvenhez.
    - Mi az, hogy közeledik? Én már be is töltöttem, s van panaszod az aktivitásomra?

    Folytatás...

    potyautas 1 hónapja 7

  • Helena Fee

    romantikus mese

    Óperenciában élt egy magányos gazda. Felesége rég elhagyta, csak a három fiút hagyta rá. Tisztes szegénységben teltek az évek. Elég soványka volt a föld, a meredek domboldalak inkább csak kaszálónak feleltek meg. A kevés szántó nem sok terményt adott, éppen csak a néhány tehénkét tartotta el, piacra nem sokat kellett járnia. Nem is nagyon szeretett emberek közé menni, nem szívesen hallotta, hogy a háta mögött lesajnálják. Inkább a legidősebb fiát küldte azzal a néhány láda káposztával, gyökérrel. A fiú ment is szívesen, de még a testvéreit is magával vitte alkalmanként. A gyerekek szerették a kisváros nyüzsgését. Nagyon más érzés volt, mint szénát forgatni künn a természetben, vagy a jószág körül ténykedni a tanyában. Hozzájuk még a postás is ritkán jött, hiszen senkivel nem tartottak kapcsolatot. Néha hozott egy-egy hivatalos levelet az elöljáróságtól. Kétnaponként jött Helmut, egy rozoga furgonnal a tejért. Ilyenkor azon ment a fiúk közt a harc, ki menjen ki a földekre, és ki maradhasson a tanyában. Ez a bajor fiatalember soha nem időzött sokat, de érdekes dolgokat mesélt, hiszen állandóan úton volt, bejárta az egész tartományt. Azzal a véleményével nem értettek egyet egyiken sem, hogy milyen jó itt nekik, kinn a természetben. A nőkről se volt jó véleménnyel, hiszen őt is kihasználta a felesége. Nem tudja miért hagyta el, s vitte magával a gyereküket is. Biztosan ráunt.

    Folytatás...

    potyautas 1 hónapja 3

  • Madarak és Fák napja

    450 évesre tippelték a három mocsári tölgy egyikét. Mind közül ez volt a legnagyobb, s kultikus hely volt a régi időkben. Mária-fának nevezték. Alatta pihentek meg a zarándokok, a falusiak itt tartottak ünnepségeket közel a faluhoz, de mégis kinn a természetben, az erdő egyik tisztásán. Gyerekkoromban Madarak és Fák napján csak egy pihenőt tartottunk, majd vonultunk tovább az erdészházhoz. Annak nem volt vallási kötődése. Családok, baráti társaságok ekkoriban is jártak ide kirándulni, szalonnát sütni. Tájékozódási pontként élt már inkább a köztudatban. A korát senki nem tudta, csak azt, hogy nagyon öreg fa. S a fák sem élnek örökké. Főleg, ha még villámcsapás is megrongálja. A korhadt üreget betonnal töltötték ki, noha a beton már a kőfalnál se vált be, nem még egy élő organizmusnál. Végül ki kellett vágni. A szomszéd falu megvette az erdészettől, s a főterük közelében állították ki egy emléktáblát mellékelve hozzá. Lemez kalappal védték az időjárástól. Nem szép látvány. Nem értem miért vették meg. Talán azért, mert a mi falunknak nem kellett? Ez éppen abban az időben történt, amikor hozzánk is elért a rendszerváltás. A tisztás szélén csak egy korhadt szilánk emlékeztetett a régmúlt időkre. Egyik civil szervezet ültetett három kis mocsári tölgyet, hogy egyikből ismét Mária-fa lehessen. Itt tartották a Madarak és Fák napját, ami egy kis műsorból állt, s a csemeték melletti emléktábla felavatásából. Következő évben már csak egy csemete élt.

    Folytatás...

    potyautas 10 hónapja 3

  • Erőltetett menet

    Más kor 13. folytatás

    Nem igazán volt kedvem mesélni, hiszen hiába csak poroszkált a fakó, nekem eléggé ki kellett lépnem ahhoz, hogy tartsam a tempót vele. A katona se nagyon kérdezgetett. Bizonyára még a hajnali támadást emésztette. Talán jobb lett volna, ha egyszerűen fel se veszi a harcot. Most a Lónyai regimentben készülődhetne Munkács ellen, aminek a zsoldjában volt még tegnapig. Erkölcsi szempontok nem igazán befolyásolják a fegyveresek legtöbbjét. Mennyivel egyszerűbb volt még fiatal legény korában, mikor az apja két testvére magával vitte egészen Régensvárig, ahol már nem értették egymás szavát az ottani pórnéppel. Annyi dolguk volt, hogy tereljék a marhákat, s óvják a haramiáktól. Egyértelmű volt a feladat. Ma már nincs ilyen munka, hiszen ugyan ki merne átvágni az oszmánok területén? Jobban járnak az urak, ha velük egyezkednek a jószágról. Úgyis elveszik, s akkor semmit nem kapnak érte. A köznép inkább már disznót tart, mert azt nem eszi a pogány. Már pedig ahogy a helyzet áll, sokáig itt lesznek még. Azt beszélik a népek, hogy még a király személyében is a szultán szava dönt. A német uralja a fél országot, de az is meghunyászkodik, mert nincs ereje a pogányt elüldözni. Talán a pápának kellene összefogni ellene a keresztény világot a hit nevében? Az egyszerű katona embernek ugyan semmi jót nem hozna egy magyarországi hadjárat, hiszen zsákmányolni már nincs mit, hiszen alig van az Alföldön élő ember.

    Folytatás...

    potyautas 10 hónapja 3

  • Csatazaj

    Más kor 12. folytatás

    Hajnalban kakukk hangjára, rigó trillázására ébredtem. Határozottan fáztam, de nem kívántam felkelni, inkább – ha lehet – még inkább összekuporodtam, hogy betakarjon a rutén tutajeresztő kaftánja. Halk mocorgást, beszélgetést hallottam a közelből. Nem vagyok egyedül, de senki nem áll fölöttem csodálkozva, hogy ugyan kiféle lehetek. Rosszat sejtek. Attól tartok, azok közt vagyok, akik között este elaludtam. Hegyezem a fülem. Még a víz csobogását is hallom. Aztán távoli ordítozás, lövések hangja, acélpengék csengése töri meg a viszonylagos csendet. Lovak nyerítése, tűz ropogása vegyül a csatazajba. Mert nem kétséges, a túlparton fegyveresek csaptak össze. Hirtelen felugrok. A tekenővájó cigányok hada is megbolydult. Olyan kiáltozás alakult ki körülöttem, mintha éppen mirajtunk ütöttek volna fegyveresek. A folyón túli nyárfák fölött fekete füst gomolyog. Az asszonyok fülsiketítő kiabálással terelik a purdékat a susnyákos belsejébe, a férfiak kirajzottak a fövenyre, s nyakukat nyújtogatva figyelték a túlparti csatazajt. Néhányan a rév irányába indultak, mivel innét semmit nem lehetett látni. Néhány perccel később futottak is vissza, de ekkorra elült a dulakodás zaja, csak a tűz ropogása hallatszott. Bizonyára valami viskót gyújtottak fel. Ez is csak feltételezés, mert tudni még semmit nem lehetett.

    Folytatás...

    potyautas 11 hónapja 3

  • Maradhatnál köztünk

    Máskor 11. folytatás

    Megkeseredett számban a falat. Miattam fogták le az öreg szolgát. Azzal nyugtattam magam, hogy a sáfár mégis csak egy jelentős méltóság. Ha hatalmi szóval nem, akkor pénzzel biztosan kiváltja az emberét. Pénze van bőven, ő maga mondta. Azzal pedig biztosan jobb belátásra bírja a káplánt. Meg aztán a káplán mégse püspök. Nem rendelkezhet élet-halál felett. Vagy igen? Nem nagyon sikerült elüldözni az aggodalmamat. A legény magamra hagyott az aggódásommal, a körülötte állókkal beszélgetett, de csak hallottam, nem tudom miről volt szó. Látni se láttam, csak éreztem a szagát. A száradó ruhája olyan büdös volt, mint a kopasztott tyúk.
    Végeztem a sült hallal. Nadrágomba töröltem a kezem, majd a dzsekim zsebeit néztem át, mintha mosásba akarnám adni. Nem hittem, hogy valamit találok benne, de meglepetésemre mindent megtaláltam. A tálcámat az igazolványokkal, a bicskámat, zsebkendőmet. Sőt, még a zoknimat is belegyűrte az öreg szolga mielőtt jöttek érte. Csupán a pénz hiányzott, de azt én osztogattam szét. Úgyse venném hasznát. Kisvártatva a legény letelepszik mellém a fövenyre, tolmácsolja amit beszéltek az imént a teknővájókkal.
    - Hová tartasz uram innét? A katonák aligha jönnek át a folyón utánad. Bizonyára feladták a keresésedet.
    - Mi lesz a Mihállyal? - kérdezem válasz helyett.

    Folytatás...

    potyautas 11 hónapja 6

  • Tekenővájók közt

    Máskor 10. folytatás

    Jöjjön le a cellérről jóuram! Semmiképp be ne menjen Ugornyára!
    Én?
    Igen, igen! A többi cellérnél várják magát!
    Na, ez érdekes. Ugyan ki várna rám, hisz soha nem jártam még ezen a vidéken, nem ismerhet senki. Vagy mégis? Mégis. Ezek a cigányok nekem célozzák személy szerint a figyelmeztetést, s mivel látják, nem értem mi van, futnak a hosszú homokpadon, követve a tutajt. Nikó is rácsodálkozik, hogy ezek honnét a csudából ismernek engem? Már pedig ismernek, mert folyton ismételgetik, hogy szálljak le. Egyetlen magyarázata lehet mindennek. Ezek a cigányok tegnap délben indultak Munkácsról. Úgy volt, hogy én is velük jövök majd, de immár be is bizonyosodott, hogy rossz ötlet volt, hisz elsőnek köztük kerestek volna. Na, de miért várnak rám? Miből gondolják, hogy a folyón jövök? Nincs sok időm gondolkodni, mert lassan a zátony végéhez érünk. Óvatosan megközelítem a tutaj szélét, hátraszólok a tutajosoknak, megköszönöm a segítséget. A cigányok még hevesebben integetnek, s kiabálnak.
    Ne erre! Amarra túlra menjen!
    Igazuk lehet – szólt Nikó – Lesz még néhány homokpad a túloldalon is. Majd Jándnál kiugrik annál a szűk kanyarulatnál. Talán vizes se lesz a lába. Menjen egyenest amerre a nap lebukott. Ha eléri a Szamost, azon keljen át! Bár addigra sötét este lesz. Meg kell hálnia még az innenső parton, hisz segítség nélkül nem jut át.

    Folytatás...

    potyautas 11 hónapja 2

  • Tutajeresztés

    Máskor 9. folytatás

    A tutaj eleje neki volt fordítva a partnak. Itt ugyan még nem igazán nagy folyó a Tisza, de rögtön az jutott eszembe, hogy ugyan mire elég az úszástudományom egy itt-ott örvénylő tizenvalahány fokos vízben. Nem nagyon bizalomkeltő ez a vízi alkalmatosság. Nagyon távol áll egy hajótól, pedig Pjotr annak nevezte. Öt-hat méter szélesen egymás mellé kötözött fatörzsek. Jó hosszúak. Nem tudnám megmondani mennyire, de tíz méternél biztosan hosszabb. Nem lehet egyszerű a kanyargós folyón irányítani annak ellenére, hogy elég lassú folyású. Nem repesek a boldogságtól, hogy ezen kell élnem három napig. Nem igazán lakájos. Talán a tutajosok se nagyon örülnek nekem, hisz nem veszik hasznomat, csak teher vagyok a számukra. Teher már így is van rajta bőven, hisz a teljes felületnek legalább felét, méter magasan szürke kövekkel rakták meg. Lehet vagy 10 köbméter. Tetejét gyékénnyel fedték. Ugyancsak gyékényből állítottak a rakomány elé egy sátrat...vagy inkább kunyhónak mondanám. Egy hosszú rúd nyúlt ki a partra, egy másik rúd pedig a rönkök végénél egy kis bakra fektetve lógott a vízbe. Ez lehet a kormány. Mellette áll a bundamellényes, bocskoros kormányos, aki számomra érthetetlen nyelven kiabál a parton várakozó Nikónak, s hozzá erősen gesztikulál. Néhány magyar szó megüti a fülemet, de ettől még nem értem miről beszélnek. Azért sejtem. Szerintem tiltakozik az ellen, hogy utast vegyen fel.

    Folytatás...

    potyautas 11 hónapja 3

  • Cellérekre várva

    Más kor 8. folytatás

    Nem szívesen tágítottam a partról, hisz bármikor ideérhet a harmadik tutaj, s én lemaradok róla. Nikó biztosított, hogy nem mennek el nélkülem, így visszaültem a szekérre, s elkísértem Tamást a sóházig. Vele szemben volt a kocsma...vagy csárda, vagy nem is tudom minek nevezték. A lényeg, hogy adtak kenyeret, hagymát, szalonnát. Persze nem ajándékba, de ha én nem is, jótevőm tudott érte fizetni. Nem igazán értettem miért tartotta feladatának az élelmezésemet, amit semmivel nem tudtam ellentételezni. A cigányok azért segítettek, mert aki hozzájuk fordult, az jó emberük volt. Mihály meg azért szabadított meg, mert hűséges volt a gazdájához, s én az ő vendége voltam. Ez a sószállító semmivel nem tartozott. Talán azért segít, mert jó ember. A társaságom, a mesélésem ért volna meg neki ennyit?
    Itt már nem volt társaság híján, hisz egymást érték a sóra váró fogatok, a kocsmát is elég zsúfoltnak találtam. Néhányan rám csodálkoztak. Elég nyáriasan öltöztem. Mások bekecset, de legalább vastag mellényt viseltek, fejükön süveget, némelyek kucsmát. Az egy szál piros pólóm eléggé kirítt a tömegből. Szívesen megkértem volna a kocsmárosnét, hogy süssön nekem hagymás tojást, de mivel se pénzem, se egyéb elcserélni valóm nincs, nem mertem. Igyekeztem észrevétlen maradni. Megbámultak ugyan, de nem foglalkoztak velem különösebben. Leültünk egy szabad asztalhoz, egy-egy fakupa bor mellé, és megszalonnáztunk.

    Folytatás...

    potyautas 11 hónapja 2

  • Nikó fia Nikó

    Más kor 7. folytatás

    Na de várjunk csak! Akivel beszél ez a fejszés ember, az az én Tamás öcsém. Az, aki mellett este elaludtam 1550 májusában. Ugyanaz a szekér, ugyanazok a lovak. Napok óta nem értem mi történik, de most már végképp nem értem. Tegnap még reménykedtem abban, hogy az időugrásokkal hazakerülök a saját koromba. Az ugyan kérdéses, hogy majd ott tudok-e maradni, de legalább reménykedtem. Most viszont úgy tűnik, itt ragadtam.
    Kanyarítsd magadra a bekecset bátyám! Hűvös van még ilyenkor abban az egy szál micsodában. Ejh, hogy még egy mellényed se nincsen! - szólt jótevőm, mikor felkászálódtam.
    Az idegen még csak ekkor figyelt fel rám. Amint felém fordult, a nyitott kabátja látni engedte nadrágon kívül viselt fehér ingét, amit széles, sálszerű öv fogott össze a derekán. Bizalmatlanul méregetett. Ha látott is hozzám hasonlóan fehér szakállú embert, az bizonyára hajlott hátú volt, és nem vágta sem a haját, sem a szakállát. Piros pólót meg aztán végképp nem hordott farmerral.
    Regölő az én Gyula bátyám – válaszolt Tamás a ki se mondott kérdésre – Akkora mesét kerekített nekem az este, hogy menten elaludtam – nevetett akkorát, hogy a nagy bajusza alól még a szája is kilátszott, ami nem esett meg gyakran.

    Folytatás...

    potyautas 11 hónapja 0

  • Csillagos ég alatt

    Más kor 6. folytatás

    Úgy lett, ahogy Eszes Tamás öcsém gondolta. (mert időközben abban állapodtunk meg, hogy én így szólítom, ő meg engem bátyámnak, mivel nyilván én vagyok az öregebb) Ránk esteledett, mielőtt megérkeztünk volna. Mint később kiderült, még csak az út kétharmadán jártunk ekkor. Az erdei utak ugyancsak sárosak voltak. Nyílt terepen lehetett volna jobban szaporázni, de ott meg azért vettük ráérősre, mert a sáros úton elfáradtak a lovak. Épp csak lebukott a nap, amikor letáboroztunk egy patak partján. Nem is Muzsalynál, mert az kerülő lett volna, hanem Kovászó mellett. Nekem ugyan egyik falu olyan mint a másik, kiírva se volt táblára a nevük. Az volt aminek Tamás öcsém mondta. Ekkorra már elmeséltem neki, hogy miért bizonytalanodtam el az évszámot illetőleg amikor a nevét, meg a faluját mondta. Másfél száz esztendővel később lesz majd egy sószállító Tarpáról, akit ugyanígy neveznek, s nagy rá az esély, hogy az ő utóda lesz ez a kuruc brigadéros, akinek első harci cselekedete épp annak a sóháznak az elfoglalása lesz, ahová most tartunk. Elfogadta a jövendölésemet. Miért is ne tette volna? Ha másra nem is lehet büszke, legalább az utódjára lehessen az. Láttam ám, hogy a nagy bús bajsza csak úgy nyúlik a fülei felé. Az ilyen dolgokat szívesen veszi az ember még akkor is, ha kételkedik benne.
    - Nem gondoltad öcsém inkább benn éjszakázni a faluban? - kérdeztem – Nehogy meglepjenek itt a haramiák!

    Folytatás...

    potyautas 11 hónapja 1

  • A sószállító

    Más kor 5. folytatás

    A farmeromon akadt meg a szeme Eszes uramnak.
    - Miféle posztóból van kendnek a nadrágja? Nem láttam még effélét.
    - Nem posztó ez, hanem vászon.
    - Vászon-e? - csodálkozott el – Ez a vászon ni, amiből az én gatyám van.
    - Már pedig ez is az, csak külhoni.
    - Aha. Mer' kend amolyan világlátott ember volna? Na nem kérdezgetem, nem tartozik rám, csak azt mondja el, amit jónak lát! Beszélgetni csak kell, mert soká lesz még este. Úgy látom, nem mostanában szaladgált kend se pendelyben. Érdekli-e még a fehérnép? Azt hiszem, ez jó beszédtéma, ebből nem lehet baj.
    - Kettőnk közt biztosan nem – nevettem a témafelvetésén – de ha ismernénk egymás asszonyát, már óvatosabban kellene elővenni a témát.
    - Há' bizony én is nagyon ritkán vagyok otthon. Ki tudja, nem-e besegít a koma.
    - Na ugye, hogy nem olyan ártatlan téma ez se. De ha már felemlítette, csak elmondom, hogy ma reggel még olyan úri dolgom volt...vagy inkább lehetett volna. ….Elhallgattam. Végig gondoltam azt az úri dolgot.
    - Na! Akko' mondja vagy sem?
    - Ismeri kend a várúr sáfárját?
    - Nem találkoztam még vele, de hallottam felőle. Ugyancsak keményen beszedi az a szegény néptől a sápot. Nincs nála apelláta. Nem nézi marad-e a pórnépnek. Pedig úgy mondják, havasalji zsellér volt az apja.
    - Ezt ő maga se tagadja. Nekem mégis jóemberem. Ismertem molnárinas korából. Az ő embere menekített ki a várból.

    Folytatás...

    potyautas 11 hónapja 1

  • Vezércsel

    Más kor 4. folytatás

    Jó lett volna magyarázatot kapnom az eseményekre egészen odáig visszamenőleg, hogy a hajdúk kirángattak a két lány öleléséből, de a helyzet nem volt alkalmas a beszélgetésre. Vezetőszáron lovagoltam végig a városon. Kis idő elteltével felfedeztem a kengyelt, melybe sikerült bedugni a lábamat. Így már kevésbé pattogott az ülepem, hisz lábbal tartottam magamon, a ló oldalát is tudtam kissé szorítani. Mire a cigány táborba értünk, el is szállt a leeséstől való félelmem.

    Nagy tömeg gyűlt körém. A rengeteg rongyos gyerek röhögése kísérte azt a műveletet, amikor Mihály lesegített – mit ne mondjak – lecibált a nyeregből. Néhány férfi átverekedte magát a gyerekek hadán, hogy fogadjon bennünket. Egyik fiatal legény tartotta a lovakat, hogy azokra ne legyen gondunk. Egy idősebb férfi küzdötte át magát a tömegen. Valaha fekete haja ugyancsak megderesedett már, de nálam legalább tíz évvel fiatalabb lehetett. Nagy karimás „tót” kalap volt a fején, inge fölött mellényt viselt, holott ezt nem indokolta a hőmérséklet. A gyerekek többsége fedetlen felsőtesttel tolongott köröttünk. Ez a férfi lehetett a főnök. Nem igen sokat adott a méltóságos megjelenésre, ugyanúgy mezítláb volt, mint a többiek.
    - Ő volna az? - intézte kérdését Mihály felé, de közben rá se nézett, hanem engem fürkészett kíváncsian.
    - Ő. Már a paptól ragadtam el.

    Folytatás...

    potyautas 11 hónapja 2

  • Audiencia

    Más kor 3. folytatás

    A káplán egyáltalán nem tűnt félelmetesnek. Sőt, inkább olyan bizalomgerjesztő, rokonszenves képe volt. Talán meg is feledkeztem volna a rám leselkedő veszélyről, ha nem hoznak ide ilyen erőszakosan ezek a marcona hajdúk. Igyekeztem észben tartani, hogy ez a nyájas külső csak álca. Nagyon vigyáznom kell, mit mondok előtte. A valóságot nyilván nem hinné, hisz én se akarom elhinni. Már pedig egy tanult ember nehezen viseli, ha valamit nem ért. Egyértelműen az ördög műve ami velem történik, az ördögűzés pedig nem egy udvarias kitessékelés, hanem durva erőszak. Nem közvetlen az ördög, hanem a gazdatest ellen, amelybe beleköltözött. Jó lenne tudnom, mit tudott meg eddig rólam.
    - Miért kérettél ide atyám? - előztem meg kérdésemmel.
    Alig ejtettem ki szavaimat, rögtön arra gondoltam, hogy cinikusnak érzi majd a kérdést, hisz mindketten tudjuk, hogy az idekéretés nem pontosan fedi a valóságot. Inkább idehurcoltak, de ez most mindegy. Nem válaszolt, de nekem úgy tűnt, erősen gondolkodik mit mondjon. Aztán hátat fordított, s letérdelt a feszület alá imádkozni. Nofene! Rosszkor jöttem? Éppen imaidőben? De hát a keresztényeknél nincs is megszabva az ima ideje...azt hiszem. A templomi szertartásé igen, de az is csak azért, hogy a hívek tudjanak mihez igazodni. Egy káplán akkor imádkozik, amikor jónak látja. Úgy tűnik, most látja jónak. Talán csak feszültséget akar bennem kelteni az idő húzásával.

    Folytatás...

    potyautas 11 hónapja 3

  • A dézsa

    Más kor (2. folytatás)

    Mátyás ismét itt hagyott. Nem gondoltam komolyan, hogy a lányokat visszaküldi, mégis ezt tette. A lányok nem jöttek üres kézzel. Hoztak egy nagy réztálat tele cseresznyével. Korábbi megjelenésük nagyot változott csupán attól, hogy főkötő nélkül érkeztek. Mindkettőnek közel derékig érő a haja, de a hasonlóság a haj hosszában ki is merült. Nem is tudom, miért láttam őket egyformának. Aki korábban szólt is hozzám, világos barna hajzuhatagot viselt, a másik göndör vöröset. Utóbbinak érzékibb az ajka, magas járomcsontja fölött a szemei kissé fölfelé íveltek. Izgatóbb látvány, de ő nem is jön hozzám közel. A cseresznyét is a barna hajú hozza. Leteszi mellém az asztalra, majd ujjheggyel alig érintve végigsimítja a mellemet.
    - A sáfár úr azt parancsolta, hogy szórakoztassunk, amíg ő vissza nem jön.
    - Miféle szórakozásra gondolt? Énekeltek nekem, vagy táncoltok?
    - Szpjavacs jamu? - szólt a vörösnek, aki ezen jót nevetett.
    - Mit nevet? - kérdeztem a barna lánytól – Mi az a pamacsjamu? Nem érti mit beszélek?
    - Ludmilla rutén. Galíciából került ide.
    - Nem nem! - tiltakozott Ludmilla – Nem rutén, belarusz. Sáfár úr kap ajándék.
    - Mi van?
    - Lembergben vette a sáfár úr egy kazár kalmártól.
    - Ez nekem bonyolult. Belarusz lányt vett Lembergben kazár kalmártól? Lemberg milyen ország most?

    Folytatás...

    potyautas 11 hónapja 4

  • Munkács vára 1550

    Más kor (folytatás)

    ...Hamarosan Szolnok is elesik, építenek hidat a Tiszára, hogy a folyón túli területeket is rabolhassák. Annyi vigasz jut a nemzetnek, hogy Eger ellenáll. Mennyi van most? 1550? Két év múlva ostromolják meg, de nem bírnak vele. Most még nem.
    Vagyis az is elesik végül? Ne is mondj többet! Nem akarom tudni.

    - Van még addig legalább negyven év. Jönnek ugyan a felvidék felől a felmentő seregek, de elkésnek. A török Mezőkeresztesnél áll elibük. A keresztesek szétkergetik őket, de aztán beleesnek ugyanabba a hibába, mint Muhinál a tatár ellen. Túl korán ünneplik a győzelmet, a török pedig épp úgy mint a tatár tette, visszajön, és rajtaüt a mulatozókon, fosztogatókon.
    - Soha nem tanulunk.
    - Alapvető különbség van a keleti és nyugati harcmodorban, ezt már tudhatnák a vezérek. Nyugaton sorba állítják a hadat mindkét oldalon, és ölik egymást szemtől szemben, amíg bírják erővel. Az íjászoknak, a muskétásoknak…vannak már muskétások? Vannak azt hiszem. Szóval célozni se kell, valakit biztosan eltalálnak a tömegben. Az győz, aki többet tud lőni. A keleti nem akarja mindenáron megölni az ellent, csak harcképtelenné tenni. Nem állnak fel szembe, hanem állandóan mozgásban vannak. Lehetőleg lesből támadnak, menetből szétcsapnak a meglepett ellenség közt, s tovább nyargalnak. Ezek elkezdik kötözgetni a sebesülteket, nincs aki ellenálljon amikor visszatérnek a lovasok.

    Folytatás...

    potyautas 12 hónapja 6

  • Pislogj béka, pislogj!

    Hét év után visszatért Miskolcra a kocsonya fesztivál ötletgazdája, aki eddig letiltotta a név használatát. A rendezvényt minden évben megtartották, csak más nevet voltak kénytelenek adni neki.
    Péntek délután elindultam az egészségügyi sétámra, hátha karcsúsodok tőle valamennyit...vagy legalább tartom a derékbőségemet. Mi se természetesebb, hogy felszálltam a buszra. El is szégyelltem magamat emiatt, így nem mentem a belvárosig, csak a sportcsarnokig. (már, hogy egy kis sport is legyen a dologban) Gyalogszerrel célba vettem a Búza tér túlsó végén lévő kertészboltot, hiszen jön a tavasz, nagyra törő terveim vannak, nézek valami cuki kis rotakapát. Félúton mégis elcsábultam. Látván a szokatlan helyen parkoló csukott ajtós üres villamost, eszembe vágódott, hogy le van zárva a sétálóutca a rendezvény miatt. Nosza, nézzünk szét! Villanyrendőr, Szinva terasz. Tovább nem is mentem. Nem volt nagy tömeg, nyugodtan lehetett lődörögni. A színpadon egy bűvész húzott ki a szájából vagy 10 méter kendőt. Őt egy dob együttes követte, bóklásztam tovább. Békajelmezesek ténferegtek a még csak lézengő közönség között. Vitézlő oskolások mutatták magukat hengerelt laposvasból kalapált kardjaikkal, ami kenderzsineggel (magyarul madzag) volt felkötve. Odébb emléklapokat lehetett mártott papírra sajtolni, amit lúdtollal alá is lehetett írni. A honvédség toborzó sátránál is csak néhányan leskelődtünk. Az egyik katona a legendás dobtárassal vacakolt.

    Folytatás...

    potyautas 12 hónapja 0

  • Keleti kör

    „Fél óra séta jót tesz a szívnek” Havas esőben minek tesz jót? Nekem biztosan nem, mert azóta úgy köhögök, mint a gép. Néha bele is szédülök.
    Tart még a téli szünet, de már nagyon elegem van belőle. Néha hazaszaladunk a szülőfalumba, de a hideg házban nem nagyon van maradásunk. Mennem kell, mert már szétmegy alattam a fotel. Debrecen elég messze van, meglátogatom az Egerből odautazó nővéremet. Már csak nem hívom fel az ingyenes telefonon! Egyébként is régen találkoztunk. Tanulmányoztam a térképet, de nekem ez a város egy nagy katyvasz. Miskolc sokkal jobban áttekinthető (talán azért, mert ismerem) Próbáltam megtervezni az útvonalat a garázsboltig, de nem találtam. Nem tudom az utca nevét se. Végül odataláltam, csak előbb még 2 órát ültem a buszon. Nem volt barátságos az idő, kissé szemerkélt az eső. A fűtés viszont jó volt, így levetkőztem egy szál pólóra. Néha köhintettem egyet-egyet, de igyekeztem visszafogni, nehogy azt higgyék az útitársak, hogy beteg vagyok. Talán még lázas is. Az előttem ülők is a végállomásig jöttek, s kibírták télikabátban. Nekem csupán annyi kellemetlenség volt, hogy Hajdúböszörményben mellém ült egy bőrkabátos öregember, s hozzáért a csupasz karomhoz. Hamar le is szállt, helyette jött egy nagyon kecses fiatal csajszi, akit nem bántam volna ha hozzám dörgölődik, de bőven elfértünk.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 4

  • MEGLEPETÉS!

    A feleségem kistesója 60 éves. Ez így önmagában nem érdem, csupán állapot. Nem is csinálunk belőle nagy dolgot. Két hónapja 5 napot nála töltöttünk, most elég egy felköszöntő telefon, és ezzel le van tudva. Ezt persze mindenképp meg kell tenni, mert egyébként még azt gondolná, hogy valami készül a hétvégére. Amit persze jól gondolna, hiszen a család – az egyik barátnő felbujtására – meglepetés bulit tervez. Ha véletlenül egy ilyen gondolata támad, szerintem azonnal elvetette volna, hiszen a szomszéd utcában lakó fia főleg hét végeken dolgozik, a másik pedig külföldön él, volt itthon Karácsonykor.
    Neki szabad a szombatja, s ezt kihasználva a nővére és a legkedvesebb sógora (nincs másik) bejelentkezett látogatóba. Ebben nincs semmi szokatlan, noha az utóbbi években nem találkoznak gyakran. Két hónapos időintervallum talán nem számít testvérek között gyakorinak.
    Lényeg a teljes titoktartás az utolsó pillanatig, hiszen a meglepetés éppen a meglepetéstől meglepetés. A szervezés a könnyebb része a dolognak, de az ünnepeltnek pont a tervezett időpontban kell betoppanni a helyszínre. Na, ez volt a mi feladatunk.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 1

  • Nem vagyunk nyitva!

    Az egyetlen boltból sétáltunk hazafelé, amely szombat délután is nyitva van. Kenyeret kellett venni, meg az ebéd utáni sétának is bőven itt volt már az ideje. Majdnem le is késtük a napsütést, mert a kellemetlenül csípős szél fellegeket kergetett a lebukni készülő nap elé. Február van, s a kutya nem ette még meg a telet. Egymásba kapaszkodva bicegünk a keskeny járdán egy faház irányába, melyre pékség van kiírva, de ilyenkor már nincs nyitva.
    Telefoncsörgést hallok. Idegen hang, és a faház felől jön. Bizonyára vevő érdeklődne, de senki nincs itt, zárva az ajtó. Közelebb megyek. Egyértelműen bentről jön a hang, immár egész közelről. Kezemmel árnyékolva megpróbálok belesni a vastag por lepte üvegen, s viccesre veszem a figurát. Bekiáltok: NEM VAGYUNK NYITVA! Aztán mégis kétségem támad. Ez a hang inkább olyan, mintha a kabátzsebemből jönne. Bakker! Nálam van a feleségem telefonja.

    potyautas 1 éve 6

  • Vonatozás otthonról haza

    A szél ugyan erősen fújt, de kisütött a nap. Mondom kisütött a nap! :) Kivetett magából a fotel. A reggeliből megmaradt sült kolbit elcsomagoltam, és nyomás hazafelé! Azt a buszt, amivel fél 11-re otthon lennék, lekéstem. Van másik! Sőt! Van vonat. Állomás 4 km. Háromnegyed óra séta lenne, de van korkedvezményes bérletem. Helyijáratból kettő busz is van ami oda tart...csakhogy nem jókor. Van még egy kombinált lehetősség is, időben jó lesz. Ha nem, akkor csak jártam egyet a városban. Lemegyek a házból...bakker! Benn áll a busz a megállóban. Futás! Centrumnál átszállás vilingerre, 7 perc várakozás után. Ebben a hülye szélben nem állok az utca közepén 7 percet. Sétálgatok, nézegetem a női divatüzlet próbababáit, még a sarkon is befordulok. Na, talán már...azt a kutyafáját! Beállt a villamos. Futás! Na, a vonathoz nem kellett futni. Várakozni az indulásra talán 5 percet, de fel lehetett szállni azonnal. Nyitom az ajtót, felmászok, csu...csukk..csuknám...nem bírom becsukni. Ja! A gombot kell nyomni, vagy azt se, mert becsukódik magától. Mennék az utastérbe, de még egy ajtó. Nyitnám, nem bírom. Jaaa! Ez meg mutogatós. Megoldottam. A kocsi belseje meglepett. Nem a jól ismert 60 éves berendezés, hanem olyan, mint az IC-n. Pedig ez minden állomáson és megállóhelyen...

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 0

  • Kút

    Akár hiszitek akár nem, voltak olyan idők falun, hogy nem volt se szennyvízcsatorna, se vezetékes víz. Sőt! Szemétszállítás se. Bármilyen hihetetlen, de szomjan se haltunk, és a szemét sem öntött el bennünket.
    Történt mindez a hidegháború éveiben, amikor azon aggódtunk, hogy valahol ledobják az atombombát, és kitör a 3. világháború. Ma már ezen nem kell aggódnunk. Az emberiség elpusztításához nincs szükség atomra. Elég, ha lekapcsolják a villanyt, és mind meghalunk. Mert akkor nem lesz semmi. A civilizált ember annyira kiszolgáltatott, hogy egyedül életképtelen. Tanyán még túl lehet élni egy ilyen csapást, de 7-8 milliárd ember nem költözhet tanyára... Na jó, ha megromlik a kaja a hűtőben, vagy nem szállítanak a boltba kenyeret, ki lehet bírni akár egy hétig is, de ha nem nyomja a szivattyú az ivóvizet?
    Régebben voltak kutak, melyekre leleményes elődeink ördögi szerkezeteket tákoltak. Például mérleghintához hasonló vízkiemelőt, amely villanyáram nélkül, kézi erővel volt működtethető. Csak le kellett húzni a hosszú rúdra erősített vödröt, megmeríteni, majd elengedve röpült is fölfelé.
    Mindehhez persze előbb kutat kellett ásni! Ahol nehezen volt elérhető a víz, akár egy teljes falu is osztozott egy közös kúton. Nemrég dolgoztam olyan háznál, ahol a kút két telek határán volt, de minálunk mindenki saját kutat ásott. Aztán volt akinek jó vize volt, akadt akinek nem. Ez egészen kicsi távolságon belül is változott.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 18

Hirdetés

Copyright © 2000-2021 PROHARDVER Informatikai Kft.