Hirdetés

2020. július 6., hétfő

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Madarak és Fák napja

    450 évesre tippelték a három mocsári tölgy egyikét. Mind közül ez volt a legnagyobb, s kultikus hely volt a régi időkben. Mária-fának nevezték. Alatta pihentek meg a zarándokok, a falusiak itt tartottak ünnepségeket közel a faluhoz, de mégis kinn a természetben, az erdő egyik tisztásán. Gyerekkoromban Madarak és Fák napján csak egy pihenőt tartottunk, majd vonultunk tovább az erdészházhoz. Annak nem volt vallási kötődése. Családok, baráti társaságok ekkoriban is jártak ide kirándulni, szalonnát sütni. Tájékozódási pontként élt már inkább a köztudatban. A korát senki nem tudta, csak azt, hogy nagyon öreg fa. S a fák sem élnek örökké. Főleg, ha még villámcsapás is megrongálja. A korhadt üreget betonnal töltötték ki, noha a beton már a kőfalnál se vált be, nem még egy élő organizmusnál. Végül ki kellett vágni. A szomszéd falu megvette az erdészettől, s a főterük közelében állították ki egy emléktáblát mellékelve hozzá. Lemez kalappal védték az időjárástól. Nem szép látvány. Nem értem miért vették meg. Talán azért, mert a mi falunknak nem kellett? Ez éppen abban az időben történt, amikor hozzánk is elért a rendszerváltás. A tisztás szélén csak egy korhadt szilánk emlékeztetett a régmúlt időkre. Egyik civil szervezet ültetett három kis mocsári tölgyet, hogy egyikből ismét Mária-fa lehessen. Itt tartották a Madarak és Fák napját, ami egy kis műsorból állt, s a csemeték melletti emléktábla felavatásából. Következő évben már csak egy csemete élt.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 3

  • Erőltetett menet

    Más kor 13. folytatás

    Nem igazán volt kedvem mesélni, hiszen hiába csak poroszkált a fakó, nekem eléggé ki kellett lépnem ahhoz, hogy tartsam a tempót vele. A katona se nagyon kérdezgetett. Bizonyára még a hajnali támadást emésztette. Talán jobb lett volna, ha egyszerűen fel se veszi a harcot. Most a Lónyai regimentben készülődhetne Munkács ellen, aminek a zsoldjában volt még tegnapig. Erkölcsi szempontok nem igazán befolyásolják a fegyveresek legtöbbjét. Mennyivel egyszerűbb volt még fiatal legény korában, mikor az apja két testvére magával vitte egészen Régensvárig, ahol már nem értették egymás szavát az ottani pórnéppel. Annyi dolguk volt, hogy tereljék a marhákat, s óvják a haramiáktól. Egyértelmű volt a feladat. Ma már nincs ilyen munka, hiszen ugyan ki merne átvágni az oszmánok területén? Jobban járnak az urak, ha velük egyezkednek a jószágról. Úgyis elveszik, s akkor semmit nem kapnak érte. A köznép inkább már disznót tart, mert azt nem eszi a pogány. Már pedig ahogy a helyzet áll, sokáig itt lesznek még. Azt beszélik a népek, hogy még a király személyében is a szultán szava dönt. A német uralja a fél országot, de az is meghunyászkodik, mert nincs ereje a pogányt elüldözni. Talán a pápának kellene összefogni ellene a keresztény világot a hit nevében? Az egyszerű katona embernek ugyan semmi jót nem hozna egy magyarországi hadjárat, hiszen zsákmányolni már nincs mit, hiszen alig van az Alföldön élő ember.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 3

  • Csatazaj

    Más kor 12. folytatás

    Hajnalban kakukk hangjára, rigó trillázására ébredtem. Határozottan fáztam, de nem kívántam felkelni, inkább – ha lehet – még inkább összekuporodtam, hogy betakarjon a rutén tutajeresztő kaftánja. Halk mocorgást, beszélgetést hallottam a közelből. Nem vagyok egyedül, de senki nem áll fölöttem csodálkozva, hogy ugyan kiféle lehetek. Rosszat sejtek. Attól tartok, azok közt vagyok, akik között este elaludtam. Hegyezem a fülem. Még a víz csobogását is hallom. Aztán távoli ordítozás, lövések hangja, acélpengék csengése töri meg a viszonylagos csendet. Lovak nyerítése, tűz ropogása vegyül a csatazajba. Mert nem kétséges, a túlparton fegyveresek csaptak össze. Hirtelen felugrok. A tekenővájó cigányok hada is megbolydult. Olyan kiáltozás alakult ki körülöttem, mintha éppen mirajtunk ütöttek volna fegyveresek. A folyón túli nyárfák fölött fekete füst gomolyog. Az asszonyok fülsiketítő kiabálással terelik a purdékat a susnyákos belsejébe, a férfiak kirajzottak a fövenyre, s nyakukat nyújtogatva figyelték a túlparti csatazajt. Néhányan a rév irányába indultak, mivel innét semmit nem lehetett látni. Néhány perccel később futottak is vissza, de ekkorra elült a dulakodás zaja, csak a tűz ropogása hallatszott. Bizonyára valami viskót gyújtottak fel. Ez is csak feltételezés, mert tudni még semmit nem lehetett.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 3

  • Maradhatnál köztünk

    Máskor 11. folytatás

    Megkeseredett számban a falat. Miattam fogták le az öreg szolgát. Azzal nyugtattam magam, hogy a sáfár mégis csak egy jelentős méltóság. Ha hatalmi szóval nem, akkor pénzzel biztosan kiváltja az emberét. Pénze van bőven, ő maga mondta. Azzal pedig biztosan jobb belátásra bírja a káplánt. Meg aztán a káplán mégse püspök. Nem rendelkezhet élet-halál felett. Vagy igen? Nem nagyon sikerült elüldözni az aggodalmamat. A legény magamra hagyott az aggódásommal, a körülötte állókkal beszélgetett, de csak hallottam, nem tudom miről volt szó. Látni se láttam, csak éreztem a szagát. A száradó ruhája olyan büdös volt, mint a kopasztott tyúk.
    Végeztem a sült hallal. Nadrágomba töröltem a kezem, majd a dzsekim zsebeit néztem át, mintha mosásba akarnám adni. Nem hittem, hogy valamit találok benne, de meglepetésemre mindent megtaláltam. A tálcámat az igazolványokkal, a bicskámat, zsebkendőmet. Sőt, még a zoknimat is belegyűrte az öreg szolga mielőtt jöttek érte. Csupán a pénz hiányzott, de azt én osztogattam szét. Úgyse venném hasznát. Kisvártatva a legény letelepszik mellém a fövenyre, tolmácsolja amit beszéltek az imént a teknővájókkal.
    - Hová tartasz uram innét? A katonák aligha jönnek át a folyón utánad. Bizonyára feladták a keresésedet.
    - Mi lesz a Mihállyal? - kérdezem válasz helyett.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 6

  • Tekenővájók közt

    Máskor 10. folytatás

    Jöjjön le a cellérről jóuram! Semmiképp be ne menjen Ugornyára!
    Én?
    Igen, igen! A többi cellérnél várják magát!
    Na, ez érdekes. Ugyan ki várna rám, hisz soha nem jártam még ezen a vidéken, nem ismerhet senki. Vagy mégis? Mégis. Ezek a cigányok nekem célozzák személy szerint a figyelmeztetést, s mivel látják, nem értem mi van, futnak a hosszú homokpadon, követve a tutajt. Nikó is rácsodálkozik, hogy ezek honnét a csudából ismernek engem? Már pedig ismernek, mert folyton ismételgetik, hogy szálljak le. Egyetlen magyarázata lehet mindennek. Ezek a cigányok tegnap délben indultak Munkácsról. Úgy volt, hogy én is velük jövök majd, de immár be is bizonyosodott, hogy rossz ötlet volt, hisz elsőnek köztük kerestek volna. Na, de miért várnak rám? Miből gondolják, hogy a folyón jövök? Nincs sok időm gondolkodni, mert lassan a zátony végéhez érünk. Óvatosan megközelítem a tutaj szélét, hátraszólok a tutajosoknak, megköszönöm a segítséget. A cigányok még hevesebben integetnek, s kiabálnak.
    Ne erre! Amarra túlra menjen!
    Igazuk lehet – szólt Nikó – Lesz még néhány homokpad a túloldalon is. Majd Jándnál kiugrik annál a szűk kanyarulatnál. Talán vizes se lesz a lába. Menjen egyenest amerre a nap lebukott. Ha eléri a Szamost, azon keljen át! Bár addigra sötét este lesz. Meg kell hálnia még az innenső parton, hisz segítség nélkül nem jut át.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 2

  • Tutajeresztés

    Máskor 9. folytatás

    A tutaj eleje neki volt fordítva a partnak. Itt ugyan még nem igazán nagy folyó a Tisza, de rögtön az jutott eszembe, hogy ugyan mire elég az úszástudományom egy itt-ott örvénylő tizenvalahány fokos vízben. Nem nagyon bizalomkeltő ez a vízi alkalmatosság. Nagyon távol áll egy hajótól, pedig Pjotr annak nevezte. Öt-hat méter szélesen egymás mellé kötözött fatörzsek. Jó hosszúak. Nem tudnám megmondani mennyire, de tíz méternél biztosan hosszabb. Nem lehet egyszerű a kanyargós folyón irányítani annak ellenére, hogy elég lassú folyású. Nem repesek a boldogságtól, hogy ezen kell élnem három napig. Nem igazán lakájos. Talán a tutajosok se nagyon örülnek nekem, hisz nem veszik hasznomat, csak teher vagyok a számukra. Teher már így is van rajta bőven, hisz a teljes felületnek legalább felét, méter magasan szürke kövekkel rakták meg. Lehet vagy 10 köbméter. Tetejét gyékénnyel fedték. Ugyancsak gyékényből állítottak a rakomány elé egy sátrat...vagy inkább kunyhónak mondanám. Egy hosszú rúd nyúlt ki a partra, egy másik rúd pedig a rönkök végénél egy kis bakra fektetve lógott a vízbe. Ez lehet a kormány. Mellette áll a bundamellényes, bocskoros kormányos, aki számomra érthetetlen nyelven kiabál a parton várakozó Nikónak, s hozzá erősen gesztikulál. Néhány magyar szó megüti a fülemet, de ettől még nem értem miről beszélnek. Azért sejtem. Szerintem tiltakozik az ellen, hogy utast vegyen fel.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 3

  • Cellérekre várva

    Más kor 8. folytatás

    Nem szívesen tágítottam a partról, hisz bármikor ideérhet a harmadik tutaj, s én lemaradok róla. Nikó biztosított, hogy nem mennek el nélkülem, így visszaültem a szekérre, s elkísértem Tamást a sóházig. Vele szemben volt a kocsma...vagy csárda, vagy nem is tudom minek nevezték. A lényeg, hogy adtak kenyeret, hagymát, szalonnát. Persze nem ajándékba, de ha én nem is, jótevőm tudott érte fizetni. Nem igazán értettem miért tartotta feladatának az élelmezésemet, amit semmivel nem tudtam ellentételezni. A cigányok azért segítettek, mert aki hozzájuk fordult, az jó emberük volt. Mihály meg azért szabadított meg, mert hűséges volt a gazdájához, s én az ő vendége voltam. Ez a sószállító semmivel nem tartozott. Talán azért segít, mert jó ember. A társaságom, a mesélésem ért volna meg neki ennyit?
    Itt már nem volt társaság híján, hisz egymást érték a sóra váró fogatok, a kocsmát is elég zsúfoltnak találtam. Néhányan rám csodálkoztak. Elég nyáriasan öltöztem. Mások bekecset, de legalább vastag mellényt viseltek, fejükön süveget, némelyek kucsmát. Az egy szál piros pólóm eléggé kirítt a tömegből. Szívesen megkértem volna a kocsmárosnét, hogy süssön nekem hagymás tojást, de mivel se pénzem, se egyéb elcserélni valóm nincs, nem mertem. Igyekeztem észrevétlen maradni. Megbámultak ugyan, de nem foglalkoztak velem különösebben. Leültünk egy szabad asztalhoz, egy-egy fakupa bor mellé, és megszalonnáztunk.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 2

  • Nikó fia Nikó

    Más kor 7. folytatás

    Na de várjunk csak! Akivel beszél ez a fejszés ember, az az én Tamás öcsém. Az, aki mellett este elaludtam 1550 májusában. Ugyanaz a szekér, ugyanazok a lovak. Napok óta nem értem mi történik, de most már végképp nem értem. Tegnap még reménykedtem abban, hogy az időugrásokkal hazakerülök a saját koromba. Az ugyan kérdéses, hogy majd ott tudok-e maradni, de legalább reménykedtem. Most viszont úgy tűnik, itt ragadtam.
    Kanyarítsd magadra a bekecset bátyám! Hűvös van még ilyenkor abban az egy szál micsodában. Ejh, hogy még egy mellényed se nincsen! - szólt jótevőm, mikor felkászálódtam.
    Az idegen még csak ekkor figyelt fel rám. Amint felém fordult, a nyitott kabátja látni engedte nadrágon kívül viselt fehér ingét, amit széles, sálszerű öv fogott össze a derekán. Bizalmatlanul méregetett. Ha látott is hozzám hasonlóan fehér szakállú embert, az bizonyára hajlott hátú volt, és nem vágta sem a haját, sem a szakállát. Piros pólót meg aztán végképp nem hordott farmerral.
    Regölő az én Gyula bátyám – válaszolt Tamás a ki se mondott kérdésre – Akkora mesét kerekített nekem az este, hogy menten elaludtam – nevetett akkorát, hogy a nagy bajusza alól még a szája is kilátszott, ami nem esett meg gyakran.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 0

  • Csillagos ég alatt

    Más kor 6. folytatás

    Úgy lett, ahogy Eszes Tamás öcsém gondolta. (mert időközben abban állapodtunk meg, hogy én így szólítom, ő meg engem bátyámnak, mivel nyilván én vagyok az öregebb) Ránk esteledett, mielőtt megérkeztünk volna. Mint később kiderült, még csak az út kétharmadán jártunk ekkor. Az erdei utak ugyancsak sárosak voltak. Nyílt terepen lehetett volna jobban szaporázni, de ott meg azért vettük ráérősre, mert a sáros úton elfáradtak a lovak. Épp csak lebukott a nap, amikor letáboroztunk egy patak partján. Nem is Muzsalynál, mert az kerülő lett volna, hanem Kovászó mellett. Nekem ugyan egyik falu olyan mint a másik, kiírva se volt táblára a nevük. Az volt aminek Tamás öcsém mondta. Ekkorra már elmeséltem neki, hogy miért bizonytalanodtam el az évszámot illetőleg amikor a nevét, meg a faluját mondta. Másfél száz esztendővel később lesz majd egy sószállító Tarpáról, akit ugyanígy neveznek, s nagy rá az esély, hogy az ő utóda lesz ez a kuruc brigadéros, akinek első harci cselekedete épp annak a sóháznak az elfoglalása lesz, ahová most tartunk. Elfogadta a jövendölésemet. Miért is ne tette volna? Ha másra nem is lehet büszke, legalább az utódjára lehessen az. Láttam ám, hogy a nagy bús bajsza csak úgy nyúlik a fülei felé. Az ilyen dolgokat szívesen veszi az ember még akkor is, ha kételkedik benne.
    - Nem gondoltad öcsém inkább benn éjszakázni a faluban? - kérdeztem – Nehogy meglepjenek itt a haramiák!

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 1

  • A sószállító

    Más kor 5. folytatás

    A farmeromon akadt meg a szeme Eszes uramnak.
    - Miféle posztóból van kendnek a nadrágja? Nem láttam még effélét.
    - Nem posztó ez, hanem vászon.
    - Vászon-e? - csodálkozott el – Ez a vászon ni, amiből az én gatyám van.
    - Már pedig ez is az, csak külhoni.
    - Aha. Mer' kend amolyan világlátott ember volna? Na nem kérdezgetem, nem tartozik rám, csak azt mondja el, amit jónak lát! Beszélgetni csak kell, mert soká lesz még este. Úgy látom, nem mostanában szaladgált kend se pendelyben. Érdekli-e még a fehérnép? Azt hiszem, ez jó beszédtéma, ebből nem lehet baj.
    - Kettőnk közt biztosan nem – nevettem a témafelvetésén – de ha ismernénk egymás asszonyát, már óvatosabban kellene elővenni a témát.
    - Há' bizony én is nagyon ritkán vagyok otthon. Ki tudja, nem-e besegít a koma.
    - Na ugye, hogy nem olyan ártatlan téma ez se. De ha már felemlítette, csak elmondom, hogy ma reggel még olyan úri dolgom volt...vagy inkább lehetett volna. ….Elhallgattam. Végig gondoltam azt az úri dolgot.
    - Na! Akko' mondja vagy sem?
    - Ismeri kend a várúr sáfárját?
    - Nem találkoztam még vele, de hallottam felőle. Ugyancsak keményen beszedi az a szegény néptől a sápot. Nincs nála apelláta. Nem nézi marad-e a pórnépnek. Pedig úgy mondják, havasalji zsellér volt az apja.
    - Ezt ő maga se tagadja. Nekem mégis jóemberem. Ismertem molnárinas korából. Az ő embere menekített ki a várból.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 1

  • Vezércsel

    Más kor 4. folytatás

    Jó lett volna magyarázatot kapnom az eseményekre egészen odáig visszamenőleg, hogy a hajdúk kirángattak a két lány öleléséből, de a helyzet nem volt alkalmas a beszélgetésre. Vezetőszáron lovagoltam végig a városon. Kis idő elteltével felfedeztem a kengyelt, melybe sikerült bedugni a lábamat. Így már kevésbé pattogott az ülepem, hisz lábbal tartottam magamon, a ló oldalát is tudtam kissé szorítani. Mire a cigány táborba értünk, el is szállt a leeséstől való félelmem.

    Nagy tömeg gyűlt körém. A rengeteg rongyos gyerek röhögése kísérte azt a műveletet, amikor Mihály lesegített – mit ne mondjak – lecibált a nyeregből. Néhány férfi átverekedte magát a gyerekek hadán, hogy fogadjon bennünket. Egyik fiatal legény tartotta a lovakat, hogy azokra ne legyen gondunk. Egy idősebb férfi küzdötte át magát a tömegen. Valaha fekete haja ugyancsak megderesedett már, de nálam legalább tíz évvel fiatalabb lehetett. Nagy karimás „tót” kalap volt a fején, inge fölött mellényt viselt, holott ezt nem indokolta a hőmérséklet. A gyerekek többsége fedetlen felsőtesttel tolongott köröttünk. Ez a férfi lehetett a főnök. Nem igen sokat adott a méltóságos megjelenésre, ugyanúgy mezítláb volt, mint a többiek.
    - Ő volna az? - intézte kérdését Mihály felé, de közben rá se nézett, hanem engem fürkészett kíváncsian.
    - Ő. Már a paptól ragadtam el.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 2

  • Audiencia

    Más kor 3. folytatás

    A káplán egyáltalán nem tűnt félelmetesnek. Sőt, inkább olyan bizalomgerjesztő, rokonszenves képe volt. Talán meg is feledkeztem volna a rám leselkedő veszélyről, ha nem hoznak ide ilyen erőszakosan ezek a marcona hajdúk. Igyekeztem észben tartani, hogy ez a nyájas külső csak álca. Nagyon vigyáznom kell, mit mondok előtte. A valóságot nyilván nem hinné, hisz én se akarom elhinni. Már pedig egy tanult ember nehezen viseli, ha valamit nem ért. Egyértelműen az ördög műve ami velem történik, az ördögűzés pedig nem egy udvarias kitessékelés, hanem durva erőszak. Nem közvetlen az ördög, hanem a gazdatest ellen, amelybe beleköltözött. Jó lenne tudnom, mit tudott meg eddig rólam.
    - Miért kérettél ide atyám? - előztem meg kérdésemmel.
    Alig ejtettem ki szavaimat, rögtön arra gondoltam, hogy cinikusnak érzi majd a kérdést, hisz mindketten tudjuk, hogy az idekéretés nem pontosan fedi a valóságot. Inkább idehurcoltak, de ez most mindegy. Nem válaszolt, de nekem úgy tűnt, erősen gondolkodik mit mondjon. Aztán hátat fordított, s letérdelt a feszület alá imádkozni. Nofene! Rosszkor jöttem? Éppen imaidőben? De hát a keresztényeknél nincs is megszabva az ima ideje...azt hiszem. A templomi szertartásé igen, de az is csak azért, hogy a hívek tudjanak mihez igazodni. Egy káplán akkor imádkozik, amikor jónak látja. Úgy tűnik, most látja jónak. Talán csak feszültséget akar bennem kelteni az idő húzásával.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 3

  • A dézsa

    Más kor (2. folytatás)

    Mátyás ismét itt hagyott. Nem gondoltam komolyan, hogy a lányokat visszaküldi, mégis ezt tette. A lányok nem jöttek üres kézzel. Hoztak egy nagy réztálat tele cseresznyével. Korábbi megjelenésük nagyot változott csupán attól, hogy főkötő nélkül érkeztek. Mindkettőnek közel derékig érő a haja, de a hasonlóság a haj hosszában ki is merült. Nem is tudom, miért láttam őket egyformának. Aki korábban szólt is hozzám, világos barna hajzuhatagot viselt, a másik göndör vöröset. Utóbbinak érzékibb az ajka, magas járomcsontja fölött a szemei kissé fölfelé íveltek. Izgatóbb látvány, de ő nem is jön hozzám közel. A cseresznyét is a barna hajú hozza. Leteszi mellém az asztalra, majd ujjheggyel alig érintve végigsimítja a mellemet.
    - A sáfár úr azt parancsolta, hogy szórakoztassunk, amíg ő vissza nem jön.
    - Miféle szórakozásra gondolt? Énekeltek nekem, vagy táncoltok?
    - Szpjavacs jamu? - szólt a vörösnek, aki ezen jót nevetett.
    - Mit nevet? - kérdeztem a barna lánytól – Mi az a pamacsjamu? Nem érti mit beszélek?
    - Ludmilla rutén. Galíciából került ide.
    - Nem nem! - tiltakozott Ludmilla – Nem rutén, belarusz. Sáfár úr kap ajándék.
    - Mi van?
    - Lembergben vette a sáfár úr egy kazár kalmártól.
    - Ez nekem bonyolult. Belarusz lányt vett Lembergben kazár kalmártól? Lemberg milyen ország most?

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 4

  • Munkács vára 1550

    Más kor (folytatás)

    ...Hamarosan Szolnok is elesik, építenek hidat a Tiszára, hogy a folyón túli területeket is rabolhassák. Annyi vigasz jut a nemzetnek, hogy Eger ellenáll. Mennyi van most? 1550? Két év múlva ostromolják meg, de nem bírnak vele. Most még nem.
    Vagyis az is elesik végül? Ne is mondj többet! Nem akarom tudni.

    - Van még addig legalább negyven év. Jönnek ugyan a felvidék felől a felmentő seregek, de elkésnek. A török Mezőkeresztesnél áll elibük. A keresztesek szétkergetik őket, de aztán beleesnek ugyanabba a hibába, mint Muhinál a tatár ellen. Túl korán ünneplik a győzelmet, a török pedig épp úgy mint a tatár tette, visszajön, és rajtaüt a mulatozókon, fosztogatókon.
    - Soha nem tanulunk.
    - Alapvető különbség van a keleti és nyugati harcmodorban, ezt már tudhatnák a vezérek. Nyugaton sorba állítják a hadat mindkét oldalon, és ölik egymást szemtől szemben, amíg bírják erővel. Az íjászoknak, a muskétásoknak…vannak már muskétások? Vannak azt hiszem. Szóval célozni se kell, valakit biztosan eltalálnak a tömegben. Az győz, aki többet tud lőni. A keleti nem akarja mindenáron megölni az ellent, csak harcképtelenné tenni. Nem állnak fel szembe, hanem állandóan mozgásban vannak. Lehetőleg lesből támadnak, menetből szétcsapnak a meglepett ellenség közt, s tovább nyargalnak. Ezek elkezdik kötözgetni a sebesülteket, nincs aki ellenálljon amikor visszatérnek a lovasok.

    Folytatás...

    potyautas 4 hónapja 6

  • Pislogj béka, pislogj!

    Hét év után visszatért Miskolcra a kocsonya fesztivál ötletgazdája, aki eddig letiltotta a név használatát. A rendezvényt minden évben megtartották, csak más nevet voltak kénytelenek adni neki.
    Péntek délután elindultam az egészségügyi sétámra, hátha karcsúsodok tőle valamennyit...vagy legalább tartom a derékbőségemet. Mi se természetesebb, hogy felszálltam a buszra. El is szégyelltem magamat emiatt, így nem mentem a belvárosig, csak a sportcsarnokig. (már, hogy egy kis sport is legyen a dologban) Gyalogszerrel célba vettem a Búza tér túlsó végén lévő kertészboltot, hiszen jön a tavasz, nagyra törő terveim vannak, nézek valami cuki kis rotakapát. Félúton mégis elcsábultam. Látván a szokatlan helyen parkoló csukott ajtós üres villamost, eszembe vágódott, hogy le van zárva a sétálóutca a rendezvény miatt. Nosza, nézzünk szét! Villanyrendőr, Szinva terasz. Tovább nem is mentem. Nem volt nagy tömeg, nyugodtan lehetett lődörögni. A színpadon egy bűvész húzott ki a szájából vagy 10 méter kendőt. Őt egy dob együttes követte, bóklásztam tovább. Békajelmezesek ténferegtek a még csak lézengő közönség között. Vitézlő oskolások mutatták magukat hengerelt laposvasból kalapált kardjaikkal, ami kenderzsineggel (magyarul madzag) volt felkötve. Odébb emléklapokat lehetett mártott papírra sajtolni, amit lúdtollal alá is lehetett írni. A honvédség toborzó sátránál is csak néhányan leskelődtünk. Az egyik katona a legendás dobtárassal vacakolt.

    Folytatás...

    potyautas 4 hónapja 0

  • Keleti kör

    „Fél óra séta jót tesz a szívnek” Havas esőben minek tesz jót? Nekem biztosan nem, mert azóta úgy köhögök, mint a gép. Néha bele is szédülök.
    Tart még a téli szünet, de már nagyon elegem van belőle. Néha hazaszaladunk a szülőfalumba, de a hideg házban nem nagyon van maradásunk. Mennem kell, mert már szétmegy alattam a fotel. Debrecen elég messze van, meglátogatom az Egerből odautazó nővéremet. Már csak nem hívom fel az ingyenes telefonon! Egyébként is régen találkoztunk. Tanulmányoztam a térképet, de nekem ez a város egy nagy katyvasz. Miskolc sokkal jobban áttekinthető (talán azért, mert ismerem) Próbáltam megtervezni az útvonalat a garázsboltig, de nem találtam. Nem tudom az utca nevét se. Végül odataláltam, csak előbb még 2 órát ültem a buszon. Nem volt barátságos az idő, kissé szemerkélt az eső. A fűtés viszont jó volt, így levetkőztem egy szál pólóra. Néha köhintettem egyet-egyet, de igyekeztem visszafogni, nehogy azt higgyék az útitársak, hogy beteg vagyok. Talán még lázas is. Az előttem ülők is a végállomásig jöttek, s kibírták télikabátban. Nekem csupán annyi kellemetlenség volt, hogy Hajdúböszörményben mellém ült egy bőrkabátos öregember, s hozzáért a csupasz karomhoz. Hamar le is szállt, helyette jött egy nagyon kecses fiatal csajszi, akit nem bántam volna ha hozzám dörgölődik, de bőven elfértünk.

    Folytatás...

    potyautas 4 hónapja 4

  • MEGLEPETÉS!

    A feleségem kistesója 60 éves. Ez így önmagában nem érdem, csupán állapot. Nem is csinálunk belőle nagy dolgot. Két hónapja 5 napot nála töltöttünk, most elég egy felköszöntő telefon, és ezzel le van tudva. Ezt persze mindenképp meg kell tenni, mert egyébként még azt gondolná, hogy valami készül a hétvégére. Amit persze jól gondolna, hiszen a család – az egyik barátnő felbujtására – meglepetés bulit tervez. Ha véletlenül egy ilyen gondolata támad, szerintem azonnal elvetette volna, hiszen a szomszéd utcában lakó fia főleg hét végeken dolgozik, a másik pedig külföldön él, volt itthon Karácsonykor.
    Neki szabad a szombatja, s ezt kihasználva a nővére és a legkedvesebb sógora (nincs másik) bejelentkezett látogatóba. Ebben nincs semmi szokatlan, noha az utóbbi években nem találkoznak gyakran. Két hónapos időintervallum talán nem számít testvérek között gyakorinak.
    Lényeg a teljes titoktartás az utolsó pillanatig, hiszen a meglepetés éppen a meglepetéstől meglepetés. A szervezés a könnyebb része a dolognak, de az ünnepeltnek pont a tervezett időpontban kell betoppanni a helyszínre. Na, ez volt a mi feladatunk.

    Folytatás...

    potyautas 4 hónapja 1

  • Nem vagyunk nyitva!

    Az egyetlen boltból sétáltunk hazafelé, amely szombat délután is nyitva van. Kenyeret kellett venni, meg az ebéd utáni sétának is bőven itt volt már az ideje. Majdnem le is késtük a napsütést, mert a kellemetlenül csípős szél fellegeket kergetett a lebukni készülő nap elé. Február van, s a kutya nem ette még meg a telet. Egymásba kapaszkodva bicegünk a keskeny járdán egy faház irányába, melyre pékség van kiírva, de ilyenkor már nincs nyitva.
    Telefoncsörgést hallok. Idegen hang, és a faház felől jön. Bizonyára vevő érdeklődne, de senki nincs itt, zárva az ajtó. Közelebb megyek. Egyértelműen bentről jön a hang, immár egész közelről. Kezemmel árnyékolva megpróbálok belesni a vastag por lepte üvegen, s viccesre veszem a figurát. Bekiáltok: NEM VAGYUNK NYITVA! Aztán mégis kétségem támad. Ez a hang inkább olyan, mintha a kabátzsebemből jönne. Bakker! Nálam van a feleségem telefonja.

    potyautas 4 hónapja 6

  • Vonatozás otthonról haza

    A szél ugyan erősen fújt, de kisütött a nap. Mondom kisütött a nap! :) Kivetett magából a fotel. A reggeliből megmaradt sült kolbit elcsomagoltam, és nyomás hazafelé! Azt a buszt, amivel fél 11-re otthon lennék, lekéstem. Van másik! Sőt! Van vonat. Állomás 4 km. Háromnegyed óra séta lenne, de van korkedvezményes bérletem. Helyijáratból kettő busz is van ami oda tart...csakhogy nem jókor. Van még egy kombinált lehetősség is, időben jó lesz. Ha nem, akkor csak jártam egyet a városban. Lemegyek a házból...bakker! Benn áll a busz a megállóban. Futás! Centrumnál átszállás vilingerre, 7 perc várakozás után. Ebben a hülye szélben nem állok az utca közepén 7 percet. Sétálgatok, nézegetem a női divatüzlet próbababáit, még a sarkon is befordulok. Na, talán már...azt a kutyafáját! Beállt a villamos. Futás! Na, a vonathoz nem kellett futni. Várakozni az indulásra talán 5 percet, de fel lehetett szállni azonnal. Nyitom az ajtót, felmászok, csu...csukk..csuknám...nem bírom becsukni. Ja! A gombot kell nyomni, vagy azt se, mert becsukódik magától. Mennék az utastérbe, de még egy ajtó. Nyitnám, nem bírom. Jaaa! Ez meg mutogatós. Megoldottam. A kocsi belseje meglepett. Nem a jól ismert 60 éves berendezés, hanem olyan, mint az IC-n. Pedig ez minden állomáson és megállóhelyen...

    Folytatás...

    potyautas 5 hónapja 0

  • Kút

    Akár hiszitek akár nem, voltak olyan idők falun, hogy nem volt se szennyvízcsatorna, se vezetékes víz. Sőt! Szemétszállítás se. Bármilyen hihetetlen, de szomjan se haltunk, és a szemét sem öntött el bennünket.
    Történt mindez a hidegháború éveiben, amikor azon aggódtunk, hogy valahol ledobják az atombombát, és kitör a 3. világháború. Ma már ezen nem kell aggódnunk. Az emberiség elpusztításához nincs szükség atomra. Elég, ha lekapcsolják a villanyt, és mind meghalunk. Mert akkor nem lesz semmi. A civilizált ember annyira kiszolgáltatott, hogy egyedül életképtelen. Tanyán még túl lehet élni egy ilyen csapást, de 7-8 milliárd ember nem költözhet tanyára... Na jó, ha megromlik a kaja a hűtőben, vagy nem szállítanak a boltba kenyeret, ki lehet bírni akár egy hétig is, de ha nem nyomja a szivattyú az ivóvizet?
    Régebben voltak kutak, melyekre leleményes elődeink ördögi szerkezeteket tákoltak. Például mérleghintához hasonló vízkiemelőt, amely villanyáram nélkül, kézi erővel volt működtethető. Csak le kellett húzni a hosszú rúdra erősített vödröt, megmeríteni, majd elengedve röpült is fölfelé.
    Mindehhez persze előbb kutat kellett ásni! Ahol nehezen volt elérhető a víz, akár egy teljes falu is osztozott egy közös kúton. Nemrég dolgoztam olyan háznál, ahol a kút két telek határán volt, de minálunk mindenki saját kutat ásott. Aztán volt akinek jó vize volt, akadt akinek nem. Ez egészen kicsi távolságon belül is változott.

    Folytatás...

    potyautas 6 hónapja 18

  • Reptér

    Ágit vártuk haza Londonból. Sokadik alkalommal jött már, hisz régen volt 2010 szeptembere, amikor a fiunk társaként buszra szállt a népligeti buszállomáson. Eleinte még idegenkedtek a repüléstől, de aztán csak leszoktak a buszozásról, mert valami iszonyatosan hosszú az a 32 órás utazás. Első alkalommal is egyedül jött haza. Csepelen laktunk, Pesten dolgoztam, s akkor találkoztunk ott, a csepeli lakásban, amikor hazaértem a munkából. Tele volt a pici konyha, hisz ott volt Ágin és a feleségemen kívül még a lányom, és az ő barátnője is. Én már nem is fértem be. Ági elém jött, megöleltük egymást. Elérzékenyültem....nem kicsit. Sarkon fordultam gyorsan, s bementem a szobába, kibőgni magam. A jelenetet végignéző két lány megtapsolta a bőgésemet, amikor visszamentem közéjük. Úgy gondolom, nem az okozta az érzelmi kitörésemet, hogy megölelhettem ezt a lányt (aki gyakorlatilag már a családhoz tartozott), hanem az, hogy a fiamat nem.
    Ez már régen volt, és csak egy alkalommal. Hozzá lehet szokni ahhoz, hogy ritkán látjuk őket. Néha együtt jönnek haza, máskor külön-külön. Ahogy éppen el tudnak szabadulni. Amíg Csepelen laktunk, a lányom szaladt ki kocsival a tesója elé éjjel kettőkor, s hozta haza. Azóta ő is külföldre költözött, mi pedig haza, sőt azon is túl.

    Folytatás...

    potyautas 6 hónapja 6

  • Mire elég fél óra?

    Biztosan sok mindenre, de egy három éve nem látott, volt munkatárssal való beszélgetésre aligha. Már pedig csak ennyi jutott rá. Juthatott volna több is, de nem tartottam illendőnek sokáig időzni, hisz váratlanul állítottam be. Talán még engem is meglepett.
    Nemrég voltam egy másik egykorvolt kollégánál. Ott került szóba, hogy ugyan mi van a Pistával? Telefonon nem hívhattam, mert egyszer elbénáztam a takarítást, és minden számot kitöröltem. Tudtam melyik házban lakik, megkerestem. Az is benne volt a pakliban, hogy hazaköltözött falura, de még – a három szívműtét után – az is.... Kiderítem.
    A második lépcsőházban rá is találtam a nevére. Elbátortalanodtam. Ennyi idő után, csak úgy váratlanul? Egyébként is mindjárt dél. Ilyenkor nem illik. Majd egy másik alkalommal. Úgyis van időm bőven. Eltávolodtam a háztól, a műanyag borítású kosárlabdapályáról kerestem meg, melyik az ő ablaka. Nem láttam mozgást, de miért is láttam volna? Mi se szoktuk a függönyt lobogtatni, jelezvén, hogy itthon vagyunk. Egy középkorú nő jött ki a házból, vitte a szemetet a kukába. Ráköszöntem. Gondoltam hátha tud nekem mondani valamit egykori munkatársamról. (fekvő beteg, elköltözött, meghalt, vagy jól van, jár dolgozni...vagy akármi) Nem ismeri, mert ő még csak egy éve lakik itt, de csengessek be! Mégse kereshettem kifogást, becsengettem. „Tessék! - Gyula vagyok a Kőkemény cégtől – Mondjad” Mindig is tudott meglepő dolgot reagálni bármire, de erre nem számítottam.

    Folytatás...

    potyautas 6 hónapja 0

  • Kőkemény

    A főnök nem szívesen járt ki vidékre, nem is ment a feltétlenül szükségesnél többet. Amit lehetett, delegált a brigádra. Ő inkább csak a felmérésben vett részt, meg a számlázásban...bár néha még ezt is átpasszolta. Nem a számlaírást, hanem a leadását. Olykor még a készpénzes kifizetést is áthárította. Így esett, hogy közel egymillió forinttal a zsebemben kóricáltam a parkolóban, míg megérkezett az egyszer látott vállalkozó, akinek átadhattam. Részfizetéseket kicsikart ugyan, de ezt telefonon intézte. Amit lehetett, azt mindent telefonon bonyolított. Még a munkások ellenőrzését is. Akik persze felismerték ebben a lehetőséget, s például az utazás közben feltett „hol jártok?” kérdésre soha nem a valóságot mondták. Mindezzel együtt, működött a dolog.
    Az aktuális feladat iskolafelújításnak tűnt. Úgy értve, hogy az épületegyüttes korábban iskola volt, s ebből gondoltuk, hogy ezután is az lesz. Nem az lett, hanem bérelhető irodaház. Nem az oktatásügy leépítése indokolta az átalakítást, hanem a gyereklétszám csökkenése. Aztán persze vakarták a fejüket a városi elöljáróságon, mert nem nagyon tolongtak a bérlők. Na, de ez legyen az ő bajuk. Az meg a kivitelezőké, hogy az átvételt tolták a végtelenségig. Minden szőrszálat kettéhasítottak, csak hogy ne nekik kelljen üzemeltetni a házat. Ez csak egy mellékszál. A lényeg, a nyugdíjaztatásom.

    Folytatás...

    potyautas 6 hónapja 0

  • Kifele a konyhámból!

    Hallottam olyat, hogy a világ legjobb szakácsai mind férfiak. Nem osztom ezt az állítást, de tegyük fel! Tegyük fel, hogy igaz. Ennek csak egyetlen oka lehet. Az a férfi aki főz, kedvtelésből teszi. Azért, mert szeret ezzel foglalkozni. Nők esetében ez nem mindig van így. Történelmileg úgy alakult, hogy ez női munka. Hallott már valaki olyat, hogy háziember? Ugye, hogy nem. Férfi nem lehet háziasszony, legfeljebb házibarát, de az egy más kategória. Isten ments, hogy vitát generáljak a házimunkáról, annak megosztásáról! Ez mindig két emberen múlik. A klasszikus felállás egyértelmű volt, de amióta a nők is munkahelyen dolgoznak, ez változott. Legalábbis úgy tisztességes, ha változik.

    A múlt évezred utolsó évtizedében magam is sokszor beálltam a konyhába. Kisiparos-magánvállalkozó-önfoglalkoztató voltam, építőipar területén főleg. Télen nem dolgoztam, a feleségem pedig igen. Akár az összes házimunkát átvállalhattam volna, de valljuk be, nem olyan könnyű az. A feleségem már azért is hálás volt, hogy amikor hazajött a munkából, nem akkor kellett a főzéshez hozzáfogni, vagy esetleg napokra előre gondoskodni főtt ételről. Nem szeretném magamat fényezni. Nem csupán a terhek egy részének átvállalása motivált (bár miből tartana ezt állítani?) hanem azért kezdtem főzőcskézni, hogy meg ne öljön az unalom.

    Folytatás...

    potyautas 6 hónapja 16

  • Nem boldogít

    Mármint a pénz. Mindenki ismeri ezt a mondást, de sokan nem hisznek benne, hiszen soha nem volt alkalmuk megtapasztalni. A jól végzett munka ellenértéke sokszor szerzett már örömöt, de nem maga a pénz, hanem a lehetőség, amit elérhetek általa. Például vehetek...vehetek valamit, amivel többet dolgozhatok.
    Ma vagyok 66. Hozzászoktam néhány évtized alatt, hogy születésnapom reggelén megcsörrent a telefon. „Itt mama”. Ma nem csörrent meg. Mamát februárban eltemettük. Számomra is meglepő módon, hamar elgyászoltam. Főleg azért furcsállom, mert apu esetében egy egész évig tartott, holott nem ő állt hozzám kettejük közül közelebb. Testvéreim szerint anyunak én voltam a kedvenc gyereke. Nyolc évig én voltam a legkisebb, bizonyára ezért szeretett engem másképpen. Mindig hangsúlyozta, hogy mind a négyen egyformák vagyunk számára. Ez persze nem igaz. Nekem két gyerekem van, de egyáltalán nem egyformák. Nem tudnám megmondani melyiket szeretem jobban, vagy kevésbé, de az biztos, hogy nem egyformán. Másképpen.

    Folytatás...

    potyautas 7 hónapja 9

  • Buszon

    Elindultam a pálinkaboltba, hogy megvegyem a majd postára adandó ajándékot a fiamnak. Elég sokat buszozok mostanában, de nem bírom megszokni a várakozást. Bosszant. Nem tudok mit kezdeni a tíz percemmel. Nézelődök. Nem erőltetem a szemem, csak úgy derékmagasságig emelem. Piros csizmából fekete harisnyás lábak emelkednek a horizontig. Hinnye de formásak! Feljebb emelem a tekintetem. Nahát! Egy ilyen csúnya vénasszonynak hogyan lehetnek ilyen szép lábai? Aztán jönnek fiatalabbak. Nem annyira tökéletes alkat, de attól szép, hogy fiatal. Ilyen gondolatokkal szórakoztatom magam. Jön a busz. A világos zöld, gázos. Ismerem a berendezését. Második ajtó mögötti ülésre nem ülök, mert nem ér le a lábam. A bal oldal pont jó. Kettes ülés. Ha valaki mellém telepszik, majd kienged, ha én szállnék le előbb. Előttem korlát, alatta üvegfal, azon túl a babakocsiknak kihagyott üres rész.

    A második megállóban figyeltem fel egy fiatalasszonyra, aki babakocsival (kisméretű sportkocsi) az első ajtón szállt fel. Szokatlan dolog ez, hiszen a másodikon szoktak, nem tolják végig a keskeny folyosón. Nem a vasalódeszkára emlékeztető támaszhoz parkol, hanem közvetlen elém. Első gondolatom, hogy ugyan befékezte-e? Utólag azon csodálkozom, hogy nem tudom, mennyire volt fiatal ez az asszony. Azt se tudom, hogy szépnek találtam-e, vagy csak – mint anyám szokta volt mondani – olyan, mint rendes. A gyereket figyeltem. Őt se tudom mennyi idős lehetett.

    Folytatás...

    potyautas 7 hónapja 6

  • Mozizás

    Gyerekkoromban kaptam vasárnaponként 2 Ft zsebpénzt, s belátásom szerint gazdálkodtam belőle. Vagy elnyaltam 4 gombóc fagyit, vagy megelégedtem egy 50 filléres gombóccal. Utóbbi esetben vehettem magamnak mozijegyet, a kultúrházban üzemelő keskenyfilmszínház vetítésére. Ha esetleg lemondtam a fagyiról, szotyimaghéjjal köpködhettem tele a cementpadlót a filmnézés alatt. Nem volt ebből gond, hiszen a takarító üzlete volt a napraforgómag eladás. Nem válogattunk a filmek között, azt néztük, amit éppen adtak. Vagyis bármit. Főleg szovjet háborús filmeket. Talán nem véletlen, hogy a fapuskás háborús játékban a szovjetekkel voltunk, s a német volt az ellenség. Iskolai tanulmányaink is megerősítettek ebben, hiszen a partizán, a katonaszökevény volt a hős, és amikor erre lehetőség adódott, a magyar katonák önként, s dalolva álltak a felszabadítók oldalára. Ez ilyen egyértelmű volt akkor. Odahaza nem politizáltunk. Nagyapám ugyan eltűnt a fronton, de nem Horthyt kárhoztatták érte, hanem a jegyzőt, a papot, meg a hittestvéreket. Így tehát nem volt okom kételkedni az iskolában tanultakban. Nem gondolkodtam a szavak értelmén, pedig nem titkolta a tanító, hogy a dicsőséges 133 nap alatt diktatúra volt, meg terror. Igaz, hogy proletár, meg vörös, tehát a nép javát szolgálta. Még az is most tudatosult bennem 66 évesen, hogy apu a régi rendszert reakciónak nevezte. Vagyis az a rendszer valamit visszacsinált.

    Folytatás...

    potyautas 7 hónapja 2

  • Színkód

    (locsifecsi)
    Vannak ugyebár az alapszínek, mint sárga kék, piros. Aztán ezekből (fekete és fehér segítségével, ami állítólag önmagában egyik se számít színnek) bármilyen szín kikeverhető, de akkor azoknak már nevet kell adni. Valami olyanról nevezik el, ami a természetben előfordul, mint pl. narancs, korall, mahagóni, ciklámen, püspök, barbi...és így tovább. Árnyalatok, mint korall piros, kármin piros, kurva piros.
    Aztán van még a rózsaszín, ami valójában szinte bármilyen lehet, tehát így magában nehezen beazonosítható. Tehát babarózsaszín, vagy Barbi-rózsaszín, s ezen gondolatok már megint a buszra vittek.
    Utóbbi néhány évem során vagy a munkahelyen történik valami, vagy az oda/onnét vezető úton látok valamit a buszon. Négy évig jártam a 29-essel az Avasról a Vasgyári temetőig. Főleg a lányokat figyeltem, de volt egy félretaposott cipős fiú, seggén hordott hátizsákkal, aki szinte soha nem ült le, hanem megállt a babakocsi-parkolóban, fogta a korlátot, s bámult kifelé az ablak osztása alatt előbb egyenesen állva, majd kissé meghajolva. Egyszer aztán arra figyeltem fel, hogy az osztás fölött leskelődik. Négy én nagy idő. A gyerekek ott nőttek fel előttem a buszon. Magashegyről járt egy tini csaj, akinek a haja tetszett nagyon. Olyan göndör lobonca volt mint a hírhedt VV-Évinek. Néhány év után már nem a hajára figyeltem. Főleg, amiért kisimíttatta. Volt egy fiatalabb lány, akit eleinte még az anyukája kísért ki a buszhoz.

    Folytatás...

    potyautas 7 hónapja 2

  • Csa hogyvagy

    Volt munkatársam írt rám. Évek óta nem beszéltünk, mit lehet írni egy ilyen kérdésre? Kérdésre? Nyilván ez kérdés volt. Ennyi fantáziám azért van. Mit írjak? Elég annyi, hogy „Jól”? Bővebben? Nem jól.
    Hali! Régen láttalak, pedig jártam felétek.
    Mit dolgogozol
    Erre válaszul kicsit bővebb lére eresztettem. Egész röviden reagált minden írásomra. Láttam sokáig a hullámzó pöttyöket, nyilván küzd a betűkkel. A végén kibökte, hogy szeretne látni.
    Oké! Ma délelőtt?
    Ithol vagyok varlek
    10 körül.
    Ok.

    Szerettem volna pontos lenni, de kicsit késtem. A „körül”-höz azért tartottam magam. Megfordult már tegnap is a fejemben, hogy meglátogatom. Majd elmegyünk egy közeli kocsmába, úgyse voltunk még együtt...Nincs is a közelben semmi. Ezt a gondot megoldottuk, hiszen az otthonába hívott. Vittem egy műanyag Borsodit. A fal melletti székre mutatott, amikor hellyel kínált. Nekem viszont olyan elképzelésem volt, amihez asztal kellett. Kitettem a flakont.
    Juj, én nem ihatok, mert még vezetek.
    Akkor majd megiszod.

    Folytatás...

    potyautas 7 hónapja 5

  • Paraszti munka

    Azt álmodtam, hogy paraszt voltam. Nem falusi prosztó, tahó, bunkó...hanem földművelő. Volt egy kis tanyám nem messze a köves úttól. A buszmegállónál a beállóban tartottam egy öltözőszekrényt, abba tették be a gyerekek a gumicsizmát, amikor iskolába mentek. Mert ha esett az eső, ugyancsak meg kellett küzdeni a sárral azon a kétszáz méteren. Olykor az öreg Mazda pickuppal vittem ki őket, de direkt azért nem indítottam be. Nem ilyen autóról álmodtam, de ez alapjában kétszemélyes volt, hátul két szükség üléssel. A rendes ötszemélyesnek már túl rövid lett volna a platója. Ha kicsit összeszedem magam anyagilag, veszek egy igazi személykocsit...meg a kis kéthengeres MTZ helyett egy erősebbet. Nem nagy Lambóra gondoltam, hisz azt nem használnám ki. A nagyobb földmunkához tudok bérelni gépeket. A szomszéd gazda – bár őt inkább nevezném már birtokosnak – szívesen segít. Nem úgy értem, hogy szívességből szántja fel a földemet, hanem rendesen megkéri az árát, de ha hívom, jön. Vagy személyesen, vagy valamelyik legény fiát ülteti a gépre. Nem pénzzel fizetek, hanem terménnyel, vagy akár le is dolgozhatom, hisz értek a kőműves munkához, nála pedig mindig van mit építeni, renoválni. Magam is belefogtam egy új házba, mert bizony a nádfedeles vályogháznak felázik a fala, az egerek is folyton beleköltöznek. Favázas házat építek. A testvérem ács. Ő állította össze. Most még csak a váz áll, olyan, mint egy dohányszárító. Apródonként felépítem saját magam.

    Folytatás...

    potyautas 7 hónapja 2

Hirdetés

Copyright © 2000-2020 PROHARDVER Informatikai Kft.