2019. július 24., szerda

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Szeresd az életet...!

    Szokatlanul kevesen voltak a buszon. El is bizonytalanodtam, melyiket válasszam a sok üres hely közül. Szokás szerint bambultam pár percet. Aztán azt terveztem, hogy előveszem a táblámat – ha már feltöltöttem a délután – és olvasok egy keveset, vagy zenét hallgatok, hiszen hosszú az egy óra menetidő az ismert tájat bámulni. Jó lenne a wifi, de ezen a járaton nincs. A reggeli buszon is csak nemrég fedeztem fel, de azon is csak úgy van, mint '90-ben volt Bulgáriában Cola. Felírva a falra. Tegnap azt írta a beállítás, hogy keresi. Ma azt, hogy csatlakozva, de semmi nem jött be. Végül megoldódott az időtöltés.
    - Maga hol száll le? - szólított meg egy idős hölgy egy sorral mögülem a másik oldalról.
    Hátra kellett fordulnom, hogy lássam ki kérdezett. Jól megtelte az ülést, alig fért mellette a banyatank. A padlón is volt egy kofferje, ölében a kézi táskája.
    - A Tapolcai elágazásnál – válaszoltam.
    - Jó lenne ha valaki segítene leszedni a csomagomat az SZTK-nál.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 6

  • Más kor 7.

    Arra ébredtem, hogy kemény a derékaljam, a párnám...nincs is párnám. Gondoltam, fordítok magamon ahogy szoktam. Karomat nekitámasztom a falnak...nincs is fal. Kezemmel keresem az ágy szélét, azt se találom. Mintha kőpadlón feküdnék. A takaróm jó meleg, de szokatlanul ...mi a csuda ez? Valami csoszogást hallok, de a szememet nem kívánom kinyitni. Nem is nagyon tudom, össze van ragadva. Biztosan jól kifárasztottam már megint. Meg kell nyálaznom, hogy ki tudjam nyitni. Hirtelen mintha valami fatábla csapódna a falnak, és erős fény árad be a szobába. Kicsit hunyorgok, de már tudni akarom, hol vagyok. Mert hogy nem a saját helyemen, az egyszer biztos. Egy őszülő szakállas alak hajol fölém. Hosszú köntös van rajta, szattyánbőr csizma, a fején lepénysapka. Ki ez a bohóc?
    - Jól aludtál bátyámuram? Magad mondtad Gyulabá, hogy így szólítsalak.
    - Hol vagyok?
    - Nem az a kérdés, hogy hol. Azt kérdezd, hogy mikor?
    - Valami fantasztikus marhaságba keveredtem bele azt hiszem. Valahol Beregben vagyok, ha jól emlékszem. 1520-ban.
    - Egy kicsit pontosítsunk! 1550 Munkács vára.
    - Aha! Emlékszem. Mátyás deák kihozott a tömlöcből. S te ki vagy?
    - Én vagyok az a deák, illetve a várnagy úr sáfárja. Eltelt 30 esztendő.
    - A várnagy úr sáfárja? - csodálkozom a fejleményeken - Kenderes főispáné, aki úgy néz ki mint Rákóczi fejedelem? Bár én nem is láttam, csak így mondták.

    Folytatás...

    potyautas 5 hónapja 11

  • Más kor 6.

    A kísérőim átadtak a vár őrségének miután kiderült, hogy a főispán – aki egyben a vár kapitánya is – nincs Munkácson. Ungvárra ment valami sürgős ügyben, és csak holnap jön vissza. Az őrség nem tudott egyebet tenni, mint elszállásolt. Sajnos nem a vendégszoba jutott eszükbe, hanem az alagsor. Vagyis a várbörtön. Nem kellett fáklya, mert a pici szellőzőkön beszűrődött annyi fény, hogy lekísérjenek. Nem hittem, hogy mindez velem történik. Éppen olyan, mint filmekben láttam néhányszor. Zegzugos nyirkos folyosókon át vittek egy olyan cellába, aminek vasrudakból volt az ajtaja. A porkoláb is épp olyan volt, mint az elvárható. Kicsit túlsúlyos, zömök, széles vállú, bicegő járású. Combközéig érő tunikája széles övvel átkötve, csuklyája a vállát is takarta, s leért a melléig. A mögöttem jövő hajdúnak nem kellett lökdösnie, mentem én magamtól. Nem tiltakoztam, beletörődtem a sorsomba. A filmekben viszont nem éreztem a szagot. Nyirkos, dohos pincével találkoztam már, de ez annál sokkal többet adott. Sírköves koromban jártam olyan ügyfél lakásán, akinek vizelet visszatartási problémája volt. Szúrta nagyon az orromat, kicsordult a könnyem, alig tudtam levegőt venni. Ki kellett mennem a szabadba. Na, most ez van megspékelve még az ürülék bukéjával. Arról itt szó nem lehet, hogy kimenjek a szabadba, nem azért hoztak ide. A porkolábot egyáltalán nem érdekelte mit követtem, vagy éppen mit nem követtem el. Neki az a dolga, hogy becsukjon.

    Folytatás...

    potyautas 5 hónapja 4

  • Más kor 5.

    Kellett egy kis idő, hogy felfogjam mi történt. A félelem úgy eluralkodott rajtam, hogy azt hiszem kiesett emlékezetemből néhány perc. Egy lisztes zsákokkal megrakott zötykölődő szekéren hevertem összekötött kézzel. Jó lett volna kissé feltápászkodni, de nem tudtam. Előttem ült két alak. A fiatal hajdú nem ült vissza a lovára, csak odébb csusszant, hogy a rutén molnárlegény mellé férjen. Nem is tudom melyikük fogta a gyeplőt. Összeért a válluk, nem láttam el köztük. Az összes lovas előttünk haladt, így őket se láttam, csak a távolodó malmot. Megfájdult a hasam. Nem volt annyira rég a reggeli, éhes nem lehetek. Bár a bor is közrejátszhatott, de azt hiszem inkább a stressz miatt fáj. Megtapasztaltam, hogy ha valami felidegesít, abban a pillanatban érzem a gyomorideget. Most már lassan megnyugodhatok, hiszen elmúlt a közvetlen veszély. Legalábbis elhalasztódott estig.

    A sáfár kérdése csengett a fülemben „Mi a jó neked abban?” Mármint a molnárnak, ha a legénye hajtja az elrekvirált lovait. Ezt még én is átlátom. Abban reménykedik, hogy ha Munkácson lerakják a lisztet, Nikó visszahozza a fogatot. Ezzel a feladattal a legény is tisztában van, noha direktben neki se mondta senki, de nyilvánvalóan megteszi amit lehet. Egy próbát megér. Számára nincs veszélye a dolognak. Hacsak valamelyik katona lopásnak nem minősíti a próbálkozását. Na, de majd kivágja magát valahogy. Lojális a gazdájához, de nem az élete árán.

    Folytatás...

    potyautas 5 hónapja 9

  • Más kor 4.

    ...
    Aztán kipattant fejemből az értelem szikrája, s megvilágosodott előttem, hogy most beszólt nekem Márton gazda a tűzgyújtás kapcsán. Gyula, mint gyufa...gyújtó, aki maga a fény, a világosság, a vezér akit követni kell, mint egy fáklyát. Csakhogy a megvilágosodás szikrája még nem elég a tűzcsiholáshoz. Sára asszony siet a segítségemre, s pillanatok alatt odakészíti a gyújtóst a tűzhely alá, s már pattogtatja is a tűzkövet, majd amikor szikrát kap a szalma, nagy levegőt véve fújja, hogy lángra lobbanjon. Ezt a műveletet többször megismétli, köhécsel közben kissé, végül lobog a tűz, pattognak a vékony gallyak, majd izzani kezdenek a vastagabb ágak elálló szilánkjai, hogy ettől lángot fogjanak.

    Láttam már régi tűzhelyeket, de amit legrégibbnek gondolok, az a csikó masina. Nem is. Falazott tűzhelyet is láttam már, de annak is volt vas platnija. Ennek nincs. Csak vaspálcák vannak befalazva sűrűn egymás mellé. Lehetne akár grillezni is! Nem jól látom, nincsenek befalazva, ki lehet szedni. A bogrács alá nem szükséges. Azt a kéményben lévő rúdra akasztott láncon lógatják a tűz fölé. Na nem most, mert most én következek. Megkapom a hosszú nyelű lapos serpenyőt. Palacsintasütőre emlékeztet, csak ezen látni lehet a kalapácsnyomokat, amiből nem súrolják ki az odaégett zsiradékot. Elég gusztustalan, de a tűz sterilizál. A tűzhely és az asztal közti részt számomra szabadon hagyják, kíváncsian figyelik a tevékenységemet.

    Folytatás...

    potyautas 5 hónapja 6

  • Más kor 3.

    Jobban szerettem volna, ha inkább én kérdezhetnék, de ha a felnőttek semmit nem tudnak a világ dolgairól, mit várhatok egy tízéves gyerektől? Azért tettem egy próbát.
    - Matkó. Vagyis Mátyás?
    - Úgy is lehet mondani, de mindenki Matkónak mond.
    - Tudod-e kiről kaptad a nevedet? Mert szerintem a királyról neveztek el.
    - Arról hát – húzta ki magát, a szalmán heverve. Legalábbis erre következtettem a hangjából, mert látni nem láttam.
    A mécsest eloltottuk, mondván ne büdösítse a levegőt. Mert mintha lehetett volna még azon büdösíteni. Gyerekkoromban elég sokat jártam tehenek között, nem volt számomra idegen az istállószag. Noha sok múlott azon, mennyire tartják tisztán. Ahol az apám dolgozott, beton volt a padló, arra hordták be az almot, fel lehetett rendesen takarítani. A földes padló viszont beissza a vizeletet, aminek így a szaga is koncentráltan érződik. Ebben a korban – sőt sok száz évvel későbbi korban is - földes még a lakószobák padlója is. Bár, a faházakban nem vagyok benne biztos. Remélem holnap meggyőződhetek róla. Kíváncsi vagyok a molnár házára, meg főképp a malom belsejére. Utóbbi nagyobb eséllyel lehet fapadlós. Tovább faggatom a fiút:
    - S azt tudod-e, hogy most ki a király?
    - Valami polák...azt hiszem.
    - S azt tudod-e, hogy az a Mátyás miféle volt?
    - Tudom hát. Az anyjáé volt Munkács, az apjáé meg Hunyad. Az apja nem volt király, de nagyon nagy vezér volt, rettegték a törökök a nevét.

    Folytatás...

    potyautas 6 hónapja 7

  • Más kor 2.

    Hazudnék, ha azt mondanám jóllaktam. Belefáradtam az evésbe inkább. Amíg ettünk, a tapló megsült a parázson. Megkóstoltam. Ehhez is kellett a svájci bicska, mert én fordítva vagyok mint a krokodil. Rágni tudok, csak harapni nem. Ami befér a számba, azt megeszem. A hússal ellentétben ennek legalább volt valami íze. Gyanították ezek a jobbágy legények, mi okoz nehézséget, de így direktben nem mertek rákérdezni, Inkább afelől érdeklődtek, hány tavaszt éltem már meg. Visszakérdeztem, hogy mennyit gondolnak? Negyven és ötven között mondtak számokat. Amikor ingattam a fejem, módosítottak, de ebben az időintervallumban maradtak. Megmondtam, hogy hatvanöt. Döbbenten néztek, majd nevetni kezdtek.
    - Nagyon tréfás ember Gyulabá nagyuram. Ennyi esztendőig senki nem él.
    - Pedig annyi. Ezerkilencszáz ötvenháromban születtem.
    Na, ezzel az évszámmal most jól összezavartam őket. Gondolom hirtelen nem is értették, legfeljebb azt ismerték fel, hogy ez egy nagyon nagy szám. Azt is hihették, hogy ez egy helységnek a neve, de ilyen hosszú nevet még soha nem hallottak.

    Folytatás...

    potyautas 6 hónapja 4

  • Más kor

    Arra eszméltem, hogy melegem van. Melegem van, de a hátam fázik. Mintha nyirkos földön feküdnék. Arcomat perzseli a nap, nem is merem kinyitni a szemem. Tudom, hogy elvakítaná a látásomat. Karomat kinyújtva végigsöpröm a fekhelyemet. Kellemes tapintású zsenge fű. Egészen biztos, mert érzem is a megtört fűszálak illatát. Hol a csudában vagyok? Akaratlanul kinyitom a szemem, de nem kellett volna. Gyorsan be is csukom, de lehunyt szemhéjam alatt látom kissé el-elrándulva a fekete korongot. Mindkét oldalamon végigtapogatom a földet. Egyértelműen zsenge tavaszi fűbe heveredtem le. Na, de ez lehetetlen, hisz nemrég volt karácsony. Hogyan lett hirtelen tavasz? Pedig tavasz van, még a madarak csicsergését is hallom. Mi történt velem? Buli volt az este, és úgy bébasztam, hogy lefeküdtem a parkban? A madárcsicsergésen kívül semmi zaj. Még távoli autózúgás se. Hegyezem a fülem, hátha kapok valami infót. Patak csörgedezik mellettem? Megvan! A Hejő partján fekszem, mint egykor a bátyám, aki az egyetemen pvc padlót ragasztott, s úgy megkábult a ragasztótól, hogy itt tért magához.
    Halk beszélgetést hallok. Aha! Kutyasétáltatók jönnek Tapolca felől a sétányon. Még mindig nem tudom mi volt tegnap, és hogy kerültem ide.
    - He! Némmáne! Ez meg miféle szerzet?
    Lehunyt szememmel is érzékelem, hogy valaki fölém hajol, elfogja előlem a napot.

    Folytatás...

    potyautas 6 hónapja 8

  • Távmunka

    Becsapós a cím, mert arra szokták használni, amikor otthon nyomkodom a gombokat, és valahol a távolban keletkezik a dolog. Négy évig dolgoztam Miskolcon, de nem csak Miskolcon. Imádtam a vidéki munkákat, főleg ha 70 km-t kellett utazni, mert ezzel eltelt néhány óra az aznapi munkából. Mivel nem volt gyakori az ilyen kiszállás, nem vezettük be azt a másoktól hallott szokást, hogy reggel hétkor a munkaterületen kell lenni, délután négykor pedig elkezdünk összepakolni. Na még mit nem! Hétkor telephely, délután négykor kapuzárás ugyanott. Közben meg ami belefér. Két óra utazás, egy óra ebéd, nyolc óra munkabér. Nem csoda, hogy szerettük. Sárospatak, Poroszló, Egerszólát, Bélapátfalva, Borsodnádasd, de még Ózd se volt közel. Néha ugyan indultunk kicsit korábban, este meg késtünk, de nem ez volt a jellemző. Az említett települések közül néhány a Bükk nyugati oldalán található, Miskolc pedig a keletre nyíló Szinva-völgyben húzódik. Ebből következik, hogy körbe kell kerülni a hegységet. Egyszer ugyan rávettem a kollégákat, hogy vágjunk át a közepén, de többször nem vállalták be. Pedig nagyon szép út volt. A sofőr ugyan nem nagyon leskelődhetett, mert az egyenes útszakaszt kereste...na, de mindhiába.

    Folytatás...

    potyautas 6 hónapja 4

  • Ipari hó

    Csalódások városa számomra Kazincbarcika. Első csalódásom az volt, hogy nagyon eltért az addig ismert városoktól. Egy várost úgy képzeltem el, mint...mondjuk Eger, vagy akár Miskolc. Többnyire egybefüggő lakóövezetek. Igaz, Miskolc is 11 településből lett összevonva, de a Sajótól Felső-Majlátig, többnyire házak sora között haladtunk végig. Kazincbarcika egy hosszú ipari területtel kezdődik, ami el is takarja az utazó elől Berentét (amely sokáig volt a város része) aztán egy nagy nyílt térre jutunk, ahol kicsi falvak különülnek el. Ami városias, az az 50-es években épült két utca. Hasonló a Győri kapu házaihoz (Miskolc) Kinn áll a préri közepén a kórház hatalmas tömbje, több helyen építkezések folynak, kezdik a panelházakat, épül 3 db 9 emeletes csúzsózsalus ház. Ezeket mind látni akár egy pontról, hisz akkora üres terek vannak köztük. Mindez 1970-ben volt, azóta már beépültek az üres részek is.

    A másik csalódás más jellegű volt. Azt hittem, iskolákat újítunk fel, de valójában volt iskolákat alakítottunk át más rendeltetésű épületekké. Ennek aligha az oktatáspolitika az oka, inkább a gyerekhiány, de azért csalódtam amikor megtudtam. Ha már ipari hó a cím, akkor azt meg kell magyaráznom. Ezt persze nem sorolhatom a csalódások sorába, inkább csak meglepett, amikor szembesültem vele, hogy ilyen is létezik.

    Folytatás...

    potyautas 6 hónapja 9

  • Kontaar bau

    Elhunyt főnököm fia hívott telefonon. Nem voltunk egymásnak idegenek, megesett korábban, hogy együtt dolgoztunk olyan munkán, amit az ő gerincsérve is elbírt. Ismertem, sőt kedveltem a srácot. Mondta Lóri, hogy szervezi a céget, mert több helyről is megkeresték ezzel a kéréssel. Nem vontam a megkereséseket kétségbe, hiszen néhány jelentős munka félbemaradt. Érthető, hogy szerették volna, ha valaki befejezi.
    A temetés miatt pénzzé kellett tenni gyorsan amit csak lehetett, de az üzleti kapcsolat (nem nevezte meg) megfinanszírozta az új cég felszerszámozását. Lepapírozták a szerződéseket, már csak az kellett, aki a munkát elvégzi.
    Mindezt egy személyes megbeszélésen mondta el. Nem jött fel a lakásba, a parkban ültünk le a kőpadkára. Legalábbis én. Ő állva beszélte végig a kb egy órát. Kicsit hízelgett. Elmondta, hogy az apja nagyon dicsért engem, meg volt velem elégedve. Meg is lehetett, hiszen sok munkát átvállaltam tőle. Még azután is, amikor jól kicsesztem magammal egy megdöbbentő kijelentéssel. Történt ugyanis, hogy esős idő miatt reggel hazaküldött bennünket. Aztán eszébe jutott, hogy van egy teraszfestésünk, amit két ember esőben is meg tud csinálni. Gergő, a korábbi kisfőnök - annak tudatában, hogy úgyse lesz társa – bevállalta, hogy 10-re visszamegy. A főnök engem hívott fel. „legalább pénzednél leszel” Erre adtam a megdöbbentő választ: „Tudod mit Lajos?

    Folytatás...

    potyautas 6 hónapja 6

  • Semmi sem a régi

    - Legkésőbb délig adj választ, mert ha nem jössz, hívok mást – hangzott el az állásajánlatot kísérő szöveg. Még jó, hogy azt nem tette hozzá, „nem akarlak sürgetni”.
    Mit lép erre egy 57 éves ember, aki a szülőfalujában élte le szinte egész életét, s fél éve kiszakadt a környezetéből, most meg hazahívják? Természetesen azonnal leszámol. Főnököm nem hullatott krokodilkönnyeket. Talán mondta, hogy sajnálom, de ha mondta is, nem gondolta komolyan. Arra emlékszem, hogy nem tud magasabb fizetést ajánlani a marasztalásomra. Kiállította a szükséges papírokat, de a fizetésemet nem tudta akkor ideadni. Nem jelentett ez gondot, mert következő héten a feleségemnek odaadta. (egyébként is nála kötött volna ki) Robitól azzal köszöntem el, hogy „örülök, hogy megismertelek” Biztosított, hogy az öröm kölcsönös. Később még egyszer találkoztunk Egerben, néhányszor beszéltünk telefonon.

    Nagyon hirtelen volt ez a munkahelyváltás, de lelkileg nem ért váratlanul. Miután a három hónap próbaidő leteltével határozott idejű szerződést kaptam, kezdtem kutakodni más lehetőség után. Pünkösd alkalmából hazautaztam fatornyos pici falumba, és felkerestem egy fiatal vállalkozót, akiről sok rosszat hallottam már, de tettem egy próbát. Ígéretet kaptam is tőle, de az nem derült ki mennyire gondolta komolyan. Vasárnap beszéltem vele, kedden leszámoltam, szerda reggel éppen az új helyre bicikliztem, amikor autóval megelőzött. Jobban szerettem volna ha nem áll meg, de megállt.

    Folytatás...

    potyautas 6 hónapja 60

  • Ádám s Éva

    Nem örömömben kerültem Csepelre, de nem volt rossz az a fél év.

    A több mint negyed századon át működő vállalkozásom soha nem szárnyalt igazán, de voltak azért jó éveim. Az utolsó előtti évben még belevágtam egy teherautó lízingbe, ami ugye azt jelenti, hogy nem gondoltam rá, hogy abbahagyjam. Aztán valahogy mégis szembesülnöm kellett azzal, hogy elfogytak a munkáim. Megváltozott a piac igénye (erősen be is szűkült) én pedig nem váltottam időben. Két évig eléldegéltem a régi kapcsolatok hozadékából, de 2010 őszén valamit lépnem kellett. Csepelen alacsonyabb költséggel számoltunk, reméltem, hogy majd munkát is találok. Hat héten át abból álltak a napjaim, hogy sétáltam. Az ablakból láttam a templomot, azt fontolgattam, eljárok misére, hátha könnyít a lelkemen. Aztán erre mégse került sor, mert egy betonpalánkon megláttam a „ márvány, gránit, műkő” feliratot, és a hozzá kapcsolódó telefonszámot.
    Február közepén kezdtem.

    Két éve még kilencezret fizettem az alkalmi segédnek, most hatezerért álltam munkába. Később fontolgattam, hogy átmegyek a generálkivitelező kőművesei közé, mert ott aki be tudta rakni a téglát megkapta a kilencet, aki csak a seprőt támasztotta, a hetet. Vagyis a segédmunkás is többet kap, mint én. Végül maradtam a szakmában. Ketten kezdtünk Robival. Hajlott koromra való tekintettel – mondta az öreg főnök – annyi lesz a bérem, mint a Robertnek. Aztán kiderült, hogy mégsem.

    Folytatás...

    potyautas 6 hónapja 6

  • Boldog idők

    Béla bácsi sokat tudott mesélni. Bármiről, de elsősorban a saját emlékeit osztotta meg a hallgatósággal. Sokszor közbeszúrt úgynevezett zárójeles részeket, amikből aztán nem tudott kikeveredni, így elvesztette az eredeti fonalat. Nem is lett volna ez baj, ha a hallgatót érdekli, és figyel rá, de Imre csak illendőségből tett úgy, mintha figyelne. Nem igazán kedvelte az öreget, de nem őt vette feleségül, hanem a lányát Violát. Ilyen helyzetben az volt az általános szokás, hogy apukának szólítsa, de sehogy nem tudta magát erre rávenni. Közös portán laktak, de ezen a telken nem állt kész lakóház. Imre egy építkezésre nősült be. Lakhattak volna két utcával odébb az ő szüleinél, de oda Viola nem volt hajlandó menni. Idegen volt a faluban, nehezen barátkozott, nem akart új családot. Vagyis akart, de olyat, amiben ő és Imre a szülők, nem pedig az öregekhez alkalmazkodni kénytelen gyerekek.

    Zárkózottságának alapos oka volt. Négy éve vesztette el az anyját. Éppen akkor, amikor egy lánynak meg kellene tanulni lehetőleg mindent, amit egy asszonynak tudnia kell. A nagymama nem nagyon igyekezett betölteni az űrt. Béla bácsi számára is óriási volt a veszteség, elég volt neki a saját fájdalma. Viola magára maradt. El kellett látni magát, s a többnyire egyszemélyes háztartást, mivel ekkor már az apja eljárt dolgozni Miskolcra, csak hétvégén járt haza. Vagy adott haza pénzt, vagy nem.

    Folytatás...

    potyautas 7 hónapja 0

  • Ne öregedj meg!

    Nem azért mondják az öregek, hogy a fiatal halálát kívánják, inkább azért, mert az idős kor és a betegség, a fájdalom közé egyenlőségjelet tesznek. Pedig ez nem törvényszerű. Való igaz, hogy a beteg embernek elmegy az életkedve, ezért kell vigyázni az egészségre, amennyire lehet. Nem a sok pihenés ennek a módja, hisz abba is belenyomorodik az ember, ha túlzásba viszi. Ifjú korunkban úgy spekuláltunk, hogy akkor kellene nyugdíjat kapnunk, ne pocsékoljuk el fiatalságunkat a munkára, inkább utazgassunk, szórakozzunk. Majd dolgozunk öreg korunkban, akkor már úgyis mindegy. Nem, nem mindegy. Annyiban jó volt a meglátásunk, hogy nem szabad abbahagyni a munkát. Több oka is van ennek. Egyrészt nagyon kevesen kapnak akkora nyugdíjat, hogy az aktív kori életszínvonalat tartani tudják, tehát kell a jövedelem kiegészítés. Ettől sokkal fontosabb, hogy a kondíció megtartásához is kell az állandó testmozgás. Nem életszerű, hogy aki negyven éven át nehéz fizikai munkát végzett, majd eljár edzeni, kocogni...inkább tovább dolgozik. Jobban elfárad, többet kell pihennie, de meg lehet találni az ideális arányt. Mindez arról jutott eszembe, hogy három nap semmittevés már túl sok. Vasárnap este el kellett mennem sétálni.

    Folytatás...

    potyautas 7 hónapja 29

  • Korkedvezmény

    Két évvel ezelőtt, mint friss nyugdíjas, megkaptam az utazási kedvezményt. Korábban nem emlékszem, hogy bárhol kedvezményt kaptam volna (hacsak a bontott téglát nem számítjuk ide, amit az eladó alkudott le helyettem) Boldog voltam attól, hogy tízezer helyett ezerből jártam meg Miskolc – Budapestet oda vissza. (https://logout.hu/bejegyzes/potyautas/majdnem_potyautas.html) Elutaztam Debrecenbe, aztán néhány rövidebb útra is igénybe vettem. Gyakorlatilag kimerítettem a keretet, mire megkaptam a következő évi kedvezményt, amivel megjártam megint Budapestet, majd jól eltettem a papíromat, nehogy elvesszen. Mind a mai napig meg is van...valahol, csak nem tudom hol. Eltelt egy év, megint kaptam egy ugyanilyen keretet, ami teljes egészében kihasználatlan maradt. Betöltöttem azóta a 65-öt, most már nem kell. Elég felmutatnom a személyigazolványomat. Ezt megtehettem volna korábban is, hiszen senki nem veszi a fáradtságot, hogy leellenőrizze rajta a születési dátumot. (Ez a visszaélés persze csak most jutott eszembe, amikor már nem időszerű) Nagy eséllyel ezzel a kiváltsággal is hasonlóan fogok élni, mint a korábbi kedvezménnyel. Most, hogy még újdonság, utazgatok kicsit. Bár nem tettem hosszabb utazásokat az eltelt egy hónapban, inkább a megszokott autózásomat feleztem csupán. A városban viszont már nem gyalogolok, felülök bármelyik buszra.

    Folytatás...

    potyautas 7 hónapja 7

  • Meglepetések

    Jani bácsi meséi 17.

    A tót falut könnyen megtalálták. Az út ugyanolyan kanyargós volt mint eddig, de már lejtmenetben haladhattak egészen a leágazásig. Jani bácsinak megfordult a fejében, hogy Gyöngyös irányába menjenek le a hegyről, de akkor egyrészt visszafelé kell indulniuk, másfelől nem érintik a tótok által lakott hegyi falut, ami Juliskának feltett szándéka. Sztrapacskát talán találnak máshol is, de itt, a Szlovák étteremben egész biztos. Nem is akarta asszonyának kedvét szegni, meg beszélni se nagyon volt kedve. Most szembesült először igazán a saját fogyatékosságával, amikor nem tudott felmenni a toronyba. Néhány hónapja még reménykedett, hogy teljesen felgyógyul, de – mint orvosa mondta – amit fél év alatt elér, az lesz a végleges állapot. Valóban így lett. Odahaza már gond nélkül felmegy a kert végébe, még dolgozni se jelent gondot a szőlőben, hiszen szükség esetén belekapaszkodik a kordonba, vagy megtámaszkodik a kapanyélen. Autót is tudna vezetni, csak a család van úgy kétségbeesve. Kicsit bosszantja, másfelől jólesik neki, hogy aggódnak érte. Lehangoló érzés viszont, hogy amikor nekivágnak a világnak, azzal kell megbarátkoznia, hogy nem bír lépcsőzni. Pedig sok magaslatot kell leküzdeniük, ha szép panorámákban akar gyönyörködni. Térképet otthon is nézegethet, azért kár volt elindulni.
    - Nézd csak Papa, mekkora sík terület!
    - Aha. Úgy látom focipálya. Tényleg nem láttunk reggel óta ekkora egyenest.
    - Merre menjünk?

    Folytatás...

    potyautas 8 hónapja 6

  • Akárhogy számolom is...

    Feleségem egykor volt kedvenc főnöke hívott telefonon. Szakmai kérdésben kérte a véleményemet, de szerintem ez csak az egyik oka volt, hogy beszélni akart velem. Két nappal korábban találkoztunk, azt megelőzően pedig nagyjából 14 éve. Negyven évig dolgozott vezető beosztásban, ezért érthető, hogy vele kapcsolatban megosztott a közvélemény. Nem a volt munkájával kapcsolatban, mert az elhivatottságát, a hozzáértését senki nem vonja kétségbe. Emberekkel bánni a legnehezebb munka, s bizony becsúsznak hibák, de egyébként se lehet mindenkinek kedvébe járni, hiszen ahány ember, annyiféle. Mi mindig rokonszenveztünk egymással. Nekem ugyan nem volt a főnököm egy pillanatig sem, de politizáltunk néhány évig, többnyire egymással szemben. Egymás jószándékában mégsem kételkedtünk. Másképp láttunk helyesnek dolgokat. Magányosan él – mint mondta – telefonon él társadalmi életet. A legutóbbi esetet leszámítva nagyon rég találkoztunk, de telefonon beszéltünk, amikor a feleségem elérhetőségét kérdezte egy évvel ezelőtt. Ők is kedvelték egymást, a munkatársi viszony ellenére. Ez a duplán érvényes rokonszenv sarkallt arra, hogy meglátogassuk. Nagyon örült nekünk. Már ezért megérte.
    A mostani beszélgetésben is érintettük ezt a találkozást.
    - Szegény Ibolyát nem hagytuk szóhoz jutni – mondta.

    Folytatás...

    potyautas 9 hónapja 1

  • Jahnkő

    Jani bácsi meséi 16.

    Világ körüli útra felkészülni egy nap alatt? Na jó, csak európai, de akkor is több hetes, sok ezer kilométeres utazásról van szó. A kilencvenes évek elején néhány évig jártak Jahnék nyaralni. Januárban lefoglalták az utat valamelyik utazási irodánál, aztán izgatottan várták a június végét, ami már majdnem nyár, de mégis előszezoni árakon. Nézegették a prospektust, tervezgették, hogyan fogják beosztani az egy hetet, mit fognak megtekinteni, ha beleuntak a tengerparti heverészésbe. Volt idő lelkileg felkészülni. A csomagolás is eltartott néhány napig, de ez a Juliska elfoglaltsága volt. Jani bácsi azzal tudott segíteni, ha nem volt láb alatt. Ami a segítséget illeti, most sincs ez másként. „Ne legyél útban Papa!”

    Egy nap akkor is csak egy nap. Korábban nem is volt erről szó, legalábbis nem komolyan. Ennyi idő alatt nem lehet ráhangolódni. Bár nem is nagyon kell. Beülnek az autóba, és mennek. Ha elfárad a sofőr, megállnak akárhol, akár az út szélén is. Nincsenek időhöz kötve. Nem kell térképet rajzolgatni, hiszen ott van a GPS, akárhová elvezeti őket. Erről álmodoztak sokáig, de nem gondolták, hogy egyszer majd megvalósul. Már pedig ez az egyszer most itt van.

    Folytatás...

    potyautas 10 hónapja 10

  • deRecsk

    1983 augusztus 20. emlékezetes nap volt. Nem is értem, miért nem írtam még le. Pedig sokáig emlegettük a családban a recski búcsút. Ugyanolyan utcai bazár volt, mint bármelyik másik falusi búcsú, csak az tette különlegessé, hogy az akkor négy éves fiam ott kapott egy lakópótkocsis fröccsöntött autót, ami nagyon sokáig a kedvenc játéka volt. A tizenöt hónapos lányom ezen a napon indult el teljesen önállóan, ellenben a 18 hónapos autóm ekkor vált járóképtelenné, mielőtt hazaértünk volna a mátrai kirándulásból.
    Az autó korához persze még hozzá kell adni azt a 12 évet is, amikor a visontai bánya, majd egy egri benzinkutas tulajdonában volt. Nem is volt hátrány egy benzinkút, hiszen a motorcserén túl lévő Gaz 69 bizony beszopta akár a 18 litert is százon. Kezdő vállalkozóként nehezen tudtam kigazdálkodni a fenntartási költséget. Ezen a napon viszont ez nem számított, mert a testvérbátyám családjával indultunk közös kirándulásra. Ez az autó nyolc személyes volt, s ezzel talán el is soroltam minden előnyét.
    Korábban még csak délről láttam a Mátrát, de akkor se túl közelről. Most mögé kerültünk. Eger – Sirok – Recsk – Parád... Aki járt már ezen a csodaszép tájon, tudja mitől voltam úgy elámulva, aki még nem, az sürgősen pótolja a mulasztását!

    Folytatás...

    potyautas 10 hónapja 14

  • Öreg diófa

    Jani bácsi meséi

    15. rész

    - Indulsz valahová Papa? - szögezte egyből Jani bácsinak a kérdést Juliska, amint kiszállt a kocsiból, ügyet se vetve a másik két férfira.
    - Ugyan dehogy. Honnét veszed? Csak lekísértem Feriéket.
    - Minek van nálad a telefon?
    - Máskor meg az a baj, hogy nincs nálam. Ha odafenn csörög, aligha várja ki a hívó, amíg felszaladok.
    - Hívást vársz?
    - Dehogy várok, de te is bármikor hívhatsz. Most már persze nem, mert hazaértél.
    - És a pulóver?
    - Mi ez kihallgatás? - reagált ingerülten - Hűvös van itt az árnyékban.
    - Az. Még 25 fok sincs – indult Juliska a garázs felé, hogy kinyissa az ajtót.

    Közben megtorpant, s Feri bácsiékhoz fordult.
    - Jó napot emberek! Attól tartok, elfelejtettem köszönni. Megkínálta magukat valamivel legalább az öreg?
    - Nem azért jöttünk – vágta rá Feri bá' anélkül, hogy felkészült volna az ebből adódó kérdésre.
    Nem is gyakori, hogy leütik a magas labdát, de Juliska nem hagyta ki az adódó lehetőséget, hogy az öreg után a látogatókat is zavarba hozza. Élvezte, hogy ő uralja a helyzetet.
    - Hanem miért?

    Folytatás...

    potyautas 11 hónapja 14

  • Mosolyszünet

    Jani bácsi meséi 14. rész

    Amikor benyitott a házba, a család ugyancsak meglepődött. Nem kicsit. Juliska arcára tapasztotta mindkét tenyerét, pedig egyébként se jött volna ki egyetlen hang a száján. Szemlátomást elsápadt, le kellett ülnie. Nem hitt a szemének. A menye ocsúdott fel előbb.
    - Apuka! Hogy kerülsz te ide? Ki hozott el? Vagy busszal? Egyedül...?
    Jani bácsi kezdte felfogni, mekkora meglepetést okozott. Meglepetést? Inkább döbbenetet. Mégis telefonálni kellett volna mielőtt elindult. Az asszonynak elakadt a szava, pedig ilyesmi nem gyakran fordul elő. Még a végén sokkot kap.
    - Csak nem kocsival jöttél? - fogott gyanút Pityu.
    - De – válaszolt röviden – Ráadásul bajt csináltam. Kicsit megtörtem az elejét.
    Juliska aligha hallotta amit a kocsiról mondott. Kitört belőle a sírás csupán attól, hogy egyedül nekivágott ennek az állapota miatt veszélyes útnak. Erősen kapaszkodott az asztal szélébe, egész testét rázta a zokogás. Hédi próbálta nyugtatni kevés sikerrel. Mondani semmit nem tudott, de egyszer csak felugrott, neki támadt az öregnek, ököllel verte a mellét. Jani bá' próbált hátrálni. Pityunak kellett utána kapni, nehogy elessen. Juliskát le kellett fogni, majd visszaültetni a székre. Csak ekkor kezdett el ordítani. Csak úgy zengett tőle a ház.

    Folytatás...

    potyautas 12 hónapja 5

  • Csajt a fiúnak!

    A pultos fiú és a bátty, régről ismerték egymást. Puszi-puszi, meg öklözés, mielőtt a szenyáját megrendelte. Csak egyet, csak magának. Az öccs először járt itt, csak állt a placc közepén, jobb híján a régi mozaikpadló mintáit tanulmányozta. A reggeliző vendégek zaja nem igazán jutott el a tudatáig, igyekezett is kívül maradni ezen az egészen. Csak azért jött be, hogy ne az ajtó előtt bámészkodjon, mint egy kitiltott kutya. Semmi nem utalt arra, hogy a két fiú együtt van, hacsak az nem, hogy együtt jöttek be az üzletbe.
    A puszilkodásra úgy reagált a pultos lány – aki egyébként a fiúnak a húga – hogy ha ti puszi, akkor mi is. A női hangra felfigyelt a fiú, a lány pedig maga felé intette egy finom fejmozdulattal a vendéget. Bár ez a kifejezés nehezen illett rá, hiszen nem kért semmit. Igaz, más megközelítés szerint vendég az akit hívnak. Na! Akkor mégis az, hiszen az az apró biccentés hívásnak minősül. A fiú zavarba jött, de egy ilyen biccentésre nem lehet nem reagálni, hiszen valaki tutira be fog szólni „Mi az öcsi, megijedtél a bulától?” Bátortalanul közelebb lépett, majd a pultnak támaszkodva azon igyekezett áthajolni. A lány valahonnét előkapott egy savanyú uborkát, s a fiú szája felé nyújtotta, aki ettől visszahőkölt. „Így nem tudnék csücsöríteni”.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 6

  • Fürdővíz

    Jani bácsi meséi 13.rész

    Vasárnap reggel a városiakkal nagyjából egy időben más vendég is érkezett. Pityu jött Kövesdről, hogy hazavigye az apjáékat vasárnapi ebédre. Nem szólt telefonon, mert úgy vélte, kitalálnak majd valami kifogást, csak egyszerűen idetoppant. Szemlátomást pihenőnapot tartott, mert egyrészt nem teherautóval érkezett, s nem is munkásruhában. Azonnal átlátta a helyzetet, hiszen ha az öreg Dénes is jött, az apja nem fog vele menni. Tehát meg is volt a kifogás, nem kellett keresni. De ha már nem adhat ebédet legalább ő elfogadja a reggelit. A félig-meddig vendégségbe érkező szomszédok szalonnasütéssel kezdték a napot, csak ezután tervezték elkezdeni a munkát. Hárman érkeztek. A két Dénes, meg Gabi, aki tegnap is itt volt. A tűzrakó helyen nem is maradt üres tuskó, úgy körbeülték a tüzet. Nem is lehetett a széljárás miatt odébb ülni, hisz minden irányban volt valaki. Figyelmesen kellett kezelni a nyársat, nehogy kárt tegyenek egymásban.
    - Jani bácsi! Ez az amire gondolok? - mutatott Gabi a ház végében állványra szerelt fekete tartályra.
    - Nem tudom, mire gondolsz?
    - Ez a szabadtéri fürdőszoba?
    - Annak is mondhatjuk. Nyáron jól jön egy kis hűsítő zuhanyozás napközben. Azért már ne kelljen bemenni a házba, ha egyébként kinn izzadok a szőlővel. Nem én csináltam, már itt állt amikor megvettem a házat. Bent viszont nem volt fürdőszoba, azt nekünk kellett megépíteni.
    - Vagyis nekem – szólt közbe Pityu

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 7

  • Karonfogva

    Jani bácsi meséi 12.

    Ebéd után csendes pihenő következett, mint ahogy hétvégeken évtizedek óta teszik. Vagyis szabadnapokon. A kettő Juliska esetében sokszor nem esik egybe, amióta alkalmi szakácskodással foglalkozik. Jani bácsi az utóbbi években egyre gyakrabban megengedheti ezt magának a hét akármelyik napján. Nyilvánosan nem vallja be, de érzi, hogy szüksége is van erre. Ha dolgozik, abban fárad el, ha pihen, akkor pedig abban. Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt! Az októberi stroke persze mindent felülírt. Azóta nem a munkától rogyadozik a lába, hanem az erős koncentrálásba fárad bele. Nem ösztönösen mozog, hanem tervezetten. Sokszor dühíti a tehetetlenség, máskor pedig belenyugszik, hiszen már az is nagy kegy a sorstól, hogy egyáltalán él.
    - Főzöl egy kévét, Papa?
    - Ééén?
    - Te szoktad.
    - Régebben ágyba hoztad nekem.
    - Nagyon régen volt már az – nevetett Juliska – Azóta nagyot fordult a világ.

    Jani bácsi kiténfergett a konyhába. Nem használt botot, hiszen közel a fal, az ajtókeret, a bútorok, bármihez támaszkodhat. Az ágyból kikelve régebben is nehezen járódtak be az izmok, nem újság, hogy nagyon botladozva jár. A kávét felrakni már nem jelent gondot. Bal kézzel eddig is elég ügyetlen volt, de a jobb oldalának most sincs semmi baja.
    - Bevigyem? - kiáltott, miután pohárba töltötte az italt.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 6

  • Köszörülni a csorbát

    Jani bácsi meséi 11.

    - Volna kedved maradni Johan? - kérdezte Stefan Zurinda, aki olyan kisfőnök féle volt a műhelyben, miután végzett a Skodával.
    Volt kedve. Hogyne lett volna? A többi katona cukorrépát ásott kinn a földeken, ami sokkal jobb volt, mint a táborban tétlenkedni, de itt azzal foglalkozhat, amit szeret. Tévedés azt hinni, hogy egyik vas olyan, mint a másik. A csapágy ugyan csapágy, akármibe kell beszerelni, de mégis izgalmas dolog idegen konstrukciót szerelni. Márpedig egyáltalán nem nevezhető a kolhoz gépparkja unalmasnak, egyhangúnak. Szó nem volt flottáról, mindenféle gép akadt itt, amit be lehetett szerezni. A csehek már a monarchiában is az iparukkal tűntek ki, s ez azóta se változott. Alkalmaztak olyan egyedi megoldásokat a járműveiken, ami ugyancsak eltért a megszokottól. Jók voltak a nehéz teherautókban, műszaki érdeklődésű ember el tudott gyönyörködni a Tatra vontatókban, a Škoda teherautókban. Furcsamód, még a Praga műhelykocsikat is három tengelyre építették, vagyis szükségtelenül nehézre. Könnyű teherautójuk viszont nem volt. Roburt sózott nyakukba a KGST, ami nálunk se volt ismeretlen, pedig itt volt az elnyűhetetlen Csepel. Ez nekik is jó lett volna, de a fejesek nem így gondolták. Lényeg, hogy Jahn Joachim, a megszálló csapatok tartalékos őrmestere örömmel fogadta a felkínált lehetőséget.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 7

  • Kavics 16-24

    Munkakörömbe olykor az anyagbeszerzés is beletartozik. Különböző méretűre osztályozott kőzúzalékot, kőlisztet keverünk össze a műkőhöz. Ennek beszerzése egyszerű, ha az erre szakosodott őrlőbe megyek, hiszen annyit kell mondanom, hogy mennyi nullást, egyest, kettest kérek. Viszont a legközelebbi üzem csak lisztet gyárt, de van apró szemcsés melléktermékük, aminek nem tudjuk a megnevezését. Nem úgy van, hogy rámutatok a megfelelő anyagra, hiszen a sorompónál erre nincs lehetősség. Úgy hidaltuk át a gondot, hogy egy nyeletlen fángliba vittem mintát a maradék anyagunkból. A halk szavú, kissé mogorva ügyintéző a kis ablakon át elvette tőlem, hogy a vitrinben lévő mintákhoz hasonlítsa. A rendelési lapra ráírta, hogy „durva”. Ezután már tudtam is a megnevezését. Durva. Egy héttel később a kőlisztünk is kifogyott. Többfélét gyártanak, olyan jelentéktelen különbségekkel, ami nálunk nem igazán számít. Árban viszont vannak különbségek. Így ismét beüzemeltem a fánglit. A korábban mogorvának tűnő hölgy felismert. „Megint maga az?” Benn az üzemben is akadt nehézség, hiszen senki nem tudja mekkora kupacot kell a silóból a platóra engedni, hogy a megfelelő mennyiség legyen. Sacc! Aztán volt, hogy letúrtam belőle, volt, hogy elvittem a másfél tonnás teherbírású autón a 2 tonnát. Tavaly már kitapasztaltuk, hány másodpercig kell engedni, de azóta elfelejtettem.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 8

  • Fantasztikus kirándulás

    Évekkel ezelőtt írtam egy fantasztikus utazásról meglehetősen szokatlan formában. Csupa párbeszéd az egész, egyetlen leíró mondat sincs benne. Azt fantáziáltam benne, hogy a feleségemmel, a fiammal és az ő párjával négyesben utazunk Nedecbe. Még egy meg nem történt politikai eseményt is beleképzeltem. Vagyis teljes egészében fantázia. A mostani kirándulás nem ilyen volt. Megtörtént, de én csak képzeletben vettem benne részt. Nem első ilyen eset. Volt már hasonló...bár tényleg csak hasonló.

    Tizennyolc éve a gyerekeim Duna-menti kerékpárútra indultak Ausztriába. A baráti, ismerősi körből olyan sokan jelentkeztek a túrára, hogy aggódni kezdtek, hogyan lehet majd koordinálni ekkora tömeget. Végül az indulás napjára hárman maradtak. Telefonon beszéltünk, SMS-eket váltottunk. A nehézségeket elbagatellizálták, vagy meg sem említették. Elővettem itthon a térképet, és próbáltam nyomon követni őket. Nem volt egyszerű, hiszen az árvíz miatt olyan kerülőket tettek, hogy ők se tudták hol járnak. Hogyan tudtam volna én? Mindez nem számít. A lényeg, hogy én is átéltem a kalandokat...illetve azok egy részét. Olyan osztrák városneveket tanultam meg, amiket nem is hallottam korábban. Később élőszóban is beszámoltak, s én újra átélhettem azt, amit valójában meg sem éltem.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 1

  • Fenn a hegyen

    Jani bácsi meséi 10.

    Kitavaszodott. Elmúlt a Húsvét, kizöldült a természet. Fűnyírók zaja töri meg a szombat reggel csendjét. Beszélik, hogy önkormányzati rendelet tiltja, de kinn a hegyen nem számít, itt nem zavarja sem a üdülő vendégeket, sem a lakókat, hisz kevesen laknak itt a zártkerti övezetben. Ők pedig nem háborognak, hiszen nekik is nyírni kell a füvet, s az is épp ilyen zajos. A tűzgyújtási tilalom se nagyon számít. Elviszi a tavaszi szél azt a kis füstöt. Kora reggel egyenletesen zöld a pázsit, de amikor kisüt a nap, kinyílik a pimpóka, amit reménytelen dolog eltüntetni, hisz ha este levágják, reggel már virít. Majd elmúlik a szezonja. Egyébként se csúnya látvány. Aki elkésett a fák metszésével, most már hagyja a fenébe, hisz roskadozik a meggy, a körte a virágoktól. A diófát – amit egyébként nem szokás metszeni – egyenesen tilos már ilyenkor vágni, hisz hajlamos arra, hogy „elvérezzen”.

    Jahn Joachim a teraszon ülve sütteti az arcát a reggeli napfénnyel, figyeli a madarakat. A pintyet, a zöldikét, meg a számára is ismeretlen egyéb verébalkatúakat, amint alig észrevehetően szorgoskodnak az ágak között. Nézi a kerítésen, a tetőgerincen sürgő-forgó gúnár galambokat, amint igyekeznek a tojókra kedvező benyomást tenni. Azok pedig folyton elmennek előlük. Néha csak odébb futnak, máskor a háta mögé röppennek, amikor nincs hová odébb menni, elrepülnek.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 13

  • Belvárosi bolyongás

    Volt eset, hogy lesajnálva gondoltam arra, akinek még ahhoz is vennie kellett egy navit, hogy Veszprémből Kiskőrösre eljusson. Nem szoktam dicsekedni, de én még Vidinben is simán elnavigáltam térkép nélkül. Csupán érzésre kiválasztva a megfelelő utcákat. Volt ugyan útikönyvem térlépvázlatokkal, de ez a város pont hiányzott belőle. Ellenben Mihajlovgrád duplán volt meg. Ma már persze ez nem segítene, hiszen nincs ilyen város. Nem szűnt meg, csak átkeresztelték Montanára.
    Vidin ugyan összejött, de nemrég megszívtam Mezőkövesden. Pedig aligha találnék olyan várost, ahol többet jártam volna, mint éppen itt. A GPS talán segített volna, de mint az köztudott, nekem nincs, mivel szükségtelen...általában. Kollégám ráadásul született kövesdi. Már gyerekkorában is keresztül gyalogolt a városon néhányszor, amikor a „messzi mamához” ment a testvéreivel. Most a belvárosba szállítottunk. Pontos címre mentünk...azt hittem. Alkotmány út 15...vagy mégse? Telefon az irodába: „Nézd már meg a pontos címet! Ott van a legtetején. Megvan? Alkot...nem? Akácos köz? Hány szám? Na állj meg itt, ez már az Alkotmány, innét kell nyílnia. Biztosan valami kis beugró, ha köz a neve. Vagy mégsem? Menjünk vissza a főutcára! Telefon az ügyfélnek. Hol? Hármas iskola? Akkor oda innét nem is tudunk átmenni a patak miatt. Van híd, de ellenkező irányban egyirányú az az út. Tehát főutca, iskola kapu előtt jobbra! Itt balra! Jobb oldali köz...ez nem az.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 11

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.