Hirdetés

2018. június 21., csütörtök

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Köszörülni a csorbát

    Jani bácsi meséi 11.

    - Volna kedved maradni Johan? - kérdezte Stefan Zurinda, aki olyan kisfőnök féle volt a műhelyben, miután végzett a Skodával.
    Volt kedve. Hogyne lett volna? A többi katona cukorrépát ásott kinn a földeken, ami sokkal jobb volt, mint a táborban tétlenkedni, de itt azzal foglalkozhat, amit szeret. Tévedés azt hinni, hogy egyik vas olyan, mint a másik. A csapágy ugyan csapágy, akármibe kell beszerelni, de mégis izgalmas dolog idegen konstrukciót szerelni. Márpedig egyáltalán nem nevezhető a kolhoz gépparkja unalmasnak, egyhangúnak. Szó nem volt flottáról, mindenféle gép akadt itt, amit be lehetett szerezni. A csehek már a monarchiában is az iparukkal tűntek ki, s ez azóta se változott. Alkalmaztak olyan egyedi megoldásokat a járműveiken, ami ugyancsak eltért a megszokottól. Jók voltak a nehéz teherautókban, műszaki érdeklődésű ember el tudott gyönyörködni a Tatra vontatókban, a Škoda teherautókban. Furcsamód, még a Praga műhelykocsikat is három tengelyre építették, vagyis szükségtelenül nehézre. Könnyű teherautójuk viszont nem volt. Roburt sózott nyakukba a KGST, ami nálunk se volt ismeretlen, pedig itt volt az elnyűhetetlen Csepel. Ez nekik is jó lett volna, de a fejesek nem így gondolták. Lényeg, hogy Jahn Joachim, a megszálló csapatok tartalékos őrmestere örömmel fogadta a felkínált lehetőséget.

    Folytatás...

    potyautas 2 hete 7

  • Kavics 16-24

    Munkakörömbe olykor az anyagbeszerzés is beletartozik. Különböző méretűre osztályozott kőzúzalékot, kőlisztet keverünk össze a műkőhöz. Ennek beszerzése egyszerű, ha az erre szakosodott őrlőbe megyek, hiszen annyit kell mondanom, hogy mennyi nullást, egyest, kettest kérek. Viszont a legközelebbi üzem csak lisztet gyárt, de van apró szemcsés melléktermékük, aminek nem tudjuk a megnevezését. Nem úgy van, hogy rámutatok a megfelelő anyagra, hiszen a sorompónál erre nincs lehetősség. Úgy hidaltuk át a gondot, hogy egy nyeletlen fángliba vittem mintát a maradék anyagunkból. A halk szavú, kissé mogorva ügyintéző a kis ablakon át elvette tőlem, hogy a vitrinben lévő mintákhoz hasonlítsa. A rendelési lapra ráírta, hogy „durva”. Ezután már tudtam is a megnevezését. Durva. Egy héttel később a kőlisztünk is kifogyott. Többfélét gyártanak, olyan jelentéktelen különbségekkel, ami nálunk nem igazán számít. Árban viszont vannak különbségek. Így ismét beüzemeltem a fánglit. A korábban mogorvának tűnő hölgy felismert. „Megint maga az?” Benn az üzemben is akadt nehézség, hiszen senki nem tudja mekkora kupacot kell a silóból a platóra engedni, hogy a megfelelő mennyiség legyen. Sacc! Aztán volt, hogy letúrtam belőle, volt, hogy elvittem a másfél tonnás teherbírású autón a 2 tonnát. Tavaly már kitapasztaltuk, hány másodpercig kell engedni, de azóta elfelejtettem.

    Folytatás...

    potyautas 1 hónapja 8

  • Fantasztikus kirándulás

    Évekkel ezelőtt írtam egy fantasztikus utazásról meglehetősen szokatlan formában. Csupa párbeszéd az egész, egyetlen leíró mondat sincs benne. Azt fantáziáltam benne, hogy a feleségemmel, a fiammal és az ő párjával négyesben utazunk Nedecbe. Még egy meg nem történt politikai eseményt is beleképzeltem. Vagyis teljes egészében fantázia. A mostani kirándulás nem ilyen volt. Megtörtént, de én csak képzeletben vettem benne részt. Nem első ilyen eset. Volt már hasonló...bár tényleg csak hasonló.

    Tizennyolc éve a gyerekeim Duna-menti kerékpárútra indultak Ausztriába. A baráti, ismerősi körből olyan sokan jelentkeztek a túrára, hogy aggódni kezdtek, hogyan lehet majd koordinálni ekkora tömeget. Végül az indulás napjára hárman maradtak. Telefonon beszéltünk, SMS-eket váltottunk. A nehézségeket elbagatellizálták, vagy meg sem említették. Elővettem itthon a térképet, és próbáltam nyomon követni őket. Nem volt egyszerű, hiszen az árvíz miatt olyan kerülőket tettek, hogy ők se tudták hol járnak. Hogyan tudtam volna én? Mindez nem számít. A lényeg, hogy én is átéltem a kalandokat...illetve azok egy részét. Olyan osztrák városneveket tanultam meg, amiket nem is hallottam korábban. Később élőszóban is beszámoltak, s én újra átélhettem azt, amit valójában meg sem éltem.

    Folytatás...

    potyautas 1 hónapja 1

  • Fenn a hegyen

    Jani bácsi meséi 10.

    Kitavaszodott. Elmúlt a Húsvét, kizöldült a természet. Fűnyírók zaja töri meg a szombat reggel csendjét. Beszélik, hogy önkormányzati rendelet tiltja, de kinn a hegyen nem számít, itt nem zavarja sem a üdülő vendégeket, sem a lakókat, hisz kevesen laknak itt a zártkerti övezetben. Ők pedig nem háborognak, hiszen nekik is nyírni kell a füvet, s az is épp ilyen zajos. A tűzgyújtási tilalom se nagyon számít. Elviszi a tavaszi szél azt a kis füstöt. Kora reggel egyenletesen zöld a pázsit, de amikor kisüt a nap, kinyílik a pimpóka, amit reménytelen dolog eltüntetni, hisz ha este levágják, reggel már virít. Majd elmúlik a szezonja. Egyébként se csúnya látvány. Aki elkésett a fák metszésével, most már hagyja a fenébe, hisz roskadozik a meggy, a körte a virágoktól. A diófát – amit egyébként nem szokás metszeni – egyenesen tilos már ilyenkor vágni, hisz hajlamos arra, hogy „elvérezzen”.

    Jahn Joachim a teraszon ülve sütteti az arcát a reggeli napfénnyel, figyeli a madarakat. A pintyet, a zöldikét, meg a számára is ismeretlen egyéb verébalkatúakat, amint alig észrevehetően szorgoskodnak az ágak között. Nézi a kerítésen, a tetőgerincen sürgő-forgó gúnár galambokat, amint igyekeznek a tojókra kedvező benyomást tenni. Azok pedig folyton elmennek előlük. Néha csak odébb futnak, máskor a háta mögé röppennek, amikor nincs hová odébb menni, elrepülnek.

    Folytatás...

    potyautas 1 hónapja 13

  • Belvárosi bolyongás

    Volt eset, hogy lesajnálva gondoltam arra, akinek még ahhoz is vennie kellett egy navit, hogy Veszprémből Kiskőrösre eljusson. Nem szoktam dicsekedni, de én még Vidinben is simán elnavigáltam térkép nélkül. Csupán érzésre kiválasztva a megfelelő utcákat. Volt ugyan útikönyvem térlépvázlatokkal, de ez a város pont hiányzott belőle. Ellenben Mihajlovgrád duplán volt meg. Ma már persze ez nem segítene, hiszen nincs ilyen város. Nem szűnt meg, csak átkeresztelték Montanára.
    Vidin ugyan összejött, de nemrég megszívtam Mezőkövesden. Pedig aligha találnék olyan várost, ahol többet jártam volna, mint éppen itt. A GPS talán segített volna, de mint az köztudott, nekem nincs, mivel szükségtelen...általában. Kollégám ráadásul született kövesdi. Már gyerekkorában is keresztül gyalogolt a városon néhányszor, amikor a „messzi mamához” ment a testvéreivel. Most a belvárosba szállítottunk. Pontos címre mentünk...azt hittem. Alkotmány út 15...vagy mégse? Telefon az irodába: „Nézd már meg a pontos címet! Ott van a legtetején. Megvan? Alkot...nem? Akácos köz? Hány szám? Na állj meg itt, ez már az Alkotmány, innét kell nyílnia. Biztosan valami kis beugró, ha köz a neve. Vagy mégsem? Menjünk vissza a főutcára! Telefon az ügyfélnek. Hol? Hármas iskola? Akkor oda innét nem is tudunk átmenni a patak miatt. Van híd, de ellenkező irányban egyirányú az az út. Tehát főutca, iskola kapu előtt jobbra! Itt balra! Jobb oldali köz...ez nem az.

    Folytatás...

    potyautas 1 hónapja 11

  • Nem hal ki aki itthon marad.

    Győzike 25 éves, kb 170 magas, és 116 kg. Nem ez az igazi neve, de nem azért változtatom meg az anyakönyvezett nevét, hogy ne lehessen beazonosítani, hanem magunk közt ezt a nevet használjuk, ha ő kerül szóba. Nincs ebben semmi különös, hiszen Robit Csatárinak hívjuk, Józsefet Guminak, Mátyást Pocinak...Bodónak nem is jut eszembe az igazi neve. Amikor András bemutatkozott, rá is kérdeztem, hogy „neked nincs indián neved?” Előbb azt mondta, hogy nincs, de később mégis eszébe jutott, hogy neki is van – mint mondta – kínai neve. Bandus. Na, ez nem is igazi „kínai név” Térjünk vissza Győzikéhez! Paraméterei alapján gondolni való, hogy széle-hossza egyforma. Eléggé egyszerű elme, de erő van benne. Meg se merem kérdezni, miért pont görög minta van a hajába nyírva, hisz azt gondolom, nem is tudja, hogy az van a fején. Az ismeretség onnét van, hogy kolléga. Na ez így túlzás, de állítólag 3 évet dolgozott sírkövesnél, csak aztán összevesztek. Mesélt valami elcseszett munkát, amit valójában nem is ő rontott el, de nem hiszem, hogy ez volt az összeveszés oka. Nem is érdekes. Lényeg, hogy hozzánk jelentkezett munkára. Sorra derülnek ki, hogy ilyet még nem csinált, aztán meg még ilyet se... Tudom, hogy stresszes egy új munkahely, hisz nekem is volt olyan időszakom, amikor többször is váltanom kellett. Nem számít a sok évtizedes gyakorlat, egy új helyen én voltam a leghülyébb, hisz semmit nem tudtam hol keressek, voltak megszokott dolgok, amit én másként csináltam volna.

    Folytatás...

    potyautas 1 hónapja 10

  • Juliska

    Jani bácsi meséi 9.

    Az autóból kimászva elsőre a nagy csend tűnt fel. A tűz már rég nem égett, csak picit füstölgött a maradéka. Zoltán olykor egy bottal megpiszkálta, amint egy tuskón ülve bólogató testtartással meditált. Asszonya a BMW hátsó ülésén hortyogott. Ferkó nem örült ennek, de a szabadban mégse fekhet le, arról pedig szó nem lehetett, hogy az apja beengedje a sátrába. Pedig üres volt a sátor, mert az öreg most is a botokat őrizte. Jani bácsi leült a már szinte kisajátított horgász fotelbe Zoltán közelében, aki észlelte ugyan az érkezőt, de nem szólt. Csupán ráemelte egy pillanatra bágyadt tekintetét. Bizonyára meg volt már a mai fejadag, mert ugyancsak eltompult az elméje. Mari is érzékelte a mozgást, de szerencsére csak fészkelődött kissé, nem kelt fel. Az ebéd romjait eltakarította mielőtt lepihent. Olyan amilyen, de mégis csak asszonyból van. Ha megérkezik a sógora, mehetnek is, nem sokat kell pakolászni.
    Ferkó kézbe adta a kávét, s letelepedett maga is.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 5

  • Eltávozás

    Jani bácsi meséi 8.

    Eldobható műanyag tálban nem igazán elegáns a húslevest tálalni, de tábori körülmények közt ez a praktikus. Túlteszi magát rajta az ember, ha eléggé éhes. A kissé zavaros lének az ízével sem volt semmi baj. A szakácsnő látványa persze sokat rontott az élvezeten, de ezzel kell beérni. Még az okozott egy kis fejtörést, hogy a maradékot miképp szállítsák majd haza. Jani bácsi elhárította, hogy neki is tegyenek be a hűtőjébe, hiszen nincs több edénye. Ami van, abba rakták el a tegnapi halat. Csak most jutott eszébe, hogy azt felajánlhatta volna a fiának, de akkor nem gondolt erre. A körülmények ellenére, jóízűen megebédelt, talán bele is fáradt. Úgy döntött, ledől egy kicsit. Ferkó ugyan várja, hogy mesélje végig amit elkezdett, de ahhoz is hangulat kell. Legalább olyan, mint a lévai presszóban amikor Vezérrel átültek a tót lányok közé. Na, ott aztán volt hangulata. Úgy fel volt dobva, hogy be nem állt a szája, annyit beszélt. Pedig akkor még csendesebb természete volt, nem olyan, mint amilyenné később vált. Na, de biztos ilyenek általában az öregek, hiszen a hosszú évtizedek alatt sok-sok élmény, emlék összegyűlik, amit el kívánnak mondani. Sokszor találkoznak ismerős helyzetekkel, amit már megtapasztaltak, tudnának is ezek alapján tanácsot adni a fiataloknak, de ritkán hallgatnak rájuk. Így volt ez korábban, és bizonyára így fog lenni ezután is.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 8

  • Bográcsos húsleves

    Jani bácsi meséi 7.

    Ismét megszakadt a mesélés, hiszen a „vendégeket” fogadni kellett. Jani bácsi nem érezte magára nézve kötelezőnek, így benn maradt. Bekapcsolta a rádiót, csak az ablakon át figyelte a kinti eseményeket. A piros Opel láthatóan megemelkedett, amikor Zoltán kipréselte magát belőle. Nagy előny, hogy csak három ajtós, így nagyobbra nyílik az ajtaja. A volán mögül kiugró magas, kopasz fiatalember ismerős volt. Most már emlékszik rá. Körbeszaladt az autón, megcsókolgatta Feri bácsit, majd Ferkót köszöntötte követhetetlen koreográfiával. Volt benne öklözés, nyakatekert kézfogás, ölelkezés, meg puszi. Jani bá' beleborzong, amikor férfiakat lát csókolózni. Valahogy az ő környezetében nem volt szokás. A férfiak kezet fogtak, csak családon belül ölelték meg egymást. Na, de változik a világ. A fiatalok felvesznek idegen szokásokat. Leutánozzák az amerikai négerektől filmen látott mozdulatokat, vagy a lengyelektől a három puszit. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekeket is filmsorozatok szereplői után keresztelik, többnyire spanyol nevűekre. Bár már ezelőtt negyven évvel is idegenítettek a népek a gyerekek nevein. Nem Márton lett a gyerek, hanem Martin. Nem Anna, hanem Anita. Most a Richárdot változtatták Rikárdóra. Még az kellene, hogy amerikásan becézzék Dick-nek. Na, de jól van ez így is. Biztosan azért morog, amiért megöregedett, az öregeknek meg semmi nem tetszik, amit nem értenek.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 5

  • Zoltánra várva

    (Jani bácsi meséi 6.)

    Feri bácsi már a kávét főzte a turista gázfőzőn, Ferkó még ekkor kászálódott ki a kocsiból. Láthatóan fázott. Nem is állta meg szó nélkül, hogy miért nem ég a tűz. Az apja válaszul a gázlángra mutatott, ami persze csak egy poén, hisz attól aligha fognak megmelegedni. Jani bá' felajánlotta, hogy miután kiszellőztet, begyújt a lakóautó kályhájába. A többiek nem tiltakoztak az ötlet ellen, így már a kávét odabenn itták meg, Feri bá' még a mentőmellényt is levetette magáról. Nem volt ugyan egy nagy termetű ember, de mellénnyel szűknek bizonyult az autó ülése. Az éjszakáról nem volt mit átbeszélni, hisz mind aludtak. Még a fő-fő horgász se nézett rá a botokra. Azért mégse kérdezik meg, ki mit álmodott. Szótlanul szürcsölték a kávéjukat, a gyorsan melegedő autóban. Korán volt még, nem nagyon volt kedvük beszélgetni. A beszűrődő vöröses fényre figyeltek fel. Kelt fel a nap.
    - Szép idő lesz – törte meg Feri bá' a csendet, miközben cigaretta töltögetéshez készülődött – Még a végén tényleg ide eszi az íz ezt a Zoltánt.
    - Hogy jönnek ki? – kérdezte Ferkó – Busszal?
    - Szerintem Istvánnal hozatják ki magukat
    - Ő kicsoda? - kérdezett közbe Jani bácsi?
    - A testvére. Volt ő is velünk a kórházban. Találkoztatok is.
    - Ja! - tett úgy, mint aki beazonosította az illetőt. Emlékezett rá, hogy hárman voltak benn, de biztos benne, hogy nem találná ismerősnek, ha újból látná – Vagyis mondhatjuk, hogy taxit fogadnak

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 13

  • Jani bácsi meséi 5.

    A bevonulás

    V.

    - Bontsam a sört?
    - Bontsa báttya! Ma már úgyse megyünk sehová. El is mesélheti azt a Csehszlovákiát, ahol lőttek is. Mikor is volt?
    - Hatvannyolcban – válaszolt kurtán, de látszott rajta, hogy majd folytatja, csak összeszedi a gondolatait.

    Feri bá' közben letörölte az ablakról a párát, s próbált kilesni, hogy esik-e még. Felesleges próbálkozás volt, hiszen teljes már odakünn a sötétség, meg egyébként is hallani, ahogy veri a tetőt. Olyan, mint egy nyári zápor. Néha felerősödik a kopogás, máskor kissé alább hagy. Miután meggyőződött, hogy nem lát semmit, előkotorta hatalmas oldalzsebéből a dohányos dobozát, az ölébe helyezte, s elkezdett töltögetni. Megígérte, hogy vigyázni fog, ne szórja szét a kocsiban. Erre Jani bácsi még azt is felajánlotta, hogy akár rá is gyújthat felőle, de mégse tartotta illendőnek. Inkább biztatta, hogy kezdjen bele a történetébe.

    - Csepelen dolgoztam a kikötőben. Úgy szét volt kapva a hajómotor, hogy ember meg nem mondta volna, hogy lesz még belőle valami. Nyakig olajos voltam, amikor szóltak, hogy keresnek. El nem bírtam képzelni, mit akarnak tőlem a katonatisztek. Először még valami maszek munkára gondoltam, de nem sok ember tarthatott akkor hajót, vagy aki mégis, nem jött le a műhelybe egyenruhában. Tartalékos őrmester voltam, részt vettem már gyakorlaton korábban, de írásos bevonulási parancsot küldtek, időponttal.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 2

  • Jani bácsi meséi 4.

    Novemberi eső

    Egy sötétített ablakú kisbusz döcögött a hepehupás tóparti úton, mögötte egy kis piros VW Lupó. Nem csak az út minősége miatt haladtak lassan, hanem kerestek valakit. Minden nyiladékba bekukkantottak, hátha meglátják a szürke BMW-t, egy zöld sátor mellett. Már a negyedik horgászálláshoz értek, amikor végre megtalálták amit kerestek. Jani bácsi kitárta az ajtót, lecsúszott az anyós ülésből, magához vette a botját, s elindult a horgászok felé. A kocsi mellett felismerte Feri bácsinak a fiát.
    - Szevasz öcsém! Csak idetaláltunk. Apád?
    A fiatalember mutatta azonnal az irányt, mielőtt még fogadta volna a köszönést, majd kiáltott a vizet fürkésző apjának, hogy jöjjön, itt vannak a vendégek. Mire Feri bácsi felkapaszkodott a magas partra, a sofőrök is kiszálltak a kocsikból.
    - Az unokáim – mutatta büszkén Jani bácsi a két fiatalembert – Ő Csaba, ő pedig Attila.
    - Isten hozott benneteket – fogta meg a horgász mindkét kezével az öregnek üdvözlésre nyújtott kezét.
    Fülig ért a bajsza a vigyorgástól. Láthatóan örült az érkezőknek.
    - Te vagy a szakács? - kérdezte Attilát.
    Ráismert arról, amit hallott róla, hogy közvetlen, barátságos, érdeklődő természet. Ezt már a mosolyából érzékelni lehetett. Csaba is mosolyogva nyújtott kezet, de ő inkább tűnt németesen kimértnek. Noha nem ott szedte fel ezt a viselkedést, de jól beleillett a munkahelyi környezetébe.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 2

  • Jani bácsi meséi 3.

    ...

    - Na várjál! Még nincs vége a sógor sztorinak. Belátta, hogy a Vetyerok akkor se lenne alkalmas száguldozásra, ha nem lenne kilyukadva. Kell egy nagyobb motor! Vett is egyet, egy Chrysler-t. Ezt magam is láttam. Nem tudom hány lóerős, de ránézésre is túlzás a horgász ladikra. Működött is, ki lett próbálva. Az eladó – ezt persze csak hallottam- belerakta egy húszliteres bódingba, és kavarta a vizet. Na! - állt fel Zoltán az asztal mellől továbbra is mosollyal kísérve mondandóját – Ki kell mennem, de még ezt elmondom. Szóval vízre tették a ladikot, beszerelték az ötliteres üzemanyag kannát gyorskötözővel a Zsiguli ülés lábához, felrakták hátra a motort, addig rángatták, míg felvette a benzint, aztán „gó”! Kiemelte szinte az egész teknőt a vízből. Úgy pattogott, mint amikor kaviccsal kacsázunk a víz tetején. Egyszerűen nem tudott elég lassan menni. Aztán meg valamiért le is fulladt. Na, megyek mert még beröhögök a gatyába.
    - Te ezt láttad?
    - Csak hallottam, de lelki szemeimmel most is látom. El is adta nem soká az egész cuccot. Külön a csónakot, meg külön a motort.

    Folytatás...

    potyautas 4 hónapja 3

  • Jani bácsi meséi 2.

    2.

    Zoltán mégse várta meg a reggelt a dohányzással. Késő este még leballagott az udvarra egyedül, hiszen ismerte már a járást. Az öreg észrevette ugyan, hogy felkelt, de úgy tett, mintha aludna. Amikor éjjel fel kellett kelnie azon aggódva, hogy rá is vonatkozik a TV-reklám - akadozó vizelet, meg gyakori vizelési inger, noha valójában abban a ritka szerencsében volt része, hogy azt se tudta, mi az a prosztata – szobatársa nem volt ébren, így a reggeli vérnyomás mérésig egy szót se váltottak.
    - Figyelj má' Jani bá'! Nem emlékszem, mi volt a sztorinak a vége.
    - Melyiknek?
    - Hát a nászasszonyt megdöntötted végül?
    - Nem.
    - Aha – nyugtázta a választ, de azért volt olyan érzése, mintha valamiről mégis lemaradt volna. Vagy elaludt, vagy az öreg félbehagyta.

    Nem nagyon firtatta a dolgot, hisz az öregnek láthatóan nincs jó kedve. Nehezen kelt fel az ágyról, járókeretével kikínlódott a folyosóra, megszenvedve minden lépéssel. Órákon át alig beszéltek. Reggeli után az öreg megint kitotyogott a hűtőhöz, mivel nem ette meg a kefirt, el kellett raknia. Zoltán hívta az udvarra, de nem volt kedve. Még a nővér fenekére se tett megjegyzést, pedig feltűnően rajta felejtette a tekintetét, amikor az infúziót hozta neki. Zoltánt átvezették a kezelőbe tornázni. Visszatérve elmesélte, hogy a falhoz kellett állni szorosan, ami ugye lehetetlen, mert a hasától nem fér, így egyenesíttették volna a gerincét.

    Folytatás...

    potyautas 4 hónapja 4

  • Jani bácsi meséi

    - Válogathat Zoltán kedvére! - mutatott körbe a majdnem üres kórtermen kinyújtott karjával a nővér – Oda fekszik, ahová akar! Kivéve a Jani bácsi mellé – helyesbített huncut mosollyal - mert ő inkább a lányokat szereti.
    - ...de azokat nagyon – egészítette ki a megnevezett.
    Zoltán nem volt most vevő a humorra. Érzékelte, hogy valami vicceset mondtak, de nem igazán fogta fel, hogy mi is hangzott el pontosan. Mosolyt erőltetett az arcára. Tanácstalanul nézett körbe. Három üres ágy volt a kórteremben. A legközelebbire tette le a táskáját. Azt gondolta, úgyse lesz itt sokáig.
    - Jó lesz itt? - kérdezte a nővér, aki egyik kezével hónaljban fogta az új beteget.
    - Nem is tudom... vagy inkább az ablakhoz?
    - Gyere ide öcsém a kettesre, – segített a döntésben Jani bácsi – legalább fekve is tudunk egymásra figyelni.
    Fogta a táskát, áttotyogott a másik ágyhoz. A nővér elengedte, úgy látta nem kell a támogatás. Sarkon fordult, majd még az ajtóból visszaszólt, mutatva, hol vannak a szekrények, ha a kabátját el akarja rakni.

    Folytatás...

    potyautas 4 hónapja 13

  • Köves ember

    Két hónapig dolgoztam a „maffiánál”. Öreg kollégámnak mondtam akkor, hogy kinél dolgozok. Úgy reagált, hogy ismerjük a faszit, maffiózónak hívjuk. Röhögve kibaszik akárkivel. Egy rémálom volt az a két hónap. Heti fizetéssel, de a kialkudott bért csupán egy alkalommal kaptam meg. Akkoriban írtam is ezekről a dolgokról „Fizetésnap, Újabb fizetésnap, Még egy fizetésnap” címek alatt.
    Elegem lett belőle. Két héttel később rátaláltam egy nekem való munkahelyre, ahol négy évet húztam le. Ha meg nem szűnik a cég, ma is ott lennék. Saját szakmámban dolgozhattam, amennyire csak lehet, változatos munkát végeztem. Még annyira visszatérnék a „maffiához”, hogy nem volt idő kollégákkal összebarátkozni. Nem is sokan jegyezték meg a nevemet, én se másokét. Kőművesnek lettem felvéve. Mondtam ugyan a vállalkozónak, hogy valójában műköves vagyok, de nem tudta mi az. Amikor jött egy új ember, mondta, hogy a kőműves munkához is ért, meg burkolni is tud. A régi dolgozók javasolták neki, hogy jobban jár, ha csak egyet választ. Ötletszerűen jöttek a feladatok, nem nagyon derült ki, miben jó egy dolgozó. Természetesen beszélgettünk egymással, meséltünk korábbi munkáinkról, munkahelyi eseteinkről. Így lettem én a „köves ember”.

    Folytatás...

    potyautas 5 hónapja 3

  • Akár a vénasszonyok

    Három éve írtam egy rövid posztot „Találkoztam Sanyi bácsival” címmel. Most nem tudom kivel találkoztam, de rögtön a Sanyi bácsi jutott eszembe, akiről sok mindent megtudtam akkor néhány perc alatt, de őt azóta se láttam.
    A szomszéd ház előtti kicsi téren áll egy vasasztal. Hétvégeken ott szokott zöldséget árulni a „bácsi”. Fiatalabb tőlem, a nevét is tudom, de amikor rátaláltunk a standjára így neveztük, s ez valahogy megmaradt bennünk azóta is. Nemrég itthon volt egy rövid időre a lányunk, akit leküldtünk zöldségért a bácsihoz. Éppen nem volt a helyén, így megvett néhány fonnyadt gyökeret a coop-ban. Kifelé jövet az egyik vevő rászólt, hogy neki sokkal szebb áruja van. „Maga a bácsi?”

    Most én mentem le a coop-ba, láttam a bácsit, de csak messziről üdvözöltük egymást. Visszafelé, a havas eső ellenére arra kerültem.
    - Nem kell semmi? - kérdezte messziről, mielőtt még bármit mondhattam volna.
    Kezet fogtunk, a vele beszélgető öregemberrel szintén. Hozzám hasonló korú lehet, de hajlamos vagyok magamat fiatalabbnak gondolni. Nem láttam értelmét a bemutatkozásnak, így csak egy „üdvözlöm”-mel kísértem a kéznyújtást.
    A bácsinak rögtön meg is indokoltam, miért nem kérek semmit.
    - Holnap a mamánál ebédelünk születésnapja alkalmából. Most 90.
    - Szép kor. Az Isten éltesse – válaszolta, s a jókívánságot az idegen öregúr is mondta, aki még megkérdezte, hogy van a mama egészsége?

    Folytatás...

    potyautas 6 hónapja 2

  • Aprócska hír

    Péntek délután szárnyra kapott London belvárosában a hír, hogy valakit lelőttek az utcán. Aztán sírva rohanó embereket láthattak a járókelők. Valami nagy baj történhetett. A BBC azonnal meg is írta, hogy lövések dördültek az egyik metróállomáson. A Scotland Yard nagy erőkkel vonult a helyszínre...illetve a helyszínekre, mivel két metró állomást is érintett a tömeghisztéria. Talán az erős rendőri jelenlét váltotta ki a második pánikrohamot. Ismét kétségbeesett emberek rohantak az utcán. A közeli üzletek bezártak. Miután tisztázódott a helyzet, miszerint csupán verekedés volt, a BBC ejtette a témát. Az utca embere túlreagálta. Persze nem véletlenül. Emlékeztek még a közelmúlt eseményeire. A terroristák elérték céljukat. A londoniak félnek.

    potyautas 6 hónapja 7

  • Felajánlás

    Koszorús költőnket, Nyomasek Bobót mindenki ismeri. Legalábbis hallotta már a nevét. Csajágaröcsöge városa le kívánja róni tiszteletét a nagy költő előtt. Bár nem a város szülötte a világhírű poéta, de egy alkalommal megmártózott a gyógyfürdőjük vizében. Ennek emlékére helyeztettek el egy márványtáblát a fürdő épületének falára. Nem tudni ki volt az ötletgazda, de a városgazdálkodás vezérigazgatója vette pártfogásába az ötletet. A költségvetésbe nem volt betervezve, tehát keresni kellett egy lokálpatrióta vállalkozót, ugyan fedezze a költségeket puszira. A felkutatásban aktív részt vállalt Lótifuti Főnyalonc, akinek persze semmiben nincs döntési joga, mindent az igazgató úr utasítására tesz. Megkereste a kiszemelt mesterembert, és leadta a rendelést. Fehér márványtábla, aranyozott betűkkel. A szöveget bizonyára az igazgató úr fogalmazta, amely igen nehezen fért rá a megadott méretű táblára.
    A nehézség már ott elkezdődött, hogy a fehér márvány rég kiment a divatból. Beszerzéséhez Budapestre kellett utaznia a vállalkozónak. A benzinkútnál hiába hivatkozott arra, hogy társadalmi munkában végzi a feladatot, az üzemanyagot ki kellett fizetni. A pesti kereskedő is pénzért adta a márványt, de még a vésnök se vállalta ingyen a betűvésést, noha ő helybéli lakos, igazán felajánlhatta volna munkáját a városnak. Amikor elkészült a mű, be kellett vinni az igazgató úr irodájába, hogy megtekinthesse. Adott egy időpontot, amikor fel lehet szerelni a falra.

    Folytatás...

    potyautas 7 hónapja 2

  • Nem kell zokni!

    Vásárjárók szerint is szokatlanul sokan voltak. Csak a parkolásból bejött az önkormányzatnak becslésem szerint legalább félmillió forint. Nem is beszélve a helypénzről. Többeket hallottam már áradozni ezekről az eseményekről. Engem valahogy nem tud lenyűgözni. Nem az én világom, nem szeretem. A munkaidőmbe ugyan belefért, de inkább dolgoztam volna. Addig még rendben van, hogy végigbámultunk egy sort, megvettük az almát, a krumplit, beraktuk a kocsiba, megkávéztunk. Ekkor volt háromnegyed kilenc. Szétváltunk. Menjen mindenki, amerre a kiváncsisága viszi, találkozzunk délben! Nem terveztem venni semmit, így a bámészkodást is értelmetlennek tartottam. Nyakamban az elemózsiás táskával végigvágtattam az árusok sora közt egészen a gátig. Az ártérben vizet láttam megcsillanni. Bár talán mégse jó ez a szó, hiszen borongós volt az idő, kellemetlen szél fújt. Nem volt ugyan hideg, hiszen a hosszú ujjú ing is lekívánkozott. Volt ugyan rengeteg lehetőség különböző finomságot enni, de – mint már említettem – nem szeretem ezt a környezetet. Munkásnadrágot talán megérte volna vennem kétezer forintért, de nem tudom milyen méret kell rám. Józsi kétviselőtársam se volt velem, aki nagyon ért az ilyenekhez. A beregszászi piacon az egész családjának ruhaneműt vett ajándékba. A lánya esetében volt kissé bizonytalan, s tőlem kért megerősítést, hiszen én már láttam a lányt, tudhatnám mekkora kell rá. Utólag megkérdeztem, mindenkinek eltalálta a méretet.

    Folytatás...

    potyautas 9 hónapja 3

  • A bőség zavara

    Nincs munkahely? 50 fölött sehova nem kell az ember? Ez így, ebben a formában nem igaz. Olvastam bicskanyitogató kommenteket az egyik multi hirdetése kapcsán. A kiemelkedő fizetés, valójában nem kiemelkedő, de akinek semmi jövedelme nincs ahhoz képest az. Nem kell persze éppen operátori munkába beállni, lehet akár vállalkozó is az ember, s akkor saját maga adja a fizetést. Mit vállalkozzon? Ezt találja ki ki-ki magának! Persze vannak feltételek, és a sikert senki nem garantálja. Tehát a többségnek marad az alkalmazotti állás. Lehet válogatni. Főleg, ha ért is valamihez az ember. Legtöbb munka nélkül tengődő ember képzetlen. Ezt felismerve legalább a fiataloknak tanulni kell valami szakmát. Nem csak elkezdeni a szakmunkás képzést (mert arra van támogatás) hanem be is fejezni, meg is tanulni a szakmát. Olyat, amiből hiány van. Például műköves. Megesett, hogy egy munkahelyen megkérdezték tőlünk, hogy ebben a szakmában csak öregek vannak? Kezdtem cáfolni több példán keresztül. Lehet talán 14-15 éve, amikor törmeléket vittem a szeméttelepre. A fiatalember – aki a sorompót nyitotta – szakmabeli. Érdeklődtem, miért nincs a szakmában.
    - Ebben a szakmában nem lehet megélni – jött a válasz – nincs munka.
    - Árpád út 32. Holnap reggel hétkor legyél ott! Csiszolunk, stokkolunk.

    Folytatás...

    potyautas 10 hónapja 19

  • Különös megrendelés

    Arra kaptam fel a fejem, amikor a hatalmas, krómozott kerekeken megcsillant a napfény. Egy sötétített ablakú fekete hetes BMW állt meg a nyitott kapuban. Megkockáztatom, hogy a legfrissebb modell állt velem szemben. Egyszerre nyílt mindkét oldalon az ajtó. Legelőször a világító piros sportcipő villant a sofőr oldalán. Két kigyúrt fiatalember emelkedett ki a kocsiból, fehér ingben, nyakukban vastag aranylánc, kopasz fejükre feltolt napszemüveggel.
    - Van-e kutya tesvérem? - kiáltott a sofőr
    - Meg van kötve, jöjjenek nyugodtan!

    Jöttek. Mindkettőjüknek gurulós a járása. Mint akinek nem hajlik a térde. Karjukat asszonyosan kitartották oldalra, mert másképp nem fért az izomtól. A kutya erősen rángatta a láncot, vadul ugatott, hiába csitítottam. Javasoltam, hogy jöjjenek be az irodába, hogy ne legyünk a látóterében. Nyílt a kocsi hátsó ajtaja, de a navigátor ülés utasa rákiáltott a fejét épp csak kidugó asszonyra.
    - Ott maradsz!
    Ellenszenvet ébresztett bennem, hiszen mi a kutyával szoktunk így beszélni, nem az asszonyunkkal.
    - Parancsoljanak! Miben segíthetek?
    - Síremléket szeretnénk bátyám – szólt nyájasan az előbb még durván kiáltó fiatalember.
    - Mi lenne az elképzelésük? Itt most nem sok mindent tudok mutatni, épp nemrég szállítottam, szinte üres a műhely. Viszont itt van ez a katalógus, az általunk készített munkák képeivel.
    A piros cipős belelapozott, majd alig leplezett undorral tolta odébb az asztalon.

    Folytatás...

    potyautas 10 hónapja 6

  • Földrajz

    Új munkatársam szabad idejében földrajztanár. Az szép munka – mondtam – legalábbis, ha érdekli a gyerekeket. Nem érdekli már ezeket semmi, csak nyomkodják az okos telefont - volt rá a szomorú válasz. Aztán forogtak a fejemben ötletek, de nyilván ő is kipróbálta már ezeket. Olyasmivel kellene megfogni a gyerekeket, ami a saját tapasztalataikhoz köthető. Például amit naponta megtapasztalhatnak, ha felnéznek az égre. Megbeszélni, miért fúj a szél, mitől változik az időjárás, mitől változnak a napok hosszai...gondolom, ezek a tantervben is benne vannak. Saját emlékeim a földrajzórákról olyanok maradtak meg, hogy mik az országok fővárosai, hol miből termelnek sokat. Elhelyezni országokat a térképen. Ma már akit érdekel, csak megnyomja az okos telefont. Persze csak akkor, ha érdekli. Mert attól, hogy szinte minden adat elérhető a világhálón, még egyáltalán nem biztos, hogy ezeket el is akarják érni. Jelen voltam egy olyan telefonálásnál, amikor az Angliában lakó sógorasszonynak mutatta az itthoni menyecske, hogy „nézd, apa hogy rakja a téglát” Ezt nyilván nagyon fontos volt látni. Nem fontos a percdíj se, mert majd apa több téglát rak, s meg lesz rá a fedezet.

    Folytatás...

    potyautas 10 hónapja 0

  • Bulizzunk, mert bulizni jó!

    El tudok tölteni úgy egy hétvégét, hogy ha hétfőn megkérdik mit csináltam, nem tudok rá mit mondani. Illetve csak azt, hogy semmit. Már az újságban se nézem meg a programokat, mert úgyse megyek le a városba. Néha nem is kell, hiszen idejön a program, néhány száz méterre. Egyszer lementem a parkba, de hamar eluntam. Valamikor – nagyon alapszinten – zenéltem is a barátokkal. Néhány évvel később az egykori dobosunk rám szólt, hogy „leszoktál a zenéről?” Úgy dolgoztam a ház körül, hogy nem volt mellettem a rádió. Amikor még nem szoktam le a zenéről, vadászni kellett a zenés műsorokra. Ma, már bármikor találok akár a TV-ben is. A címet épp onnét vettem. Néha, amikor borzongásra vágyom, váltogatok a Muzsika TV, Sláger TV és a Zenebutik között. Gyors egymásutánban oda-vissza. Általában mind borzalmas. Különösen a szövegektől áll fel hátamon a szőr. Idézni akartam néhány sort, de inkább nem teszem. Aki ismeri, tudja miről beszélek, aki nem, az szerencsés ember. Mint említettem, ezekre csak akkor kapcsolok, ha borzongásra vágyom. Néha ilyenem is van. :)

    Folytatás...

    potyautas 10 hónapja 1

  • Húsvéti sofőr

    A lakott terület vége táblánál már nagyon a nyakamban lihegett egy szlovák rendszámú Fiat. Nem szándékosan hátráltattam, de az út vonalvezetése, és a burkolat minősége nem enged gyors haladást. Az első lehetőséget kihagyta. Tehát nem ismeri az utat. Aztán csak elugrott mellettem, de nem sok haszna volt belőle, mert utolért egy másik kocsit, ami hetvennel haladt a kanyargós hegyi úton. Volt is bennem egy kis káröröm, amiért feleslegesen tolakodott. Síkfő után végkép elszállt az esélye a gyors haladásra, mert egy hosszú kocsisort értük utol, amely indokolatlanul lassan haladt. Nemrég esett egy pici eső, vizes volt az aszfalt, de ez nem adott rá okot. Jelentős volt a szembe forgalom is, egy idegennek reménytelen elhagyni a sort. Igaz, ismerősnem is, de az legalább tudja. A szlovák már kettővel volt előttem, amikor elértük azt az erős lejtőt, ahol akkor is harmadikba kapcsolok, hogy ha kedvemre választom meg a sebességet. A sort egy világoskék minibusz vezette. 25-30 éve volt ezeknek a parányi, hatszemélyes bodegáknak divatja, főleg Japánban. Ez éppenséggel olasz volt, egy Piaggio. Ezt később közelről volt alkalmam megtekinteni.

    Folytatás...

    potyautas 11 hónapja 5

  • Termosztát

    Meleg van lovak – szokta volt mondani apu. Ugyanis ő beszélt a lovainak. Nem csak, hogy cojde, meg tüled. Ha a Csillag nem boldogult a feladattal, mindig úgy szidalmazta, hogy „mocskos cigány ló” Noha nem is a ló volt cigány, hanem az előző gazdája. Nem mondhatjuk azt sem, hogy „cigánykodott”, csak a kicsi termetéhez kellett volna méretezni az elvárásokat. Alig volt nagyobb a hucul lovaknál, nem bírhatott annyit, mint egy muraközi. Na, de nem is a ló most a lényeg, hanem a meleg. Szabadban dolgozván a tűző napon izzadok is, mint a kutya....illetve ez nem jó hasonlat. Rá is szóltam a kollégára amikor ilyen kijelentést tett, ugyanis a kutya nem izzad. Azért lógatja a nyelvét, mert csak ott tud hőt leadni. Állítólag az ősember azért csupaszodott le, azért vesztette el majd' az egész szőrzetét, hogy izzadni tudjon, s így a jobb hőleadás miatt kitartóbban tudott futni. Nem tudom mennyire helytálló ez az okoskodás, ugyanis a ló is izzad...Na, ez a helyes hasonlat: izzad, mint a ló.

    Folytatás...

    potyautas 11 hónapja 1

  • Nyertünk!

    Elnyertük a munkát. Háromszor voltam mintát készíteni, míg elfogadták a másodikat. Felvonultunk a brigáddal. Én se vagyok valójában köves, a többiek meg főleg nem, de elvállalunk mi mindent. Még festést is, pedig azt nagyon utálom. Legalább annyira, mint Feri bácsi a műhelytakarítást (vagy bármiféle takarítást) 100 éves lépcsőt kell felújítani. Ennyi idő alatt megkopott kissé. Rögtön akadt az építkezésen olyan „kolléga” aki jobban tudta volna, jobban fel is van szerelve. Géppel tudta volna végezni azt a munkát, amit mi hagyományosan, kézi szerszámokkal. Valamiért a főnöke nem akarta elvállalni. Már soha nem derül ki ennek az oka.

    Én ismerem a várost, de munkatársaimat útba kell igazítani, merre induljanak kaját venni. Nekem nem kell, hiszen bevált gyakorlat, hogy feltöltött tarisznyával indulok el otthonról. Nincs mit tennem, várnom kell, amíg a többiek visszaérnek. Álldogálok a hallban a lépcső alján, őrzöm a szerszámos vasládánkat. Jönnek a dolgozók, köszönünk, aztán megy mindenki a dolgára. Nem ismerjük egymást, nem állunk meg beszélgetni. Még az őrrel se, aki barátomnak szólít. Most el van foglalva. A bejáratnál egy széken a jelenléti ív, oda be kell iratkozni. A mintamunkák készítésekor nem kellett, de most kell. Találkoztam már ilyen nyilvántartással, még ilyenebbel is. Budán még le is fényképezték a kocsi csomagtartóját, és belépőkártyát kellett használni. Ehhez képest nem túl megterhelő ez a napi beikszelés.

    Folytatás...

    potyautas 11 hónapja 0

  • A legrövidebb út sem egyenes

    A Bükk túloldalán akadt munkánk, immár nem először. Légvonalban nem lenne messze Miskolctól se Borsodnádasd, se Bélapátfalva, sem pedig Eger. A hegy miatt viszont akkorát kell kerülni, hogy felmerül a kérdés, érdemes-e visszafordulni. Vagy inkább menjünk tovább, hiszen már arra sincs messzebb. Út van bőven, lehet válogatni. Húsvét előtt átvágtam a hegyen kelet-nyugati irányban. Legalábbis ami a fő haladási irányt illeti, mert közben minden elképzelhető irányba kell kanyarogni. (Van olyan szakasz, ahol 800 méter előrehaladásért 3 km-t kell autózni a terepviszonyok miatt) Kirándulásuk után néhány nappal jött egy megkésett hóvihar, ami eszméletlen károkat okozott az erdőben. Ennek nyoma még most is látható. Megdöbbentő látvány a rengeteg kidőlt fa. Nem szívesen jártam volna erre a vihar idején, de még az utána következő héten sem, amikor még egymást érték az útakadályok.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 0

  • Na, ezt megírom

    - Jövök holnap is – köszöntem el az őr úrtól, akit magunk közt csak bakternak nevezünk. Előtte nem mondjuk, mert valamiért bántónak érzem ezt a megnevezést.
    - Gyere barátom!
    Nem vagyunk barátok, hiszen egymás nevét se tudjuk. (Ő a bakter, én meg a köves.) Mégis jól esik, a megszólítás. Negyven évvel ezelőtt akinek nem tudtuk a nevét, úgy szólítottuk, hogy „öreg”. Mások úgy mondták, hogy „haver” de az olyan paraszt. Ma inkább a „tesó”, vagy „tesvérem” dívik, de az meg olyan...olyan kisebbségi. A kisebbségi barátom fiától hallottam, aki éppen az aktuális őr urat szólította úgy, hogy „szép báttya”. Török sorozatból hallom, hogy „bátyám” Ez is tetszik, de mi már a feleségemmel is úgy mondjuk egymásnak, hogy „öcsém”. Egyik rokonom lányaitól hallottam hajdanán, hogy „öcsém apuci”

    Na, szóval a bakter úgy mondja, hogy „barátom”. Két őrrel találkoztam a két hét után is csak lehetséges munkahelyen (hisz még most is a mintáknál tartunk) A másikról nincs mit mondani. Középkorú, autószerelő haverja van, aki nem ér rá. Ennyi. A szóban forgó őr közel jár a hatvanhoz, pödrött bajszú parasztember. Szombaton nincs nagy sürgölődés az építkezésen, még a kocsit is bent hagyhattam az udvaron, hiszen csak a gipszkartonosok, a liftesek....meg én, az hat fő. Se fehérkőműves, se burkoló, akiktől elleshetnék valamit. Az öreg is unatkozik, bár aki őrnek áll, hozzászokhat az unatkozáshoz.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 4

  • Kuplung nélkül 85km

    - Nagy cucc! - mondhatnánk, hiszen egyre több autóban már alapból hiányzik. Viszont egészen más az, ha kellene, de kipurcant. Mint ahogy a munkatársaim közt vita van arról, hogy a 25 éves transzporterünk turbós volt-e eredetileg. Szerintem egész biztosan nem, hiszen nekem volt olyan autóm amiben elromlott. Semmi erő nincs akkor benne. Vagyis a céges autónk nem lenne ennyire fürge, egy elromlott turbóval, hiszen gyárilag úgy van kialakítva, hogy ne lehessen egyszerűen nélkülözni.

    Na, de kezdjük az elején! Egerben kellett egy mintamunkát elvégezni. Ezen múlik, hogy lesz-e szerződés a továbbiakra. A főnök nem szerette volna, ha ezért kiesik két ember a termelésből, így jött az ötlet, hogy szombatra időzítsük az akciót. Nekem kapóra jött a dolog, mert legalább hazavihetem a feleségemet, hogy lenyírja a füvet, leszedje a földiepret. Fatornyos kicsi falunk majdnem útba esik. Nincs jelentősége, hogy 69, vagy 75 km az út. A főnök eléggé toleráns, akár mondhattam volna neki, hogy teszek egy leheletnyi kerülőt. Kollégám hatására mégse tettem. Ő nagy mestere a félrevezetésnek, olykor teljesen értelmetlenül vetít, mint ahogy most is tettük. Amikor a céghez kerültem, nehezen szoktam meg, hogy a „hol jártok?” kérdésre soha nem a valós pozíciót adtuk meg, hiszen mindig akadt egy-egy privát kerülő, valami elintéznivaló. Ha egyéb nem is, de meg kellett állni kaját venni, vagy dohányt.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 12

Hirdetés

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.