2024. március 19., kedd

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Blog gyermekemtől

    Smaragdsziget 1.

    Így nyár vége felé már korábban sötétedik, a kirándulásokat úgy kell ütemezni, hogy azért 9 körül legkésőbb visszaérjek Belfastba, aztán minden éjszaka nyilván nem fogok a városban mászkálni, szóval lesz időm írni. Annál is inkább, mert a szobában nem igazán van lehetőség tölteni a telefont, az étkezőben vagy a tv-szobában kell megoldani, tehát esténként őrt is kell ülnöm a telefon mellett. Cserébe viszont valószínűleg rövidebb bejegyzések születnek.
    Szóval két hónap folyamatos munka után végre elérkezett a belfasti kirándulás ideje. Nem titkoltam, hogy mikor lesz szabadságom, de azért meglepett, hogy mindenki tud róla. Tegnap reggel munkakezdéskor Mario fogadott azzal, hogy akkor holnaptól szabadság? Aztán Souzana kérdezett rá, hova megyek, majd nyitás után, mikor átmentem a main till-hez szívószálakért, Marta jegyezte meg, hogy ja, akkor szabadság, ugye? – és még csak egy óra telt el a munkából. És aztán ez így folytatódott műszak végéig. Akkor aztán elköszöntem mindenkitől, hazamentem, ledőltem egy kicsit, főztem, elugrottam sörért, mert épp jól esett, meg az előző héten Miki kétszer is adott nekem egy fél sört, és épp ideje volt viszonozni, meg egyszer leellenőriztem mindent (buszjegy, repjegy, szállásfoglalás, satöbbi), aztán alvás. A bepakolást reggelre halasztottam, úgyse kellett korán indulni.

    Folytatás...

    potyautas 1 hónapja 0

  • A koncert

    Kissé megkésve, de annál nagyobb szeretettel – szoktuk mondani, ha elkéstünk valamivel. Most nem egészen erről volt szó.
    A lányunknak támadt egy ötlete, hogy koncertjeggyel lep meg bennünket Karácsonyra. Sokáig csak ötlet maradt, majd mire lépett volna, elfogytak a jegyek. Nem is tudom miféle koncert lett volna, de nem is lényeges. Anyókát 21-én engedték ki a kórházból, bár erős túlzás lenne azt mondani, hogy gyógyultan. Mozgásában erősen korlátozott. Nem tudtam volna maradéktalanul örülni a koncertjegynek. Na, de a gondviselés megoldotta azzal, hogy nem is sikerült jegyet szerezni.

    Mit tesz ilyenkor egy szerető gyermek? Semmi baj apu, csinálunk mi nektek koncertet Karácsonyra.
    Karácsony hétfőre, és keddre esett. A lányunk az ezt megelőző kedden érkezett haza Berlinből, a társa pedig csak pénteken. Volt tehát két nap a felkészülésre. Telefonon beszélt a dobossal, aki szerint attól több próbára lenne szükség, mint ami két napba belefér. Más lenne gyakorló zenészek esetében, de egyikük sem az. Helyszín a falu közösségi háza lenne, ami ezen a héten foglalt, Szilveszterre is kibérelték már. Hagyományosan magánrendezvény. Nem úgy van már mint volt régen, amikor a helyi TV (nem az amelynél gyászhuszárként vagyok alkalmazásban) szórakoztató műsort szervezett, amibe ötletszerűen is be lehetett kapcsolódni. Ahhoz be lehetett volna szervezni egy órás koncertet. Önálló műsorról lehetett szó, de csak újév után.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 7

  • A mesének vége

    11. Jolán néni válasza

    - Már vártalak.
    Hát sok egyébre számítottam, de erre éppenséggel nem. Riadtan pislogtam apámra – ez egy gyógyító, vagy nem? Jövőbe lát, tán még gondolatot is képes kiolvasni az ember fejéből? Vagy mi van, ha ő akarta, hogy idejöjjek, nem is én?
    - Honnan tudtad, hogy jövünk? – kérdezte helyettem apám.
    - Nem tudtam én sehonnét, csak reméltem. No, bújjatok be!
    Ez volt életemben az első alkalom, hogy belülről láthattam egy kuruzsló kunyhóját. Most már én is pont ilyen kunyhóban lakom, de akkor még szokatlan, idegen, és kicsit félelmetes is volt. Na persze nem kell semmi olyan dologra gondolni, nem volt koponyákból rakott oltár, sem kitömött, kibelezett állatok, ahogy azt a babonás népek képzelik, sőt, igazából semmi, a szárított gyógynövények mindent belengő illatát leszámítva – akkor megéreztem még, ma már csak emlékszem rá –, meg azt a néhány könyvet a sarokban egy polcon, ami falun ritkább a fehér hollónál is.
    Apám szedte össze előbb a bátorságát, én szorosan a nyomában óvatoskodtam be az ajtón. Jolán néni hellyel kínált minket az asztalnál, majd maga is leült velünk szemben. Épp olyan öltözéket viselt, mint mikor először találkoztunk vele, a köpenyét leszámítva, ez valahogy megnyugtató volt. De a kuruzsló rám szegeződő tekintete már kevésbé. Hosszasan bámult, már éppen mondott volna valamit, aztán inkább apámhoz fordult.
    - De ti nem az én kedvemért jöttetek ide, igaz?

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 0

  • Mesék gyermekemtől

    10. A tűzkeresztség

    Ahogy már annyiszor az elmúlt néhány napban, ezúttal is megbénított a félelem. Apám szavát szinte meg sem hallottam, csak a törököt néztem, ahogy ő is minket bámult. Aztán hátrafordult, és valamit kiáltott; ez volt az a pillanat, amikor apám taszított egyet rajtam, és megismételte az előző parancsát:
    - Mondom: futás!
    Valójában csak arra tértem magamhoz, mikor a török megindult felénk. Rájöhetett, hogy csak két ártalmatlan paraszttal van dolga, akikkel egyedül is elbánik. Erre aztán megfordultam, és rohantam, ahogy csak bírtam: nem érdekelt, hová, csak el innen, minél messzebb.
    Abban a percben a láp az ellenségemmé vált. A sötétség, ami eddig engem óvott, most a lábam alá alattomosan bekúszó gyökereket, félig korhadt ágakat rejtette, hogy szinte minden lépésnél majd’ orra buktam; a holdfény, ami eddig az utat világította előttünk, most nem mutatott mást, csak a szél által borzolt lombokat, lápi lidércek felém kapó csontkarjait; de még a fel-feltámadó szellő megnyugtató, szelíd sóhaja is kísértetek jajveszékelésévé változott. Nem telt sok időbe, már el is feledkeztem a törökről: már a láp elől futottam.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 0

  • Mesék gyermekemtől

    9. Az engedetlen

    A láp veszélyes hely mindenkor, még annak is, aki jól ismeri. Nappal is az, bár az éjszaka rosszabb. Ha valaki olyan merészkedik a nádasba, akinek korábban nem volt dolga vele, bizony azon függ az élete, hogy aki rátalál, barát-e, vagy ellenség, de éjszaka gyakran még ez sem elég. Ezt abban a pillanatban megtanultam, amint valaki a vállamat megragadva ki nem penderített a rejtekemből, ahonnan a rögtönzött táborhelyet figyeltem egész addig, míg el nem nyomott az álom.
    Mert még felfogni sem volt időm, hogy elkaptak, máris a sárban feküdtem, egy sötét alak térdelt rajtam, és egy kés pengéje szegeződött a torkomnak. Akkor tértem magamhoz, mikor ez az alak közelebb hajolt hozzám, aztán cifrát káromkodva feltápászkodott.
    - Margit.
    Apám volt az, hajszál híján ő oltotta ki az életemet.
    Elképzelni nem tudtam, hogy fedezhetett fel. Óvatos voltam pedig, mindig tartottam a kellő távolságot, nem csaptam zajt sem; ha gyanakodni kezdett, hogy nincs egyedül, akkor pedig inkább behúzódtam egy fa mögé, és vártam egy darabig, hisz úgyis tudtam, merre tart, nem kellett állandóan a sarkában igyekeznem.
    Magamnak kellett kimászni a sárból, nem segített, csak nézett rám. Szerencsére sötét volt, nem láttam, hogyan néz, de el tudtam képzelni. Főleg miután alighogy talpra álltam, egyetlen lendületes pofonjától visszaszédültem a földre. Mert tényleg nem volt agresszív ember, de ez már a második pofon volt alig néhány nap alatt.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 0

  • Mesék gyermekemtől

    8. Isten szolgája

    - No, azt hiszem, ideje volna már ránézni a betegemre – tért vissza az öregasszony a jelenbe. – Te meg addig, Árvai János, legalább elmondhatod, amit el akartál mondani.
    - Hogy én? – lepődött meg János úr. – Nem akartam én mondani semmit!
    - Dehogyisnem, fölösleges volna tagadnod, látom ám, hogy valami nagyon böki a csőröd, szóval mondjad csak, mi nem tetszett már a mesémben?
    János úr előbb a szolgájára nézett, aki kicsit zavartan bámult vissza rá, aztán az öregasszonyra. Az addigra már az ágy körül tüsténkedett, hallgatta a beteg légzését, megvizsgálta a sebeket, és látszólag ügyet sem vetett rájuk. Ami azt illeti, tényleg nem tetszett neki az, amit a kuruzslótól hallott, és bár megfogadta, hogy egy szót sem szól inkább, sokáig mégsem tudta volna már türtőztetni magát.
    - Hát… – kezdett bele végül –, ez a pap, az András atya…
    Margit néni csak bólogatott, de nem fordult felé, nem lehetett tudni, a beteg állapotával van így megelégedve, vagy számított rá, hogy János úr éppen ezt a témát fogja elővenni. Elhallgatott hát, aztán mikor már kezdett kissé kínosan hosszúra nyúlni a csend, az öregasszony végre mégiscsak felé pillantott.
    - Hallgatlak.
    - Csak… nem tudom elhinni, nem is, egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni, hogy tényleg ilyen kiállhatatlan ember lett volna.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 1

  • Mesék gyermekemtől

    7. A bűnös

    Végül Gáspár apónak lett igaza.
    A lápról még saját lábán jutott haza, bár az utolsó szakaszon már támogatni kellett. Mire a kunyhója ajtajához értünk, már azt se tudta, hol van. Az állapota ijesztő hirtelenséggel romlott, annyira, hogy apám úgy döntött, jobb az, ha felügyelet alatt lesz, és inkább átcipelte a házunkba. Nem akadt senki, akitől segítséget kérhettünk volna: a falubelieket úgy megijesztette a török, hogy csak sötétedés után szállingóztak vissza. Most még kihalt volt a falu, egyetlen lélek sem mutatkozott rajtunk kívül. Félelmetes volt, és eszembe idézte, hogyan fordult fel az életünk az utóbbi néhány napban: előbb a törökök, aztán a Kerge Jancsi halála, és sorban a többi, most pedig a csend és az üresség. Már akkor tudtam, teljes bizonyossággal, hogy semmi nem lesz már olyan, mint régen, noha álmomban sem képzeltem volna magamnak olyan sorsot, amiben aztán részem lett.
    Estére már tüzelt az apó teste, az arcát vörösre festette a láz, és köhögött, mintha a betegség démonkutyái acsarkodnának a torkában, vagy mintha a tüdejét akarná kiköpni. És nem volt magánál. Láttam már olyat, akit a fagyos víz betegített meg, de hogy szinte azonnal, olyat még nem. És ez semmi jót nem jelentett, mert volt már, hogy még Mari néni tudománya is kevés volt, hogy megmentse azt, akivel ez történt – most pedig már nem volt itt Mari néni sem, hogy segítsen.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 0

  • Mesék gyermekemtől

    6. Az ártatlan
    Nem számítottam rá, hogy víz alá kerülök, arra meg aztán főleg nem, hogy nem is tudok szabadulni belőle: levegőt venni is elfelejtettem, és csak néhány pillanat kellett, hogy elkezdjek csillagokat látni. Persze hogy vizet is nyeltem, de a fuldoklástól legalább nem volt érkezésem aggódni azon, mi is történt velem. Valami lent tartott a víz alatt, és nem eresztett, pedig mindent megtettem, hogy lerázzam magamról, de hiába.
    Óráknak éreztem az időt, amíg lent voltam, de nem lehetett valami sok, ha kibírtam. Hirtelen, ami eddig lent tartott, most erővel tolt fölfelé a víz színére, aztán mikor már derékig kint voltam, eltaszított magától úgy, hogy az ösvény bokáig érő vízébe csobbantam, és négykézláb állva ott köhögtem fel a tüdőmből a vizet.
    Soká tartott, mire magamhoz tértem, és elkezdtem azon töprengeni, mi is történt egyáltalán. Aztán mikor végre eszembe jutott, hogy is kerültem ide, ijedten ugrottam fel, de sem apámat, sem a katonákat nem láttam sehol, csak Gáspár apó álldogált ott derékig a vízben, és engem figyelt.
    Azt nem volt nehéz kitalálni, hogy az öreg húzott le a víz alá, és azt sem, hogy a török elől menekített oda, de hogy hová lettek a többiek, az már fogósabb kérdés volt.
    - Mi történt? – kérdeztem, mikor végre meg tudtam szólalni.
    - Nem tudhatom biztosra, de gyanítom, apád elszaladt, a törökök meg mentek utána.
    - Elszaladt… - ismételtem.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 0

  • Mesék gyermekemtől

    5. Ahová most megyek
    A Jolán néni hazatérése utáni napok csendes kábulatban teltek: mindenki meg volt zavarodva. Persze az egyház és az kuruzslás mindig is csak az emberek fejében fért össze, de hogy bajuk van egymással, azzal nem nagyon foglalkozott senki. Most viszont a szemünk láttára akaszkodtak össze: András atya és Jolán néni képében két olyan hatalom vívott meg egymással, amit az emberek egyformán tiszteltek és becsültek. Nyilván, hiszen mind a kettő az Úr nevében tevékenykedik, tehát akkor mindkettő jó. Az egyik a törvény szerinti, csak az olyan megfoghatatlan, a másik meg közelebb áll az emberek szívéhez, csak ne derüljön ki, ha hozzá fordul az ember. Szóval persze más a kettő, de egy a céljuk. Akkor meg, ha már nem állhatják egymást, hát inkább kerülnék el a találkozást, nem igaz? Akkor legalább nem kéne azon gondolkozni, most melyiknek adjék igazat az ember, mert mindkettőnek adna, de azt nem lehet.
    Igazából a falubeliek többsége az egyház felé hajlott. Egész egyszerű oka volt ennek: András atyát mindenki már régtől fogva ismerte, Jolán nénit viszont a többség most látta először, így aztán akármilyen híres gyógyító is volt amúgy, mégiscsak idegen. Meg aztán András atya ott maradt velünk a balul sikerült levétel után is, őt naponként többször is lehetett látni, ahogy villámló szemekkel jár-kél a faluban.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 0

  • Mesék gyermekemtől

    4. A levétel

    Másnap még alig pirkadt, mikor a bíró személyesen tette tiszteletét nálunk, hogy elmondja, Jolán néni pontban délben megpróbálja levenni a rontást ott, ahol a Mari nénit a víz alá nyomták, és azt üzeni, hogy minden falubeli, aki teheti, legyen ott.
    - Mindenkinek jobb lesz ezen mihamarabb túlesni – bólogatott apám, miközben mindkettejüknek töltött némi pálinkát, hogy jól kezdődjék a nap. Más alkalommal nem lehettünk volna tanúi a beszélgetésnek, mivel apám csak kivételes alkalmakkor töltötte az éjszakát a házban, többnyire az állatokkal hált, hogy időben riadjon, ha netán nádi farkas kerülgetné az ólakat. De Mari néni halála óta nem éreztük magunkat biztonságban nélküle.
    - Jolán néni nem akar egy pillanattal sem több időt itt tölteni a kelleténél – felelt Gábor bíró. – Nem mondja, de gondolnivaló, hogy Andrástól szeretne szabadulni.
    - Én is ezt tenném a helyében. De te, Gábor, nem félsz attól, hogy megver minket az Úristen azért, amire most itt készülünk?
    - Az Úr könyörületes. A fuldokló se nézi, barát vagy ellenség nyújtja érte a karját, mi sem válogathatunk. Tán nem rója fel bűnünkül, hogy még élni akarunk egy kicsit.
    - Magam sem hiszem – helyeselt apám, majd felénk intett. – A gyerekek is jöjjenek?
    - Mindenki.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 0

  • Kapitány

    2019 március 15-én a feleségemmel együtt szálltunk buszra. Nem találtunk szabad kettes ülést, mégis egymás mellé ülhettünk, csak a folyosó volt köztünk. Én egy éppen nassoló öregember mellé kéredzkedtem, aki kénytelen volt ölébe venni a táskáját, de nincs ezzel semmi gond, én is így szoktam. Nem is tudom, hogyan kezdtünk el beszélgetni. Talán a feleségemmel beszéltünk valamit, és abba kapcsolódott be? Nem tudom. Akkor még azt hittem, majd pontosan leírom társalgásunk menetét, de erre sem emlékszem. Inkább csak a kellemes érzés maradt meg, hogy milyen jól végigbeszéltük az utat. Először talán az import cukor jött szóba. Mindketten emlékszünk fiatal korunkból a rengeteg cukorrépa és dohány földre, ami ma már nyomokban se található Magyarországon. Egyetértettünk abban, hogy az uniónak a piac miatt kellettünk. Inkább fizettek csak szüntessünk be minden termelést, pénzt adtak azért is, ha kivágtuk a szőlőt. Megvitattuk az elszegényedett, elcigányosodott abaúji vidéket, ezen belül azt is, hogy a híresen legszegényebb falu mennyi támogatást kap, de eredménytelen a segítő szándék. A tőle csak néhány kilométerre lévő ugyancsak színtiszta cigány falu pedig példásan él. Nekem is van cigány barátom, akinek már a szülei is parasztként éltek. Erre említette a miniszterelnök cigány származását, amiről én ugyan nem vagyok meggyőződve, de ha mégis igaz, akkor még inkább tiszteletet érdemel amit elért. Ebben is egyetértettünk.

    Folytatás...

    potyautas 4 hónapja 9

  • Mesék gyermekemtől

    3. A körtvélyszegi asszony

    Valaha régen, amikor a tatár feldúlta az országot, élt a lápon egy nemesember, legalábbis ezt beszélik. Okos, művelt ember volt, de a harcban is élen járt, bírta hát a király kegyét. Harcolt a király oldalán, később pedig a muhi mezőről, a vereség után, egész a tengerig kísérte őt.
    A tatárok aztán visszatértek oda, ahonnan jöttek. Mérhetetlen pusztítást hagytak maguk után. Szinte semmi nem maradt az országból, csupán a kőből emelt erősségek tudták útjukat állni. A király ezt látva arra jutott, hogy minél több erősséget kell felhúzni, és számolatlanul adott engedélyt várak építésére.
    Ez a lápi nemesember is bolondja lett a kőváraknak. Mindenáron építeni akart egyet magának, és a királynál az engedélyt is kirimánkodta. Rengeteg vesződséggel járt ugyan, hisz a lápon nem lehetett követ találni, de ő drága pénzen messze földről megszerezte magának a köveket, és bele is fogott a vár felépítésébe.
    Utóbb aztán, nem tudni, miért, kegyvesztetté lett az udvarban. Jött is a királyi parancs, hogy ne merészelje azt a várat felépíteni magának. Az uraság nem merészelt volna szembeszegülni a királyi akarattal, de minthogy azt egy szóval se mondták, hogy ami már elkészült, rombolja le, azt hát megtartotta magának. Csupán egyetlen, félig kész épületről volt szó, hasznát venni ugyan semmire nem lehetett, de csak megmaradt. A környék lakói csak Csonkavárnak nevezték, persze csak akkor, ha a lápi úr nem hallhatta.

    Folytatás...

    potyautas 4 hónapja 0

  • Mesék gyermekemtől

    2. Az ördög cimborája

    Lánykoromban történt, hogy a török felprédálta a falut. Nem voltam akkor már olyan csepp lyányka, lassan már eladósorba kerültem addigra. Udvarlóm is került pár, de apám nem akarta elhamarkodni a kiházasításomat.
    Akkor még lent éltünk a lápon, békességben. Nem nagyon gondoltunk mi ott semmi veszedelemmel. Hallottuk a hírét, hogy a török lent ólálkodik a Dunán, de azt már el nem bírtuk képzelni, miféle fajzat lehet az a török. Nekünk ugyan nem volt dolgunk vele. Nem tudtunk mi semmit, én még a falu határát se hagytam el addig, meg a többiek se igen, csak a Kerge Jancsi járt be a városba néha, az hozta a híreket, de mesének gondoltunk mi mindent, amit mondott. Dózsát tudtuk, de azzal se volt dolgunk, tőlünk ugyan senki nem állt keresztesnek. De azt már, hogy oda az ország, azt nem tudtuk.
    Akkor először jött fel a török olyan messze, persze hogy minket rögtön megtalált. Először még örvendtünk is nekik, ritka madár volt mifelénk a vendég, mi meg csak azt láttuk, katonák jönnek. Nem voltak sokan, tán ha húszan, valami nagyságos úrnak meg a kíséretének gondoltuk, anyám még a pálinkát is előkotorta, hogy illőn fogadhassuk őket. Engem persze elrejtettek, meg a többi lyányt, katona szeme elé lyányt vetni nem ajánlatos semmikor se. Az emberek meg levett kalappal megálltak a falu elejébe, úgy várták a vendéget.

    Folytatás...

    potyautas 4 hónapja 2

  • Mese gyermekemtől 1/11.

    102 - Történetek a török hódoltság korából

    Bevezetés

    Amikor az utolsó barlanglakás is elmaradt mögöttük, János úr már egészen biztos volt benne, hogy hiba volt ebbe az egészbe belevágni.
    Persze már korábban is akadtak kételyei. Túlságosan sok dolog volt itt, ami nem tetszett neki. Hogy csak éjszaka lehetett elindulni, és csakis gyalog, nehogy a plébános megneszelje, mire készülnek – ez már önmagában is sok volt János úrnak. Reggel is az volt az első gondolata: hogyan fogja ezt meggyónni, mit szól majd hozzá Lőrinc atya? Nem lesz egyszerű ezt megmagyarázni az öregnek. Hát még azt, hogy egy falusi boszorkány, egy kuruzsló segítségét kérték!
    - Haragszik az Úr – morogta a bajsza alatt. Hogyan másként magyarázható, hogy bár tele a hold, két napja olyan vastagon ülnek a felhők a tájon, hogy éjszaka nemhogy a csillagokig, a saját orráig sem lát az ember? És délután, pont mikor Mihály visszatért a hírrel, hogy a vénasszony hajlandó fogadni őket, minden átmenet nélkül támadt olyan felhőszakadás, amire emberemlékezet óta nem akadt példa.

    Folytatás...

    potyautas 4 hónapja 4

  • Üzemi eset

    Szexualizálódjon meg az a kolléga, aki áttette a pur habot az én oldalamra!

    Minél korábban érkezünk meg a temetésre, annál inkább elfelejtünk valamit. Majdnem mindent előkészítettünk most is. Már elkezdődött a szertartás, amikor kiderült, hogy a pur hab a kocsiban maradt. (Ezzel tömítjük a kriptában a beton zárólapok közötti hézagot.) Földrajzilag úgy helyezkedtünk el, hogy a gyászolók között kellett volna átfurakodni oda-vissza. Így inkább megvártuk az alkalmas időpontot. A koporsót vinni elég négy ember, így nekem jutott a feladat, hogy elszaladjak a kocsihoz, majd 2 koszorúval s a flakonnal beálljak a menetbe. Mire kellett, már ott voltam a helyszínen. A flakont leraktam a hátam mögötti síremlékre, és segítettem a koporsót felcibálni a nyitott kripta tetejére. Az atya elmondta még amit kell, miközben befűztük a kötelet, s a protokoll szerinti időben alábocsátottuk az elhunytat. Ekkor mentem át a túloldalra, hogy az odakészített betonlapokat segítsek leadogatni. Mire az utolsót is bekinlódták a leereszkedett munkatársak, már egyedül maradtam azon az oldalon. Akinek nem volt itt dolga, elindult a koszorúkat közelíteni. Talán ezért volt rossz helyen a flakon. Nem tudom ki volt az elkövető, pedig láttam amint a keret tetejére helyezte, nekem elérhető közelségbe. Vagy a tektonikus lemezek mozgása miatt, vagy valami más okból, de leesett. Állítólag volt már ilyen máskor is, de most ettől több történt. Mintha szöget ütöttek volna az oldalába.

    Folytatás...

    potyautas 4 hónapja 14

  • Retró ó

    Nagyon kilógok az átlag férfiak közül, mert én nem adnék pénzt arra, hogy bemehessek egy stadionba meccset nézni. Volt persze egy kivétel. Az akkor új DVTK stadionba kértem bebocsátást. Nem csak a stadion volt új, hanem az élethelyzet is, amibe kerültem 1968 szeptemberében.

    Néhány hete laktam a kollégiumban, ahonnét az ablakból ráláttunk a stadionra, s arra a fekvő keresztben végződő vastraverzre, amiről sokáig el nem tudtuk képzelni, mi lehet. Amikor lehetősség adódott, hogy közelről is megnézhessem a stadiont, éltem is vele. Felvettem a legvirágosabb ingemet, és toronyiránt nekivágtam a három buszmegállónyi távnak sokad magammal. Természetesen gyalog, hisz ennyit áldozhatunk a sport oltárán. 15 évesen ez meg se kottyant.
    Nem akármilyen meccsre igyekeztünk. Nem egy bajnoki rangadó volt, hanem egy nagyon amatőr találkozó. Az esemény rangját inkább a körítés adta. Ez volt a nevezetes SZÚR, vagyis a színész-újságíró rangadó. Akkor még az újságírók közül talán senkit nem ismertem, így el is dőlt, kiknek szurkolok. Ma már kiegyenlítettebb lenne az ismert nevek aránya, de akkoriban az újságírók inkább csak tudósítottak, nem ők voltak a főszereplők. Az eredményre nem emlékszem, de azt hiszem, akkor se volt túl fontos a számomra.

    Folytatás...

    potyautas 4 hónapja 4

  • VH aki vagyok

    Vén hülye! Nem akarja tudomásul venni, hogy megöregedett.

    Egész életemben nehéz fizikai munkát végeztem, ha egy mód volt rá, egyedül. Csak akkor hívtam segítséget, ha elkerülhetetlen volt. Magam is beleestem abba az általános hibába, hogy a gyerekemnek könnyebb életet szántam. Nem tudom hiba e valójában ez a törekvés, de a társadalom szempontjából nem egészséges. Te csak tanuljál kisfiam, ameddig csak lehet, hogy aztán jó életed legyen, ne kelljen gürcölni, cipekedni, mint nekem! Ennek ellenére volt néhány, utólag boldognak tartott évem, amikor beállt mellém a gyerek ráérő idejében dolgozni. Nem szívesen tette, de később már nem így emlékezett rá ő se. Aztán végzett az összes iskolával, és mint várható volt, nem talált a közelben munkát. Elköltözött Budapestre, ideiglenesen a húgához, aki nem rejtette véka alá, hogy nem örül ennek a helyzetnek. A lányunk ekkor már évek óta ott élt, de a fiunk naponta...vagy szinte naponta itthon volt velünk.

    Másnap idehaza elkezdtem dolgozni. Egy kétemberes hosszú követ kellett volna a megmunkáláshoz átforgatni. Nem bírtam. Újból nekiveselkedtem, de nem ment. Ibolya ezt látva megkérdezte, hogy segítsen-e? (Egy 50 kilós asszony egy mázsás kő ellenében mit tudna segíteni?) Kitört belőlem a zokogás. Aztán persze hozzászoktam a helyzethez, de akkor valahogy kitört belőlem a nagyon szerencsétlen vagyok érzés.

    Folytatás...

    potyautas 5 hónapja 24

  • A tanya

    Már majdnem letelt a harmadik vasárnapi ügyeletem is eseménytelenül, amikor szólt a feleségem, hogy csörgött a telefonom, de nem tudta felvenni. Éppen a telefon miatt hordok idehaza is oldalzsebes nadrágot, de a délutáni heverészős zenehallgatáskor kitettem az asztalra, aztán ott felejtettem. Na mindegy, majd visszahívom. Biztosan a főnök szólt volna, hogy visszaveszi az ügyeletet, hiszen már háromnegyed hét van, hazaértek a strandról.
    Már az is gyanús volt, hogy vonalas számról hívtak. Nincs szerencsém, menni kell! De még kollégát is kell kerítenem, mert egyedül nem megy.
    - Halló, tessék!
    - Szia Jóska! Lenne egy sürgős fuvar. Hadra fogható vagy?
    - Igen. Gyere!
    - Hol vagy?
    - A teheneknél.

    Úgy rémlik, régebben mintha tanyaként határozta volna meg ezt a helyszínt. Bár az barokkos túlzás volt, hiszen nincs ott semmiféle tanya. Lényeg, hogy tudom hol keressem. Magamhoz vettem egy flakon vizet, hiszen bizonyára szükség lesz rá. Alacsonyan jár már a nap, a kora délutáni 38 fok alább hagyott, de még most is 30 fölötti.
    (Emlékszem egy slágerre ifjú koromból. Úgy azonosítottuk be, hogy „Monakó,” bár az volt a címe, hogy 28 fok árnyékban. Gondolom, ez akkor azt jelentette, hogy baromi meleg. Hol vagyunk már ettől?)

    Folytatás...

    potyautas 7 hónapja 7

  • Randi

    - Úton vagy? - kérdeztem Judittól a telefonban, mert még nem volt ott a találkozási ponton, amikor én odaértem.
    Alig hallottam mit mond, mert a körút forgalma is elég zajos, a telefonom se szól igazán jól, na meg a hallásom se az igazi már. Lényeg, hogy úton van, és 5 perc múlva ott lesz.
    Eltelt egy negyedóra. Kezemben a neki szánt könyvvel ballagtam a járdán, amerről vártam, hogy majd érkezik. Az aluljáróból jött fel egy hasonló alkatú nő. Ugyan ki más lenne? Figyeltem, ahogy közeledik. Vártam, hogy felismerjen. Nyolc éve találkoztunk, de képeket láttunk egymásról azóta is. Meglepően sokat változott. Kicsit meg is öregedett. Ő se ismert meg.
    - Engem keresel? - szóltam rá köszönés helyett
    Ide jön, tudja, hogy várom, rá is szóltam, de nem kapcsolt. Megtorpant, egy pillanatra meg is állt, levette a szemüvegét, majd értetlenül tovább indult. Sűrű bocsánatkérések közepette próbáltam kimagyarázni magam. Nem volt ismerős az arca. A pisze orrát, rajta egy halvány anyajeggyel, a felkunkorodó szájszegletét, a fekete szemeit nem fedeztem fel rajta. Benézett az utcába, ahol az a kisteherautó parkolt amiről képet küldtem neki. Na, majd most kapcsol, hogy mégis engem keres. De nem. Ment tovább. Már biztosan nem ő volt.
    Megcsörrent a telefonom.
    - Itt vagyok a Lehel és a körút találkozásánál. Merre menjek?
    - Dél felé. Megyek eléd.

    Folytatás...

    potyautas 7 hónapja 6

  • Kaland

    Harminc kilométert tettünk meg indulás óta. Közben egyszer megálltunk tankolni. Éreztem, mintha egy kicsit húzna a kormány jobbra. Biztosan puha a gumi. Majd Gyöngyösön bemegyek egy benzinkútra. Nincs értelme megállni, úgyse tudok vele mit csinálni. Szervós kormánynál nem nagy dolog kicsit rátartani. Haladtunk még 3 km-t. Nem néztem a fordulatszámmérőt, (a sebességmérő évek óta csak ritkán működik) de úgy 90-el mehettünk, amikor a jobb első gumi cafatokra szakadt. A kolléga is azonnal felismerte, mi történt. Hagytunk az aszfalton egy kis féknyomot, de biztonságosan sikerült leállni az út szélére. A felnin volt egy ütésnyom, de bizonyára a pereme vágta szét az üres gumit. Ez utólag már mindegy.

    Szerencsére volt pótkerekünk, lánccal felhúzatva a plató alá. Ezt le is tudtam engedni, de ettől többre nem jutottam. A csavarokat nem bírtam megmozdítani. Csak elhajlott a felnikulcs. Mindegy is, mert emelőnk nem volt. A kolléga telefonált a fiának, keressen szerelőt a legközelebbi faluban. Talált is, de azt üzenték, nem jönnek ki. Aztán telefon az otthon maradt munkatársnak, menjen el a gumishoz...Nem tudom mennyi ideje tébláboltunk ott. Kiraktam az elakadásjelzőt, és vártuk, hogy valaki megmentsen.

    Folytatás...

    potyautas 7 hónapja 5

  • Nem mondom el senkinek

    Sírköves szakmai hiányosságom, hogy nem tudok betűt vésni. Márványba elkövettem néhányszor, de a grániton elcsúszik a véső. Tudom, be kell előbb karcolni, de egyszer ugyan vettem rajztűt, csak épp a második betűnél eltört a gyémánt, s ezután nem úgy vette az ívet, ahogy akartam. Mindennek ellenére előfordulnak elháríthatatlan felkérések. A gépek világában nem lenne nagy kihívás, csak meg kell venni a szükséges felszerelést. A kvarchomok csodákra képes. Bár, temetőben így sem egyszerű.

    A barátom kivágta a fóliát. Vagyis a sablont. Eddig eljutni se volt piskóta. Kölcsön kocsival, kölcsön felszereléssel kivonultam a temetőbe. A kiskaputól legalább 200 méter a munkaterület. Nem kell segítség, megoldom egyedül. Talicskára tettem a kompresszort, és betoltam a sírhoz. Kihúztam annyi hosszabbítót, amennyi csak volt (kb 120 m) Odatalicskáztam az áramfejlesztőt, beindítottam. Elsiettem a hosszabbító másik végére, bekapcsoltam (volna) a légkompresszort, de csak egyet horkant. Visszasiettem az áramfejlesztőhöz, megint beindítottam, ismét visszasiettem, az eredmény ugyanaz. Harmadik próbálkozás után felsejlett, hogy talán a hosszú kábel miatt kevés az energia. Meg aztán elsőre is az lett volna a logikus, hogy ha már talicskázok, mi a csudának húzom ki a 120 méter kábelt? Így az aggregátot is a sír mellé vittem. Így se jártam sikerrel. Felragasztottam a fóliát, de ettől tovább nem haladtam.

    Folytatás...

    potyautas 10 hónapja 3

  • Harci szellem

    Nem bűvöltek el soha a fegyverek. Gyerekkoromban ugyan készítettem meghajlított botra kötött spárgából íjat, nádszálra drótozott szeggel nyílvesszőt, de ez csak a szomszéd tv-jének hatására történt, ahol a Robin Hood sorozatot néztük. Harcértéke alulról közelítette a nullát. Legénykoromban a szomszéd srác szerzett (nem kizárt, hogy csak kölcsön kapta) egy légpisztolyt, amivel elmentünk fácánra vadászni. Be is cserkésztük a madarat, de amikor észlelt bennünket, akkora zajjal rebbent fel, hogy mi jobban megijedtünk nála. Az apró ólomdarabot felesleges volt utána küldeni, mert talán utol se érte volna. Arról nem beszélve, hogy célzásra nem volt idő mielőtt kívül került a lőtávon.
    A katonaságot most hagyjuk. Ott ugyan meg kellett tanulnom 7,62-es, 9, valamint 100mm-es kaliberű fegyverek kezelését, de nem szerettem meg a lövöldözést. Eltelt 40 esztendő, amikor a Feribá’ barátom testvére kezembe adta a vadász puskáját benn a szobában. Megnézegettem, majd visszaadtam. Kinevettek, hogy félek a puskától. Nem félek tőle, de mit kezdjek vele?

    Folytatás...

    potyautas 11 hónapja 6

  • Buszon

    Nem hittem volna, hogy meg tudom majd szokni a sok buszozást én, aki évtizedek óta kocsival járok, ráadásul rendszertelenül. Pedig megszoktam. Háztól-házig naponta két és fél óra. Eleinte olvasással töltöttem az időt, később saját magamnak összeállított zenét hallgattam (Pink Floyd, Deep Purple...lehetőleg hosszabb műveket választva) Újabban egyszerűen a rádiót kapcsolom be, de sokszor egyszerűen végigbambulom az utat. Nézegetem a diáklányokat. Egykori öreg kollégám kérdezte, hogy minek lesed te őket? Hogyhogy minek? Mert örömöm lelem benne. Nem szempont, hogy unokának is túl fiatalok. Ami szép, az szép. Miért baj, ha gyönyörködöm benne? Ami az utazás élményét adja mégis az, ha beszélgetek az utastársakkal, vagy a „futótárssal”. Ez utóbbi egy, a gyerekeim korosztályába tartozó elvált asszony, akinek nem tudom a nevét, de ezen kívül sok dolgot elmesélt már magáról. Először azért figyeltem fel rá, mert el volt késve, és nagyon igyekezett lefelé a sok száz lépcsőn, szinte futott. Következő néhány alkalommal ugyancsak így láttam. Nekem is szűkös volt már az időm, ezért nevezem azóta is a futótársamnak. Írtam már jegyzetet a hajóskapitányról, a nyugalmazott gyerekorvosról, de tegnap szinte az egész utat végigbeszélgettem. Érdekes, hogy így jobban is telik az idő.

    Folytatás...

    potyautas 12 hónapja 38

  • Egy rózsaszál

    Csütörtökön állítottuk a sátrat. Igazi paraszt lagzit...vagy valami hasonlót akartak. Azért csak hasonlót, mert az igazi gazda a saját portáján állít sátrat. Kivéve Cserépváralját, mert ott olyan szűkek a porták, hogy az utcát kell elzárni a sátornak. Nálunk, amikor kiment divatból a sátras lagzi, eleinte a kultúrházat bérelték ki, majd rákaptak a népek az iskola ebédlőjére. Ez már sokkal előnyösebb megoldás lett, mert itt legalább van rendes nagyüzemi konyha. Ezt a megoldást turbózták fel az udvaron felállított sátorral. A szervezést még az is bonyolította, hogy a menyasszony külföldi, és ennél fogva a rokonai is. El kell őket szállásolni! Nem egy nagy kihívás egyébként, mert a mi kicsi falunkban élünk kétezren, de talán szálláshely is van ennyi. A rokonok egy része a megszokott helyére megy, hiszen rendszeresen járnak ide nyaralni Szlovákiából. A fiatalok is így ismerkedtek meg négy éve. Nem szlovákok, hanem magyarok. Legalábbis otthon. Mint ahogy E.Vidasicsova elmondta, ő mindenhol idegen, mert a beszédével lebukik. A szlovákok felismerik benne a magyart, az itteniek pedig a szlovákot. Noha én csak azt hallom, hogy palócosan beszél, de valami gyönyörűen. A Dia beszédében ez csak hajszálnyit érezhető. Aki nem ismeri, annak fel se tűnik. Kivéve, ha felbosszantják. Akkor nagyon felvidéki. De még kicsit gonosz is. Nehezen viseli a munkahelyén, ha a szlovák vendégek bunkók. Beszólnak, hogy nem tudnak ezek (mármint a magyarok) semmilyen nyelven.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 4

  • Hús 2.

    Végül nem is a Kilencujjú figyelmeztetése volt az, ami magához térítette a társaságot, hanem az üreg mélyéről jövő morgás. Mind ismerték ezt a hangot. Odahaza az oroszlán morgott így, ha túl közel merészkedtek hozzá és az elejtett zsákmányához: az állat ezzel jelezte, hogy megadja a lehetőséget a visszavonulásra. Tapasztalatból tudták, ha ilyenkor visszavonulnak, semmi bántódásuk nem esik, mert az oroszlán nem vért akar, hanem nyugalmat, viszont ha ott maradnak, akkor bizony kész támadni is.
    A vezér és a Kilencujjú ösztönösen hátrálni kezdett, azonban két lépés után beleütköztek a többiekbe, akik kétségbeesve forgatták a fejüket: ők sem akartak a ragadozó közelében maradni, ugyanakkor kihátrálni a hidegbe, ahol a fehér pernye hullik rájuk, semmivel sem volt vonzóbb lehetőség, mint a maradás.
    Nekik kettejüknek pedig így nem sok választásuk maradt. Ők inkább lettek volna kint, de ahhoz az egész falkán kellett volna keresztülverekedniük magukat. Ez bizony csapda volt. Ismét egymásra néztek, mintha megerősítést várnának a másiktól, aztán a vezér is lehajolt, és megmarkolt egy követ – ebből szerencsére elég sok akadt az üregben. Tudták, hogy ha tényleg egy oroszlán van odabent, semmi esélyük ellene, a falkában pedig igazából már senki más nem maradt, akire számíthattak volna, de ha már meg kell halni, legalább nem adják könnyen magukat.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 3

  • Hús (novella)

    Még épp csak hajnalodott, mikor a vezér, a csapatból elsőként, felébredt. Fázott, és éhes is volt, és jelenleg egyik problémára sem tudott megoldást találni.

    A hideg még attól is elvette a kedvét, hogy nyújtózkodjon. Felült, végignézett a falka többi tagján, akik egy kupacba húzódva hevertek körülötte, de szinte rögtön meg is feledkezett róluk, mert valami nagyon különöset látott. A talajt minden irányban valami áttetsző, fehér réteg lepte be, mintha homokot fújt volna rá a szél. Pedig a levegő egyáltalán nem mozdult.

    Óvatosan kinyúlt és megérintette a fehérséget. Hideg volt, és rátapadt az ujja hegyére. Aztán pillanatokkal később vízzé változott. Ijedten ugrott talpra, amivel felverte a többieket is, akik előbb őt bámulták értetlenül, azután azt a fehér valamit, ami körbevette őket. Látva, hogy a vezér ideges, ők is nyugtalanná váltak. A vezér rájuk mordult, hogy maradjanak csendben, majd a figyelmét újra a különös anyagnak szentelte.

    Nem tűnt veszélyesnek. Ismét kinyúlt, felmarkolt belőle valamennyit, és nézte, ahogy lassan ez is vízzé válik a kezében. Kicsit még gyanakodva újabb adagot vett a markába, és belenyalt. Érezte, ahogy a fehérség elolvad a nyelvén.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 1

  • Pesti vegán

    Inkább ne nevezz vegánnak
    május 27, 2019

    Sokszor hallottam már a kollégákat a bolt körül problémázó vegánokról, és párszor én is láttam már őket tüntetni a bolt előtt, de a legrosszabból egészen múlt szombatig kimaradtam. Akkor is csak véletlenül sikerült belefutni, mert reggeli műszakom volt, 3-kor végeztem volna, de valaki beteget jelentett, megkért hát a főnök, maradjak tovább (már el is felejtettem, milyen rossz úgy dolgozni, hogy még körülbelülre sem tudod, meddig tolták ki a műszakod végét, végül amúgy negyed 7-kor hazamehettem). Szóval úgy fél 5 körül meghallottam a szirénázást – a bolton belülről. Konkrétan a hot bar mellől, ahol egy kisebb társaság álldogált, elsőre nem foglalkoztam vele, dolgom volt, de aztán elkezdtek odagyűlni az emberek, és mikor a főaktivista megkezdte az állatok jogairól szóló előadását egy hangosbeszélőbe, arra már odafigyeltem, és láttam azt is, hogy nem csak zajos beszédet tartanak, de teljesen elállják az utat, akadályozva mindenféle vásárlást, és ezt megfejelték azzal, hogy a hot bar-t ‘police’ feliratú szalaggal kerítették körbe, nehogy valaki még így is hozzáférjen. Apró szépséghiba, hogy a hot bar-ban vegán kaják is akadnak, így most azokhoz sem lehetett hozzáférni, mindegy, értékeljük a szándékot. Vagy valami olyasmi.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 86

  • Majdnem bűnöző lettem

    A fehér Wartburgom volt akkor, tehát…azt hiszem, elévült már. 30 éve cseréltem le azt a kocsit.
    Akkori sógoromnak egy szlovákiai párttitkár ismerőse intézett egy kereskedelmi forgalomban nem kapható készüléket. Hegesztőtrafó lehetett, de nem volt hozzá semmi dokumentum. Nem volt még akkor nálunk Unió. Tehát útlevél, stempli, költőpénz, meg „Hová mennek?”. Határ-közeli településre mentünk, az elvtárs ismerte a vámosokat. Úgy kellett időzíteni, hogy a baráti hatósági személy legyen éppen szolgálatban. Tél volt, hó esett és jöttek az ünnepek. (Nem dalszöveg, ez így volt) Volt egy kicsi köd is, de azért oda találtunk. Szimpatikus volt a család. Kedvesen fogadtak, volt trakta, meg kedélyes beszélgetés, néztük a TV-t kicsit politizáltunk is, de csak szőrmentén, mert a – nevezzük Bélának a párttitkárt – Béla szülei is elkötelezett hívei voltak az éppen megbukott rendszernek. Akkor volt éppen napirenden a Cseh és Szlovák Köztársaság szétválása. Nem lehetett tudni, hogy magyar szempontból ez milyen következményekkel jár.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 5

  • Jónak lenni jó?

    Jól döntött a lányom, amikor lakást vett Budapesten. A vételár 10%-át kellett kifizetni, ezt összekapartuk. A hitel törlesztése több volt ugyan mint egy albérleti szoba ára, de amíg az albérletért fizetett pénz elveszik, a törlesztésből saját tulajdonú lakás lesz 20 év múlva. Aztán úgy alakult, hogy nem sokat lakott benne, kiadta albérlőknek. Jó nagy lakás, négy lakót is befogadott. Érdekük volt a lakóknak, hogy tele legyen, mert elég magas volt a rezsi. Sok év alatt sokféle ember megfordult itt. Fél évig még én is lakója voltam együtt a feleségemmel ennek a 10. emeleti panelnek. Legemlékezetesebb lakótárs volt a két méter magas Misa Moszkvából. Azért lényeges a magassága, mert egyszerre tudtak a feleségemmel ténykedni a konyhában. Ő használta a szekrény magasabb polcait. Négy nyelven beszélt. Ahogy szóltak hozzá, úgy válaszolt. Voltak érdekes dolgai, hiszen más kultúrkörből jött. Kedveltük. Voltak srácok akik a padlócserénél is segítettek, de nem akarom sorra venni őket, hisz legtöbbjükkel nem is találkoztam. Amiért az egész témába belekezdtem, az az utolsó lakók esete.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 11

  • A Gizi ura

    A Gizi ura

    Imre, Jóska és Zsolt egy céges sofőr házánál maszekolt Zsarátnokon. Munkaidő után még van rá 3 órájuk. Az is elég valamennyire, legalább kevesebb marad a hét végére. Haza tudnak menni Póriba az utolsó busszal. Hármuk közül ketten már házasok, csak Imre nőtlen. Nem is nagyon udvarolgat, társai nem tudnak olyan nőről, akivel bármilyen kapcsolata lenne. Pedig a faluban jó partinak számít. Nincs ugyan a családban már kocsi-ló, a földet is beadták a téeszbe, de szorgalmas családból származik. A nagyapját úgy is nevezték, hogy szorgalmas Jóska. A lányos anyák azt látják benne, hogy jó dolgos gyerek. Szabadidejét viszont kizárólag a haverokkal tölti. Jóska szokta is cukkolni, hogy fél a nőktől. Addig cseszegeti, amíg annyit kicsikar belőle, hogy tetszik neki egy üsztögi lány. Gizinek hívják, eladó egy zsarátnoki boltban. Ettől a két kolléga nem lett okosabb, hisz nem ismerik. Nem tartozik a menő csajok közé, nem jár a klubba se, más faluból való legények nem tudnak róla. Ez a téma ezzel túl is lett egyelőre tárgyalva. Leporolták magukat miután abbahagyták a munkát, s irány a vasútállomás, ahonnét a buszuk indul. Nem sok idő volt már, jól ki kellett lépni, így alig szóltak egymáshoz út közben. A busz bent állt a megállóban, de megvárta még a vonatot. A fiúk beültek, s vártak. Imre az ablakhoz telepedett, mellé Jóska, Zsolt pedig mögéjük. Bámulták a járókelőket. Két lányra figyeltek fel, akik a busz mellett álldogáltak.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 12

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.