Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

• Nem mondom el senkinek

  Sírköves szakmai hiányosságom, hogy nem tudok betűt vésni. Márványba elkövettem néhányszor, de a grániton elcsúszik a véső. Tudom, be kell előbb karcolni, de egyszer ugyan vettem rajztűt, csak épp a második betűnél eltört a gyémánt, s ezután nem úgy vette az ívet, ahogy akartam. Mindennek ellenére előfordulnak elháríthatatlan felkérések. A gépek világában nem lenne nagy kihívás, csak meg kell venni a szükséges felszerelést. A kvarchomok csodákra képes. Bár, temetőben így sem egyszerű.

  A barátom kivágta a fóliát. Vagyis a sablont. Eddig eljutni se volt piskóta. Kölcsön kocsival, kölcsön felszereléssel kivonultam a temetőbe. A kiskaputól legalább 200 méter a munkaterület. Nem kell segítség, megoldom egyedül. Talicskára tettem a kompresszort, és betoltam a sírhoz. Kihúztam annyi hosszabbítót, amennyi csak volt (kb 120 m) Odatalicskáztam az áramfejlesztőt, beindítottam. Elsiettem a hosszabbító másik végére, bekapcsoltam (volna) a légkompresszort, de csak egyet horkant. Visszasiettem az áramfejlesztőhöz, megint beindítottam, ismét visszasiettem, az eredmény ugyanaz. Harmadik próbálkozás után felsejlett, hogy talán a hosszú kábel miatt kevés az energia. Meg aztán elsőre is az lett volna a logikus, hogy ha már talicskázok, mi a csudának húzom ki a 120 méter kábelt? Így az aggregátot is a sír mellé vittem. Így se jártam sikerrel. Felragasztottam a fóliát, de ettől tovább nem haladtam.

  Folytatás...

  potyautas 4 hete 3

• Harci szellem

  Nem bűvöltek el soha a fegyverek. Gyerekkoromban ugyan készítettem meghajlított botra kötött spárgából íjat, nádszálra drótozott szeggel nyílvesszőt, de ez csak a szomszéd tv-jének hatására történt, ahol a Robin Hood sorozatot néztük. Harcértéke alulról közelítette a nullát. Legénykoromban a szomszéd srác szerzett (nem kizárt, hogy csak kölcsön kapta) egy légpisztolyt, amivel elmentünk fácánra vadászni. Be is cserkésztük a madarat, de amikor észlelt bennünket, akkora zajjal rebbent fel, hogy mi jobban megijedtünk nála. Az apró ólomdarabot felesleges volt utána küldeni, mert talán utol se érte volna. Arról nem beszélve, hogy célzásra nem volt idő mielőtt kívül került a lőtávon.
  A katonaságot most hagyjuk. Ott ugyan meg kellett tanulnom 7,62-es, 9, valamint 100mm-es kaliberű fegyverek kezelését, de nem szerettem meg a lövöldözést. Eltelt 40 esztendő, amikor a Feribá’ barátom testvére kezembe adta a vadász puskáját benn a szobában. Megnézegettem, majd visszaadtam. Kinevettek, hogy félek a puskától. Nem félek tőle, de mit kezdjek vele?

  Folytatás...

  potyautas 2 hónapja 6

• Buszon

  Nem hittem volna, hogy meg tudom majd szokni a sok buszozást én, aki évtizedek óta kocsival járok, ráadásul rendszertelenül. Pedig megszoktam. Háztól-házig naponta két és fél óra. Eleinte olvasással töltöttem az időt, később saját magamnak összeállított zenét hallgattam (Pink Floyd, Deep Purple...lehetőleg hosszabb műveket választva) Újabban egyszerűen a rádiót kapcsolom be, de sokszor egyszerűen végigbambulom az utat. Nézegetem a diáklányokat. Egykori öreg kollégám kérdezte, hogy minek lesed te őket? Hogyhogy minek? Mert örömöm lelem benne. Nem szempont, hogy unokának is túl fiatalok. Ami szép, az szép. Miért baj, ha gyönyörködöm benne? Ami az utazás élményét adja mégis az, ha beszélgetek az utastársakkal, vagy a „futótárssal”. Ez utóbbi egy, a gyerekeim korosztályába tartozó elvált asszony, akinek nem tudom a nevét, de ezen kívül sok dolgot elmesélt már magáról. Először azért figyeltem fel rá, mert el volt késve, és nagyon igyekezett lefelé a sok száz lépcsőn, szinte futott. Következő néhány alkalommal ugyancsak így láttam. Nekem is szűkös volt már az időm, ezért nevezem azóta is a futótársamnak. Írtam már jegyzetet a hajóskapitányról, a nyugalmazott gyerekorvosról, de tegnap szinte az egész utat végigbeszélgettem. Érdekes, hogy így jobban is telik az idő.

  Folytatás...

  potyautas 3 hónapja 38

• Egy rózsaszál

  Csütörtökön állítottuk a sátrat. Igazi paraszt lagzit...vagy valami hasonlót akartak. Azért csak hasonlót, mert az igazi gazda a saját portáján állít sátrat. Kivéve Cserépváralját, mert ott olyan szűkek a porták, hogy az utcát kell elzárni a sátornak. Nálunk, amikor kiment divatból a sátras lagzi, eleinte a kultúrházat bérelték ki, majd rákaptak a népek az iskola ebédlőjére. Ez már sokkal előnyösebb megoldás lett, mert itt legalább van rendes nagyüzemi konyha. Ezt a megoldást turbózták fel az udvaron felállított sátorral. A szervezést még az is bonyolította, hogy a menyasszony külföldi, és ennél fogva a rokonai is. El kell őket szállásolni! Nem egy nagy kihívás egyébként, mert a mi kicsi falunkban élünk kétezren, de talán szálláshely is van ennyi. A rokonok egy része a megszokott helyére megy, hiszen rendszeresen járnak ide nyaralni Szlovákiából. A fiatalok is így ismerkedtek meg négy éve. Nem szlovákok, hanem magyarok. Legalábbis otthon. Mint ahogy E.Vidasicsova elmondta, ő mindenhol idegen, mert a beszédével lebukik. A szlovákok felismerik benne a magyart, az itteniek pedig a szlovákot. Noha én csak azt hallom, hogy palócosan beszél, de valami gyönyörűen. A Dia beszédében ez csak hajszálnyit érezhető. Aki nem ismeri, annak fel se tűnik. Kivéve, ha felbosszantják. Akkor nagyon felvidéki. De még kicsit gonosz is. Nehezen viseli a munkahelyén, ha a szlovák vendégek bunkók. Beszólnak, hogy nem tudnak ezek (mármint a magyarok) semmilyen nyelven.

  Folytatás...

  potyautas 4 hónapja 4

• Hús 2.

  Végül nem is a Kilencujjú figyelmeztetése volt az, ami magához térítette a társaságot, hanem az üreg mélyéről jövő morgás. Mind ismerték ezt a hangot. Odahaza az oroszlán morgott így, ha túl közel merészkedtek hozzá és az elejtett zsákmányához: az állat ezzel jelezte, hogy megadja a lehetőséget a visszavonulásra. Tapasztalatból tudták, ha ilyenkor visszavonulnak, semmi bántódásuk nem esik, mert az oroszlán nem vért akar, hanem nyugalmat, viszont ha ott maradnak, akkor bizony kész támadni is.
  A vezér és a Kilencujjú ösztönösen hátrálni kezdett, azonban két lépés után beleütköztek a többiekbe, akik kétségbeesve forgatták a fejüket: ők sem akartak a ragadozó közelében maradni, ugyanakkor kihátrálni a hidegbe, ahol a fehér pernye hullik rájuk, semmivel sem volt vonzóbb lehetőség, mint a maradás.
  Nekik kettejüknek pedig így nem sok választásuk maradt. Ők inkább lettek volna kint, de ahhoz az egész falkán kellett volna keresztülverekedniük magukat. Ez bizony csapda volt. Ismét egymásra néztek, mintha megerősítést várnának a másiktól, aztán a vezér is lehajolt, és megmarkolt egy követ – ebből szerencsére elég sok akadt az üregben. Tudták, hogy ha tényleg egy oroszlán van odabent, semmi esélyük ellene, a falkában pedig igazából már senki más nem maradt, akire számíthattak volna, de ha már meg kell halni, legalább nem adják könnyen magukat.

  Folytatás...

  potyautas 4 hónapja 3

• Hús (novella)

  Még épp csak hajnalodott, mikor a vezér, a csapatból elsőként, felébredt. Fázott, és éhes is volt, és jelenleg egyik problémára sem tudott megoldást találni.

  A hideg még attól is elvette a kedvét, hogy nyújtózkodjon. Felült, végignézett a falka többi tagján, akik egy kupacba húzódva hevertek körülötte, de szinte rögtön meg is feledkezett róluk, mert valami nagyon különöset látott. A talajt minden irányban valami áttetsző, fehér réteg lepte be, mintha homokot fújt volna rá a szél. Pedig a levegő egyáltalán nem mozdult.

  Óvatosan kinyúlt és megérintette a fehérséget. Hideg volt, és rátapadt az ujja hegyére. Aztán pillanatokkal később vízzé változott. Ijedten ugrott talpra, amivel felverte a többieket is, akik előbb őt bámulták értetlenül, azután azt a fehér valamit, ami körbevette őket. Látva, hogy a vezér ideges, ők is nyugtalanná váltak. A vezér rájuk mordult, hogy maradjanak csendben, majd a figyelmét újra a különös anyagnak szentelte.

  Nem tűnt veszélyesnek. Ismét kinyúlt, felmarkolt belőle valamennyit, és nézte, ahogy lassan ez is vízzé válik a kezében. Kicsit még gyanakodva újabb adagot vett a markába, és belenyalt. Érezte, ahogy a fehérség elolvad a nyelvén.

  Folytatás...

  potyautas 5 hónapja 1

• Pesti vegán

  Inkább ne nevezz vegánnak
  május 27, 2019

  Sokszor hallottam már a kollégákat a bolt körül problémázó vegánokról, és párszor én is láttam már őket tüntetni a bolt előtt, de a legrosszabból egészen múlt szombatig kimaradtam. Akkor is csak véletlenül sikerült belefutni, mert reggeli műszakom volt, 3-kor végeztem volna, de valaki beteget jelentett, megkért hát a főnök, maradjak tovább (már el is felejtettem, milyen rossz úgy dolgozni, hogy még körülbelülre sem tudod, meddig tolták ki a műszakod végét, végül amúgy negyed 7-kor hazamehettem). Szóval úgy fél 5 körül meghallottam a szirénázást – a bolton belülről. Konkrétan a hot bar mellől, ahol egy kisebb társaság álldogált, elsőre nem foglalkoztam vele, dolgom volt, de aztán elkezdtek odagyűlni az emberek, és mikor a főaktivista megkezdte az állatok jogairól szóló előadását egy hangosbeszélőbe, arra már odafigyeltem, és láttam azt is, hogy nem csak zajos beszédet tartanak, de teljesen elállják az utat, akadályozva mindenféle vásárlást, és ezt megfejelték azzal, hogy a hot bar-t ‘police’ feliratú szalaggal kerítették körbe, nehogy valaki még így is hozzáférjen. Apró szépséghiba, hogy a hot bar-ban vegán kaják is akadnak, így most azokhoz sem lehetett hozzáférni, mindegy, értékeljük a szándékot. Vagy valami olyasmi.

  Folytatás...

  potyautas 5 hónapja 86

• Majdnem bűnöző lettem

  A fehér Wartburgom volt akkor, tehát…azt hiszem, elévült már. 30 éve cseréltem le azt a kocsit.
  Akkori sógoromnak egy szlovákiai párttitkár ismerőse intézett egy kereskedelmi forgalomban nem kapható készüléket. Hegesztőtrafó lehetett, de nem volt hozzá semmi dokumentum. Nem volt még akkor nálunk Unió. Tehát útlevél, stempli, költőpénz, meg „Hová mennek?”. Határ-közeli településre mentünk, az elvtárs ismerte a vámosokat. Úgy kellett időzíteni, hogy a baráti hatósági személy legyen éppen szolgálatban. Tél volt, hó esett és jöttek az ünnepek. (Nem dalszöveg, ez így volt) Volt egy kicsi köd is, de azért oda találtunk. Szimpatikus volt a család. Kedvesen fogadtak, volt trakta, meg kedélyes beszélgetés, néztük a TV-t kicsit politizáltunk is, de csak szőrmentén, mert a – nevezzük Bélának a párttitkárt – Béla szülei is elkötelezett hívei voltak az éppen megbukott rendszernek. Akkor volt éppen napirenden a Cseh és Szlovák Köztársaság szétválása. Nem lehetett tudni, hogy magyar szempontból ez milyen következményekkel jár.

  Folytatás...

  potyautas 5 hónapja 5

• Jónak lenni jó?

  Jól döntött a lányom, amikor lakást vett Budapesten. A vételár 10%-át kellett kifizetni, ezt összekapartuk. A hitel törlesztése több volt ugyan mint egy albérleti szoba ára, de amíg az albérletért fizetett pénz elveszik, a törlesztésből saját tulajdonú lakás lesz 20 év múlva. Aztán úgy alakult, hogy nem sokat lakott benne, kiadta albérlőknek. Jó nagy lakás, négy lakót is befogadott. Érdekük volt a lakóknak, hogy tele legyen, mert elég magas volt a rezsi. Sok év alatt sokféle ember megfordult itt. Fél évig még én is lakója voltam együtt a feleségemmel ennek a 10. emeleti panelnek. Legemlékezetesebb lakótárs volt a két méter magas Misa Moszkvából. Azért lényeges a magassága, mert egyszerre tudtak a feleségemmel ténykedni a konyhában. Ő használta a szekrény magasabb polcait. Négy nyelven beszélt. Ahogy szóltak hozzá, úgy válaszolt. Voltak érdekes dolgai, hiszen más kultúrkörből jött. Kedveltük. Voltak srácok akik a padlócserénél is segítettek, de nem akarom sorra venni őket, hisz legtöbbjükkel nem is találkoztam. Amiért az egész témába belekezdtem, az az utolsó lakók esete.

  Folytatás...

  potyautas 5 hónapja 11

• A Gizi ura

  A Gizi ura

  Imre, Jóska és Zsolt egy céges sofőr házánál maszekolt Zsarátnokon. Munkaidő után még van rá 3 órájuk. Az is elég valamennyire, legalább kevesebb marad a hét végére. Haza tudnak menni Póriba az utolsó busszal. Hármuk közül ketten már házasok, csak Imre nőtlen. Nem is nagyon udvarolgat, társai nem tudnak olyan nőről, akivel bármilyen kapcsolata lenne. Pedig a faluban jó partinak számít. Nincs ugyan a családban már kocsi-ló, a földet is beadták a téeszbe, de szorgalmas családból származik. A nagyapját úgy is nevezték, hogy szorgalmas Jóska. A lányos anyák azt látják benne, hogy jó dolgos gyerek. Szabadidejét viszont kizárólag a haverokkal tölti. Jóska szokta is cukkolni, hogy fél a nőktől. Addig cseszegeti, amíg annyit kicsikar belőle, hogy tetszik neki egy üsztögi lány. Gizinek hívják, eladó egy zsarátnoki boltban. Ettől a két kolléga nem lett okosabb, hisz nem ismerik. Nem tartozik a menő csajok közé, nem jár a klubba se, más faluból való legények nem tudnak róla. Ez a téma ezzel túl is lett egyelőre tárgyalva. Leporolták magukat miután abbahagyták a munkát, s irány a vasútállomás, ahonnét a buszuk indul. Nem sok idő volt már, jól ki kellett lépni, így alig szóltak egymáshoz út közben. A busz bent állt a megállóban, de megvárta még a vonatot. A fiúk beültek, s vártak. Imre az ablakhoz telepedett, mellé Jóska, Zsolt pedig mögéjük. Bámulták a járókelőket. Két lányra figyeltek fel, akik a busz mellett álldogáltak.

  Folytatás...

  potyautas 5 hónapja 12

• Rezeda 2.

  Egy gond leesett Rezeda válláról. Az üzletet viszont a maradék család ellátása mellett vinni kellett. Éjszakába nyúló műszakokat tartott, hogy előkészítse a bedolgozóinak a munkát, összeállítsa az ingeket, mellényeket. Szombat reggel jött Zsolt, beült a Fiat Uno-ba, berakták a portékát. Segítségnek, vagy a biztonság kedvéért beült hátra Sári mama, és irány Budapest! …..

  Zsolt szívesebben ment volna a saját kocsijával, de ha már van a Fiat, akkor az asszony ragaszkodott hozzá. Pedig a rövid ülőlap miatt rettenetesen elfárad benne a jobb lába másfél-száz kilométer alatt, s ez még csak az oda út. Később annyit újított, hogy kispárnát tett a combja alá. Ez a probléma a két asszonyt hidegen hagyta. Örültek, hogy megbízható fuvarosra akadtak, aki ott áll meg az üzlet ajtajában még a várban is. Zsolt se nagyon volt ismerős Budapesten, de térkép után bárhová odatalált. Tolbuhin, korzó, vár. Na, ez így ebben a formában kevés infó. Utca, házszám? „Na, majd mondjuk”

  Folytatás...

  potyautas 5 hónapja 4

• Rezeda

  Rezeda a család elsőszülött gyermeke volt. Csitri korában talált rá az anyja terhes-kiskönyvére, aminek tanulsága szerint ő a sokadik terhességből született. Meg is kérdezte, hogy „hol vannak a többiek?” Nem voltak többiek. Egyedüli gyermekként cseperedett fel. Enyhe paralízise ellenére szemrevaló fruska lett belőle. Nem volt az a vagány csaj, inkább félénk, visszahúzódó. Könnyen megijedt, bepánikolt. Ilyenkor reszketett, mint a nyárfalevél. Innét kapta a Rezeda nevet. Az utcabeli fiúk nem is vetettek rá szemet, nem a nőt látták benne, inkább az oltalomra szoruló kistestvért. Aztán mégis akadt udvarlója.

  Pokrócz Dani több vasat tartott a tűzben. Ha a környéken valami csoportosulásra okot adó esemény volt, neki ott kellett lenni, és valakit felszedni. Ez a része a dolognak rendjén is van, hisz mi sem természetesebb, hogy a fiúk megpróbálják betölteni az űrt. Ami a lányok alól hiányzik, alájuk rakni. Legtöbb esetben persze hiábavaló a próbálkozás, de nem szabad feladni! Dani is ráhajtott mindenkire, akinek hátul gömbölyödött, elől domborodott. Egyszerre több projektet futtatott. Vésztartaléknak ott volt Rezeda. Igaz, ő nem adta oda magát, de ragaszkodott Danihoz, bármit megbocsátott neki. Ez a Pokrócz gyerek ki is használta ezt. Ha esetleg a lány bátorkodott bármi kifogást elrebegni, durván reagált. Megfenyegette, hogy elhagyja, esetenként megütötte, de minden meg volt bocsátva.

  Folytatás...

  potyautas 5 hónapja 3

• Jól van ez így is

  Korábban említettem a Pista bácsit, akit megtréfáltunk a fiatal menyecskével. Sokat köszönhetek neki, mert munkát adott, miután feladtam a vállalkozásomat. Noha ő is hálás lehet nekem, mert elég sok munkát hoztam a korábbi ismerettségeim révén. Mivel neki nincs jogosítványa, jól jött, hogy nem csupán a szállítást, de a vásárlásokat, felméréseket is lebonyolítottam helyette. Vagyis nem tartozunk egymásnak. A sok éven át tartó kapcsolatban voltak néha súrlódások. Ha valami nem sikerült a terv szerint, ő mindig hárított, soha nem vállalta el ha hibázott. Többnyire én engedtem, hiszen ő adta a pénzt. Nem filléreskedett, lazán kezelte a munkaidőt, különösen vidéki munkáknál. Volt persze olyan eset, amit nehezen emésztettem.
  Műemlék jellegű háznál vállalt kőjavítást. Pesti ismerőstől kért olyan munkatársat, aki tapasztalt ilyen munkáknál. 13 ezer volt a napszám, és még szállást is adott a székely kollégának. Mi akkor hatezerért dolgoztunk...általában. A munka nehézségét a szín eltalálása jelentette. A terméskő már alapból sem egységes színű, nem lehetett bekeverni még egy fél vödör javítóanyagot sem. A bázis anyagunk már eleve színezett volt, ami lehetetlenné tette az árnyalat kikeverését. A székely kolléga semmivel nem volt ügyesebb nálunk. Lényeg, hogy a megrendelő nem fizetett. Ez benne van a pakliban. A vállalkozás kockázattal jár. Csakhogy én napszámos voltam ezen a munkán, ezt a hetet mégis ingyen dolgoztam végig.

  Folytatás...

  potyautas 6 hónapja 0

• Több mint üzlet

  János, a sógorom cimborája Egerben. Sarudon volt gyerek, de már nagyon régen, hisz túl van a hetvenen. Szüreten találkoztunk többször is. Tudta, hogy én sírköves vagyok. Akkor legalább is még az voltam. Az apja sírját szerette volna lefedetni, akit ő nem is ismert, hiszen pici baba korában elvesztette. Nevelőszülők nevelték fel, de a nem is ismert édesapját tisztelte annyira, hogy rendbe tartsa a sírját. Évente visszatérő téma volt ez, de nekem kicsi munka, messze is van, túl drágán se csinálhattam, de nekem is meg kell, hogy érje a vállalás, hiszen én ebből élek. Addig halogatódott a dolog, hogy bezártam a vállalkozást, eladtam a teherautómat.
  A sógor hatalmas borospincéjében dolgoztam hónapokig, János elég sokszor megkeresett. Végül megalkudtunk úgy, hogy a sógor pick-upjával oldjuk meg a szállítást. Már csak a méretet kellett volna tudnom.
  Megszületett a megoldás erre is. A sógorom Jánossal, és még egy egykori Tisza-parti gyerekkel elmentek csónakázni a tóra. Kíváncsian, vártam a sógor élménybeszámolóját. A tapasztalt ember biztonságával, mosolyogva kérdeztem rá, hogy Unalmas volt? - Az. - Gondoltam.
  Legelső hajóutamra emlékeztem, amikor Balatonmáriafürdőről hajóztam át Badacsonyba. Az indulás még izgalmas volt. A tó közepén azon aggódtam, hogy nem tudok úszni, később pedig az elalvás ellen küzdöttem egészen a kikötésig.

  Folytatás...

  potyautas 6 hónapja 0

• Segíthetek?

  Februárban három temetésen vettem részt. Hál'Istennek azelőtt is régen, s azóta se. (2019-es írás) Más alkalomra nem kell sötét szövetnadrágot öltenem. Mint tudjuk, nem csak a természete változik az idő előrehaladtával az embernek, hanem a derékbősége is. Nyaranta szokott mínuszba is változni, bár egyre kevésbé. A február viszont még egyáltalán nem nyár. Bizony érnek meglepetések. Biztosítótű, és nadrágszíj, szigorúan zárt zakóval. Kellene valami normálisabb megoldás! Mondjuk egy megfelelő méretű új nadrág. Irány a „shop”! Természetesen egyedül, mert a feleségem nem az anyám, nem bábáskodik felettem. Úgy gondolja, felnőtt...mit felnőtt?...nagyon felnőtt ember vagyok. Van szemem, van szám, megoldom önállóan. Próbálni is nekem kell. Aztán én meg eltűnődöm azon a képtelenségen, hogy vannak emberek – elsősorban a nők között, de ne rekesszük ki a férfiakat se - akik szeretnek shopingolni. Örömöt okoz nekik.
  Itt közbevetném, hogy a minap láttam egy cégtáblát „Barber shop”. Nekem, mint Barba papának illik tudnom mit jelent, de ettől még nem tudhatom biztosra miféle üzlet. Biztosan kocsma. Mi más lehet? Oda közelítek, bámulok az ablakon befelé...nahát! Fodrászat. Bemenjek, és kérjek szakállat? Bár nekem már van, de ha shop, akkor itt biztosan van eladó.

  Folytatás...

  potyautas 6 hónapja 6

• Kiküldetésben a szép Juhásznénál.

  Harmincon túl lehet a nő, aki kaput nyitott, de nem sokkal. Nyugodtan mondhatom fiatalnak, hiszen a kollégám is csak 9-12-ig mehet a boltba, s én is. Hozzánk képest mindenképpen az. A szépsége viszonylagos. Nem az én esetem, de így legalább jobban figyelek a részletekre. Nincs olyan, akiben ne találnék valami szépet. A feneke határozottan szép formájú, még akkor is, ha kisebb mint amit ideálisnak gondolok. Az arca nem az a hú de gyönyörű, de vonzza a tekintetet. A szeme ki van hangsúlyozva optikailag. Lényeg, hogy jól esik nézegetni.
  Olyan jól sikerült elénk jönnie, hogy meg is ismételtettük vele. Nem a kulcsot felejtette el, hanem az ollót. Gyorskötözővel rögzítették a kaput. Lesz rajta majd rendes zár, csak még nincs készen. Építés alatt áll a kert. Mi szalonnasütőt hoztunk. Nem csak letesszük, be is kell építeni a kijelölt területre. A nő azonnal kávéval kínál bennünket. Én kérek, de Pista bácsi nem. Aztán csak megoldódik a dolog, mert nagyon véletlenül szóba kerül a sör. Magunk közt kitárgyaljuk, hogy milyen furcsa, hogy nem Pityut, hanem Pista bácsit mond a fiatalasszony. Időközben hazaér Juhász úr is, aki lehet vagy 180 magas, de ez még mindig kevés a súlyához képest...szóval kövér. Látvány szinten nagyon nem illenek össze a feleségével. Barátságos fazon, de nem sörözik velünk, a járványra hivatkozva még kezet se nyújt. Magunkra hagynak bennünket. Nekünk viszont vízre lenne szükségünk, de nem találjuk a kerti csapot. Bekopogok.

  Folytatás...

  potyautas 6 hónapja 29

• Hiányos előjegyzés

  Néha azt gondolom, hogy már nincs olyan emlékem, amit meg ne írtam volna. Aztán csak felbukkan egy-egy sztori a múltból.
  Józsikával találkoztam sírkőtakarítás alkalmával. Nem vagyunk egymásnak senkije, csupán kedves régi zenésztárs. 1973 óta nem tartunk kapcsolatot, nem is találkozunk minden évben, de most akadt közös témánk. Egykori triónk harmadik tagját nemrég temettük. Úgy kerültünk össze hajdanán, hogy nekik kettőjüknek volt gitárjuk, a bátyámnak – aki akkor katona volt – dobszerkója. Így lettem én a dobos. Elég gyenge muzsika volt ez, de volt rá közönség. Még más faluba is hívtak bálba. A TSZ adott teherautót a szállításra. Hazafelé traktort pótkocsival.
  Talán egy fél évig működött a banda, de ők ketten tovább zenéltek előbb együtt, majd külön-külön lagzis zenekarokban. Nagyon megmaradt bennem az elhunyt egykori mondása: „kell az a kis szórakozás”. Nem a násznépnek, hanem neki, a zenésznek.
  Megkérdeztem Józsikát, hogy ő benne volt-e ama bizonyos zenekarba, amely elfelejtette a lagzit. Nem volt benne, de ismeri a történetet.

  Folytatás...

  potyautas 6 hónapja 0

• Üdvözlet Lappföldről

  Soha nem szerettem a telet, de ennek ellenére sok szép emlék fűz ehhez az évszakhoz. Az első hóesés minden télen lenyűgöz egészen odáig, amíg a sok autó le nem tapossa. A kamionos barátom is télen utaztatott ötből négy alkalommal. Igaz, folyamatos volt a meghívása, de ilyenkor értem rá. Azt az egyet nagyon sajnálom, hogy Norvégiába nem vitt magával. Miután kihajózott a Skandináv félszigeten, még 1700km volt hátra. Biztosan unalmas út lett volna, de a tudat, hogy a sarkkörön is túl jártam, kárpótolt volna. Küldött képet a tábláról, melyen az állt, hogy üdvözöljük Lappföldön. A Mikulással nem találkozott, mert éppen Budapesten turnézott akkor. Persze nem is tudta egész pontosan hol lakik, hiszen azt senki se tudja.
  Ma már bármikor ráérek, hiszen rég nyugdíjas vagyok. Hamarosan a feleségem is az lesz, akkor jön el ismét a jó világ ránk. Viszont úgy döntöttünk, nem várunk májusig, világgá megyünk most rögtön. A lakóautót nem vettük meg, pedig volt ilyen tervünk. Sebaj! Nagyon jó kis Suzink van, kettőnknek elég ez is. Előkotortam a soha nem használt hóláncomat, s irány Lappföld!

  Folytatás...

  potyautas 6 hónapja 6

• Énekszóval

  Egy szál férfiember húsz lánnyal körülvéve. Kell ennél jobb buli? Tizennégy évesen kicsit másképp jön le a dolog. Ötvenöt évvel ezelőtt még a lányok se nagyon nyiladoztak 14 évesen, a fiúk pedig főleg nem. Na, de menjünk még ettől is visszább egy kicsit!

  Az iskola igazgatója egy katonás viselkedésű, szigorú ember volt, aki történelmet és éneket tanított. Feri barátom azért kapott ötöst, mert a nagyapja vöröskatona volt. Engem az évszámokkal akart megfogni, de azzal nem lehetett, így kénytelen volt megadni az ötöst. Történt mindez akkor, amikor már alkotmánytan volt a tananyag. Szerencse, hogy nem abból kérdezett, mert biztos egyes. Még a Don Juan jut eszembe róla, mert hiába javítottam ki, ő ragaszkodott a „don zsan”-hoz. Nem tudom milyen órán történt, de ez inkább irodalom...vagy ének. S akkor már helyen is vagyunk. Az igazgató bácsi (gyerekként így szólítottuk. Csak ipariban lett elvárás a tanárnő elvtársnő) komolyan vette a zenét. Szervezett tangóharmonika zenekart. Az lehetett benne tag, akinek vettek hangszert a szülei. Az én bátyám volt a kivétel mint nagydobos. A himnusz előjátéka a legcsinosabb osztálytársam kiváltsága volt, hiszen a legmélyebb hangot csak az ő hangszere tudta. A zenekar nem önálló produkciót adott elő, hanem az énekkart kísérte. Ennek voltam én az egyik tagja éveken át. Nem szívesen, de nem sok választást hagyott az igazgató. Mindenkinek kötelező volt a szakköri foglalkozás.

  Folytatás...

  potyautas 6 hónapja 0

• Blamázs

  Szexualizálódjon meg az a kolléga, aki áttette a pur habot az én oldalamra!

  Minél korábban érkezünk meg a temetésre, annál inkább elfelejtünk valamit. Majdnem mindent előkészítettünk most is. Már elkezdődött a szertartás, amikor kiderült, hogy a pur hab a kocsiban maradt. (Ezzel tömítjük a kriptában a beton zárólapok közötti hézagot.) Földrajzilag úgy helyezkedtünk el, hogy a gyászolók között kellett volna átfurakodni oda-vissza. Így inkább megvártuk az alkalmas időpontot. A koporsót vinni elég négy ember, így nekem jutott a feladat, hogy elszaladjak a kocsihoz, majd 2 koszorúval s a flakonnal beálljak a menetbe. Mire kellett, már ott voltam a helyszínen. A flakont leraktam a hátam mögötti síremlékre, és segítettem a koporsót felcibálni a nyitott kripta tetejére. Az atya elmondta még amit kell, miközben befűztük a kötelet, s a protokoll szerinti időben alábocsátottuk az elhunytat. Ekkor mentem át a túloldalra, hogy az odakészített betonlapokat segítsek leadogatni. Mire az utolsót is bekínlódták a leereszkedett munkatársak, már egyedül maradtam azon az oldalon. Akinek nem volt itt dolga, elindult a koszorúkat közelíteni. Talán ezért volt rossz helyen a flakon. Nem tudom ki volt az elkövető, pedig láttam amint a keret tetejére helyezte, nekem elérhető közelségbe. Vagy a tektonikus lemezek mozgása miatt, vagy valami más okból, de leesett. Állítólag volt már ilyen máskor is, de most ettől több történt. Mintha szöget ütöttek volna az oldalába.

  Folytatás...

  potyautas 6 hónapja 0

• Találkozások

  - Jó napot! - köszönt rám az idős úr.
  - Szervusz. Mi ismerjük egymást – válaszoltam.
  Reméltem, hogy majd felderül az arca a felismeréstől, de fogalma nem volt, ki lehetek. Odaléptem, kezet nyújtottam, próbáltam segíteni, hogy felismerjen.
  - Marikának vagyok a sógora
  - Milyen Marikának?
  Erre azt kellett volna mondanom, hogy kinek a felesége, de az nem lett volna igaz. Ebben az esetben persze mellékes lett volna, hogy rég elváltak. A feleségem segített a felismerésben, hogy mondta Marikának az asszonynevét. Nem hazudott, hiszen a válás után megtartotta azt. Na, így talán már beazonosíthatta, ki a Marika, de a biztonság kedvéért megkérdezte, kinek a temetésére várunk. Engem viszont még most sem ismert. Nincs ugyan jelentősége, de azért még próbáltam adni valami kapaszkodót.
  - Kilencvenkettőben együtt voltunk kirándulni
  - Az se most volt már.
  Nem erőltettük tovább a dolgot. Lényeg, hogy azon a helyen és időben van ahová, és amikor jönni akart. Elment venni egy szál virágot. Annyira nem ismertem, hogy tudnám a korát, de 80 körüli lehet. Nagyjából tíz éve élhet egyedül, s egy férfiembernek ennyi idő sem elég, hogy határozott, talpraesett legyen. Az asszony hiánya nagyon meglátszik rajta.

  Folytatás...

  potyautas 6 hónapja 0

• Bulgária illata

  Gyerekkoromban velünk szemközt, Pista bácsiék háza előtt állt egy fiatal hársfa. Nagy telkek voltak az utcában, a kertekben számtalan gyümölcsfával, amikből még az udvarra is jutott néhány. Nem tudom miért ilyen telhetetlen a paraszt ember, de mindezek ellenére a ház elé - az akkor még csak képzeletbeli járda, és a vízelvezető árok közé - is ültettek néhányat. A hársfa azért volt különleges, mert nem adott gyümölcsöt. Állítólag teának szedték a virágát, de egy gyerek számára ez haszontalan fa. Most, hogy e sorokat írom, bevillant, hogy a mi házunk előtt is állt hársfa, van is róla fotó. Talán azért a Pista bácsiéké jutott előbb eszembe, mert azt még a kék csomagolópapírral berajzszögezett utcai ablak kukucskáló résén át is láthattam, ha az eső, vagy az égető napsütés, a 30 fokot is megközelítő rekkenő hőség beparancsolt a szabadból. Arra nem emlékszem, hogy a hársfának – pontosabban a virágának – illata is lett volna, pedig volt.
  Így eshetett meg, hogy 1990 június utolsó napjaiban nem tudtam mire vélni azt a mindent elárasztó illatot Bulgáriában. Valójában még nem is akkor, csak egy évvel később figyeltem fel rá. Ugyanazt az illatot éreztem, mint Bulgáriában. Mielőtt beazonosíthattam volna, elneveztem Bulgária-szagnak. (tudom, hogy a szag és az illat nem ugyanaz, de akkor is ezt a nevet adtam neki) Rám tört tőle az utazási vágy, hát utaztunk. Görögországba (Bulgárián át) Horvátországba, majd sehová.

  Folytatás...

  potyautas 6 hónapja 13

• Mili

  A kőkereskedés kapuja mellett, fél négyzetméteres sík felületével az utcának fordítva áll egy kőszikla. Cégérnek is megfelelne, de rendelésre érkezett. Aztán a megrendelő túl nagynak találta.
  A fiatal pár is sokkal kisebbet szeretett volna. A sudár menyecske két markával cipóformát rajzolva a levegőbe mutatta, mekkorára gondolt. Mutattuk a fal melletti kosarakban lévő, sziklakertekbe szánt köveket.
  - Túl nagyok – mondta, s újból mutatta mekkorát szeretne.
  - Mennyi kellene?
  - Csak egy darab, de legyen kéttenyérnyi egyenes rész, mert vésni is kellene rá. Mennyibe kerül?
  Első gondolatom az volt, hogy ebbe már be kell vonni a vésnök kollégát is, így az árra vonatkozó kérdésére nem is tudtam válaszolni.
  - Mire kellene az az egy darab kő?
  - Meghalt a kutyánk – adta meg a választ, kissé pironkodó fanyar mosollyal.
  Bizonyára arra gondolt, hogy most hülyének tartjuk amiért egy kutyának akar sírkövet. Úgy éreztem helyesnek, ha támogatom az ötletét.
  - Nekem is van otthon hasonló. Bár az csak egy kőlap a fenyőfa tövében. Eljár fölötte a fűnyíró.
  Végignéztük a készletet, de nem találtunk megfelelőt. Később találtam az udvar végében megfelelő bazaltot, de ekkorra már megegyeztünk, hogy holnap hozok egy dácittufát otthonról. Abba én magam is bele tudom vésni a kutya nevét.
  - Hogy hívták a kutyát?
  - Mili. Egy „l”-el. Nem milli, hanem csak Mili.
  - Rendben. Reggel hozom.

  Folytatás...

  potyautas 6 hónapja 5

• Őszintén, tisztán

  Egy régi kolléga mesélte, hogy újgazdagéknál dolgozott egy városszéli háznál. Pontosabban nem is a háznál, hiszen az már kész volt, bele is költöztek. Az ő munkája a kerti támfalakra, lépcsőkre korlátozódott. A medence korlátait készítette egy idős szaki, akivel jól eldumáltak szinte mindenről. Később kiderült, hogy a családhoz tartozik. Mesélte, hogy a fia korábbi házánál is felfigyeltek rá, hogy milyen szorgalmasan ténykedik. Nem tudták miért. Szóba került érintőlegesen a politika is. A rendszerváltás idején Németországban dolgozott az öreg. Nagyon jól keresett, volt pénze bőven, de amikor hazajött, már nem nagyon volt mit megvenni. Aztán halkabbra fogta, nehogy a menye meghallja, amiket mond. Ezek szerint nem ugyanazzal a politikai oldallal szimpatizálnak.
  A háziakkal nem sok dolga volt a kollégának. Megkapta a reggeli kávéját, megbeszélték amit a munkával kapcsolatban kellett, aztán ment ki-ki a dolgára.
  A meglepetés a számlázáskor érte. Nem a pénzzel volt gond, azt megkapta megegyezés szerint, mivel a munkával meg voltak elégedve. Nem ikszipszilon családi házának a kertjében történt papírforma szerint a munka, hanem egy budapesti cégnek egy másik városban lévő telephelyén. Munkaszerződéssel, teljesítményigazolással, ahogy kell. Teljesen szabályosan.

  Folytatás...

  potyautas 6 hónapja 41

• Hatalmi gőg, kontra tisztes szegénység

  Közel egy éve végzek olyan tevékenységet, amitől az emberek többsége borzong...legalábbis idegenkedik még a témától is. Pedig nem kellene, hiszen életünk része a halál is. Előbb-utóbb mindenki találkozik vele. Olyankor persze többnyire nem tudják mi a teendő. Egy ifjúkori barátom mondta a férje elveszésekor, hogy „teljesen kiürült az agyam”. Sokan vannak ezzel így. Ilyenkor jövünk mi, és rutinból megoldjuk.
  A kolléga korábbról ismerte a polgármester-asszonyt, aki már akkor se volt számára rokonszenves. Nem mindenki van ezzel így, mert valaki csak megválasztotta, még ha csak 1 szavazat döntött is. Az elhunyt férj is közismert személy volt, így nem meglepő, hogy a szertartás előtt másfél órával már rengeteg virág gyűlt össze a ravatalozó teraszán. A család ekkor már ott volt, s az özvegy hatalma teljes tudatában számon kérte, hogy miért nem vagyunk már ott? A gyakorlat az, hogy 1 órával korábban érkezik a család, ekkorra ravatalozunk fel. Az most mellékes, hogy bizony megesik, hogy nagyon szorít az idő, mert van néha 3 temetés egy délután, és mind más településen. Vagy közbejön egy fuvar, ami azt jelenti, hogy egyik város elfekvőjéből az elhunytat el kell szállítanunk a másik város patológiájára. Most is ez történt. Én első körben még csak a koszorúkat szállítottam. A hölgy érdeklődött, hogy hol vannak a többiek? Majd jönnek. Nem nyugtatta meg a válasz. Mivel a felszerelés még nem érkezett meg, beültem a kocsiba, és vártam a kollégát.

  Folytatás...

  potyautas 6 hónapja 38

• Én és a computer technika

  Amikor felmerült a családban a számítógép vásárlás ötlete, az IBM 286, 386, 486 PC volt a piacon. Mivel fogalmam nem volt mire való, igyekeztem minél olcsóbban megoldani. A szakember szerint minimum 386 legyen. Legyen! Nem üzletben vettük, hanem megszereztük annak az embernek a számát, aki ezzel foglalkozott. Nem volt még Windows, jegyzeteket kellett készítenem, hogy másodszor is megnyithassam amit egyszer már sikerült. Barátomtól kaptam könyvet, amiből tanultam műszaki rajz készítést. (Autocad -10) Hallottam már internetről, de a telefon prüttyögése volt a maximum, amit elértem. A windows-95 maga volt az álom. Valaki mindig ült a gép előtt, a többi pedig türelmetlenül várt a sorára. Annál idegesítőbb mondatot el se bírok képzelni azóta se, minthogy: Én jövök! Aztán fejlesztgettük, mindig venni kellett bele valamit. Az egereket nem győztük takarítgatni, cserélgetni. A 486 után kellett a Pentium. Ugyanaz a szakember intézte, aki a legelső gépet összeállította. Megegyezett a véleményünk abban, hogy nem tudjuk a legújabb fejlesztéseket követni, csupán az lehet a kérdés, mennyivel vagyunk lemaradva. A lányom vett magának más forrásból egy másik gépet, amit zenére hegyeztek ki. Nem váltotta be a hozzá fűzött reményt. Többször kellett cserélni benne pl. a hűtő ventilátort. Zeneszerkesztésnél nem volt túl előnyös a hangos kelepelése. Hasonlóan rossz vásár volt az első laptop, de így legalább már három számítógép volt négyünknek.

  Folytatás...

  potyautas 6 hónapja 9

• Helena Fee -10.

  (úticél)

  Jó ötletnek tűnt a kastélyba menni. Ha Kőnig komolyan gondolta amit mondott, akkor itt az alkalom, hogy lépjen végre. Igazolni kell a lány személyazonosságát, fel kell kutatni, hogy valóban nincs senkije, meg a fene se tudja mi a jogi formula, de ha egy éve húzódik a dolog, történjen már végre valami! Ha más nem, tényleg oda veheti személyzetnek. Noha az bizonyára a nagyasszony kompetenciája, de azért az úrnak is lehet beleszólása. Legfeljebb azt mondja, hogy a legkedvesebb lovászfiúnak a testvére. Noha ennyi erővel a birtokon is lehetne a banya mellett. Na de ki lát bele az urak fejébe? Vagy akár Hans és Helga is adhat szállást addig, amíg el nem döntik, hová legyenek. Persze ha elmondják az igazat, nem kizárt, hogy nem akarnak majd belekeveredni.

  Megkeresik a térképen azt a pontot, ahol a kastélyhoz a lehető legközelebb tudnak kikötni. Elég hosszú gyaloglás vár majd rájuk, hiszen az egész városon át kell vágniuk, ami nem kevés kilométer.
  Lassan felszáll a köd, elrendezik a holmit, és behajóznak.
  - Hogy visszük magunkkal a holmit? Jó lett volna egy nagy táska, vagy inkább egy zsák.

  Folytatás...

  potyautas 2 éve 6

• Helena Fee - 9.

  (feltarisznyálva)

  Összecsuklottak a lábai, lerogyott a földre. Vigasztalhatatlan zokogás rázta a testét. Most már semmi remény. Pár perce még utána akart indulni, hogy felkutassa Burkusországban, de most már nincs értelme, hiszen a halak eledele lett. Vajon mi történhetett? Egy motorcsónak nem robban fel csak úgy magától. Talán dulakodtak, mert ki akart ugrani? Na de minek? Úgyis utoléri. Talán túlélte, hiszen nagyon jó úszó. Érte kell menni! Ennek semmi értelme, hogy itt bőg.
  Letette a tarisznyát, levetette a ruháit, mint ahogy régebben is tervezte amikor még nem volt kulcsa, és belegázolt a vízbe. Visszahozza a csónakot...bár mintha már távolabb lenne, mint volt. Kenu!
  Beúszott az üres csónakházba. Vagyis csak a vízen nincs semmi, hiszen szerencsére itt vannak az új kenuk. Amit már korábban átfordítottak, belökte a vízbe. Beledobott kettő lapátot. Nem is tudatosan tette, de bizonyára azt remélte, hogy majd mégis Helena kis kacsói ragadják meg a másik evezőt.

  Folytatás...

  potyautas 2 éve 4

• Helena Fee - 8.

  (meglepetés)

  Kőnig becsorgott a csónakház mólója mellé. Kikötött, kiemelte a motort. A szigetről nem hozott semmit, még üres dobozokat se. Kimászott, megállt középen, s körbe-körbe nézelődött. Biztosan megbeszélte magában a dolgokat, mert bólogatott közben, s azt mondta végül, hogy „jó lesz”
  - Figyelj Oberenns! Holnap ha hozzák a hajókat, én nem leszek itt. Ide rakasd le az állványt így! - mutatta karját lengetve az állvány tengelyirányát – Nincs túl sok helyünk, de nem gond, ha csak az egyik sorhoz férünk hozzá. Ritkán fog kelleni mind a hat hajó.

  Ludvig nem szólt, csak bólogatott, hogy érti mit vár tőle. Erősen furdalta oldalát a kíváncsiság, de nem akar ezzel az emberrel beszélni csak amennyit feltétlen kell. Pedig szerette volna tudni, mit akarnak a kenukkal. Eddig csak arra használták a csónakházat, hogy a motorcsónak tető alatt legyen. A vitorlást is egyszer vitték ki, amióta ő itt van. Igaz vissza se hozták, de azt se használja azóta senki. Mi ez a nagy változás?

  Folytatás...

  potyautas 2 éve 2

• Helena Fee - 7.

  (mentés)

  Valóban rengeteg idejük volt beszélgetni, hiszen lassan rájuk esteledett. Az erős szél csak rövid időre csendesedett, aztán újra feltámadt. Egyértelmű, hogy a fiú itt tölti az éjszakát. Na nem a leány ágyában – bár nem lett volna ellenvetése – hanem a kanapén. A hálóban ugyan két külön ágy volt, de a Kőnig helyére mégse fészkelhette be magát. Reggel madárcsicsergésre ébredtek. A felkelő nap sugarai besurrantak az ablakon, lágyan végigsimították az édesdeden alvó fiatalok arcát, mely arra késztette Helenát, hogy fejére húzza a takarót. Ludvig riadtan pattant talpra. Egy pillanatig nem tudta hol van. Első gondolata az volt, hogy azóta már biztosan keresik, a második pedig az, hogy egyáltalán nem érdekli. Bekukkantott a résnyire nyitott ajtón a hálóba. Óvatosan megtolta, hogy szélesebbre tárja. A nyikorgó ajtópánt hangjára a lány kikukucskált a takaró alól.
  - Jó reggelt! Te még itt vagy? Milyen nap van?
  - Jó reggelt gyönyörű! Úgy értem, gyönyörű napra virradt.
  - Kedd, vagy szerda?
  - Miért fontos?
  - Szerdán jön Helmut. Jó lenne, ha eltűnnél addigra.
  - Pedig kedvem lenne maradni.
  - Rossz ötlet. Úgy hallom, szélcsend van. Akár indulhatsz is.

  Folytatás...

  potyautas 2 éve 3