Hi​r​det​é​s​

2017. november 23., csütörtök

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Felajánlás

    Koszorús költőnket, Nyomasek Bobót mindenki ismeri. Legalábbis hallotta már a nevét. Csajágaröcsöge városa le kívánja róni tiszteletét a nagy költő előtt. Bár nem a város szülötte a világhírű poéta, de egy alkalommal megmártózott a gyógyfürdőjük vizében. Ennek emlékére helyeztettek el egy márványtáblát a fürdő épületének falára. Nem tudni ki volt az ötletgazda, de a városgazdálkodás vezérigazgatója vette pártfogásába az ötletet. A költségvetésbe nem volt betervezve, tehát keresni kellett egy lokálpatrióta vállalkozót, ugyan fedezze a költségeket puszira. A felkutatásban aktív részt vállalt Lótifuti Főnyalonc, akinek persze semmiben nincs döntési joga, mindent az igazgató úr utasítására tesz. Megkereste a kiszemelt mesterembert, és leadta a rendelést. Fehér márványtábla, aranyozott betűkkel. A szöveget bizonyára az igazgató úr fogalmazta, amely igen nehezen fért rá a megadott méretű táblára.
    A nehézség már ott elkezdődött, hogy a fehér márvány rég kiment a divatból. Beszerzéséhez Budapestre kellett utaznia a vállalkozónak. A benzinkútnál hiába hivatkozott arra, hogy társadalmi munkában végzi a feladatot, az üzemanyagot ki kellett fizetni. A pesti kereskedő is pénzért adta a márványt, de még a vésnök se vállalta ingyen a betűvésést, noha ő helybéli lakos, igazán felajánlhatta volna munkáját a városnak. Amikor elkészült a mű, be kellett vinni az igazgató úr irodájába, hogy megtekinthesse. Adott egy időpontot, amikor fel lehet szerelni a falra.

    Folytatás...

    potyautas 2 hete 2

  • Nem kell zokni!

    Vásárjárók szerint is szokatlanul sokan voltak. Csak a parkolásból bejött az önkormányzatnak becslésem szerint legalább félmillió forint. Nem is beszélve a helypénzről. Többeket hallottam már áradozni ezekről az eseményekről. Engem valahogy nem tud lenyűgözni. Nem az én világom, nem szeretem. A munkaidőmbe ugyan belefért, de inkább dolgoztam volna. Addig még rendben van, hogy végigbámultunk egy sort, megvettük az almát, a krumplit, beraktuk a kocsiba, megkávéztunk. Ekkor volt háromnegyed kilenc. Szétváltunk. Menjen mindenki, amerre a kiváncsisága viszi, találkozzunk délben! Nem terveztem venni semmit, így a bámészkodást is értelmetlennek tartottam. Nyakamban az elemózsiás táskával végigvágtattam az árusok sora közt egészen a gátig. Az ártérben vizet láttam megcsillanni. Bár talán mégse jó ez a szó, hiszen borongós volt az idő, kellemetlen szél fújt. Nem volt ugyan hideg, hiszen a hosszú ujjú ing is lekívánkozott. Volt ugyan rengeteg lehetőség különböző finomságot enni, de – mint már említettem – nem szeretem ezt a környezetet. Munkásnadrágot talán megérte volna vennem kétezer forintért, de nem tudom milyen méret kell rám. Józsi kétviselőtársam se volt velem, aki nagyon ért az ilyenekhez. A beregszászi piacon az egész családjának ruhaneműt vett ajándékba. A lánya esetében volt kissé bizonytalan, s tőlem kért megerősítést, hiszen én már láttam a lányt, tudhatnám mekkora kell rá. Utólag megkérdeztem, mindenkinek eltalálta a méretet.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 3

  • A bőség zavara

    Nincs munkahely? 50 fölött sehova nem kell az ember? Ez így, ebben a formában nem igaz. Olvastam bicskanyitogató kommenteket az egyik multi hirdetése kapcsán. A kiemelkedő fizetés, valójában nem kiemelkedő, de akinek semmi jövedelme nincs ahhoz képest az. Nem kell persze éppen operátori munkába beállni, lehet akár vállalkozó is az ember, s akkor saját maga adja a fizetést. Mit vállalkozzon? Ezt találja ki ki-ki magának! Persze vannak feltételek, és a sikert senki nem garantálja. Tehát a többségnek marad az alkalmazotti állás. Lehet válogatni. Főleg, ha ért is valamihez az ember. Legtöbb munka nélkül tengődő ember képzetlen. Ezt felismerve legalább a fiataloknak tanulni kell valami szakmát. Nem csak elkezdeni a szakmunkás képzést (mert arra van támogatás) hanem be is fejezni, meg is tanulni a szakmát. Olyat, amiből hiány van. Például műköves. Megesett, hogy egy munkahelyen megkérdezték tőlünk, hogy ebben a szakmában csak öregek vannak? Kezdtem cáfolni több példán keresztül. Lehet talán 14-15 éve, amikor törmeléket vittem a szeméttelepre. A fiatalember – aki a sorompót nyitotta – szakmabeli. Érdeklődtem, miért nincs a szakmában.
    - Ebben a szakmában nem lehet megélni – jött a válasz – nincs munka.
    - Árpád út 32. Holnap reggel hétkor legyél ott! Csiszolunk, stokkolunk.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 19

  • Különös megrendelés

    Arra kaptam fel a fejem, amikor a hatalmas, krómozott kerekeken megcsillant a napfény. Egy sötétített ablakú fekete hetes BMW állt meg a nyitott kapuban. Megkockáztatom, hogy a legfrissebb modell állt velem szemben. Egyszerre nyílt mindkét oldalon az ajtó. Legelőször a világító piros sportcipő villant a sofőr oldalán. Két kigyúrt fiatalember emelkedett ki a kocsiból, fehér ingben, nyakukban vastag aranylánc, kopasz fejükre feltolt napszemüveggel.
    - Van-e kutya tesvérem? - kiáltott a sofőr
    - Meg van kötve, jöjjenek nyugodtan!

    Jöttek. Mindkettőjüknek gurulós a járása. Mint akinek nem hajlik a térde. Karjukat asszonyosan kitartották oldalra, mert másképp nem fért az izomtól. A kutya erősen rángatta a láncot, vadul ugatott, hiába csitítottam. Javasoltam, hogy jöjjenek be az irodába, hogy ne legyünk a látóterében. Nyílt a kocsi hátsó ajtaja, de a navigátor ülés utasa rákiáltott a fejét épp csak kidugó asszonyra.
    - Ott maradsz!
    Ellenszenvet ébresztett bennem, hiszen mi a kutyával szoktunk így beszélni, nem az asszonyunkkal.
    - Parancsoljanak! Miben segíthetek?
    - Síremléket szeretnénk bátyám – szólt nyájasan az előbb még durván kiáltó fiatalember.
    - Mi lenne az elképzelésük? Itt most nem sok mindent tudok mutatni, épp nemrég szállítottam, szinte üres a műhely. Viszont itt van ez a katalógus, az általunk készített munkák képeivel.
    A piros cipős belelapozott, majd alig leplezett undorral tolta odébb az asztalon.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 6

  • Földrajz

    Új munkatársam szabad idejében földrajztanár. Az szép munka – mondtam – legalábbis, ha érdekli a gyerekeket. Nem érdekli már ezeket semmi, csak nyomkodják az okos telefont - volt rá a szomorú válasz. Aztán forogtak a fejemben ötletek, de nyilván ő is kipróbálta már ezeket. Olyasmivel kellene megfogni a gyerekeket, ami a saját tapasztalataikhoz köthető. Például amit naponta megtapasztalhatnak, ha felnéznek az égre. Megbeszélni, miért fúj a szél, mitől változik az időjárás, mitől változnak a napok hosszai...gondolom, ezek a tantervben is benne vannak. Saját emlékeim a földrajzórákról olyanok maradtak meg, hogy mik az országok fővárosai, hol miből termelnek sokat. Elhelyezni országokat a térképen. Ma már akit érdekel, csak megnyomja az okos telefont. Persze csak akkor, ha érdekli. Mert attól, hogy szinte minden adat elérhető a világhálón, még egyáltalán nem biztos, hogy ezeket el is akarják érni. Jelen voltam egy olyan telefonálásnál, amikor az Angliában lakó sógorasszonynak mutatta az itthoni menyecske, hogy „nézd, apa hogy rakja a téglát” Ezt nyilván nagyon fontos volt látni. Nem fontos a percdíj se, mert majd apa több téglát rak, s meg lesz rá a fedezet.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 0

  • Bulizzunk, mert bulizni jó!

    El tudok tölteni úgy egy hétvégét, hogy ha hétfőn megkérdik mit csináltam, nem tudok rá mit mondani. Illetve csak azt, hogy semmit. Már az újságban se nézem meg a programokat, mert úgyse megyek le a városba. Néha nem is kell, hiszen idejön a program, néhány száz méterre. Egyszer lementem a parkba, de hamar eluntam. Valamikor – nagyon alapszinten – zenéltem is a barátokkal. Néhány évvel később az egykori dobosunk rám szólt, hogy „leszoktál a zenéről?” Úgy dolgoztam a ház körül, hogy nem volt mellettem a rádió. Amikor még nem szoktam le a zenéről, vadászni kellett a zenés műsorokra. Ma, már bármikor találok akár a TV-ben is. A címet épp onnét vettem. Néha, amikor borzongásra vágyom, váltogatok a Muzsika TV, Sláger TV és a Zenebutik között. Gyors egymásutánban oda-vissza. Általában mind borzalmas. Különösen a szövegektől áll fel hátamon a szőr. Idézni akartam néhány sort, de inkább nem teszem. Aki ismeri, tudja miről beszélek, aki nem, az szerencsés ember. Mint említettem, ezekre csak akkor kapcsolok, ha borzongásra vágyom. Néha ilyenem is van. :)

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 1

  • Húsvéti sofőr

    A lakott terület vége táblánál már nagyon a nyakamban lihegett egy szlovák rendszámú Fiat. Nem szándékosan hátráltattam, de az út vonalvezetése, és a burkolat minősége nem enged gyors haladást. Az első lehetőséget kihagyta. Tehát nem ismeri az utat. Aztán csak elugrott mellettem, de nem sok haszna volt belőle, mert utolért egy másik kocsit, ami hetvennel haladt a kanyargós hegyi úton. Volt is bennem egy kis káröröm, amiért feleslegesen tolakodott. Síkfő után végkép elszállt az esélye a gyors haladásra, mert egy hosszú kocsisort értük utol, amely indokolatlanul lassan haladt. Nemrég esett egy pici eső, vizes volt az aszfalt, de ez nem adott rá okot. Jelentős volt a szembe forgalom is, egy idegennek reménytelen elhagyni a sort. Igaz, ismerősnem is, de az legalább tudja. A szlovák már kettővel volt előttem, amikor elértük azt az erős lejtőt, ahol akkor is harmadikba kapcsolok, hogy ha kedvemre választom meg a sebességet. A sort egy világoskék minibusz vezette. 25-30 éve volt ezeknek a parányi, hatszemélyes bodegáknak divatja, főleg Japánban. Ez éppenséggel olasz volt, egy Piaggio. Ezt később közelről volt alkalmam megtekinteni.

    Folytatás...

    potyautas 4 hónapja 5

  • Termosztát

    Meleg van lovak – szokta volt mondani apu. Ugyanis ő beszélt a lovainak. Nem csak, hogy cojde, meg tüled. Ha a Csillag nem boldogult a feladattal, mindig úgy szidalmazta, hogy „mocskos cigány ló” Noha nem is a ló volt cigány, hanem az előző gazdája. Nem mondhatjuk azt sem, hogy „cigánykodott”, csak a kicsi termetéhez kellett volna méretezni az elvárásokat. Alig volt nagyobb a hucul lovaknál, nem bírhatott annyit, mint egy muraközi. Na, de nem is a ló most a lényeg, hanem a meleg. Szabadban dolgozván a tűző napon izzadok is, mint a kutya....illetve ez nem jó hasonlat. Rá is szóltam a kollégára amikor ilyen kijelentést tett, ugyanis a kutya nem izzad. Azért lógatja a nyelvét, mert csak ott tud hőt leadni. Állítólag az ősember azért csupaszodott le, azért vesztette el majd' az egész szőrzetét, hogy izzadni tudjon, s így a jobb hőleadás miatt kitartóbban tudott futni. Nem tudom mennyire helytálló ez az okoskodás, ugyanis a ló is izzad...Na, ez a helyes hasonlat: izzad, mint a ló.

    Folytatás...

    potyautas 4 hónapja 1

  • Nyertünk!

    Elnyertük a munkát. Háromszor voltam mintát készíteni, míg elfogadták a másodikat. Felvonultunk a brigáddal. Én se vagyok valójában köves, a többiek meg főleg nem, de elvállalunk mi mindent. Még festést is, pedig azt nagyon utálom. Legalább annyira, mint Feri bácsi a műhelytakarítást (vagy bármiféle takarítást) 100 éves lépcsőt kell felújítani. Ennyi idő alatt megkopott kissé. Rögtön akadt az építkezésen olyan „kolléga” aki jobban tudta volna, jobban fel is van szerelve. Géppel tudta volna végezni azt a munkát, amit mi hagyományosan, kézi szerszámokkal. Valamiért a főnöke nem akarta elvállalni. Már soha nem derül ki ennek az oka.

    Én ismerem a várost, de munkatársaimat útba kell igazítani, merre induljanak kaját venni. Nekem nem kell, hiszen bevált gyakorlat, hogy feltöltött tarisznyával indulok el otthonról. Nincs mit tennem, várnom kell, amíg a többiek visszaérnek. Álldogálok a hallban a lépcső alján, őrzöm a szerszámos vasládánkat. Jönnek a dolgozók, köszönünk, aztán megy mindenki a dolgára. Nem ismerjük egymást, nem állunk meg beszélgetni. Még az őrrel se, aki barátomnak szólít. Most el van foglalva. A bejáratnál egy széken a jelenléti ív, oda be kell iratkozni. A mintamunkák készítésekor nem kellett, de most kell. Találkoztam már ilyen nyilvántartással, még ilyenebbel is. Budán még le is fényképezték a kocsi csomagtartóját, és belépőkártyát kellett használni. Ehhez képest nem túl megterhelő ez a napi beikszelés.

    Folytatás...

    potyautas 4 hónapja 0

  • A legrövidebb út sem egyenes

    A Bükk túloldalán akadt munkánk, immár nem először. Légvonalban nem lenne messze Miskolctól se Borsodnádasd, se Bélapátfalva, sem pedig Eger. A hegy miatt viszont akkorát kell kerülni, hogy felmerül a kérdés, érdemes-e visszafordulni. Vagy inkább menjünk tovább, hiszen már arra sincs messzebb. Út van bőven, lehet válogatni. Húsvét előtt átvágtam a hegyen kelet-nyugati irányban. Legalábbis ami a fő haladási irányt illeti, mert közben minden elképzelhető irányba kell kanyarogni. (Van olyan szakasz, ahol 800 méter előrehaladásért 3 km-t kell autózni a terepviszonyok miatt) Kirándulásuk után néhány nappal jött egy megkésett hóvihar, ami eszméletlen károkat okozott az erdőben. Ennek nyoma még most is látható. Megdöbbentő látvány a rengeteg kidőlt fa. Nem szívesen jártam volna erre a vihar idején, de még az utána következő héten sem, amikor még egymást érték az útakadályok.

    Folytatás...

    potyautas 5 hónapja 0

  • Na, ezt megírom

    - Jövök holnap is – köszöntem el az őr úrtól, akit magunk közt csak bakternak nevezünk. Előtte nem mondjuk, mert valamiért bántónak érzem ezt a megnevezést.
    - Gyere barátom!
    Nem vagyunk barátok, hiszen egymás nevét se tudjuk. (Ő a bakter, én meg a köves.) Mégis jól esik, a megszólítás. Negyven évvel ezelőtt akinek nem tudtuk a nevét, úgy szólítottuk, hogy „öreg”. Mások úgy mondták, hogy „haver” de az olyan paraszt. Ma inkább a „tesó”, vagy „tesvérem” dívik, de az meg olyan...olyan kisebbségi. A kisebbségi barátom fiától hallottam, aki éppen az aktuális őr urat szólította úgy, hogy „szép báttya”. Török sorozatból hallom, hogy „bátyám” Ez is tetszik, de mi már a feleségemmel is úgy mondjuk egymásnak, hogy „öcsém”. Egyik rokonom lányaitól hallottam hajdanán, hogy „öcsém apuci”

    Na, szóval a bakter úgy mondja, hogy „barátom”. Két őrrel találkoztam a két hét után is csak lehetséges munkahelyen (hisz még most is a mintáknál tartunk) A másikról nincs mit mondani. Középkorú, autószerelő haverja van, aki nem ér rá. Ennyi. A szóban forgó őr közel jár a hatvanhoz, pödrött bajszú parasztember. Szombaton nincs nagy sürgölődés az építkezésen, még a kocsit is bent hagyhattam az udvaron, hiszen csak a gipszkartonosok, a liftesek....meg én, az hat fő. Se fehérkőműves, se burkoló, akiktől elleshetnék valamit. Az öreg is unatkozik, bár aki őrnek áll, hozzászokhat az unatkozáshoz.

    Folytatás...

    potyautas 5 hónapja 4

  • Kuplung nélkül 85km

    - Nagy cucc! - mondhatnánk, hiszen egyre több autóban már alapból hiányzik. Viszont egészen más az, ha kellene, de kipurcant. Mint ahogy a munkatársaim közt vita van arról, hogy a 25 éves transzporterünk turbós volt-e eredetileg. Szerintem egész biztosan nem, hiszen nekem volt olyan autóm amiben elromlott. Semmi erő nincs akkor benne. Vagyis a céges autónk nem lenne ennyire fürge, egy elromlott turbóval, hiszen gyárilag úgy van kialakítva, hogy ne lehessen egyszerűen nélkülözni.

    Na, de kezdjük az elején! Egerben kellett egy mintamunkát elvégezni. Ezen múlik, hogy lesz-e szerződés a továbbiakra. A főnök nem szerette volna, ha ezért kiesik két ember a termelésből, így jött az ötlet, hogy szombatra időzítsük az akciót. Nekem kapóra jött a dolog, mert legalább hazavihetem a feleségemet, hogy lenyírja a füvet, leszedje a földiepret. Fatornyos kicsi falunk majdnem útba esik. Nincs jelentősége, hogy 69, vagy 75 km az út. A főnök eléggé toleráns, akár mondhattam volna neki, hogy teszek egy leheletnyi kerülőt. Kollégám hatására mégse tettem. Ő nagy mestere a félrevezetésnek, olykor teljesen értelmetlenül vetít, mint ahogy most is tettük. Amikor a céghez kerültem, nehezen szoktam meg, hogy a „hol jártok?” kérdésre soha nem a valós pozíciót adtuk meg, hiszen mindig akadt egy-egy privát kerülő, valami elintéznivaló. Ha egyéb nem is, de meg kellett állni kaját venni, vagy dohányt.

    Folytatás...

    potyautas 5 hónapja 12

  • Kevésbé potyautas

    Hazaköltözött a fiam Skóciából. Egy hetet nálunk pihent Miskolcon, majd Pestre költözött, s állt munkába. A vonattal költözés eléggé korlátozott lehetőség, nem ártana még egyet fordulni a holmival. Noha, elég gyakorlata van a költözésben, hiszen az Egyesült Királyságban elég sok lakhelye volt. Neki nyolcezerbe kerül egy forduló, nekem akár egyből is kijöhet. Logikus tehát, hogy inkább én utazzak.
    Nem vagyok otthonülő, a munkám során elég sokat utazgatok, noha ezek csak regionális utak. Van, hogy ki se megyek a városból, mégis összejön elég sok kilométer. A vonatozás persze teljesen más. Más a hangulata. Amióta kedvezményes jegyet válthatok, ez a harmadik utam. Lassan kiismerem magam. Először abban a tévhitben voltam, hogy a 90%-os kedvezmény csak személyvonatra érvényes, így is indultam neki az utazgatásnak. Ma már inkább kifizetem a gyorsvonat pótjegyet és az IC-re kötelező helyjegyet.

    A helyi járatra az esztékánál szállt fel egy harminc körüli, fiúsra nyírt ősz hajú nő. Gyanúsan sötétlettek a hajtövei, de mégis ősz volt. Jó tartású, kissé izgalmasan csámpás, kellemes látvány. A csámpázása csak a vasútállomáson tűnt fel. Aztán úgy hozta a sors, hogy egymással szembe szólt a jegyünk. Mondtuk egymásnak, hogy „jónapot”, s ezzel ki is merült a társalgásunk. Eltette az utcai szemüvegét, feltett helyette egy zöld lencséset, felpattintós üdítőjét kirakta az asztalra, majd keresztbe font lábakkal kényelembe helyezte magát.

    Folytatás...

    potyautas 6 hónapja 7

  • Titkosítás

    A néni nem éppen mai csirke, hiszen a lánya is közelít a 70-hez. Amikor leparkoltam, már jött is nyitni a kaput, pedig úgy tudtam, nehezen mozog. Rosszul is hall, így erősen kellett figyelni az ablakon, hogy észrevegye az érkezésemet. Be voltam jelentve. Mondta, hogy az ember vett észre. Valószínűleg a férjére utalt. Mint később elmesélte, rengeteg csapás érte az életben, de azért keveseknek jut az a szerencse, hogy 90 évesen se özvegy.
    - Jöttem kijavítani a hibákat, amiket hagytunk.
    - Rám bízta Erzsi, hogy mutogassam meg. Nem sok van.
    - Azt mondta a főnököm, hogy 18.
    - Nincs az annyi. Az az ember nagyon nézegette.
    Ha így nevezi, hogy:”az az ember”, aligha lopta be magát a mama szívébe. Nem egyedi eset ez, volt már máskor is, hogy a megrendelővel mi munkások baráti viszonyba kerültünk, de főnökkel ugyancsak távolságtartó volt. Sőt! Ki is mutatta ellenszenvét, pedig a főnök további munkákat remélt tőle. A felesége mondta is állítólag, hogy inkább velem tárgyaljon. Ez persze nem járható út, hiszen én csak alkalmi munkavállaló vagyok a cégnél. A kolléga ugyan tréfálkozik vele, hogy társak vagyunk, de ez csupán azért van, mert esetenként a cég érdekét is szem előtt tartom. Nem mindig. Volt, hogy hibás felmérés miatt újra kellett gyártani néhány műkőelemet. A főnök megpróbálta a burkolóra verni a balhét, de én nem voltam ebben partner. Mondtam, hogy nem visz rá a lélek.

    Folytatás...

    potyautas 6 hónapja 2

  • Hegyen-völgyön Húsvétkor

    Miskoc-Eger 70km/1 óra...vagy 60km/másfél óra.

    Utóbbit választottam, mert unalmas már a 3-as út. Miközben a szélvédőt törölgettem, hogy rendesen kilásson a kamera, aggódva fedeztem fel néhány apró vízpettyet. Szombaton csodaszép kiránduló idő volt, most borongós, de így jártunk. Nem idegen tőlem a hegyvidéki autózás, de ismerve ezt az útvonalat, vegyes érzelmekkel vágtam neki. Reggel 8-kor még a városban sem volt forgalom. Az eldózerolt egykori „Békeszálló” nevű városrészen megtankoltunk. Előreláthatólag 140 km lesz az út, bőven elég rá 8.4 liter benzin (még sok is) Diósgyőrben elindítottam a kamerát, de szinte csak az üres utat vette. Alsó-Hámornál már vizes volt az út, de eső nem esett. A széltől eltekintve, nem volt rossz idő. Lillafüred is szinte üres volt, pedig ünnepek alkalmával tömegek lepik el. Később biztosan így lesz, de az minket már nem fog zavarni. Csak átsuhanunk itt. Jártam néhányszor kirándulóként, máskor pedig dolgozóként ezen a részen. A libegőről ugyan tudtam, de eddig nem láttam. Most meglepett, hogy az újsághírek alapján a másik hegyre gondoltam. Később már idehaza megnéztem a térképet, s meglepve tapasztaltam, hogy az úton oly messze lévő bükkszentkereszt a libegő felső állomásától csak egy köpés távolság. Errefelé persze inkább a szintkülönbség leküzdése a komolyabb feladat, nem a távolság. Ezért raktak az autóútba is kétféle kanyart. (Jobb kanyar, bal kanyar)

    Folytatás...

    potyautas 7 hónapja 2

  • Kemence

    Hajdanán a parasztporta természetes tartozéka volt a kemence. Mint ahogy az ágasfa, meg a taliga.
    Aztán megváltoztak az életkörülmények, boltból vesszük a kenyeret, a tejet, a húst. A kemencét elbontottuk, az ágasfa csak dísz, a köcsögöket soha nem is vesszük le róla, a ganajos talicska is felkerült a falra, a szekér is virágtartó lett a befüvesített kertben. A tyúkudvar díszkövezést kapott, autó áll a szín alatt. A dolog hátulütője, hogy mivel magunknak nem termelünk semmit, mindenért pénzt kell kiadnunk. Nincs is ezzel baj, ha megtehetjük....Na, de nem erre akarom elvinni a gondolatmenetet.
    Úri kedvünkben az egykor csak rögtönzött tűzrakással megoldott szalonnasütéshez is állandó tűzrakóhelyet építettünk. Aztán ezt felülmúlva, visszaépítettük a kemencét. Szándékunk szerint használatra, de legtöbb esetben ez is csak dekoráció. Minket is elért ez a nosztalgikus építési láz. A nővérem állt elő ilyen igénnyel, s mint kivitelezőre, énrám gondolt. Akkor még álmodtunk olyanról, hogy majd akár meg is élhetek a kemenceépítésből, mivel nagy divatja lett. Majd fog engem ajánlani az ismerősöknek, de az ő kemencéje lesz az első.
    - Nem. A miénk lesz az első – döntötte el a feleségem.
    Mit tesz ilyenkor egy szerető férj? „Jól van drágám.”

    Folytatás...

    potyautas 7 hónapja 2

  • Majdnem potyautas

    „Ledolgoztunk egy életet, nekünk ez jár”- mondják egyes nyugdíjasok szinte bármire. Nem osztom ezt a véleményt. Az utazási kedvezményt is ajándékként élem meg. Nem is tartom igazságosnak, hiszen az aktív korúak fizetnek érte, akkor mi miért nem? Persze örülök neki, meg elfogadom, igyekszem is kihasználni a lehetőséget, ha már van. Ha nem élek vele, attól senkinek nem lesz jobb. Át nem ruházható, a vonat meg úgyis megy, ha rajta ülök, ha nem.

    Nemrég írtam egy bejegyzést „Olvadt üvegpohár” címmel, az első kedvezményes utazásom alkalmából. Most túl vagyok a második utazásomon. Miskolc-Debrecen vice verza.
    Személyvonat Nyíregyházán át. A pénztárnál be is szólt a mögöttem álló idős hölgy, hogy menjek a gyorssal, hiszen csak ...Ft a pótjegy, és van csatlakozás. Nem emlékszem hány forintot mondott, de nem az összeg nagysága miatt választottam személyvonatot, hanem azért, mert csak. Nem utaztam még ezen a vonalon, meg rá is értem, hiszen erre szántam az egész napomat. A hölgy Nyíregyházára ment, és jött is vissza délután. Nem kérdeztem, de hallottam, miközben félrehúzódva elraktam a jegyemet, meg az ezresből visszajáró 815 forintot.

    Folytatás...

    potyautas 8 hónapja 3

  • Paraszti munka

    (Papsajt 9.)

    Valaki hozzon be vizet! - rendelkezett anyu.
    Hosszú éveken át nem tanulta meg, hogyan kell mondani. Mariska/Laci/Gyuszi, hozzál be vizet! Vagyis névre szólóan. Mert egyébként senki nem veszi magára. Így többnyire az történt, hogy nagy dérrel-durral ő maga ment ki a kútra vízért. Mi pedig egymásnak tettünk szemrehányást, hogy miért nem ment a másik, amikor láthatja, hogy én éppen...valamivel el vagyok foglalva. Tehát nem jogos a mai fiatalokat azért bántani, hogy nem akarnak semmit csinálni. Mi sem akartunk, csak éppen nem hagyta ennyiben a szülő. Mi is igyekeztünk kihúzni magunkat a munka alól. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a kapálástól sokkal izgalmasabb volt a vízmosás oldalában bunkert vájni az agyagban, vagy az erdőt járni vállunkra akasztott íjjal, mint Robin Hood. Jó kifogás volt az iskolai külön feladat is, bár annyira azért ez már nem volt egyértelmű. Esete válogatja. Őrsi órát kedveltül különösen kisdobosként, hiszen egy felsős őrsvezető mindig tudott a kicsik számára valami érdekeset kitalálni. A kötelező sportkörből viszont már jobban szerettünk kimaradni, hiszen többnyire formációs bemutatóra kellett készülni, amiket jobb volt nézni, mint csinálni. Lubai Lali egyszerűen megtagadta, hiszen neki kötelező feladata volt a szőlőben, s – mint mondta – az apja agyon üti, ha nem csinálja meg. Gyula bácsi pedig igen szigorú ember volt. Viszont ki is állt a gyerekéért.

    Folytatás...

    potyautas 8 hónapja 6

  • Hol kávézzunk?

    (MLM 3.)

    Az elmúlt néhány hétben általában fél hatkor ébredtem. Most is, hiába aludtam csak felét szokásosnak. Kevéssel 6 előtt kivetett magából az ágy. Felkeltem, odamentem az ablakhoz, bámultam bele a hajnali derengésbe. Még alig kezdett virradni, de a lámpák jól megvilágították a várost. Sajnáltam, hogy nem jól tájolták az ablakunkat. Jobbra láthattam volna a négytornyú székesegyházat, még jobban jobbra a Széchenyi teret a dzsámival, mögötte a Misina-tetőt a TV-toronnyal. Ezek Pécs jelképei. Ezekről tudják beazonosítani a várost azok is, akik egyébként még soha nem jártak itt. Abban az irányban viszont csak a falat nézhettem. Ehelyett elém tárult a szocialista építőipar büszkesége, az életveszély miatt kiürített toronyház. Közép-Európa legnagyobb lakatlan lakóháza. Ezt persze nem látom innét, máshonnét tudom. Látványnak nem különösebben borzalmas, amint a város fölé magasodik. Azt se látom különösnek, hogy egyetlen lámpa se világít a házban. Nem úgy, mint a többi nagy házban, ahol lassan ébredeznek az emberek, főzik a reggeli kávéjukat. A környezethez képest magasnak számít az 5 és feledik emelet, ahol mi vagyunk. Nagy, szürke beton épület, ami nagyon nem illik ide, de ezt bentről nem látom. Pont szemközt van mélyen alattunk az utca, ahol tegnap először leparkoltunk. Egy Barkas pöfög lassan felénk. Kerepelő hangját nem hallani ilyen magasról a csukott ablakon át, csak a füst ömlik vastagon a kipufogójából.

    Folytatás...

    potyautas 9 hónapja 7

  • nemeMeLeM

    Vegyes érzelmek közepette léptem be a csarnokba. Első alkalommal az utazás miatt jöttem ide, de tetszett a rendezvény. Az előadó kérdésére én kiabáltam be a választ: „Mondj egy dalt azokért, akik nincsenek itt.” Ezt a dalt hallhattuk többek között, mialatt elfoglaltuk a helyünket. Utalás volt ez arra, hogy aki nem jött el, magára vessen. Akkor még engem győzködtek az üzlet nagyszerűségéről. Most valójában nem tudom, minek vagyok itt. Amikor elkezdődött a műsor, még kevésbé tudtam. Olyan volt, mint amikor egy meccs ismétlését nézzük. Azt hiszem, találó ez a hasonlat, hiszen hiába tudtam az eredményt, mert már sokszor hallottam, mégis érdeklődve hallgattam végig Vágyi Jenő történetét. Megfigyeltem, hogy habár ugyanazt a mesét hallom tőle, egyre lazább, humorosabb az előadása. Megemlítette, hogy rengeteg kudarc érte, de ezeket nem hangsúlyozta, hisz nem érdekes, nem visznek előre. Sok fanyalgó pedig éppen a kudarcok elmesélését hiányolja. Nem értem miért? Naponta vesznek bennünket körül negatív dolgok. Az nem elég? Még több kell? Minek? Talán igazolást keresünk a saját sikertelenségünkre? Beszéljünk arról, milyen sokan belebuktak már ebbe az üzletbe? Melyik üzletbe nem buktak még bele? Attól még sikerrel járhat, aki beleteszi a munkát. Itt pedig elmondják, pontosan mit kell tenni. Nem kell kísérletezni, hiszen minden rossz módszer ki van próbálva. Én már régen tudom, mit kell tenni ahhoz, hogy sikeres legyen az üzletem. Miért nem azt teszem?

    Folytatás...

    potyautas 9 hónapja 6

  • MLM

    Multi Level Marketing szeminárium. Az előadó felszólítja a közönséget: „Tegye fel a kezét, akinek a férje ellenezte ezt az üzletet! Akinek a felesége ellenezte, az ne tegye fel, mert ő nincs itt.” Igaz.
    Amikor a feleségem összehívott hozzánk egy marketingterv bemutatót, én elmentem inkább otthonról. Rosszul esett neki, de nem szegte kedvét. Aztán nekem is kezdett tetszeni, hogy felöltözünk üzleti öltözékbe, és utazgatunk ide-oda. Még nyakkendőt is megtanultam kötni. Eleinte Egerbe jártunk rendszeresen. Tetszett, hogy Zsiga – akinek már neve volt a csapatban – második alkalommal megjegyezte, hogy „megismertelek, emlékszem rád”. Pedig nem volt ez olyan nagy szám, hiszen egy szakállas embert könnyű felismerni, hiszen kevés van belőle. A padlizsán színű öltönyöm elvegyült a tömegben, hiszen az volt akkoriban a divatszín.

    Ha már megjelentem, meghallgattam az előadást figyelmesen, aztán újra, és újra. Olyannyira, hogy magam is megtanultam, magam is tartottam néhány bemutatót. Büszke is voltam magamra, noha pénzben mérhető haszna nem volt. Személyiségfejlesztő tréningként felfogva az egészet viszont hasznos időszak volt. A döcögő sírköves vállalkozásom mellé adott némi reményt. Semmi nincs ingyen, s ezt itt nem is titkolták. Fizetni kellett a rendezvényeken való részvételért is, amin kívülállók el is csodálkoztak. Nem értem miért? Hiszen ha elmegyünk egy koncertre, vagy egy focimeccsre, ott is fizetnünk kell a szórakozásért.

    Folytatás...

    potyautas 9 hónapja 13

  • Alvégi a felvégben

    (Papsajt 8)

    Szabadidőmet főként az újtelepen töltöttem, de mivel az iskola a felvégben volt, lassan az egész falut belaktam. Sokan vonultunk tanítás után hazafelé, a tanáraink vágya szerint rendezett sorokban. Ennek elérésére útfelvigyázókat jelöltek ki, akiknek jelentést kellett tenniük, s megmondták – ha merték – ki viselkedett rendetlenül az úton. Olyan mélységig, hogy köszönt-e vagy sem a felnőtteknek, akikkel útközben találkoztunk. Szabadidőnk terhére tanulóidő volt kijelölve, amikor javasolt volt otthon tartózkodni, mert nem tudhattuk ki árul be a tanítónak. Csak ezután mehettünk ki az utcára, vagy a kispástra. Ez egy üres telek volt a szomszéd utcában, pont szemközt a névtelen úttal. Ennek az volt az előnye, hogy akár a főutcáról lehetett látni, hogy van-e ott valaki, vagy nem érdemes kimenni. Üres, füves terület, kiváló focipálya. Egyik oldalán a Kékesiék kertje. Ezzel nem volt gond, hiszen nyugodtan bemehettünk a letaposott kerítésen a labdáért. Másik oldalon komplikáltabb volt a helyzet, mert ott már laktak, s nem szívlelték különösebben, ha beugráltunk a kertbe. Ezzel a problémával együtt kellett élni nekünk is, meg Molnáréknak is. A rendes focipálya messze volt hozzánk, oda ritkán mentünk el. Akkor is inkább meccset nézni, nem játszani. Nagyon jó csapata volt a falunak, hiszen az újonnan létesült légvédelmi bázisról lejöhettek a katonák, akik közt akadt néhány kimagasló játékos.

    Folytatás...

    potyautas 9 hónapja 5

  • Búzavirág

    (Papsajt 7)

    Ha a paraszt kimegy a földekre, azt mondja, kimegy a határba. A földtulajdonok közti mezsgye, szintén határ. Amit apu átlépett 1961-ben, az is határ, országhatár.
    Nehezen adta rá a fejét, de a kinti rokonok addig rágták a fülét, hogy csak nekivágott. Vonattal, egyedül. Nagy segítség lett volna, ha beszéli a szlovák nyelvet, de nem beszélte. Ebben sokan kételkedtek, hiszen szlovák nyelvű közösségben töltötte gyerekkora jelentős részét. Igaz, az iskolában szigorúan csak magyarul lehetett beszélni, a családban is magyarul beszéltek, az utcán pedig nem sok ragadt rá. Mesélte, hogy miután Kassán leszállt az addig vele társalgó útitársa, nem tudott senki magyarul. Legalábbis nem volt hajlandó senki magyarul beszélni. Aztán mégis akadt, akivel meg tudták egymást érteni legalább annyira, hogy Prágában majd együtt keresik a Karlovyba induló vonatot. Ez az illető mégis eltűnt, mire a segítség kellett volna. A véletlenen múlt, hogy mégis meglátta, hová kell felszállnia. Karlovy Varyban már várta az állomáson egyik húga, onnét együtt mentek Stanovicébe a szülőkhöz. Hazafelé akkora csomagja volt, hogy el nem tudom képzelni, hogyan birkózott meg vele egyedül. Porcelán bögréket, csészéket hozott sokat, Lacinak meg nekem bőrkabátot, saját magának egy nagy bőrtáskát, aminek még évekkel később is erős szaga volt....a többi holmira nem emlékszem.

    Folytatás...

    potyautas 9 hónapja 3

  • Családi vacsora

    (Papsajt 6)

    A nénikém is férjhez ment ebben az évben. Nekem ezzel a lagzival is csak annyi dolgom volt, hogy élvezzem a mulatozó tömegben való rohangálást, a sok süteményt, na meg azt az illúziót, hogy italozok. Egy új cimborám akadt, aki az új sógornak a szomszédságában lakott. Vele ittuk üvegből a málnaszörpöt, ami úgy nézett ki, mintha vörös bor lenne. A kis ház ablakában tartottuk, s időnként odarohantunk, hogy csillapítsuk a szomjunkat. Ez az esemény a falu túlsó felén volt, de Fekete Gyuszival nem itt találkoztam először, hanem az iskolában. Ugyanis ekkorra már iskolás lettem.

    A „Glóner” iskola udvarán sorakoztak fel az osztályok. Mi voltunk az első osztály, akik valójában semmit nem tudtunk erről az új világról. Legtöbbünk még óvodába se járt, nem éltünk eddig közösségben. Mellettünk sorakoztak fel a már tapasztalt másodikosok. Miheztartás végett átszólt Kiss Piri, hogy:”Az első még semmi, de a második a valami”. Ezek szerint szerencsénk, hogy mi még csak az elsőt kezdjük. Tanító nénink, hosszú évek óta (meg utánunk még hosszú éveken át) ragaszkodott az elsősökhöz. Nem volt hajlandó nagyobbakat tanítani. Különösen jó érzéke volt Júlia tanító néninek a kisgyerekekhez. Nem volt már fiatal, hét éves szemmel határozottan öregnek tűnt. Göndör haja ezüstösen csillogott, de nem tudom, ősz volt-e, vagy szőke. Talán mindkettő egyszerre. Rekedtes mély hangon, de nagyon barátságosan tudott beszélni.

    Folytatás...

    potyautas 10 hónapja 4

  • Szomszédolás

    (Papsajt 5)

    Nyáron nem okozott gondot eltölteni a napokat. Odahaza anyu adott apró munkákat. Valaki hozzon vizet, valaki szedjen gazt a malacoknak, akáclevelet a kecskének...meg ilyenek. Nyilván nem 6 évesen húztam vizet a kútról, hanem majd csak később, de a kacsaitatóban kicserélhettem a vizet már akkor is. Tudta azt anyu, mit melyik gyerekre lehet rábízni. Később szembesült azzal, hogy személyre kell szabni a feladatot, mert ha valakinek mondta, azt senki nem vette magára. Sokszor inkább ő maga csinálta meg, ha sokáig senki nem mozdult. Megesett, hogy nem találtam a helyem, olyankor kilopakodtam a kapun, megnéztem valamelyik szomszédot, akivel legtöbbször kimentünk a határba, vagy legalább a másik utcába, ahol újabb gyerekeket ismerhettem meg. A patakról néha futva mentünk haza, mert anyu jött értünk bottal, s ha utolért, akkor ütött.

    A téli esték is elmúltak valahogy. Anyu sokat olvasott nekünk. Később is, amikor már én is tudtam olvasni. Nem adtuk sorra a könyveket, hanem anyu köré gyűltünk, és ő hangosan olvasta például a Mátyás király lustáját, vagy sok más ifjúsági könyvet. A Tihany rádiónkon hallgattuk az esti mesét, a Moha bácsi meséit, vagy rádiójátékokat, néha színházi közvetítéseket. Ezeket lehetett sötétben is, hiszen a hallottak alapján elképzelni a történetet, nem kellett lámpafény. Imádtam a kenyérsütéseket. Természetes dolog volt, hogy minden asszony tudott kenyeret sütni.

    Folytatás...

    potyautas 10 hónapja 4

  • Rekesztés

    (Papsajt 4)

    Nem volt szabad a patakhoz elmenni, de ettől még inkább kíváncsi voltam rá. Kellett ehhez persze egy idősebb gyerek, aki elcsalt. Nem nagyon kellett csábítani, hiszen magam is menni szerettem volna. Noha emlékeztem a sályi patakra, amiben anyu fürdetett, én meg kétségbeesve ordítottam. Na, de majd nem megyek bele a vízbe. Ipolyi Lalitól ugyan igyekezett anyu távol tartani, de tőle remélhettem a legjobb kalandokat. Mivel a testvérem is jött, nekem már nem volt mitől tartanom, hiszen ő fog kikapni. Valójában nem is a patakhoz indultunk, de egyszer csak ott voltunk. A túlparton volt a tsz kertészete, de ott éppen dolgoztak, nem mertünk bemenni, pedig Lali szeretett volna lopni egy kis paradicsomot. Volt ugyan nekik otthon a kertben, de lopni mégis izgalmasabb. Én ugyan nem tudom, hogy mentem volna oda, hiszen épp elég volt a nagy gazban a vízpartra lejutnom. Akkorát én nem bírtam ugrani, hogy bele ne essek a vízbe. Lali ugyan átjutott köveken ugrálva, de jól összevizezte magát. Mi Lacival inkább leültünk a fűbe, vártuk, mit derít fel a kertészetnél. Érdekes volt ez így is, hiszen szép napos idő volt, néztük, hogyan szaladnak a felhőpamacsok az égen, cikáznak a fecskék, brekegnek a békák. Csendben csörgedez a víz, fodrot vetve a kiálló köveken. Olykor nagyot csobbant, amikor a béka beleugrott.

    Folytatás...

    potyautas 10 hónapja 7

  • Putyóka

    (Papsajt 3)

    Az utca utolsó háza is vakolatlan, de eltér a többi háztól, mivel ennek három ablaka van az utca felé. Az udvara is el van kerítve. Bár ennek az udvarnak az eleje is kert valójában, de olyan, hogy ablakok vannak lerakva a földre, azok alatt zöldellnek a növények. Az itt lakó gyereket is Lalinak hívják épp úgy, mint a közvetlen szomszédot, csak ez a gyerek már idősebb. Mariskánkkal jár egy osztályba. Anyu nem szereti ha vele játszunk, mert ez rossz gyerek. Szerintem pedig sokkal érdekesebb, mint bárki más az új ismerősök közül. Ráadásul ügyes, mert az áramot is tudja vezetni. Az anyja kiad neki kötelező feladatot, de aztán játszhatunk. Én ugyan kicsi vagyok ahhoz, hogy segítsek, de nézni is érdekes, ahogy a malacokat kiengedi az udvarra, amíg kitakarítja az ólat. Azok rohannak a kút melletti pléhteknőhöz, ami tele van vízzel. Beleisznak, de olyan hévvel rontanak oda egymást taszigálva, hogy ki is borítják az egészet, amivel sarat csinálnak. Ebbe aztán bele is hemperegnek. Lali szalad a vesszőseprővel, hogy elkergesse őket a teknőtől, de már elkésett. Hozza a házból a moslékot, s ezt látva az összes malac beront az ólba, így be is lehet őket zárni. Aztán a kert ablakait kell felnyitni, és meglocsolni az alatta lévő növényeket. A vizet kiborították a malacok, ezért húzni kell a kútról. Ott a kút közvetlenül az udvar közepén, nincs olyan messze mint nekünk a tanyán.

    Folytatás...

    potyautas 10 hónapja 8

  • Papsajt

    Az új ház az Újtelepen épült. Ugyan hol máshol? Mancit végigvonszolni a Kisközön, majd a parókiát kikerülve az Újsoron, a Daruszögön át az Újtelepnek is a végéig a nénikém segített. Anyunak a húgát már én is Irénnek hívtam, de ahogy mesélte, korábban úgy mondtam :Ityű! Mama popon” Vagyis neki panaszkodtam, mert mamám megpofozott. Nem volt egy maradandó emlék, csupán azért tudok róla, mert ezt a mondásomat sokszor visszahallottam. A nénikémre is csak a tanyáról emlékszem, mert két nyáron is ott dolgozott egy falunk béli lánycsapattal. Nem tudom mi volt a munkájuk, gondolom kijártak a határba. Én csak otthon találkoztam velük, meg a szállásukon. Néhányuknak a nevét is tudtam. Tosma Rósa, meg Gál Mancsi...több nem is jut eszembe. Ja! Lénárt Bözsi. Bizonyára az ő nevét se tudtam rendesen kimondani. Talán nem is neveztem meg, hiszen Tosma Rósa volt a szeretőm. Bár egy 4-5 éves gyereknek fogalma sincs mit jelent, de valaki ezt a kifejezést adta a számba, holott csak arról volt szó, hogy jobban kedveltem a többieknél. Pedig nem volt könnyű köztük különbséget tenni, hiszen mind körül rajongtak. Nem is csoda, hisz „ennivaló” kiskölyök voltam. Az ennivalóról jut eszembe, hogy mindenfélét belém tömtek, amit finomnak gondoltak. Én persze többnyire mindent megettem. Az erős unszolásra még többet is, mint ami jólesett. Mert még egy kanállal a Bözsi kedvéért, még eggyel a Róza kedvéért....és így tovább. A lecsójuk aztán betette a kaput. Kihánytam.

    Folytatás...

    potyautas 10 hónapja 8

  • Barack

    (Papsajt 1.)

    - Hát ez a kis legény? - kérdezte a traktoros, miközben hatalmas öklével barackot nyomott a fejemre.
    - Ő a legkisebb – válaszolt anyu.
    - Mi a neved kisöreg? - intézte kérdését felém, miközben igyekezett nagy vörös fejével barátságosan mosolyogni rám.
    Nem mondom meg - döntöttem el, s a számat erősen összeszorítottam, nehogy véletlenül egy hang is kijöjjön rajta. Micsoda egy undok alak! Most akkor legény vagyok, vagy kicsi, vagy öreg? Egyértelmű, hogy nem vesz engem komolyan, különben nem tekerte volna meg a hajamat. A bátyám ugyan csak két évvel idősebb nálam, de neki kézfogásra nyújtotta volna lapát tenyerét. Persze nem tudom, Laci is hogyan markolta volna meg ezt az óriási kezet, amely az én helyzetemből nézve még a napot is eltakarta. Ez most nem fog kiderülni, mert a gyerekek közül csak én maradtam itt a tanyán. Mariska, meg Laci mamámnál lakik, onnét is járnak iskolába. Én ritkán látom mamámat, nem is nagyon kötődöm hozzá. Számomra csak egy öregasszony. Anyunak az anyja, és anyu se nagyon fiatal, elmúlt már harminc éves, azt hiszem. Az biztosan sok, hiszen én talán húszig tudok elszámolni, azon túl már keverem a számokat.
    - Gyuszinak hívják – árulta el anyu akaratom ellenére a nevemet – ősszel lesz hat éves.
    - Fogok menni iskolába – szólaltam meg mégis, mert ez a fontos információ lemaradt.
    - Majd csak jövőre, – javított ki anyu – mert októberben születtél, így év vesztes vagy.

    Folytatás...

    potyautas 10 hónapja 4

  • Olvadt üvegpohár

    Hatvan, vasútállomás. Akkor szoktam itt időzni, amikor kedvezményes jeggyel utazom. 1977-ben, meg tegnap. A korábbi időpontban katona voltam, és az utolsó buszomhoz nem volt jó csatlakozás. Vagy Mezőkövesden vártam a megfelelő vonatra, vagy Hatvanban. Most megint kaptam kedvezményes lehetősséget, gondoltam kapok rajta. Nem csinálok belőle rendszert, nem szerettem meg a közösségi közlekedést. Tiszta, csendes, kényelmes. Nyílt pályaszakaszokon szinte hangtalanul suhan, hely van bőven....de már az elindulás rosszul kezdődött. Nyilván minden kellemetlenség a rutintalanságomra, nem kellő körültekintésemre vezethető vissza. A Neten megnéztem mindent, vagyis felkészültem. A helyi járatnál 2 megálló, és két járat között válogathattam (volna) Elindultam szokás szerit 3 perccel a busz indulása előtt, vagyis 6 óra 31 perckor. Nézem a kijelzőt, csak kb egy óra múlva jön a busz. Megyek a másik megállóba, ott csupán 25 perc. Kezdek számolgatni a vonat 7:34-kor indul, a busz menetideje 27 perc. Elég karcsú. Hideg nem volt szerencsére, csak fújt a szél. Szélárnyékban elviselhető volt a várakozás.

    Folytatás...

    potyautas 10 hónapja 15

H​irde​t​és

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.