Hirdetés

2020. február 28., péntek

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • MEGLEPETÉS!

    A feleségem kistesója 60 éves. Ez így önmagában nem érdem, csupán állapot. Nem is csinálunk belőle nagy dolgot. Két hónapja 5 napot nála töltöttünk, most elég egy felköszöntő telefon, és ezzel le van tudva. Ezt persze mindenképp meg kell tenni, mert egyébként még azt gondolná, hogy valami készül a hétvégére. Amit persze jól gondolna, hiszen a család – az egyik barátnő felbujtására – meglepetés bulit tervez. Ha véletlenül egy ilyen gondolata támad, szerintem azonnal elvetette volna, hiszen a szomszéd utcában lakó fia főleg hét végeken dolgozik, a másik pedig külföldön él, volt itthon Karácsonykor.
    Neki szabad a szombatja, s ezt kihasználva a nővére és a legkedvesebb sógora (nincs másik) bejelentkezett látogatóba. Ebben nincs semmi szokatlan, noha az utóbbi években nem találkoznak gyakran. Két hónapos időintervallum talán nem számít testvérek között gyakorinak.
    Lényeg a teljes titoktartás az utolsó pillanatig, hiszen a meglepetés éppen a meglepetéstől meglepetés. A szervezés a könnyebb része a dolognak, de az ünnepeltnek pont a tervezett időpontban kell betoppanni a helyszínre. Na, ez volt a mi feladatunk.

    Folytatás...

    potyautas 3 napja 1

  • Nem vagyunk nyitva!

    Az egyetlen boltból sétáltunk hazafelé, amely szombat délután is nyitva van. Kenyeret kellett venni, meg az ebéd utáni sétának is bőven itt volt már az ideje. Majdnem le is késtük a napsütést, mert a kellemetlenül csípős szél fellegeket kergetett a lebukni készülő nap elé. Február van, s a kutya nem ette még meg a telet. Egymásba kapaszkodva bicegünk a keskeny járdán egy faház irányába, melyre pékség van kiírva, de ilyenkor már nincs nyitva.
    Telefoncsörgést hallok. Idegen hang, és a faház felől jön. Bizonyára vevő érdeklődne, de senki nincs itt, zárva az ajtó. Közelebb megyek. Egyértelműen bentről jön a hang, immár egész közelről. Kezemmel árnyékolva megpróbálok belesni a vastag por lepte üvegen, s viccesre veszem a figurát. Bekiáltok: NEM VAGYUNK NYITVA! Aztán mégis kétségem támad. Ez a hang inkább olyan, mintha a kabátzsebemből jönne. Bakker! Nálam van a feleségem telefonja.

    potyautas 4 napja 6

  • Vonatozás otthonról haza

    A szél ugyan erősen fújt, de kisütött a nap. Mondom kisütött a nap! :) Kivetett magából a fotel. A reggeliből megmaradt sült kolbit elcsomagoltam, és nyomás hazafelé! Azt a buszt, amivel fél 11-re otthon lennék, lekéstem. Van másik! Sőt! Van vonat. Állomás 4 km. Háromnegyed óra séta lenne, de van korkedvezményes bérletem. Helyijáratból kettő busz is van ami oda tart...csakhogy nem jókor. Van még egy kombinált lehetősség is, időben jó lesz. Ha nem, akkor csak jártam egyet a városban. Lemegyek a házból...bakker! Benn áll a busz a megállóban. Futás! Centrumnál átszállás vilingerre, 7 perc várakozás után. Ebben a hülye szélben nem állok az utca közepén 7 percet. Sétálgatok, nézegetem a női divatüzlet próbababáit, még a sarkon is befordulok. Na, talán már...azt a kutyafáját! Beállt a villamos. Futás! Na, a vonathoz nem kellett futni. Várakozni az indulásra talán 5 percet, de fel lehetett szállni azonnal. Nyitom az ajtót, felmászok, csu...csukk..csuknám...nem bírom becsukni. Ja! A gombot kell nyomni, vagy azt se, mert becsukódik magától. Mennék az utastérbe, de még egy ajtó. Nyitnám, nem bírom. Jaaa! Ez meg mutogatós. Megoldottam. A kocsi belseje meglepett. Nem a jól ismert 60 éves berendezés, hanem olyan, mint az IC-n. Pedig ez minden állomáson és megállóhelyen...

    Folytatás...

    potyautas 1 hete 0

  • Kút

    Akár hiszitek akár nem, voltak olyan idők falun, hogy nem volt se szennyvízcsatorna, se vezetékes víz. Sőt! Szemétszállítás se. Bármilyen hihetetlen, de szomjan se haltunk, és a szemét sem öntött el bennünket.
    Történt mindez a hidegháború éveiben, amikor azon aggódtunk, hogy valahol ledobják az atombombát, és kitör a 3. világháború. Ma már ezen nem kell aggódnunk. Az emberiség elpusztításához nincs szükség atomra. Elég, ha lekapcsolják a villanyt, és mind meghalunk. Mert akkor nem lesz semmi. A civilizált ember annyira kiszolgáltatott, hogy egyedül életképtelen. Tanyán még túl lehet élni egy ilyen csapást, de 7-8 milliárd ember nem költözhet tanyára... Na jó, ha megromlik a kaja a hűtőben, vagy nem szállítanak a boltba kenyeret, ki lehet bírni akár egy hétig is, de ha nem nyomja a szivattyú az ivóvizet?
    Régebben voltak kutak, melyekre leleményes elődeink ördögi szerkezeteket tákoltak. Például mérleghintához hasonló vízkiemelőt, amely villanyáram nélkül, kézi erővel volt működtethető. Csak le kellett húzni a hosszú rúdra erősített vödröt, megmeríteni, majd elengedve röpült is fölfelé.
    Mindehhez persze előbb kutat kellett ásni! Ahol nehezen volt elérhető a víz, akár egy teljes falu is osztozott egy közös kúton. Nemrég dolgoztam olyan háznál, ahol a kút két telek határán volt, de minálunk mindenki saját kutat ásott. Aztán volt akinek jó vize volt, akadt akinek nem. Ez egészen kicsi távolságon belül is változott.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 16

  • Reptér

    Ágit vártuk haza Londonból. Sokadik alkalommal jött már, hisz régen volt 2010 szeptembere, amikor a fiunk társaként buszra szállt a népligeti buszállomáson. Eleinte még idegenkedtek a repüléstől, de aztán csak leszoktak a buszozásról, mert valami iszonyatosan hosszú az a 32 órás utazás. Első alkalommal is egyedül jött haza. Csepelen laktunk, Pesten dolgoztam, s akkor találkoztunk ott, a csepeli lakásban, amikor hazaértem a munkából. Tele volt a pici konyha, hisz ott volt Ágin és a feleségemen kívül még a lányom, és az ő barátnője is. Én már nem is fértem be. Ági elém jött, megöleltük egymást. Elérzékenyültem....nem kicsit. Sarkon fordultam gyorsan, s bementem a szobába, kibőgni magam. A jelenetet végignéző két lány megtapsolta a bőgésemet, amikor visszamentem közéjük. Úgy gondolom, nem az okozta az érzelmi kitörésemet, hogy megölelhettem ezt a lányt (aki gyakorlatilag már a családhoz tartozott), hanem az, hogy a fiamat nem.
    Ez már régen volt, és csak egy alkalommal. Hozzá lehet szokni ahhoz, hogy ritkán látjuk őket. Néha együtt jönnek haza, máskor külön-külön. Ahogy éppen el tudnak szabadulni. Amíg Csepelen laktunk, a lányom szaladt ki kocsival a tesója elé éjjel kettőkor, s hozta haza. Azóta ő is külföldre költözött, mi pedig haza, sőt azon is túl.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 6

  • Mire elég fél óra?

    Biztosan sok mindenre, de egy három éve nem látott, volt munkatárssal való beszélgetésre aligha. Már pedig csak ennyi jutott rá. Juthatott volna több is, de nem tartottam illendőnek sokáig időzni, hisz váratlanul állítottam be. Talán még engem is meglepett.
    Nemrég voltam egy másik egykorvolt kollégánál. Ott került szóba, hogy ugyan mi van a Pistával? Telefonon nem hívhattam, mert egyszer elbénáztam a takarítást, és minden számot kitöröltem. Tudtam melyik házban lakik, megkerestem. Az is benne volt a pakliban, hogy hazaköltözött falura, de még – a három szívműtét után – az is.... Kiderítem.
    A második lépcsőházban rá is találtam a nevére. Elbátortalanodtam. Ennyi idő után, csak úgy váratlanul? Egyébként is mindjárt dél. Ilyenkor nem illik. Majd egy másik alkalommal. Úgyis van időm bőven. Eltávolodtam a háztól, a műanyag borítású kosárlabdapályáról kerestem meg, melyik az ő ablaka. Nem láttam mozgást, de miért is láttam volna? Mi se szoktuk a függönyt lobogtatni, jelezvén, hogy itthon vagyunk. Egy középkorú nő jött ki a házból, vitte a szemetet a kukába. Ráköszöntem. Gondoltam hátha tud nekem mondani valamit egykori munkatársamról. (fekvő beteg, elköltözött, meghalt, vagy jól van, jár dolgozni...vagy akármi) Nem ismeri, mert ő még csak egy éve lakik itt, de csengessek be! Mégse kereshettem kifogást, becsengettem. „Tessék! - Gyula vagyok a Kőkemény cégtől – Mondjad” Mindig is tudott meglepő dolgot reagálni bármire, de erre nem számítottam.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 0

  • Kőkemény

    A főnök nem szívesen járt ki vidékre, nem is ment a feltétlenül szükségesnél többet. Amit lehetett, delegált a brigádra. Ő inkább csak a felmérésben vett részt, meg a számlázásban...bár néha még ezt is átpasszolta. Nem a számlaírást, hanem a leadását. Olykor még a készpénzes kifizetést is áthárította. Így esett, hogy közel egymillió forinttal a zsebemben kóricáltam a parkolóban, míg megérkezett az egyszer látott vállalkozó, akinek átadhattam. Részfizetéseket kicsikart ugyan, de ezt telefonon intézte. Amit lehetett, azt mindent telefonon bonyolított. Még a munkások ellenőrzését is. Akik persze felismerték ebben a lehetőséget, s például az utazás közben feltett „hol jártok?” kérdésre soha nem a valóságot mondták. Mindezzel együtt, működött a dolog.
    Az aktuális feladat iskolafelújításnak tűnt. Úgy értve, hogy az épületegyüttes korábban iskola volt, s ebből gondoltuk, hogy ezután is az lesz. Nem az lett, hanem bérelhető irodaház. Nem az oktatásügy leépítése indokolta az átalakítást, hanem a gyereklétszám csökkenése. Aztán persze vakarták a fejüket a városi elöljáróságon, mert nem nagyon tolongtak a bérlők. Na, de ez legyen az ő bajuk. Az meg a kivitelezőké, hogy az átvételt tolták a végtelenségig. Minden szőrszálat kettéhasítottak, csak hogy ne nekik kelljen üzemeltetni a házat. Ez csak egy mellékszál. A lényeg, a nyugdíjaztatásom.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 0

  • Kifele a konyhámból!

    Hallottam olyat, hogy a világ legjobb szakácsai mind férfiak. Nem osztom ezt az állítást, de tegyük fel! Tegyük fel, hogy igaz. Ennek csak egyetlen oka lehet. Az a férfi aki főz, kedvtelésből teszi. Azért, mert szeret ezzel foglalkozni. Nők esetében ez nem mindig van így. Történelmileg úgy alakult, hogy ez női munka. Hallott már valaki olyat, hogy háziember? Ugye, hogy nem. Férfi nem lehet háziasszony, legfeljebb házibarát, de az egy más kategória. Isten ments, hogy vitát generáljak a házimunkáról, annak megosztásáról! Ez mindig két emberen múlik. A klasszikus felállás egyértelmű volt, de amióta a nők is munkahelyen dolgoznak, ez változott. Legalábbis úgy tisztességes, ha változik.

    A múlt évezred utolsó évtizedében magam is sokszor beálltam a konyhába. Kisiparos-magánvállalkozó-önfoglalkoztató voltam, építőipar területén főleg. Télen nem dolgoztam, a feleségem pedig igen. Akár az összes házimunkát átvállalhattam volna, de valljuk be, nem olyan könnyű az. A feleségem már azért is hálás volt, hogy amikor hazajött a munkából, nem akkor kellett a főzéshez hozzáfogni, vagy esetleg napokra előre gondoskodni főtt ételről. Nem szeretném magamat fényezni. Nem csupán a terhek egy részének átvállalása motivált (bár miből tartana ezt állítani?) hanem azért kezdtem főzőcskézni, hogy meg ne öljön az unalom.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 16

  • Nem boldogít

    Mármint a pénz. Mindenki ismeri ezt a mondást, de sokan nem hisznek benne, hiszen soha nem volt alkalmuk megtapasztalni. A jól végzett munka ellenértéke sokszor szerzett már örömöt, de nem maga a pénz, hanem a lehetőség, amit elérhetek általa. Például vehetek...vehetek valamit, amivel többet dolgozhatok.
    Ma vagyok 66. Hozzászoktam néhány évtized alatt, hogy születésnapom reggelén megcsörrent a telefon. „Itt mama”. Ma nem csörrent meg. Mamát februárban eltemettük. Számomra is meglepő módon, hamar elgyászoltam. Főleg azért furcsállom, mert apu esetében egy egész évig tartott, holott nem ő állt hozzám kettejük közül közelebb. Testvéreim szerint anyunak én voltam a kedvenc gyereke. Nyolc évig én voltam a legkisebb, bizonyára ezért szeretett engem másképpen. Mindig hangsúlyozta, hogy mind a négyen egyformák vagyunk számára. Ez persze nem igaz. Nekem két gyerekem van, de egyáltalán nem egyformák. Nem tudnám megmondani melyiket szeretem jobban, vagy kevésbé, de az biztos, hogy nem egyformán. Másképpen.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 9

  • Buszon

    Elindultam a pálinkaboltba, hogy megvegyem a majd postára adandó ajándékot a fiamnak. Elég sokat buszozok mostanában, de nem bírom megszokni a várakozást. Bosszant. Nem tudok mit kezdeni a tíz percemmel. Nézelődök. Nem erőltetem a szemem, csak úgy derékmagasságig emelem. Piros csizmából fekete harisnyás lábak emelkednek a horizontig. Hinnye de formásak! Feljebb emelem a tekintetem. Nahát! Egy ilyen csúnya vénasszonynak hogyan lehetnek ilyen szép lábai? Aztán jönnek fiatalabbak. Nem annyira tökéletes alkat, de attól szép, hogy fiatal. Ilyen gondolatokkal szórakoztatom magam. Jön a busz. A világos zöld, gázos. Ismerem a berendezését. Második ajtó mögötti ülésre nem ülök, mert nem ér le a lábam. A bal oldal pont jó. Kettes ülés. Ha valaki mellém telepszik, majd kienged, ha én szállnék le előbb. Előttem korlát, alatta üvegfal, azon túl a babakocsiknak kihagyott üres rész.

    A második megállóban figyeltem fel egy fiatalasszonyra, aki babakocsival (kisméretű sportkocsi) az első ajtón szállt fel. Szokatlan dolog ez, hiszen a másodikon szoktak, nem tolják végig a keskeny folyosón. Nem a vasalódeszkára emlékeztető támaszhoz parkol, hanem közvetlen elém. Első gondolatom, hogy ugyan befékezte-e? Utólag azon csodálkozom, hogy nem tudom, mennyire volt fiatal ez az asszony. Azt se tudom, hogy szépnek találtam-e, vagy csak – mint anyám szokta volt mondani – olyan, mint rendes. A gyereket figyeltem. Őt se tudom mennyi idős lehetett.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 6

  • Mozizás

    Gyerekkoromban kaptam vasárnaponként 2 Ft zsebpénzt, s belátásom szerint gazdálkodtam belőle. Vagy elnyaltam 4 gombóc fagyit, vagy megelégedtem egy 50 filléres gombóccal. Utóbbi esetben vehettem magamnak mozijegyet, a kultúrházban üzemelő keskenyfilmszínház vetítésére. Ha esetleg lemondtam a fagyiról, szotyimaghéjjal köpködhettem tele a cementpadlót a filmnézés alatt. Nem volt ebből gond, hiszen a takarító üzlete volt a napraforgómag eladás. Nem válogattunk a filmek között, azt néztük, amit éppen adtak. Vagyis bármit. Főleg szovjet háborús filmeket. Talán nem véletlen, hogy a fapuskás háborús játékban a szovjetekkel voltunk, s a német volt az ellenség. Iskolai tanulmányaink is megerősítettek ebben, hiszen a partizán, a katonaszökevény volt a hős, és amikor erre lehetőség adódott, a magyar katonák önként, s dalolva álltak a felszabadítók oldalára. Ez ilyen egyértelmű volt akkor. Odahaza nem politizáltunk. Nagyapám ugyan eltűnt a fronton, de nem Horthyt kárhoztatták érte, hanem a jegyzőt, a papot, meg a hittestvéreket. Így tehát nem volt okom kételkedni az iskolában tanultakban. Nem gondolkodtam a szavak értelmén, pedig nem titkolta a tanító, hogy a dicsőséges 133 nap alatt diktatúra volt, meg terror. Igaz, hogy proletár, meg vörös, tehát a nép javát szolgálta. Még az is most tudatosult bennem 66 évesen, hogy apu a régi rendszert reakciónak nevezte. Vagyis az a rendszer valamit visszacsinált.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 2

  • Színkód

    (locsifecsi)
    Vannak ugyebár az alapszínek, mint sárga kék, piros. Aztán ezekből (fekete és fehér segítségével, ami állítólag önmagában egyik se számít színnek) bármilyen szín kikeverhető, de akkor azoknak már nevet kell adni. Valami olyanról nevezik el, ami a természetben előfordul, mint pl. narancs, korall, mahagóni, ciklámen, püspök, barbi...és így tovább. Árnyalatok, mint korall piros, kármin piros, kurva piros.
    Aztán van még a rózsaszín, ami valójában szinte bármilyen lehet, tehát így magában nehezen beazonosítható. Tehát babarózsaszín, vagy Barbi-rózsaszín, s ezen gondolatok már megint a buszra vittek.
    Utóbbi néhány évem során vagy a munkahelyen történik valami, vagy az oda/onnét vezető úton látok valamit a buszon. Négy évig jártam a 29-essel az Avasról a Vasgyári temetőig. Főleg a lányokat figyeltem, de volt egy félretaposott cipős fiú, seggén hordott hátizsákkal, aki szinte soha nem ült le, hanem megállt a babakocsi-parkolóban, fogta a korlátot, s bámult kifelé az ablak osztása alatt előbb egyenesen állva, majd kissé meghajolva. Egyszer aztán arra figyeltem fel, hogy az osztás fölött leskelődik. Négy én nagy idő. A gyerekek ott nőttek fel előttem a buszon. Magashegyről járt egy tini csaj, akinek a haja tetszett nagyon. Olyan göndör lobonca volt mint a hírhedt VV-Évinek. Néhány év után már nem a hajára figyeltem. Főleg, amiért kisimíttatta. Volt egy fiatalabb lány, akit eleinte még az anyukája kísért ki a buszhoz.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 2

  • Csa hogyvagy

    Volt munkatársam írt rám. Évek óta nem beszéltünk, mit lehet írni egy ilyen kérdésre? Kérdésre? Nyilván ez kérdés volt. Ennyi fantáziám azért van. Mit írjak? Elég annyi, hogy „Jól”? Bővebben? Nem jól.
    Hali! Régen láttalak, pedig jártam felétek.
    Mit dolgogozol
    Erre válaszul kicsit bővebb lére eresztettem. Egész röviden reagált minden írásomra. Láttam sokáig a hullámzó pöttyöket, nyilván küzd a betűkkel. A végén kibökte, hogy szeretne látni.
    Oké! Ma délelőtt?
    Ithol vagyok varlek
    10 körül.
    Ok.

    Szerettem volna pontos lenni, de kicsit késtem. A „körül”-höz azért tartottam magam. Megfordult már tegnap is a fejemben, hogy meglátogatom. Majd elmegyünk egy közeli kocsmába, úgyse voltunk még együtt...Nincs is a közelben semmi. Ezt a gondot megoldottuk, hiszen az otthonába hívott. Vittem egy műanyag Borsodit. A fal melletti székre mutatott, amikor hellyel kínált. Nekem viszont olyan elképzelésem volt, amihez asztal kellett. Kitettem a flakont.
    Juj, én nem ihatok, mert még vezetek.
    Akkor majd megiszod.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 5

  • Paraszti munka

    Azt álmodtam, hogy paraszt voltam. Nem falusi prosztó, tahó, bunkó...hanem földművelő. Volt egy kis tanyám nem messze a köves úttól. A buszmegállónál a beállóban tartottam egy öltözőszekrényt, abba tették be a gyerekek a gumicsizmát, amikor iskolába mentek. Mert ha esett az eső, ugyancsak meg kellett küzdeni a sárral azon a kétszáz méteren. Olykor az öreg Mazda pickuppal vittem ki őket, de direkt azért nem indítottam be. Nem ilyen autóról álmodtam, de ez alapjában kétszemélyes volt, hátul két szükség üléssel. A rendes ötszemélyesnek már túl rövid lett volna a platója. Ha kicsit összeszedem magam anyagilag, veszek egy igazi személykocsit...meg a kis kéthengeres MTZ helyett egy erősebbet. Nem nagy Lambóra gondoltam, hisz azt nem használnám ki. A nagyobb földmunkához tudok bérelni gépeket. A szomszéd gazda – bár őt inkább nevezném már birtokosnak – szívesen segít. Nem úgy értem, hogy szívességből szántja fel a földemet, hanem rendesen megkéri az árát, de ha hívom, jön. Vagy személyesen, vagy valamelyik legény fiát ülteti a gépre. Nem pénzzel fizetek, hanem terménnyel, vagy akár le is dolgozhatom, hisz értek a kőműves munkához, nála pedig mindig van mit építeni, renoválni. Magam is belefogtam egy új házba, mert bizony a nádfedeles vályogháznak felázik a fala, az egerek is folyton beleköltöznek. Favázas házat építek. A testvérem ács. Ő állította össze. Most még csak a váz áll, olyan, mint egy dohányszárító. Apródonként felépítem saját magam.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 2

  • A sírkövesünk

    Ernő bácsi eredetileg kőfaragó volt, nehezen állt rá a keze a műköves munkára. A piac igénye viszont kényszerpályára állította. Jól jött neki, hogy van kihez fordulni segítségért. A műhelyben összeszögelte a léckeretet, aztán beletaposta az anyagot, majd miután megkötött a cement, lecsiszolta. A helyszíni munka azért kifogott rajta. Így jöttem én a képbe. Akkor már magam is vállalkozó voltam, magamnak osztottam be az időmet. Természetesen ráértem, hisz sokszor fordultam én is hozzá, ha gránit tábla kellett. Papírforma szerint konkurensei voltunk egymásnak, de mi ezt nem így éltük meg. Voltunk a faluban öten sírkövesek, de mind így viszonyultunk egymáshoz.
    Becuccoltunk a parancsnoki UAZ-ba, s irány Harsány. Nem a műúton, hanem keresztül a határban, ha már terepjárónk van. Rövidebb is 10 km-el. Útközben elbizonytalanodott, és megkérdezte Sályban, hogy „itt van-e külön a katolikus, meg a református temető?” Nem, ott nem volt két temető. „Akkor mégis Harsány”
    Nekem mindkettő idegen terep volt.
    Harsányban már vártak ránk. Segítettek amiben tudtak. Aztán híre ment a faluban, hogy itt vannak a sírkövesek, s jött mindjárt két megrendelő is. Ernő bácsinak nem volt hozzá kedve, így felajánlotta nekem. Így lettem én a harsányi sírköves 13 évig.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 7

  • Találkozások

    Ismerős városban ismerős asszony jött szembe az utcán. 12 éve dolgoztam abban a társasházban, ahol lakik. Sokan laknak abban a házban, de vele azért kerültünk közelebbi kapcsolatba, mert a nászasszonyával szomszédok vagyunk. A facén be is jelöltük később egymást, de ettől még nem tartottunk kapcsolatot. Így sok ez a 12 év. Nekem sem a neve jutott eszembe első pillanatban. Úgy köszöntem rá, hogy „szervusz nászasszony”. Nem ismert meg. Kellett egy kis segítség hozzá, hogy rájöjjön, ki vagyok. Beszélgetni kezdtünk mint régi ismerősök. Egy járókeret volt nála. Nem rendeltetésszerűen használta, csak vitte. Ez adta a nyitó témát. Kollégám – akivel épp kávézni indultunk – kicsit távolabbról hallgatott bennünket. Mosolyogva megjegyezte miután tovább indultunk, hogy „azért csak előjött a séma” Milyen séma? „Hát a hogy vagytok kérdés” Igaz, előjött. Talán azért, mert hasonló esetben ezt szokták kérdezni, de a járókeret miatt valóban érdekelt, hisz emlékeztem, hogy a férjének gond volt a szívével. Műtötték ugyan az embert, meg majd kell is még, de a keret csak kellék egy előadáshoz. A Zsóka ugyanis közösségi ember. Említettem az esetet a nászasszonyának. Mármint, hogy találkoztam vele. „Megismerted?” Hát persze. Különben honnét tudnám, hogy találkoztunk?

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 2

  • Tévedések

    Fenntartható fejlődés

    Gondolataimat az tette időszerűvé, hogy a fiam elejtette a telefonját, s megtört a kijelzője. Járt már így más is, nem egy rendkívüli dolog. Volt biztosítása, ami átvállalja a javítás költségét. Csakhogy! Nem javították meg a készüléket, hanem adtak egy másikat. Logikus, hiszen a szalagon egyel több telefont gyártani nem kerül szinte semmibe. A javítás viszont egyedi munka, ami drága. Hasonló cserék történtek velem is szerszámgépekkel. Hipermarketben vettem olcsó kombikalapácsot, ami egy idő után elromlott. Garancia volt rá, kicserélték. Nem javították, kicseréltek. Ez is elromlott, ezt is kicserélték. Egy ismerősöm érdeklődött a gép felől, mert neki is tetszett a sokoldalúsága miatt. Mondtam, hogy én már kétszer cseréltem. Ennek ellenére mégis megvette, az övé is elromlott. Ebből az a tanulság, hogy nem szabad hipermarketben olcsó gépet venni, mert nem garantált a minőség. Amiért mindezt felemlítettem mégsem ez, hanem a szemét. Amikor visszavittem a hibás terméket, még csak meg se nézték, akár egy darab téglát is leadhattam volna a táskában. Senkit nem érdekel a gép további sorsa. Van másik. Hosszú vállalkozói pályafutásom során elkoptattam néhány elektromos kéziszerszámot. Ezeknek egy részét elajándékoztam olyan ismerősöknek, akik megbütykölték, s tovább használták. Legutóbb egy elektromos láncfűrészem romlott el. Hipermarketben vettem, olcsón. Ugye, soha nem tanul az ember.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 7

  • Kézfogás

    Lehet, hogy én vagyok a bunkó, de nem érzem fontosnak mindenkivel kezet fogni, aki egy munkahelyre kerül velem. Természetesen köszönök, esete válogatja, hogy napszaknak megfelelően, vagy tegező formában, de nem kezelek az egész építkezéssel. Akihez odamegyek, mert valami dolgom van vele, annak természetesen kezet nyújtok...de nem járom végig a brigádot, ha kettőnél, háromnál többen vannak. Szó nincs arról, hogy mérlegelem kivel kell és kivel nem. Ez adja magát, nem gondolkodom rajta.
    A templom felújításhoz megérkezvén oda mentem a Laci bácsihoz, mert ő volt a munkavezető, s tőle akartam kunyerálni egy kis segítséget. Elkezeltünk, s már mondtam is mi a kérésem. Csak ezután figyeltem rá, hogy a kollégám a többiekkel végig kezel. Így utólag tőlem már furcsán jönne ki. Aztán a párkányt javítgató, alacsony állványon dolgozó dolgozóval váltottam néhány szót. Nem volt vele dolgom, csak ott találtam, ahol deszkát kerestem. Láttam a mozdulatán, hogy kéznyújtásra készül, de látván a kesztyűjét, nem mentem elég közel. Később ő jött a mi munkaterületünkre, s miután a kollégával kezeltek, felém fordult, mondván „még nem is kezeltünk.”

    Folytatás...

    potyautas 4 hónapja 18

  • Pick-up

    Sok autót vettem már életem során. Többnyire régieket és rosszakat. Egy visszaemlékezésem során lejegyeztem a hibákat, s nem akartam elhinni, hogy pl. a Fiat 850 ennyit tudott produkálni egyetlen év alatt. Pedig igaz.
    1988-ban még több-kevesebb rendszerességgel megvettem az Autó Motor-t. Ebben találkoztam a Dacia 1304 pickuppal. Kell egy ilyen! A fogyasztására azt írta, a személykocsiénak másfélszerese. Nem érdekel, akkor is kell! (Végül ez a fogyasztás mégse volt ilyen sok) A munkámhoz kellett egy platós autó. Ekkor épp a második Wartburggal igyekeztem megoldani a szállítást. Épület-műkő adta a munkáim többségét. Sírkőre kicsi volt a Dacia, de ekkor még megfelelt. Vagy ha nem, az sem érdekelt volna, mert ez kell és kész!
    Személykocsiknál ekkor még az éveken át tartó várakozás volt a gyakorlat, de haszonjármű esetén kedvezőbb volt a helyzet. Nem is a Merkúr intézte, hanem a Consumex. Azt hiszem, nem is kellett előleget fizetni, csak megigényelni. Kaptam sorszámot. Történt mindez 1989 februárjában. A nyarat még végig Wartburgoztam. Fáradtak a rugók, 3 mázsa cementtől többet már nem nagyon raktam bele. A betonkeverőnek le kellett vágni a lábát, hogy szállítható legyen.

    Folytatás...

    potyautas 4 hónapja 0

  • Arc

    Nem tudom mikor halt meg a Jani bácsi, nem is figyeltem a sírkő feliratára. Lényeg, hogy a rokonságból valaki időszerűnek találta a felújítást. Mivel Budapesten él az illető, ott rendelte meg. Azt persze elfelejtette a vállalkozóval közölni, hogy nem zöldmezős a beruházás, hiszen áll ott egy helyszínen készített műkő építmény. Szállításkor ez a tény felkészületlenül érte a mestert, így a gránitot visszaszállította a telephelyére. Ez oda-vissza 260 km.
    Ezután a vidéki városban kellett vállalkozót keresni, aki elbontja a régi keretet. Ezek voltunk mi. A keretet és a fedlapot kellett szétverni, az úgynevezett fejkövet – ami eredetileg is nemes kő volt - ideiglenesen hazaszállítottuk a műhelyudvarba. Ezek voltak az előzmények.

    Megérkeztek a pestiek ismét. Jöttek a fejkőért. Csupán a kis termetű, középkorú munkatárs volt otthon, akit a kigyúrt, napszemcsis, rágózó fiatalok ökölpacsival üdvözöltek. Nagyon vagány csávóknak mutatták magukat. Mindössze négyen voltak. Na, meg egy idősebb úr, aki a főnökük.
    - Ez lenne az?
    - Ez.
    - Jó nehéz lehet.
    - Az. Ketten alig bírtunk vele.
    (Valójában az utolsó mondat nem hangzott el, pedig kellett volna.)

    Folytatás...

    potyautas 4 hónapja 2

  • Már a nosztalgia sem a régi

    Szívesen emlékszem vissza régi dolgokra, eseményekre, örömmel veszem, ha valami hasonlóban lehet részem. A 10 éve lezárult kamiontúra sorozatom emléke erősödött fel bennem, amikor olyan feladatot kaptam, hogy be kell ülnöm egy napra ismét egy kamionba.

    Reggel fél ötkor indulás! Nem otthonról, hanem a bázisról. Ébresztő egy órával korábban volt. Koránkelő vagyok, de ez már azért túlzás. Egyszer persze ki lehet bírni, még úgy is ha a végzés időpontja bizonytalan. Lényeg, hogy nosztalgiázok egy kicsit. Dolgom közben semmi. Egyetlen feladatom arra ügyelni, hogy a kőőrlőben olyan anyagot kapjunk, amit rendeltünk. Előtte ugyan lesz még 3 lerakó, de nekem ahhoz semmi közöm. A sofőr örüljön, hogy társaságot kapott!

    Elhelyezkedtem a Scaniába. Az összes eddigi túrámat ilyen márkával tettem meg. Ez bizonyára újabb típus, mert nem teljesen olyan, mint azok voltak. Legfeltűnőbb a befordított műszerfal, ami miatt az alatta lévő asztalkán nincs hely a rezsónak. Nem is baj, hisz nem fogunk főzni. Még aludni sem, de azért vetek egy pillantást az emeleti ágyra. Fel van emelve az eleje, így tágasabb a tér. Az ablak fölötti „konyhaszekrény” ajtajai helyett csak polcok vannak. A tetőnyílás olyan magasan van, hogy állva sem érném el. Ennyi volt a terepszemle. Gondoltam, jó indítás lesz a beszélgetéshez, de végül csak annyi szó esett az autóról, hogy kényelmetlenebb más márkához képest, mert nem négy, csak két légrugója van.

    Folytatás...

    potyautas 4 hónapja 4

  • Szeresd az életet...!

    Szokatlanul kevesen voltak a buszon. El is bizonytalanodtam, melyiket válasszam a sok üres hely közül. Szokás szerint bambultam pár percet. Aztán azt terveztem, hogy előveszem a táblámat – ha már feltöltöttem a délután – és olvasok egy keveset, vagy zenét hallgatok, hiszen hosszú az egy óra menetidő az ismert tájat bámulni. Jó lenne a wifi, de ezen a járaton nincs. A reggeli buszon is csak nemrég fedeztem fel, de azon is csak úgy van, mint '90-ben volt Bulgáriában Cola. Felírva a falra. Tegnap azt írta a beállítás, hogy keresi. Ma azt, hogy csatlakozva, de semmi nem jött be. Végül megoldódott az időtöltés.
    - Maga hol száll le? - szólított meg egy idős hölgy egy sorral mögülem a másik oldalról.
    Hátra kellett fordulnom, hogy lássam ki kérdezett. Jól megtelte az ülést, alig fért mellette a banyatank. A padlón is volt egy kofferje, ölében a kézi táskája.
    - A Tapolcai elágazásnál – válaszoltam.
    - Jó lenne ha valaki segítene leszedni a csomagomat az SZTK-nál.

    Folytatás...

    potyautas 11 hónapja 6

  • Más kor 7.

    Arra ébredtem, hogy kemény a derékaljam, a párnám...nincs is párnám. Gondoltam, fordítok magamon ahogy szoktam. Karomat nekitámasztom a falnak...nincs is fal. Kezemmel keresem az ágy szélét, azt se találom. Mintha kőpadlón feküdnék. A takaróm jó meleg, de szokatlanul ...mi a csuda ez? Valami csoszogást hallok, de a szememet nem kívánom kinyitni. Nem is nagyon tudom, össze van ragadva. Biztosan jól kifárasztottam már megint. Meg kell nyálaznom, hogy ki tudjam nyitni. Hirtelen mintha valami fatábla csapódna a falnak, és erős fény árad be a szobába. Kicsit hunyorgok, de már tudni akarom, hol vagyok. Mert hogy nem a saját helyemen, az egyszer biztos. Egy őszülő szakállas alak hajol fölém. Hosszú köntös van rajta, szattyánbőr csizma, a fején lepénysapka. Ki ez a bohóc?
    - Jól aludtál bátyámuram? Magad mondtad Gyulabá, hogy így szólítsalak.
    - Hol vagyok?
    - Nem az a kérdés, hogy hol. Azt kérdezd, hogy mikor?
    - Valami fantasztikus marhaságba keveredtem bele azt hiszem. Valahol Beregben vagyok, ha jól emlékszem. 1520-ban.
    - Egy kicsit pontosítsunk! 1550 Munkács vára.
    - Aha! Emlékszem. Mátyás deák kihozott a tömlöcből. S te ki vagy?
    - Én vagyok az a deák, illetve a várnagy úr sáfárja. Eltelt 30 esztendő.
    - A várnagy úr sáfárja? - csodálkozom a fejleményeken - Kenderes főispáné, aki úgy néz ki mint Rákóczi fejedelem? Bár én nem is láttam, csak így mondták.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 11

  • Más kor 6.

    A kísérőim átadtak a vár őrségének miután kiderült, hogy a főispán – aki egyben a vár kapitánya is – nincs Munkácson. Ungvárra ment valami sürgős ügyben, és csak holnap jön vissza. Az őrség nem tudott egyebet tenni, mint elszállásolt. Sajnos nem a vendégszoba jutott eszükbe, hanem az alagsor. Vagyis a várbörtön. Nem kellett fáklya, mert a pici szellőzőkön beszűrődött annyi fény, hogy lekísérjenek. Nem hittem, hogy mindez velem történik. Éppen olyan, mint filmekben láttam néhányszor. Zegzugos nyirkos folyosókon át vittek egy olyan cellába, aminek vasrudakból volt az ajtaja. A porkoláb is épp olyan volt, mint az elvárható. Kicsit túlsúlyos, zömök, széles vállú, bicegő járású. Combközéig érő tunikája széles övvel átkötve, csuklyája a vállát is takarta, s leért a melléig. A mögöttem jövő hajdúnak nem kellett lökdösnie, mentem én magamtól. Nem tiltakoztam, beletörődtem a sorsomba. A filmekben viszont nem éreztem a szagot. Nyirkos, dohos pincével találkoztam már, de ez annál sokkal többet adott. Sírköves koromban jártam olyan ügyfél lakásán, akinek vizelet visszatartási problémája volt. Szúrta nagyon az orromat, kicsordult a könnyem, alig tudtam levegőt venni. Ki kellett mennem a szabadba. Na, most ez van megspékelve még az ürülék bukéjával. Arról itt szó nem lehet, hogy kimenjek a szabadba, nem azért hoztak ide. A porkolábot egyáltalán nem érdekelte mit követtem, vagy éppen mit nem követtem el. Neki az a dolga, hogy becsukjon.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 4

  • Más kor 5.

    Kellett egy kis idő, hogy felfogjam mi történt. A félelem úgy eluralkodott rajtam, hogy azt hiszem kiesett emlékezetemből néhány perc. Egy lisztes zsákokkal megrakott zötykölődő szekéren hevertem összekötött kézzel. Jó lett volna kissé feltápászkodni, de nem tudtam. Előttem ült két alak. A fiatal hajdú nem ült vissza a lovára, csak odébb csusszant, hogy a rutén molnárlegény mellé férjen. Nem is tudom melyikük fogta a gyeplőt. Összeért a válluk, nem láttam el köztük. Az összes lovas előttünk haladt, így őket se láttam, csak a távolodó malmot. Megfájdult a hasam. Nem volt annyira rég a reggeli, éhes nem lehetek. Bár a bor is közrejátszhatott, de azt hiszem inkább a stressz miatt fáj. Megtapasztaltam, hogy ha valami felidegesít, abban a pillanatban érzem a gyomorideget. Most már lassan megnyugodhatok, hiszen elmúlt a közvetlen veszély. Legalábbis elhalasztódott estig.

    A sáfár kérdése csengett a fülemben „Mi a jó neked abban?” Mármint a molnárnak, ha a legénye hajtja az elrekvirált lovait. Ezt még én is átlátom. Abban reménykedik, hogy ha Munkácson lerakják a lisztet, Nikó visszahozza a fogatot. Ezzel a feladattal a legény is tisztában van, noha direktben neki se mondta senki, de nyilvánvalóan megteszi amit lehet. Egy próbát megér. Számára nincs veszélye a dolognak. Hacsak valamelyik katona lopásnak nem minősíti a próbálkozását. Na, de majd kivágja magát valahogy. Lojális a gazdájához, de nem az élete árán.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 9

  • Más kor 4.

    ...
    Aztán kipattant fejemből az értelem szikrája, s megvilágosodott előttem, hogy most beszólt nekem Márton gazda a tűzgyújtás kapcsán. Gyula, mint gyufa...gyújtó, aki maga a fény, a világosság, a vezér akit követni kell, mint egy fáklyát. Csakhogy a megvilágosodás szikrája még nem elég a tűzcsiholáshoz. Sára asszony siet a segítségemre, s pillanatok alatt odakészíti a gyújtóst a tűzhely alá, s már pattogtatja is a tűzkövet, majd amikor szikrát kap a szalma, nagy levegőt véve fújja, hogy lángra lobbanjon. Ezt a műveletet többször megismétli, köhécsel közben kissé, végül lobog a tűz, pattognak a vékony gallyak, majd izzani kezdenek a vastagabb ágak elálló szilánkjai, hogy ettől lángot fogjanak.

    Láttam már régi tűzhelyeket, de amit legrégibbnek gondolok, az a csikó masina. Nem is. Falazott tűzhelyet is láttam már, de annak is volt vas platnija. Ennek nincs. Csak vaspálcák vannak befalazva sűrűn egymás mellé. Lehetne akár grillezni is! Nem jól látom, nincsenek befalazva, ki lehet szedni. A bogrács alá nem szükséges. Azt a kéményben lévő rúdra akasztott láncon lógatják a tűz fölé. Na nem most, mert most én következek. Megkapom a hosszú nyelű lapos serpenyőt. Palacsintasütőre emlékeztet, csak ezen látni lehet a kalapácsnyomokat, amiből nem súrolják ki az odaégett zsiradékot. Elég gusztustalan, de a tűz sterilizál. A tűzhely és az asztal közti részt számomra szabadon hagyják, kíváncsian figyelik a tevékenységemet.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 6

  • Más kor 3.

    Jobban szerettem volna, ha inkább én kérdezhetnék, de ha a felnőttek semmit nem tudnak a világ dolgairól, mit várhatok egy tízéves gyerektől? Azért tettem egy próbát.
    - Matkó. Vagyis Mátyás?
    - Úgy is lehet mondani, de mindenki Matkónak mond.
    - Tudod-e kiről kaptad a nevedet? Mert szerintem a királyról neveztek el.
    - Arról hát – húzta ki magát, a szalmán heverve. Legalábbis erre következtettem a hangjából, mert látni nem láttam.
    A mécsest eloltottuk, mondván ne büdösítse a levegőt. Mert mintha lehetett volna még azon büdösíteni. Gyerekkoromban elég sokat jártam tehenek között, nem volt számomra idegen az istállószag. Noha sok múlott azon, mennyire tartják tisztán. Ahol az apám dolgozott, beton volt a padló, arra hordták be az almot, fel lehetett rendesen takarítani. A földes padló viszont beissza a vizeletet, aminek így a szaga is koncentráltan érződik. Ebben a korban – sőt sok száz évvel későbbi korban is - földes még a lakószobák padlója is. Bár, a faházakban nem vagyok benne biztos. Remélem holnap meggyőződhetek róla. Kíváncsi vagyok a molnár házára, meg főképp a malom belsejére. Utóbbi nagyobb eséllyel lehet fapadlós. Tovább faggatom a fiút:
    - S azt tudod-e, hogy most ki a király?
    - Valami polák...azt hiszem.
    - S azt tudod-e, hogy az a Mátyás miféle volt?
    - Tudom hát. Az anyjáé volt Munkács, az apjáé meg Hunyad. Az apja nem volt király, de nagyon nagy vezér volt, rettegték a törökök a nevét.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 7

  • Más kor 2.

    Hazudnék, ha azt mondanám jóllaktam. Belefáradtam az evésbe inkább. Amíg ettünk, a tapló megsült a parázson. Megkóstoltam. Ehhez is kellett a svájci bicska, mert én fordítva vagyok mint a krokodil. Rágni tudok, csak harapni nem. Ami befér a számba, azt megeszem. A hússal ellentétben ennek legalább volt valami íze. Gyanították ezek a jobbágy legények, mi okoz nehézséget, de így direktben nem mertek rákérdezni, Inkább afelől érdeklődtek, hány tavaszt éltem már meg. Visszakérdeztem, hogy mennyit gondolnak? Negyven és ötven között mondtak számokat. Amikor ingattam a fejem, módosítottak, de ebben az időintervallumban maradtak. Megmondtam, hogy hatvanöt. Döbbenten néztek, majd nevetni kezdtek.
    - Nagyon tréfás ember Gyulabá nagyuram. Ennyi esztendőig senki nem él.
    - Pedig annyi. Ezerkilencszáz ötvenháromban születtem.
    Na, ezzel az évszámmal most jól összezavartam őket. Gondolom hirtelen nem is értették, legfeljebb azt ismerték fel, hogy ez egy nagyon nagy szám. Azt is hihették, hogy ez egy helységnek a neve, de ilyen hosszú nevet még soha nem hallottak.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 4

  • Más kor

    Arra eszméltem, hogy melegem van. Melegem van, de a hátam fázik. Mintha nyirkos földön feküdnék. Arcomat perzseli a nap, nem is merem kinyitni a szemem. Tudom, hogy elvakítaná a látásomat. Karomat kinyújtva végigsöpröm a fekhelyemet. Kellemes tapintású zsenge fű. Egészen biztos, mert érzem is a megtört fűszálak illatát. Hol a csudában vagyok? Akaratlanul kinyitom a szemem, de nem kellett volna. Gyorsan be is csukom, de lehunyt szemhéjam alatt látom kissé el-elrándulva a fekete korongot. Mindkét oldalamon végigtapogatom a földet. Egyértelműen zsenge tavaszi fűbe heveredtem le. Na, de ez lehetetlen, hisz nemrég volt karácsony. Hogyan lett hirtelen tavasz? Pedig tavasz van, még a madarak csicsergését is hallom. Mi történt velem? Buli volt az este, és úgy bébasztam, hogy lefeküdtem a parkban? A madárcsicsergésen kívül semmi zaj. Még távoli autózúgás se. Hegyezem a fülem, hátha kapok valami infót. Patak csörgedezik mellettem? Megvan! A Hejő partján fekszem, mint egykor a bátyám, aki az egyetemen pvc padlót ragasztott, s úgy megkábult a ragasztótól, hogy itt tért magához.
    Halk beszélgetést hallok. Aha! Kutyasétáltatók jönnek Tapolca felől a sétányon. Még mindig nem tudom mi volt tegnap, és hogy kerültem ide.
    - He! Némmáne! Ez meg miféle szerzet?
    Lehunyt szememmel is érzékelem, hogy valaki fölém hajol, elfogja előlem a napot.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 8

  • Távmunka

    Becsapós a cím, mert arra szokták használni, amikor otthon nyomkodom a gombokat, és valahol a távolban keletkezik a dolog. Négy évig dolgoztam Miskolcon, de nem csak Miskolcon. Imádtam a vidéki munkákat, főleg ha 70 km-t kellett utazni, mert ezzel eltelt néhány óra az aznapi munkából. Mivel nem volt gyakori az ilyen kiszállás, nem vezettük be azt a másoktól hallott szokást, hogy reggel hétkor a munkaterületen kell lenni, délután négykor pedig elkezdünk összepakolni. Na még mit nem! Hétkor telephely, délután négykor kapuzárás ugyanott. Közben meg ami belefér. Két óra utazás, egy óra ebéd, nyolc óra munkabér. Nem csoda, hogy szerettük. Sárospatak, Poroszló, Egerszólát, Bélapátfalva, Borsodnádasd, de még Ózd se volt közel. Néha ugyan indultunk kicsit korábban, este meg késtünk, de nem ez volt a jellemző. Az említett települések közül néhány a Bükk nyugati oldalán található, Miskolc pedig a keletre nyíló Szinva-völgyben húzódik. Ebből következik, hogy körbe kell kerülni a hegységet. Egyszer ugyan rávettem a kollégákat, hogy vágjunk át a közepén, de többször nem vállalták be. Pedig nagyon szép út volt. A sofőr ugyan nem nagyon leskelődhetett, mert az egyenes útszakaszt kereste...na, de mindhiába.

    Folytatás...

    potyautas 1 éve 4

Hirdetés

Copyright © 2000-2020 PROHARDVER Informatikai Kft.