Hirdetés

2017. április 23., vasárnap

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Hegyen-völgyön Húsvétkor

    Miskoc-Eger 70km/1 óra...vagy 60km/másfél óra.

    Utóbbit választottam, mert unalmas már a 3-as út. Miközben a szélvédőt törölgettem, hogy rendesen kilásson a kamera, aggódva fedeztem fel néhány apró vízpettyet. Szombaton csodaszép kiránduló idő volt, most borongós, de így jártunk. Nem idegen tőlem a hegyvidéki autózás, de ismerve ezt az útvonalat, vegyes érzelmekkel vágtam neki. Reggel 8-kor még a városban sem volt forgalom. Az eldózerolt egykori „Békeszálló” nevű városrészen megtankoltunk. Előreláthatólag 140 km lesz az út, bőven elég rá 8.4 liter benzin (még sok is) Diósgyőrben elindítottam a kamerát, de szinte csak az üres utat vette. Alsó-Hámornál már vizes volt az út, de eső nem esett. A széltől eltekintve, nem volt rossz idő. Lillafüred is szinte üres volt, pedig ünnepek alkalmával tömegek lepik el. Később biztosan így lesz, de az minket már nem fog zavarni. Csak átsuhanunk itt. Jártam néhányszor kirándulóként, máskor pedig dolgozóként ezen a részen. A libegőről ugyan tudtam, de eddig nem láttam. Most meglepett, hogy az újsághírek alapján a másik hegyre gondoltam. Később már idehaza megnéztem a térképet, s meglepve tapasztaltam, hogy az úton oly messze lévő bükkszentkereszt a libegő felső állomásától csak egy köpés távolság. Errefelé persze inkább a szintkülönbség leküzdése a komolyabb feladat, nem a távolság. Ezért raktak az autóútba is kétféle kanyart. (Jobb kanyar, bal kanyar)

    Folytatás...

    potyautas 6 napja 2

  • Kemence

    Hajdanán a parasztporta természetes tartozéka volt a kemence. Mint ahogy az ágasfa, meg a taliga.
    Aztán megváltoztak az életkörülmények, boltból vesszük a kenyeret, a tejet, a húst. A kemencét elbontottuk, az ágasfa csak dísz, a köcsögöket soha nem is vesszük le róla, a ganajos talicska is felkerült a falra, a szekér is virágtartó lett a befüvesített kertben. A tyúkudvar díszkövezést kapott, autó áll a szín alatt. A dolog hátulütője, hogy mivel magunknak nem termelünk semmit, mindenért pénzt kell kiadnunk. Nincs is ezzel baj, ha megtehetjük....Na, de nem erre akarom elvinni a gondolatmenetet.
    Úri kedvünkben az egykor csak rögtönzött tűzrakással megoldott szalonnasütéshez is állandó tűzrakóhelyet építettünk. Aztán ezt felülmúlva, visszaépítettük a kemencét. Szándékunk szerint használatra, de legtöbb esetben ez is csak dekoráció. Minket is elért ez a nosztalgikus építési láz. A nővérem állt elő ilyen igénnyel, s mint kivitelezőre, énrám gondolt. Akkor még álmodtunk olyanról, hogy majd akár meg is élhetek a kemenceépítésből, mivel nagy divatja lett. Majd fog engem ajánlani az ismerősöknek, de az ő kemencéje lesz az első.
    - Nem. A miénk lesz az első – döntötte el a feleségem.
    Mit tesz ilyenkor egy szerető férj? „Jól van drágám.”

    Folytatás...

    potyautas 2 hete 2

  • Majdnem potyautas

    „Ledolgoztunk egy életet, nekünk ez jár”- mondják egyes nyugdíjasok szinte bármire. Nem osztom ezt a véleményt. Az utazási kedvezményt is ajándékként élem meg. Nem is tartom igazságosnak, hiszen az aktív korúak fizetnek érte, akkor mi miért nem? Persze örülök neki, meg elfogadom, igyekszem is kihasználni a lehetőséget, ha már van. Ha nem élek vele, attól senkinek nem lesz jobb. Át nem ruházható, a vonat meg úgyis megy, ha rajta ülök, ha nem.

    Nemrég írtam egy bejegyzést „Olvadt üvegpohár” címmel, az első kedvezményes utazásom alkalmából. Most túl vagyok a második utazásomon. Miskolc-Debrecen vice verza.
    Személyvonat Nyíregyházán át. A pénztárnál be is szólt a mögöttem álló idős hölgy, hogy menjek a gyorssal, hiszen csak ...Ft a pótjegy, és van csatlakozás. Nem emlékszem hány forintot mondott, de nem az összeg nagysága miatt választottam személyvonatot, hanem azért, mert csak. Nem utaztam még ezen a vonalon, meg rá is értem, hiszen erre szántam az egész napomat. A hölgy Nyíregyházára ment, és jött is vissza délután. Nem kérdeztem, de hallottam, miközben félrehúzódva elraktam a jegyemet, meg az ezresből visszajáró 815 forintot.

    Folytatás...

    potyautas 1 hónapja 3

  • Paraszti munka

    (Papsajt 9.)

    Valaki hozzon be vizet! - rendelkezett anyu.
    Hosszú éveken át nem tanulta meg, hogyan kell mondani. Mariska/Laci/Gyuszi, hozzál be vizet! Vagyis névre szólóan. Mert egyébként senki nem veszi magára. Így többnyire az történt, hogy nagy dérrel-durral ő maga ment ki a kútra vízért. Mi pedig egymásnak tettünk szemrehányást, hogy miért nem ment a másik, amikor láthatja, hogy én éppen...valamivel el vagyok foglalva. Tehát nem jogos a mai fiatalokat azért bántani, hogy nem akarnak semmit csinálni. Mi sem akartunk, csak éppen nem hagyta ennyiben a szülő. Mi is igyekeztünk kihúzni magunkat a munka alól. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a kapálástól sokkal izgalmasabb volt a vízmosás oldalában bunkert vájni az agyagban, vagy az erdőt járni vállunkra akasztott íjjal, mint Robin Hood. Jó kifogás volt az iskolai külön feladat is, bár annyira azért ez már nem volt egyértelmű. Esete válogatja. Őrsi órát kedveltül különösen kisdobosként, hiszen egy felsős őrsvezető mindig tudott a kicsik számára valami érdekeset kitalálni. A kötelező sportkörből viszont már jobban szerettünk kimaradni, hiszen többnyire formációs bemutatóra kellett készülni, amiket jobb volt nézni, mint csinálni. Lubai Lali egyszerűen megtagadta, hiszen neki kötelező feladata volt a szőlőben, s – mint mondta – az apja agyon üti, ha nem csinálja meg. Gyula bácsi pedig igen szigorú ember volt. Viszont ki is állt a gyerekéért.

    Folytatás...

    potyautas 1 hónapja 6

  • Hol kávézzunk?

    (MLM 3.)

    Az elmúlt néhány hétben általában fél hatkor ébredtem. Most is, hiába aludtam csak felét szokásosnak. Kevéssel 6 előtt kivetett magából az ágy. Felkeltem, odamentem az ablakhoz, bámultam bele a hajnali derengésbe. Még alig kezdett virradni, de a lámpák jól megvilágították a várost. Sajnáltam, hogy nem jól tájolták az ablakunkat. Jobbra láthattam volna a négytornyú székesegyházat, még jobban jobbra a Széchenyi teret a dzsámival, mögötte a Misina-tetőt a TV-toronnyal. Ezek Pécs jelképei. Ezekről tudják beazonosítani a várost azok is, akik egyébként még soha nem jártak itt. Abban az irányban viszont csak a falat nézhettem. Ehelyett elém tárult a szocialista építőipar büszkesége, az életveszély miatt kiürített toronyház. Közép-Európa legnagyobb lakatlan lakóháza. Ezt persze nem látom innét, máshonnét tudom. Látványnak nem különösebben borzalmas, amint a város fölé magasodik. Azt se látom különösnek, hogy egyetlen lámpa se világít a házban. Nem úgy, mint a többi nagy házban, ahol lassan ébredeznek az emberek, főzik a reggeli kávéjukat. A környezethez képest magasnak számít az 5 és feledik emelet, ahol mi vagyunk. Nagy, szürke beton épület, ami nagyon nem illik ide, de ezt bentről nem látom. Pont szemközt van mélyen alattunk az utca, ahol tegnap először leparkoltunk. Egy Barkas pöfög lassan felénk. Kerepelő hangját nem hallani ilyen magasról a csukott ablakon át, csak a füst ömlik vastagon a kipufogójából.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 7

  • nemeMeLeM

    Vegyes érzelmek közepette léptem be a csarnokba. Első alkalommal az utazás miatt jöttem ide, de tetszett a rendezvény. Az előadó kérdésére én kiabáltam be a választ: „Mondj egy dalt azokért, akik nincsenek itt.” Ezt a dalt hallhattuk többek között, mialatt elfoglaltuk a helyünket. Utalás volt ez arra, hogy aki nem jött el, magára vessen. Akkor még engem győzködtek az üzlet nagyszerűségéről. Most valójában nem tudom, minek vagyok itt. Amikor elkezdődött a műsor, még kevésbé tudtam. Olyan volt, mint amikor egy meccs ismétlését nézzük. Azt hiszem, találó ez a hasonlat, hiszen hiába tudtam az eredményt, mert már sokszor hallottam, mégis érdeklődve hallgattam végig Vágyi Jenő történetét. Megfigyeltem, hogy habár ugyanazt a mesét hallom tőle, egyre lazább, humorosabb az előadása. Megemlítette, hogy rengeteg kudarc érte, de ezeket nem hangsúlyozta, hisz nem érdekes, nem visznek előre. Sok fanyalgó pedig éppen a kudarcok elmesélését hiányolja. Nem értem miért? Naponta vesznek bennünket körül negatív dolgok. Az nem elég? Még több kell? Minek? Talán igazolást keresünk a saját sikertelenségünkre? Beszéljünk arról, milyen sokan belebuktak már ebbe az üzletbe? Melyik üzletbe nem buktak még bele? Attól még sikerrel járhat, aki beleteszi a munkát. Itt pedig elmondják, pontosan mit kell tenni. Nem kell kísérletezni, hiszen minden rossz módszer ki van próbálva. Én már régen tudom, mit kell tenni ahhoz, hogy sikeres legyen az üzletem. Miért nem azt teszem?

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 6

  • MLM

    Multi Level Marketing szeminárium. Az előadó felszólítja a közönséget: „Tegye fel a kezét, akinek a férje ellenezte ezt az üzletet! Akinek a felesége ellenezte, az ne tegye fel, mert ő nincs itt.” Igaz.
    Amikor a feleségem összehívott hozzánk egy marketingterv bemutatót, én elmentem inkább otthonról. Rosszul esett neki, de nem szegte kedvét. Aztán nekem is kezdett tetszeni, hogy felöltözünk üzleti öltözékbe, és utazgatunk ide-oda. Még nyakkendőt is megtanultam kötni. Eleinte Egerbe jártunk rendszeresen. Tetszett, hogy Zsiga – akinek már neve volt a csapatban – második alkalommal megjegyezte, hogy „megismertelek, emlékszem rád”. Pedig nem volt ez olyan nagy szám, hiszen egy szakállas embert könnyű felismerni, hiszen kevés van belőle. A padlizsán színű öltönyöm elvegyült a tömegben, hiszen az volt akkoriban a divatszín.

    Ha már megjelentem, meghallgattam az előadást figyelmesen, aztán újra, és újra. Olyannyira, hogy magam is megtanultam, magam is tartottam néhány bemutatót. Büszke is voltam magamra, noha pénzben mérhető haszna nem volt. Személyiségfejlesztő tréningként felfogva az egészet viszont hasznos időszak volt. A döcögő sírköves vállalkozásom mellé adott némi reményt. Semmi nincs ingyen, s ezt itt nem is titkolták. Fizetni kellett a rendezvényeken való részvételért is, amin kívülállók el is csodálkoztak. Nem értem miért? Hiszen ha elmegyünk egy koncertre, vagy egy focimeccsre, ott is fizetnünk kell a szórakozásért.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 12

  • Alvégi a felvégben

    (Papsajt 8)

    Szabadidőmet főként az újtelepen töltöttem, de mivel az iskola a felvégben volt, lassan az egész falut belaktam. Sokan vonultunk tanítás után hazafelé, a tanáraink vágya szerint rendezett sorokban. Ennek elérésére útfelvigyázókat jelöltek ki, akiknek jelentést kellett tenniük, s megmondták – ha merték – ki viselkedett rendetlenül az úton. Olyan mélységig, hogy köszönt-e vagy sem a felnőtteknek, akikkel útközben találkoztunk. Szabadidőnk terhére tanulóidő volt kijelölve, amikor javasolt volt otthon tartózkodni, mert nem tudhattuk ki árul be a tanítónak. Csak ezután mehettünk ki az utcára, vagy a kispástra. Ez egy üres telek volt a szomszéd utcában, pont szemközt a névtelen úttal. Ennek az volt az előnye, hogy akár a főutcáról lehetett látni, hogy van-e ott valaki, vagy nem érdemes kimenni. Üres, füves terület, kiváló focipálya. Egyik oldalán a Kékesiék kertje. Ezzel nem volt gond, hiszen nyugodtan bemehettünk a letaposott kerítésen a labdáért. Másik oldalon komplikáltabb volt a helyzet, mert ott már laktak, s nem szívlelték különösebben, ha beugráltunk a kertbe. Ezzel a problémával együtt kellett élni nekünk is, meg Molnáréknak is. A rendes focipálya messze volt hozzánk, oda ritkán mentünk el. Akkor is inkább meccset nézni, nem játszani. Nagyon jó csapata volt a falunak, hiszen az újonnan létesült légvédelmi bázisról lejöhettek a katonák, akik közt akadt néhány kimagasló játékos.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 5

  • Búzavirág

    (Papsajt 7)

    Ha a paraszt kimegy a földekre, azt mondja, kimegy a határba. A földtulajdonok közti mezsgye, szintén határ. Amit apu átlépett 1961-ben, az is határ, országhatár.
    Nehezen adta rá a fejét, de a kinti rokonok addig rágták a fülét, hogy csak nekivágott. Vonattal, egyedül. Nagy segítség lett volna, ha beszéli a szlovák nyelvet, de nem beszélte. Ebben sokan kételkedtek, hiszen szlovák nyelvű közösségben töltötte gyerekkora jelentős részét. Igaz, az iskolában szigorúan csak magyarul lehetett beszélni, a családban is magyarul beszéltek, az utcán pedig nem sok ragadt rá. Mesélte, hogy miután Kassán leszállt az addig vele társalgó útitársa, nem tudott senki magyarul. Legalábbis nem volt hajlandó senki magyarul beszélni. Aztán mégis akadt, akivel meg tudták egymást érteni legalább annyira, hogy Prágában majd együtt keresik a Karlovyba induló vonatot. Ez az illető mégis eltűnt, mire a segítség kellett volna. A véletlenen múlt, hogy mégis meglátta, hová kell felszállnia. Karlovy Varyban már várta az állomáson egyik húga, onnét együtt mentek Stanovicébe a szülőkhöz. Hazafelé akkora csomagja volt, hogy el nem tudom képzelni, hogyan birkózott meg vele egyedül. Porcelán bögréket, csészéket hozott sokat, Lacinak meg nekem bőrkabátot, saját magának egy nagy bőrtáskát, aminek még évekkel később is erős szaga volt....a többi holmira nem emlékszem.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 3

  • Családi vacsora

    (Papsajt 6)

    A nénikém is férjhez ment ebben az évben. Nekem ezzel a lagzival is csak annyi dolgom volt, hogy élvezzem a mulatozó tömegben való rohangálást, a sok süteményt, na meg azt az illúziót, hogy italozok. Egy új cimborám akadt, aki az új sógornak a szomszédságában lakott. Vele ittuk üvegből a málnaszörpöt, ami úgy nézett ki, mintha vörös bor lenne. A kis ház ablakában tartottuk, s időnként odarohantunk, hogy csillapítsuk a szomjunkat. Ez az esemény a falu túlsó felén volt, de Fekete Gyuszival nem itt találkoztam először, hanem az iskolában. Ugyanis ekkorra már iskolás lettem.

    A „Glóner” iskola udvarán sorakoztak fel az osztályok. Mi voltunk az első osztály, akik valójában semmit nem tudtunk erről az új világról. Legtöbbünk még óvodába se járt, nem éltünk eddig közösségben. Mellettünk sorakoztak fel a már tapasztalt másodikosok. Miheztartás végett átszólt Kiss Piri, hogy:”Az első még semmi, de a második a valami”. Ezek szerint szerencsénk, hogy mi még csak az elsőt kezdjük. Tanító nénink, hosszú évek óta (meg utánunk még hosszú éveken át) ragaszkodott az elsősökhöz. Nem volt hajlandó nagyobbakat tanítani. Különösen jó érzéke volt Júlia tanító néninek a kisgyerekekhez. Nem volt már fiatal, hét éves szemmel határozottan öregnek tűnt. Göndör haja ezüstösen csillogott, de nem tudom, ősz volt-e, vagy szőke. Talán mindkettő egyszerre. Rekedtes mély hangon, de nagyon barátságosan tudott beszélni.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 4

  • Szomszédolás

    (Papsajt 5)

    Nyáron nem okozott gondot eltölteni a napokat. Odahaza anyu adott apró munkákat. Valaki hozzon vizet, valaki szedjen gazt a malacoknak, akáclevelet a kecskének...meg ilyenek. Nyilván nem 6 évesen húztam vizet a kútról, hanem majd csak később, de a kacsaitatóban kicserélhettem a vizet már akkor is. Tudta azt anyu, mit melyik gyerekre lehet rábízni. Később szembesült azzal, hogy személyre kell szabni a feladatot, mert ha valakinek mondta, azt senki nem vette magára. Sokszor inkább ő maga csinálta meg, ha sokáig senki nem mozdult. Megesett, hogy nem találtam a helyem, olyankor kilopakodtam a kapun, megnéztem valamelyik szomszédot, akivel legtöbbször kimentünk a határba, vagy legalább a másik utcába, ahol újabb gyerekeket ismerhettem meg. A patakról néha futva mentünk haza, mert anyu jött értünk bottal, s ha utolért, akkor ütött.

    A téli esték is elmúltak valahogy. Anyu sokat olvasott nekünk. Később is, amikor már én is tudtam olvasni. Nem adtuk sorra a könyveket, hanem anyu köré gyűltünk, és ő hangosan olvasta például a Mátyás király lustáját, vagy sok más ifjúsági könyvet. A Tihany rádiónkon hallgattuk az esti mesét, a Moha bácsi meséit, vagy rádiójátékokat, néha színházi közvetítéseket. Ezeket lehetett sötétben is, hiszen a hallottak alapján elképzelni a történetet, nem kellett lámpafény. Imádtam a kenyérsütéseket. Természetes dolog volt, hogy minden asszony tudott kenyeret sütni.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 4

  • Rekesztés

    (Papsajt 4)

    Nem volt szabad a patakhoz elmenni, de ettől még inkább kíváncsi voltam rá. Kellett ehhez persze egy idősebb gyerek, aki elcsalt. Nem nagyon kellett csábítani, hiszen magam is menni szerettem volna. Noha emlékeztem a sályi patakra, amiben anyu fürdetett, én meg kétségbeesve ordítottam. Na, de majd nem megyek bele a vízbe. Ipolyi Lalitól ugyan igyekezett anyu távol tartani, de tőle remélhettem a legjobb kalandokat. Mivel a testvérem is jött, nekem már nem volt mitől tartanom, hiszen ő fog kikapni. Valójában nem is a patakhoz indultunk, de egyszer csak ott voltunk. A túlparton volt a tsz kertészete, de ott éppen dolgoztak, nem mertünk bemenni, pedig Lali szeretett volna lopni egy kis paradicsomot. Volt ugyan nekik otthon a kertben, de lopni mégis izgalmasabb. Én ugyan nem tudom, hogy mentem volna oda, hiszen épp elég volt a nagy gazban a vízpartra lejutnom. Akkorát én nem bírtam ugrani, hogy bele ne essek a vízbe. Lali ugyan átjutott köveken ugrálva, de jól összevizezte magát. Mi Lacival inkább leültünk a fűbe, vártuk, mit derít fel a kertészetnél. Érdekes volt ez így is, hiszen szép napos idő volt, néztük, hogyan szaladnak a felhőpamacsok az égen, cikáznak a fecskék, brekegnek a békák. Csendben csörgedez a víz, fodrot vetve a kiálló köveken. Olykor nagyot csobbant, amikor a béka beleugrott.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 6

  • Putyóka

    (Papsajt 3)

    Az utca utolsó háza is vakolatlan, de eltér a többi háztól, mivel ennek három ablaka van az utca felé. Az udvara is el van kerítve. Bár ennek az udvarnak az eleje is kert valójában, de olyan, hogy ablakok vannak lerakva a földre, azok alatt zöldellnek a növények. Az itt lakó gyereket is Lalinak hívják épp úgy, mint a közvetlen szomszédot, csak ez a gyerek már idősebb. Mariskánkkal jár egy osztályba. Anyu nem szereti ha vele játszunk, mert ez rossz gyerek. Szerintem pedig sokkal érdekesebb, mint bárki más az új ismerősök közül. Ráadásul ügyes, mert az áramot is tudja vezetni. Az anyja kiad neki kötelező feladatot, de aztán játszhatunk. Én ugyan kicsi vagyok ahhoz, hogy segítsek, de nézni is érdekes, ahogy a malacokat kiengedi az udvarra, amíg kitakarítja az ólat. Azok rohannak a kút melletti pléhteknőhöz, ami tele van vízzel. Beleisznak, de olyan hévvel rontanak oda egymást taszigálva, hogy ki is borítják az egészet, amivel sarat csinálnak. Ebbe aztán bele is hemperegnek. Lali szalad a vesszőseprővel, hogy elkergesse őket a teknőtől, de már elkésett. Hozza a házból a moslékot, s ezt látva az összes malac beront az ólba, így be is lehet őket zárni. Aztán a kert ablakait kell felnyitni, és meglocsolni az alatta lévő növényeket. A vizet kiborították a malacok, ezért húzni kell a kútról. Ott a kút közvetlenül az udvar közepén, nincs olyan messze mint nekünk a tanyán.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 8

  • Papsajt

    Az új ház az Újtelepen épült. Ugyan hol máshol? Mancit végigvonszolni a Kisközön, majd a parókiát kikerülve az Újsoron, a Daruszögön át az Újtelepnek is a végéig a nénikém segített. Anyunak a húgát már én is Irénnek hívtam, de ahogy mesélte, korábban úgy mondtam :Ityű! Mama popon” Vagyis neki panaszkodtam, mert mamám megpofozott. Nem volt egy maradandó emlék, csupán azért tudok róla, mert ezt a mondásomat sokszor visszahallottam. A nénikémre is csak a tanyáról emlékszem, mert két nyáron is ott dolgozott egy falunk béli lánycsapattal. Nem tudom mi volt a munkájuk, gondolom kijártak a határba. Én csak otthon találkoztam velük, meg a szállásukon. Néhányuknak a nevét is tudtam. Tosma Rósa, meg Gál Mancsi...több nem is jut eszembe. Ja! Lénárt Bözsi. Bizonyára az ő nevét se tudtam rendesen kimondani. Talán nem is neveztem meg, hiszen Tosma Rósa volt a szeretőm. Bár egy 4-5 éves gyereknek fogalma sincs mit jelent, de valaki ezt a kifejezést adta a számba, holott csak arról volt szó, hogy jobban kedveltem a többieknél. Pedig nem volt könnyű köztük különbséget tenni, hiszen mind körül rajongtak. Nem is csoda, hisz „ennivaló” kiskölyök voltam. Az ennivalóról jut eszembe, hogy mindenfélét belém tömtek, amit finomnak gondoltak. Én persze többnyire mindent megettem. Az erős unszolásra még többet is, mint ami jólesett. Mert még egy kanállal a Bözsi kedvéért, még eggyel a Róza kedvéért....és így tovább. A lecsójuk aztán betette a kaput. Kihánytam.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 8

  • Barack

    (Papsajt 1.)

    - Hát ez a kis legény? - kérdezte a traktoros, miközben hatalmas öklével barackot nyomott a fejemre.
    - Ő a legkisebb – válaszolt anyu.
    - Mi a neved kisöreg? - intézte kérdését felém, miközben igyekezett nagy vörös fejével barátságosan mosolyogni rám.
    Nem mondom meg - döntöttem el, s a számat erősen összeszorítottam, nehogy véletlenül egy hang is kijöjjön rajta. Micsoda egy undok alak! Most akkor legény vagyok, vagy kicsi, vagy öreg? Egyértelmű, hogy nem vesz engem komolyan, különben nem tekerte volna meg a hajamat. A bátyám ugyan csak két évvel idősebb nálam, de neki kézfogásra nyújtotta volna lapát tenyerét. Persze nem tudom, Laci is hogyan markolta volna meg ezt az óriási kezet, amely az én helyzetemből nézve még a napot is eltakarta. Ez most nem fog kiderülni, mert a gyerekek közül csak én maradtam itt a tanyán. Mariska, meg Laci mamámnál lakik, onnét is járnak iskolába. Én ritkán látom mamámat, nem is nagyon kötődöm hozzá. Számomra csak egy öregasszony. Anyunak az anyja, és anyu se nagyon fiatal, elmúlt már harminc éves, azt hiszem. Az biztosan sok, hiszen én talán húszig tudok elszámolni, azon túl már keverem a számokat.
    - Gyuszinak hívják – árulta el anyu akaratom ellenére a nevemet – ősszel lesz hat éves.
    - Fogok menni iskolába – szólaltam meg mégis, mert ez a fontos információ lemaradt.
    - Majd csak jövőre, – javított ki anyu – mert októberben születtél, így év vesztes vagy.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 4

  • Olvadt üvegpohár

    Hatvan, vasútállomás. Akkor szoktam itt időzni, amikor kedvezményes jeggyel utazom. 1977-ben, meg tegnap. A korábbi időpontban katona voltam, és az utolsó buszomhoz nem volt jó csatlakozás. Vagy Mezőkövesden vártam a megfelelő vonatra, vagy Hatvanban. Most megint kaptam kedvezményes lehetősséget, gondoltam kapok rajta. Nem csinálok belőle rendszert, nem szerettem meg a közösségi közlekedést. Tiszta, csendes, kényelmes. Nyílt pályaszakaszokon szinte hangtalanul suhan, hely van bőven....de már az elindulás rosszul kezdődött. Nyilván minden kellemetlenség a rutintalanságomra, nem kellő körültekintésemre vezethető vissza. A Neten megnéztem mindent, vagyis felkészültem. A helyi járatnál 2 megálló, és két járat között válogathattam (volna) Elindultam szokás szerit 3 perccel a busz indulása előtt, vagyis 6 óra 31 perckor. Nézem a kijelzőt, csak kb egy óra múlva jön a busz. Megyek a másik megállóba, ott csupán 25 perc. Kezdek számolgatni a vonat 7:34-kor indul, a busz menetideje 27 perc. Elég karcsú. Hideg nem volt szerencsére, csak fújt a szél. Szélárnyékban elviselhető volt a várakozás.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 15

  • Majdnem

    (Séta a ködben)

    Karácsony. Majdnem fehér, majdnem magányos. Kettesben töltjük a párommal. Kicsit irigykedek a kedvenc kollégámra, aki azért jár horgászni, mert otthon mindig sokan vannak. Bosszankodik az anyósa miatt, aki nem velük lakik, mégis mindig ott van náluk. Ecet szaga van, és hangosan kopog a papucsa. Nekem nem is volt anyósom, de nem tudom, jó-e ez nekem, vagy inkább rossz. Anyám viszont van. Isten éltesse sokáig! Csak telefonáltam neki, nem utaztunk haza. Miért csodálkozom, hogy a mi gyerekeink se jöttek? Egyikük majd újév után jön, másik gyerekünk még nem tudja. Pedig már másfél éve nem láttam őszülő hosszú loboncát, beesett arcát. Olyan vagyok mint az öregek. Soha nem állom meg szó nélkül, hogy milyen sovány. Gondolom, ez azóta se változott, amióta vegán kaján él.

    A munkahely egy hétre bezárt, nem tudok mit kezdeni magammal. Ülök a gép előtt, vagy nézem a TV-t. Olyan karácsonyi filmeket válogatunk, amit még nem sokszor láttunk. Folyton veszélyben a Karácsony, de aztán megmentik a családok, akik hisznek a szellemében. Vannak hitetlenek, de a film végére ők is megtérnek. Mi is előkotrunk néhány műfenyőt a sufniból. A kisebbek közül válogatunk, hisz ez csak jelkép. Már a szaloncukrot se kell elbírnia, mint gyerekkoromban. Tálcáról eszem, nem a fáról lopkodom. Pedig annak is megvolt a maga fílingje :) A fenyőillat nem hiányzik, mert csak nosztalgiát ébreszt bennem.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 4

  • Anyagválasztás

    Műköves vagyok. Nem mű, hanem igazi. Anyám szomszédja úgy is szokott nevezni, hogy „ a köves ember” Egykor a körzeti főállatorvos kérdezett rá amint egy ablakpárkányt kentünk fel, hogy „ez az a műanyag,” Hát, ööö, izé, ja. Nem így nevezik, de lehet annak is mondani. Tehát nem én vagyok mű, hanem az anyag amivel dolgozom. Ez sem igaz teljesen, hiszen természetes anyagok vegyítéséből készül....bár már a cement se...noha eredetileg... Sanyi barátomtól érdeklődtem – aki eredetileg vegyipari szakmunkás – hogy miből van a PVC? A mit tudom én micsodát polimerizálják...(nem így mondta, de ezt fogtam fel)...Jójó. De miből van? Valami természetes anyagnak lenni kell, amiből kiindulnak...Na, ezt a szálat itt szakítom meg, mert belezavarodok...

    Lényeg, hogy építőiparban dolgozom. Ettől még nem vagyok építész, de érdekel a téma. Érdekel, mi hogyan készül, és miből. Az én szakmám úgy alakult ki, hogy a kődíszek, szerkezetek gyártási idejét kellett lerövidíteni, mennyiségét megsokszorozni. Valójában hiánypótlás. Bár vannak 100 évnél régebbi műkövek, de tömeges felhasználásuk az '50-es, '60-as években élte fénykorát. Ekkor kezdték telebetonozni a temetőket is. Érdekes felfedezést tettem, amit senki nem igazolt vissza, de ettől még igaznak kell lennie. Amikor elkezdték a kőfaragók gyártani a műkövet, a szükségesnél sokkal több anyagot használtak.

    Folytatás...

    potyautas 4 hónapja 7

  • Szociális tűzifa

    Sok évvel ezelőtt történt, hogy a családsegítő munkatársai járták a falut, segélycsomagokat osztogatva az idős rászorulóknak. Nem egyszerű persze megállapítani, ki jogosult, hiába ismerik a felkeresett emberek többségét személyesen. Tudom ezt jól, hiszen voltam képviselő, ezen belül a szociális bizottság elnöke. Örültek is a képviselőtársak, hogy magam kértem ezt a posztot. Naivan azt hittem, hogy az én igazságérzetemmel majd rendet teszek. Aztán rájöttem, hogy a kifizetett segély 10%-a fölött rendelkezik az önkormányzat. Még ezt az elenyésző részt se lehet igazságosan elosztani, hiszen kereseti igazolás alapján csoportosítottuk a rászorultakat. A családsegítők nem kértek dokumentumokat. Éppen anyunál voltam. Kiálltam a kapuba megnézni, mit ugatnak a kutyák. Teri megkérdezte, hogy a mama elfogadná-e a csomagot. Azt mondtam, nem. Nincs rá szüksége, meg tudja venni, ami kell neki. Adjátok a rászorulóknak! Ezért persze később az összes testvérem lehülyézett engem. Lehet, hogy igazuk van? Lehet visszautasítani a potyát büszkeségből?

    Folytatás...

    potyautas 4 hónapja 12

  • Aquincum

    Ülök a Horváth-kertben Budán. 1989 áprilisát írjuk. Enyhén lengedez a tavaszi szél. Elkél még a dzseki, meg a sapka. Előttem az Attila út, mögöttem a Krisztina körút, mellettem az Alagút utca forgalma okádja a füstöt. A fél év híján 10 éves fiam, és a nyolc éves lányom a hintán ülnek, és tömik magukba mindketten a kukoricapelyhet. Most legalább nem veszekszenek. Az anyjuk felügyel, hogy ez továbbra is így maradjon. Nagyon korán keltek ma. Nincs még nyolc óra, de elindulok megkeresni az Alba Junior irodáját. Hirdetést adtak fel, hogy műköves vállalkozót keresnek, ezért vagyok most itt. Mivel időm futja, felderítem a környéket, elsétálok egészen a Vérmezőig, meg vissza. A lámpánál feltorlódott kocsisorban áll egy VW bogár. Nahát, egy ismerős! Székhelyi József művész úr. Nem kedvelem különösképpen, de annak örülök, hogy felismertem. Egy parányi trafik előtt állok meg nézelődni. Sokféle nemzetiszínű kitűző közül válogathatok, majd ha kinyit. A jelvénygyártók rákattantak a közhangulatra. Valami van a levegőben.

    Folytatás...

    potyautas 5 hónapja 3

  • Méreg és konyhakés

    Jóskával nem nagyon lehetett politizálni, hisz eléggé egyszerű elme volt a lelkem. Igaz, ebben a korban mással se nagyon, hisz általános hozzáállás volt, hogy „én nem politizálok”. Még a KISZ-ben is, pedig az egy politikai szervezet volt elméletileg. Gyakorlatban viszont a szabadidős tevékenységre koncentráltak. Lényeg, hogy Jóskával a munkára vonatkozó beszélgetés töltötte ki többnyire a napot. Olykor mesélt ugyan azokról az élményeiről, amikor kidobóemberként keresett némi mellékest, de ez meg Zsolt számára volt idegen világ. Nem találta viccesnek a Diszkó irodájának elnevezését sem, hiába mesélt a kolléga olyan élvezettel arról, hogy mikor melyik lányt vitte be a főnök az „egyes műtőbe”. Saját élményként arról mesélt, kit hogy vert le az ajtóban, ha nem akart önként távozni. Hihetőek voltak ezek a kalandok, hisz ránézésre is nagy erejű ember volt a Jóska. Tenyere akkora, mint egy szívlapát, nem volt nagy élmény belefutni. Főleg, ha még ökölbe is szorította. Attól persze tartott, hogy valakinek maradandó sérülést okoz, de a pénzért ezt a kockázatot is bevállalta. Kellett a pénz, hisz házra gyűjtött. Nem volt már ő se felelőtlen legényember, hiszen családja volt. Az idő alatt házasodott, amíg Zsolt katona volt. Iker lányai már egy évesek. Felesége más faluból való, Zsolt még nem is találkozott vele. A leszerelés óta eltelt két hónap nem volt mindenre elég. Maga is ifjú férj volt, természetesen minden szabadidejét a saját feleségével töltötte.

    Folytatás...

    potyautas 5 hónapja 2

  • Szojuz forma

    Álmában se hitte volna Zsolt, hogy ilyen rövid időre szabadul meg a katonaságtól. Mialatt ő legeltetett, a régi brigád elkezdte a szovjet laktanya egyik épületének felújítását. Pontosabban szovjet-magyar vegyes laktanya, de a felújítandó épületet a szovjetek lakták. Nem legénységi szállás volt ez, hanem a családok laktak itt. Most persze ki kellett költözniük, de az nem derült ki, hol lakik a legénység, akiknek a helyét elfoglalták. Bizonyára sátrakban, de ezeket a munkaterületről nem lehetett látni.
    A munka a tető bontásával kezdődött, de erről Zsolt lemaradt. Így csak kollégái elbeszéléséből tudta, milyen bátran szaladgáltak a tetőn a melléjük adott katonák. Bőrcsizmájuk alatt sorra roppantak szét a palák, de ezek a srácok egyáltalán nem féltek. Maga a feladat nem volt egy nagy szakmai kihívás, nem volt semmi lelkesedni való benne. Az izgalmat az adta, ahogy a katonákkal kommunikáltak. Nem értették egymást, mégis tudniuk kellett együtt dolgozni. A fiatalabb melósok legalább négy évig tanultak oroszul, de most kiderült, mennyire eredménytelenül.

    Folytatás...

    potyautas 5 hónapja 4

  • Leggyengébb láncszem

    - Hogy lesz a leosztás? - kérdezte a főnök - Ki keveri az anyagot?
    - Majd Pista – válaszoltam.
    - Pista nem kever, mert akkor lejjebb veszem a bérét. Majd a leggyengébb láncszem

    Ebben az a vicces, hogy a leggyengébb láncszemnek pontosan annyi a bére, mint Pistának. Sőt! Mivel Pista önálló munkavégzésre is alkalmas, de sokat hibázik, sok a minőség miatti levonása. Tehát aki önállótlan, többet keres. Béla egyébként mindenhez ért. Pontosabban mindenhez is. Bár semmihez sem eléggé. Már az is gondot jelent számára, hogy a szükséges szerszámokat összeszedje reggel, mielőtt felvonulunk egy munkára. Aztán figyelni kell rá, ellenőrizni, hogy jól dolgozik-e. Ha valami munkafázisra rákérdezek, hogy tudja-e, szinte megsértődik „miért ne tudnám?” Kőművesnek gondoltam, de valójában nincs szakmája, csak mindenbe belefog. Műkővel nem dolgozott korábban, bár nem egy nagy deákírás, hiszen az is csak beton. Három év alatt rá lehet jönni a fogásokra. Ennyi ideje dolgozunk együtt. Könnyebb lenne persze ha kérdezne, de a büszkesége nem engedi. Sok esetben jobb lenne, ha nem csinálna semmit, mert az én munkámat nehezíti meg, hiszen helyre kell hozni amit rosszul csinált. A főnök is látja ezt, de nem nagyon meri leszidni, mert nagyon érzékeny a lelke. Folyton azzal fenyegetőzik, hogy a jövő héten már nem is jön. „A sógorhoz már holnap mehetnék” Dolgozott már ott korábban is, csak nem volt pénz. Ez elég nagy gond tud egyébként lenni.

    Folytatás...

    potyautas 6 hónapja 1

  • Marhaság

    Zsolt elköszönt a volt katonatársaktól, nagy eséllyel örökre. Néhányan közülük közel álltak a részegséghez. Szombathelytől egészen Miskolcig katonai kísérettel utaztak, de azért csak sikerült itt-ott italt szerezniük. Ezek hangulata nem mérvadó. A többieket valahogy nem fogta el az a mérhetetlen boldogság, amit elvártak ettől a pillanattól. Most már nem honvéd elvtárs a helyes megszólítás, hanem civil úr. Nem parancsol senki, oda megy, azt csinál amit akar. Lehet folytatni ott, ahol két éve abbahagyták. Na, épp ez az! Két év nagy idő. Sok minden változott azóta. Egyöntetűen úgy ítélték meg a fiúk, hogy az elmúlt két évet elrabolták az életükből. Aki megúszta a katonaságot, az közben lenyúlhatta a jobb csajokat, elszerethette a katonák barátnőit, kereshetett sok pénzt, építhetett, vásárolhatott, élhetett kedvére.

    A civil urak két hetet kaptak az asszimilálódásra. Két hét után viszont munkába kell állni, hiszen senki nem lehet munka nélkül egy szocialista országban. Zsolt nem tudott mit kezdeni a két héttel. A haveri kör szétszéledt, s egyébként sincs aki finanszírozza a szórakozását. Egyébként is elmúlt már annak az ideje, hogy haverokkal csavarogjon. Házas ember lett időközben. Nem a 10 nap szabadságért, hanem azért, mert másképp akar élni, mint eddig. Abban a családban nem nagyon van már keresnivalója amelyikbe született, hiszen felnőtt. Itt az ideje a saját lábára állni. Nem gondoskodhat róla örökké az anyja.

    Folytatás...

    potyautas 6 hónapja 10

  • Első külföldi utam

    A Wartburg egyhangú kerregését, nagyjából 10 kilométerenként kissé elnyomja az ütközésig le-, majd feltekert ablakon beáramló hideg menetszél. Kénytelen vagyok időnként friss levegőt beengedni, nehogy elaludjak. Lehetne lejjebb venni a fűtést, de nem ezzel van a baj, inkább csak a fejemnek van melege, s ez ugyancsak álmosító, így éjjel 3 óra környékén. Éjfél óta vagyunk úton. Közben ugyan volt egy kis izgalom, mivel az előttünk haladó Dacia bekavart a pesti átkelésnél. Nem választhattam más útvonalat, nehogy elveszítsük egymást. Abban az időben nem volt még mobil telefon, nem tudtuk megkérdezni egymástól, hogy éppen hol van. Annyira nem ismertem a várost, hogy felajánljam a konvoj vezetését, így követtem a komámék kocsiját. Azt a Daciát, amit néhány nappal korábban vettek. Mondták, de nem hittem el nekik, mivel korábban nem beszéltek a vásárlási szándékukról. Meg voltam győződve róla, hogy valakitől kölcsön kérték, mert az öreg 850-es Fiat-ot szűkösnek találták négyüknek. Ők ugyanis magukkal hoztak egy baráti házaspárt. Mi ketten utaztunk Ibolyával.
    - Ismerkedem a várossal – kiáltott át zavart vigyorgással a koma, amikor megfordult egy dél-budai lakótelepen.
    - Azt gondoltam, van itt valami dolgod. – válaszoltam, noha egyértelmű volt, hogy eltévedtünk.

    Folytatás...

    potyautas 7 hónapja 10

  • Elugrottam a postára

    (2.bécsi út)

    Pista már a lépcsőn elmondta, hogy biztosítást ajánl. Mivel rossz tapasztalatom volt a megbízhatóságával kapcsolatban, eleve eldöntöttem, hogy nem érdekel a lehetőség.
    - Jöjjön be! – invitálta Ibolya, s ezzel megtörte az ellenállásomat.
    Próbáltam elhárítani, de végül megkötöttük a szerződést. Volt egy kis illegális része az üzletnek, ugyanis a grazi székhelyű Finanz Forum szervező iroda nem volt Magyarországon bejegyezve, sem a biztosító, a Sparkasse Versicherungs A.G. Azzal, hogy schillingben fizetem ki a biztosítási díjat, deviza-bűncselekményt követek el. Igaz, egy kis telefonálgatás után befizethettem az éppen aktuális árfolyamon a 2000schillinget forintban is. Egy évre ez kb. 15 000 Ft. Azt hiszem az volt benne a legcsábítóbb, hogy kemény valutában gyűjthetem a pénzemet. Akkoriban nem volt még elterjedt a megtakarításos biztosítás, ez pedig az volt. 10 éves futamidőre szerződtem, 3 év után indult a visszavásárlási garancia. Kifizettem az első évet, s ezzel le is tudtam a teendőket egy évre.

    Folytatás...

    potyautas 7 hónapja 10

  • A buli elmarad

    - Bor kellene Ignác bátyám! Tudna adni öt liter vöröset?
    - Tudnék fiam, tudnék. Mikorra kell?
    - Holnapra.
    - Aha! – tolta homlokára Ignác a kucsmáját, hogy a tarkóját megvakarhassa. – Az bizony nehézkes. Most nekem nem igazán van érkezésem a pincébe menni.
    - Tudom, későn szóltam, de nem tudnánk mégis megoldani?
    - Hacsak…hacsak oda nem adom a kulcsot. Megmondom melyik hordóból kell szívni, csak vigyázz, nehogy letold az aljára a lopót! Tudsz egyáltalán bort szívni? – jutott eszébe egy újabb akadályozó tényező. Nem is minden ok nélkül.
    - Még soha nem próbáltam. Pedig Rézi néni, akitől apunak vittem néha fél litert, többször is felajánlotta. Akkor még a kóstolást is visszautasítottam, de hát gyerek voltam még.
    - Van még egy megoldás – jutott eszébe Ignácnak – Sára lányom ügyesen bánik a lopóval. Ő elkísérhetne. Szólok is neki….az ám! – torpant meg egy pillanatra, pedig már pördült is, hogy szól Sárának. - Tudom, régen barátok vagytok vele is, Tibivel is, de nehogy megszóljanak a népek. Mégiscsak férjes asszony. A fene egye meg, hogy még erre is ügyelni kell. Mert kitalálnak ám mindenfélét a népek. Tudod mit? Évát is vigyétek! Ő lesz a pesztra. Hehe.
    - Na, ez ám a megoldás – gondolta magában Zsolt – Kecskére káposztát.

    Folytatás...

    potyautas 7 hónapja 9

  • Lépcsőházi epizód

    - Te ismered ezt a Jelenát?
    - Persze, hogy ismerem. Ő Ilonka nénnye. Anyunak a húga. Alig néhány évvel idősebb nálam. Nem beszéltem még róla? Hol találkoztál a nevével? Miért érdekel, hogy kicsoda?
    - Nem fontos. Majd máskor mesélsz róla. Megyek. Na, szia! - csókolta szájon, s indult volna.
    Kinga belekapaszkodott a fiú karjába, s erővel tartotta vissza.
    - Nem mész sehova, amíg nem válaszolsz.
    - Lekésem a buszt.
    - Akkor ne húzd az időt! Megmondod miért érdeklődsz Ilonka nénnye felől, és mehetsz!
    - Hosszú. Tényleg mennem kell!
    A lány nem engedte el Zsolt kezét, úgy ült le a lépcsőre. Majd húzta lefelé, míg ő is mellé ült. Várakozón néztek egymásra, s közben kialudt a lépcsőházi világítás. Csak ültek csendben kéz a kézben, várták hogy a másik mondjon valamit. Novemberben elég hideg már a lépcsőház, de ez fel se tűnt nekik. Hosszú percek teltek el így. Zsolt már biztos volt benne, hogy a buszt nem éri el, így belenyugodott a sorsába. Aztán világos lett, mert Mari lépett ki az ajtón.
    - Hol a fenében vagy ennyi ideig Kinga? Már azt hittem, te is elmentél. Közben meg úgy látom, senki se ment el. Hogy mész haza te fiú?
    - Majd gyalog.
    - Te tudod – vont vállat, majd becsukta az ajtót.
    A fiatalok megvárták míg megint sötét lett. Aztán Kinga szólalt meg, de olyat mondott, hogy a legénynek leesett az álla a csodálkozástól.
    - Akár itt is aludhatnál...
    - Komolyan?

    Folytatás...

    potyautas 7 hónapja 8

  • Gyanú

    Gyanús nekem ez a Józsi bá'. Gabi azt mondja, nem tudja kit támogat és miért. De azt tudja, hogy egy fiatal nő. Akkor ezt honnét tudja? Gyanús nekem ez a Gabi is. Miért nem mondja el Józsi odahaza, hogy dolgozik éjszakánként, nem pedig züllik. Bizonyára ez is van, meg az is. A mellékállást egyébként se titkolhatja, hiszen az asztalos műhelyben ott dolgozik legalább tíz ember, aki kíváncsi rá kié az a cucc, amihez ők nem nyúlhatnak. Akkor ott van Illés bá', meg még akik bejárnak a műhelybe. A portán legalább négyen váltják egymást, akik mind tudják, hogy Józsi dolgozik esténként. Tudja az elnök, aki megengedte, nyilván néhány titkárnő is tudja, s akkor már mind tudja. Talán már csak azok előtt titok, akikre valójában tartozna. Arra is kitalálhatna valamit, hogy miért nem adja haza a plusz keresetét. Valójában a lánya soha nem tudta mennyit keres, és Mari felé sincs szigorú elszámolás. Így aztán teljesen érthetetlen a dolog. Meg kell tőle tudni, mi ez az egész!
    Zsolt ezen tépelődött egész nap. Az is megfordult a fejében, hogy most azonnal bemegy az irodába, és tisztázza ezt a dolgot. Aztán különböző indokokkal lebeszélte magát erről. A folyamatban lévő munkát se akarta félbehagyni, ha már holnapra más dolga lesz. A döntő érv viszont az volt, hogy nincs hozzá köze. Nem kérhet számon Józsin semmit, hiszen senkije neki.

    Folytatás...

    potyautas 7 hónapja 8

  • A titok

    Péntek délután egyébként is nagy a buszállomás környékén a tömeg, de most feltűnően sok volt a láthatóan vidéki fiatal legény. Legtöbbjük rövid derekú dzsekiben, trapéz szabású szövetnadrágban vonult a művelődési ház irányából. Csak néhányan viseltek hosszú kabátot, még kevesebben farmert. Tízen, tizenöten jöttek egy egy csoportban. Csomag senkinél nem volt, ebből sejteni lehetett, hogy nem munkából jönnek, hanem valami rendezvény lehetett. A pinceborozó megtelt velük, de a bisztróban is összébb kellett húzni magukat a törzsvendégeknek. A környező falvakba induló buszoknak talán mindegyikéhez futott közülük valaki. Egy kisebb csoport sörös üvegekkel a kézben katonadalokat kurjongatott az autóparkolóban. Néha kollektíven megbámultak egy egy csinosabb nőt. Mindezt persze füttyentéssel adták tudtul az illető hölgynek. A hallótávolságban lévő ifjak is körbefürkésztek ilyenkor, hogy ugyan ki a bámulat tárgya? Többnyire fiatal fruskák, de középkorú asszonyokra is tettek dicsérő megjegyzést, ha arra érdemesnek találták. Így történt akkor is, amikor egy mindenkinél magasabb vörös hajú, elegáns járású asszony libbent el előttük. Combközépig érő bő szoknyában, rövid dzsekiben, lábán lapos sarkú rövid szárú csizmában, karján bevásárló szatyorral vonult az ABC felé.
    - Húúú öregem, ez aztán igen! - adott hangot egyikük csodálatának.
    - Haver! Ettől anyám is fiatalabb – jött az ellen kritika.
    - Viszont anyád közel nincs ilyen jó bőr.

    Folytatás...

    potyautas 8 hónapja 26

Hirdetés

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.