Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

• "Svédek"

  A park szegletében, egy félkörbe kirakott kőpadkán esténként összegyűlnek a fiatalok. Tízen, húszan is összeverődnek egy-egy alkalommal. Gondolom, néhány üres üveg, vagy sörös doboz marad utánuk, de ez csak feltételezés, amit a tapasztalat mondat velem. A padka előtti tér kör alakban van kikövezve, közepén egy…nem is tudom, minek nevezzem…egy térplasztika, egy szobor, vagyis egy műkő izé, ami leginkább egy összetekeredett kígyóra emlékeztet. Ezen is csúszkálnak, átbújnak közte, vagy üldögélnek raja, mellette. Vagyis arra használják ezt a közösségi teret, amire ki lett találva.

  Most délután van, nem jöttek még a srácok. A tér mégsem üres, mert éppen itt tartja pihenőjét a Gubera család. Gubera Horáció, aki maga sincs még 20 éves, az 5-6 év körüli kicsi Armandóval ül a kígyó tövében, és léggömböket durrogtatnak. Jó sokat szereztek valahonnét, mert a kövezet rengeteg színes gumidarabbal van már kidekorálva. A reklámszatyrok a többi zsákmánnyal a kőpadkán vannak szétpakolva, mintha vásárra készülnének vele. Megérkezik a posta felől Dzsenifer, akinek erősen domborodik a hasa, és a kirakodott holmit rendezgeti. Ellenkező irányból vág át a kocsik között kukapiszkáló bottal kezében Adél, a nagymama. Lélegzetvisszafojtva figyelem, ahogy erősen lengetve a botot, a kopasztetejű szomszédom kocsija mellet halad el. Csodálkozom, hogy mégse karcolta meg. Adél túl van már a harmincon, de messze még a negyventől.

  Folytatás...

  potyautas 11 éve 4

• Hadiállapot

  Ma 45 éve vonultunk be Csehszlovákiába.

  potyautas 11 éve 4

• Megkapó

  „Tegnap olyat láttam, elállt szemem szám”
  Így kezdtem egy versemet, amit egy szép nő látványa ihletett évekkel ezelőtt. A minap megint olyat láttam... Nem arról van ám szó, hogy 2-3 évenként látok egy-egy szép nőt. Mivel naponta járok-kelek a városban, sokat tömegközlekedem, akad bőven szemet gyönyörködtető látvány. Legtöbb esetben viszont csak annyi hatása van, hogy: Hű, de jó. Aztán el is van felejtve. Sokszor a kevésbé szépekre jobban felfigyelek. Van egy álmos szemű, tépett-zászló hajú hátizsákos csaj, aki reggelente az Egyetemnél száll fel a buszra. Kissé ténfergős járásával végigviharzik az egész buszon, és azonnal leül a leghátsó sorba. Ha ott nincs hely, pillanatok alatt megtalálja akár az egyetlen ülőhelyet is, és leül. Már ez is szokatlan, hiszen legtöbben inkább állva utazunk, ha nincs szimpatikus ülőhely üresen. Tekintete olyan, mint aki egész éjjel bulizott, de ha kipihentnek tűnne, akkor is inkább csúnya, mint szép. Nem értem mit lesek rajta, hiszen sok vonzóbb látvány akad.
  A minap viszont tényleg szépet láttam.

  Folytatás...

  potyautas 11 éve 4

• Átkelés

  Tudtam hová megyünk, mégis megdöbbentő élmény volt a sokadik kanyar után, amikor megszűnt előttem az út. Lebukott a víz alá. Ott álltunk a legmagyarabb folyó partján, amely nem is szőke, inkább zavaros. Előttünk egy kis járőrhajó úszott lefelé, vitte az erős sodrás. A komp a túloldalon állt egy személykocsival és egy pótkocsis teherautóval a fedélzeten. Bizonyára arra vártak csak, hogy a hajó elhaladjon.

  - Ne menjen olyan közel, nehogy ne férjenek el tőlünk akik majd lejönnek a kompról! – javasolta Andris, a mellettem ülő kolléga.
  Pista bácsi a pickuppal mégis elénk állt.
  - Majd visszatolatok – mondta amikor figyelmeztettük, hogy rossz helyre állt – de ott nagyon süt a nap.
  - Meg is ebédelhetünk mialatt várakozunk – szedtem elő a táskámat az ülés mögül. – Úgyis elmúlt már dél. Nehogy azzal kezdjük a munkát amikor megérkezünk, hogy leülünk a fa alá enni.
  Ezt inkább cikizésnek szántam, mert Pista bácsi szokott ilyeneket mondani. Javaslatunkra ő is visszaült, és megevett egy kiflit. Közben visszatolatott, mert a túlpartról elindult a komp.
  Volt már részem behajózásban az Al-Dunán, a Balatonnál, sőt ettől jóval feljebb a Tiszán is, bár ez utóbbi esetben nem én vezettem az autót.
  A komp nem egyenesen haladt felénk, hanem a sodrás kissé lefelé vitte, de mire átért, visszakanyarodott. A lazán áthúzott drótkötél tartotta a hajótestet, ami valójában egy tutaj, egyik oldalán egy gépházzal, és egy nagy lapátkerékkel.

  Folytatás...

  potyautas 11 éve 5

• Aki hülye haljon meg?

  Alkalmi munkaadóm teherautójába nem fértünk négyen, így szükség volt a szállításhoz az én személykocsimra is. Az út oda-vissza kb. 100 km.
  - Kell tankolni? - kérdezte a főnök, mikor elindultunk vele a feltűnően lassan haladó teherautó után.
  - Kell.
  Beálltunk mindkét kocsival a kúthoz.
  - Elég lesz egy ötösért? -
  - Háromért is.
  - Akkor négy.
  - Rendben.

  A kolléga a teherautóból méltatlankodott, hogy miért nem hagytam el, miért nem mentem én a főnökkel a következő kúthoz. Aha! Ezek szerint kapott pénzt tankolásra, amiből megspórolt volna egy energiaitalra vagy egy kávéra valót. Erre én nem gondoltam. Na, így talán érthető, hogy több évtizedes vállalkozói múlttal a hátam mögött miért nem gazdagodtam meg. Igaz, az okosságai ellenére a kolléga sem. Mellesleg a kialkudott négyezer forintért majdnem 10 liter benzint tankoltam, amiből még így is megmaradt négy. Ezt nevezhetjük tisztességes haszonnak.

  Erről jut eszembe egy sok évvel korábbi munkám. Akkoriban sok ugyanolyan lépcsőt műköveztem. Abban az évben bruttó 100 ezer forint volt a kialakult ár. A megrendelővel nem az alku tárgyát képező lépcsőnél beszéltem, csak mondta a címet, és egyedül mértem fel. Nagyon rossz állapotban volt amit megnéztem, bontani, zsaluzni, betonozni is kellett. Dupla árat mondtam, és elfogadták.

  Folytatás...

  potyautas 11 éve 16

• Naiv művészet

  - Legyél műköves! Nagyapád is kőfaragó volt. - javasolta anyu, amikor a pályaválasztás volt napirenden.
  Így lettem műköves, ami közelebb áll a kőművességhez, mint a kőfaragáshoz. Szerettem volna megtanulni később a kőfaragást, de betont kellett kevernem. (azzal kerestem a pénzt) Kapcsolatba kerültem azért a kővel is. Előbb raktam (fel az IFA-ra amikor az ólat bontottuk) Épülethomlokzatot, lábazatot, aztán vágtam, csiszoltam, de kődíszt csak saját kedvtelésből faragtam. Nem is tudom azóta se a trükköt, hiszen soha sehol nem tanultam, csak hozzáfogtam, ahogy éppen gondoltam. Márványba, dácittufába virágminta nem gond. Már a síkból is ki tudok lépni. Korábban ezzel is gond volt. Legújabb próbálkozásomnál a szimmetria fogott meg. A csigát már ki tudom fordítani 45 fokba, de a tükrözés nem megy. El is ment tőle a kedvem. Most éppen itt tartok. Sóskúti homokkövet faragtam, mert ahhoz jutottam hozzá, és mert olyan puha mint a gipsz, viszont faragáshoz elég tömör, elég homogén anyag.

  

  Egy korábbi faragásom carrarai márványba

  

  potyautas 11 éve 6

• Különbség

  - Na most aztán már fogja vissza magát, mert ezt senkitől nem tűröm el! – förmedt rám fenyegetőleg Aladár, amikor kétségbevontam szakmai felsőbbrendűségét.
  Azzal nem is lenne semmi baj, hogy nem abban a szakmában végezte tanulmányait amiben dolgozik, mert ettől még lehet nagyon jó szakember, de nem az. A rámförmedést követő napon be is bizonyosodott. Találkoztam már olyan esettel, amikor a kollégának nem volt kedve dolgozni. Hangulattól függően más az ember hozzáállása a munkához. Ha netán ittas - vagy ami még rosszabb másnapos - akkor azt tapasztaltam, hogy úgy viselkedik, mint aki nem ért ahhoz, amiben egyébként tudom, hogy rutinja van. A fizikai erőnléte is alulmúlja az elvárható mértéket. Aladár esetében most nem erről volt szó. Egyszerűen nem tudta, mit kell tennie. Állt fölöttem, többnyire ellátott anyaggal, de a munkafolyamatba nem kapcsolódott be. Konkrétan lépcső műkövezésről volt szó. Más munkahelyen, más brigáddal meg tudtuk oldani az összedolgozást egyetlen lépcső esetében is. Itt nem is kellett volna egymás kezéből elkapkodni a szerszámot, hiszen volt munkaterület mindkettőnk számára. Aladár valahogy mégse találta fel magát. Hozzáfogott ugyan egy különálló lépcsőfokhoz, de se beállítani, se besimítani nem sikerült neki. Igaz, a megfelelő szerszámot se találta. Amíg én azt befejeztem, megkértem egy nagyon egyszerű feladatra, de azt se sikerült megfelelően megoldania.

  Folytatás...

  potyautas 11 éve 3