2024. április 17., szerda

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Blog gyermekemtől

    Smaragdsziget 1.

    Így nyár vége felé már korábban sötétedik, a kirándulásokat úgy kell ütemezni, hogy azért 9 körül legkésőbb visszaérjek Belfastba, aztán minden éjszaka nyilván nem fogok a városban mászkálni, szóval lesz időm írni. Annál is inkább, mert a szobában nem igazán van lehetőség tölteni a telefont, az étkezőben vagy a tv-szobában kell megoldani, tehát esténként őrt is kell ülnöm a telefon mellett. Cserébe viszont valószínűleg rövidebb bejegyzések születnek.
    Szóval két hónap folyamatos munka után végre elérkezett a belfasti kirándulás ideje. Nem titkoltam, hogy mikor lesz szabadságom, de azért meglepett, hogy mindenki tud róla. Tegnap reggel munkakezdéskor Mario fogadott azzal, hogy akkor holnaptól szabadság? Aztán Souzana kérdezett rá, hova megyek, majd nyitás után, mikor átmentem a main till-hez szívószálakért, Marta jegyezte meg, hogy ja, akkor szabadság, ugye? – és még csak egy óra telt el a munkából. És aztán ez így folytatódott műszak végéig. Akkor aztán elköszöntem mindenkitől, hazamentem, ledőltem egy kicsit, főztem, elugrottam sörért, mert épp jól esett, meg az előző héten Miki kétszer is adott nekem egy fél sört, és épp ideje volt viszonozni, meg egyszer leellenőriztem mindent (buszjegy, repjegy, szállásfoglalás, satöbbi), aztán alvás. A bepakolást reggelre halasztottam, úgyse kellett korán indulni.

    Folytatás...

    potyautas 2 hónapja 0

  • A koncert

    Kissé megkésve, de annál nagyobb szeretettel – szoktuk mondani, ha elkéstünk valamivel. Most nem egészen erről volt szó.
    A lányunknak támadt egy ötlete, hogy koncertjeggyel lep meg bennünket Karácsonyra. Sokáig csak ötlet maradt, majd mire lépett volna, elfogytak a jegyek. Nem is tudom miféle koncert lett volna, de nem is lényeges. Anyókát 21-én engedték ki a kórházból, bár erős túlzás lenne azt mondani, hogy gyógyultan. Mozgásában erősen korlátozott. Nem tudtam volna maradéktalanul örülni a koncertjegynek. Na, de a gondviselés megoldotta azzal, hogy nem is sikerült jegyet szerezni.

    Mit tesz ilyenkor egy szerető gyermek? Semmi baj apu, csinálunk mi nektek koncertet Karácsonyra.
    Karácsony hétfőre, és keddre esett. A lányunk az ezt megelőző kedden érkezett haza Berlinből, a társa pedig csak pénteken. Volt tehát két nap a felkészülésre. Telefonon beszélt a dobossal, aki szerint attól több próbára lenne szükség, mint ami két napba belefér. Más lenne gyakorló zenészek esetében, de egyikük sem az. Helyszín a falu közösségi háza lenne, ami ezen a héten foglalt, Szilveszterre is kibérelték már. Hagyományosan magánrendezvény. Nem úgy van már mint volt régen, amikor a helyi TV (nem az amelynél gyászhuszárként vagyok alkalmazásban) szórakoztató műsort szervezett, amibe ötletszerűen is be lehetett kapcsolódni. Ahhoz be lehetett volna szervezni egy órás koncertet. Önálló műsorról lehetett szó, de csak újév után.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 7

  • A mesének vége

    11. Jolán néni válasza

    - Már vártalak.
    Hát sok egyébre számítottam, de erre éppenséggel nem. Riadtan pislogtam apámra – ez egy gyógyító, vagy nem? Jövőbe lát, tán még gondolatot is képes kiolvasni az ember fejéből? Vagy mi van, ha ő akarta, hogy idejöjjek, nem is én?
    - Honnan tudtad, hogy jövünk? – kérdezte helyettem apám.
    - Nem tudtam én sehonnét, csak reméltem. No, bújjatok be!
    Ez volt életemben az első alkalom, hogy belülről láthattam egy kuruzsló kunyhóját. Most már én is pont ilyen kunyhóban lakom, de akkor még szokatlan, idegen, és kicsit félelmetes is volt. Na persze nem kell semmi olyan dologra gondolni, nem volt koponyákból rakott oltár, sem kitömött, kibelezett állatok, ahogy azt a babonás népek képzelik, sőt, igazából semmi, a szárított gyógynövények mindent belengő illatát leszámítva – akkor megéreztem még, ma már csak emlékszem rá –, meg azt a néhány könyvet a sarokban egy polcon, ami falun ritkább a fehér hollónál is.
    Apám szedte össze előbb a bátorságát, én szorosan a nyomában óvatoskodtam be az ajtón. Jolán néni hellyel kínált minket az asztalnál, majd maga is leült velünk szemben. Épp olyan öltözéket viselt, mint mikor először találkoztunk vele, a köpenyét leszámítva, ez valahogy megnyugtató volt. De a kuruzsló rám szegeződő tekintete már kevésbé. Hosszasan bámult, már éppen mondott volna valamit, aztán inkább apámhoz fordult.
    - De ti nem az én kedvemért jöttetek ide, igaz?

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 0

  • Mesék gyermekemtől

    10. A tűzkeresztség

    Ahogy már annyiszor az elmúlt néhány napban, ezúttal is megbénított a félelem. Apám szavát szinte meg sem hallottam, csak a törököt néztem, ahogy ő is minket bámult. Aztán hátrafordult, és valamit kiáltott; ez volt az a pillanat, amikor apám taszított egyet rajtam, és megismételte az előző parancsát:
    - Mondom: futás!
    Valójában csak arra tértem magamhoz, mikor a török megindult felénk. Rájöhetett, hogy csak két ártalmatlan paraszttal van dolga, akikkel egyedül is elbánik. Erre aztán megfordultam, és rohantam, ahogy csak bírtam: nem érdekelt, hová, csak el innen, minél messzebb.
    Abban a percben a láp az ellenségemmé vált. A sötétség, ami eddig engem óvott, most a lábam alá alattomosan bekúszó gyökereket, félig korhadt ágakat rejtette, hogy szinte minden lépésnél majd’ orra buktam; a holdfény, ami eddig az utat világította előttünk, most nem mutatott mást, csak a szél által borzolt lombokat, lápi lidércek felém kapó csontkarjait; de még a fel-feltámadó szellő megnyugtató, szelíd sóhaja is kísértetek jajveszékelésévé változott. Nem telt sok időbe, már el is feledkeztem a törökről: már a láp elől futottam.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 0

  • Mesék gyermekemtől

    9. Az engedetlen

    A láp veszélyes hely mindenkor, még annak is, aki jól ismeri. Nappal is az, bár az éjszaka rosszabb. Ha valaki olyan merészkedik a nádasba, akinek korábban nem volt dolga vele, bizony azon függ az élete, hogy aki rátalál, barát-e, vagy ellenség, de éjszaka gyakran még ez sem elég. Ezt abban a pillanatban megtanultam, amint valaki a vállamat megragadva ki nem penderített a rejtekemből, ahonnan a rögtönzött táborhelyet figyeltem egész addig, míg el nem nyomott az álom.
    Mert még felfogni sem volt időm, hogy elkaptak, máris a sárban feküdtem, egy sötét alak térdelt rajtam, és egy kés pengéje szegeződött a torkomnak. Akkor tértem magamhoz, mikor ez az alak közelebb hajolt hozzám, aztán cifrát káromkodva feltápászkodott.
    - Margit.
    Apám volt az, hajszál híján ő oltotta ki az életemet.
    Elképzelni nem tudtam, hogy fedezhetett fel. Óvatos voltam pedig, mindig tartottam a kellő távolságot, nem csaptam zajt sem; ha gyanakodni kezdett, hogy nincs egyedül, akkor pedig inkább behúzódtam egy fa mögé, és vártam egy darabig, hisz úgyis tudtam, merre tart, nem kellett állandóan a sarkában igyekeznem.
    Magamnak kellett kimászni a sárból, nem segített, csak nézett rám. Szerencsére sötét volt, nem láttam, hogyan néz, de el tudtam képzelni. Főleg miután alighogy talpra álltam, egyetlen lendületes pofonjától visszaszédültem a földre. Mert tényleg nem volt agresszív ember, de ez már a második pofon volt alig néhány nap alatt.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 0

  • Mesék gyermekemtől

    8. Isten szolgája

    - No, azt hiszem, ideje volna már ránézni a betegemre – tért vissza az öregasszony a jelenbe. – Te meg addig, Árvai János, legalább elmondhatod, amit el akartál mondani.
    - Hogy én? – lepődött meg János úr. – Nem akartam én mondani semmit!
    - Dehogyisnem, fölösleges volna tagadnod, látom ám, hogy valami nagyon böki a csőröd, szóval mondjad csak, mi nem tetszett már a mesémben?
    János úr előbb a szolgájára nézett, aki kicsit zavartan bámult vissza rá, aztán az öregasszonyra. Az addigra már az ágy körül tüsténkedett, hallgatta a beteg légzését, megvizsgálta a sebeket, és látszólag ügyet sem vetett rájuk. Ami azt illeti, tényleg nem tetszett neki az, amit a kuruzslótól hallott, és bár megfogadta, hogy egy szót sem szól inkább, sokáig mégsem tudta volna már türtőztetni magát.
    - Hát… – kezdett bele végül –, ez a pap, az András atya…
    Margit néni csak bólogatott, de nem fordult felé, nem lehetett tudni, a beteg állapotával van így megelégedve, vagy számított rá, hogy János úr éppen ezt a témát fogja elővenni. Elhallgatott hát, aztán mikor már kezdett kissé kínosan hosszúra nyúlni a csend, az öregasszony végre mégiscsak felé pillantott.
    - Hallgatlak.
    - Csak… nem tudom elhinni, nem is, egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni, hogy tényleg ilyen kiállhatatlan ember lett volna.

    Folytatás...

    potyautas 3 hónapja 1

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.