1984 november 25

Sokszor kísértem el asztalos szomszédomat üzleti, vagy anyagbeszerző útjaira unaloműzésképpen, hiszen télen ezekben az években nem dolgoztam. Így történt ezen a napon is. Ha már úgyis mentünk Egerbe, egy másik szomszéd is velünk jött, hogy a bervavölgyi munkahelyén valamit elintézzen. Örömmel vettem ezt a kis kitérőt, hiszen korábban nem jártam még ezen a helyen.
Aztán elkezdett esni a hó. Nem túl intenzíven, inkább csak szállingózott, de bosszantóan sokat kellett várnunk. Mire hazaindulhattunk, már óvatosan kellett vezetni a havas úton. A asztalos szomszéd néhány nappal korábban cserélt két gumit a Wartburgján, nem kellett aggódnunk. A meglepetés akkor ért, amikor a városból kivezető erős emelkedőn kellett magunkat felküzdeni. Alig sikerült, hiába volt az új gumi. Mint kiderült, nem a meghajtott kerékre rakta fel. Szerencsére nem jött szembe senki, mert nekünk az út teljes szélességére szükségünk volt szinte padkától padkáig. A következő völgybe nem is mertünk leereszkedni, mielőtt meg nem cseréltük a kerekeket. Ezután úgy tűnt, megoldódott a gondunk. Nem túl gyorsan, de folyamatosan haladhattunk hazafelé hegyre fel, völgybe le. Az egyik kanyarban nagy sebességgel jött szembe egy teherautó. A mi sofőrünk eltúlozta a lehúzódást, lekapott az aszfaltról. Az anyósülésen ülő másik szomszédom ráérzett a következő manőverre, s kiabálva figyelmeztette, hogy "ne kapd vissza, ne kapd vissza!" Hiába volt a figyelmeztetés. A Wartburg keresztbe fordult az úton. Ki ne tudná, hogy ha megcsúszik az autó, ellen kell kormányozni. Jójó, de mennyire? 180 fokos fordulat következett, s leugrottunk az útról, keresztül a bozótoson, azon túl a földúton álltunk meg, éppen csak a szőlősorok közé nem mentünk be.
Szerencsére nekünk se lett bajunk, s az autó se sérült. Vissza kellett volna jutnunk az aszfaltra, de a hó alatt sár volt, csak pörgött a kerék. Semmit nem haladt előre, ha nem toltuk. Nem messze tőlünk volt egy felhajtó, de olyan magas volt a betongyűrű, hogy csak traktorral lett volna esély átjutni rajta. Mi azért reménykedtünk, nem látva más megoldást. Közben ránk sötétedett. Ekkor már kettőnk ruháján vastagon állt a kerék által felvert sár.
Aztán felcsillant a remény. Jött Eger felől egy traktor. Sofőrünk megállította, érdeklődött, van-e kötele. Nem volt csak lánc. Hm. Az nem lesz jó.
- Viszont ha nem erőltetik a betongyűrűre való feljutást - mondta a traktoros - menjenek vissza 200 métert az erdőig, ott könnyedén feljutnak az útra.
Tényleg!
Na, azóta se autóztunk olyan lassan, óvatosan, de innét már gond nélkül hazajutottunk.