Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

• Én is örültem a találkozásnak

  - Gyuszi! – kiáltotta Anikó a nevemet a meglepetés örömével. Széttárt karokkal és széles mosollyal hangsúlyozva az örömét.
  Imádom, ha örülnek nekem. Márpedig Anikó őszintén örült a találkozásnak.
  - De régen láttalak. – mondta, mint ilyenkor ezt mondani szokás, majd baráti puszival adott nyomatékot az örömének.

  Valóban régen találkoztunk. Van annak már 20 éve is, ha nem számoljuk azokat az eseteket, amikor autóból integetünk egymásnak. Huszonegy éve éppen, amikor fél napig együtt üdültünk. Munkatársak voltak a feleségemmel, s rábeszélték egymást, hogy éljenek a szakszervezet kínálta lehetőséggel, s vigyék le a Balatonhoz a családot. Tíz nap volt a turnus, de mivel nem egyszerre mentünk, csak három nap volt az átfedés. Mire mi megérkeztünk, ők már nagyon unták a fürdést, napozást, horgászást, így rövidítettek. Csupán addig voltunk együtt, amíg bemutatták nekünk az üdülőt. Három hónappal később vettem az eddig egyetlen új autómat, egy Dacia pickupot. Ma is emlékszem arra a döbbent felkiáltására, amit akkor tett, amikor a háromnapos autóval bementem hozzájuk a munkahelyre.
  - Gyuszi te! Mi lett ezzel a kocsival?
  Hirtelen nem tudtam, mit fedezett fel rajta. Nem tudtam, mi romlott el. Megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy csak annyi a baj, hogy belül csupa por, a poros munkámhoz vett munkásautó.

  Folytatás...

  potyautas 8 éve 4

• Abaújban egy gödörben

  Baráti kollégám szülőfalujában jártam már egyszer. Nagyon a világ végén van, nem is túl nagy település. A guglimapot ugyancsak fel kell nagyítani, hogy ki legyen írva a neve. Nincs is ott semmi, csak ...csak dombok, erdők, virágok, gyümölcsfák...meg emberek. Ha őszinte akarok lenni – és semmi okom, hogy ne
  legyek az – pozitív benyomást tett rám ez az Isten háta mögötti pici falu. Nem is volt ellenvetésem, amikor lehetőségem lett ismét odamenni. Segítséget kért tőlem a kolléga, már ez is nyomós indok volt. Egyetlen kifogás lehetett volna, hogy munka után indultam neki egy oda-vissza 3 órás útnak. Na, de egyszer ki lehet bírni. Nem volt igazán szép idő. Az akciókamerát be se üzemeltem. Az ablaktörlőn csak néha kellett egyet-egyet pöccinteni, az odaúton itt-ott még a napot is be lehetett tájolni. Apró falvak során haladtunk ötvennel, köztük hetvennel, később külterületen is inkább hatvannal, mert nem csak a sok kanyar, a vizes aszfalt intett óvatosságra, de az egyre több kátyú is. Transzporterünk ekkor még terheletlen volt...illetve egy egészplatós ablak volt a rakományunk. Stabil fekvésben, tehát nem kellett miatta aggódni. Bár ha nyolcvannal csattanok bele egy gödörbe, majd abból ki...talán megemelkedik kissé. Ezt nem kockáztattam.

  Folytatás...

  potyautas 8 éve 24

• Zőccséges

  Faluhelyen hajdanán mindenki magának termelt zöldséget. Egykori szomszédom - aki végzettsége szerint kőműves – kiötlötte, hogy zöldségboltot nyit. Hamvába holt ötletnek tartottam egy kétezres kicsi faluban. Aztán bejött neki. Annyira, hogy mások is követték, és ők is megéltek belőle. Sanyi barátom egy élelmiszerbolt sarkán – a boltosok hozzájárulásával – állított fel egy kőasztalt, felállított egy napernyőt, megvette az ő zöldséges szomszédjától az öreg furgonját, s újabb lehetőség kínálkozott a lakosságnak. Aztán kinőtte a kőasztalt, üzletet bérelt, szélesítette a termékskálát...
  Az emődi körforgónál megjelent néhány éve egy dinnyeárus. Később más zöldáru is került a kínálatba. Aztán épített egy bodegát, majd eltűnt. Talán csak egy kilométerrel költözött odébb egy hosszú egyenes útszakasz mellé, ahol jól beláthatóan lehet közlekedni, parkolni. Soha nem álltam még meg korábban, csak a szemem sarkából láttam, hogy rengeteg virág van a kínálatban. Tegnap megálltunk szétnézni. Jó lenne az erkélyre paradicsom, meg paprika palánta! Ja, meg muskátli...meg a vasárnapi levesbe zöldség...aztán kiürült a pénztárcám. Na, de egye fene! A feleségemnek akkor a örömöt okozott ez a vásárlás, mint nekem nemrég az akciókamera.

  Folytatás...

  potyautas 8 éve 10

• Tanulni kő'!

  Hallottam olyan sváb kőfaragókról, akik féltették a tudásukat. Egymás közt németül beszéltek, ha valamelyik magyar segéd, vagy inas figyelte a munkájukat, úgy fordultak, ne lásson rá mit csinálnak éppen. Ha fölé álltak, letette a szerszámot, s valami mással foglalta el magát, míg amazok elunták a bámészkodást. Hallottam magyar ácsmesterről is, aki megbotránkozott azon, hogy a segéd meg tudta szerkeszteni a tetőt, holott ő nem mutatta meg neki hogyan kell.
  A másik véglet, amikor gyakorlott dolgozókat a mester folyamatosan okítja egyszerű, magától értendő dolgokra is. De vannak az élet egyéb területén is kéretlen tanácsadók. Magam is beleestem nemrég ebbe a hibába.
  - Drótkefével hatékonyabb – szóltam oda egy fiatalembernek, aki súrolókefével takarított egy síremléket
  - Jó napot! - jött a válasz.
  A francba! Most bunkó voltam. Illett volna előbb köszönni!
  - Jó napot kívánok! Látom, nagy munkába fogott. Sikerül megtisztítani? Aha, szép lesz. Ha nem haragszik, adnék egy tanácsot, mint gyakorló sírkőtisztító, hogyan lenne könnyebb....
  Valahogy így kellett volna indítanom. Aztán reagált volna rá a megszólított. Vagy hárít, vagy kíváncsi. Ettől függően lehetett volna adni az okosat, vagy további jó munkát kívánva elköszönni. Nem pedig egyből belepofázni kéretlenül! Na, ezt elszúrtam, de mindegy, aligha találkozunk máskor. Ha mégis, nem ismernénk meg egymást.

  Folytatás...

  potyautas 8 éve 14

• Itiner

  Zsoltnak már az iskolában is a földrajz volt az egyik kedvenc tantárgya. Na, nem az a része, hogy hol bányásznak legtöbb...cukorrépát, vagy termelnek akármit. Utólag belegondolva ez a része se volt az oktatásnak politikamentes. Azt például nem lehetett elfogadhatóan megindokolni, hogy miért viszik a rengeteg bauxitot a Szovjetunióba, amikor ott is bányásznak belőle rengeteget. Az se magyarázat, hogy az alumínium kohóknak rengeteg villamos energia kell, és nekik az is sok van. Nálunk is gyártottak alumíniumot, talán ki is tudta elégíteni a hazai keresletet. Más volt az oka. A magas titánérc tartalom. Ez persze nem volt publikus. Szóval ez a rész nem nagyon izgatta Zsoltot, inkább az, hogy mi merre található. Unaloműzés gyanánt sokszor játszott olyat, hogy térképet rajzolt. Nem igazit, hanem kitaláltat. Épített városokat, utakat. Gyerekkorában a patakparton épített „terepasztalt” Irányítgatta a víz folyását, ami kialakította a terepviszonyokat. Így működik ez a valóságban is csak nagyban. Ha tovább tanul, lehetett volna földrajz - rajz szakos tanár. Ha létezik egyáltalán ilyen párosítás. Kőművesinasként viszont már az első évben ösztöndíjat kapott, s ez sokat jelentett a családi büdzsé számára. Az viszont bizonyára jó lépés volt, hogy éppen nem az építőiparban tevékenykedett amikor besorozták, hiszen nagy eséllyel a „légióba” viszik. Így pedig harci alakulathoz került. Egy katona legyen katona, ne pedig egyenruhás építőmunkás!

  Folytatás...

  potyautas 8 éve 7

• Hagyományos helymeghatározás.

  Zsolt egyszer járt a környéken mielőtt bevitték katonának. Egerből vittek bútort Szegedre, s közben tettek egy kis kitérőt Soltvadkert felé, mert ott olcsón lehetett jó pálinkát venni. A bútorgyári kollégák leadták a rendelést, nekik a Miska bácsival pedig le kellett szállítani az anyagot. Az öreg volt inkább szakértő szeszes ital témában, de a sofőr nem ihat, így Zsoltnak kellett lemeózni az árut. Nem volt ínyére a feladat, de valakinek meg kellett kóstolni. Ezután már csak attól tartott, hogy ha az otthoni alkeszoknak mégse fog ízleni, rá neheztelnek majd. Orgovány neve azért volt ismerős, mert egy falubeli asszony onnét származik. A bátyjának volt valahol ismerőse izsáki, a hadnagyuk felesége kisizsáki, Szabadszállásról Petőfivel kapcsolatban hallott. Na, meg Bugac. Ki ne hallott volna még róla? De ennyi volt amit tudott a Kiskunságról. Térképen sok mindent ismer, de a valóság más. Az izsáki vasútállomás olyan, mint amiből 12 egy tucat. Semmi jellegzetes nincs rajta. Nagyon faluszéle. A néhány kicsi parasztház nagy kertekkel bárhol az alföldön így néz ki. A macskaköves út, töredezett aszfalttal kiszélesítve is egyforma minden állomás mentén. Maga az állomásépület csak messziről látszik, a hat sor vasúti vágány a felsorakozott katonák előtt fut egybe, s a sorompón túl, az akácosban már csak ennyi kanyarog tova. Innét még azt se lehet látni, ahol a tankok lejönnek a vagonokról.

  Folytatás...

  potyautas 8 éve 3

• S eközben Póriban

  Bözsi néni, nagyon kedvesen fogadta a rég nem látott vendéget. Kedvessége, vagy inkább túláradó nyájassága szinte már kellemetlen volt, pedig csak úgy viselkedett, ahogy mindig szokott. A vendég emlékezett erre a „cigánykodó” viselkedésre még gyerekkorából.
  - Megismertelek kedves. – simogatta a karját, az arcához egészen közel hajolva – Pontosan olyan vagy, mint szegény édesanyád volt. A jóisten nyugtassa – tette még hozzá. Ő is nagyon szép asszony volt. Üljetek mindjárt asztalhoz, hiszen már régen elhúzták a delet.

  Ebédre Tibi is hazajött. Nem csak a vendég miatt, hiszen legtöbbször bezárja délben az üzletet vasárnap is. Az utóbbi néhány évben, amióta az idegenforgalom kikerült a település centrumából, alig van forgalom.

  A kiadós ebéd után kiültek az északi tájolású teraszra, ahonnét gyönyörű panoráma nyílt az alig 3-4 km távolságban lévő hegyekre.
  – Már el is felejtettem, hogy ez ilyen szép. – mondta Zsuzsa elmélázva, szinte csak magának, miközben a kávéját kavargatta.
  – Nekünk mindennapos látvány, – kezdte magyarázni Tibi – de néha, amikor kiülök ide a nyugágyba, én is elgyönyörködöm benne. Jó ötlet volt, hogy így tájoltuk a házat. A sógorom kiröhögött, amiért északi teraszt építettünk, de később azt mondta, hogy nekem volt a legtöbb eszem, mert ő soha nem tud kiülni a nyugati oldalra.
  Zsuzsa kérdőn nézett rá, nem értette, miért mondja.

  Folytatás...

  potyautas 8 éve 3

• Hogyan tovább?

  Még alig múlt hajnali négy óra, amikor Zsuzsa felébredt. Vasárnap lévén, nem volt semmi oka a korai kelésnek, kicsit bosszantotta is a dolog, de nem tudott újra elaludni. Egymástól független gondolatok kavarogtak egyszerre az agyában. Legjobb lenne kicsit beszélgetni valakivel. Teljesen mindegy, hogy miről. Tegnap még azt mondta, hogy meg lehet szokni a magányt. Most viszont rádöbbent, hogy ez milyen nehéz. Nehéz? Lehetetlen. Képtelenség. Soha nem érezte még ennyire egyedül magát. Eluralkodott rajta az a kétségbeejtő gondolat, hogy felesleges, senkinek nincs már rá szüksége. Pillanatnyilag könnyebb lenne, ha menni kellene dolgozni, de vasárnap nem nyitnak ki. A szomszédok vasárnapi családi kirándulásra mennek a hegyekbe, legalábbis azok, akikkel kapcsolatot tart. Egyedül lesz egész nap. Kiüljön a parkba, hátha arra vetődik valaki? Etesse a galambokat, mint az az ismerős öregasszony, (Ismerős? Nem tudja a nevét se.) aki nyáron is télikabátban, kerekes táskával csoszog végig a környéken minden nap? Nem ez az első magányos vasárnapja, de többnyire fel se figyelt erre. A tegnapi találkozás alaposan felbillentette a lelki egyensúlyát. El kell menni valahová, mert itthon megőrül egyedül. Igaza volt tegnap Zsoltnak, hogy fiatal még a magányra. Eszébe jutott egy régi ismerőse, aki megismerkedésükkor volt hetvenegy éves. Tizenkilenc évesen lett özvegy, aztán egyedül élte le az egész életét. Pontosabban az édesanyjával, de férfi nélkül.

  Folytatás...

  potyautas 8 éve 5