Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

• Cseh gulas

  Prága belvárosában a vendégfogónak ugyancsak meg kell dolgozni a pénzéért. Rengeteg látogató kóricál arrafelé, akiknek csehül van, ha az anyanyelvén próbálkozna. Tudnia kell tehát idegen nyelven, de olyan szinten, hogy meggyőzően adhassa elő a vendégcsalogató beszédét. Esetünkben éppen a cseh gulas-t reklámozta angolul. Olyan vehemenciával ajánlotta ezt a cseh specialitást, hogy még egy megrögzött vegetáriánusnak is összefutna a nyál a szájában. Azt persze nem tudhatja, hogy a hallgatósága miféle náció, így zárójelben megjegyzi, hogy sokféle gulas készül, s ezek közül a magyar a leghíresebb. Abból ered az éppen ajánlott étel is, de ebben a formában már cseh étel. Miután az egyik fiatal nőt sikeresen rábeszélte, hogy megkóstolja a cseh gulas-t, megkérdezte, hogy honnét jött.
  - Magyarországról.
  - Miért hagyta, hogy annyit beszéljek?

  Sikeresen rábeszélt tehát egy magyart, hogy megkóstolja a gulyást. A nő, amikor kifelé jött az étteremből, az orra alá tolta az igazolványát. „Gulyás Ágnes.”

  potyautas 12 éve 15

• Kutyabaj

  Zsolt egyedül üldögélt a teraszon. Átadta magát az örömteljes várakozásnak. Ma délután a teljes családjával együtt lesz, ami az utóbbi években nagyon ritkán jött össze.
  Valahol messze, mintha harangoznának. Dél van. Következik tehát az ebéd előtti szieszta. A szeme nem akart lecsukódni, így nem volt mit tenni, nézelődött. Nézte a fák rezzenéstelen lombjait, a szomszédos faház csatornáját, tetőlemezeit, ami olyan, mintha cserép lenne. Néha elhaladt valaki az úton, olykor-olykor egy-egy autó is mozgott a közelben. Egy rövidnadrágos, fehérszakállú idős úr ment az úton sietős léptekkel. Nem biztos, hogy sietett, inkább csak azzal a gyönyörű ordas németjuhász kutyával próbált lépést tartani, melyet balján vezetett rövid pórázon. Köztudott, hogy a kutyáknak gyorsabb a járása mint az emberé, így a folyamatos haladás érdekében a gazdinak kell felvenni a ritmust. Persze ő diktál, mert a kutya képes gyorsabban és gyorsabban menni. Zsolt figyelte őket, ahogy elhaladnak előtte. Nem is őket, inkább a kutyát. Érdekes, hogy mennyire egyformák tudnak lenni ezek az állatok. Nem is csak a kinézetük, hanem a mozgásuk, a viselkedésük. Ahogy a nyakát nyújtja, ahogy a fejét kapkodja, ahogy felnéz a gazdájára mintha félne, pedig nem egy félénk fajta. Nagyon szeretetreméltó az a talán kiváncsinak mondható mozdulat, amikor a fejét erősen oldalra billenti, majd ezt a mozdulatot teszi az ellenkező oldalra is.

  Folytatás...

  potyautas 12 éve 2

• Istra' 93

  Az út minősége előbb kiváló, majd fokozatosan egyre rosszabb, ahogy távolodunk a tengertől. A félsziget közepén nem túlzás azt állítani, hogy személyautóval nehezen járható. Szerencsére az ilyen útszakasz nem hosszú, hiszen a túloldal ugyancsak kiemelt idegenforgalmi terület. Aztán megérkezünk. Persze nekünk nincs dolgunk egyelőre a városban, hiszen a szállásunk az egyik lagúnához szól. A beutaló kártya szerint a Flava-lagúnához, ahonnét tovább küldtek a Zelena-lagúnához. Erre a névre emlékeztem egyébként is, csak a térképet otthon hagytuk. Ezzel a pici tévedéssel csak annyi időt vesztettünk, hogy pontosan délután kettőre érkeztünk meg a Ville-Astrába. Ez az időpont volt megadva, bár gyanítom, előbb is beengedtek volna a szállásunkra. Nagy eséllyel mi voltunk ezekben az apartmanokban az év első vendégei. Ezt abból gondolom, hogy egész héten hiába igyekeztünk kiszellőztetni.
  A két család lakása szomszédos volt ugyan, de két külön épületben. Mindkettő földszinti, de a szint erősen eltért egymástól. A Csabáék kissé alagsori, amiért morogtak is először. Akkor nyugodtak bele, amikor látták, hogy a mi teraszunk egy átjáróház. A fölöttünk lévő házsorhoz mindenki itt járt keresztül.

  Folytatás...

  potyautas 12 éve 2

• Nyaralás 19 éve

  Egy korszak vége

  Kilencvenhárom, június vége. Immár ötödik éve, mindig ebben az időpontban indul a családi nyaralás. Mondhatnám, hogy történelmileg így alakult. Az előszezon utolsó hete már eléggé nyár, de még olcsóbb mint a főszezon. Az első kivételével minden évben együtt vágtunk neki az útnak a komával és családjával. Most is, tehát gyülekező péntek reggel Egerszalókon, aztán irány az Isztria. Budapestig dögunalom az út, de a körúton már arra is van lehetőség, hogy elméletileg menet közben Mari koma átsétáljon hozzánk megkérdezni, melyik hídon kelünk át. Na, ez se mondható izgalmas helyzetnek, inkább bosszantó, de nem szabad mérgelődni, ráérünk.
  Saját akaratunkból Balatonszemesen álltunk meg először, hogy a Náncsi néni vendéglőjében megebédeljünk. Itt nyaraltunk két éve, emlékeztünk a helyre, nem kellett nagyon keresni. Csupán a névre emlékeztem rosszul, mert nem Náncsi, hanem Fanni néni. Valójában az sem, mert két fiatalember működtette, akik éppen néhány napja nyitották az üzletet. Mindez persze nem annyira fontos. A lényeg, hogy finom somogyi bablevest tálaltak fel. Kissé terhes volt a gyakori érdeklődés, de nagyon kíváncsiak voltak, hogy vagyunk megelégedve. A végén mégis tettem egy kritikus megjegyzést, miszerint kicsi volt a leveses kanál.

  Folytatás...

  potyautas 12 éve 5

• Ismerős?

  Augusztus elején természetes dolog, hogy javában tombol a kánikula. A déli órákban elviselhetetlen a hőség, A napszámosok ilyenkor jó hosszú ebédidőt tartanak, oda húzódnak, ahol éppen árnyékot találnak. Ha máshol nem, hát éppen a begyűjtendő szénaboglyák tövében. A jószág pedig csak szenved az üres vályúnál, mert senkinek nem akarózik vizet húzni a gémeskúton.
  A gazdaság egy özvegyasszonyé, akinek idősebbik fia csak a haszonért jön le ide a pusztába a fővárosból. A kisebbik fiú fiatal még gazdának, nem is olyan parancsoló természet, inkább együtt dolgozik a béresekkel, most éppen a szénagyűjtésen. Tesz-vesz a félig rakott szekerek körül, míg a többiek húzzák a lóbőrt az árnyékban. Éppen egy vendégoldalt kapott a vállára, majd mivel rá is bódítóan hatott a hőség, észre se vette, hogy elmélázva álldogál a tűző napon, és bámul a messzeségbe. Szemlátomást elvágyik innét. A távolban porfelhő kavarog, ami lassan közeledik…
  Ismerős a sztori?

  potyautas 12 éve 13

• Kész regény

  Minden ember élete kész regény – szokták mondani. Ez így igaz, csak jól meg kell írni. Az utóbbi néhány évben – hála az Internetnek – kommunikáltam néhány olyan emberrel, akinek kész írásai lapulnak a fiók mélyén, vagy a winchester legmélyebb zugában. Ma már nem egy nagy durranás írónak lenni. Természetesen vannak felejthető alkotások azok közt, amit szerzője nagyszerűnek tart, de mindez csak spekuláció, hiszen nem ismerem ezeket. Nem ismerem, mert nem lett belőlük könyv. Pedig ma már egy könyvet kiadni csupán pénzkérdés. Magán kiadásban bármi kiadható, csak meg kell finanszírozni a költségeket. Maga a szerző a legritkább esetben tudja ezt megtenni, egy kiadó pedig felméri, hogy üzletileg megéri-e.
  Ritkaság számba megy az is, ha nem kér hozzájárulást. Nos, én találkoztam ilyen kiadóval, s már kezemben a könyvem, de az üzlet további részét csak elméletben ismerem. Néhány ismerősöm azt feltételezte, hogy megvették tőlem a sztorit. Na, hát erről szó sincs. Ha lesz haszon, akkor kapok majd percentet, ha nem, akkor így jártam. Nem fűzök hozzá nagy reményeket, különösen azért, mert véleményem szerint túl van árazva. Nem sok olyan ismerősöm akad, aki súlyos ezreket adna ki könyvre. Sikeres, befutott íróként talán megvennék, de első könyv esetén kétséges. Na, de ne legyek telhetetlen! Egy álmom megvalósult. Ne akarjak egyszerre túl sokat! Inkább összeállítom a következő könyv anyagát. Attól már többet várok, hiszen nem ma kezdtem a szakmát.

  Folytatás...

  potyautas 12 éve 6