Éljen Május 1

Mi ez a borzalmas ricsaj? Mivel dörömbölnek kora reggel? Szőnyeget porol valamelyik lökött szomszéd? De ki trombitál? Hány óra van egyáltalán? Mi van? Zeng és dalol a…szállj csak zeneszó…ébrszd fel a magyar népet! Felébresztette. Ja! Jól van na! Itt van. Mi van itt? Itt van május elseje. Ezt is jól kitalálták most. Éppen szabad szombatra esik.

Zsolt morgolódva kászálódott ki az ágyból. Félrelibbentette a sötétítő függönyt, hogy láthassa a teherautón vonúló rezesbandát. A plató végében kihúzott derékkal büszkén verte a dobot kipurcant rock-zenekaruk volt dobosa. Legalább most van lehetősége zenélni, ha már az esti bálban nem ők játszanak. A készülédéssel Zsoltnak is eltelne a napja, de így nem igazán tud magával mit kezdeni. Ráadásul ilyen korán nem is akart még felkelni. A zenés ébresztő már a szomszéd utcában dörömbölt, amit aztán elnyomott egy közelebbi dörömbölés. Nem ritmusos, változó ideig tartó, de sokszor ismétlődő zaj, malacvisítással vegyítve.

- Megetethetnéd a jószágot fiam, ha már felkeltél - kérte az anyja

- Jó, majd mindjárt

- Legelőbb hozhatnál egy vödör vizet!

- Majd hozok - túrt bele hosszú loboncába a tükör előtt. A szeme még nehezen nyílt ki, bántotta az erős fény

- De már kellene is a víz! - kiáltott az anyja, majd indulatosan levágta az üres vödröt éles csörrenéssel az előszoba padlójára.

- Még levered a zománcot - motyogta magában, de már indult is a kerekes kúthoz

- Csak tedd le! A moslékot megcsinálom én a malacoknak, csak ki kell vinned. De előbb takarítsd ki a helyüket!

- Mi a reggeli?

- Várjál má'! Még fel se keltél.

Legszívesebben visszafeküdt volna, de mégse mondhatta, hogy nem hajlandó segíteni. Itt él ezen a portán, ki kell venni a részét a házimunkából. Vannak ugyan cimborái, akik mentesülnek ez alól, mert a szülők nem várják el tőlük, de mások viszont bulizni, szórakozni nem járnak, mert olyan sokat dolgoznak. A munkahely után a szőlőben, a szülők háztáji földjén, vagy éppen a jószág, vagy a kert ad nekik szinte állandó elfoglaltságot. Ehhez képest tőle nem sokat kérnek. Miután ezeket a gondolatokat rendberakta a fejében, kiment az udvar végébe, felrántotta a reteszt. Az ólajtót nem is kellett nyitni, hiszen kivágódott az magától. Illetve a két, egymást majd' legázoló disznótól, melyek önfeledten rohantak az udvaron körbe - körbe, riogatva az aprójószágot, néha meg-megállva, hogy a földbe túrhassanak bedrótozott orrukkal. Ezt a rohangálást kellett kihasználni az ól kitakarítására. Belelépett a levágott szárú gumicsizmába. Fogta a lapátot, a vesszőseprűt, bement, hogy előbb csomóba seperje amit a jószágok széttapostak. Közben azok berohantak abban a hitben, hogy már a moslékot vitte. Erővel kellett őket elzavarni. Mire végzett, a moslék már ki volt készítve a lépcsőre. A két disznó rohant a vájúhoz. Már csak a reteszt kellett visszatolni, és végzett is. Néhány perc volt az egész. Nem is értette, miért érez lelkében akkora ellenállást a feladattal szemben. Megmosta a kezét, s közben már érezte a konyha felől a sült szalonna illatát.
- Meg is várhattad volna apádat a reggelivel - mondta az anyja, miközben elé rakta a hagymás tojást - Nyolc óra körül szokott hazaérni.

Reggeli után kiült a lépcsőre, a táskarádiót tekergetve. Jól esett a reggeli napsütés melege. A Szabad-Európát kereste a 31, 41vagy 49 méteres rövidhullámon. Kiváncsi volt az ünneppel kapcsolatos hírekre. Sokszor teljesen másképp állították be ugyanazt, mint a magyar adók. Nem hitte ugyan, hogy úgy igaz ahogy mondják, de valami oka mégis van, hogy olyan rossz a vétel. Majd délután lesz kívánságműsor jó zenékkel, de legjobb az egészben, hogy milyen jó jeligékre kérik. Saját nevén senki nem mert zenét kérni egy ellenséges rádiótól.

Negyed kilenc körül ismerős motorzúgást hallott. Szokás szerint szaladt kinyitni a kaput. Korábban elég volt a kiskaput, de most mindkettőt ki kellett tárni az oldalkocsis P-21 előtt. Irigykedve nézte a tűzpiros kéthengerest, meg sajnálta is, hogy egy ilyen fiatalos, száguldásra termett gépet teherhordó öszvérré alakítottak át. A műanyag térdvédő légterelő se sokat javított az összképen. Na, de neki jogosítványa sincs. úgyse mehetne közútra. Jó, hogy legalább a kormoránt...illetve a T5-öst megkapta. Mégis jó lenne rá levizsgázni! A kresszel nem sok gondja lenne, hiszen öt éve az apjával együtt tanulta az egész család. Magát a vizsgát olyan sokszor hallotta már, hogy szóról szóra el tudná mesélni. Az se riasztja különösebben, hogy a szomszéd - aki vele egyidős - hatodik alkalommal tudott levizsgázni. Motorozni azóta se tud. Elindulásnál vagy lefullad a motor, vagy egykerékre ágaskodik. Most éppen üzemképtelen a gép, mert elfelejtett bele olajat tölteni, úgy próbált közlekedni. A Zsolt apjával ilyen nem fordulhat elő. Ő azt vallja, hogy azt a motorost, akinek kifogy az üzemanyaga, ott kell hagyni az út szélén, mert megérdemli. Ha elromlik a gép az más, de ha a fogyasztást nem követi figyelemmel, akkor felelőtlen. Ő maga nyilvántartást vezet a tankolásról, és a megtett kilométerekről. Ezt még akkor vezette be, amikor egy '38-as évjáratú Jawa-ja volt, aminek nem volt számlálója. Balesete neki is volt, de mindkét alkalommal haza tudott jönni. A T5-el egy kanyarban telefonoszlopnak csapódott, mert figyelmetlen volt. A hegyeket figyelte. Sokszor elmesélte nevetgélve, hogy lerepült a motorról. Repülés közben azon gondolkodott, hogy '"Te Jóisten! Földet érek-e valamikor?" Másik eset a P21-el történt. Éppen a sikeres műszaki vizsgáról jött hazafelé, amikor egy kanyarban azt tapasztalta, hogy az oldalkocsi rögzítése fellazult. A szép, krómbetétes üzemanyagtartály csapódott a kilométerkőnek.

Ezen gondolatok után meg is volt a szabadidős program. Beröffentette a sárga kormoránt, és elfüstölt a szomszéd utcába, kedvenc unokatestvéréhez. Nem motorzni hívta, csak meglátogatta. Lány volt a tesó, ráadásul igen szemrevaló. Talán bele is szeretett volna, ha nem rokonok. Neki is mindig sok volt odahaza a tennivalója, aligha ment volna vele, így nem is hívta. Egyszerűen csak beszélgetni akart. Emlékezett a tavaly húsvéti esetre, amikor Tibi fejreállt az autóval, s másnap ennek hatása alatt neki nem volt kedve locsolkodni. Szinte az egész napját itt töltötte. Most nem kért lelki vigaszt, egyszerűen csak beszélgetni akart. Aztán ebből nem sok minden lett, mert beállították vizet húzni a fóliában nevelt növények locsolásához. Amikor végeztek, Piroskának be kellett állni a konyhába az ebédfőzéshez. Aztán mégsem azért kellett elmennie, mert nem társalogtak vele. Persze ez lett volna a helyzet, ha nem jön át a szomszéd legény éppen azért, mert látta a motort a kapu előtt.

- Jössz velünk délután motorozni?

- Nincs jogosítványom.

- Na és? Majd az megy elől, akinek van.

- Hová mentek?

- Mit tudom én! Zsarátnokra, Üsztögre...nem mindegy? Nekem még a világítást kell rendbetennem. Nincs kedved segíteni?

- De. Csókolom! Szia Piroska! - köszönt el, majd átballagott egy házzal odébb MZ-t szerelni.

Hat darab volt a faluban ezekből a 250-es Trophy-kból...illetve hét. Egy volt köztük fekete, a többit nehéz volt megkülönböztetni. Olyan apróságot kellett figyelni, hogy a kormánymarkolat végén meg van-e az irányjelző, vagy pezsgősdugó van a helyén. Akadt, akinek a kipufogó volt horpadt, másnak matrica volt ragasztva a vaskos első sárvédőre. A rendszám alatti porfogó gumi hossza is adott némi támpontot...vagy esetleg lehetett ismerni magát a rendszámot! A fiúk közül egyen-ketten jártak vele munkába, a többieknek csupán szabadidős jármű volt. Szórakozásképpen konvojban járták a környező településeket, vagy ha a focicsapat messzebbre ment meccsre. akkor oda mentek utánuk. Vita tárgyát képezte köztük az elérhető sebesség, sokszor ezt le is tesztelték. Nagyon jó pálya volt az Egertől délkeletre található kb 5 km hosszú nyílegyenes út, amely völgyeket, vízmosásokat keresztezett. Lejtmenetben 2 személlyel a 130-at is elérte. Nagyon jó volt a gyorsulása. Jawa, vagy Pannónia esélytelen volt vele szemben.

- Mikor indulunk? - kérdezte Zsolt már a nyeregben ülve, miután a javítás végeztével berúgta a motort.

- Kettő körül. Majd arra megyek.

Fél három volt az a kettő. Amikor megérkezett az MZ-s srác, Zsolt a szomszéddal a háta mögött már a kapuban várta. Lajosnak jogosítványa volt, Zsoltnak motorja. Ha leinti a rendőr megáll, Lajos lerakja a lábát, Zsolt leugrik, utasa pedig előre csúszik. Aztán bizonyítsa be a rendőr, hogy ki vezette a motort, mégha látta is a cserét. Ezt találták ki, de nem került rá sor, hogy ki is próbálják. A klub előtt gyülekeztek a motorosok. Bemenni nem tudtak, mert ma mindenki a focipályán majálisozik. Oda vezetett tehát az öt egységből álló konvoj első útja. Éppen tartott az öregfiúk küzdelme a kevésbé öreg fiúkkal. Zsoltot soha nem érdekelte a foci. Bizonyára azért, mert neki nem volt hozzá túl nagy tehetsége. Korábban is csak azért járt ki, hogy végigszemlézze a közönséget. Most is elég volt körbemenni a pályán, s mivel senkit nem talált akivel szívesen időzött volna, a motor mellett várta meg, mikor óhajtanak a többiek indulni. Mikor? A meccs végén. Akkor se mindenki, csupán három motorral indultak Üsztög felé. A két MZ-s ütközésig húzta a gázt, amikor kiértek a faluból. A Zsolt gépével inkább vonulni lehetett, mintsem versenyezni. Még ha nem is vesszük számításba az utas miatti többletterhelést, akkor is lényegesen lomhább, mint az NDK-s gépek. Na, de legalább a versenyzők felderítették, hogy van-e rendőr az úton. Az üsztögi presszó előtt érték utól őket. Ebből a faluból volt Zsoltnak kellemes, és reményteljes emléke. Itt találkozott Julcsival, akivel kisgyerekkorukban volt közös kalandjuk. Talán most is összetalálkoznak, de nincs rá biztosíték, hiszen az a lány nem is itt lakik, csak a nővéréhez jön néha vendégségbe. Egyébként is régen találkoztak, ki tudja tart-e még az akkor kialakult rokonszenv?

Lődörögtek kicsit a főutcán, kezükben lóbálva a bukósisakot. Ebből láthatta mindenki, hogy motorosok, de jobb lett volna inkább valahová letenni. Aztán Lajosnak támadt nagy ötlete.

- Menjünk el Anti bátyámékhoz!

- Az meg ki a fene?

- Apunak a testvére. Úgyis régen voltam náluk. Biztosan van valami jóféle bora. Meg én már kezdek éhes lenni.

- Én nem ihatok.

- Nem-e? - nevetett nagyot Lajos - Tán elveszik a jogosítványodat? - vágta hátba barátian.

- Neked bátyád, de nekem semmi dolgom vele.

- Hát ha vele nem is, de van ám ott két eladósorban lévő lyányka. Azoktól biztosan jobb kedvre derülsz. Nem vagy idegen, hiszen én viszlek oda. Bemutatlak nekik. A fiatalabb Lujza, az idősebb Melinda. Vagy fordítva?... Választhatsz! Nekem ugyebár rokonaim, de szórakozni attól még elmehetünk. Na?
Közben előkerült a két motoros cimbora is, akik indultak volna tovább Zsarátnokra.

- Mi nem megyünk - döntötte el Lajos. Zsolt hallgatólagosan beleegyezett. Berúgta a motort. A típusra jellemző nagy durranásokkal egyenletesen pöfögött, míg mindketten fel nem ültek. Zsolt lábfejjel sebességbe kattintotta, amitől picit rándult a gép, majd kis gázadással óvatosan elindult. Szándékosan indult ilyen óvatosan, hogy Lajos lássa, így is el lehet indulni akár két személlyel is. Persze nem biztos, hogy utasa figyelt erre. Aztán persze bele kellett kapaszkodni a markolatba, amikor nekiiramodtak az erős emelkedőnek. Anti bácsiék ugyanis a dombtetőn laktak. Az erős motorzúgásra felfigyeltek a házban, s amikor a kapu előtt hallották egyhelyben puffogni, ki is mentek megnézni, hogy ki jöhetett hozzájuk. Amikor Lajos levette a sisakot megismerte a bátyja, s szélesre tárt karokkal közeledett a jövevények felé. Mindkét kezét nyújtotta s amint rázta öccse kezét folyamatosan mosolygott. A csók és az ölelés nem volt szokás köreikben. Aztán a másik jövevény felé fordult. Nyújtotta a kezét, mondta a nevét, majd mielőtt Zsolt is mondhatta volna, Lajoshoz fordult.

- Ő kicsoda?

- A szomszédom.

- Hogy hívnak öcsém? Minek szólíthatlak?

- Parádi Zsolt vagyok.

- Parádi? És Lajosnak a szomszédja? Az a Parádi? Akkor én ismerem apádat. Legény korunkban együtt voltunk ölfát vágni. Jaj, de nagyon régen találkoztunk. Jól van?

- Igen, jól. Köszönöm kedves érdeklődését.

- Ő meg a nagyobbik lányom - mutatott a lépcső alján álló erős testalkatú vörös nőre, aki még ekkor ismerte meg unokatestvérét, s tétova léptekkel indult a kapu felé. Ujjatlan blúz volt rajta, és szabadidőnadrág, ami szépen ráfeszült gömbölyű fenekére. Göndör haja homlokpánttal volt összefogva, hogy szép kerek arcát szabadon hagyja. Lajost puszival üdvözölte, majd kezet nyújtott Zsoltnak, akinek ugyancsak magasra kellett emelni tekintetét, hogy a lány arcába nézhessen. Pisze orrocskájának két oldalán látható halovány szeplőket a fiú izgatónak találta. Tetszett neki az egész jelenség úgy, ahogy volt.

- Ő a szomszédom - mondta Lajos

- Hm. - biggyesztette ajkát, majd rántott egyet a vállán - Akkor neked is jár a puszi.

- Na, ez nagyon rokonszenves ötlet - gondolta magában Zsolt, s akkorát vigyorgott, hogy alig sikerült neki a kellő időben csücsöríteni.

- Gyertek beljebb! - tolta őket Anti bácsi a lépcső felé. A lépcső tetején megjelent egy másik tünemény.

- Na, ő pedig a kisebbik lányom. Valóban kisebb volt. Látszott rajta, hogy fiatalabb. Lehetett talán 16-17 éves, míg a nővérét 20 körülinek gondolhatnánk. Alkatra is másabb volt, inkább törékenynek mondható. Fiúsan rövidre vágott haja se vörös, hanem fekete...bár annyira fekete, hogy egyértelműen festett. Amikor a látogatók felértek a lépcsőn, hátralépett, hogy azok beléphessenek a hallba...mit nem mondok...az előszobába. Bár ebben a házban akkora az előszoba, vagy veranda, vagy mi, hogy szalonnak is kinevezhetnék. Főleg, hogy középen terpeszkedik egy nagy ovális asztal, körberakva székekkel. Az asztalon rengeteg sütemény, fasírozott, hurka, kolbász, rántotthús, saláták.

- Isten hozott benneteket! - jött ki a ház asszonya a konyhából, karjait magasra emelve, majd arcához simítva a csodálkozástól.- Nahát Lajos! Tényleg te vagy az? Jaj de régen nem voltál má' nálunk.

- Csókolom ángyikám! Mibe csöppentünk bele? Tán lagzi lesz itt, oszt minket meg nem is hívtak.

- Jaj, ne bolondozz má'! - szorongatta meg Lajost nevetve. - Mé' lenne má' lagzi! Kicsi még a mi lyányunk. Eme' meg nem akar fér'he menni. Május elseje van. Vagy nálatok másként jár a naptár? Ilyenkor szok lenni minálunk a búcsú. Má'mint holnap, mer' akko' lesz vasárnap. No lyányom! Köszönté' a vendégeknek? - fordul a kicsi lyány felé.

Az unokatestvérnek tőle is járt a puszi. Zsolt a kapuban megesett üdvözlésen fellelkesülve ezt a lányt is puszival üdvözölte, de ez elfordította az arcát.

- Na! - szólt rájuk Anti bácsi - üljetek hát le! Tölthetek egy kis pálinkát? Persze, hogy töltök - válaszolt is meg a kérdésére.

- Ha esetleg lemaradtál volna valamiről - fordult Lajos Zsolt felé miután leültek - Ő Melinda, ő pedig Lujza. Annus ángyom, meg Anti bátyám - tette teljessé a bemutatást.

- Na, akkor fogjátok! - nyújtotta a gazda a pálinkás poharat

- Ne haragudjon bátyám, de én vezetek - tiltakozott Zsolt.

- Ej! Hol van az még? A bálba csak elviszitek tán a lányokat, ha már egyszer az Úr ideküldött benneteket.

Egy darabig ment a huzakodás a pálinkán, végül kiegyeztek abban, hogy akkor legalább egy pohár bort a megismerkedés örömére...- Mer' jó emberek voltunk ám mi apáddal. Pedig nagyon cudar idők jártak akkoriban. Nagy volt a szegénység, ruhánk se nagyon volt, az ölfát meg télen kellett ám vágni

- Hagyd má' azokat a régi időket! - szólt rá Annus néni - Mit érdekli má' a mai fiatalokat?
- Pedig kellene, hogy érdekelje! Kellene bizony - mondta nagy hangon, majd egyre elhalkulva - Jobban tudnák értékelni ami most van.