2019. március 23., szombat

Gyorskeresés

Hoppá! (RM/10)

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

....
Nyolc óra is elmúlik, mire elindulunk. Roze-Mari most nem öltözik üzletasszonynak. Nem kérdezek rá, de bizonyára a mai munkája nem igényli.
Vádli középig érő fekete csizmát húz, a harisnyaszerű vékony nadrágszárra, én meg eltűnődöm azon, hogy ilyen vastag láb, hogy bír ennyire formás lenni. Világosszürke pamutruhába bújik, de valami nagyon fura cucc, mert még kapucni is van rajta. Erre vett fel egy vastag dzsekit. Már csak egy kötött sapka kellene, de nem fér alá a szőke hajzuhatag. Egy bogáncszáras homlokpánt is megteszi sapka helyett.
– Jól nézel ki – csúszik ki a számon az elismerés, pedig biz'isten nem akartam dicsérni.

Lassú a forgalom, de folyamatos. Az úttest és a járda közt magas hófal húzódik mindenfelé, amerre csak járunk a városban. Nem kétséges, hogy bejutunk a belvárosba, csak a parkolással lesz gond. Szóvá is teszem ez irányú aggodalmamat.
– Erre már én is gondoltam – válaszol aggodalmas arccal – talán a nagy piacnál kell letennem a kocsit.
– A nagy parkolókat biztosabban eltakarítják, mint az út szélét. Messze van az a piac?
– Dehogy! Itt semmi nincs messze. Valójában akár gyalog is járhatnék dolgozni. Na, nézd! Már itt is vagyunk a kispiacnál. Ide jöttünk – mutat az egyik üzlet portáljára, de számomra nem egyértelmű, hogy melyikre. Nem is tudom miféle üzlete van, de azt hiszem, ezzel nekem nincs is dolgom. Nézem az utcatáblát: Kleiner Markt. Ez fontos, mert ha elcsavargok, tudnom kell, hová kell visszajutnom. Ez olyan név, amit meg is tudok jegyezni. A német, de még az olasz nevekkel sincs gond. Viszont a belga, holland, francia neveket kiolvasni se tudom, nem még megjegyezni. Szerencse, hogy nem ezeknek egyikében vagyok.
– Sajnos hó van a parkolóhelyemen. Át kell mennem egy utcával odébb. Jössz velem, vagy kiszállsz most? Úgyis ide jövünk vissza.

Inkább kiszálltam. Egészen közel tornyosult elém a várhegy, azt néztem, van-e már oda járható ösvény.
– Elindulsz itt – mutatott egyenesen előre – ez az út körbekerüli a hegyet. A régi Bahnhoff-hoz vezet. Azt nézd meg! Mehetsz az ellenkező irányba is – pördült meg, és mutatta az irányt – a Paulus kirche felé. Onnét nem érdemes tovább menned, mert csak kertes házak vannak, ami ugyanolyan, mint amerre mi lakunk. Vagy mehetsz a várba, onnét legalább jól szét lehet nézni.
– Köszönöm az útmutatást, megoldom. Ha nem érnék vissza, amikor végzel, majd telefonálj!

Nekivágtam a sétának. A nagy hó miatt nem igazán volt kedvem hozzá, de valamivel el kellett töltenem a délelőttöt. Végigsétáltam a Kirchstrasse-n, ami egy sétálóutca, csak most nem nagyon voltak sétálók rajtam kívül. Úgy látszik, a városi sétának is szezonja van. Jártam egy korábbi utamon az innét nem messze lévő Limburg-ban, ami jellegében olyan, mint nálunk Szentendre. Vagyis rengeteg lődörgő ember szokta koptatni az utcáknak már így is fényes köveit. Az óváros úgy is van kialakítva, hogy a bámészkodókat kiszolgálja. Viszont mikor mi ott jártunk, annyira kevesen sétálgattak, hogy azzal az egy családdal folyton összetalálkoztunk. Ezt az utcát nem tudnám egy bizonyos városhoz hasonlítani. Olyan, mint amiből sok van. Sok régi városnak a centrumában, ahol a forgalom áteresztő képességét nem lehet növelni, sétálóutcát alakítanak ki. A turisták itt nyugodtan lődöröghetnek, de most éppen itt, nem lődörögnek. Bámulom a kirakatokat, némelyik cukrászda előtt megtörlöm a szám, de meg se fordul a fejemben, hogy vegyek egy süteményt. Nem is tudnék kérni. Noha ez is csak kifogás, mert úgy is lehet, hogy rámutatok a kiválasztott darabra. A kassza pedig kiírja, mennyit kell fizetnem. Na tessék! Már megint a pénz, meg a spórolás.
Tovább megyek, mert azzal hitegetem magam, hogy majd visszafelé bemegyek. Persze tudom, hogy nem fogok bemenni, de jól esik azt hinni. A sétáló utca végén, át kell menni egy széles, nagy forgalmú úton, hogy a Pál templomhoz jussak, ami egy helyes kis téren áll. Igaz, csak gondolom, hogy helyes a tér, mert a hó vastagon befedi a parkot. Maga a templom, nem különösen szép, de legalább nincs bevakolva, mint a vasút irányában álló kéttornyú, dísztelen Szent Péter templom. Ez sötét vörös kőből van rakva. Hasonló, mint a Balatonba szórt hullámtörő kövek. Na, ha ilyet bányásznak a környéken, akkor ebből fogok tudni kő díszeket faragni. Na tessék! Már megint a munkán jár az eszem. De hát min járjon? Na, akkor hátra arc! Fel a várba!
A hideg levegő erősen karcolja a torkomat, ahogy nyitott szájjal veszem a levegőt, de hát hegymenetben nem is lehet másképpen. Legalább is én nem vagyok rá képes. Bizonyára szerepe van ebben a sok évtizedes műköves múltamnak is. Jó sok por lehet már lerakódva a tüdőmben, ami lecsökkenti kissé a kapacitását. Egykedvűen kaptatok felfelé, a keskeny sávon, amit eltakarítottak az én kedvemért. Ez az objektum idegenforgalmi látványosság, és most én vagyok itt az idegen. Maga a vár – mint korábban már említettem – sárgára van színezve, mint egy társasház. Nem is nézne ki várnak, ha nem lenne az öt torony, amin olyan süveg van, mint egy-egy katonai rohamsisak. Természetesen sokkal nagyobbak. Aztán felérve mégis elfogadom a várat várnak. Bevakolták ugyan a falait, de a németeknél ez nem ritkaság. A falakról a kilátás viszont pazar. Mint egy fellegvárhoz illik. Szeretem az ilyen helyeket, ahonnét a térképet egybevethetem a valósággal. Sokáig tudom nézegetni, hogy mit hol találok. Ott az utca, ahol jártam, addig a templomig mentem el, amott pedig a vasút, túl rajta az autobahn, amelyen már több alkalommal jártam.
Egy idő után elunom a nézelődést, hiszen nincs kinek mondani, hogy éppen mit látok, meg aztán nincs is nagyon melegem. Nincs az a komisz idő, mint az elmúlt két napon, de mégiscsak tél van.
Elindulok lefelé, és eszembe jut, amikor a ljubljanai fellegvárból jöttünk Sanyival lefelé. Most is rogyadozik a lejtmenettől a térdem, de nem annyira, mint akkor. Az valami szörnyű fájdalmas séta volt. Most elviselhető. Vagyis javult az egészségi állapotom. Ennek is lehet örülni!

Még nem volt dél, amikor már vissza is értem a Kleiner Markt-ra. Nem voltam benne biztos, hogy melyik üzletben kell keresnem Roze-Marit. Ahogy öltözött, nem is gondolom, hogy az eladótérben tartózkodik, nem fogom meglátni az utcáról. Fogom tehát a telefonomat, ami ebben a pillanatban megcsörren. Éppen végzett, de még vásárolni akar a piacon. Nem gond, mehetünk együtt. Utálok egyébként a piacon lődörögni, de ez is egy program. Ez a piac is olyan, mint bárhol, csak itt senkinek nem értem a szavát. Látok ugyan olyan embereket, akik egyértelműen nem germán ősöktől származnak, de ezek is németül beszélnek, ha mégse, nekem az se jelent semmit. Mindez nem számít, hiszen itt, én most csak Roze-Mari tartozéka vagyok. Na, meg a hordára, mert él a lehetőséggel, és nem fogja vissza magát a vásárlásban. Nem baj, legalább lesz otthon alapanyag, ha valami fejedelmi vacsorát akar összeütni. Legalább egy óra eltelik, mire eljutunk a kocsihoz. Azt hiszem, ennyi elég is volt a mai napból. Legszívesebben lepihennék egy kicsit.
– Jó volt a városnézés? – kérdezte, már a kocsiban ülve.
– Nincs rá igazán jó idő, meg aztán egyedül unalmas. Nincs kihez szólnom közben, nincs kitől kérdeznem, vagy mondani, hogy „nézd milyen szép”. Csak magamnak. Egyedül társalogjak?
– Holnap már ráérek. Elmehetünk akár Limburgba is. Biztosan tetszene neked. Igazi középkori faházakból áll az óváros. Itt is láthattál néhányat, de ott rengeteg van belőle.
– Már jártam ott.
– Valóban, mintha mondtad volna már.
– Inkább a Rajnához mennék, de nyáron lenne jó.
– Sajnos a nyarat nem tudom neked elintézni – mondta mosolyogva – Arra még várni kell!
– Láttam már Kölnnél a Rajnát, láttam a Bodensee fölött a Junge Rhein-t, még megnézném a kettő közötti részt. Állítólag itt a közelben van olyan szakasza, mint a Dunának lenn Szerbiában. Megnézném a Lorelej sziklát!
– Be kell vallanom, hogy azt még én se láttam, pedig valóban nincs messze. Majd egyszer elmegyünk együtt. Jó lesz?
– Ezzel most megleptél. Tényleg nem láttad még? A Rhein wall-t se?
– Ott már jártam. Az is nagyon szép hely.
– Erről most az jutott eszembe, hogy politikus koromban jártam Kárpátalján. A vendéglátóink elvittek bennünket piknikezni a Latorca partjára. Ez a patak neked nyilván nem mond semmit. Nekünk történelmi vonatkozása van. Kuruc nótából ismerős. Tudod mi a kuruc?

Roze-Mari nem válaszolt a kérdésemre, csak bocsánatkérő mosollyal jelezte, hogy nem tudja. Átugrottam a témát, hiszen most nem ez a fősodra a mondandómnak. Ráeszméltem, hogy tekintettel kell lennem arra, hogy beszélgető társam más kultúrkörből származik. Pontosabban más nációbéli. Hajdanán azon is meglepődtem, amikor Mirkó, a lengyel tolmács megkérdezte tőlem, mi a különbség a lovag és a lovas között. Ugyanis majdnem ugyanaz a szó. Meg kellett magyaráznom, hogy egyik a „gavallér”, a másik pedig lehet akárki, aki felül a ló hátára. Most nem fogom ennek a Rajna-vidéki asszonynak elmagyarázni, hogy a rebellis magyarok dicső kereszteseit nevezték kurucnak. Talán a Kárpátalja is magyarázatra szorul.
– Azt bizonyára tudod, hogy Kárpátalja egykor magyar terület volt, és a keletről szegélyező hegyvonulat egyik szorosán keltek át a honfoglalók. Ne mond, hogy a honfoglalókat se tudod, mert magamhoz nyúlok!
– Mit csinálsz? – nevetett nagyot Roze-Mari – Tudom a honfoglalást. Mond tovább!
– A réten a házigazdáink közül néhányan ott maradtak főzni, mi vendégek pedig mentünk fel a hágóra, mert az nekünk fontos. Történelmi kegyhely. Meglepett, hogy ők se jártak még odafönn. Pedig bizonyára az ő lelküknek is fontos. Viszont elég messze van. Hallottam olyat, hogy ukrán nacionalisták megakadályozták, hogy emlékművet emeljünk az egykori országhatárunkra. Ez nem igaz. Nem jár oda senki, csak a magyarok. Nincs ott semmi. Csak egy hely az erdőben. Csak nekünk fontos. Van ott egy félbehagyott épület, áll ott egy régi műkőszobor, egy elhagyott agyonrozsdásodott reklámtábla, amire kővel karcolták a betűket, miszerint „Üdvözöljük Magyarországon”. Azóta az új emlékmű is kész.
– Ezt szeretem bennetek magyarokban, hogy nektek ezek fontos dolgok.
– Sajnos sokunknak nem. Mindez arról jutott eszembe, hogy nem jártál a közeli Lorelej sziklánál, miközben minden évben elutazol 1200 kilométerre, Magyarországra. Ez hasonló, mint amikor apai nagynéném – aki magyarnak született, aztán cseh, végül német lett – mesélte apunak, hogy merre járt már a világban. Ausztráliától Kaliforniáig, sok dél-Európai üdülőben, de a szomszéd falut még nem látta. Mondhatnánk azt is, hogy kinek mi a fontos? Nem tudom. Sok mindentől függ, hogy fel jut-e az ember arra a bizonyos hágóra. Azt hiszem, hosszasan tudnék még erről a témáról beszélni, de úgy látom, haza is értünk közben.

Amikor befordulunk az udvarra, egy Mercedes Vito kisbuszt pillantunk meg a lakás előtt. Oldalra pillantok, s látom, ahogy az asszony elfehéredik.
Hoppá csajszi! Most meglepődtél. Megjött apuci. Na, de ha úgy van, ahogy nekem mesélte, miért döbbent meg ennyire? Hiszen gyakorlatilag nem is élnek együtt. Magam is úgy éreztem, hogy régen volt már kielégítve. Vagy talán nem jól gondolom?
Lehet, hogy kalandra vágyott, és nem is volt igaz, amit mondott? Van egy olyan sejtésem, jobb lenne, ha nem lennék most itt. Kiszállnék a kocsiból, és Zigmund meg se tudná, hogy itt jártam. Ha a csomagommal nem találkozott a hálószobájában. Mégse jó, hiszen hová menjek én most? A kő bizniszről ő is tud. Azt is tudja, hogy majd jövök, de arra aligha számított, hogy befekszem az ágyába. De még a felesége ágyába is. Ha telefonon beszéltek rólam, akkor ki lehet dumálni a dolgot, de ha most szembesül az itt létemmel, akkor az már gyanús. Azt se lehet mondani, hogy most érkeztem, mert a csomagom bent van. Jöhettem reggel is, csak elszaladtunk a piacra. Ez se jó, mert megkérdezhette a fiát. Illetve a feleségének a fiát. Habár már abban sem lehetek biztos, hogy Fridrich nem a Zigmund fia. Talán mindenben hazudott az asszony. Na, de mitől támadt bennem hirtelen ez a nagy bizalmatlanság? Attól, hogy a kocsi láttán a nő elsápadt? Igen, attól. Ennyi éppen elég hozzá. Nem is kell szólni semmit. Ennyi elég hozzá, hogy összeomoljon a belé vetett hitem.

Zigmund benn ül a nappaliban, újságot olvas. Amikor belépünk az asszonyával együtt, feláll köszön, de nem nyújt kezet. Na, akkor majd én. Ha nem fogadja a kéznyújtásomat, akkor balhé van. Kelletlenül ugyan, de elfogadja. Én udvariasan kérdezgetem, milyen volt az útja, hiszen érti a magyar szót. Elmesélem gyorsan az összes élményemet. Vagy talán mégsem. Az éjszakát kifelejtettem.
– Kiköltözzek a szobából? – fordulok váratlanul az asszony felé.
– Nem kell, maradhatsz nyugodtan.
Zigmund azonnal felfigyel a tegező formára. Legalábbis erre vélem a gyanakvó pillantásait hol rám, hol az asszonyára.
– Én felmennék, kicsit pihenni – mondtam – sok volt a mai séta. Majd később elkérném a laptopot.
– Tessék! Vidd fel magaddal! – nyújtja felém az asztalon lévő gépet.

Nem hiszem, hogy tudnék most aludni. De legalább elvonultam, hogy megbeszélhessék, amit tisztázni akarnak egymással. Fentről hallottam a beszélgetésüket, és úgy tűnt indulattól fűtött a diskurzus. Vagy csak így gondoltam, hiszen a német nyelv önmagában is elég durva. Eléggé bizarr, amikor érzelmes dalokat adnak elő ezen a nyelven. Zigmund-tól nem hallottam, milyen a kettejük kapcsolata, az asszony pedig megérzésem szerint nem mondott nekem igazat. Nincs jelentősége, hogy mit hiszek, de úgy gondolom, nem árt utánanéznem, hogy jutok innét haza. Lehetőleg már holnap. A megbeszélt üzlet úgysem indulhat most rögtön. Felvázolták az elképzeléseiket, de a tényleges munkával meg kellene várni a tavaszt legalább, és akkor ki lehetne menni a környékbeli bányákba is. Bár szívem szerint inkább otthon dolgoznék, és személyesen szállítanám a termékeimet. Akkor még a kirándulásaim is meglennének, ami nagyon fontos a lelki egyensúlyomhoz. Pillanatnyilag tehát semmi nem indokolja a további maradásomat. Még jó, hogy Sanyi aránylag közel van. Ha egyeztetünk, össze is találkozhatunk. Igaz, még nem hazafelé megy, de annak is eljön majd az ideje néhány hét múlva. Na, nézzük csak! Erfurtban van most, és ha megrakják, nagy eséllyel dél felé indul, mert úgy szokott lenni. Nincs itt a cseten. Azért mégis írok neki, ha meglátja, legalább tudja, hogy kerestem.
– Cső! Balhé van. Merre indulsz, és mikor?

Este lett, mire megjött a válasz. Erfurtból.
– Meg volt a német asszony?
– Azért van balhé. Megérkezett a Zigmund Svédországból, és nem örült az ittlétemnek. Úgy érzem, nincs tovább itt helyem. Talán átmegyek, ahol együtt is voltunk és stoppolok hazafelé.
– Reggel talán megraknak, és indulok Livornóba.
– Az Svájc.
– Nem, nem. Olaszország, nyugati oldal. Arrafelé még nem is jártál, Carrara, Pisa. Gyere velem! Várj egy kicsit, amíg felkészítem a vacsorámat, aztán megnézem az útvonalat. Képzeld! Leraktam a pótot, és úgy mentem majdnem a belvárosig krumplit venni. Alig találtam parkolót a Lidi közelében. Elég csúnyán is néztek rám a népek. Még jó, hogy rendőr nem látott. Most paprikás krumpli lesz. Találd ki, mi legyen holnap a kaja!
– Nézzed azt az útvonalat, mert már tűkön ülök. Reggel megyek, akárhova is kell mennem. Remélem, megdolgoztam az éjjel a vonatjegyért, mert nekem nincs pénzem. Lehet, hogy mégis a kamionstop marad?
– Würzburg nekem szinte útba esik. Két óra alatt ott vagyok, bár nem tudom, mikor indulok. Vonattal neked négy óra. Indulhatsz akár korán reggel is!
– Rajta vagyok. Itt a térkép előttem is. Mindjárt kinagyítom. Hol is lenne jó? Waze! Be tudsz jönni a főpályaudvar elé. Reggel indulok, aztán majd egyszer csak odaérsz.

Zigmunddal nem találkoztam többé. Roze-Mari sem jött már be a szobámba, hanem kihívott az ajtó elé, hogy elmondja, hogy áll a dolog.
– Gyula! Én nem mondtam egészen igazat. Azért maradhatsz ebben a szobában, mert ez a vendégszoba. A férjemmel egy ágyban alszunk, bár az igaz, hogy nagyon régóta nem nyúlt már hozzám. Nem örül, hogy itt vagy. Átköltözhetnél a faterékhoz, ha maradni akarsz, de megértem azt is, ha el akarsz menni. Nem tudom, hogyan jutsz haza. Hol van most a barátod? Elvinni nem tudlak messzire, de megveszem a vonatjegyet. Gondold át, amit Tomas-al beszéltünk, és közöld a döntésedet! Ha nem állsz rá az üzletre, akkor is találkozunk a nyáron, Magyarországon. A telefonszám megvan, tudunk bármikor beszélni. Reggel mond meg, mi legyen!
– Nem kell reggelig várni, döntöttem. Vigyél ki korán a vonathoz, és vegyél jegyet Würzburg-ig!
– Jól van. Jó éjszakát Gyula! – indult el a szobája, a szobájuk felé – és köszönöm – tette még hozzá pici mosollyal kísérve a szavait.
– Én köszönöm, és reggelre összecsomagolok.

Tizenegykor értem a würzburgi főpályaudvarra, pedig az ICE vonat repül, mint a szél. Sanyi már ott állt a parkolóban.
– Régen vársz?
– Egy fél órája talán. Na, ugorj be, és irány a napfényes Itália!

(következik: Vallomás)

....

Hozzászólások

(#1) Vakegérke


Vakegérke
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Csuda tudja, valahogy éreztem, hogy Roze-Mari nem teljesen őszinte.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#2) petipetya


petipetya
(PH! nagyúr)

Nem semmi fordulat, fondorlatos nőszemély ez a Roze-Mari.

(#3) pprod94 válasza petipetya (#2) üzenetére


pprod94
(fanatikus tag)

Egy kis húsért mit meg nem tesz az éhező! :)

(#4) petipetya válasza pprod94 (#3) üzenetére


petipetya
(PH! nagyúr)

Mondhatjuk így is. Nem volt jó neki az íztelen bajor kolbász, ezért inkább a pikánsabb, kicsit csípősebb magyar kolbászt választotta. :)

[ Szerkesztve ]

(#5) Viszlát


Viszlát
(PH! addikt)

Személy szerint reménykedtem, hogy RM ha másért nem is, de legalább koránál fogva megüti a minimumot egy már eleve lécrezgős szituációban. Kár. :U

I'm hard to remember but impossible to forget.

(#6) petipetya válasza Viszlát (#5) üzenetére


petipetya
(PH! nagyúr)

Ezt hogy érted pontosan?

(#7) Viszlát válasza petipetya (#6) üzenetére


Viszlát
(PH! addikt)

Nagyon leegyszerűsítve úgy, hogy reménykedtem, hogy igazat mondott a házasságukról és a körülményekről. A hűtlenség olyan dolog amit nehéz kimagyarázni (sőt, lehetetlen), de ha már erre vetemedik, valahogy jó lenne egyszer egy olyan nőről legalább olvasni, aki a "bűntársával" szemben korrekt.

I'm hard to remember but impossible to forget.

(#8) petipetya válasza Viszlát (#7) üzenetére


petipetya
(PH! nagyúr)

Nők.

De akkor is imádnivalóak.

[ Szerkesztve ]

(#9) pprod94 válasza petipetya (#4) üzenetére


pprod94
(fanatikus tag)

Most már legalább kiderült, hogy meg is kapta! :DDD De remélem itt még nem ér véget a sztori!

(#10) petipetya válasza pprod94 (#9) üzenetére


petipetya
(PH! nagyúr)

Én is, főleg hogy most már 2 szál is kapcsolódik a nőhöz:
- a vele való viszony
- a kőfaragó munka Németben

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.